World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ríviai Geralt
Yesterday at 22:44


by Yorick Driaga
Yesterday at 22:00


by Faithel Jieh
Szer. Nov. 14 2018, 21:08


by Ríviai Geralt
Szer. Nov. 14 2018, 12:20


by Ríviai Geralt
Vas. Nov. 11 2018, 12:55


by Ríviai Geralt
Szomb. Nov. 10 2018, 14:04


by Ciri
Pént. Nov. 09 2018, 22:09


by Vengerbergi Yennefer
Szer. Nov. 07 2018, 12:25

Tagjaink

Share | 
 

 Tiger of Temeria

Go down 
SzerzőÜzenet
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
13
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Tiger of Temeria   Vas. Szept. 30 2018, 03:19




Karméle La Valette




Becenevek:

A Szarka-erdő hiúza, Temeria tigrise, Cidaris-i párduc

Életkor

29 év

Látszólagos kor

Huszonévei derekán járó

Csoport/faj

Vaják (/ Militáns)

Foglalkozás

Professzionális szörnyvadászat, olykor-olykor zsoldos munka, ha nagyon erszénye szűkében jár.


Különleges képességek/faji adottságok


Már katona, később vadász apja is sok mindenre megtanította, amit a harcmezőn tud hasznosítani. Tudja, hogyan hasogasson fát tábortűzhöz, és bár Igni jele mindig segítségére van, még kisebb korában megtanult tüzet csiholni. Ismeri a Nap, a Hold és a csillagok állását, a mohatelepekről gyűjtött tudása segít neki a tájékozódásban. Tudja, hogyan másszon fára, és szerezzen tojást egy kiadós reggelihez, tudja, hogyan lőjön magának vadat, nyúzza meg, és használja fel a húsát táplálásra, a bundáját, bőrét pedig ruházkodásra. A macska iskolában tanultak csak tovább tágították ismereteit, éjt nappallá téve gyakorolta a reflex- és gyorsaság alapú harcmodort, a különböző olajok és elixírek keverését, az alkímiát, melyeket a Füvek próbája koronázott meg. Ennek köszönhetően teste lassabban öregszik az átlagnál. Még arra is maradt energiája, hogy egy sajátos, egyedi támadást is kifejlesszen. Hála az agilitás fontosságáról tanultaknak, képes volt kidolgozni egy – egyébként macska iskola diákjaira nem jellemző – erőnléti támadást. Ez a támadás tulajdonképpen a leghatásosabb konfliktus-oszlató, és csak pár tizedmásodperc felkészülést igényel részéről, mielőtt kilő az ellenfele felé, és bármelyik szúró-vágó fegyverével átdöfi az ellenfelet. Egyetlen hátránya, hogy általában csak embereken működik. Ismeri a vaják-jeleket – személyes kedvence az Yrden – az elixíreket, és az olajokat, de ezek használatában inkább átlagosnak mondható. Továbbá, mint minden vaják, immunis a legtöbb betegségre, fertőzésre, méregre, érzékei jóval élesebbek az emberi átlagnál. Harc közben az adrenalin hajtja, így lehetséges az, hogy a fájdalmat is torz módon érzékeli. Ez nem egyszer sodorta már bajba, de szép lassan megtanulja észben tartani a határait.

Jellemrajz


Professziójából eredendően azt gondolná az ember, hogy rideg, érzelemmentes, nincs benne szenvedély, sem empátia. Még aki ismeri, az is megerősíthetné, hogy igen nyers figura. Általában igyekszik a békés megoldást megtalálni, de fel lehet bosszantani, és ki lehet hozni a béketűrésből, olyankor éktelen haragra gerjed, és hajlamos túlkapásokra is. A forrófejű nem kifejezés Karméle jellemére. Barátai, szerettei körében megszelídül, előbújik a törődő és szerető oldala, a humora – ami egyébként szarkasztikusnak mondható. Freya igencsak vicces kedvében lehetett, amikor született, ugyanis legalább olyan szenvedélyesen érdeklődik hölgyek, mint urak társasága iránt. Élvezi az élet apró örömeit, mint a meleg étel, a jó bor, egy lovaglás a naplementében, és Freya kegyei. Aki csak a professzióját látja benne, az könnyen az előítélkezés csapdájába eshet, és azt hiheti, Karméle nem akar mást, csak koronát, orent és florent, de ez csak részben igaz. Érzékien beszéli a szerelem nyelvét. Nincsenek nagyratörő vágyai, bár szíve mélyéről szeretné megtalálni Leonart-ot.

Megjelenés


Hölgyek közt magasnak mondható, 172 centiméter magas, alakja csinos, de átlagos. Haja telt barna, melyet szeret befonva, bal válla fölé lógatva hordani. Bőre napbarnított, szemei mézszíne hasított pupillákat ölelnek fel. Ha kivetkőzik ruháiból, itt-ott fellelhető rajta egy-két anyajegy, no meg az elmúlt évek kalandjainak záloga, szép forradások képében. Beszédében igen erősen akcentusos, kiejtett „r” hangjait erősen megpörgeti minden alkalommal, akárcsak „h” hangjait, melyeket erős torokhangként képez. „A”-i, „e”-i kissé „á-é” irányba mennek el. Nagyon hasonlatos ahhoz, mint amit Toussaint környékén beszélnek, de állítja, hogy nincs köze a napsütötte borvidékhez. Színeiben kedvez a barna, vörös, és arany kombinációknak, öltözködése professziójához igazodott. Leggyakrabban bőrből készült, könnyű páncélzatot visel, de női voltából eredően, ha sejti, hogy szívósabb, nagyobb testű ellenféllel van dolga, esetleg zsoldosként szolgál, magára ölti kovácsolt fém mellvértjét. A kiállása tekintélyt parancsoló, megdolgozott alkata nem ad okot azt feltételezni, hogy gyenge volna, csak mert nőből van.

Előtörténet


Aznap épp egy megbízást teljesítettem. A megbízás az amúgy is igen veszélyesnek tartott Szarka-erdőben garázdálkodó lényre szólt, amit nem tudtak pontosan meghatározni. A felhívás 200 orenre szólt, de szerencsém volt; mivel a felhívást kezdeményező alak sem tudta, miféle lényről lehet szó, hozzátoldotta, hogy ha valami ritka és veszélyes szörnyről van szó, és elviszem neki a fejét bizonyítékul, az ár annak függvényében emelkedhet. Köztudott, hogy a Szarka-erdő nem a legbiztonságosabb helyek egyike, így fel voltam készülve rá, hogy legalább kétszer annyi pénzzel távozom, mint amennyit ígértek, ha nem többel. Be kell ismernem, egy ilyen erdőben, amit kiirtani sem mernek, mert félnek valamitől, félnek Tőle, egy vaják is óvatosabban jár. Aznap valami különös volt a levegőben. A lombok is alig zenéltek, a madarak nem énekeltek, ha nem tudtam volna, hogy ez lehetetlen, bizton állítom, hogy még az avar sem ropog a lovam patái alatt, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatoltam a sűrűben. Egyszer csak befékeztem a lovamat, mert valami különös, oda nem illő, mégis ismerős szag csapta meg az orromat. Füst szaga volt. Nem volt olyan intenzív, hogy erdőtűz legyen, sokkal inkább egy magányos tábortűzre emlékeztett. Ezt még különösebbnek találtam. Valaki, egyedül, ezen a veszélyes vidéken, amit az emberek úgy mernek csak átszelni, hogy csatlakoznak valamiféle militánshoz, hogy az védje meg őket? Felettébb különösnek találtam. Leszálltam a lovamról, és halk, macskás léptekkel közelítettem a füst forrása felé. Ekkor már heveny vérszagot is érezni kezdtem, friss vérét, ebben biztos voltam. A füst egy halott fűvel borított emelkedő lábától jött. A biztonság kedvéért előhúztam a kardomat, mielőtt felfedtem volna magam, de arra, amit láttam, az istenek lássák lelkem, semmi sem tudott volna felkészíteni. A tábortűz előtt közvetlenül egy méretes erdei karakál friss teteme hevert, a tűz ropogásán és pattogásán kívül újabb faktort véltem felfedezni. Egy éhes, egészen állatias csámcsogást, fogak zaját, artikulálatlan morgást. Nem hittem a szememnek, amikor megpillantottam. Egy teljesen átlagos, átlagosabb nem is lehetett volna, 8 év körüli kislány ült a tábortűz túlfelén, a döglött karakállal szemben, és épp annak a húsából lakmározott. A ruhája sáros volt, és első ránézésre is viseltes, de azt egy pillantásból is megmondtam, hogy nem ez az első vadállat, amit leterített, vállát és csizmáját már a legkülönbözőbb emlősök bundája borította. A leány rám nézett, én őrá, de mintha mit sem zavarta volna, hogy fegyver van nálam, falatozott tovább.

Végül egy teljesen véletlenszerű akarászt kerestem és vadásztam le, csak hogy a pénzt is megkapjam, de ennek a vadászatnak a legfőbb nyereménye a kislány volt, akit természetesen magammal vittem, ő pedig nem ellenkezett. Értette minden kérdésemet, de nagyon sokáig nem válaszolt egyikre sem, így aztán arra sem, hogy ki ő, hogy hívják, hol vannak a szülei, vagy hol lakik. Mivel valahogy csak szólítanom kellett, és a „kislány” nem nyerte el a tetszését sem a leánynak, sem a társaimnak, a történet esti vodkázás közben való megosztása után kiegyeztünk abban, hogy pont olyan vad és neveletlen, mint egy igazi vadmacska. Egy erdei hiúz. Hónapok teltek el, mire új nevet adhattunk neki, és onnantól ő volt: Karméle.


Leonart, vaják (Macska iskola), 1247

Amikor megkezdtük a leány kiképzését, meglepődtem, mennyire fogékony az újra, és járatos az alap technikákban. Természetesen volt hová fejlődnie, de a többi – egyéként igen csekély számú – újoncunkkal szemben Karméle sosem nyafogott, hisztizett, vagy borult ki egyéb módon az intenzív tréningtől. Az a leány valami más volt. Egy született harcos. Csak évekkel azután, hogy hozzánk került, szereztem tudomást ennek valódi okáról. A leány apja Toussaint katonája volt egykoron. Már bőségesen letöltötte szolgálati idejét, és már ifjú sem volt, amikor ismét be akarták sorozni. A leány apja összecsomagolta, ami mozdítható volt, beleértve a feleségét és a leányt, szekérre pakolt, és egy jobb élet reményében Temeria földjére utazott. Ott aztán a leány apja teljesen lemondott katona voltáról, helyette vadászatba fogott, de amint elég idős lett, leányának átadta tudását. Küzdeni, harcolni, kardforgatni tanította, megtanította neki az erdő nyelvét, a Nap és a csillagok állását olvasni, élelmet szerezni és vadra lőni, tüzet csiholni és rejtekhelyet választani. Amikor a leány nyolc éves lett, toussaint-i katonák leltek rá a békében éldegélő családra, és az azóta vadásszá avanzsált apát vissza akarták toloncolni Toussaint-ba. A leány apja szökésre bíztatta azt, aki szófogadón így is tett. Azóta sem tért vissza a szülői házba, de úgy hiszem, már nincs is miért. Sok álmatlan éjszakán át forgolódtam, és törtem a fejem, vajon hogyan köthetett ki a leány egyedül abban a veszélyes erdőben, de így utólag azt kívánom, bár sose osztotta volna meg velem.

Felina, vaják (Macska iskola), 1249

Karméle egyszerre azonnal beolvadt közénk, és sosem igazán. Minden tudást úgy szívott magába, mint egy szivacs, gyakran messze elmaradt társaitól, és előfordult, hogy unalomból szétszedte a gyakorlópályát, csak mert addig sem unatkozik, amíg a büntetését tölti. Az ördögfiók! Gyakran időzött a képcsarnokban, ahol régmúlt, vagy hőssé vált vajákok arcképei függtek. Különösen bánta, hogy sosem találkozhatott Ivonne-val. De helyette lett új családja. Felinaminden csínytevése ellenére imádta, olyan volt neki, mintha a kis Karméle a húga lett volna, ami sohasem adatott meg neki. Szabadidejében megtanította mindenféle női praktikára, amiből persze se én, se az a lókötő Leonart nem értettünk egy kukma szót sem. Felina mindig azt mondta, most farag belőle nőt. Gyakran órákig csak sugdolóztak meg kacarásztak zárt szobaajtók mögött. Még Leonart sem tudta oroszlánszívével nem szeretni a leányt. Ha olykor szigorú is volt, vagy Karméle kihúzta a gyufát valamivel, végül mindig meglágyult. Leonart-ra büszkén rábíztam volna a Macska iskola sorsát. Tudtam, hogy ő nem fog ostoba hibákat elkövetni. Hogy én? Rangidős, de jó humorúnak megmaradt figuraként én voltam a nagybácsi figura, hozzám lehetett fordulni mindenféle problémával, ami általában az volt, hogy Leonart túlzásba esett, Karméle vitatkozott, Felina pedig hol az egyiket, hol a másikat próbálta csitítani.

Maurice, vaják (Macska iskola) 1260

*Maurice két évvel később, 1262-ben életét vesztette egy küklopsz ellen vívott végzetes csatában. Ezek után Karméle, Felina és Leonart is végleg elhagyták az erődítményt. Azóta sem találkoztak.




Példareag

- Pszt! Vaják! Itt vagyok!
Éle hallásommal Cidaris piacának nyüzsgő forgatagából is kihallottam a hívást. Kikerültem egy utamban álldogáló és hevesen társalgó párocskát, hogy odaférjek a csuklyás alakhoz.
- Szükséged van egy vaják szólgálataira, jóember?
- Itt nem csak rólam van szó. Egész Cidaris bajban van.

Szkeptikusan felvontam az egyik szemöldököm.
- Ugye tudod, hogy a szolgálataim nincsenek ingyen? Különösen akkor követelem meg az árát a munkának, ha egy egész nemzetet mentek meg a pusztulástól.
A csuklyás alak sziszegett valami női fülre nem valót az orra alatt.
- Akkor a zsoldos is megteszi. Úgy hallottam, azt is műveled.
Előbb megforgattam a szemeim, majd kegyetlen vigyorra húzódtak szép ajkaim.
- A zsoldos még annyira megköveteli a jussát, mint a vaják. De elég ebből. A fizetséget majd azután megvitatjuk, hogy tudom, mivel állok szemben. Beszélj, miről van szó?
- Valami elriasztja a halakat a tengerből. Ez itt Cidaris, tudja, milyen fontos nekünk a halászat!
- Tudom. De ennél kicsit több információra lesz szükségem, hogy segíteni tudjak.
- Régen már a kikötőben elég volt leengedni a halászoknak a hálót, ma pedig már majdhogynem Skelligéig kell hajózniuk a férfiaknak, hogy megfelelő mennyiségű hallal térjenek vissza.

- Nem lehet, hogy valami ragadozó az oka? A halakra nem jellemző, hogy csak úgy tömegesen felkerekednem, és elmasíroznak máshová.
A csuklyás úr felperzselt a tekintetével.
- Jól van, jól van, lemegyek a kikötőbe, és körbekérdezősködök. De tudd, akár a zsoldos, akár a vaják végzi el a munkát, neked kell megfizetned.
Rövid kérdezősködés után a halászok megerősítettek abban, amit rejtélyes munkaadóm mondott. Nincs hal az öbölben, és nem láttak sem cápát, sem bálnát. nem volt más választásom, kértem egy hajót, hogy kihajózzak a nyílt tengerre. Nem kellett sokat várnom a probléma okozójának felbukkanására. A szó legszorosabb értelmében fellökte a hajómat. Csak amikor egy elhadart, cifra káromkodást követően bezuhantam a vízbe, vált világossá a számomra: egy víz elementál zavarja a Nagy-tenger vizeit. Ösztönösen tudtam, mit kell tennem. Ádáz küzdelem vette kezdetét, hol a víz alatt ezüsttel, hol három-négy dimetrium-bombával, míg végül a kellően legyengült bestiát a hajó deszkáira visszakapaszkodva igni jelével rövidre nem zártam. Amikor visszatértem a kikötőbe, legnagyobb meglepetésemre Cidaris népe ujjongja, és kitörő örömmel fogadott.
- Vadmacska!
- Úgy küzdött, mint egy oroszlán!
- Egy párduc!

Őszinte mosolyt csalt az arcomra a nép hálája, de nem voltam szokva hozzá, hogy körberajongjanak. A fél város követett, amíg visszatértem a csuklyás alakhoz.
- Így. A vizeket egy víz elementál zavarta. Hamarosan vissza kell térnie a halaknak az öbölbe.
- A halászok szerint már most elkezdtek visszaevickélni. Cidaris hálája örökké üldözni fog azért, amit tettél.
- Hálával sokra nem megyek.
- Anyagias a végletekig, eh? Tessék, itt a fizetsége, vaják.

Átvettem a felém hajított erszényt, és kinytottam. Elfintorodtam a tartalmát látva.
- Csak ennyi? Egy elementálért?
- Ez minden, amim van. Elégedjen mag azzal, hogy a nevét őrizni fogja a történelem. Hány ember mondhatja ezt el magáról?
- Na, kotródjon a szemem elől, mielőtt dühbe gurulok. Ha újra találkozunk, behajtom az adósságát.

Az 500 koronát, amit kaptam, elrejtettem a vértem alá, aztán az ünneplő tömeget kikerülve a lovamhoz indultam.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Tiger of Temeria   Szomb. Okt. 06 2018, 23:30




Kedves Karméle!


Elfogadva!


Igazán érdekes, szokatlan és szórakoztató formában tártad elénk a karaktered történetét. Az életútját olvasva gyorsan lecsapódott bennem, hogy Karmélenek már a Vaják kiképzése előtt sem volt egyszerű élete, de Ciri és Geralt esete óta tudjuk, hogy ha a Sorsról vagy Végzetről beszélünk, akkor elég nehezen fogjuk tudni a szánkra venni a véletlen szót. Számomra majdhogynem magától értetődik, hogy akárhogy is küzdött volna ellene, Karméle végül úgy is a Macskák között kötött volna ki, hogy két karddal a hátán rója majd a Birodalmak úttalan útjait.
A jellemleírással megerősítettél abban a hitemben, hogy a Vajákokkal kapcsolatos közhiedelem fals képet fest róluk pusztán azért, mert a legtöbb ember csak akkor találkozik velük, amikor megbízás után, vagy miatt járnak és nincs lehetőségük megismerni őket mint személyiséget. Számomra legalábbis a kisasszony lobbanékony jelleme, lazán kezelt preferenciái és az élet apró örömei iránti olthatatlan szeretete elég nehezen összeegyeztethető a köznép által terjesztett mogorva és érzelemmentes mutáns képével.
A karaktered társai által való bemutatása lehetővé tette, hogy több különböző nézőpontból is megismerhessük őt, ezzel pedig sokkal jobb rálátást biztosítottál mind a hátterére, mind pedig a szociális viszonyaira is és ezzel mesterien árnyaltad a róla alkotott képet.
Nagyon sok szépet tudnék még írni erről a lapról, de nem szeretnélek túlságosan feltartani abban, hogy eljuss az Avatarod lefoglalásáig és a játéktér meghódításáig, így hát rövidre fogom a szavaimat és sok sikert kívánok!

Geralt

Avatarfoglaló

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Tiger of Temeria
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Vaják-
Ugrás: