World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ríviai Geralt
Yesterday at 22:44


by Yorick Driaga
Yesterday at 22:00


by Faithel Jieh
Szer. Nov. 14 2018, 21:08


by Ríviai Geralt
Szer. Nov. 14 2018, 12:20


by Ríviai Geralt
Vas. Nov. 11 2018, 12:55


by Ríviai Geralt
Szomb. Nov. 10 2018, 14:04


by Ciri
Pént. Nov. 09 2018, 22:09


by Vengerbergi Yennefer
Szer. Nov. 07 2018, 12:25

Tagjaink

Share | 
 

 Out of time - Yennefer & Geralt

Go down 
SzerzőÜzenet
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Out of time - Yennefer & Geralt   Szomb. Szept. 15 2018, 12:34

FIGYELEM: KÖNYVES SPOILER ALERT


Yennefer

& Geralt ©️️️️️️️️️


Mindig tisztában voltam vele, hogy nem az ágyban, csendben fog érni a halál. Nagyon kevésen részesülnek ebben a kegyben az én fajtámból, de általában ők nem dicsőségként élik meg a természetes halált.
Egy witcher élete alapesetben maga az erőszak, a kényszer és a véletlen.. Senki sem akar önszántából erre az útra lépni, pont ezért szedjük össze az út szélére kivetett gyerekeket, meg alkudunk a Meglepetés törvényére hivatkozva , ha nem tudnak vagy akarnak megfelelő fizetséggel szolgálni nekünk. Nekik egy etetnivaló szájjal kevesebb, nekünk egy potenciális áldozatnál több.
Csak a vakszerencsének köszönhetem, hogy a Füvek próbája nem nyomorított meg örök életemre. Egyesek szerint talán köze van ahhoz, hogy varázstudó felmenőim vannak, de nem feltétlenül szokásom adni olyan szavakra, amiket egy szoknyapecér osztott meg velem egy félhomályos lebujban, miközben éppen a tizedik csésze rozsvodkát döntötte magába.
Ha oly makacsul nem akarta volna az utamba terelni Cirit, talán még a Sorsban sem hinnék. Bár még manapság is vannak kételyeim azt illetően, hogy nem csak szerencsés véletlenek sorozata volt-e, hogy végül ilyen szoros kapcsolat alakult ki hármunk között.
Yennefert is ide kell számolnom, mert bármily furcsa és bizarr is, hogy egy árva hercegnő egy witcherben és varázslónőben találjon új szülőkre, mégis ezt hozta a sors. Mind a ketten körmünk szakadtáig harcoltunk azért a lányért és amikor végre sikerült biztonságban tudnunk, azt hittük, hogy fellélegezhetünk.
A háborúnak vége, Ciri után már nem kutatott egy kapzsi varázsló tekintete sem és úgy tűnik a veszteségeik ellenére az északi királyságok is lassan kezdenek erőre kapni.
Épp ideje láttam némi nem szakmai célú utazgatásnak Kökörcsinnel az oldalamon, de Ríviában csak utolért a baj.
Kökörcsin biztos megdicsérne, amiért felfedeztem az iróniát a dolgokban, de elég rosszul vette ki magát a szememben, hogy pont abban a városban keveredtem bajba, aminek a fiaként mutatkoztam be életem nagy részében.
Mint félig-meddig másfajú én is megtapasztaltam az ok nélküli gyűlöletet és megvetést, így bár sokszor döntöttem a közömbösség mellett, sosem néztem jó szemmel a tündék, törpök, hobbitok és más "nemhumán" fajok elleni erőszakot.
Ríviában viszont nem maradhattam pártatlan és ez végül a halálomat okozta.
Annyi legyőzött szörny és jobb létre szenderített anyaszomorító után végül egy szívbe döfött vasvilla lett a végzetem.
Kökörcsin ismét csak megdicsérne, hogy felfedeztem az iróniát a helyzetben.
Látszólag Yennefer és Ciri érkezése sem tudott megmenteni engem. Az utolsó emlékem, hogy Yen ölében fekve vért köhögök fel, miközben a mellkasomat is beborítja az élénkvörös testnedv.
Aztán mintha valami  furcsa álom kerített volna hatalmába. Semmilyen látás után felidézhető emlékkel nem rendelkezem, viszont a memóriám tisztán visszaadja a melegség és öröm kellemes érzését. Mintha csak az anyaméhbe kerültem volna.
Így visszagondolva rá eltűnődöm, hogy talán minden lélek így érez, amikor végül a függönyön túlra távozik...

Érzem a nap kellemesen cirógató sugarait a szemhéjaimon, amik lustán pislogva fedik fel előttem a tiszta, felhőtlenül kék égboltot. Már eleget éjszakáztam különböző erdőkben, hogy tudatosodjon benne az a tény, hogy egy mohaszőnyegen fekszek. A mellkasomon érzem, ahogy a medál haloványan rezzen néhányat és felismerem, hogy valami elhaló mágiára akarja felhívni a figyelmem.
Nem tudom, hogy mióta feküdhetek itt, de annyira ellazultnak és kipihentnek érzem magam, mintha életem legpihentetőbb alvásán lennék túl.
Felülök, hogy körbenézzek. Az nem túl sok információ, hogy egy erdő kellős közepén ébredtem, de legalább az itt növekvő gyógynövényekből meg tudom állapítani, hogy valahol a Pontar folyó déli partján vagyunk.
Egy elnyújtott sóhajt hallok magam mellől,  ami a magukat az alvásnak átadó csecsemők, vagy a kielégített szeretők tehertől mentes szuszogására emlékeztet.
Oldalra fordulok és látom, hogy Yen öntudatlanul fekszik a mohaágyba belesüppedve. A tőle jól megszokott orgona és egres illata kacéran csábítgatja a kifinomult orromat, miközben szénfekete, göndör haja legyezőként terül szét a feje mellett.
Azt a ruhát viseli, amiben Ríviában láttam, amikor levegőért küszködve haldokoltam.
Óvatosan négykézlábra ereszkedem, majd letérdelek mellé és gyengéden felültetem.
- Yen! - szólongatom halkan, miközben az arcát simogatják az ezüst szegecsekkel kivert kesztyűmbe bújtatott ujjaim - Ébredj!
Magam is értetlenül állok a helyzet előtt, de úgy tűnik, hogy élek. Talán ha magához tér Yennefer egy kicsit többet hozzá tud tenni ehhez, azon kívül, hogy dobog a szívem.




A hozzászólást Ríviai Geralt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Okt. 26 2018, 11:10-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vengerbergi Yennefer

avatar

Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Out of Time - Geralt & Yennefer   Szer. Szept. 19 2018, 18:07



Out of Time @
Épp úgy feküdtem a puha, kellemesen hűvös mohaszőnyegen, mint akit odafigyeléssel hagytak hátra. Nem tudhattam, hogy azért, mert valójában így volt. Kissé oldalra fordulva, karjaim a fejem mellett, csizmáim egymást keresztezve, hollófekete gyűrűim a fejem alatt és körül. A ruhám mocskos, leginkább vértél, de nem elhanyagolható mennyiségű a rákenődött sár sem. Nyakamban bizonytalanul, de kitartóan szikrázott az obszidián csillag, mintha csak arra várt volna, hogy valaki észrevegye. Álmodtam. Azt hiszem. Álmomban egy fecskét láttam, aki beleveszett a horizontba, és egy hófehér farkast, aki a hóban fekve aludt. Meg akartam érinteni, de nem mozdult. Aztán egy hangot hallottam. A farkasét. Mintha a nevemen szólított volna. „Yen!” Valami nem stimmel. Valami egyszerre borzongatót, mégis kedveset érzek. De ez valódinak tűnt, ellentétben a horizonton átívelő fecskével, és az alvó farkason. Váratlan hirtelenséggel nyitottam fel a szememet, amiben még tetten érhetők voltak az álom utolsó, kristályos szemcséinek kergetőzései, mielőtt leülepedett volna a hűs ibolya állóvize. Elgyötörten, de melegen elmosolyodtam, ahogy ismerős sziluettet, vonásokat véltem felfedezni.
- Geralt… - Jókedvem azonban nem tarthatott sokáig, alig, hogy felismertem kedvesem a le-lecsillapodó körvonalak játékában, kellemetlen képek férkőztek a tudatomba, amiktől rút grimasz ült ki az arcomra. Életvonalból csordogáló vér, a saját farkába maró kígyó, fecske, vasvilla és vérfürdő, valaki sikolya - talán az enyém, valahonnan Triss hangját véltem hallani, „vaesse deireadh aep eigean”, valami véget ér, s valami elkezdődik.  Hirtelen mindent értettem, és egyszerre semmit. Feljebb toltam magam, nem törődve az erdő nyomával a ruhámon és a hajamban – amire egyébként kényesen odafigyeltem minden körülmények közt – és először a vaják csalhatatlanul ép mellkasára borítottam a tenyeremet, ahol valamikor – ki tudja, hogy egy napja, egy hete vagy egy hónapja – vasvilla szaggatta lyukak voltak; erről eszebe jutott, ahogy a forrásaimat a végsőkig merítve igyekeztem minden erőmmel megmenteni az életét, de kudarcot vallottam. Legalább is biztos voltam benne. Lepillantottam a nyakamban nyugodt, meleg fénnyel himbálózó obszidián csillagomra, s mintha azt üzenné, „szívesen”, ki is hunyt. Geralt-ra kaptam a tekintetem, egy-egy szál főbb érzelmet egész jó érzékkel kibogarászhatott – tudtam, ismer ahhoz már eléggé, majd a nyakába vetettem magam, hogy szorosan átöleljem egy hosszú pillanatra. Féltem. Meg voltam ijedve, biztos voltam benne, hogy elvesztem, hogy odaveszünk mindketten, hogy valami véget ér, de számunkra nem tartogat újat. Most viszont minden olyan volt, mintha mi sem történt volna. Esküdni mertem volna, hogy az öltözékén Kaer Morhen hideg kőfalainak és büszke fenyveseinek illatát érzem, az út porát, ló nyergének aromáját, és egy hosszú pillanatra úgy éreztem, minden így van jól, ahogy most van. Talán még ringattuk is egymást pár hosszú pillanatig, nehéz lett volna megmondani. Aztán eszembe jutott még egy apró részlet, apró, mint egy fecske csőrének nyoma, ami arra késztetett, hogy engedjek az ölelésemből, de ezúttal nem távolodtam el, csak megkerestem az élénk aranyszín szempárt a hasított pupillákkal.
- És Ciri? Mi lett vele?
Hangom aggodalmasan csengett. Nem érdekelt sem a moha- és avarágyon való szendergés, ha Ciri éppen veszélyben lehetett, de azért komótos, puhatolózó bátortalansággal megpróbáltam a két lábamra támaszkodni, bár a tartásom ingatag, a lélekjelenlétem gyenge volt. Sürgősen keresnem kell egy forrást, hogy visszanyerhessem az uralmat a testem és az elmém felett.

P.S.:508 szó Mood: Willow Maid
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Out of time - Yennefer & Geralt   Kedd Szept. 25 2018, 13:39


Yennefer

& Geralt ©️️️️️️️️️


Yen mellkasának egyenletes mozgása hirtelen felgyorsul, ahogy a pupillái vad táncot járnak a szemhéja alatt. Arra is meg mernék esküdni, hogy az ajaki alig látható mozdulatokkal szavakat formálnak, de ezt némán teszik, mert a kifinomult hallásom segítségével sem ér el több a fülemhez a felgyorsuló szuszogásánál.
Néhány percig még keltegetem, de ahogy látom, hogy a légzése ismét egyenletes lesz és a szemei is megnyugodnak tudom, hogy nemsokára magához tér.
Apró, álmos pillogásokkal tér vissza a valóságba. Minden egyes pislogás után egyre elevenebben és élénkebb lesz szemének ibolyaszíne.
Az arcára ritkán látott mosoly ül ki. Semmi nyoma benne a szakmai ártalomként kötelező megjátszott dölyfnek, az epés szarkazmusnak, vagy a túlértékelt varázslónői méltóságnak.
Yenneffer kicsit fáradtan és bágyadtan, de egy szerelmes nő mosolyával néz rám.
Ritka ajándék ez a világban.
- Itt vagyok. - viszonozom a mosolyt és kisöprök egy rakoncátlan tincset a hajából
Yen arcán hirtelen végigfut ugyanaz a felismerés, ami az ébredésem utáni néhány pillanatban az én elmémet is uralta, de a torz fintor gyorsan tovaszállt és a ráncok ismét kisimultak kortalan arcán.
Ő is rájött, hogy valami csoda folytán mindketten túléltük a ríviai őrület. Ismerem már annyira, hogy tudjam számára sokkal fontosabb lesz a hogyan és a miként kérdések megválaszolása, mint nekem.
Én jelen pillanatban értékelem, hogy élek. A részletek kiderítése később is ráér.
Hosszan és szorosan magamhoz ölelem és mélyeket szippantok a körülötte még mindig orgona és egres illatát árasztó levegőből.
Nem vagyok benne biztos, hogy lopott időt kaptunk-e kölcsön mindketten, de ha kaptam egy második esélyt, akkor az ilyen apróságok jelentősége óriása nőhet.
Csak később eszméltem, hogy gyengéden ringatom a karjaimban, mintha attól tartanék, hogy bármelyik pillanatban nyomtalanul eltűnne.
Még az sem tűnt fel, hogy a farkasmedál szokatlanul nyugodt, holott Yen közelében általában nem ritka, hogy nekiáll vibrálni.
Yen aggodalmas arccal nézett rám, amikor lazábbra engedtük a karjainkat. Nagyon közel volt hozzám, így szinte minden apró rezzenését láttam és könnyen kivehettem az arcára kiülő aggodalmat.
- Nem tudom. - válaszolok neki őszintén - Amikor felébredtem csak téged találtalak.
Sejtem, hogy ezzel nem nyugtatom meg.
Yen, bár szerintem magának se vallaná be, de a Cirivel töltött ideje alatt alaposan megváltozott.
Bár a varázslók számára még mindig képes volt fenntartani azt a látszatot, hogy kikezdhetetlen, de az oroszlánfiók olyan érzéseket keltett benne, amik maradandó nyomot hagytak benne.
Akár Végzetként, Sorsként vagy az istenek szeszélyének hívjuk, de az életnek az egyik legnagyobb tréfája az volt, hogy Cirinek egy varázslónő és egy witcher lett a családja.
Kökörcsin biztos megmosolyogná a helyzet iróniáját.
- Megígérem, hogy meg fogjuk találni. - próbáltam biztatóan rámosolyogni, bár az én gyér érzelmi palettámmal nem tudom, hogy miként lehet értelmezni azt arckifejezésem
Yen óvatosan kibontakozott a karomból és hozzá képest elég ingatag módon felállt. Láthatóan még így sem volt ura az egyensúlyérzékének, így gyorsan követtem a példáját. Megálltam mellette, készen arra, hogy elkapjam, ha bármelyik pillanatban utána kapjak, ha kibillenne az egyensúlyából.
Csak akkor tűnt fel, hogy milyen távolról érkezik az erdei madarak énekhangja. Mintha valami teljesen elkergette volna a környezetünkből az állatokat, hogy nyugtunk legyen tőlük.
Feltételezem ez annak a műve, aki megmentett és ide hozott minket.
Néhány pillanatnyi szemrevételezés után látom, hogy a tisztás ahol felébredtünk egy kisebb domb tetején van, amit ritkás tölgyerdő vesz körbe. Olyan magasan vagyunk, hogy átlátni a fák lombja felett. Kelet irányába elnézve látom, hogy a lomkoronák felett szürkésfehér füstfelhő emelkedik az égbe néhány mérfölddel arrébb.
Tehát nem a semmi közepén vagyunk és a Scoia'teal-től sem kell tartanunk, ha ilyen közel van egy település.
A farkas-medál szokatlan nyugalma és Yen erőtlensége megadja nekem a választ, hogy mit lesz az első teendőm.
- Keressünk neked egy helyet, ahol feltöltődhetsz. - mondom Yennek, majd a füstfelhő felé mutatok - Utána meg derítsük ki, hogy melyik királyságban vagyunk.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vengerbergi Yennefer

avatar

Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Out of Time - Geralt & Yennefer   Vas. Szept. 30 2018, 23:16



Out of Time @
Tudhattam volna, és tudtam is, hogy Geralt jól ismer ahhoz, hogy ne elégítsenek ki rövid feleletei. Nem róvom fel neki, ki tudja, hány nap, hét, hónap szendergés, és a halál torkából való kikecmergés után nyilván első az életösztön ünneplése, és csak utána jönnek az olyan jellegű kérdések, mint a „mikor?”, a „hogyan?”, a „hol vagyunk?”, és a „hányat írunk?”. Nem szóltam egy szót sem, mégis az arcomra volt írva az összes kérdésem, amire minél hamarabb választ szerettem volna kapni. Kérnem sem kell, kitalálja magától is, mire gondolok. Kimérten bólintok, lassan elillan belőlem az alig pár perce látott szerelmes nő, és a helyére kerül a jól ismert jégszilánk.
- Tudom, hogy meg fogjuk. Muszáj, Geralt. – pillantottam rá egy fokkal komolyabban, mint szerettem volna. Bele sem mertem gondolni, hogy mi lenne, ha nem találnánk meg.
Ellenben észrevettem azt a halovány mosolyra való törekvést, és ez az én komor hangulatomon is oldott egy árnyalatnyit. Ha Geralt azt mondja, meg fogjuk találni, akkor megfogjuk találni. Nem tudtam, mennyire fontos faktor az idő, fontos-e egyáltalán. Sok dolgunk akadt. Életemben először bántam meg, hogy állandó jelleggel magassarkú csizmát viselek, ugyanis ingatag, erőtlen tartásom miatt most formás bokáim kocsonyának hatottak. Kimondani sem merem, hány év magassarkú viselet azért meghozza a gyümölcsét, és nem esek el újra, de ehhez az kell, hogy megragadjam a vaják szegecsekkel kivert kesztyűjét.  
- Nincs miért itt maradnunk, Geralt. Sok a dolgunk, vissza kell térnünk a civilizációba, ki kell derítenünk, hol vagyunk, mi történt, és mindez mennyi időbe telt. Nyitva kell tartsuk a fülünket az utolsó pletykára is, ha segíthet. Meg kell találnunk Ciri-t. – mondtam valamivel határozottabban. – Veszélyben is lehet.
Amint a férfi elpillant a horizont felett, követem a példáját magam is. A füst jó, a füst mindig az urbanizáció jele.
- Olyan két és fél mérföldre lehet – saccolom meg a távot.
Nem egy öröm ilyen végletekig merített erőforrással, ami arra kényszerít, hogy máshogyan priorizáljam a dolgokat.
- Igazad van. Első a forrás, és ha nem találunk mást, végső soron ahhoz az előttünk elterülő erdő tökéletes. Javaslom, látogassuk meg a füst gazdáját.
Tudom, hogy ebben egyetért velem, így nem is marad más, mint eleinte bizonytalan, de egyre inkább erőre kapó léptekkel nekiveselkedni az erdő felé vezető lejtőnek, majd ösvénynek. A gondolataim, bár némileg lecsillapodtak, de még mindig szárnyra kap egy-egy nyugtalanító kérdés. Hosszas töprengés után töröm meg a csendet.
- Nem csak álmodtam, igaz… ? Te is ott voltál, te is láttad, mi történt Riviában. Emlékszem, hogy megsérültél, súlyosan, én pedig kudarcot vallottam, amikor meggyógyítottalak volna… Legalább is ezt hittem. De élsz, és én is élek, ki tudja, milyen messze vagyunk Riviától, és mennyi idő telt el azóta… Nem fér a fejembe, hogy hogyan lehetséges mindez…
Illetve, van egy erős sejtésem, ami Ciri-t helyezi a középpontba. Hívjuk női megérzésnek, de valahol nem nyughatok, amíg ki nem derül számomra az igazság. ha Valóban Ciri óvó keze van a dologban, akkor hol van? Miért nincs itt? Az egyetlen logikus következtetés, amire jutni tudok, az az, hogy a veszély elől menekült? De mégis milyen veszély leshet rá? Lassacskán elérkeztünk az első fákhoz. Megfigyeltem, hogy ezek igen öreg tölgyek, bükkök, nyírfák leginkább. Olykor beszélgetve, olykor csendbe burkolózva keltünk át az erdőn. Visszanyertem hamar a járás örömét és biztonságát, szerencsére a nyakamat díszítő obszidián csillag multifunkcionális – sokkal több mindent elvégez, mint az ember fia gondolná. Így lehet az, hogy az atmoszférából, az erdő érintetlen voltából is visszaszolgáltatott némi erőt nekem, habár jó lesz igazándiból meríteni valahonnan. Hamarosan megéreztük a korábbi, vidám füst aromáját, jelezve, megérkeztünk. A férfira pillantottam.
- Talán jobb, ha én beszélek – hagytam rá.
Nem mondom, volt egy kis félelmem azt illetően, hogy kiféle-miféle alak nyit majd ajtót, de velem volt ismert világunk leghíresebb, vagy épp leghírhedtebb vajákja, mi történhetett volna? Vettem egy mély levegőt, és bekopogtam. Nem sokkal később egy toprongyos, idősödő hölgy nyitott ajtót. Szép szeme sarkában már markánsan ült a szarkaláb.
- Segíthetek? – kértezte fátyolos hangon-
- Elnézést, hogy csak így magukra törünk. – kezdtem valamivel határozottabban, megpróbálván minden nemlétező humánus empátiámat megragadni, hogy ne hozzuk a hölgyre a frászt - Utazók vagyunk, és…
És mi? Kifosztanám az energiáiból az otthonukat? Megkérdezném, hányat írunk? Hogy hol vagyunk? Nem látott-e erre egy hamuszürke hajú leányt smaragd szemekkel?
- Elég kimerítő utunk volt… Esetleg megpihenhetnénk egy fél órára?
Az ötven körüli hölgy láthatólag eléggé megszeppent a kiállásomtól, de végül kitárta előttünk az ajtót.
- Köszönjük szépen. Gyere, Geralt…


P.S.:722 szó Mood: Isara
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Out of time - Yennefer & Geralt   Hétf. Okt. 08 2018, 18:55


Yennefer

& Geralt ©️️️️️️️️️


Yen láthatóan sokkalta gyorsabban átgondolja azokat a problémákat, amik felvetődnek az aktuális helyzetünk okán. Cseppet sem csodálkozom ezen. Yennefer egy fontos és politikai körökben is mozgó varázslónő, akinek az ilyen információk sokkal magasabb prioritást élveznek, mint egy világot járó witcher számára.
Számomra általában sokkal égetőbbek és gyorsabban megválaszolandóak a "Mi az?" Mennyit fizetnek érte?" és "Hol találom?" kérdések, de jelen pillanatban és a rendhagyó körülmények hatására az én eszem is kezd arra fókuszál, hogy amire Yen is kíváncsi.
Az arcán végigfutó erőtlen mosoly és a tekintetének komolysága sajátos disszonanciát sugároz. Ha nem egy erdő közepén ébrednénk fel a feltételezett halálom után, akkor erőteljesen gondolkodóba esnék, hogy mikor tettem rossz fát a tűzre. De az isteneknek hála most nem miattam gyűrődik alig észrevehető ráncokba a homlokán a bőr.
- Csak mindent szép sorjában. Előbb jussunk találjunk valami települést. - válaszolok neki egy bátorítónak szánt mosollyal, tőlem szokatlanul lágy hangon - Én is aggódok Ciri miatt, de botorság lenne feltételezni, hogy teljesen gyámoltalan. Jó tanára voltál és Kaer Morhenben sem légyvadászatra tanítottuk őt. Az igaz, hogy híján van még sokfajta tapasztalatnak, de nem lennék annak a helyében, aki kezet akarna emelni rá.
Az úti célunkkal kapcsolatban beleegyezően bólintok és a szemem sarkából minden egyre kevésbé bizonytalan lépését figyelem, ahogy elkezdünk lesétálni a magaslatról a füst irányába.
Úgy tűnik, hogy Yen visszafogott divatérzéke, most az egyszer ellene fordult. A magas sarkú csizma nem nagyon lesz előnyére ezen a terepen, így cseppet sem lep, hogy szinte végig a felkínált karomat használja támaszként, ahogy óvatos léptekkel baktatunk le a domboldalról.
Nem egyszer fordul meg a fejemben, hogy ölbe vegyem és úgy cipeljem le a sík terepre. Tudom, hogy értékelné a gesztust és megmelengetné a szívét, de a varázslónői büszkesége túlságosan nagyra érett ahhoz, hogy bárkitől elfogadja ezt a lovagias gesztust.
Körülbelül fél úton járhatunk a füst irányába, amikor kibukik belőle az egyik legfontosabb kérdése. Hirtelen magam sem tudom mit válaszoljak rá, mert nincs megfelelő válaszom.
Óvatosan közelebb lépek hozzá és a derekát átölelve magam mellé húzom.
- Nem tudom. - válaszolok neki miközben a tekintetem az övét keresi - De túlságosan valószerű volt ahhoz, hogy csak álom lehessen. Túlságosan éles és részletes. Pontosan fel tudom idézni azt, hogy miként keveredtem a vasvilla rosszabbik fele elé. Arra is kínzó részletességgel emlékszem, hogy milyen érzés volt annak a kölyöknek a szemébe nézni, aki átbökte vele a mellkasom. Érzem a vas hidegét, amint áttépi a bordaketrecemet és szétroncsolja a szívem. A fájdalmat meg soha nem fogom elfelejteni. Szó szerint is megszakadt a szívem amikor arra gondoltam, hogy nem leszek ott neked soha többé. Az ilyen éles emlékeke nem lehetnek álmok.
Egy gyors lépéssel előtte termek és szembe fordulok vele. A karjaim átölelik a derekát, a ragadozószerű szembogaram pedig a tekintetét keresi. Ha nem gyötörnének minket az ébredés óta felmerült problémák, még talán romantikusnak is lehetne nevezni a helyzetet.
- A végére fogunk járni ennek. - nézek a szemeibe egyszerre határozottan és biztatóan - Erre itt és most megesküszöm neked.
Miután letisztáztuk a témát, tovább haladunk. Yen lépései egyre biztosabbak lesznek, de csak akkor ereszti el a karomat, amikor meglátja az apró tisztáson álló házikót.
Szinte egyre gondolunk azzal kapcsolatban, hogy kinek van bizalomgerjesztőbb kisugárzása, így csak egy bólintással nyugtázom a kijelentését és megpróbálom felvenni a lehető legkevésbé fenyegető testtartást amit csak tudok.
A két kardot  ha akarnám se tudnám elrejteni, a nyakamba lógó medált meg túl késő a vért és a ruha közé bedugni. A szemem pedig bármikor árulómmá  válna, akárhogy is tágítanám a pupillámat.
Hagyom, hogy Yen meggyőzze a nőt, majd amikor jelez, akkor utána indulok.
A kérdezgetést ráhagyom Yenre. Ő ügyesebben forgatja a szavakat, mint én valaha is fogom.




A hozzászólást Ríviai Geralt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 18 2018, 10:54-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vengerbergi Yennefer

avatar

Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Out of Time - Geralt & Yennefer   Csüt. Okt. 18 2018, 10:51



Out of time @
Be kell látnom, hogy a vajáknak igaza van. Legalább annyira szakmai ártalom, mint amennyire természetemből fakadó célratörés az a sok egyenes kérdés, ami krízishelyzetben eszembe jut. Persze, sejthettem volna, és valahol tudat alatt pontosan tudom is, hogy Geralt sem tudja a válaszokat azokra a már-már költői kérdésekre, amik foglalkoztatnak. A hangsúlyos kérdezősködés ugyanakkor nem csak egy rossz berögződés a részemről, de határozottan állítom – és állítottam mindig is – hogy serkenti a gondolkodást, mivel nem csak a fejedben születnek meg, hanem kiejtve hallod is őket. De ezt elkezdeni magyarázni még kedvem sem volt, nem hogy időm, vagy ráfordítható energiám. Általában nem viselem különösen jól, ha Geralt ellenkezik velem – bár azt hozzá kell tennem, hogy nagyon sokszor értem már tetten a fifikáját, ha valamit macerásnak ítélt meg – be kellett ismernem, hogy ezúttal ilyesmi még csak szóba sem jöhetett. Sok mindent rá lehet fogni, hogy a portálok elleni ellenszenve csupán kislányos hiszti, és nem méltó egy sokat látott vajákhoz, hogy a semlegessége, amire mindig is oly büszke volt, nem egyszer sodorta már bajba, hogy kőből van a szíve, és csak a pénz hajtja, de azt nem lehetett mondani, hogy velem és Ciri-vel ne törődött volna. Épp ezért, mivel a józanész szólt belőle, engedtem nyugtató, lágynak szánt, de érvektől stern hangjának, hogy hasson rám. És végső soron abban is egyet kellett értenem vele, amit Ciri-ről mondott.
- Szépen szóltál, vaják. Első egy település, minden más csak utána. Ki tudja, amint megtudjuk, merre járunk épp, és merítettem is egy forrásból, egy portál segítségével még akár távozhatnánk is. – Tudom, hogy nem volt a kedvenc hobbija portálból portálba ugrálni, de tény, hogy gyors volt, és praktikus. – Igazad van. Ciri a leányunk, átadtuk neki minden tudásunkat, ami a túléléséhez kell. Épp annyira varázslónő is, amennyire vaják.
Ugyanakkor nem azért féltettem, mert nem tudott volna vigyázni magára, vagy mert hiányos lett volna a tudása. Azért féltettem, mert az volt nekem, ami sosem lehetett az enyém: a lányom. A családom, egy olyan összekötő kapocs, ami egészen átszőtte a viszonyokat, amik Geralt-hoz kötöttek. De mindezt már nem hangoztatom, és most először hálás vagyok érte, hogy én tudok telepatikus csatornát nyitni a férfival, de visszafele ez nem működik. Szerencsére a járás öröme valami olyasmi, ami felett hamar visszanyertem az irányítást – ha már az időérzékemről és az emlékeim éléről lemondhattam egy időre – de azért még jól esett Geralt erős karjába, majd ahogy még közelebb húz magához, forró hátába kapaszkodni. Nem fogom neki bevallani, mert a végén még meginogna a rólam alkotott képe, amin évekig dolgoztam, de nem csak a bizonytalan bokám miatt volt jó érzés ennyire a közelében lenni. Volt ebben a csendes melegségben valami otthonos, ami azt súgta, „ide tartozom.” Szemeim állott ibolyavize lecsillapodott már azóta, hogy elhagytuk a dombot, amin ébredtünk, ezt a férfi is láthatja, ahogy visszatérítem a rám eső pillantását. Igyekeztem megőrizni arcom vonásainak keménységét, de ahogy belemegy a deskriptív leírásba, akaratlanul is heveny, de undok fintor kúszik rá.
- Szóval ebben egyetértünk. Bármennyire is tisztelem az oneiromanciában járatos kollégák tudását, amennyire belelátok, a sok szélsőséges körülmény együttállása ellenére is meglehetően ritka, hogy ketten egyszerre ugyanazt álmodjuk. Majdhogynem lehetetlen.  Sokkal valószínűbbnek hat számomra, hogy az, amit most ilyen álomszerűen élünk meg, nagyon is a valóság volt. Nem mondom, hogy ha így van, ezek szép kilátások, de amíg ezt nem tisztázzuk le, nem fogunk tudni tovább lendülni az eseményeken.
Csak egy cseppet lepődtem meg, ahogy Geralt bevág elém, és felém fordulva átkarolja utazóövtől karcsú derekamat. Szerettem ezt a férfit. Jobban, mint valaha a tudtára akarnám vagy tudnám adni. Nekünk az olyan pillanatok maradtak, mint amilyen ez is volt; a halál szorító ölelésében jövünk rá, hogy mennyire élnénk is még, nem mondjuk ki, mennyire imádjuk is a másikat, amíg el nem veszítjük, és nem ragozzuk sosem, mennyire hiányzott is, amíg távol volt, mert azzal elárulnánk, hogy többek vagyunk, mint amennyit mutatunk magunkból. Egyik hasított pupillából a másikba pillantottam, míg hangjának lágy húrjait pengette, én pedig nem tudtam megállni, halovány, de annál stabilabb mosolyra álltak az ajkaim.
- Felesleges esküdöznöd. Tudom, hogy így lesz.
Erős késztetést éreztem – olyat, amilyet már rég nem éreztem – rá, hogy itt és most megjutalmazzam ajkaim ízével, annak ellenére, hogy tökéletesen tudtam, sem az idő, sem a hely nem megfelelő, az alkalom valami mást követel meg, és sürgetett bennünket az a sok kérdés és teendő, ami megválaszolatlanul lebegett a fejünk felett. Végül úgy döntöttem, engedek a kísértésnek. Az istenek verjék meg, hát azért mégis csak a halálból jöttünk vissza! Ennyi jár, nem? Jár hát. Épp csak egy leheletnyivel döntöttem oldalabbra a fejem, és simultam össze vele még szorosabban, hogy hollószín loknijaim buja takarásában röpke csókot lopjak tőle. Aprót, mint egy lepke.
Egy kissé kínos ez a helyzet, ami kialakult a kunyhó gazdái és közöttünk. Mindenesetre a ház asszonya beengedett bennünket, és míg Geralt a falakat pásztázta, az én figyelmem valami egészen más vonta el. Döngölt földpadló. Tökéletes. A ház ura favágó volt, épp odavolt a munka miatt, a felesége, Bonetta megvendégelt bennünket, miután kikerekítettem egy pofátlan hazugságot arról, hogy mi járatban is vagyunk, milyen régóta és honnan is jövünk. Szegény emberek lévén nem sok falatot tudtak ránk áldozni, de mivel elsősorban nem is ezért voltunk itt, nem panaszkodtam. Egy-egy kupa kútvíz, némi szőlő és sertéssajt, pár szelet száradóban lévő kenyér, és egy kis tál tökfőzelék került ki az asztalra elénk.
- Köszönjük szépen a jóltartást.
Úgy tettem, mint aki mohón vágyik az ételre, ez azonban hazugság volt. A gyomrom még mindig nem kívánta az ételt a történtek után. Pár szem szőlőt és némi sajtot így is legyűrtem az álca kedvéért, de csak Geralt láthatta, hogy a hátam mögött szabad kezem mutató- és középsőujját összeérintve, lanyha fénnyel világítva épp teljesen kimerítem a parasztcsalád viskója alatt elterülő, élő földparcellát.
- Van egy olyan sejtésem, hogy egészen eltévelyedtünk az úticélunktól. Bonetta kedves, melyik a legközelebbi nagyváros? – kérdeztem mézes hangon, melyről csak Geralt tudta megállapítani, hogy süt belőle a hamis csengés.
- Vizima – rebegte az idősödő hölgy, aki láthatóan még mindig meg volt szeppenve a jelenlétünktől, de már kevésbé feszengett, mint eddig.
Elismerőn Geralt-ra pillantottam.
- De hisz ez nagyszerű hír. Nem szeretnénk visszaélni a vendégszeretetével, Bonetta kedves, amint visszatért a lábunkba az éhségtől elillant erő, tovább is állunk.
A nő nem visszakozott. Még eligazított Vizima felé, de nem marasztalt tovább a kelleténél. Egy fél órába beletelt, míg kellően szürkére és porhanyósra szívtam a föld energiáit, majd megköszöntem a szívélyes vendéglátást mindkettőnk nevében, mielőtt továbbálltunk volna.
- Szóval Vizima.


Note:Dear Melitele, it's over 1000 words! Mood: Close enough...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Out of time - Yennefer & Geralt   Pént. Okt. 26 2018, 12:29


Yennefer

& Geralt ©️️️️️️️️️


Yent talán már túl rég óta ismerem ahhoz, hogy a jól palástolt érzelmei ellenére is észrevegyem az aggodalmat a Ciri kapcsán váltott szavaink rá eső részében.
A Sors annak a leánynak a képében annyiszor bizonyította, hogy a létező legképtelenebb dolgok is könnyűszerrel valósággá válhatnak, ha a megfelelő személy kerül az ember útjába. Az évekig való húzódozásomat végül legyűrte a többszöri találkozás és a nilfgardi terjeszkedés okozta károk, Yen pedig Ciri okítása közben jött rá, hogy megkapta azt az életétől, aminek a hiánya oly sok éven át kínozta. Egy ilyen ajándékba pedig minden magtalan ember úgy kapaszkodik, mint az utolsó szalmaszálba.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem aggódok miatta, de azzal is tisztában vagyok, hogy a világ talán két legveszedelmesebb szakmájának értő képviselőitől tanult és emiatt elképzelni sem tudom, hogy miféle veszélynek van kitéve az, aki ártani akar neki.
Yen portálokkal kapcsolatos megjegyzésére félig megjátszott fintor ül ki az arcomra. Ha lettek is volna kétségeim, hogy nem mellette ébredtem, most már mind elszállt volna. Egy fél napja sincsen annak, hogy visszatértünk a halálból, erre ő az érzékeny pontjaimat kihasználva csipkelődik. A személyiségének ezt a részét még egy doppler se tudná ilyen hűen leutánozni.
Való igaz, hogy ha tehetem, akkor inkább Keszeget használóm utazásra, mint a térmágiát, de ennek jó oka van. Az a baleset még mai napig kísért és sokszor fertőzi meg az álmaimat. Egy ilyen sokkoló élmény örök életére nyomot hagyna bárkiben és ezt Yen is tudja.
- Inkább ülnék Keszeg hátán. - dünnyögöm az érces hangomon - De ló híján kénytelen leszek megbízni egy portálban.
Ha az érzelmekről van szó, Yen talán még magának is nehezen ismeri el, hogy a szívének vannak apró és törékeny részei. Talán a varázslónői büszkesége nem engedi, hogy a szavaival is éreztesse azt a lágyságot, amit az erdei séta során való hozzám bújással kifejez, de ez most annyira nem is lényeges. Hozzászoktam már, hogy nála legalább annyira a tettek és a gesztusok fontosak, mint egy hallgatag witcher esetében. Az sem mellékes, hogy az ilyen apró és eldugott pillanatok sokkal jobban éreztetik velünk az együvé tartozást, mint bármelyik halál torkában megeső kétségbeesett vergődés.
Nem tagadom azt, hogy élvezem ahogy a  teste hozzásimul az enyémhez, a csókja pedig rég tapasztalt nyugalmat áraszt szét benne. Elfeledteti velem azt az érzést, hogy mi is vagyok valójában és megadja annak a látszatát, hogy nem vagyok a világ páriája. Talán ha többen belegondolnának abba, hogy a varázslónők és a witcherek is emberi lények a sok mágia és mutagén ellenére is, szebb hely lenne a világ.

Jó hasznát látjuk Yennefer ezüst nyelvének, amikor a ház "űrnőjét" kell jobb belátásra bírnunk. Számára ez rutin munka, de ha egyedül keveredtem volna ide, akkor nem biztos, hogy bármit is elértem volna néhány megvető pillantáson kívül. A witcherek manapság inkább megtűrt, mint elfogadott tagjai a királyságok polgárainak és ez nem nagyon fog változni, hacsak hirtelen meg nem fordul egyet az emberek viszonyulása a másfajúak irányába.
Nem számítottam arra, hogy még ételt is kapunk, de Yennefer ügyesen forgatott szavai még ennek a lehetőségnek a kapuit is megnyitják előttünk.
Ahhoz képest amit az utazásaim során megszoktam még azt is mondhatom, hogy elkényeztet minket a háziasszony. Az éhség ugyan nem marcangolja a gyomromat, de az a tény, hogy frissen főt főzeléket, gyümölcsöt és érlelt sajtot ehetek valamennyire meghozza az étvágyamat és meg kell valljam kútvíz még nem esett ennyire jól.
Lehet, hogy ez csak a halálból visszatérés hatása, de a jóízű falatozásommal sikerül elvonnom Bonetta figyelmét arról, hogy Yen az evés közben akkurátusan lecsapolja a ház környékének energiáját.
- Köszönöm! - mondom a házigazdánknak amikor elveszi előlem a tálkát - Rég ettem ilyen jót.
Ez a kijelentés még akkor is megállná a helyét, ha a Ríviai pogrom egy órával ezelőtt történt volna meg.
Bonetta útbaigazítása után megfordul a fejemben, hogy Yen nem véletlenül vetette fel a portálok témáját az erdei sétánk közben és amint megfelelő távolságra érünk a házikótól megcsapolja kissé a felfrissült energiáit annak érdekében, hogy gyorsabban Vizimába jussunk.
- Miért érzem úgy, hogy le akarod vágni az utat?- húzódik nem túl magabiztos félmosolyra az arcom
Akár Yen nyitja őket, akár nem, a portáloktól mindig tartani fogok. Ezen nem fog változtatni semmi.
Lelkiekben már készülök egy kis finom szurkálódásra és eldöntöm, hogy becsukott szemmel fogok átlépni a kapun.
Annak örülök, hogy Kökörcsin még nem írt rólam dalt a "Witcher, aki félt a portáloktól" címmel. Teljesen aláásná a szakmai hírnevem.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vengerbergi Yennefer

avatar

Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Out of Time - Geralt & Yennefer   Csüt. Nov. 01 2018, 15:27



Out of time @
Végül kénytelen voltam a sorsra bízni Ciri-t. Arra a kegyetlen és szeszélyes sorsra, amely összekötött engem Geralt-tal, majd őt Ciri-vel. Tudom, hogy bár ellene – és ellenem, pontosabban az érvem ellen - érvelt, de neki is ugyanolyan fontos a leány, mint nekem. Igazat adtam neki, és ő is nekem.
Legalább annyira élcelődtem is a portálok emlegetésével, amennyire komolyan is gondoltam, és fordítva. Való igaz, egy portál Vizimába sokkal gyorsabb lenne, mint akár csak egy ló, és most, hogy meríteni készültem, gondot sem okozna. Voltam már olyan biztos használója a térmágiának, hogy az, ami ezt az én szívemnek oly kedves vajákot üldözi rémálmaiban, meg nem történhet az én kezeim által. Mégis, ahogy előbukkant Geralt-ból az a vajákokhoz nem élő fifika, nem tehettem róla, szórakozottan elmosolyodtam, még lágyan fogam fehérjét is kimutatva – amire egyébként kínosan ügyelni szoktam, hogy ne látszódjék, Geralt az egyetlen, aki efféle mosolyokat tud kicsalni belőlem.
- Én is szívesebben ülnék egy egyszarvú hátán, de nem hogy unikornisunk nincs, még az a vén csataló Keszeg sem dugja elő a fejét a füttyszóra. Ellenben a mágia hamarosan újra a mi oldalunkon áll majd.
Nyomatékosítottam a mondanivalómat egy jelentőségteljes pillantással. Bár tény, én sem akartam rögtön visszaugrani egy energia- és koncentrációigényes térmágiába azon nyomban, amint lehetőségem adódik, de tény, ami tény, egyszerű és hatékony.
Ugyan büszke varázslónő hírében álltam, akárcsak az összes többi barátném, én mélyen legbelül mindig is úgy hittem, és magamnak is ezt vallottam, hogy nem szégyen azzal lenni, akit szeretsz. Nem szegik presztízsed vagy image-od szárnyait, ha annak utána mész, akit szeretsz. Épp ezért nem feszélyezett az sem, hogy egymásba kapaszkodva sétáljunk az erdőben. Ha nem épp onnan jöttünk volna, ahonnan, átélve mindazt, amit, keresve a kérdéseinkre az enyhet adó válaszokat, még bizton azt is állítanám, hogy egészen romantikus, mi több, vadregényes is kettesben sétálgatni a természet lágy ölén. A Nap is úgy süt az égen, át a lombkoronákon, mintha mi sem történt volna, madarak énekeltek, és a levegő sem volt se túl hideg, se túl meleg. Azt pedig igazán nem róhatja fel nekünk senki, hogy egy ilyen helyzetben, közvetlenül egy olyan esemény után, mint az ott Riviában, igényeljük egymás társaságát. Érdekes mód magam is mintha megnyugodtam volna valamelyest. Egy cseppet voltam csupán zaklatott, hajtott előre az a sok megválaszolatlan kérdés, és ezt senki szóvá nem teheti, de arra az egyszerre rövid és hosszú percre, amíg csak egymásnak vagyunk – egymáséi – ez mintha mind eltörpült volna.
Szinte lelkiismeretfurdalásom volt, hogy úgy hagytuk ott a határozottan megilletődött, de a szíve mélyén jólelkű Bonettát, minden fizetség és háládatos ajándék nélkül, de arra a következtetésre jutottam, hogy ha a mágiát hívnám segítségül, hogy valamivel megháláljam a segélynyújtását, rögtön lerombolnám azt az amúgy is igen pofátlan hazugságot, hogy utazóvándorok vagyunk, és csak vízért meg élelemért álltunk meg. El is határoztam magamban, hogy ha legközelebb erre hoz az utam, törlesztem az adósságunk.
- Magam sem számítottam ilyen jóltartásra. Pedig sem axi, sem egyéb elmegyakorlat nem állt mögötte – folytattam később, amint elég távol értünk az erdei viskótól; még egy tréfát is elsütöttem volna, aminek az lett volna a lényege, hogy kifaggatom, biztosan nem nyúlt-e axi jeléhez, de inkább letettem róla – Már-már rossz érzés, hogy jelenleg nem áll módunkban egyéb módon köszönetet mondani. Nem veszett még el ez a föld, ha élnek rajta még gondos lelkű emberek. Legközelebb háláljuk meg valahogyan.
Pillantottam a férfira magam mellett, a véleményére éhesen. Ahogy tovább haladtunk, úgy kezdtek kissé megritkulni a fák. Huncut fény csillant a szememben.
- Van ellenvetésed? Mármint azon kívül, hogy a személyes preferenciád repertoárján nem tudtál neki helyet szorítani. Lovunk nincs, a portál pedig gyors és praktikus, egy szempillantás alatt elvisz bennünket Vizimába. Nem mintha kifogásolnám az erdei levegőt, a minőségi időt és a szójátékokat, de talán magad is érzed, hogy vannak égetőbb gondjaink is, amik prioritást élveznek. – Geralt tudhatta, tudnia kellett, hogy a portálok az én kezemben olyan biztosak, mint a kelő Hold az ég peremén, különösen most, hogy frissen merítettem magamnak energiát – Akkor hát készen állsz? Háromra odateleportálom magunkat. Egy, kettő…  - kivártam, amíg a férfi lehunyja a szemeit - ahogy mindig – én pedig már emeltem is a begyakorlott mozdulatra a kezem, hogy egy lanyha gyomorfordító út után kikössünk egy borbélyüzlet és egy taverna közt húzódó, apró, és sötét sikátorban - … Három.
Leporolgattam az öltözékem – ez mégis csak Vizima! – és segédkezet nyújtottam a férfinak, ha igényelte. A távolban egy macska pöffeszkedve és ingerülten fújt egy nagyot, majd eliszkolt, még azon is túl pedig hallani lehetett a hazafelé igyekvő város álmos zaját.
- Geralt, volna itt valami… - kezdtem óvatosan, hiszen tudom, hogy személyes árulásnak veszi, akárhányszor rálőcsölök egy portálokon átívelő utazást, pláne akkor, ha még meg is tréfálom kissé a számolással – Nem gondolod, hogy bölcs döntés volna meglátogatni egy medikát vagy druidát? Úgy értem… Egyikünk sem tudja pontosan, mi történt, az adrenalin és a mutagének miatt pedig a te szervezeted egészen máshogyan reagál a fájdalomra.
Indokoltam meg a felvetést, de igazából mindketten tudtuk, hogy ez egy olyan indítvány volt, amibe amaznak vajmi kevés beleszólása van.


Note:820 szó Mood: Gusta mi Magla
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Out of time - Yennefer & Geralt   Szer. Nov. 14 2018, 12:20


Yennefer

& Geralt ©️️️️️️️️️


Yen szinte minden helyzetben tudja, hogyan tud finoman csipkelődni az emberrel. A számunkra oly sok kellemes órát okozó kitömött unikornis felemlegetésével is csak ezt bizonyítja.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a preparált állat emlegetésére nem lepné el az elmémet rengeteg sikamlós emlék és nem válna kicsit kényelmetlenné a nadrágom ágyék tájon. Egy-két Yennel eltöltött alkalmam talán annyira pikáns is megvan, hogy még Kökörcsin is belepirulna, ha le tudna itatni annyira, hogy meséljek róla neki.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az az egyszarvú sokáig fogja bírni a gyűrődést, ha még egyszer felkerülünk a hátára. - ül ki egy nálam huncutnak számító mosoly az amúgy kissé viharvert ábrázatomra
Yen bármennyire is tréfának álcázva vetette fel a teleportálás lehetőségét, tudom, hogy nem fogom megúszni a térmágia használatát.
Vizima akár több napi járóföldre lehet, nekünk pedig semmink nincsen a rajtunk lévő ruhánkon és fegyvereimen kívül. Engem ez különösebben nem zavarna ha egyedül utaznék, de Yennefer esetében ügyelnem kell arra, hogy bizonyos kényelmi opciók is rendelkezésre álljanak. Márpedig ha egy tisztáson kellene éjszakáznia mindenféle úti holmi nélkül igencsak veszélyben forogna a másnapi jókedve.
Félig jóllakottan nem sok eszem, vagy türelmem van érveket felsorolni a teleportálás ellen és bármennyire is irtózom a gondolattól gondolattól, hogy újra átéljem azt a gyomorforgató élményt, amit egy térkapun való átlépés jelenet, nem tudnék racionális érvet felhozni a témában. Az meg igencsak szánalmas lenne, ha csak a saját rossz tapasztalataim miatt ágálnék a teleportálás ellen.
- Legalább gyorsabban tudok venni egy új Keszeget. - mormogom félig magamat győzködve, bár hallatszik a hangomon, hogy nem vagyok túl lelkes
Bár magamnak is megjegyeztem, hogy milyen feltűnően kedves volt Bonetta, de Yen mintha csak a fejemből olvasta volna ki a szándékaimat, ha legközelebb hasonló helyzetbe keverednénk.
Az emberek nagy tömegben ostobák, előítéletesek és rendkívül kegyetlenek, de egyéni szinten néhányukból elő tud bújni belőlük a kedvesség még az olyanokkal szemben is, mint én.
Egyetértően hümmögök Yen javaslatára és határozottan bólogatok. Nem hiszem, hogy feltételezné, hogy túlságosan eltér a véleményünk. Meg Bonetta tényleg olyan önzetlen volt, ami mellett nehéz elmenni viszonzás nélkül.
- Valahogy csak kibírom.- sóhajtok egyet, miközben eltakarom a szemeimet - Essünk túl rajta.
Szorosan a szemeimre tapasztom a kezemet miközben számol és ha lenne még egy pár karom, most magamhoz ölelném és belefúrnám az arcomat a hajába, hogy legalább egy biztos pontot érezzek, miközben a térbe ütött hasadékon átérünk Vizimába.
A gyomrom nem cigánykerekezik annyira mint ahogy azt vártam. Azt nem mondom, hogy nem gyűlik fel a nyál a számban jelezve az enyhe hányingert, de két nagy nyeléssel már sikerül kikászálódnom a rosszullétből.
Szinte már meg sem lep, hogy Yen nem várta ki a hármat.
A nagyváros jellegzetes aromája gyorsan beeszi magát az orromba. Az állatok szaga, a füst, a sikátorokba kiöntött ágytálat orrfacsaró bűze olyan jellegzetesen orrfacsaró aromát alkot, amit sehol máshol nem szagolhat az ember, csak egy királyi fővárosban.
Beletelik néhány pillanatba, amíg sikerül letompítani az orromat annyira, hogy ne fogjon el újra a hányinger a szagoktól.
Yen pedig nem is lenne Yen, ha nem állna elém a következő logikus lépéssel.
Ahogy említi a sérüléseket újra belém hasít a vasvillát tartó fiú képének emléke és önkéntelenül is a mellkasomhoz emelem a kezemet. Furcsa hogy eddig nem tűnt fel, hogy nincs három tátongó lyuk a szívem környékén.
- Az nem ártana. - mondom egy kicsit kótyagos hangon - Nem vagyok már kölyökfarkas és azt sem tudjuk mennyi idő telt el a Pogrom óta.
Ezzel talán választ kapunk néhány fontosabb kérdésre.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Out of time - Yennefer & Geralt   

Vissza az elejére Go down
 
Out of time - Yennefer & Geralt
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Loki & Thor - A long time ago
» Sis' bonding time - [Leana&Astra]

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Temeria-
Ugrás: