World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Latest?cb=20170716122041 Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) SwX5v3I Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Lambert, Wilkina

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. Márc. 22 2020, 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Sionnaech aép Áitaerbith
Today at 13:14


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Luna Smok
Yesterday at 16:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Friedrich Biberach
Yesterday at 15:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Aarau
Yesterday at 15:35


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Condwiramurs
Yesterday at 12:30


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Vilkas
Hétf. Szept. 21 2020, 20:40


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Condwiramurs
Hétf. Szept. 21 2020, 15:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Hránia
Hétf. Szept. 21 2020, 15:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Condwiramurs
Hétf. Szept. 21 2020, 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Emptyby Luna Smok
Hétf. Szept. 21 2020, 09:33

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️️


Azon ritka alkalmak egyike után voltam, hogy nem kellett Axii-t alkalmaznom azért, hogy a kialkudott árat kapjam meg a megbízásért. Toussaintban a borászat már-már olyan nemzeti hagyománynak számít, amit ha valaki nem művel, nem is számít a társadalom teljes jogú tagjának, így nem meglepő, hogy minden tehetősebb ember rendelkezik egy saját borászattal és egy tekintélyes borospincével.
A nyilvánvaló előnyeik miatt másért is szeretem a borospincéket. Sötétek és nyirkosak. E tulajdonságuk pedig szinte mágnesként vonzza a különböző rút dögöket, akik ellehetetlenítik a bor érlelését és a velük való kereskedést.
Ha csökken a forgalom, csökken a bevétel. Ha csökken a bevétel, akkor meg felkopik a borosgazda álla.
Egyszerű gondolatmenet egy bonyolult probléma levezetésére, ami a legtöbb esetben két lehetséges megoldást vet fel.
Az első és kevésbé hatékony a toussainti lovagrend egyik erélyes bajnokának felkérése, hogy bánjon el a szörnnyel. Általában a fukarabb kereskedők ezt szokták először megpróbálni és fizetségként csak néhány palack bort, meg soha nem múló hálájukat ajánlják fel.
A pragmatikusabb gondolkodású borászok viszont tudják, hogy ha ilyen baj van, akkor professzionális segítség kell és felkeresnek egy witchert.
Nem is kellett elmennünk a falucska hirdetőtáblájáig, már a határban kiabáltak nekem, hogy bizony munka van a számomra.
Nem véletlenül használok többes számot. Kökörcsin csapnivalóan rossz szokásához híven ismét úgy döntött, hogy felcseréli az út fáradalmaira a bor és a könnyen elcsábítható lányok ölének élvezetét.
Mondhattam én neki bármit, ő bizony a fejébe vette, hogy velem tart és egy bányászcsákánnyal se lehetett ezt az ötletet kiverni onnan.
Határozottan ráparancsoltam, hogy tartsa a száját amíg körbejárom a problémát, megtudom miféle bestével állok szemben és mennyi pénzt hajlandóak fizetni nekem azért, hogy elintézzem.
Persze az árnál csak nem bírta megállni, hogy közbekotyogjon, de becsmérlő megjegyzései még a hasznomra is váltak és még ötven érmével megtoldották az eredetileg kialkudott árat.
Utólag belegondolva talán örülnöm kellene, hogy nem kellett axiit használnom, hogy magam stromfoljam fel egy kicsit a fizetésem összegét.
Az összeszedett pletykák alapján néhány nekker talált utat a borospincébe.
Könnyű pénznek hangzik, főleg úgy, hogy Kökörcsinnek hála takaros összeggel gazdagodtam miután visszavittem a vezérük fejét az elöljárónak.
Amilyen szerencsém volt, annyira megörültek a sikernek, hogy rögtön falura szóló vigalmat csaptak a tiszteletemre, ahol úgy folyt a bor, mintha abból lenne a Jaruga.
Próbáltam hamar visszavonulni, hogy egy gyógyító főzetet elfogyasztva kialudjam a nekkerekkel való harc minden fáradalmát, de országos és minden lében három kanál cimborámnak hála hajnalig ihattam a jobbnál jobb toussainti pancsolmányokat, mivel a borosgazda volt olyan okos, hogy a rossz lőrével ünnepelje meg fényes győzelmem a nekkerek törzse felett.
A reggel mindkettőnket a csűrben, egy szénarakásban érte.
Meg sem lepődtem, hogy ennek az ezüstnyelvű félnótásnak a karjában egy naiv csitrit találok, az már annál inkább meglepett, hogy a borosgazda lánya feküdt ennek a dalos kedvű fajankónak a karjai között.
Álmosan dörzsöltem ki a csipát a szememből és csak reménykedtem benne, hogy nem lesz ebből országra szóló patália.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Okt. 17 2018, 17:47
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Geralt & Kökörcsin -

Legénybúcsú @


Toussaint…! Ha csak meghallja az ember ezt a nevet, máris felsejlik lelki szemei előtt ez a kis hercegi ékszeres-szelence, ahol a művészet úgy csobog mint az a jó toussaint-i bor! Nem csak a főváros, Beauclair büszkélkedhet ezzel a tulajdonsággal, hanem a kis falvacskák, községek, de még az ember által lakatlan erdők és mezők is; és még ha valakinek soha életében nem is sikerült megértenie egyetlen rímekkel cicomázott allegóriát vagy metaforát sem, ezt a regényes tájat látva esküszöm, a legcsököttebb és műveletlenebb paraszt is felcsapna költőnek! ...Már amennyiben nem ezen a tájon született, mert ha itteni illetőségű, akkor bizony a vérében van a szépségre való fogékonyság ilyen-olyan formában, ha máshogy nem, hát a borban - és mint tudjuk, in vino veritas, a borban az igazság, tehát az igazság a szépség. A Szép: Igaz, s az Igaz: Szép!* Én mondom, megérne egy ódát!
Egy szó mint száz, igen kevés ember akadhat csak a világon, akik nem igen értékelik ennek a csodaszép hercegségnek a szépségét, nos, hát ki más volna az útitársam, ha nem egy ilyen fickó! Pedig már a falu határában elébünk jött egy csapat legény, akik alighanem egyenesen a szőlőpréses dézsákból lettek kiugrasztva, hogy még véletlenül se szalasszák el azt a híres-neves trubadúrt, kinek művei lassan az egész kontinenst - meg egy-pár hölgyszívet - meghódították és nevét ismerik hercegek, grófok és királyok is! Na meg ha már Geralt is velem volt, neki is ajánlottak némi munkát, így hát kétség sem férhetett hozzá, hogy bizony még egy darabig mindketten élvezzük a toussiant-i tájat és vendégszeretetet. Egy kicsit azért besegítettem az alkudozásba, mikor azt láttam, hogy kedves barátomnak igencsak szűkmarkúan akarják mérni a fizetségét, de ahogy bevonult a borospincébe lekaszabolni azokat a rémeket, nekem már lekötötte a figyelmem egy csinos és mégis csintalan szöszke lány, kis gömbölyded galambocska… Aztán volt is lehetőségem még közelebbről megismerni kiskegyét, ugyanis Geralt egyáltalán nem meglepő sikeres szörnyvadászatát nagyon is meglepő módon hatalmas ünnepséggel honorálta a pince tulajdonosa. Mint azt napközben megtudtam, az úr maga a falu legnevesebb és leghíresebb borosgazdája, többhektárnyi szőlőföld tulajdonosa, borainak híre egészen Temeriáig jutott - szóval nem csak holmi hobbiborász, igen nagy tekintélye van ám! No meg nem kevés pénze, elvégre valamiből csak fenntartja azt a majdhogynem kastélynak tetsző házát!
Az ünnepségre visszatérve, fergeteges mulatság volt, úgy ropták a táncot a dalaimra, hogy öröm volt nézni, és úgy vedelte mindenki a bort, mintha csak szőlőlé lett volna - egyébként, van egy sanda gyanúm, hogy nem a Temeriáig jutott hírrel büszkélkedhető italokat kaptuk, de hát annyi baj legyen! Illetve azt is gyanítom, hogy ekkorra már igencsak sikerült meghódítanom annak a kis turbékoló galambocskának a szívét, mert hogy, hogy nem, mire utolért a reggel, már arra ébredtem, hogy a karjaimban durmol a drága - nekem meg valamilyen furcsa oknál fogva az öntudatra ébredésem pillanatától kezdve istentelenül fájt a fejem.
Nem mondanám, hogy sokat ittam volna, nem én, egy-két homályos folt volt csak az emlékezetemben, ahogy visszagondoltam az esti mulatságra, és ahogy nagysokára előrébb dőlök a szalmában - ez valami csűr lehet, ha nem csal a szemem - veszem észre, hogy nem csak az éjszakai, de a nappali kalandjaim társa is itt van! Intek is neki, hisz ő már úgy látom, rég ébren van, a leányzót pedig jobb, ha még nem ébresztem fel - de megébred végül magától is, és azt gyanítom, ő egyáltalán nem kóstolt semelyik borba sem bele, mert úgy tekint fel rám, hogy még a Napot is lemosolyogja az égről.
- Ah, Kökörcsin mester…! Hát tényleg nem csak álom volt! - trillázza, szemlátomást tudomást sem véve Geralt jelenlétéről. - Attól féltem, felébredek, és megtudom, hogy csak egy múló álom volt, vagy még rosszabb, hogy már el is tűnt!
Igyekszem a tőlem telhető legnyájasabban mosolyogni a lányra - ejnye, mi is volt a neve…? Aranka vagy Alžbeta, vagy valami ilyesmi…
- Ez csak természetes, hogy itt talál kiskegyed - mondom, de csak egyre jobban fáj a fejem. Közben gyorsan megigazgatom az ingecskéjét a bájain - nem mintha nem nézném el szívesen, de ő lehet nem fog örülni, ha megpillantja a csűrben rajtunk kívül levő személyt.
- Tudtam én…! Uraságod nem olyan férfi…! - nevetgél ábrándosan. - Hiszen olyan szép dalokat zengett rólam, a hajamról, a szememről, húú, úgy pirultam, de olyan boldog voltam…!
A lányka visszadől a mellkasomra, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy végre kikecmeregjünk a szalmából, de esélyem sincs félbeszakítani, már csicsereg is tovább:
- És aztán ahogy táncoltunk, hát én rögtön tudtam, hogy uraságod nem tréfál, és tényleg komolyak a szándékai, és aztán, és aztán…!
- És aztán együtt töltöttünk egy remek éjszakát, gerlicém, de… - próbálkozom meg a szó átvételével, mielőtt még Geralt karóba húz a tekintetével, de ezúttal sem hagy szóhoz jutni a lány:
- És aztán megkérte a kezem, és én, én csak ma ismertem meg uraságod élőben, de annyit hallottam a balladáit, és úgy szeretem minden költeményét, Kökörcsin uram, hogy én ott azonnal igent mondtam!
...Hinnye. Nagy szerencsém van, hogy a kisasszonyka örömében még mindig szorosan hozzám bújik és a homlokát is a vállamnak dönti, mert így nem látja az arcomon végigvágtázó érzelmek sokaságát, amik a szelíd értetlenségből indulva a teljes kétségbeesésig tartó skálán szaladnak végig elképesztő sebességgel. ...Ritkán fordul elő velem ilyen, de hirtelenjében szóhoz se jutok. Geralt-ra pillantok, és nem tudom, milyen arcot vághatok éppen, de nem sok jóra számítok… Atyaég, de fáj a fejem…!




P.S.:*John Keats: Óda egy görög vázához


A hozzászólást Kökörcsin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 18 2018, 14:01-kor.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Okt. 21 2018, 00:40
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️️


Jelen pillanatban úgy érzem, hogy talán jobb lett volna, ha később ébredek, mint ez a címeres ökör, aki az egyik legjobb cimborámnak meri hívni magát.
Nagyon jellemző rá, hogy az eszénél sokkal gyorsabban jár a szája, vagy az esze egyáltalán nem jár, amikor a szájából gátszakadást megszégyenítő mennyiségű szó repül ki, de azt hiszem, hogy most talán túl messzire ment azért, hogy bejusson a borosgazda lányának lábai közé.
Van nem egy praktikusabb, de erszényfogyasztó módja annak, hogy formás női idomokat markolásszon és megmelegítse a furulyáját. Kökörcsin pedig van olyan bohém és nemtörődöm, hogy olyan lányok ölében keresse az ihletét, akik pár orenért a fél nilgaardi sereg összes vágyát is képesek lennének teljesíteni.
Próbálok minél kevesebbé mozogni, miközben hallgatom a lány lelkes csicsergését. Valahol a szívem legmélyén még talán meg is érint a tapasztalatlanságából eredő naivitása, de eszembe jut, hogy ez rövidesen fúriákat megszégyenítő haragba és tombolásba fog átcsapni. Legalábbis ennek a széltolónak a korábbi nőügyeit ismerve esély van arra, hogy vasvillák ellenében kell majd használnom az acél kardom, miközben próbálom megmenteni a bőrét a lincselő tömegtől.
Alig érzékelhetően mozdítom meg a fejemet, hogy láthassam Kökörcsint, akinek a kijelentés után az enyhe szórakozottságtól a másnaposság fejfájásán át a kétségbeesés okozta letargián keresztül szinte minden érzelmet tükröz az arckifejezése.
Nem mondom szép kis slamasztikába keverte magát és úgy tett túl a legmerészebb blöffjein, hogy az italtól fűtötten még különösebben meg sem kellett erőltetnie magát.
Lassú, szándékosan elnyújtott mozdulattal kelek, majd egy látványos ásítás után lecsapkodom a ruhámról és kirázom a hajamból a ráragadt szalmát, azt éreztetvén, mintha csak most keltem volna fel.
- Jó reggelt! - mormogom a magam visszafogott stílusában úgy téve, mintha nem hallottam volna az elmúlt néhány percben elhangzottakat, majd meglepetést színlelve a lánykának is odaköszönök - Kegyednek is!
Mintha nem tudnék semmiről, odamegyek Keszeghez és elkezdem felnyergelni. Szándékos alapossággal helyezem fel a hátára az élére hajtogatott kapcát, a nyerget és az utazó táskákat is.
- Kapkodd magad Kökörcsin! - szólok oda a trubadúrnak - Az esti mulatozásban azt hallottam, hogy egy Bruxa kísérti az egyik környéken lévő gyümölcsöst. Szeretnék utána nézni.
Persze ez szemenszedett hazugság volt, de elértem vele a kívánt hatást. A lány ijedtében felsikkant és még szorosabban fonja a karjait a poéta köré.
- Vaják uram, már megbocsájtson, de ön kitenné ilyen hatalmas veszélynek azt a férfit, aki férjurammá lesz?
Odafordulok a párocskához és az egyik hófehér szemöldököm jól láthatóan magasabbra emelkedik a másiknál.
- Kökörcsin megmondanád, hogy miről maradtam le? - fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, kiélvezvén azt a kis időt, amíg csak én okozok kellemetlenséget ennek a díszes kalpagú pojácának


Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Okt. 25 2018, 12:29
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Geralt & Kökörcsin

- Legénybúcsú @

Azt mondja az én régi jó cimborám, az én legdrágább cimborám, hogy kapkodjam magam, mert bruxa-lesre megyünk - az istenekre, én még ennyire lelkes sose voltam semmilyen fiktív szörnyvadászatért! Nincs az a bruxa, nincs az a szirén, nincs az a hárpia, ami félelmetesebb lenne egy házasodni akaró fehérnépnél! Hát ha még a nyakamba is csimpaszkodik - ijhh, neh, nem kapok levegőt…!
És még kérdezi, hogy miről maradt le! Én itt mindjárt megfulladok a naiv női vágyálmok ölelő karjai közt a túlcsorduló szerelem illúziójától, ez meg még kérdezi, hogy miről maradt le!
- Jaj, drága vajákuram, nem lehet uraságod ilyen… Ilyen! Hiszen… Hiszen ön megígérte, hogy ha a kedves Kökörcsin mester az én férjemuram lesz, akkor maga lesz az ő tanúja!
Nna, erre az én szemöldökeim is felszaladnak a homlokom közepéig - hogy Geralt, az én tanúm? Ez nekem is új.
- Még kacagott is uraságod, amikor a drága jó dalnok úr azt mondotta nékem, hogy megkéri a kezem, és úgy mondta, hogy “Ha ez a félnótás lesz a kegyed férje, akkor én a tanú!” Nem csak tréfált, vajákuram, ugye nem? - csiviteli a leányzó, olyan reményteli hangon, hogy fájna belé a szívem kiábrándítani, hogy ez a drága jó vaják alighanem rég derült olyan jót egy tréfán, mint azon, hogy véletlenül elkövettem egy leánykérést.
...De legalább úgy fest, nem csak engem ütött ki az a bornak gúnyolt lötty - csak tudnám, mit kevertek belé!
- Édes kis gerlicém, galambom, ne haragudj meg a cimborámra, de--- - ragadnám magamhoz a szót megint, de ez a csicsergő leány esélyt sem ad rá.
- Jajj, én nem, én nem haragszom, tényleg, jaj, hát biztosan még nem ébredtek fel teljesen, hisz akkora mulatság volt tegnap! Óó, a papácska lehet, már fenn is van, ő is olyan boldog volt, hogy végre én is férjhez megyek! - kacag aztán a lány, és folytatja a trillázást. - Képzeljék, hogy már az összes leányrokon férjhez ment a családban, még az a tizenhat éves harmadunokahugocskám is két faluval arrébb, csak én maradtam itt vénkisasszonynak, tizenkilenc évesen! Hát gyalázat! - szippantott egyet lányos haraggal, azzal kiugrott az ölemből, és már talpon is volt - mire észbekaptam, már a pajta ajtajánál állt. - Na de majd most, húú, engem fog irigyelni az összes ángyom, ha megtudják, hogy a híres-neves Kökörcsin mester, a költő lesz a férjem, és a tanúja a legendás Ríviai Geralt lesz! Hjajh, futok is a papácskához! - és már futott is…
- ...Tudom, mit gondolsz, barátom, de… - kecmergek ki a szalmából gondterhelt arccal, aztán meglátom Geralt tekintetét, és hirtelen elfelejtem, mit akartam felhozni mentségnek. Szentséges Melitele, ezzel a tekintettel ölni lehetne!
- Ne nézz így rám, ártatlan vagyok, esküszöm! Én nem is emlékszem, mi történt! - mentegetőzöm feltartva kezeimet, mután végre kimászom a szalmaboglyából és leporolom magam. - De azért te se mindenre, ha jól sejtem… - pendítem meg, hátha nem feszítem még túl a húrt, aztán a lovainkra tekintek, majd a pajta ajtajára, és azonnal Geralt mellett termek.
- Viszont, most van időnk kereket oldani, úgyhogy majd útközben szidj le a sárga földig, kérlek, különben te is ünnepi gúnyában fogsz feszíteni mellettem a vőlegények vesztőhelyén!




P.S.:Jó sokáig várattalak, cimbora, elnézést!Mood: Strange Face
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Dec. 16 2018, 13:01
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️️


Kökörcsin, hát mibe kevertél te már megint engem?
Próbálom nem túlságosan kimutatni, hogy azon egyre gyakoribb pillanataim egyikét élem meg, amikor a között őrlődöm, hogy megbánjam azt, hogy valaha barátomul fogadtam ezt az elszabadult libidójú szoknyapecért, vagy két emberes nyaklevest kiosztása után a tudtára adjam, hogy másszon ki egyedül abból a csávából, amibe a könnyen felforró vére rángatta bele.
Bármennyire is próbálják elhitetni velem, hogy egy szívtelen szörnyeteg vagyok, csak azért, mert macskaszemem és farkasmedálom van, de semmi kedvem nincs egy tapasztalatlan leányka reményeit széttördelni azzal, hogy szembesítem a rideg valósággal. Lehet ezért szentimentális, elpuhult, vén bolondnak hívni, de sokszor jobb meghagyni az ártatlant ártatlannak. Az élet majd úgy is gondoskodik arról, hogy legyenek rossz tapasztalatai.
- Kegyed félreérti a szándékomat. - próbáltam nyugtatgatni a Bruxa-vadászat hírétől oly zaklatott leányt - Tudja a vajákok közt dívik egy ősrégi hagyomány, miszerint a házasodni készülő cimborát elviszik egy szörnyvadászatra, hogy átélje élete utolsó virtuskodó kalandját, mielőtt belevág élete legnagyobb kalandjába. Nem kell féltenie ezt a pö... poétát. Nem fog bántódása esni. Erről személyesen gondoskodom. Szórakozik egy kicsit a vaják cimborájával meg szerelme és hősiessége jeleként elhozza magácskának a Bruxa fejét.
Úgy vélem most magamon is túltettem ékesszólás és a féligazságok felhasználásának terén. Szokásom, hogy a Vaják-kódexre hivatkozzam, ha esetleg valami számomra kedvezőtlenül alakul, de ekkora történelemhamisítást még a magam kedvéért sem követtem el még eddig.
Mindezt azért, hogy kimenthessem Kökörcsin verést érdemlő hátsóját egy újabb meggondolatlansága miatt okozott skandallumból.
Azt hiszem néha túlságosan is visszaél azzal, hogy barátságként értelmezi azt a tényt, hogy számos ostoba húzása ellenére még mindig rendelkezik a rágós ételek elfogyasztásának képességével.
A megjátszott higgadtságom majdnem elpárolog, amikor a lányka kijelenti, hogy komolyan vette azt a viccnek szánt kijelentésemet, hogy én leszek a tanú.
Megvallom, hogy egy idő után elengedtem magam és ittam jó pár korty fehér sirályt is, hogy segítsem magam a bor élvezetében, de azért arra nem számítottam, hogy ennyire elfeledteti velem a szörnyvadászat fáradalmait. Annak ellenére el kell ismernem, hogy talán nem ártana átgondoltabban bánnom az itallal, hogy a mutációimnak hála, bárkit képes vagyok az asztal alá inni.
Ez mondjuk nem változtat azon a tényen, hogy a lányka nem tudja felismerni a szarkazmust.
- Tudja kegyed, régóta ismerem a maga derék vőlegényét és egészen a tegnap estig olybá tűnt nekem, hogy ő nem az a fajta ember, akinek a szerelme csak egy asszonyra korlátozódik. - próbálok valami mosolyszerűt kiültetni az arcomra - Nézze el nekem, ha meglepett, hogy Kökörcsin megtalálta az igaz szerelmet az ön kebl... karjaiban. Ritkán tapasztalok ilyet és a hivatásom sem éppen az a fajta, ami megengedi a derűlátást. De ha már adtam, akkor állom is a szavamat.
Bár még magamhoz képest is kedvesen és derűsén szólok a lányhoz, a szavaimban érezhető mellékzönge egyértelműen üzeni az én kolbászagyú barátomnak, hogy a legszívesebben most pörköltszafttal bőségesen belocsolt nadrágban lökném a novigradi kóbor kutyák közé.
Egyre kevésbé tudom fenntartani a jóindulatú barát képét, de a lány úgy tűnik tényleg nem tudja kordában tartani az örömét és elmegy világgá kürtölni, hogy micsoda galambot fogott magának az istenek kegyelméből.
Miután távozott, szinte azonnal leolvad az arcomról a joviálisnak szánt mosoly és olyan szúrós tekintettel nézek a cimborámra, mire egy egész marhát fel lehetne húzni és forgatni a tűz fölött.
Nem merek megszólalni, mert félek, hogy mindenféle artikulációt mellőzve, nyálat fröcsögve üvöltöznék vele. Erre meg egyikünknek sincs szüksége. Főleg nem ebben a helyzetben.
Hatalmasat fújok magam elé, mielőtt válaszolnék kifogásaira és még így is érezhetően remeg a hangon.
- Ha én állnék ilyen kifogással Yennefer elé, már készülnék is a szabadesés élményére. - mondom neki a helyzethez mért legnyugodtabb hangomon - Tényleg kasztrálással kell fenyegetnem téged, hogy ne akarj minden létező női láb közé bejutni?
A mentegetőzését hallgatva azt kívánom, hogy bár akkor is elő tudná venni a jobbik eszét, amikor nem egy hajszál választaná el attól, hogy durván átrendezzem a fogsorát.
- Bármennyire azt mondja a jobbik eszem, hogy hagyjalak itt élvezni a házasságodat, el kell ismernem, hogy igazad van. - mondom miközben morcosan igazgatom Keszegen a nyeregtáskájának szíját - Nyergeld fel a Pegazusod és tűnjünk innen, mielőtt a menyasszonyod fellármázza az egész falut.
Már épp a kötőféket adnám Keszeg szájába, amikor belép a borosgazda. Annak ellenére, hogy még mindig vörös a homloka a saját termésétől és véreresek a szemei olyan mosoly ül az arcán, mintha a nilfgaardi kincstárhoz kapott volna kulcsot.
- Hová sietnek uraim? - kérdi a mondatközepén hatalmasat böffentve - Arella monda, hogy valami régi vaják hagyománynak szeretnének majd hódolni az esküvő előtt. Félve kérdem meg, de Vaják uram megengedné, hogy magukkal tartsak? Szeretném jobban megismerni a leendő vejemet és erre nem is találnék jobb lehetőséget, mint egy közös szörnyvadászat.
Remek. Csodás. Már csak ez kellett nekünk.
Egy unatkozó borosgazda, aki elhiszi, hogy ez a nőcsábász tényleg elveszi a lányát.
Ennél pocsékabb reggelre még ha akarnék se tudnék ébredni...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Jan. 11 2019, 17:02
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Geralt & Kökörcsin -

Legénybúcsú @

Én mondom, életemben nem örültem még úgy Geralt képzeletbeli Vaják-kódexének, mint most! (Az én drága, kincset érő jó barátomnak ugyanis jó szokása néha idézni e meglepően rugalmas értelmezésű törvénykönyvből, de itt szakadjon rám a pajta, ha ennek a kódexnek bármelyik paragrafusa valóban írva vagyon! ...Mi recseg?! Hé!) Bár nem azt mondom, ha nem tudnám, hogy ez az egész bruxa-vadászat, kiváltképp a vérszívó fejének elhozása trófeaként, pusztán merő kitaláció, talán egy hangyányit inamba szállna a bátorságom - de biztosra veszem, hogy Geralt nem lenne olyan szívtelen, hogy ilyesminek tegyen ki, hisz ő is mondta! ...Még ha egy kicsit neheztelhet is rám éppen, legalább is majdnem valami más névvel illet, mint a tisztes foglalkozásom - ejnye már na!
Mindazonáltal egyetértőn bólogatok barátom minden szavára, hát persze, hogy persze, hősiesség, meg igaz szerelem, pontosan úgy, csak szabaduljak már ki az igaz szerelem szorongató karjaiból végre!
Bár azért drága barátom arca is megérné, hogy egy piktor megörökítse, mint az őszinte, de leplezni próbált Meghökkenés metaforáját, mikor a csivitelő gerlice előadja feleségül kérésének históriáját - és biz isten, még fel is kacagnék Geralt arckifejezését látva, ha nem az én nyakam körül szorulna épp a hurok… Vagyis az igaz szerelemtől ábrándos leánykának két kicsi kacsója. Már éppen felhorkannék a megjegyzésre, miszerint nem az a fajta ember vagyok, akinek szerelme csupán egyetlen szépleányra korlátozódna, de a szóban forgó szépleány trillája megakadályoz ebben. (És különben is, egy férfi igenis arra van teremtve, - különösképpen az olyan jóképű, daliás, és lágy hangú hírességek, mint jómagam - hogy semmiféleképpen ne tagadják meg a szerelmet egyetlen elragadó és elbűvölő fehérnéptől se! Továbbmegyek, jó okom van azt gondolni, hogy ezek a meseszép kisasszonyok szintúgy arra teremtettek, hogy szeretve legyenek egy hozzám hasonló remek férfiember által - hát tehetek én arról, hogy oly sokan vannak ezek a szerelemre vágyó leányok, és belőlem csak egy van?)
De aztán ennek a kis csűr-csevelynek is vége szakad, mert már se Geralt, se én, de még a gerlicém - Arabella talán…? Átkozott bor, hogy nem emlékszem a nevére…! - sem tudjuk tovább csűrni-csavarni a dolgokat, a kis galambom pedig kiröppen a karjaim közül, és viszi a hírt az egész retyerutyájának, hogy férjet fogott magának, tanústul. Hiába próbálok mentegetőzni, drága cimborám tekintetét látva egy pillanatra olyan érzésem támad, mintha én lennék az a bruxa, akit vajákbarátom bármikor képes lenne karóba húzni - az istenekért, hát mondom én, hogy ártatlan vagyok, na, miért kell minden költői túlzást komolyan vennie minden fruskának?! - de még mielőtt letorkollna, fúj egy nagyot, és csak utána fog bele a szidalmazásba.
- Hát azért az a te szép Yennefered is megérne egy külön mesét… - mormogom halkan, de azért valahol nagyon örülök, hogy Geralt nem tud semmilyen teleportkaput nyitni bizonyos hollóhajú varázslónőkkel ellentétben. Meg igazság szerint, ha tudna, se lenne rá hajlandó, hisz ő mondogatja mindig, mennyire gyűlöli az utazásnak ezt az igen kényelmes, de szerinte cseppet sem veszélytelen módját - és azt se értékelte különösebben, amikor előadtam neki az egyik legjobb versikémet, melynek címe: A Vaják, aki félt a portáloktól. (A tartalom brilliáns, bár a címét még át kell gondolnom, túl hosszú.)
Szerencsére sikerül hamar meggyőznöm cimborámat, hogy szitkozódni később is ráér, például, ha már három faluval arrébb vagyunk, szóval mindketten sebesen felszerámozzuk a lovainkat, amikor is… Belép a mi jó vendéglátónk, a mélyen tisztelt borosgazda, akit elnézve egészen biztos vagyok benne, hogy kicsi leánya inkább az anyjára ütött - Melitele-nek legyen hála - és még azt is megtudom végre, hogy az én kis szöszke gerlicémet Arellának hívják! Ideje volt már, és még el is merengenék, milyen szép ez a név, és milyen kevéssé rímel bármire, hacsak nem arra, hogy Arzéna, vagy muskéta - de időm sincs elgondolkodni ezen, mert érzem szinte, ahogy a kislábujjam hegyébe távozik a vér minden testrészemből, mikor is túlságosan lelkes majdani ipam felveti, hogy jönne velünk szörnyvadászatra. ...Hogy az istenek verjék meg…!
- D-drága jóuram, a-azért ez mégse annyira… - kezdek el magyarázkodni, mielőtt még Geralt megszólalna. - Hát, hogy is mondjam, ne-nem mintha nem örülnék, hogy uraságod szeretne megismerni, mi több, egyenesen repesek az örömtől, de…! De hát mégiscsak, egy bruxáról van szó! Az olyan vérszopó szörnyeteg, veszélyes, é-és megkísérti az embert, mint egy… mint egy succubus! Igaz-e, cimbora?
Jelentőségteljesen magyarázom, majd Geraltra pillantok, hogy erősítse meg az állításaimat - bánom is én, ha túlzok, majd ráfogjuk a Vaják-kódexre… Tényleg, a kódex!
- No meg különben is, az a kódex, a Vaják-rend Kódexe is kimondja, hogy… izé… - megköszörülöm torkomat, és jelentőségteljesen nézek Geraltra, hogy tudja, mire akarok kilyukadni. - Ho-hogy is mondja az a törvény, hogy csak kik vehetnek részt ebben a… az izé… Vaják-legénybúcsúban?
Látom én rajta, hogy a legkevésbé sincs ínyére ez a helyzet, (na nem mintha nekem úgy lenne!) de remélem, hogy ha lerázzuk ezt a lelkes após-jelöltet, megléphetünk innen - vagy legalább is elindulhatunk “bruxa-vadászatra”, hogy ne térjünk majd vissza…




P.S.:798!Mood: Pizzicato Polka






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Jan. 26 2019, 16:38
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️️


A csak félig-meddig valós Vaják-kódex szabályaira való hivatkozás ritkán hagyott cserben. Igazából egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor fulladt teljes kudarcba az, amikor megpróbáltam kijátszani ezt az ütőkártyát.
A fajtámról felröppent hézagos és egymásnak ellentmondó pletykákba mondavilágába jól beleillik egy ilyen viselkedést és hagyományokat meghatározó kódex, aminek a szabályai szinte minden helyzetben adnak valami kibúvót az egyszeri szörnyvadásznak.
Úgy tűnik ez esetben is jó szolgálatot tesz nekünk az a valószerűnek tűnő halandzsa, amivel a mesterségem ősi kódexére hivatkozva próbálom rávenni ezt a szerencsétlenül járt leányt, hogy engedjen el minket Kökörcsin utolsó nagy kalandjára.
Látom, hogy a cimborám hevesen bólogat minden egyes szavamra és miután ez a jóhiszemű kisgalamb kiviharzik nagy örömében, mintha Kökörcsin a homlokára kiülő, gyöngyöző verejtékcseppek is mérsékelnék magukat.
- Nem vitatom. - húzódik először a nap folyamán őszintének mondható mosolyra a szám visszagondolva a Yenneferrel való első találkozásom fabulába illő körülményeire - És hálát adok Melitelének, hogy a mesemondás helyett a rímfaragás ad neked kenyeret.
Kökörcsin nem úszta volna meg ennyivel a megvilágosodás közben elkövetett könnyelmű hibáját, ha hollóhajú varázslónő is velünk tartott volna. A nyakamat merném rá tenni, hogy meglátta volna a lehetőséget egy alapos leckéztetésben és némi mágikus segítséggel könnyedén megoldotta volna, hogy önként és dalolva hajtsa a házasság hóhérbárd alá a fejét ez a hétpróbás hatökör.
A rövid nyugalmunkat megzavaró borosgazda és az ő ötlete legalább akkor istencsapásának tűnik, mint amekkorának Kökörcsint éreztem ma reggel.
Nem kell túlságosan megerőltetnem magamat, hogy rájöjjek merről fúj a szél. A korán átvett gazdaság miatt nem sok vigadalom jutott neki és a leánya eljegyzése eszébe juttatta, hogy ő még nem élvezte ki az életet úgy istenigazából.
Kökörcsin próbálja menteni a menthetőt, de a mondandója inkább tűnik bizonytalan hablatyolásnak, mint átgondolt érvelésnek.
- Úgy vélem a leendő veje arra próbál célozni a maga kacifántos módján, hogy ez a kis kaland nem minden veszély nélkül való. - próbálom keretbe foglalni a cimborám összefüggéstelennek tűnő szóáradatát - A Bruxák veszélyes lények és ami még inkább veszélyessé teszi őket, hogy távolról igencsak szemrevaló fehérnépnek tűnhetnek. Néhány éve volt dolgom egy elátkozott herceggel, aki csak azért élte túl a bruxa arájával való bujálkodást, mert a rajta ülő varázslat megvédte őt a gonosz perszóna vérszomjától.
A borosgazda láthatólag elgondolkodik azon, amit hallott, a szemében pedig látom, hogy lázasan keres valami áthidaló megoldást, ami biztosítja számára, hogy velünk tarthasson.
- Ha csak amiatt aggódnak kendtek, hogy bajom esik, akkor magunkkal vihetnénk az kovács fiát, Phillipot. Jókötésű derék kölyök, aki egyszer puszta kézzel törte be egy megvadul bika fejét. Jó hasznát vennénk egy ilyen elfajzott némber ellenében.
A borosgazda, bár jó üzleti érzékkel rendelkezhet, de úgy tűnik nem sokat konyít az emberekhez. Az általa emlegetett Phillipo az egész mulatság idején lángoló szemekkel méregette Kökörcsint és az ölében üldögélő Arellát, én pedig biztos voltam benne, hogy csak a jelenlétem mentette meg attól az én léha barátomat, hogy újból meg kelljen várnia, míg benő a feje lágya.
- Minden tiszteletem Phillipo erejéé jó uram, de olybá tűnik, hogy kegyelmed megfeledkezett egy igen apró, de jelentős részletről. - próbálom minél udvariasabban megfogalmazni a mondandómat - Bár az ereje nem ér fel az igazán veszedelmes vámpírokéval, de a Bruxát nem ejtették a feje lágyára. Ha azt látja, hogy egy Vaják három felfegyverzett emberrel az oldalán indul ellene, akkor elbújdokol és elmarad a harc. Így pediglen okafogyottá válik az út, amire vállalkoznánk.
Óvatosan hátra nyúlok és úgy teszek mintha egy makacs szalmaszálat próbálnék kirázni a hajamból, miközben az ezüstszegecses kesztyűbe bújtatott ujjaim az Axii jelét formázzák a borosgazda orra előtt.
- Maga a szakértő vaják uram! - mondja egy pillanatnyi szünet után egy olyan ember hangján, mint aki frissen ébredt az álmából - Elfogadom, hogy akkor későbbre kell halasztanom eme remek fiatalember megismerését, de ígérje meg nekem kend, hogy egybe hozza haza ezt a daliát!
- Nem kell emiatt szavamat vennie. - mosolygok rá a borosgazdára barátságosan - Ennél sokkal veszedelmesebb helyzetekből is megmenekültünk már mi ketten.
- Nincs okom kételkedni magában Vaják uram, hiszen becsülettel megóvott minket a veszélytől. - terül szét egy bárgyú mosoly a férfi arcán, miközben beleegyezően bólint - Hagyom is kendteket felkészülni a vámpírvadászatra.
Még mindig kicsit instabil léptekkel, de boldogan fütyörészve hagyja el a pajtát, nem is sejtve, hogy éppen a legényszöktetéshez nyújtott nekünk segédkezet.
- Gyorsan készítsd össze Pegazust, meg keríts valami olyat, ami nem fog neked hiányozni, hogy tudj zálogot adni az arádnak. - mondom, miközben feladom a kötőféket Keszegre - Ideje eltűnni innen, mielőtt a borosgazada túlérveli magát az axii hatásán.
Megvárom míg Kökörcsin összekészül majd kivezetem a lovat és a búcsúzkodást minél rövidebbre fogva indulunk el az országúton.
Ahhoz nem kellett vajáknak lennem, hogy tudjam mit jelent az a tekintet, amit Phillipo lövelt felénk az üllő mellett állva. Túlságosan beszédes volt, hogy a távozásunk alatt nem hallottam a fémhez ütődő fém ütemes koccanásait....


Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Feb. 11 2019, 21:22
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Legénybúcsú @

Ábrándos, szerelmes gerlicém, minek nevezzelek, ha rámröpíted tekinteted, ezt a szelíd galambot, én nem tudom - azt viszont igen, hogy úgy kapok levegőért, miután a lelkem tengerébe folyó szerelem patakjának lágy hullámai eleresztenek, mintha most úsztam volna át a Jarugát. Lefogadom, hogy erre a hasonlatra még egyetlen népi költő se gondolt, hah, pedig micsoda szerelmes szonettet lehetne ebből írni! De hogy reménytelenül prózai helyzetemnél, helyesebben helyeztünknél maradjak, azt csak egy sértett hümpfögéssel honorálom bárdolatlan barátomnak, hogy hálát ad az égieknek, amiért nem mesemondásból élek - pedig tudnék én élni abból is! Megállj, vaják, egyszer én még megírlak a memoirjaimban, meglásd, azzal a te dzsinn-csinálta Yennefereddel együtt! Nekem fogod majd köszönni, hogy halhatatlan hírneved fennmarad az írott történelem kódexeinek porba vesző lapjain, addig éljek!
És remélhetőleg fogok is addig élni, még ha a borosgazda betoppanásával szép agglegény éveim reményei és tervei szerelmetes gerlicém képzeletbeli szárnyaihoz hasonlatos pihekönnyedséggel, és szélsebesen reppennek tova. Hogy az a rézfán fütyülő, ezüstnyelvű aranysárkány ragadta volna magával azt a féleszű gondolatát ennek a borvirágos orrú borosgazdának, hogy bruxalesre akarjon menni! Mindent megteszek azért, hogy meggyőzzem róla ezt a túlságosan is lelkes apósjelöltet, hogy senkinek sem lesz az jó, ha velünk tart erre a kacifántos körülmények közt sebtében kitalált vaják-legénybúcsúra, még Geralt barátom fiktív Vaják Kódexére sem átállok hivatkozni, hogy hamarább szabaduljunk. Bár tartok tőle egy kissé, hogy cseppet sem jókedélyű cimborám elfelejt csatlakozni hozzám az érvelésben, de még engem is meglep, milyen precízióval szövi tovább a hirtelen költött történetet. (Hah, na tessék, a végén még kiderül, hogy pályát tévesztett, és akár még mellém is beállhatna vándor mesemondónak - kétségkívül veszélytelenebb és nyugalmasabb foglalkozás, mint a szörnyvadászat, sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy helyenként jövedelmezőbb is! Már ha a helyi borosgazdák zsugoriságából indulok ki, de saját tapasztalatomból elmondhatom, hogy másutt sem mérik túl bőkezűen a fizetséget a vándorló professziót űzőknek…)
Hanem aztán arról a hercegről a bruxa szeretőjével hallottam már - helyesebben szólva nagy nehezen, sok-sok morgolódás árán, de csak kibökte ez a szűkszavú szörnyvadász korábbi kalandjainak mikéntjeit és hogyanjait. Ahhoz képest, amivel engem örvendeztetett meg, most valósággal szónokol! Mondom én, hogy pályát tévesztett! Hanem ez a borosgazda sem akar tágítani a szándékától az istennek se, még a nyakunkba is akar varrni valami Philippot, a kovács fiát, na meg még mit nem! Ütögesse csak a fémet az üllőjén, úgy, úgy, cimbora, te is, addig üssed a vasat, amíg meleg, és amíg még hallgat rád ez a túlbuzgó apósjelölt! Ha már én felalkudtam neked a nekkerek árát, kedves barátom, úgy a helyes, hogy te most lejjebb alkudd a bruxa-vadászvágyat!
Már éppen beszállnék, hogy rendkívüli meggyőzőképességemet latba vetve végérvényesen eltántorítsam botcsinálta ipamat a vérszívó nőszemélyek utáni hajszától - ha ilyen fehérnépet akar levadászni, induljon meg inkább az anyósa ellen - amikor is a borosgazdát mintha kicserélték volna! Teringettét, ha ez valami vajákbűbáj…! Az áldóját, ezt a varázslatot nekem is megtaníthatná Geralt! Nem volna többé gondom azzal, hogy miként békítsek meg egy féltékeny szeretőt, vagy zsebeljem be a jussomat a kocsmai nótákért…!
- Ó, hogyne, hogyne, de még milyen kalandokból keveredtünk ki, gazduram, volt már dolgunk egy rosszmájú szilvánnal, aki mindenféle aljas csínytevéssel keserítette meg a falusiak életét, sőt, megszelidítettünk már együtt egy palackba zárt dzsinnt is, amit még egy varázslónő is meg akart kaparintani! És ugyebár jóuram gondját is szépen megoldottuk azokkal a nekkerekkel, igaz-e? - toldom hozzá én is, és így, kettőnk természetadta és mágiával feldúsított szónoki képességével meggyőzzük ezt a jóembert, hogy eridjen már végre a dolgára.
- Cimbora, én itt helyben megesküszöm neked mindenre, ami szent, halálod napjáig fog üldözni a hálám, ha ezt a kalamajkát megússzuk, sőt, ha magunk mögött hagyjuk ezt a kis falvacskát, esküszöm, az első kocsmában leisszuk magunkat az én kontómra! - szalad ki a számon a meggondolatlan ígéret gyorsabban, mint hogy finomítani tudnám, de hát istenem, megér nekem ennyit a lelki békém.
Nem kell kétszer mondania Geraltnak, mire befejezi a mondatot, már készen is állok az útra Pegazussal együtt.
- Várj, várj, barátom, nem úgy van az! - mondom komolyan a zálogra. - Nem adhatok akármit oda! Egyrészt, nincs énnekem túl sok ingóságom, másrészt pedig, nem szúrhatom ki ennek a lánynak a szemét akármivel, mert a végén még gyanút fognak! De egyet se félj, kitaláltam én már, hogy mi lesz az a zálog, mégiscsak trubadúr vagyok, egy csinos kis versikét bármikor kirázok a kisujjamból!
De még hogy! Már elő is tekerek egy papirost, meg hozzá gyorsan tintát és pennát.
- Na, ezt hallgasd meg!

Szerelmednek nyila keblem által döfé,
Miáltal lett szívem mindörökké Övé.
Övé, vagyis Tiéd, szépséges galambom,
Ébren virrasztva is csak rólad álmodom.

Eddig jó… Fogadd szerelmem zálogául, szépséges Arella… ...Arella… ...A terem buráját… Arella…! Mi a mennydörgős ménnykű rímel arra, hogy Arella?!

Az anyja úristenit, ennek a fele se tréfa! Kifogott rajtam egy név?! Istenuccse, a fene se fog ezen gondolkodni tovább, amikor sietős a dolgunk!
- Na, jól van, na, ne nézz így rám, könyörgöm, nem nyúzom tovább, elég lesz az az egy strófa, átadom, és már mehetünk is!
Ilyen szélsebesen sem vettem még búcsút egyetlen szépleánytól sem… Elszavaltam ezt a sebtiben összekörmölt költeményt, és átadtam a papirost kis gerlicémnek, cserébe ismételten közel kerülhettem a legédesebb halálnemhez, nevezetesen ahhoz, hogy két kacsó és két kebel közt egész egyszerűen megfulladjak. De végül, végre valahára csak el tudtunk indulni, hogy elkapjuk azt a bruxát, ami remélhetőleg félúton átváltozik majd egy pénzes bukszává, és akkor nem nekem kell állnom a következő faluban a tivornyázást. Hanem azonban ez az átkozott rím nem hagy nyugodni, és míg nélkülözhetetlen útitársam csöndbe burkolózva halad mellettem Keszeg lovának hátán, azért, hogy méginkább eltereljem a gyanút arról, hogy nem vaják-legénybúcsút tartunk, hanem vőlegényszöktetés zajlik - meg persze a komor szótlanság elűzése érdekében is - kifejtem drága barátomnak ezt a rímtelenséggel átkozott helyzetet.
- Geralt, erre a névre tényleg nem rímel semmi! Itt csapjon belém a villám, ha lehet rímet faragni arra a névre, hogy Arella! Most mondd meg! Arella, muskéta… nem, nem jó! Ez egyszerűen gyalázat! És csodálkozik a borosgazda, hogy senki nem udvarol a lányának - hát hogy udvaroljon bárki szép szavakkal és szerelmes szonettekkel, ha még csak rímet sem tud faragni arra a névre, hogy Arella...!
- Megállj, te bitang! Kihívlak párbajra!
- ...Arella… Párbajra… …! Geralt, ez rímel!! M-mi-mi-micsoda?!
Éppenhogy csak nem esem ki a nyeregből, mikor meglátom az utunkat elálló ifjút - itt ragadjon el egy griff lovastul, ha ez nem Philippo, a kovács fia!
- Hallottad, te lator! Párbajra hívlak, Arella kisasszony szerelméért! Állj ki ellenem, ha mersz, kutya!
...Hogy az a magasságos Melitele áldása csapna kupán egy üllővel…!




P.S.:1077 szó. Jó soká várattalak, cimbora, de megérte.Mood: Wine Wars






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Márc. 06 2019, 13:56
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️


Ezt a széptevő széltolót ismerem már annyira, hogy viszonylagos biztonsággal jelenthessem ki, feltérképeztem valamelyest azt, hogy miként áll a világ dolgaival.
Bár Kökörcsin érdeklődése csapongó, a költészet és ivászat témáján kívül figyelme pedig olyan rövid életű, mint egy koponyasérülést szenvedett aranyhalé, mégis el kell ismernem, művészetének ereje abban rejlik, hogy egy köznapi szántóvetőhöz képest milliószoros intenzitással éli meg azokat a szalmaláng éltű érzelmeket, amik gyökeret vernek a szívébe.
Nem vitatom, hogy egy poétánál, akinek az a kenyere, hogy szavakba öntse ezeket a nagy lángon égő emóciókat ez egy hasznos tulajdonság, sőt akár szakmai követelménynek is tekinthetjük.
Mégis egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy ideje lenne már valakinek megtanítania az én bársonyszívű barátomat arra, hogy csak a szakmájában gyakorolja tiszavirág éltű fellángolásainak és csalódásainak ily heves megélését.
Legfőképpen azért, mert nem feltétlenül fogok mindig rendelkezésére állni, amikor túlfűtött szívének hála olyan kalamajkába keveredik, amiből önerőből nem fog tudni kimászni.
Én nem rendelkezem azzal a képességgel, hogy ennyire spontán módon képesek legyek ennyire heves érzelmek kimutatására, így a borosgazdával való beszélgetés folyamán csak Kökörcsin számára válik egyértelművé, hogy már a kora reggel pattanásig feszült idegeimnek jele az, hogy szinte már majdnem monoton és színtelen hangon magyarázom vendéglátónknak a Bruxavadászatban rejlő életveszélyes kockázatokat, miközben gondolatban már toussaint-i határ túloldalán járok.
Nagyon örülök annak, hogy nem kell tovább ecsetelnem egy vajákkal való közös utazás veszélyeit azzal, hogy elregéljen leendő veje miként vesztette el majdnem azt a szoknyalibegtető hangját.
Az axii már nem egyszer húzott ki a bajból és úgy tűnik, hogy most is nyert nekünk annyi időt, ami elég lesz arra, hogy elkezdje megrontani a nekkereket lemészárló vaják és a házasságszédelgő trubadúr emlékét az uradalom lakóinak szívében.
- Óvatosan a hirtelen felindulásból tett ígéretekkel Kökörcsin! - sandítok rá Keszeg mellől, miközben meghúzgálom a nyeregtáskák szíjait - Tudod, hogy sokkal többet kell innom a részegséghez, mint egy köznapi flótásnak.
Bár direkt nem mondom ki neki, hogy pont az ilyen hirtelen érzelmi kitörései egyikének hála kell lehazudnom a csillagokat az égről, mégis reménykedem abban, hogy a hanghordozásom eszébe juttatja ezt a tényt.
Valahol a lelkem legmélyén talán még csodálni is tudnám, hogy Kökörcsin mennyire homlokegyenest másképp viselkedik, amikor megemlítem neki, hogy talán jó ötlet lenne szerelmi zálogot hagyni szerencsétlen Arellának.
Annak ellenére, hogy szinte már kényesen gyorsan készült el az összecsomagolással, a megjegyzésem után mintha erőt vett volna rajta az alkotási vágy.
Miközben a papírossal és a tintával piszmog, kivezetem a lovainkat a pajtából. Láthatóan annyira lefoglalja az alibi szerelmes vers megalkotása, hogy teljesen megfeledkezik a jelenlétem hiányáról és még akkor is beszél hozzám, amikor már nem is tartózkodok a közelében.
Már majdnem visszaindulnék szólni neki, hogy ideje mennünk, amikor a papírost lobogtatva bukkan fel a pajtaajtóban és a tőle megszokott széles mosollyal az arcán nem veszi át Pegazus kötőfékét.
A falucska főterén már egy kisebb seregnyi asszony és leány sorakozott fel és mindegyikőjük szeme úgy ragyog közeledtünket látva, mintha egy öklömnyi gyémántot ültettek volna a szemüregükbe.
Valahol megcsap a szánakozás és az együttérzés szele Arella láttán, miközben végighallgatom a cimborám rövid, de hatásos szerenádját. Ez a naiv kislány abban a hitben van, hogy az én csélcsap barátom feleségévé lesz, miután visszatérünk a bruxa leöléséből. Biztos vagyok benne, hogy annak ellenére is hallani fogom mikor törik össze a szíve, hogy száz és száz mérföldre járok majd innen.
Ha szerencséje van, akkor megnyugvásra lel Phillippo közeledésében és felismeri, hogy hosszú távon jobban jár egy őt szerető fantáziátlan férfival, mint egy szenvedélyes, de csapodár rímfaragóval.
Bár tudom, hogy Kökörcsin számára hatalmas megkönnyebbülés, amikor a búcsúcsók után végre magunk mögött hagyjuk a falut, mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy rossz végéről fogtuk meg a dolgot.
Láthatóan ezzel a lelkiismereti gonddal magamra maradtam, mivel mellettem baktató Pegazus felől folyamatosan hallom a cimborám hangos gondolatait, ami azt jelzi, hogy még nem tette túl magát az álcája fenntartásához szükséges versike tökéletesre csiszolásán. Valami ilyesmire gondoltam, amikor a figyelemtapadásának sajátosságairól elmélkedtem.
Ügyet sem vetve a folyamatos szóáradatra ültem a lustán lépegető Keszeg nyergében, Kökörcsin pedig látszólag annyira elmerült a szakmai problémájában, hogy észre sem vette a szótlanságomat.
Az út menti sövényben kuporgó Phillippot már távolról észrevettem. Sejtem, hogy mi miatt van itt és remélem, hogy szép szóval is meg lehet vele értetni, hogy semmi szükség a virtuskodásra.
Az én cimborám azonban annyira elmerült a saját apró cseprő bajában, hogy az első kiáltásból is csak a hiányzó rímpár másik felét fogja fel.
- Kökörcsin. - nyúlok át Pegazus nyakához és meghúzom a kötőfékét - Azt hiszem neked szóltak.
A kovácsfiú arca olyan árnyalatban játszik, mint egy sötétebb toussaniti rosé és a kardot markoló keze összes ízületének ropogását hallom, ahogy a fegyvert kivonva lép elő a rekettyésből. Láthatóan nincs olyan hangulatban, hogy tárgyalni lehessen vele.
Még egyszer megismétli a kihívást és ezúttal olyan jelzőt használ, amivel már több összetört szívű kisasszony és azok urai is illették az én "derék" barátomat.
Itt most cselekedni kell, mielőtt az én hebehurgya cimborám valami olyat mond, amitől a fiú vérszemet kap.
Miért kell nekem mindig takarítani ezután a félnótás után?
- Tedd el a kardot és engedj minket utunkra! - szólok rá határozottan, miközben a Keszeggel Pegazus elé léptetek - Nem ismeretlen számomra az amit most érzel, de hallgass már kicsit a józan észre. Ha hagysz minket elmenni, akkor soha nem hallasz többé rólunk és Arella szíve is a tiéd lesz.
- Mit mondasz te átkozott mutáns? - lobban haragos láng Phillippo szemében - Nagy dérrel-dúrral beállítotok a faluba, mint egy csoport vándorszínész, meglengeted a kardodat, hogy megünnepeljenek, a férfinak alig nevezhető cimborád pedig házasság ígéretével veszi el Arella ártatlanságát egy szénakazalban, majd pedig hősies szerelmi küldetést hazudva hagyjátok magára szerencsétlent.
A legamatőrebb vívói hibát elkövetve, a kardot magasba emelve ront neki Keszegnek, de egy tizedmásodperccel később már nagyot puffanva terül el az út porában.
Más választásom nem lévén az Aard jelét használva nyertem annyi időt, hogy gyalogosan folytassam tovább Phillippo jobb belátásra térítését.
Kábán a lökéstől, a fiú hanyatt fekve tapogatózik a kardja után. Nem érzem szükségét annak, hogy a saját acélkardom után nyúljak. Azzal csak felhergelném és újabb meggondolatlan cselekedetbe hajszolnám.
- Higgadj már le te kölyök! - szólok neki nyugodt türelemmel - Mit érnél el azzal, ha megölöd Kökörcsint párbajban?
Úgy tűnik felhagyott azzal a céljával, hogy háton fekve találja meg a kardját. Feltápászkodik, majd újra kézbe veszi a kardot.
Elköveti azt a hibát, hogy kartávolságba lép és egyenesen a torkomnak szegezi a fegyver hegyét.
- Visszaszerzem Arella becsületét! Még ha ezért veled is kell megverekednem te rühes vaják! - néz rám dühtől kitágult pupillákkal - Szóval takarodj az utamból, hogy megvívhassak ezzel a senkiházi tollforgatóval, vagy leváglak, mint a disznót szokás!
Semmi kedvem megverni ezt a fiút, de úgy tűnik muszáj leszek kiosztani neki néhány nyugtató jellegű pofont, mielőtt érdemben beszélni tudnék a fejével.
Melitele verjen meg téged Kökörcsin, hogy miért kell mindig ilyen helyzetekbe keverned engem?


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 24 2019, 20:05
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Legénybúcsú @

Amikor botor módon azt a nem túl megfontolt ajánlatot tettem kedves cimborámnak, hogy a legközelebbi faluban a sárga földig leisszuk magunkat, és mindennek a tetejébe ennek a tivornyának a költségeit nagylelkűen magamra is vállaltam, hát mit ne mondjak, kedvem lett volna tarkón csapni saját magam…
- Ugyan, Geralt, ez csak amolyan költői túlzás! Nem kell minden szavam olyan véresen komolyan venni! - legyintettem úri hetykeséggel. - Különben pedig a tegnap este után teljes bizonyossággal meg vagyok róla győződve, hogy ez a te híres, mutálódott vaják-immunrendszered és állóképességed is pont ugyanilyen költői túlzás eredménye! Valld be, barátom, te sem emlékszel többre a mulatságból, mint én, pedig nem hiszem, hogy azt a rémes lőrét hordószámra ittad volna! - mondom a lehető legkomolyabban, bár biztos vagyok benne, hogy ez a szűkszavú szörnyvadász úgysem fogja felvenni baráti ugratásomat. Eh, minek is fárasztom magam!
Hanem ami ezt a szerelmi zálogot illeti, ebben az egyben kivételesen igazat kell adnom bárdolatlan barátomnak, s ha pedig nem híres-neves vándor dalnok lennék, bizony, bajban lettem volna, mit is adjak és hagyjak hátra szívem szalmalángéltű szerelmének. Végtére is, négy igen tanulságos évet töltöttem el Oxenfurt tudástól és csodáktól - meg a padokba és a falakba karcolt gúnyversektől és pajzán felszólításoktól - hemzsegő Akadémiáján, sőt! Még egy évet áldoztam a tudomány és művészet oltárán csak azért, hogy a porosodó professzorok kérlelésének engedve magam is a katedrára álljak és oly felszentelt buzgalommal verjem az ifjú nebulók fejébe a verstant és a grammatikát, mint ahogy az enyémbe verték bele annak idején az írástudást. Így hát kérem, mi sem természetesebb annál, mint hogy egy szerelmetes szösszenetet rittyentek össze alig pár perc leforgása alatt turbékoló gerlicémnek, aki, Melitele kegyelmére, bárcsak olyan sebesen szállna szárnyain a szélben, mint minden kötelességtudó postagalamb…
Nos tehát, szép fényesre csiszolom e pár soros műalkotás csillanva csendülő rímeit és lágyan cirógató metaforáit, aztán már csak a kedveskedő ajánlás, és… Nofene. Teringettét! Hát miféle dolog ez, ilyen nincs! Ez nem létezik! Nincs erre a névre egyetlen egy rím se?! Az nem lehet, kérem alássan, olyan nincs, a háromarcú Melitele hétszentséges két keblének völgyére, hogy én, Kökörcsin Mester, a hét szabad művészet tanult mestere és örökbecsű balladák szerzője, ne tudnék rímet találni arra a névre, hogy Arella! ...De most egy se jut az eszembe.
- Ó, hogy az az átkozott, kútvízbe rondító, erdei szilván vigye el a fenébe ezt az átkozott rímet, Geralt, hát érted te ezt?! ...Geralt?!
Na tessék, még ez is! Hol ez a szenvtelen szörnyvadász, amikor szükség lenne rá!? Ott! A terem buráját, hát majdhogynem itt hagyott!
- Szépen vagyunk, cimbora, mondhatom! Egy percre nem figyelek oda, és itt akarsz hagyni?! - torkolom le, persze csak halkan, amint mellé érek. - Na még mit nem, ha eddig nem tudtál elüldözni magad mellől, most már nem “felejtesz ott” egy faluban sem, pláne nem ilyen kényes körülmények között! - pusmogom, majd fennhangon folytatom, hogy semmiféle bámészkodó ne fogjon gyanút. - Köszönöm, kedves barátom, vezesd csak utánam a lovamat, én pedig megyek és búcsút intek szépséges arámnak, a gyönyörűséges Arellámnak! - közben elindulok a birtok kapuja felé, és őszintén bevallom, nem gondoltam volna, hogy ilyen hitelesen fogom alakítani a hős szerelmest, de lám, akár még vándorszníszkedésre is adhattam volna a fejem!
És ott is áll Ő, boldogságában piruló-viruló virágszál, egy cirmos-szirmú, dundi kis tulipánt, közrefogva egy csokorra való, gyémántszemű fehérnéppel, akik koszorúként fonták körbe szendén somolygó kis “menyasszonykámat”, mintha bizony tényleg nősülésre akarnám adni a fejem. Ó, nem férfinak való az olyasmi, megállapodni egyetlen mátkánál, mikor már most e gömbölyded tulipánvirág körül hajladozó virágszálak is úgy integetnek felém, hogy ember legyen a talpán, aki ellenáll édes nektárpillantásaiknak! Itt egy büszke rózsaszál, ott egy félénk ibolya, amott egy sápadt liliom - de van ám itt vidám kankalin, huncut kis levendula, fodros szoknyás szegfűszál és kacagó gyöngyvirág! Bűn volna ezeket a szépségeket hagyni elhervadni anélkül, hogy az ember magába ne szívja illatukat és meg ne ízlelje nektárjukat!
És ni, e szépséges virágcsokor csak úgy csüng azon a sebtiben összekörmölt szösszeneten, amit eldallok kis gerlicémnek búcsúzóul - aztán van lehetőségem csatlakozni a halkan sóhajtozó asszonyhadhoz, mikor végre lélegzethez bírok jutni a túlcsorduló szerelem mindent elborító hullámai - meg Arella két szép keble - közül kiemelkedve. Aztán, isten uccse, indulhatunk végre a képzeletbeli Vaják-kódexben előírt képzeletbeli bruxa-lesre, hogy sose térjünk vissza többé. Micsoda megkönnyebbülés már a gondolat is!
Már majdhogynem meglepő, milyen könnyűszerrel abszolváltuk ezt az igen kínos helyzetet, és hogy a hirtelenjében kitalált tervem - mert hát az én tervem volt, hogy meglépjünk, Geralt csak a körítést adta hozzá - szinte óraműhöz hasonló precízióval és pontossággal működött! Ennyi hát, nincs más hátra, mint hogy végre a végére járjak ennek az átkozott rímtelen névnek és míg békésen baktatunk a faluhatár felé lovaink hátán, minden siker nélkül igyekszem megértetni drága, életmentő cimborámmal, hogy micsoda tragédia az, ha valakinek, ráadásul egy igazán csinos kisasszonykának a neve az égvilágon semmilyen szóra sem rímel. Katasztrófa! Ez a szótlan szörnyvadász meg még csak meg se mukkan!
Aztán egyszer csak villámként hasít belém a felismerés, amint a Halhatatlan Múzsák szavának szele a fülembe lopja az eddig keresett rímpárt: párbajra! Arella, párbajra! “Fogadd szerelmem zálogául szépséges Arella, e verset s hogy szívedért kiállok párbajra!” ...Hogy micsoda?!
Mire észbe kapok, Geralt egy mozdulattal megállítja helyettem Pegazust - ejnye no!
- Nekem…? - vonom fel szemöldököm, mert higgyék vagy sem, van annyi eszem, hogy tudjam, az ilyen felpaprikázott hangulatú férfiúkkal szemben, mint amilyen ez a kovácsoltvas-akaratú és borvörös ábrázatú Philippo is, működőképes technika, ha az ember hülyének tetteti magát. ...A legtöbb esetben legalább is. És különben is épp egy rímpár kellős közepén voltam, senki nem róhatja fel nekem, hogy a külvilág jelentéktelen rikácsolásait észre se vettem!
- Neked, bizony, te címeres gazember! - üvölt fel újra, s vonja ki kardját a kovácsinas, arca lassan épp olyan bíborszínben játszik, hogy a kalapom is megirigyelné - teringettét! Kard van nála! Ennek a fele se tréfa!!
- Várjon, várjon egy szóra, jóuram, itt valami félreértésről lehet szó…! - kezdenék bele azonnal a mentegetőzésbe, hogy kimagyarázzam magunkat ebből az igencsak szorult helyzetből, de még a mondat feléig sem jutok el, mikor ez az én szófukar szörnyvadász cimborám a szavamba vág, és azonnal kitálalja minden titkunkat ennek a kurafinak… Melitele szerelmére, Geralt, te meg akarsz engem ölni!!? Éppen hogy csak nem csapok a homlokomra a két félnótás összeszólalkozását hallva - azt azért kikérem magamnak, hogy férfinak alig nevezhető lennék, mert végül is mégiscsak nekem adta bájait a kis gerlicém, és nem ennek a vasgyúró tökfilkónak! - aztán, te jó ég, az istenek kegyelmezzenek, Philippo kardját emelve már ront is felénk…! ...Majd mire kinyitom a szemem, már a porban fekszik hanyatt két nagy puffanás után. (Nem mintha becsuktam volna a szemem. Csak pislogtam!) Ez is valami igazán hasznos vajákbűbáj lehet…!
- Geralt, vá-várj…! - kiáltok utána, mikor cimborám már Philippo felé közelít, te jó isten, a végén még péppé veri nekem, aztán örökre itt marad az emlékünk néhány körözési plakát képében…
Azonnal leugrom Pegazus hátáról - ebbe a nyomorult kengyelbe is most kell belegabalyodnom, hogy a rosseb vigye el! - és mire ez a két kardforgató kurafi a szóváltás végére ér, én is éppen odaérek melléjük.
- Az égvilágon semmi szükség itt felesleges pofozkodásra meg vérontásra! - állok meg a vaják mögött, biztos távban Philippo kardjának hegyétől, ami, te magasságos Melitele, egyenesen Geralt torkának szegeződik. - Párbajra meg annál is kevésbé!
- Szóval nem csak gerinctelen, de még gyáva is vagy, te féreg!! - bődül fel a kovácsfi, és mit ne mondjak, azért megnyugtat, hogy a köztünk lévő reláció középpontjában álló vaják az én oldalamon áll…!
- Nem gyávaságból, megfontolásból mondom, hogy nincs szükség párbajra, ugyanis csekélységem a kardot nem, csak a tollat tudja jól forgatni! És mi volna, ha én hívnám ki uraságod párbajra - de költőire! Na, mindjárt maga maradna alul, ezt elhiheti! - mondom méltóságteljesen, felszegve állam.
- Tyűűű, tényleg párbajozni fognak?! - csipogott valami a mellettünk terpeszkedő galagonyabokor felől, még mielőtt a kovácsfi felelhetett volna.
Itt rántson magával a föld alá egy síribanya, na, már csak ez a kölyök hiányzott! Ott áll a bokorban, van vagy nyolc éves, és úgy mered a társaságunkra, mintha most látna életében először embert - de a másik vakarcs, aki mellette áll, sem különb nála, csak kisebb. Ő lehet vagy hét éves is.
- Párjajojni! Kajdokkaj! Szójok Ajellának, hogy párjajojni fognak éjte! - kiabálja, még innen is tökéletesen látszik a két első foga, illetve azok hiánya - aztán a kölyök hiánya, ahogy árkon-bokron átugorva iramodik vissza a falu felé, a másik meg itt marad strázsálni.
...Ilyen a világon nincs.




P.S.:És ez ennél már csak rosszabb lesz... xDMood: Wine Wars






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...




A hozzászólást Kökörcsin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Júl. 11 2019, 14:57-kor.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Május 15 2019, 16:25
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️


Úgy tűnik Kökörcsin elméje még másnaposan is egész jó hatásfokkal működik ahhoz, hogy vissza tudja csinálni az egyik kevésbé meggondolatlan ígéretét. Természetesen nem állja meg, hogy egy kicsit élcelődjön rajtam, ezzel is tompítva a könnyelműségének mértékét.
- A kardjaimban mernék fogadni, hogy nem ezzel az indokkal hátrálnál ki Arella szerető karjai közül, ha éppenséggel nem sikerült volt kiszúrnunk a falu szemét a színlelt bruxavadászattal. - sandítok rá Keszeg hátáról - Nem tagadom, ittam néhány kortynyi Fehér sirályt is, hogy élvezni tudjam a mulatságot. Attól a bortól nagyon lassan rúgtam volna be. De ha továbbra is cáfolni kívánod a vajákok szívósságát, akkor vendégem vagy egy Villám-főzetre. Csak a tudományos kíváncsiságod kedvéért.
Általában nem szoktam reagálni az ilyen jellegű megnyilvánulásaira, de úgy vélem megérdemli annak tükrében, hogy mennyire könnyen sikerült kihúznom a szőke üstökét a nyaka körül rohamos tempóban szoruló hurokból.
Bár híján vagyok a szakértelemnek, de úgy vélem Kökörcsint nem sokat áldozott alkotókészségéből a zálognak szánt versbe és a legtöbb művétől eltérően azt a szempontot tartotta szem előtt, hogy minél hamarabb készen legyen ennek a remeknek cseppet sem mondható versszakkal.
Legalább annyit Kökörcsin javára lehet írni, hogy nem egy régi balladáját hangolta át az adott körülményekhez. Így legalább tényleg úgy tűnik, mintha csak valami ifjúságbúcsúztató virtuskodásra vinném el az én léha és tompa életösztönű barátomat.
Nem tudom, hogy csak megjátssza-e a felháborodást, vagy tényleg azt hiszi, hogy képes lennék cserben hagyni őt. Mi tagadás megérdemelné, hogy viselje a felelőtlensége következményeit. Még akkor is, ha ezzel megfosztanánk a világot néhány tucat bor és szoknya ihlette balladától.
De nem mondhatnám magamat ennek a címeres hatökör barátjának, ha szimplán csak magára hagyom.
Hatalmasat sóhajtok ahelyett, hogy rákérdeznék, hogy mikor méltóztat végre elindulni és elvezetem a két lovat a kötőfékénél fogva és kikötöm a fogadó korlátjához.
Kökörcsin előadás vészesen közel juttatja ahhoz az összesereglett fehérnépet, hogy ez piperkőc még véletlenül vallási okokra hivatkozva több arát is maga mellé kérjen.
- Kökörcsin! Lassan mennünk kellene. Az a bruxa a végén magát öli meg nagy unalmában. - lépek oda mellé
Szavaimra felsikkantanak a fiatal leányok, mintha csak most jutott volna el a tudatukig, hogy milyen veszélyei vannak a mi kis vállalkozásunknak.
- Ne aggódjanak hölgyeim! - nyugtatgatom őket - Kökörcsinnek haja szála sem fog görbülni. Rövidesen mindannyian újból élvezhetik majd a csodás költeményeit.
Nagyon örülök, hogy az én cimborámnak sikerült kordában tartania a menet közben magához térő művészi igényességét egészen addig, amíg ki nem értünk a faluból. Sok értékes percet megspóroltunk azzal, hogy nem akarta tökéletesre csiszolva előadni annak a szerencsétlen lánynak a neki szánt strófákat és csak azután kezdett el igazán gondolkozni a csonka rímpáron, amikor már nem kellett attól tartanunk, hogy valami lelkes kalandvágyó utánunk ered a faluból.
Azt viszont el kell ismernem, hogy meglehetős szakmaiságról tanúskodik, hogy képes egy ilyen apró részlettel ennyit foglalkozni.
Ha nem lennék itt mellette Philippo felbukkanását is már csak akkor vette volna észre, amikor a kovácsfiú már a másodikat rúgja a bordái közé, miután lerángatta a lóról.
Természetesen miután felhívtam a figyelmét a magát joggal felszarvazottnak érző és emiatt revansot venni igyekvő termetes legényre, Kökörcsin máris nekiáll, hogy kard helyett az általa forgatott legveszedelmesebb fegyverrel, a szavaival vágja ki magát a párbajra való kihívásból.
Úgy tűnik, hogy ez csak még jobban felpaprikázza a fiút és hiába próbálok érvelni amellett, hogy ebből a helyzetből egy kis ésszel sokkal többet profitálhat, mint amennyi kára van.
Az Aard nyer nekem egy kis időt, de Kökörcsin félreérti a szándékomat és a nyeregből majd orra esve próbálja meg megakadályozni, hogy közelebb menjek Philippohoz.
- Nem fogom megölni, vagy megnyomorítani. - szólok hátra Kökörcsinnek - De úgy tűnik, hogy helyre kell billenteni egy kicsit az eszét, mert nem lát a haragtól és a csalódottságtól.
- Még te akarsz nekem leckét adni józan észből, te mutáns? - villan fel a dühös tűz Philippo két kar távolságában lévő szemében - Tán nem fogtad fel ki szegez kardot a másik torkának?
- Semmi gondja a felfogó képességemnek Philippo. - viszonzom macskaíriszeim villanásával a fiú tekintetét - De a te tudatodig sem jutott el ezek szerint, hogy vaják vagyok, nem holmi köznapi haramia.
Kökörcsin is próbál hatni rá, de a sértett büszkesége útját állja, hogy eljussanak a józan gondolatok az eszéig.
- Higgadj már le és használd az eszed. - mondom neki nyugodtan, mindkét kezemet a feltartva - Mit nyersz azzal, hogy megnyered ezt a párbajt? Vagy ha megölöd Kökörcsint? Arella örök életére meg fog téged gyűlölni. Nekem meg a vaják kódex értelmében nem lenne más választásom, mint láncra verve magammal vinni Kaer Morhenbe és ott mindenféle felkészítés nélkül alávetni a Füvek próbájának. Tényleg ennyire el akarod rontani a saját életed, csak azért, mert nem vehetted el Arella szüzességét?
Philipponak alkalma se volt válaszolni. A bokorból hallatszó csipogó gyerekhangok egy pillanatra mindhármunkba belefojtják a szót.
Annyira koncentráltam a kovácsinas lecsillapítására, hogy ezt a két lókötőt észre sem vettem a bokorban.
- Nem lesz itt semmiféle párbaj. - reccsenek rájuk a kelleténél morcosabban, de a kisebbik egy nyúl gyorsaságával ered neki, hogy visszarohanjon a faluba
A tenyeremmel arrébb csapom a torkom előtt lévő kardhegyet és inam szakadtából elkezdek rohanni a kölyök után, akit pár hosszabb lépés után grabancon ragadok.
- Tegyél már le, te tejfeles hajú....! - kapálódzik, miközben próbál valami olyan sértést találni, amivel reményei szerint belegázolhat a büszkeségembe
- Ebben a faluban mindenki egy forrófejű tuskó? - sóhajtok, miközben a kölyköt a ruhájánál fogva visszacipelem a galagonyabokorhoz
- Akkor megmondom mi legyen, hogy ha végre vennétek a fáradtságot és meghallgatnátok. - morgom érezhető éllel a hangomban


Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Május 30 2019, 19:00
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Legénybúcsú @

- Khm, bár mint tudod, hogy én sose szoktam megijedni semmitől, cimbora, és hogy a tudományos kíváncsiságom is párját ritkítja, de, ehehe… - köhintek kettőt Geralt javallatát hallva. - De, mint tudod, az én tudományom a líra, a próza és a grammatika rejtelmeiben mélyed el, nem az oly fiziológiai és biológiai, netalán alkímiai kérdésekben, mint hogy berúgok-e egy Villám-főzettől, így hát e meghívást töredelmesen és nagy szívfájdalommal bár, de kénytelen vagyok visszautasítani. Nem mintha félnék, vagy ilyesmi, hisz ismersz, drága barátom, csak hát…! - tárom szét karjaim, és veszem elő a legmeggyőzőbb mosolyom - a fene gondolta volna, hogy így magára veszi drága cimborám ezt a kis baráti élcelődést! Még hogy a vajákok érzelemmentes gyilkológépek, hah, meg egy fenét!
- Különben meg, igenis sikerült már megmenekülnöm túlságosan is lelkes arajelöltek karjai közül hasonló érvvel! - mondom, ahogy csípőre teszem mindkét kezem. - Igenis így volt, itt ragadjon el egy lesi, ha hazudok!
Bár tény és való, hogy eddigre már nem csupán az alkalmi jegyesem által áhított frigyre lépés lehetősége elől kellett menekülnöm, hanem az utánam hajított fél pár cipellője elől is… De erről Geraltnak nem kell tudnia!
Azonban jelen pillanatban nincs időnk túl sok élcelődésre, elvégre, meg kell írnom egy szerelmi zálogot, és ki, ha nem én, a nagy Kökörcsin Mester, lennék képes megkomponálni alig pár perc alatt ezt az újabb mesterművet? (Na jó, talán a legújabb balladáskötetembe nem fogom beleszőni, de alighanem majd megemlékeznek róla az oxenfurti irodalomtörténészek, és számon fogják tartani, mint Maestro de la Kökörcsin zsengéinek egyikét!) És bár Geralt majdhogynem megkísérelt engem minden előzetes figyelmeztetés nélkül faképnél hagyni, fülön csíptem a gazfickót, és ahogy levonultam a főtérre, lovainkat vezetve követett ő is. Nagyon helyes, hátha sikerül valami poétikát és szépérzéket csepegtetnem bárdolatlan barátom műveltségének helyére, hogy a líraiság csírája kisarjadhassék sivár lelkének mélyén. Bizony mondom, tudom én, hogy lehet élni költészet nélkül - de nem érdemes! Ezt pedig az a csokorra való virágszál is így érezheti, akik a dundi kis cirmos tulipántocskámat fogják koszorúba, míg előadom a nagyközönség előtt a szerzeményem, s ó, mi szépek ezek a leányok, szentséges Melitele, hát micsoda bűn volna ennyi szépséges teremtményt hozzám hasonló, remekbeszabott férfiú nélkül hagyni…!
Ámbár e rögtönzött concerto kedélyéből hamar kizökkent Geralt megjegyzése - ah, igen, a fiktív bruxa…!
- Igaz is! - csapok a homlokomra, míg a virágszálak egyszerre egy emberként sóhajtanak fel riadtan. - Ó, kedves hölgyeim, szépséges Arellám, aggodalomra semmi ok! Ahogy drága cimborám is mondja, én magam épen és egészségesen, és annak a szörnyetegnek a fejével fogok visszatérni gyönyörű arám karjai közé, vagy ne legyen a nevem Kökörcsin Mester!
Micsoda szerencse, hogy ezen álnév “csupán” a költői aliasom, így nem is olyan nagy hazugság ez a kis költői túlzás, ugye?  Szerencsére hamar túl is esünk a szerelmetes búcsúzáson, és ahogy egyre távolabb kerülünk a falutól, egyre kevésbé nyomasztja mellkasom a rémület, és ahogy e lelki teher szép lassan elemelkedik vállaimról, megkönnyebbülés lesz úrrá rajtam, és egyre több figyelmet szentelhetek azon szörnyűséges, már majdhogynem katasztrofális tényezőnek, miszerint az Arella névre az égegyadtavilágon semmi sem rímel! Hallatlan!
Ezen elmélkedésemből csak az általam elsőként a Halhatatlan Ihlet Múzsájának sejtelmes sugallatának hitt kiáltás zökkent ki, mikor is megtalálom azt a szinte tökéletes rímet: Arella - párbajra! De bármily nagy hatással is van rám a heuréka-élmény e felfedezést követően, ahogy Geralt megállítja lovamat, bennem is felébred a gyanú, és nem is alaptalanul! Philippo a kovács fia az, aki párbajra hív engem Arella kegyeiért…! Szentséges Melitele, ennél rosszabb már nem lehet!
Ó, de, de lehet! Mire kettőt pislogok, Geralt már nem csak hogy kitálalt mindent ennek a szerencsecsomagnak a menekülési szándékainkról, de még mindennek a tetejébe, amikor e féltékeny férfiú ránk akart támadni, rá is bűvölt valami vaják-praktikát, amitől ez a rossz-szándékú jómadár zsonglőr-artistákat megszégyenítő módon szaltózhatott hátra, noha a földet érése valószínűleg nélkülözhetett mindennemű kecsességet… Legalább is erre következtetek abból, hogy mire kinyitottam a szemem, Philippo már a földön feküdt, Geralt pedig, szentséges istenek, már iramodott is feléje…! Hát csodálja bárki, hogy próbáltam megállítani, mielőtt még péppé veri nekem? Aztán mindkettőnket életfogytiglan kitiltanak nem csak ebből a megyéből, de egész Toussaint-ból…! Abba belehalnék!
Bár a kettejük közti szóváltást hallva lehet, ha Geralt épp nem volna itt, előbb halnék bele a forrófejú kovácsinas indulatának megtestesülésébe, nevezetesen egy igen erőszakos kardcsapásba - minő szerencse, hogy drága cimborám mindent elkövet, hogy mentse, ami még e tragikomédiából menthető… Na persze engem sem kell félteni, magam is kiveszem a részem a sugallmazásból - egy kissé tán jobban, mint ez a szófukar szörnyvadász teszi - de mit ad Melitele, megpróbáltatásaink ezzel a könyörtelen kovácsinassal nem érnek véget, sőt! Még két kölyköt is a nyakunkba varr a Gondviselés!
Ráadásul az egyik csibész már fut is, hogy világgá kürtölje a faluban Philippo szándékát. Jóságos Melitele, segíts meg…!
Mire azonban észbe kapok, Geralt már félre is csapta a kovácsinas kardját, és a lélekszakadva rohanó kölyök nyomába ered, én meg…
- Te, te kutya, te szukafattya, te szégyentelen disznó, most meghalsz!!
Nem tudom, miféle madár visít így a fák között, de egész végig hallom, amíg félreugrom ennek a forrófejű, féltékeny férfiú kardjának éle elől, egészen pontosan a leghatékonyabb módon térek ki a támadás elől: nevezetesen hasra vetem magam és odébb gördülve felülök.
- Vá-várj már, az istenek szerelmére, ha-hallgass meg…! Jujj! - Éppen csak félre tudok penderülni a földön a lesújtó kard elől. - Segítséééég!! Geralt, hogy a Jókönyv összes szentje áldjon meg, mit csinálsz már, segííííts!!
- Állj fel és küzdj férfi módjára, te gyáva féreg! - üvölti fölöttem féktelen dühvel Philippo, majd megragadja galléromat és állásba rángat.
- De hisz nekem kardom sincs…! Mivel küzdjek, a lantommal, te féleszű?! Segítsééééég! - üvöltöm torkom szakadtából, és végre valahára a magasságos Melitele anyácska meghallgatta könyörgésem, ugyanis Geralt a futásnak eredt kölyökkel együtt visszatér, a két vakarcs viszont továbbra is úgy szemléli a jelenetet, mint holmi csepűrágók vásári komédiáját. De nekem se kell több, amint ez a szenvtelen szörnyvadász végre visszatér, és Philippo is elengedi galléromat, úgy beugrom Geralt mögé, mint a pinty!
- Felőlem aztán bármi lehet, csak könyörögve kérlek, ne hagyj itt meghalni, drága barátom!
- Még te akarsz itt parancsolgatni, te szukafattya?! - dörreni Philippo. - Mondjad gyorsan, mielőtt miszlikbe aprítalak!
- Mondom én, hogy párjajozni fognak! - pusmog a két vakarcs is egymás között.
- Gyerünk, Phil, adj neki!
- Én a Fehérhajúnak szurkolok!

...Édes jó Melitele, csak kerüljünk ki ebből az egészből élve…!




P.S.:És ez ennél már csak rosszabb lesz... xDMood: Wine Wars






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Aug. 06 2019, 13:20
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️


Túl alaposan ismerem már ahhoz ezt a lókötőt, hogy tudjam mivel lehet árnyékra ugratni. A nagy és meggondolatlan szája már ezerszer kevert és még legalább ezerszer fog bajba keverni, de a ma reggeli meglepetés után megérdemel egy kis csipkelődést. Elvégre megnyílt a védelme, amikor az alkohol vajákokra gyakorolt hatását kezdte pedzegetni.
- Főleg a biológiai katedra nem állna tőled távol. - ül egy halovány mosoly az arcomra, amiben egészséges arányban keveredik a szarkazmus, a kajánság és a rosszallás - Tudom, tudom. Az ihlet és a túl sok alkohol nem fér meg egymás mellett.
Bár Kökörcsin a szavak csűrésének csavarásának a mestere, mégis sokszor kívánom azt, hogy a rímfaragáson kívül kevesebbet éljen ezen tulajdonságával. Olykor-olykor igénybe tudja venni a türelmemet, hogy terjedelmes szóvirágokkal próbálja menteni a büszkeségét, ahelyett, hogy néhány szóban beismerné, hogy lépre futott.
- Azokhoz a sikeres menekülésekhez azért volt köze annak is, hogy fel tudtad ismerni mikor kell felhúzni a nyúlcipőt. - igazgatom meg Keszegen a lópokrócot - - Másra is esküdözhetnél. Amennyire üldöz minket a szerencse a végén még tényleg belebotlunk valami nagyhatalmú ősi lénybe Beauclair határában.
Számítottam arra, hogy ez a hétpróbás papagáj nem fog csak úgy minden szó nélkül útra kelni velem, de ez jelen esetben talán nem is olyan nagy probléma, mint azt elsőre gondolom.
Ugyan elvesz némi időt ez a hatalmas és látványos búcsúzkodás, de ilyen körítés mellett sokkal könnyebben fogják magukkal elhitetni a falu lakói, hogy mindketten odavesztünk a bruxa elleni harcba.
Mivel lesz mire emlékezniük, ezért nem fogják kétségbe vonni, hogy Melitele tragikus sorsot szánt nekünk és idővel talán el is feledik, hogy itt jártunk.
Kökörcsin rutinosan vezényli le a búcsúzkodó szerenádját és láthatóan lubickol abban a figyelemben, amint egy ekkora hölgykoszorú biztosít számára. Míg folyik a műsor én meghúzódok a háttérben és pár kortynyi Fecskével serkentem megviselt szervezetem regenerálódását.
Szükségem van némi önuralomra, hogy elnyomjam a kitörni készülő kacajt, amikor a saját nevére esküdve biztosítja a közönségét, hogy vissza fog térni. Bár meg kell hagyni, hogy a köznép nem a tanultságáról és összetett gondolkodásáról híres, de az, hogy senki sem hördül fel hazugságot kiáltva csak azt bizonyítja, hogy egy karizmatikus szélhámos olyan dolgoktól is képes megfosztani a népet néhány jól irányzott szóval és kellő kisugárzással, mint a józan paraszti ész.
Kökörcsinre jellemzően az útnak indulásunk után is képes elfoglalni magát olyan több szempontból jelentéktelen aprósággal is, minthogy rímet találjon az éppen faképnél hagyott kedvese nevére.
Dicsérendő szakmai elhivatottság, főleg annak fényében, hogy az orra alatt való félhangos motyogással annyira elfoglalja magát, hogy megkímél a nagyrészt kocsmafilozófiai magasságokban szárnyaló gondolatainak megosztásával. Ezzel pedig nagyon bölcsen nem teszi próbára az tegnap esti mulatozás által megnyűtt türelmemet.
Vajákként már nem egy átokkal találkoztam, ami megtanított arra, hogy az élet sosem olyan egyszerű, mint azt a bárdok dalai megpróbálják elhitetni velünk. Pont emiatt nem ér váratlanul a markos kovácslegény feltűnése és melldöngető habitusa.
Nem hibáztatom semmiben és át tudom érezni a fájdalmát. Kökörcsin most akaratlanul is Istredd szerepét öltötte magára, így bármennyire is barátomként tisztelem ezt a habókos nótafát, nem tudom nem látni Philippoban a néhány évvel ezelőtti önmagamat. Tudom, hogy nem fogok tudni a józan eszére, mégis megpróbálkozok vele, még úgy is, hogy nincs olyan állapotban az elméje, hogy kínálkozó helyzetnek lássa a helyzetet, ne pedig egy lehetőségnek, amiben egy parasztlány becsülete mögé bújva végre forgathatja, nem csak kalapálhatja a kardot.
Utólag meggondolva nem volt jó ötlet a kölyök után menni, de más választásom nem volt. Kökörcsin biztos nem érte volna utol és ha híre megy a faluban a párbajnak, akkor minden esélyem elszáll arra, hogy lehozzam az én cimborámat a képzeletbeli bitóról.
Mire visszavonszolom a kölyköt, Kökörcsint már a földről ráncigálja fel a megtermett kovácslegény és borvörös fejjel fújtatva szorul meg a keze a kardja markolatán. Az újbóli felbukkanásom meglepheti, mert a bárd kihasználva a figyelmének kihagyását gyorsan mögém bújik.
Philippo dühödt bikaként lép felém, de láthatólag annyi esze még maradt, hogy felfogja mit jelent a nyakamban lógó medál.
Óvatos, szándékosan lassú mozdulattal nyúlok a hátamra szíjazott acél kard felé. A bőrön súrlódó fém jellegzetes hangja hosszan hallatszik, ahogy kihúzom a hüvelyből a fegyvert.
- Kovács vagy szóval fel kell ismerned egy minőségi fegyvert. - mondom neki jeges nyugalommal a hangomban - Ezt a fegyvert meteorit ércből kovácsolták és savban edzették mahakamban. A legjobb törp mesterek dolgoztak rajta egy álló hónapig. Annyiszor kalapálták át és hajtogatták meg a hozzá használt fémet, hogy szinte alig van benne szén, a pengéjét pedig két álló napig köszörülték, majd varázslattal élezték tovább. Nem egyszer vágtam már át vele teljes lovagi vérteket válltól derékig.
Látom, hogy eleinte értetlenül áll a mondanivalóm előtt és csak fokozatosan fogja fel, hogy mire akarok kilyukadni. Vaják és varázskard egy kovácsfiú és egy közepes minőségű penge ellenében.
Nem gondoltam volna, hogy évekkel a kerachi kitérőnk után a valós életben is bizonyíthatom Kökörcsinnek, hogy mekkora haszna lehet a vajákok felszereléséről szóló népi babonáknak.
- Két lehetőségünk van. - folytatom a mondandómat Philipponak - Hepciáskodsz még egy kicsit és ezzel rákényszerítesz arra, hogy levágjalak, mint egy disznót, vagy lenyugszol egy kicsit és meghallgatsz minket.
Számolok azzal, hogy még egy ilyen világos fenyegetés sem tántorítja el attól a szándékától, hogy revansot vegyen Kökörcsinen a büszkeségért ért sérelem miatt, de jól látszik az arcán, hogy elkezdte átgondolni milyen esélyei lehetnek egy képzett kardforgatóval szemben.
- Legyen. - mormogja nagyot sóhajtva még mindig dühtől remegő hangon, majd odaszól az gyerekeknek - Kóró, Hőbőrke eridjetek, hozzátok ide a lovamat. Elkísérem a vajákot és dalmestert a falu határáig. Ha valaki kérdi, hogy mi történt, akkor úgy merjétek elmondani, hogy elkenem a hátsótokat a nadrágszíjjal.
- A fene essen belétek, meg a felnőtt móditokba! - fakad ki a kölyök, aki minden bizonnyal a Hőbőrke név tulajdonosa - Egyszer engednének nekünk is valami szórakozást. Tegnap is elzavartak minket aludni még az igazi haddelhadd előtt.
Philippo olyan villámló tekintettel néz rá a kölyökre, amit utoljára Yentől láttam, az pedig megvonja a vállát, majd az orra alatt folyamatosan szidalmakat mormolva elindul a falu felé.
Megvárom míg hallótávolságon kívülre érnek és csak ezután fordulok oda a termetes kovácslegényhez, de ő megelőz engem.
- Veletek fogok menni vaják és egészen Toussaint határáig kísérlek titeket. - néz a szemembe és a tekintete halálos komolysággal fúródik a macska íriszeimbe - Akár tetszik, akár nem, nincs appelláta.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Aug. 14 2019, 21:10
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Legénybúcsú @

Amikor beugrottam Geralt mögé, már majdhogynem felkészültem rá lélekben, hogy itten bizony, a két vakarcs leghőbb vágya szerint párbajozás, na meg tisztes mennyiségű vér fog folyni, ahogy Philippo, mint egy dühödt bika, megindul a vaják felé kardja markolatát szorítva. Aztán hallom felszisszenni Geralt kardját is, amint lassan és jelentőségteljesen kihúzza a hátára szíjazott tokjából - brrrrrh, a hideg kiráz ettől a hangtól! Nincs az a szó, de még csak szókapcsolat se, sem a közös, sem az Ősi nyelvben, mely képes lenne visszaadni a keménnyé edzett, rideg bőrből készült kardhüvelyen végigcsusszanó, éles, jeges acél penge sziszegő sóhaját… Ah, micsoda balladát tudnék írni róla, ha nem épp a szemem előtt bontakozna ki az a csata, amit a költeménybe kellene megírnom!
Geralt, amilyen hűvös nyugalommal summázza Philipponak a vajákkardok legendákba illő elkészítési módját, csoda, hogy nem köszönt ránk rögtön az ősz és fordul rögtön télbe, és nem fagy be egész Toussaint attól a hangtól! Én mondom, tényleg van valami abban a tónusban, mert még a két taknyos kölyök is úgy elhallgatott mellettünk, mint akiknek elvitte a cica a nyelvét. Épp ideje volt!
Végre én magam is kilesek a szenvtelen szörnyvadász válla mögül, és bár a kovácsfi még mindig úgy mered Geraltra és rám, mint aki csupán a tekintetével képes lenne mindkettőnket karóba húzni és rögtön máglyára is vetni, de a vaják szavai szemmel láthatóan megrengetik kissé a megingathatatlannak hitt önbizalmát… Úgy-úgy, barátom, magam sem mondhattam volna szebben! Helyeslőn bólogatok én is, ahogy Geralt befejezi a monologizálást - és akkor még fel van háborodva, ha azt mondom neki, hogy pályát tévesztett, hah!
De megtörténik a csoda, amire egészen idáig vártunk! Philippo leengedi a kardját, és ugyan egy kicsit még remeg a hangja a haragtól, de aztán utasítja a két vakarcsot, hogy hozzák ide a lovát, mert velünk jön… Hogy micsoda?!
Szóhoz se jutok…! Mi az, hogy velünk jön?! A határig?! A határig, ami akár több napi lóútra is lehet innen…! Mégis mit képzel magáról ez a…!
- Geralt, jól értettem, amit mondott?! - súgom felháborodva a szűkszavú szörnyvadásznak, mihelyst újra megtalálom a hangom a megdöbbenést követően, de addigra már a két csipisz is elhordta magát bosszankodva. Hát még én milyen bosszús vagyok! És még van képe kijelenteni, hogy nincs apelláta!
- És mégis mi okból, ha szabad kérdeznem? - szegem fel államat, félig kilépve Geralt mögül, ahogy csípőre teszem mindkét kezem. - A határig legalább másfél nap az út lóháton, az égvilágon semmi szükség arra, hogy itt poroszkálj a nyomunkban, mintha két száműzött bűnözőt kísérnél ki! Még mit nem! És ha meg akarunk állni egy másik faluban, mert éppenséggel ahhoz szottyan kedvünk, vagy mert mindkettőnknek akad munkája, akkor még több napot is igénybe vehet, mire elérjük a határt! Különben is mit akarsz bizonyítani ezzel?! Hogy kitoloncoltad Kökörcsint, a híres dalnokot, és Ríviai Geralt vajákot Toussaintból? Hah, szép dolog, mondhatom! Ahelyett, hogy itt maradnál, és megvigasztalnád azt a szép Arellát, akihez már soha többet nem lesz módom visszatérni! - sóhajtok fel, de majdhogynem torkomon akad a levegő, amikor meglátom Philippo arcát. Szentséges Melitele, és én még azt hittem, hogy Geralt tekintete lenne képes nyársra húzni és forró lángon megsütni!
- Ejnye, no, nem esszük olyan forrón a kását, barátom…! - lépek vissza Geralt mögé inkább. - I-inkább tedd el azt a kardot, na! Jól van, üsse kő, nem bánom, lehetsz a kíséretünk a határig, csak, kérlek, könyörgöm, a hétszentséges, háromarcú Melitele kegye áldjon meg, tedd már vissza azt a pengét a tokjába!




P.S.:Megint soká várattalak, cimbora... Mood: Wine Wars






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Nov. 08 2019, 23:28
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️️


Már nincs elég ujjam ahhoz a végtagjaimon, hogy megszámoljam hányszor álltam Kökörcsin és egy őt éppen megabajgatni készülő férfi közé, hogy megóvjam őt néhány bosszúból fogant nevelő célzatú nyakleves bezsebelésétől. Egyszer talán majd én is azt fogom gondolni, hogy talán egy kósza találat a fejére kikúrálja majd a szoknyavadászat rossz szokásából, de amíg ez a nap eljön és én kéznél leszek, számíthat rá ez a kelekótya dalnok, hogy megpróbálom megvédeni attól, hogy valaki csúnya hegekkel torzítsa el az arcát.
Úgy tűnik, hogy tökéletesen működik az a fajta misztifikálás a vajákkardokkal kapcsolatban, amit néhány éve már elmagyaráztam Kökörcsinnek a keracki kényszertartózkodásunk alatt. Ahogy ecsetelem, hogy milyen eljárásokkal edzették a pengét Philippo arcán látom, hogy realizálja mennyire ellene szólnak a körülmények.
Történetesen még akkor is hátrányból indulna, ha igaz lenne az, amit mondom, de azt realizálni, hogy a mutagénekkel kifent reflexeim és fizikai erőm mellé még majdnem mágikus erejű kardokat is forgatok eléggé átértékelheti a saját szerepét ebben a konfliktusban. A kardja hegye fokozatosan közelít a talaj felé, végül pedig a karját is leereszti mellé.
- Nincs moha gyömöszölve a füledbe, hogy megvédd magad a bruxától ugye? - sandítok Kökörcsinre - Mindketten ugyanazt hallottuk és nem fogok ellenkezni vele még a te kedvedért sem.
Kökörcsin persze nem is lenne Kökörcsin, ha nem kezdene el pörölni és akadékoskodni. Philippo azonban meglepően higgadtan kezeli a helyzetet, még annak ellenére is, hogy olyan a tekintete, mintha egymaga képes lenne karóba húzni egy egész hadsereget.
- Két faluval arrébb lakik egy másik kovács Enrique, akinek igencsak szemrevaló lánya, nálam is erősebb marka és olyan gyorsan felforró indulatai vannak, ami mögött Annarietta hercegasszony is elbújhatna. - ül ki egy kárörvendő mosoly az arcára, ami a tekintetével együtt elég hátborzongató benyomást kelt - Ha az ő lányánál játszanád a házasságszédelgőt, akkor a szádba tömné a levágott férfiasságodat és ebben a Kontinens összes vajákja sem tudná megakadályozni. Jobb nem a véletlenre bízni az ilyet.
Kökörcsin látva, hogy nincs lehetősége megszabadulni a tagbaszakadt kovácstól beletörődik a megmásíthatatlanba, Philippo meg egy gyakorlott mozdulattal a hüvelyébe dugja a kardját.
Nem telik bele tíz perc és Hőbörke meg Kóró egy jókora almásderest vezetnek elő. Philippo átveszi tőlük a kötőféket és még egyszer nyomatékosítja számukra, hogy rossz ötlet bármit is kikotyogni abból amit hallottak, majd a kengyelbe teszi a lábát és felül a nyeregbe.
Én is helyet foglalok Keszeg hátán és óvatosan megsarkantyúzom az oldalát, hogy indulásra késztessem.
Ha egy előnye van annak, hogy ez a megtermett kovácslegény megharagudott Kökörcsinre az az, hogy annyira megijeszthette az én szoknyavadász cimborámat, hogy elfeledkezett a reggel sebtében megírt szerelmes verséről és nem kell azt hallgatnom egész úton, hogy magával társalogva próbál egy tökéletes rímet találni Arella nevére.
Több, mint két óra hagytuk magunk mögött a határt, amikor figyelmesek leszünk az úton egy néhány szekérből álló konvojra. Ahogy közelebb érünk, látom, hogy a pányvák meg vannak tépázva, letépett végtagok, torzóban maradt testek hevernek a földön és megcsapja az orromat a rothadás mindent átható, bűzhödt szaga is. Gyorsabb tempóre ösztökélem Keszeget és Philippo elé vágva közelítem meg a szekereket.
- Maradjatok távolabb! - szólok a két útitársamnak
Pár méterre az első szekértől leszállok a nyeregből és felmérem a terepet. A ponyvákat nem átvágták, hanem szétszaggatták, több helyen is jól látható, hogy valaki nagy erővel rántotta ki a benne utazókat a kocsiból.
A holttesteket vizsgálatába is arra enged következtetni, hogy nem emberek támadtak rá az utazókra. Karmolt sebek, harapások a karokon, mellkason, lábon és nyakon. A testek állapotából ítélve már legalább tegnap este óta itt állhat a szekér, de nagyon valószínűtlennek érzem, hogy ne járt volna erre más utazó.
Amit nagyon furcsállok, hogy egy ilyen mészárláshoz képest túl kevés vér van a helyszínen.
Alig hallható nyüszítésszerű hang csapja meg a fülem ami az első kocsi mögül jön. Mintha valaki megpróbálná összeszedni az összes erejét, hogy elkiáltsa magát, de a tüdeje cserben hagyná.
Előhúzom az ezüst kardom és kimért léptekkel elindulok, hogy megkerüljem a kocsit, de ekkora szakad fel a túloldalt lévő valaki a hang és egy félhangos segítség kiáltás remegteti meg a levegőt.
Philippo is leszáll a nyeregből és néhány határozott lépéssel mellettem terem. A nyögésbe forduló suttogásszerű kiáltás ismét elhangzik.
- Óvatosan. - mondom a fiúnak és előrébb lépek, megkerülvén a szekeret
Egy nő fekszik a kocsi kerekének vetve a hátát és próbál ébren maradni. Az inge mocskos a rászáradt sártól és vértől, a vöröses haja csimbókosan tapad az arcára és a nyakára és legalább annyira sápadt, mintha jelentős mennyiségű vért vesztett volna.
Egy pillantással próbálom alaposabban felmérni őt, de a kovácslegény nem olyan óvatos, mint én és megindul a nő felé.
- Philippo ne! - nyúlok a fiú válla után, aki visszafordul, hogy lerázza a kezem, de szándékát nem viheti véghez, mert amint leveszi a tekintetét a nőről az szemkápráztató gyorsasággal ugrik fel és már bele is mélyesztette a fogait a kovács nyakába



A hozzászólást Ríviai Geralt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 25 2020, 23:11-kor.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Dec. 07 2019, 21:53
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)



Legénybúcsú @

Amikor bárdolatlan barátom kereken kijelentette, hogy nem áll szándékában vitatkozni a féltékeny kovácsinas ötletével, séretten felhúztam az orrom. Hát rendben, kedves cimborám, jössz te még az én utcámba! De nem hagyom ám annyiban ezt a dolgot, ha Geraltot nem is, de Philippot meg fogom győzni némi rimánkodással, hogy milyen csapnivaló az ötlete!
Khm, akarom mondani… Te jóságos Melitele, egy kovácsinasnak nem kellene tudnia szemmel vernie, az a boszorkányok privilégiuma…! Jó-jó, rendben, amikor elregéli azt a mesét arról az Enrique-ról vagy kiről, végső soron belátom, hogy tulajdonképpen nem is olyan nagy kérés részéről, hogy velünk tarthasson. ...Mit van mit tenni…
Magam is visszaülök Pegazus nyergébe, és megmondom őszintén, a legkisebb kedvem sincs ezek után verset költeni, de még csak dudorászni se! Tessék, ennyit a jó hangulatról! Gyalázat! Itt ez a szépséges táj köröttünk, Toussaint meseszép és szemkápráztató borvidéke, melynek puszta látványától is megrészegül az érzékeny lelkületű poéta - nekem erről legalább is ódákat kellene írnom, és nem tudok! Nem tudok, mert valami félkegyelmű, féltékeny fémnyűvő minden ihletemet elmetszette, még mielőtt virágot hozhattak volna sarjadó hajtásaik!
Így egy örökkévalóságnak tűnik, míg baktatunk a határ felé, s minek okán alighanem egy darabig kedves cimborám sem fog visszakívákozni ide, meg talán nekem is tanácsosabb volna inkább a rív cseresznyesört kóstolgatnom a toussaint-i Est Est helyett, jobb híján a csodás völgyeket és a büszke hegyvonulatokat szemlélem sóhajtozva - amikor is felfigyelek az úton kicsit előrébb állomásozó szekér-karavánra. ...Valahogy rossz előérzetem támad.
Ahogy közelebb érünk, be is igazolódik a gyanúm... Ó, te jóságos egek, hát én mindjárt elhányom magam, fúj, de ocsmány ez a…!
- Geralt, miféle… Mégis milyen szörny lehetett ez?! Úristen, forduljunk vissza, könyörgöm! Emlékszem, valahol volt egy elágazás! Ott le tudunk kanyarodni egy másik útra! Nem olyan nagy kitérő! Kérlek, menjünk inkább a másik út--- Geralt!! - kiáltok fel, mikor ez a szófukar szörnyvadász nem hogy hátraarcot venne és visszaügetnénk a legközelebbi válaszútig, de még meg is sarkantyúzza azt a szerencsétlen Keszeget! Az isten verje meg! - Figyelsz te rám egyáltalán?!
Na, remek. Idekiált annyit, hogy maradjunk távolabb, hát, nekem aztán nem kell kétszer mondania! Lekászálódom hát én is Pegazus hátáról, és kicsit távolabb vezetem, hogy kikössem az egyik útszéli fához, s mivel az én nagyszerű, hősies barátom úgy ugrott le a lováról, mintha nem volna holnap, hát Keszeget is mellé kötöm, míg Philippo kicsit odébb, egy másik fánál tesz ugyanígy saját hátasával…
De hogy ez a derék legény sem tud nyughatni…! Hát nyilván megy Geralt után. ...És én most mit csináljak itt egyedül…? Ó, az áldóját, közelebb merészkedek én is - na nem túl közel, jól megbújok az egyik szekér mögött, amit cimborám és rögtönzött kompániája az imént kerültek meg. Nem, kétség kívül nem a legbölcsebb döntés részemről, de hát azért mégiscsak kíváncsi vagyok, mit találnak ezek ketten…! A végén remélem, kiderül, hogy egyszerűen csak valami martalóc zsiványbanda kifosztott áldozatait találtuk meg, akik már napok óta itt hevernek… ...Remélem...
- Geralt, biztos vagy benne, hogy… - hajolok ki a szekér mögül, hogy lássam, mit csinálnak, de…! - HOGY AZ A MAGASSÁGOS…! - kiáltok fel, és máris visszaugrok a szekér mögé - te jó Melitele, tényleg jól láttam, amit láttam?! Azt láttám, hogy valami nőszemély rávetette magát Philippo-ra, és kiharapott egy darabot a torkából…! Uramisten…! Forog velem a világ…! Mindjárt elájulok…! Uggghhh!!
- Geralt…! - úgy nyekergek, mint valami rozsdás sarokvas, aztán zutty, a lábaim kiszaladnak alólam, és összeroskadok a szekér tövében. Hányni fogok… El fogok ájulni… Mit csinálnak ezek, édes Melitele, él még az a szerencsétlen egyáltalán?!
...Lehet, hogy most ér utol a vég, de kihajolok a szekér mögül megint…



P.S.:Megint soká várattalak, cimbora... Mood: Wine Wars






In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Feb. 21 2020, 16:41
Vendég
avatar

Vendég


Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)


Kökörcsin

& Geralt ©️️️️️️️


Már többen is megpróbáltak felvilágosítani arról, hogy mennyivel jobban járnék, ha végre úgy emberesen tarkón csapnám Kökörcsint, elvenném a javait, majd egy út menti árokba hagynám őt rossz sorsára.
Nem is egyszer játszottam már el ezzel a gondolattal és jellemzően ezekre az alkalmakra akkor került sor, amikor ez a hebehurgya szoknyapecér valami olyan épületes baromságot követett el, ami kiváló alapanyagul szolgálna egy fogadóbeli önfeledt beszélgetés hangulatának javítására.
Nagy szerencséjére a vajákok rideg érzelmi világáról szóló mendemondáknak nem túl sok alapja van és bár sokszor felettébb idegesítő tud lenni a már majdnem gyerekien meggondolatlan és önző viselkedésével, de kedvelem ezt a kelekótya énekmondót.
Ezt mondjuk ilyen szavakkal és ilyen nyíltan egy borospincényi alkohol elfogyasztása után sem ismerném el neki, de ő is tudja, hogy az én esetemben a tettek beszélnek a szavak helyett.
Csak csendben hallgatom, ahogy méltatlankodik Philipo csatlakozásán. Már elmondtam az érveimet és semmi kedvem újra lenyugtatni ezt a markos kovácslegényt, így Kökörcsinnek el kell viselnie a társaságát, amíg el nem érünk Toussaint határáig.
Azért meg külön hálás vagyok, hogy a kéretlen útitársunknak hála az én cimborámat egy időre elhagyta az alkotókedv. Ebből él tudom, de ez a kis kényszerpihenő jó hatást fog gyakorolni a tehetségére. Az én nyugalmamról már nem is beszélve.
Rendkívül élvezem a csendet, amit Phillipo jelenléte hozott el számomra. Kökörcsin folyamatos locsogása nélkül van egy kis lehetőségem elmerülni a gondolataimban, ezért pedig rendkívül hálás vagyok a kovácsinasnak.
- Még korai lenne találgatni. - válaszolok tárgyilagosan Kökörcsinnek, noha tudom, hogy kerülőúton próbálja meg tudatni velem, hogy szerinte nem kellene hősködnöm - A támadó gyors és erős. Ennyi tisztán látszik.
A méltatlankodását eleresztem a fülem mellett, mintha ki sem mondta volna.
Tudom, hogy nem szívlelnek az emberek és azzal is tisztában vagyok, hogy nem remélhetek jutalmat azoktól, akik esetleg túlélték a mészárlást. De, még annak ellenére is munkál bennem az emberségesség egy halovány, apró lángja, hogy korán meg kellett tanulnom az önzetlen segítséget sokszor nem fogadják túl jól az emberek.
Szólhattam volna Philipponak, hogy maradjon Kökörcsin mellett. Vétkes mulasztás volt engedni, hogy utánam jöjjön és most a magát jól álcázó bestia marcangolja a torkát emiatt.
- A picsába! - káromkodom el magamat hevesen, ahogy sebes léptekkel szelem át azt a rövid távot, ami a bestia és köztem van
Előre lököm az Aard jelét formázó ujjaimat, egyenesen bele a nőalakű fenevad arcába. Az elszabaduló nyers mágikus erő egyenesen belerobban az arcába, brutális lendülettel lökve a koponyáját a szekér palánkjának. A hirtelen jött támadásom egyik mellékhatása, hogy a kovács ugyan kiszabadul a nőstényördög szorításából, de ezzel az is jár, hogy egy jókora sebet szakít a nyakára az erőszakos leválasztás.
Nyögve terül el a földön és csak remélni tudom, hogy öntudatánál marad.
Szúrásra emelem a kardomat a becsapódástól kába szörny torkát célozva, de az gyorsan magához tér és félrehajol a támadásom elől, majd eltátja a száját és egy magas, éles hangú rikoltást ereszt ki a torkán, gyorsan törlesztve a tőlem kapott Jelet.
Készületlenül ér ez a lépése, így nem tudom a Quen jelére formálni az ujjaimat. A sikoly olyan erővel kap mellbe, hogy legalább öt métert repülök a levegőben és hangos puffanással érek földet.
Nem mondom fáj a landolás, de a véremet elárasztó adrenalin tompítja az idegszálaimon végigrohanó ingert. Dühödt morranással kászálódik talpra és markolom meg újra a kardom markolatát.
Legalább már tudom mivel állok szembe. Vért iszik, visít, mint a vágási malac és feltehetőleg még láthatatlanná is tud válni. Nem tudom melyik istenhez tartozik a fanyar humor, de most biztosan jól szórakozik azon, hogy a mondvacsinált bruxa-vadászat során tényleg belefutottunk egy ilyen bestiába.
A visítás Phillippot is arrább lökte, aki nyögdécselve próbálja összeszedni magát.
Nekiiramodok, miközben a Quen jelére formázom az ujjaimat és gyorsan lecsökkenteni próbálom a vámpír és a köztem lévő távolságot, hogy még véletlenül se legyen lehetősége újra rámászni a kovácsfiú nyakára.
A vérszívő dühödten vicsorog rám, vonásai kezdik levetni az emberi maszkot. Karmos kezével felém csap, de egy hirtelen irányváltással egybekötött hárítással egy paráddal jobb oldalába kerülök és lecsapok a védtelenül hagyott oldalára. Sötétbordó, majdnem fekete színű vér fröccsen az út porára. A bruxa felvisít és visszakézből csak felém.
Készületlenül, semmit nem tudva az ellenfélről léptem a harcmezőre, így hiányzik az az előny, amit a villámfőzet nyújtana számomra.
Megpróbálok elhajolni a a csapása elől és ha nem védne a Quen, akkor megint a földre sújtana a fenevad. A mágikus pajzs felfogja a csapás erejét, lehetőséget adva nekem, hogy egy alulról indított vágással felhasítsam a gyomrát. A támadás nem sikerül olyan jól, mint terveztem, így csak felhergelem a bestét.
- Húzd arrébb Philippot és nyomj valami ruhát a nyakára!- kiálltom Kökörcsinnel, amint egy újabb kitéréssel a szörny hátába kerülök és egy gyors metszéssel átvágom a lapockák közti izmokat
Így már kevésbé lesz veszélyes a karja, de nem várom meg, amíg fordulatból megpróbál újból megkarmolni, a lendülő karját megkerülve lebukok és minden erőmet beleviszem egy nyakra irányzott csapásba.
Vagy a véremet elárasztó adrenalin, vagy a kétségbeesés, vagy az évek során belém vert és jól rögzült vívótechnika teszi, de sikerül eltalálnom azt a szöget, amivel nem akad meg a kard a nyak csigolyáin. Húst és inat átmetszve választja el a fejet a testtől a pengém.
A mocskos loboncú trófea pörögve repül el, a test pedig térdre rogyva dől előre...
Zihálva ereszkedek fél térdre és pár másodpercig csak pihegek, mire eszembe jut, hogy nem vagyok egyedül.
- Keríteni kell neki egy felcsert. - guggolok a kovács mellé, miközben Kökörcsinhez szólok - Átveszem innen. Menj és hozd ide a Főzetes dobozkámat Keszeg nyergéből. Hátha találunk valamit, amivel csillapíthatjuk addig a vérzését, amíg vissza nem cipeljük a faluba.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Május 02 2020, 12:58
Ajánlott tartalom




Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint) Empty
Re: Legénybúcsú - Kökörcsin és Geralt (ÚU. 1254 Toussaint)

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Alternatív-
Ugrás: