Janka Peterson

Becenevek: Jan, Jankácska, Tress, Nyünyüke Életkor 17 Látszólagos kor 17 Csoport/faj bárd/ööööö Foglalkozás Ő egy bárd, egy zenész, utazik, s énekel kedvére balladákat,

Különleges képességek/faji adottságok

nincs

Jellemrajz

Azt mondják egyesek, hogy lobbanékony vagyok. Pedig egyszerűen csak nem szeretem, ha szólnak a magasságom miatt. Vagy épp a jövőmről döntenek, a  megkérdezésem és beleegyezésem nélkül. Mindenkinek van egy pont, ahol elpattan az a bizonyos húr, nem? De, ennyi, kész, és én általában ugrok olyankor. Földre már nem verem magam, az gyerekes.
Szabad vagyok. Olyan fura belegondolni ebbe, hogy nincs ki ellen lázadni. Nincs, kit káromkodással kéne kiidegelnem. Szabad vagyok, a szó legszorosabb értelmén szabad, olyan, mint egy énekes madár, ki most szokja meg, hogy nem teszik elé a magokat ha sipákol, viszont nem várnak el tőle dolgokat. Az elmúlt pár hónapban hozzászoktam, ha nem teli hassal fekszem le, vagy éppen nem egy puha ágyban. Ahogyan ahhoz is, hogy nincs, ki megcsinálja helyettem a dolgokat. Most, hogy így belegondolok, a javamra vált csak a szökés. Sokkal kevesebbszer akadok ki, és senkinek se ugrok neki. Egyszerűen nyugodt szívvel tudom adni az igazi Jankát, nem kell megjátszanom magam. Olyan, mintha a gyermekkort hozták volna vissza - kalitka nélkül. Szabadon énekelhetek s táncolhatok, akkor kajálhatok amikor a pénztárcám engedi, nem pedig akkor, Mikor mondják. Tudom, hogy vannak hibáim, melyeket próbálok kiküszöbölni, például hogy nem irányíthatok embereket. Jópofát kell vágnom, bármennyit is kapok. Bárhova megyek, készen kell állnom a futásra, ha úgy gondolják, nem csak egy bárdnak a szolgáltatásait kell teljesítenem. Vagy, éppen az, hogy nem akarnak fizetni. Sok mindent kell még tanulnom a világról.

Megjelenés

Azt a baromira felesleges feladatot adta föl a tanár, baszki, hogy írjak a kinézetemről fogalmazást. Annyira nem tudok mit írni, barna a hajam, kék a szemem, a bőröm meg fehér. Enyhén napbarnított. Most mégis mit vár el, írjam ugyanazt mit megtudok fogalmazni tizenöt szóban,  csak épp százötven szóban? Sírjon akkor gyönyörében, hogy azt kapja meg mit várt. Ám legyen. Beleharapok az alsó ajkamba, semmi se jut eszembe. Ráncolom a homlokomat. Biztos hogy eszembe jut valami. Kezdjünk valami általánossal.
Aki csak rám néz, rögtön rájöhet a nememre, aztán arra, hogy a hajam pont olyan, mint a kiszáradt föld, mely most jutott a frissítő, életet adó esőhöz. Egyszerűen jó-ránézni-barna, nem a legsötétebb árnyalat, és tudja az ember, hogy ezzel bizony foglalkoznak. A szemem, amely egy udvarlóm szerint Treskék, könnyen érzelmeim elárulójává válhat. Tudom, hiszen az, ki megkérte a kezemet, hamarabb tudott a hangulataimról, mint én. Túl könnyen ismert ki. Na mindegy, ezzel most nem foglalkozom.
A bőröm, mely puha és tiszta, a lehető leghalványabb barna. Régen sokkal barnább volt, de az utóbbi években nem tartózkodtam sokat kint, így az eredeti színében pompázik. Szeplőim, különlegesebb anyajegyeim nincsenek, ahogy heg sincsen. Hiába, minek is lennének, semmi okot sem adtam rá. Sajnálatos módon alacsonynak mondhatom magam, ugyanis a 160 cm-mel nem tűnök ki a tömegből. Hiába, túl sok a hiába, mindennek megvan az ára, kellemes rám nézni, cserébe nem nőttem nagyra. Fontos számomra a testmozgás, így heti pár óra vívással tartom karban az izmaimat. Hiába, a pengetés nem ugyanaz.
A kényelmesebb ruhákat kedvelem, el nem tudom képzelni magamat egy ruhában, mely nem enged lélegezni. Számomra fontos, hogy kényelmes legyen és nyugodt szívvel tudjak benne rohanni, ne tapadjon rám és ne mutasson sokat. Természetesen az is az elsők között van, hogy az időjárásnak megfelelő legyen.

Belenyúlok a zsebembe, majd elolvasom újra ezt e fogalmazást. Nem adtam be végül. Leléptem. Fölkuncogok, nadrágokat hordok és ingeket, inkább a férfi ruhát részesítem előnyben. Hiába, az a jobb a vándorláshoz. Életem legjobb üzlete volt, mikor megszabadultam attól az ocsmány kék ruhától, melyet el akartam égetni, cserébe egy vastagabb, sötétszürke köpönyegért. Hátrafogom a hajamat, sapkámat fejemre teszem. Kell valahol szappant vennem. Nem bírok ki két napnál többet már hajmosás nélkül.

Előtörténet

-Hogy az a jó isten által meg nem áldott, rézfán fütyülőbe bújtatott, ork szülők által fel neveltetett, Kukucsinfalván napvilágot látott, sikoltozásokba s rongyleprába öltöztetett, szultán s egyéb állatfajták ölét megjárt disznó anyájú, alkoholmámorba fürdetett nagyapájú, pikkelyt páncélt hordó, vadkannal kefélő, repedt tokájú, büdös szájú, ritka fogú, mocskos tetves rühes rabló fatuskó fajtádat, hogy vinne el a ködmönbe áztatott, kecskével baszó, hét pokol mindenurának legundorítóbb, legocsmányabb ágyasa! Mégis, mi a francos kibaszott fenét képzeltél, mikor erre vetemedtél, te, te leprás tuskó? Hogy majd vigyorogva, rózsaszín ködbe burkolózva fogom elrebegni az  szór, azt a négy betűset, mely egész utána lévő életemet meghatározza? Hát kibaszottul nem! –Dühösön trappolok felé, minden egyes lépésemnél dobbantok. Én most meg fogom verni, kibelezem s a vérével fogok egy négysorosat írni arról, hogy miért nem ajánlatos megtenni azt, melyet elkövetett. Hát ennyit jelent neki 17 év barátsága? Ennyit, és semmi többet, viseljem a nehezet, míg ő a kellemeset? Megállok előtte, egy centit se hátrál azóta, hogy beléptem a szobába. Igaz, végig ült, nem is nagyon hátrálhatott volna, de nem érdekel e most. Csak az, hogy ott ül a szája sarkában az a kiállhatatlan, mindent tudó mosoly, mely azt hivatott jelezni, hogy számított a kiakadásomra. Most úgy, de úgy megtépném, szerintem sejti is ezt, ugyanis már letette a pennát, rögtön miután beléptem. Hát könyörgöm, mi gondolt ez, majd odaleszek érte? Az ajánlatáért? Mi vagyok én, valami áru, melyet kilójáért megvehetnek? Kész vagyok ráugrani, látszik rajtam hogy pattanásig feszült vagyok.
Megmozdul, feláll, fölém magasodva ezáltal, közelebb lép, épp annyival, hogyha esetlegesen le szándékozik hajolni, megtudjon csókolni. Tegye csak meg, lopjon egyet, cserébe leharapom a nyelvét ennek a töketlen fráternek. Két csuklómat könnyedén fogja meg, majd teszi át a balt is a jobb kezébe, a hátam mögé. Lendül a térdem, hogy a lefogásért cserébe tökön rúgjam, melyet meghiúsít azzal, hogy alányúl, megfogja, felhúzza. Lábujjhegyre állok, tudja, hogy el fogok esni, ha tovább csinálja, én is tudom ezt, azt is tudja, hogy tudom. Hátrahúzza a karomat, és még feljebb emeli a térdemet, majd hirtelen enged el. A várt hatás nem marad el, le is esek a földre rögtön, és mire észbekapnék, hogy ideje felállni, vagy valami, már rajtam van. Ül a derekamon kényelmesen, lábai satuba fogják lábaimat, és lefog. Megint, a fejem felett szegezi a földre mindkét csuklómat.
- Még ennyire mérgesen is csodaszép tudsz lenni, én édes Tresem – közel hajol hozzám, suttogja a szavakat csak, tisztán, artikulálva. Jól van, mondja csak nyugodtan. Belenézek abba a gyönyörű barna szempárba, melyek már annyi női szívet dobogtatott meg. Szabad kezével végigsimít az arcomon, majd elveszi. Fellélegzek, bár nem kellene még. Aztán az ingem legfelső gombját gombolja ki. Hé, erről nem volt szó, ezt ne, nem akarom, nem itt, nem most, nem vele!

- Engedjetek el az Akadémiára., Kijárom, ha esetleg bukok akkor azután és igent mondok. Oké? Igent mondok, Melitére esküszöm, vagy kértek mást? - Szó bennakad, mindenki engem néz Az apám és a seggfej, tudják, hogy ha engedik, megteszem. Apám és anyám tehetős kereskedők leszármazottjai, ők maguk is azok. Nem hiába szeretné a vagyonát tovább gazdagítani azzal, hogy hozzáad a sráchoz. Ő szeret engem, kap plusz pénzt az apám, és nekem ebbe nincsen beleszólásom. De van, a makacsságommal sikerülni fog legalább ennyi haladékot kierőszakolnom belőlük, ezt eldöntöttem. Mindig is a művészetekkel szerettem volna foglalkozni, Öt vagy hat lehettem, mikor láttam egyszer Kökörcsin mestert zenélni. Annyira elképesztő volt, meg akarok egyszerűen tanulni legalább olyan jól játszani a lanton. Oké, tudok egészen jól játszani, de nem elég. Nem, egyszerűen jobbnak kell lennem. Ha sikerül elérnem a feltételem első részének teljesítését. Akkor elszökök. Leszek vándorzenész, menni fog. Elmélkedésemből apám hangja riaszt föl.
- Legyen egy év - alkudozik.
- Az egész képzés - nem engedek.
- Kettő, és ez az utolsó - feljebb vitte, szerintem menni fog akkor az egész is. Meg is van, hogy mivel.
- Kiugrom az ablakon- tudják, képes vagyok rá
- Legyen az egész képzés - belement. Vidáman szökkelek föl és öklözök a levegőbe, hódolhatok a hobbimnak. Megtanulhatok még több balladát, tanulhatok mindent mi érdekel. Persze, ez nem minden. Van már lantom. És van énekhangom, meg tudok fejből balladákat. Kisebb gyakorlatom is van. Még egy lépés a szabadság felé.

Mosás. Állok a patakparton, és próbálom eldönteni azt, hogy most én vagyok ennyire kurvára szerencsétlen, vagy kimosni egy ruhaneműt tényleg ennyire nehéz. Ha az első, akkor kénytelen leszek sürgősen változtatni ezen, hiszen már nincs, ki megtisztítsa azt, amit viselek, ha a második, akkor viszont nem értem, hogy miért nem fizetik meg jobban a mosónőket. Vicces, hogy én már csuromvíz vagyok, míg az ing nem. Oké, harmadik próbálkozás.
- Hálj három szifiliszes vaddisznóval a jó kurva istenit! - Kiáltom mérgesen, a patakban csücsülve. Jó hír, hogy legalább az ing is vizes lett. Brr, lennék már vele készen, fázok. Ki kell szedni belőle a sarat és az izzadtság szagot, és kész, vita nincs. Nyúlok a patakpart mellé tett szappanért és beszappanozom az inget. Csak óvatosan, értékes a szappan. Hogy is csinálta az akit láttam? Összedörzsölte az anyagot? Kutakszom elmémben információ után, biztos találok valamit. Egyszerűen nem fogadok el nemet. Azt hiszem jól gondoltam.
Miután végzek, a szappant elcsomagolom, a vizes holmit meg egy vékony, majdnem vízszintes faágra lógatom ki. Nézem a tüzet, mely le fog égni és kell tenni rá. Nincs hozzá kedvem. Köpenyembe vagyok beburkolózva, olyan jól melegít át. Lovacskám békésen legelészik. Milyen ki idilli ez, egy ötlépésnyire a nyílt tereptől, teljesen elrejtett kis hely. Van időm bőven most. Előveszem az egyik lapot, és nekiállok átdolgozni a verset. Sose lesz ez elfogadható.

Janka a nevem, hírem nincsen
Azt se tudom, hol a helyem
Nem hiszem, hogy tűzhely mellett
Kölest fűzve, rojtot tűzdelve
Abban belehalnék, azt hiszem.

Persze tudom én, urak, hölgyek,
Ez nem egy szokott helyzet,
Teljesen természetes nektek,
E korban a lány férjhez menése,
Remélte az apám, megteszem,
Soha nem is csalódott addig bennem,
Otthon is mindig tettem a dolgomat,
Nos, mégis kereket oldottam.

Példareag

Gyönyörű a táj, ha ismernék akár egy festőt is személyesen, kinek keze munkájában megbízok, ide ráncigálnám és megkérném rá, hogy fesse meg. Melitelére mondom, nagyon ritkán látni ennyire élénken zöldellő bokrokat és ennyire csodás virágokat egy helyen. Te jóságos ég, hogy azok a lókökörcsinek mennyire csodaszépek! Szívem szerint leszállnék Szellőről és gyűjtenék belőlük egy csokorra valót, de minél hamarabb szeretnék beérni a legközelebbi faluba. Még van két órám alkonyatig, szóval elméletileg lenne időm, gyakorlatilag viszont nem tudom. Örülök, hogy kiérten az erdőből, így már egy ág sem fenyegeti a hajamat.  Istenem, add, hogy ne menjen tele falevéllel, utálom kiszedni. Megkocogtatom a sarkammal a drága kancám oldalát, hogy ideje gyorsabban menni. Dallamot dúdolva ügetésbe váltok, s élvezem az arcomat simogató szelet. Mi ez, ha nem szabadság?
Végre-valahára megpillantom a községet, egy nagyobbacska falut. Utam egyenest a kocsmába vezet, hova máshova, hol lovam kikötése után a kocsmároshoz sétálok rögvest. Egyszerű férfiruhát viselek. Hajamat hátrakötve hordom mostanában, levágni nem akarom, viszont zavar. Egyszerűen túl büszke vagyok a fürtjeimre ahhoz, hogy igazítsak rajtuk. Nőjenek csak szépen, puhán.
Az elmúlt időben megszoktam azt a szagot, mely általában van a kocsmában. Füst, szesz, emberekből kipárolgó izzadtság, por és étel keveredik benne, néha hozzá csapódik más is. Mondjuk ebben nem lehet legalább vágni a vizeletszagot, mely máris jó pont. És tisztábbnak tűnik a többségnél, szóval vagy tényleg jól megy a vállalkozás, vagy lesz valami, vagy várnak valakit, vagy bordélyházként is funkcionál. Számomra a első két lehetőség az, melynek örülne a szívem, gyomrom, végtagjaim. Mert bár még maradt annyim, hogy megszálljak éjszakára, vegyek zabot a lovacskámnak és magamnak vacsorát, de ha nem baj, nem áll szándékomban elkölteni.
- Jó napot – köszönök neki, majd beszédbe elegyedem vele. Szó szót követ, én egyre boldogabb vagyok. Ó, édes istenem, fogadnom kéne most esküszöm, ugyanis elég nagy mázlim van. Fizet koszton és ágyon kívül pénzzel is, azért hogy egész éjjel zenéljek a betérő vendégeknek. Valaki ott fönt nagyon kedvelhet, hiszen sose gondoltam volna, hogy ezt a hármat egyben látom valamikor. Persze meg kell szolgálnom a fizetségemet, így nem is kérdés, hogy egész este zenélni fogok. Csak legyen elég ének és ballada a tarsolyomban.

Ma kakaspörköltet csinálok. Igen, megölöm ezt a kakast, ki már sokadszorra köszönti a hajnalt az élénk rikácsolásával, szívem szerint elvágnám a nyakát, megkopasztanám, kipakolnám, aztán feldarabolnám. A csontokat belőle egy kutyának, vagy macskának adnám. Fognék egy bográcsot, tennék bele zsírt, jóféle füstölt szalonnát, majd két-három fej hagymát aprítanék bele. Miután a hagyma üveges lett, öntenék bele vizet. Nem sokat, csak annyit, amennyi elég. Utána mehet bele a kakaska, feldarabolva, kinek legutolsó bűne a trubadúr felkeltése volt. Ó igen, annyira finom lenne, ahogy szépen összerottyan, ízletes s szaftos, és tunkolni is jó lesz. Éhes vagyok.  Ahogy elképzeltem a megfőzésé, elkészítését, megéheztem közben. Morogva kelek ki a pihe-puha ágyból és állok neki a reggeli készülődésnek. Ing, nadrág, csizma. Fog a fene most mást is felvenni, mindjárt állva bealszom. Kitekerem ennek a nyomoronc kakasnak a nyakát. Elaludtam a hajamat, állapítom meg miközben fésülködöm. Káromkodok mellé, azért fájdalmas ahogy húzza. Túl keveset aludtam, érzem, nem jól mennek a gondolataim.  Végzek a fésüléssel, összepakolok és lesétálok.
- Jól aludtál, drágám? – Ez az anyáskodó hang, melyet nem tudok körülhatárolni és annyira hiányzott gyermekkoromban, nem mástól származik, mint a kocsmárosnétól. Kerekded asszonyság, ki a első pillanattól kezdve belopta magát a szívembe. Ha akarnám se bírnám megállni, hogy ne egy mosollyal válaszoljak.
- Jó reggelt! Igen, nagyon jó érzés volt végre ágyban aludni – válaszolom. Elég egy aprócska szimatolás, hogy érezzem a tojásrántotta illatát. Megkordul a gyomrom, ez egy növésben lévő szervezet, melynek táplálékra van sürgősen szüksége.
- Örülök neki! Gyere, kész a reggeli – ő is mosolyog, már tegnap is szimpatikus volt, jól megértettük egymást. Mikor is fejeztem be? Hajnali két óra körül asszem, miután hat órát zsinórban végigpengettem. Volt valami mulatság, de amilyen lyukas az agyam, elfelejtettem hogy mi volt. Valamilyen búcsú. Nyü, inkább megyek reggelizni. Hogy a fenébe nem égeti meg a tojásránottát? Az enyém mindig odakozmál, ez így csalás. Gyorsan lapátolom be a reggelimet, minél hamarabb szeretnék újra úton lenni, lovagolni és érezni a szelet, ha már az az idióta kakas felkeltett.
- Jó reggelt, kisasszony – lép oda hozzám a kocsmáros. Zömök testfelépítésű férfi, negyvenes évei végén járhat.
- Jó reggelt, uram – úgy köszönök, ahogy ő.
- A fizetsége második része. A tegnapi napon nagyon jól ment az üzlet – tesz elém egy kis bőrtasaknyi orent. Oké, nem tudom mennyi van benne, de nem is érdekel. Kaptam kaját, fekhelyet, nekem ennyi elég is lenne, de ki vagyok én, hogy ne fogadjam el? – Gondolom, lassan indul.
- Ha lehetne egy kérdésem. Merre érdemes elindulni? - Kérdem meg a férfitól. Mi az, mit ő is ajánl hogy lássak, mit érdemes látni. Annyi minden van, mit meg akarok csodálni, annyi helyre szeretnék eljutni. Túl sok mindent választhatok, túl sok minden van, mit látnom kell mielőtt meghalok.
- Ó, errefelé rengeteg látványosság van, de ha mondhatok egyet, menjen majd egyenesen és az első nyírfás -  hogy néz ki a nyírfa, valaki segítsen - forduljon balra. Igazán gyönyörű arrafelé a táj, és még a bor is elfogadható. Továbbá a pálinkájuk igazán isteni - oké. Úgy tűnik, hogy végül nem azt az információt kaptam, mire számítottam.
- Megnézem. Szerintem indulok is - kapom a vállamra a tatyómat, lantomat a kezembe - Viszontlátásra.
- Jó utat, trubadúr-lány - így se hívtak még.

Lehunyt szemekkel lovagolok. Bár először nem gondoltam volna, de mégis megnézem. Milyen lehet az a pálinka, mely a férfi szerint isteni? Hmm, miből készülhet vajon. És mitől ilyen meleg a nap fénye.

Kedves kis Költőpalánta,
Drága Nyünyüke!

Elfogadva!

Azt a rézfán fütyülő, ezüstvillás nyelvű aranysárkányát neki, hát ha valamit, káromkodni tudsz, az biztos! Ilyen karakán leányzót még az a hétszentséges háromarcú Melitele is igricnek teremtett! Azt mondom én, világjárta dalnok, hogy ez a vágánskodás bizony nem naiv kisleányoknak való mesterség, de Jankám, téged elnézve egy cseppet se féltelek: aki kialkudja a kereskedő szüleitől, hogy hadd menjen az Akadémiára, majd képes dobbantani onnan, hogy a nyakába vegye a világot, az bármilyen csehóban feltalálja magát, amíg lant van a kezében, és énekszó cseng az ajkain.
Bevallom őszintén, nosztalgikus érzés volt a történeted olvasni, szinte felelevenedtek bennem, miként álltam én költőnek még ifjabb koromban, és meg kell mondanom, nem csak saját korábbi éveim jutottak eszembe, de egy rég eltemetett, szívemnek oly kedves kolleginám emléke is elröppent lelki szemeim előtt, mintha csak sirály lett volna Cidaris kikötőjében.
De félre a gyászos gondolatokkal, elvégre mégiscsak örömhírt hozok, vagy mit, úgyhogy koccintsunk csak azzal a rozspálinkával, és igyunk az egészségedre! Mert bizony, sokat kell még látnod, tapasztalnod s tanulnod, hogy a híred megelőzzön majd trubadúrként, de én mondom, kevés ilyen ígéretes költőpalántát látni manapság a szakmában!
Nem is állok az utadba, nem én, eredj és foglald le az avatarod, aztán uccu, meg se állj, míg be nem jártad ezt a vén Kontinenst s nem szőtted strófákba az új hősök minden legendás kalandját!
És bár nagy ez a Kontinens, én azért remélem, hogy jártunkban-keltünkben összehoz minket a véletlen, mert bizony, ilyen vetélkedő kolleginával rég nem volt dolgom!

Avatarfoglaló