World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Tilos az á ● Fricska x Elyon Latest?cb=20170716122041 Tilos az á ● Fricska x Elyon SwX5v3I Tilos az á ● Fricska x Elyon Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. Márc. 22 2020, 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Sionnaech aép Áitaerbith
Today at 13:14


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Luna Smok
Yesterday at 16:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Friedrich Biberach
Yesterday at 15:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Aarau
Yesterday at 15:35


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Condwiramurs
Yesterday at 12:30


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Vilkas
Hétf. Szept. 21 2020, 20:40


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Condwiramurs
Hétf. Szept. 21 2020, 15:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Hránia
Hétf. Szept. 21 2020, 15:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Condwiramurs
Hétf. Szept. 21 2020, 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Tilos az á ● Fricska x Elyon Emptyby Luna Smok
Hétf. Szept. 21 2020, 09:33

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Fricska x Elyon @
A frissen házasodott párocska távozása és az ajtóra függesztett koszorú szárított gyógynövényekből izgalmas választ adott egy gondterhes kérdésre. Ott hevert parlagon, mintha csak arra várt volna, mikor veszem észre. Miért is ne? Ha valamiben jó vagy, sose csináld ingyen, jutott eszembe egy régi ismerősöm életfilozófiája. Bár nem hiszem, hogy az olyan téren és időn átívelő helyzetekre értette, mint amilyenbe magam is kerültem. Majd szólok neki, hogy gondolja újra, ha újra találkozunk. Mindenesetre támadt egy briliáns ötletem, amivel nem csak lefoglalhattam magam, míg ki nem eszelek egy nagyobb szabású tervet a hazajutást illetően, de még némi pénzt is összeharácsolhattam, mi több, ami a legfontosabb az egészben – embertársaimon segíthettem. Úgy döntöttem, azzal, hogy beköltözöm a néhai medika kalyibájába, egyaránt a szerepébe is beleköltözök. Nem az első eset. És alighanem nem is az utolsó. Végül is, egyszer már éltem hasonszőrű korban, ha nem is ugyanebben, de kísértetiesen hasonlóban, a viszonyok, a komponensek hozzávetőlegesen egyeznek, miért lenne hát maga az élet ezekben a tényezőkben teljesen idegen? Hamar híre ment annak, hogy Ysgith medikája visszatért, és ily módon a kunyhó forgalma is hamarosan megnövekedett. A legkülönfélébb emberek kopogtattak az ajtómon, izomrándulásosok és ficamosok, köszvényesek és bárányhimlősek, úgyhogy kénytelen voltam egyfajta új rutint kialakítani. Minden reggel, amint a Nap felkelt, felkerekedtem friss vizet és gyógynövényeket gyűjteni, délelőttől szürkületig elláttam, aki bezörgetett, ha pedig maradt egy kis időm, fájdalomcsillapítókat, gyenge altatókat, mi több, különféle illatos vizeket desztilláltam. A második vasárnapomon történt. 
- Nem tudom, mit látsz, látsz-e egyáltalán bármit, de ne ijedj meg, csak a piacra megyek.
Gondoltam egyet, fonott kosárba tettem pár fiolát és üvegcsét, frissen kaszált és szárított füvek, virágok illatos egyvelegét, és egy régi dalt dudorászva nekiindultam Ysgith-től északnak. Nem egy páciensemtől hallottam az elmúlt hetekben, hogy van a környéken, nem túl messze egy nagyobb falu – legalább is nagyobb, mint az a 4-5 árva ház a mocsár peremén. Gors Maes, vagyis Mocsármező, esetleg Lápvidék, még nem egészen igazodtam ki a másodlagos nyelv rejtelmei közt, bár meglepő módon nem elhanyagolható töredékét mégis csak megértettem valahogyan. Jó pap holtig tanul, vagy mi.
- De mit mondjak, ki vagyok, ha kérdik… ? – morfondáltam az odaúton, egyik oldalamon rikított a repce, a másikon derékig ért a parlagfű. Azok a szláv hangzású nevek, amiken egymást szólítják az itteni emberek, olyan távol állnak az enyémtől, mint Makó Jeruzsálemtől, és talán nem is túlságosan bölcs gondolat elkotyogni fűnek-fának. Jó lenne alaposabban kiismerni a nyelvüket, mielőtt megállapodok egy név mellett.
Gors Maes volt az a városka, vagy inkább község, ahová sokan bejártak dolgozni a napi üzleten, de a kovácsműhely és a borbélyüzlet forgalma egészen csekély volt a hétvégi átutazó forgalomhoz képest. Ilyenkor szekerek, lovasok, gyalogosok és militánsok árja lepte el az egy főutcás települést. Abból a kevéske honoráriumból, amit az elmúlt három hétben megkerestem, fizettem pár óra erejéig egy standot magamnak a főtéri piacon, ahová ráérős nyugalommal kipakoltam a hozott fiolákat, üvegcséket, friss és szárított füveket, virágokat, azokkal házaltam némi fizetség reményében, amit később ennivalóra szerettem volna költeni. Nem mintha bajom lett volna a gyümölcsökkel és bogyókkal, vagy úgy az éhezéssel en bloc, de ha már jut miből, akkor miért ne vennék valami húst, sajtot, zöldségeket? Ne adj isten gyertyákat, főzőolajat, füstölőket, és hasonló, mai – jövőbelátó… ? – szemmel nem túl luxus cikkeket? Nem tudom, mi vett rá, hogy ne vegyem le a mikroportomat indulás előtt, amikor három hete teljesen süket. Talán az a csalfa, vak remény hitegetett, hogy jobbra is fordulhatnak a dolgok. Sok dolgom volt, a vevőim forgatagában pakolásztam, nyújtózkodtam, hajolgattam és egyéb mód rendezkedtem megállás nélkül.

P.S.:576 szó Mood: Zozulja
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Jan. 01 2019, 23:10
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Elyon & Fricska -

Tilos az á @

Amikor Bíbic nagy sokára elkeveredett Nilfgaardból, és annak minden alárendelt területéről Sodden földjére, egyszerre érzett megkönnyebbülést és csalódottságot. Fekete vadcsikóként járta a vidéket, míg el nem ért a Czerwona hídig. Annak környékén járva emberalakra váltott az erdő sűrűjében, ahol nem láthatta senki, s a hídon már vöröshajú, felemás szemű fiúként akart volna átkelni - ha nem közölte volna vele valami vámszedő üvöltve, hogy “tilos az átjárás, csak fejpénz ellenében!” A harcsabajszos hídonálló, aki alighanem útonálló volt hajdanán, (de legalább is marcona arca és egy tisztességes hegyoromnak beillő terjedelme azt a látszatott keltette, hogy bármikor belehajítja a Jarugába azt, aki fizetés nélkül kísérel meg átkerlni a Czerwonán) mellkasán összefonta karjait, és köpött egyet oldalra, ezzel is tudatva a kölyökkel, hogy itten bizony át nem megy.
Gesztusát és kijelentését egy igen míves szitokáradattal viszonozta a kölyök (“hogy annak a riherongy kurva anyádnak a tetves picsája dugult volna el veled, nem dugítanád most el az utat, bazmeg”). Sértéseire pedig hasonlóan míves és dallamos szidalmakkal felelt Harcsabajusz (“ne pattogjá’, kiscsíbor, rád lépek, oszt úgy eldugulsz, hogy anyád felnyög a sírjában, viríccsad azt a tallért, vagy belebaszlak a Jarugába, oszt Lammasig nem mászol ki”). Bár Bíbic nem maradt adósa a kreatív válasszal (“másszon ki a Jarugából a vizibanya, azt attól szedjél vámot, seggfej”), mégiscsak úgy döntött, hogy egyszerűbben továbbjut, ha faképnél hagyja a szentségelő vámszedőt, és kelet felé haladt kicsit, majd egy sűrűbb bozótosban vidra alakot vett fel, és seperc alatt átjutott a túlpartra.
Szerette volna megúszni szárazon, de ha már így alakult, megintcsak állatalakban haladt tovább, észak felé. Kikerülte Ysgith vidékét, és csak akkor állt meg hosszabb időre, amikor egy nagyobb városka akadt az útjába, és ott is csak azért, mert éppen vásár volt - tudta, hogy az volt, hisz az utakon több kereskedő is szekerével és málhás szamarakkal bandukolt a Gors Maesnek nevezett község felé. Egy bozótosban vissza is vette emberalakját még a várost szegélyező erdő szélén, és a település főtere felé már két lábon indult el. Mire beért a piacra, már a zsebében volt egy “útszélen elhagyott” hajtű, egy “véletlenül lepottyant” rézgyűrű, egy “elszakadt” bőrszíjon függő fémmedál és egy “lyukba gurult” üveggolyó. A vásári forgatagban bővítette gyűjteményét egy inasának szentségelő kereskedő pénzes szütyőjével, valamint észrevétlenül elcsaklizott egy csinosan csillogó fiolát, benne valami fura löttyel egy vöröshajú nő asztaláról, aki épp nem nézett oda, mert valami mással volt elfoglalva.
Mivel pedig lassan a gyomrát is szerette volna megtölteni, nem csak a zsebeit, ellavírozott egy olyan asztalhoz, ahol temérdek kenyér, perec, zsömle, kifli, rétes és fánk várt az éhes szájakra - Bíbic pedig egymagában kitett hármat. Igazából, ha nem időzött volna túl sokat annál a standnál, nem vették volna észre, hogy elemelt egy gusztusos túrósbatyut, de addigra késő volt.
- Tolvaj!
- Vandál!
- Kapd el!
- Botrány!!

Éppen arra volt ideje, hogy még egy batyut felmarva, a másikat pedig két falással a szájába tömve futásnak eredjen, de hiába borított fel menekülés közben három másik asztalt és egy kosaras állványt, egy jól megtermett kovács pont elkapta a grabancát, és visszarántotta, aminek következtében a kölyök egyenesen telibe talált egy üvegcsékkel és száraz kórókkal meg gizgazokkal teli asztalt. (Így a standon levő portékából alighanem az egyetlen, ami túlélte a becsapódást, az az a fiola volt, amit a fiú még korábban zsebre vágott.)
- Hogy az a… - Bíbic nem tudta befejezni a szitkozódást, mert mire eljutott volna a konkrét kifejezésig és az asztalról való lekászálódásig, a termetes kovács egy istenes pofont lekevert neki, majd egyik karját elkapta és az asztalra szorította, mit sem törődve a kölyök fájdalmas nyikkanásával, aki csak rémülten pillantott fel a férfire ezt követően, mert szabadulni hiába próbált, nem sikerült.
- Lopkodunk, mi, az anyád úristenit, elcsórjuk a másét? Adok én neked, kurva kölke, de olyat, amit érdemelsz! - dörrent rá a kovács, és már ki is rántotta hüvelyéből az oldalán viselt rövid kardját, majd magasra emelte, hogy egyetlen mozdulattal levágja a fiú kezét.


P.S.:641 szó. "Bajba? Talán majd akkor, ha elkapnak."Mood: One Jump Ahead
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Jan. 17 2019, 23:34
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Fricska x Elyon @
A vasárnapok általában mindig nagyon pörgősen telnek itt Gors Maes-ben, hisz sokan utaznak át, sokan igyekeznek valamelyik templomba vagy szentélybe, sokan jönnek csak és kizárólag a piac kedvéért, és sokan a piacot szolgálni érkeznek. Pont, mint én magam. De ez a vasárnap még az elmúlt – és lassanként azért mégis csak megszokott – három vasárnaphoz képest is túlontúl tömött volt az emberek forgatagával. Azon a zsigeri, és gyakorta tapasztalatból táplálkozó megérzésen túl, amit általában minden nehézség nélkül bevonzottam – gondoljunk csak a kelmeszövő és a jósda meséjére, a boszorkány és az inkvizíció ügyére, vagy a kurátor és a műkincsrablók esetére, még valami alátámasztani látszott az elméletemet. Ahogy felegyenesedtem a standom mögül, valamit, pontosabban annak a valaminek a hiányát szúrtam ki a szemem sarkából. Konfúzus arckifejezések színes skáláját vonultattam fel röpke pár másodperc alatt.
- Nem volt itt az előbb még egy… …? Hm.
Nem számít. Alig telt bele pár percbe, máris újabb furcsaságra lettem figyelmes. Azon túl, hogy ismerős szót hozott felém az a pajkos, délelőtti szellő, meg kellett állapítanom, hogy a több, kevésbé összeszedett utasítás és kurjantás nem jelenthet jót. Ha a bajnak szaga lenne, orrfacsaró és csípőn maró volna. És ennek bűze volt. A piactér másik feléről is könnyedén kiszagoltam. Nem megmondtam? Zsigeri, és gyakorta tapasztalatból táplálkozó megérzés. A piactéren egy emberként gaspoltak fel az asszonyok, mint a seregélyek, úgy verődtek egy csoportba, próbálván minél távolabb húzódni a… Mitől is? Hiába nyújtogattam a nyakam, a riadt seregélyeken át nem láthattam. Egyetlen egy intő jelet hallottam, - s így utólag belegondolva már ebből sejthettem volna, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége – egy, kettő, majd három asztal, és egy állvány fémes csengését, ahogy találkozik a macskakővel. És egyre közeledett. A következő, amire emlékszem, az egy pár láb, és egy női sikoly – gyanítom, ez az enyém volt, így utólag visszagondolva – intenzív elegye rózsavíznek, orgonának és egresnek, fahéjnak és nádrusnak, ripityára tört a mákból kivont morfin tartalmú fájdalomcsillapító, és a macskagyökérből kivont altató hatású készítményeim is. Zörögve, illatosan szállt a levegőben, majd terült szét a földön az illatos gyógynövény egyvelegem is, kamilla, vérontófű és fehérmájvirág, vérehulló fecskefű, csalán, diólevél és réti legyezőfű. Mire felocsúdtam, az események már egy túlontúl is előrehaladott fázisában jártak. Már azon voltam, hogy megkérdezem a látszatra is tizenháromnál nem több gyermeket, hogy nagyon megütötte-e magát, de legnagyobb meglepetésemre a történet harmadik szereplője, az izmos kovács akkora pofont kevert le az ifjúnak, hogy csodáltam, hogy az állva maradt. Végül én voltam az, aki összerezzent, és még a számhoz is kaptam a kezem.
- Kérem, erre igazán semmi szükség---
Nem fogok hazudni, a hangomat könnyűszerrel elnyomta a kard fémes csilingelése, ahogy a kovács előrántotta a hüvelyéből. Egy pillanat alatt megértettem, hogy ha nem teszek valamit, itt felesleges vér fog folyni.
- Lopkodunk, lopkodunk, te szaros kis szarka? Van ám arcod! Ne félj, tudom ám a gyógyszert a bajodra, vakarcs, de olyat, hogy eszed ágában nem lesz többé elvenni azt, ami nem a tiéd, ha már anyád nem nevelt jómodorra…
„Anyád”, gondoltam magamban, „az éppen neked is elfelejtett átadni egy-két leckét”, mérgelődtem, amikor hirtelen, mint déli égen villámcsapás, briliáns ötletem támadt. A kovács izmos karja lendült, hogy végzetes csapást mérjen a gombostűre szegezett ifjú karjára, de még mielőtt megtehette volna, két bódé közt átsasszézva megragadtam a férfi karját.
- Azért ha le akarná vágni a fiam karját, abba nekem is lenne egy kis beleszólásom, nincs igazam?
A mostanra nézősereggé tömörült seregély-raj egy emberként hördült fel a nem várt fordulóponton, és a tetten ért kovács arcán sem akármilyen arckifejezés uralkodott el. Bevittem a kegyelemdöfést.
- Csak természetes, ha egy anya kiáll a csemetéjéért, nem igaz?
Eddig a pontig nem is igazán volt időm szemrevételezni a madárkát, amit kifogtam, csak akkor jutott eszembe hátrapillantani rá, amikor a kovácsmester is alaposan szemrevételezte. Legnagyobb meglepetésemre akár az igazat is mondhattam volna, a legény vöröses haja, és – jól látom, felemás? az egyik kék, a másik zöld? – szeme alapján. Igyekeztem nem elárulni, hogy mindez engem is meglep.
- Bocsásson meg, nem tudtam… - hebegett-habogott meglepetten a férfi – Hogy a mi jó medikánknak… Ysgith javasasszonyának van egy ivadéka…
Undokul felhúztam az orrom a megfogalmazásra, de úgy döntöttem, nem most hozom szintre a férfi szókincsét.
- Maga jó ember, mester uram. Minden vasárnap szürkületig dolgozik, és már hajnalban üti a vasat. Megfizetem a kárát, mennyi az annyi?
A férfi eltette a kardját, a kölyök karját pedig elengedte, de csak hogy tudjam, semmiképp sem szökik meg, míg rendezem a dolgokat, magam mögé utasítottam. Elővettem a mai nap keresett koronákat, és átadtam neki ötvenet.
- Parancsoljon. Adjon, legyen kedves, tizet a kosárfonónak, tizet-tizet a felborított asztalok gazdáinak, és tizet a jó pék uramnak.
Úgy tűnik, ez a viszonylagos békével megoldott helyzet nagyobb port kavart, mintha az ifjúnak valóban lecsapják a karját, mintha az elmaradt katarzis hiányában, a leesett adrenalin utáni csalódottságban mindenki szétszéledt volna, mindenki a maga kis dolgával foglalkozva. Szusszantam egyet, mielőtt a hátam mögött ácsorgó – remélem, hogy még ott van – lelenchez fordultam volna. Megtámaszkodtam a térdemen, ahogy lehajoltam hozzá.
- Jó nagyot estél. Megütötted magad valahol? Mi volt ez az egész? Figyelmeztetlek, nem érdemes füllentéssel próbálkoznod, az igazat szeretném hallani. A színtiszta igazságot.


P.S.:843 szó Mood: Love Love Love
[/justify]


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Jan. 20 2019, 21:01
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az á @

Amikor Bíbic a kovácsmester szitkozódását követően meglátta a levegőbe emelt kard élét megvillanni a déli napfényben, nem hogy mozdulni, kiáltani sem bírt a rémülettől. Már szinte érezte a húsát és csontját átvágó pengét az alkarján, amikor mindenki legnagyobb meglepetésére a semmiből előbukkant egy nő, aki egy meglepően ártatlan kérdéssel megállította a kovácsmestert a mozdulatban, éppen a végzetes csapás végrehajtása előtt. A tény, hogy a frissen elkapott, piaci túrósbatyu-tolvaj nem másnak, mint a vörös hajú nőnek a tulajdon fia volt, minden köréjük sereglett embert meghökkentett - leginkább az ismeretlen nő újdonsült fiát. Bár azért a kovácsnak is szüksége volt legalább három lélegzetvételnyi időre, hogy egy második kérdéssel rásegítve eljusson a tudatáig, milyen feltételezett rokonsági viszony áll fenn Ysgith medikája és az asztalhoz szorított fiú között. Szerencsére nem tartott túl sokáig, mire a felismerés felsejlett az ábrázatán - legalább is a fehérnép és a kölyök rőt hajszínét látva hamar felfedezte az öröklődő hasonlóságot kettejük közt, annak ellenére, hogy anya és fia most látták egymást életükben először. (De ezt persze rajtuk kívül nem kellett tudnia senkinek.)
Míg a kovács nem győzött bocsánatot kérni, Bíbic ezt az ismerős ismeretlent kémlelte, s egyszerűen nem fért a fejébe, mi a búbánatos francért tette azt, amit. Ha csak azt nem akarta volna, hogy az ő asztalát mocskolják össze egy nyomorult tolvaj levágott kezével, elég lett volna ráförmednie a kovácsra, hogy a saját üllőjén csonkítson másokat - de nem. Ez a nő meg akarta menteni - és Bíbic képtelen volt rájönni, hogy miért. A vak is látta, hogy elcsórt két túrósbatyut - igazából hármat, de egyet még azelőtt megevett, hogy észrevették volna - és már egy lovag Beauclair-ben is fenyegette olyasmivel, hogy levágja a kezét, ha még egyszer elkapja, hogy elcsaklizott egy fánkot. Egy szó, mint száz, senkit nem hatott volna meg ebben a világban egy újabb tolvaj újabb levágott keze, ezt a nőt valamiért mégis.
Hanem azért, amikor a kovács végre eltette a kardját és eleresztette, azonnal leugrott az asztalról - és futott volna ő tovább is, hogy mihamarább meglógjon, de túl sok ember állta körül őket még, így kénytelen volt letenni menekülési tervéről. Aztán arra gondolt, hogy mégis csak jobb volna nyugton maradnia az ismeretlen nő közelében, míg szét nem szélednek az emberek - hisz addig talán nem fogják bántani, amíg mindenki úgy tudja, ez a nő az any… anyj… hogy ő ennek a nőnek a fia. Viszont ahogy látta, hogy a fehérnép szépen sorban leszámolt tíz-tíz koronát mindenkinek, akinek bármi kára származott az iménti patáliából, egy pillanatra megdermedt, ahogy gondolatai közé befészkelte magát egy konokul és fájón csengő hang, mely azt mondta: “Fizettek érted.”
Elfintorodott. Zsebre vágta kezeit, amíg a földre szegezte pillantását, s igyekezett nem tudomást venni a lábai előtt heverő, összetaposott növényekről, sem a ripityára tört fiolákról, melyek felől ezerféle illat áradt. Zsebében kotorászva a sok csillogó kincse között rátapintott arra az üvegre is, amit, szinte csak most ébredt rá, alighanem azok közül az üvegcsék és tégelyek közül csent el pont ennek a nőnek az asztaláról, amik most gyászos körülmények közt hevertek a földön darabokban. Méginkább elhúzta a száját, ahogy valami furcsa érzés kígyózott be a mellkasába, de igyekezte elhessegetni a gondolatot, hogy ez az egész miatta történt. Megtalálta aztán másik zsebében azt a teli erszényt is, amit még korábban bűvölt ki valaki zsebéből a piacon, s akkor arra gondolt, hogy mennyire semmit nem ér sem az a sok arany, ami a szütyőben lehet, sem az a megannyi korona, amit az ismeretlen nő adott a kovácsnak és kompániájának kárpótlásul. Kárpótlásul őérte.
Vett egy mély levegőt, s ahogy még egy kicsit mélyebbre nyúlt a zsebében, megtalálta azt az aranytallért is, ami különb volt az összes többitől, és drágább volt a világ minden kincsénél is. ...Hogy is mondta a Nyanya? Soha többet nem kell eltűrnie, hogy fizessenek érte?
Aztán ahogy látta a lassan szétszéledő tömeget, arra jutott, hogy mielőtt még végérvényesen meglógna, otthagyja a nőnek a pénzzel teli erszényt az asztalon - de még ki se tudta venni a szütyőt a zsebéből, amikor a nő már megszólította. Váratlanul érte a neki szegezett kérdés - mely inkább tűnt kérésnek, olyan különösen lágy hangon szólt hozzá az ismeretlen, aki az anyjának adta ki magát. Olyannyira meglepte ez a fajta hangnem, hogy egészen… elszégyellte magát.
- ...Izé… J-jól vagyok - mondta, tarkót vakarva, ahogy leszegte pillantását újra, majd nagy nehezen rávette magát, hogy amaz szemébe nézzen.
- Hogyhogy mi a franc volt ez az egész? Hát az, amit látni tet--- láttál - javította ki magát gyorsan, elvégre, mégis furcsán vette volna ki magát, ha tetszikeli az anyját, bár nem állta meg fintor nélkül a dolgot.
- Az a szukafattya majdnem levágta a kezem, te meg... megmentettél - mormogta aztán, halkabban szólva a nőhöz. - ...És kifizettél mindent - toldotta hozzá, ahogy gyanakvón méregette az ismeretlent, aki mégis olyan különösen ismerős is volt egyúttal számára, nem csak a körülmények, de a külsejük miatt is.
Fel se kellett tennie azon kérdését, hogy amaz miért segített rajta - az arcára volt írva. Nem értette, és bár találkozott már jószándékú királykisasszonnyal, azzal a lánnyal sem egyszerű módon hozta össze a sors, továbbá még véletlenül sem emberi alakban. Márpedig ez a nő embernek látta, dh’oine-nak, így még annyira sem értette amaz indokait - hisz a nő aen seidhe is lehetett volna, olyan szép volt, egy aen seidhe viszont semmi esetre sem lett volna hajlandó segíteni semmilyen emberen se, hát még egy tolvajon. Így hát Bíbic egészen biztosra vette, hogy emberrel volt dolga, hiszen medika, vagy mi a franc, azokban az összetört fiolákban valószínűleg a gyógykencéi meg a varázslöttyei lehettek.
Mindent összevetve arra kellett jutnia, hogy egy nagyon különös nő karolta fel, és nem igazán tudta, hogy is álljon hozzá. Egész egyszerűen nem volt hozzászokva, hogy valaki csak úgy, indokolatlanul segítőkész legyen vele, és ne várjon el érte semmit se kárpótlásul - így már fel volt rá készülve, hogy a nő valamivel elő fog állni az életéért cserébe.


P.S.:974… ^^”Mood: Die Fledermaus Overtüre
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Jan. 30 2019, 23:25
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @
Cseppet sem lepett meg – persze ezt csak utólag tudtam felmérni, amikor az események hevülete eléggé kihűlt hozzá – hogy a méltán hírhedt túrósbatyu-tolvaj el sem jutott gondolatban odáig, hogy kiáltson, annyira belé fagyaszthatott minden opciót a jeges rémület. Nem hibáztatom érte. Az olyan életrevaló opportunisták, mint ez az alig tizenhárom éves serdülő hitvallása, hogy csak akkor kerülnek igazán bajba, ha – és ez a ritkább eset – nyakon csípik őket. Akkora szerencséje azonban keveseknek van, hogy legközelebb eső fehérnép valami ócska, de annál jobb szándékú hazugsággal a védelmére keljen, sőt, még ennél is kevesebb azoknak a száma – őket igencsak kedvelhetik odafent – akiknek védelmére olyan fehérnép kel, aki valóban joggal állíthatja a hasonlóságaikra hivatkozva azt az ócska, de annál jobb szándékú hazugságot. Kezeskedtem róla, hogy az isteni kifürkészhetetlenségből utamba sodort ifjú enyves keze meg ne égjen ebben a szerencsétlen ügyben, pontosabban szólván le ne csapassék egy moderáltan ingerült, de egyébiránt teljesen jólelkű kovácsmester által, és csak remélni tudom, hogy tanul az esetből, különben kénytelen leszek levenni a kezem róla. Úgy adódott, hogy az egyébként bárány lelkű, ordas küllemű kovácsmester helyes irányba befolyásolható néhány jól célzott kérdéssel és pillantással – az ember lányának tanulnia is kell valamit a kapcsolataiból – ugyanis láthatóan először megzavarodott, majd annak rendje és módja szerint következetesen meglágyult az anyai szóra, mely kellően aggodalmas és határozott volt ahhoz, hogy hiteles lehessen. Ehhez még hazudnom sem szükséges, nem csak ezüst nyelvem használatában van némi rutinom, de a szebbik nem legnagyobb áldásának gyakorlatában is. Lassanként felszívja a jó kovácsmester monoton üllő-ütlegelésre kalibrált agya is azt a lehetetlen egybeesést, amit a legénnyel közel azonos hajszínünk, és arányait tekintve félig azonos szemszínünk jelentett. Bár a véletlen a mi malmunkra hajtotta a vizet, szinte megszántam a csalásomnak hitelt adó, sűrű bocsánatkérésekkel sortüzelő jó kovácsmestert, bár ez csak részben vonta el a figyelmem – azt, hogy a hátam mögé kényszerülő genetikai rokon egyre növekvő kíváncsisággal méreget, nem tudtam nem észrevenni. Teljességgel végül akkor sikerült megnyugodnom, amikor a bárányfelhő lelkű kovács végleg a hüvelyébe csúsztatta a rövidkardját, rögtön azután, hogy a pórul járt tolvaj szarka karját is szabadon eresztette. Meg fog lógni, gondoltam magamban. Az első adandó alkalommal felhúzza a nyúlcipőt, és mire kettőt fordulok, már hűlt hamva sem marad. Úgy véltem, az egyetlen ok, ami miatt mindezt még nem tette meg, az az volt, hogy túlontúl is sokan álltak körbe bennünket, vérre szomjasan, izgalomra vágyva. A legtöbb, amit tehettem, az az volt, hogy továbbra is játszottam a szerepemet, és mint akármelyik jó anya – bár az egy másik kor, és leginkább egy másik világ etalonja – megfizettem az alkalom szülte fiam okozta minden kár árát. Mi az az 50 korona? Majd lesz másik, nem féltem tőle, szem előtt tartja öröklétem lineárját. Nocsak, a vörösbegy mintha meggondolta volna magát valami megmagyarázhatatlan okból, és szökés helyett csak egyhelyben ácsorog. Bár ahogy két tizes között hátrapillantottam rá, látni véltem valami undok fintort az arcán, két ép kezét, ahogy sértetten zsebre vágja őket, és a göröngyös macskakövet tünteti ki szúrós pillantásával. Semmi kétség. Színtiszta, vegyítetlen bűntudat. Gyakori gyermekbetegség, de semmi gyógyíthatatlan. Lassan az ötven korona leszámolásának a végén jártam, és az oszló tömeghez végül a jó kovácsmester is csatlakozott. Most, gondoltam, ha hátrafordulok, nem fogok mást látni, csak a porzó utat, amit sebes tempójával a rokonszenves rokon vert fel, így aztán kellemes meglepetésként ért, hogy amikor valóban megetettem ezt a mozdulatsort, az ifjú még mindig mögöttem volt.
- Örülök, hogy ezt hallom – mosolyogtam rá melegen, míg amaz a zavar tüneteit produkálta, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem lepett azzal, hogy egyenesen a két szememben pillantott. Nem lesett félre, sem oldalra, sem lefelé, egyenesen énrám nézett – Szép szemed van. Tetszik.
Kifogyhatatlan türelemmel és érdeklődéssel végighallgattam az ifjú legény szemszögévől is a történteket, és csak addig lesek az oszló tömegre, míg megbizonyosodok róla, hogy a gyermek – mert hogy az volt – nyelvbotlása nem okozott senkiben akut gyanút. Valahol az a fintor már azt is sejtette velem, hogy nem ellenem szól, hanem mélyebben gyökeredzik az oka.
- Mhm. Bár nem érzem helyénvalónak a „szukafattya” kifejezést, úgy sejtem, cifrább szitkokkal is tudnád illetni egy ilyen rémület után. Nem, nem kell megmutatnod! – tettem hozzá gyorsan, megelőzve a bajt – Inkább a védelmedre keltem, mintsem hogy megmentettelek volna. De az tény, egész Gors Maes volt a tanúja, hogy megfizettem mindenki kárát. Te pedig itt maradtál – görbültek melegen felfelé az ajkaim. – Szívesen tettem.
Más emberekkel ellentétben, ha hiányzó „köszönömre” válaszolok „szívesennel”, én őszintén és igazán így gondolom.
- Mondd csak, kedves… ...? Nem hiszem, hogy a nagy riadalomban volt alkalmunk bemutatkozni. Szóval, hogy is hívnak? Már ha nem bánod, hogy megkérdezem. Mondd csak… Jó a megérzésem azzal kapcsolatban, hogy nem igazán laksz sehol?

P.S.:759 szó Mood: Meridian


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Feb. 11 2019, 00:00
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az á @

Amikor Bíbic arra gondolt, hogy a teli erszény jelentőségteljes “elhagyását” követően az első adandó alkalommal meglóg újdonsült anyja elől, meglehetősen zavarba jött, hogy még a tett előtt tetten érték. Olyannyira, hogy hirtelenjében csak egy tétova, gyerekes dadogásra futotta tőle, s ajkába is harapott, mérgesen magára, amiért nem tudott időben eltűnni a kíváncsi szemek és az ismeretlen ismerős elől az otthagyni tervezett pénzes-szütyővel hasonló súlyú lelkiismeretével könnyebben. Ellenben a nő megjegyzését hallva, miszerint örül, hogy jól van, már felpillantott rá, s meglepte az a meleg mosoly, amivel az idegen fehérnép kitüntette. Egy lélegzetvételnyi ideig állta a barátságosan csillogó zöld szemek pillantását, majd már éppen nyitotta volna száját, hogy kifejtse a történteket, de a nő megelőzte benne - méghozzá nem is akárhogy. Szépnek találta a szemeit.
A megdicsért szemek pedig elkerekedtek, a szólásra nyíló ajkak a mozdulatban megállva nyitva maradtak, Bíbic pedig érezte, hogy az orra tövétől a füle hegyéig elvörösödött. Próbált valamit kibökni feleletként, de háromszori nekifutásra is csak valami csendesen felbugyborgó mormogást sikerült produkálnia, és csak miután köhécselt egy sort, s a földre szegezte pillantását, azután tudta alig hallhatóan és elharapottan kinyögni, hogy “kösz”. Kellett ugyan még néhány suta pillantást intéznie a macskakövek felé, mire végre újra a nőre tudott tekinteni anélkül, hogy látványosan zavarban lett volna, majd ezt követően röviden és tömören összefoglalta az iménti patália eseményeit, hozzátoldva egy-két észrevételét, majd hehhent a fehérnép feleletét hallva.
Nem volt kérdés, hogy milyen cifraságokkal tudta volna még illetni a kovácsot. Már éppen vette volna a levegőt, hogy a kocsmatöltelékek, vajákok, vándorok, útonállók, koldusok és matrózok kiművelt társaságából összeszedett szókincsének gazdagságát megcsillogtassa a nő felé, de sajnos a rőthajú fehérnép hamarább elutasította szándékát. Egy pimasz félmosollyal nyugtázta csak, ahogy összefonta mellkasán karjait - de az a mosoly egyből le is lohadt, amikor a nő felhívta figyelmét a tényre, hogy az egész piac volt a tanúja, hogy fizettek érte.
- ...Azért maradtam, mert nem kell értem fizetned - mondta mogorván, majd zsebre vágta kezeit, egyikkel az erszény után kutatva. Hiába mondta a nő, hogy szívesen tette, és hiába mosolygott rá olyan őszintén kedvesen, annyira őszintén, hogy szinte szégyellte magát, amiért kétségbe vonta a szavait… - Megmentettél, vagy a védelmemre keltél, nekem tök mindegy. Mit akarsz cserébe? - kérdezte aztán, felnézve amazra, egy kicsit megállva a szütyő keresgélésével, ahogy a nő újból megszólalt.
A neve megtudakolásával még nem volt semmi baja, elvégre, azt ő is megkérdezte volna a nőtől, hogy hogy hívják, viszont a lakhelye iránti érdeklődésre felvonta szemöldökét. Senki nem kérdezte még tőle ilyen kedvesen, hogy lelencgyerek-e. Egyre jobban furcsállta ezt a különös fehérnépet, s újra végigmérte, immáron még alaposabban, tetőtől talpig. Mivel pedig a nő elég közel állt hozzá, ezúttal nem kerülte el a figyelmét az idegen jobb halántéka mellett, a vörös tincsek alól előbukkanó, furcsa alakú, ezüstösen csillogó, fülbevalónak kinéző ékszer. Sose látott még hasonlót se, a fehérnép ellenben a legnagyobb természetességgel viselte. Bíbic nem tudta volna megmondani, mi miatt furcsállta ennyire nem csak a különös kiegészítőt, de a nőt magát is… Pont olyan volt az egész személy, mint az a fülbevaló. Úgy tűnt, mintha illett volna a képbe - de mégse. Olyannyira lekötötte figyelmét ez a disszonancia, hogy észre se vette, hogy körülöttük a tömeg már szinte teljesen szétszéledt, s minden gors maes-i piacoló túltette magát az iménti intermezzón, nem is foglalkoztak már az egymást életükben előszőr látó, s éppen egymásnak bemutatkozó anyával és fiával. Botcsinálta szülője kérdésére azonban a fiú némi töprengés után így felelt:
- A nevem Bíbic. Nem lakom sehol. És téged hogy hívnak, és te hol laksz? - kérdezte, hetykén oldalvást biccentve fejét, ahogy egyik kezét csípőre tette, másikat pedig, mellyel megtalálta a pénzzel teli erszényt, még zsebében hagyta. Érdeklődve kémlelte a nő arcát, s bizalmatlansága kezdett átfordulni kíváncsiságba.


P.S.:613.Mood: The Story Begins
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Feb. 24 2019, 23:41
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Olybá tűnik, hogy a távozó kovácsmester, az oszlásban lévő tömeg, és kis részben gyengéd, barátságos szavaim hatást gyakoroltak az ifjú lelencre, ugyanis sokkal nyugodtabban, már-már természetesebben kezdett el viselkedni. Őszinte dicséretem nem várt fordulatban ütközött ki a gyermek – 14 sem lehet, az még igenis gyerek! – karakteres vágású arcán. Lássuk csak a tüneteket: akut dadogás és egyéb hangok, kerek szemek, rózsás, vörös arc. Színtiszta, vegyítetlen zavar. Hanem amikor kihallani véltem egy suta, tömör, de annál valódibb „kösz”-t abból a különféle hangok egyvelegéből, hát nem énrajtam is átfutott valami, egészen a gerincvelőmből kiindulva, fel a nyaki csigolyáimig? Valami, ami lángra lobbantotta arcom rózsáit, valami, ami elkerekítette smaragdzöld szemem, valami, amitől nehezebben jött a szó. Ez a gyermek egy kincs! Egy csiszolatlan gyémánt. Úgy megölelgetném, olyan kedves! De van egy olyan sejtésem, hogy nem venné épp jó néven. Szerencsémre hamarabb felépültem a fatálisnak bizonyuló zavarból, mint az én először látott fiam – akit nem kértem, de kaptam – és még mielőtt amaz érdemben reagálhatna az arcomat elöntő pírra, máris a helyére varázsolok egy bizalmas mosolyt. Ha már a mosolynál tartunk, az övé is, az a pimasz, az a ferde is, mintha az arcára szabták volna. Mondanám, hogy a szeme sem áll jól, de nem vagyok benne biztos így nagy hirtelen, hogy melyik. Enyhe meglepettségemben, amit a szépszemű ifjú szavai váltottak ki belőlem, oldalra billentettem a fejem.
- Oh, igazán? Ne haragudj, fogalmam sem volt róla. Akkor azt hiszem, tartozok neked egy őszinte bocsánatkéréssel, amiért beleütöttem az orrom a dolgodba. – feleltem játékos hanglejtéssel, anékül, hogy gúnyolódtam volna az ifjú kárán. És anélkül, hogy visszaköveteltem volna tőle azt az ötven koronát, amit helyette fizettem ki. Egy hosszú pillanatra elröppennek a gondolataim az ébredező kapitalizmus és a fiatalkorú gyermekek kapcsolata felé, mielőtt mélyen a lelenc szemébe néztem volna.
- Hmm, mit akarhat az a messziről jött vándor, akinek mindene megvan? – ingattam a fejem kissé játszva a szerepem, aztán rámosolyogtam – Az a fontos, hogy jól vagy. Nekem ennyi elég.
Látom azon az enyhén szeplőzött arcán azt a pillanatnyi tétovázást, amit a nevére és a lakhelyére vonatkozón tettem fel, habár nem tudtam megállapítani, mi a tétovázása oka. Valószínűleg még mindig nem bízik bennem eléggé – és ezt nem róvom fel neki. Az a kóbor macska, amelyik leélt egy életet az utcán, és csupán kölyökként tapasztalt valami kedvességre emlékeztető melegséget, idő zálogában fog csak megszelidülni – ha megszelidül egyáltalán. Így is rendkívüli tempóban haladt előre újdonsült fiammal való kapcsolatunk. Észrevettem, hogy az ifjú legény figyelme egy pillanatra megcirógatta a jobb halántékomon pihenő mikroport, de úgy tettem, mint aki nem szentel ennek különösebb figyelmet. Nos, azt hiszem, ha a bemutatkozó köröket le is tudjuk, kettőnk története akkor sem ér véget. Sőt, ha úgy dönt, megbízik végül bennem, ott kezdődik csak igazán. Tán a nap végén mégis csak az oldotta meg ennek a bajkeverő szépfiúnak a nyelvét, hogy az általunk rendezett jelenet véletlenszerűen összeverbuvált közönsége maradéktalanul feloszlott, ugyanis nem átallott rögvest tömören és lényegre törően bemutatkozni. Elmosolyodtam.
- Szép neved van. Illik hozzád. – szándékosan nem feleltem arra, hogy nem lakik sehol, hisz ebből épp annyit értettem meg, amennyi fontos számomra. A visszakérdezés azonban némiképp kizökkentett. Az ember lánya azt gondolná, hogy több, mint 2400 év alatt megtanul hazudni, mint a vízfolyás, és kész alternatívája van olyan esetre is, ha egy idegen dimenzióban landol. Összetévesztesz valakivel. Viszont ha valamit, az őszinteséget a gyerekek értékelni szokták. – Nos, az igazság az… Hogy bár most épp Ysgith mellett lakok egy kunyhóban, de valójában nem a környékről származom. Sokkal messzebb annál, tán még elképzelni sem tudod, milyen messziről – ez végül is nem hazugság… - Attól tartok, a nevem semmit nem jelentene számodra, nem lenne több idegen hangzók halmánál. – tartottam egy szívdobbanásnyi szünetet, mielőtt folytattam volna – Miért nem adsz nekem te valami szép nevet? Valami olyat, ami nem lóg ki túlságosan az emberek közt.
Kíváncsian fürkésztem a gyermek két szép szemét, figyelmesen, türelemmel hallgatva a feleletét. Szórakoztatott a párhuzamos ellentét, hogy a legénynek volt neve, de nem volt hová mennie, nekem volt hová mennem, de nevem nem volt.
- Nos, Bíbic, aki nem laksz sehol? Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy vendégül látlak a kunyhómban? Biztos éhes vagy, és egy kiadós alvás is rád fér, fedett helyen, ágyban. Mit mondasz? velem tartasz?

P.S.:692 szó Mood: White Orchard


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 03 2019, 20:54
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az á @

Amikor Bíbic mogorván, már-már konokul kijelentette, hogy senkitől nem fogja eltűrni, hogy fizessen érte, a frissiben megismert szülője újfent beléfojtotta a szót válaszával - s még ha nem is volt az idegen nő szavaiban sem gúny, sem fricska, ő mégis hallotta bennük a kimondatlan számonkérést. “Megmentettelek, ez érte a hála?” - ezt sejtették számára a fehérnép szavai, s megint csak tekeredett egyet az a furcsa valami, ami befészkelte magát a mellkasába. Kelletlenül és dacosan, de a nő szemeibe nézve kérdezte, hogy jó tett helyébe mit is vár pontosan - s állta az idegen pillantását is, amíg az iménti megjegyzéséhez hasonló játékossággal kérdezett vissza, hogy aztán egy mosollyal elintézettnek tekintse az egészet.
Bíbic szemöldökei magasra szaladtak, majd rögtön össze is vonta őket, ahogy a messziről jött vándort méregette, akinek mindene megvolt. Nem értette az egészet, s értetlenségét csak fokozta az a különös, már-már aggódónak tetsző hangsúly, mellyel aztán az idegen a neve és lakhelye felől érdeklődött. Alaposan megnézte magának a nőt, minden disszonáns kiegészítőjével együtt, mielőtt röviden, tömören és rendkívül lényegretörően felelt volna a kérdésére. Aztán újdonsült szülője megjegyzését hallva éppen hogy csak nem adta elő újra a nemrégiben bemutatott, hebegő-habogó, teszetosza, pironkodó jelenetet, amit a felemás szemeit illető dicséret okán produkált az imént, és amely dicséret ezúttal a nevére vonatkozott. Szerencséjére ehhez hasonlót hallott már, s eszébe is jutott a Sor’ne, aki a nevét hallva csak annyit mondott: “Vanael! Cép név.” (Bár akkor is beletelt egy pár pillanatba, míg újra megtalálta a hangját - és akkor is ugyanúgy csak egy mordulással “köszönte meg” a dicséretet.)
Persze rögtön vissza is kérdezett, nehogy a fehérnép véletlenül észrevegye kiújuló zavarának tüneteit kiülni az arcára, s hetyke beállása, ahogy fél kezét csípőre tette, míg a másikat zsebre vágta is azt a látszatot volt hivatott fenntartani, hogy a legkevésbé sem hatja meg az idegen nő kedveskedése. Még akkor sem, ha már szinte lyukas volt az oldala a kíváncsiságtól, kiféle-miféle lehetett ez a saját bevallása szerint messziről jött vándor, és bár eleinte tettetett érdektelenséggel hallgatta a fehérnép feleletét, mely szerint Ysgith mellett lakik, de valójában messzebbről valósi.
- Hát, Ysgith amúgy is elég szar hely - mondta, és nem állta meg röhögcsélés nélkül a kijelentést, ugyanis kifejezetten szórakoztatta a hirtelen kitalált szójáték a szóban forgó tájegység neve és a fekália hangalakja között.
Arra azonban, hogy az idegen a nevét illetően csupán valami homályos, kitérő választ adott, abbahagyta a nevetgélést, és csak értetlenül vonta fel egyik szemöldökét, ahogy némi szkepticizmussal tekintetében méregette a fehérnépet. Már épp azon volt, hogy telibe rákérdez a titkolózás okára, amikor is a nő egy szívdobbanásnyi szünetet követően azt kérdezte, miért nem ad neki egy nevet ő maga. Magasra szaladt mindkét szemöldöke, ahogy megdöbbenve pislogott párat a fehérnépre, és mostanra már végképp nem bírta magában tartani a kérdéseit.
- Hogy érted, hogy adjak neked nevet én…? Eddig nem is volt?! És akkor mégis hogy a picsába hívtak eddig az ember--- - eddig jutott a háborgásban és a kérdésekben, amikor egyszer csak rádöbbent, mire akar kilyukadni az idegen nőszemély. Olyan nevet szeretne, ami nem lóg ki az emberek nevei közül. A felemás szemek szinte felragyogtak a felismerést követő heuréka-élménytől. Akkor hát mégiscsak…?!
- Szóval te tényleg…! - kiáltott volna fel, de még épp időben kapott észbe, hogy továbbra is Gors Maes főterén voltak, emberekkel, dh’oineokkal körülvéve. - Esseath aen seidhe…?* - kérdezte halkan, olyan halkan, hogy közelebb kellett hajolnia a nőhöz, hogy egyáltalán hallhassa amaz, s ennek okán újra elkapta az idegen halántékán megcsillanó különös ékszer villanását. Hirtelen eszébe jutott, hogy a nő talán azzal a szerkezettel rejti el a füle hegyességét, de amint elhangzott a kérdése, s látta az idegen értetlen arcát, rájött, mekkora ostobaságot is kérdezett. Hisz ez a fehérnép semmiféleképpen nem lehetett tünde, nem csak azért, mert tényleg nem voltak hegyesek a fülei, hanem már azért sem, mert egy tünde tényleg nem mentett volna meg egy dh’oine-t. Még akkor sem, ha az a dh’oine valójában egy doppler - ezt viszont senki nem tudhatta. És bár Bíbic még sose találkozott tündével, csak driáddal, biztos volt benne, hogy egy aen seidhe sem tudja megmondani egy váltányról ránézésre, hogy miféle lény ő valójában.
- I-izé… Semmi, nem mondtam semmit - hadarta aztán zavarban, ahogy összefonta karjait mellkasán, s megrázta fejét hevesen. A földre szegezte pillantását, és hallgatott, egészen addig, amíg a nő meg nem szólalt ismét, és akkor Bíbicnek ismét elkerekedtek a szemei. Értetlenül és csodálkozva pislogott a fehérnépre, s talán csak az lepte volna meg ennél jobban, ha amaz mégis csak az Ősi Nyelven szólt volna hozzá.
Csak állt, pislogott, és azt se tudta, mit feleljen hirtelen. Nem csak azért, mert nem bírta elhinni, hogy ez az idegen ilyen készségesen meginvitálta a kunyhójába, sőt, még ételt és fekhelyet is kínált neki. Minél többet tudott meg erről a nőről, annál kevésbé értette - pedig pont fordítva kellett volna lennie. Ez pedig legalább annyira bosszantotta, mint amennyire piszkálta a kíváncsiságát, így nem meglepő, ha minden bizalmatlansága ellenére, alapos átgondolást követően végül azt mondta:
- Megyek.


P.S.:*Tünde vagy? - 820 szó lett, bocsi. ^^”Mood: Siúil á Rúin
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Márc. 21 2019, 21:38
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Bármennyire is szerette volna Bíbic, ha nem veszem észre rajta a bűntudat vegytiszta jeleit, ez lehetetlen volt. Legyünk bár más korban, sőt, más világban, a gyermek az gyermek marad. És ha a lelkére beszélsz egy gyermeknek, kinyitja neked azt. Mindig. Hagytam, hogy a vörös hajú, szeplőtől pettyes arcú, felemás szemű fiúcska megnézzen magának, ahogy csak szeretne – nem tudtam pontosan, mi az, amit oly nagy érdeklődéssel figyelt, bár nézni, azt épp volt mit rajtam. Még ha magamra is aggattam valami göncöt, hogy kevésbé tűnjek ki az itteniek közül, jóindulattal sem lehet rá azt mondani, hogy tökéletesen beillik, és volt egy olyan sejtésem, hogy sem a hajam, sem a szemem színe nem számít megszokottnak ideát. Arról a kis fülkagylómon lapuló elektronikai eszközről meg már említést se tegyek. Tán elmegy ékszernek, ha nem kerítek neki túl nagy feneket, és természetesen viselkedem, amikor szóba kerül. Aztán kíváncsi érdeklődése hamar átcsapott az akut, és annál természetesebb zavar tüneteibe, melyet gyanítom, az válthatott ki, hogy megdicsértem a nevét.
- Viseld büszkén – mosolyogtam rá melegen – Ahonnan én jövök, úgy mondják, bóbita. Bóbitának hívják azt az elálló tollacskát a bíbicek feje tetején.
Vittek el kissé idegen irányba a gondolataim, de úgy gondoltam, ha valamivel, hát szokatlan történetekkel, idegen szokásokkal lehet orvosolni igazán a gyermekek visszatérő (és amúgy leplezni kívánt) kíváncsiságát, főleg akkor, ha olyan irányú, amire nagy valószínűséggel nem kapna választ. Vagy olyan választ kapna esetleg, amit nem érne fel ésszel. Mert hát lássuk be, az én történetem, a mi történetünk minden, csak nem hétköznapi. Nem egyszer előfordult már, hogy olyan felnőtteket, akik nem bírtak mágikus affinitással, letaglózott csupán egy egyszerű tény. Tapasztalatból jobb az ilyet elkerülni, ha el lehet. Bíbic bizonyára szerette volna, ha se felfokozott kíváncsiságáról, se mesterkélt közönyéről nem veszek tudomást. Tán jobb, ha sosem tudja meg, hogy egyszerűen zsigerien érzem azt, ami a másik entitás lelkét nyomja. Azt hiszem, ez olyasmi, ami a tapasztalattal és az évekkel jön. Ez az én igazi képességem, nem az öröklét. Aztán egyszer csak a fiatal kis Bíbic elsütött valami olyan viccet, ami kínos pontossággal egybecsengett egy jól konszolidált szójátékkal, ez pedig először meglepettséget, majd zavaros, átmeneti grimaszokat, végül pedig velős, szívből jövő kacajt csalt elő belőlem. Hát innen volt ilyen ismerős!
- Ejnye no – szóltam végül meg a fiút, immáron rendezett arcvonásokkal. Nem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy helytelenítem, ahogy beszél – bizonyára nem az első és utolsó eset – de azért mégiscsak megjegyezhetem. Ha már anya és fia lettünk, vagy valami ilyesmi. Láthatóan nem volt ínyére, hogy élesen kerülöm a nevemhez fűződő témákat, és ez, a korábbi hangulatokhoz képest valami olyasmi, amit meg sem próbált véka alá rejteni. Nem hibáztatom érte, ha őszinteséggel jutalmazok valakit, nekem is jól esik, ha cserébe őszinteséget kapok. Ugyanakkor vajmi kevéssé hittem benne, hogy ha elé is tárnám a nevemet – bármelyiket – amaz gond nélkül megértené. Bíbic láthatóan előbbre járt a gondolataival, mint én, mert máris logikai buktatókat sorolt fel azt a teóriát illetően, hogy névtelenül járok ki hetente egyszer a gors maes-i piacra. Lanyha láng lobbant smaragd szemeimben, ahogy veszélyes, de annál pontosabb logikai konklúzióra jut, és ha nem volnék az álarcok mestere, egy röpke pillanatra biztosan láthatóan befeszült volna minden izmom is. A kérdés jogos volt. És értettem is. Valamelyest. Mégis komor felhők árnyékát vetette az arcomra.
- Nem, nem vagyok tünde. De nem jársz messze az igazságtól. – feleltem végül légies könnyedséggel. Körvonalazódott bennem a tény, hogy bár a helyi standardok szerint nem ő az első lélek, aki összekevert volna egy tisztavérű tündével, egy ilyen egyértelmű és éles nemleges válasz indokol egy igen részletekbe menő indoklást. Hisz megérdemli. De semmiképpen nem most azonnal, és legfőképpen nem itt ejteném meg. Épp ezért cirógatja meg a lelkem a válasz, amit rövid mérlegelés után a Bíbicnek nevezett szépszemű ifjú felel nekem. Ingert éreztem – s nem álltam útját – hogy megcirógassam a suhanc rokonszín, kócos loboncát.
- Jól döntöttél. Örülök neki.
Karomra vettem különféle füvektől illatos, fonott kosaramat, aztán fejemmel az addigra teljesen átlagos, mi több, hazafelé szállingózó embertömeg felett a piacról elfelé vezető, magányos földút felé biccentettem. Nem nyújtottam a kezem, hogy megfoghassa, úgy éreztem, nem tenné, ha adnám, és meg sem tagadtam tőle a jogot, de azért bizonyos időközönként hátra-hátra lestem a vállam felett, hogy megvan-e még, nem keveredett-e el a népek tengerében. Virágzó, rikító repcemező mellett haladtunk el, amikor megszólítottam.
- Mondd csak, Bíbic, hány éves vagy?  

P.S.:713 szó Mood: White Orchard


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 31 2019, 18:43
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az á @

Amikor Bíbic túltette magát a nevét ért dicséreten, csak egy morgással “köszönte meg” újdonsült szülőjének a kedveskedést - ha pedig figyelt volna rájuk bárki, alighanem rendkívül szokatlannak tartotta volna, hogy anya és fia éppen most tudják meg egymás nevét. De szerencsére nem foglalkozott már velük az égvilágon senki, így Bíbicnek sem kellett visszafognia mimikáját, ahogy furcsábbnál furcsább újdonságokat tudott meg botcsinálta anyjáról, meg arról, hogy van egy messzi táj, ahol a neve Bóbita lenne. Bóbitás Bíbic. ...Egészen tetszett neki az elképzelés. Ezt a tetszést persze igyekezett minél jobban leplezni - ami persze egyre kevésbé ment neki, kiváltképp akkor, amikor ismeretlen felmenője először őszinte meghökkenésben, majd zavaros grimaszokban, végül pedig velős és szívbőljövő kacagásban tört ki sebtében kiötlött szóviccére. Na nem mintha ő maga nem röhintett volna fel a saját poénján, de elégedett vigyorgással és egy lezser vállrándítással vette tudomásul azt a két dorgálásnak tetsző szócskát - mint minden kamasz, akit rendre utasítanak.
Azt azonban sehogy se értette, miért övezi ekkora misztérium amaz nevét, illetve, mint kiderült, annak hiányát, és rá is kérdezett ennek a ködösítésnek az okára, majd olyan konklúzióra jutott, ami nem meglepő módon mindkettejüket meglepte. Bíbic éppen azelőtt döbbent rá, mekkora hülyeséget is kérdezett igazából, mielőtt a nő felelhetett volna, de már a fehérnép arcára kiülő komor fellegek is elég bizonyossággal szolgáltak afelől, amit végül légies könnyedséggel ki is jelentett. Nem tünde. De nem járt messze az igazságtól. Ezt a vallomást követően Bíbic némán vonta már csak le a megfelelő következtetést: tehát féltünde. Az végső soron az emberek szemében már egy fokkal jobb. Csak félig vetik meg.
Ezek után pedig nem csoda, hogy úgy meglepődött a nő ajánlatán, mintha legalább is azt kérte volna tőle, hogy keressék meg és álljanak be a scoia’tael tagjai közé. Hosszúra nyúló másodperceken keresztül viaskodott benne a bizalmatlanság a kíváncsisággal, míg végül ezutóbbi győzedelmeskedett, s végül elfogadta a felkínált lehetőséget. (Na jó, talán a kilátásba helyezett étel és kényelmes fekhely is az igen felé billentette a mérleget.) Bár volt némi kétsége afelől, hogy jó döntést hozott, a továbbra is ismeretlen nő kijelentése legalább egy kissé elfogadtatta vele a jelenlegi felállást - de minden kétségét és bizonytalanságát szertefoszlatta a féltünde fehérnép azzal az aprócska gesztussal, hogy megcirógatta a feje búbját. A kétség és bizonytalanság helyére pedig azonnal be is költözött a zavarodott megrökönyödés, mely a már ismert tünetekkel jelentkezett a kölyök arcán. Csak ezúttal hamarább reagált.
- Ne tutujgass! - csapta el a nő kezét hirtelen, ami akár még haragosnak is tűnhetett, s Bíbic kétség kívül azt szerette volna, ha ezt a nő is annak érzékeli, mégis, abban a pillanatban, hogy így tett, megbánta. Fintorogva szegte le pillantását, s ajkát harapdálva zsebre vágta ökölbe szorított kezeit. Szeme sarkából látta, hogy a nő karjára vette kosarát, amelybe előzőleg már összegyűjtött mindent, amit a ripityára tört és szerteszét szóródott kínálatából meg lehetett menteni. Bíbic csak jobban fintorgott, pláne, mikor ismét rátapintott arra a csillogó fiolára, amit éppen ennek a nőnek az asztaláról emelt el. Végül felsandított a nőre, aki a piacról elfelé vezető, magányos földút felé biccentett a hazafelé szállingózó embertömeg fölött. Aprót bólintott, és amint a nő elindult, mögötte kullogva követte.
Tekintetét aztán az útra függesztette, s fel se nézett, így az sem tűnt fel neki, hogy a fehérnép hátra-hátra lesett rá, feltételezhetően amiatt, hogy követi-e még. Ami azt illeti, ahogy Bíbic a gondolataiba mélyedt, a nő tudtán kívül egyre indokoltabbá vált hátrapillantania rá, hogy meg van-e még, ugyanis a kölyök pont azon tépelődött, hogy a mostaninál tökéletesebb alkalom a menekülésre aligha akadna több.
Először arra gondolt, hogy egy könnyed mozdulattal becsempészi a nő kosarába a pénzzel teli szütyőt és az egyetlen épen maradt fiolát is - elvégre, ha kilopni ki tudott kosarakból dolgokat, akkor belelopni sem lehetett sokkal nehezebb. Aztán az jutott az eszébe, hogy ha így tenne, túl közel kellene kerülnie a nőhöz, és megkockáztatná, hogy épp elkapja a belelopás közben, és nyilvánvalóan azt hinné, hogy nem a kosárba, hanem a kosárból lop el valamit. Bár biztos volt benne, hogy könnyedén ki tudna szabadulni, ha a nő fülön csípné, és abban is, hogy hamar lehagyná futásban, mégse akart ezzel a lehetőséggel számolni. Lehet, egész egyszerűen, minden magyarázat nélkül fel kellett volna szívódnia, amikor a nő éppen nem figyel, de…
Frissen szerzett felmenőjének kérdése olyan váratlanul érte, hogy teljesen kizökkent a gondolatmenetből, és beletelt pár pillanatba, mire felfogta a nő szavainak értelmét, s hogy a kérdést hozzá intézték.
- Én…? Izé… - gondolkodott el erősen, ahogy tovább battyogtak az aranyló repcemező mellett, de Bíbic olyan kínosan sokáig töprengett a válaszon, hogy végül mérgesen felmorrant. - ...Pont annyi! Több, mint egy tucat! Különben is, mit érdekel az téged? - kérdezett vissza, majd ahogy elgondolkodott a lehetséges indokokon, hirtelen gyanakvón vonta össze szemöldökeit, ahogy a nőt méregette. - ...Hé, te… - kezdett volna bele, magában bosszankodva, amiért továbbra sem tudta Ysgith medikáját néven nevezni. Most komolyan neki kellene kitalálnia valamit egy olyan fehérnépnek, aki az anyjának adja ki magát? Ez nem fordítva szokott lenni?!
- ...Ugye nem mézeskalácsból van a kunyhód? - kérdezte végül, halálosan komolyan. Nem mintha találkozott volna már ilyen boszorkánnyal, de épp eleget hallott gyerekeket evő banyákról a mocsarakban, akiknek a kunyhójához süteménnyel jelölt út vezetett, és Ysgith is csak egy volt az olyan mocsarak közül, amiről mindenki tudta, hogy nem túl kedves lények fészkelték be magukat oda. Emberevő szörnyeket pedig már eleget látott - és végső soron az ember is csak egy szofisztikált szörnyeteg…


P.S.:Meg fogsz ölni... 892 szó.Mood: Siúil á Rúin
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Május 08 2019, 16:47
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor Bíbic valami artikulálatlan morgásfélével köszönte meg, hogy a neve szépségét méltattam, nem mulasztottam el rögtön azt is hozzátoldani, hogy ott, ahonnan én jövök, (természetesen távoli helyként ködösítve – ráérek még magyarázkodni) az amúgy is hangzatos nevét a „bóbitás” jelzővel egészítjük ki. Bóbitás Bíbic. Nem is rossz. Úgy látom, különösebben neki sincsen ellenére, bár efelől bizonyosságot aligha nyerhetek – intuícióim voltak csupán. Nem tudom, miért lepett meg ennyire, hogy a hamar kiötlött, egyébként pedig igen „szar” szóviccét követő jókedvemre, majd már-már anyai szidásomra éppen úgy reagál, mint bármelyik másik tinédzser – lazán, nemtörődöm módon, épp, hogy nem közömbösen. Pedig hát, egy tinédzser minden világban, minden dimenzióban és idősíkon tinédzser. Még akkor is, ha olyan mágikus és fantasztikus lények veszik is körbe, mint tündék, varázslók és manók. Megértettem, hogy a fiatal kis Bóbitás Bíbic miért nehezményezi, hogy nem osztom meg vele csak úgy a nevem, ahogy ő tette az övével. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy visszatartó erő volt az a megérzésem, mely szerint, ha meg is osztottam volna vele, számára valószínűleg csak valami inkoherens, különös és érthetetlen maszlag lett volna csupán. Nem tudtam volna megindokolni. Skrupulusaim voltak. Sejthettem volna, hogy önzetlennek tetsző, őszinte ajánlatom kettős érzéseket szül majd a serdülő Bíbicben. Ha ez a 13. század hasonlít bármiben is az általam ismert 13. századra, akkor bizony nem ritka, hogy mindenki a maga dolgával törődik, az otthontalan árváról senki nem gondoskodik, és a jótékonykodást az emberek szigorúan a templom falain belül tartják. Ha ilyen viszonyok uralkodnak itt is, akkor megértem – sőt, meg sem kérdőjelezem – ennek az ifjú csemetének a bipoláris érzéseit. Valószínűleg épp ide-oda pakolja belső mérlegén az élelem és a fekhely gondolatát a veszéllyel és az ismeretlennel szemben. Úgy alakult, hogy lelki egyensúlyozását az sem könnyítette meg, hogy gyengéden megérintettem, majd megcirógattam a felettébb hasonló színű kóckoronát, ugyanis az első megrökönyödés és zavarodottság leküzdése után felettébb gyorsan félre is csapta a kezem. Ezen magam is felettébb meglepődtem, de nem érintett annyira érzékenyen, hogy megbántódtam volna. A vonásaim rendezése után halovány bocsánatkérő mosolyra görbítettem az ajkaimat.
- Korai volt még, igaz, kedves? Hirtelen jött. Ne haragudj érte.
Különösebben a bocsánatkérésemre sem volt szükség, anélkül is szinte rögtön jelentkeztek a megbánás akut tünetei. A legtöbb, amit tehettem, hogy enyhítsem őket, az az volt, hogy azt a látszatot keltettem előtte, mintha ez az egész semmiség volna. Viszont ez a fanyar kifejezés akkor sem szűnt az arcáról, mikor végre útnak indultunk. Furcsálltam, hogy ez a fancsali fintor nem akar szűnni az arcáról, holott különösebben össze sem szidtam, sőt, épp, hogy én kértem elnézést tőle. Talán épp ez lehet a baj? Magára vette volna? Ha hátrapillantok, hogy megbizonyosodjak róla, még követ, csak azt látom, hogy a vakítóan tarka repcemezőket figyeli. Különös. Egészen biztos voltam benne, hogy az első dolga lesz kereket oldani, de még mindig a nyomomban jár. Hol közelebb hozzám, hol távolabb tőlem. Különös melankóliával töltött el, hogy ez a lelenc még pontosan azt sem tudja, hány éves. Abból következtettem arra, hogy számolni márpedig valamelyest tudnia kell, hogy tudja – vagy legalábbis azt a látszatot kelti, hogy tudja – hogy mennyi egy tucat. Majd segítek neki kiszámolni, feltéve, hogy ő is szeretné.
- Szóval több, mint egy tucat. Az már valami! Nem volt különösebb oka, csak gondoltam, megkérdezem. Ugyanis, amikor rád nézek, ugyanúgy lehetnél tizenkettő is, mint tizennégy. Kíváncsi voltam, melyikhez vagy közelebb. És melyikhez van az én megérzésem közelebb.
Vontam vállat légies könnyedséggel, és ahogy megigazítottam a derekamnak döntött, fonott kosarat, dúdolni kezdtem egy dalocskát. Az úton káposztalepkék kergetőztek, énekeltek a feketerigók, és muzsikáltak a kabócák. Most akkor nyár van, vagy ősz? A nótámnak a kompániám bátortalan kérdése vetett véget, először őszinte meglepettséget, majd egy szintén őszinte, de annál melegebb kacajt váltott ki belőlem. Mondja nekem valaki, hogy a gyermekek nem bájosak!
- Nem, nincs mézeskalácsból a kunyhóm – kuncogtam még mindig – Nádból és fából van, mint minden ház. De tudok neked mézeskalácsot sütni, ha szeretnéd.
A feltételezés viszont, hogy e világ gyermekei épp úgy tartanak a mézeskalács kunyhóban egyedül éldegélő csúf boszorkától, mint a miénkéi, izgalmas teóriák bölcsője. Feltétlenül megér majd néhány cifra gondolatot valami intellektuális személlyel. Ahogy a Nap egyre lejjebb szédült az égbolton, úgy változott meg a táj is. Elfogytak a kergetőző káposztalepkék és a tarka repce, egyre nedvesebbé vált a föld, pocsolyásabbá a fűköze, párásabbá a levegő. Rámarkoltam a mellkasomon keresztbe vetett íjamra, ellenőriztem az övemre csatolt nyilakat. Nem szokott semmi baj lenni a hazaúton, de azért jobb biztosra menni. Közelebb intettem magamhoz a fiúcskát.
- Hamarosan ott vagyunk. Maradj mellettem.

P.S.:734 szó Mood: Why me?


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Május 18 2019, 16:39
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az á @

Amikor Bíbic már-már haragosan csapta el a továbbra is névtelen nőszemély kezét, s ráförmedt, hogy ne nyúljon hozzá, arra számított, hogy a nő leteremti a sárga földig, és egyszerűen otthagyja, mint minden hálátlan vakarcsot szokás. Ehhez képest Ysgith medikája, bár kétségkívül meglepődött, halvány, bocsánatkérő mosolyt küldött a fiú felé, s képes volt hangosan is elnézést kérni tőle. Ezek után nincs az a vásott, kőszívű kölyök, akinek ne lett volna lelkifurdalása.
Bíbic egyetlen szerencséje az volt, gondolta ő, hogy a nő úgy tűnt, egyáltalán nem vette magára a dolgot, s egész egyszerűen semmiségnek tekintve a történteket, maradék motyóját - egy íjjal és egy tegeznyi nyíllal kiegészítve - összeszedte, majd intett fejével, hogy induljanak. Bíbic pedig, tétován bár, de mégis csak követte. Szótlanul baktattak egymás mögött, a nő elöl, a fiú mögötte, s ahogy elkalandoztak gondolatai életbevágóan fontos dolgok felé, úgy kalandozott el tekintete is a rikító repcemezők irányába. Egészen addig, míg töprengéséből ki nem zökkentette a nő arra irányuló kérdése, hogy hány éves.
Szokásához híven, meglehetősen flegmán felelt, és volt elég szemtelen vissza is kérdezni, de a fehérnépről mintha minden pimaszság lepergett volna, s a feleletét hallva Bíbic csak hümmögött, egy icipicit talán ő maga is megenyhülve, ahogy látta a nőt légies könnyedséggel vállat vonni s megigazítani derekának döntött, fonott kosarát. Aztán ahogy Ysgith medikája halkan valamit dúdolni kezdett, Bíbic ismét a gondolataiba merült, s csak hallgatta a lágy dallamot, melyhez csatlakoztak a feketerigók csicsergő szoprán szólamukkal, s a nyári tücskök is magukra vállalták az alt-szólam szerepét jellegzetes ciripelésükkel. Még a repceföldek fölött kergetőző káposztalepkék is mintha erre jártak volna keringőt.
- Tudod mit? - törte meg aztán a varázst Bíbic némi hallgatást követően, egy ferde félmosollyal kísérve. - Kitalálok neked egy nevet, ha te kitalálsz nekem egy kort. Azt’ akkor onnantól annyi éves leszek. Na?
Kíváncsi volt, mit felel majd erre a vöröshajú medika, s csak amikor tovább mentek, jutott eszébe az a sok-sok mende-monda, amik Ysgith mocsaráról szálltak szájról szájra, s amik tudatában ő maga is nagy ívben kikerülte a lápot, mikor Gors Maes felé tartott. Nem volt hát csoda, ha ezek után - bár kissé későn - eszébe jutott annak a két kis kölyöknek a története, amit az egyik faluban hallott a Jarugán innen. Valami Jancsi meg Gréti, akiknek egy lágyszívű medika azt mondta, hogy a szüleik nem haltak meg a háborúban, csak Ysgith mocsarába költöztek és nem fognak visszajönni többet. Ez a két kis csipisz meg a fejébe vette, hogy márpedig ők átjutnak Ysgithen és visszahozzák a szüleiket, úgyhogy természetesen, mint minden makacs és elszánt gyerek, beosontak a mocsárba, és soha többé nem kerültek elő. Szegény medika bele is bolondult, hogy a halálba küldte a két kölyköt, és a máglyán állva zokogta, hogy ő adott a gyerekeknek kenyérmorzsát kavics helyett, hogy azzal jelöljék az útjukat, de felcsipegették a varjak, és ezért tévedt el Jancsi és Gréti a mocsárban, míg végül fel nem falta őket egy lápi boszorkány, aki egy mézeskalács-kunyhóban lakott.
Nem mintha Bíbic megijedt volna a történettől, de ahogy egyre közeledtek a láphoz, akaratlan is kibukott belőle az a meglepően őszinte kérdés, reménykedve benne, hogy a nő nem ez a bizonyos lápi boszorkány, aki medikának adja ki magát, és gyerekeket eszik. Csak egy egészen kicsit fintorgott, mikor a fehérnép kinevette, úgyhogy a választ követően nem is bolygatta tovább ezt a témát, mindössze morrant valamit a nő felvetésére - noha a mézeskalácssütés lehetőségét hallva azért összefutott a nyál a szájában. Ellenben egyre érezhetőbbé vált, hogy közeledtek Ysgith széléhez: elhalt a madarak és kabócák éneke, s még a Nap is lassan a fák koronája mögé bújt el. Nem mertek idáig elmerészkedni a káposztalepkék, és a repceföldeket is felváltották az iszamósabb talajon otthonosabban terjeszkedő, indás kúszónövények.
Bíbic látta, ahogy a nő ellenőrizte fegyverzetét, azt azonban már nem, hogy útitársa közelebb is intette magához. Ugyanis, ahogy tekintete elrévedt az erdő szélén álló fák felé, azon kapta magát, hogy valaki vagy valami egy fa törzse mögül kihajolva visszanéz rá. A földbe gyökerezett a lába a felismeréstől.
- Várj…! - szólt a nőnek, le sem véve tekintetét a fa törzse mögül előhajló árnyról, de a következő pillanatban annak már csak a hűlt helyét látta. Vágott egy fintort. - Ott, az előbb… Volt ott valami…


P.S.:692!Mood: Siúil á Rúin
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Május 23 2019, 17:08
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor bocsánatot kértem az ifjú Bóbitás Bíbictől, nem kívántam tovább tetézni lelkiismeret furdalását. Ellenben olybá tűnik, minden igyekezetem ellenére mégiscsak sikerült. A helyzetet gyógyerejű csenddel igyekeztem orvosolni, és egy darabig úgy vettem észre, jótékony hatását fejtette ki. Úgy jutottam erre a következtetésre, hogy különösebben az én újdonsült kompániám sem csipkedte magát, hogy megtörje a közénk beálló némaságot. Hogy őszintén megvalljam, annyira nem is volt zavaró ez a szótlanság, mint egy nagy, jól szervezett orchestra, énekelt nekünk a természet – a bogarak és rovarok, a hüllők és kétéltűek, madarak sokasága. A fejünk felett körözve vidáman visongott a kánya. Nem sokra rá én is beszálltam, de csak úgy magamnak dudorásztam egy ki tudja, milyen régi dalt. Épp ezért, mikor már egészen beletörődtem, hogy egy néma leventét hoztam magamammal – „Az élet szép… Tenéked magyarázzam?” – és úgy döntöttem, hogy akkor majd elszórakoztatom én magam, lepett meg annyira, hogy magának követelte a figyelmemet. Ahelyett azonban, hogy háborított volna, inkább örömmel töltött el, hogy társalgást kezdeményez.
- Megegyeztünk – nevetgéltem csilingelő hangon, látva azt a nagyon is sármos, ferde mosolyt. – Szeretném hellyel-közzel pontosan kiszámolni, hogy hány éves vagy. Nem érezném helyesnek, ha csak a hasamra ütve választanék egy számot.
Nehéz dolgot ígértem neki. Olyat, amihez sokkal többet kell kiderítenem annál, mint amit jelenleg tudok erről a helyről. Tanulmányoznom kell az itteni időszámítást és az asztrológiát, márpedig szerettem volna alapos lenni. Valahogy meg sem lepődtem már, hogy a vörös hajú, szeplős arcú, felemás szemű kompániám nem értékelte túlontúl nagyra, hogy ismét kikacagtam. De hát mit tudhatta ő, hogy ott, ahonnan én jövök, kerint valami nagyon is hasonló mese egy testvérpárról, Hansel-ről és Gretel-ről, akik rajtavesztenek az erdei utakon, mert a madarak felcsipkedik az útmutatásul szolgáló kenyérmorzsát, és egy mézeskalács kunyhóban élő banya meg akarja őket enni? Jókedvemen azonban hamar eluralkodtam, ahogy Ysgith határába értünk, és épp csak annyi komolyságot erőltettem magamra, amennyit az Ysgith-ről terjengő pletykák és szóbeszédek megköveteltek. Soha nem történt még semmi kirívó a Gors Maes-ből a medikusi kunyhóig vezető úton, de nem szándékoztam leengedni a védelmem azzal, hogy alábecsülöm a veszélyt, főleg most nem, hogy egy gyermek is van velem. Sebesen ellenőriztem az íjamat és az oldalamra erősített tegezt tele nyílvesszőkel, a kócos üstökű Bíbic azonban, hiába intettem rá, nem jött az árnyékomba.
- Na! Mire vársz még? Gyere ide, de hamar! – intettem újra, mindhiába. Süket fülekre találtam. És egy földbe gyökerezett lábú serdülőt. – Mi az? Mit láttál?
Némán előhúztam egy nyílvesszőt a tarsolyából, és halkan az idegre illesztettem, úgy léptem hangtalanul Bíbic mellé, szemem azon a görbe fatörzsön tartva, amit eddig oly nagyon kitartóan bámult. Bárhogy hunyorogtam, bárhogy méregettem, semmit nem láttam.
- Menjünk tovább. És hozd a kosarat. – szóltam végül halkan, bizalmasan, smaragd szemeim még mindig az egyre ritkuló utat szegélyező fákon tartva. Figyeltem Bíbic intő jelére, azért nem engedtem le sem az íjat, sem a nyilat. Hamar pocsolyássa, sárossá vált a vidék, minél beljebb hatoltunk, annál inkább. Különös köd derengett a vizek felett, a szomorúfüzek ijesztő alakot öltöttek. Mindez már megszokott annak, aki naponta megteszi ezt az utat, ma valahogy fúrta a vesémet valami rossz előérzet. A nem túl messzi távolból artikulálatlan, semmiképp sem emberi hangok – mely engem egy vajúdó, vagy egy tüszős mandulagyulladással üvölteni próbáló nőére emlékeztettek, hirtelen nem tudtam eldönteni. Aztán egyszer csak durván zörgött a sás, nagyot reccsent a nád, és nagy elánnal felénk tartott egy… Mi is?

P.S.:548 szó Mood: Siúil a Rún


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Május 27 2019, 00:21
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az A' @

Amikor Bíbic megalkudott a névtelen medikával, hogy néhány évért cserébe ad neki egy nevet, nem gondolta volna, hogy a rőthajú fehérnép ezt olyan komolyan fogja venni, hogy pontosan ki akarja majd számolni.
- ...Pedig én a hasamra ütve fogok neked nevet adni - röhintett fel. - Szóval te is mondhatod azt, hogy mostantól tizenhárom éves vagyok, vagy tizennégy - vonta meg vállát, és pimaszul somolygott a nőre - de mimikája hamar át is fordult grimaszba, miután a nő kikacagta kérdését.
Úgy döntött, hogy ha majd a láp közelébe érnek, akkor fogja előadni Jancsi és Gréti történetét, hogy riogassa vele a medikát. Azonban, ahogy a mocsaras vidékhez értek, Bíbicnek egyre kevesebb kedve volt hozzá, hogy előhozakodjon a dologgal, s amikor egy pillanatra úgy vélte látni, hogy szembenézett vele valami lápi rém, azonnal lecövekelt, hiába szólongatta őt a fehérnép. Sajnos az a valami éppen olyan hirtelen tűnt el a fák között, mint ahogy megjelent, így Bíbic csak fintorogva mutatta a medikának a lény hűlt helyét.
Mindkettejük szerencséjére a nő komolyan vette a figyelmeztetést, s felajlzott íjjal lépett Bíbic mellé, amit akkor sem tett el, miután megbizonyosodtak róla, hogy bármi is volt ott a fák közt, már máshol jár. A kölyök szó nélkül vette át a kosarat, míg kompániája az íjjal s nyíllal a kezeiben tovább indult, s intett neki, hogy kövesse. Ahogy haladtak, mindketten az útmenti fák törzsei közt lassan ritkuló csalitost figyelték, s az egyre sötétebb árnyakat, melyek a leszálló ködből sejlettek elő fenyegetően, ahogy a lassan felkelő Hold gyér fénye sápadt derengéssel itatta át a sötétséget. Talpuk alatt egyre ingoványosabbá vált az út, soha fel nem száradó pocsolyák labirintusa akadályozta őket a haladásban, némelyik elég nagy volt ahhoz, hogy ebihalak igyekezzenek benne befalni a szúnyoglárvákat, s nyirkos bőrű, furcsa kétéltűek merüljenek alá bennük csöndes kluttyanásokkal, ebihalakra vadászva.
Aztán egyszer csak a békák és mocsári rovarok éjszakai zajait artikulálatlan, sem állatra sem emberre nem emlékeztető hörgés hangja nyomta el, mely a pároshoz ijesztően közelről harsant bele az éjszakába. Bíbic rémülten a hang irányába kapta pillantását, s mintha bármi védelmet nyújtott volna, mellkasához szorította a kosarat. Rá akart kiáltani a nőre, hogy fussanak, de hangja cserbenhagyta, és úgy ledermedt, hogy futni se lett volna képes. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanat után aztán felzörrent a sás, reccsent a nád, majd egy ijesztően gyorsan mozgó árnyék ugrott elő a ködből.
Ez volt az a pillanat, amikor Bíbic végre magához tért, és pontosan tudta, hogy egyikük sem akarja jobban megnézni ezt a lényt közelebbről - ellenben itt követte el azt a hibát, hogy a menekülési ösztöntől hajtva a medika felé ugrott, s egy pillanatra nem figyelte a lény mozgását. Így nem láthatta, hogy a rémség egyenesen felé dobott valamit - csak akkor vette észre, amikor telibe képen találta egy lucskos és súlyos sárlabda, éppen mielőtt rákiálthatott volna a nőre, hogy fussanak. Akkora erővel találta el a sárkupac, hogy megtántorodva, nagyot nyekkenve belezuhant egy pocsolya kellős közepébe, kezéből kirepült a kosár, s kicsivel mellette landolt a sárban. A rémség eközben gyorsan közeledett, cikk-cakkban haladva, hogy kitérjen a vélhető támadások elől, s közben rekedt, túlvilági hangon hörgött:
- Khiiicsikheee… Eeee-eennivalóó khiiicsiiikheeee…!


P.S.:513 szó!Mood: Ysgith
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Jún. 20 2019, 14:03
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor Bíbic biztosított az erőfeszítés mennyiségéről, amit az adott nevembe kíván ölni, csak egy mosollyal az arcomon vállat vontam. Mennyivel lehet rosszabb, mint a többi, gondoltam.
- Majd ha odaértünk, és ettünk valamit estebédre, felteszek pár kérdést, ami segít a minél pontosabb becslésben.  
Lehet, ha nem erőltetném ilyen vehemenciával a dolgot, nem grimaszolna ennyit. De lehet, egyszerűen csak tinédzser. A hormonok és mutációk úgy tűnik, ebben a szférában is ugyanúgy működnek.
Hiába szólongattam, és intettem magamhoz az ifjú Bíbicet különböző mélységű és tónusú felszólításokkal, úgy tűnt, a helyébe fagyott. Most vagy ismét a tinédzserkori dac  járatja a bolondját velem, vagy ennyire megrémítette, amit látott – és amit én nem.
Ha valamit, hát azt tudtam, hogy a látszat néha csalóka formát ölt, így nem bíztam a véletlenre a dolgot – a kosarat a fiókára bíztam, én pedig a húrra támasztott nyíllal haladtam tovább. Óvatosan, és kínosan ügyelve arra, hogy mindig mellette maradjak. Az ember azt gondolná, hogy a Hold fénye segít tájékozódni, jobban látni. Na, ez nem volt igaz Ysgith-re. Ugyan a pocsolyák valóban visszatükrözték a csillagos égboltot, de a sás és fák tetette árnyakat csak hosszabbá és sötétebbé tette.
Akkor torpantam meg először, és szerencsére erre a kis Bíbic fiókát sem kellett emlékeztetni, amikor az éjjeli szél szörnyeteg üvöltését hozta felénk. Nem lehetett más, sem ember, sem állat nem üvölt így. Ysgith nem csupán azért volt veszélyes, mert e terület dúskál a szörnyetegekben, de azért is, mert ez határozottan az ő területük. Így eshetett meg, hogy míg Bíbic egy irányból hallotta a figyelmeztető hörgést, én egy másik felé kaptam a fejem. Feszülten, egyenesen idegesen futtattam végig a tekintetem a zörgő nádon és sáson, nem tudván, hogy a szél, vagy valós veszély zörgeti-e. Aztán előugrott. Valami iszonyatosan sötét, és annál még fürgébb, agresszívan, mi több, egyenesen ijesztően hörgő monstrum. Akkorára kerekedtek a szemeim, mint egy kistányér, valamitől iszonyatosan reszketni kezdett a kezemben az íj. Mire rájöttem, hogy miattam, az én kezem reszket, addigra – legyen bármi is ez a valami – leterítette a kompániámat, méghozzá valamit hozzávágott, ha jól láttam. Jaj, csak ne valami nehéz és kemény legyen!
- Bíbic! – még épp elkaptam, ahogy a sárban és pocsolyákban vergődik, a kosár pedig odébb gurul, mielőtt kifeszítettem volna az íjat, és sietve ellőttem volna a rémség felé. Nm volt ostoba, legalább is erre következtettem, ugyanis hirtelen cikkcakkra váltott, úgy közeledett tovább, a nyílam pedig szisszenve beleállt a legközelebbi hajlott fába. Morcosan ciccentem, míg sebesen előhúztam a következőt, és felajzottam volna.
- Ebből a kicsikéből ugyan nem eszel!
Lehunytam az egyik szemem, mély levegővel nyugtattam le a szívverésemet. Az a valamicsoda ijesztően közel sasszézott addigra hozzánk.
Csak egyetlen nyíl. Ez minden, amire szükségem van. Csak egynek kell találnia.
Elengedtem a húrt. Az mély basszus hang kíséretében megpendült, a nyilamat pedig szisszenve, süvítve kilőtte. Egy pillanatra biztos voltam benne, hogy nem talál, hogy kitér előle ez a sötét, árnyas lény, a nyíl azonban tévedhetetlen pontossággal állt bele a homlokába – vagy valamibe, amit annak gondoltam. A test visszahanyatlott a lendülettől, aztán a földre került a hirtelen halál súlyától. Idegesen kifújtam a levegőt, majd a csupa sár Bíbichez siettem.
- Nem esett bajod?  

P.S.:513Mood: Monstrous Might


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Aug. 08 2019, 14:13
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @

Amikor beharangozásra került az estebéd, Bíbic nem is igazán figyelt a mondat többi részére, ugyanis hiába tömött magába nem is olyan régen két és fél túrósbatyut a piacon - melynek következtében most újdönsült szülőjének nyomában volt kénytelen mendegélni - az étel gondolatára ugyanúgy összefutott a nyál a szájában, mint mielőtt befalta volna az említett süteményeket. Hanem a névtelen medika további reakcióira csak egy fintor volt a válasza, illetve egy flegma vállvonás.
- Ahogy akarod - mondta csak, s a továbbiakban némán battyogott Ysgith medikája mögött.
Legalább is egészen addig, míg a mocsárba érve rájuk nem esteledett, és Bíbic a félhomályban meg nem pillantott valamit, amit a névtelen medika már nem láthatott. Óvatosabban haladtak tovább, immáron a fiú vitte a kosarat, míg a medika egy íját és nyilát készenlétben tartva mutatta az utat. Végül még csak nem is a félhomályban rémisztően nyújtózkodó árnyékok és a pocsolyákban tükröződő csillagvilág borzolta fel igazán idegeiket, hanem az a mocsári monstrum, melynek üvöltésének hangját hozta feléjük a szél. Pár pillanatba tellett csupán, hogy a szörny hangját maga a rémség is kövesse: fürgén és rémálomszerűen ugrott elő a növények közül, és bár Bíbic éppen magához tért, hogy a reszkető kezű medikára kiáltson és futásnak eredjenek, a szörnyeteg megelőzte tettével.
Mire Bíbic felocsúdott, már nyakig merült a sáros pocsolyában hanyatt fekve, és semmit nem látott az arcát befedő, ragacsos maszlagtól, melyről csak azért tudta megmondani, hogy sár lehet, mert a szájába is került egy adag belőle. Hallotta, ahogy a nő a nevét kiáltja, s igyekezett feltápászkodni, sarat köpködve próbálta mihamarább megtörölni arcát legalább annyira, hogy lássa, mi történik.
Mire végre sikerült neki, a mocsári rémség ijesztően közel sazzézott hozzájuk, hátborzongató hörgését a medika elszánt kiáltása követte, Bíbicben pedig ekkorra érett meg a cselekvés, elvicsorodott, s a kezében összegyűlt, igen tetemes mennyiségű sárkupacot egy káromkodás (“Az anyád picsáját!”) kíséretében a szörny felé hajította. A lény hördülve hajolt el a támadás elől, majd hosszú és nyálkás nyelvét nyújtogatva, gurgulázó hang kíséretében pillantott reménybeli vacsorája felé - s nem vette észre, hogy Ysgith medikájának ellőtt nyila egyenesen felé tartott. Ahogy a nyíl hegye a homlokába fúródott, a lény nyekkent egyet, majd hanyat borulva elterült a sárban, holtan.
Bíbic az izgalomtól és rémülettől reszketve tápászkodott fel a pocsolyából, tetőtől talpig sárosan, tekintetét le sem vette a földön fekvő rémségről, mintha nem lett volna teljesen biztos benne, hogy csakugyan végérvényesen meghalt. A medika kérdését hallva azonban igyekezett nyugalmat erőltetni magára, ahogy a nőre pillantott.
- ...Jól… jól vagyok - krákogta, meg kellett köszörülnie torkát, hogy másodjára érthető legyen. Nem sokat tétlenkedett azonban: gyorsan összeszedte a kosarat, majd kézen fogta a medikát, és sietős léptekkel indult el arra, amerre eredetileg mentek.
- Siessünk. Ebben a kurva mocsárban nem ez az egyetlen dög, ami embert akar enni. Messze van még a kunyhód? - hadarta, majd hátrapillantott a nőre.
- A cselőkédet majd holnap visszaszerzem.


P.S.:470 szó! Elég rövid? xD
Mood: The Bloody Mistress
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Aug. 13 2019, 15:00
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor Bíbic épp hogy odavakkantott csak valami rövid, velős, és annál semlegesebb választ törődő szavaira, tisztán éreztem, hogy ideje elengedni a dolgot. Ez pedig a lehető legjobb döntésnek bizonyult, ugyanis csak így hallhattuk a körülöttünk neszező sást, és valami még annál is borzalmasabbat, ahogy némán haladtunk egymás oldalában.
Aztán minden olyan gyorsan történt. Alig bukkant elő a nádból ez a… valamicsoda, a kis Bíbic máris a sárban fetrengett, és bár láttam, hogy azon igyekszik, hogy onnan minél hamarabb feltápászkodjon, ebben nem tudtam a segítségére lenni. Azonban különösebben őt sem kellett félteni, mint ahogy erről utólag megbizonyosodtam, ugyanis még mielőtt ellőttem volna a nyilam, kiskorú kompániám is szánt neki bosszúból egy visszavágó sárlabdát. Szinte sajnáltam, hogy nem talált. A hörgő, fuldokló hangok, amik efelől a rémség felől jöttek, az utolsó zsigeremet is félelemmel töltötték el, nem tudom, honnan szedtem a bátorságot, hogy ellőjem a nyilamat. A cselőke talált, méghozzá egyenesen és tisztán a szörnyűség homlokába állt, az pedig azonnal szörnyethalt, a lendület, amivel felénk tartott, megszakadt, elterült, úgy tűnt, mintha az alakja teljesen szétfolyt volna a pocsolyák közt.
Bíbic reszketős, bizonytalan válaszára csak biccentettem – én is megijedtem, na, nem egy gyermeknek fogom felróni, hogy reszket a hangja – aztán óvatosan közelebb léptem a tetemhez, csak hogy magam is meggyőződhessek róla, valóban meghalt. Halk szolgálatkészséggel felcicergett a halántékomon a kommunikátorom, ahogy megérintettem, hogy hologram hálót kivetítve bescannelje nekem az élettelen testet. Ha nem is tudom, mi ez, majd később foglalkozok vele.
Csak ezek után léptem a kis Bíbichez, és már épp arra vetemedtem volna, hogy egy kicsit alaposabban megtörölgetem az arcát, amaz azonban kézen ragadt, és sietve meghúzott a másik irányba.
- Jaj! Igazad van, menjünk inkább, mielőtt idevonzunk valami mást is. – talán, mióta a kovácsmester tetten érte a piactéren, most először nem társul grimasz a szavai mellé – Ott mindjárt, a kanyarban. A nyilaim miatt pedig ne aggódj. Majd csinálok másikat. Inkább, mint hogy egyedül császkálj erre. Ez a hely verőfényben sem épp a legbiztonságosabb.
S valóban, a vizenyős utak barátságos kanyart vettek, a kanyar túlfelén pedig aprócska kunyhó állt, tetejét nád fedte, ajtaján friss levendula koszorú függött, ablakában pedig hívogató fénnyel, türelemmel lobogott egy mécses.
- Nyitva van az ajtó. Mindig nyitva van. Fuss előre – mondom csak úgy, míg egy sóhajjal pihenőre rakom az íjam meg a nyilaim. Ez szoros volt, a fenébe is! De most egyelőre ideje másra koncentrálni. Nem ártana valami meleg és tápláló vacsorát készíteni, az ifiúrnak pedig egy forró fürdő sem ártana.
- Mi volt ez az izé amúgy is? – kérdem, amint belépek magam is a kunyhóba, és átemelem a vállamon a fegyvereimet. A kunyhóban gyógynövények egyvelegének kellemes, aromatikus illata terjeng.

P.S.:433Mood: Monstrous Might


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Szept. 16 2019, 08:58
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @

Amikor biccentett felé Ysgith névtelen medikája, Bíbic gyorsan lehajolt, hogy összeszedje annak sáros kosarát az egyik tócsából, aztán végre maguk mögött hagyhassák a döglött vizibanya tetemét. Azonban, ahogy a kosárért nyúlt, hirtelen valami furcsa, ezüstös villanást látott meg szeme sarkából, pont a hulla mellett álló medika felől, de mire felegyenesedve oda kapta a tekintetét, már alább is hagyott a derengés. Megrázta fejét, és mivel nem tudta hova tenni a jelenséget, a közben felé induló fehérnép mellett termett, kézen fogta, és magával húzta, indulásra ösztökélve. Csak bólintott, amikor a nő azt felelte, hogy a kanyar után már ott a áll kunyhója, a további megjegyzéseit hallva azonban felcehhent, de nem állt szándékában a mocsár szélén megállni perlekedni a fehérnéppel. Majd ha biztonságban lesznek. 
Amikor aztán a kanyart követően az említett zsúpfedeles kunyhó alakja kirajzolódott a fenyegetően körvonalazódó, göcsörtös fűzfák és hajlékony nádas sötét árnyékából, Bíbic szinte felsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Az ablakban pislákoló mécses remegő fényét látva már majdhogynem meg is nyugodott. A medika szavait hallva azonban komoly tekintettel hátranézett rá, nem eresztve el annak kezét. 
- Nem hagylak itt - jelentette ki, majd újra az útra tekintett, hogy véletlenül se taknyoljon el a tőle szokatlanul érett és felelősségteljes szavak elhangzása után egy pocsolyában. Érezte, ahogy a nő szabad kezével eligazgatja mellkasán az íját, ő pedig húzta tovább a kezénél fogva, éppen úgy, ahogy az Elveszett Fiúkat vezette maga mögött, mikor menekülniük vagy lopakodniuk kellett. Nekik is mindig pontosan ugyanezt mondta. 
Aztán végre, egy örökkévalóságnak tűnő menetelés után elérték a viskót, és mindketten beléptek, majd becsukták maguk mögött az ajtót. Bíbic nagyot sóhajtott, ahogy letette a kosarat a fal mellé, majd beljebb lépett a kunyhóban, sáros lábnyomokat hagyva maga után. Az orrába hömpölygő, kellemes gyógynövény-illat olyan régi emlékeket kavart fel benne, amelyekről úgy hitte, egy egész élet telt el azóta, hogy utoljára eszébe jutottak, de igyekezte ezúttal is elhessegetni ezeket a gondolatokat. Szerencsére a névtelen medika kérdése rá is segített erre. 
- Az? Szerintem az a vizibanya ette meg Jancsit és Grétit - fintorodott el. - Az egyik faluban hallottam egy vénasszonyt károgni arról, hogy egy Ysgith mellett lakó medika azt mondta nekik, hogy a szüleiket nem koncolták fel a háborúban, csak beköltöztek a mocsárba és nem akarnak visszajönni onnan. Az a két vakarcs meg utánuk ment - mondta, és megborzongott, ahogy eszébe jutott a banya gurgulázó, rekedt krákogása, ahogy felé iramodva azt hörgögte: “Eeee-eennivalóó khiiicsiiikheeee…!” 
- Egyébként meg, mi a picsáért éppen ezt a kurva kunyhót nézted ki magadnak? - fordult aztán szembe a névtelen fehérnéppel. - Rívia kibaszott kellős közepén nagyobb biztonságban lettél volna, amikor nekiálltak tündéket meg törpöket ölni, mint most itt! - mordulta, mindkét kezét csípőre téve, majd konokul összefonta őket mellkasán. - De ha te is tudod, hogy ennyire veszélyes ez a környék, komolyan, miért nem költözöl át máshova? Azt mondtad, messziről jöttél, akkor nem tök mindegy, hogy két faluval odább vagy idébb vagy? - dohogta, aztán eszébe jutott még valami. Illett volna végre nevet adnia a medikának.


P.S.:490 szó. Mood: Ysgith
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Szept. 17 2019, 22:07
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor Bíbic megragadta a kezem és sietősen tovább húzott, melegen elmosolyodtam ― de csakis mikor meggyőződtem róla, hogy ezt sehogyan sem láthatja. Ennek a ficsúrnak az elégedetlen cehhenései pont olyanok, mintha meg lenne fázva, és kínozná a tüsszögés, gondoltam. De talán jobb, ha ezt nem említem neki. Még a végén meg talál sértődni.
Földön túli nyugalommal töltött el a medikusi kunyhó látványa, s úgy sejtem a kis Bíbicfiókából áradó aurát elízlelgetvén, hogy ezzel a szappanos szájú kompániám is így van. Ám ez az aura hirtelen megváltozott, és olyan mértékű komolyságot sugárzott magából, amit addig nem hogy nem tapasztaltam, de szerény rálátásom szerint egy ilyen fiatal gyereknek ― mert hogy az ― nem is volna szabad megtapasztalnia semmi kapcsán.
― Akkor hát maradj mellettem ― feleltem lágyan, már-már anyaian. Ujjaim szorosabban fonódtak a fiatal kézfejre, így tettük meg az utolsó párszáz métert a levendulakoszorús viskóig. Biztonságban.
A néhai füvesember kalyibája, melyet most én laktam, erős, aromatikus illatú gyógyfüvektől és virágoktól illatozott. Szerettem ezt az illatot. Egy másik életet juttatott eszembe. Egy olyat, amiről azt hittem, már rég elfelejtettem. Bíbic leteszi a kosaramat a falhoz, én pedig ledobom magam az egyik ― és az egyetlen ― ülőalkalmatosságra. Érdeklődve hallgattam a kis Bíbicfióka mendemondáját, remélve, hogy boldogabb véget ér, ám katarzis helyett csak kirázott a hideg.
― Csak nem. Tán csak eltévedtek. Ha volt egy kis eszük, kavicsokat szórtak az útra, hogy hazataláljanak. ― Volt valami egyszerre kellemes és kellemetlen abban, hogy a meséink ideát legendák. Muszáj lesz később foglalkoznom ennek a hogyanjaival és miértjeivel.
A kérdésre azonban, hogy miért éppen ezt a lakóhelyet választottam, mikor köztudott tény, hogy se nem épp hívogató, se nem biztonságos, elébb csak meglepetten pislogtam, majd egy mosollyal vállat vontam.
― Nem tudom. Ez volt az első üres kunyhó, amivel találkoztam. Hát beköltöztem.
Megannyi helyen éltem már. Éltem sivatag közepén vályogházban, volt az otthonom erdő mélyén fűzfa, éltem magányos viskóban patakpartján, királyi palotában, viharvert tengerjáró hajón, nagyváros forgatagában, kicsit keleten, kicsit nyugaton, hidegben, melegben, volt a takaróm a csillagos égbolt és a párnám a holdfény. De szörnylakta mocsár vajákosházában még sosem. S hogy miért nem állok tovább?
― A biztonság relatív fogalom, kedves Bíbicfióka. Hová mennék? Tündék és törpök közé? Vagy vegyem be magam az itteniek nagyvárosaiba, és kockáztassam, hogy kinéznek maguk közül, mert messzi földről jöttem? Azt hallottam, a városi polgárok ennél kevesebbért ― két hegyes fülért ― is felkoncolnak. Nem, kedves kis madárkám. Számomra a biztonság azt jelenti, hogy minél kevesebbet érintkezek helybéliekkel, hogy minél távolabb élek tőlük. Ami pedig a veszélyt illeti… Tudok én vigyázni magamra. Hisz láttad. Na, de elég ebből. Biztos éhes vagy, mint a farkas. Készítek neked valami meleg és tápláló vacsorát. Mit kívánnál?

P.S.:442Mood: Parle à ta tête


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Nov. 16 2019, 16:36
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @

Amikor betértek az ysgith-i medika kunyhójának óvó falai közé, és Bíbic a névtelen fehérnép kosarát letéve elregélte Jancsi és Gréti történetét botcsinálta szülőjének, cinikus félmosolyra görbültek ajkai, amint a nőszemély naiv feltételezéseit hallgatta.
- Hogyne. Persze. Azt a másik medikát is azért dobták aztán tűzbe, mert nagyon fázós volt - jegyezte meg, majd ahogy a medikára pillantott, aki a sámlira - a kunyhóban fellelhető, szemlátomást egyedüli ülőalkalmatosságra - telepedett, még azt is hozzátette: - Különben, lehet, itt lakott az a másik füvesasszony is…
Ám ahogy a lakhelyre terelődött a szó, Bíbicből igen vehemensen bukott ki a szerinte nagyon is jogos kérdés, miszerint ez a névtelen fehérnép mi a mennydörgős mennykőért költözött be egy szörnyektől hemzsegő mocsár kellős közepére? Számonkérő tekintettel fürkészte a medika arcát, majd mikor a nő előbb csak meglepetten pislantott, majd elmosolyodva vállat vont, magasra szaladtak szemöldökei homlokán, a választ hallva pedig végképp teljesen elképedt.
- De hát itt fogsz megdögleni! - hördült fel, és már vette volna a levegőt, hogy folytassa a tirádát, a fehérnép felcsendülő, szelíd hangja azonban belé fojtotta a szót. Ahogy hallgatta a medikát, szép lassan, szóról szóra hagyott alább haragja, s mire a javasasszony a magyarázat végére ért, háborgó lelke egészen elcsendesedett. Mérgének helyét egy csendes hang töltötte be, mely azt súgta neki, hogy a medikának bizony nagyon is igaza van, de zúgott emögött a hang mögött egy másik is - egy sokkal keserűbb, sokkal undokabb szólam, mely emlékeztette a fiút arra, hogy ő maga miért nem lesz képes sohasem emberek között élni. Pedig - bár ezt még magának sem vallotta volna be soha - semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy egy lehessen közülük. A gondolat, hogy ezt a nőt még a kedvessége, segítőkészsége, és mindenestül emberi megjelenése ellenére sem tudták volna befogadni az emberek, pusztán amiatt, mert messziről jött vándor volt, keserű fintort csalt az arcára, ahogy leszegte pillantását.
- ...Téged is sokat baszogattak már az emberek, mi? - kérdezte csöndesen, inkább csak magának jegyezve meg a dolgot, ám amikor a medika felvetette a vacsora lehetőségét, Bíbic egyből felkapta tekintetét, és gondolkodás nélkül rávágta:
- Kását!
Nem mintha nem evett volna szívesen sült libacombot, vagy szaftos marhasültet, esetleg fűszeres pecsenyét, de a kunyhót elnézve sejtette, hogy ilyen fejedelmi eledeleket legfeljebb a nilfgaardi császárné udvarában ehet legközelebb, márpedig Nilfgaardot nem is olyan régen hagyta maga mögött…


P.S.:384 szó. Mood: Ysgith
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Feb. 05 2020, 14:26
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon



Bíbic x Elyon @
Amikor Bíbic Jancsi és Gréti, illetve a medika keserű és szomorú történetének groteszt végéhez ért, gerincvelőből kiinduló hideg rázott ki.
― Ezzel ne viccelj ― feddtem meg a kis bíbicfiókát, inkább anyaian, mint haragosan, és inkább csak azért, mert kellemetlen emlékeket és borzongást váltott ki belőlem a történet vége. ― Jaj, ne, komolyan? Arca és személyisége lett a vajákosnak, akinek belaktam az elhagyatott kunyhóját? Most akkor elloptam a néhai füvesasszonytól a valamikori otthonát?
Fogalmam sincs, mi lelhetett. Láttam azért már egyet s mást, és az okkult sem idegen tőlem. Azt hiszem, az lehet a dologban, hogy ennek a világnak a szellemlényeit még nem ismerem olyan jól, mint az otthoniakat. Muszáj lesz kutatási naplót vezetnem a felfedezéseimről!
Úgy látom, a mondandóm valamelyik része felettébb felzaklathatta ezt az enyves kezű ifiurat, és miután csodálkozva a magasba szökkent a szemöldöke, és hangosan rám rivallt, meg is értettem, hogy miért.
― Nem, nem fogok. És tudod, miért nem? Mert nem ez a végzet van nekem megírva.
Hogy miféle végzet, azt még én sem tudom pontosan. De bizonyosan nem Ysgith mocsarában fog beteljesülni, mert nem ez a végzet kardjának másik fele.
Úgy tűnik, ez a válasz megnyugtatta valamelyest a nyugtalan kis bíbicfiókát, ugyanis ezek után nem hogy meg sem szólalt, de még később sem nyitotta ellenkezésre a száját.
S ahogy így, a beállt néma csendben felhangzott egy ártatlan, formátlan kérdés, mint egy apró pille, egy pillanatra az én szemeim is nagyra nyíltak.
Tűzropogást hallottam. Nem közönséges tűzét. Máglyarakásét. Halálsikolyokat hallottam. Bitón függő testeket láttam. A legkisebb csak 14 éves. Sötét alakokat látok, akik a felsőbb jóra hivatkozva és a megtisztulás jegyében ítélnek halált. Az éj leple előtt menekülő embereket látok. Legtöbbjüknek nem sikerül.
― … Előfordult már. De tudod, minden esetből tanul valamit az ember. És ha olyan helyre keveredik, ahol nem ismeri a járást, óvatosan jár el. Te tudom, hogy nem árulsz el. Hát én sem árullak el téged, rendben? ― tartottam fel neki a kisujjam, hogy lepecsételjem az ígéretet, aztán rájöttem, hogy nem biztos, hogy ismeri ezt a gesztust.
― Szóval kását? ― még engem is meglepett a dolog.
Persze, királyi lakomával lehet, nem tudtam volna szolgálni akkor sem, ha másra vágyik, de hogy valaki az ő korában ilyen racionálisan gondolkozzon… Milyen helyre kerültem, hogy arra kényszeríti a gyerekeket, hogy nőjenek fel, különben meghalnak?
Ám legyen. Olyan zabkását kap ez a gyerek, amilyet még nem evett.
Vizet forraltam, zabot, mogyorót és napraforgómagot törtem, áfonyát mostam, fahéjat őröltem. A zabőrleményt forró vízzel leöntöttem, majd elkevertem, csurgattam rá valamennyicske mézet, megint elkevertem, meghintettem a fahéjjal, azt is elkevertem. Végül pedig megszórtam áfonyával. Fatálban, fakanállal tudtam szervírozni, ahogy átvittem az asztalhoz.
― Gyere, ezt kóstold meg. Imádni fogod.

P.S.:443Mood: Curses


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Márc. 21 2020, 02:33
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @

- Nem vicceltem - pillantott a medikára Bíbic komolyan, mikor a nő megfeddte. A fehérnép rémüldözése pedig, ami az ezutáni, kósza felvetését követte, egy rövid kacajt váltott ki belőle.
- Már miért loptad volna el? Egy halottnak már nem nagyon van szüksége házra - vont vállat, bár azt a tényt, hogy a névtelen nőszemély éppen ezt a kunyhót nézte ki magának, nem hagyta azért szó nélkül. Szerencsére Ysgith medikája okosan csitította el Bíbic háborgását, olyannyira, hogy végül a fiú még némi hasonlóságot is felfedezni vélt kettejük sorsa között.
Látta nagyra nyílni a nő szemeit a kérdését követően, és látta a mély smaragdszín ragyogásban felkavarodni a múlt sötét árnyékait - olyan árnyékokat, amelyek őmellőle sem maradtak el soha, bármennyire is próbált megszabadulni tőlük. A medika feleletét hallgatva csakugyan úgy tűnt, hogy ha másban nem is, ebben egészen biztosan rokonlelkek…
A felé nyújtott kisujjacskát látva aztán sűrű, meglepett pislogással jutalmazta a gesztust, s hirtelen olyan érzése támadt, mintha legalább egy életet leélt volna azóta, hogy utoljára ilyesmit csinált bárkivel is. Felnevetett az emlékre - a meglepett kacajba épp csak egy cseppnyi keserűség vegyült.
- Hát rendben - vigyorgott a nőre csibészesen, s már nyújtotta volna felé saját kisujját, hogy megpecsételjék az ígéretet. - De még a neved se… Á, tényleg! - kapott észbe, hogy bizony most már igazán ideje lett volna nevet adnia ennek a tündeszép nőszemélynek.
- Azt a nevet adom neked hooooogy… - nyújtotta el az utolsó hangzót, ahogy felemás tekintetét lassan körbehordozta a kunyhó berendezésén. Szemügyre vette a különböző, csokrokba kötött, száradó gyógynövényeket, az asztalon heverő, kiválogatásra váró virágzatokat, leveleket - nahát, itt is nő parnaessia és potentillae! - majd pillantása megakadt egy köteg, szárított rózsán, és azok tövises szárain. Hogy is mondta a sor’ne…? Draen… az a tövis. Elyndraennek hívják a driádok a rózsát, ami tündéül annyit tesz, szép tövis. És miért is ne akart volna ennek a nőnek aen seidhe nevet adni, amikor éppen olyan szép volt, hogy elsőre ő is tündének nézte? Na jó, nem éppen tünde… de lehetne! Az a másik tündenépség mondjuk, akik régesrégen laktak még a Kontinensen. Mit is mondott a sor’ne, hogy is hívták őket…? Valami Ely… Elyllon? Volt valami köze a tündérekhez… Ó, hát persze!
- Elyon - mondta aztán magabiztosan, amazra pillantva. - Mostantól legyen ez a neved. Elyon Elyndraen. Tündér Széptövis. Hogy tetszik? - kérdezte büszke mosollyal, s immár összefonta kisujját Elyonéval.
Aztán ahogy az immáron nevesített medika visszakérdezett, hogy mit is enne szívesen, a legnagyobb természetességgel bólintott. Kását. Ha más nem is, ez bizonyosan kellett, hogy legyen Elyon kunyhójában - és azon egyszerű ételek egyike volt, amit Bíbic kifejezetten szeretett. Ahogy a lencsét, a borsót, de még a répát és a karalábét is: sütve, főzve, vagy nyersen - egyrement. Ahhoz képest, amit a háború alatt evett, egy tál fejtettbab is fejedelmi lakomának minősült - de éhes gyerek nem válogat, ugyebár.
Ahogy Elyon nekiállt elkészíteni a kását, Bíbic fürkész pillantással leste a mozdulatait, ahogy addig is megállt az egyik fal mellett, és zsebre vágta kezeit - aztán természetesen tögtön rátapintott a teli erszényre, meg arra az egy szem üvegfiolára, ami csak azért maradt meg a piacról, mert ő elcsente Elyon asztaláról. Hosszasan eltöprengett ezt követően, s csak arra eszmélt fel, amikor a medika már az asztalra tette egy fatányérban az ínycsiklandó illatú vacsorát, a fiúnak pedig már ennyitől összefutott a nyál a szájában.
Fahéj, méz és áfonya vegyült el a zab testes aromájával, s ahogy Elyon kínálta, Bíbic már szinte rögtön rávetette volna magát, hogy az utolsó falatig befalja - ám a kanállal a kezében megállt a mozdulatban, s lopva a medikára lesett. Épp csak egy pár pillanatig méregette, aztán már fel is kapta a tányért, lecsüccsent a földre törökülésben, és jóízűen, alig pár perc alatt bekanalazta az egészet. Aztán amikor elfogyott, lenyalogatta a kanálról a maradékot - aztán tisztára nyalta a tányért is. Jóllakottan szusszant fel, el is mosolyodva.
- ...Basszameg, ez kurva finom volt…! - nyújtózott egyet, ám ahogy Elyonra pillantott, máris felállt, s az asztalra tette a tányért a kanállal, majd komoly tekintettel zsebébe nyúlt.
- ...Különben… azt ne hidd, hogy nem hálálom meg - jelentette ki, s az asztalra vetette a teli erszényt, majd óvatosan azt az egy darab csillogó fiolát is, bár ezen a ponton mintha kifejezetten kerülte volna a medika pillantását.


P.S.:708 szó lett, maradhat? xD
Mood: Níl Sé'n Lá
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Május 06 2020, 18:47
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon







Bíbic & Elyon

Tilos az Á

©️️️️️️️

Amikor Bíbic Gréti, Jancsi és a pórul járt medikus tragikus történetének végére ért, és gyermekhez nem illő, komoly ― és nem utolsó sorban felemás ― tekintetét rám függesztette, úgy döntöttem, inkább nem fűzök hozzá semmit. Úgy ítéltem meg, hogy felesleges volna kitérni arra, hogy az események sanyarú végkimenetelét sérelmezem, hanem a szellemességét. Illetve még ez sem volna pontos, az úrficska karaktere nagyon is a kedvemre volt, inkább a helyzettel párosított fanyar humora nem nyerte el igazán a tetszésem. Így csak elnézőn elmosolyodtam, ami le is olvadt rólam a suhanc kacaját hallva. Nem tudtam leplezni, tulajdonképpen milyen meglepve is pislogtam.
― Azért még rosszul érzem magam miatta. Egy kicsit. Lehet, csak azért, mert látom a múlt szellemét ebben a kalyibában. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ha én nem töltöm meg élettel, csak elrohadna.
Csak azért, mert Bíbic elsőre nem értéssel pislogott a felé nyújtott kisujjamra, még nem adtam fel. Bár csak találgatni tudok, mi késztette nevetésre ― különösen ilyen keserű utóízűre ― végül úgy tűnt, mégis csak elfogadja, s ettől mintha nekem magamnak is jobb kedvem lett volna. Egészen addig, amíg újra nem szembesültünk a név problémával. Pontosabban annak hiányával.
― Hát bizony. ― mosolyodtam el melegen ― Gondolkozz csak rajta, amennyi jól esik. Nem sietünk sehová.
Nagyjából sejtettem, milyen apropóból pillant most körbe a madárfiók a kunyhón, a berendezésén és a tartalmán, arról azonban fogalmam sem volt, mi minden ragadja meg a figyelmét, egészen az utolsó pillanatig. Az új nevemet hallva azonban először vegytiszta meglepetés lett úrrá rajtam, s amint megértettem nem csak a hangzását, de a jelentését is, érzelmek és fények folyékony, színes masszája suhant át a szememen, lassú, nehéz megfontoltsággal kergetőztek a smaragd bársonyszőnyegen. Mintha egy pillanatra még el is érzékenyültem volna.
― Tetszik. ― jelentettem ki végül, amint sikerült úrrá lennem a saját érzéseimen, no meg hangomon, majd mindezt lepecsételvén végre összefontam a kisujjaim az ifiúréval.  
Arra számítottam, hogy abban a minutumban, amint az asztalra teszem a mézzel és fahéjjal ízesített kását, Bíbic rögvest ráveti magát. És nem is hibáztattam volna érte. Amilyen éhes lehetett. Ehhez képest mielőtt akár csak megkóstolhatta volna, úgy döntött, előzékenyen meghagyja nekem a kunyhó egyetlen ülőalkalmatosságát.
― Köszönöm, ez nagyon figyelmes tőled. Még ha nem is vagyok olyan öreg. ― vagy legalább is nem nézek ki annak. A látszat csalóka. ― Lehet, ideje volna fonnom egy másikat… ― így morfondíroztam, míg helyet foglaltam, keresztbe vetettem a lábam, végül felkönyököltem a térdemre.  
A kása sikere még engem is meglepett ― már ahhoz képest, hogy mégis csak kásáról beszélünk. Ez persze nem törölte le a horrort az arcomról, már ami azt illeti, hogy milyen gyorsan tűnt el a bíbicfióka bendőjében. Az utolsó pehelyig. Egy csepp méz, egy szem fahéj nem maradt hátra. Se a tálban, se a kanálon.
― Te aztán éhes lehettél. Ha ezt tudom, készítek mellé valami mást is.
A szitokszavakat hallva azonban zavarba jöttem, még ha jót is jelentettek.
― Tudjuk valamivel helyettesíteni a csúnya szavakat? Csak a kedvemért ― mosolyogtam bocsánatkérőn, hátha bejön, de ha nem, elengedem a történetet. Nem mintha magam sosem szitkozódnék.
― Nincs rá szükség – jegyeztem meg, ahogy amaz felegyenesedett a földről, és az immáron üres tálat letéve a zsebébe túrt ― Már bőségesen megköszönted. A vízirémnél.
Nem számítottam rá, hogy épp most, épp így kerül elő az ellopott, megkerült, és leginkább utolsó ép fiolám, na meg egy pénzzel teli erszény. A tárgyakról a bíbicfiók arcára pillantottam, de az valahogy nem akart a szemembe nézni. Nem hibáztattam érte.
― Szóval mégis csak nálad volt.
Ezzel a végszóval pedig felegyenesedtem a székről, és a fioláért nyúltam, hogy visszavegyem, és felsorakoztassam a többi, egyelőre üresen álló üvegcse mellé.
― Köszönöm, hogy visszaadtad. A pénzt tartsd csak meg. Miért nem veszed és osztod szét a barátaid közt? Nektek nagyobb szükségetek van rá, mint nekem.

The Curse || 623 szó


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Jún. 26 2020, 00:37
Friedrich Biberach
Friedrich Biberach


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
149
Reagok száma :
135
Join date :
2018. Nov. 24.
Tartózkodási hely :
Lyria

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon



Tilos az Á @

Bíbic árgus szemekkel figyelte az elnevezett fehérnép arcát, míg annak vonásain úrrá lett a meglepetés, s csak még kíváncsibban fürkészte aztán a nő szemeit. Látta bennük a nyári mezők lankáinak smaragd színben pompázó szőnyegét, a lanyha szellők cirógatásától hajladozó bársony füvet a völgyek ölén. Érzelmeket látott megcsillanni a zöld szempár mélyén, akár a nyárvégi fuvallatok szárnyán cikázó virágszirmok színpompás, kavargó táncát. Elmosolyodott, ahogy Elyon összefonta kisujját az övével, ezzel is bizonyítva, hogy kedvére volt a név. Ezt követően pedig igazán nem tartott soká, hogy a medika a kását is megfőzze, és még kevesebb ideig tartott, hogy Bíbic az egészet befalja.
- Mást? Mi mást? - csillantak fel aztán a felemás szemek, hogy a vöröshajú veszedelem aztán horkanva forgassa meg őket, mikor Elyon a trágárságok elhagyására kérte.
- Majd ha úgy jön ki - vont vállat, s bár nem ígért semmit, azért magában úgy döntött, egy kicsit talán igyekszik majd odafigyelni a szájára. Egy kicsit. Talán. Ő igyekszik, na!
Aztán hiába is mondta Elyon, hogy már meghálálta a kosztot előre, mégis kihajította az erszényt az asztalra, valamint az egyetlen ép fiolát is elővette zsebéből. Kerülte a medika pillantását ekkor még, ám annak megjegyzésére felkapta a fejét.
- ...Te tudtad…? - kérdezte elképedve, nagyokat pislogva, majd követte Elyon mozdulatát, amellyel visszahelyezte az üvegcsét a többi, egyelőre üres testvérkéje mellé a polcra. Amint újra szólt a nőszemély, visszakapta rá pillantását, hogy utána rögtön komoran le is szegje. Keserű grimaszt vágott, ahogy a nő a barátait emlegette.
- ...Miből gondolod, hogy vannak…? - kérdezett vissza halkan, majd némi hallgatást követően félrepillantva hozzáfűzte: - ...Volt--- vannak. Csak… Nem tudom, hol. ...Amúgy is bármikor lopok egy erszényt, ha szükségem van rá - mondta aztán lezseren, hetykén megrántva vállát.


P.S.:282. Örüljé'. xD
Mood: Níl Sé'n Lá
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Júl. 07 2020, 16:02
Elyon Elyndraen
Elyon Elyndraen


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
54
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Dol Blathanna

Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Tilos az á ● Fricska x Elyon







Bíbic & Elyon

Tilos az Á

©️️️️️️️

Amikor Bíbic egy mosollyal végül összefonta a kisujját az enyémmel, iszonyatosan megörültem. Megkönnyebbültem, hogy a komor világ ellenére, amelyben él, nem vesztette el teljesen gyermeki voltát. És hogy valamelyest megbízott már bennem ennyire. Melengette a szívem.
A szembesítésre, hogy ugyan mi mással tudok még szolgálni, elébb megilletődtem, majd elkacagtam magam.
― Akármivel. Nő a kunyhó végében sok érdekes dolog, amiket már magam ültettem, vagy kultiváltam vissza egészségbe, a piacról is most jöttem vissza. Tudok neked vacsorára héjában sült krumplit is csinálni, snidlinggel és tejföllel, vagy lopótököt szegfűszeges rizzsel töltve. Pont jókor jöttél. Épp ma töltöttem fel a készleteim. ― kacsintottam rá.
Csendes felbugyborgására, miszerint megpróbálja moderálni a szóhasználatát, „majd ha úgy jön ki”, megmosolyogtam. Olyan ösztönök és érzések keltek életre bennem, amilyeneket utoljára száz éve is megvan annak, hogy éreztem. De inkább százötven. Ennyi ideje is volt ugyanis, hogy utoljára gyermekem született.
― Nem tudtam. Csak sejtettem ― somolyogtam az orrom alatt, a madárfióka felemás szemébe pillantva, ahogy egyenesen rám pillantott. A banális kérdésre kikapósan félrebillentettem a fejem. ― A stílusod. Bizonyára megnyerő a korodbeliek közt, így ha épp nincs egy se, akkor se telik semmibe újakat szerezni a régiek mellé. ― Kihívó vonásaim némiképp meglágyultak a továbbiakra ― De hisz ez remek hír! Akkor már csak meg kell őket találnod. Ki tudja, lehet, ők is szünet nélkül téged keresnek. Az erszényt pedig tedd csak el. Szeretném, ha nem lopnál, amíg nem vagy rászorulva. Vagy legalább ameddig velem maradsz. Mert hogy velem maradsz… ugye?

Kingdom of Wessex || 244 szó


Tilos az á ● Fricska x Elyon Umychd2IqwRhU0CqMgEoT
A medic, serving life.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Júl. 21 2020, 15:17
Ajánlott tartalom




Tilos az á ● Fricska x Elyon Empty
Re: Tilos az á ● Fricska x Elyon

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Sodden-
Ugrás: