World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 22:58


by Auberon Muircetach
Pént. Dec. 14 2018, 22:11


by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 20:17

Tagjaink

Share | 
 

 The Phantom of the... Opera? [Karméle & Emilia]

Go down 
SzerzőÜzenet
Emilia Elizabeth Báthory

avatar

Hozzászólások száma :
5
Reagok száma :
3
Join date :
2018. Oct. 15.
Tartózkodási hely :
Redania

TémanyitásTárgy: The Phantom of the... Opera? [Karméle & Emilia]   Pént. Nov. 23 2018, 15:30


To: Karméle la Valette

The Phantom of the… Opera?

The Phantom of the Opera • 986 szó












Báthory grófnő kék szemei szinte lángoltak a haragtól, amit arcvonásain remekül palástolt ugyan, de ha bárki bele tudott volna lesni a gondolataiba, láthatta volna, milyen válogatott kínzásoknak szeretné alávetni az elkövetőt, mire megadta volna neki a jól megérdemelt, kegyes halált.
A grófnő vett egy mély levegőt, és végigjáratta tekintetét a színpadon heverő romokon: a színpad fölötti tetőről lezuhant, hatalmas kristálycsilláron, aminek minden ékköve a koviri bányák gazdagságát hirdette, aranyozott karjai pedig, melyek alig fél napja még büszkén és rendíthetetlenül nyújtóztak kovácsolt indák és kacsok ölelésében, törp mesterek utánozhatatlan tehetségéről árulkodott. Most a csillár lehangoló látványt nyújtott a körülötte elszenesedett és több helyen darabokra tört fadeszkák közül kinyújtózva, mint holmi groteszk növény, mely elégett fajtársainak hamvaiból próbált újranőni fémként, de a színpad épen maradt részén és a földön heverő gyertyák ölelésében inkább hasonlított egy bosszúszomjas holt lélek utolsó próbálkozására a sírjából való feltámadáshoz.
A színészek Emilia körül álltak egy kicsit távolabb a tett színhelyétől - avagy a szín tetthelyétől - gondterhelt és szánakozó tekintettel méregetve a színpadot - vagy legalább is ami maradt belőle. Mindannyian a jelmezüket viselték még, senkinek nem volt ideje átöltözni a kavarodásban és rémületben, amit az előadás közepén lezuhanó csillár okozott. Csodával határos módon egyik színész sem sérült meg komolyabban, és a gyertyákból felcsapó lángokat is viszonylag hamar sikerült eloltani, de a legtöbb jelmez megsínylette a merényletet. A közönségből mindenki sértetlenül távozott az előadásról, amilyen gyorsan csak tudtak, egymáson átbucskázva menekültek ki a Pillangó színházból, és negyed órával később már fél Novigrad tisztában volt vele, mi történt.
“Tragédia! Igazi tragédia!” - sóhajtozta mindenki a színházon kívül, és akik nem élték át az eseményt, azt sajnálták a leginkább, hogy nem voltak jelen a bekövetkeztekor. A színészek ellenben nem szóltak egy szót se, míg a grófnő egy nagy sóhajjal feléjük nem fordult.
-Mindannyian épségben vagytok, ugye? - kérdezte őket, őszinte aggodalommal hangjában, végigjáratva tekintetét a színészeken, megbizonyosodva róla, hogy mindannyian jelen vannak, és senki nem tűnt el.
Az emberek bólintottak, néhányan megjegyzést tettek jelmezük, hajuk vagy sminkjük siralmas állapotára, mások pedig röhögcsélve megjegyezték, hogy igazán fényes, mi több, ragyogó volt a mai előadás, többen erre felnevetve kontráztak, miszerint jó nagyot is szólt!
Báthory grófnő megengedett magának egy félmosolyt - ha az emberei humorérzéke a helyén, akkor alighanem nincs komoly bajuk.
- Még szerencse, hogy nem vettétek komolyan azt a “kéz és lábtörést” az elején - jegyezte meg, mire többen felkacagtak, mások vigyorogva hehhentek csak. - ...Látta valamelyikőtök, mi történt?
Teljesen nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy nem baleset volt. A színészek rögtön el is kezdték mondani a magukét - valaki meg akarta gyilkolni az egyiküket, hisz ez már a második eset, egy hete a leomló díszlet, most meg ez! Egy hete a grófnő nem volt jelen az esetnél, azóta viszont minden alkalommal a közönségben ült, és hat napon át nem történt újabb eset. Máig. Ma a grófnő úgy döntött, azt a hírt kelti, hogy ma nem fogja tudni megnézni a darabot - ezután pedig elrejtőzött a díszletek mögött.
Sejthette volna, hogy az elkövető nem lesz olyan bolond, hogy kétszer ugyanazon a helyszínen próbálkozzon, de nem feltételezte, hogy olyan merész lesz, hogy a csillárral próbálkozzon. A színpad fölötti tető, a Mennybolt, olyan, mint egy padlás, akár öt ember is kényelmesen elfér ott, illetve megannyi emelőszerkezet, amellyel bravúros színpadi trükköket lehet bemutatni az ámuló közönségnek.
Az egyik színész megesküdött rá, hogy látott valami alakot. Többen helyeseltek, de senki nem látta rendesen. De biztosak voltak benne, hogy nem volt ember. A grófnő erre felvonta szemöldökét.
- Csakugyan? Már miért nem? - kérdezte.
- Hát mert egyszerűen köddé vált! Eltűnt! Mint valami… valami…
- Mint valami fantom!

...Ahá. Szóval fantom. A grófnő hümmögve vette tudomásul a megállapítást, és még sokáig tanácskozott a társulattal, de másnap már néhány hipotézissel előállva kereste fel kedvenc főügyészét, hogy némi segítséget kérjen tőle.

***

A főügyésztől távozva Emilia legalább olyan bosszús volt, mint amikor tegnap végigmérte a színpad romjait. “Grófnő, én elhiszem, hogy ez önnek fontos, de nem sérült meg senki, nem? Biztos valamelyik elhanyagolt szeretője akart bosszút állni.” - mondta a férfi vigyorogva. Átkozott kurafi! “Különben meg, ha tényleg fantom, vagy valami ilyesmi lény, akkor én aztán tényleg nem tudok mit tenni. Egy vajákkal többre menne.”
Nem mintha ő kímélte volna a válaszaival a főügyész egóját, de amíg utazott a lakhelye felé, elgondolkodott. Szóval fogadjon egy vajákot…? ...Végső soron, az a nyomorult szukafattya, aki mindenáron meg akarja hiúsítani a Pillangó Színház működését, aligha nem, nem véletlenül tetteti magát fantomnak. Lehet, érdemesebb volna belemennie a játékba. Ha fantom, akkor legyen fantom. Ha pedig fantom, vagy valamilyen ilyesmi lény, akkor legyen ellene vaják. Vajon honnan tud a leghamarább előkeríteni egy vajákot?
Három szembejövő, kifürkészett gondolattal később hirtelen irányt váltott, és a Szomjas Ökör nevű kocsma felé vette az irányt. Nem derogált neki, hogy maga keresse fel a szörnyvadászt. Alkonyodott már, mikor betért a kocsmába, és először is kiállt az útjából egy épp elboruló férfinak az ajtóban, majd ügyet sem vetett az őt méregető tömegre, ahogy beljebb lépett - szokatlan látványt nyújtott nemes hölgyként egy ilyen lepujban, de kifejezetten szórakoztatta, mi több, élvezte magán a méricskélő tekinteteket. Azon töprengett, milyen bort rendeljen, mielőtt belevágna a kérdezősködésbe, de egy borvirágos orrú, kissé foghíjas, és az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenesen arányosan megnőtt harcikedvvel és közvetlenséggel bíró kocsmatöltelék odaszólt neki az asztalától.
- Na miva’ kiscsibe, eltévedté’? - kérdezte, kéjenc vigyorral, és megnyalta ajkait. - Keresel valakit éccakára, mi? Na gyereee, gyere ide kiscsibém, apuci majd hazakísér!
A többi asztalnál is jóízűt röhögtek a felszólításon, a grófnőnek még a szeme se rebbent, ahogy beljebb lépett, közelebb a férfihoz, gúnyos mosollyal ajkain.
- Majd akkor ajánlkozzon, ha újra tud járni a piától és nem borul fel két lépés után. Viszont valóban keresek valakit. - felelte, meg se várva a férfi reakcióját, ahogy végigjáratta tekintetét a kocsma tartalmán, hangosabban szólva. - Egy vajákot keresek. Állítólag itt találom, és munkám volna a számára.
Nem igazán foglalkozott már a részeg kannal tovább, inkább az ivóban összegyűlteket szemlélte, remélve, hamar megtalálja a neki kellő férfit.






️️
Countess Báthory


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
28
Reagok száma :
25
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: The Phantom of the... Opera? [Karméle & Emilia]   Szomb. Nov. 24 2018, 18:44

Disclaimer: Strong language. Parental guidance advised.



A grófnő & Karméle @
Egy hosszúra nyúlt, és meglehetősen fárasztó vadászat után mire vágyik a kimerült vaják? Forró marhaa- vagy disznósültre, jó borra, szőrmevánkosra, esetleg egy forró fürdőre. De biztosan nem egy velős, kocsmai verekedésre. Azt, innen megmondom neked, pont a hátam közepére kívántam aznap este.
- Hogy mondtad, te szukafattya? Gyere ide, oszt úgy megölellek, hogy visszasírod a rongy szeretőidet!
Ellenben, ha egyvalamire jó volt, akkor arra mindenképpen, hogy levezessem magamon a megbízóm által generált feszültséget, amit azzal szült, hogy az ígért 150 novigradi korona helyett nem volt hajlandó, csak 120-at odaadni azért az átkozott fojtólidércért. Pedig nem is egyedül volt, az a nyomoronc, hanem rögtön hozta magával a barátait, és egy egész csapat kelt azonnal a védelmére!
- Figyelmeztettelek, kibaszott hideg van, rossz hangulatban vagyok, és ha nem ülsz rá arra a mocskos szádra, vagy tömöd be valami ledér fehérnéppel, te leszel az, aki mindennek megiszod a mosogatólevét, Ötujjú Thordas!
Hogy miért hívták éppen Ötujjúnak, arra sosem derült fény. A bárpultos régi cimborám volt, és szerencsétlen már szóvá sem tette a perpatvart, amit rendeztem. Egy vízihulla nyugalmát magára öltve törölgette tovább az égetett agyag korsókat, mintha mi sem történt volna.
- Nem is figyelmeztettél, hogy az ótvaros nyúl basszon meg! – üvöltött vissza Ötujjú Thordas rekedtesen, nyálát és sörtől bűzös leheletét fröcskölve szét. Elborult az agyam, és először a jobb öklöm kóstoltattam meg teljes erőmből amaz orrával, aki ettől egészen a bejárati ajtónak tántorodott, valami olyasmit mormogva a patakokban vért csöpögő, törött csont alatt, hogy „te ringyó”, mire én válaszul megfogtam az egyik faragott mahagóni széket, és olyan vehemenciával – no meg csatakiáltással – lendítettem a mellkasának, hogy amaz az ajtóval együtt penderült ki a hideg szürkületbe. Észrevehettem volna, és a szemem sarkából észre is vettem, csak nem fordítottam rá különösebb figyelmet, hogy épp belép egy kifinomult, amolyan úrihölgy féle a frissiben kitört ajtón. Vagy épp betört, tudja a fene már. Megálltam a küszöbön, és a földön vergődő nyomorult fölé magasodtam.
- Hát akkor most figyelmeztetlek. Rühes kurafi. – ahogy beszéltem, az egyre hűvösödő estében meglátszott a leheletem. Kiköptem, majd otthagytam Ötujjú Thordast az ajtó romjain, és a tegnapi sárban fetrengeni, visszalépve a kocsma melegébe pedig bocsánatkérőn odaintettem a csaposnak, hogy tudja, majd lerendezem a kárt. Válaszul visszaintett. Már épp azon voltam, hogy fújva egy nagyobbat kijelentem, hogy ez jól esett, és erre igazán szükségem volt, mert hogy teljességgel megnyugodtam, de hazudtam volna, ugyanis ahogy a kialakuló párbeszéded hallgattam, amiben főszereplője az adrenalin által tudatomból teljesen kizárt hölgyemény volt, no meg a következő önjelölt Ötujjú Thordas, felkaptam a fejem. Morcosat ciccentem, és szinte emberi szemmel követhetetlen volt az a hosszított mozdulat, amivel a másik mahagóni szék mögött termettem – azzal a különbséggel, hogy erről nagyon is jól tudtam, hogy foglalt volt – és a háttámláját megragadva egy kézzel rántottam el, majd vágtam földhöz a foghíjas, borvirágos szukafattyat.
- Melyik részét nem értetted annak, hogy szólottam? Ősi nyelven mondjam, az anyád úristenit?! Ne zavard a hölgyet, különben úgy Ötujjú Thordas után penderítelek, hogy a néhai anyád a másik oldalára fordul a föld alatt! Megértetted? Ide figyelj, ha nekem akár csak megmoccansz, vagy megnyikkansz, úgy összetörlek, hogy imádkozni fogsz, hogy inkább a nilfgaardiak kössenek fel az Akasztott Ember fájára. Maradj lent, ha mondom!
Akaratom megerősítő, még meg is tapostam a biztonság kedvéért amaz kézfejét. Hallottam recsegni-ropogni az ízületeit, a porcait, őt meg az anyja után vonyítani, de pontosan annyi erőt fejtettem ki a talpammal, hogy tudjam, még nem töröm semmijét. Kiköptem, egyenesen az illetőre, csak aztán hagytam a hátam mögött, hogy a konfliktus főszereplőjéhez forduljak.
- A világért sem szeretnék udvariatlannak tűnni, szép hölgyem, de akarva-akaratlan hallottam, miről próbálta ezt az istentelen kurafit faggatni, és azt kell, hogy mondjam, én vagyok a szépasszony embere. Karméle La Valette, vaják a macska-iskolából. Miben állhatok a szolgálatára? Már azon túl, hogy jobb létre szenderítem a kéretlen csőcseléket a helyi tavernában, ami egyébként, köztünk legyen mondva, kisasszony, igencsak veszélyes hely az olyanoknak, mint magácska. Gondolja csak el, mi lett volna, ha nem vagyok itt. - Bólogattam nagy meggyőződéssel. – De borítsunk fátylat a történetre. Ami elmúlt, már a múlt, és ami kimúlt, Melitele vissza nem hozza. Legyen nékik könnyű a föld. Inkább árulja el, kegyedben kit tisztelhetek?

P.S.:682 szó Mood: Nightingale
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
The Phantom of the... Opera? [Karméle & Emilia]
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Redania :: Novigrad-
Ugrás: