World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot

Vengerbergi Yennefer

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szomb. Jan. 05 2019, 20:35-kor volt itt.
Latest topics

by Faithel Jieh
Yesterday at 12:45

Tagjaink
Music of the Snow

Share | 
 

 Tilos az á ● Fricska x Elyon

Go down 
SzerzőÜzenet
Elyon Elyndraen

avatar

Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Ysgith és környéke

TémanyitásTárgy: Tilos az á ● Fricska x Elyon   Kedd Jan. 01 2019, 23:10



Fricska x Elyon @
A frissen házasodott párocska távozása és az ajtóra függesztett koszorú szárított gyógynövényekből izgalmas választ adott egy gondterhes kérdésre. Ott hevert parlagon, mintha csak arra várt volna, mikor veszem észre. Miért is ne? Ha valamiben jó vagy, sose csináld ingyen, jutott eszembe egy régi ismerősöm életfilozófiája. Bár nem hiszem, hogy az olyan téren és időn átívelő helyzetekre értette, mint amilyenbe magam is kerültem. Majd szólok neki, hogy gondolja újra, ha újra találkozunk. Mindenesetre támadt egy briliáns ötletem, amivel nem csak lefoglalhattam magam, míg ki nem eszelek egy nagyobb szabású tervet a hazajutást illetően, de még némi pénzt is összeharácsolhattam, mi több, ami a legfontosabb az egészben – embertársaimon segíthettem. Úgy döntöttem, azzal, hogy beköltözöm a néhai medika kalyibájába, egyaránt a szerepébe is beleköltözök. Nem az első eset. És alighanem nem is az utolsó. Végül is, egyszer már éltem hasonszőrű korban, ha nem is ugyanebben, de kísértetiesen hasonlóban, a viszonyok, a komponensek hozzávetőlegesen egyeznek, miért lenne hát maga az élet ezekben a tényezőkben teljesen idegen? Hamar híre ment annak, hogy Ysgith medikája visszatért, és ily módon a kunyhó forgalma is hamarosan megnövekedett. A legkülönfélébb emberek kopogtattak az ajtómon, izomrándulásosok és ficamosok, köszvényesek és bárányhimlősek, úgyhogy kénytelen voltam egyfajta új rutint kialakítani. Minden reggel, amint a Nap felkelt, felkerekedtem friss vizet és gyógynövényeket gyűjteni, délelőttől szürkületig elláttam, aki bezörgetett, ha pedig maradt egy kis időm, fájdalomcsillapítókat, gyenge altatókat, mi több, különféle illatos vizeket desztilláltam. A második vasárnapomon történt. 
- Nem tudom, mit látsz, látsz-e egyáltalán bármit, de ne ijedj meg, csak a piacra megyek.
Gondoltam egyet, fonott kosárba tettem pár fiolát és üvegcsét, frissen kaszált és szárított füvek, virágok illatos egyvelegét, és egy régi dalt dudorászva nekiindultam Ysgith-től északnak. Nem egy páciensemtől hallottam az elmúlt hetekben, hogy van a környéken, nem túl messze egy nagyobb falu – legalább is nagyobb, mint az a 4-5 árva ház a mocsár peremén. Gors Maes, vagyis Mocsármező, esetleg Lápvidék, még nem egészen igazodtam ki a másodlagos nyelv rejtelmei közt, bár meglepő módon nem elhanyagolható töredékét mégis csak megértettem valahogyan. Jó pap holtig tanul, vagy mi.
- De mit mondjak, ki vagyok, ha kérdik… ? – morfondáltam az odaúton, egyik oldalamon rikított a repce, a másikon derékig ért a parlagfű. Azok a szláv hangzású nevek, amiken egymást szólítják az itteni emberek, olyan távol állnak az enyémtől, mint Makó Jeruzsálemtől, és talán nem is túlságosan bölcs gondolat elkotyogni fűnek-fának. Jó lenne alaposabban kiismerni a nyelvüket, mielőtt megállapodok egy név mellett.
Gors Maes volt az a városka, vagy inkább község, ahová sokan bejártak dolgozni a napi üzleten, de a kovácsműhely és a borbélyüzlet forgalma egészen csekély volt a hétvégi átutazó forgalomhoz képest. Ilyenkor szekerek, lovasok, gyalogosok és militánsok árja lepte el az egy főutcás települést. Abból a kevéske honoráriumból, amit az elmúlt három hétben megkerestem, fizettem pár óra erejéig egy standot magamnak a főtéri piacon, ahová ráérős nyugalommal kipakoltam a hozott fiolákat, üvegcséket, friss és szárított füveket, virágokat, azokkal házaltam némi fizetség reményében, amit később ennivalóra szerettem volna költeni. Nem mintha bajom lett volna a gyümölcsökkel és bogyókkal, vagy úgy az éhezéssel en bloc, de ha már jut miből, akkor miért ne vennék valami húst, sajtot, zöldségeket? Ne adj isten gyertyákat, főzőolajat, füstölőket, és hasonló, mai – jövőbelátó… ? – szemmel nem túl luxus cikkeket? Nem tudom, mi vett rá, hogy ne vegyem le a mikroportomat indulás előtt, amikor három hete teljesen süket. Talán az a csalfa, vak remény hitegetett, hogy jobbra is fordulhatnak a dolgok. Sok dolgom volt, a vevőim forgatagában pakolásztam, nyújtózkodtam, hajolgattam és egyéb mód rendezkedtem megállás nélkül.

P.S.:576 szó Mood: Zozulja
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Friedrich Biberach

avatar

Hozzászólások száma :
21
Reagok száma :
14
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

TémanyitásTárgy: Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon   Csüt. Jan. 17 2019, 23:34



Elyon & Fricska -

Tilos az á @

Amikor Bíbic nagy sokára elkeveredett Nilfgaardból, és annak minden alárendelt területéről Sodden földjére, egyszerre érzett megkönnyebbülést és csalódottságot. Fekete vadcsikóként járta a vidéket, míg el nem ért a Czerwona hídig. Annak környékén járva emberalakra váltott az erdő sűrűjében, ahol nem láthatta senki, s a hídon már vöröshajú, felemás szemű fiúként akart volna átkelni - ha nem közölte volna vele valami vámszedő üvöltve, hogy “tilos az átjárás, csak fejpénz ellenében!” A harcsabajszos hídonálló, aki alighanem útonálló volt hajdanán, (de legalább is marcona arca és egy tisztességes hegyoromnak beillő terjedelme azt a látszatott keltette, hogy bármikor belehajítja a Jarugába azt, aki fizetés nélkül kísérel meg átkerlni a Czerwonán) mellkasán összefonta karjait, és köpött egyet oldalra, ezzel is tudatva a kölyökkel, hogy itten bizony át nem megy.
Gesztusát és kijelentését egy igen míves szitokáradattal viszonozta a kölyök (“hogy annak a riherongy kurva anyádnak a tetves picsája dugult volna el veled, nem dugítanád most el az utat, bazmeg”). Sértéseire pedig hasonlóan míves és dallamos szidalmakkal felelt Harcsabajusz (“ne pattogjá’, kiscsíbor, rád lépek, oszt úgy eldugulsz, hogy anyád felnyög a sírjában, viríccsad azt a tallért, vagy belebaszlak a Jarugába, oszt Lammasig nem mászol ki”). Bár Bíbic nem maradt adósa a kreatív válasszal (“másszon ki a Jarugából a vizibanya, azt attól szedjél vámot, seggfej”), mégiscsak úgy döntött, hogy egyszerűbben továbbjut, ha faképnél hagyja a szentségelő vámszedőt, és kelet felé haladt kicsit, majd egy sűrűbb bozótosban vidra alakot vett fel, és seperc alatt átjutott a túlpartra.
Szerette volna megúszni szárazon, de ha már így alakult, megintcsak állatalakban haladt tovább, észak felé. Kikerülte Ysgith vidékét, és csak akkor állt meg hosszabb időre, amikor egy nagyobb városka akadt az útjába, és ott is csak azért, mert éppen vásár volt - tudta, hogy az volt, hisz az utakon több kereskedő is szekerével és málhás szamarakkal bandukolt a Gors Maesnek nevezett község felé. Egy bozótosban vissza is vette emberalakját még a várost szegélyező erdő szélén, és a település főtere felé már két lábon indult el. Mire beért a piacra, már a zsebében volt egy “útszélen elhagyott” hajtű, egy “véletlenül lepottyant” rézgyűrű, egy “elszakadt” bőrszíjon függő fémmedál és egy “lyukba gurult” üveggolyó. A vásári forgatagban bővítette gyűjteményét egy inasának szentségelő kereskedő pénzes szütyőjével, valamint észrevétlenül elcsaklizott egy csinosan csillogó fiolát, benne valami fura löttyel egy vöröshajú nő asztaláról, aki épp nem nézett oda, mert valami mással volt elfoglalva.
Mivel pedig lassan a gyomrát is szerette volna megtölteni, nem csak a zsebeit, ellavírozott egy olyan asztalhoz, ahol temérdek kenyér, perec, zsömle, kifli, rétes és fánk várt az éhes szájakra - Bíbic pedig egymagában kitett hármat. Igazából, ha nem időzött volna túl sokat annál a standnál, nem vették volna észre, hogy elemelt egy gusztusos túrósbatyut, de addigra késő volt.
- Tolvaj!
- Vandál!
- Kapd el!
- Botrány!!

Éppen arra volt ideje, hogy még egy batyut felmarva, a másikat pedig két falással a szájába tömve futásnak eredjen, de hiába borított fel menekülés közben három másik asztalt és egy kosaras állványt, egy jól megtermett kovács pont elkapta a grabancát, és visszarántotta, aminek következtében a kölyök egyenesen telibe talált egy üvegcsékkel és száraz kórókkal meg gizgazokkal teli asztalt. (Így a standon levő portékából alighanem az egyetlen, ami túlélte a becsapódást, az az a fiola volt, amit a fiú még korábban zsebre vágott.)
- Hogy az a… - Bíbic nem tudta befejezni a szitkozódást, mert mire eljutott volna a konkrét kifejezésig és az asztalról való lekászálódásig, a termetes kovács egy istenes pofont lekevert neki, majd egyik karját elkapta és az asztalra szorította, mit sem törődve a kölyök fájdalmas nyikkanásával, aki csak rémülten pillantott fel a férfire ezt követően, mert szabadulni hiába próbált, nem sikerült.
- Lopkodunk, mi, az anyád úristenit, elcsórjuk a másét? Adok én neked, kurva kölke, de olyat, amit érdemelsz! - dörrent rá a kovács, és már ki is rántotta hüvelyéből az oldalán viselt rövid kardját, majd magasra emelte, hogy egyetlen mozdulattal levágja a fiú kezét.


P.S.:641 szó. "Bajba? Talán majd akkor, ha elkapnak."Mood: One Jump Ahead
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Elyon Elyndraen

avatar

Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Ysgith és környéke

TémanyitásTárgy: Tilos az á ● Fricska x Elyon   Yesterday at 21:01



Fricska x Elyon @
A vasárnapok általában mindig nagyon pörgősen telnek itt Gors Maes-ben, hisz sokan utaznak át, sokan igyekeznek valamelyik templomba vagy szentélybe, sokan jönnek csak és kizárólag a piac kedvéért, és sokan a piacot szolgálni érkeznek. Pont, mint én magam. De ez a vasárnap még az elmúlt – és lassanként azért mégis csak megszokott – három vasárnaphoz képest is túlontúl tömött volt az emberek forgatagával. Azon a zsigeri, és gyakorta tapasztalatból táplálkozó megérzésen túl, amit általában minden nehézség nélkül bevonzottam – gondoljunk csak a kelmeszövő és a jósda meséjére, a boszorkány és az inkvizíció ügyére, vagy a kurátor és a műkincsrablók esetére, még valami alátámasztani látszott az elméletemet. Ahogy felegyenesedtem a standom mögül, valamit, pontosabban annak a valaminek a hiányát szúrtam ki a szemem sarkából. Konfúzus arckifejezések színes skáláját vonultattam fel röpke pár másodperc alatt.
- Nem volt itt az előbb még egy… …? Hm.
Nem számít. Alig telt bele pár percbe, máris újabb furcsaságra lettem figyelmes. Azon túl, hogy ismerős szót hozott felém az a pajkos, délelőtti szellő, meg kellett állapítanom, hogy a több, kevésbé összeszedett utasítás és kurjantás nem jelenthet jót. Ha a bajnak szaga lenne, orrfacsaró és csípőn maró volna. És ennek bűze volt. A piactér másik feléről is könnyedén kiszagoltam. Nem megmondtam? Zsigeri, és gyakorta tapasztalatból táplálkozó megérzés. A piactéren egy emberként gaspoltak fel az asszonyok, mint a seregélyek, úgy verődtek egy csoportba, próbálván minél távolabb húzódni a… Mitől is? Hiába nyújtogattam a nyakam, a riadt seregélyeken át nem láthattam. Egyetlen egy intő jelet hallottam, - s így utólag belegondolva már ebből sejthettem volna, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége – egy, kettő, majd három asztal, és egy állvány fémes csengését, ahogy találkozik a macskakővel. És egyre közeledett. A következő, amire emlékszem, az egy pár láb, és egy női sikoly – gyanítom, ez az enyém volt, így utólag visszagondolva – intenzív elegye rózsavíznek, orgonának és egresnek, fahéjnak és nádrusnak, ripityára tört a mákból kivont morfin tartalmú fájdalomcsillapító, és a macskagyökérből kivont altató hatású készítményeim is. Zörögve, illatosan szállt a levegőben, majd terült szét a földön az illatos gyógynövény egyvelegem is, kamilla, vérontófű és fehérmájvirág, vérehulló fecskefű, csalán, diólevél és réti legyezőfű. Mire felocsúdtam, az események már egy túlontúl is előrehaladott fázisában jártak. Már azon voltam, hogy megkérdezem a látszatra is tizenháromnál nem több gyermeket, hogy nagyon megütötte-e magát, de legnagyobb meglepetésemre a történet harmadik szereplője, az izmos kovács akkora pofont kevert le az ifjúnak, hogy csodáltam, hogy az állva maradt. Végül én voltam az, aki összerezzent, és még a számhoz is kaptam a kezem.
- Kérem, erre igazán semmi szükség---
Nem fogok hazudni, a hangomat könnyűszerrel elnyomta a kard fémes csilingelése, ahogy a kovács előrántotta a hüvelyéből. Egy pillanat alatt megértettem, hogy ha nem teszek valamit, itt felesleges vér fog folyni.
- Lopkodunk, lopkodunk, te szaros kis szarka? Van ám arcod! Ne félj, tudom ám a gyógyszert a bajodra, vakarcs, de olyat, hogy eszed ágában nem lesz többé elvenni azt, ami nem a tiéd, ha már anyád nem nevelt jómodorra…
„Anyád”, gondoltam magamban, „az éppen neked is elfelejtett átadni egy-két leckét”, mérgelődtem, amikor hirtelen, mint déli égen villámcsapás, briliáns ötletem támadt. A kovács izmos karja lendült, hogy végzetes csapást mérjen a gombostűre szegezett ifjú karjára, de még mielőtt megtehette volna, két bódé közt átsasszézva megragadtam a férfi karját.
- Azért ha le akarná vágni a fiam karját, abba nekem is lenne egy kis beleszólásom, nincs igazam?
A mostanra nézősereggé tömörült seregély-raj egy emberként hördült fel a nem várt fordulóponton, és a tetten ért kovács arcán sem akármilyen arckifejezés uralkodott el. Bevittem a kegyelemdöfést.
- Csak természetes, ha egy anya kiáll a csemetéjéért, nem igaz?
Eddig a pontig nem is igazán volt időm szemrevételezni a madárkát, amit kifogtam, csak akkor jutott eszembe hátrapillantani rá, amikor a kovácsmester is alaposan szemrevételezte. Legnagyobb meglepetésemre akár az igazat is mondhattam volna, a legény vöröses haja, és – jól látom, felemás? az egyik kék, a másik zöld? – szeme alapján. Igyekeztem nem elárulni, hogy mindez engem is meglep.
- Bocsásson meg, nem tudtam… - hebegett-habogott meglepetten a férfi – Hogy a mi jó medikánknak… Ysgith javasasszonyának van egy ivadéka…
Undokul felhúztam az orrom a megfogalmazásra, de úgy döntöttem, nem most hozom szintre a férfi szókincsét.
- Maga jó ember, mester uram. Minden vasárnap szürkületig dolgozik, és már hajnalban üti a vasat. Megfizetem a kárát, mennyi az annyi?
A férfi eltette a kardját, a kölyök karját pedig elengedte, de csak hogy tudjam, semmiképp sem szökik meg, míg rendezem a dolgokat, magam mögé utasítottam. Elővettem a mai nap keresett koronákat, és átadtam neki ötvenet.
- Parancsoljon. Adjon, legyen kedves, tizet a kosárfonónak, tizet-tizet a felborított asztalok gazdáinak, és tizet a jó pék uramnak.
Úgy tűnik, ez a viszonylagos békével megoldott helyzet nagyobb port kavart, mintha az ifjúnak valóban lecsapják a karját, mintha az elmaradt katarzis hiányában, a leesett adrenalin utáni csalódottságban mindenki szétszéledt volna, mindenki a maga kis dolgával foglalkozva. Szusszantam egyet, mielőtt a hátam mögött ácsorgó – remélem, hogy még ott van – lelenchez fordultam volna. Megtámaszkodtam a térdemen, ahogy lehajoltam hozzá.
- Jó nagyot estél. Megütötted magad valahol? Mi volt ez az egész? Figyelmeztetlek, nem érdemes füllentéssel próbálkoznod, az igazat szeretném hallani. A színtiszta igazságot.


P.S.:843 szó Mood: Love Love Love
[/justify]






His hair was black, His eye was blue, His arm was strong, His word was true. Siúil, Siúil, Siúil a Rún...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon   

Vissza az elejére Go down
 
Tilos az á ● Fricska x Elyon
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Sodden-
Ugrás: