World of Witchers ― and other nightmares
 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
In Memoriam
A staff
Kieran Raibhilín MKw1O9zI2fDiLi3zPBjv1 Kieran Raibhilín 39oL2yf9oLlO13W9fKCvHR
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (46 fő) Hétf. Aug. 14 2023, 17:47-kor volt itt.
Legutóbbi témák

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Mirka Divis Kedd Márc. 05 2024, 20:28


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Shani Vas. Márc. 03 2024, 17:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Karméle La Valette Vas. Feb. 25 2024, 20:21


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Mirka Divis Hétf. Feb. 12 2024, 22:38


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Condwiramurs Szomb. Jan. 27 2024, 23:10


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Guinevere Kedd Jan. 23 2024, 10:19


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Vendég Hétf. Jan. 01 2024, 23:15


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Vendég Hétf. Dec. 25 2023, 18:43


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Condwiramurs Szer. Dec. 20 2023, 16:10


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Kieran Raibhilín Emptyby Ríviai Geralt Szomb. Dec. 16 2023, 11:57

Tagjaink
Top posting users this month
Shani
Kieran Raibhilín Vote_lcapKieran Raibhilín Voting_barKieran Raibhilín Vote_rcap 
Mirka Divis
Kieran Raibhilín Vote_lcapKieran Raibhilín Voting_barKieran Raibhilín Vote_rcap 
Fél évszázad költészete

Megosztás
Vendég
avatar

Vendég


Kieran Raibhilín Empty
Kieran Raibhilín




Kieran Raibhilín




Becenevek:


Kiri
Életkor

75

Látszólagos kor

25

Csoport/faj

Tünde

Foglalkozás

Katona


Különleges képességek, faji adottságok


Hosszú élet
Élesebb érzékszervek
Akinek a csapását hárítja, lezsibbadhat a keze
Aki a csapását hárítja a fegyverével, kifordulhat a csuklója
Ösztönösen megtalálhatja a páncélok gyengepontjait.
A tapasztalatának hála az ellenfél kardforgató technikájának hibáit észreveheti, és kihasználhatja az ellene való harcban.

Jellemrajz


Annak ellenére, hogy a Scoia’tael tagja volt sokáig, ő nem utálja az embereket különösebben: egy emberéletet se vesz el szükségtelenül, sőt, meg is tanulta nagyrészt az udvari viselkedés mikéntjét, noha nem igazán szereti csinálni. Humora igen fanyar, de olykor előjön, viszont a szarkazmus, a gúny és a csípős megjegyzések gyakori vendégek a beszédében, eléggé felvágták a nyelvét, és nem is mindig tudja, mikor kell csöndben maradni, mert nincs annyira szocializálva. A zenét igencsak kedveli, gyorsan magával tudja ragadni egy-egy szép zenemű. A mozgása tünde természetéből adódóan kecses, ezt a legtöbben főleg harc közben vehetik észre, de ha egy pillanatra elgyengül, és táncra perdül, ott is tetten érhető, bár ez nagyon ritkán történik meg. Inkább gyakorlatias, nagyon határozott, nem nagyon szokta túlgondolni a dolgokat, amikor cselekedni kell, ez azonban nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem gondolkozik, szinte mindig feltalálja magát. Általában fegyelmezetten viselkedik, hiszen volt ideje bőven önuralmat tanulni, de van egy dolog, ami nagyon felidegesíti: az értetlen hülyeség. Ilyenkor általában ugyan nem emeli fel a hangját, vagy folyamodik fizikai fenyegetésekhez, ha elveszti a fejét, akkor az általában azt jelenti, hogy az egy mondatra jutó csípős beszólások aránya jelentősen megugrik. Ez alól a harctér lehet kivétel, ott megesik, hogy a harci láz magával ragadja, és olyankor tényleg elborul az agya.

Megjelenés


Kicsit magasabb, 185 centiméter körüli férfi. Az arca fiatalos, a tündevérnek köszönhetően az öregedés egyáltalán nem érinti olyan erősen, mint az embereket. Ezt a fiatalos arcot pedig egy vállnál kicsit lejjebb érő, fényes szőke hajkorona keretezi, ami általában szabadon omlik le, nem szokta felkötni. Vállas legény, az izomzata kidolgozott a sok éves hadviseléstől, azonban csak elvétve találni rajta sebhelyet: ennél mindig is sokkal ügyesebb volt. Általában a megörökölt páncélját és kardját hordja, akkor is, ha nincs szolgálatban, ezen felül még szokott nála lenni íj és tegez, meg két tőr, ha arra készül fel, hogy harcolnia kell hamarosan. Ha hivatalosabb eseményen kell részt vennie, akkor általában a hagyományos nilfgaardi elegáns viseletet választja, azzal az eltéréssel, hogy a felsőjén tünde motívumok szerepelnek.

Előtörténet


Kieran családja leginkább katonaságból élt, a felmenőinek hűséges és odaadó szolgálata nyerte el a tünde uralkodó kegyét: amiért Kieran egy régi felmenője, Scurra Raibhilín az emberek terjeszkedése ellen folytatott háborúban mindig a sereg egy sarokpontja volt, és miután ugyan nem sikerült az embereket teljesen visszatartani, a tünde uralkodó a háláját egy nagyobb, önálló, ámde igen eldugott birtokban és rengeteg pénzben fejezte ki a mai Nilfgaard területén. Az esetet ugyan valamikor dokumentálták is, de valószínűleg az emberek egy rohama során megsemmisült, így a háborús hősről nem maradt semmilyen feljegyzés. Ez Scurrát nem is zavarta különösebben, a harcot úgyis fontosabbnak tartotta, mint a rangokat, a birtok meg úgyis megvolt. A katonaélet viszont annál inkább: hiába telepedett le és alapított családot a birtokon, minden lehetséges alkalmat megragadott arra, hogy elmehessen harcolni, és rendszerint élve tért vissza az ütközetekből. Ahogy az idő haladt előre, és a történelem folyt a maga medrében, különböző öltözetekben ment oda, egyre jobban takargatva, hogy valójában tünde, de egy dolog nem változott. Sosem beszélt arról, hogy mi történt a csatamezőn, hogy hány embert ölt meg, vagy hányszor állt közel a halálhoz. Viszont amikor hazatért, a férfiakat, kicsit és nagyon mindig oktatta a harc művészetére egészen onnantól, hogy elég erősek voltak ahhoz, hogy fegyvert tudjanak ragadni. A felesége igen tanult volt, így ő felelt a csemeték műveléséért, húsznaponta pedig elvitték őket kirándulni a közeli erdőbe, vagy a hegyekbe. És ők békében éltek. Kivéve a férfiak, ők követték a férfit minden csatába, néha hosszabb időre voltak oda, és egy feleséggel tértek vissza. Vagy néha nem is jöttek vissza, mert máshol telepedtek le. Ugyanilyen rendszerben nőttek fel a gyermekeinek gyermekei, és azoknak utódai. Scurra a harc művészetét tanította számukra, az ő kedvese pedig minden birtokon lakó műveltségéért volt felelős.

Kieran 1193-ban született bele a családba. Mint a többieket is, úgy Scurra őt is tanította a kardforgatás fortélyaira, és az íjászat trükkjeire, és vitte olykor kirándulni az erdőbe, vagy a hegyek közé. Tehetséges fiú volt, gyorsan tanult, és amint Scurra úgy döntött, hogy elég ügyes és felkészült, ő is elmehetett a férfiakkal harcolni, miután Scurra felfegyverezte őt jellegzetes és értékes tünde páncélzattal és fegyverekkel.
- Gyere vissza hamar! - Mondta édesanyja aggódva. Nagyon szerette fiát, aki az elsőszülötte volt, és féltette őt attól, ami a csatában várhat rá.
- Jövök, anyám! - Jelentette ki az akkor 30 éves fiú magabiztosan, aztán elindult a rokonaival együtt, akik hirtelen a bajtársává váltak. Szokatlan volt neki ez a változás, de nem bánta: noha sokat gondolt az otthon melegére, az édesanyjára, aki rengeteget mesélt neki, a sok-sok rokonára, és mindenekelőtt Scurra feleségére, aki ennyi idő után is végtelen türelemmel tanította őt is mindenre, amit ő tudott: nyelvekre, írásra, olvasásra. Hogy kell egyes helyzetekben viselkedni, ez főleg a nemesi udvarokra vonatkozott, és ezt Kieran unta is szörnyen, de az asszony ragaszkodott hozzá, Kieran pedig szerette őt, így mindig figyelemmel hallgatta.
A férfi felmenői és azok testvérei már sokkal másabbak voltak. Velük tudott igazán beszélgetni mindenről, és ez a harcba menetelés közben még jobban kiéleződött. Beszélgettek fegyverekről, hadviselésről, arról, hogy mi a legfinomabb bor, ami az asztalra kerülhet, és a nőkről. Ezt Kieran mondjuk leginkább csak hallgatta, hiszen a rokonain kívül más nőt még nem látott, csak talán festményeken és ábrákon: az elszigeteltség átka.

Néhány nappal később egy sereg zaját hallották. A csapat tagjai egymásra néztek, és magukkal vitt csomagjukat ledobva eliramodtak a hangok irányába, Kieran legfiatalabbként legelöl. A hangok egyre erősödtek, egy nagydarab sziklához érve azonban Scurra megállította a fiút, és a saját ajkára illesztette ujjait, jelezve, hogy maradjon csöndben, majd intett, hogy mindenki kuporodjon a földre. Levette a sisakját, így a hegyes tünde fülei előbukkantak, majd kétszer Kieran fejére koppintott, jelezve, hogy ő is tegyen így. Így tett, és a többiek is. Hirtelen csönd lett, majd levelek zörgésére lettek figyelmesek, amik egyre erősebben törték át a természetellenes hallgatás fátylát, aztán kiáltást hallottam, és elszabadult a pokol. Fém csendült fémen, kiáltások hallatszódtak, puffanások, halálhörgés. Kieran kinézett a sziklák mögül: rengeteg alakot látott, ahogy szinte kirobbannak a fák közül, és lerohanják a páncélozott katonákat. Jobban megnézve látta: tündék azok, akik a fák közül rohamozzák meg a páncélos katonákat. Előbbiek mind mókusfarkat viseltek magukon, változatos helyeken: egyesek a sisakjukra tűzték, mások az övükre akasztották, de volt, aki a mellényére erősítette. Teljesen elbűvölte a látvány.
- Kik ők? - Kérdezte Scurrától a csodálattól elfúló hangon, ő pedig ugyanilyen érzelmekkel fűtve válaszolt,habár egész ügyesen leplezte.
- Ők a Scoia’tael. Gerillaharcot folytatnak, és főleg tündékből állnak, az emberek seregeit támadják. És piszkosul jól csinálják, amit csinálnak, annak ellenére, hogy alig pár éve léteznek. - Vallotta be végül csillogó szemmel.
- Közéjük akarok tartozni. - Mondta Kieran hezitálás nélkül. - Van rá lehetőség? - Scurra sóhajtott, és egy pillanatig meglátszott rajta, hogy valójában milyen öreg.
- Anyádnak megígérted, hogy hamar visszamész. - Nézett rá dorgálóan, de mégis szeretettel. - Nem gondolod, hogy tartani kellene magadat ahhoz, amit mondtál?
- Anyám meg fogja érteni. - Mondta a fiú teljes magabiztossággal és határozott tekintettel. Scurra lemondóan sóhajtott. Ismerte ezt a nézést, és túlságosan magát látta Kieranban. Belekezdett, a hangja a még mindig tomboló csatazajban halvány volt, de a fiú olyan figyelmesen itta őket, hogy szinte észre se vette, mi kezdődik körülötte. Sőt, egyikük se vette észre, hogy a többiek már belevetették magukat a csatába.
- Igazából egyszerű. Oda kell menni hozzájuk, és felajánlani a szolgálataidat. Voltam már fültanúja ennek, akkor még könnyen ment a sráccal. Azt kell látniuk, hogy tünde vagy, más megkötés nincs. Majd elkomorodott, ahogy a csatazajok hirtelen elhaltak. Lódulj! Mondta Scurra, Kieran pedig lódult. A rokonai vele szembe jöttek, de ügyet sem vetett rájuk: túlságosan fűtötte a fiatalos tettvágy. Néhány mókusfarokkal díszített katona a hullákat vizsgálta épp, mellettük egy magasabb, harcedzett tünde állt, és parancsokat osztott. Kieran határozott léptei kissé bizonytalanok lettek, szíve a torkában dobogott, de nem állt meg. Összeszedte minden bátorságát, és a férfi elé állt, mert ő tűnt a vezetőnek. Visszaemlékezett, hogy mit tanított neki Scurra felesége, hogyan kell ilyenkor viselkedni. A tanítás egy darabja máris értelmet nyert számára. Kivonta a kardját, a földbe szúrta, és meghajtotta a fejét.
- Uram! Szeretném felajánlani a szolgálataimat a csoportnak. - Mondta alázatosan. A férfi felvonta a szemöldökét. Gondolkozott fél pillanatig, mit szóljon, majd végül egyszerűen annyit kérdezett:
- Harcolni tudsz? - A fiú bólintott. - Mutasd! - Mondta a katona, és kivonta a kardját, azzal a mozdulattal pedig meg is célozta Kieran oldalát. Ő sem volt rest, kihúzta a földből a kardját, és hárított. Az idősebb férfi láthatóan meglepődött, de nem állt meg. A feje fölül indított egy erőteljes csapást, arra számíthatott, hogy a fiú ezt hárítani akarja majd, azonban nem lesz hozzá elég erős, és győzelmet fog aratni. Amaz viszont tudta, hogy ilyenkor ezt nem teheti, így félreugrott, és fürgén lecsapott a katonára, aki alig tudott kitérni. Felemelte a kezét.
- Jó. A fák között mennyire tudsz tájékozódni? - A fiúnak eszébe jutottak a kirándulások, a sok bújócska, amit ott játszottak, a versenyzések, amit csináltak a rokonaival. Bólintott. - Jól boldogulok. - A katona elmosolyodott.
- Akkor üdv köztünk! - Mondta barátságosan, majd odaadta Kierannak a saját mókusfarkát. Amaz elhűlt, de mielőtt bármit mondhatott volna, a parancsnok megszólalt.
- Ne aggódj, nekem rengeteg van a bázison. De ez kell, hogy ne lőjenek le véletlen se az erdőben. Gyere, segítek feltenni. - Ajánlkozott, majd feltűzte az övemre.
- Na menjünk, a többiek már várnak. - Szólt, majd elindult, és intett, a fiatal tündének, hogy kövesse. Az hátranézett arra, amerről ő jött, de már senkit se látott. Sóhajtott, és elindult a parancsnok után.

Az osztagban gyorsan befogadták, a parancsnok pedig apja helyett apja lett. Nyoma se volt mogorva, szótlan katonáknak, ahogy azt ő elképzelte, mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt már az elejétől. Kicsit nehezen ment neki eleinte a barátkozás, de rövid idő alatt feloldódott, és a csapat, vagy ahogy szeretett gondolni rá, család teljes értékű tagjává vált. Nagyon szerette az életet, amit akkor élt 40 évig: izgalmasak voltak a rajtaütések, egyébként meg nagyon jó volt a hangulat a bázison, Kieran pedig egyre jobban fejlődött minden fegyverrel, ami adatott neki: karddal, tőrrel, íjjal. Az alatt az idő alatt jöttek új tagok, de azok se küszködtek a beilleszkedéssel: mind egy célért voltak itt, azért, hogy a tünde, vagy ahogy az ő szájukból hallotta először, másfajúak becsületéért és életben maradásáért küzdjenek. A parancsnok olykor eltávozott egy kis időre, hogy a többi vezetővel megbeszélést tartson, de a heves tündefiú hamar beleszokott ebbe is. Igen, volt, hogy a vér szerinti családjára gondolt, sokszor. Igen, volt, hogy az új családjának temetnie kellett valakit. Igen, mindenki sírt. De ez hozzá tartozik az élethez. Hogy egy egész családot kelljen elhantolnia valakinek… az már nem.

Aznap Kieran volt kijelölve még négy társával arra, hogy a csempészekkel lebonyolítsák a fegyver- és élelemvásárlást. Noha Kierannak jó minőségű pengét adott Scurra, amire vigyázott is, a többiek nem mindig voltak ilyen szerencsések, és nyílból mindig kellett utánpótlás. Rendben ment a vásárlás, azonban mikor a szállítmánnyal haladtak visszafelé, már messziről füstszagot éreztek. Egymásra néztek, és egyként dobták le a cuccokat, hogy a bázis felé rohanjanak.
Az orruk nem csalta meg őket: a bázis égett. Mindannyiukban egyszerre lobbantak fel ugyanazok az érzések: harag, elárultság, értetlenkedés. Soha senki nem találta meg a bázisukat. Távolról se láttak senki élőt, és ez közelről se változott meg: csak holttestek voltak ott. De nem minden holttestet ismertek fel, pedig sok el se torzult. Egy dolog volt bennük közös: mindegyiken volt egy mókusfarok. Az öt férfi egymásra nézett. Rosszul lettek a jelképüktől: egyszerre tépték le magukról. Elképzelhetetlennek tartották, hogy egy másik Scoia’tael egység megtámadja őket, de más magyarázat egyszerűen nem lehetett. Mindenki halálosan szótlan volt: módszeresen hordtak vizet a közeli patakból, hogy eloltsák a tüzet. Belülről kifelé haladtak, bevizezett kendőt kötve a szájuk elé, mikor végeztek, csendben leültek, és maguk elé meredve vártak pár órát, amíg elült annyira a füst, hogy meg lehetett lenni. Ástak együtt egy hatalmas gödröt, minden holttestet beletettek, majd betemették. Ekkorra rájuk esteledett, így aludni tértek, de nem jött könnyen álom a szemükre, ha nem olyan kimerültek, valószínűleg egy szemhunyásnyit se aludtak volna. Mikor felébredtek, csendben megreggeliztek, és utána szó nélkül elindultak a szélrózsa minden irányába. Úgy érezték, hogy mindennek vége, nem volt már lelkierejük kitartani egymás mellett. Kieran hazament. Egész úton nem tudott szólni semmit, és mikor hazaért végre, otthon se tudtak kiszedni belőle szinte semmit: címszavakban mesélte el az elmúlt negyven évet. Jó rajtaütések. Megnyert csaták.  Második család. Sok harc. Jó hangulat. Árulás. Feldúlás. Sok halál. Hazajöttem.

Sok időnek kellett eltelnie, mire ezt a sokkot kiheverte, addig alig evett, alig beszélt, alig aludt, csak meredt maga elé. Aztán pedig gőzerővel nekiállt felfrissíteni a harcművészetről való tudását: kardot forgatott, állásokat gyakorolt, célbalőtt, vívott a rokonaival, de sose volt hajlandó többé elhagyni a birtokot, amikor portyázni mentek a többiek. Nagyon szófukar volt, legalábbis ha kérdezték, hogy miért csinálja ezt, sose válaszolt.
Öt év után aztán végül összecsomagolt egy batyuba, és odaállt a rokonai elé.
- Beállok a seregbe. - Mondta tárgyilagosan. Scurra szeme felcsillant az örömtől, és az irigységtől, hogy ezt Kieran meg merte lépni, de nem szólt semmit. Az anyja már szólásra nyitotta a száját, amikor a fiú folytatta. - Nem várom, hogy megértsétek. De ez a sok év, ez nekem maga volt az álom. Folytatni akarom. Még akkor is, ha nem úgy fog kinézni, ahogy eddig éltem, de az itteni semmittevést egy percig se bírnám. Ég veletek. - Fejezte be. Az édesanyja elsírta magát. A férfi odalépett hozzá, és szorosan átölelte, az asszony pedig viszont ölelte, és hosszú ideig álltak így. Scurra türelmesen várt, amíg kibontakoztak egymás öleléséből, majd megszólalt.
- Bárhova mész, szükséged lesz pénzre. - Mondta ravaszkás mosollyal, majd Kieran kezébe nyomott egy nagyobb erszényt, tele súlyos érmékkel. - Kis kezdőtőke. - Majd elkomorodott. - Vigyázz magadra, fiam, és mindig emlékezz arra, amit tanítottunk neked. - Kieran bólintott, és átvette az erszényt, majd minden további nélkül sarkon fordult, fogta a fegyvereit, a batyuját, és elindult. ~ Irány a legközelebbi helyőrség! ~ Gondolta magában, ahogy egyik lábát tette a másik után. Tudta, merre van a legközelebbi állomás, a csapatával gondosan kerülték a területet, csak olykor egy-egy felderítő merészkedett közel hozzá. Ez most más volt: ugyan teljesen furcsa és idegen érzés volt, hogy olyanok közé menjen, akikre negyven éven át vadászott, nem volt más választása. Magabiztosan belépett a tábor területére, ahol legnagyobb meglepetésére több mókusfarkat is látott. Megszédült, ahogy megrohanták a kellemetlen emlékek, de nem adta fel: egy gyors kérdés után megtudta, hova kell mennie, hogy a toborzótiszttel találkozhasson, és egyenesen oda tartott. Megfájdult a szíve, mert ugyanaz volt a menet, mint negyvenöt éve, amikor a második családjába nyert felvételt, azzal a különbséggel, hogy több ideig kellett vívnia, és minden más fegyverével is meg kellett mutatnia, mit tud. A vívási technikája kifogástalannak bizonyult, az íjával egyszer lőtt mellé, azonban, mint kiderült, a tőrrel még van hova fejlődnie. Ennek ellenére se akadályozta meg semmi abban, hogy a sereg tagjává válhasson hivatalosan is.
~Akkor harcoljunk! ~ Gondolta elszántan, és attól a naptól kezdve minden nap tűkön ülve várt, mikor kap feladatot.




Példareag

Lustán nyújtózkodtam egyet a Rozmaring és Kakukkfű egyik emeleti szobájában, amikor az első napsugarak megnyalták a szemhéjamat.  Nyújtózás után pislogtam néhány lassút, majd egy újabb nyújtózkodás és egy jóleső, mély sóhaj után felültem. A pihe-puha ágy ugyan hívogatott, hogy másszak vissza, és a vastag takaró alá bújva vészeljem át a napot, de sajnos azt nem tehettem, egyszerűen nem volt rá időm. Kevés volt az a két hét kimenő, amit a seregtől kaptam a szolgálataimért, és úgy döntöttem, hogy ezt kivételesen most nem az otthoni birtokon töltöm el, hanem meglátogatom az egyik legnagyobb várost: Novigradot. Gyors lovat béreltem, és nem állomásoztunk túl messze, így rengeteg időm maradt feltöltődni. Nem csak pihenéssel: a zenét és az éneket nagyon hiányoltam már, és azt beszélték, hogy erre jobb helyet aligha találhatok - már amit az én zsoldomból meg tudok fizetni, és minden este más vendég lépett fel. Sőt, úgy tűnt, hogy szerencsés időpontban érkeztem, mert az egyik legjobb vándor trubadúr lépett fel a napokban, vagyis inkább trubadúrnő. Callonettának hívták, és azt beszélték, hogy a kobozjátéka ámulatba ejt, és egy elénekelt szavától sírva fakad minden érző lélek. A kőszívűeknek kettő kell. Ez kellőképpen felcsigázta az érdeklődésemet, így elhatároztam, hogy abban a fogadóban leszek minden egyes este, hogy őt várjam. Sok éjszaka telt el úgy, hogy mások léptek fel, és noha sok volt a szép játék, szép hang, szép nő, de egyik se érintett meg annyira, mint azt a szóbeszéd sejtette velem. Nem adtam fel, noha egyre csak nőtt az idegességem, mert közelebb és közelebb kúszott az idő, amikor vissza kellett indulnom, de éreztem, hogy az a nap a szerencsenapom lesz. Felöltöztem hát, és a kardomat az oldalamra, az erszényemet pedig az övemre kötve lementem, ettem egy finom reggelit, ami friss mézes kenyérből és egy csupor tejből állt, majd elindultam a piac felé, hiszen tudtam, hogy az előadások csak sötétedés után kezdődnek.
Az odavezető úton gyakran megálltam bámészkodni. Elcsatangoltam a városon kívülre is kicsit, és kívülről is csodáltam a várost: hatalmas volt, és a rendezetlenségében valahol szép is. A piacon vettem egy hentestől egy nagyobb darab sült sonkát, majd megálltam a péknél, hogy kenyeret szerezzek, és meg is volt az ebédem. Tudtam, hogy nincs már sok pénzem, de nem bántam, hiszen eddig nem az volt a tapasztalatom, hogy alapesetben sokat költenék abból, amit fizetnek nekem. A sétálgatással eltelt a napom, noha néhány koldustól kifejezetten nehéz volt megszabadulni, de végül egy különösen nyomorultul kinéző gyerek kivételével kibírtam, hogy ne adjak senkinek semmit. A nap már lemenőben volt, mikor úgy döntöttem, hogy visszaindulok. Már láttam a fogadó épületét, amikor egy hídról leérve hangokat hallottam magam mellől.
- Ide az erszényedet, cicafiú! - Mondta valaki. A hangforrásra nézve két keményfiút láttam, majd körülnézve még négyet körülöttem, akik közül négyen a markukba ütögették a bunkósbotjukat, ketten pedig valami ócska kardot markolásztak. Alapesetben ez egy félelmetes helyzet lett volna, de ők valószínűleg csak utcán nevelkedett helyi banditák voltak, én pedig képzett katona voltam. Noha nem voltam hozzászokva ehhez a helyzethez, és egy kicsit zavart, nyugalmat erőltettem magamra, és mosolyogtam.
- Sajnálom, de egy úriember sosem távolodik el karnyújtásnál messzebb az erszényétől. - Mondtam. Felröhögött az egyik kardos, és előrelépett.
- Ne gyere nekem az úriember dumákkal! Csak add ide a pénzt, és kész! - Miközben beszélt, lassan a kardom markolatára csúsztattam a kezem.
- Tudod, egy jó katona pedig a kardjától nem megy messze. - Folytattam tárgyilagos hangnemben, ahogy feléjük fordultam. - És én balszerencsétekre egy úriembernek nevelt katona vagyok. - Rántottam elő a fegyverem, és rájuk mutattam vele.
- Nos, akkor mi lesz? - A nagyszájú, bandavezérnek tűnő alak a fogát csikorgatta, és látszott rajta, hogy nagyon gondolkodik valamin. Végül komorabbá változott a tekintete, és támadóállást vett fel.
- Azt mondtam, add ide a pénzed!
- Ritka keményfejű egy társaság… - Jegyeztem meg, ahogy védekező pozícióba helyezkedtem, és sebesen járattam rajtuk a szememet. Még elég messze vannak, csak a főnök van veszélyes távolságban, de ha nem robban ki a harc hamar, nagyobb bajba kerülhetek. Ezen szerencsére nem kellett aggódnom, mert a férfinek eldurrant az agya, és dühösen megrohamozott. Gyorsan és kecsesen odébb léptem, és erősen megtaszítottam a férfit társai irányába. Nem akartam őket megölni, csak ha abszolút nincs más lehetőség. A többiek viszont felbátorodtak a vezetőjükön, és azok, akik nem voltak azzal elfoglalva, hogy a feléjük botladozó testet egyenesbe hozzák, rám támadtak. Hárman voltak, de mindenféle rendszer nélkül támadtak le, felém suhintva a furkósbottal. Lebuktam, és az egyikük térde fölött jelzésértékkel megvágtam a combját, majd félregurultam. Még csak mélynek se volt mondható a seb, de fájdalmas lesz egy darabig. Eközben a többiek is összeszedték magukat, és egyre szorosabbra zártak körülöttem. Hirtelen elfelejtettem, melyiket sebesítettem meg, de utána megtaláltam, és határozottan felé indulva feldöntöttem, hogy kijussak a körből. Amint stabilan álltam megint a földön, gyorsan fejbe is rúgtam, amitől ő elernyedt. Eggyel kevesebben vannak, már csak öten, abból ketten karddal. Őket kell következőnek kiiktatni. Most már annyi helyzeti előnyöm volt, hogy féltek tőlem, és sokkal lassabban közeledtek hozzám. Egy gyors mérlegelésre épp volt időm, ezért odaléptem az ernyedt testhez, kivettem a kezéből a fegyverét, majd azt is magam elé emeltem. Nem voltam tapasztalt két fegyverrel, de jelenleg csak hadonásznom kellett, amit lelkesen el is kezdtem. Pontosabban engedtem, hogy elég közel érjenek, és mikor egy fürgébb kardos megtámadott, félreütöttem a fegyverét az én kardommal, majd elkezdtem a bunkót kinyújtva forogni, de két pördületnél többet nem engedtem meg magamnak, nehogy véletlenül elszédüljek. Ez eléggé megzavarta őket ahhoz, hogy hozzá tudjam vágni a botot az előbbi célponthoz, aki ettől elterült a földön. Már csak négy. Az volt a szerencsém a szervezetlenségükön kívül, hogy nagyon lassúak voltak, nekem legalábbis. Akárhányszor le akartak csapni, mindig hátratáncoltam. Kettőt lefegyvereztem végül, és futásnak eredtek, egyet sikerült kiütnöm, viszont az egyik bunkós olyan kitartónak bizonyult, hogy kénytelen voltam egy ütésváltás után az oldalába mélyeszteni a pengémet. Üveges szemmel esett össze. Fújtam egyet. Majdnem sikerült, de ők kísértették a sorsukat. Még mielőtt elméláztam volna, meghallottam, hogy valamelyikük mocorog már, így bölcsebbnek láttam megtörölni a kardom, aztán kereket oldani. Betértem a fogadóba, ahol egy szép, szőke nő éppen hangolta a kobzát. Kíváncsian leültem, és árgus szemekkel figyeltem őt. Megpengette a hangszerét, nekem pedig nagyot dobbant a szívem. Érzéssel nyúlt a hangszeréhez. Szeretettel. Nem sokszor tapasztaltam meg eddig, hogy egy zenész ne eszközként tekintsen a hangszerére, hanem társként, de ez most a legmagasabb mértékig jelen volt. Nem tudtam, hogy én hogy állnék hozzá, ha a kezembe kapnék egy hangszert, de én is talán eszköznek tekinteném, de az a nő nem ilyen volt. Ő a koboz szeretője volt és a koboz az övé, gyengéden simogatták, ölelték, vigasztalták egymást minden mozdulattal és minden hanggal. Majd a nő elkezdett énekelni.
~ Ő Callonetta. Semmi kétség. ~ Gondoltam, ahogy könnyek gyűltek a szemembe. Mintha a koboz hangja szólalt volna meg, ahogy neki magának énekel: a hangszer, ami oly sok megpróbáltatáson ment keresztül, a száz seb, amit akkor szerzett, amikor a szekér zötykölődött, és megütődött a tokjában, amikor az esővíz befolyt a tokjába, amikor elpattant egy-egy húr, mind-mind az asszony gyengéd kezére vár. És az asszony megérinti, eggyé lesznek, összeforrnak, és szétválaszthatatlanná lesznek. De aztán mégse: a hajnal szétválasztja őket, csak virágok illata marad nekik a másikból. És sírnak egymás után, a sors által megtépve sírnak, pedig azért hagyták ott a másikat, mert már nem vágynak. És keresni fogják egymást, nem törődve azzal, hogy a másik már nem érez irántuk semmit. De ahogy közelednek egymáshoz, a hideg, ami a világra települt, mikor szétválasztották őket, megszűnik, a madarak újból csiripelni kezdenek, és elérkezik a nyár, mikor újra eggyé válnak. De újból el kell válniuk, és sírnak egymás után, a sors által megtépve sírnak, pedig azért hagyták ott a másikat, mert már nem vágynak. Maguk sem tudják, miért, és azt sem, hogy miért keresik egymást állandóan: sors-e, vagy véletlen? Hogy került a lány kezébe a koboz? Senki sem tudja. Még ők se. És senki se fogja tudni. Csak azt, hogy ők ketten kergetőznek. Ez őrületnek tűnt, hiszen látható volt, hogy ő és a koboz mennyire szeretik egymást, de az ének nem hazudhatott. Ki tudja, mikor vesznek ők össze megint.
Majd egyszer csak vége lett, én pedig felmérhetetlen ürességet éreztem. Mindenki felállt, és tapsolt. Rajtam kívül, én túl bénultnak éreztem magam ahhoz, hogy tapsoljak.
- Gyönyörű volt… - Motyogtam magam elé. Akartam pár szót szólni a művésznőhöz, de nem tudtam. Úgy éreztem, semmire nem vagyok képes már. Csendben felvonultam a szobámba, magamra zártam az ajtót, és leültem az ágyra. Habár nem vacsoráztam, minden étvágyam elment, és aludni sem tudtam. Egész éjjel csak azon gondolkodtam, hogy miféle varázslatban volt részem az imént.


A hozzászólást Kieran Raibhilín összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Szept. 13 2018, 00:53-kor.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Szept. 12 2018, 22:40
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
373
Reagok száma :
89
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cidaris, Solatina

Kieran Raibhilín Empty
Re: Kieran Raibhilín




Drága Kieran!


Elfogadva!


Szerintem elég grafikusan sikerült ábrázolnom, milyen látványosan borultam is az ágy alá, amikor megláttam a komplett előtörténeted összeadódott hosszát. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem csak sarkított komika volt, hanem valódi, őszinte reakció.
Szeretném kiemelni, amire másod-harmadsorban figyeltem fel, hogy a helyesírásod közel tökéletes, a mondatszerkesztésed letisztult, érthető. Ezért mindenképpen elismerést érdemelsz. A játéktéren kívül már bebizonyítottad, hogy sokat tudsz a világról, és ezt Kieran meséje is tükrözi - annak ellenére, hogy nem előre kitalált karakter.
Kieran-ban egy lelkében nemes hős figurát ismertem meg, aki bár messze áll a tökéletestől, de legmegfeszítettebb próbálkozásai ellenére sem képes elrejteni, hogy volnának érzései; és ez teszi őt szerethetővé, megérthetővé, és nem utolsó sorban emberivé. Kifejezetten tetszik, hogy van egy szépre, művészetekre fogékonyabb oldala. Ez bizonyítja, hogy a kemény, hideg páncél mögött érző, forró szív dobog. Gyermeki kíváncsisággal hallgattam a meséit, ahogy ő itta szülei minden szavát egykoron. Vele örültem, és vele búslakodtam. Sajnos úgy tűnik, minden nemes lelket megtépáz az élet, talán azért, hogy próbára tegye az állóképességüket. Felnézek rá, amiért a csalódásai ellenére kitart amellett, amit szeret, és vette a bátorságot, hogy visszatérjen az esetleges csalódások mezejére. Tűkön ülve várom, hogy a játéktéren olvashassam azt az alaposan cizellált nyelvét, és hogy hogyan is kamatoztatja ezt a különös és kiszámíthatatlan képességet, ami neki jutott - már ha lehet így hívni. Sok minden nem derült ki a mechanikájáról, ez teszi olyan titokzatossá és veszélyessé. Úgy érzem, egy kis darab Kiri beférkőzte magát a szívem egy élhető csücskébe (a szívem amúgy egy tetraéder, sok csücske van), és innentől kezdve viszem magammal - a sorsát, az érzéseit, a gondolkodását. Büszke vagyok rá, hogy Ő lehet az első a fórumon, akinek azt mondhatom: igen, elfogadva! Nincs más dolgod, mint megjelölni az avatarfoglalóban az arcát, és ugorhatsz is az első játékodnak!  

- Yenna

Avatarfoglaló

Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Szept. 13 2018, 00:49
Vendég
avatar

Vendég


Kieran Raibhilín Empty
Re: Kieran Raibhilín




Kedves Keiran!


Bár Yen már megírta neked az elfogadót, de az előtörténetedet olvasva úgy éreztem, hogy illene nekem is néhány szóban kifejeznem a véleményem, mert ez az írás megérdemli az elismerést és vétek lenne nem kiemelni.
Nagyon örülök, hogy az első regisztrált karakterünk ilyen komolyan vette a játékkezdéssel kapcsolatos teendőit és apait-anyait beleadva egy ilyen igényes és terjedelmes lappal rukkolt elő. Példaértékű hozzáállás, ami reményeim szerint nem egyszeri lesz ezen a fórumon, hanem felállítja a standard-ot.
Meg kell valljam, hogy talán ez a legrészletesebb karakter, amivel eddig találkoztam mind FRPG-s, mind asztali szerepjátékos pályafutásom alatt. A leírtak minden betűjén látszik, hogy szívvel és lélekkel lettek digitális papírra vetve és a karakter gazdája nagyon jól érti a játékbeli kivetülése minden apró rezzenését.
Külön kiemelném azt a választokos szóhasználatot és ízléses stílust, ami a lapod sajátja. Látszik, hogy rengeteget olvasol és kamatoztatod ezen tulajdonságod, ezzel pedig mondhatni megtestesíted Stephen King első írói szabályát is.
Sok admintól olvastam már elfogadókban, hogy élmény volt olvasni az adott karakter lapját, de idáig azt hittem, hogy ez csak egy üresen pufogtatott frázis, amit az adott írás minőségén kívül számos más tényező is befolyásol. Most értettem meg, hogy mire is gondolnak, amikor ezt a kifejezést használják.
Mert a te lapod tényleg olyan élmény volt, amit manapság egy professzionális írótól is ritkán kapunk meg.

Geralt

Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Szept. 13 2018, 11:17
Ajánlott tartalom




Kieran Raibhilín Empty
Re: Kieran Raibhilín

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kard és Virág (Kieran és Cenra)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Archívum :: Törölt karakterek :: Törölt karakterek ET-i-
Ugrás: