World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Szférák Vándora  Latest?cb=20170716122041 Szférák Vándora  SwX5v3I Szférák Vándora  Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Wilkina

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. 22 Márc. - 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Claidim Aeld Hostirt
Today at 11:01


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Voharr
Yesterday at 22:01


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Axel Walardeb
Yesterday at 21:28


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Vengerbergi Yennefer
Yesterday at 20:11


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Lambert
Yesterday at 1:16


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Sionnaech aép Áitaerbith
Szer. 23 Szept. - 13:14


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Luna Smok
Kedd 22 Szept. - 16:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Friedrich Biberach
Kedd 22 Szept. - 15:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Aarau
Kedd 22 Szept. - 15:35


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Szférák Vándora  Emptyby Condwiramurs
Kedd 22 Szept. - 12:30

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Vendég
avatar

Vendég


Szférák Vándora  Empty
Szférák Vándora




Liliath Saimhan




Becenevek:

Démon, Szörnyszülött (az emberek szokták így nevezni, ha meglátják a valós alakjában) A mágia gyermeke (otthon hívták így)

Életkor

 15 év (valójában sokkal idősebb, de nem tud róla, az idő javát hibernációban töltötte eszméletlenül – a Szférák Együttállásakor érkezett erre a világra)

Látszólagos kor

15-16

Csoport/faj

Monstrum, a Mágia teremténye, Varázsló/Közrendű

Foglalkozás

Nincs. Amire szüksége van, azt otthonában képes megteremteni magának. Ha mégis pénzre lenne szüksége, azt is megteremti, bár ezt csak ritkán teszi, inkább elad egy erőhely-térképet egy Novigradba tévedt varázslónak – meglepő, hogy mennyire kelendőek a pontos erőhely-térképek a köreikben.


Különleges képességek/faji adottságok


A legtöbb dologra képes, amire egy varázsló, azonban az ő rituáléik és varázsigéik nélkül. Elég csak gondolnia rá az esetleges kézmozdulat puszta megszokás, vagy a varázslat irányát jelöli ki, azonban képtelen hosszabb ideig létezni egy erőhelytől távol. Ha túl sokáig marad távol egy ilyenről, akkor kómába esik. Ezen felül a szárnyaival képes repülni és testét egy állandó mágikus erőtér védi, ami a legtöbb fizikai behatástól megvédi. Mágia ellen nem védekezik – varázslattal rátámadni nagyjából olyan, mint vámpírra vért locsolni: udvariasan megköszöni.

Jellemrajz


Végtelenül naiv és jóindulatú, egy olyan világban nőtt fel, amit a mágia mindennemű felhasználása folytán egy szinte utópisztikus állapot uralt, így sose kellett szembenéznie az élet viszontagságaival, és míg fizikai valóját szinte folyamatosan erős mágikus akadályok és pajzsok védelmezik, érzelmileg egy könnyen kibillenthető, az értelmes lények jóindulatában végtelenségig bízó és optimista teremtmény, aki nincs hozzászokva új otthona erőszakos és paranoid életfelfogásához. Ha bajba keveredik, először megpróbálja lebeszélni az illetőt, ha ez nem megy, felfedi valós alakját, ami az esetek nagy többségében elég ahhoz, hogy elijessze a támadót. Ha ez sem sikerül, visszavonul. Kedven módszere erre egy erőhely lokalizálása és odateleportálás. Ha valami miatt (például vasvillával rontanak neki és bepánikol, vagy az otthonát védi) mégis harcra kényszerül, az egyetlen módot használja, amit ismer: a mágiához nyúl. Ekkor is próbálja elkerülni, hogy öljön, de ez nem mindig sikerül. Nem tudja felmérni, mennyit bír elviselni a másik. Szerencsére eddig csak kétszer fajultak idáig a dolgok, azonban ez a két eset mind a mai napig kísérti. Ami keveset meg tudott érteni a környezetéből, és már elsajátította, az az, hogy milyen ruhákat hordanak az itteni nők és ezt próbálja utánozni. Azonban a tradícionális női és férfi szerepek megléte számára teljesen idegen, hisz a fajában mindenki a mágia teremtménye, így igazán sose volt különbség (persze, volt, de ezeket ő sose tapasztalta, túl fiatal, hogy utódnemzésről akár csak hozzávetőleges fogalma legyen). Végtelenül kíváncsi, ami sokszor keveri bajba: bemegy sikátorokba, ahova nem kéne, belóg egy nemesi bálba, hogy megtudja, az milyen, és természetesen rengeteget utazik, igaz mindig csak egyik erőhelytől a másikig, azokról pontos térképet készítve magának. A pénz fogalma szintén elég új számára, otthonában a pénz, mint fogalom nem létezett. Nagyon vidám, szinte mindig mosolyra húzódik a szája, és könnyen nevetésre fakad. A hazugságot nem érti, a kultúrában, ahol felnőtt, telepátiával kommunikálnak a legtöbben, a gondolatok pedig nem hazudnak. Az intrikát nehezen látja meg, ő maga mindig őszinte, a kényelmetlen kérdésekre inkább kitérő választ ad, de leginkább nyíltan válaszol még azokra is.

Megjelenés


Részeltek egy ismeretlen Witcher naplójából
Első bejegyzés
A falusiak leírása alapján a célpont nem tűnik többnek, mint egy ártalmatlan, 15 év körüli, vörös hajú, vékony, kicsit sápadt lány, de a beszámolók alapján a valódi alakjában szárnyai és szarvai vannak – persze az ijedt falusiak beszámolói ritkán megbízhatóak. Az eddig összegyűjtött adatok alapján feltehetőleg értelmes lény, így ha lehet, nem ölném meg. Még nem tudom, hogy relikt, hibrid, vagy esetleg egy vámpírfajta, esetleg egy unatkozó, ismeretlen varázslónő, mert ilyen szörnyről hosszú pályafutásom alatt még nem hallottam. A tény, hogy az incidens után köddé vált, is szokatlan. Habár, ha elfogadjuk, hogy emberi értelemmel bíró lényről beszélünk, bármi elképzelhető. Minden esetre, azóta, hogy megijesztette azokat a parasztokat, és kettőt megölt, mikor rátámadtak, nem mutatkozott. A parasztokkal egyértelműen mágia végzett, és nem a gyenge fajtából. Az emberek szerint nem beszélt, vagy tett kézmozdulatokat. Ha ez így van, lehet, nem árt dimetrium bombát bekészítenem.
Negyvenkettedik bejegyzés
Két év telt el, és a megbízást sose tudtam teljesíteni, de most egy újabb szörnytámadásról kaptam hírt. Egy csapat banditát állítólag egy vörös hajú lánynak tűnő szörny támadott meg. Elkaptam az egyiket, mint kiderült, ők támadtak a lányra, mire az átváltozott valamiféle démonszerű lénnyé, és a leírások megegyeznek a két évvel elezőttivel: törékeny alkat, sápadt bőr, az újdonság, hogy a jelek szerint megtanulta elrejteni nem emberi jellemzőit. Az incidens helyén a medálom remegni kezdett. A helyszínre kihívott varázsló szerint teleportáltak a helyen, azonban a célját nem tudta meghatározni.
Negyvennegyedik bejegyzés
Körbejártam pár falut. Többen is beszámoltak egy fiatal, vörös hajú emberlányról, meglepően csinos ruhában. A jelek szerint délnek tart. Érdekes módon minden fogadó, ahol megszállt hosszabb ideig, egy erőhely közelében van. A leírások alapján visszahúzódó teremtés, könnyen zavarba jön. Nem hiszem, hogy az, amit keresek, bár ki tudja. Halottam én már mandragóra kedvelő vámpírról és striga hercegkisasszonyról is.
Ötvenkettedik bejegyzés
Azt hiszem, utolértem. Vörös haj, zöld szemek, sápadt, finom bőr, nagyjából 150-160 centi közötti testmagasság, és a hideg ellenére hátul nyitott, kifejezetten szép zöld ruha. A nyakában egy hatalmas smaragd nyakék, de más ékszert nem láttam rajta. Még grófkisasszonynak is nézném, ha nem lenne furcsa, hogy egyedül jár,  gyalogszerrel, kíséret nélkül, és hogy milyen visszafogott a parasztokkal szemben, valamint, hogy az út pora minta kikerülné őt. A medál a nyakamban már attól remeg, ha a közelébe megyek, és borzasztóan erős mágikus aurát áraszt magából. Nem forrás, de nem is varázslónő.
Ötvenötödik bejegyzés
A helyzet egyre durvább. Először is, ő az. Egy hete követem, és ma végre bizonyosságot nyertem, hogy ő az a szörny, akinek a megölésére két éve felbéreltek. Ma láttam az igazi alakjában, egy régi csatatéren vágott át ismeretlen célja felé, amikor a helyi nekrofágok megtalálták. Egy tucat ghoul, egy alghoul vezetésével. Szerintem még életében nem látott nekrofágot, mert megpróbált beszélni velük. Természetesen nem hallgattak rá, ekkor változott át. A falusiak leírásai meglepően pontosak voltak: bőrhártyás szárnyak, elég nagyok, hogy könnyedén repüljön velük, nem túl nagy szarvak a homlokán és egy hosszú farok, amit egy pillanatra láttam kikandikálni a szoknyája alól. A jelek szerint el akarta ijeszteni a nekrofágokat. Sose gondoltam volna, hogy látok ilyet. Persze azok nem ijedtek meg és nekirontottak, és ekkor bizonyosodtam meg a másik feltevésemről: a lány, vagy lény, nem tudom, minek hívjam, jóval veszedelmesebb, mint aminek az ártalmatlan külsejéből gondolná az egyszeri vaják. Képes teleportálni, amit szégyentelenül ki is használ, valamint a testét egy fajta erőtér védi. Hasonlatos a Quen jelhez, csak épp sokkalta erősebbnek, és folyamatosnak tűnik. Amit még megfigyeltem, hogy képes tűzgömböket megjeleníteni és a levegőből azokkal támadni. A ghoulokból nem maradt más, csak egy kupac hamu. Azt hiszem, kénytelen leszek szóba elegyedni vele. Nem vadászok le értelmes szörnyet ok nélkül, de tudnom kell, miért ölte meg azokat a falusiakat.


Előtörténet


Az első dolog, amire emlékszem ebből a világból: sötétség és hasogató fejfájás. Az érzés, mintha alig lenne bennem élet. Arra, hogy honnan származom, tökéletesen emlékszem. Arra hogy mi vagyok, szintén, de hogy hogy kerültem ide - bárhol is van az az itt… Csak egy villanás, zuhanás és sötétség van meg. Azt se tudom, mióta lehetek itt. Érzem magam körül, hogy az energiák mozgásban vannak. Valaki, vagy valakik varázsolnak, gyorsan, egymás után nagy erejű mágiát használnak. Ez ránthatott ki az eszméletlenségből, amit a mágikus energiák hiánya vált ki a fajtámból. Kinyúlok az elmémmel óvatosan és követem az áramló energiákat. Tizennégyen vannak felettem nem sokkal. Nem teljesen értem, hogyan mozgatják a mágiát. Nem úgy, mint én. Megérintem az egyik tudatát - szerencsére azzal van elfoglalva, amit csinál, így nem veszi észre az óvatos tapogatózásom. Szóval egy varázsló képes a megfelelő szavak és mozdulatok kombinációjával formát és alakot adni az energiáknak és manipulálni őket. Nem olyan könnyen, mint én, akinek csak gondolni kell rá, és a Káosz energiái azt teszik, amit szeretnék. De nem is esik kómába, hanem jut elégséges utánpótláshoz belőle. Az utolsó dolog, amit ki tudtam olvasni, hogy vannak helyek, ahol az erők összegyűlnek és koncentrálódnak, aztán eltűnt a tudat.
Csak évekkel később tudtam meg, miután kijutottam a barlangból, hogy a helyet Sodden hegyének hívták, és a varázslót pedig Gorazdnak. Ha jól értettem, egy csata dúlt ott, és a harc közben elszabadított varázslatok ébresztettek fel a kómából, amibe ideérkezésem után süllyedtem. Hálám jeléül minden évben az ébredésem napján gyújtok egy gyertyát az emlékükre. Szerencsém volt, még az előtt sikerült egy, a Varázslók által erőhelynek nevezett energiagócot lokalizálnom, és hozzá teleportálnom, hogy kifogytam volna az energiából, amit a varázslók mágiájának lefölözésével nyertem. A teleportálás annyira kimerített, hogy féltem, így is visszazuhanok az ürességbe, de a hely tökéletes volt. A tűzhoz volt kötve a négy elemből és mindig is abból tudtam a legkönnyebben erőt meríteni. Azonnal aktiváltam a nyakamban levő smaragdot, amit pont azért kapnak a hozzám hasonlók odahaza, hogy minél gyorsabban fel tudjunk töltődni. Az első nap még túl gyenge voltam, hogy élelmet teremtsek magamnak, de szerencsére találtam szamócát és egy forrás is volt a közelben, különben éhen és szomjan halok. Végül négy napot töltöttem ott, amit javarészt más erőnexusok felderítésével töltöttem, és a közelben járók elméjének szondázásával.
Az első, amit elsajátítottam, a nyelv volt, és hogy mi folyik a világban, ahova érkeztem, mert úgy néz ki, hogy dimenzionális ugrást hajtottam végre, és egy mágikusan koránt sem olyan telített világban kötöttem ki, mint az, amelyben felnőttem. e az emberek itt is jószívűnek tűntek, szóval úgy gondoltam, nem lesz gondom az ittléttel, amíg találok egy hazautat. …Mint kiderült, tévedtem.
Az első látogatásom a közeli faluban tanulságos volt. Szörnynek neveztek, féltek tőlem – lehet, a szárnyak és a farok tette – megpróbáltak megölni, és ha nem óvott volna egy erőtér, mint mindig, a vasvillás paraszt véget vetett volna az életemnek. Én próbáltam megmagyarázni, hogy nem akarok nekik ártani, és csak információt és szállást szeretnék éjszakára, de nem hallgattak rám. Rám támadtak, én pedig ösztönösen védekeztem: nem akartam mást, mint odébb lökni őket, de pánikba estem és elvesztettem az irányítást. Nem egy erőteljes lökéshullámot hoztam létre, amivel levertem volna a lábukról az engem körülvevő tömeget, hanem egy olyan erejűt, amivel a darabjaikat szórtam szét négy mérföldes körzetben… Végül elmenekültem, mielőtt még több embert öltem volna meg, és azóta se szívesen használom a hatalmam mások ellen.
Inkább kerülöm a konfliktust, ha lehet, és megtanultam elrejteni a nem emberi jellemzőimet egy illúzióval. Igaz nem mindig tökéletes a dolog, de olyankor inkább tovább állok. Az otthonomat egy Novigrad nevű várostól nem messze rendeztem be egy erdő mélyi erőhelynél. Az alapköveket a környékről szedtem össze és a beléjük vésett jelekkel az erőhelyet teljesen az irányításom alá vontam. A többit már otthoni módra a Káosz nyers energiáit felhasználva formáltam meg az akaratommal. Ekkortájt találkoztam az első élő varázslóval, akinek feltűnt, amit csinálok, és tanulmányozni akart. Én szívesen láttam, amíg ki nem derült, hogy ő a tanulmányozásom alatt a felboncolásomat értette… Én megpróbáltam lebeszélni erről, és felajánlottam, hogy segítek megérteni, hogy mi vagyok és honnan jöttem, de őt a jelen szerint a belsőségeim jobban érdekelték, mi az, amit mondani szerettem volna. Szerencsémre nem értette meg, mi vagyok, így  varázslattal támadt rám, ami hiba volt, mert míg egy kard, ha kersztül jut a pajzsomon, meg tud sebezni, egy varázslatot egyszerűen elnyelek, és a tartalékaimhoz adom a benne levő energiát. A meglepetés a varázsló arcán egy pillanatra szórakoztató volt, de aztán előhúzott egy kést és azzal támadt rám. Az otthonomat védtem, de nem akartam megölni – viszont megint túl sok erőt fejtettem ki túl kis helyen. A varázslatom kettészelte őt, mint egy darab papírt. A testet eltemettem, majd az otthonom körül a teret önmagába csavartam: így senki nem jöhet be, ha nem akarom. Számukra csak az üres rét lesz ott, egy erdő közepén. Hetekig tartott, míg kihevertem ezt. Megöltem valakit, már megint. De rá kellett jönnöm, hogy ha bezárkózom, sose jutok haza, vagy ismerek meg új embereket, szóval úgy döntöttem, hogy felfedezem a világot. Biztos vagyok benne, hogy nem minden ember olyan, mint ők voltak. Kell lennie jóságnak bennük valahol. De először is találnom kell egy nyugodt, kihalt helyet, ami elég nagy ahhoz, hogy leteszteljek pár dolgot.
Nos, az elmúlt pár nap nagyon tanulságos volt, mielőtt elindulok – csak az ég tudja, mennyi időre – délre be akartam menni Novigradba, a legközelebbi városba beszerezni ezt-azt, például egy megbízható térképet és pár olyan dolgot, amit nem tudok otthon megteremteni. Az élmény felkavaró volt. Már a város közelében megütött a szag, és ahogy közeledtem a kapukhoz, egyre rosszabb lett. Az Oxenfurtnak nevezett kapun jutottam be. Szerencsémre a tömegben nem tűntem fel az őröknek, nem úgy a mellettem sétálü két idősebb úriembernek, akiknek szemet szúrt, hogy nem vagyok jól… És valóban, nem tagadom, a szar, húgy és más egyéb dolgok bűze, ami a városból áradt, valóban felkavarta a gyomrom. Nem találták még föl a csatornát? És könyörgöm, vannak varázslóik, a kanálist le lehet zárni szagszűrő erőtérrel! A kapun túl nem lett jobb a helyzet. Kezdek rájönni, mennyire megváltoztat egy kultúrát, ha még a leghétköznapibb ember is képes legalább egy fénygömböt megidézni és a mágia hordozta veszélyek miatt mindenkit megtanítanak írni-olvasni, számolni, és a mágia alapjaira. Úristen, az az ember az utcára vizel…! …Azt hiszem, elhányom magam… …Rendben, megjegyzés magamnak: nagyvárosba többet nem jövök, csak ha nagyon muszáj. De koncentráljunk arra, amiért jöttem.
Nos, mint kiderült, itt is adódtak nehézségek. Ebben a világban van pénz, ami fémből készült érméket jelent – amiből nekem egy darabom sincs. Azt hiszem, ezt is hozzá kell adnom az otthon előállítandó dolgok listájához. Az istenekre, mennyivel egyszerűbb volt az élet otthon…! A jelek szerint az emberek aszerint ítélik meg egymást, hogy hogy néznek ki és milyen ruhát hordanak, és meg kell hajolni, és úristen, mennyi szabály…! Azt hiszem, lesznek problémáim… Jobb, ha minél előbb hazatalálok – de mindent sorban. A legtöbb dolgot meg tudom csinálni, amit nem tudok, az az információszerzés erről a világról. Szerencsémre hamar egy feltehetően jobb környékre tévedtem, mert az utcák itt le voltak kövezve, és a szag sem volt olyan elviselhetetlen, az épületek pedig sokkal szebbek. Nem olyan sima és egybefüggőek, mint az otthoni, égig érő tornyok, amiket mágiával formáltunk meg, mágia szövedékéből, és az akaratunkkal adtunk neki  formát.  De a jelek szerint ebben a világban nincsenek olyanok, mint én, akik képesek a mágiából létrehozni valamit, ami több, mint egy nagyon ügyes és hihető illúzió. Itt nincsenek a mágia gyermekei, itt varázslók és varázslónők vannak. A mágia legfelsőbb foka legnagyobb meglepetésemre a városon belül van: egy erőhely, aminek a közelében található egy hatalmas épület. Azt hiszem, az Örök Tűz templomának hívják, és valamiféle vallási hely lehet, de találtam még két színházat, több fogadót, egy helyet, ahol nők társalognak férfiakkal , egy fürdőt, és egy levéltárat. Itt sikerült térképet is találnom. A levéltáros először ki akart dobni, hogy mit keres itt egy ilyen szegény lány, aztán sűrűn bocsánatot kért, hogy nem tudta, hogy varázslónő vagyok, mikor a szeme előtt átváltoztattam a ruhámat valami olyasmire, amit a környékbeli hölgyeken láttam. Úgy néz ki, hogy a varázslónők itt fontosak, és tartanak tőlük. Így megmutatta a térképet, amit egy bűbájjal lemásoltam, valamint megtudtam, hogy a területet, ahova indulok, Nilfgaardi Birodalomnak hívják, meg magyarázott valamit egy háborúról is, meg hogy az utak veszélyesek. Összesen négy napot töltöttem a városban, és mit mondjak, sose örültem még annyira, hogy visszatérhettem új otthonomba, mióta erre a világra érkeztem, mint most. Azt hiszem, ha nem muszáj, nem megyek többet nagy város közelébe, bár még ki tudja, van pár dolog, amit máshol nem lehet megejteni és beszerezni. Minden esetre egy hosszú, meleg fürdő jót fog tenni, azt hiszem…





Példareag

A délután csípőshideg volt, és lassan három hete, hogy visszaindultam az otthonomba. Az utazás délre hosszú volt, de megérte. A nagy sivatag közepén anélkül tesztelhettem le a határaimat, hogy bárki élő léleknek ártottam volna vele. A Vajáktól, aki utam első felében követetett, végül békésen váltunk el, sajnos ő se tudta, hogy juthatnék vissza a világomba, de jó volt végre úgy beszélni valakivel, hogy nem akart kirabolni, felkoncolni vagy vasvillát szúrni a hasamba, amint meglátta, hogy nézek ki valójában. Azt is elmagyarázta, hogy mágikusan lekövethető nyomot hagyok magam után. Ezzel még kezdenem kell valamit, ha hazaértem. Valamint megtanított egy jelre, amit használni szoktak; ahhoz képest, amikre én vagyok képes, semmiség – cserébe nem emészti el a tartalékaimat.
Négy napja együtt utazom egy csapat törppel. Gondolkodtam, hogy a sivatagból rögtön hazateleportálok, de azért is keltem útra, hogy emberekkel ismerkedjek meg. Ezzel az öt törppel éppen két napja futottam össze a közeli faluban, miután átteleportáltam a Jarugán, azonban szándékomban áll visszatérni a Nilfgaard-nak nevezett birodalomba. Legalább annyira érdekesnek tűnik, mint a környék, amit eddig bejártam – de vissza az útitársaimhoz. Valamiért nemes kisasszonynak néznek, lehet, a ruha teszi. A törpök vezetőjét Voldarthian Stoserocknak hívják, egy köpcös, vidám természetű törp, aki vándor kovácsként keresi kenyerét. A vele utazó négy fajtársa közül pedig kettő az inasa: Dhasnen és Rurlo, valamint kettő a testőre, akiknek még nem sikerült megjegyeznem a nevét. Ragaszkodtak hozzá, hogy a kocsin utazzak: „Egy hölgy ne utazzon gyalogosan, ha nem muszáj neki, még kibicsaklik a törékeny kis bokája.” Néha elfelejtem, hogy mennyire más ez a világ, de az istenek szerelmére, nem fogok belehalni egy kis gyaloglásba, bár így utólag belegondolva, még aznap délután eleredt az eső, így nem bántam annyira, hogy a fedett kocsin utazhatok – igaz a ládák kicsit kemények. A társaságukat amúgy nagyon élvezem, bár néha kicsit hangosak, de ritka segítőkészek. Bár azon, hogy én minden este fürdök, ha lehet, kicsit fenn voltak akadva, de már kezdek hozzászokni, hogy a higiénés viszonyokról erősen mások az elképzelések itt, mint otthon. Bár igaz, itt nincs mágiával fűtött vize mindenkinek. A kedvencem a történetek, amiket este táborozáskor mesélnek. Cserébe felállítok pár őrző bűbájt lefekvés előtt, persze csak a tudtuk nélkül, nem akarom megijeszteni őket, de így biztosan nem ütnek rajtunk, mert sajnos délre menet rá kellett jönnöm, hogy az utak itt nem éppen biztonságosak. Nem egyszer kellett elkergetnem útonállókat, vagy mindenféle fura lényeket, bár szerencsémre az előbbit meg tudtam oldani azzal, hogy levetettem az álcámat, és szörnynek néztek, és elmenekültek. Sajnos a valódi szörnyekkel nem mindig tudok szót érteni. Ezen merengésemből az egyik testőr kiáltása rántott ki.
- Főnök, azt hiszem, követnek minket!
- Ó, hogy az összes nyavalya csapna beléjök! Láttad, kik voltak? – Itt halkan felnevettem, mert megérzésem szerint a jó kovácsmester sokkal cifrábbat akart káromkodni, de hölgy előtt nem tartotta illendőnek.
- Igen, főnök, azt hiszem tündék.
- Scoia’tael… - próbálta halkabbra fogni hangját a másik törpe.
A hír hallatán mind a négyükből olyan intenzitással kezdett sugározni az idegesség, hogy nem tudtam nem kiolvasni a gondolataikból: „Ó a büdös picsába, ha rájönnek, hogy ember van velünk, és mit szállítunk…!”
- Fiúk, csapjunk a lovak közé! Nem akarom, hogy az éjszaka kint érjen minket! Jobb, ha találunk egy fogadót, vagy falvat…
- Elnézést, valami gond van? – szóltam ki a kocsiból.
- Nem, semmi, hölgyem! Csak négy napja nem aludtam rendes ágyban és gondoltam kegyednek se a legkényelmesebb a földön.
- Kérem, ne hazudjon nekem, törpuram…Érzem, hogy valami nincs rendben.
- Nézze, kisasszony, nem akarom, hogy baja essen. Jobb, ha a kocsiban marad egy ideig. És jól van, nem hazudok: egy csapat scoia’tael követ minket.
- Szkojatel? …Még sose hallottam róluk…
Láttam, ahogy a törp arcára kiült a meglepődés.
- Az istenekre, ön egy barlangban töltötte az elmúlt öt-hat évet?! Egyfajta szabad csapat azok, bár inkább közönséges banditák, ha engem kérdez. Nlifgaard segítségével kezdtek el harcolni a másfajúak jogaiért az utolsó háború alatt. Legalább is ezt állítják, bár ha engem kérdez, egy nagy büdös – oh pardon, hölgyek előtt nem illik az ilyen beszéd… A lényeg, hogyha rájönnek, hogy egy ember is van köztünk, és hogy mahakami acélt szállítunk, nem valószínű, hogy békén hagynak minket.
Azt hiszem, az arcomra kiülhetett a rémület, mert a jóra való Voldarthian mester kicsit nyugodtabb hangon folytatta:
- De ne tessen aggódni! Törpök vagyunk, amíg csak minket látnak, és nem tudják, mit szállítunk, nem valószínű, hogy másfajúként megtámadnának minket.
- Értem… És köszönöm a válaszát…
Jobbnak láttam, ha visszahúzódok a kocsi fedett részébe, és eldöntöttem, hogy ma éjjel elhagyom a társaságunk, miután a többségük lefeküdt. Nem akarom, hogy bajba kerüljenek miattam.
Sajnos egy órába se telt, mire rájöttem, hogy elkéstem ezzel. Az első, aki  észrevette a kocsit körbevevő lényeket én voltam. A riasztóbűbájaim működtek, a törpöket a külön erre a célra kitalált riasztóbűbájom figyelmeztette: egy olyan hangot kelt, mint mikor valaki száraz ágra lép.
- Főnök, valaki van a bokorban! – hallottam Rurlo hangját.
- Ó, hogy a keserves úristenit!
Aztán egy ismeretlen hang:
- Ne mozdulj, dh’oine!
- Dh’oine! Majd adok én neked dh’oine-t, hogy nem ismersz fel egy csapat törpöt, te istenverte tünde! Na, bújj ki a bokorból, nem harapunk! – hallottam felharsanni Voldarthian hangját.
- Törpök…? – hallottam egy meglepett, szintén ismeretlen hangot.
- Igen, bazmeg, törpök vagyunk, ha nem tűnt volna föl! Tudod, szakáll, meg minden! Mikor láttál te utoljára 110 centis embert? –ezen kissé felkuncogtam, aztán rémülten kaptam a szám elé a kezem, amikor rájöttem, hogy meghallhatnak a tündék.
- És mégis mit csinál itt egy csapat törp? Merre tartotok és milyen céllal? – hallottam az előbbi, ismeretlen hangot. Kinyúltam az elmémmel, és számolni kezdtem, nagyjából 10 ismeretlen tudatot érzékeltem körülöttünk. Mind zavartak voltak, a jelek szerint nem számítottak rá, hogy törpöket követnek.
- Ahhoz kérlek szépen semmi közöd. Amúgy Mahakamba tartunk, de hogy mi céllal, az a mi dolgunk! – vetette oda vezetőnk idegesen a tündének.
- Ugyan már, törpuram, ne legyél ilyen ellenséges! A ti jogaitokért is harcolunk! A mi ellenségeink az emberek!  - Éreztem a tündén, hogy szórakoztatja a törp idegessége. – Csak ehhez szeretnénk hozzájárulást kérni. Mondjuk annak, amit a kocsin szállítotok, bármi is legyen az, az egy negyedét.
A tündék közben teljesen bekerítettek minket.
- Meg egy büdös fenét, azt! Még hogy szabadságharcosok! Meg a mi jogainkért is harcoltok – megmondjam, mik vagytok?! Egy csapat közönséges útonálló, azok vagytok! – Ezen meglepődtem, és a jelek szerint a tünde is.
- Ugye tudod, törpuram, hogy tíz íjászom vesz körül? Szóval, ha a helyedben lennék, meggondolnám, miket beszélek…
Ennél a pontnál láthatatlan erőteret bűvöltem minden törp köré - ha harcra kerülne a sor, akkor a tündéket kellemetlen meglepetés fogja érni.
- Ez is bizonyítja, hogy igazam van: ha a jogainkért küzdötök, miért is fenyegettek minket fegyverrel?
A kocsi akkor megrázkódott. Amíg a beszélő tünde szóval tartotta az útitársaimat, és magára vonta a figyelmüket, két társa megkerülte a kocsit és felmásztak. Valószínűleg el akarták emelni a szállítmény egy részét, amíg nem figyelt rá senki. Másodperceken belül felbukkant egy tünde feje a kocsi másik végén. Látszott az arcán, hogy legalább annyira meglepődött, mint én – aztán ő elkiáltotta magát, én pedig felsikkantottam ijedtemben.
- Fode, ezek a törpök egy dh’oine lányt rejtegetnek a kocsin!
Az a tömény gyűlölet, ami megcsapott a minket körülvevő tündék egy részéből majdnem levert a lábamról. Ezeknek a tündéknek egy része csak azért utál és csak azért meg akar ölni, mert embernek hisznek…
- És valami nemes kisasszony lehet a ruhái alapján… Na, gyere csak ki onnan, oda, ahol látunk is rendesen! – Megpróbáltam felállni, de nem sikerült elsőre.
- Mégis mit képzeltek ti, csak így ugráltatni a vendégünket! – kelt védelmemre Voldarthian mester.
- Köszönöm, mester, de erre semmi szükség… Tudok vigyázni magamra. – Azt hiszem, hallatszódott a hangomon, hogy valójában mennyire meg vagyok rémülve a helyzettől, mert az öt törp olyan pozíciót vett fel, hogy két tündére rá tudjanak ugrani, ha kell, és kezük a fegyvereik nyele felé vándorolt.
- Komolyan harcolni akarsz egy koszos dh’oine-ért? Hisz elnyomnak és kihasználnak minket! Gettókba kényszerítenek és üldöznek! – A két testőr közül az egyik láthatóan egyetértett a tündével.
- Basszátok meg, hisz alig több egy gyereknél!
- A húgom is az volt, mégis végeztek vele egy pogromon! – hallatszódott ki egy újabb tünde hangja a bokorból.
- És azzal, hogy most megölöd ezt a lányt, mégis mit érsz el? Ha csak azt, hogy még inkább üldözni fognak minket, akkor basszátok meg! Még azt a kis jóindulatot is elveszítjük, amit a Mahakami szabad csapat révén érdemeltünk a kibaszott Feketékkel szemben!
- Kérem, uram, erre semmi szükség…! Őszintén sajnálom, hogy megölték a húgát, de az erőszak nem megoldás…! – mondom.
- Most bezzeg nem megoldás! Bezzeg amikor nálatok van a fegyver, akkor nem így gondoljátok, mi?! – kontrázott rá az előző hang a bokrokból.
- Nagyon sajnálom, ami történt… - mondtam, miközben próbáltam úrrá lenni a könnyeimen és a félelmemen. Nem akarom őket bántani, nem akarok még egy olyat, mint a faluban a parasztokkal…!– Könyörgöm, tegyék le a fegyvert, és ne tegyenek olyat, amit később megbánhatnak… - Ennél a pontnál nem bírtam tovább visszatartani a könnyeimet. Ismét eszembe villant a félelem, és a megdöbbenés az emberek arcán, a vérbe fagyott tekintetek… Elkezdtek potyogni a könnyeim.
- Te jó ég… Ez nem is dh’oine! Ez egy szörnyeteg!!
Ekkor vettem észre a magam köré terülő szárnyaimat. A törp útitársaim felől megdöbbenést, a tündék irányából meglepődést és értetlenséget, no meg félelmet éreztem.
- Egy szörny, aki sírva könyörög az életéért… Még ilyet se pipáltam. – mordult fel a tünde, akit a társai Fode-nak hívtak. – Még mindig meg akarod védeni, törpuram? – fordult csapatunk vezetőjéhez.
- Leszarom, hogy néz ki, én nem egy szörnyet látok benne, hanem egy halálra rémült lányt, akit egy csapat magát szabadságharcosnak beállító tünde meg akart ölni, pusztán azért, mert embernek nézték! Felőlem akár démon is lehet a pokol mélyéről! Több emberség szorult belé, mint az egész kibaszott csapatotokba összesen!
A tünde felsóhajtott.
- Ám legyen. Ti választottátok a sorsotokat, és ti négyen hajlandóak vagytok meghalni ezért a szörnyért. – A többiekhez fordult.
- Ha hozzájuk mer érni csak egy ujjal is, nem éli túl se maga, se a társai! – szólaltam meg, még mindig a sírással küzdve. – Ha akarja, engem megpróbálhat megölni! Garantálom, hogy nem sikerül, de ha hozzá mer érni ehhez a csapat jóravaló törphöz, biztosítom, hogy nem távozik innen élve, se ön, se bárki más, aki bántani akarja őket! – közben talpra kecmeregtem, és láthatóvá tettem az engem védő pajzsokat, amik zöld energiabuborékként öleltek körül, a fejem felett pedig apró tűzgömbök jelentek meg. Tizenegy, minden tündére egy.
- A picsába, nem csak szörny, de varázsol is! Fode, ez nagyon nem tetszik nekem, tűnjünk innen! – hallatszódott az egyik fa tetejéről egy fiatal tünde hangja, én pedig éreztem, hogy többeken kezd eluralkodni a pánik. Az útitársaimból is éreztem egy kis félelmet, azonban azzal keveredett egy érzés, amit nem tudtam értelmezni… Úgy gondolom, nem számítottak rá, hogy kiállok értük.
- Nincs az a szállítmány, ami megérne egy harcot egy szörnnyel! Nem vagyunk vajákok!
- Kérem, ne kényszerítsenek rá, hogy ártsak maguknak! Menjenek innen!
Fode pár másodpercig elgondolkodott, majd a társaihoz szólt:
- Nem ér ennyit ez az egész. – azzal sarkon fordult és távozott, engem pedig elnyelt a sötétség.

Mikor magamhoz tértem, a kocsin voltam, két ládára fektetve, Voldarthian mester pedig ott ült mellettem.
- Sajnálom, ami történt… - A hangom halk volt és gyenge. – Amint tudok járni, elhagyom önöket… Nem akarok több gondot okozni.
- Na ne szórakozzon velem kisasszony!
- Szólítson Liliathnak…
- Rendben, akkor ne szórakozz velem, Liliath, nem érdekel az se, ha az alvilág egy démona vagy! Kiálltál értünk, és megpróbáltál megvédeni minket, és senki nem mondhatja, hogy Voldarthian Stoserock és kísérete hálátlan lenne! Ha szeretné, egészen  hazáig elkísérünk!
- Köszönöm, de erre semmi szükség… Novigrad nem esik útba Mahakam felé.
- Leszarom, már megbocsásson. Beszéltem a fiaimmal, ők is így vannak vele, és ne aggódjon, a titkát nem fecsegjük ki.
- Ezt nagyon szépen köszönöm, de… Sajnos vissza kell utasítanom. Hamarosan elérünk egy ligethez, ahol elválnak útjaink. tudja, képes vagyok ennél sokkal gyorsabban is utazni, de emberekkel akartam megismerkedni… De azt hiszem, ennyi elég volt egyelőre. Azonban, ha Novigrad felé akadna dolga… - közben elővettem egy térképet – Ebben az erdőben lakom. Ha dél felől közelíti meg az erdőt, talál egy ösvényt, ami egy ligetbe vezet. Ott látni fog egy sziklát, induljon el felé egyenesen.
- Köszönöm, hölgye--- akarom mondani Liliath, élni fogok a meghívással, ha arra járok.
A ligetbe pár órán belül elértünk, én pedig mindenkitől elköszöntem, majd bevetettem magam az erdőbe, a közeli erőhely felé igyekezve. Pár perc séta után elértem a elyet, ahonnan már csak egy kis koncentrációra volt szükségem, hogy hazateleportáljak. Még sose örültem ennyire annak, hogy hazaértem.

Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. 13 Jan. - 20:16
Vendég
avatar

Vendég


Szférák Vándora  Empty
Re: Szférák Vándora




Kedves Liliath!


Elfogadva!


Nagyon vártam már, hogy elkészülj a lapoddal és úgy érzem, hogy nem hiába voltam türelmes. A karaktered koncepciója nagyon sajátos és jól kötöd össze a világ eseményeivel a történeted. Ezzel pedig nagyon jól integrálod a világba ezt a másvilági karaktert.
Külön öröm volt számomra, hogy egy ilyen részletes, jól átgondolt és parádésan megfogalmazott történetet olvastam, ami nem eresztette el a figyelmemet. Ez a fajta minőség nem ritka ezen a fórumon, de úgy érzem, hogy te a legügyesebb szépíróink között is a legjobbak között fogod elfoglalni a helyed.
Tovább nem is szaporítanám a szavaimat. Menj foglald le az arcodat és utána hódítsd meg a játékteret!


Geralt

Avatarfoglaló

Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. 24 Jan. - 11:25
Melitele
Melitele

Admin

Hozzászólások száma :
205
Reagok száma :
0
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Mindenhol

Szférák Vándora  Empty
Re: Szférák Vándora



Feloldott jutalmak








Füvek próbája


Íródeák



Vérdíj



It's canon


Bárdok
ihletője



Doppler


A  meglepetés
törvénye


Új
fejezet


A bárdok
kedvence


A világ
peremén


Az utolsó
kívánság



Reménytelen



Piktor


Tréfa-
mester


A farkába
harapó kígyó


Udvari
bolond


Temeria,
Fuck yeah!


Repül a
nehéz kő


MÁR
MEGINT?



Túlélő




Vándor



Enciklopédista


Biztos
pont


A tudás
hatalom


Töviről
hegyire
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. 7 Szept. - 12:25
Ajánlott tartalom




Szférák Vándora  Empty
Re: Szférák Vándora

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Archívum :: Törölt karakterek :: Törölt karakterek ET-i-
Ugrás: