World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Latest?cb=20170716122041 Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn SwX5v3I Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Hránia

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. Márc. 22 2020, 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Condwiramurs
Today at 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Luna Smok
Today at 09:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:05


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:02


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Wilkina
Yesterday at 09:29


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Axel Walardeb
Szomb. Szept. 19 2020, 17:48


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Ríviai Geralt
Pént. Szept. 18 2020, 18:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Ríviai Geralt
Pént. Szept. 18 2020, 15:35


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Ríviai Geralt
Csüt. Szept. 17 2020, 14:30


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Emptyby Grash
Csüt. Szept. 17 2020, 14:26

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn

Figyelem! Braenn erős tájszólásban beszéli a közöst. Ha valami nem tiszta vagy érthető, usernél kérdezni ér!



Vigye el a kánya @
Hosszú útra indultam. A konvojjal – mely egyébként javarészt törpökből és manókból állt – valahogy csak átjutottunk Mirthén, és mint megtudtam, nem mennek tovább, csak a Mahakam-hegységig. Addig azonban szívesen vették a társaságom, és nem bánták, sőt, kifejezetten bátorítottak rá, hogy elkísérjem őket. Még örültek is, hogy egy magamfajta íjász erősítette a csapatukat, cserébe azért, hogy segítettem néha lőni valami madarat vagy vadat, esetleg halat fogni, ők megosztották velem a lovainknak szánt abrakot, és gondoskodtak róla, hogy anélkül hajthassam álomra a fejem, hogy tartanom kellene attól, hogy rajtam ütnek valami haramiák vagy útonállók. Egészen megszoktam, sőt, megszerettem a kompániát. Strófozni, törp nyelven tanultam tőlük, napról napra ügyesebb lettem bennük, cserébe az ősi nyelv alapjait próbáltam lefektetni, kevés sikertelenül; valahogyan mindig a trágár és / vagy ocsmány káromkodásnál lyukadtunk ki. A kompánia is szerető gonddal viseltethetett felém, úgy hiszem, mert amikor egy szűk hónappal később eljött az elválás napja a Mahakam lábánál, szokatlanul sok felhős szempárt és gyanúsan magas számú szipákolást hallottam. Nem hibáztatom őket érte. Én is a sírás küszöbére sodródtam.
- Nos, asszem, itten mán nincs mit tenni. Minden jót kívánunk, csöpp tünde. Nem lesz neked semmi gondod, szívós vagy, akár egy törp. Oszt visszafele, ha jössz, látogass meg minket. Kívánom, hogy mutassa meg a te istened, hogy hol találod, amit keresel.
Melegen elmosolyodtam.
- Nem vujok tünde. Driád vujok. Es nincs estenem se. Csak es ín magam vujok. Ha megin’ erre járok, beköszönök hát. Menden jót kivánok nektek es.
Még sokáig integettünk egymásnak azután is, hogy rávettem magam az indulásra. Integettem akkor is, amikor meghajtották a lovakat, hegyi emelkedőnek fel, és még akkor is, amikor már csak a kerekek zörögtek elhalón a durva murván. Finom sarokmozdulattal késztettem indulásra nem oly régen alkudott, foltos kancámat, és szándékosan a Czerwona-híd felé fordítottam. Míg úton voltunk, a kompániám figyelmeztetett a Mahakam lábánál elterülő Ysgith veszélyeire, így aztán, bár megspóroltam volna vele vagy két hetet, és az íjásztudományomban sem kételkedtem, úgy döntöttem, hallgatok a józan észre, és idő fejében elkerülöm a vidéket. Úgysem siettem sehová, Rivia remélhetőleg két hét múlva is állni fog. A hídnál várt egy kisebb átkelésre váró sor – úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, aki nem merte megkockáztatni az Ysgith-en való átkelést – de nem sokkal azután, hogy a Nap délnek állt, sikeresen átjutottam rajta. Késő délután, kora este lehetett, amikor egy nagyobb erdőségen áthaladva ért az éhség. Tegnap elvoltam magok és gyümölcsök egyvelegén, meg ivóvizen, de ma már azért ettem volna valami húst is. Meleget. A kancának is enni kéne adni, meg kikaparni a patáját.
- Akkó lőjünk valamit – summáztam mindent latba vetve.
Leugrottam a kancáról, egy alacsony ágra kikötöttem a kantárt, és az orrára húztam az abrakos zsákot. Addig, amíg az evett, én elővettem a nyereghez rögzített íjamat, és a hátamra erősítettem a tegezemet. Hamar elvetettem a gondolatot, hogy nyulat lőjek. Lehet, csak az éhség mondatta velem, de úgy éreztem, a tegnapi fejadagom fényében az vajmi kevés volna. Nagyobb vadra vágytam, amit egy tábortűz mellett el lehet költeni, és netán még marad is másnapra. Mondjuk egy vadkan, esetleg fiatal őzgida. Nem kellett sokáig járnom a környéket, hogy egy apró, viszonylag üres tisztáshoz érjek, ahol legnagyobb szerencsémre épp egy fiatal őzbak legelészte a nyár végi füvet. Tökéletes. Hangtalanul leguggoltam, és legalább ugyanilyen hangtalanul nyúltam hátra a vállam felett egy cselőkéért, le sem vettem a szemem az állatról, amíg néma húr ropogással felajzottam az íjamat, és bemértem vele a vad szügyét. Egy dobásom van. Ha elvétem, elvész a nyilam, és a mai estebéd is. Biztos voltam a dolgomban, épp csak hajszálnyi korrigálásokat kellett végeznem a kifeszített fegyver útján, és már épp azon voltam, hogy elengedem, és leterítem az állatot, amikor mögöttem egy száraz és recsegős ágra leszállt egy kánya, leejtve egy szem tobozt a gallyról. Az állat felfigyelt a zajra, elárulta a füle mozzanata, majd a felemelkedő feje. Mogorván ciccentem, és bár elengedtem a cselőkét, addigra az őzgida nekiiramodott a susnyás felé. Eltaláltam, de le nem tudtam teríteni. Morgolódva felegyenesedtem, és a térdem leporolgatva hátrapillantottam a madárra. Az ágon pöffeszkedő kánya csak felvijjogott, mintha nevetne.
- Bloedhe milva! Enkább téged kellett vón’ lelőnöm, oszt nem nevetelnél! Mostan bódog vagy?
Mérgelődve szeltem át a tisztást, keresve a cselőkémet, hisz nem állt belőle rendelkezésemre végtelen mennyiség. Bosszankodtam. Órákba is beletelhetett, mire találok egy másik vadat.


P.S.:702 szó Mood: Years of Training
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Dec. 13 2018, 14:59
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Braenn & Fricska

Vigye el a kánya! @

Szabad volt, mint a madár. Szabad, mint a hal, ami leugrott a horgász kampójáról. Nem parancsolt neki senki, és végre azt tehetett, arra mehetett, amerre csak akart. Bár Karméle volt hosszú idő után az első személy, akivel önszántából ment volna, akármerre is vitte volna őket az út, de a vajáknő nem akarta kockára tenni, hogy baja essen. Mérges volt miatta egy kicsit, de belátta végül, hogy valószínűleg Karméle sem ágyban, párnák közt fog meghalni majd, és a szükségesnél hamarább elpatkolni neki sem állt szándékában. Elváltak útjaik, de az az egy arany tallér, amit a nyanyától kapott, az az egy kis fényes, csillogó korona a zsebében lapult, oldalán pedig a tőr, amivel lyriában elvágta magát minden béklyójától, és ment, amerre látott.
Vengerberből Rívia felé vette az útját, hogy megpróbálja megtalálni az Elveszett fiúkat - ha még egyáltalán volt kiket megtalálnia - és reménykedett benne, hogy mivel ott veszítették el egymást, valakit, legalább az egyiküket ott fogja találni. Egyiküket sem találta meg - de nem azért, mert biztosan nem voltak már Ríviában, hanem mert a főtérre érve egyszerűen képtelen volt tovább menni. Vásárnap volt, így hát sok volt az ember, hangosan alkudoztak és perlekedtek, ordítoztak és óbégattak - a fiú viszont a nyárson sült húsok és vásárolt áruk helyett vasvillákat, kardokat és tőröket látott az emberek kezében, alkudozások helyett csatakiáltásokat hallott, s csak akkor eszmélt fel az emlékképből, amikor valaki meglökte hátulról.
- Nézz a lábad elé, kölyök! - hallotta még maga mögül, de már úgy iszkolt el a térről, mintha üldözték volna. Ezúttal sem tudta, hogyan keveredett el egy sikátorba, de azonnal felismerte. Azt a félreeső, apró eresztetős kapualljt is felismerte. ...Fél óra se telt belé, és már Rívia falain kívül volt.
Jobb ötlet híjján úgy döntött, dél felé indul, hiszen ha más nem, egyvalaki egészen biztosan arrafelé, egészen pontosan Nilfgaard irányába mehetett haza, ha csakugyan hazament. Hosszú útra kelt, és már hetek óta vándorolt, de a Vengerbergben eltöltött idő után úgy érezte, időpocsékolás lett volna emberi alakban utaznia, ha megtehette ezt másképp is. Így hát amikor maga mögött hagyta Ríviát, egy fekete csikó alakjában indult meg Spalla felé. A városba már emberként, vörös hajú, felemás szemű alakjában tért be, és mire kiért, már a zsebében volt egy borostyánköves gyűrű - a hozzá tartozó karkötővel, nyaklánccal és fülbevalókkal együtt. (Az ékszerész meg legközelebb nem fog dicsekedni a portékájával az utcán.)
Spalla-ból mehetett volna Scala felé az úton, de végül úgy döntött, nyugat felé indul a Jaruga mentén, és amikor belebotlott egy vidracsapatba, maga is vidraként úszott át a folyó túlpartjára, és úgy folytatta az útját már Dol Angrában. Hol róka volt, hol őzbak, hol medvebocs, mikor milyen élelmet tudott könnyebben szerezni magának, és így vándorolt vagy két hete dél felé, kerülve az utat - pedig már nem is dúlt a háború, mégis így érezte magát szabadnak. Szabadnak, boldognak - és borzasztóan magányosnak.
Egyik nap aztán kikeveredett egy tisztásra, s mivel addig is egy őz alakját viselte, úgy is pihent meg, majd kis idő elteltével ráérősen legelészni kezdett - többek közt amiatt is szívesebben viselt állatalakot, amíg vándorolt, mert így sokkalta egyszerűbben meg tudta oldani, hogy ne haljon éhen. Fülelt persze, nem hall-e bármi neszt, készen arra, hogy az első ragadozó felbukkanásakor valami nagyobb húsevő élőlény alakját öltse magára, vagy megpróbáljon elmenekülni. Meg is hallotta, ahogy valami reccsenve az avarba pottyant.
Megrezzentek a fülei, majd felkapta fejét, és már hallotta is az erdőben szokatlan pendülő, majd süvítő hangot - és azonnal nekiiramodott, hogy a legközelebbi bokrot átugorva menekülőre fogja, de nem jutott messze. A nyíl hegye a vállát érte, nem túl mélyen, de eléggé ahhoz, hogy a bokor átugrását követően ne tudjon megállni a mellső lábain, s előre bukott, de azonnal felvette az emberi alakját - hiszen ha nyíl találta el, akkor azt ember vagy tünde lőtte, aki minden bizonnyal baromi éhes, és ha egy nyílvessző volt nála, akkor azt mindjárt követni fogja még egy… És az már nem fog mellé menni. Még hallotta felvijjogni azt a madarat, ami felől jött a korábbi zaj - mintha rajta nevetett volna. Sziszegve szitkozódott, viszont az alakváltás miatt csak mégerősebben szaggatta a vállát a fájdalom, és nem is bírta ki kiáltozás nélkül, ahogy a nyílhoz kapott másik kezével.
- A kurva isten nyila álljon a hátad közepébe, bazmeg, ne lőjj, ne lőjj! Uuuggh, a büdös picsába, hogy vinne el a kánya…!
Feltápászkodott valamennyire a földről, de éppen csak felülni tudott, és a fájdalom mellett a félelemtől zsibbadt le minden tagja, amíg könnyes szemekkel próbált kilesni a bokor mögül, hogy lássa, miféle szerzet fog előbukkanni onnan, de azt még nem tudta, hogyan fog ezúttal megmenekülni tőle...


P.S.:760 szó lett, remélem, tetszik~Mood: Pilgrim on the Road
Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Dec. 14 2018, 17:10
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a kánya @
Néma csend takarta be a tisztást, valamivel odébb énekesmadarak folytatták háborítatlanul az áriáikat, szellő táncolt a lombozat közt, napfény cirógatta a zöldet. A csend ez esetben egyet jelentett a zaj hiányával. Nocsak. Mégis kiszenvedett az a szerencsétlen őzgida? Pedig biztos voltam benne, hogy az az egy elhamarkodott cselőke kevés lesz, hála annak a nyomorult kányának, meg a lepotyogtatott tobozának. Fene kérte, hogy a lucfenyőre szálljon le! Eltaláltam az állatot, ebben biztos voltam, és eme hitemben csak megerősített, ahogy az enid-del borított, zsenge pázsittakarón halkan és ráérősen átlépkedve sem találtam meg a szóban forgó vesszőt. Akkor csak elveszett az a gida, a nyilam ölte meg, gondoltam én. De tévedtem. Az erdő természetes neszezését hirtelen elnyomta egy fülsértő, keserves kiáltás, füttyös madarak rebbentek fel és költöztek odébb, az meg nem hogy alábbhagyott volna, de még fel is erősödött. Felkaptam a fejem, és reflexből még az íjamat is a hang irányába feszítettem. Mi a csuda… ? Hát nem épp arra tűnt el a fiatal őzbak is? Dehogynem. Mi folyik itt? Sietősen irányt váltottam, hogy átlépve egy kökény- és egy borókabokor közt rátaláljak egy…
- Dh’oine! – feszítettem ki ismét az íjam, egyenesen a tüdejének szegezve a cselőke hegyét, mellkasom még fel-le emelkedett az izgalomtól, amikor értelmes szavakat véltem kihallani abból az elmotyogott katyvaszból, amit az orra alatt mormogott – Dh’oine-nak dh’oine… De gyermek…
Még hogy gyermek, de meglőtt gyermek! Az ott, a vállából kiálló, az az én cselőkém. Leengedtem az íjat, a cselőkét pedig visszadugtam a tegezbe. Emlékezetemben ismerős, érces bariton szólalt meg, és egyre csak azt ismételgette, „könnyű íjjal ölni, te lány”. De hát… Én nem is… Én nem… Én őzgidát… Mi? Hátrapillantottam a hátam mögé, a tisztásnak, de akárhogy szerettem volna, nem feküdt ott egy leterített őzbak. Vissza meg, ha fordultam, hát addig éljek, ott sem volt leterített őzbak. Ellenben volt ocsmányul káromkodó dh’oine. Értetlenkedve rámutattam, majd a hátam mögé, végül ismét az óbégató taknyosra.
- Mi a… Mi--- - testes  sóhaj szakadt fel itt a tüdőmből, az ideg még kicsit megreszkette – A milva, eh… ?
Halkan, de kotnyelesen felvijjogott az említett, hallottam, ahogy hatalmas szárnyait csapkodja a légben, a tarkómon éreztem a szelét, ahogy szinte játékkal, éles karmaival belekapott a csuklyám kapucnijába, majd a fejem felett elreppenve letelepedett egy nem túl távoli farönkre. Körülbelül ekkor zuhantam vissza a valóságba, és bírtam a lábaim mozgásra, egy ugrással ott termettem a gyermek mellett, letérdelve mellé óvatosan érintettem a hátát.
- Jó’ van, ne mocorogjá, az nöm tesz neki gyót semmiképp. Feküggy a hátadra, kölk.
Még mindig nem igazán jutott el az agyamig, hogy hogyan lőhettem magamnak embergyereket, de azt hiszem, az ámuldozást későbbre kell hagynom. Segítettem a gyermeknek a hátára vergődni, hogy alaposabban megnézhessem, hogy és miként érte a cselőkém. Megnyugodtam kissé.
- Szerencséd vót, csöppöm. Csak a vá’ladat érte. Aztat nöm mondom, hogy fákjás menés lesz kiszenni… De legalább nöm a tüdőd vagy a gyomrod…
Szerencsére a cselőke nem fúrta át a vállát, így nem volt szükség rá, hogy a sok koronáért vett eszközt eltörjem. Öröm az ürömben.
- Ki fogom húnni, készüjj fe’ rá.


P.S.:502 szó Mood: Duduk Lament






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Dec. 18 2018, 22:37
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Braenn & Fricska

Vigye el a Kánya! @

Sokféle szerzetre fel volt készülve, de talán arra a legkevésbé, hogy egy nő ugorjon elő a boróka- és kökénybokor ágai és levelei közül. Az íjra, és az egyenesen rá szegezett nyílra már jobban számított, és még a haragos “doán!”-kiáltás sem döbbentette meg annyira, elvégre hallott már történeteket arról, hogy a tündék híresen jó íjászok - és az egyetlen szó, amit a nyelvükből ismert, a “dh’oine”, “ember”, (akár még káromkodásnak is beillő kifejezés), és amivel a nőszemély őt illette, elég bizonyossággal szolgált neki, hogy tündével van dolga.  
- Tedd már le azt a szart! - kiáltott rá az ismeretlen nőre, akinek szemmel láthatóan még csak most jutott el a tudatáig, hogy őzgidára lőtt, és embergyerek lett belőle. Összébb húzta magát, mert tartott az idegentől, még ha fehérnép is volt, de fájt eléggé a válla ahhoz, hogy a szitkozódást folytassa.
- Különben is, mi a picsáért kell őzre lövöldöznöd?! Meg se bírod enni egészben! Hogy miért nem tudtál magadnak egy kurva nyulat fogni, basszameg!
Szisszent egy nagyot, ahogy egy icipicit elmozdult a nyíl hegye a vállában a heves káromkodás következtében, s rászorított a szárára, hogy egy helyben tartsa - a szitkozódást pedig valamivel halkabban folytatta, mit se törődve azzal, hogy a nő értetlenül járatta a tekintetét közte és az elképzelt vacsorájának feltételezett helye között.
- Milyen milva…?! - szipogott, s megtörölte szemeit kézfejével, hogy a tünde még véletlenül se lássa, hogy könnyesek voltak, majd nyekkenve behúzta nyakát, amikor a madár vijjogva elröppent felettük, s letelepedett egy nem túl távoli farönkre. Mérgesen fújt egyet, mint valami kóbor macska, felemás szemeivel haragos pillantást küldött a madár felé. - Kánya az, ha mondom, ott, az a kibaszott… Ne vihogjál, az anyád picsáját, mert hozzád baszok egy követ, kurva madár!
Már nyúlt is volna le, hogy a földről felkapva hozzá vágjon egy kavicsot a vijjogó, tollászkodó kányához, és egyúttal a saját kínján és a nő feltételezhető éhségén is enyhítsen, de a vállába nyilalló fájdalom hamar jobb belátásra bírta. Felnyüsszent és elhallgatott, összeszorítva állkapcsát, ahogy előrébb görnyedt. Addigra termett mellette a tündenő is, Fritznek pedig meglehetősen szokatlan volt az az aggodalom, amivel a fehérnép csitítgatta és segített hanyatt dőlnie. A tájszólásán pedig egészen biztosan elröhögte volna magát, ha nem lett volna épp azzal elfoglalva, hogy véletlenül se pityeredjen el a nő jelenlétében.
- ...Nem vagyok csöpp... - morogta csak, félrepillantva, és őszintén reménykedett benne, hogy a tündének nem fog eszébe jutni rákérdezni, hogy lett az őzbakból emberfiú, de azonnal elkezdett más miatt aggódni, amint a nő közölte, hogy kihúzza a vállából a nyilat.
- …..Mo-most rögtön…? - kérdezte, riadtan pillantva az idegenre, majd észbekapott, és lesütötte tekintetét, fintorogva. - ...Sz-szedd ki. Kibírom.
Elszántan pillantott fel a nőre aztán, s most, hogy nem homályosította el a látását semmi - nem sírt, a fiúk nem sírnak! - látta, hogy a haja egészen olyan színű, mint a méz, amit medvebocsként csent egyszer egy méhkasból, a szemei pedig éppen olyan kékek voltak, mint a felettük elterülő tavaszi ég. Felkészült rá, hogy a tünde kirángassa a vállából a nyilat, de sejtette, ahogy amaz is mondta, hogy nem lesz egy “fáklyás menés”...


P.S.:509 szó~Mood: Fangle Forest
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Dec. 19 2018, 22:17
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a kánya @
Nem kellett külön felszólítani arra, hogy eltegyem a cselőkét, és visszavegyem az íjat a hátamra, húrját átvetve a mellemen, ahogy azt tanították a driádok, bár a helyzet tényleg úgy hozta, hogy úgy tűnt, mintha felszólításra ajzottam volna le a fegyverem. A konfúzió, ami még mindig úgy ült az elmémen, mint valami nehéz, hideg köd, lassan száradt csak fel, így történhetett, hogy bár fél aggyal még az őzbak, pontosabban annak hiánya körül forogtak a gondolataim, de válaszolni már képes voltam, mintha valami reflex mondatta volna velem, míg óvatosan átszeltem a boróka- és kökénybokrokat.
- Jóvan má, e’tettem. Takarékoskodásró még nöm hallottá, kölk? Gyobb egy őzbak, ment három nyúl. Az kita’t vagy három egísz napig ugy, hogy nöm kell újra lőnöm. Es a nyerekhez es könnyebb kötni.
Láttam rajta, egyértelműen, hogy fájt neki a cselőke helye eléggé ahhoz, hogy gátolja a mozgásban, vagy úgy egyáltalán, a beszédben, a légzésben. Még mindig nem igazán értettem, hogy lehetséges mindez, de semmi hasznom nem származik meglőtt dh’oine kölkből, hát térdre ereszkedtem mellette, egyelőre csak lopva mérve végig amazt. Csak a fejem csóváltam, de olyan igazán csalódottan, ahogy a milva elreppent felettünk, és a dh’oine gyermek válogatott szitkokkal bombázta, meg kaviccsal fenyegette a ragadozó madarat.  
- Ugye turod, hogy asz a milva megmentette az íletedet? Ha nöm zava’t vóna mög cé’zás köszben, nöm a váladon talá’lak el, hanöm… – vezettem át az ujjam amaz sérült válla felől a szíve fölé – Akkó asztán nöm káromkodná, de még csak mög se nyikkanná.
A milva csak tollászkodott, meg helyezkedett, magára sem véve sem a fenyegetőzést, sem a trágás szavakat, míg egyszer csak fel nem vijjogott, és el nem röppent egészen.
- Na tessék, mos’ elejesztetted. Nöm jön vicca má’.
Segítettem neki a hátára fordulni. Szerencsére láttam már sérültet, tudtam, hogy kell az ilyen lőtt sebbel bánni. Sőt, akit lőtt sebbel láttam, abból nem egy szál árva cselőke állt ki, hanem legalább annyi, mint egy tisztes emyr-ből. Senki sem tudta, meggyógyul-e, de meggyógyult. Mit is használtam akkor sebgyógyításra? Gondolkodj, te lány… !
- De egen, az vagy. Ezen nencs mit cépíteni. Mennyi lehecc? Nem lehecc több, mint tizenkettő. Különb is, mit keresté te’jesen egyedűl a rengetegbe? Es ha má itt ta’tunk, mi a fene vót azzal az őzbakka’? Me’ hogy en őzbakot lő’tem, a’ bisztos.  Akkó az hogy vót? Mos’ őzbak vagy, vagy dh’oine?
Vérontófű és fehérmájvirág; jutott eszembe közben, nagy szerencsémre. Míg amaz szavaira figyeltem megfeszülten, előkészítettem, amire szükségem volt. Egy rongyot, amivel felfogom a vérzést addig, amíg teszek egy kört a környéken a két gyógyfűért, kesztyűtlen kezeimet, és a józan eszemet, mely azt diktálta, hogy a kölk bármennyire is visít majd, gyors legyek és precíz.
- Mos’. Mennél tovább van a vá’ladban a cselőke, anná rosszabb, csöppöm. – pillantottam rá komolyan, de nem túl keményen, hogy érezze a dolog súlyát. Szerencsére sikerült jobb belátásra bírnom, és ezt egy határozott bólintással honoráltam. – Gyós leszek. Szorícsd össze a fogad.
Vérontófű és fehérmájvirág. Megragadtam a cselőke szárát, közel a sebhez. Könnyű íjjal ölni, te lány… Azt mondod, Gwynbleidd? Tudod, mit? Igazad volt. Soha többé nem látom el azt, akit én lövök meg. Vettem egy mély, reszketeg levegőt, majd egyetlen, határozott, markáns mozdulattal kirántottam a kölk vállából a cselőkémet. Igyekeztem kizárni a hangját a fejemből, és rögtön a rongyért nyúltam, amit a sebre tapasztottam.
- Igy. Eszt el ne vedd innen, amig vicca nem gyüvök, te kölk. Mennyá gyüvök.
Kötöttem a lelkére, mielőtt felugrottam volna mellőle, és bevettem volna magam a fák sűrűje közé. Vérontófű és fehérmájvirág. Szerencsére jól ismertem az erdős és a növényeit, nem telt bele húsz percnél többe, hogy ráakadjak mindkettőnek egy-egy példányára, és visszatérjek a kökény- és borókabokor szegélyezte tisztáshoz.
- Itt es vujok – mondtam a kölknek, ölemben egy élénksárga és egy hófehér tő virággal – Parnaessia es potentillae. A vérzésre.
Visszatérdeltem a dh’oine gyermek mellé. Hirtelen ismerős vijjogást hallottam a fejem felett, majd úgy két és fél méterre a gyermektől valami testesen puffant a magas fűben. Szürke szőr borította, nem lehetett nagyobb egy tarsolynál. Két hosszú füle kilátszott a szellő fútta füvesből. Hunyorogva méregettem a csomagot, majd felpillantottam a felettünk köröző, vijjogó kányára, végül a gyermekre.
- Melyen hasznos szöveccségesed van neked, ha’lod-e. Hála neki, mögvan az estebédünk es.  

P.S.:689 szó Mood: Dziewczyna Swarozyca






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Dec. 25 2018, 15:50
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Kánya! @

Amikor Bíbic rázúdította heves káromkodással teletűzdelt szitkait a tündenőre, nem igazán várt választ, de ha már kapott, morgolódva tudomásul vette, hogy az ismeretlennek alighanem van egy lova is valahol odább. Hasonlóképp reagált a tényre, melyre a tünde hívta fel a figyelmét, miszerint annak a kányának, vagy milvának, vagy a franc tudja, milyen madárnak köszönheti az életét - pont annyira hatotta meg, mint az, hogy pontosan miféle névre hallgat az a vihogó tollcsomó. Talán egy kicsit, egy egészen kicsit összerezzent, mikor a nő ujja a vállát ért nyílról a szíve fölé tért, de dacosan elfordította fejét. Nem csak azért, hogy amaz még a nyomát se lássa a korábban letörölt könnyeinek, hanem azért is, mert egy nem kívánt emlékkép lepte meg váratlanul, és kénytelen volt fogait összeszorítva visszanyelni az ismét kibuggyanni akaró fájdalmát. Pont ott, éppen ott döfött belé, ebbe a testbe egy tőr, még akkor, amikor Ríviában elszabadult a pokol, s még mindig visszhangzott fülében az üvöltés: “mocskos, másfajú tolvaj korcs!” Ahogy némán elkergette gondolatai közül a nemkívánatos emlékképet, csak egy cehhenéssel fejezte ki véleményét az elröppenő kányáról. Bánta is ő, hogy visszajön-e vagy sem! Sokkal jobban aggasztotta, hogy az íjásznő csak nem feledkezett meg arról, hogy rákérdezzen, mi is ő akkor, őzbak, vagy dh’oine - hiszen a tünde őzbakra lőtt, őzbakot talált, és mégis egy embergyerek, egy dh’oine vállából állt ki a nyíl.
- De, több vagyok, mint tizenkettő! - mordult a nőre (bár nem volt benne teljesen biztos, hogy idősebb egy tucatnál, de ez a fenét se érdekelte éppen, amíg a szó legszorosabb értelmében a vállába nyilallt a fájdalom.) - És semmi közöd hozzá, hogy mit kerestem itt! Itt voltam és kész! Az az őz meg… - szisszent egyet, majd ajkába harapott, s dacos pillantással felnézett a nőre. Minden bátorságát igyekezte összeszedni, hogy ne látszódjon rajta, mennyire tartott az idegentől, hiszen tudta, túl jól tudta, mit reagálna bárki, aki egy dopplerrel találkozik. ...Aztán hirtelen támadt egy zseniális ötlete, hogyan vágja ki magát.
- Én egy ilyen… ilyen izé… elátkozott mifene vagyok - mondta, a tőle telhető legmeggyőzőbben, éppen csak egy aprót nyelve a kijelentést követően. - Majd… majd elmondom - toldotta még hozzá, remélve, hogy ezzel nyer annyi időt, amíg kitalál valami hihető mesét arról, miféle átok az, amitől valaki egyik pillanatról a másikra őzgidából emberré változik egy nyíllövés miatt.
Bár gondolkodni éppenséggel nem sokat tudott, mert minden tagja lezsibbadt a rémülettől, amikor a tündenő kijelentette, hogy itt most rögtön kicibálja belőle a nyilat, de a világ minden kincséért sem lett volna hajlandó gyávának tűnni egy fehérnép előtt, akármilyen jó íjász is amaz, ígyhát összeszorította állkapcsát, és egy reszketeg lélegzetvétellel várta, hogy az idegen kihúzza a nyilat.
Felsikoltott. A korábbi üvöltözését követően a fákra visszatelepedett madarak újfent magasba röppentek a lombok közül, pedig éppen csak addig adott ki hangot, amíg ép kezének tenyerét a szájára nem tapasztotta, de még így is megvonaglott a földön, ahogy lassan csillapodott a nyüszítése, és már nem cikáztak csillagok a szemei előtt. Szinte nem is jutott el a tudatáig, mit mondott a nő, miután a sebre tapasztott egy rongyot, és a fiú szabad kezét rászorította. Ahogy tartotta a kötést, és lassan kitisztult a szemei előtt a világ, fejét megemelve annyit látott, hogy a nő alakja beleveszett az erdő sűrűjébe, és mintha azt mondta volna, “mennyá gyüvök”.
…...Nem fog visszajönni. Ez volt Bíbic első gondolata, ahogy egy mordulással visszadöntötte fejét a földre, és igyekezett nem tudomást venni róla, hogy lassan-lassan a seszínű rongy egyre nagyobb foltocskákban vált vörössé. A fák zöld lombjai közül felsejlő azúrkék eget kémlelte, és azon járt az esze, vajon nincs-e tényleg elátkozva, vagy ez a büntetése azért, amiért annak az alakját viseli, akihez igazán ragaszkodott, és aki félig-meddig miatta halt meg. Szinte látta elsötétülni a tavaszi eget, és már majdhogynem várta, hogy zuhogni kezdjen a jégeső, hiszen nem lehetett véletlen, hogy ugyanoda kapott sebet - akkor biztosan ugyanúgy is fog meghalni, csak ővele nem marad ott senki. Aztán hirtelen meghallotta a tündenő hangját.
A meglepetéstől azonnal felpattantak szemei, és bár fel akart könyökölni, a vállába nyilalló fájdalom meggyőzte róla, hogy inkább fekve maradjon, s onnan kémleljen fel a nőre, aki valami parna… parné… paráznassziát meg impotensillát, vagy mi a nyűgöt hozott magával a vérzésre. De ha ez még nem lett volna elég, nemcsak az íjásznő tért vissza zsákmánnyal - a korábban elkergetett milvakánya vagy kányamilva is ledobott valamit a fűbe, amiről a tünde megjegyezte, hogy az lesz az estebédjük. Mindkettőjüknek.
- ...Nem a szövetségesem… Csak jön utánam - mondta némi hallgatást követően, és bár szerette volna olyan mogorván közölni a tényeket a nővel, amennyire csak lehetett, sokkal inkább a meglepettség hallatszódott a hangján. Egy kicsit még mindig nem akarta elhinni, hogy a nő visszajött, de úgy tűnt, mint aki igazán ott térdelt mellette, ölében azzal a két fura nevű gizgazzal, Bíbic meg csak ekkor jött rá, hogy amúgy nem is tudja a nevét.
- Különben meg, te ki vagy? - kérdezte gyorsan, mielőtt még amaz visszatérhetett volna arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen ő maga micsoda, mert hiába volt temérdek ideje kitalálni valami körmönfont, képzeletbeli átokfélét magára, a nő távoztával lemondott a dologról… Csakhogy most újra itt volt, és valahogy még örült is neki.


P.S.:852 szó... ^^" Maradhat? xDMood: Shadowthorn Thicket
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Jan. 15 2019, 23:19
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska & Braenn @
Nem igazán tudtam, mit kezdjek a dh’oine átkos szitkozódásával – amennyire sértette a fülem, épp annyira le is taglózott a meglepetés. Pozitívumnak éltem meg, hogy az önvédelmet, ami rendreutasításnak hatott, csak pár kevésbé agresszív, morgó hang kíséretével vette tudomásul. Az sem derítette sokkal jobb kedvre, hogy nyomatékosítom benne, hogy ha a milva nem volna, már aligha volna ő is. Elismerem, ahogy a kölyök szemét--- szemeit--- a kéket és a zöldet megpillantom, telve rémülettel, ami szavaim okán került oda, kissé talán túllőttem a célon. Semmiképp sem az volt a célom, hogy halálra rémítsem, inkább csak fel akartam hívni rá a figyelmét, mekkora szerencséje is volt valójában. Ugyanis én nem szoktam ilyen jellegű hibákat túl gyakran véteni. Ha az a milva nem zavarja meg az állatot… Na igen, állatot… Miért térdelek egy nyakig lucskos dh’oine fattyú felett? Látom, hogy félrefordítja a fejét, és ha tippelnem kéne, akkor legalább a szavaim célt értek, ha már a cselőkém nem, ugyanis úgy tűnik, az ifjú igencsak mélyre merül a gondolataiban. Egy pillanatra az is eszembe jutott, hogy így rejti előlem a könnyeit – hisz a nagyfiúk nem sírnak – de gyorsan elvetettem ezt a feltételezésemet. A felröppenő milva után pillantottam, majd nagyot, már-már gondterheltet sóhajtottam. Mi cudar bánásmód ez azzal szemben, aki nem egészen percekkel ezelőtt tett róla, hogy megóvja egy alighanem végzetes céllövéstől. Azt hitte, megfeledkezem a tényről, hogy őzbakra céloztam, és dh’oine-t lőttem, de sajnos ki kell ábrándítanom.
- Egazán? Oszt mennyive’ vagy több, mint tizenkettő, he? – morrantam vissza az undok kaffantásra – Nöm, nöm vótá! Különb’en nem lő’tem volna rád, bloedhe dh’oine! Ha nöm lett vó’na tejjes a csönd, nem lő’tem vóna el a cselőkémet! Ha má’ át akarsz verni, legalább gondolkoggy hozzá!
Egy pillanatra meglágyultam, ahogy hallottam szisszenni, láttam az ajkába harapni, a felelete viszont olyan meglepetésként ért, hogy nem hogy a szemeim kerekedtek el, de még a szám is eltátottam.
- Egy elátkozott… Mih? Asziszem, nem egíszen é’tem. De legyen ugy, majd késöbb elmondod.
Tudtam, hogy megrémíti, hogy itt és most azonnal ki kell húznom a cselőkét belőle – hisz még csak gyermek volt, a vak is látja – de muszáj volt. Nem tett jót a vérének, sem a húsának az idegen betolakodó, féltem, hogy minél tovább lesz bent, annál nagyobb a veszélye egy esetleges fertőzésnek. Érzéketlennek, sőt, egyenesen gonosznak hathat, hogy gyakorlatilag teljesen kizárom a fejemből a fiú hangját és vergődését. Azzal nem mentem meg, ha óvatoskodok és finomkodok. Részvéttel adóztam a seregélyeknek és verebeknek, akik a hangzavar elmúltával azt hitték, visszatérhetnek a fáikra, aztán becsapva őket ismét felzavarta őket az őzgida. Megjegyeztem magamnak, hogy a gyermek milyen felnőttesen visszafogja a hangját, de szóvá nem tettem.
- Igy… Eszt… ne vedd… amig… gyüvök... Mennyá…
Talán jobb is volt így, hogy a gida nem volt teljesen magánál, legalább jutott egy kis ideje összeszednie magát. A patakparton találtam végül vérontófüvet, és tőle nem messze egy szikla tövében fehérmájvirág feje bólogatott a lágy szellőben. Persze, még mindig konfúzus voltam a történtekkel kapcsolatban, de amaz megígérte, hogy majd beszámol arról, hogy kiféle-miféle ő, így a felesleges gondolati körökkel már sokra nem mentem.
- Oh – úgy látom, aludt, és a hangom most felriasztotta – Bocsánat, nöm aka’talak felkő’teni.
Ahogy fel akar könyökölni, odakocogok, hogy segítsek visszafektetni, hisz láthatóan nem megy, és még egy darabig nem is fog neki menni ez a mozdulatsor. Hálás pillantást küldtem a felettünk köröző milvának, mielőtt összerendeztem volna a dolgaimat a segítségnyújtáshoz.
- Akkó a kompániád. Ne kötekeggy má’.
Látom rajta, hogy még mindig nem hiszi, hogy visszajöttem. Ez vajon engem minősít, vagy őt? Amikor az embergyermek rákérdezett, hogy én ki vagyok, ismét csak el kellett töprengenem a feleleten, de már korántsem tartott olyan sokáig, mint legutóbb. Felvettem egy könnyen marokra fogható követ a földről, a vérontófüvet és fehérmájvirágot gondosan egymásra fektetve helyeztem el egy kiálló sziklán, és a kezemben tartott kővel elkezdtem összezúzni, kenőccsé pépesíteni a két növényt, hogy a legkönnyebben hasznosítható állagába dolgozzam. Zöld szaga volt. Semmi egyéb.
- A nevem Braenn. Driád vujok Brokilonbúl, járom a vidéket. Na es te? Tégedet hogy hínnak, kölk?
Amint kész lettem a mixtúrával, beborítottam a gyermek ép kezét, hogy benézzek az anyag alá magam. Amíg odavoltam, a darab ruha szépen tette a dolgát, és felszívta a vért, de azért még ügyelő gonddal rásegítettem egy kicsit, mielőtt félreraktam volna. Mutató-és középső ujjam árkába kanyarintottam valamennyit a vérontófű és fehérmájvirág masszájából, mielőtt nekiláttam volna, hogy felvigyem a lőtt seb környékére. Aztán sem hagytam abba még pár percig, hogy nagyjából eloszlattam az egész érintett felületen. Alaposan bele is masszíroztam a gyermek bőrébe, amennyire csak lehetett. Dolgom végeztével a sarkamra ültem, megtörölve a kezem a véres rongyban.
- Igy. A parnaessia es a potentillae mekkell, hogy tegye a hatását. Uttyába áll a vé’zésnek, es összehúzza a sebet. Most pediglen… Hogy es volt azzal az elátkozott mifenéve’?
Míg az embergyermek feleletét hallgattam, a tarisznyámhoz nyúltam, és friss fáslit vettem elő belőle, amivel – némi segítséget kérve a gyermek testhelyzetével kapcsolatban – el is kezdtem áttekerni a meglőtt vállát.


P.S.:813 szóMood: Taverns






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Jan. 30 2019, 23:21
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Kánya! @

Ahogy a madár - lett légyen akár milványa vagy kányilva - elröppent mellőlük, Bíbic csak egy morgással vette tudomásul a tündenő szavait.
Nem mondott semmit arra sem, hogy mégis mennyivel lehet idősebb tizenkét esztendőnél, mert éppenséggel fogalma sem volt róla - de abban teljesen biztos volt, hogy a bűvös egy tucat évét már leélte. Egyébként is, a háborús évek duplán érnek. Az idegen zsörtölődését is némán vette tudomásul, talán nem is figyelt rá rendesen, de egy cehhenéssel mégiscsak honorálta - mondott volna többet is, ha nem azzal lett volna elfoglalva épp, hogy valami hihető mesét találjon ki az őzgidából embergyerekké változás okára.
Megkönnyebbülten pillantott a nőre, mikor látta, hogy amaz egészen elhitte, hogy elátkozott mifenék csak úgy rohangálnak még a világban, s még inkább megnyugodott, amikor az íjásznő beleegyezett, hogy később ossza meg vele ennek a képzeletbeli átoknak a természetes átláthatatlanságát.
Hogy ezt követően mennyi ideig tartott neki, míg magához tért a nyíl - vagy ahogy a tájszólással beszélő tündenő mondta, cselőke - kihúzását követően, nem tudta volna megmondani. Feküdt csak, gondolataiba merülve, s nem tudott menekülni a felrémlő emlékektől. Bármennyire is próbálta száműzni az összes felbuggyanó emlékképet, ami Rívia óta kísértette, képtelen volt rá. Csak várta a jégesőt, hogy mossa el őket végre, végleg, vele együtt, pont úgy, éppen úgy, ahogy Pétert is. “Vihar hozta, vihar vitte.”
Legnagyobb meglepetésére azonban nem vitte el sem a vihar, sem a kánya, mert a tündenő, ígéretéhez híven, megdöbbentő módon visszatért, a milvával együtt. Bíbic alig jutott szóhoz, s csak akkor kezdte el elhinni, hogy tényleg itt ült mellette az ismeretlen, mikor amaz ülésbe támogatta, s akaratlan kiszaladt a száján egy szisszenéssel vegyes hehhenés, amikor a mézhajú nő rászólt, hogy ne kötekedjen.
Figyelte, ahogy a nő egy kiálló sziklán elkezdte a két gizgazt összetörni, megcsapta orrát a növényekből áradó illat, majd ahogy a nő felelt a kérdésére, és bemutatkozott, ráemelte tekintetét. Lehet, még hosszabban töprengett el a Braenn kérdésére adandó válaszon, mint amaz az övén - de már koránt sem olyan hosszan, mint Vengerbergben.
- …….Bíbicnek hívnak - mondta, ahogy odasandított az eddig vállához szorított kendőre, majd összerezzent, ahogy a nő a kezére fogott, hogy ő is megnézze, milyen állapotban van a seb. Ajkába harapott, és igyekezett nem fintorogni, amíg Braenn megtörölgette a vállát, és azt is egy nyikkanás nélkül tűrte, hogy a driád elkenegesse és belemasszírozza a paráznassziából és impotensillából, vagy mi a nyűgnek hívják, a két gizgazból csinált kencét. Bár azért néhány szisszenés csak kiszökött a száján, mindkettejük figyelmét igyekezte elterelni róla, amikor megkérdezte:
- ….Mi az a driád, amúgy?
A választ követően figyelte, ahogy Braenn megtörölte kezeit a rongyban, amivel nemrég még a sebét tisztogatta, és már egészen megnyugodott a nő mellett - már majdhogynem kellemesnek is ítélte a társaságát, sőt, talán még hálát is érzett, amiért ellátta a sérülését. Ez az érzése egészen addig a pillantig tartott, amíg Braenn rá nem kérdezett újra az elátkozott mifene furcsa történetére. Szisszent egy nagyobbat - ezúttal nem a seb miatt.
- Hát ömm… - köhintett egyet, ahogy félrepillantott, s gondolatai igen sebesen kezdtek el vágtázni, hogy mégis miként tudná hihetően előadni ezt az igazán különös, kitalált átkot. - Az… az úgy volt, hogy… Hogy én… - mormogta közben, hogy addig is szóval tartsa a nőt, majd bizonytalanul folytatta, ahogy eszébe jutott valami: - El lettem átkozva, egy… egy gonosz varázsló, igen, egy gonosz varázsló átkozott meg! A szolgája voltam, de gyűlöltem, nála nagyobb seggfejt nem hordott még a hátán a föld! Sz-szóval megszöktem tőle, mert egy izé… egy vaják segített megszöknöm. De az a rohadék akkor is megátkozott, és átválztotatott azzá az őzgidává, hogy bárhova is jutok, menekülnöm kelljen a vadászok elől és meg akarjanak ölni!
Egyre magabiztosabban magyarázta Braenn-nek a sebtében kitalált átkot, és figyelte a nő arcát, reménykedve benne, hogy hisz neki. Mire amaz már a sebét kezdte el kötözgetni némi rásegítéssel, annyira belejött a mesélésbe, hogy még folytatta is, mintha csak a hirtelen jött ihlet szállta volna meg:
- Az a vaják meg… izé… szóval az a vaják meg elvitt magával Vengerbergbe valami tudósokhoz, akik azt mondták, hogy talán vissza lehet valahogy csinálni ezt az egészet, de az egyik szukafattya nem hitte el, hogy el vagyok átkozva, és megpróbált megölni, én meg elfutottam - fejezte be a történetet, majd fújt egy nagyot.
- Most meg itt vagyok, mer’ meglőttél. ...És visszaváltoztam - tette még hozzá, Braennre nézve, s őszintén reménykedett benne, hogy a driád elhiszi ezt a mesét, elvégre… olyan nagyon nagyot végül is nem lódított.


P.S.:737 szó.Mood: Isara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Feb. 13 2019, 15:53
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Különös egy milva volt az, amelyik az elátkozott mifene kompániájául szegődött. Az őzgyermek akárhogyan rikácsolt, akárhogyan hessintette volna elebb, az változatlanul ott körözött felettünk, mintha muszáj volna. Egy darabig biztos voltam benne, hogy engem követ, nem a dh’oine gyermeket, de me-glepő módon, amikor elmentem vérontófűért és fehérmájvirágért, nem követte a nyomom. Ellenben amint visszatértem a zsákmányommal, a milva is újra letelepedett a közelünkben – sőt, még valami zsákmányt is hozott. Most, hogy jobban belegondolok, lehet, tényleg nem véletlen volt, hogy a ragadozómadár olyan céltudatos precízióval zavart meg célzás közben engem, és legelészés közben az őzbakot. Még sosem láttam azelőtt ehhez foghatót. Mintha vigyázna rá. De az nem lehetséges. Ugye? Arra hörrenések meg morranások garmadája nélkül is rájöttem, hogy az elátkozott mifene nem a legbeszédesebb faj, amivel valaha találkoztam, ugyanis bármit kérdeztem vagy mondtam, gyakorlatilag csak csendesen felbugyborgott. Arra azonban láthatóan megkönnyebbülés uralkodik el rajta, amikor azt hiszi, lekerülhet a horogról. Naiv kicsi dh’oine gyermek. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Első a cselőke és a vérzés. Minden más utána sorol. Amint megvolt a nekem kellő vérontófű és fehérmájvirág – és úgyszintén sikerrel üldöztem el a vatt’ghern érces hangját a fejemből, amit azt mormogja karakteres baritonján, hogy könnyű íjjal ölni, te lány – ülésbe segítettem a gyermeket, hogy végre ténylegesen elláthassam. Ez láthatóan és hallhatóan  nem járt minden fájdalom nélkül, mert amaz valami nyögésfélét produkált. A szikla oldalán egy másik, érdesebb kővel összetört, majd masszává passzírozott vérontófűnek és fehérmájvirágnak hűs, intenzív zöld illata volt. Amíg én a növényi kevervénnyel foglalkoztam, az őzgyermek láthatóan eltöprengett – nyilvánvalóan azon, hogy bízhat-e bennem. Máskülönben ki felejti el a saját nevét? Rajtam kívül mármint.
- Bíbicc… bibicc…- ízlelgettem a közös nyelvű szót, és azon töprengtem, hogy hallottam én ezt már valahol, de ha összetörök sem fog eszembe jutni, milyen helyzetben… Nem valakinek a neve volt, az biztos. Talán valami növény vagy állat… Aztán egyszer csak eszembe jutott – Ah, turom! Vanael! Cép név.
Természetes volt, hogy a gyermek összerezzent, ahogy összeért a kezünk. Nem is róttam fel neki. Hisz ki tudja azt előre, hogy egy idegen keze gyógyítani vagy sebzeni fog? Gondolom, hogy a mindenféle fájdalomtól grimaszolt meg fintorgott úgy, amíg megtörölgettem a seb körül, és óvatosan a sebet magát is, mielőtt felvittem, majd alaposan beledörzsöltem volna a fiú bőrébe a friss, zöld illatú kenetet. Tudom, hogy csíp. Engem is gyógyítottak már vérontófűvel és fehérmájvirággal. Onnan tudom, hogy beválik. A kérdés természetétől meglepetten szöktek magasabbra a szemöldökeim, de a gyermek saccolt korát szem előtt tartva egyáltalán nem volt helytelen.
- A driáduk… Huh. Nehéz ké’dés. Az emberek úgy esmerik őket, min’ nimfák, akik Brokilonba’ é’nek. Csupa asszon, akik tisztavérűk, azóknak ződes a bőrük es sötít a hajuk. Natyon fontos nekik a rengeteg, es a fáik. Az életük árán es védik őket.
A beszéd kicsit elterelte a gondolataimat, kicsit haza-haza is sodorta az eltévedt gályámat Brokilon partjaira, míg befejeztem a kence felvitelét. Dolgom végeztével megtöröltem a kezem a véres rongyban. Úgy látom, egészen megnyugodott most, hogy a lőtt sebet gyakorlatilag lekezeltem, bár még hallottam a fájdalmát kifejezni – azt hiszem. Aztán végre úgy tűnik, hajlandó belekezdeni a nagy mesébe, úgyhogy összehajtogattam a rongyomat, és eltettem, hogy később kimosom. Először csak meleg közönnyel hallgattam a gyermek elbeszélését, aztán szép fokozatosan nyíltak el a szemeim, gyermeki kíváncsiság, kislányos báj vegyült az arcomon. A kis driádoknak – akárcsak a vaják tanoncoknak – sosem mesélnek, érthető hát, ha teljes beleéléssel, foggal-körömmel kapaszkodnak a szembejövő történetekbe.
- Ety gonosz varázsló? De mér’ átkozott mög? Rossz fát tetté’ a tüzére, vagy mi? Oszt mér’ éppen elain lett? Nöm jutott eszébe semmi utálatos? En es esmerek ám ety vatt’ghernt! De még mejent! – észre sem vettem, hogy a mese hevületében közelebb csusszantam a mesélő fiúhoz – Eeeh, mejen vatt’ghern az ejen! Bisztosan nem es egazi! Minden vatt’ghern tud átkot ó’dani, eszt mendenki tuggya! Ájj, te kölk! Há’ ott vót melletted ety egazi vatt’ghern, te meg… ! Hejj, de bosszantó, ojannyira, hógy maj’ megpukkadok! – fújtam ki magam mérgemből – Na mendegy. Mostan itt vagy, az mán héccencség. No de mi legyen veled… ? – ingattam a fejem elgondolkodva – Na, oszt monca… Asztán mostan mi lesz? Merre tartsz tovább, he?  


P.S.:674 szóMood: Isara






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Feb. 14 2019, 23:53
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Kánya! @

Amikor Bíbic végre olyan állapotba került, hogy meg tudta kérdezni a tündenő nevét, meglehetősen értetlenül tekintett Braenn-re azután, hogy kijelentette, egy Brokilonból érkezett driád. Halvány dunsztja sem volt arról, hol van Brokilon, sem arról, hogy milyen népek lakják - azt viszont megtudta így, hogy az íjásznő mégsem tünde, ahogy azt ő addig gondolta. Aztán kicsit hosszabb időre elgondolkodott, hogy Braenn kérdésére, miszerint hogy hívják, mit feleljen, de végül arra jutott, hogy az igazi nevét mondja meg. Bíbic.
Lassan felpislogó kíváncsisággal figyelte, amíg a driád az ő nevét próbálgatta kiejteni - majd csak felvonta a szemöldökét, ahogy látta amaz arcán felsejleni a felismerést, melynek hangot is adott aztán. ...Szóval a Bíbic tündéül Vanael. Nem teljesen értette, hogy ha amaz nem is tünde, hanem driád, akkor miért a tündék nyelvén, az Ősi Nyelven beszél - legalább is abból az egy, haragos és megvető “dh’oine”-kiáltásból, amit Braenn feléje intézett korábban, sejtette, hogy tündenyelven szólt - de még mielőtt rögtön rákérdezhetett volna az okára, a driád dicséretét hallva elszökött a hangja pár pillanat erejéig… Na jó, talán volt az több pillanat is, amíg Braenn elkenegette a frissiben készített kencét a sebe körül, s ahogy fogyott a zöld-illatú gyógyfű, lassan Bíbic zavara is alább hagyott, eléggé ahhoz, hogy végre rá tudjon kérdezni, mi is az a driád egészen pontosan. Ezzel egyúttal a sebe körül való matatás okán fel-feltörő szisszenéseit is leplezni óhajtotta, de ezt Braenn-nek nem kellett tudnia.
Amíg a driád beszélt, egészen meg is feledkezett a seb körüli csípő érzésről, s kíváncsiság csillant a felemás szemekben, ahogy hallgatta a beszámolót. Azonban a nimfák külleméről hallva akaratlan is újra végigmérte Braenn-t alaposan, szemügyre vette a pirospozsgás arcot, a  mézszőke tincseket és a kék szemeket, amik éppen olyan kékek voltak, mint valami virágnak a szirmai… Milyen virágé is…? Elfelejtette. Mindenesetre élt a gyanúperrel, hogy Braenn nem volt tisztavérű driád, hisz se a bőre nem volt zöldes, se a haja nem volt sötét. Már éppen kérte volna amazt, hogy meséljen még ezekről a fákat őrző nimfákról, de a driád megelőzte kérdésével, minek okán felszisszent, s kénytelen volt kitalálni az elátkozott mifene meséjét.
Lassan, tétován kezdte, s csak még inkább elbizonytalanodott, amikor látta az íjásznő rezdüléstelen arcát, de ahogy kitalálta a varázsló átkát, meglepő magabiztossággal folytatta a történetetet törökülésbe helyezkedve, s ahogy látta Braenn arcán is feltűnni a meglepettséget és az érdeklődést, teljes beleéléssel folytatta a mesét. Beleszőtte a Nyanyát, aki elvitte Vengerbergbe a tudósokhoz, miután Haczyktól - aki a mesében már gonosz varázsló volt - megszabadította nem csak őt, de egész Lyriát. Ahogy a végére ért, kifejezetten büszke volt a meséjére, kiváltképp a driád arckifejezését látva - de egyből elillant minden magabiztossága, ahogy Braenn meglepő hevességgel faggatni kezdte a történtekről.
- Várjál már, a francba is, egyáltalán, mi a picsa az az elain?! Meg a vatt’ghern?! Az a szukafattya meg mondom, hogy azért átkozott meg, mert megszöktem tőle, és azért szöktem meg, mert gyűlöltem! A vaják meg segített meglógni, de az átkot meg nem tudta, hogy vegye le, azért vitt el Vengerbergbe! - magyarázta, s bár feltűnt neki, hogy a driád egészen közel húzódott hozzá, meglepő módon nem hőkölt hátrább, csak az időközben befáslizott vállára fogott ép kezével, amíg amaz válaszolt. Ellenben még ennél is meglepőbb volt az, hogy Braenn lefitymáló kijelentését hallva majdhogynem állásba pattant a méregtől.
- Mi az, hogy nem is igazi vaják?! Olyan igazi az, bazmeg, hogy egymaga levágta nem csak azt a kurva varázslót, de az összes nyomorult nyikhaját is! Ha láttad volna…! Fogadok, hogy az a te vajákod nem ölt meg még egyetlen varázslót se!
Bíbic a kirohanást követően nagyot fújt, mint holmi kóbor macska - ha tudta volna, hogy az a vaják nem másnak, mint Roggeveeni Vilgefortz varázslónak a fejét vágta le alig pár hónappal ezelőtt… De nem tudta. Egyikük se tudta. Ahogy azt sem igazán, hogy innentől hogyan tovább.
- Hogy hogy mi legyen velem? - kérdezett vissza, majd a driád kérdésére, hogy merre tart tovább, hirtelen válaszolt volna - ha tudott volna mit. Hallgatott egy kicsit, leszegte pillantását, levéve kezét a sebes válláról, s ölében nyugtatta mind a kettőt.
- Mittudomén - bökte ki végül. Eszébe jutott, hogy Ríviában akarta megkeresni a barátait, Jant, Marcit, Cickányt, Karimot és Antont, vagy legalább annyit megtudni, hogy mi történt velük… De kimenekült Ríviából, és azóta céltalanul kóborolt, amerre éppen vitte a lába, olyan alakban, ami épp az eszébe jutott. (Bár őzgidaként egy darabig most nem fog galoppozni, az egyszer biztos.)
- Miért, te merre mész? - kérdezett vissza végül, hogy más irányba kergesse gondolatait. - Meg amúgy, miért mentél el Brokilonból? Meguntad a fákat meg a nimfákat? - fűzte tovább, s bár kitűnt némi kihívó tónus a hangjából, inkább volt kíváncsi - tényleg érdekelte a driád, a többi nimfa és Brokilon is, hisz még sosem hallott róla.


P.S.:786.Mood: The Story Begins
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Feb. 25 2019, 23:10
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Nini, úgy látom, érdeklődés, mi több, egyenesen kíváncsiság csillan a meglőtt őzsuta, aki valójában ember, állítása szerint azonban mindenféleképpen elátkozott mifene felemás szemeiben, ahogy egyre nagyobb beleéléssel, ellenben meglepően tárgyilagos hangnemben elbeszélek a driádokról és a nimfákról. Nem tudtam nem észrevenni azt sem, hogy az előadásom fényében a szappanos szájú ficsúr nem átallott jobban megnézni magának. Csak egy egészen kicsit háborított a dolog, hisz az ember – és másfajúak – fia azt várná attól, akitől új leckét tanul, méghozzá behatóan, különösen, ha úgy hivatkozik magára, hogy egy közülük, mint én, hogy legalább hasonlítson rájuk. Észre sem vettem, hogy mérgemben egy fokkal erősebben masszíroztam amaz bőrébe a zöld illatú kencét.
- No, há’ ne nézz má’ ugy! Embe’leány vujok, es driáduk neve’tek fel! Nagy dolog!
Először, megmondom őszintén, jobban lekötött a fáslizás, mint az csodálatos szarvasbak regéje a gonosz varázslóról, aki elátkozta, a bátor vajákról, aki kiszabadította, és az irigy tudósról, aki magának akarta, de ahogy egyre inkább előre haladtak a történet eseményei, úgy kezdett el egyre jobban érdekelni a vége, annál izgatottabban csillogott a szemem, és annál közelebb húzódtam hozzá. A kisdriádoknak, akárcsak a kisvajákoknak, sosem mesélnek. Csodálják hát más népek, hogy mindkettő úgy szomjazza a meséket, mint vándor a Korath-ban a vizet? Mi több, nem hogy annyiban hagytam volna a végét, ha már idejekorán vége szakadt, de nem ám! Belekérdeztem, sok kérdésem volt!
- Az emberek nye’vén ugy monnyák, őssuta. Fijatal özike. A vatt’ghern meg a te nye’veden a valyák vagy walyák, amejik jobban teccik. Kőnnyebb, mint a valyák. Ejh, ez nekem sántit. Melyen valyák az, amelyek nöm tud átkot ó’dani? – befejeztem közben a fáslizást, elvarrtam a végét is, de meglepő módon haragos lángot lobbantottam az elátkozott mifenében a szavaimmal. Épp, hogy fel nem pattant, amilyen tűzről pattant! De engem sem kell félteni, nem ám, ha tűzről van szó! – Menden valyák tud átkot ó’dani! En csak aztat mondom, hogy ha’cóni lehet, tud, de levenni rúlad a varázslatot nöm! Es éppenseggel de! Tudd mög, hogy le’et, levágott mán egyet, vagy épp tőbbet!
Majdhogynem egyszerre fújtam ki magam az elátkozott mifenével, akit Vanael-nek hívnak, jó hír, hogy hamar elszállt a mérgem egy kis veszekedés után. A többi driáddal ellentétben Braenn nem haragtartó.
- Há’… Hogy mi lesz veled… Me’re mégy, mit aka’sz, meg ijenek… - pillantottam rá érdeklődve, sőt, valamivel lágyabban, mint azelőtt, de az a tömör, érdektelen „mittudomén” nem segített behatárolni, hogy amaz merre tart, mit keres, vagy épp mihez kezdene. Vanael kérdésére merengve magam elé pillantottam, majd fel az égre. – Az ety hosszú tő’ténet. Van neked annyi időd? – érdeklődtem, mielőtt belekezdtem volna. – Braenn élete nem vót rossz, vagy una’mas, szerette Brokilont, a drijádokat, es még a nimfákat es! De egyszer gyütt egy vatt’ghern… Egy valyák. Meg egy csöpp kisleány. Eithné anya, Brokilon kirájnéja mekhagyta, hogy a csöpp kis Cirit is megitattyák Brokilon vizével, és belűle is csodaszíp kis driád lesz. Nem tudom, mi tőrtént, az esemínyektűl hirtelen visszaemlíkeztem rá, hugy valaha ín es emberleány vótam, és hugy Monának híttak. Cirire nem hatott a víz, a vattghern meg ő e’mentek… Ín meg nem tuttam, mihez lenek a történtek utána… Hát összecsomagótam az íjam meg a cselőkéim, és elgyüttem. Hogy monnyam csak… Enkább csak ety csöppet e’veszett vujok, ment otthontalan, két világ közt’e kujtorgok, keresve valamifíle rejtett igasságot… Mona… Vagy Braenn… Nem turom, mejik vagyok, mejik legyek… Eithné asszony… Eithné anya á’dását atta rá, hogy útnak indujjak, annak reményébe’, hogy eccer visszatérek… Ha megtalá’tam, amit keresek. Azóta járom a vidékeket, es kisebb-nagyobb városokban vásári mutatványokbó’ szoktam tallé’t csiná’ni. A’ra gondótam, a következő á’lomásom Rivia lesz. Mit monc? Velem gyüssz, vagy… Enkább mégy a magad elátkozott dógára?


P.S.:593 szóMood: Isara






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 03 2019, 23:32
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigyel el a Kánya! @

Amikor Bíbic talán egy pár pillanattal tovább fürkészte a driádot, mint hogy az ildomos lett volna, elbámulásából és gondolataiból az térítette magához, hogy Braenn egy egészen hangyányit erélyesebben masszírozta a zöld kencét a vállába - amire nem túl férfiasan fel is nyikkant.
- Jól van már, na, a picsába, egy kurva szót se szóltam! - mordult aztán a nőre, miután az szóvá tette a nem éppen leplezett méricskélést.
Aztán ahogy előadta a regét a “csodaszarvasról” és Braenn belejött a kérdezgetésbe, neki is akadt kérdése néhány, de most már azt is megtudta a nő válaszából, hogy az őzgidát tündéül elain-nak, a vajákot pedig vatt’ghern-nek mondják. A driád kötekedésére viszont úgy felfortyant, hogy még magát is meglepte, s a nő rákontrázását csak egy mordulással vette tudomásul. Szinte egyszerre fújtattak a vitát követően. Ahogy azonban a további tervek kerültek szóba, hiába kérdezte a driád Bíbicet - vagy Vanaelt, ahogy ő mondta - meglepően lágyan, merre viszi tovább az útja, nem tudod mást mondani rá, csak azt, hogy nem tudja.
Tényleg dunsztja sem volt, merre menjen, merre ne menjen tovább, és bár tudta, hogy Ríviába kellett volna visszamennie mégiscsak, hisz a legnagyobb eséllyel ott találhat rá a barátaira, vagy legalább is a hírükre, de… Mégis inkább azt kérdezte meg, hogy Braenn merre tart tovább. És ha már efelől kíváncsiskodott, hát azt is megkérdezte, hogy miért hagyta ott Brokilont, ha egyszer emberlányból lett driád.
Aztán ahogy hallgatta Braenn történetét, észre sem vette, hogy pont ugyanazzal a lassan felpislákoló, de a felemás szemekben egyre fényesebben ragyogó kíváncsisággal hajolt közelebb a driádhoz, mint amivel amaz hajolt őhozzá korábban, a “csodaszarvas” regéjét hallgatva. Kíváncsi volt, miféle vatt’ghern volt az, aki Cirivel elment Brokilonból, s egyáltalán ki volt ez a Ciri, sőt, még Eithné asszonyról is szívesen hallott volna többet! Ennek a kis dopplernek, a kis vajákokkal és kis driádokkal ellentétben ugyan sokat meséltek régebben - de épp elég régen ahhoz, hogy csak arra emlékezzen, mennyire szerette hallgatni őket.
A két világ közt kujtorgó Mona, vagy Braenn, aki a rejtett igazságot keresi. Vanaelnek még csak le sem kellett másolnia a nő alakját, anélkül is pontosan tudta, mit érezhet, s ahogy erre rájött, leszegte pillantását. Hiszen ő is éppen így érezte magát. Péter volt, és nem is, önmaga volt, és nem is. Lehet, ugyanazt a rejtett igazságot keresik mindketten? Akkor mi a francért ne tartson Braennel - legalább is ezt gondolta, egészen addig a pillanatig, amíg a driád ki nem jelentette, hogy a következő állomása Rívia lesz. Először elborzadt, aztán majdnem felnevetett kínjában. Hát sehogy nem tud megszabadulni attól az átkozott várostól…?
- Ríviába? - nézett fel végre, némi hallgatás után Braennre. - ...Onnan jövök. Minek akarsz odamenni? Nem tudod, hogy mi történt ott? - kérdezte, s akaratlan is megborzongott, ahogy a kérdését követően eszébe jutott az a rengeteg, egymást öldöklő ember, tünde és törp, az az átkozott kofa a tőrrel, a vértócsák a földre hullott hullák alatt a macskakövön, és még több vér Péteren, rajta, a ruháikon, a kezén, a karján… És az az istentelen jégeső, ami mindent elvert és mindent elmosott maga után. Megrázta fejét - nem, nem szabad erre gondolnia. Hónapok teltek el a ríviai pogrom óta, és azt is pontosan tudta, hogy minden egyes újabb nap, amit céltalan bolyongással tölt el, egyre csak csökkenti az esélyeit annak, hogy valaha megtalálja a barátait. Mégis írtózott már a gondolatától is, hogy újra be kelljen tennie a lábát abba a városba. De talán… Ha nem egyedül menne…
- ...Tudod, mit? - szólalt meg aztán újra, hosszabb hallgatást követően. - Elmegyek veled Ríviába.


P.S.:583 szó.Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 17 2019, 14:17
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Késve vettem csak észre, amikor az elvarázsolt szarvassuta épp csak egy levegővételnyivel tovább szemrevételezett az illendőnél, hogy ettől tudat alatt én is kevésbé gyengéden – mi több, egyenesen durván – dolgoztam bele a vérontófű és fehérmájvirág alapú, zöld illatú krém elegyét amaz sérült vállába. És ennek, nem meglepő módon fájó nyüszítés kíséretében adott hangot, és bár az azt követő szavaknak megvolt a maguk hordereje, mégis inkább a korábbi miatt rezzentem össze.
- Bocsánat. Egazán nem aka’tam. – fejeztem be valamivel lágyabba a munkálatokat, mielőtt átkötöttem volna a vállát. Teljes figyelmem annak szenteltem, amikor elregélte a csodaszarvas hogyanját és mikéntjét, habár ezzel kapcsolatban nem egy aggályomat és kételyemet fejeztem ki. Láthatóan a kis elain-dh’oine nulla közeli szinten beszéli csak az ősi nyelvet, így aztán nem meglepő, hogy a felét nem érti annak, amit mondok. Ha ez a későbbiekben is így lesz, akkor igazán szórakoztató napoknak nézünk elébe. Most már, hogy mindegy is, kinek a hibájából, de amaz megsérült, nem állt szándékomban magára hagyni, amíg új erőre nem kap. Én mondom, járhatott volna százszorta, ezerszerte rosszabbul azzal a cselőkével, igazán nagy szerencséje, hogy csak a vállát találtam el. Mindenesetre úgy tűnik, máris megjegyzett két-három idegen szót – történetesen a vanael-t, az elain-t és vatt’ghern-t, tán még a milva-t is. Ajaj, a jobb ügyhöz méltó, makacs kérdősködésemet viszont teljességgel félreérthette, mert belehergelte magát egy vitába – valószínűleg fontos lehetett neki az a vatt’ghern, amelyik nem tud átkot oldani – olyannyira, hogy hergelt vele engem is, és végül mindketten épphogy nem egyszerre fújtatva fejeztük be az érvelést. Történt aztán, hogy az elátkozott mifene, akit Bíbicnek hívnak, ami tündéül Vanael, arra a kérdésre, hogy merre tart, csak a vállát rángatta. Érdekelt volna az emögött húzódó miért, de amaz beelőzött azzal, hogy én merre tartok, és miért jöttem el az otthonomnak nevezett helyről. És bár figyelmeztettem jó előre, hogy hosszú történet lesz az, nem hogy nem bánta, de még egyre fokozódó kíváncsisággal élvezte is. A végén úgy húzódott közelebb hozzám, ahogyan a kisdriádok, amikor a rókáról és a macskáról mesélek nekik. Ugyanazt a csillogást véltem felfedezni amaz szemében, és amit az én csöpp Ciri-m szemében láttam. Észrevettem – bár úgy vélem, leplezni kívánta – hogy mennyire is ódzkodik, ahogy csak kiejtem a számon Rívia nevét.
- Hogyhogy minek? Há’ tallé’t csiná’ni! Turod, vándor meséléssel, íjjal meg cselőkével, énekekkel, meg ejesmi. Abrakot kel’ venni a paripámnak, nem é’het mendig csak a füvön. Ahhoz meg tallér kel’. Tallér meg, mer’ hogy nencsen nekem meste’ségem, csak emigyen turok szerezni. – értetlenül álltam amaz borzongató rosszkedve és felhős háborodása előtt. – Foga’mam sincs. Mér’, mi tö’tént Ríviába’?
Sok minden történt, mióta eljöttem Brokilonból, lovat alkudtam Novigradban, aztán a város peremén együtt táboroztam egy törppel, majd amikor keletebbre indultam, Mirthe körül feltartott bennünket egy troll, de végül jobb belátásra tért, és továbbengedte a konvojunkat. A konvojjal egész megkerültük a Mahakamot, és annak a lábánál egészen elváltunk. És bár Ysgithen keresztül rövidebb lett volna az út Ríviába, inkább nem kockáztattam meg, hanem kerültem egyet a Czerwona felé. Így kötöttem ki Dol Angrában. Úgyhogy, hogyhogy nem, még sosem jártam még csak Rívia közelében sem, nem hogy benne. Kell, hogy legyen oka annak, hogy fél tőle, mint a tűztől. De úgy sejtem, egyhamar nem húzom majd ki belőle. Meglepve felszaladtak szépen ívelt szemöldökeim.
- No. Há’ mé’ gondótad meg magad igy hi’telen? – elgondolkodtam egy pillanatra. – Ell’ea.* Mennyünk együtt Ríviába. Legalább vigyázunk egymásra az úton. De még nem indulunk. Elébb legyé’ jobban a vá’ladda’. Pihenny sokat, feküggy sokat, en meg csinálok tábo’tüzet, oszt megsüttyük aszt a valamit, amit a te milvád hozott. Miccó’sz? Nyulat eszünk estvebédre. Oszt ha aka’sz, ké’dezzé még nyugottan. Brokilonró’, Eithné anyáró’, Cirirő’, meg a vatt’ghern-ről. Engem es é’dekelne a te vatt’gherned.  

*Alright.


P.S.:600 szóMood: Isara






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Márc. 22 2019, 13:56
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigyel el a Kánya! @

Amikor Braenn befejezte Ciri, az ő a vatt’ghernje, és Eithné anya találkozásának történetét, s elmesélte, hogy mindennek utána útnak indult Brokilonból, hogy megtalálja a rejtett igazságot, vagy Monát, vagy Braennt, Vanael már éppen kezdte volna tovább faggatni, hogy meséljen még neki. Csakhogy a driád megelőzte kijelentésével, miszerint Ríviába tart tovább, a kölyök pedig, bármennyire is próbálta, nem tudta leplezni ellenérzését. Talán még a néhai, lyriai Ledér Cseléd bordélyba is szívesebben ment volna vissza, mint Ríviába, nem is értette, hogy Braenn mi a bánatért akart odamenni - hiszen más ott úgyse várná, gondolta. Aztán ahogy a kékszemű driád kifejtette gyakorlatias indokait, ami miatt arrafelé tartott, Vanael csak fintorgott, s ez a fintor grimaszba csapott át, amikor a lány értetlenül visszakérdezett.
Persze, honnan is tudta volna a driád, mi történt ott hónapokkal ezelőtt? Hiszen nem mondta el neki senki sem a hosszú úton, amíg Braennt vagy Monát, kereste, s azt a különös, rejtett igazságot, amiért otthagyta Brokilon biztonságot adó, ősi erdejét. (Mert lehet, hogy körötte minden biztos volt, de mit ér a biztonság, ha ő maga önmagában nem volt biztos?) Vanael éppenséggel elmondhatta volna neki, mi történt Ríviában. Elmondhatta volna, hogy azon a napon is pont ugyanúgy járta a város utcáit a hét Elveszett Fiú, mint máskor, mióta véget ért a háború. Elmondhatta volna, hogy mire egyáltalán felheccelték volna egymást, hogy szokásukhoz híven bajt keverjenek, a baj már készen várta őket: kardok, tőrök, kapák és kaszák, husángok és balták, öklök és bicskák csaptak össze, egy elhajított vasvilla csak a jó ég tudja, kinek a gyomrába állt bele, emberek és másfajúak verték és ölték egymást halomra - de hogy miért? Bárkit megkérdeztek volna, senki nem tudta volna megmondani. Az embereknek amúgy is mindegy, nekik csak az a fontos, hogy valakit ölhessenek.
Vanael ezt mind elmondhatta volna a driádnak, de nem tette. Nem tudta. Csak hallgatott, tekintetét a földre szegezve, míg gondolatai más irányba kalandoztak. Tudta, érezte, hogy vissza kell mennie. A többiekért. Petya is ezt tenné, és most ő volt Petya - de mégse teljesen, hiszen Bíbic is volt, Braenn pedig Vanaelnek nevezte. Braenn... vagy Mona. Mona, vagy Braenn - ez járt a fejében, ahogy lopva a driádra pillantott felemás szemeivel; ez, meg a rejtett igazság, melynek az íjászlány a nyomában volt. Lehet, neki is ezt a rejtett igazságot kellene keresnie? ...Áh, baromság. Ő pontosan tudta, mit és hol kell keresnie, de mégis, valami különös, rég nem tapasztalt érzés fészkelte be magát a mellkasába, ahogy a driád kék szemeit fürkészte. Emlékezett, hogy pontosan ugyanezt érezte minden alkalommal, amikor egy újabb Elveszett Fiút találtak Petyával, és arra is emlékezett, hogy Petya is pont ugyanezt érezte, amikor őt találta meg, és hagyta, hogy vele tartson.
Talán emiatt mondta azt a driádnak, hogy mégiscsak vele megy Ríviába.
Sejthette volna, hogy Braenn rögtön rákérdez a hirtelen pálfordulás okára, így elsőre csak ajkába harapva pillantott félre, majd végül csak kinyögött valami választ:
- Mert… Biztos, hogy még nem voltál Ríviában. És baromira nem tudod ott a járást. Én meg onnét jövök, és úgy ismerem, mint a tenyeremet - felelte Braenn kérdésére (egy leheletnyi büszkeséggel a hangjában) majd kis hallgatás után hozzátette:
- ...Amúgy meg… Ott nagyon nem szeretik a tündéket. Szerintem a driádokat sem. És ha… ha megint lenne egy olyan - Egy pillanatra mintha elakadt volna a hangja, de végül megköszörülte torkát, száműzte fejéből az emlékképeket, és folytatta. - ...Én tudom, merre kell menni, hogy kijussunk belőle élve.
Ahogy a gondolatmenet végére ért, óvatosan felpillantott a nőre, s maga se tudta, miért, de mosoly szökött az arcára a driád feleletét hallva. Aztán kihúzta magát, és ép kezét csípőre tette ültében.
- Hé, a vállam már nem is fáj! Jobban csípett az az impotensilla meg paráznasszia, vagy mi a tököm… - mondta, minden tőle telhető komolysággal, de azért a sebesült vállát a világért se mozdította volna meg. Többek között iménti megjegyzésével kívánta leplezni, hogy a gondolkodás nélkül felajánlott - kijelentett! - osztozkodás a vacsorán nagyon is meglepte, már majdhogynem zavarba hozta. Hát még az, hogy Braenn egyenesen biztatta a kérdezősködésre! Elsőre egy bólintásnál többre alig futotta tőle.
- Izé… Van késed, hogy leszőrözd? - kérdezte, ahogy a milványa által hozott nyúlra bökött. - Meg a… a lovad? Azt hol hagytad?
Bár sokkalta szívesebben faggatta volna a driádot Ciriről, a vatt’ghernről, Eithné anyáról és Brokilonról, mégis ilyen kis semmilyen kérdésekkel kezdte - még kellett neki egy kis idő, hogy legyőzze a zavarát.


P.S.:723 szó.Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Ápr. 16 2019, 23:27
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Amikor befejeztem a mesémet vatt’ghernekről, Eithné asszonyról, yghernekről, a csöpp Ciriről, és egyéb mágikus lényekről, úgy vettem észre, hogy bár Bíbicnek lett volna hozzáfűzni valója, tán épp kapcsolódó kérdése, mégis inkább elaltatta. Bár azt nem tudtam volna megmondani, mi volt az oka. Vagy hogy mi köze volt Ríviához. Egy biztos, skrupulusok gyötrik, és mindez nem hogy csitulni nem csitult, de még fintorokkal és grimaszokkal is erősödött, amint alapos műgonddal megindokoltam, hogy miért is épp a fekete sasok és vörös ruták téli fővárosába igyekszem oly nagyon. Vissza is hiába kérdeztem, az ősi nyelven Vanaelnek keresztelt, közösön Bíbicnek becézett, sérült vállú mifene csak mélységesen hallgatott, úgy figyelte, nő-e a fű, mintha muszáj lett volna. Aztán egyszer csak rám pillantott azokkal a felemás – az egyik kék, a másik zöld – szemekkel, hol lopva, hol kevésbé lopva, és egészen biztos voltam benne, bármin is gondolkozott, hogy az elhatározásra juttatta. Biztos voltam benne, hogy megköszöni a felajánlást, majd részletekbe menően kifejti, hogy mi minden miatt nem tud velem tartani Ríviába. Nem meglepő hát, hogy tetten ér, amikor minden előjel ellenére meggondolja magát. Bár az indoklás egyértelműen nincs ínyére – és úgy sejtem, nem maga az indoklás, sokkal inkább annak oka szab ennek gátat.
- Ebbe’ igasságod vujon. Télleg nem vó’tam még Ríviába’. No, látod! Nekem még gyól es gyün, hogy ugy esmered, mint a tenyered! Mer’ én asztán gond né’kül e’tévednék egyedül. – Ez persze csak félig volt igaz, de amilyen büszke mellékízzel hangoztatta amaz, mi más mondhattam volna? A továbbiakra csak szusszanva elmosolyodtam. – Még szerencse, hogy nöm vujok se tünde, se drijád. Má’mint… É’ted. Drijádok neve’tek, egaz, de embe’nek születtem. Ojan, ojan… Mejen ojan az, amirő’ becé’sz? Sosem mon’tad végül.
Elképzelni sem tudom, mi az, amire ilyen borsódzással gondol vissza, vagy amiből élve ki lehet jutni. Kivégzés? Bár az valakire korlátozódik, nem? Az nem feltétlen jelenti, hogy őt próbálnák kivégezni. Akkor biztosan valami baleset volt. Összeütköztek a szekerek, és jópáran megsérültek. Ez már valószínűbbnek tűnik. Bármi is az, úgy látom, nagyobb biztonságban érzi magát attól, hogy vele megyek. Elvégre, nálam pontosabb céllövész Brokilonban aligha van! Elmosolyodtam magam is. Pontosan láttam, hogy a hangoskodása ellenére kíméli a vállát.
- Ennek örülök, csöppöm. Azér’ még óvatosan vele, csak semmi hi’telen mozdulat, enkább ké’jél meg engem, oszt segitek, ha turok. – Megmosolyogtatott a csöppöm próbálkozása – Potentillae es parnaessia. Vérontófü es fehé’májvirág. Najon gyók, ha vé’zel, es gyó’san el ke’l á’lítani.
Felegyenesedtem a térdelésből Vanael mellől, hogy a milva által hozott valamicsodát szemügyre vegyem. Magamhoz húztam a tarisznyámat.
- Mendig van. – mutattam fe neki a tőrhöz hasonlatos vadászkést, amint előhúztam. Kemény munka vadállatot nyúzni, nem is bíztam a csöppömre. A végén még megvágja magát. Aztán a kérdésre, hogy hol a paripám, nekem is eszembe jutott, mintha addig teljességgel kiröppent volna a fejemből – mert hogy így volt… - Egaz es!
Két ujjamat a számba véve nagyot, éleset füttyentettem, mire messziről prüszkölést, paták lusta dobogását lehetett hallani. A kökény- és mogyoróbokrok között fekete-fehér tarka paripa jelent meg, táncos léptekkel közelített.
- Tudná’ pár gajjat mög ágat öcceszedni? A tűszhöz. Addig én mögnyúzom eszt a szerencsétlent.
Előbb vágtam bele a vadnyúl bundájába a tappancsainál, és hasítottam fel a bőrt, hogy szépen megnyúzhassam, csak aztán vágtam fel a hasát az ágyékától a melléig, hogy kiszedhessem a belsőségeit. A milva tőlünk nem messze tollászkodott egy ágon, dobtam neki valami kis apróságot, hogy ő is egyen.
- Szoval… Monca. Hogy es vót ez veled möh a milváva? Meg a vatt’ghern! Mesé’j a vatt’ghern-rő’!



P.S.:565 szóMood: The safe






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Május 20 2019, 00:03
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigyel el a Kánya! @

Amikor Braenn megjegyezte, mi több, igazat adott neki abban, hogy csakugyan jó volna, ha vele tartana Ríviába, már csak a kiterjedt helyismerete okán is, Vanael, mint minden gyerek, amikor egy felnőtt elismeréssel adózik neki, büszkén kihúzta magát. A driádlány mosolyát látva azonban mintha egy röpke pillanatra zavarba jött volna, gyorsan be is húzta nyakát, mielőtt még túl nyilvánvalóan büszkélkedett volna egyéb hasznos és életmentő ismereteivel. Elgondolkodó hümmögés hagyta el ajkait Braenn további szavait követően.
- É’tem, é’te--- Na! Értem - javította ki magát, mikor észbekapott, hogy akaratlan is átvette a lány tájszólását. Ezt követően azonban megint egy kissé elkomorodott. - Egy… olyan. Egy… piaci háború - mormogta, de ennél többet nem volt hajlandó mondani a ríviai pogromról.
Ellenben a driád jótanácsait hallva egy kihívó “hn!” hang kíséretében felszegte állát, s legmagabiztosabb arcát elővéve azt felelte:
- Jól van, na, nem kell engem tutujgatni! - mondta, igyekezve jól leplezni, hogy megintcsak zavarba hozták a kékszemű driád szavai. A két gyógynövény közös nyelven elhangzó megnevezését hallva azonban hegyezte a fülét, bár a vérontófű és a fehérmájvirág neve sem mondott neki különösebben túl sokat. Mindenesetre, miután Braenn felállt mellőle, hogy a milnya által hozott zsákmányt szemügyre vegye, elmormogta még egyszer a bajsza alatt, hogy po-ten-til-lae, és nem impotensilla, illetve par-naes-si-a, és nem paráznasszia. Nyakát nyújtogatva igyekezte megnézni, mit hozott a kányva, s a bundás tapsifülest látva rákérdezett, van-e kés a driádnál, hogy megkopassza a zsákmányt, majd amint a válaszból rájött, hogy tulajdonképpen tök hülye kérdést tett fel, gyorsan igyekezett tovább nyargalni a témáról, és inkább a Braenn által említett hátas holléte felől érdeklődött. Mintha maga a driád is megfeledkezett volna tulajdon lováról, úgy füttyentett érte, s csakhamar messziről prüszkölést, és paták lusta dobogását lehetett hallani. Aztán egyszer csak a kökény- és mogyoróbokrok között táncos léptekkel közelítő, fekete-fehér tarka paripa jelent meg.
Vanaelt egészen elbűvölte a szépszőrű táltos, ahogy megállt a közelükben s lustán legelészni kezdett, Braenn kérdésére eszmélt csak fel. Bólintott, majd lassan feltápászkodott a fűből, s bár megszédült egy pillanatra, igyekezte hamar visszanyerni egyensúlyát, majd megrázta fejét. Elkezdett ágak után kutatni, szemei gyakorlottan keresték a legszárazabb gallyakat, noha közben engedett a kíváncsiságának, és a driád válla fölött oda-odalesett, hogy figyelje, hogyan nyúzza meg a nő a nyulat. Volt is mit nézni rajta, legalább is Vanael még embert nem látott, aki ilyen könnyen és gyorsan húzta volna le a bőrt az állatról - mintha csak rá lett volna ragasztva. Közben, bár a válla még szúrt, mégis egész hamar összeszedett egy tábortűzre elég fát, sőt, még vagy egy tucat tobozt is a lucfenyő alól, amire a kányva visszatelepedett. Hehhent csak, amikor a milnya leröppent, hogy felkapja a neki dobott húscafatot, majd az ágra visszaszállva, egyik lábában tartva a marcangot falatozni kezdett.
Amint megvolt minden, letelepedett a driád mellé, s nekiállt, hogy tűzrakáshoz rendezze el a gallyakat, a tobozokat pedig egy másik kupacba pakolta. Jól égnek ugyan, ezt tudta, de azt is tudta, hogy a magjuk ehető - és kifejezetten finomak tudnak lenni, ha előtte az ember napok óta tücskökön meg hangyákon élt. Már befejezte az ágak rendezgetését, s épp a zsebéből előkotort kovakövekkel igyekezett, egyelőre eredménytelenül tüzet csiholni, amikor Braenn megszólította.
- Én meséljek…? Hát… - kezdte, tovább próbálkozva a szikrapattintással, majd vágott egy grimaszt a két hasznavehetetlen kavicsra. - Ha most itt lenne a nyanya, az a vatt’ghern, aki segített meglógnom, csettintene egyet, és máris fellángolna ez a kurva kupac! Akkor láttam ezt a trükkjét, amikor először találkoztunk egy kocsmában, én meg el akartam csórni a vajákmedálját, mert Haczyk… izé, a, az a varázsló kurafi! Akinek a szolgája voltam, azt parancsolta, hogy kerítsek neki egy vajákmedált.
Vanael éppen csak észbe kapott, miután már belejött a mesélésbe, hogy igazodjon az iménti történethez. A driád arcát kémlelte, s remélte, hogy nem tűnik fel neki az a nyelvbicsaklás.
- A kányva meg… az meg azóta követ, hogy eljöttem Vengerbergől. Azt hittem, csak arrafele vadászik, de még akkor is jött utánam, amikor átúsztam a Jarugát.
Igazából eleddig nem is igazán gondolt bele a furcsaságba, hogy az a milnya a nyomában jár, de ahogy most hátrapillantott a ráérősen tollászkodó madárra, eltöprengett a dolgon. Vajon mi okból követheti, ha csakugyan követi?  


P.S.:682 szó.Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Május 23 2019, 14:43
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Amikor barátságtalannak tűnő kompániám büszkén kihúzta magát, mihelyst kifejtettem, milyen jól is jönne most nekem valaki, aki tudja is, hogy merrefelé tart, megengedtem magamnak egy egészen aprócska, anyáskodó mosolyt. Arra azonban értetlenkedve biccentettem oldalra a fejem, mikor Vanael egy pillanat erejéig úgy tűnt, átvette a beszédstílusomat, de utána rögtön sebesen ki is javította magát.
- Szóval ety ojan egazi pijaci hábovú. – ízlelgettem a szavakat. Nem voltam benne egészen biztos, hogy ugyanazt értem e szavak alatt, mint ő, de mivel nem mutatta jelét annak, hogy hajlandó volna belemenni a részletekbe, elengedtem a témát. Számtalan piacon és főtéren megfordultam, mióta eljöttem Brokilonból, tény és való, hogy az emberek és más szerzetek gyakorta összeszólalkoznak dolgokon, és az, hogy a piacokon perpatvar alakul ki, sem egy olyan szokatlan dolog. Lehet, csak lódított, mikor a „háború” szóval élt?
- Ki tutujgat? – vakkantam vissza élesen. – Tutujgat a rosseb! Tőlem asztán csiná’hatod egyedűl es a kisded dógaid, de hozzám ne jer ríni, ha fe’szakad a seb a vá'ladon!
Azzal fel is álltam, hogy inkább azt szemrevételezzem, amit a milva, az elátkozott mifene különös kompániája hozott. Hallottam, hogy a Bíbicnek nevezett Vanael valamit mormog a hátam mögött, de úgy hittem, dühében vagy elégedetlenségében teszi, így ügyet sem vetettem rá. Egészen meglágyított azonban, ahogy a fiatal paripámra nézett, csodálattal, bűvölettel, mintha rá akarna ülni és elvágtatni messzire a horizonton túl.
- Oszt hallod-e. Tudc lovagóni? – pillantottam rá a szemem sarkából, míg a mezei nyúl bundájának lenyúzásával voltam elfoglalva. Így láthattam meg azt is, hogy a kis Vanael, bár nekiindul, hogy teljesítse, amit kérek, a léptei még közel sem biztosak. Nem ajánlottam fel a segítségem újra. Úgy voltam vele, hogy elég nagy már ahhoz, hogy megítélje, mi megy neki egyedül, és mi nem, megalázni pedig semmiképp nem akartam. Egy biztos: jó döntés volt itt tölteni az éjszakát. Mire összegyűlt egy tábortűzre való gally, és legnagyobb meglepetésemre egy halom toboz is (ki gondolta volna, hogy a csöppöm ilyesmit is tud), én is végeztem a vacsoránk előkészítésével, sőt, még a milvának is jutott belőle egy falás. Fél szemem a félkarú Vanael-en tartottam, míg ő tüzet csiholt – próbált – addig én nekiálltam kihegyezni egy hosszú, egyenesnek tűnő ágat, hogy abból legyen majd a nyársunk.
- Ha itt lenne a vatt’ghern, már biztos lobogna az a tűz! Acca, cserélgyünk. De ne vágd mög magad! – adtam a kezébe a félig kihegyezett fát és a késemet, én pedig átvettem tőle a köveket. Előbb alaposan összedörzsöltem őket, hogy jól felforrósodjanak, aztán álltam neki nagy elánnal, sűrűn pattintgatni, hogy a csiholt szikrák a száraz levelekre, fűszálakra essenek. – Minek ety varáslónak vatt’ghern medalion amugy es?
Egy röpke pillanatra összetalálkozott a tekintetem a kölk felemáséval, de csak amíg egészen a föld közelébe le nem hasaltam, hogy megfújkodjam a frissen csiholt tüzet. Az említésre, mintha csak megérezte volna, hogy róla van szó, a milva büszkén felvijjogott.
- Há’ mit ne monnyak, najon é’dekes. Még sose lá’tam ojan milvát, ami igy jár valaki nyomába’. Mintha csak betanitották vóna! Betanitottad tán?
Dobtam két-három tobozt a tűzbe, hogy a gallyakat is biztosan megkapja. Most, hogy lobogott a tűz, és a nyúl is készen állt a sütésre, nem volt más hátra, mint a nyárs.
- No, hogy á’lsz, csöppöm? Keszthettyük végre? Minnyá möghalok éhen.

P.S.:528 szóMood: The safe






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Jún. 08 2019, 17:01
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Milva! @

Amikor Braenn meghallgatta a Vanael által csak “olyan” szóval illetett jelenségnek nem túl bőbeszédű és kifejezetten pontatlan meghatározását, mely szerint az “olyan” egy “piaci háború”, a kölyök látta rajta, hogy nem igazán tudta hova tenni a definíciót - ennek ellenére nem feszegette tovább a témát, és szerencsére a driád is hamar túllépett rajta. Hanem amikor élesen visszavakkantott Vanael megjegyzésére, a fiú csak egy grimaszra és egy nyelvöltésre méltatta - természetesen csak azután, hogy a kékszemű driád már felállt és hátat fordított neki.
Amíg a nő szemügyre vette a milnya zsákmányát, gyorsan elmormogta még egyszer a gyógynövények neveit az Ősi Nyelven, majd amint felbukkant a driád hátasa, s kigyönyörködte magát benne, némi szédelgést követően sikerült neki feltápászkodni a földről, hogy tűzifát gyűjtsön maguknak, míg Braenn a nyulat nyúzta.
- Ültem már lovon… - felelte a kérdésre, megvakarva tarkóját ép kezével. - De nem túl sokat. Meg nem én vezettem - vallotta be, azt nem téve hozzá, hogy nagyobb gyakorlata volt a világjárásban vadcsikóként, mint csikóháton. Azért azonban kifejezetten hálás volt a driádnak, hogy ha látta is bizonytalan lépteit, nem tette szóvá az állapotát, mindazonáltal egyre jobban örült a letáborozásnak. Hamar összeszedte a száraz gallyakat és tobozokat, s mire Braenn végzett a vacsorájuk megnyúzásával, már mellette ült, és minden erejével azon volt, hogy tüzet csiholjon, amíg a driád egy masszívabb ágból nyársat faragott. Vanael csak némán szitkozódott a kavicsokra, melyekből a fel-felvillanó szikrák láng nélkül haltak el a gallyak közt, s kész örömmel adta át őket a driádnak, amikor az felvetette, hogy cseréljenek.
- Ha, attól ne féltsél! - vigyorogta a lánynak, s máris folytatta a nyárs hegyezését, sérült kezével tartva az ágat, másikban a késsel gyakorlott mozdulatokkal faragta tovább a vesszőt. A driád késének jó fogása volt, két nyesés közt meg is nézte magának a markolatot és a pengét is, majd folytatta a munkát, szeme sarkából figyelve csak néha a száraz levelekre és fűszálakra hulló szikrákat. Braenn kérdésére csak vállat vont, a sérült vállába nyilalló fájdalom pedig egyből eszébe juttatta, hogy jobban jár, ha ezt a mozdulatot egy ideig hanyagolja, amit csak egy fintorral nyugtázott - bár éppenséggel a kérdésre is grimaszolt volna.
- Passz. Azt nem mondta. Azt hittem, azért, mert abban van a vatt’ghern ereje, de nem így van - magyarázta komolyan a driádnak, s még éppen elkapta a tekintetét, mielőtt a lány előrehajolt volna, hogy ráfújjon a lassan éledező lángnyelvekre. Vanael elgondolkodott a kányvára tett kérdésen, s mintha csak a ragadozómadár megérezte volna, hogy róla van szó, büszkén felvijjogott a lucfenyő ágán.
- A-a, ahhoz nem értek - rázta meg fejét, mikor Braenn afelől érdeklődött, hogy betanította-e a milnyát. Bár felmerült benne egy kósza ötlet a kányva különös viselkedésének magyarázatára, de egyből el is vetette magában - olyan nincs, hogy a banya tudjon ilyet! Szörnyvadász volt az, nem madarász!
A tűzre dobott tobozokat a nyárs végével óvatosan a rakás szélére piszkálta, hogy a fenyőmagok megpiruljanak, de ne égjenek, majd a driádra pillantott, s megmutatta az elkészült faragványt.
- Készen van - somolyogta, majd a nyúzott nyúl felé bökött a nyárs hegyesebbik végével. - Na, tartsd a száját, felhúzom rá - mondta magabiztosan, és mivel volt már gyakorlata az ilyesmiben, csakugyan hamar végzett a művelettel, míg Braenn tartotta az állatot. Nem telt belé sok idő, és ahogy a tűz fölé tartották a nyulat, perceken belül megtöltötte a levegőt a készülő vacsora illata.
- Így, ezzel, meg a fenyőmaggal fejedelmi vacsoránk lesz! - vigyorodott el Vanael, majd a driádra pillantott, felemás szemeiben kíváncsiság csillant.
- Addig meg mesélhetsz még erről a Gwynbleidd-ről! Meg arról a taknyos királykisasszonyról, Ciriről, és Eithné anyáról meg a driádokról!   


P.S.:Nem mondom meg, hány szó lett. Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Jún. 20 2019, 10:58
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
Amikor Bíbic, akit ősi nyelven Vanael-nek mondanak, lusta tarkóvakargatás kíséretében megvallotta, hogy ült már lovon, megnyugodva nyugtáztam a tényt.
- Akkó jóvan akkó. Mos’ se tö fogod, úgyhogy nöm baj.
Míg befejeztem a pórul járt nyúl megnyúzását, és kibelezését, az elátkozott mifene gallyakat és tobozokat hordott egy halomba. Annyira jól boldogult ezzel a feladattal, hogy tűzcsiholással is megbíztam, de azzal már láthatóan nem boldogult. Megesett a szívem rajta szótlan szitkozódását látva, így hát átvettem tőle a tűzcsiholás feladatát, cserébe átadtam a nyárs faragását.
- Nöm féltlek en… Ha meg es vágod magad, má’ turod, mejen virág nyó a vé’zésre.
Ám minden várakozásomat felülmúlandó, Vanael nem vágta meg magát nyársfaragás közben. Bár ezt inkább a kés tehetségének tudom be, mint az övének. Jó vétel volt a múltkor, egyszerű vadászkés, a pengéje acél, a markolata hófehér csont. Hogy milyen, azt nem tudom.
Mikor arról faggatom, hogy mégis minek kellett annak a gonosz varázslónak vatt’ghern medalion, csak vállat von, bár nem tudom megállapítani, mi miatt grimaszol – a kérdés, vagy a válla miatt.
- Nöm hát. Le’et, megfizettík az árát. Azé’t vatt’ghern medalion még mendig rikkaság számba megy vatt’ghern né’kül.
Aztán míg a tűz életre hívásával törődök, a milva különös viselkedése felé terelődik a szó.
- Meglepőttem vóna, ha az ellenkezőjét mondod! – kacarásztam diadalmasan. Még szép, hogy nem a csöpp Vanael volt. Na de valami oka kell, hogy legyen annak, hogy így a nyomában jár. Lehet, valami apró kedvesség van a háttérben, amiről fogalma sincs így utólag. Ezen gondolkodtam, míg kék szememmel a tűzre dobott tobozok útját figyeltem. Átvettem az elkészült nyársat, csak hogy óvatosan megtapogassam az élét.
- Mhm, ez má’ va’ami! Nyól van, húzzuk rá a nyulat, oszt együnk! – adtam vissza a nyársat, majd térdeltem le a nyúl teteme mellé, hogy a száját eltátva segítsek felhúzni a nyársat a tetemre.
- Azé’ az őssutának mégis csak jobban örűtem vóna… - húztam magamhoz az erszényem, hogy abból kakukkfüvet, bazsalikomot, és egyéb szárított, morzsolt fűszereket vegyek elő, amiket most a nyúl húsába dörzsöltem jó alaposan. Addig is volt időm végiggondolni, hogy mit mondok, honnan kezdem a mesét.
- Brokilonró’ csak ha’lottá’ mán! E’dőség a Szalag túlpartyán. A drijádok e’deje. Asz emberek úty is híjják, a Halál E’deje. Oszt turod-e, mér híjják így? – pillantottam várakozással a kölk felé, de mivel valószínűleg ötlete sincs róla, rövid szünet után folytatom – Mer’ a drijádok nem szevetik a betolakodókat, főkép’ nöm asz embeveket. Eithné anya vékképp. Aki egyszer oda belép, é’ve aligha távozik. Na de a vatt’ghern nöm embör. Gwynnbleidd-nek tá’gyalnivalója vót Eithné anyával, oszt rám bízták, hogy kísé’jem elé. Oszt amíg mentünk Duén Canell-be, észrevettük, hogy egy yghern ű’döz va’amit. Rusnya egy deg asz, száz lába van, vagy egy se, ha mondom! Kiderűt, hogy asz a va’ami a csöpp Ciri volt, taknyos kis góc. Há’ megmentettük – vontam vállat. Na de hogy miért mentettük meg, az már egy másik mese.

P.S.:471 szóMood: Ynis Avalach






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Szept. 10 2019, 09:37
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Milva! @

Amikor Braenn kijelentette, hogy cseppet sem félti attól, hogy megvágná magát, Vanael leplezett büszkességgel húzta ki magát, hogy aztán vigyorogva bólintson a kijelentés második felére.
- Tudom hát! Potentillae és parnaessia. Az egyik az a sárgavirágú gizgaz, a másik meg a fehérfejű gyom - büszkélkedett el újonnan szerzett tudásával, miközben nekiállt szakszerűen kifaragni a nyársat, és egyszer sem vágta meg magát. Nagyon tetszett neki a driád kése, különösképpen az, ahogy az acélpengén megcsillant a lassan ereszkedő nap fénye, és ahogy ez a szivárványos ragyogás aztán beleoldódott a csontnyél matt fehér színébe. Mindennek ellenére igyekezte megállni, hogy a kés véletlenül a zsebében kössön ki a faragás befejeztével.
Ahogy azonban a beszélgetés a kitalált varázsló és annak nem annyira kitalált szándékai irányába kanyarodott, Vanael vigyorogva kuncogott a kékszemű driád kijelentésére.
- Az biztos. A nyanyám--- vagyis az én vatt’ghernem azt is mondta, hogy ha valakinek olyan medál kell, akkor vagy vajáknak kell hozzá lennie, vagy meg kell ölnie egy vatt’ghernt - jegyezte meg, remélve, hogy nyelvbotlása nem fog feltűnni a driádnak.
A tűz közben lassan életre kelt Braenn állhatatos munkájának köszönhetően, s eleinte csak néhány parázsló szikra izzott fel vékony füstcsíkokat köhécselve, majd a vörösen pislogó zsarátnokok bele-belekaptak a száraz levelekbe és gallyakba, egészen addig, míg végül lusta lángnyelvek nyalogatták végig az egész rakást. Eddigre pedig a beszélgetés is átterelődött a különös milva mégkülönösebb viselkedésére, Vanael pedig csak egy hn-ögéssel honorálta Braenn diadalmas kacaját, de nem fűzött mást hozzá a dologhoz, csak átadta a nyársat a driádnak egy fintorral. Amikor viszont Braenn egy elismerő megjegyzéssel visszaadta a faragványt, megenyhült, és még egy mosolyt is megengedett magának, és a driádnak sem kellett kétszer mondania, már neki is állt, hogy nyársra húzza a nyulat. Az eredményt elnézve pedig kifejezetten elégedett volt magukkal - egészen addig, míg Braenn szóvá nem tette igényét az elszalasztott őzsutára.
- Pfft, még jó, hogy csak a vállamat találtad el, különben nem csak megölsz, de még meg is ettél volna - morogta. - Inkább örülj, hogy a nyulat a milva hozta, és nem kellett tovább vadásznod - mondta, miközben figyelte a driád mozdulatait, míg a tarisznyájából előszedett fűszereket dörzsölte a nyúl húsába, s nem bírta megállni, rákérdezett: - Azok meg mik? - pillantott kíváncsian a lányra, s a válasz után ugyanezzel a kíváncsisággal hajolt hozzá közelebb, hogy Ciri, Eithné, és Brokilon sorsa felől kérdezősködjön.
Braenn válaszát hallgatva csak megrázta fejét annak kérdésére - nem hogy arról nem hallott, miért hívják a Halál Erdejének a driádok lakhelyét, de még Brokilonról magáról se, bár arról már több tudása volt, hogy a tündék, és ezek szerint a driádok sem igazán szeretik az embereket. ...Meg tudta őket érteni.
Viszont ahogy Braenn tovább mesélt, egyre növekvő kíváncsisággal hallgatta, és amint egy kis szünet állt be a driád történetében, rögtön megrohamozta a lányt kérdéseivel:
- Ez az izé, az a Dinkanell, vagy mi, ez ott van Brokilonban? És mi dolga volt a vhatt’gern-nek Eithné anyával? És hogy került Ciri a Halál Erdejébe, ha egyszer… Ó! Szóval őt elraboltátok, hogy kisdriádot csináljatok belőle, ahogy mondtad? - faggatta kíváncsian, szinte már jobban vágyott a mesére, mint a közben lassan készülő, illatos vacsorára.   


P.S.:514 szó, remélem, tetszik~ Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Szept. 16 2019, 15:11
Braenn
Braenn


Kitüntetések :
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn A_fzve10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Its_ca10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Dopple10Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Zj_fej10
Hozzászólások száma :
35
Reagok száma :
33
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Dol Angra

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Fricska x Braenn @
― Gyósan tanúsz, hal’od-é, te kölk? ― hümmögtem az orrom alatt, ahogy az elátkozott mifene tökéletesen visszamondta nekem a két gyógynövényt, amivel elláttam a lőtt sebet. Fél füllel figyeltem csak a gonosz varázsló nagyravágyó szándékaira, míg a tűzzel foglalatoskodtam.
― De há’ a vatt’ghernt nöm is le’et megőni! ― tiltakoztam ― Azok ojan… No, hogy es monnyák… Ojan mutáns félék. Ostoba egy fajankó le’etett ez a varásló , ha még esse tutta! ― diadalmasan felemelkedtem a lobogó tűz mellől ― Különben es… ― tettem hozzá óvatosan ― Ki az a „nyanyám”?
Ezután ellenőriztem a nyársat, hogy elég hegyes-e, és amint tökéletesnek ítéltem, segítettem ráhúzni a nyulat.
― Mög én! Ez a nyúl ho’nap ugyan nöm etet engem! Az őssuta vagy három napeg, ha nöm tová’b! De azé’t örülök én neki, tö’b hasznát látom a milvának, mint neked ― ugrattam egy kissé az elátkozott mifenét, a kérdésre pillantottam csak fel a fűszerezésből ― Hm? Thymus* es salvia*. Jo’b ize lesz tőle a husnak. Maj’ möglátod!
Amint elkészültem a hús bepácolásával, a tűz fölé helyeztem sülni. Hogy a fűszerezést találta-e ilyen izgalmasnak a kis Bíbic, nem tudom, de szinte követelőzve hajolt közelebb.
― Duén Canell! ― rivalltam rá szinte, élére állított tenyeremmel pedig nem átallottam még egyet sózni is a kobakjára a nyelvbotlásért ― Es Brokilon köszpontya. Há oszt hogy ugyan mér’ gyütt a vatt’ghern, asztat ugyan en nöm turom, de amikó mögtalá’tuk, e’ söm aka’ta mán engedni. ― az utolsó mondatra csúnyán elfintorítottam az orromat ― Nöm loptuk! Magától gyütt!

*Kakukkfű
*Zsálya



P.S.:251 szóMood: Federkleid






Könnyű íjjal ölni, te lány. De a nyílvessző mit sem álmodik éjszaka. Úgy legyen, hogy téged se kísértsenek álmok, kékszemű driádom.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Márc. 06 2020, 22:27
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
148
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn



Vigye el a Milva! @

Miután Vanael sütkérezett kicsit a driád dicséretében, a tűzcsiholás és nyársfaragás közepette csak hümmögve bólogatott Braenn kijelentésére, miszerint milyen ostoba fajankó volt ez a fiktív varázsló. Ám mivel a lány figyelmét nem kerülte el apró nyelvbotlása, vágott egy fintort, és igyekezett gyorsan kitalálni valamiféle magyarázatot.
- ...Az… az én vatt’ghernem - bökte ki végül. - Csak így hívom, mert… Hát mert vajáknő. De bosszantja, ha nyanyázom, és amúgy is úgy kajabál állandóan, mint egy nyanya - engedett meg magának egy komisz mosolyt, ám vonásai mintha az indokoltnál jobban ellágyultak volna, ahogy visszagondolt Karmélére. Végső soron, sokféle módja volt a szeretetnek - Vanael pedig, akár tagadta, akár nem, mégiscsak megszerette a harcias, de egyenes szörnyvadásznőt.
Amikor azonban a driád a nyúl nyársra húzását követően cukkolni kezdte a kányva hasznával, pimasz vigyorral cehhent fel, s a lány kését övébe tűzte, majd játékosan belecsípett amaz derekába, ott, ahol feltételezte róla, hogy mindenképpen csikisnek kell lennie.
Aztán amint a pácolt hús végre a tűz fölé került, az elátkozott mifene izgatottan hallgatta Braenn meséjét Brokilonról, és a taknyos hercegkisasszonyról, s tovább is faggatta a lányt, ám a taslit követően a fejéhez kapva felkiáltott.
- Áúú! Jó, jó, akkor az! Duén… Canell… - ismételte el mégegyszer, határozottan jobban, mint az imént. - ...Az mit jelent? Hogy van a közösön? - kérdezte aztán, majd kis töprengés után azt is hozzátette kíváncsian: - ...Meg tudnál tanítani driádul?
Hallotta a tündéket és a törpöket már korábban is az ősi nyelven beszélni, és már akkor is sokat bossznakodott, hogy nem értette belőle semmit - a káromkodást leszámítva.
Ám ezután Braenn csúnya fintorral kísért megjegyzésére csak még kíváncsibban tekintett a lányra, s szinte rögtön tovább kérdezgette:
- Magától? De minek? Mesélj még róla…! Érdekel ez a te vatt’gherned meg Ciri meséje! Mondd el…! - nyaggatta tovább a driádot, éppen csak nem kezdve ténylegesen kérlelni, hogy meséljen még neki.


P.S.:307 szó, remélem, tetszik~ Mood: IndIsara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Ápr. 06 2020, 18:02
Ajánlott tartalom




Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn Empty
Re: Vigye el a kánya ● Fricska x Braenn

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Dol Angra-
Ugrás: