World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szomb. Jan. 05 2019, 20:35-kor volt itt.
Latest topics

by Faithel Jieh
Yesterday at 12:45

Tagjaink
Music of the Snow

Share | 
 

 Rizz

Go down 
SzerzőÜzenet
Rizpa

avatar

Hozzászólások száma :
4
Reagok száma :
0
Join date :
2019. Jan. 06.
Tartózkodási hely :
a Megrontott Szűz, Novigrad

TémanyitásTárgy: Rizz   Vas. Jan. 06 2019, 23:30




Rizpa




Becenevek:

a legtöbben Rizz-ként ismerik - már akik méltatják annyira, hogy sürgető füttyszó vagy noszogató tasli helyett nevén szólítsák

Életkor

tizenéves

Látszólagos kor

12-13

Csoport/faj

közrendű, ember

Foglalkozás

istállófiú a Novigrad kikötőjében található Megrontott Szűzben, de ha kell, inaskodik, takarít vagy a pult mögé áll (ládára, természetesen, hogy felérje egyáltalán)


Különleges képességek/faji adottságok


Titkon hiszi, hogy varázslónak született, rejtett affinitása csupán módfelett jól álcázza magát, és ha sokat gyakorol és elég erősen koncentrál, eljön majd az a nap, hogy egyetlen csúnya pillantásával képes lesz meztelencsigává változtatni a fogadóst és minden durva, illetlen vendéget vele együtt.
Továbbá - valós barátok híján - kitalált magának egy külön fajt, apró, képzeletbeli lényeket, melyeket egyedül ő képes látni az egész világon, illetve azok, akiket Rizz felruház ezzel az előkelő mandátummal. Ezek a kis lények a barátai, születése óta óvják őt a hideg, sötét éjszakákon, mikor a rettegés narancsos árnyakban kúszik be a padlódeszkák résein keresztül; vigasztalják, mikor durva, kukoricacsuhával töltött párnája már képtelen több könnyet felszárítani; és megnevettetik, mikor minden lefelé görbül a szürke világban. Aki megjegyzést mer tenni a barátaira, reszkessen a haragjától!
Egyesek szerint kellemes énekhangja van, de nem meri hangoztatni, mióta néhány éve egy átutazóban lévő szörnyvadász csorbult kés és tört fazék erőszakos légyottjához hasonlította kedveskedő énekét. Azóta csak magában dudorászik, szégyenlősen, és igen, meglehetősen durcásan.
Ahogy pók szövi tökéletesen megszerkesztett hálóját, olyan kényes precizitással sorakoznak fejében a kiaknázatlan információk. Mindent megjegyez, amit csak fél füllel csíp el a felnőttek beszélgetéséből, vagy amit italtól bódult átutazók elpanaszolnak a számára. Pontosan tisztában vele, ki, mit, mikor, hol és hogyan mível Novigrad területén, és kihez kell fordulni azon kívül. Ismeri és átlátja azt a kusza hálót, amiért mások busás összegeket fizetnének, csak hogy a felszínét kapargathassák. Nem hajtja rosszindulat, sosem élt még vissza a fejében kavargó masszával, ám ha valakinek szüksége van valamire, mi véletlenül épp a rendelkezésére áll, annak bizony alattomosan elkéri az árát...

Jellemrajz


Ahogy tűz ég a vízben, narancsos csóvák pattognak a folyékony, kék fém mélyén. Arca vörösre gyúl, füle kipirul, lesüti szemét, képtelen állni a másik pillantását. Saruja orrát fikszírozza, mintha a világ minden varázsa tömörülne kikandikáló nagylábujjába. Kezét a háta mögé rejti, hogy ne lássák, milyen hevesen tördeli zavarában. "Köszönöm", suttogja, de nem is a szája mozog, kismadárként verdeső lelke hálálkodik inkább.

***

Hegyes, pisze orr - ez minden, mi kikandikál a kazalból. Seszín fürtjei elvegyülnek a durva szálakkal, ahogy kidugja a fejét. "Megvagy!", nevetése visszhangot ver, az egér riadtan cincog, s szürke villanás csupán, elillan a paták közt. A kacagó száj kicsorbul, a sértettségtől megkeményedik a kék.

***

"Utállak!", kiáltja, ahogy csak fiatal tüdejéből telik, szeme viharos kékjét könnyfelhők homályosítják, mert valójában a legkevésbé sem neheztel a bácsira, ki befogadta és ételt, menedéket nyújtott számára. Talán az egyetlen lény, ki kedves számára ebből a világból. Az egyetlen, akiért képes levedleni a büszkeségét, hogy feltárja előtte könnyező lelkét.

***

Bennakadó sóhaj, félszeg kis felhőként rebben fel a szénapadlás sötétjében. Szorosabbra fonja karját a térde körül. Lehunyja szemét, de a vacogás túl erős, össze-összekoccanó fogai, fojtott didergése csap csak zajt az istálló padlásán berendezett búvóhelyén. Ajka keskeny görbéje lefelé billen. Képzeletbeli barátai sem elég erősek, hogy áttörjenek a sötétségen; az éjszaka festi köré, de a lelkéből ered. Apró kis lyukon át szivárog a mellkasából, azon a be nem gyógyuló hasadékon át, melyet a gyermekkor ütött belé. "Hol vagy?"

Megjelenés


Az a fajta nyeszlett, koszos suhanc, akit koldulni látni a szegényebb városkák minden második utcasarkán - annyi különbséggel, hogy még nem kopott ki a szeméből teljesen a fény, sőt, szebb napjain egészen kitisztul, mint az ég kékje, melyen áttörni készül a nap melege. Beragyogja az egész arcát. Mosolya is pimaszabb és élettel telibb, s bár bő, egy-két számmal nagyobb inas ruhákban jár, melyek általában koszosak és itt-ott szakadtak is, mégis látszik rajta a jóltápláltság. A csuklóját egy markáns férfi tenyér kétszer is körbeérné ugyan, de véznasága ellenére nem alultáplált. Gyöngének is csak addig szólítanád, míg istenesen bokán nem rúg. Bőre sápadt és fakó, gyömbérszín fürtjei a napfényben kivilágosodnak, olykor szinte már szőkének tetszik. Egyenetlen, tépett alján látszik, hogy bicskával vágja, és nem mindig önszántából. Ha elég közel engedne, meg tudnád számolni az arcát borító szeplőket. Hangja meglepőden édes, szégyenlőssége elvékonyítja ugyan, vetül bele egyfajta krémesség, mintha akkor is énekelne, mikor szavakban beszél. Önérzetes a megjelenésére, de ha szép szóval illetik, általában meghunyászkodva, szégyenlősen süti le a szemét, mintha kellemetlen sértésként érnék a bókok - ellenben a durva beszólások felébresztik a védelmező ösztönét, és a legutolsó szeplőjéért is rikácsolva áll ki.
Őszintén szólva megjelenésében, kiállásában semmivel sem különb a korabeli, nincstelen fiúknál - leszámítva, hogy valójában lány.

Előtörténet


Álom minden, egy megszaggatott faliszőnyeg foszlányai, melyek sosem állnak össze egésszé, délibábként lebegnek csupán az orra előtt, megfoghatatlanul. Ilyen Rizz számára, ami azelőtt történt. S hogy hol húzzák a határvonalat? Valószínűleg aznap, amikor a bácsi, ez a zsörtölődő, mogorva vénember Novigrádból berángatta a Megrontott Szűz ajtaján és hellyel, meleggel, étellel kínálta.
Olyan apró és erőtlen volt, az éhség és a láz szörnyeket festett köré, ott lapultak minden sarokban, minden árnyban, vérszomjasan csattogtatták felé erős állkapcsukat. A szüleivel töltött, röpke hónapokra nem emlékszik, noha legmélyebb álmaiban felbukkan egy búzamező, dús hajtenger, melynek puha kalászai gyengéden lengedeznek a szélben, és egy mély, öblös hang, pont az ellenkező irányból, ahogy fáradtan dorgálja: gyönyörűm...
Aznap este egyetlen öblös hangot sem hallott, a mindenkor kiabáló fogadós önmaga cincogó árnyékaként torzsalkodott csak a kétszárnyú tölgyfaajtó mögött, hangos edényzörgések közepette.
- Azt mondtam, menjél ki az udvarra és hozzál be egy tyúkot! Süket vagy?! Egy kövér tyúkot! Mondtam én bármit is kóbor utcakölkökről?!
- Senirám, egyetlenem...
- Ne egyetlenezz itt nekem, te férfiak szégyene! Hol van a tyúkom és mit keres egy csibeszar a fogadómban?! Tán ezt a vézna kis micsodát főzzem bele a levesembe?!
A kislány kezében erre persze egyből megrándult a kanál, és négy hosszú esztendőre megtanulta, hogy az ágya alatt bujkáló szörnyek legveszedelmesebbike sem lehet annyira ijesztő, mint a fogadó szakácsnéja.

Valahogy így kezdődhetett - négy hosszú, gyötrelmes, mégis meseszép esztendő köszöntött rájuk. Ahogy Rizz egyre elevenebbé és erősebbé cseperedett, Senira becézései mintha ellágyultak volna. A kezdeti csibeszart, porontyot és kölköt felváltotta a bakfis és az istenverése, melyekhez kedveskedő mosoly és gyengéd fejsimogatás is járt, így a kislány egyáltalán nem bánta. Kettejük közül határozottan Senirát tartotta a karakánabb, ijesztőbb jellemnek; az asszony volt az egyetlen, akinek még Robb bácsi sem mert visszaszájalni. Ha ő is ott volt velük, akkor tökéletlen hármasuk már-már valami közösség-félét alkotott, amit távolról és erősen kancsalítva a vakmerőbb lelkek talán még családnak is nevezhettek volna.
Senira szabaddá tett számára egy sarkot a konyhában; az a dunyhával megpakolt, szellős kis láda az ablak alatt jelentette számára az egész világot. Oda bújt el, ha megszidták, amiért már megint a vendégek körül lábatlankodott, vagy ha elrontotta valamelyik rábízott feladatot; oda vetődött be minden egyes keményen átdolgozott, fárasztó nap után; és ott bújtak össze Senirával is, ha Robb bácsit a szomszédos városba lovagolva napokra kimaradt.
Ott esett meg az első hajvágás is.
- De én szeretem így a hajam... - makacskodott, megkockáztatva egy durcás pillantást előbb Senirára, majd a kezében szorongatott késre. Míg húzni próbálta az időt, azzal játszott, hogy az ujja köré tekergetett egy vállig érő, puha fürtöt.
- Lányos - pörölt az asszony, a lányka egy hosszabb fürtje felé kapva, de Rizz dacosan elrántotta a fejét.
- De hát én lány vagyok! - tiltakozott, kékje viharfelhőit Senirára eresztve. A nő azonban végtelen türelemmel - és korához méltatlan módfeletti leleményességgel - elkapta a fejét és visszahúzta magához.
- Idefigyeljél, bakfis! - Szünetet tartott. Talán el akarta magyarázni, talán a megfelelő szavakat kereste. Talán azon elmélkedett, hogyan értethetné meg egy épp csak bimbódzó virágszállal, milyen zord is a világ. Talán észrevette, hogyan figyeli egy-egy vendég Rizpát, mikor a fogadóban cserfeskedik. Talán hallotta azokat az illetlen ajánlatokat, melyeket a kislánynak tettek a matrózok. Talán féltette őt egymaga felküldeni a vendégek szobájába a váltás ágyneművel. Mégsem mondott inkább semmit, csak kézfeje keményebbik élével a gyermek fejére kólintott. - Szót fogadjál, vagy az ólban alszol, te istenverése!
Attól a naptól kezdve az állatok körüli munkákban segédkezett, lovakról gondoskodott, csibéket etetett, levelekkel rohangált vagy a piacról hozott, friss áruval töltött ládákat pakolta, esetleg a vendégek csomagját cipelte a kikötőből a Szűzig. Kezdte kinőni aprócska, konyhai fekhelyét, de jobban ragaszkodott hozzá az életénél is, hiszen a rolókon beszökő, reggeli napfény, a rántotta sós illata és a tűzhelynél sürgölődő Senira félhangos neszezése az otthont jelentették számára.

Aztán Senira elment oda, ahová Robb bácsi szerint csak a legjobbak juthatnak. Rizz elég idős volt már, hogy megértse, a cirógatások és a kedveskedő dorgálás többé nem térnek vissza, ám túlságosan fiatal ahhoz, hogy készen álljon az ezzel járó változásokra - főleg Robbra, aki a rászakadó gyász és a fogadó minden terhe és adóssága elől a borgőzös tudatlanságba menekülést választotta inkább. Felvettek egy új szakácsnőt, egy fiatal, csenevész lánykát, ám a Szűz körüli teendők java így is Rizz vállára szakadt, s mivel az új kisasszonnyal nehezen bírták kerülgetni egymást a konyhában, Robb bácsi pedig világosan a tudtára adta, hogy nem kér mihaszna jelenlétéből a fogadóban, így kiköltözött az istállóba.
- Embertelen hely az egy kislánynak. Ni, hát a zord hidegben még halálra fagy! - ágállt az egyik néni, aki gyakran betért hozzájuk, hogy friss almákat hozzon. A Szűz almás süteményeivel biza egyetlen helyi taverna sem kelhetett versenyre, ezzel minden novigradi asszony és úr tisztában volt.
- Akkor odapusztul, bánom is én. - zsörtölődött az öreg. - Eriggyé', bakfis, vidd ezeket hátra! Lódulj meg, mielőtt odasózok! - Azzal meglendítette nagy lapát tenyerét a kislány felé. A viharos kék elszórt ugyan néhány villámot Robb utálatos viselkedésére, ám csöppnyi ajkát keskeny csíkká préselve, egyetlen nyikkanás nélkül megragadta a ládát és elmasírozott vele a kamra felé, roskadozva annak súlya alatt.

A hajó lustán vánszorgott kifelé a dokkból. A vándor figyelte, hogyan birkózik meg a jeges árral, majd leverte csizmájáról a havat és öles léptekket elindult a stégen. Mikor szállás és koszt után érdeklődött, a kikötőmester habozás nélkül a Megrontott Szüzet ajánlotta - bőséges ital, olcsó ételek, gyors lovak. Ágyból nincs sok és kemény is, de egy éjszakára elegendő; ezzel hát a vándor a kikötővel szemközt, csupán párszáz méterre vibráló barátságos, meleg fények felé vette az irányt.
A fogadó előtti gerendához kötve néhány felnyergelt ló toporgott a hidegben. Apró, nyeszlett alak zabbal etette őket egy vödörből, melyet alig bírt a megfelelő magasságban tartani. A vándor figyelte egy darabig a már-már komikusnak ható próbálkozást, hogy a ló turkáló fejével együtt megtartsa a nehéz vastákolmányt, mielőtt rászánta volna magát, hogy odafüttyent.
- Hé, fiú! - Acélozott kék rebbent felé, dacos és fenyegető, a gyermekien bájos arc mégis elvette a tekintet élét. Mint a kismadár, ki fenyegetőn csapkod szárnyával, ám ahelyett, hogy ijesztőnek hatna, ártatlan próbálkozása csak ellágyítja az ember szívét. A vándor pontosan ezt látta a lovász gyerekben is. Ártatlanságot. - Mennyiért lehet itt lovat kapni?
A kék szemek gyanakvón mérték őt végig, mintha igyekeztek volna átlátni olcsó ruházatán, le egészen a csontjaiig, hogy onnét szűrjék ki szándékai milyenségét. Pisze orrát ráncolva végül annyit mondott:
- Öt korona, ha rosszra kell. Kettő, ha jóra.
- Miből gondolod, hogy rosszra használnám?
- A cicka mondta.
- Cicka?
De a gyermek csak nevetett a férfin, mintha a felnőtt lenne a bolond, és maga mellé súgott, a vállán terpeszkedő, láthatatlan bizalmasának.
- Ez sem érti... Túl buta ahhoz.
Hallván, hogy rajta tréfálkoznak, a vándor haragra gerjedt, kezét fenyegetőn meglendítette a suhanc felé, aki azonban gyorsabb volt, és a vödröt elhajítva átbújt a lovak alatt.
- Lódulj innét, mielőtt kettéhasítalak!
Rizz így is tett, csak előtte még nyelvet öltött az alakra. Még hogy ő fiú! Rendben, hogy nem olyan formás, mint a korabeli kisasszonyok, a haja is csapzott és rövidre tépett, a modora sem a királyi udvarban edződött, de kikéri magának! Hát minden férfi ilyen vak? Biztos a hatalmas önérzetük miatt van, olyan nagyra terpeszkedik az orruk előtt, ki sem látnak tőle.
Ezen zsörtölődve megkerülte a fogadót és hátraszaladt az istállókhoz. Elsuhant a bokszok mellett, majd felkapaszkodott a rozoga létráján a szénapadlásra. A kis szoba telis tele volt a kincseivel: félszemű babák, lyukas labdák, papírra vetett, girbe-gurba jelek és rajzok. Csak fegyvere nem volt még, pedig régóta szerette volna megtanulni, hogyan védheti meg magát a rosszmájú megjegyzésektől, és hogyan vághat vissza azoknak, kik felbosszantják.
Nem sokkal később meghallotta a szakácsné kiabálását a konyha felől. Őt hívta, úgyhogy búcsút mondott a szobájának, kettesével lekapaszkodott a fokokon és már szaladt is a fogadó fénye felé, mi beragyogta egész világát - szűk és szegény, de legalább az övé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kökörcsin

avatar

Hozzászólások száma :
31
Reagok száma :
11
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

TémanyitásTárgy: Re: Rizz   Pént. Jan. 11 2019, 18:56




Kedves Rizz!


Elfogadva!


Lehet, lesznek, akik azt mondják, hogy egy ilyen világban semmi keresnivalója egy ennyire fiatal kölyöknek, mint Te, pláne nem úgy, hogy igazából, minden látens varázslói képességekben való reménykedés ellenére, semmi "különleges" nincs benne. Hát, remélem, azokat a személyeket, akik ilyet állítanak, istenesen bokán fogod rúgni, mert bizony, hogy van itt mit kijátszani, egy éppen felnövekvő karakterben pedig több lehetőség van, mint azt bárki gondolná. Lehet, hogy nem fognak rólad hőskölteményeket zengeni, de én megígérem, hogy írni fogok Rólad legalább egy kis balladácskát!
Nem is tartóztatlak tovább, kislány, menj és foglald le az avatarod, és eredj játszani! Very Happy Van itt egy másik kölök, aki már nagyon-nagyon vár.

- Kökörcsin Mester

Avatarfoglaló







In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Rizz
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Közrendű-
Ugrás: