World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 22:58


by Auberon Muircetach
Pént. Dec. 14 2018, 22:11


by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 20:17

Tagjaink

Share | 
 

 Alakoskodás - Karméle & Fricska

Go down 
SzerzőÜzenet
Friedrich Biberach

avatar

Hozzászólások száma :
12
Reagok száma :
5
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

TémanyitásTárgy: Alakoskodás - Karméle & Fricska   Hétf. Dec. 03 2018, 23:40



Karméle & Fricska

Alakoskodás @

Ő tényleg azt hitte, hogy már az égvilágon semmi nem tudná meglepni, és még ha a gazdája, Haczyk úr, azt is parancsolná neki, hogy lopjon el egy kristálycsillárt a lyriai kastélyból, legfeljebb annyit kérdezne vissza, hogy nem baj-e, ha kristályonként hozza haza. Tévedett.
- ...Egy vajákmedált. - ismételte meg Haczyk utasításának végét, ügyelve rá, hogy még csak véletlenül se hangozzék visszakérdezésnek.
- Süket vagy, vakarcs? Belevágjam a karodba, hogy szerezz egy vajákmedált? - mordult rá a férfi, miközben a asztalánál ülve a jobb keze helyén levő kampó illesztését bütykölte. Történetesen egy rejtett gomb segítségével elő lehetett pattintani a kampó helyére egy rövid tőrt is, annak a mechanikájával foglalatoskodott.
Fritz már éppen nyitotta volna a száját, hogy mérgesen visszakérdezzen, mégis honnan a jó büdös francból kellene felhajtania egy vajákmedált - vaják nélkül -, de okosan inkább lenyelte a kérdést, csak hörrent, szemet forgatva.
- ...Kinek és mikorra…? -  kérdezte némi hallgatás után, fintorogva inkább a földet fixírozva kék szemeivel, s így ugyan nem látta, de pontosan tudta, hogy Haczyk elégedettebben elmosolyodott a kérdést hallva.
- Na látod, tudsz te, ha akarsz. Holnap estig van időd keríteni egyet. Az mindegy, melyik iskoláét szerzed meg, és az is hidegen hagy, mit csinálsz a tulajdonosával. Nekem hozd el, aztán meglátjuk, leszel-e futár is - mondta Haczyk, tovább bíbelődve az illesztéssel, lezártnak tekintve a társalgást. Fritz azonban még nem mozdult, és bár sejtette, hogy nem kéne tovább játszania a gazdája türelmével, csak rákérdezett.
- ...Egyáltalán mire jó az a szar…? - bökte ki, Haczykra tekintve (hogy most a végtagot helyettesítő eszközre, vagy a vajákmedálra gondolt, azt döntse el mindenki magában).
Haczyk küldött felé egy fagyos pillantást, és hasonlóan hideg mosoly kíséretében válaszolt:
- ...Ahhoz semmi közöd, vakarcs, és nem kérdezősködésre tartalak. Nincs dolgod, he? Induljál, vagy kihajítalak az ablakon!
Nem kellett kétszer mondania, Fritz már indult is, pontosan tudta, hogy a következő kérdésnél tényleg az ablakon lenne kidobva, meg előtte kapna még két-három pofont is, hogy meglegyen a lendület.
Az egyik sikátorban aztán hamar megszabadult a szőke kisfiú alakjától, és felvette az idősebbnek tűnő, vörös hajú, felemás szemű fiú külsejét, s mintha mi sem történt volna, kiment a főútra újra. Látszólag céltalanul bóklászott egy-két kavicsot rugdalva, s közben azon járt az esze, hol fog találni vajákot Lyriában. A Két Kóbor Macska fogadó felé indult, reménykedve benne, hogy amennyi ember megfordul az ivóban, talán egy vajákot is talál ott, bár már a gondolattól is irtózott, hogy összetűzésbe keveredjen egy szörnyvadásszal. Emlékeztette magát ugyan, hogy mindaddig nincs mitől félnie, amíg nem tudják, mi ő valójában, de még sose volt dolga ilyen szerzettel… Bár reményei szerint nem is kell különösebben tennie semmit, “csak” lelopni róla azt a kurva medált. Lopott ő már drágaköves nyakéket hasonló módon, ez se lehet akkora kunszt!
Betért a kocsmába, és az ismerős légkör azért mosolyt csalt az arcára - biccentett a kocsmárosnak, majd ellavírozott az asztalok között. Látta, ahogy két férfi épp egymásra licitált az egyik asztalnál, az egyikük már majdnem az asztalra fellépve bizonygatta riválisának, hogy mekkora üzletet csinált valami bíbortetű-szállítmánnyal. Melléjük ért, és amíg az ipse nem figyelt, a nadrágzsebéből kikandikáló erszényének madzagját Fritz könnyedén az ujja köré tekerte, majd egy mozdulattal kihúzta a szütyőt, és észrevétlenül zsebre vágta. A két férfi vitatkozott tovább, és mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, nem vele - ő viszont figyelte az idegen arcokat, méginkább az idegen arcok nyakát, nem lóg-e valami vajákmedálféleség valamelyiken.
- No né má’, Fricike, csak nem idetoltad azt a rusnya pofád?
Megállt és elvigyorodott, ahogy a kérdező felé tekintett, és már indult is meg a himlőhelyes arcú, ocsmányan vigyorgó férfi felé.
- Csak azért, hogy beverjem a tiédet, ha még egyszer lefricikézel. Hé, Balta! Kockázunk? Elnyerem az aranyfogad! - röhögte, a Baltának nevezett himlőhelyes meg köpött egyet - különben Baltazár volt a neve, de mivel éppen olyan egyszerű volt, mint a szerszám, mindenki így hívta.
- A faszt, kinyitom a számat, bazmeg, és kilopod belőle, vakarék.
- Akkor ne járasd a pofád!
Valószínűleg hamar kocsmai verekedésbe torkollt volna a szóváltás, de még épp azelőtt újabb vendég érkezett az ivóba, Fritz pedig a futó szemrevételezést követően visszapillantott rá, ugyanis megakadt a tekintete a nyakában lógó, szokatlan küllemű medálon.

P.S.:Te jössz, nyanya!Mood: Kocsmanóta
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
28
Reagok száma :
25
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Alakoskodás [Fritz & Karméle]   Csüt. Dec. 06 2018, 23:23



Fritz x Karméle @
Meg voltam lőve. Na nem szó szerint, és nem is gyakran fordult velem elő ilyesmi. Amikor egy vengerbergi akadémikus professzor felfogadott, hogy szerezzek neki egy váltányt, mert valami lexikont akar bővíteni a megfigyeléseivel, mittudomén, valami Epilepszia Maximum Mancit, nehezen álltam meg, hogy ne röhögjek a képébe. Persze, tudta ő, hogy ritkák, épp ezért fogadott fel egy vajákot, hogy vigyen neki egyet. Csak azért nem fordultam sarkon és vágtam rá az aszexualitás Vengerberg fölé magasodó tornyát, mert elejtett egy szóbeszédet arról, hogy mintha Lyriában lenne valaki, aki nagyon is tudhat erről a manapsg ritkaszámba menő, és egyébként teljesen veszélytelen lényről. Ríviában aztán a hordóhasú járási prefektus úgy futott a lovam után, amint meghallotta, hogy vaják jár a város utcáin, hogy öröm volt nézni. Mint megtudtam, őfelsége Meve királynő rendeletének teszek eleget, ha az amúgy nehezen megragadható, és felettébb alantas munkának minősülő lyriai alvilágot összeterelem, és legalább a hydra legveszedelmesebb fejeit levágom. Nem volt okom elutasítani. Ki tudja, a végén talán még engem is felöveznek, mint a--- Kit is? Úgy alakult, hogy kettő fontos ügyem is Lyriába vet. Azonban, mint említettem, meg voltam lőve. Az ember sötét alakokat nem kap csak úgy el fényes nappal, vagy nyomoz le az éj leple alatt. A kérdezősködés is ezen a ponton kétélű kard, hisz ha nem a megfelelő személyhez fordulok, könnyen a fejemre hozhatom a bajt. Vagy ami még rosszabb…
- El is ijeszthetem azokat a szukafattyakat…
Sóhajtottam egy nagyot, Złoty pedig egyetértőn felprüszkölt alattam.
- Jobb lesz, ha semleges területen kezdem a munkát. Te szépen megabrakolsz, iszol, aztán reggel továbbállunk.
A lyriai Két Kóbor Macska udvarán állítottam meg alacsony vérnyomású kancámat, alaposan kikötöttem az istállóban, és elláttam, mielőtt betértem volna a kocsmába magába. Lustán felmértem az erőviszonyokat, de teljesen átlagos, már-már érdektelen életképek bontakoztak ki előttem. Az egyik félreeső sarokban hevesen gwentezett két törp, egy szokatlanul apró asztalt legalább nyolc hangoskodó férfi ült körbe, tőlem nem messze pedig kockára állt a keze egy maréknyi társaságnak. Erős alkoholszag terjengett az állott levegőben. Még szerencse, hogy azén orrom gyorsabban hozzászokik az ilyen rémes körülményekhez, mint másé. Egy 12 éves forma fiúcska olyan kerek szemekkel illetett, mint az őcsászári felsége Emhyr var Emreis asztaláról szalajtott kistányérok. Utáltam, ha bámultak. Ha így bámultak. Felmorrantam.
- Te meg mit bámulsz úgy, taknyos? Épp, hogy ki nem esik a szemed. Na, utamból kotródj, csipisz, míg szépen mondom! Nem vagyok jó kedvemben!
Ragadtam meg hangulatomhoz képest egész gyengéden a tejfelesszájú vakarék vállát, és egy erélyes mozdulattal félrependerítettem az utamból, hogy a csapszékhez férjek. Láthatóan a csapost – ki ezúttal nem volt a barátom, de még az ismerősöm se – jobban megijesztettem, mint a kockázó vakarcsot, ugyanis halálra vált tekintettel nézett rám, mintha legalább is szellemet látott volna.
- Nem, nem. Én elűzöm a szellemeket, nem hozom őket. Idefigyeljen. Legyen szíves megkínálni egy kupa barna sörrel, aztán pedig kérdéseket fogok feltenni. Amikre célirányú választ várok. Ha ezt megérti, nem esik sem a bútorzatnak, sem magának baja. Megértette? Akkor hol van már az a sör?
A csapos összerezzent, kapkodó, siető mozdulatok sorozatával tiszta kupáért nyúlt, a hordóból émelyítően erős szagú sört töltött. Ahogy elém tolta, a habjából kilöttyent egy kevés.
- Köszönöm. Most pedig feszítse meg azt a borgőzös agyhelyét, és nagyon figyeljen arra, amit kérdezek.
Őszintén szólva a váltányról nagyobb ingerenciám volt kérdezni, hisz manapság teljességgel ritkaszámba mennek, azonban beláttam, hogy a kérdezősködés ezen a ponton igen körülményes. Annak, aki nem jártas a témában, mint én magam, nehéz megragadnia az olyan ködös leírást, mint hogy nem tudom, hogy néz ki, akit vagy amit keresek, mert váltogatja az alakját, és valószínűleg azzal is feleslegesen fárasztom, hogy amikor épp nem viseli senki alakját, milyen rusnya is. Úgy döntöttem, más szemszögből közelítem meg a problémát, és alkalmat sem adok arra, hogy felbaszhasson a tudása hiányával. Meghúztam a söröm. A vizenyős utóízen cuppogva kanyarodtam vissza a tárgyra.
- Pletykák érdekelnek---
A csaposnak láthatóan felcsillant a szeme, egyszer s mind megnyugodott, hogy egyszer az életben hasznára válik a szakmája velejárója, hogy mindenki neki panaszkodik. Magát elragadtatva bevágott elém, mielőtt befejezhettem volna a mondatom.
- M-Mint az izmos pap meg a Kató… ?
- Dehogy, te anyaszomorító! – mordultam rá, elvesztve a türelmemet – A lyriai alvilágról! Meséljen nekem a dörzsölt svihákokról, az erőszakos stricikről, a ravasz kockásokról, arról, akiket már olyan rég köröznek, hogy szinte biztonságban érzik magukat. Alakokról, akik azt hiszik, bármit megtehetnek, mert a járásnak nincs pénze összedobni a vajákra valót. Ki az, akinek a nevét mindenki ismeri, de kimondani egy sem meri?
Ennyi elég, hogy elinduljak. Persze, ha amaznak feltett szándéka rám lőcsölni azt is, hogy hol laknak, nem fogok patáliát csapni. Míg a férfi habogását hallgatom, újabbat húzva a sörből a nem messze kockázó társaság felé kalandozik a tekintetem. Hova tart a mai fiatalság, ha már 10-12 éves vakarékok a kocsmában mulatják a gyerekkorukat?

P.S.:787 szó Mood: Tourner Dans Le Vide
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Friedrich Biberach

avatar

Hozzászólások száma :
12
Reagok száma :
5
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

TémanyitásTárgy: Re: Alakoskodás - Karméle & Fricska   Szomb. Dec. 08 2018, 00:12



Karméle & Fricska

Alakoskodás @

Alaposan megnézte magának a vajáknőt - kiváltképp a medálját, amit rövid úton el tervezett lopni - de talán egy kicsit tovább méregette az idegent, mint illett volna, ugyanis a vaják egy tisztesebb taszajtással és visszafogott morgással a tudtára adta, hogy átkozottul útban van. Meglepetten hörrenve toppant arrébb, és megkapaszkodott a mellette levő asztalban, hogy visszanyerje az egyensúlyát, majd mérgesen fintorgott a mellette röhögő Baltára.
- Né’ má’, mi van, elvitte a cica a nyelved, kölyök? Vagy fehérnépnek nem jár semmi káromkodás, még egy köpés se? - röhögött két cimborájával, akik közben csatlakoztak a szerencsejátékra készülő társasághoz.
- Köpök én mindjárt olyat a két szemed közé, hogy hanyatt esel székestül! - vetette oda Fritz, majd leült az asztalhoz ő is, hátradőlt a székben, kezeit zsebre vágta, és igazán örült volna, ha kompániája felhagyott volna a röhögéssel és pofázással, ugyanis minden erejével azon volt, hogy kiértse a vajáknő szavait a kocsma alapzajából.
- ……… Idefigyeljen. …………….. kupa barna sörrel ……………….kérdéseket ……………... választ várok ………………. Hol van már az a sör?
Fritz próbálta nem túl feltűnően kihallgatni a fehérnépet, de alig hallott valamit a szavaiból, leginkább a megállás nélkül horkantgató és kiáltozó Balta-társulat miatt.
- Hé, vakarcs, hozzád beszélek! Mi van, nincs kockád? Múltkor már lenyúltad a Villemét.
- Hagyjad már, nincs mire játszania, csak a pofája nagy.
- Kuss legyen már! - mordult Fritz az asztaltársaságra, s előrébb hajolt. Aztán a zsebéből kihúzott és a társaság felé mutatott egy fényesen csillogó aranytallért; abból a pénzes szütyőből, amit pár perce cibált ki a továbbra is hevesen hencegő kereskedő zsebéből. - Nesztek, itt a tétem! Aztán te hogy rakod az asztalra az aranyfogad, he, Balta? - vigyorgott a férfira, és elővett a zsebéből két kockát is.
- Az anyádat rakom az asztalra, és meg is rakom, vakarék, ha nem fogod be a pofád! Honnét loptad azt a pénzt?!
- A zsebemben volt - vont vállat Fritz, majd kotorászott kicsit a nadrágzsebében, s közben mintha olyasmit hallott volna a vajáknő felől, hogy pletykák érdeklik… Aztán elvigyorodott. - Nézd már, találtam valamit neked is! - azzal előhúzta kezét és bemutatta a férfinak a minden korszakban és tájon nemzetközileg elismert sértést középső ujja segítségével.
- Te büdös kölök, hogy hintáznál a hóhér kötelén...!
- Dehogy, te anyaszomorító! A lyriai alvilágról!
Erre már az egész asztaltársaság a söntésnél álló vajáknőre pillantott, amíg az ingerülten próbálta megértetni a kocsmárossal, mire kíváncsi. Fritz arcán átfutott egy fintor, ahogy hallgatta  - ugyanis tudott volna mesélni a dadogó kocsmáros helyett valakiről. Egy bizonyos alakról, aki azt hiszi, bármit megtehet, mert a járásnak nincs pénze összedobni a vajákra valót, arról a valakiről akinek a nevét mindenki ismeri, de kimondani egy sem meri, ha kérdezik. Csak még inkább elkomorult a ténytől, hogy ő sem merte kimondani.
- Hé, vajákasszonyság, ha magácskának ravasz kockás kell, itt ül egy! - röhögött fel Balta, és a vöröshajú fiú felé bökött állával.
- Úgy biz’ a’, cinkelt kockával játszik, amit a Villemtő’ lopott! - kontrázott rá a két cimborája közül az egyik.
- Oszt csak nézze meg nagysád, még a szeme se áll jól! - röhögött a harmadik, Fritz pedig dühödt fintorral arcán nézett végig az asztaltársaságon felemás szemeivel.
- Elkussoltok, basszameg, vagy rátok borítom az asztalt! - mordult rá a társaságra, és a nyomaték kedvéért rá is csapott ököllel az asztalra. - Balta, neked meg akkorát rúgok az állkapcsodba, hogy kiesik az összes fogad, nem csak az arany, azt majd lesz mit köpködnöd, bazmeg!
Mérgesen fújt egyet, mint a kóbor macskák, amikor hergelik őket. Az hiányzott már csak neki, hogy a vajáknő egyből őt találja meg gyanúsítottként, ha elcsórja azt az istenverte medált, és arra sem volt semmi szüksége, hogy ebben az alakban is Haczykhoz kössék. Nem véletlenül váltogatta a külsejét, kockáztatva ezzel az esetleges lebukását, hogy hol a szőke, kékszemű, tizenkétéves forma gyerek legyen, akit a legtöbben Biberach néven, és mint Haczyk úr szolgája ismertek - hol pedig a jelenleg is viselt alakjában mutatkozzon, mint egy Fritz névre hallgató, tizennégy év körüli suhanc. Szükséges volt, hogy legyen egy olyan külseje, amit senki nem kötött egyenesen Haczykhoz, és ezt a gazdája el is várta tőle. Ettől függetlenül őelőtte mindig a fiatalabb fiú alakjában volt kénytelen mutatkozni, mert a férfi állítása szerint hányingert kapott az idősebb alakjának felemás szemeitől.
Viszont ha ez a vajáknő, vagy vajákosasszony, vagy banya, vagy mi a franc nyomozni jött ide, akkor arról illene tájékoztatnia Haczyk urat, elvégre ha a gazdáját fenyegeti valami, akkor ő maga sincs biztonságban - legfőképpen magától a gazdájától. Borsódzott a háta már a gondolattól is, hogy mi fog történni, ha a vajáknő túl sokat kutakodik Haczyk után - és bár a vajákokról azt tudta, hogy szörnyekre vadásznak - olyanokra, mint ő - ez a nő mégis egy emberi szörnyet tervezett épp levadászni. Ha őszinte akart lenni, boldogan hagyta volna neki, de nem mert belegondolni, mit kapna azért, ha a gazdája mástól tudná meg, hogy szaglásznak utána… De ahhoz a büntetéshez éppen annyi kedve volt, mint levarázsolni a nőszemély nyakából a medálját anélkül, hogy észrevegye. ...Habár ha elnyerné tőle véletlenül…  


P.S.:830 szó!Mood: Gravel Walk
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Karméle La Valette

avatar

Hozzászólások száma :
28
Reagok száma :
25
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Temeria

TémanyitásTárgy: Alakoskodás [Fritz & Karméle]   Szomb. Dec. 08 2018, 16:59



Fritz x Karméle @
Ahogy egyre több sör gurult le a torkomon, és lepte el az alkoholos gőz az agyamat, úgy kezdett egyre inkább a terhemre lenni a taverna egyébként teljesen átlagos, és egyébként a megszokott, hétvégi viszonylatokhoz képest még egészen szolid hangzavara. Úgy éreztem, ahogy menthetetlenül egybecsavarodik harapós hangulatommal, a fáradtsággal és a seggfájdalommal, amit legfrissebb ügyeim okoztak, és a kombó, amit alkotott ez az együttes, akarva-akaratlan elhatalmasodott rajtam, mint egy ménász szörny, ami ellen nem elég egy kis relikt olaj meg a mindenható ezüst.
- T-több tiszteletet őfelségének, ti... ti... szélhámosok! – dadogta félhangon a hasznaveheteten taverna tulajdonos.
Betelt az a bizonyos pohár. Kurvára elegem lett mind a zajos kölykökből a sarokban, mind a hasznavehetetlen, dadogós kocsmárosból, akivel lehettem volna sokkal türelmesebb és jóindulatúbb, hisz látni rajta, hogy valóban egy olyan név van az ajkán, aminek súlya van, de elpattant valami bennem, hallani lehetett a fémes utóregését.
- A kurva isten bassza meg… - dörmögtem az orrom alatt, és olyat rávágtam az asztalra, hogy rögtön csend lett egy hosszú pillanatra. De még tetéztem is – Mindenki pofa be! A saját gondolataimat nem hallom ebben a kibaszott zajban! Te is, Fejsze, vagy ki a kisfaszom vagy! - rikkantottam át a sarokban kockázóknak, odakapva villámokat szóró, macskás tekintetem, amivel egyeként nyársaltam fel a társaság tagjait. – Még ilyet… Haszontalan egy csürhe… A vaják lánya dolgozni se tud rendesen… Hát milyen időket élünk?
Otthagytam a – mostanra halálközeli állapotba rémített - csapost meg a pultját, és tovább morgolódva az orrom alatt a kijárat felé indultam, anélkül, hogy megfizettem volna a barna sör árát, hisz időből nem sok jutott nekem, ellenben azt hasznosabban kellett volna eltölteni, mint hogy harapófogóval erőszakolom meg a néma kocsmáros golyóit. Ahogy döngő léptekkel az ajtóhoz léptem volna, megálltam a kockázó asztaltársaság mellett, szemrevételezve az előbb oly kedélyesen – még tényleg az voltam! – tojáshéj seggű kölköt.
- Veszélyesebb vadra vadászok, mint pár hamiskockás, úgyhogy bátran kijelenthetjük, hogy ez az ügy veszett fejsze nyele.  
Érdeklődve a magasba szökkent a szemöldököm.
- Villemtől? „A” Villemtől? Meve királynő porontyától? Az anyád úristenit, te aztán szarka vagy a javából! – kacagás vett erőt rajtam, de olyan, hogy még a könnyem is kicsordult. Úgy kell annak a kis hercegnőnek, ha kocsmatöltelékekkel kockázik. Örüljön, hogy az életét nem lopták el tőle. Hát erre próbálta felhívni a figyelmem az a nyomorult disznó a pult mögött. A figyelmeztetésre azonban elcsendesültem, és – most először – alaposabban is szemügyre vettem a társalgás tárgyát, a tolvaj szarka kockabajnokot.
- Látom. Felemás. Na és? Az enyém meg sárga, mint a vadmacskáé. Mint mondtam, nincs dolgom se dörzsölt kockásokkal, se gwent-kártya dílerekkel. Te meg higgadjá’ má’ le, kölyök, vagy úgy állba térdellek, hogy lenyeled a nyelved utána! – fújtam pöffeszkedve, veszett kóbor macska módjára a felemás kis vandálra, mielőtt lehiggadtam volna – Menj haza, kölyök. Nézz magadra, fél lábbal gyerek vagy még. Semmi dolgod ennél az asztalnál.
Újabb falba ütköztem. Hála annak a kurva, nyomás alatt teljesíteni képtelen csaposnak, a tervem, miszerint semleges területen szépen kipuhatolom az erőviszonyokat, nyilvánvaló módon dőlt dugába. Ez a hirtelen összeharácsolt asztaltársaság több reménnyel kecsegtetett, azonban tartottam tőle, hogy rossz módon terjedne el, hogy egy vaják jár a gazfickók nyomában. Nem mintha nem tudtam volna őket levadászni, hisz vaják vagyok, nem holmi királyi zászlós, de ezzel odaveszhet a meglepetés ereje. Könnyű kategóriából hirtelen közepes nehézségre ugrana a küldetés, és én magam generálnám mindezt. Úgy döntöttem, kockáztatok.
- Hírül vettem, hogy volna pár dörzsölt svindler, akiknek Lyria önként és dalolva mondana búcsút. Na már most, azt nem kell magyaráznom, hogy nem vagyok idevalósi, hogy ismerjem a szokásaitokat, az erőviszonyokat vagy a neveket, csupán egy átutazó vaják, aki a kenyérre valót keresi. Még őfelsége Meve királynő engedélye is a zsebemben van. Nem szó szerint. – intéztem egy szigorú pillantást a felemás szemű kis zsebtolvajnak – Végtelenül hálás lennék, ha vennék a bátorságot, és nevén neveznék a legfélelmetesebb alakokat Lyriában, akik másra se jók, csak arra, hogy átsegítsem őket a másvilágra. Ha kell, szívesen fizetek egy kört mindenkinek, hátha a pia-olimpia megoldja a nyelvüket. Na? Milyen ajánlat? Én magam a bőkezű szóval élnék.


P.S.:659 szó Mood: Siúil á Rún
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Friedrich Biberach

avatar

Hozzászólások száma :
12
Reagok száma :
5
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

TémanyitásTárgy: Re: Alakoskodás - Karméle & Fricska   Pént. Dec. 14 2018, 01:02



Karméle & Fricska

Alakoskodás @

Ha valamiben, akkor abban egyet tudott érteni szerencsétlen halálra vált csapossal, hogy nem ez volt élete legremekebb napja, és csak méginkább bosszantotta a tény, hogy a tárgy, amit el kellett lopnia, a szó legszorosabb értelmében egy karnyújtásnyira volt tőle, csak sajnos járt hozzá egy szemmel láthatóan kurvamérges vajáknő is grátiszba. Pedig milyen egyszerűen le tudta volna tépni a nyakából, aztán huss - már nyoma se lett volna! De tudta, hogy ezt nem oldja meg ilyen egyszerűen, így csöndben figyelte csak, ahogy a paprikás hangulatú szörnyvadász az asztalukhoz jött a valamennyire fellélegző csapostól, és nekiállt perlekedni Baltával és a két oldalbordájával.
Szeme sarkából figyelte a nőt, és akárhogyis, de nem bírt elrejteni egy pimaszkás félmosolyt, amikor a vaják rájött, miféle Villem kockáit fújta meg alig egy hónapja. Régi történet volt már, de hát ha őfelsége Villem herceg nem tudott mit kezdeni magával a kastélyában, és unalmában úgy döntött, hogy álruhában kiszökik és nekiáll kockázni a pórnéppel, akkor úgy kellett neki! Történetesen éppen azon az estén Fritz is ugyanabban a kocsmában igyekezte megkopasztani az alkoholmámorban úszó és ennek okán valamiért önmagukat szerfölött szerencsésnek érző csürhe tagjait - bár ő koránt sem hitt annyira sem a szerencsében, sem a sorsban, ezért Fortuna forgandó kerekét egyenesen kikerülve rögvest a nyertesek zsebéből szemezgette ki a csillogó tallérokat. Aztán annyira megtetszett neki a kocsma gyér fényében felcsillanó, tömör üveg kockák fénye, s ahogy szikrázva táncoltak az asztalon hol hetest, hol ötöst, hol kilencest adva ki, hogy amikor a gazdájuk az este végén zsebre vágta őket, ő már ki is zsebelte, amikor a felbőszült vesztesek maradásra akarták bírni az incognitóját kockára tevő fiatal férfit. Fritznek gőze sem volt róla, hogy maga Meve királynő fia, Villem herceg volt ez a merész ifjú, csak másnap jutott a fülébe a hír, hogy kincstári kockákat lopott egyenesen a trónörökös zsebéből - amik a pletykákkal ellentétben nem voltak cinkeltek.
Aztán az asztalra csapott, mikor megelégelte az élcelődést az asztaltársasága felől, de szemmel láthatóan a vajáknőnek is kezdett tele lenni velük a nemlétező töke. Ami még hagyján, de a fehérnép pár pillanatra rá egész egyszerűen hazaküldte…! Hangosan horkantott és röhintett, majd összefonta mellkasán a karjait, ahogy hátradőlt a székben, és még fel is pakolta lábait az asztalra, keresztbe rakva őket, hogy ő aztán innét egy tapodtat se mozdul. Még hogy fél lábbal gyerek…!
- Meg tetszhet nézni mind a két lábam, hogy melyikkel vagyok gyerek - ha meg nem tetszik már jól látni, majd az arcába tolom! - szólt vissza a nőnek fennhangon, kihívó vigyorral az arcán. Volt ugyan egy sejtése, hogy nem túl jó ötlet felcsesznie a vajáknőt mégjobban, de eddig még nem volt olyan helyzet, amikor nem tudott volna ép bőrrel kikeveredni egy verekedésből… Nos, igazából, egyetlen ilyen eset volt, annak következményeként kell most éppen vajákmedált lopnia.
- Né’ má’ bazmeg, még visszapofázik a fehérnépnek a kurva kölke! - mordult rá a fiúra Balta, majd a nőhöz fordult. - De ha már magánál tartunk, vajákasszonyság, engem még egyszer ne nevezzen Fejszének, mert megfejelem! Baltazár a becsületes nevem, ez itt - bökött állával a vöröske felé - csak azért hív Baltának, mert olyan éles az eszem, mint a balta éle.  
- ...Vagy azért, mert részegen minden fába belevered a fejed - vigyorgott rá Fritz.
- Ezt a pofoznivaló vakarcsot meg csak úgy hívják, hogy Kuss - dörrent rá a fiúra az idősebb férfi, majd ismét a vajáknőhöz fordult. - Aztán magát hogy lehet szólítani, vajákasszonyság? És mi dolga itt Lyriában, ha nem az ilyen akasztanivaló tolvajkölyköket fellógattatni a főtéren?
Fritz hörrent csak, de hegyezte a fülét a vaják válaszára, és azt bizony nem tette zsebre - de még őfelsége Meve királynő szóban hordozott engedélyét se. Tudta, hogy erről mind be kell számolnia Haczyk-nak, és azt is sejtette, hogy a férfi szíjat hasítana a hátából, ha anélkül térne vissza, hogy alaposan kihallgatta volna a kocsmabeli információcseréket. Vágott egy fintort a gondolatra, mert az is eszébe jutott, hogy ha medál nélkül, és ráadásul rossz hírekkel érkezik, akkor sem lesz épp szívélyes a fogadtatása - sőt… Viszont ahogy hallgatta a nő ajánlatát, csak az járt a fejében, hogy még fizetnie se kellene azért, hogy most azonnal kibökje, ki a legnagyobb gazember Lyriában - mégse mondott semmit. A gyomra görcsbe rándult, ahogy szóra nyitotta volna a száját, s inkább beharapta az ajkát.
- Hinnye, nagysád, az bizony, szavamra, bőkezű!  - kiáltott fel Balta elvigyorodva. - Hé, csapos, hozzál ide négy korsó sört, de izibe! A fehérnép állja a cehhet! Négy nagy korsót, hallod?!
- Ötöt!  - kurjantotta hozzá Fritz kis gondolkodás után - a három férfi meg felröhögött.
- Ötöt, bazmeg, mi? Meg is iszod, kölyök, vagy a fejedre öntöm! Na, nézze, vajákasszonyság, ez a kis szarka fél korsó sör múlva énekesrigó lesz! Eldalolja még a kis tolvajtársai nevét is, aztán már mehet is nagysád begyűjteni mindet Őfelségének! Na, de én is tudok ám mesélni magának, van ám itt kiket átsegíteni a túlvilágra. Hol van már az a sör?!


P.S.:811 =PMood: Join the Riot
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Alakoskodás - Karméle & Fricska   

Vissza az elejére Go down
 
Alakoskodás - Karméle & Fricska
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Lyria és Rivia :: Lyria-
Ugrás: