World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Eskel Latest?cb=20170716122041 Eskel SwX5v3I Eskel Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Eskel, Hránia

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. 22 Márc. - 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Hránia
Today at 15:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Condwiramurs
Today at 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Luna Smok
Today at 9:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:05


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:02


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Wilkina
Yesterday at 9:29


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Axel Walardeb
Szomb. 19 Szept. - 17:48


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Ríviai Geralt
Pént. 18 Szept. - 18:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Ríviai Geralt
Pént. 18 Szept. - 15:35


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Eskel Emptyby Ríviai Geralt
Csüt. 17 Szept. - 14:30

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
108
Reagok száma :
99
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Online
Eskel Empty
Eskel




Eskel




Becenevek:

Már régen rossz, ha egy vajáknak álnevek mögé kell bújnia. Nem szoktak becézgetni. Legfeljebb Ciri hív olykor Eskel bácsinak. Neki mondjuk lehet...

Életkor

Jó kérdés. Nagyjából egy idősek vagyunk Geralttal. Nem tudom már melyikünk hagyott fel előbb a születésnapok számolásával. A mi szakmánkban szinte minden nap van egy új...

Látszólagos kor

Olyan középkorú. Sokat segít, hogy nekem nem lett ősz a hajam. Talán negyvenesnek néznek legtöbben.

Csoport/faj

Vaják

Foglalkozás

Szörnyek. Ronda, veszélyes szörnyek.


Különleges képességek/faji adottságok


Mint minden vajákot a Farkas iskolában, engem is kitanítottak a különböző főzetekre és a vaják jelek használatára, de ahhoz már igen komoly égszakadásnak kell lennie, hogy ilyesmihez forduljak. Valahogy mindig is az evilágibb megoldások híve voltam, még ha egy-egy macska vagy fecske főzet azért jó, ha kéznél van.
Kimagaslóan képzett kardforgató vagyok, ami abból is látható, hogy egyáltalán még élek. Többféle vívóstílus kombinációjából én is kialakítottam a sajátomat, ami a leginkább operál az iskola vajákjai közül az erőre és a kitartásra a kecses ügyességgel szemben. Nem ijedek meg akkor sem, ha csak egy balta vagy buzogány akad a kezembe, az ember ne válogasson. Kiválóan öklözök, szerintem Geraltnál is jobban. Lambertnél mindenképpen.
A mutagének az én esetemben is igen fejlett szervezetet eredményeztek. Van olyan szaglásom, mint egy vérebnek, a látásomra sem panaszkodna egy átlag macska sem, gyorsan gyógyulok és a legtöbb méreg hidegen hagy. Az isteneknek hála, az alkohol nem.
Kifejezetten sokat tudok a szörnyekről, gyakorta forgatom a bestiáriumokat. Lambert szerint hülyeség. Pedig sosem árt felfrissíteni a tudásunkat.
Kiváló lovas vagyok és elfogadható felcser.

Jellemrajz


Ez most baromi unalmasan fog hangzani, de: vaják vagyok. Tudod, az az igazi régi módi szörnyvadász. Nem poharazom királyokkal, nem érdekel a politika, nem viszek ágyba varázslónőket, nem mentem meg a világot. Pusztán bérbe adom a kardomat, ha a parasztok vetését kitúrja valami arachnid vagy a beleit néhány csintalanabb nekrofág. Egyesek szerint hallgatag vagyok, ami szerintem nem igaz. Tény, könnyeden fecsegni csak baráti körben szoktam, ott meg azért tűnök talán csendesnek, mert abban a körben Lambert is ott van. Nem vagyok érzéketlen, ez így nem igaz, de túl sok sirámot hallottam már a parasztoktól, hogy még igazán meg tudjon hatni, de a barátaimért, azért a fél tucat emberért, nos értük akármilyen pokolba hajlandó vagyok elmenni. Ilyen egyszerű. Hogy végeztem-e már ingyen munkát? Mind végeztünk. Olykor mindenki ellágyul, megcsinálja egy jó szóért, egy köszönömért vagy egy lány csókjáért. Nem jellemző, de olykor előfordul. Öreg vagyok, rigolyás és mogorva, de nem lelketlen. Aki ezt a munkát úgy csinálja, hogy a becsületét, tisztességét is feldobja a mérlegre még két orenért, hát nagyon hamar nem fogja tudni, nem szörnyek vadásszák e a szörnyeket az éjszakában. A szörnyekért pedig előbb vagy utóbb, de mindig eljön valaki. Még valami. Értelmes vadra nem megyek, amíg meg nem győződtem a veszélyeiről. Ezen kívül mégis mit akarsz tudni egy magamfajta szeszkazánról?

Megjelenés


Eskel egyáltalán nem akkora hegyomlás, mint ahogy az emberek vissza szoktak rá emlékezni a későbbiekben. Valójában csak 175-180 centi között van valahol, de kétségtelenül meglehetősen tagbaszakadt, erős felépítésű férfi. Gesztenyebarna haja, amikor éppen lehetősége van világi hívságokkal foglalkozni, nagyjából rendezetten keretezi karakteres arcát. A rendszeresen borotválkozik talán túl erős kifejezés lenne vele kapcsolatban, de szakállig azért sosem hagyja fejlődni. Harcedzett ember, komoly izomtömeggel. Fajtájához hasonlóan elég jellegzetes szemei vannak, már csak emiatt is elvetélt ötlet lenne álruhában gondolkodnia. A jobb orcája szinte eltűnt lényegében egyetlen brutális heg, amely a szeme sarkától több ágra szakadva beborítja az egészet le, az állkapcsán is túl lógva a nyakáig. Egy ilyen sérülés nyomával a képén elvetélt ötlet lenne bárhol is csak úgy feltűnés nélkül meghúzódni, de kellően zorddá teszi a képét, ami miatt talán őt próbálják a legritkábban átverni, ha fizetésre kerül a sor. Kényelmes, a mozgást nem akadályozó bőrruhákat hord legszívesebben, olykor a némileg élénkebb színek felé is tesz egy kirándulást. Bárhová megy is, hű paripája, Skorpió biztosan a környéken van, legalább úgy kötődik hozzá, mint Geralt Keszeghez.

Előtörténet


A meditáció a nyugalom kicsiny szigetévé tesz a mindennapok őrületének vad tombolásában. A meditáció az, amikor elcsitul az elme és te újra szembe találod magad egy férfival avagy nővel, akit jól ismerned kéne, kivel nap mint nap megosztod a fekhelyed, a vacsorád, az utolsó korty vodkád. És akit persze mégsem ismersz igazából. Önmagad. Szívből kívánom, ha valaha átéled az élményt, akkor sokkal többet láss, mint amit én napról napra. Ne csak egy árnyalakot, egy üres hordót, amelybe talán lehetne óbort is tölteni, mégis, még trágyalét se tartanak benne. Pedig akkor azért valami lenne. Ha nem is sok, de valami. Én csupán egy lábjegyzet vagyok. Egy monstrum, egy mutáns. Eleven fegyver. Hősök barátja? Talán. De legalábbis lábjegyzet arany tintával rótt hősi lapokon. Csak egy szörny, mi szörnyeket kerget az éjszakában. Jól idomított kutya, mi arra még alkalmas, hogy megmorogja, olykor meg is marja az éjszaka farkasait.

"Kotkodált az öreg tik, kotkodált a léceken.
Kotkodál az öreg tik, kotkodál a végtelen."

Ostoba, buta kis dalocska, hegyi népek gyermekdalocskája, mi valahonnan régről, múlt szürke ködárnyain át duruzsol olykor a fülembe. Bárdolatlan, falusi dalocska, semmit sem jelentő gyermekmondóka. Kökörcsin azt hiszem utálkozna még a gondolatára is a paraszti fabulák ilyen túl egyszerű megnyilvánulásának. Egy asszony hangján csendül fel olykor még. Egy asszonyén, aki mára biztosan csont és por, mélyen pihen sekély sziklasír hívogató ölében. Talán az anyám lehetett. Nem sok emléket hagy meg a magam fajtájának a Füvek Próbája. Nekem ennyi maradt. Egy buta dalocska, amit olykor, ha nincs köröttem senki, aki szentimentális bolondnak tartson, hát a magam kedvéért fütyörészek. Végül is, valaha ez is a részem kellett legyen. Régi seb üszkös maradéka, mit bolygatni nem csak nem érdemes, de nem is lehet.
Én már vaják vagyok. Ezek az első, az igazi emlékeim. A Választás, a Füvek Próbái. Amint érzed, hogy elevenen rothad el benned minden ami múlt, minden, ami gyenge, minden, ami... ami ember azt hiszem. Az ilyesmit nem tudod kivel megosztani, hiszen már az is örökre testvérré tesz valakivel, ha egyszerre élitek át, nem hogy még beszéljetek is róla. Nekem szerencsém volt, az én korosztályomból legalább volt aki túlélte. Geralt. Fehér Farkas. Sosem értettelek meg igazán, de szíves örömest eldobnám a létezésemet a te életedért. Azt hiszem mindünk közül ő jutott a legmesszebbre. Nem, nem azért mert koronás főkkel poharazgat. Nem irigylem tőle sem a hírnevét, sem a flancos kitüntetéseit. Annál inkább a boszorkányait. Ettől több ő bármelyikünknél. Némi felárért a pofámat látva velem is összefekszik akármelyik csaplároslány innen Novigrádig, ez egy dolog. De őt szeretik is a flancos varázslónői. Geralt. Ő nem üres, ó nem! Ha valaki, hát ő nem. Ezt mindig is irigyeltem benned testvér!
Na meg Lambertnek azt az istenverte könnyedségét, amivel az élethez tud viszonyulni. Neki ez egyszerű. Munka, amiért jár az oren és kész, minden más csak sodródás az árral és mulatság. A tréfa és a kard idejének egyszerű váltakozása, kötelmek nélkül. Bárcsak tudnék így tekinteni a világra. Jó lenne nem célokon és rendeléseken merengeni. Vagy legalább megtalálni a saját erkölcsi iránytűmet. Ahogy Vesemir. Ő maga a rend. Ő a Vaják. Így, nagy betűvel. Én talán csak szeretnék az lenni. Vagy nem szeretnék. Néha magam sem tudom. Talán sosem leszek más, mint a "Fehér Farkas barátja", egy vaják aki időnként megpróbálhat kitekinteni Ciri lábnyomából.
Ciri... A magunk fajtának sosem lehet gyermeke és azt hiszem ez így is van jól. De Geraltnak megadatott valami hasonló, nekem pedig talán a nagybácsi szerepköre. Ha valamire rendeltetett a mi korunkban a Farkas Iskolája, mi mindannyian, az Ciri. Ha napjainknak van hőse, az ez a lány. Aki igazán különleges mutánsok és varázslók között, világformáló erő. És tudjátok mit kedves istenek? Az ő történetének lábjegyzete még szívesen is leszek, ha ez a dolgom az életben. Szeretem azt a kis fruskát.
Emlékszem amikor Triss megismerkedésünk idején hozzám lépett, a tenyerét a mellkasomra fektette és a szemembe nézve azt mondta: "Kíváncsi vagyok ki lakik a hallgatag ember szobrában." Furcsa érzés volt. Jó érzés. Keserédes. Vajon tudja-e már mennyire üres a hallgatag ember szobra?
Egyedül Yenneferrel nem vagyunk jóban. Mindig is féltettem tőle Geraltot, még ha tisztelettel adózom is a képességeinek és az eszének. Ő az aki, azt hiszem, pontosan tudja, milyen is vagyok belülről. Vannak emberek, akik úgy néznek rám, mint valami közepesen undorító bogárra, amit most tapostak szét. Yennefer nem. Ő inkább úgy, mint aki nagyon is szívesen kenne szét a csizmája talpán, ez pedig még, ha róla van szó, még egy magam fajta öreg szörnyszülöttet is megrémít. Lambert szerint hülye vagyok, szerinte a mágusnő kb mindenkire így néz. Egyszerűen csak így nőttek a szemei. Fene tudja...
Valahol vicces. A meditációban a tapasztalataink csapódnak le és önmagunkkal találjuk szembe magunkat én mégsem találok semmi mást, mint barátokat, testvéreket, barátok barátait. Hősöket, akiknek rám vetülő árnya határozza meg mindazt az üres héjat, amit az Eskel nevű torzszülött jelent. Önmagamban nincs jelentőségem. Egy ezüstözött penge az éjben, de csak villanásai adnak neki értelmet és töltetet, azok helyezik el a színes kárpiton, mit életek fonalai sodornak egybe, egyetlen valósággá. Szent Melitele! Mennyit nevetne Kökörcsin, ha hallaná miként filozofál egy magamfajta bárdolatlan, kardhoz szokott fegyverforgató. Hát igen. A finomság nem az én terepem...
Évszázada létezem és még mindig keresem az okát. Mármint nem a saját létem keletkezésének, az a nem várt gyermek meséjének anyagiasult valója csupán. De ez kiinduló pont és nem cél. Mi a dolgom? Mi a célom a világban? Mi végre vagyok itt? Orent és piát hajszolni? Lambert ezt mondaná. De ez nem válasz, ez állapot. Legalábbis nem az én válaszom. Vadászni? Irtani más szörnyeket? Védelmezni pár koszos érmén vitázó parasztokat a saját ostobaságuk és előítéleteik teremtette borzalmaktól? A sors bolond marionettjeként táncolni a háttérben, hősi énekek bajnokainak történeteiben? Mindezek együtt? Vagy egyik sem?
Amikor igazán részeg és éppen ezért igazán őszinte vagyok, legalább azt be tudom vallani magamnak, hogy egy gyáva cenk vagyok. Eleinte mart a felismerés, ma már csak keserű utóízt hagy a nyelvemen, amit a következő korty elmos a legtöbb esetben. A bátorság nem egy szál karddal szembe nézni egy fészekalja kikimórával vagy nekrofággal. Arra bárki képes, akinek van kardja. Nekem is könnyű volt odamondani annak a ziháló lovagnak, akit kirángattam a halál karmaiból, hogy viszonzásként azt adja nekem, amit nem várt, de otthon várja. És várta egy lány, mire hazaért Caingornba, a trónjára. Én pedig hosszú évekig vándoroltam úgy, hogy még véletlenül se kelljen Caingornba tévednem és szembe néznem a felelősséggel is, hogy "íme, itt a jutalmad, amiben megállapodtunk". Magamra venni a fajtánk szaporításának ódiumát, ha már olyan átkozott könnyű volt kimondani azokat a szavakat. A sors elől pedig nincs hová menekülni. Végül maga a gyermek, Deidre talált meg. A Lány, a Fekete Nap átkával a fején és egy vaják végzetével a lelkén. Nem tudtam megmenteni önnön belé sulykolt sorsától, amit a kardjának ezüstös villanásai bizonyítottak be és láthatja bárki, aki a képemre bámul. Az elbukott felelősség hegei mélyebbek akármilyen szörny karmainak nyomainál, a csalódott tekintet pedig cudarabb éjszakákat hoz, akármilyen tömegsírban alvásnál.
Jószántából semmilyen nő simítja végig a képemet, túlságosan hasonlít a bensőmre. Vérző sebek emléke a semmin. Nincs anyaszülte ember, kinek megmarad az étvágya, ha az arcomba bámul, ráadásul ez aligha mondható másnak, mint karmikus igazságszolgáltatásnak. Testileg is váljon szörnyeteggé talán a lelki torzszülött. Talán. De akármilyen nyomorékká lettem is, akármilyen árnyaiban rejtőzöm is meg a nálam nagyobbaknak, még mindig az vagyok, aminek teremtettek. Eleven fegyver. Aki pedig megnyugszik a sorsában, az a hősi regék lábjegyzeteként is befuthatja a maga pályáját. Minden üstökösnek van csóvája és olykor az is igazán lehet ragyogó. Olykor talán nem is a cél számít, olykor nem számít mire teremtettél. Olykor csak a kard számít. A szörnyeteg erkölcse, az üres ember sóhaja az éjszakában. A legtöbben az üstököst nézik, de vannak kis emberek, akiknek arcát csupán halovány csóvája is bevilágíthatja. Olykor csak ennyi számít, azt hiszem. Az életet választani, bármi körülmények között. Talán csak erről szól? Vagy csak túl jelentéktelen és ostoba vagyok válaszokat találni?



Példareag

Meleg volt a szél, ami az ujjasommal birokra kelt, ahogy puha, hangtalan léptekkel haladtam az éjszakában. Nyárelőt megjósoló, kellemes hullám, eljövő melegség ígérete, de még kevés ahhoz, hogy a hideg csúzt kiűzze recsegő inaimból. Öregszem. Évszázadnyi létezés után van aki tele pofával röhögne ezen, én olykor már csak szeretnék röhögni rajta. Olykor sikerül. Olykor, ha nem veszek éppen nagyon mély levegőt, hogy belső fülemben sivítson visszhangja, emlékeztetve rá, a magam fajta milyen üres belülről. Halálfehér kagylóhéj, mi halk roppanással mállik el a talpad alatt, ha a tengerpartot járod, s mire perc sem múlván, nem emlékszel többé. Hiszen semmi sem volt, egy üres váz, valami, ami nem olyan mint te, mi sosem ért fel hozzád és minek emléke sosem ért meg egy könnycseppet a szemedből. Szeretem a tengerpartot. Holdfényének kékjében sok üres csigaház fürdik, sok távoli rokon.
A célt nem téveszthettem el, mérföld óta láttam már a kis pislákoló fényt az éjben, a kunyhó ablakának lázbeteg pillantását, mi riadtan fürkészi az éjszakát, amiben nevenincs borzalom kísért. Tudom, hogy egy kis család húzódik meg benne, egymás testének melege szavatolta hamis biztonságba menekülve, óvva a biztonság tűnékeny illúzióját. Miért jövök erre? Tudom, hogy nincs pénzük. Három éve ezen a vidéken mindig perzselt a nyár, az a kevés amit az adószedők meghagytak, az a gyermekek szájának kell, akármilyen borzalom is járja a vidéket. Mert enni kell. Áldozni a jövő oltárán, legyen bármilyen bizonytalan, de azok ők. Hús a húsból, vér a vérből. Miért jövök hát erre? Talán a szeplős lány miatt. A kék szemekért. Jól emlékszem, hisz alig órája történt, a nevenincs kis falu korhadt, szúette hirdetőtáblájánál, ahol olvastam a kétségbeesett felhívást, bármilyen jó szándékú, kardbíró lény részére. Egy közösség segélykiáltását a gyerekei jövőjéért. Egyet az oly sokból, ami Geralt testvér koronás ivócimboráihoz, vagy a vetett nyoszolyán hentergő varázslónőihez sohasem érne fel, hát talán ezért kell nekem elolvasni. Nem mintha sokat jelentene. A pöttömnyi, toldozott-foldozott ruhás, mezítlábas kislány, a tengernyi szeplővel és a riadt kék szemekkel, aki sikoltva menekült el, mikor meglátta szabdalt pofámat a hold első sugaraiban, ő... ő valamiért többet számított. Az ákombákom szerű írással rótt papíros, amit kiakasztani készült és amit a sárba ejtett, amikor futni kezdett előlem, hiába próbáltam vele szót váltani. Az írás, amit én betűztem ki a hold ezüstfényénél.
"Bácsik és nénik!
Keresek bárkit, olyan lelket, akinek akadna a háznál egy felesleges játéka. Beccának is van játéka, egy aranyhajú baba, amit igazi fésűvel lehet fésülgetni. Martinnak is van játéka. Labda, amit rongyokból tömtek össze jó keményre. Csak nekem nincs játékom. Pedig én is nagyon jól bánnék vele. Bármilyen játékkal. De anyu azt mondja, nincs rá pénzünk. Apu pedig mindig mérges lesz, ha megkérdezem, mikor lesz rá pénzünk. Én is szeretnék játékot. Nem vagyok buta, tudom, hogy a játékok nem élnek. De ez nem baj. Én sokat játszanék vele és nagyon vigyáznék rá. Ha valamely jótét bácsinak vagy néninek lenne otthon játéka, ami neki nem kell, kérem adja oda nekem. Melitele anyácska biztosan meg fogja érte áldani a nénit vagy a bácsit.
Köszöni szépen: Esther, a szénégető lánya"

Ennyi és nem több. Olykor pedig ennyi pont elég. Az egyszerű ártatlanság. Egy kislány, aki, miközben valami éji förtelem portyázik a környéken, ha hinni lehet a segélyhívásnak, ő egyszerűen csak egy babát akar. Mint amilyen Beccáé. Vagy egy labdát. Mint Martiné. Mert ártatlan. Mert gyerek. És te, Eskel, ha nem lennél egy kiégett, üszkösre rothadt váz, legalább magadnak beismernéd, hogy ezért érdekel ez az egész, amiből egy kanyi vasad sem lesz. Mert egy szentimentális vén hülye vagy. Mert akarsz egyetlen apró sugarat az ártatlanság és gondtalanság apró napjából és mert még mindig reméled, hogy az ilyen kis fénysugarak egyszer megvilágítják a titkot, amit keresel, hogy mégis minek rontod a levegőt ezen a világon. Mert segíteni akarsz, hogy senki és semmi ne oltsa ki azt az apró kis napsugarat. Mert talán neked is lett volna egy efféle lányod, ha nem rendeltetsz meddő torzszülöttnek és az a sohasem volt kislány is szeretne egy babát. Vagy egy labdát. Ne áltasd magad, pocsék apa lennél. De egész tűrhető szörnyvadász vagy, hát csináld azt, amihez értesz.
Mivel a kopogtatásra nem jött válasz, fél kézzel belöktem a kalyiba ajtaját. Vaskos szakállú férfiember rontott nekem egy nagyobb fajta békanyúzóval a kezében azonnal. A százados reflexek tökéletesen vitték öntudatlanul is a testemet, ahogy félreléptem a penge útjából és fájdalmasan rászorítottam a csuklóra, amiből rögvest a porba hullt a dikics, gazdája kínlódva markolászta elmarjult jobbját.
- Köss rá vizes rongyot. Egy óra múlva jobb lesz - közöltem hangsúlytalanul s mégis súlyosan. - Az ilyen ványadt haleffel meg hagymára szokás menni, nem emberre. Vaják vagyok. Olvastam a felhívásodat szabó mester uram.
A szakállas férfi hüledezve bámult arcom roncsába és amint a legtöbben, fázósan húzta össze magát kénsárga szemeim tüzében. Asszonya maga mögé rejtette két ijedt kölyküket. A férfi megtörölte verejtékező homlokát és óvatosan válogatta a szavait a magam fajta éji rémet nyilván nem akarván feldühíteni.
- Akkor azt is olvasta vaják mester, hogy nincs minékünk orenünk tisztességesen megfizetni az effajta szolgálatot...
- Pálinkád van-e? - vontam vállat. - Megbeszéljük majd a fizetség dolgát egy kupica mellett, de most had halljam a részleteket...

Közel járok, pedig két órája sem múlt, hogy magam mögött hagytam a szabó szegényes otthonát. Orromba csapott az elmúlás bűze, ami mint beteg miazma ülte meg a tájat. Eldőlt fejfák, megbolygatott különféle korú sírok, de legtöbbje elég új még. Vaják érzékeim nem játszhatta ki a csalfa istennő, a titokzatos éjszaka, hamar rábukkantam az első nyomokra. Holttest. Mellé térdelve értő szemekkel vettem szemügyre a sérüléseit. Beszakadt alhas. Éles, visszafelé görbülő fegyver. Ásó karmok? Nem nagyon vérzett, nem ez okozta a halálát. Elmarcangolt gége. Apró, de éles fogak. Ez a halál oka. Az első sebek viszont a vádlit érték. Mélyek, erősek, lefelé szakítanak. A föld alól ragadták meg? Kard az oldalán, még mindig a hüvelyében, esélye sem volt kirántani. Bevérzett szem, néma üvöltésre nyílt száj. Sokkot kapott? Szinte biztosan. Rengeteg vér. Bármi is ez, nem vámpír. Viszont több font húsa hiányzik. A fogak és karmok mérete erősen különbözik. Több támadó. Egész csapatnyi. A hiányzó hús jó részét egyszerűen letépték és elvonszolták. Apró lábak. Két lábon álló lények. Hummanoidok. Nekkerek?
Óvatosan feljebb emeltem a tekintetem. Igen. Halmok. Fészkek. Legalább fél tucat. További holttestek bűze. Ez jól szervezett kolónia.
- Kinek az almát takarítjátok? - morogtam az orrom alá.
Vaják érzékeim megérezték az apró változást, a föld hullámzásának apró változását és pont azon pillanatban, ahogy kitört a nekker harcos a talpam alól ugrottam a levegőbe. Testem átfordult íve során, ezüstkardom simán csusszant ki a hüvelyéből ugyanezen mozdulattal hasítva hosszában felfelé kettőbe a nekrofágot. Talajt fogva félkörívesen villantottam körbe a kardomat, több puha dolgot is átmetszve közben, amiket megfigyelni nem volt érkezésem, de pontosan tudtam mi az. Beszédes volt a visításuk. Egy felém ugró nekker harcost a nyakánál fogva kaptam el és vágtam bele a megjelenő kis tömegbe, leverve egy jó adagot a lábáról. Egy nekker nem túl veszedelmes, de több tucatnyi? Ostoba az, aki nem tekinti kihívásnak. Mégsem ezek lesznek itt a fő veszélyforrás. Úgyhogy nagyon gyorsan végeznem kell.
Lassan engedtem ki ajkam maradványain a levegőt és együtt mozogva pulzáló vérem ütemével megindultam előre. A zerrikaniak ezt nevezik úgy, hogy együtt repülni a sárkánnyal. A harcos ideje, mikor minden mozdulat, minden apró lélegzet, minden rezdülés a halál, a tökéletes elmúlás szolgálatában áll. Ritka jól kivitelezett forgószél vágás volt, repülő végtagok groteszk kaleidoszkópjának forgatagában törtem előre az első vakondbejáratig. A vállamon átfordulva érkeztem oda, ebből a lendületből rúgva el valahová az éjszaka sötétjébe egy nekker harcost. Ujjaim rutinosan rántották le övemről a számum bombát és hajtották az üregbe. A detonáció másodperc múltán jelezte, hogy innen már nem tör fel több kis förtelem. Farkasvigyorral néztem a maradékra. Adrenalindús vér vert ütemet dobhártyámon, de nyugodt voltam. Ez volt az én időm. Ez volt amire születtem. A harc és a vér órája. A nekkerek visítva tűntek el a föld alatt, mint mikor orkán szele söpör végig oltári gyertyák során. Rettegtek. Ami csak egyet jelenthetett...
- Megjöttél szépségem? - kérdeztem valahová a hátam mögé az éj csendjébe.
Válaszul mély, torok hangú morgást hallottam. Vastépte ajkaim lassú, széles mosolyra húzódtak, ujjaim megszorultak az ezüstpenge markolatán. Táncoljunk...

Görnyedten löktem be a kunyhó deszkaajtaját. Balom a bordáim felől sugárzó, maró kínnal égő tépett sebekre szorult, miközben botladozva befelé haladtam. Felragadtam egy csobolyót és beleszimatoltam. Tej. Minden ellenmérgek legősibbje. Ha nem is tud végezni velem a dög búcsúajándéka, amit a karmairól juttatott az ereimbe, de azért a pokoli fájdalmat sem árt enyhíteni. Mohón vedeltem a hófehér folyadékot, szétszakadt ajkaim mögül bőven ömlött tépett vértemre is, most nem érdekelt. Zihálva csaptam le végül a félüres edényt és a szabóra bámultam, mint mikor idegen embert találsz kora hajnalban a saját budidon és próbálsz rájönni, ki is ez a fazon? Hát nagyjából így bámultunk egymásra. Végül egyszerűen a földre hajítottam a torz koponyát, éjszakai vadászatom trófeáját. A házaspár borzadva húzódott egymáshoz.
- Mi..? Mi ez a förtelem vaják uram? - hüledezett a szabó.
- Garkain - nyögtem a választ. - Alsóbbrendű vámpír. Abból is egy rondább fajta. Alfahím. Több gond nem lesz vele. Bevette magát a temetőbe, a maradékán egyéb nekrofágok is elcsámcsogtak. Azokkal sem lesz több gond. Mire idehoztam ezt a dögöt - mutattam a trófeára - a vére összefolyatott minden fűszálat a mezőn. Bűzlik az egész, de elriasztja a többi ilyesfélét. Pár napig. Addig van időtök elhamvasztani a temető kiforgatott halottait, ha nem akartok másikat idecsalni. Ha rám hallgattok, mostantól hamvasztjátok a halottaitokat.
A szabó szemében az őszinte rettegés ült még így is, hogy a garkain láthatóan döghús volt már. Remegő térdekkel, lassan lépett hozzá közelebb, végül csak összeszedte magát annyira, hogy leköpje. A kis ember bosszúja... és ma már nem iszok többet, ha társadalmi szatírákba menekülök.
- Tartozunk magának... nagyon sokkal tartozunk magának vaják mester... jó uram... mivel tudnánk meghálálni...
- Remek a pálinkád szabó uram - bólintottam. - Ha iszok belőle, elhiteti az inaimmal, tényleg itt van a nyár. Nem sok itóka képes erre.
- Magam szűröm juharszénen át uram - húzta ki magát büszkén a mesterember.
- Vinnék belőle négy barátomnak - vontam vállat, mire kapkodva szedett is elő öt üres üveget a derék iparos. Miközben kitöltötte és remegő kézzel átnyújtotta nekem a butykosokat a szemébe néztem. - Tudsz-e babát csinálni szabó uram? Aranyhajút, amit igazi fésűvel lehet fésülni?
- Hogy mit..? - tátotta el a száját meglepetten a szakállas fickó.
- Hallottad.
- Nos... tudok uram... - ismerte el még mindig vontatottan.
- Varrd meg reggelre. Ha kész van, add oda a szénégető lányának. Add ajándékba. Utána nincs több dolgunk egymással. Ha mégsem...
Nem kellett befejeznem a mondatot, a férfi sietve bólogatott és a kezemet szorongatta közben. A nyavalya törjön ki, te baromállat, az még eléggé fáj... Na mindegy is, honnan tudhatná.
- De uram... Nem akarja inkább maga odaadni? - kérdezte félénken.
- Nem - feleltem tömören, majd mielőtt kiléptem volna az éjszakába visszanyeltem a keserű gombócot a torkomba és hozzátettem: - Ma elpusztult a falutokat kísértő szörnyeteg. Ne rémítsük el egy másikkal.
Odakint fogadott újra a nyármeleg szél, mely birokra kelt szaggatott bőrvértem cafatjaival. A nyár ígéretét hozza. Az édes hazugságot, hogy egyetlen napsugár olykor bevilágíthatja a haszontalant, az üres ember bensőjének sötétjét. Felkapaszkodtam Skorpió nyergébe és hazafelé irányítottam. Kaer Moren... Idén én hozom a legjobb piát az asztalra, akármilyen flancos királyságokat mentett is meg Geralt, akármely koronás hódolójától kapott is útravalót Yennefer vagy Triss. Szerető, óvatos mozdulattal rejtettem a nyeregtáskába a butykosokat, bensőjükbe zárt ital színe mint a megkövült napsugár...
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. 13 Márc. - 20:45
Vendég
avatar

Vendég


Eskel Empty
Re: Eskel




Kedves Eskel!


Elfogadva!


Szerintem nem kisebbítem a valóságot, amikor azt mondom, hogy már a megjelenéseddel is nagy örömöt okoztál nekünk. Ezt az örömöt pedig csak fokozta, hogy ilyen fantasztikus karakterlapot írtál bemutatkozásul.
Minden mondatod és szavad tökéletesen visszatükrözi a karakter sokat látott és nem kicsit cinikus mentalitását, fanyar humorát.
Igazi élvezet volt olvasni a lapodat és a végére érve csak pislogtam, hogy milyen hamar a végére jutottam. Jó stílussal, lendületesen írsz és nagy sajnálatomra a szavaid nagyon gyorsan elfogytak.
Sokáig nem rabolnám az idődet, csak arra kérnélek, hogy foglald le az avatarod és utána már tépheted is le a legújabb hirdetményt valamelyik falu hirdetőtáblájáról.

Geralt

Avatarfoglaló

Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. 14 Márc. - 17:50
Melitele
Melitele

Admin

Hozzászólások száma :
205
Reagok száma :
0
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Mindenhol

Eskel Empty
Re: Eskel



Feloldott jutalmak








Füvek próbája


Íródeák



Vérdíj



It's canon


Bárdok
ihletője



Doppler


A  meglepetés
törvénye


Új
fejezet


A bárdok
kedvence


A világ
peremén


Az utolsó
kívánság



Reménytelen



Piktor


Tréfa-
mester


A farkába
harapó kígyó


Udvari
bolond


Temeria,
Fuck yeah!


Repül a
nehéz kő


MÁR
MEGINT?



Túlélő




Vándor



Enciklopédista


Biztos
pont


Töviről
hegyire


Baráti
gesztus



Forrófejű


Mágikus
csapda


Két lépés
távolság


El a
kezekkel


A jelek
mestere


A békés
harcos útja




Jussát...



várja...


...
a vaják


csak kéri
a bérét...


Kettős
ügynök


Ezüst
nyelvű



Kelpie



Kartográfus
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. 7 Szept. - 12:20
Ajánlott tartalom




Eskel Empty
Re: Eskel

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Vaják-
Ugrás: