World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szomb. Jan. 05 2019, 20:35-kor volt itt.
Latest topics

by Faithel Jieh
Yesterday at 12:45

Tagjaink
Music of the Snow

Share | 
 

 Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség

Go down 
SzerzőÜzenet
Kökörcsin

avatar

Hozzászólások száma :
31
Reagok száma :
11
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

TémanyitásTárgy: Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség   Szer. Okt. 17 2018, 13:51



Karméle & Kökörcsin

Szólít a kötelesség @



- Segítsééééég!! - üvöltöm torkom szakadtából, immáron nagyjából századjára. Őszintén, nem tudom, pontosan mennyit kiabáltam már, valahol tizenöt után elvesztettem a fonalat - bár azt az istenverte kötelet vesztettem volna el, ami miatt itt himbálódzok ezen az istenverte fán!
...Semmi válaszi. A lanyha szellőben megzizzennek a fák lombjai alattam, egy sor hangya pedig szorgosan menetel az avarban a fejem felett, én meg itt lógok magatehetetlenül, mert egy egész  csokorravaló akasztófavirág úgy érezte, éppen én, pont én leszek a legalkalmasabb áldozatuk arra, hogy egy ártatlan vándor dalnoknak az addigi megingathatatlan világlátását fenekestül felforgassák és a feje tetejére állítsák. Na de ha még csak erről lenne szó, hogy a himlő vigye el a mocskos söpredékét, de ezek a senkiházi szukafattyak még ki is raboltak!!
- Segítséééééééég!! - ordítom megint, mert még nem szállt eléggé a fejembe a vér - meglep bárkit, hogy semmi válasz nem érkezik ezúttal se? Hát engem már nem.
- Akkor hát, itt a vég. - intézem szavaimat a töretlenül menetelő hangyákhoz, amiket szemlátomást egy fikarcnyit sem hat meg drámai tragédiám. - Belegondolva, eddigi, nem túl rövid életem során annyi alkalom volt, amikor el tudtam volna táncolgatni a Halállal… Megjósolták ugyan nekem, hogy kötél által fogok halni, de hogy éppen így, fejjel lefelé lógva… Annyiszor akaszthattak volna fel hölgyszívek elrablásáért, vagy ezen hölgyek férjeinek és egyéb férfirokonságának felszarvazásáért, a fene vigye el, még kémkedésért is hamarabb juthattam volna a bitóra, mint hogy néhány útonálló söpredék kiraboljon és itt hagyjon az erdő szélén…!
Nagyot sóhajtok, egyre jobban zúg a fejem, és egyre kevésbé érzem a lábam. ...Én azt hittem, hogy szomjan halok elébb, aztán éhen, aminél kíméletlenebb halált keveset tudok elképzelni - de arra kell jussak, hogy hamarább fogok agyvérzést kapni.
- Pedig mennyi, mennyi bevégezetlen dolgom maradt még hátra…! Megígértem egy riválisomnak, hogy bizisten orrba vágom még, amiért lenyúlta az egyik mesterművem, az a kontár kornyikátor meg most éppen Oxenfurtban ihatja le magát a sárga földig, és bűntetlenül nyivákolja az én nótámat - én meg el se tudom húzni az övét! ...És mennyi, mennyi összetört hölgyszívet fogok magam mögött hagyni, ha itt ér utol a Halál…! Még csak azt se fogják tudni, ki vagyok, mi vagyok, hiszen még a lantomat is meglovasították a lovammal együtt azok a szedett-vetett gazfickók, és ha meg is talál majd valami kereskedő, aki véletlenül pont itt könnyítene magán, ha meglátja a földi maradványaimat, csak annyit fog mondani, “némá’, itt ez a szerencsétlen flótás, há’ kaparja el a rosseb, legalább jóllaknak belőle a varjak” - hát miféle méltatlan, otromba egy halál ez?! Nnnaaaaa, valakiiiiii, segítsééééééég!!
Hát én mindjárt elsírom magam. Szédülök, és nem csak hogy a feje tetején áll az egész világ, de még forog is…! Ez már a vég, a sanyarú vég…

Tótágast áll a világ,
Felfordult egészen,  
Nem a hóhért akasztják
A kivégző téren.


Rekedten krahácsolok egy sort, mert fellógatva még énekelni sem túl egyszerű, de az istenekre, ha már ki kell múlni, én bizony addig fogok dalolni, amíg a Halál el nem kezd rá táncolni!

Én lógok itt kötélen,
Kökörcsin, a költő,
Életem nem volt tétlen,
Bár csak emberöltő.


A fene vigye el, hogy fejreállítva még a rímek is jobban jönnek! Verje ki a himlő azokat az átkozott zsiványokat, legalább a lantomat hagyták volna meg nekem, hogy halálra énekeljem magam, mert ez az agyvérzés se jön ám olyan gyorsan, mint ahogy kéne - jajj ne, nem akarok én ennyit szenvedni, nem! Senkiházi fattyak, még csak embert se tudnak ölni tisztességesen…!

Amíg éltem, belátom,
Nem voltam jó ember,
De ezt, kérem alásson,
Meg nem érdemeltem.


Visszavonom, most már annyira fáj mindenem, hogy rímelni se tudok rendesen.
- Jó ember, jó ember, mi a mennydörgős ménnykű rímel arra, hogy jó ember?! Semmi! A jó ember rímtelen! ...Tenger? Mély tenger? Jó ember, mély tenger, ah igen, ez jó lesz, mély tenger, már hallom is, hogy morajlik! De ha tenger, akkor gyöngy, igazgyöngy, és… Essi, Essim, várj csak, mindjárt jövök én is, megint együtt fogunk dalolászni, csak majd adjatok kölcsön egy lantot, mert az enyémet ellopták! Tőlem aztán csontból is ki lehet faragva, az is biztosan tud olyan szépen zengeni, mint a fa! ...He, mi volt ez? Van ott valaki?! Valakiiiiii! Segítséééééég!



Mood: A csodák udvara
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
36
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Szólít a kötelesség [Karnéle & Kökörcsin]   Csüt. Okt. 18 2018, 11:21



Wanna hang out? @
Nem egy faszináns történet ez a kettőnké. Már igencsak elhagytam Denesle-t, amikor egy kisebb településen áthaladva – olyan kicsi, hogy tavaly még híre sem volt – megállítottak a lakói, és felbéreltek. Biztos voltam benne, hogy valami csekély szörnyeteget kell levágni, ami amúgy biztosan nem is háborgatta volna a falu népét, ha azok nem lépnek a farkára. Ám meglepő módon nem így történt. Csak valami apró, személyes ügyben kellett bíráskodnom. Nem volt ellene semmi kifogásom, még némi pénzt is facsartam ki belőlük a mondvacsinált döntésemért, és még valami ebédrevalót is kitapostam a fehérnépből, és ha már ettem, az olyan száraz és unalmas volt, hogy egy kupa bort is kértem mellé. Mivel eldöntöttem egy vitás ügyet – nevezetesen valami olyasmi volt, hogy a Lázárék korcsa mindig a Wolfék verandájára piszkít, és ezt a Wolfék kikérték maguknak, a Lázár persze mindent tagadott. Javasoltam, hogy esetleg egyezzenek meg egy harmadik verandában, vagy tartsák az udvarra bezárva az ebet. A Lázár meg a Wolf összenézett egy pillanatra értetlenül, majd figyelemmel kísértem, ahogy egymást támogatva eltűnnek a tavernában. Csak a fejem csóváltam rajtuk. Senki nem mondta, hogy könnyű vajáknak lenni. De még zsoldosnak se. Egy szó, mint száz, amint feltöltöttem a készleteimet, és a gyomromat – no meg kiszórakoztam magam egy zárt ajtó mögött egy csacska szőkével – nem volt tovább maradásom. Felszerszámoltam a pihenésben ellustult kancámat, Złoty-t, tovább is álltam. Holopole-ba tartottam, de semmi konkrét dolgom nem volt arra. Csak még sosem vetett arra a sor, és azt reméltem, akad egy-két nagyobb falat egy éhes vaják számára. Kihívás éhínség gyötört! Gyönyörű idő volt aznap az utazásra. Nem volt túl meleg, sem túl hideg, az eső sem esett, időnként még a Nap is kisütött. Kicsit fújdogált a szél, de még jól is esett. Egy erdőségen haladtam át. …Nos, sok erdőségen, ha pontosan akarunk lenni, de ez az erdő, ami Denesle és Troy között terült el, nem volt kutya. Ez volt az első és egyetlen rengeteg, ami beszélt. Mit beszélt, rikácsolt! Nem is értettem, és ennek a fintor az arcomon is tökéletes tükre volt, ahogy nem értő tekintettel tekintettem körbe. Megpaskoltam a nyugtalankodó Złoty nyakát.
- Mit szólsz, már megint miféle helyre vetett bennünket a végzet, hm, Złoty? Szegény cickányt végre valaki megszabadíthatná már a szenvedéseitől…
Bár, most, hogy így jobban füleltem, nem mintha olyan nagyon szenvedett volna. Mi több, még dalra is fakadt! Nem hittem a fülemnek! Bolond ez? Előbb rázendít, majd segítségért rimánkodik? Hát tudja egyáltalán ez a félnótás, hogy mit akar? Egy ponton úgy hatott, mintha elhagytam volna a hang forrását, legalább is az akusztika egészen megváltozott a fák törzse és a lombozat közt. Megállítottam a lovamat, ő pedig méltatlanul felnyerített. Bárki is ez, alaposan megtréfálja épp az élet. Úgy tűnik, kifülelte Złoty nyerítését, én pedig most már csak azért is kíváncsi voltam az erdő eme elmeroggyant szellemére, hát leugrottam a nyeregből, és a kantárnál vezetve a hang irányába orientálódtam. Már akkor karikás jókedvem kerekedett, amikor csak félig láttam rá a függeszkedő tagra, de ahogy a látószögem is teljes rálátást engedett adni, jóízű, ropogós nevetés szakadt fel a tüdőmből.
- Hát, sok mindenre számítottam, banditákra, haramiákra, pórul járt csavargóra, de díszpintyre még csak gondolni sem mertem. Hogy ityeg a fityeg?
Karba tettem a kezem, és a páfrányokat legelésző kancám oldalának támaszkodtam. Végigfuttattam az idegenen az arany íriszek ölelésébe ágyazott hasított pupillákat, de nálánál jobban inkább a fára függesztett kötelet figyeltem meg.
- Ez aztán a függő ügy. Sodrott, len kötél, kitart vagy két hónapig. Háromig, ha sokat esik az eső. Mi legyen magával, mester uram?
No, nem volt kőből a szívem, de annyira szívderítő látványt nyújtott amaz, hogy én is nyújtottam kicsit a helyzetet. Rá kellett, hogy jöjjön, ha egy kicsit jobban megnéz, miféle figura is botlott bele. És ha erre rájön, bizonyára az sem okoz neki megerőltetést, hogy kitalálja: nem dolgozom ingyen.
- Hallgasson ide, mester uram. Megszabadítsam béklyóitól, melyek ehhez a helyzethez kötik?
Tudtam, hogy úgyis igent fog mondani. Nem volt más választása. Ha pedig leszedem onnan, lekötelezem, és fizetnie kell. Így hát türelemmel, és a győzelem ízével a számban vártam, mit fog felelni.  


P.S.:667 szó! Mood: Tam Pod Borem
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kökörcsin

avatar

Hozzászólások száma :
31
Reagok száma :
11
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

TémanyitásTárgy: Re: Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség   Csüt. Dec. 06 2018, 11:59



Hang on there! @

Jóságos istenek, meg vagyok mentve…!
- Ide! Ide, itt vagyok, segítséééég! A magasságos Melitele küldte ide magát, akárki is legyen…! - üvöltöm, majd fuldoklom - affene, pedig nem is a nyakam körül szorul az az átkozott hurok!
De végre, végre fel is tűnik a megmentőm, előbukkan az út felől a bokrok közül lóháton, látom a felfelé lépdelő patákat, amik aztán megállnak, és a lóról felugró személy lábai földet érnek fölöttem, én meg próbálok annyira lefelé nézni, amennyire csak lehet, hogy lássam, miféle szerzet sietett a segítségemre - de a rosseb vigye el, siethetne egy kicsit jobban is…! ...Mit csinál már…? Az anyja úristenit, hát nem megáll és kiröhög?!
- Hogy én, díszpinty?! Kegyed egy költővel áll szemben, a híres-neves Kökörcsin Mester áll… azaz hogy függ maga előtt! - morgom méltatlankodva. Hát micsoda dolog ez! És még megkérdezi, hogy ityeg…! Nem azt mondom, hogy én nem röhögném ki őt, ha egy hasonló, fordított esetben találkoztunk volna, de az életem függ ettől a nőszemélytől, és ez minden, csak nem mulatságos! - És voltak ám itt haramiák, hölgyem, három is, akkorák, mint három hegy! Most képzelje, én csak békében át akartam kelni az erdőn, ezek meg, zsupsz, rám vetették magukat a bokrok közül, mind a négyen, és kiraboltak! Azok a lókötők meglovasították a lovamat, és vitték magukkal minden pénzemet - de még a lantomat is, a fene vigye őket! Az én szépséges, csodálatos lantom…! Nem is tudják, hogy micsoda kincs…! ...Kis híján meg nem öltek, csak itt hagytak megdögleni, hogy a himlő vigye el mind az öt zsiványt! Nna, mire vár még, szedjen már le innét!
Hiába sürgetem a zsoldos-félének tűnő fehérnépet, meg se moccan. Próbálom valahogy jobban szemügyre venni, de ebben a fejtetőre állt formában nem épp egyszerű, bár úgy veszem észre, mintha két kard lenne a hátán, meg a nyakában egy… Egy vajákmedál…? Akár még az is lehet, bár innen lentről minden csak nézőpont kérdése. (...Lehetne rajta szoknya is különben, a férfigúnya helyett… Talán úgy jobb belátásra tudnám bírni.) Minden esetre a köteleim állapotát igazán kötelességtudóan felméri, hangosan, és függőben hagyja a kérdést - meg engem is. Nem kell nekem három hónap - három percen belül is feldobom a talpam…! Már fel is dobtam, az istenek verjék meg! Az egész életem lóg a levegőben, ez a némber meg nem átáll humorizálni rajta! Na, megállj csak…!
- ...Hölgyem, tudja, hogy nem kötelező leszednie engem, de lekötelezne, ha mégiscsak megtenné! - kezdek rimánkodni, mert most már igazán úgy érzem, hogy közel az agyvérzés, ha még egy kicsit tovább lógok itt! - Függetlenül attól, hogy úgy fest, kegyed még csak soha nem is hallotta egyetlen csodálatos költeményemet sem, de nem veszem magamra igazán, megbocsátom, sőt, még el is dalolom önnek mindet, ha végre kötetlenül tudjuk folytatni a beszélgetést!
És még mindig meg se moccan, én ezt nem hiszem el! Jajh, mit akar még, én esküszöm, a csillagos eget lehozom neki, csak ő is hozzon le engem innen - azt nem ígérem, hogy feleségül is veszem, kardforgató asszonynépségnek veszélyes ilyen ígéretet tenni. (Nem mintha tapasztalatból tudnám!) Tán fizetséget vár, amiért megmenekít a haláltól?! Hát ide jutottunk…! Ha csakugyan vaják, akkor azt hiszem, egy nagyon csóró fajta lesz - de ha nekem azzal jön, hogy “azt add nekem, amit nem vársz otthon”...! Hogy is ne! ...Erre azt kérdi, leszedjen-e innét - könyörgöm, ne kérdezősködjön kiskegyed, hanem csinálja már, az ég szerelmére!
- ...Könyörögve kérem, kedves kisasszonyom, ne kötözködjön, én aztán nem kötöm az ebet a karóhoz! Meghálálom, ahogy csak egy magamfajta költőtől telik, csak vágja már el azt a kötelet, mert itt halok meg! Nem hallja, hogy szólítja a kötelesség...? Én már hallom! Zúg a fülem, nna, kisasszony, kérem szépen, szabadítson ki, mert meghalok! Jahajj, jajj, meg fogok halni…!




P.S.:Sokáig tartott, de felkötöttem a harisnyát.Mood: A csodák udvara
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
36
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Szólít a kötelesség [Karnéle & Kökörcsin]   Hétf. Dec. 10 2018, 14:30



KöKarcsméle @
Złoty oldalának dőlve ráérősen kaparásztam a tegnap odakerült piszkot a körmöm alól. Felina mindig összeszidott, ha erre nem figyeltem. Szerinte egy nőnek fontos, hogy tiszta és ápolt kezei legyenek. Akkor is, ha az ember lánya vaják. Nem tudom, ő hogyan csinálta, hogy az ő körme mindig tiszta volt, bármilyen csatakos munkát is végzett épp. Kissé bánom, hogy már nem tudom őt megkérdezni.
- Ne essünk költői túlzásokba, mester uram. A véletlen hozott erre, meg a lusta kancám, bármennyire is romantikusnak találja a gondolatot, hogy isteni sugallatból fordítottam erre a lovam. Nem is annyira sugallat volt az, mint eszeveszett rikácsolás. Hála magának, mester uram, a költözőmadarak előbb repülnek délnek, és vissza sem jönnek vagy tavaszig.
Pillantottam fel rá egy kacér mosollyal körítve. A perceket számoltam. A feje már vörös helyett ibolyalila színekben kezdett játszani, akkor már nem sok ideje lehet, de kettő, esetleg három bőségesen. Bár nem úgy tűnik, mintha ez őt is zavarná, legalább is úgy ontja magából a szót, mintha nem lenne holnap. Lehet, tényleg azt hiszi, hogy számára nincs. Akkor meg nem mindegy? Felfigyeltem valamire.
- Kökörcsin? Az a Kökörcsin? – színleltem színpadias meglepettséget, aztán legyintettem - Sosem hallottam. De legalább a viszony kölcsönös, mert gyanítom, maga sem hallott még énrólam. Karméle La Valette, vaják a Macska iskolából.
Fülemet kölcsönöztem a további perlekedésnek, megértőn bólogattam mellé. Tipikus kis mese, gondoltam magamban. Egyedül átutazó lovas, erdőbéli zsiványok, eltűnt értékek… Amatőr hiba. Hiszen még a parasztoknak is jutott annyi józan paraszti ész, hogy nem egyedül szelik át az erdőt, ha dolguk akad a túlfelén, hanem kolóniákban. Olyan, mintha ez az arapapagáj szándékosan magának kereste volna a bajt. Pératlan bátorságról adna tanúbizonyságot, ha nem itt, nem így vetett volna bennünket össze a sors. Így kénytelen vagyok egyenesen vakmerőséget meghitelezni ennek az énekesmadárnak. Gyors fejszámolás után eltöprengtem valamin. Na, álljunk csak meg egy szeretőnyi szünetre… Hirtelen jött agyfasz uralkodott el rajtam.
- Mi a hétszentséges háromarcú Melitele aranyveretes vulvája?! Most akkor hárman voltak, négyen, vagy öten?!
Mulattatott a csapdában vergődő bárd karakterdrámája, de sajnos jóból is megárt a sok, mondta mindig Leonart, ha dorbézoltam, vagy elaludtam, és hát bármennyire szórakoztat a fejtetőre függesztett kakukkmadár áriája, lassan letelik az a kritikus három perc, azt pedig azért nehezen viselném, ha pár kellemes percért cserébe a két szemem előtt válna halálra.
- Na jól van, költő uram, legyen szíves átgondolni szélhámos életét, és azt, amit hajlandó érte felajánlani, amíg lekötelezem erről az öreg kőrisről.
Leakasztottam az övemről egy tőrt, gyakorlott mozdulattal megpördítettem az ujjaim közt, aztán Złoty kantárszárát megragadva a fa oldalához vezettem, amire a költőt felfüggesztették, én pedig a nyeregbe felkapaszkodva, majd onnan felemelkedve keresni kezdtem az ágak és a lombozat közt a kötelet.
- Magára mosolygott a szerencse, költő uram, úgy döntöttem, hogy kötélnek állok, ami magát illeti.
Halkan káromkodtam az orrom alatt, ugyanis előbb találtam szúrós ágakat, és fészkét vehemensen védelmező feketerigót, mint kötelet, de kitartó kutakodásom meghozta gyümölcsét, hamarosan megcsavarodva, feltekeredve, és kötelességtudóan ott feszült a kis alattomos.
- Kapaszkodjon, mester uram, ez lehet, rázós menet lesz.
Ráérős türelemmel kezdtem el vagdalni a kötelet, bele is telt egy időbe, annak okán, amit korábban is megjósoltam: friss, jó minőségű kötél volt, eltartott volna még több hónapon át is, ha nem járok erre. A kancámmal, bár igyekeztem úgy megállni, hogy ha a trubadúr le is potyog, ne essen akkorát, de lehet, a figyelmem ily megosztott formájában hiba csúszik majd a számításaimban. Recsegett-ropogott a kötél, ahogy szálanként pattintottam el, végül egy erélyes roppanás jelezte, hogy az anyag megadta magát, én pedig az elnyisszantott kötél végéért akartam kapni, hogy megtartsam, de nem voltam elég gyors. Ropp, reccs, puff, aztán csend.
- Ah… ! Igazán sajnálom. Él még, mester uram? – hajoltam ki kissé oldalra, hogy az ágak közt, a lovam feje mellett lepillanthassak a férfira. Eluralkodott rajtam a jókedv, nehezen álltam meg a kacagást.
- A világért nem kötnék bele magába, de bármennyire is rimánkodik, hogy kimúlik, minden látszat ellenére úgy tűnik, hogy maga nagyon is él.
Leültem, majd lecsúsztam a nyeregből, hogy segítsek eltávolítani a kötél utolsó maradványait, majd a karom adva egyetlen határozott mozdulattal húztam talpra.
- Így, nem is volt olyan vészes, nem igaz? Akkor még egyszer, hányan lovasították meg a lovát, meg az értékeit? Minél pontosabban, ha lehet, mert tököm tele van a meglepetésekkel mára.


P.S.:702 szó Mood: Barnabas






Gyere ide, bazdmeg, úgy megölellek, hogy visszasírod azt a rongy szeretődet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kökörcsin

avatar

Hozzászólások száma :
31
Reagok száma :
11
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

TémanyitásTárgy: Re: Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség   Hétf. Dec. 17 2018, 10:46



Hangin’ out @

Hogy a lepra vigye el, itt lógok még mindig fenn a fán, mint egy éretlen körte, és ez a nőszemély úgy játszadozik az időmmel, a szavakkal, meg velem, mint macska az egérrel! Azt a sértést még lenyelem, hogy azt tetteti, sose hallott se rólam, se a műveimről - világos, hogy blöfföl, hisz hírem bőven előttem jár, bármerre is vigyen az utam - de hogy még élcelődjön is a balszerencsémen, és kérdőre vonjon, hogy akkor mégis hány bandita játszott itt akasztófásat velem, az már több a soknál. Már éppen készülnék a fejére olvasni egy válogatott sértésekből álló, gúnyversnek is nevezhető szitokáradatot, amikor végre felém indul, és végre valahára kötélnek áll…!
Közelebb vezeti a lovát, majd felpattan rá, és már nem látom, mit csinál, de alighanem a függőségem okát keresi, hogy végre elvágja.
- Na, hát éppen itt az ideje, hogy tegye a kötelességét! Én aztán tényleg nem akarok semmilyen terhet sem kegyed nyakába akasztani, de lássa be nagysád, hogy az életem függ öntől!
Azt mondja, rám mosolygott a szerencse. Az, az én nagy szerencsém, az…! Mosolygós egy cafka az a Fortuna, és amióta fejreállították a világomat, a szerencse kereke is megfordult vele együtt… De reménykedem benne, hogy még azelőtt helyreáll a világrend, hogy beledöglenék és utolérne az agyvérzés.
Hallom, hogy a vajáknő káromkodik egy sort, és mit ne mondjak, rákontráznék, ha nem ordítottam volna már rekedtre a torkom…
- Hogy kapaszkodjak?! Mibe, mibe kapaszkodjak, mondja meg nekem?! Én olyan görcsösen kapaszkodom abba a nyamvadt kis életembe, esküszöm, ennél jobban már képtelen vagyok - de ha nem szed le innét kegyed hamarosan, akkor bizony tényleg kötél által fogok meghalni, ahogy azt megjósolta nekem egy tünde orákulum…! - sóhajtok fel keservesen, míg La Valette kisasszony - ha lehet kisasszonynak nevezni egy nőszemélyt, aki cifrábban káromkodik, mint én - nyiszálja a béklyóimat, de érzem, hogy az agyvérzés már közel van - bevégeztetett, itt fogok kimúlni.
- Hát, kedves vaják-kisasszony, ha már így alakult, és ha már mindenféleképpen meghalok, legalább kiművelem egy kicsit magát addig is, míg élek, ne mondhassa, hogy nem ismeri a híres Kökörcsin mestert… Na, idehallgasson:

Fellógatva zengi dalát
A trubadúrok gyöngye,
Táncra kéri fel a Halált,
S kicsordul a könnye.

Nagyot sóhajtok, miután eldalolom az előbbi nóta dallamára ezt a kis versszakot, de akkor már úgy éljek, ezt a vajáknőt is beleszövöm!

Arra járt egy lusta macska,
És jól kiröhögte,
A mancsával pofozgatja,
S a bárd lóg, mint egy körte.

És itt a vége, mert egy olyan köhögés jön rám ezután, hogy azt hiszem, a “körte” lesz az utolsó szavam…!
- Na, most már azt se mondhatja kegyed, hogy sose hallotta egyetlen versemet se-EHH!
Mikor nyiszálta el az a némber azt a kurva kötelet?! Akkorát puffantam a földön, mint egy liszteszsák, fejjel felfe--- azaz hogy lefelé, hogy a lepra vigye el! Hogy élek-e még?!
- Ahjahjahjaaaj, a fejem…! Megöltek…! Meggyilkoltak!! Meghalooook…!
Nyekeregve és nyöszörögve fordulok az oldalamra, majd a hasamra, szédülök, hányni fogok, én biz isten elhányom magam, ughh, az istenekre…! Felülni is alig tudok, de Karméle már meg is ragadja a karom, és állásba ránt - hogy az ördögbe van ekkora erő egy nőben?! - én meg épp csak elkapom a vállát és a nyakába borulok, mintha valami régi ivócimborám lenne.
- Há… Hárm… Hárman… - nyögöm ki végre, azzal bele is borulok La Valette kisasszony dekoltázsába.  




P.S.:547 - rövidül az a kötél. XDMood: The Story Begins
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
36
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Szólít a kötelesség [Karnéle & Kökörcsin]   Csüt. Jan. 17 2019, 16:58



Szólít a kötelesség @
Nagyot, s ha már szakértő kompániám akadt, hadd éljek a szakmáját megillető szakkifejezéssel, drámait sóhajtottam mély, hörgős hangon, egyidejűleg azzal, ahogy válogatott szóviccek kavalkádjában sziporkázik. Fárasztó egy figurát fogtam ki magamnak, és ha ntitkon nem lapulna jó szív a kemény páncél alatt, a hétszentséges háromarcú Melitele aranyveretes vulvájára megesküszöm, itt hagynám. A vaják lányának néha egyszerűen csak azt súgja az ösztöne, hogy jobb kimaradni helyzetekből, és amilyen sűrűn járatja ez a fecsegő poszáta azt a szépen ívelt száját, hamarabb utolérhet bennünket a baj, mintha egyedül és néma csendben szelném át az erdőt.
- Nem szükséges emlékeztetni a kötelezettségeimre, aggódnia meg még annyira függőleges--- akarom mondani, fölösleges, mester uram, hisz látja, fára mászok a kedvéért, mit holmi vadmacska. Én csak egyvalamit kérek magától, úgy igazán, hogy csendben függjön tőlem, ha lehet. Ha az én fejem is beléfájdul a monológjába, akkor aztán jól nézünk ki.
Azonnal munkához is láttam az ágas-bogas lombozat közt, hogy elvágjam ezt a szerencsétlen kakukkmadarat földi terheitől, de amint újra rázendített, nem átallottam színpadiasan megforgatni a szemeimet, mielőtt a vállam felett lepillantottam volna rá.
- Azért csak ne essünk költői túlzásokba, költő uram. Nyelvbotlás volt, de jobb híján a rongy életéhez ragaszkodjon, mint sem máshoz. Mindenesetre ne izegjen-mozogjon úgy, az nem segít egy cseppet sem.
Nekiálltam elnyiszálni a kötelet, de nem jutottam vele túl sokra, mert az én oly szerencsésen kifogott paradicsommadaram ismételten rázendített. Csak a fejem ráztam ezen a ponton, oda se pillantva.
- Tudna még ennél is melodramatikusabb lenni… ? Jaj, nem, költői kérdés volt, nehogy megválaszolja nekem! – A dal folytatására sértetten felfújtam magam, mint egy pöffeszkedő macska – Az anyád picsája a lusta, te anyaszomorító! Költő uram az, aki úgy rikácsol itten, mint valami lepcses papagáj! Még rosszabb annál! Tudja meg, hogy azzal kötekedik, aki a béklyóit nyeszleti, idejét és energiáit nem sajnálva! Még hogy szatíra… ! Szatír, az!
Vérszemet kaptam a trubadúr tréfájától, Melitele lássa lelkem, igazán nem szolgáltam rá. Az emberek néha rém utálatos módon tudják kimutatni a hálájukat. Esküszöm mindenre, ami szent, hogy olykor egy hullafaló vagy ördögfajzat gyilkos szándéka őszintébb, mint egy ember hálája. Kiráz a hideg, pfuj! Na de meglesz ennek a böjtje, trubadúr uram, te csak ne félj egyet sem!
- Ahh! Bár ne mondhatnám el magamról, hogy ki nem bassza meg…! Ezek szerint nincs sok barátja, ha jól sejtem, igaz, Kökörcsin mester?
Szó bennszakad, hang fennakad, kötél reccsen, csont roppan. Költő a földön! Elégtételt formáltak az ajkaim, ahogy egy ágba kapaszkodva kissé kihajoltam, hogy ráleshessek a bárdra.
- Pedig már épp azon voltam, hogy megérdeklődöm, nem ejtették-e véletlen a fejére a bölcsőből, de a karmája válaszolt helyette.  
Leugrottam a lovamról, és a jajveszékelő férfi mellé léptem, rövid méregetés után úgy ítéltem meg…:
- Megmarad – hát nyújtottam is a karom, hogy egyetlen erélyes mozdulattal állásba rántsam. – Már megint túloz, költő uram. Esett egyet. Megvolt az öt hüvelyk is. Ne adj Melitele, tíz---
De nem tudtam befejezni a mondatot, mert amaz már borult is a nyakamba, mit a nyakamba, a mellembe, és már épp azon voltam, hogy egy akkora jobbegyenest keverek le neki, hogy há-hár-három fogát köpi ki önként és dalolva, de végül eluralkodtam az indulataimon. Melitele keze kellett, hogy benne legyen, különben esküszöm, itt helyben megfojtom ezt a gyöngytyúkot.
- Tehát hárman… És merre mentek? Mennyire voltak felszerelkezve? Katonák voltak, vagy csak útonállók? Nem hallott esetleg valamit a terveikből, hogy letáboroznának, vagy--- szedje már össze magát, a kurva életbe, Kökörcsin mester!

P.S.:561 szó Mood: Lystochku chervenyj






Gyere ide, bazdmeg, úgy megölellek, hogy visszasírod azt a rongy szeretődet.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség   

Vissza az elejére Go down
 
Karméle & Kökörcsin - Szólít a kötelesség
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Redania-
Ugrás: