Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Lassan egy hónapja, hogy eljöttem otthonról. Mikor elhagytam Nilfgaardot a legutóbb, feltett szándékom volt, hogy visszatérjek ide, azonban a közeledő tél nem mondom, hogy lehetetlenné tette volna az utat, hisz egy kis hó nekem nem akadály – de eddigi tapasztalataim alapján, ha messziről jött utazó érkezik, akkor is furán néznek rá, ha nem olyankor teszi, mikor a közlekedés elvben lehetetlen lenne. Így jobbnak láttam, ha pihenek kicsit a legutóbbi ottjártam után, míg végül csak tavasz közepén indultam útnak, de ezt a döntésemet nem bántam meg, mert így kifejezetten szép időt fogtam ki. Ugyan az út javát teleportálva tettem meg, de az utóbbi három hétben nem érzékeltem semmilyen erőhelyet a környékemen, és azt hiszem, sikerült is eltévednem egy kicsit, ami lassan problémákhoz kezdett vezetni. Egyrészt, gőzöm sincs, merre van a hazaút, másrészt, lassan elérem azt a határt, ami után elkezdek gyengülni, ha nem tudok újra töltődni, így egyre messzebbre és messzebbre próbálok kinyúlni a tudatommal, hogy találjak egy erőhelyet… Szóval kifejezetten örülök, hogy legalább a hideg miatt nem kell aggódnom, és hogy a táj meseszép, s még az emberek se tűnnek annyira paranoiásnak, mint északon… Újabb két nap telt el. Találkoztam egy csapat utazóval, akik azt mondták, hogy Dawn Roan, vagy valami hasonló település közelében járhatok, ami újabb aggasztó kérdéseket vet föl. Ha nem találok erőhelyet, hogy újratöltődjek, nem fogom tudni fenntartani azt a varázslatot, amitől embernek tűnök, se megvédeni magam. Ekkor éreztem meg azt, amit kerestem. Ugyan nem tűz, hanem víz, szóval nem a legideálisabb, és nem tudom magamhoz hajlítani, ami nagyban megkönnyítette volna a dolgom, de nem baj, ez is jobb, mint a semmi. Kinyúltam elmémmel és a nexusra koncentráltam, majd belőttem az irányt, és behunytam a szemem. Hagytam, hogy a nem evilági érzékek irányítsanak, majd teleportáltam. Legnagyobb meglepetésemre nem a szokásos, elhagyatott, erdő mélyi, vagy hegytetői tisztásra, vagy forrás mellé, esetleg egy temetőben bukkantam fel, hanem egy szökőkút szélén, egy rendezett kertben. Ezt körülbelül egy másodpercem volt felmérni, mivel a kút szélére érkeztem, és egyensúlyom vesztve bele is borultam. A pajzsom szikrázva fogta fel az esést, így nem sérültem meg, amiért hálát adok a természetemnek. Azonban a vizet nem zárta ki, így nyakig vizes lettem, pedig a kedvenc zöld ruhámban voltam! Nem baj, meg tudom szárítani… Ekkor hallottam meg, hogy nem vagyok egyedül. Valaki van még rajtam kívül a kertben. Hogy ember, vagy állat, nem tudom, de remélem, hogy utóbbi, különben elég kellemetlen lesz megmagyarázni, hogy kerültem ide. Minden esetre, ideje talpra kecmeregni, és kimászni a szökőkútból, de mindenekelőtt aktiválom a nyakláncom, hogy felgyorsítsam az újratöltődésem, és minél előbb kikeveredjek innen. Ezt gondoltam, majd egy nagyot tüsszentettem a hideg víztől. Remek, most már biztosan tudják, hogy itt vagyok! Gyorsan ellenőriztem, hogy a rejtőbúbájaim még működnek-e, majd kimásztam a kútból, és felkészültem a legrosszabbra így, csurom vizesen…
Egészen kellemes az idő itt, a világ végén, távol mindentől s legfőképpen távol a császári udvartól. Mókás ez így annak a tudatában, hogy a leendő császárnét nevelik itt, Darn Rowanben. Stella asszony eligazítást tart éppen a virágszolgálóknak, hiszen holnap újra Liddertalba kell utaznia, s mint tudjuk, nélküle sem állhat meg az élet itt. Pedig... megáll ám. A szépséges tündérkeresztanya nélkül Darn Rowan üres és kopár, hiába megannyi bámulatos formákba rendezett rózsatő, hiába a csobogó friss forrásvíz a szökőkútban, hiába minden.... Hiányzik... Tudom, nekem is. Szörnyen nagyon. A csend szinte öl, a színek mind fakók, a világ... mérhetetlenül üres. Csak ülök a kertben egy függőpadon, égszínkék ruhácskámon unottan csillan a fény, mialatt kicsi hasonmásom mellettem süpped a bársony párnába. Nagyon lassan telik az idő... és én, mint álnok gúnár, irigylem azt az időt, mit Stella asszony magyarázással tölt a cselédeknek. Én is ott akartam lenni! Mellette és nézni őt, inni minden szavát, amíg csak lehet! Amíg ő nincs itthon... a kakaó sem olyan finom édes. Igazságtalan. Az bizony, az egész világmindenség igazságtalan. Ők odabent vannak azzal a földöntúli jelenéssel, az angyali Stellával, míg mi idekint... A nap hét ágra süt, csiripelnek a madarak, de óvó tekintete nélkül olyan nagyon hideg van... - Talán ha elkérem Hanga egyik ruháját...? - Kicsiny másom kacagása visszhangzik a fejemben, pironkodva, szégyenkezve temetem arcom a könyvbe, mit amúgy olvasnom kéne, hiszen Nilfgaard gazdasági helyzetéről szól, de a gondolataim teljesen máshol járnak. Valahol ott, Stella asszony szoknyája mellett, vagy tán még messzebb... szomorú szemek kereszttüzében, erős karok ölelésében. Tékozló gondolataim közül erős csobbanás hangja rángat ki, ijedten pattanok fel, ölemből kihull a könyv, s lapjaival csókolva az avart fordul a hasára. - Jaj nekem, lehet Fritz borult bele a szökőkútba? - Hangom kétségbeesett éllel csendül, babám szótlan figyel a távolba. Bal karomra ültetve, s így jobbomat szabadon használva felcsippentem a szoknyám szegletét, s a hatalmas míves márvány szökőkút felé sietve lépdelek. - Fritz? Fritz? Te vagy az? - Szuszogok ahogy siettemben még beszélek is, azonban halk sikkantás hagyja el a számat, ahogy édes kis bundás kedvencem helyett egy csuromvizes lány áll immáron a kút mellett. Magamhoz ölelem a porcelánbabán s féloldalasan tartva karcsú alakom felé kihúzom magam. Akkor is szeretném, ha Stella asszony büszke lenne rám, hogy ha nem is lát. - Ki vagy és hogyna jutottál be ide? - Nem, az nem lehet! Megtudták? Kinyomozták? Halált küldenek a nyakamba? Ugye csak véletlen? Hogy is lehetne az! Orgyilkos! Én magam is attól tartok...
Ahogy az várható volt, aki a kertben tartózkodott, észrevette a jelenlétem. Először csak a másik hangját hallottam, amint egy Fritz-et szólítgat – csak tudnám, ki vagy mi lehet az – aztán megláttam, és ő is engem. Egy sikkantás keretében maga elé emelte a kezeit, amiben egy hozzá nagyon hasonlító porcelán babát tartott. Gyorsan végigmértem. Egy lány, velem nagyjából egyidősnek tűnik, esetleg egy évvel idősebb, nem tudom… Hmm, milyen csinos, és milyen szép kék ruhája van! Ha tippelnem kéne, valami nemes – azt hiszem, így hívják őket – kisasszony, bár hogy pontosan ez mit jelent, azt még nem igazán sikerült átlátnom. És az a baba is milyen szép! Vajon hol lehet ilyet szerezni? Néztem csodálkozó arccal az előttem állót, ekkor csapott meg a belőle áradó félelem. Próbálta nem kimutatni, de egy ilyen erős érzelmet anélkül is olvasok, hogy egyáltalán a tudatának közelébe mennék. Lopva vállam fölé pillantok, de a rejtőbűbájok aktívak, semmi nem emberi nincs bennem – akkor mégis mitől félhet…? - Szia! A nevem Liliath, és hogy hogyan kerültem ide, húha… Röviden… teleportáltam, bár nem pont egy szökőkút széle volt a célom… Csak teleportálás előtt nem látom, pontosan hova teleportálok, csak annyit tudok, hogy egy mágikus gócpont van ott, és az melyik elemhez köthető – hadartam el a választ egy levegőre zavaromban, majd még hozzátettem: - És nyugodj meg, kérlek! Nem harapok, csak ha belém rúgnak – ezzel próbálom megnyugtatni a másikat. Azt direkt nem tettem hozzá, hogy ha belém rúgnak, akkor viszont elég nagyot tudok harapni. Közben egy jelentős adag vizet csavartam ki hosszú, vörös hajamból. Gyorsabban is meg tudnám szárítani, de ha most elkezdek varázsolni, a riadt, törékeny emberlány a végén még elájul ijedtében, vagy ami még rosszabb, hívja az őröket. Semmi kedvem most harcolni, de mivel nem érzek más helyet, ami alkalmas lenne, hogy újratöltődjek a közelben, így kénytelen lennék megvédeni magam… Ami, mondanom se kell, főleg így, a tartalékaim végén, még az utánpótlás közelében sem igazán akaródzott, főleg, hogy még mindig néha túllövök a célon. - És neked mi a neved, ha szabad kérdeznem? És pontosan hol az a bizonyos itt, ahova kilyukadtam végül, és mégis, mivel rémítettelek meg ennyire? – teszem fel kérdéseimet őszinte érdeklődéssel a hangomban, miközben körbenézek, hogy jobban szemügyre vegyem a kertet, amibe érkeztem. – És mégis ki az a Fritz, akit annyira emlegettél az előbb? Közben nekilátok a szoknyámból is kicsavarni a vizet, majd egy hangosat tüsszentek a hidegtől. Remélem, mielőbb sikerül megszárítanom magam… De mitől lehet ennyire megrémülve? A kíváncsiság végül erőt vett rajtam, és belelestem a másik gondolataiba – csak a felszínre, csak annyit, mitől tart. „Orgyilkosok”, „halál” – mégis, ki akarna bántani egy ilyen törékeny és kedvesnek tűnő lányt?! De nem, már így is túl kíváncsi voltam, majd elmondja, ha akarja. - Bocsánat, ha esetleg megrémítettelek, nem ez volt a célom – teszem még hozzá kicsit zavartam, miközben végzek a szoknyám kicsavarásával. – És ha nem haragszol, ha útba tudnál igazítani, hogy hol tudom megszárítani magamat, azt nagyon szépen megköszönném, mert azt hiszem, kicsit eláztam a szökőkútba borulás közben – fejezem be a mondandóm és remélem, hogy nem kiált az őrökért. Nem akarok bántani senkit, de eléggé létkérdés, hogy újra tudjak töltődni, szóval, ha kell, kész vagyok harcolni is érte…
Az erőd képe most némiképp kietlen és zord, nem világít benne Estella asszony gyönyörű fénye. Ugyan Fritz bundás alakja valamelyest enyhíti ezt a mélységesen nagy űrt a lelkemben, de azért… nem ugyanaz. Nem tudom feledni azokat a szigorú ámde mézlágy pillantásokat, finom parfümjének illatát, puha kezének óvó érintését az arcomon. Ugyanúgy, ahogyan a tényt sem vagyok képes kiölni az elmémből, hogy egyszer… valamikor… tán nemsokára… rájönnek. Felfedik titkom s én, egyszerű kis államérdek majd meglakolok minden bűnért akkor is, ha nem volt más választásom. Hiszen lett volna… mégpedig maga a halál. Az fáj. Persze hogy, kellemes halál jóformán nem is létezik. Pontosabban, az olyanoknak, mint mi, az sosem adatik meg. Ilyenkor mindig egy kicsit jobban félek. De talán… attól még jobban, hogy mi történne ha egyszer Liddertal grófnője rájön, miféle kisegeret nevelgetett. S a csalódás… melyet ezzel okoznék neki, jobban fájna mindennél. Még a halálnál is jobban. Erre most? Itt áll, itt néz rám valaki, ki a semmiből termett elő. Hát mi más közlekedne így, ha nem egy orgyilkos? Mi végre, mi másra? Végünk! Ezzel nem segítesz a helyzeten! Csitul, shhh… gondolkozz te Cirillának csúfolt egyszerű lélek. Bár babámat oldalasan tartom tőle távolabb, mint ahol én állok, szemem pásztázza őt és a környéket is. Hívjam az őröket vagy ne? Talán már tudják azt is, hogy miféle vagyok és már a lándzsákért rohannak el? Mi legyen, mit tegyek. Estella! Gyere haza… kérlek… könyörgöm… nem tudom, mit csináljak! Ne látok semmi értelmet, semmi logikát a lány szavai mögött. Estella asszony, mi marad, ha a logika eltűnik a sorok között? Higgyem, ne higgyem? - E-ezt most nem igazán értem… Nem azért jöttél, hogy megölj engem? Lelkemben halovány kis liliomként virágzik ki egy kósza vágy, egy gondolat, érzés, féltés, mely igyekszik kicsírázni a szívemben, s lassúlag áldó nyugodalmat hoz lelkemre. Lehet, hogy.. még nem tudják? Hogy úgy igazán… véletlen? Hát elhihetem-e? - Miért akarnának téged megrúgni? Talán… eltulajdonítottál valamit? Értetlen emelkedik meg egyik szemöldököm, de a végére konkrét csodálkozásba fordul át, ahogyan az ismeretlen lány számára… nos, ismeretlennek bizonyulok. Mondjuk, kit is akartam átverni, senkinek sem vagyok fontos. Egy aprócska, illékony álom ez, mely ha felébreszt, éltemet kéri cserébe. Hableány? Hmm… nem mondasz akkora butaságot, mint amilyennek elsőre tűnik… de azok a legendák nem a nyílt tengerről szólnak? Ez csak egy szökőkút… jó, az igaz, hogy megtermett fajtába való, de akkor is. Babámat magamhoz ölelve teszek egy tétova lépést előre és igen, kihúzom magam. Estella asszonynak mindenhol van szeme, bizonyosan megtudná, ha görbe háttal mutatkoznék be. - Az én nevem Cirilla Fiona Elen Riannon, Cintra hercegnőjeként pedig ebben az erődben nevelkedem Liddertal grófnője által. Üdvözöllek Darn Rowenben, kedves szökőkútbéli Liliath. Talán egy kicsit gyorsan mondtam végig, de javarész egy, maximum két szuszba sűrítve, azonban még sosem kellett a grófnő jelenléte nélkül idegenekkel beszélnem, így ez egy kicsit… nem is tudom. Most kicsit bátorkodom jobban szemügyre venni őt, mialatt babámat szorítom magamhoz, jéghideg kezem az idegességtől csak hidegebbé válik a porcelántól. - Hát… Nilfgaard császárának emberei őrzik ezt a helyet… ha valaki ide be akar jönni, általában vagy megölni akar, vagy ritkább esetben ellopni valamit. Te ugye nem gondolkozol ilyesmin? Hogy mi? Óh, Fritznek hívják a kiskutyámat, azt hittem ő borult bele a vízbe. Még nem gyógyult meg teljesen a mancsa, kicsit esetlen így néha. Ezt pont te mondod… Ne kötekedj már megint… most sokkal fontosabb, hogy megfelelően hasznosítsuk a tanultakat! Te is azt akarod, hogy Estella asszony büszke legyen ránk, nem? Na ugye, a hallgatás beleegyezés. A tüsszentésre össze is rezzenek, még egyszer alaposan megnézem… mondjuk, nincs is nála fegyver. Akkor… bizonyosan félreértettem, ugye? Nem is tudom hirtelen mihez kezdjek a helyzettel, de aztán eszembe jutnak az angyali szavak. Gyakorlás! Ez jó lesz hozzá! - Kérlek áruld el szándékaid, s ha azok nem a rossz utat képviselik, akkor nincs ellenemre, hogy segítő kezet nyújtsak. Válaszolj hát őszintén: szándékodban áll bántani itt bárkit is?
Ez a lány, és a belőle áradó félelem… Mégis ki és mit művelt vele, hogy ennyire megrémül tőlem? Ha jól sejtem, nem igazán értette azt, amit a teleportálási metódusomról magyaráztam – ostoba Liliath, mindig elfelejtem, hogy ebben a világban a mágia nem épp jól megértett és széleskörben ismert tudomány. Hmm, hogyan is kezdjek bele… - Már mi a szöszmöszért akarnálak én megölni? Meg úgy általában, miért akarna téged megölni bárki? Hogy mi?! Alig két perce teleportáltam ide, már hogy a manóba lett volna időm eltulajdonítani bármit? Meg amúgy is, minek tennék ilyet? – Az arcomra kiül az őszinte értetlenség. – Ez csak egy amolyan szófordulat volt… Nem teljesen értem a másikat. Bizonytalannak tűnik, mint aki nem tudja, mit tegyen. Nem vagyok ehhez hozzászokva, és amúgy is, én csöppentem be egy ismeretlen kertbe, majd áztam el – bár, ha azt veszem, miket gondolt rólam, mégis milyen rémtörténetekkel traktálhatták kiskorában szerencsétlent a szülei? Aztán kihúzza magát. Jó hosszú neve van, nem mondom, és ez a sok titulus utána… Szóval valóban nemes, azok közül is a hosszabb titulusúak azt hiszem a fontosabbak, vagy fene se tudja, de szeretik halmozni őket, mint én a könyveket. Aztán a szökőkútbéli megszólításon hangosan felnevetek. - Nem vagy „szökőkútbéli”, drága… Hogy is szólítsalak akkor, Cirilla? Fiona? Elen? Vagy esetleg Riannon? És bocsáss meg, de a címedből egyik sem mond nekem semmit. Felőlem akár a fél világ úrnője is lehetnél, az sem izgat különösebben, a lényeg, hogy nem vagyok szökőkútbéli. Északról érkeztem ide, leginkább gyalog, de az út végét teleportálva tettem meg. Oh, de azt hiszem, nem tudod, mi az a teleportálás. Nos, az… hogy is magyarázzam el valakinek, aki nem ért a mágiához… Na szóval, a teleportálás lényege, hogy két távoli helyet összekötsz mágiával, így képes vagy anélkül előre mozdulni, hogy valójában mozognál, viszont esetemben ehhez kell egy pont, amit mágikus érzékelni tudok. Ez esetben a szökőkút volt az a pont, viszont azt, hogy valójában mi van a pont körül, azt nem látom. Azt hiszem, ez a magyarázat se sikerült túl érthetőre… - És még egyszer, utoljára: nem akarlak bántani, se téged, se senkit. Szegény lánynak ez valami rögszemélye lehet. Aztán a kutya említésére elmosolyodok ismét. - Oh, biztos egy bűbájos eb lehet, és ó, szegény, hogy sérült meg? Ugye rendbe fog jönni? Remélem, hogy ettől a témától kicsit megnyugszik, és esetleg túljutunk azon, hogy bántani akarom-e. - Akkor még egyszer, nem akarlak bántani, se téged, se senki mást, amíg ti sem akartok bántani engem. Hidd el nekem, ha az lenne a célom, hogy bántsalak, akkor egy, nem a szökőkutadba pottyantottam volna magam, kettő, nem kezdek el hangosan kiabálni, három, nem kezdek el beszélgetni az áldozattal csurom vizesen, négy… - itt elharapom a mondatot, mert rá kell jönnöm, hogy a négyes pont az, hogy már nem állna ez a kastély, ami nem épp egy megnyugtató érv, pluszban ismét rámtört a tüsszöghetnék a nedves, nem épp meleg ruháimtól, így mikor végre abbahagyom a tüsszögést, inkább így folytatom: - …Négy, komolyan, úgy nézek ki, mint aki azért jött, hogy bántoson másokat? A végén még megsértődök! – öltök a másikra durcásan nyelvet. Komolyan, mi van ezzel a világgal?! Mindenki vagy megölni akar, vagy azt feltételezi, hogy én akarom bántani. Mégis miért akarnék bántani bárkit? Mindenkinek jobb a békesség.
Nem…én ezt nem értem. A nagyságos Stella asszony nem így mesélt a betörőktől és mindenfajta orgyilkosokról. Kezd meginogni a hitem abban, hogy mivel is állok szemben, azonban a biztos halálnál talán még ijesztőbb a bizonytalan tudatlanság. Mert mi van ha.. csak idő kérdése. Néhány kósza pillanat s majd akkor csap le rám, amikor a legboldogabb vagyok. Így lesz… igaz? Tehát.. már sosem szabad boldoggá lennem? S akkor… akkor élhetek? Bolond beszéd. Hát már reménykednem is kár? S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll… Fel nem röppen… tán soha már. Ajh, ez a nap, ez az erős fény mely a lelkemig hatol s ott feléget mindent. Itt állok egy lánnyal szemben,m kit csak úgy szült a lég, bele a szökőkutamba egyenest. Jaj mit is beszélek… nem is az enyém. Egy aprócska, jelentéktelen kis államérdeknek nincsenek tulajdonai. Még a saját élete sem lehet az… - Nem tudom… általában idegenek ezekért a dolgokért szoktak idejönni… Felelem kissé bizonytalanul, mert az biza tény, hogy Darn Rowan a térkép legcsücskében van, mindentől IS távol. Szóval… aki erre téved, az általában innen akar valamit. Ilyen vagy épp olyan formában odébb tenni. Javarészt engem láb alól. Szerintem flúgos… Na, viselkedj, lehet nem értjük pontosan, hogy mi történik itt, de azért ez elég goromba következtetés és még korai is. Amikor azt mondja, hogy nem szökőkútbéli, miközben figyelem, ahogy eddig a szökőkutamban állt… nos, szerintem az arcomra van írva, hogy ezt kétlem, de egyébként igyekszem kellő távban maradni tőle. elvégre még az is lehet, hogy kém! Lehet a felséges császár gyenge pontját keresik. Akkor nagyon el van tájolva… Csitt már! Tudom! Tudom… ne keseríts jobban. Csakhát..na. - Igazából, kisasszonynak szoktak hívni. De mindegy is… hiába magyarázod…nem igazán értem ezt aaa…aaa telepotolós dolgot. Kisimítom a babám arcából az egyik tincset és megigazítom a szoknyája ráncát. Azt hiszem… hogy mégsem kell félnem tőle. Annyira. Mármint..ennyi idő alatt már megölhetett volna, nem? De. Na ugye, szóval csak pillogva rá helyezem az egyik lábamról a másikra a súlypontomat. Most az a szörnyűséges helyzet állt fenn, hogy ha hívok valakit, hogy hozzon törölközőt, akkor rájönnek, hogy valaki bejutott. És ez további problematikákat vetne fel. - Oh igen, kis hamis, de nagyon barátságos. A rózsabokor aljában nyüszítve találtam, nem tudom mi lehetett vele. Lehet menekült valami elől. Összerezzenek, ahogy nyomatékosítja szavait, és már kérném is ki magamnak, hogy hát ő van éppen más portáján, amikor eltüsszenti magát. Sóhajtok egyet és a ruhámból kihalászva a kis csengőmet, megrázom azt. - Hozatok neked törölközőt. Teszem hozzá magyarázatképp, így amikor Jácint meglepetten előkerül, csak egy suta mosollyal utasítom. Törölköző és forró kakaó. Két bögrével. Látom rajta, hogy nyugtalanítja a különös vendég, de bízhatok benne… azt hiszem. - Gyere addig a pavilonba, ott le tudunk ülni. Mondd csak… mindig egyedül utazol? Tényleg nagy a világ? Merről jöttél? Láttál valami érdekeset? Kezd megjönni a kíváncsiságom, miközben visszasétálok korábbi helyemhez és leülök a párnákra. A babát finomat és óvatosan ültetem a bársonypárnára magam mellett.
Őszintén szólva, nem pont így terveztem a felbukkanásom, de lehetne rosszabb is. Egy barlang mélyén, ami tele van nekrofágokkal… Bár így belegondolva, ott legalább egyértelmű lenne a helyzet – ők megpróbálnának megenni, én meg rövid úton egy kupac hamuvá változtatnám őket. Így belegondolva, inkább egy sereg nekrofág, mint egy rémült, korombeli lány… - Értem, bááár, hidd el, ha be akarnék törni, azt nem ilyen bénán csinálnám. Először is hallhatatlanná tenném magam, hogy ne halld, hogy hol vagyok, aztán megpróbálnék elbújni, és nem, nem a szökőkútba. És én nem az általában vagyok – hangomban némi felháborodás keveredik egy nagy adag szurkálódással, de a másik érezheti, hogy alapvetően nem veszem komolyan a helyzetet. Közben érzem, hogy az erőhelyből lassan áramlik belém az energia – sajnos nagyon lassan, a víz sose volt a legjobb barátom az elemek közül, még mindig nem bánok vele olyan jól, mint az itteni mágusok bármelyike, de mind földből mind szélből sokkal gyorsabban tudok erőt meríteni. A tűz… nos, a tűz érdekes módon azzal bánok a legkönnyebben, abból tudom a leggyorsabban újratölteni a megcsappant tartalékaimat, de épp víz van a közelben, ezzel kell beérnem. Ami azt jelenti, hogy a palotához leszek kötve néhány napig, ami azt jelenti, hogy jó lenne, ha nem érném el, hogy megpróbáljanak kidobni. Kisasszony… milyen furcsa megszólítás! - Értem, hát akkor kénytelen leszek én választani, szóval lehetsz Cirilla, de lehesz még Ciri vagy Fiona, azt már, hogy melyik a kettő közül, rád bízom – próbálok nem nevetni, de minden elázásom ellenére szórakoztató a helyzet. Hosszú idő óta az első korombeli, akivel találkozom. - Hmmm, ha nem érted, lehet egyszerűbb, ha az elején kezdem. Tudod, mi az a mágia? És kik azok a mágusok? De tudod mit, megmutatom – azzal kinyúlok a tudatommal és felemelek egy követ a földről telekinézis segítségével. Csak remélem, hogy nem visít, hogy „boszorkány” és próbálja meg rámgyújtattni a kertet… - Ugyanúgy, ahogy képes vagyok lebegtetni azt a követ, képes vagyok felbukkanni helyeken, de nem mindig tudom, hogy pontosan hol bukkanok fel. Na, pont ez történt most is, amíg fel nem bukkantam itt. Nem tudtam, hogy itt egy kert és egy szökőkút van. Egy forrásra, vagy földalatti víztározóra számítottam, nem egy kertre. Szegény kutya, hogy még egy olyan ártatlan és alapvetően emberbarát jószágnak, mint egy kutya is menekülni kell… - Óóó, nem harap? Megsimogathatom, ha megszáradtam? – szalad ki a számon a kérés, mielőtt átgondolnám, mit is mondok. –És szegény, de ha jól értem, akkor itt egy kedves és szerető gazdira talált. Nem mondom, hogy feldob, hogy más is megtudja, hogy itt vagyok, de ezt nem fogom szóvá tenni. - Köszönöm szépen, az nagyon jól esne, bár nem tudom, hogy az ázott ruháimon mennyire segít… - Azt hiszem, az első dolgom lesz vízállóvá tenni a ruháimat, ha kikeveredek innen. – Kakaó…! Imádom a kakaót! – a szememben boldogság csillan. – Köszönöm, és igen, nincs, aki elkísérjen, habár egyszer utaztam együtt egy csapat törppel, akik nagyon kedvesek voltak. Igen, a világ nagy és tele van emberekkel, és mindenféle szerzetekkel… Vannak törpök, tündék, félszerzetek, de találkoztam már vajákkal is. A vízbefúltak és egyéb szörnyek ijesztőek, de szerencsére meg tudom magam védeni tőlük. De sajnos még csak nagyon keveset jártam be a világból. Ez a második világfelfedező utám, és mint már mondtam, északról jöttem, Novigrad közelében lakom egy erdőben, és hogy láttam-e érdekeset… Hmmm… A nagy déli sivatag annak számít? Bár, ha engem kérdezel, ez a hely is érdekes. És tudtad, hogy vannak trollok a hidak alatt? Idefele jövet kettővel is találkoztam! – kezdek mesélni az élményeimről, amik ebben a világban eddig értek. - De te is mesélj kicsit! Milyen itt? Mondtam már, hogy nagyon csinos babád van? .
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
Lassan egy hónapja, hogy eljöttem otthonról. Mikor elhagytam Nilfgaardot a legutóbb, feltett szándékom volt, hogy visszatérjek ide, azonban a közeledő tél nem mondom, hogy lehetetlenné tette volna az utat, hisz egy kis hó nekem nem akadály – de eddigi tapasztalataim alapján, ha messziről jött utazó érkezik, akkor is furán néznek rá, ha nem olyankor teszi, mikor a közlekedés elvben lehetetlen lenne. Így jobbnak láttam, ha pihenek kicsit a legutóbbi ottjártam után, míg végül csak tavasz közepén indultam útnak, de ezt a döntésemet nem bántam meg, mert így kifejezetten szép időt fogtam ki. Ugyan az út javát teleportálva tettem meg, de az utóbbi három hétben nem érzékeltem semmilyen erőhelyet a környékemen, és azt hiszem, sikerült is eltévednem egy kicsit, ami lassan problémákhoz kezdett vezetni.
️
Az erőd képe most némiképp kietlen és zord, nem világít benne Estella asszony gyönyörű fénye. Ugyan Fritz bundás alakja valamelyest enyhíti ezt a mélységesen nagy űrt a lelkemben, de azért… nem ugyanaz. Nem tudom feledni azokat a szigorú ámde mézlágy pillantásokat, finom parfümjének illatát, puha kezének óvó érintését az arcomon. Ugyanúgy, ahogyan a tényt sem vagyok képes kiölni az elmémből, hogy egyszer… valamikor… tán nemsokára… rájönnek. Felfedik titkom s én, egyszerű kis államérdek majd meglakolok minden bűnért akkor is, ha nem volt más választásom. Hiszen lett volna… mégpedig maga a halál.