Felina

Becenevek: Amber (mint a borostyán), zafír villanás Életkor 30-50 | merj pontosabban rákérdezni, s többet nem kell féltened a nyelved... Látszólagos kor húszas évei derekán, harmincas évei tavaszán | attól függ, kialvatlanul, kora reggel vagy csata közben figyeled-e Csoport/faj vaják (macska) Foglalkozás hivatásos szörnyvadász, kiegészítő keresetként információ közvetítést, értékfelügyeletet és csendes kegyeletosztást vállal (gy.k.: kém, tolvaj és bérgyilkos)

Különleges képességek/faji adottságok

Alábecsülni Felinát a legkedvesebb bók, mellyel csak illetheted. Mintha kifejlett hegyi troll összecsapását néznéd egy szépséges tünde leánnyal: kisebb, gyengébb és nő. Igen ám, de mi értelme nagynak tenni, ha széles vállaid lassúvá tesznek? Talán azt hiszed, ami kicsi, azt könnyebb elpusztítani, ám ahhoz előbb el kell kapnod; a macska bármilyen szűk résen befér, amin át tudja dugni a fejét. Mi értelme az erőnek, ha végzetes csapásaid nem érnek célba? Mindegy, mekkora erőt vetsz be egy ütésbe, ha ellenfeled eltáncol előled, s kiálló lábában orra botlasz. A macska fürge, léptei kecsesek és táncosak. Mi értelme lenézni a nőt, mikor sokkal veszélyesebb bármelyik férfinál? Lehet bármilyen elvetemült a férfi, sosem tudhatja magáénak a báj, az elegancia, a szenvedélyesen ringó csípő és a domborodó mellkas halálos fegyverét. Az igéző pillantás, melyet a legtöbben zafírként emlegetnek, sárga villanás csupán, és a góliát máris a földön - így arat győzelmet a kisebb, a gyengébb, a nő.
Felina sosem próbált többnek látszani annál, mint ami. Nála jobban senki sem ismeri önnön hibáit és gyengeségeit; habár egy átlagos nőnél izmosabb és a magassága is átlagos, fizikai adottságait tekintve nem szállhat harcba a férfiakkal. Nem is akar, hiszen rengeteg más képességgel rendelkezik: a lopakodás, a cserkészés mestere. Az a fajta 'barát', kitől félve fogadsz el bármiféle italt - a méregkeverés szakértője, kézjegye a néma halál. Nem véletlenül ragadt rá a villanás, mint becenév, hiszen ellenfelei legtöbbször ennyit észlelnek csupán belőle, s nyomában nem jár más, csak halál és sötétség...
Mint minden vaják, természetesen rendelkezik a tipikus képességekkel: bőre ellenállóbb, génjei lassabban öregítik, a vaják-jelek ismerője stb.

Jellemrajz

Nyelvünk minden betűjével találhatnánk rá megfelelő jelzőt, lévén jelleme, mint a legtöbb nőnek, meglehetősen összetett és rétegelt: acélozott, büszke, céltudatos, demokratikus, eszes... Mindegy azonban, hány tucat melléknevet sorolnánk fel, igazán csak akkor ismerhetnéd meg jól, ha szemtől szemben állhatnál vele és téged is megilletne szigorú, szúrós pillantásával, mely egyre inkább felolvad és megtelik egyfajta vajákoktól szokatlan gyengédséggel, szeretettel, tűzzel, ahogy egyre inkább bizalmába fogad. Rosszabb napjain a fejéhez vághatnák, hogy szívtelenül született, mire valószínűleg azt felelné, az őt sérelmező pedig agy nélkül - vagy férfiak esetében inzultációja derék alá csúszna. Sosem rest éles szóval visszavágni, ám ehhez igazán ki kell hozni a sodrából, ami nagy kihívást jelenthet a legrátermettebbek számára is: kevés kiegyensúlyozottabb, türelmesebb, megfontoltabb vaják nőt látni nála. Mindig az eszével lép először, érzelmei csak aztán követik, épp ez teszi olyan veszélyessé. Mérsékelt természete persze nem jelenti, hogy minden helyzetben felnőtthöz méltóan viselkedne: a bolondozás, a nevetés, a cserfes ugratás híve. Élvezi az élet minden percét, azt, hogy nő lehet és örök gyerek, kinek a szórakozás és az élvezetek jönnek előbb, csak aztán a gondok és a munka.

Megjelenés

Átlagos magasságú, átlagos testfelépítésű nő, inkább karcsú, mint vékony, és inkább izmos, mintsem törékeny. Alkata azonban nem feltétlenül utal vaják kilétére, hiszen meglehetősen nőies és elegáns, fegyvereit szinte ékszerként hordja. Ha fémben látod, összekevered valakivel; még fintorogva nyelvet is öltene rád, vérig sértődve a feltételezésen. Mégis minek kéne neki csattogó-csillogó csodapáncélzat? Csak barbár, birka népek nehezítik saját helyzetüket (és erősítik ostobaságukat) efféle megjelenéssel. Felina a könnyű, főként bőrből és fából készült darabok kedvelője, melyek szinte eggyé válnak bőrével, a sötét pasztellszínek pedig segítik a beolvadást, a rejtőzködést. Ha megjelenése ezen felül olykor hivalkodó (kivillanó comb vagy elméretezett dekoltázs), ne hibáztasd érte, egyrészt nőből van, minek rejtegesse, másrészt telt combjai és kerek idomai épp úgy fegyverzetét képezik, mint másnak a kard.
A kor viszonyaihoz és a hivatása lehetőségeihez mérten meglehetősen ápolt, haja örökkön puhának hat, körme és fogsora fénylő, és kellemes gyógynövényillat lengi körbe, amerre megy - kivéve, ha épp dolgozik, hiszen a jellegzetes illatfelhő nehezítené rejtőzködését. Az álca kedvéért nem rest sarat kenni bőrére, vagy korommal színezni arcát. Egyetlen hibája azonban, hogy bármennyire igyekszik is, védjegyévé vált, sárga szemét semmivel sem tudja elfedni.

Előtörténet

Sokan jöttek és mind ugyanazt akarták: az aranysárkányt, egy letűnt legendát, melyben népén kívül már csak igen kevesek hittek. Persze beérték kevesebbel is: a baziliszkusz mérgével kisebb háborúkat nyerhettek meg. Tudták, hogy nem származhat abból semmi jó, ha magukra vonják Zerrikania népének haragját; az éj leple alatt érkeztek, hangtalanul. Jó pénzt fizettek a mérgekért, aranyat, fegyvereket, rabszolgákat, fűszereket; felvirágoztatták a kicsiny települések gazdaságát - háromszor annyit adtak a gyerekekért. Erős, harcra fogható fiúkat és lányokat vásároltak olyan szülőktől, kiknek elméjét megfertőzte az arany - vagy épp egy különös, ősi vaják-jel, ha épp vonakodtak volna lemondani a gyermekükről... Mire a mátriárka rájött a betolakodók tervére, már túl késő volt. Így került Felina bő fél évszázaddal ezelőtt a macskák közé.
Évtizedeken át minden, ami az átváltozás előtt történt, csupán mese volt számára. Semmire sem emlékezett a szülőföldjéről, a születése számára a különös kórság magába olvasztásával kezdődött - miért is ragaszkodott volna olyan emberekhez, akik eldobták és kitaszították őt az aranyért? Talán ezért tartotta olyan fontosnak a mestere, hogy napról napra emlékeztesse a kislányt zerrikaniai gyökereire, még ha Felina cseppnyi érdeklődést sem mutatott származása iránt. A macskák közt családra és otthonra lelt, kitanították neki a harcoslét minden oldalát, az erkölcsök ruganyosságát és a gyilkolás örömét. Sosem élvezte a vérontást, távol állt tőle a barbár szörnyvadászat; sokkal inkább örömét lelte a rafinált vadászatban, a csendes halálban, a furmányos csapdák felállításában. Sosem hajtotta a hősiesség, nem akarta jobbá tenni a világot, sem felkarolni az elesettet, egyszerűen csak tette, amivé őt tették és beleidomult a világba, melybe (újra)teremtették.
Minden megváltozott, amikor megismerte Karméle-t. Elsőre ki nem állhatta a lányt, a tiszteletlen, vadóc kölyköt, a hangos szóváltásaikat Leonarttal. Ez így tűrhetetlen! - ágált folyton. - Egy nő csak ne káromkodjon! Okosabban is használhatja a nyelvét. - Ekkor kezdődött Karméle okítása. Felina egyik napról a másikra vette szárnyai alá a kislányt, és rövid időn belül testvérévé fogadta. Kishúgaként szerette őt, sőt, talán egy kicsit még jobban is; különleges ékköve volt a családjuknak, kedvesebb számára, mint a többiek. Az együtt töltött évek alatt volt a legboldogabb.
Néhány évvel később azonban minden megváltozott. Halála előtt Maurice elárulta neki, hogy a zerrikaniak többsége nem akart lemondani a gyermekéről, ezért olcsó vaják trükkökkel és mágiával csalták el őket tőlük; s épp így Felinát sem dobták el a szülei, csupán mire felocsúdtak a varázslatból, már túl késő volt... A nő ekkor úgy döntött, hátat fordít a többieknek és felkutatja a gyökereit.
Az elmúlt hat évet Zerrikaniában töltötte, felhagyott a szörnyvadászattal és minden idejét a kultúra és a harcművészet magába szippantásának szentelte - amúgy sem esett nehezére elapasztani a macskák iránt érzett szeretetét. Az egyedüliek, akikért nap mint nap összeszorul a szíve, az Karméle és Leonart. Talán épp itt volna az ideje felkeresni őket, még ha nincs is nehezebb, mint megfordulni és szembenézni a múlttal...

Példareag

A szekér felborult és a karaván tagjai fejvesztett menekülésbe kezdtek. A baziliszkusz megvadultan tört előre, dühösen csattogtatva hegyes csőrét a kereskedőkből és kalmárokból álló csapat felé. Az utolsó szekerek egyikén zötykölődtünk, utastársaim nyugtalanul nyújtogatták a nyakukat előre, hogy lássák, mi okozhatja a hirtelen fennakadást.
- Baziliszkusz! - kiáltotta valaki a sor elejéről a helyi nyelven, ám riadt hanglejtése és az ismerős szó bőven elég volt hozzá, hogy kitörjön a pánik. Az emberek egymáson áttaposva igyekeztek lefelé a szekérről, nem is sejtvén, hogy a kietlen, sivatagi pusztaságban csak még könnyebb zsákmányt jelentenek így. El-elakadtak bennem, meglöktek és belém rúgtam, mégsem mozdultam. A helyemen maradtam, csuklyám árnyékából tompán fénylett sárga szembogaram. Nem éreztem szükségét, hogy közbeavatkozzam, így csak vártam és figyeltem, hogyan alakulnak az események.
A bestia sorra zúzta össze a karaván elemeit, az állatok menekülőre fogták, a hátrahagyott ládák és szekerek ripityára törtek a tomboló baziliszkus karmai alatt. Amint az én szekeremhez ért, lustán felemelkedtem a helyemről, hogy szembenézzek vele.
Balomról, meglehetősen távolról egy férfi jajveszékelése ütötte meg a fülem.
- Vaják?! Van itt valahol egy vaják?! - A hangjában bujkáló kétségbeesés mosolyt csalt az arcomra. Naiv emberek! Azt hiszitek, a szörnyvadász és a baziliszkusz közül a bestia a rosszabb?
- Nos, régóta szunnyad már... - suttogom az orrom alatt, le sem véve pillantásom a fölém magasodó szörnyről. A baziliszkusz szélesre tárja a szárnyait, fenyegető üvöltés szakad fel belőle. Kioldom köpenyem kapcsát a nyakamnál és hátralököm a vállamon, hagyva, hogy a szárnycsapások keltette huzat lesodorja rólam, megtáncoltatva sötét, egybefont fürtjeim. - Talán épp ideje felébreszteni.
Ezüstkardom pengéjére marok a tarkómnál és előrántom azt a hátamra erősített tokjából. Két kezembe fogva szegezem a bestiára, ki ellenfelére ismerve támadásba lendül. Az övemhez kapva leakasztok egy gyújtóbombát. A robbanás megrázza a környéket, az emberek közt futótűzként kezd terjedni a hír: vajákot láttak Zerrikania mesgyéjén. Szeme mint az arany zafír, sárga villanás csupán...

Felina kedvesem!

Elfogadva!

Először is, hadd üdvözöljek személyesen is köreinkben. Amikor Karméle hirdetőtáblára tűzte Felinát, kevés hite volt abban, hogy sikerülhet megtalálnia. És az életutad olvasva úgy érzem, még kereshette is volna akár egy életen át, hisz Zerrikania olyan nagyon messzi pontja a Kontinensnek! Szívemnek kedves az a csavar, amivel a vajákká toborzását tekerted meg; el sem tudom képzelni, milyen sötét lehet az az út, ami hazugságokkal van kikövezve. Pláne ha még a felnőtté válás felé is vezet. Mert hát arra még senki sem gondolt, hogy erővel kaparintsák meg a jövő vaják nemzedékét... A komplex jellem, amivel a Sárkányok Földje megáldotta, sok ajtót tár ki előtte, akkor simulékony, amikor a helyzet úgy kivánja, akkor nevet, amikor illik, és akkor karakán, amikor annak kell lenni. Az sem meglepő, sőt, épp az ellentettje volna az, ha a zerrikán matriarkából származó hölgy ne tudná, hogyan forgassa a szavait - és leginkább a nyelvét. A legjobb döntést hoztad, amikor az efféle tudásoddal nem takarékoskodtál, és tovább örökítetted a kicsi Karmélére. Egy vérbeli macska kiszámíthatatlanságával néz szembe az, aki Felinával húz ujjat, lebecsülni pedig egyenesen öngyilkosság. Talán azt sem túlzás állítani, hogy még az sem ismer igazán, aki biztos az ellenkezőjében. Bátorság hátat fordítani mindennek, amit hittél, hogy a fény felé fordítsd arcod, de még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy visszatérj oda, ahonnan elindultál. Ahol a szeretteid hagytad. Nem is tartalak fel tovább, foglalj magadnak avatart, és keresd meg Karmélét és Leonartot!

Avatarfoglaló