World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Dettlaff van der Eretein

A legtöbb felhasználó (13 fő) Vas. Szept. 09 2018, 00:22-kor volt itt.
Latest topics

by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 22:58


by Auberon Muircetach
Pént. Dec. 14 2018, 22:11


by Ciri
Pént. Dec. 14 2018, 20:17

Tagjaink

Share | 
 

 Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)

Go down 
SzerzőÜzenet
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Csüt. Dec. 06 2018, 20:44



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Nem mentek olyan gyorsan a dolgok, mint ahogy akartam. A kristályok lassan gyűltek, az élőholtakat ezért vissza kellett fognunk. Egyik csapás után a másik. Csak akkor lehet egy jó sereget felállítani, ha sok embert ér a halál. A lassúság frusztrált. Vissza kellett térnem Talgarba a dolgaim miatt. Itt, északon is voltak dolgok, amiket meg kellett csinálnom: Proviss és Kovir egészét beakarom kebelezni... Ehhez a grófságokat kell egyesítenem, ahhoz viszont háttérmunka kell. Nyugodt, sétatempóban haladtunk a magaslati tájon. Talgar már jóideje kietlen vidék, itt már csak a fű, kisebb bokrok és az erős, hideget tűrő, vagy épp szerető fák élnek meg. Én voltam elől, mögöttem egy szamáron egy apró kisalak ült, orra nagy és görbe, bibircsók is nőtt rajta. Tisztes ruhában volt, selyemben, hatalmas orrát egy szemüveg pihent, ami majdnem hozzáért dülledt, fekete szemeihez. Láthatóan idős volt, ráncol és aránytalan testalkató. Egy törp és egy ember torzszülött gyermekének hatott. Én fényesebbik páncélomban lovagoltam, itt én Talgar várkapitányaként vagyok jelen, és a gróf bizalmasaként. A páncélt azonban nem dísznek hordom, rangom miatt, hanem mert kezdett eluralkodni a vidéken a sötétség, és kezdte felütni a fejét mindenféle szörny, amely a hegyekben bujkált eddig. Az okát tudom jól: én vagyok. Én bíztam meg Julient, hogy indítsa el a lavinát, amellyel végigsöpörhetünk dél felé. Persze még csak éjszaka veszélyes utazni, de a banditák miatt ez eddig is így volt. A régi legendák kezdtek új életre kelni.
A gondolataimból kiáltások és pengék csengésének hangja ráz föl. Utastársam nem hallja ezeket: neki nem elég a hallása. Ha ember lennék, én se venném észre és gond nélkül tovább mennék. Azonban érdekel, mi is folyik a területemen, így a hangok irányába indulok a lóval. Nem kell sokat ügetnem ahhoz, hogy meglássam, mi történik. Négy az egy elleni harc van. A kendővel kitakart arcú banditák egy nő ellen harcolnak.
Másodpercekre megáll az idő, ahogy meglátom Őt és vámpíri szívem képes lenne megállni a látványtól.
~ Harmona... - hasít belém a felismerés, ahogy a fiatal, égő vörös hajú leányt nézem. ~ Hát visszatértél hozzám... - elégedettség és izgalom tölt el. Vágtára váltok, a csataló egész egyszerűen átgázol az egyik banditán, karját és bordáit eltörve a taposás közben, egy másikat pedig magával sodor. Leugrom róla és elengedem, kardom előrántva szúrom le azt, amelyik a földről próbál feltápászkodni. Ember szeme számára nehezen követhetően mozgok, ahogy a harmadik támadót is megállítom abban, hogy a nőhöz érjen pengéje. A hárítás olyan hirtelen jön tőlem, hogy meglepődik. Elkapom a torkát és unottan megszorítva emelem fel a levegőbe. Összezúzom torkát és nyakát, majd a földre engedem a lebénult és levegőért kapkodó férget. Megfordulva hörgést és morgást hallok, a maradék bandita pedig nem tudja eldönteni, hogy fusson, vagy könyörögjön, mert két kés közé szorul: közém, és egy szörnyeteggé alakuló nő közé. Már épp elkezdene rimánkodni, ahogy nyugodt léptekkel közelítek felé, de nem érdekel semmilyen kifogás. Nem érhet hozzá senki. Egy egyszerű, ismét embernél gyorsabb mozdulattal fordulok meg tengelyem körül és vágom le a fejét a lendülettel, majd tovább haladok lépésben a már félig átalakult nő elé. Megállok előtte pár lépésre. Sebes, vállából és combjából friss vér csordogál, szagától vérszomjas leszek, dühös. Azonban nem rá, hanem a banditákra. A szamáron ügető kisúr épp most ér be minket.
- Nagyuram.... - hüledezik vékonyka hangján, ahogy körbenéz, majd a farkasnőstényt nézve szamara is ijedezve hátrálni kezd, de én csak lassan, nagyon lassan közelítem a nőt, nem tudom, mennyire bestia már és mennyire emberi még tudata alapján.
- Szentséges Melitele! - riadozik, miközben én lecsapom a vért a kardomról és a hüvelyébe csúsztatom azt, tekintetem le sem veszem a nőről, ezzel a gesztussal próbálok bizalmat helyezni kettőnk közé. Nem mintha a kezem ne lenne elég életének kioltásához, de erre nem kerül sor.
- Azonnal indulj tovább és szólj egy medikának Talgarban, hogy készüljön elő sérült fogadására. - mondom hátra a vénnek, mire az elkezd habogni és ellenkezni, de hátra pillantok jelentőségteljesen.
- Hallgass el és indulj, Ougnor. - morranok hátra, szemem sarkából hátra pillantva. Többször nem kell mondanom, elindul a szamárral.
Lassan, féltérdre ereszkedek. Az állatok kevésbé érzik fenyegetőnek a másikat, ha az kisebb. Tenyereim égnek felfelé mutatom neki.
- Nem foglak bántani. Segíteni akarok. - mondom teljesen komolyan. A szándék is komoly. Szinte tudom, hogy érzi rajtam, a kutyák is sok mindent megéreznek, de ő még náluk is sokkal fejlettebb és magasabb rendű.
- Had segítsek. - fürkészem a nő pillantását egy kicsit, majd leszegem a tekintetem a földre, hogy ezzel is mutassam, én megadom neki a bizalmat.
Míly régen is találkoztam én farkasemberrel...? Nagyon, nagyon rég. De azért még nem felejtettem el, miként kell velük viselkedni. Ha a nő elkezd visszaváltozni, akkor már nem mozgok olyan lassan. Felkelek, füttyentek, hogy ménem visszaügessen hozzám. Eközben sebeit szemlélem, mennyire mélyek, mennyire vérzik, tud-e járni.




I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Csüt. Dec. 06 2018, 21:50




Nem mintha sokat jelentene az életem. Egy bestia vagyok, aki, vagy ami, kinek, hogy tetszik, kergeti be nem teljesült végzetét, halálát. Az ép elméjű egyedek mind-mind igyekeznek a társadalomban jó helyeket elfoglalni, erre itt vagyok én. Vándor zsoldos. Nyughatatlanságomnak hála keveredtem ebbe a lehető legkínosabb helyzetbe. Az északi erdőségekben bóklásztam, néhány növényt gyűjtöttem egy keverékhez, mi segíthet az összecsapásokban. Viszont nem gondoltam volna, hogy egy bandita csoportosulással keresztezi majd az utam. Még az elején menekülőre fogtam, elég unfair a felállás velem szemben. De elég makacs egy népséget termeltek ki az északabb fekvő területek. Nem tudtam megmenekülni előlük, kénytelen voltam harcba elegyedni velük. ~Ez az így járás tipikus esete? ~ Kirántott kardommal igyekeztem hárítani a rám támadókat, két „fürge lábút” sikeresen levágtam, de ők is kellően megsebesítették a vállam. Fájdalmasan kiáltottam fel, de már lendítettem kardom, hogy csatakiáltássá válva segítsem a következő mozdulatot. De nem maradhatott el a háríts sem, minek hála nem szeltek ketté. Viszont ez a négy egy ellen még mindig nem szimpatikus. Amíg egy nagyobb darabbal szemeztem, egy másik vágott kardjával. Későn vettem észre, így a penge combomat hasította fel. ~ Ezt nem én akartam! ~ Morrannék rájuk, de a semmiből hatalmas csata mén tört elő, eltiporva két támadóm. Az egyik karját és tüdejét vesztette a lóval szemben, míg a másikat magával sodorja. Lovasa leugrik róla és kardját a fuldoklóba mélyeszti, nem szenved többet. A segítő idegen emberfeletti sebességgel kapja el a következőt. Mintha… a halál és az elkeseredettség különleges elegyét hordozná illatában. De nincs időm ezen gondolkozni. Kénytelen vagyok befejezni, amit elkezdtem. Torzult arcomra vicsor húzódott. Hörgésem erőteljes, agresszív morgásba fordult, a másikra szegezve élénk ragadozó tekintetem. Itt már semmi nem segít. Játékszeremet a másik orozza el, ki játszi könnyedséggel végez vele. Amint elválasztotta a fejet a testtől térdemre rogytam. Kezdtem érezni a két sérülésem mélységét. Ám valami, enyhe félelem kúszik bőröm alá, a gerincem mentén végig futva. Az idegen közeledne, mire feszülve figyeltem. Főleg, hogy egy másik, érdekes figura közelített meg minket. ~S még hogy én vagyok szörny… ~ A szamár s annak utasa riadalmára újra csak vicsor húzódott pofámra és bolyhos farkamon is égnek meredt a szőr. Ám tekintetem a felém közeledő Nagyúrra szegeztem. Ő más, mint az a félnótás. Azonnal parancsot osztott, de közben engem figyelt. Kinyújtott tenyerébe enyhén beleszagoltam és nem tudtam nem megállapítani, azt mit az előbb. Segíteni jött nekem. Enyhe bizalmam kimutatására megcsóváltam lomhán farkam és elkezdtem újra emberi formám ölteni. Szavai is nyugtatóan hatottak, valamint a viselkedése. Tudta, hogy koordináljon, hogy ne akarjak neki rontani. Lenyűgöző. Leültem ülepemre és továbbra is szemeit firtattam. -Kö… köszönöm a segítséged! Habogtam igen halkan. Igyekeztem felmérni sebeimet, arra jutottam, hogy a vállam csak felszíni, de combom egy kicsit mélyebb. Próbáltam önerőből felállni, ám ez nem sikerült. Elzsibbadt és sajgott, mit egy halk szisszenés hozott a külvilág tudtára.





Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Csüt. Dec. 06 2018, 22:17



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Nem kopott meg a tudás... A viselkedésemre látom, hogy a nő lassanként megnyugszik, noha a törp viselkedése bosszantotta, végül elméje felett az ember nyer uralmat. Megcsóválja farkát, megszagolja tenyerem. Érti hát. Lassanként visszaváltozik, figyelem, miként alakul foga emberivé, húzódik vissza a bunda bőrébe, mancsaiból miként lesznek kezek ismét. Egy halk köszönömöt ejt el, és ahogy megpróbál felállni, sérült lába nem tartja meg. Nem kell nekem több, karjáért kapok, megfogom, majd lábai alá nyúlva emelem meg.
- Mit keres ezen a kietlen tájon egy magányos farkas? - kérdezem, miközben felsegítem őt a lovamra. Így, hogy szemmagasságban ül, megtudom nézni sebét a combján. Elég csúnya és mély. Leveszem az övemet, amely tartja csípőmön a bőr szütyőimet, majd a nő combja köré csavarom és erősen meghúzom, beakasztom a nyelvét a helyére, hogy elszorítsam vele a combot, lassítsam a vérzést. Ezután felszállok mögé, két kezem két oldala mellett nyúl előre a kantárért és ragadja meg azt, bár a lovat már csípőm forgatásával és lábaim nyomásával is tudom irányítani. Azért jobb, ha tartom őt, mielőtt leájul, és elindulok vele Talgar felé, hátra hagyva a halottakat. Majd a katonáknak lesz rájuk gondjuk, mikor ide küldöm őket.
- Mi a neved? - kérdezem néha lepillantva rá. Nem kell túl sokáig kibírnia, Talgar nincs messze. A fák között igazából már látni is egy emelkedő tetején a falut, és afelett tornyosuló várat. Nem érdeklődésből kérdezgetem, azért ennek egyéb oka is van: próbálom észnél tartani. Nem jó, ha elájul, mielőtt oda érünk, bár elég erős lehet hozzá a seb. Elgondolkodom azon: hogyan is gyógyulnak a farkasok? Ez az emlékem azonban kikopott... Lehet, hogy másnapra gyógyul meg, csak legyen túl az éjszakán? Az is lehet.
A falun határozottan haladunk el, a parasztok félre állnak az útból, az utakon katonák kettesével járőröznek, ők tisztelegnek nekem, míg el nem megyünk mellettük. A várhoz érve már hallani is a kiáltást: kaput nyiss! Ezután belovaglok a nővel, és mindenki nagy szerencséjére, a pár katona már jön is, hogy lesegítsék a farkast a nyeregből, és vigyék a medikához, a neki külön elkészített terembe.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Csüt. Dec. 06 2018, 22:49




Ahogy a férfi megfogta, hogy ne essen el és felültette hű hátasa nyergébe, elpirult. Nagyon kevesek voltak vele ilyen kedvesek. Azt nem mondhatja, hogy csak hallomásból ismeri a kedvességet, de ténylegesen kevesen viszonyultak hozzá így. Szemeit a talajra szegezte, szégyenlete magát, hiába részben nem az ő hibája. -Csak járókelő vagyok. Munkát kerestem, de eltévedtem. Igyekszik egy bátorító mosolyt villantani. Figyelemmel kísérte, ahogy a férfi övével elszorítja sérült combját. Noha, kicsit jobban meghúzta kelleténél, hálás pillantásokat vetett rá. -Nagyon köszönöm! Hogy szólíthatom a jó tevőmet? Kérdés kimondására a férfi már nyeregben ült és indulásra bíztatta hátasát. A ló gondolkodás nélkül cselekedett gazdája jelzésére. Jól esett neki, hogy egy kis időre biztonságban lehet, amit ki is használ, a férfi mellkasára hajtja fejét, ám nem alszik. Esze ágában sincs lehunyni a szemeit. Hiszen, ki tudja fel tud-e majd kelni valaha. Vagy egyáltalán lett e komolyabb baja, vagy csak egy karcolás. A kérdésre enyhén megemeli fejét, állát a férfi páncélzatának szorítja. -Nymeria. Nymeria Nestra a becsületes nevem. Válaszolja, büszkén és ha a férfi lenéz rá, láthatja gyermekes mosolyát is. Talgar szerencsére nincs messze, de csodálkozott az emberek viselkedésén. A fák nem takarják el a festői szépségű várost. Bár számára minden város festői. A parasztok ahogy megnyíltak előttük, a katonák tisztelgése… ekkora emberbe sikerült botlania? Emellett, pont egy ilyen, magas rangú személy előtt kellett lesérülnie? ~Hova lesz így a jó hírnevem?~ Ám nem tudott ezzel túl sokat foglalatoskodni, ugyanis az udvarba beérve elkapta az a jellegzetes fáradtság. A fáradtság, mi sok harcost ledöntött a lábáról és sokak nem is tudtak felkeli utána. A segítő katonáknak nem kellett erőt kifejteni, hogy lesegítsék a nyeregből, mint egy zsák krumpli fordult volna oldalra. Annál inkább többet, hogy megtartsák, a rongybaba effektusú leányt. Nem érte fel ésszel, hogy hova is került, hisz nemsokára sötétség lett úrrá elméje felett. Nyugalom és béke, mi most körbejárta testét. De ezt felváltotta a félelem és a fájdalom, mihez csatlakozott hidegrázás is. Mire újra tudatában lett gondolatai felett, óvatosan ült fel egy puha ágyban. Mellette vizes edény, mikbe szövetdarabok voltak, valamint egy a homlokáról esett ölébe. ~Hurrá! Be is lázasodottam. Még valami?~ Körbetekintett a szobán, mi egy jól felszerelt nyugalmi gyógyuló szobára emlékeztette. Igaz, még nem látott tisztán, s közvetlen az ágy melletti dolgokat látta, a szoba homályos körvonalakból tevődött össze, mit kisebb nagyobb sikerrel ki tudott bogarászni, mi mi lehet. -Van itt valaki? Kérdezett a sötétségbe, miből nem várt feleletet.





Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Pént. Dec. 07 2018, 10:34



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Egy civil, aki egyedül keresi a betevőt ezen a veszélyes vidéken.
- Hol van a falkája? - kérdezem közben, majd kérdésére válaszolok, ahogy elszorítom a combját, remélve, hogy csökkentem vele az elvérzés lehetőségét.
- A nevem Marcus Grihence. - nem, még nem bízom benne annyira, hogy megmondjam neki az igazi nevem, bár a Marcus valódi. Csak a családnév különböző, de oly régóta használom, hogy már fel is vehetném.
Jól eső érzés tölt be, ahogy a nő szinte hozzám bújik, fejét a páncélnak dönti. Mikor felpillant rám és válaszol, lenézek rá egy kissé. Sápadt arcán, mint a fordított színű égbolt sötétlenek a szeplői, szeme akár az őszi köd. A neve, családneve talán ismerősen cseng. Lehet, hogy egyszer hallottam róluk, emberfelettiek körében. De nem érdekelt annyira, hogy meg is jegyezzem a dolgot.
- Üdvözöllek Talgar rideg táján, Nymeria. - felelek neki, majd elérünk a faluig. Csak fél füllel hallom meg gondolatait, és ha most nem azzal lennék elfoglalva, hogy a parasztok közt biztonságos el lovagoljak, még meg is mosolyognám a dolgot. De a mosoly nem jelenik meg, ellenben a segítség igen. A katonák leemelik az ájult nőt a nyeregből, majd beviszik a gyengélkedőre. Jó magam leszállok a nyeregből, a lovász fiú már meg is fogja a kantárt.
- Mosd le róla a vért és adj neki abrakot. Ma jó szolgálatot tett. - mondom a fiatal fiúnak. Elindulok a saját szobám felé a laktanyában, Ougnor megjelenik út közben. Az öreg alig magasabb a csípőmnél. Sűrűn szedve lábait jön és kezdünk el tárgyalni a száraz jogokról és utódlásokról. Végül kéretek neki egy szobát, ahol megpihenhet. Napok óta úton vagyunk, ám kettőnk közül csak ő a fáradt. Jó magam levetem a páncélt, felveszem fehér ingem, rá bundás fekete kabátom és fekete köpenyem. A barna bőrnadrág és vastag csizmát nem cserélem le. Letisztítom a kardom, páncélom, majd elhagyva a szobám kiadom a parancsot két katonának, hogy az útszéli hullákat szedjék össze és temessék el. Ezután a gyengélkedőre megyek, hogy megnézzem, hogy van a nő. A medikával oda kint találkozom. Elmondja, hogy elállította a vérzést. A vállon csak egy vékony vágás volt, viszont a szúrás nehezebb dolog. Összevarta a kitisztított sebet, véralvadást segítő növények krémével kente be a sebet. Innentől már csak a betegen és akaratán múlik. Biccentettem neki, majd beléptem a szobába. Épp ekkor szólalt meg Nymeria.
- Csak én, Marcus. - lépek közelebb, a fapadlón kopog csizmám sarka. Hideg van idebent, a dér csípi az ablakok sarkát. Van egy kandalló, amelyben lobog a láng, de az a szoba másik felében van.
- Óvatosan a mozgással. Ha felszakad a sebed, akkor már nem leszel olyan szerencsés, hogy ájultan varrjon össze a medikus. - mondom, majd egy széket megfogva közelebb húzom, az ágya mellé, magammal szembe fordítom, majd terpeszben ráülök, kezeim a háttámlára támasztom.
- Remélem nem gond, ha tegeződünk? Tőled nem várnám el, hogy magázz. Mondd, miféle munkát keresel? És miért pont Talgart gondoltad ideálisnak? - kérdezősködöm, miközben szemeimet le nem veszem róla, fürkészem, csodálom őt nyugodt, érdeklődő pillantással.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Pént. Dec. 07 2018, 18:42




Kíváncsian döntötte meg fejét, a falka kérdés hallatán. -Melyikre gondolsz? A farkas falkákról még nem hallottam. Rázta meg kecsesen fejét, óvatosan, hogy hajzuhatagával ne zavarja meg a férfi figyelmét. Tudtával minden olyan, mint ő igyekszik a társadalomba beolvadni és nem feltűnni, hisz könnyen kimondhatta az ítéletet a fejük felett egy pap, egy lovag de a csőcselék is. -A zsoldosoktól leváltam egy kis... incidens vagy nézeteltérés miatt. Ha nem haragszol meg, nem firtatnám ezt a dolgot. Nem bonyolult, de nem akarja szóba hozni a bosszújának a miben létét. A bemutatkozást követően fejével meghajol. - Köszönöm önnek Marcus! Majd igyekszem meghálálni kedvességét! Mosolygott a férfire. Noha a lovaglást csendben ülte végig, hallgatózott. A falunál a köszöntésre mosollyal reagált, ám a következmények nem igen jutott el ingerként elméjébe. A szoba még mindig homályba burkolózott, így csak az idegen hangja alapján sikerült eltalálnia honnan közeledik az illető. Az apró koppanások alapján, normális léptekkel halad, nem sieti el. Addig egy vékonyabb plédet vetett át a hátán és mellkasa előtt összefogja. A jó tanácsra csak bólintott. -Rendben. Mindenképp megfogadom a tanácsod. Mosolygott, ám szemei még mindig ködösek, miből már lehetett tudni, hogy nem lát most olyan jól. A szék nyikorgását igyekszik figyelmen kívül hagyni, ám ezt nem olyan könnyű ilyen éles füleknek hála. Talán már a tűz ropogását is hallja, ám melegét nem érzi. Viszont a félelem, mi oly mélyről és oly ősin szólította fel, hogy menekülnie kellett volna, nehezen tudta visszafogni magát. A hideg viszont futkos a hátán, valamint karjain is libabőr mutatkozik. A fázás vagy talán a félelem okozta. Maga sem tudja eldönteni. -Engem nem zavar, ha tényleg nem gond számodra. Hisz nem olyan kis rendű egyén vagy. Zsoldos vagyok. Gondolom ezt nem is lehet kinézni belőlem, főleg a sebesülés miatt. Zavartan vonta el arcát a férfi felől. Nem akarta, hogy gyengének és törékenynek lássa. Hisz most nem egyéb, mint egy sérült vadállat, ki zavartan kutat, mit is keres épp ott, ahol van és pont abban az időben, amikor ott van. -Kevesebb ember láthatja meg a titkom, miből nem kis bajom lehetne. Mondta komolyan. Arckifejezése is rásegített, hogy igazát bizonyítsa. ~Nem a csőcselék által akarok meghalni. ~




Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Szomb. Dec. 08 2018, 10:52



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


A kérdésemre furán reagál. Lehet, hogy az a 3-4 fős csapat, akikkel még évszázadokkal ezelőtt találkoztam, csak összetartásból verődött össze? Sajnos akkoriba szeleburdi és felelőtlen voltam, szóval azon kívül, hogy verekedtünk egy sort az ivóban, nem túl sok dologra emlékszem.
- A farkasok falkában járnak. Anno találkoztam 3-4 elátkozott fiatallal. Nekik is volt egy bestiájuk. Nem tudom, hogyan verbuválódtak össze, de annyi szent, hogy jól összeszokott csapat volt. Azt hittem, te is ilyenbe tartozol. - hát, tévedni "emberi" dolog. Ami engem kifejezetten undorít, lévén nem szeretem az emberi fajt. Ezután elmondja, hogy az előző csapatával "nézeteltérése akadt". Persze a gondolataiban felsejlő jelenet választ ad nekem erre. A bosszú jó dolog. Azonban nem szólalok, csak biccentek egyet, hogy tudja, elfogadtam a döntését, hogy nem akarja az orromra kötni, miért is van egyedül. Amikor pedig azt mondja, hogy majd reméli, meghálálhatja a segítségem, csak egy halovány mosolyt engedek el. De még mennyire, hogy meg tudja hálálni... Harmona mindig is értett ehhez.

A gyengélkedőn egy székre ülök. Csendesebb beszélgetésbe elegyedünk. Látom rajta, hogy reszket, arca továbbra is sápadt. Teste próbál erőhöz térni. Pillantása zavart, mintha nem látna jól. Ahogy egyre jobban figyelem, egyre erősebb bennem az érzés, hogy felkeltsem benne szerelmemet. A bőrét figyelem, a haját és a vágy, hogy hozzá érjek, szinte kezdi elvenni a józan eszemet. Mint mikor az alacsonyabb rendű vámpírok a vérre éheznek, úgy én szomjazom egy kicsit abból, amilyen a múltban volt. A tegeződés kérdésén túl esünk, a munkájával és sebeivel kapcsolatos párhuzamra összehúzom a szemöldököm. A félelmére pedig egyenesen felkelek. Arrébb teszem a széket és az ágya mellé lépek. Leveszem a vastag, belül vékonyan bundázott köpenyt és ha tudom, köré terítem. Ezután mellé ülök az ágyra, jobb oldalára, hogy sebét teljes mértékben kerülhessem.
- Az, hogy sérült vagy, nem jelenti azt, hogy ne lennél jó zsoldos, vagy harcos. Igen is kinézem belőled. Sokkal több van benned, mert a túlerő ellenére a menekülés helyett a harcot választottad. Ez az én szememben többet ér. - mondom komolyan majd egyszerűen már nem tudok ellenállni a kísértésnek, amely minden egyes alkalommal elmémbe mar, valahányszor dobban a szívem. Felemelve kezem megfogom az állát és visszahúzom magam felé elfordított arcát.
- A titkodra nem fog fény derülni. Ougnor öreg, de nem bolond. Habár tudja, hogy te mi vagy, rólam fogalma sincs. Te vagy az egyetlen Talgarban, aki látta a valódi arcom. Bízhatok abban, hogy megtartod a titkom, ugye? - fürkészem szemeit, halkan kérdezve, miközben hüvelykujjammal lassan végig simítok a fehér, selymes bőrön. Szinte meg kell feszítenem az izmaim, hogy visszafogjam magam. Még nem tudja... Még rá kell ébreszteni! Még kell egy kis idő. Persze miközben válaszol, gondolatait is fürkészem. Szerintem még nem tudja, miféle lény is lehetek, mert csak a gyorsaságomból és erőmből mutattam neki egy keveset. De ennyi épp elég, hogy az emberek szemében a szörny kategóriába tartozzak.
- Éhes nem vagy? - kérdem nagy nehezen elengedve őt és saját ölemre, lábamra engedem a kezem.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Szomb. Dec. 08 2018, 16:06




A 3-4 fiatal összetartásán elgondolkodott. Hisz volt egy farkas kivel együtt mozogtak. Mondhatni egy két fős falka. De hát... a Sors közbe szólt. Elvette a másik életét, sírva hagyva az élőt.
A gyengélkedőt megtöltötte kettejük halk beszélgetése. Míg igyekszik látni, és nem csak az egybeolvadt körvonalakat észlelni, többi kiéleződött érzékszervére hagyakozik. Füleit simogatta Marcus hangja, míg orrát megtöltötte a férfi jellegzetes illata. Elkeseredett halál, de valami más is ott volt. Valami ami múltjából egy kissé felsejlik. Olyan volt, mint mikor a másik farkassal egymásra találtak. Olyan enyhe, édeskés illat. Talán vágyként tudná azonosítani. A meleg köpenybe könnyedén bebugyolálhatta a másik, nem ellenkezett ellene. Amikor helyet foglalt jobbján ő közelebb araszolt hozzá. Sokkal közelebb. -Ha igazán jó lennék, nem hagytam volna figyelmen kívül a másikat, aki megsebesített. Vallotta meg hibáját, és enyhén rásandított a paplannal eltakart lábára. Jól tudta, ha nincs ott Marcus könnyedén végezhettek volna vele a banditák. Hamar vége lett volna a dalnak. De szerencséjére ott volt, megvédve őt a bajtól és haláltól. Nem ellenkezett, hogy Marcus az arcát sajátja felé fordítsa. Ám még gyenge tekintetével is kivehette a férfi sárga íriszeit, mik rabul ejtették. Megigézte és mielőtt válaszolt volna megérintette volna a férfi arcát. - Találgatni tudok, mi lehetsz. De egy biztos, nem ember. Gyors vagy, pontos és precíz. Foglalta össze gondolatát és dicsérte meg a férfit. -Megígérem, hogy titkod a síromig őrzöm és még azon is túl. Farkas becsületemre esküszöm! Tette meg ígéretét, amit komolyan is gondolt. A legkevesebb amit tehetett az ez volt. Kis szünet után kíváncsian megdöntötte fejét. Az illat, mely eddig enyhe édeskés volt, most sokkalta erősebb. Szinte már biztos, hogy ez az az illat, amit nem lehet összetéveszteni a vággyal. De hogy megbizonyosodjon, hogy nem téved és orra nem most kívánja megcsalni, beveti legelbűvölőbb női énjét. Óvatosan, enyhén jobbjára fordult, fejét a férfi mellkasára helyezné. -Éhes? Valamilyen értelemben az lehetek. Húzódott egy enyhe pajzán mosoly arcára. ~Hisz akkor nem tennék ekkora ökörséget. Vagy amúgy is?~ Gondolkozott el, valami oknál fogva. Talán valóban hiányoztak azok a napok, mikor még volt kihez, kikhez tartoznia. Talán falka ösztöne biztatja cselekvésre, de az is előfordulhat, hogy szimplán nőies oldala így kívánja kivívni a figyelmet. Nem hagyta hogy gondolata kiüljön arcára, ám felnéz a férfire és aprókat rebegtet szempilláival. -De a társaságodban szíves örömest elfogyasztanék bármit. Adta be derekát, de valamelyest remények fűzik, hogy orra valóban nem csapta be.




Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Szomb. Dec. 08 2018, 21:07



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Amint leültem mellé, közelebb kúszott hozzám az ágyon. Érdekesnek találtam. Nem ismer, és még is milyen nyílt, közvetlen. Úgy bújik közelebb, mintha én lennék a biztos fedél egy vihar alatt. Pedig ami összeköt minket az ő szemében az csupán életének megmentése, és hogy nem vagyunk emberek. Bár lehet, hogy keveset kell vele dolgoznom ahhoz, hogy felébresszem benne azt, mit elvesztettem másban.
- Ha átalakultál volna teljesen, esélyük se lett volna. - felelem egy apró legyintéssel.
- Túl becsülöd az emberek bátorságát és alá a saját erődet. Talán nem figyeltél eléggé, és sérülést szereztél, de kétségem se fér hozzá, hogy legyűrted volna őket. Azonban, ha kételkedsz, megtaníthatlak egy-két dologra, mely hasznodra válhat. - noha tudom, hogy ő csak ritkán jut majd olyan helyzetbe innentől, amiben harcolnia kéne. A széltől is óvni fogom, nem hagyom, hogy bárki, vagy bármi egy rossz szót tegyen rá. Érzem, hogy ez a kötődés, ez a féltés, ez a féltékenység már nem az ép elméjű kategóriába tartozik. 100 év egy sötét sírkamrában töltve át tudja szabni még egy vámpír gondolkodását is. A veszteség miatt foggal körömmel fogok kapaszkodni az Új Esélybe. Nem fogja elhagyni az oldalamat. Soha. A feszültségem végül csak nő, ahogy felemeli kezét és megérinti borostás arcom. Combomon pihenő kezem kicsit megszorítja lábam, pupilláim kitágulnak, ahogy kissé orrlyukaim is, ahogy hevesebben szívom be a levegőt, és vele együtt illatát is. Megkérem, hogy tartsa meg az én titkomat is, és végül becsületére esküszik. Tudom, hogy nem fog elárulni. Meglepően őszinte hölgy. Próbálom kissé elterelni a gondolataim, megkérdem, éhes-e, mire oly mód válaszol, amelytől szinte ismét megőrülök. A Harmona által már jól ismert női fortély, a búgó hang, a mosoly, a gondolatok, a játékos pillarebegtetés. Minden lelkierőm is kevés ahhoz, hogy ezt a vulkánt visszafogjam. Talán nem is gondolkodtam, mikor tarkójára fogtam határozottan.
- Harmonia... - leheltem megbabonázottan egy pillanatig. Erre vágytam, keserves évek óta. Új Harmonámra, aki egyúttal a harmóniát is visszahozza az életembe, új vért kelt sápadt arcomra. Mélyen, és hosszan csókoltam meg, kiélvezve az apró ajkak forró puhaságát. Finoman markoltam hajába és elhúzódtam tőle, hogy nyakára térjek, de mozdulat közben megálljt parancsolt bennem az ésszerűség. Nem. Itt nem lehet. Aranylóan izzó tekintetem felemeltem a nyakának magasságáról a szemeibe. Fújtattam, mint egy bika, de lassan engedett kezem a haján, hogy aztán nyakára kússzon le.
- Nem itt fogsz vacsorázni. - jelentem ki kissé rekedtesen és felkelek az ágyról, mielőtt még olyat tennék, amit megbánok. Szemem egy pillantás alatt alakul vissza barnává. Elindulok az ajtó felé, a köpenyem direkt hagyom rajta. Ne fagyoskodjon.
- Nem sokára érted jönnek... addig elintézem a vacsorát. Van bármilyen kérésed, kívánalmad? - állok meg egy lépésre az ajtótól és fordulok vissza felé még a válasz erejéig. Ha van különleges kérése, bólintok, majd végül elhagyom a gyengélkedőt. Kint megállok még az ajtó előtt pár másodpercre, végig nyalok ajkaimon, majd az istállóhoz mentem. Ott szóltam, hogy készítsenek egy fogatot, amivel a nőt a gróf kastélyába vihetik meghallgatásra, majd magam előre mentem, hogy "szóljak" a grófnak. Persze ez semmit nem fog tenni vele. A nő nem jut el a grófig, ő pedig nem fog foglalkozni azzal, hogy kit hozok ide. Én irányítom őt, az egész megyét. Csak ő, és egy-két szolga tudja rólam, hogy ki Talgar valódi grófja. A csőcselék csak várkapitánynak hisz a világ többi részével együtt. És ez bőven elég is. Jó így.

Elintézek mindent. Friss ruhát Harmonianak, meleg szobát, vetett ágyat. A vacsorát is előkészítik nekünk külön, egy kisebb teremben. Ketten fogunk enni. Ha kért különlegességet, vagy bármit, az úgy is van az asztalon, ahogy kívánta. A kastély ezen szárnyába a medika segítette, aki dupla kötést tett a nő lábára és mankót adott kezébe. Ő még az egyik, ki ismeri a titkomat, de elég okos ahhoz, hogy senkinek se szóljon. Ismeri már lakhelyem, tudja a járást, ő utazik a szekeren a "beteggel", majd kíséri fel őt hozzám. Addig én is átöltözöm. Mivel itt melegebb van, mint a laktanyában, ahol eddig voltunk, nem szükséges a meleg kabát és a sok réteg.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Vas. Dec. 09 2018, 15:40



A dicséretet hallva elpirult. Örült, hogy valaki megdicsérte, hisz szinte senki nem szokta volt szóval illetni, leszámítva a „Kotródj innen kutya!” mondatot. a gyakorlás és tanulás ötletére egész megelevenedett. Mindig jól fogadta, ha segítettek neki valami újat, hasznosat és jobbat tanítanak neki. A kis játéka nem maradt kisebb nagyobb jelek nélkül. Érzékelte, ahogy keze megfeszült, ahogy orrlyukai kitágultak. Mosolya nem hagyott alább. ~Harmonia… legyen. Hozzuk el egymásnak~ A csókon viszonylag meglepődött, de nem hagyta viszonzatlanuk. Az emberek örülnek egy-egy örömlány érzelem mentes csókjának, de mit érezhet egy Megmentő egy szenvedélyes, hálás csók érzésére? Attól, hogy egy bestia lakozik benne, hogy ő maga a bestia, tud szenvedélyes és kellemes pillanatokat szerezni. Ahogy a hajába markolt, ő úgy simította végig nyakát, csuklyás izma mentén vállára tért keze. Onnan mellkasára enyhe tiltakozásként. ~Ne itt és ne most. Könnyen bajt hozhatnék a fejére, amit egyáltalán nem akarok.~ Ő is elhúzódott, fújtatására talán felbátorodott. Nem így viselkedne, ha valamit elrontott volna. A vacsora hallatán szelídül mosolya és nem egy kiéhezett ragadozóra emlékeztet. -Valami olyat amit te is előszeretettel fogyasztasz.  A kilépő után néz és elmerül gondolataiba egy röpke időre. ~Megőrültem. Semmi kétség. De valami… valami vonz benne… Valami, megfoghatatlan és mámorító.~ Nem sokkal később megjelent a Gyógyítója, ki duplán kötötte meg a sebet és egy kényelmes mankóval szerelt fel. Valamint kevésbé kopott, nőies öltözetét előtúrta. A vörös és fekete pompázó ruha még engem is rabul ejtett. A testhez símúló piros anyag, a felkarom háromnegyedénél megszűnik és fekete csipkében folytatódik, mi bő s egészen a csuklómig ér. Derekára egy külső fűző szorította, mi hasa miatt kicsit bajos, de nem megoldhatatlan. Egy kecses masni kunkorítottam rá zárásként. Ez tartja össze a fekete szövetet is rajta, mi a szoknya rész aljáig ér. A szoknya tökéletesen bő, nem akadtam el. Még a mankó sem hátráltatott a ruhában való mozgásban. Kis faszénnel körbe rajzoltam szemeimet, ezzel idősebbnek mutatva magam. A nálam lévő kevés piros virágot összetörve kentem be enyhén járomcsontom. ~Szolid, de pont megfelel. Szegény ember is vízzel főz.~  A ruháimat a nálam lévő zsákba raktuk és ezzel együtt szálltunk be a hintóba. A medicinás nem túl bő beszédű, így az út igencsak csendesen telt. Gondolataim ettől független cikáztak. A medicinást követve egy kicsit elszigeteltebb szárnyba vezette, ahol az ajtó előtt megállt és bebocsátást adott neki. A kis szütyőt, mi ruháit és növényeit tartalmazta egy sarokba helyezte, vállán a kapitány köpenye pihent. Bentebb battyogott, közelebb az asztalhoz, de nem ült le. Majd csak akkor, ha invitálják. Ám, hogy jelt adjon jelenlétének, kihúzva magát, mint egy úrnő, hangosan köszönt. Ábrázata, olyan mintha előkelőség lenne. Sántasága ellenére, büszke fenevadként állt.




Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Hétf. Dec. 10 2018, 21:18



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


A csók viszonzásra lelt, s ha nem lett volna kissé ellenkező, s nem szólt volna fülemben a vészharang, hogy megálljt parancsoljon, talán nem bírtam volna a több évtizedes szenvedélyemmel, mi feltolult ebben a pár percben. Végül nehezen, de elszakadok tőle, és mivel különösebb kívánsága nincs, ezért elhagyom a helyet.

Persze, vacsorának bőségtálat kérek. Minden van azon, de főleg hús, s annak is minden fajtája. Marha, borjú, bárány, birka, sertés, malacpofa. Héjában sült krumpli, főtt és sült zöldségek, saláták, gyümölcs szószok, aszalt gyümölcsök. Egzotikus és különleges ételek, desszertnek pite, italnak pedig bor pihen az asztalon, amely csak úgy roskadozik a teríték alatt. Persze azért bírja. Gyertyákkal van megvilágítva az amúgy nem túl díszes terem, félhomályba burkolva azt. Szinte tűkön ülve vártam már, hogy megérkezzen a nő, és végül meg is jön, gyönyörű vörös-fekete pompában. Ugyan nem rá szabták a ruhát, még is büszkén és elegánsan viselte, úgy, mintha csak egy úrinő volna.
- Örülök, hogy megérkeztél. Remélem kényelmes volt az utad ide. - kelek fel a székről, amint a nő köszönt. Kihúzom neki a széket, megvárom míg leül, ha kell, segítek is neki, hisz sérült. Ezután beljebb tolom székestül, majd magam is helyet foglalok. A falnál egy cseléd áll, s amint leülök, közelebb lép. Mindkettőnknek tölt bort, ám én csak a pislákoló gyertyafényben fürdő farkast figyelem.
- Csak mondd, mit kívánsz, és szednek neked. Van itt azt hiszem minden, mi kedvedre való lehet. - mutatok végig az asztalon lévő ételeken, amely még oly forró, frissen gőzölgő, hogy megtölti illatával a helyiséget. Ha választ, a cseléd szed neki enni, annyit, amennyi csak a tányérra fér, majd én is választok bárányt és almaszószt, sült zöldséggel.
- Annyit eszel, amennyi jól esik. Jó étvágyat. - mondom és ha bele kezd az evésbe, magam is belefogok.
- Meséld el nekem, hogy jutottál el Talgarba. Honnan indultál, milyen kalandos utad volt, és mi vezetett ide? - kérem tőle két falat között, rá pillantva.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Szer. Dec. 12 2018, 13:50



Kedves mosollyal üdvözlte a férfit, ki bentebb segítette és hellyel várta. Helyet foglalt a kényelmes széken, elfogadta a férfi segítségét. -Nagyon köszönöm! Kényelmes volt és lett alkalmam rácsodálni erre a gyönyörű vidékre. -mosolygott továbbra is a férfire. Megvárta amíg Marcus is leült és a gyertyák fénye enyhén megvilágította a férfi karakteres arcát. A gyér fényben úgy ült ott, mint a sötétség nagy ura, aki csak azért parancsolt fényt, hogy bebizonyítsa, létezik és kész bármikor lépni. Szinte a rabja lett ennek a különös kisugárzásnak. Mikor már érezte, hogy túlon túl bámulta meredten a férfit, szemeit az asztal terítékére terelte. Minden volt mi szem szájnak ingere. ~Honnan tudhatta, hogy nem füllik a fogam a madarakhoz?~
-Igazán megtisztelő ez a nagy teríték. A szolga elő lép, tölti az italt. Kér egy nagy adag marhahúst hajába sült krumplival. Az elétet adag láttán nagyot nyelt. Gyomra szűkült a vándor életmód miatt, viszont sajnálná ott hagyni. -Jó étvágyat! Csendesen falatozott, amikor Marcus felkérte a mesére. Nyeltem egy kicsit nagyobbat, egy nagyobb falatnak hála, de pár korty bor segített rajtam.
-Mint egyszer már említettem, munkát keresek. Vizima felől jöttem, néhány parasztot megszabadítva a banditáktól. Egyes közösségekből elüldöztek bizonyos okok miatt. Az éjszakáimat pedig inkább erdőkben töltöttem. Nem szeretem az állott szagú fogadókat, a tömény alkohol szagot. Fintorgott és orrát aranyosan mozgatta, külső szemlélő annak gondolta. Az üldöztetésre megnyalja szája szélét. Egy apró emlék kép, ahogy fekete bundáját vér pettyezte, szétmarcangolt és félig meddig elfogyasztott tetemek közt pihegett büszkén. Mancsai vérben tapicskolt. Viszonylag kellemes emlék.





Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Csüt. Dec. 13 2018, 21:31



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


A vidék méltatására egy apró, nevető "heh" jön ki számon.
- Talgar régebben sokkal de sokkal szebb volt. A vidéket az enyészet eszi az elmúlt pár évszázadban. Dús legelők, roskadozó gyümölcsfák, termékeny föld és virágzó gazdaság volt a miénk. Aztán jött a változás szele. Minden nap egyre hidegebb lett, már a nyár sem volt oly forró, és bőséges, mint régen. A termőföldek oda lettek, a legelőket hó és fagyos szél barnítja. - mesélem, miközben neki látunk enni. Gondolataira nem reagálok. A képességem olyan titok, amelyet még a legjobb emberem előtt sem fedek fel.
- Több mindent is hozattam volna, de most már késő van egy nyolc fogásos lakomához. - válaszolom, mikor megemlíti a teríték méretét. A következő kérdésemre a barakkban is elmondott szinte sablon szöveggel felel.
- Ennél bővebben vagyok kíváncsi a történetedre. Hol születtél, kik neveltek, onnan hova keveredtél, és a többi. Míg végül itt kötöttél ki. De ha akarod, kezdhetem magam is. - mondom hátra dőlve, miután lenyeltem a falatot.

Ha inkább mesél, akkor csendben hallgatom

Ha jelzi, vagy mondja, hogy kezdjem én, akkor kissé elmerengek. Hogy is volt... Olyan régen volt.
- Nem tudom már, hol születtem. Azt se, hogy kerültem ide, de mióta az eszemet tudom, Talgarban éltem. Lucio Marcus Draeganként éltem akkor. Apám nevelt egy ideig, majd levált rólam, mintha csak kirepültem volna a fészekből. Róla azóta se tudok semmit. Volt néhány társam, akkoriban a barátaimnak neveztem őket. Együtt éltük az életet, és minden szép és jó volt. Volt akkoriban valaki, aki... nagyon fontos volt nekem. - mondom és felemelem a tekintetem a nőre.
- Egy gyönyörű bestia. Élvezte az élet minden cseppjét. Szenvedélyes volt, tüzes, ravasz... nem félt bevetni a női csáberejét sem ellenem, se senki ellen. Élvezte a hatalmát mások felett, és használta is. Teljesen oda voltam érte. A stílusáért, a művészet iránti érdeklődéséért, azért, hogy olyan volt, mint amilyennek a természet rendelte: egy magasabb, erősebb életforma. Egy vadász. Egy igazi vámpír volt. Ketten együtt remek csapatot alkottunk, míg a többiek meg nem irigyelték ezt tőlünk. Messze volt a lebukás veszélye, ők még is úgy gondolták, hogy móresre tanítanak minket: illetve engem. - itt elhallgatok egy pillanatra és boromba kortyolok.
- Elvették őt tőlem. Egy vajákkal ölették le, még arra sem volt gerincük, hogy maguk tegyék meg a lépést. - roppantom össze dühösen a kezemben az  üvegserleget. Sóhajtok és lerázom a kezemről a véres bort a földre. A cseléd már siet, elkezdi összeszedni a darabokat.
- Elnézést. - szabadkozom a hölgy előtt, miközben ölemből feltörlöm a vörös nedűt.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Pént. Dec. 14 2018, 17:21




A táj régi képének leírását elképzelve mosoly kúszott arcára. -Nekem jobban tetszik így, különben nem lennék itt. S valóban. Hisz őt a fagy, a zord kietlen vidék vonzotta magához. Mint amilyen az ő lelke. Eddig volt, aki melegséggel töltötte el, de ő egy másik világba ment. A teríték nagyságára enyhe csomó kötődött gyomrára. Így is erőt kell kifejtenie ahhoz, hogy eltakarítsa tányérja tartalmát, hát még egy nyolc fogásos vacsoránál. A felkérést igyekszik passzolni, de nem illetlenül. -Kérlek mesélje te magadról kicsit. Szerencsére Marcus elkezdte viszonylag hosszan visszanyúló történetét. Tudta, hogy nem ember, de nem gondolta volna, hogy egy élő vámpír az, ki életét megmentette. Mintha enyhe irigységet érezne az említett bestia iránt.  -Sajnálom. Suttogta alig hallhatón. Szíve szerint felállt volna és megnézte volna a frissen keletkezett sebeket. -Nem kell szabadkoznod. Mindenkinek megvan a maga gyengéje. A Sors undorító fintora. Ahogy nekem is... ~Bizalomért bizalmat!~ Hátradőlt székében és a borral teli kelyhet tartja, aprót kortyolt és úgy kezdett saját meséjébe. -Szülő családomról nincs emlékem. Csak a tömény füst szag. És a lángok. Aztán nevelő szülőkhöz kerültem. Ők szeretetben neveltek. Minden fontos dologra megtanítottak. Állandóan fenyőillat töltötte meg a kis erdő széli házat. Valamint gyógynövények kellemes harmóniája. Szinte honvágya lett. Egy kicsit elmereng, majd kortyol a borból. - De ez is a tűz martaléka lett. Nem tudom mennyit kutyagoltam, mire beleütköztem egy apró zsoldos csapathoz. Egy kisebb ütközetben sok tagjukat elvesztették így örömmel láttak. Egy szabály volt, amit mindenkinek tisztelnie kellett. "Mindig párba legyetek!" Így jött az, hogy egy hasonszőrű egyeddel összehozott az élet. Jó párost alkottunk. Emellett jó pár is voltunk. Ő nem olyan volt, mint a többi bestia... Ő élvezte, hogy az ami. Vígan daloltunk a telő holdnak és rohangáltunk, vadásztunk fáradhatatlanul. De valakinek vagy kiknek nem tetszettünk. Amíg elvoltam növényeket szedni, megölték őt. A karjaimban lehelte ki életét.  Sóhajtott egy szomorúat. Nehéz emlék, hisz elvesztett egy számára egy nagyon kedves szörnyet.





Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Yesterday at 13:57



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Elmeséltem történetem egy részét a nőnek, ám a mások iránt érzett harag felülemelkedett rajtam egy pillanatra. Míg összeszedtem magam, meghallgattam a nő történetét. Csoda, hogy túl élt, egészen idáig. Gyermekkortól fogva egyedül... Hasonló az érzelmi története neki is, mint nekem. Egy halott szerető. Felkelek a székemből és közelebb lépek hozzá, neki támaszkodom az asztalnak fenekemmel, majd tiszta kezemmel finoman álla alá nyúlva felemeltem szomorú arcát.
- Már nem vagyunk egyedül. Majdnem kétszáz évet vártam, hogy újra láthassam azt akit elvesztettem. Benned született újjá, te vagy az. Az akkori társad komoly dolgokba keveredhetett, ha életét vették. Gondolj bele, mi történt volna, ha téged is bele von? Nem tudott volna megvédeni. De én... - emelem ki és inkább féltérdre ereszkedek mellette, hogy megfoghassam kezét és közelebbről fürkészhessem arcát.
- Én mindentől megtudlak, és megfoglak védeni. Olyan életet élsz majd, amilyet mások álmukban sem érnek el. A tenyeremen foglak hordozni, mindent megkapsz, amit csak akarsz. A bestiád nem kell soha többé félned, vagy szégyellned. Itt, Talgarban innentől te leszel az, akitől majd tart a sötétség összes teremtménye, akit szeret majd az ostoba nép. Egy igazi farkas leszel a bárányok között. Épp úgy, mint régen. - mondom beleéléssel, határozottan.
- Mondd, melyik életet élnéd szívesebben? Egy úrihölgyét, vagy egy zsoldosét? - teszem fel a nagy kérdést.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Nymeria Nestra

avatar

Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
9
Join date :
2018. Nov. 26.

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Yesterday at 16:10



A férfi közeledésére enyhén megemelte fejét. Bár a szomorúságot nem tudta félretenni, szívből szóló kín mit érzett. Hagyta, hogy a férfi szabad kezével arcát sajátjához fordítsa. Orrát megtöltötte az enyhe vér illat, mitől elvonatkoztatott. Figyelmesen hallgatta a férfit. Szinte minden szavát itta. Elrévedt a barna szemekben. Közelebbről megfigyelhette a férfi karakteres arcát, erős ívű járom csontját. S sajnos, volt szeretője arcát látta benne, mire szíve majd megszakadt. A kérdés váratlan volt számára. Szabad kezével megfogja a férfi kezét, mi arcán van. Röpke hezitálást követve válaszolt.
-Egy úrihölgy életét. Egy olyanét, ki ha kell, zsoldos módjára kardot ragad, hogy megvédje azt, ki azzá tette, s ha az nem lenne elég?! Mondata végére kicsit hangosabban beszélt. Kis szünetet hagy. Haragja miatt szemei már bestiaként tekint előre. Ám nem hangosan, de halkan, ridegen s kimérten hozzáteszi.
-Megismertetem az illetővel a poklok bugyrait egy bestia dühével, míg kínjában az égig ér üvöltése. Ez a legkevesebb mit megtehetne érte. Amit nagy valószínűséggel meg is fog tenni, ha a helyzet azt kívánja.





Tisztelem az arra méltók életét...°

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lucio Marcus Draegan

avatar

Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
27
Join date :
2018. Sep. 27.
Tartózkodási hely :
Talgar, a tenger

TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   Yesterday at 22:48



Nymeria & Lucio ©️️️️️️️
Ösztön
Belül rejtezik az átok,
A csendes, de erős ösztön,
Tudja, kire várok,
én is tudom, végül eljön.

És lám, itt vagy, teljes pompádban,
Hajad lángolásában elvesztem fejem,
Kardom fogom véredért harcolva,
S aki hozzád ért, fejét veszem.
.


Szavaim, közeledésem egy szikrát pattintanak benne, amely aztán hatalmas lánggá növi ki magát. Figyelem, és hallgatom, miként engedi kissé szabadon a haragját. Halványan elmosolyodom, elégedettséggel tölt el ez az egész.
- Tudod, hogy kik miatt szenvedtünk ennyit? Tudni akarod, hogy miért kellett átélnünk azokat a borzalmas dolgokat, amiken keresztül mentünk? - kérdezem halkan, arcát fürkészve. Ha vár a válaszra, vagy kérdezi a megoldást, folytatom:
- Az ember. A világ patkánya. Azért szenvedünk az életünkben, mert ŐK nem képesek az együttélésre. Felsőbbrendűnek képzelik magukat, csak azért, mert gyorsabban szaporodnak, mint bárki más. Az átkod, szerinted kiktől származik? Kikből lesznek a hataloméhes mágusok? Kik gyújtották családodra a házat? Kik égették fel mögötted az utat? Kik ölték meg azt, kit szerettél? Kik az útonálló banditák? Az irigyek, akik halandó életük minden percét gyűlölettel élik meg az olyanok felé, mint te meg én, csak azért mert máshogy működünk. Csak azért, mert van bennünk egy ösztön, amelyet a természet adott nekünk. Ők maguk, ez ellen a természet ellen dolgoznak, megölnek és megfertőznek mindent, amelyhez hozzáérnek. - mondom, kissé undorodva, fintorogva, ha csak rájuk gondolok.
- Háborúkban mészárolják egymást, vadásznak ránk, és még minket hívnak szörnyeknek! Csak azért, mert a velünk született természetünkre hallgatunk. - mondom hasonló hévvel, ahogy az előbb kedvesem szólt, bár én uralkodom a vámpír valómon, s nem engedem, hogy meglátszódjon. Mély levegőt veszek és ujjammal megsimítom Nymeria arcát.
- Az ember megbízhatatlan, áruló népség. Látod ezt a cselédet, itt? - mutatok a lány felé, aki azóta is a fal mellett áll csendben.
- Ő se a hűségessége tartja itt. Hanem a pénz, és a félelem. Minden embert ez a két dolog motivál... - fintorgok felkelve a földről, és elveszem az asztalról a kendőt, mellyel szánkat törülhetnénk. Most a vért törlöm le vele a kezemről.



I have an interest in understanding evil. Who is the bad guy - the vampire who kills people and sucks their blood, or the survivalists who kill people to save their own lives?
Is evil merely a creation of people?
Or is there an evil nature?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)   

Vissza az elejére Go down
 
Ösztönök csábítása (Nymeria és Lucio)
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Poviss és Kovir-
Ugrás: