Cirilla Fiona

Elen Riannon

the False

Becenevek: ál-Ciri, Becca, Felség, Császárné Életkor 17 Látszólagos kor 17-25 attól függően, hogy Stella mennyi festéket használ Csoport/faj Uralkodó Foglalkozás Nem keres kenyeret, hozzák neki ezüsttálcán

Különleges képességek/faji adottságok

Uralkodói körökben elvárt etikett és táncismeretek, szokások és elvárások magasfokú teljesítési készsége, világuk földrajzának és közigazgatásának ismerete, továbbá Stella asszonytól megtanult mindent, amit csak a nő hajlandó volt a szeppent kobakba önteni. Legyen az számtan, politika, történelem, irodalom, nyelv, a legszorgalmasabb diák volt. Meg hát.. az egyetlen, de nem is elégszik meg ennyivel, ahol és amikor csak tud, issza magába az új ismereteket, legyen az egy új növényfaj, gyógymód vagy hadászati technika.

Jellemrajz

Hangtalan, sötét éjszaka van. Még csillagokat sem látok az égen, oly borús, oly kietlen. A felhők sűrű masszaként vonnak burkot köréjük, reájuk s fény sem jut egy magamfajta hazugra. Miért is jutna... A puszta létezésem is bűnlajstrom, s tettesek közt cinkos, aki néma. Már nem fenyegetnek késsel s nyakam eltörésének gondolata sem lebeg rettenetes pallosként a fejem felett s mégis... Palotabeli hálószobám cirádás nagy fazettás ablakán bámulok reád, hatalmas világ.
- Ma szokatlanul csendes vagy...
Hangom halk és merengő, nem nézek hátra, tükreimet le sem veszem a felhőkről, mik hatalmas pamacsként igyekeznek bekebelezni a Holdat. Semmi válasz. Pedig tudom, hogy figyel. Ott ücsörög a baldachinos ágyam kellős közepén, fejét enyhén oldalra billentve, érzem pillantását a hátam közepén. Selyem hálóköntösöm lassan csúszik le vállamról s én érdektelenül hagyom neki. Nincs itt más rajtunk kívül csak Ő és én.
- Most engem hibáztatsz, igaz?
Halkan sóhajtva koccantom meg az üveget s meredek el a távoli Nilfgaardba. Oda, ahol sosem járhatok, oda, ahol nem látnak szívesen, mert nem az vagyok, akinek hisznek. Még ha ők nem is tudják az eszükkel, a szívük megsúgja, csalfa a látszat s vak a szem. Tudom, érzem, hogy így lenne. És Ő nem válaszol, csak maga mellé ejti kezét, hallom, ahogy a párnába süpped.
- Mi mást tehettem volna?
Fordulok hátra hirtelen, vádlón emelve rá tekintetem most én nézem az ő zöldjeit. Ökölbe szorított kezem lassan enged, ujjaim tehetetlen lógnak a föld felé.
- Nem akarok oda visszamenni és Te sem akarsz.
Orrcimpáim csak úgy tágulnak,a hogy mélyen szívom le a tüdőmbe a levegőt. Oly tapintatlan, oly nyers s mégis, képes volna megfojtani az igazságával. Dühödten lépdelek oda, mindössze néhány lépés s a dunyha sarkát reá borítom. A szőke hajú, smaragdszemű porcelánbaba eltűnik alatta.
- Ne nézz így rám...

Megjelenés

Aggodalmasan állok a hatalmas tükrök kereszttüzében egy kis porondon. Fordulok jobbra, fordulok balra, miközben Stella igyekszik gombostűvel megjelölni, hol varrjanak még fel a ruhából. Mi tagadás, nem könnyítem meg túlzottan a dolgát. Tejfelszőke hajam kackiásan rendezett kontyként díszeleg a fejem tetején, még a kilógó tincsek is mértani pontossággal bemért helyeken ellenkeznek a hajtű akaratával. Pontosan úgy, ahogy a grófnő akarja.  Smaragdjaim hűen követik a nevelőm minden mozzanatát, árgus szemekkel figyelem, mit miként és hogyan tesz, szinte látom a számításokat lezajlani a fejében, ahogy a szögeket osztja és szorozza, hogy az a fodor úgy álljon, ahogy azt elképzelte. Márpedig, esélye sincs a ruhának, olyan lesz, amilyet A Grófnő akar.  Annyira próbálom követni a tetteit, hogy testem kissé fordul utána, lesekedve mit művel, de a tű túlszalad a méregdrága szatén anyagon s a lábamban megállva csal ki belőlem egy fojtott hanghatást.
- Ihh...
Nyüsszenek fel halkan, s ahogy reám tekint gesztenyebarna szemeivel, levegőt is elfelejtve venni, csapom magam haptákba s oly fenségesen próbálom térdre kényszeríteni pillantásommal a saját tükörképen, hogy az már mókás. Stella asszony nem szól semmit, csupán kihúzza a tűt s megigazítja az elrendezett fodrokat. Ez a ruha szebb, mint én vagyok. A pletykák szerint legalábbis rút kiskacsa volnék a nevelőm nélkül s bizonyos vagyok benne, hogy ez nincs távol az igazságtól. Az igazságtól, mely egyszerre éltet és gyötör.
- S-Stella asszony... a-azt hiszem, híztam...
Sütöm le pironkodva smaragdjaim, miközben a fűzőmet tapogatva képzelem oda a pocakomat. Túl jó sorom van, túl kellemes étkek jutnak mindennap asztalomra s érzem, hogy a fűzők, mik eddig viseltem, mik adják az udvari öltözködésem velejét, egyre szorosabban tapadnak testemre s tolják fel almácskáimat a nyakamba. Legalábbis, érzetre ilyen, még ha nem is így látszik.

Előtörténet

Hallom őket. Hallom, ahogy összesúgnak és sustorognak a hátam mögött. Látom őket, látom szemükben az undort, a megvetést. Félek, rettenetesen félek, annyira egyedül vagyok... Nincs menekvés sem jobbra, sem balra, mögöttem azok, kik megfenyegettek, hogy elvágják a torkom, ha mást mondok, mint amit egész úton hangoztattak. Sokan vannak, túl sokan... érzem, ahogy remegnek a lábaim, lépéseim bizonytalanok, hátulról észrevehetetlenül taszigálnak előre. Miért én, miért kell ezt csinálnom? Mi rosszat tettem... Hallom a hangokat, de túlságosan ijedt vagyok ahhoz, hogy megértsem, miről is beszélnek. Kinyílik egy vaskos, nehéznek tűnő ajtó, s nekem végig kell sétálnom egy kackiás szőnyegen. Egy mogorvának tűnő alak ül odafent, díszes szék, hajlongó emberek, nagyon rossz helyre keveredtem. Futnék szaladnák és... hova is? Testem egy pillanatra lefagy, ahogy lelkem rádöbben, nincs tovább. Nincs hová. Nincs kihez. Érzem, ahogy a vér csataméneket megszégyenítve száguld az ereimben, fejem bágyadt, alig látom mi van előttem. Gyomrom bukfenceket vet, hánynom kell, de nem lehet. És akkor megtörténik... esetlen lépek, bokám kileng s én felbukom önnön reményvesztett valómba. Nagyot hasalok, hallom, ahogy egyesek felkuncognak, mások rosszallóan ciccegnek amarról. Könnyek ülnek a szemem sarkában, de feltápászkodom. Újra megindulok, még reszketegebb lábakon, rettegve mindentől és mindenkitől. Nem akarom, hagyjatok, eresszetek... Sürgetnek. Menjek már, siessek, ne várassam a Császárt. Ereimben amint eddig suhogott a vér, most úgy fagy meg. Arcom falfehérré sápad, testem szinte magától rándul görcsbe. Kétségbeesetten pillantok hátra, a vállam felett, de ők lökdösnek tovább. Újra elesek. Pár méteren belül másodszor. Égnek a füleim, ajkaim reszketnek, miközben a sírás széléről próbálom visszarángatni elmémet. Örökévalóságnak tűnnek a percek, felégnek a pillanatok s elfogy a távolság. Ott állok előtte, lesütött szemekkel, halkan szipogva. Esetlen és béna, bizonyosan ezt gondolja rólam, ahogy reszketve pukedlizek előtte. Varrótűtől sebes ujjaim a ruhám redőibe rejtem.
- A-a n-nevem.. C-Cirilla Elen F-Fiona Riannon, F-Felséges Császár.
Hangom remeg, oly magas tartományban rezeg, hogy már-már cincogásnak hat. Félek, rettegek. Most mi lesz..megölnek? Bizonyosan.. meg fognak. Ne nézzetek rám.

Illemtan. Tánc. Politika. Földrajz. Irodalom. Sorra követték egymást nap mint nap, hétről hétre s hónapra.  Liddertal grófnője vasszigorral fogta meg gyönge vázam, s megerősített, hátamra szárnyakat varrt és rongyaim helyett mesés ruhákba bújtatott. Mindent, amit most tudok, neki köszönhetek. Mindig járj emelt fővel, tartsd a távolságot, légy fenséges s mégis megalázkodó. egy kis báj, egy kis kellem, sose mutass többet, mint amennyi kell és a legfontosabb, senki se szerezzen tudomást fájdalmadról s könnyeidről. Így igaz, Stella asszony. Követem útmutatásait akár a világ végére is. Szigorú, de igazságos. Követel, de ad is. Szeretek itt lenni.
Hazudsz.
Nem is... tényleg szeretek itt lenni. Stella asszony... olyan nekem, mint maga a világ. Vele kezdődik és vele ér véget. Vigyáz rám és tanítgat. Eleddig erre nem volt példa. Nem tudom mihez kezdenék, ha többet nem láthatnám. Bele sem akarok gondolni.
Féligazság.
Hagyj... nem érdekelsz. Végre valahára van valamim. Vagyok valaki, még ha... még ha illékony üvegház is mindez. Nem is foglalkozom veled többet. Felkapom az egyik könyvet és a kerevetre telepszem. Cintra politikai helyzete és a nemesség állásfoglalása, vagyis röviden a Cinege útjai. Csalfa egy név a tartalomhoz képest. De talán nekem épp nincs jogom ezt mondani rá. Órák telnek el, mire Stella nyit be hozzám egy szolgálóval s az utasításaival fűszerezve reám került egy krizolitfüggővel díszített, zöld ujjas fehér ruha.
- Igenis, Stella asszony.
Hangzik tőlem a már megszokott dogma, s követve őt egy faragott  karosszékbe helyezkedtem el s mereven bámulva magam elé, a múlt árnyai táncoltak szemem előtt... Észre sem vettem, mikor érkezett, szívem újfent a torkomba költözött, sietve emelkedtem bájolgásra, tekintetem szigorúan a földre kényszerítettem s mégis.. lopva a csizmáját néztem, palástjának szegletét. Feljebb nem mehetek... Nem szabad.
Nézz rám.
Terhes percek illantak tova, ugyanolyan reszketegnek éreztem magam mint hat hónappal ezelőtt, Loc Grim-ben. S most mégsem esem orra, az etikettet maradéktalanul betartva lépdelek utána a teraszra. Feszültnek érzem és türelmetlennek, hát teszem amit kér, tüstént. Nem értem mire a kérdések hada. Nem értem, miért pont most jött el hozzám. Miként hat most jelenléte reám. Megijeszt és egyben érdekel is, mi ez. A nevem kéri... a nevem, mi maga a Semmi. Nem mondhatom meg. Ha elmondom, nem leszek az, aki hasonlít arra, aki fontos. Nem leszek fél-fontos. Nem leszek senki sem.
Nevezz el.
Ha nem lehetek Cirilla, nem volt értelme... seminek sem. Akkor összetörik ez az illékony mese, ez a cukormázas tömény boldogság. Nem akarom. Stellával akarok lenni, a szárnyai alatt akarok maradni, kérem, szeretném. Könyörgöm... Ne küldjön el. Fejemet rázom, nem mondhatom meg. Hangom megtört, hangom zavart és vékony. Pont, mint akkor... De most.. de most már egy kicsit más vagyok. Képes vagyok felnézni, képes vagyok... válaszolni.
Kérlek... nevezz el.

Képes voltam választani is. Stellát választottam, a jót választottam, a mindent. Egy aprócska és jelentéktelen kis államérdek vagyok. Egy névvel, mi sosem volt az enyém s egy férjjel, ki képtelen reám nézni. Darn Rowen-ben lassan telik az idő. Szörnyen lassan, miközben vádló pillantása a hátamba ég. Most is ott áll a sarokban, piszkosfehér kis ruhájában és a régi babámat szorongatja. Azt már régesrég el kellett volna dobnunk... Stella asszony nem szereti a koszos dolgokat. Ezért vagyok mindig tiszta és illatos... Teaidő van, mennem kell, a késést sem szereti, így mindig korábban elindulok és az ajtó előtt téblábolok addig, míg az óra elüti a kívánt időpontot. Az ajtó kinyílik s belépdelek rajta. Ez is egy óra s egyben vizsga is, mint mindig.
Szeretsz?
Stella mellett állva a kis csapzott hajú szőke lány kistányér szemekkel mered rá, választ várva hangtalan kérdésére. Stella rám figyel, rosszul tartom a csészét. Kisujj ki, így ni.
- Igenis, Stella asszony.
Jegyzem s írom fel agyam csontbörtönének minden falára. Megtanulni, bevésni, soha el nem felejteni. Egy kis dobozka kerül elő, széles zöld masnival átkötött kis kanárisárga dobozka. Én kaptam. Az etikett nem engedi meg de örömködve ugrándoztam ültömben. Le is szidtak érte. Bűnbánó szemekkel húzom össze magam. Bocsánat...
Ne küldj el.
Végül a csomag elém csusszan, félve simítom végig rajta a kezem, ujjaim közt morzsolom a vékony, selyemtapintású szalagot. Mint egy gyermek az odaadás ünnepén... kaptam valamit! Én kaptam! Gyermeki izgatottsággal nyitottam ki s a szavam is elakadt egy pillanatra. Ájtatosan, hitetlenkedve nyúltam a selyempapír közé, féltve, óvatosan a hátára simult kezem s úgy emeltem ki a szőke hajú, smaragdokkal ékesített porcelán kislány testét.
- Stella...! Ez gyönyörű...
Egyik kezem ijedtem kapom a számhoz, egek, mit mondtam, hebegek és habogok, de ő csak mosolyog rám. Visszamosolygom, s a pillantásom issza anyai alakját. Már nincs mellette. Már nincs ott. Talán feladta, talán és akkor...!
Nevezz el.
Furcsa szögben csillan meg a fény a baba smaragd szemein, mélyen bámul bele a tükreimbe, s a lelkemben ver tanyát. Egy név... egy név...képtelenség. Nem megy!

Nevezz el.

Kedves Prücs--- vagyis Felséges Császárné!

Elfogadva!

Felség, lekötelez és megtisztel, hogy én fogadhatom el Kegyelmed, mint ahogy az is, hogy Felséged lesz az első Uralkodónk - és még milyen uralkodónk!
Kevesen vagyunk, akik ismerjük a történeted igazán, de azt az édes terhet, amit ez a soha el nem mondható múlt nyom finom vállaidon, elképzelni sem merjük. Mi több, ennél szebben aligha már elmondani sem lehetne, mint ahogy te tetted - minden szavad császárnéhoz méltó, és mégis ott bújik mögöttük az a kislány, aki kitörő boldogsággal kap a kezébe egy smaragdszemű porcelánbabát, de elnevezni már képtelen őt.
Csodálatos élmény volt olvasni ezt a kristályszerűen törékenynek tűnő kettős karakterjátékot, amit olyan finoman bontottál ki, mintha csak egy báliruha fodrait fűznéd egyre szebb csokorba, ahogy tetted azt korábban, és teszik most az udvaroncok a te ruháiddal.
Köszönöm az élményt, Felséges Császárné, s nem is szaporítom tovább a szót, foglalja le avatárját Kegyelmed, és reménykedem benne, hogy még játszhatok és dalolhatok felséged színe előtt a jövőben Cintra kastélyában!

Avatarfoglaló