World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ríviai Geralt
Yesterday at 22:44


by Yorick Driaga
Yesterday at 22:00


by Faithel Jieh
Szer. Nov. 14 2018, 21:08


by Ríviai Geralt
Szer. Nov. 14 2018, 12:20


by Ríviai Geralt
Vas. Nov. 11 2018, 12:55


by Ríviai Geralt
Szomb. Nov. 10 2018, 14:04


by Ciri
Pént. Nov. 09 2018, 22:09


by Vengerbergi Yennefer
Szer. Nov. 07 2018, 12:25

Tagjaink

Share | 
 

 Jieh

Go down 
SzerzőÜzenet
Faithel Jieh

avatar

Hozzászólások száma :
3
Reagok száma :
0
Join date :
2018. Nov. 09.

TémanyitásTárgy: Jieh   Pént. Nov. 09 2018, 23:13




Faithel Jieh




Becenevek:

Jahe, Keltull,

Életkor

40 év

Látszólagos kor

25

Csoport/faj

Vaják

Foglalkozás

Szörnyvadászat.


Különleges képességek/faji adottságok


Képzett vaják. A gyógyfüvek, és mutagéneknek hála érzékenyebbek az érzékei jóval az emberek érzékeinél. Gyorsabb, és erősebb egy átlagembernél. Képzett harcos, karddal, és íjjal egyaránt jól bánik. Noha sokszor tapasztalta vándorlásai során, hogy az emberek nem feltételeznek róla sokat, valójában több nyelven képes megszólalni.  A vaják technikákat is ügyesen alkalmazza.

Jellemrajz


Egy csendes, visszahúzódó leány Jieh, aki minél inkább igyekszik kerülni a felszínes, udvariaskodó társalgásokat. Vadászatok során is inkább a helyi pletykálkodás lelkes hallgatója, mint tevékeny résztvevője. Minél jobban megismer és elfogad valakit, ez annál inkább megváltozik, bár a szószátyár szintet sosem éri el. Nagyon nehezen barátkozik, ugyanis ösztönös bizalmatlansággal viszonyul az emberek irányába. Ha nem akarja felhívni magára a figyelmet, visszahúzódó viselkedésével nem egyszer éri el, hogy elfelejtkezzenek róla a többiek, hogy jelen van. Jó megfigyelő. Viselkedésében sokszor hasonlít egy nagymacskára. Nehezen barátkozik, nincs sok olyan személy (nem feltétlen ember) akit barátjának tud, azokhoz a személyekhez azonban, akik kivívták a tiszteletét és a szeretetét, végtelenül hűséges.  
Feltűnő lehet még, hogy mivel egy olyan kultúrából származik, ahol a nők a harcosok,  a férfiak nevelik a gyermekeket, és egy virágzó matriarchális társadalom uralkodik, így ő maga is teljes mértékben egyenrangúnak tekinti magamagát a férfi társaival. Nem érzi, hogy női mivoltából kifolyólag neki engedelmeskednie kellene nekik, vagy bármiféle előjogot megadni a számukra. Számára ez természetes norma.
Megjelenés


Jieh nőkhöz képes magas, a maga 175 centijével. Népére jellemző sötétebb bőrszínt ő is megörökölte, ahogy a borostyán szín szemeket is. Erős, csak nagyon enyhén hullámos fekete haja a háta közepéig ér. Vadászatokon kívül ritkán fogja össze.  Mesterségéből adódóan nem kevés sebhely tarkítja a testét, melyeket egyáltalán nem szégyell.  Egy sebhely az arca bal oldalán fut végig, az állától majdnem a füléig. Hangja határozott, bár ritkán hallatja. Testalkatában szintén látszódik a zerrikániai vér. Vékony, de izmos. Ámbár a ruhái ügyesen rejtik a harcos életmódról árulkodó alakját.

Előtörténet


Mondjátok, ti hisztek a sorsban?

Az enyém, egy esős napon kezdődött. Persze ezt csak a papnők elmondásából tudom. Egy asszony imádkozott Zerrikantermenthez. Gyermekáldásért fohászkodott a hatalmas aranysárkány istenséghez. Cserébe felajánlotta, hogy az elsőszülött gyermeke őt fogja szolgálni. Imája meghallgatásra talált, a következő nyárutón megszülettem. Szülő anyám, miután világra hozott, nem felejtkezett el az ígéretéről. Gondoskodott rólam, táplált, ruházott, de nevet nem volt hajlandó adni.  Tudta, hogy hiába ő hozott a világra, nem hozzá tartozom. Mikor elértem az öt esztendős kort, összepakolt nekem, és a Sárkány templomba vitt.
A papnők kedvesek voltak velem, a gondozóim úgy szintén. A templom körül szolgáló férfiaknak volt helyi szokás szerint a gyermekek nevelése is a feladata. Hát engem is rájuk bíztak. A szent asszonyok azonban nem hagytak fel az imával, és az én nevem is a fohászkodásukba foglalták. Igyekeztek kifürkészni Zerrikanterment szándékait velem kapcsolatban.
Az Első Vér szertartásáig maradtam a templomban. Ez egy zerrikán ünnepség volt, a Faithel iskola diákjai összemérték magukat egymással, és az döntötte el a versenyt, ki kezdett el hamarabb vérezni.  A két legjobb harcos végül különös kegyben részesül, teljes jogú Védelmezővé vált, és elindulhattak, hogy keressenek egy sárkányt, akit megvédhetnek, netalán haza kísérhessék Zerrikániába. Sokszor egy életen keresztül vándoroltak, és általában párban, és addig haza se jöttek, míg nem találtak egy sárkányt. Ám most mégis hárman indultunk el. A papnők engem is rájuk bíztak, ugyanis megtudták az istenségtől, hogy a végzetem a sivatagba szólít. A Faithel harcosok a sorsomra is hagytak, ahogy elértük a végtelennek tűnő homoktengert. Nem tudom mennyi idő telhetett el, míg rám talált egy arra járó vaják. Sárkány és mantikór nyomok keveredtek a homokba, ezeket követte vándorlása közben, mikor is megpillantott a nagy semmi közepén. Valamivel játszottam, míg meg nem láttam. Akkor azt felmarkoltam, egy jó kis marék homokkal, és nagyon elszántan felé botladoztam. Nem akart elsőre megállni. Ha jól sejtem, nem igazán tudott volna mihez kezdeni, egy alig hat éves gyerekkel, főleg egy kislánnyal. Végül csak megunta, hogy utána battyogtam. Ekkor látta meg, hogy mi volt a két kezecskémben, és ez meggyőzte. Az egyikben egy mantikór agyar darabja, a másikban pedig egy arany sárkány pikkely darabja csillogott. Valószínűleg a sivatag homokjában találhattam őket, ki tudja hány évszázada ott hevertek. Most mégis megváltoztatták a sorsom. A vaják úgy döntött, hogy magával visz a közeli iskolába.

A sárkányisten árnyékából átkerültem a mantikór szárnya alá.

Ahogy az iskolába kerültem, tudtom nélkül egyből elkezdődött a kiképzésem. Az étrendem jelentősen megváltozott a templomban kapott tápláló, és igen finom ételhez képet. Itt az ízekkel nem foglalkoztak. Első nap nem akartam megenni a gondosan kiporciózott ételt, még a második napon is vonakodtam azt elfogyasztani, ám az éhség nagy úr! A harmadik nap már nem érdekelt az íze, vagy épp az állaga. Onnantól kezdve bármit is adtak a tanáraim, visszakérdezés nélkül fogyasztottam el. Nem mintha ne lettem volna az ételtől beteg, de ha olyan éhes az ember, hogy már az nehezére esik, hogy felkeljen, ráadásul kőkemény edzéseket kell minden nap végig csinálni, akkor már nincs se erő, se lehetőség a válogatásra. Nem kellett sok idő, hogy belefásuljak  a szörnyű ízekbe, ahogy az általános fájdalomba is. Hirtelen, furcsán nőttem. Valamennyi izmom, csontom, mondhatni minden porcikám fájt, folyamatosan. Az étel sem mindig maradt meg bennünk. Nem csak én voltam így, mindannyian.  Ráadásul a kemény tréning miatt nem egyszer volt bedagadva egynémelyik ízületem. Eltörve egy vagy több csontom.  Fegyverforgatást, első sorban kardforgatást, és harcművészetet oktattak az erőnléti edzések mellett. De még mindezek mellett is találtak időt, hogy ne csak a testem, az elmém is neveljék. Már ebben az időszakban is voltak olyan társaink, akik eltűntek az edzésekről. Mi többiek, mivel nem is igen ismertünk más életformát, hát így éltünk.
Tíz éves lehettem, amikor elkezdték a gyógyfüveket adni nekünk. Speciális alkímista kezelés, ahogy azt el is magyarázták nekünk. Füvek és mutagének, amiktől majd erősebbek leszünk. Sosem állítottak valótlant a tanáraink.
Azt gondoltuk, hogy már az öt év alatt megtanultuk a fájdalmat elviselni, és hogy már pontosan tudjuk, mire számoljunk, de a füvek próbája ránk cáfolt. Ritkán voltunk átlagos emberi betegségek miatt betegek. Szélsőséges időjáráshoz és viszonyokhoz voltunk szoktatva. A gombákból, meg ki tudja mikből álló diétánknak hála azonban folyamatos volt a rosszul lét. De ilyet még sosem tapasztaltunk. Napokra fel sem bírtunk kelni. A halál mindennapos volt az életünkben. Arra képeztek ki, hogy öljünk. Életveszélyes edzésekkel töltöttük a mindennapjainkat. De ennyire a sír szélére még sosem sodródtam, mint most. Amikor nem a halál fenyegetett, akkor az őrület. Olyan érzések tomboltak bennem, amiknek a meglétéről se tudtam eladdig. Végül, miután már az időérzékemet is elveszítettem teljesen, beborított a totális és teljes sötétség. Megbékéltem vele, hogy a vég elért. Soha nem tapasztalt nyugalom vett elő. Ha ezt jelenti halottnak lenni, teljesen rendben voltam vele! De minden várakozásom ellenére ez sem tartott örökké. Próbáltam kapaszkodni abba a paradicsomi más állapotba, de erőszakosan felébredtem belőle. Ahogy kinyíltak a szemeim, valami visszavonhatatlanul megváltozott bennem. És nem csak a fiziológiámban.
A próbatételek innentől már egyre embert próbálóbban voltak.   De addigra már nem féltem a halált. Tudtam milyen békés, és nyugodt, ha az ember oda tévedne.
További nyolc évembe került, hogy megkapjam az utolsó vizsgán az ezüst kardot, és a mantikór nyakláncot. Illetőleg valamit, amit még anyám sem adott nekem, egy nevet. Jieh~nek neveztek el!
A vaják iskolából elindulva még volt egy szívügyem, amit szerettem volna teljesíteni. Azt tudtam, hogy hol találtak rám, ahogy a pikkely és agyar darab is meg volt. Gondosan felfűztem őket a két kardom markolatára. A pikkely a meteor kardra került, az agyardarab az ezüst kardra. Szerettem volna megismerni kicsit Zerrikánia kultúráját.  
Miután megérkeztem, először a templomot kerestem fel. A papnő, miután megtudta, hogy hol találtak rám, megengedte, hogy ilyen idősen is túlessek a sárkány keresztségen, illetőleg közben járt értem, hogy a Faithel iskolába beíratkozhassak. Nem voltam teljes jogú diák, de amire szükségem volt, a nyelveket, és a történeteket, illetőleg a zerrikániai íjászatot, maradéktalanul megtanították. Volt még egy nagy előnye, hogy újfent tanulásra adtam a fejem. Ha nem is arany, de sárkányoktól is tanulhattam. A papnő jóvoltából maguk mellé fogadtak, és rengeteg mindent megtudhattam tőlük. Elvégre a sorsom hozzájuk is kötött!  
Három évet töltöttem Zerrikánián, majd a harmadik év Első Vér ünnepén szépen csendben elhagytam a várost. Megkezdtem a vaják vándorlásom, de magammal vittem belőlük is valamit, méghozzá a második nevemet. Faithel Jieh~ként kezdtem meg szörnyvadász életemet.  




Példareag

Az előttem ülő férfi arcát figyeltem. Nem kellett hozzá megszólalnia, hogy lássam, milyen véleménnyel van rólam. Nehéz lett volna nem érzékelni, hogy szinte fizikális fájdalmat élt át, míg ki kellett a vérdíjat számolnia. Vontatottan potyogtatta az aranyakat egymás után, miközben körülményesen, félhangosan mormolta hozzá a számokat. Mozdulatlanul vártam, hogy végig érjen. Látszólag érzelmek nélkül figyeltem a szenvedését, a valóságban levegőt se nagyon mertem venni, mert még a végén eltéveszti, és ha netalán ezt szóvá teszem, elölről kezdi! Azt meg végképp nem kockáztattam!
Ahogy végzett, összekötözte a bőr erszény száját, de továbbra is rajta tartotta a kezét. Egy kis ideig némaságba burkolóztunk. Végül csak megtörte a csendet. Mielőtt formálni kezdte volna a szavakat, parányi grimaszba rándult az arca, mint mikor egy állat vicsorogni készül. Majd ez a vicsor egy erőltetett mosollyá szelídült.
-Ha jól értem, akkor ez azt jelenti, hogy a veszély elmúlt, a lidérc többet nem kísért a földeken… -bizonytalanul mért végig. Továbbra sem akarta elhinni, hogy nő létemre képes voltam végezni az őket pusztító éjlidérccel. Ráadásul egy karcolás nélkül tértem vissza! Az arca, mint egy nyitott könyv, minden kiült a vonásaira. Nem világosítottam fel a hátamon húzódó méretes, és igen csak mély karmolásról, ahogy a felkaromon éktelenkedő hatalmas sebről sem. Már beszáradtak annyira, hogy nem szivárgott belőlük semmi, így nem ütöttek át a vékony kötés és a ruhám anyagán. A fájdalom pedig igen régi társam volt ahhoz, hogy ne látszódjon, ha épp meglátogatott, és nálam töltött néhány napot, vagy hónapot.
-Másképp most nem lennék itt jóuram! -bólintottam legalább olyan türelemmel, mint ahogy a gyermekeknek szokta az ember elmagyarázni a legalapvetőbb dolgokat.
-Ez igaz! -hümmentett -Azért mégis csak érdekes, hogy ide jön egy fehérnép egyes egyedül, és végez egy egész falut rettegésben tartó démonnal!  Nem csoda, ha nem vagyok meggyőzve az igazadról!
Felvontam a szemöldököm, majd elmosolyodtam. Természetellenesnek, és hátborzongatóan idegennek hatott a vigyor a képemen. Sose tudtam megnyerően mosolyogni, ha nem volt őszinte jó kedély mögötte.  Még azok, akik ismertek, is rémisztőnek írták le ilyenkor a képemet. Most kicsit sem bántam.
-Jóuram, talán a szavamat kérdőjelezed meg? Azok után, hogy a felhívásodra elvégeztem a megbízást, és megöltem az éjlidércet? Netalán bizonyítékot szeretnél a munkámról? -láttam egy apró villanást a szemeiben. Próbálta érzékeltetni a testtartásával a hatalmát, és fenyegetően kihúzta magát. Sosem értettem, hogy egy felfegyverkezett vajákkal szemben miért hitték egyszerű emberek, hogy volna esélyük.  Fensőséges arckifejezéssel nyitotta szóra a száját, legalábbis akarta. Leleményesen megelőztem benne. -Esia kisasszonyról nem tudom, mennyire tudnak a jelen pillanatban kegyedet szolgáló személyek, vagy a halálának a körülményeiről. De ő volt a kísértő lidérc. Úgy hiszem, ezzel már sejted jó uram, hogy nem volt egyszerű dolgom, hogy elpusztítsam. Egy lidérc annál erősebb, minél nagyobb szörnyűség éri az életben! Esia kisasszony különösen erős lidérccé vált. Úgy hiszem, hogy a nagyuram által fogadott útonálló haramiáknak is köze lehet ebben, akik az életét vették szegény párának. Biztos vagyok benne, hogy ha ismerik is a helyiek a tragédiát, annak minden részletével vajmi kevéssé vannak tisztában. -láttam, ahogy az eddigi fölényeskedést a félelem és a düh váltotta fel. Érdekes volt látni ezt a sok érzelmet, amik feszültek benne. Ha felét nem is értettem, mivel nem éltem át olyan erősen, mint ahogy rajtuk láttam. Dühösen hajította oda hozzám a bőr erszényt. Reptében kaptam el, és rejtettem a ruhám rejtekébe, majd határozott léptekkel indultam ki. Elvégeztem a munkámat, nem néztem vissza.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ríviai Geralt

avatar

Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
7
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Kaer Morhen

TémanyitásTárgy: Re: Jieh   Szomb. Nov. 10 2018, 14:04




Kedves Jieh!


Elfogadva!


Igen érdekes életúttal rendelkező szörnyölő hölgyet hoztál nekünk, ráadásul olyan formában, ami terjedelme ellenére is rendkívül gyorsan elfogyott. Szépen és szabatosan fogalmazol, élvezet volt olvasni minden leütésedet, aminek köszönhetően gyorsan a végére értem a történetednek.
A leírtak alapján Jieh élete már a születése előtt is rögös úton haladt, és ezen látszólag semmi nem változtatott vagy fog változtatni. A vajákok kiképzési módszereibe is nagyon jó rálátást biztosítottál, ami megelőlegezi azt a feltételezést, hogy nagyon jó rálátásod vagy a világ lore-jára is.
A karaktered igazán érdekes kulturális háttérrel rendelkezik, ami remélem rengeteg játékhoz fog alapot biztosítani számára és lehetőséget biztosít majd arra, hogy megmutasd a játszótársaidnak, hogy milyen árnyalt és összetett jellemet alakítottál ki.

Nem szaporítom tovább a szavaimat. Foglald le az arcodat az Avatarfoglalóban és hódítsd meg a játékteret!

Geralt

Avatarfoglaló

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Jieh
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Vaják-
Ugrás: