World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Latest?cb=20170716122041 Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel SwX5v3I Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Oldal videó
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. Márc. 22 2020, 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Balduin
Yesterday at 21:47


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Ríviai Geralt
Yesterday at 18:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Vilkas
Szer. Ápr. 14 2021, 19:28


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Axel Walardeb
Kedd Ápr. 13 2021, 01:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Bogárka
Hétf. Ápr. 12 2021, 08:14


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Axel Walardeb
Szomb. Ápr. 10 2021, 15:12


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Axel Walardeb
Szomb. Ápr. 10 2021, 12:58


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Janka Peterson
Csüt. Ápr. 08 2021, 09:11


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Aethelwulf
Vas. Ápr. 04 2021, 10:15


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Emptyby Bogárka
Szomb. Ápr. 03 2021, 15:45

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Szeretem a tengerparti környezetet. Azt hiszem mindig is szerettem, van valami megnyugtató a tenger sós, tiszta illatában, bár ezt eleddig főleg Redaniaban tapasztaltam meg, de nem mondhatnám, hogy eleddig nem volt a kedvemre való Cidaris. Kicsi, de békés ország mutatkozott meg előttem, sőt amióta most földjének rögeit verik fel Skorpió patái még egy kisebb kontraktus is adódott, néhány elszaporodott ghoul kapcsán. Rutin munka, de ami a fő, ki is fizettek. Nyugodtnak tűnt és Kaer Morhen, meg úgy általában Kaedwen klímájával szemben egészen enyhének, szinte már melegnek tűnt az időjárás, azt hiszem a meleg tengeri áramlatoknak köszönhetően, amelyek partjait mosták. Szinte már meglepődtem, mikor ebben a kis idillben királyi felhívásokat láttam, amelyben tapasztalt szörnyvadászt keresnek, de természetesen azonnal utána néztem a dolognak.
Még szerencsésnek is vallhatom magam, mert egy egészen rátermett kamarással volt szerencsém tárgyalni, aki tényleg mindent megtett, hogy a lehető legtöbb információt szerezze be a helyzetről. Mint megtudtam a Kevélyoromnak nevezett, tengerparton álló szerény hegyük, hát nos talán inkább nagyobbacska domb ez, de sosem érdemes megsérteni a helyi büszkeséget, szóval nekiálltak komolyabban bányászni a gyomrában, miután kiderült, egész szép mennyiségben rejt rézércet. Jól is működött a dolog, míg egy tárna megnyitása során furcsa belső barlangba nem jutottak, amely láthatólag be volt rendezve, mindenfelé könyvespolcokat, bútorokat és ilyesmiket láttak. Nagyon nem volt idejük megfigyelni, mert a mélyből szörnyek rontottak rájuk töméntelen mennyiségben. Hatalmas, négy lábú pókok, vagyis kikimórák, ahogy már az első leírásokból megértettem. Eszerint sikerült befúrniuk a boly járataiba. Cidaris számára fontos lenne a rézbányászat, hát Ethain király hajlandó mélyebben is a kincstárba nyúlni és miután elmagyaráztam, hogy ezt a problémát csak a királynő és a peték megsemmisítésével lehet megszüntetni, a hatalmas kockázatra tekintettel félezer orent ajánlott. Belecsaptam a tenyerébe.
Mire előkerítettem a bányamestert a részleteket megbeszélendő, egyre inkább úgy éreztem, hogy egyszer, a távoli és soha el nem jövő időben, szívesen vásárolnék itt a tengerparton egy házat és esetleg betársulnék egy halász vagy kagylóhántó üzletébe. Hát vagy a helyi kocsmába felesbe. El tudnám képzelni, amint egy nőt ölelve állok ezeken a partokon, szögre akasztva a vaják kardot. Na persze ezek csak ábrándok. De néha, egy-egy percre talán én is megengedhetem magamnak a merengést.
A bányamester nem nagy meglepetésre kemény fickó volt és hát attól sem vágtam hanyatt magam a döbbenettől, hogy egy törpéhez volt szerencsém. Modoros, de eszes figura, aki két szóból megértette mit akarok. A királynőt se acél, se ezüst penge le nem vágja, az én szerény mágikus képességeimet meg figyelembe se vegyük, hát kell valami, amit rá lehet szakítani. Valami nagy és nehéz, ami nem okoz olyan strukturális károkat, hogy beszakítsa az összes tárnát. Felskiccelte nekem az egész bánya térképét és bejelölte a megfelelőnek tűnő pontokat. Az öccse, helybeli kovácsmester pedig befuttatta nekem ezüsttel a királyi gárda fegyvertárából rekvirált nehéz lándzsa hegyét ezüsttel. Végszükség esetén, ha elég magasról vetődök rá ezzel, akkor a súlyos szálfegyver is átviheti a dög bőrét.
Miután kellő mennyiségű gyógynövényt is gyűjtöttem és ez alkalommal, egy pillanatra sem véve félvállról a feladatot most lefőztem mindent, ami csak segíthet, macskát, fecskét, rőtbaglyot, még Fehér Raffard Párlatából is került a szütyőmbe, itt állhattam hát a cidarisi tengerparton álló Kevélyorom előtt. Nem különösebben magas hegy, csörlős kötélpálya vezet fel úgy a derekáig, ahol a bánya bejárata van. Készen állok.
Lassan felemelkedtem a meditációs pózból, amiben eleddig várakoztam, elmém elcsitult, szellemem elnyugodott, érzékeim visszatértek a valóságba. Fülemben újra csilingelt a ritka erdőség madarainak éneke, mókusainak neszezése, bőrömet megint simogatta a tengeri szellő langymelege. Az orromba az erdei avar és mezei virágok illata tört utat. Halovány orgona illat keveredett a nyíló egres aromájával, a nyakamban lógó ezüstmedál nagyot rángott, mint mikor portálkapu vagy egyéb erősebb varázslat csap le valahol a környéken. Ez így összefoglalóan pedig csak és kizárólag egy valamit jelenthetett, amit úgy tudnék megfogalmazni, hogy a rothad kurva életbe.
Nem, nem kell csalódnom, finom léptek zaja, kemény csizmatalp elől menekülő gyík zaja az avarban, koppanó sarok alatt elreccsenő gally halálkiáltása, egyre erősödő aromája liliomnak és egresnek. Bódítóan édes, savanyúan vad. Egyszerűen csodálatos. Mi a rossebbet akar a kikimóráimtól? Ez az én szerződésem. Egyrészt. Ez a legkevesebb. Másrészt el sem tudom képzelni, mire készül, ez pedig aggaszt. Egyetlen egyszer találkoztam a mágusnővel, egy italködös estén Geralt társaságában, átutazóban egy kis kocsmában. Hogy csak mi részegedtünk le, az egy dolog, de amíg vannak emlékeim az estéről, valóban olyannak tűnt a hollóhajú boszorkány, ahogy legrégebbi testvérem mesélt róla. Ez pedig jobban aggasztott önmagában, mint a hegy mélyében trónoló kikimóra királynő. Egy másodpercre sem tudtam megbízni ebben a jégszívű, gőgös, fölényes nőben, még akkor is, ha nyíltan sosem mondtam ilyesmit ki. Elfogadtam Geralt döntését, nem is volt jogom megkérdőjelezni, de a személyes érzéseimnek nem parancsolhattam.
Lassan engedtem ki a levegőt a fogaim között, miközben felemeltem a földről az ezüstözött lándzsát, hogy rögzítsem a hátamon. Nem fordultam meg, de nyugodt, hangsúlytalan hangon megszólaltam:
- Az istenek hoztak e partokon Vengerbergi Yennefer - recsegtem. 

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Márc. 26 2019, 10:50
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Pár nap hosszú, helyenként sikeres, helyenként sikertelen beauclair-i kitérő után úgy döntöttem, ideje hazamenni. Mehetett volna sokkal gördülékenyebben is az ott tartózkodásom, de hála az ékszerdoboz jellegű főváros játékmesterének, nyomokban sokkal hosszabbra nyúlt, mint azt terveztem. Annak viszont örülök, hogy végül nem tréfált meg a sors, és hordta elém azt a két lábon járó csalódást, Fringilla Vigo-t. Nem tudom, hogyan reagáltam volna, ha élőben találkozunk. Valamelyest egyenlített, amikor Filippa orra alól lógtam meg Montecalvóból, de még nem felejtettem el neki teljesen Sodden-t. Tényleg hálás vagyok, amiért ezt az édeskettest elkerülhettem. Az álcám is eddig egészen jól működött. Legalább is Toussaint és Aedirn közt nem állta utamat senki ismerős vagy gyanús. Inkognitómat a tény is erősítette, hogy nem egészen pár héttel ezelőtt híre ment a halálomnak. Egyelőre megbékéltem a ténnyel. Majd ha azt szeretném, hogy e végtelen sakkjátszma legfontosabb figurái tudják, hogy élek, tudtukra adom magam. Arra természeresen vajmi kevéssé számítottam, hogy az északra visszavezető úton kényszerpihenőt kell tennem. Márpedig Aedirn és Dol Blathanna határában kellemetlen meglepetés fogadott, nem kisebb perszóna, mint Francesca Findabair, akit Enid an Gleannának, a Völgyek Százszorszépének is neveznek, Dol Blathanna egykori királynője, ma hercegnője, alapító Páholytag és nagyhatalmú varázslónő személyében. Rémesen kínos teával körített beszélgetés volt ez, és nem is tudtam, hogy mire számítsak tőle. Benne volt a pakliban, hogy az első dolga lesz Filippa és a többi páholytag elé tárni a hírt, miszerint mégsem haltam meg, és ez legalább annyira esélyes volt, mint hogy végül nem teszi majd. Abban azonban mindketten tökéletes egyetértésre jutottunk, hogy egyikünk sem bír Ciri hollétének tudomásával. Így hát egyelőre – de egészen biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk – elváltak útjaink. Mindenesetre, ha már így alakult, nem akartam megadni sem Enidnek, sem Filippának az örömet, hogy előttem lépjenek. Úgy határoztam, Novigradnak lovagolok, hogy felkeressem a valamikori barátnőmet, újabban azonban sokkal inkább rivális kolleganőmet, a Tizennegyediket a hegyről, kivel oly bátran küzdöttünk vállt vállnak vetve, a mindig bájos Triss Merigoldot. Bár fel voltam készülve mindenre – arra is, hogy bájosan elcseverészünk, és arra is, hogy varázspárbaj zajlik majd le kettőnk között, végül csak a ríviai események és Ciri holléte felől érdeklődtem nála. Az már más kérdés, hogy utóbbiról legalább annyi fogalma volt, mint nekem. Gyakorlatilag semmi. Nem jó hír számomra, hogy két ekkora név, mint Francesca és Triss, de facto zéró tudással rendelkeznek Ciriről. Legalább valami haszna volt annak, hogy Novigradban jártam, ugyanis ha már ott voltam, tiszteletem tettem – bizonyosan az ország, de talán még a kontinens – egyetlen bibliotékájában. Bárki, aki egy kicsit is ismer, kell, hogy tudja, hogy egyszerre több vasat melengetek mindig a tűzben, és akkor sem vagyok elveszett fekete bárányka, ha épp nem Ciri nyomdokait követem. Természetesen mindig minden körülmények közt ő lesz az én elsődleges célom, de amíg kitaláltam, hogy merre is keressem tovább, addig akadt éppen egy-két személyes ügy is a tarsolyomban. Nevezetesen épp az egyikért mentem Toussaint-ba, mert tudomást szereztem róla, hogy élt ott egy kétségbeesett apa, akinek semmi más vágya nem volt, csak az, hogy visszafordíthassa a fia vajákmutációit. Geralt természetesen nem tud róla, hogy a nevében cselekedtem. Őszintén nem tudom, mit szólna hozzá. De mivel nem is jártam sikerrel, mindez érvényét vesztette. Aztán a másik, ami miatt úgy döntöttem, érdemes megvizitálni a novigradi bibliotékát… Geoffrey Monck kéziratai, jegyzetei és feljegyzései. Nem fogok hazudni, azóta érdekelnek ilyen elánnal a nagyhatalmú mágus – és hobbista dzsinnszelidítő – kutatásai, hogy akkora pusztítást végzett egy Rinde határában. De a közhiedelemmel ellentétben nem azért kell nekem is egy dzsinn, hogy világok és dimenziók közt utazzak, vagy magaménak tudjam az erejét. Ha rá tudnám tenni a kezem egyre, könnyedén rábírhatnám, hogy vonja vissza Geralt utolsó kívánságát. Szeretném tudni, hogy az, ami köztünk van, mennyire a mágia műve, és mennyire valóság. Ezt szerintem senki nem róná fel nekem – még ha Geralt-nak a legnagyobb jóindulattal is fájna. Minden nőnek joga van a teljes igazsághoz. A lábjegyzetek közül éppen két jól időzített pillanat volt kiolvasni, hogy Monck merrefelé kutatott és élt időszakosan. Nem túl meglepő módon az egyik ilyen Cidaris volt, így aztán megtettem azt a gesztust – a librárius hátsófali szívinfarktusát megelőzendő és elkerülendő – hogy nem rögtön a könyvtárból, hanem annak oldalában fekvő sikátorából teleportáltam a Redania-tól nem túl távoli – de a Toussaint-Temeria távolságnál mindenképp barátibb – Cidarisba. A fővárosba, nem az országba. Ott, szinte isteni szerencse és gondviselés volt, hogy gyakorlatilag szembe sétált velem a nekem kellő információ, már ami azt illeti, hogy a Kevélyoromnak nevezett szent hegy – geológiai szempontból azonban a legnagyobb jóindulattal is csak dombocskának nevezhető magaslat – gyomrában civilizáció nyomára bukkantak. Nos, civilizációra és egy egész fészekaljnyi szörnyetegre. Azt is sikerült megtudnom, hogy a háborgatott bestiákra már Ethain király felfogadott egy vajákot. Na de melyiket? Ritkábbak manapság, mint azt az ember gondolná. Nem számít, kellenek nekem azok a feljegyzések és kéziratok. Cidaris nem tartozott a kedvenc helyeim közé. Állandó volt a halszag és a tengeri áramlatoktól a viszonylagos meleg, és az azzal járó pára. Még szerencse, hogy nem üdülni jöttem ide, hanem dolgozni. A főváros centrumából szinte gyerekjáték volt a hegynek gúnyolt Kevélyormot körülvevő erdőségbe teleportálni. Megvártam, míg egy napozó gyík komótosan keresztezi az utamat, majd merő véletlenségből megtapostam egy száraz, öreg gallyat. Az utamba kerülő tobozt csak a csoda mentette meg attól, hogy belérúgjak véletlen. A dombocska gyomrába vezető barlang szájánál vaják állt, bevetésre készen – alighanem épp befejezte a meditációt – odább pedig két szemtanú, egy törp és egy manó igyekezett nem túl feltűnően – annál azonban sokkal sikertelenebbül – leskelődni.
- Te is érzed ezt? – kérdezte az egyik a másikat, mire az szörcsögve a levegőbe szimatolt.
- … Ez egy kibaszott orgona – nyögte a másik.
- És egres.
Csak egy futó, szigorú pillantást vetettem arra a kettőre, mielőtt közelebb léptem volna a barlang szájához.
- Eskel kedves – biccentettem oda hasonlóan hideg közönnyel – Ha a hajad színe el nem árulna, azt is hihetném, hogy Geraltot bérelték fel Cidaris védelmére.
A hasonlóság eközött a kettő között tagadhatatlan volt. És ha Geralt fehér haja nem volna, könnyedén össze lehetne keverni őket. Csak egyszer találkoztam a farkas vajákkal, azonban azon a borgőzös, fülledt estén valahogy egyikünk sem vette a fáradtságot, hogy jobban megismerje a másikat. Egyetlen pillantás elég volt hűvös ibolyavizű tekintetemmel, hogy felmérjem, a különleges formájú fegyver veszélyt sejtet.
- Mivel állsz szemben? – érdeklődtem érdektelenül, a legkisebb hajlandóságot sem mutatva arra, hogy szándékomban állna kisegíteni amazt.


P.S.:1031 szóMood: Yennefer




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Márc. 30 2019, 13:11
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Mire megszólított az őt kísérő jellegzetes illatelegy az orromba, jelenlétének aurája pedig a bőröm alá kúszott. Ez mondjuk a komolyabb hatalmú mágusoknál nem volt ritka jelenség esetemben, de sosem tudtam jól megszokni. Hangja visszhangot vert a fülemben, furcsa érzés, de mint ezerszer hallott ítélet szavának kondulása ezer bűnös fülében. Megálltam, hogy elfintorodjak, helyette csak röviden megráztam a fejemet.
- Aligha. Azt hiszem elfelejtettél benézni akkor a takaród alá, mielőtt elindultál - közöltem epésen. Nem, Yennefert, ha külön nem is állt szándékomban bőszíteni, de bájcsevelyt sem fogok folytatni vele. Nem vagyok jó diplomata.
Agyam sebesen járt azon, mégis mit akarhat egy kikimór fészeknél a hollószín hajú mágusnő, de természetesen erre csak egy válasz adódott egyedül. Az a bizonyos barlangcsarnok, ahol mindenféle könyveket és üvegcséket láttak a bányászok, mielőtt rájuk törtek az óriás rovarok. Lassú mozdulattal kivettem a mellényemből a hevenyészett térképet és kicsomagoltam. Ha nem is tökéletes méretaránnyal, de jól ábrázolta a szövevényes tárnarendszert, a vájárfőnök x-el jelölte a számomra a robbantásra alkalmas pontokat. Ezek egyike ez a könyvtárszoba-féleség volt. Leküzdve a megszokott ellenszenvet, amely szinte minden vajákot összeköt minden varázslóval ráböktem a térképen a megfelelő pontra.
- Itt vannak a tekercseid, amikért gondolom jöttél - kezdtem. - Hallottam hírét a bányamunkásoktól. Kikimór invázió megszüntetésére béreltek fel. Jó nagy, agresszív, négy lábú rovarok. A királynő és a peték elvesztése esetén a maradék új lakhelyet keres magának. A királynő bőre hihetetlenül vastag, sem az acél, sem az ezüst penge nem viszi. Valószínűleg kénytelen leszek rárobbantani az aknát. Ha itt találkozom vele - kocogtattam meg a könyvtárszoba helyét a térképen - akkor be fogom omlasztani. Az igni kevés ellene. Tekintettel Geraltra és Cirire, megvárom míg végzel - ereszkedtem vissza a nő mellett a korábbi várakozó, térdelő pozícióba. - Mennyi időre van szükséged?
Yenneferrel ellentétben én nem hogy nem említettem a lehetőségét, hogy segítene mágikus hatalmával, de egyáltalán fel sem tételeztem. Amit tudtam róla, az alapján senki és semmi nem érdekli és csak az érdekei vezérlik. Talán Geralt esete kivétel. Talán. A Fehér Farkas nem egy csikasz már, tudjon vigyázni magára. Mindenesetre nem láttam okot rá, hogy segíteni akarjon nekem, az én felfogásomban neki ez csak egy kapu oda meg egy vissza és kész. Én pedig vajmi keveset sem számítok neki, tehát nem is gondoltam hasonlóra. Ráadásul a (majdnem) minden vajákban meg lévő ellenérzések dolgoztam bennem is, elvégre Kaer Morhent az északföldi mágusok támogatásával pusztította el egykoron a csőcselék és gyilkolták halomra majd összes testvéremet. Egy valamit örökre megtanultam kevéske történeti tanulmányaimból: a mágiahasználó csak és kizárólag gondot jelenthet, mást nem. Csak éppen ebben az esetben a mérleg másik serpenyőjében ott volt Cirilla, fogadott unokahúgom és Geralt, a legrégebbi testvérem. Ez pedig azért nyomott valamit a latban. 

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Ápr. 02 2019, 18:59
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Elismerőn felvontam festett, karakteresre formált szemöldökömet.
- Egyenes, mint mindig, kedves. Ha nem kívánsz bájcsevegni, csupán kérned kell.
Vajmi kevéssé érintett érzékenyen, vagy sértett a férfi gőgje, amivel felém viseltet, és mivel nem kérdez rá egyből, hogy mi dolgom akad épp erre, én sem szaladok a dolgok elébe. De legnagyobb meglepetésemre magától is többé-kevésbé kitalálja. Kiapadhatatlannak tűnő türelemmel követtem figyelemmel, ahogy a mellénye alól előkerül a katakomba hozzávetőleges térképe. Közelebb hajolok hozzá, de ügyelek rá, hogy ne érzek hozzá. Egy ilyen velős köszöntés után gondolom, vajmi kevéssé venné jó néven. Ellenben orgona és egres illatom, mely eddig sem volt épp lanyha, most még inkább bódíthatja.
- Sosem tudtam, hogy ilyen intuitív vagy, kedves. Valóban azokért jöttem. – közbevágás nélkül hagytam, hogy a farkas hadd vázolja fel a kikimórok általános kinézetét, gyengepontjait és erősségét, egy mestertől végighallgatni mégis csak más, mint különféle könyvekben olvasni. – Áh, szóval ezért van nálad ez a szúrófegyver. – adtam hangot szemfülességemnek – Csodáltam is, hogy nem a jól megbízható ezüst karddal mégy a világ ellen. – ellenben ahogy megértettem, merre tartott a férfi tervének íve, rosszallón összehúztam a szemem – Azt innen meg nem mondom neked, kedves. Bizonyára nem vagyok egyedül a ténnyel, és te is hasonlóképpen gondolkozol a témával kapcsolatban, de kutatómunkát az ember nem lóhalálában, de még csak nem is kutyafuttában végez. Főleg nem egy olyan közismert figura, mint Geoffrey Monck néha dolgozószobájában és laboratóriumában.
Csak remélni tudtam, hogy a büszke farkas nem köti össze a nevet a szándékaimmal. Mindenesetre ez a fészekaljnyi kikimór jobban utamban nem is lehetne. Abban a férfinak igaza volt, hogy semmibe nem kerülne portálkaput nyitni a laboratóriumba és vissza, és abban is biztos voltam, hogy a férfi jól fog boldogulni a rémségek ellen – még a vajákjelek mellőzésével is, azonban valami nem hagyott nyugodni. A híreszteléssel ellentétben alighanem a lelkiismeretem lehetett az, mely most a szeretett férfi, Geralt, és egyetlen leányom, ki igazibb, még ha nem is az én méhemből való, arcképében szólt hozzám. Tény és való, Eskel kifejezetten megvet engem, és az én érzéseim is hasonlóan erősek irányába, de ha valami összeköt bennünket, az éppen Ciri és Geralt. Nem tudnék a szemükbe nézni, ha egy fészekaljnyi kikimór netán felülkerekedne a szürke farkason. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, nehéz harc elébe néz; minden jel erre mutat. Erre mutat az azelőtt sosem látott formát öltött fegyver, erre mutatott a féltő műgonddal felrajzolt térkép, erre mutatott a sok-sok mágikus elixír, amit magával hordott.
- Kössünk egyezséget – szólaltam meg végül határozottan és keményen – Rendelkezésedre bocsátom mágikus tudásomat, hogy felülkerekedjünk a kikimór fészken, segítek mágikus csapdát állítani azokon a pontokon, ahol a katakomba a legsérülékenyebb. Cserébe igyekezzünk megőrizni épen és egyben azt, amiért én is idejöttem. Hogy hangzik?
Ha azt be nem ismerné semmi pénzért sem, hogy szüksége van a segítségre, a Geralttal és a Cirivel való kapcsolatunkra tekintettel remélem, mindkettőnk számára kedvezően dönt.


P.S.:465 szóMood: Love Story




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Ápr. 03 2019, 15:23
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Ez a nő maga az életre kelt, megtestesült, mondhatnám anyagi alakot öltött talány. Noha a vaják mesterség nem ritkán szól arról, hogy talányokat fejtsen meg az egyszeri szörnyvadász, hogy rájöjjön mi váltott ki egy átkot, régi és elfeledett bűnöket ismerjen meg és hasonlók, de valahogy sohasem szerettem őket. Mert a talányok megoldása a lehető legritkább esetben szokott szívet derítő dolog lenni. Viszont ez így, Yenneferre vonatkoztatva csak előítéleteket szülne, azokból meg már van elegendő, így igyekeztem ezt a gondolatot elengedni.
Hallgattam csendesen és nyugodtan a mágusnő szavait, már régen megtanultam minden apró tudás morzsa, jöjjön bármilyen forrásból is, olykor az életedet mentegeti meg, különösen, ha az ember olyan legendás dögök ellen készül fel, mint amit egy kikimór királynő jelent. A név, amelyet említett, még számomra sem volt ismeretlen, bár a tudásom e téren kifejezetten foghíjas.
- Geoffrey Monck? A repkedő varázsló? Az nem csak egy mese alvás előtt a kis boszorkányoknak? - bukott ki belőlem, majd megcsóváltam a fejemet. - Ostoba kérdés volt, elnézést. Nyilvánvalóan nem csak az, ha itt vagy miatta.
Yennefer arcán a tűnő grimaszt nem nagyon tudtam értelmezni, ennyire nem ismerem. Számomra éppen annyira jelenthette a "te tényleg ennyire hülye vagy?" érzését, mint a "hála az isteneknek, hogy ennyire tudatlan egy bunkó vagy" kifejeződését. Vagy valami mást. Ritkán olvasom jól az ennyire összetett személyiségek mimikáját, mint amilyen a hollóhajú mágusnő. Viszont ez egyben azért válasz is volt arra, miért is ennyire együttműködő ma Yennefer az egyszeri vajákkal. Geoffrey Monck lényegében egy legenda, aki olyan dolgokra volt képes, amelyekre a ma élő varázslók közül egy féltucatnyi együtt sem. Hogy miként, arról nálam bölcsebbet kéne megkérdezni, de nem is ez a lényeg. Adódik a feltételezés, hogy ez esetben megfelelő erejű mágiákkal védte a titkos laborját is. Azokon pedig a boszorkányúrnő minden valószínűség szerint nem teleportál keresztül csak úgy, ha egyszer tényleg egy akkora aduász volt ez a Monck. Én pedig ezt nem szándékozom kimondani, felesleges megsérteni, hiszen annyit már tudok Geralttól, hogy meglehetősen büszke természete van, aki nem szívesen ismeri el, ha valamire nem képes, vagy ha valaki, még ha egy rég porladó legenda is, de jobb nála.
- Igazad van, nem véletlenül van nálam ez a szakállas lándzsa és nem véletlen az sem, hogy szokásomtól eltérően rengeteg alkímiai mérget kevertem ki magamnak erre a küldetésre, még a felette ritkán használt vaják jelekről való ismereteimet is felelevenítettem - kezdtem csendesen, de határozottan, újra álló helyzetbe emelkedve. Kénsárga szemeim a nő íriszébe fúrtam és igyekeztem a lehető legkomolyabb és leghangsúlyosabb hangnemet megütni, hogy éreztessem, itt nem gúnyolódásról, nem csipkelődésről és nem veszekedésről van szó, ez most halálosan komoly. - Szeretném, ha biztosan tudnál néhány dolgot, mielőtt velem akarsz jönni. Nem, nem utasítom el az együttműködést, de azt szeretném, ha tisztában lennél a veszélyekkel. A kikimór az egyik legritkább zsákmány vaják számára, részben mert alapvetően távol élnek általában az emberektől, részben a veszélyességük miatt. Az óriásrovarok társadalma három kasztba oszlik. Herék, harcosok és királynő. A herék alig veszélyesebbek mint egy erősebb kutya, de rengetegen vannak. A harcosok méretesebbek, agresszívebbek és képesek irányítani a heréket, egymagukban darabokra képesek tépni a Lángoló Rózsa lovagjait vérttel és harci ménnel együtt. Ez egy dolog, megszokott veszélyek. Ugyanakkor rosszul látnak és iszonyatosan érzékenyek a tűzre. De a királynő már egy másik kategória. Egy monstrum, az ütéseit nem csak a vajákok teste nem bírja el, de dokumentálhatóan a magadfélék alkotta védekező mágikus burkokat is egyetlen ütésből átszaggatja. A bőre olyan istenekverte vastag, hogy ez a lándzsa is csak valahonnan kellően magasból ráugorva viheti át. Talán... Hadd ne hangsúlyozzam a szűk bányajáratokban nem olyan rothadt sok magaslati pont akad. A tűz ezt a dögöt is zavarja, de nem nagyon túlzott mértékben, legalábbis az ignit elég jól viseli. Talán az egyetlen lehetőséget ellene borzalmas lassúsága adja. A történelemből három olyan dokumentált esetet ismerek, amikor valaki legyőzött egy ilyen dögöt. Egy vaják, Poviri Crastus a Griffiskolából, aki rárobbantott egy fél hegyet egy ilyenre. Fél lábbal és egy karral került ki az összecsapásból, pár héttel később meghalt. Ennek van valami kétszáz éve. A másik kettő mágus volt. Az egyik még Crastus előtt és nem sok feljegyzés maradt a dologról a tényen kívül. Csak az, hogy az Ban Ardh-i főmágus volt az illető. Az utolsó pedig kb 130 évvel ezelőtt a Lángúrnőnek is nevezett tűzboszorkány, Flora de Bingheim. Aki megőszülve és élete végéig tartó kritikus arachnofóbiával került ki ebből a harcból. Ugyanakkor több mint száz vaják és alsó hangon hetven varázsló sikertelen próbálkozásairól vannak feljegyzések Kaer Morhenben. Olyan mágusok és boszorkák buktak bele, mint Thassi Engelbert és Wilhelmina de Geiffer, akik korukban a Páholy elismert tagjai voltak. Ez nem hangyák eltaposása Yennefer és nagyon nem szeretnék azzal Geralt vagy Ciri elé állni valaha, hogy nem tettem meg mindent a megmentésedért - ráztam a fejemet. - Jobb ha tudod, amint belépünk azokba a tárnákba a rovarok özönleni fognak. Kiváló a szaglásuk, a téged övező illatorgia a bánya túlvégéből is odacsalja őket perceken belül és kielégítő a hallásuk is, a magas sarkú csizmád pedig, ugyan hangsúlyozza a hosszú lábaidat, de kegyetlenül kopogni fog a sziklákon. Hivatásos szörnyvadászok vagyunk Yennefer, de jobb ha tudod a kikimór királynőt tíz vajákból kilenc nem vállalja el, semmilyen összegért. A tizedik pedig lényegében még sosem élte túl. Ne becsüld alá a veszélyt és ennek tudatában dönts róla - mondtam komolyan.
Azt persze még én is éreztem, hogy ezek után ott vibrál a kérdés a levegőben, hogy "akkor arany galambom, te mégis mi a megveszekedett jó anyádat keresel itt?", de hát ennek a nőnek, akinek a szívében saját magán kívül legfeljebb Geraltnak és Cirinek akadt valami hely ezt úgysem tudnám elmagyarázni. Legalábbis úgy, hogy megértse aligha. Gondolom. Egy ideig farkasszemet néztem a boszorkánnyal, de végül nekem kellett elfordítani a tekintetem. Kemény egy nő, ezt azért kénytelen vagyok elismerni. Én viszont még egy fojtólidércet is komolyan veszek, a veszélyt sosem becsültem alá, különösen most nem. Meg kellett próbálnom megértetni vele, mibe készül belemászni hogy tudja is mérlegelni velem akar-e jönni, vagy egyáltalán megér-e neki ennyit az egész a mesebeli varázsló titkaiért?

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Csüt. Ápr. 04 2019, 03:19
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Amikor botcsinálta bajtársam elé tártam a varázsvilág feltételezhetően legnagyobb nevét, nem számítottam rá, hogy az értés szikráit fogom viszontlátni a sebhelyes arcú farkas kénsárga szemeiben. Nem azért, mert lebecsültem volna az agyi kapacitását, sokkal inkább a tájékozottságát illetően voltak kétségeim. Ki tudta ekkor még, hogy nem ez lesz az utolsó meglepetés, amivel előhozakodik? Némán kísértem figyelemmel, míg a szürke farkas megválaszolja helyettem a feltett kérdését. Szükségtelen lett volna beavatkozni, hisz ha valamiben, legalább a logikus következtetésekben hasonlatos egy éles késhez.
- Köszönöm, hogy nem kételkedsz a szavamban. Hálás vagyok érte. Geoffrey Monck kétségtelen, hogy a levitációs készségeiről híresült el, a valóságban azonban sokkal hatalmasabb mágus volt, mint azt gondolnánk. Ha úgy tetszik, az első hagyományos értelemben vett mágusok egyike, a korabeli Testvériségnek megfelelő uniók nagyra becsült tagja, aki nem csak rájött, hogy hogyan lehet meglovagolni az Ősi Fajok mágiáját és az elemi mágiát, illetve megfejtette a ma oly nagy előszeretettel és biztonsággal használt portálok működését, de mindezt le is jegyezte kéziratok és könyvek formájában. Ezen kívül hobbista dzsinnszelidítő is volt. Az általad említett repüléshez való tehetségét éppen hogy ezek a nagyhatalmú dzsinnek kölcsönözték neki. A tényt, hogy a nevét ennyi idő után is pontosan tudjuk, is épp ennek a ténynek volt köszönhető. Hisz ki volna olyan ostoba, hogy ha már a keze ügyébe akad nem is egy ilyen varázslény, nem sajtolna ki belőle azt a legendás három kívánságot? A krónikák úgy tartják, hogy minden egyes palackot, melybe elzárt egy-egy ilyen lényt, törött keresztet és kilencágú csillagot ábrázoló pecséttel zárt le. Remélem, ez választ szolgáltat olyan kérdésekre is, amiket nem tettél fel. Szükségem van a kézirataira, a kéziratok pedig odabent vannak. – mutattam el a tárna tátongó szája felé – Ezek az átkozott kikimórok jobban aligha lehetnének az utamban.  
Elfogadtam a farkas kénsárga pillantását, nem fordítottam félre a tekintetem még akkor sem, amikor éreztem, hogy elértük azt a fiktív időkorlátot, amit valaha egymás szemébe nézve töltöttünk. Ezzel jeleztem, hogy komolyan veszem, és minden figyelmem neki szentelem. Nem akartam volna, hogy azt higgye, személyes ellenérzésem iránta tompítja a szavahihetőségét. Figyelmesen hallgattam hát az Encyclopeadia Maxima Mundi-ba méltán illő hosszúságú összefoglalót a kikimórokról, fortéikról és gyengepontjaikról, történelmi és egyéb legendás ütközeteket velük, meg ami még belefért.
- Hm. Ki gondolta volna, hogy meglepsz nem is egy, hanem rögtön három bűbájos névvel. Elismerésem, azt hittem, a varázslónőkön kívül már senki nem emlékszik Flora, Thassi, és Wilhelmina nevére. Kissé szégyellem is magam, amiért most hallom először Crastus nevét. – biccentettem egészen elegánsan, már-már hálásan, ha úgy tetszik. – Köszönöm, hogy figyelmeztettél, de már döntöttem. Hála a kimerítő és terjedelmes ismertetődnek pedig abba a hibába sem esek, hogy alábecsülöm az ellenfelet. Cserébe én magam sem fogom firtatni, hogy a nyilvánvaló veszély ellenére miért döntöttél mégis úgy, hogy egymagad indulsz egy egész fészekaljnyi rémálom ellen. – itt váltottam egy hosszú, jelentőségteljes, de néma pillantást a rettenthetetlen farkassal - Tény, nem számoltam az eshetőséggel, hogy a mai nap még kikimór fészket segítek kipucolni, így történhetett meg, hogy abban a toalettben érkeztem, amiben bárhová máshová is mennék. Ha legközelebb úgy hozza az a csalfa sors, hogy együtt fogunk óriásrovaroktól hemzsegő tárnákat megtisztítani, majd emlékszem rá, mit tanácsoltál. Azt javaslom, ne csépeljük tovább a szót feleslegesen, hanem álljunk elő egy bombabiztos tervvel. Ha jól értettem, hasznát vennéd némi tűznek. Úgy értem, hatékonyabbnak, mint az igni. Mi van nálad, ami táplálhatja a tüzet? – Nagyon igyekeztem mindenféle maró, gúnyos élt eltüntetni a hangomból, de nehéz volt. Minden mágiahasználó tudja, hogy a vajákjelek a mágia kicsúfolása, már-már bántóan banálisak. – Egy kis mágiával megsegítve a lándzsádnak is találunk egy megfelelően magas kiinduló pontot. Végső esetben pedig még mindig kihasználhatjuk a tényt, hogy az át nem gondolt illat- és ruhaviseletem úgy vonzza őket, mint molylepkét a gyertyafény. Ne, kérlek, ne nézz így rám. Én nem becsülöm alá a te szakmai tekintélyedet. Kérlek, hogy te se becsülj alá engem.
Pontosan tudom, hogy Kaer Morhen szürke farkasa nem szívlel éppenséggel, és ez visszafele is igaz, de ha valami közös bennünk, az épp a Ciri és Geralt iránt táplált szeretetünk és odaadásunk. Nem tudnék egyikük szemébe sem nézni, ha itt és most hátat fordítanék Eskel-nek, akinek nyilvánvalóan minden segítségre szüksége van most.
- Cserébe csupán a szavadat kell adnod. Hogy amiért én jöttem, azt megkapom. Lefordítva, ha berobbantod a tárnát, és odavesznek Monck kéziratai, beutallak egy hegyi panoráma bázisugrásra. Madártávlatból.


P.S.:706 szóMood: Yennefer




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Május 04 2019, 14:29
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Yennefer szavaira azért átfutott a vonásaimon némi meglepetés. Nem ismertem részleteibe menően Geoffrey Monck pályafutását, de ez a dzsinnszelidítős dolog különösen megdöbbentő volt, elvégre ő meg Geralt már nagyon megütötte a bokáját eggyel a múltban, ami ha a dalnokoknak hinni lehetne egy fél városba került, én jobban hiszek a testvéremnek, szerinte egy fogadóba, de az se kutya és állítólag elég közel került hozzá a hollóhajú varázslónő, hogy ott hagyja azt a gyöngyházfehér fogsorát. Ezek szerint nem adta fel a próbálkozásait? Mondjuk nem is ő lenne, ha bármiben is elismerné a kudarcát, amennyire megismerhettem a történetek alapján. Mindenesetre komolyan és figyelmesen hallgattam végig az előadását, sajnos a híres varázslók élettörténete erősen kívül esett az ismereteimen, de azért érdekesnek találtam, majd bólintottam egyet.
- Eszemben sincs kételkedni a szavaid bölcsességében - feleltem. - Nem vagyok szakértő, de legalább három, nálam a mágiához hozzáértőbb ember is úgy nyilatkozott felőled, egyike vagy korunk tíz leghatalmasabb mágiatudójának, innentől kételkedni a hozzáértésedben a magam profán gondolkodásával és ismereteivel meglehetős dőreség lenne - vontam meg a vállamat. - Még az irántad való szimpátiával az iratok szerint messze nem vádolható személy is tudott úgy nyilatkozni rólad, mint etalon, akihez mérni lehet a mágia lehetőségeit, szóval természetesen hiszek neked ez ügyben.
E tekintetben nem is hazudtam. Emberileg nem kedvelem Yennefert, de a hozzáértésében vagy a hatalmában sohasem kételkedtem. Kétségkívül óriási ereje van, rajta kívül még bárdok meséiben sem hallottam olyasmit, amit Geralt mesélt, miszerint lekötözött kezeit figyelmen kívül hagyva, lábbal s képes volt megidézni mágikus oldásokat és kötéseket. Hát úgy nagyjából... De ez is messze több, mint bármi, amit e téren hallottam. Elismerő szavaira most rajtam volt a sor, hogy vastépte ajkaim mosolyra húzódjanak.
- Ugyan már Yennefer - sóhajtottam. - Nekem a kikimórokról vannak ismereteim, ezekről a nevekről nem tudnék semmit sem mondani, ami nem ehhez kapcsolódik. Hiszek a felkészültség fontosságában, de én nem boszorkányvadász vagyok, azokat Redania képzi az utóbbi időben nagy üzemben. Nekem a szörnyekről vannak meglehetősen jó ismereteim. Készültem néhány flaska olajjal, igen. Az igni kellően hatékony egy átlagos csatában, vagy a dolgozók, harcosok ellen, a királynő ellen viszont édes kevés. Ezzel szándékoztam megtámogatni. Ha már a bombabiztos terveknél tartunk, van valami, amiről tudnod kell, legalábbis nekem úgy tűnik, nem végeztél részletes kutatásokat előzetesen. Megbocsáss, ha nem így van, csak a toalettedre tett megjegyzésed alapján gondoltam így. Na szóval - vettem újra elő újra a hevenyészett földabroszt és az őt érdeklő laboratórium előtti üregre mutattam rajta, jól láthatóan nem volt mód a megkerülésére, innen vezetett az egyetlen bejárat az őt érdeklő helyre. - Itt egy különös jelet fedeztek fel, szép nagy méretben a bányászok. A bányamérnöknek elég jó szeme van az ilyesmihez, elég jól el tudta mesélni a kinézetét, nézd csak...
Letérdeltem Yennefer mellett és az ujjammal a homokba rajzoltam a kérdéses rajzolatot. Nem vagyok egy rajzművész alkat, de azt hiszem elég jól kivehető lett minden rúnajelzés, amiket bilincsbe zárt a kör, majd felnéztem a mágusnő arcára.
- Na most nem vagyok szakértő, talán van másik rúna is, ami erre hasonlít, de azt hiszem nem tévedek nagyot, ha ezt a Nagyboszorkány Első Kötéseként azonosítom, vagyis abban a teremben senki sem fog varázsolni, ha csak meg nem törik a szimbólumot. Az effajta védelem rá is illene egy laboratóriumát védelmező mágusra - vetettem fel, majd miközben talpra álltam feleltem is a logikusan felmerülő kérdésre. - Természetesen nem végeztem időközben rúnamágia tanfolyamot, egyszerűen csak az egykori Páholyotok titkos irataiban volt szerencsém megbámulni. Szakmai okokból érdekelt a Fekete Nap Átka, arról meg a mágusok végezték a legtöbb kutatást, így hát beletekintettem. Ó, persze tudom én, hogy az titkosítva volt a beavatott kevesek számára, de ez mindig csak pénz kérdése. A Páholy ilyen kisebb-nagyobb titkai, nem tudom ez melyikbe tartozik mindössze háromszáz orenbe került. Artaud Villanova nem volt egy erős lelkű ember - tettem hozzá, elvégre Geralttal való találkozása után szerencsétlen mágusnak már mindegy volt, ha kiderül, hogy kiadta a titkaikat. Rég sírjában pihen, Thanedd óta. - A kapzsiságán nem tudott uralkodni, még kisebb összegek esetén sem. Nos azokban van, hogy ezt is kipróbálták az átok ellen, arra sajnos nem hat. Rád viszont valószínűleg igen. Gondolom. Meg tudod törni? - kérdeztem őszintén. - Még valami. A döntés a tiéd, de azért jobb ha tudsz róla, hogy van ilyen lehetőség is. Ha nem akarod magadra vonzani az összes rothadt rovart, akkor használhatod ezt is - mutattam fel egy marhahólyagot. - Én pároltam le. El tudja nyomni a parfümödet, bár utána szükséged lesz egy nagyon hosszú, forró fürdőre. A barlangban tenyésző penészgombákból készült, nagyon keserű a szaga, de beleidomul a természetesbe. Szeretném, ha nálad lenne és ha engem széttépnek a dögök, neked pedig menekülni kéne, akkor pukkantsd ki és szabadulj meg a csizmáidtól. Úgy ki tudsz lopakodni köztük, amíg nem közelíted meg őket két-három méternél jobban. Csak a biztonság kedvéért - nyújtottam neki a hólyagot. - Értsd meg: egyáltalán nem becsüllek alá, de a veszélyt sem szándékozom. Egy fojtólidércre is felkészülök, nem hogy erre a förtelemre...
Az utolsó fenyegetésre elhúztam a számat egy rövid grimaszra, erre semmi szükség nem volt, na de nem Yennefer lenne, ha nem akarná fitogtatni a mágikus hatalmát. Sóhajtva megráztam a fejemet és a kötélen függő csigával rögzített deszka felé mutattam.
- Szálljon be nagyasszony... - morogtam.
Megvártam amíg rááll, aztán felléptem vele szemben és tekerni kezdtem a csörlőt, ami elkezdett felfelé vinni minket a hegy oldala felé. Közben azért őszintén megjegyeztem a hollóhajú szépség felé.
- Most mit mondjak? Megkapod a szavamat, ezen ne  múljon. Amúgy is kettős érzéseim vannak ezzel kapcsolatban - közöltem őszintén. - Nem kedveljük egymást, ez nagyon nem zavar, dolgoztam már együtt profival, akivel ugyanez volt a helyzet, de eleddig csak Ethainnek akartam szívességet tenni. Öhmm... izé... Ethain királynak, na. Most viszont aggódhatok érted is. Tudom milyen fontos vagy Geraltnak és Cirillának. Szükségtelen fenyegetőznöd - csóváltam meg újból a fejemet, miközben a rövid függővasutazás után meg is érkeztünk.
Kiléptünk a szilárd kőre az instabil deszkáról, majd előre álltam és kihúztam az ezüstkardomat. Lassú, megfontolt léptekkel indultam befelé, érzékeim kiélesedtek a veszély kapujában, a medálom finoman rezegni kezdett. Kezdődik...

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Május 06 2019, 16:27
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Amikor befejeztem az értekezést Geoffrey Monck pályafutásáról és szakmai sikereiről, nem lepett meg az a megdöbbentő csodálat Kaer Morhen szürke farkasának sebhelyes arcán. Az lett volna a valódi meglepetés, ha nem tárok fel előtte újdonságot. És tisztelem, amiért hallgat a Rinde-ban esett pusztító, dzsinnszelidítős esetről, no meg Geralt utolsó kívánságáról, holott biztos voltam benne, hogy elsőkézből ismeri a történetet.
- Ilyesmi még csak meg sem fordult a fejemben – legyintettem, és ha maga is varázshatalmú mágus volna, aki úgy olvas emberek fejében, mint mások a nyitott könyvekből szoktak, azt is értené, hogy ebben kivételesen nem hazudok. De mivel hogy nem volt az, kénytelen volt a szavaimnak hitelt adni, ami, mint azt a mellékelt ábra igen valósághűen prezentálja, nem tartozott sem kedvenc elfoglaltságaink, sem erősségeink közé. Alig észrevehetően kihúztam magam az elismerésre. – A mágia útjai kifürkészhetetlenek, kedves. Nagyon nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen megállapítani, hogy kinek mekkora mágikus hatalom van a kezében. Mindenesetre nagyon hízeleg a sok kolléga elismerése, és az is hízeleg, hogy mindezt tőled hallom. És hogy hitelt adsz a hallottaknak.
Nem ő volna az egyetlen, aki tisztelettel adózna a tehetségem és a képességeim előtt, minden személyes, és nem utolsó sorban kölcsönös antipátia ellenére. Elismerően hümmentettem.
- Nocsak. Csupa meglepetés vagy, kedvesem. Egy felvilágosult vaják, aki nem csak szerény korunk meghatalmasabb mágiahasználóit tartja számmal, de az aktuálpolitikát is! – méltattam, vagy épp becsméreltem a szürke farkas rálátását bizonyos témákra, és tán a jó Melitele anyácska tudja csak, hogy melyikre gondoltam. De lehet még ő sem. – Remek. Az a néhány flaska felettébb jól jön. Képzeld el, milyen reakcióba képes lépni még az igninél is erősebb tűzzel. – Alapvetően sosem a tűzmágia volt a leginkább kézre eső profilom, de túlzás lenne azt állítani, hogy megizzaszt. A feltételezés, bár egyáltalán nem volt szimpatikus, sőt, már-már épp sérthetett is volna, megeshet, hogy a cidariszi könyvtár, és egyéb levél-, illetve irattárak nem voltak elég alaposak. Elvégre, bár ezt nem osztottam meg a farkas vajákkal, sok forrás vitatta a dolgozószoba puszta létezését. – Mi volna az?
Megvártam, míg Kaer Morhen szürke farkasa ismét előszedi azt a térképnek csúfolt vázolmányt. Elég volt két kurta kézmozdulat, és pillantás, hogy rögtön megértsem, miről is van szó. Valahol sejtettem, hogy megkerülni nem lehet, az lepett volna meg inkább, ha lett volna másik bejárat. Kevélyormot pedig nem fogom csak azért elbontani, hogy fricskát mutassak a kartográfus akarnoknak. Egy szót sem szóltam mindaddig, míg a kénszemű ordas fel nem rajzolta a bilincsbe zárt Nagyboszorkány Első Kötésének rúnáját. Ez bizony kellemetlen tényező, csípi is a szemem rendesen, de semmi áthidalhatatlant nem jelent. Kellemetlenebb és megerőltetőbb megoldáshoz is folyamodtam már azért, hogy a számomra legkedvesebbeknek könnyebb legyen. Nem szóltam egy szót sem, mégis komor fellegek árnyékolták be jókedvem kék egét.
- Szakértelmed hiányában mégis majdhogynem hibátlanul vésted fel a rúnát. Eskel, Eskel, kezdek félni tőled – engedtem egy pillanatra, hogy az én kifinomult humorom kimutassa a foga fehérjét. – Valamit azért tisztázzunk. A Nagyboszorkány Kötés megakadályozza, hogy bárki mágiához folyamodjon, ez tiszta sor. Na de hol van pontosan? Mert ha a tárnában is érezteti a hatását, akkor erősen megváltoznak a prioritásaink. Ha előbb kell feltörnöm a pecsétet, és csak utána bocsáthatom a rendelkezésedre varázshatalmam, az azt jelenti, hogy legjobb esetben is két percet vesz igénybe, mely idő alatt teljesen védtelen lennék. És ez, ugyebár mondanom is felesleges, egy kikimór fészekben aligha ideális. Ha viszont csak és kizárólag a laboratóriumot érinti, akkor prioritásban hátra sorol. – el sem hiszem, hogy ezt kimondtam. De az első a család. Még ha közvetetten is. Ennyiben is hagytam volna, de nem tudtam nem elismeréssel adózni a furmányos vajáknak, aki árkon-bokron átvág a szakmájáért. Magasra szökkentem szénnel megszínezett szemöldökeim. – Ezt nevezem. Nem is rossz egy apolitikus vajáktól. Vagy legalábbis valakitől, aki annak vallja magát. Ne félj, én megőrzöm a titkod, és biztos vagyok benne, hogy Artaud sem kotyogja már el senkinek. – Bár lehet, a Testvériség még így utólag sem nézné jó szemmel, ha hírét vennék ennek a történetnek. Hát még a Thanedd után alakult Páholy. Tényleg, vajon amaz tudja, hogy Artaud Terranova épp Geralt kardja által veszett oda? Karba tettem a kezem. – Igazából nem az a kérdés, hogy meg tudom-e törni, hanem hogy mennyi idő alatt tudom megtörni. Ezt a részét nyugodtan rám bízhatod.
Őszinte fintorra rándultak az arcizmaim, amikor előkerült a szürke farkas által marhahólyagnak gúnyolt vegyi fegyver. Valami női szájba nem való, artikulálatlan hangocska is kicsúszott, még mielőtt bársonykesztyűbe bújtatott kézfejemmel eltakartam volna karakteresre faragott orromat.
- Ugh… Értem, hogy mindez honnan jön… De ez kész attrocitás a női nem ellen, nem hatásos kikimór csalétek! Én mondom, Novigrad csatornái labdába sem rúghatnak emellett a förmedelem mellett…
Mivel hozzányúlni nem voltam hajlandó, még kesztyűben sem, egy egyszerű ujjmozdulattal késztettem lebegésre, majd miután Eskel lemondott a ragaszkodásáról, az övem felé intettem ezt a hólyagnyi rémálmot, hogy egy élhető felületre ráakaszthassam.
- Nem mintha használni tervezném… De a varázslónő legyen élelmes. Valamire majd csak jó lesz. Jaj, nem, el se kezdd. Maradjunk annyiban, hogy bízom a megítélésedben és a képességeidben, cserébe ezt visszafele is elvárom.
Már majdhogynem megszántam a kénszemű toportyánt, egyetlen pillanat erejéig olybá tűnik, hogy megfeledkeztem róla, nem minden farkas vaják ismeri és érti jól a szavaimat. Tán most az egyszer túlzásba estem.
- Csakis puszta családi szeretetből – tettem hozzá sietve. Tudtam volna még hová ragozni, elmesélhettem volna a Fehér Farkas és a kaedweni hegyi tavak esetét, de rég tudtam már, hogy minél tovább bizonygat az ember valamit annál kevésbé lesz hiteles. – Egy pillanat.
Intettem még egy utolsót, mielőtt elfogadtam volna amaz invitálását a hegyi csörlők és kötélpályák, na meg az azon túlmutató kikimórok és a velük járó veszélyek világába, majd pár lépéssel arrébb mentem. Ez a föld tele van mágikus energiával, biztos vagyok benne, hogy Geoffrey Monck nem véletlenül épp ide építtette földalatti laboratórumát. Nyakamban kedves, édeskés fénnyel felderengett az obszidián csillagom, melyet könnyed kézjelek követtek, majd egy erős és határozott mozdulattal megragadtam, és merítettem belőle. azonnal éreztem, hogy átjár a mágikus erő. Csak a biztonság kedvéért. Ha Eskel azt állítja, szükség lesz rá, hitelt adok a szavának. Csak eztán léptem fel az általa mutatott deszkáról. Nem segítettem neki az emelő hajtásában, mivel nem kérte.
- Pont ezt. És ennyi éppen elég. – riposte-oltam hűvösen. – Az érzés kölcsönös. De mivel Ciri és Geralt életében fontos szerepet töltesz be, épp azzá a jégszilánk szívű szörnyeteggé válnék, aminek most látsz, ha nem nyújtanék segédkezet.
E rövid intermezzót követve rövidesen meg is érkeztünk a tárna tribünjéül szolgáló szintjére. Nem szólt már egyikünk sem. Csak az ezüstkard sikoltott, ahogy a hüvelyéből előhúzták, édesen csilingelt a rezgő medallion a szemekből álló fém láncon, innen tudtam, hogy a férfi nem csak lelkileg, de testileg is készen áll erre a rémálomra. Minden kétséget kizáróan kezdődik…


P.S.:1093 szóMood: The Last Wish




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Május 26 2019, 21:33
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Mondhatnám, hogy olykor nem értem ezt a nőt, de sokkalta inkább az lenne igaz, hogy olykor értem. Vagy talán inkább olykor azt hiszem, hogy értem. Talán... Bár azért nagyon igyekszem, hogy ez irányú illúzióimat azért még időben feladjam, az ehhez hasonló prekoncepciók elég hamar szoktak katasztrofális helyzeteket előidézni. Veszélyes dolog előítéletekkel és elvárásokkal lépni be egy szörnyfészekbe is, hát még bármiféle elvárást vagy hozzávetőleges tudást kialakítani magunkban, ha Yenneferről van szó. Bizonyára van valamiféle belső logikája a gondolatvilágának, csak én nem tudom követni. Vagy talán nem is nagyon akarok erre túl sok energiát szánni? Ha őszinte akarok lenni magammal, ez bizony lehetséges. Alapvetően nem tartom magam egy barátságtalan természetű lénynek, főleg ha mondjuk Geralt testvérrel hasonlítom össze magamat, aki sok esetben kimeríti a magányos farkas fogalmát, de ettől még tény, ha valaki egy alapvetően negatív képet sugall felém, nos annak sosem fogom keresni a mélyére látást. Lehet, hogy a zord megnyilvánulások melegebb személyiséget fednek el pajzs gyanánt, de... vaják vagyok. Mi nem használunk pajzsokat, ismerjük a hátrányait is.
Ma sem kerítettek hatalmukba másféle életérzések. Yennefer ey felől felajánlotta a segítségét, ami egy érdekes, talán még kedvesnek is mondható gesztus, még akkor is, ha nyilvánvalóan neki sem mindegy, van-e közte és az óriásrovarok között egy kard, hiszen, bár a mágiáról keveset tudok, de annyit még én is, hogy ha nem a mi apró trükkjeinkről van szó, akkor egy komolyabb varázslatot megidézni bizony időbe kerül. Minél nagyobb a hatás, annál tovább kántál a mágus előtte és annál jobban kimeríti mentálisan. Na most egy egész tárnára való, rohamozó döghöz nagyon enm kis hatás kell ugye... Ezért sem old meg mindig mindent a mágia, egy féltucat fegyveres bármilyen varázslót szép egyenletes kockákra vagdal, mert annak egyszerűen nincs ideje végezni velük. Már ha be nem rezelnek a várható veszteségektől és a rovaroknak sajnos nincs annyi agykapacitása, hogy megrémüljenek. Másfelől nézve Yennefer még mindig kiismerhetetlen marad. Azt nyilvánvalóan értékeli, hogy én sokkal több tisztelettel adózom felé, mint Lambert, de a modora általában meglehetősen... nos... lekezelő az esetek többségében. Ráadásul most ez a fenyegetés? Erre vajon mi szükség volt? Okot aligha adtam rá, sőt, bármikor az életemet adnám az övéért, lévén azzal Geralt testvér és Ciri lelkének egy darabját menteném meg. Ők szeretik ezt a nőt és ennek bizonyára oka van. Én csupán tisztelem, de kedvelni valószínűleg sohasem fogom tudni. Ez van, ezt kell szeretni, vagy ha azt nem is, de legalább elfogadni, ugyanakkor kellemetlen érzés ilyen társsal az oldalunkon belépni egy szörnyfészekbe. A megjegyzésére megráztam a fejemet.
- Keveset értek a politikához, de mióta Triss nálunk töltötte a telet Ciri képzésének kezdetén, azért felfogtam egy keveset a fontosságából, ő éppen eleget beszélt róla - válaszoltam Yennefernek. - Azért igyekszem kiszűrni mindazt, ami a munkámhoz fontos lehet, vagy ami érinti Cidarist. Nem titkolom, szeretem ezt az országot és kedvelem Ethaint is. De ennyi a közöm az egész politikához.
A másik gondolatára viszont mosolyra húzódtak a vastól tépett ajkaim, a vidámság groteszk karikatúrájává változtatva roncsolt arcomat és széles, már-már színpadias mozdulattal megrántottam a vállaimat.
- Artaud Villanova valóban nem fog már mesélni senkinek semmiről, a halottak egész jól őrzik a titkokat, főleg az élőkhöz viszonyítva - ismertem el. - Meglehetősen rossz ötlet megpróbálni elfogni Cirit. A szerettei közelében ez hatványozottan rossz ötlet. Mindenesetre, ha volt neki, hát az istene nyugosztalja. Felfuvalkodott egy hólyag volt, de értelmes ember. Valahol kár érte.
Miután felhívtam a figyelmet a kizáró jelre, Yennefer egyetértett velem, hogy na ez bizony probléma lehet, még ha azért talán várható is volt egy legendás varázsló esetében ilyesfajta védelem. Elvégre ki a fenét érdekelnék egy mágus titkai, ha nem egy másikat? És mi a legfájóbb egy mágusnak? Ha nem használhatja a képességeit. Ugyanakkor az ösztönöm veszélyt jelzett ennek kapcsán. Mi értelme blokkolni a mágikus képességeket? Attól még az ajtón ugyanúgy át tud menni, a laborban pedig gondolom már nem érvényesül, elvégre azzal a saját dolgát is erősen nehezítette volna miközben szűzlányok vérét vegyíti három napos aszalt ghoul velővel meg ilyesmikkel, szóval a kísérletei közben. Nem... A dögök akkor még nyilván nem lepték el a bányát. De akkor? Kell ott lenni valaminek, ami gondoskodik a behatolókról. Remélem a kikimórok már rendezték ezt a problémát, de ha nem... Na az baj lehet. Yenneferhez fordultam a kérdésére választ adva.
- A tárnamester szerint itt, ebben a természetes barlangban van a jel, közvetlenül a laboratórium előtt, a plafonon, hozzávetőleg öt-hat méter magasan - magyaráztam a térképre mutatva. - Az egész tárnát biztosan nem fedi le, mert az első napokban a bányászokkal volt Ethain egyik saját varázslója, egy fiatal mágus Ban Ardhból, azt hiszem Cathonak hívták és ő megidézett valami lényt, ami segítette az ásást az első gránitréteg áttörésekor. Földelementálnak hívták azt hiszem. Gondolom erre nem lett volna képes a kollégád, ha mindent blokkol a rúna. Megkérdezni sajnos nem tudjuk, Catho meghalt a kikimórok támadásakor. Legalábbis feltehetőleg, vissza nem jött, szóval... - szomorkásan megcsóváltam a fejemet. Igen, engem még meg tud érinteni a veszteség, ennyi év után is, nem szeretem a felesleges halál gondolatát. Egy olyan, nyilván szép reményű ifjú, mint ez a mágus, akit nagy nehezen kitaníttattak a szülei, merthogy a mágikus képzés igen drága, a hírek szerint Ban Ardh még drágább is mint Arethuza, bár az utóbbi időben van kiskapu is, aki aláír húsz évre Henselt szolgálatába, annak díjtalan, amint hallani a Dethmold bevezette új... öhmm... oktatáspolitikát, de Catho nyilván nem ezek közé tartozott, hisze itt működött, nem Kaedwenben. Tudom kezelni a halált, de az ilyen azért még megérinti a lelkemet. Felesleges, fájdalmas és szomorú. Ha majd már nem érzek semmit az ilyen történetek kapcsán, azt hiszem akkor ideje lesz kiékelnem a kardomat és beledőlni. - A rossz hír a következő. Az a csarnok elég meleg, természetes körülmények között is. Kellően tágas is. Amit tudunk a kikimórok biológiájáról a lehető legoptimálisabb a keltető fészeknek. A nyakamat nem tenném rá, de jó eséllyel ott honol őfelsége...
Miután átadtam a penészgomba kivonatot Yennefer már-már mókásnak mondható grimasszal vette át a kezemből, tellett némi erőfeszítésembe, hogy ne vigyorodjak el, de nem akartam megsérteni. Érthető, hogy idegenkedik tőle egy hozzá hasonló finom dáma, végül is én vagyok az kettőnk közül, aki rendszeresen mászik pöcegödörbe zeuglot vadászni. Ha neki kéne is valamilyen testrésze a dögnek, alighanem odadobna pár érmét egy hozzám hasonló fickónak. És ez részemről így is van jól. Azért az megnyugtat, hogy legalább az övére akasztja a hólyagot, ha a dolgok igazán rosszra fordulnak, az életösztöne majd felülírja a kényeskedést.
Határozott, erőteljes mozdulatokkal csörlőztem fel a függőhídon magunkat, a legkevésbé sem zavart Yennefer tétlensége, azért nyomorék vagy rokkant még nem vagyok, hogy ne boldoguljak el ezzel, ő jobb, ha a mentális felkészüléssel van elfoglalva. Felérve előhúztam a kardomat, majd az övemből kis üvegcsét vettem elő és szép, egyenletes mozdulatokkal elkezdtem felvinni a tartalmát a pengére. A barnás színezetű, kenőcs sűrűségű olaj kifejezetten rovarfélék ellen lett tervezve. Közben hallgattam a mágusnő szavait, majd válaszoltam is, bár nem néztem rá, lekötött a fegyver előkészítése, elvégre a tökéletes munkán az életünk múlhat odalent minden tekintetben.
- Tisztában vagyok az érzelmi kapcsolattal, amely Geralthoz és Cirihez fűz. Tisztellek a képességeidért és azt hiszem fel s nézek rád a széles körű tudásodért, de tény, nem kedvellek Yennefer. Ettől függetlenül ha úgy adódik odalent odaadom az életem a tiédért cserébe, de nem miattad, hanem mert veled két ember fél lelke is elpusztulna. Ennyi a helyzet és ezzel kell beérned. A fenyegetéseket viszont nem szeretem, különösen akkor, ha nem adtam rá okot. Erről ennyit. Mostantól figyeljünk a lényeges kérdésekre - sóhajtottam. - Ha a horda támad maradj folyamatos mozgásban. Ezek a dögök nagyszerűen ásnak és megérzik a talaj apró remegését, amit a talpad vált ki, képes a lábad alól támadni, ahogy feltör, akkor rögtön mar is. Nem tudja egyből letépni a bokádat, de csontig hasíthatja a húsodat, lesántulva, vérezve pedig nem szeretnél visszamenni gondolom.
Beléptem a tárnákba, nyomomban a hollóhajú varázslónővel. Nyirkos és érezhetően hűvösebb levegő fogadott minket, az első pár méter után mindent megült a penészgombák szaga, amibe éles kardként vágott bele a Yennefer felől áradó orgona és egres illat. Könyörgöm, boszorkány, nem tudná levarázsolni magáról ezt? Meg ha már ott tart, átvarázsolni a csizmáját lapos sarkúvá? Kopog, mint a hétszentség. Na mindegy, ezt azért eszem ágában sincs megkérdezni tőle, a tanácsaimat ezekkel kapcsolatban pedig vész esetére már hallotta.
Hirtelen éreztem meg az apró remegést a talajon. Megálltam, félig majdnem térdelő helyzetbe kushadva a tenyeremet a földre fektettem. Igen... Mozog. Hirtelen, mint a felhúzott íj idege, mikor pattan robbantam ki és pár lépésnyit arrébb löktem Yennefert, a helyén, ahol immár én álltam feltört az első kikimór. Szerencsére csak dolgozó, de így is igen fájdalmas volt a bokám felett a húsomba mélyedő csáprágók marása. Sima mozdulattal szúrtam az osztott szemek közé, a lény elernyedt, így ki tudtam rántani a lábamat. Addigra már mindketten remekül hallottuk a kisebb dübörgést, ami rögvest meg is mutatkozott a tárnajáratból előözönlő kikimórokban. Húsz vagy huszonöt lehetett legalább, az egyik harcos. Hiába ezt a brutális illataurát azonnal megérzik Yenneferen, elkerülni őket képtelenség, és ez még csak a boly széle... Előre ugrottam, széles ívű csapásokkal próbálva visszatartani a lényeket, míg a mágusnő kezd valamit a helyzettel, mert hogy egyedül ennyit nem verek le, az is biztos. Meg hát ő miatta és a parfümje és a csizmája miatt vannak itt egyszerre ennyien, akkor lesz is szíves megoldani.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Jún. 30 2019, 10:18
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Muszáj volt a teljes kép birtokában lennem, mielőtt csatába vonulok ezek ellen a förmedvények ellen, amiket, Eskel elmondása szerint, tíz vajákból kilenc elutasít. Ha pedig a Nagyboszorkány-kötés az útjába áll a mágiahasználatomnak, az semmiképpen sem jelenthet jót. Így tehát nem túloztam volna, ha azt állítom, tűkön ülök, hogy hallhassam Eskel szakmai véleményét a dologról. Diplomatikusan, igazi professzionalista módjára bólogattam.
- Megteszi. Meg kell tennie. Nem tudok hosszú perceket áldozni arra, hogy a kötést a veszély epicentrumában feloldjam. És nem is fogok. Ezzel azután kell kísérleteznem, hogy a tárna egészét megtisztítottuk a veszélytől. El tudom képzelni, mi minden élhet a fejedben az eltökéltségemről, meg mi mindent hallhattál, amik mindezt megerősítették, de higgy nekem, és csak így magunk között mondom, nem áll szándékomban meghalni. Még Geoffrey Monck-ért sem.
Elég volt egyszer, bár ezt nem tettem hozzá hangosan. A szomorú mese Ethain ifjú udvari mágusáról valamelyest az én jégszilánk szívemet is megérintette, de ami még ennél is jobban meglepett, és emiatt igazán kibontakozni sem hagytam ezt a különös érzést a mellkasomban, az az, hogy a szürke farkast is ennyire érzékenyen érintette a tragédia. Egy vajákot, akinek papírja lehetne arról, hogy a halál a szakmája – és van is, ott függ a nyakában – el tud veszni a gondolatok labirintusában, ha értelmetlen, mi több, egyenesen felesleges halál kerül a terítékre. És még mondják az ostoba babonák, hogy a vajákok képtelenek együttérezni, sőt, érezni, mint olyan. – Meg fogjuk bosszulni a halálát. Eltakarítjuk a söpredéket, ami a vesztét okozta. Ez a legtöbb, amit tehetünk érte.
Tán ridegnek tűntek a szavaim, de égett benne a harci szellem. Ha valamelyest személyessé válik az ügy, az mindig felajzza az embert. Ezért nem fogom soha megérteni a vaják professziót, mint olyat. De erről majd elmélkedek máskor. Ideje volt ténylegesen munkához látni.
- Senkinek nem okozott még különösebb gondot egy kis hűvös. Kellő szükség esetén elvonom a levegő páratartalmát, és jeges fagyként szolgáltatom vissza. Bár a józan eszem azt súgja, ez a még ki nem kelt kikimór tojások esetében hasznos, de csak hogy tudd, ez is egy lehetőség. Megfagyasztani egy jó marék dolgozót, netán harcost. Úgy könnyebb rájuk mérni a végzetes csapást is. A királynődnek, már ha tényleg ott van, mást tartogatok.
Más esetben, ha fizetnek érte sem veszem el azt a borzadályt, amit Eskel nemesi egyszerűséggel csak marhahólyagnak hív, de hát a varázslónő ne válogasson, ha a menekülési útvonaláról van szó. Legalább a szürke farkasnak ennyivel nyugodtabb a szíve.
- Vigyázz, belelátok a fejedbe – emlékeztettem a görbéit elnyomó vajákot, magam is egy halovány mosolykával küzdve. Míg a függőhídon utaztunk, illetve inkább én, Eskel meg magával a csörlővel volt elfoglalva, összeszedtem a gondolataimat. Szóval odabent három különböző méretű és erejű rémséggel fogunk találkozni. A dolgozók vagy herék nem kifejezetten felsőbbrendűek, már ami az erejüket illeti. Okos gondolat lenne hát a méretben és erőben fölényesebb harcosokat gyengíteni, ha tényleg hatalmuk van az előbbiek felett. A szaglásukra nem lehet panasz, a hallásuk elégséges, mindkettő ugyanúgy lehet előny, mint hátrány is. Meglátjuk, melyiket fogom tudni kihasználni. Mindenesetre nálam van ez a rettenetes bűzbomba, az pedig nem előírás, hogy úgy használjam, ahogy Eskel meghagyta. A védőpajzsaimnak is csak egyetlen dobásuk van ellenük. Hm… Talán egy kis tűzzel befuttatva… A pirokinézis, bár nem a legerősebb profilom, azért elveszve sem leszek. A lényeg, hogy folyamatos mozgásban legyünk mindketten. Ez inkább nekem hátrány, mint a farkasnak. De semmi tragikus. Ha pedig úgy tűnik, felül tudunk kerekedni az özönlő inszektoidokon, mágiával a lehető legmagasabb pontra kell levitálnom Eskel ezüsthegyű szakállas lándzsáját. Arra, ha a királynő megjelenik, már van ötletem, hogyan tartsam egyhelyben, míg Eskel beveti a kardját, bombáit és alkímiáját. Együtt kell működnünk, és ez lesz a legnehezebb neki is, és nekem is.
Amint úgy éreztem, összegeztem minden információt, amire ehhez a csatához szükségem lesz, az addigra a kardját olajozó férfira pillantottam. Nem sértett, hogy nem néz rám, sőt, azzal okozta volna a kárt, ha olajozás helyett engem stíröl. Hűvösen elmosolyodtam.
- Ez kedves tőled. Én is tisztában vagyok a kötelékkel, ami Geralt-hoz és Cirihez fűz, úgyhogy ezúton szeretnélek megkérni, hogy ne add se értem, se nekem semmidet, pláne nem az életedet. Tudom, a becslés, meg a valószínűség számítás, de leszel szíves úgy bemenni abba a tárnába, vaják, hogy tudod, ki is fogsz jönni. Muszáj ezt az elméddel elhitetned, nem akarom, hogy azért hibázz, mert a nem megfelelő dolgot súgtad magadnak. – a továbbiakra csupán lassan, értőn bólogattam – Igazad van. Vedd úgy, hogy ezúton kérek bocsánatot tőled, mint varázslónő. Egy pillanatra elfelejtettem, hogy nem Geralttal beszélek, ez minden. Nem mindenki érti, és érti meg, hogy mikor és milyen apropóból beszélek komolyan, és űzök tréfát a másikkal. Nem ismerjük egymást, én nem ismerlek téged, te sem engem, így tehát nem várom el, hogy megértsd. Bocsánatot kértem, és ezzel kell beérned. – tartottam egy röpke pauzát, míg a tárna szájára pillantottam – Megjegyeztem mindent, amit mondtál. Menjünk.
Megvártam, míg a szürke farkas felegyenesedik, én pedig úgy lépkedtem mögötte, mint eddig. Azelőtt kellett volna csizmát és parfümöt váltani, hogy egyáltalán ide jövök. De mivel hogy én nem vagyok vaják, számomra a harcra való felkészülés egészen mást igényel, és a lopakodás művészete sem jön ösztönösen. Varázslónő vagyok, a fenébe is!
A penészgomba áporodott szaga alattomosan beletekergett az orromba, a levegő páratartalma rögtön tapintható volt, és rögtön ragacsosan az arcomra is tapadt. Undorító volt, nem véletlen nem vállalok el egy bizonyos ár alatt dolgokat. Most meg ingyen, mi több, önként és dalolva vagyok itt, még csak nem is az én vajákom mellett. Ez van, Yennefer, ezt kell szeretni. Hát épp ez a baj. Hogy egy cseppet sem szeretem!
Nem telt bele sok időbe, máris enyhe, egyre erősödő remegést éreztem a talpatm alatt, a pillantás pedig, amit Eskellel váltottam, arra ösztökélte, hogy tenyerével is megbizonyosodjon a tényről. Válaszpillantást ugyan nem kaptam, csak egy fürge és erélyes öklelést, aminek hatására egy nem túl nőies nyögéssel el is botlottam, a kavicsokon, gombákon és sziklákon átesve pedig a földre is kerültem. Csak így történhetett, hogy mire talpra ugrottam, készen az ellentámadásra, már nem maradt semmi dolgom.
- Mondtam, hogy ne hősködj! – sziszegtem a férfinak, visszaemlékezve az ellenfelek hangérzékenységére egy visszhangos tárnában, majd édeskés, világos fény derengett fel a tenyeremben, és ölelte körbe Eskel sérült bokáját. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy ilyen korai fázisban csökkent képességekkel essünk neki a nehezének. Mire ezzel végeztem, azonban már irdatlan robajjal és büdörgéssel érkezett a többi dolgozó is. Ibolyakék szemem rögtön a nagyobb, agresszívabb, erősebb alakot kezdte kutatni, melyet ahhoz tudnék hasonlítani, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. Letérdeltem a férfi mellett, megérintettem a földet, a nyakamban felderengett az obszidiáncsillag fénye, majd a következő pillanatban lángra kapott a föld, gyors hömpölygéssel hullámmá duzzadt, végül pedig a kikimórok fölé emelkedve takarta be őket. A visszhangos barlangban rögtön elviselhetetlenné vált a túlvilági visongás, nem is tudtam mihez hasonlítani. A szemem sarkából kiszúrtam a tűzhullámból kiemelkedő harcost, rövid méricskélés után felé csaptam a jobbom, melyből tüzes nyíl süvített egyenesen a rémség feje felé, csak hogy átszelve azt leterítse. Fölemelkedtem, hogy megállapítsam, szorul-e korrigálásra a művem, ha pedig akadt olyan, amit Eskel nem ért volna utol ezidő alatt, annak tüzes gömbök és villámok árjával flörtöltem.
- Honnan lehet megállapítani, hogy a királynő itt van-e? – kérdeztem, mikor levegőhöz jutottunk, bár nem sokáig. A föld ezúttal erősebben remegett meg, mint azelőtt. Lángra lobbantottam a jobbomat. – Készülj! Itt jön a második hullám!


P.S.:1197 szóMood: Monstrous Might




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Aug. 07 2019, 17:43
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Ha mindig, minden alkalommal válaszolnék Yennefer felvetéseire, akkor valószínűleg ez a kikimór boly magától pusztulna ki, további élelem hiányában, lévén sosem mennénk be. Bíztam a nő képességeiben, higgadtságában és profizmusában, így egyszerűen most hogy ismertettem vele a pecsét létét a többit a szakértőre bíztam. Nekem sosem derogált mást elfogadni vezetőnek, igaz ez az esetek többségében Geralt volt, akivel meló után úgyis tréfálkoztunk egymás kárára, az ilyesmi mindig oldotta a hierarchiából fakadó természetes feszültséget. Ugyanakkor itt és most Yennek kell átengednem a vezető szerepét, ami nem olyan könnyű, mint Geralt esetében, de különösebb gond nélkül menni fog. Egy harci szituációban nincs idő és lehetőség kollektív döntéseket hozni, ezt a világ minden hadserege jól kimunkálta már az idők kezdete óta és többek között ezért is alkotják nagyobb részben férfiak a hadseregeket. Ösztönösen jobban vonzódunk a hierarchikus vezetéshez, míg a nők a kollektív döntésekben erősebbek. Neki minden csata szokatlan és amúgy is... khmm... meglehetősen erős jellem, így aligha várható el tőle ilyesmi, a vezér szerepéhez már jobban hozzá kellett szoknia az ő mentalitásával. Mindenesetre tekintve, hogy 99%-os valószínűséggel olvas a gondolataimban, nagyon igyekeztem nem arra gondolni, egészen pontosan milyen pletykák is keringenek róla a nagyvilágban, mert a jégszíve a legkevesebb. Legalább a legperverzebbekre és a legrosszindulatúbbakra, amikért még Lambertet is leintettem a közös vodkázások során, hogy azért több tiszteletet, nos legalább ezeket igyekeztem kizárni az agyamból. Ami eleve elvetélt ötlet, ha meggondoljuk, hogy előbb arra gondolunk, amit utána ki akarunk űzni a fejünkből. Na mindegy. Én biztos Melitele, hogy nem fogom sértegetni vele, ugyanakkor valószínűleg kellően intelligens hozzá, hogy tudja, a tömeg mindenből tréfát űz vagy pletykát terjeszt, ami félelmetes, vagy nem érthető a számára. Egy meglehetősen csinoska és kifejezetten elszabadult hatalmú varázslónő igen kiváló alap ilyesmihez. Akár a hatalomvágya, sötét tettek a múltban, istentelenség vagy a finoman fogalmazva nem szokványos szexuális szokások kerüljenek terítékre, a pletyka terjesztő műveltségétől függően. Ezzel nem óhajtottam foglalkozni. A múltja, az ágya, a tervei részemről rá tartoznak, nekem csak az számít, hogy mennyit jelent Geraltnak és Cirinek. Nekem nem kell szeretni ahhoz valakit, hogy tiszteljem. Pusztán csak megjegyeztem a fagyasztási lehetőségeket magamnak, ami nem hangzott rosszul, a rovarfélék majd mindegyike rendkívül érzékeny a hidegre. Ha a királynő valószínűleg ki is bírná, de a harcosok végletesen lelassulhatnak tőle, a dolgozók és a bábok pedig elhalhatnak, ha nem tudnak időben kimenekülni, adott esetben megtörheti a horda lendületét vele. Komolyan bólintottam. És hát tessék... mondom én, hogy olvas a gondolataimban. Mint mindenki, én is utálom ha a fejemben van valaki magamon kívül, de szerencsére dolgoztam együtt boszorkánnyal korábban, még ha ő hatalomban, ismertségben és arcméretben nem is volt Yenhez mérhető, de alapvetően kedveltem Anne d'Estocot. Nagyon nem akartam a hollóhajú varázslónőt is a saját önhittsége áldozatának látni. Anne alábecsülte egy feldühödött farkasember jelentette veszélyeket és nekem kellett eltemetni. Ez ma nem fordulhat elő.
Legközelebb csak a szirten szólaltam meg a pengém olajozása közben, mikor végighallgattam a kioktatást. Ajkaim továbbra is merevek voltak, kénszín szemeim csak a munkára koncentráltak, semmitmondó arccal, a nyugalom mélyén feleltem neki. Nem volt ez álca. Mindig hideg nyugalom száll meg a munka előtt. Lambert a haragjával tüzeli magát, én mint szinte mindenben, ebben is ellentéte vagyok az öcsémnek. Én rideg vagyok és nyugodt, mint a tó felszíne ha szellő sem rezdül.
- Ez kivételesen nem a te döntésed lesz Yennefer - válaszoltam őszintén. - Ha nem látok más megoldást a megmentésedre adott esetben, akkor fel fogom áldozni a saját létezésemet. Részben az érték elve alapján, egy teljes értékű ember mindenképpen többet ér, mint egy mutáns. Másrészt érzelmi alapon is. Geralt és Ciri egyaránt sokkal könnyebben fogadná elé az én elvesztésemet, elvégre vaják ágyban még nem halt meg. Boszorkány tudtommal már elég sok. Ez nem azt jelenti, hogy keresném a halált odabent, pusztán elfogadom az eshetőségét. Elmúltam évszázada, hogy létezem, régebben vadászok, mint amennyit a legtöbben megélnek összesen, sohasem mentem csatába a biztos győzelem tudatában. Egy fojtólidérc is végezhet a legjobb vajákkal is. Évtizedek óta készen állok a halálra, pusztán csak nem hagyom, hogy könnyen vigyen, amíg van más lehetőség is - vontam vállat. - Lambert egyetértene a filozófiáddal. Én sosem voltam ilyen, ezt kénytelen leszel elfogadni. Menjünk.
A barlangban hamar sor került az első rajtaütésre, amit kisebb sebbel és nagyobb fejmosással úsztam meg. Fejcsóválva néztem a nőre és felé emeltem a tenyeremet tiltó mozdulattal.
- Készséggel elhiszem, hogy remek lennél felcsernek is Yennefer, de ne pazarold el az erőidet ilyen korán olyasmire, ami felesleges - intettem az általvetőmön viselt vajákszerek felé. - Amúgy is itt az idejük. De utálom... - sóhajtottam halkan, fojtottam és egymás után kihúztam három üvegcsét. Fecske, Macska és Villám. A szemeim bevéreztek, az arcomon és nyakamon sötéten dagadtak ki a verőerek, az arcom hullasápadt árnyalatot öltött, keserű nyálat köptem magam mellé. - És nem hősködöm. Teszem a dolgomat. Én vagyok a pajzs, akinek el kell juttatni az erőt a célhoz. Láttál valaha csatát? Hogyne láttál volna, ott voltál Soddennen. Mint mikor katapultot tolják. Előtte tömörülnek a vértes gyalogosok, hogy oda is érjen és az ostrommérnöknek se mással kelljen foglalkoznia. Igyekszem ellátni a szerepemet fenséged - sziszegtem.
Igen, a vajákmérgek egyikünkből sem a legkedvesebb oldalát hozzák ki, de ez van. Meg kell értenie, hogy ez nem játék és nem mágusbál. Itt nincs helye sem finomkodásnak, sem érzelgősségnek. Ölsz vagy halsz. Üdv a világomban!
A kérdését nem értettem. Azt honnan lehet vajon megállapítani, hogy itt van-e a hegyben vagy azt, hogy mikor kerül velünk szembe? Az első értelmetlen kérdés lenne talán, elvégre a boly miatt jöttünk ide, királynő nélkül nem létezik boly, tehát a második lehet a nyerő. Utálom a mérgeinket, valahogy mindig tompábbnak érzem a gondolkodásomat. Sziszegve feleltem, szinte csak szájmozgással, oly halkan, végül is megérti a gondolataimból is.
- Vagy háromszor akkora, mint a legtermetesebb harcos és igen lassan vonszolja magát előre. Az őt kísérő harcosok háta vöröses színű. Öregek és nagyon tapasztaltak, úgy szoktuk hívni őket, hogy fészekőrök. A horda viselkedése is megváltozik, nem agyatlanul rohamoznak majd, igyekeznek bekeríteni, a talpad alól támadni. Te leszel a fő célpontjuk. A királynő nem egy túlméretes hangya, okos. Tudni fogja, hogy ezerszer veszélyesebb vagy nálam. Valószínűleg egy-két fészekőrrel igyekszik lekötni engem és téged mihamarabb megöletni a bollyal. Az egész kolónia tudatát képes kontrollálni - összegeztem a várható dolgokat.
Kiélezett érzékeim jelezték a veszélyt jelentő hangokat sokkalta előbb, mint hogy Yennefer vagy bárki ember tudomást vehetett volna róla. Biccentettem felé. Jönnek. Sebesen egy nagyobb sziklára mutattam két méterrel arrébb.
- Állj oda, azon nem tudják alulról átrágni magukat - morogtam, de nem parancsolóan, kérően. Jó lenne nem aggódni annyira az épségéért. Sebes mozdulatokkal felkapaszkodtam a barlang tetejére és a testemmel megfeszítettem magam. A legelső felderítőt, aki a levegőben himbált antennáival követte tévedhetetlenül a nő illatát még bántódás nélkül átengedtem. De amint feltűnt alattam a harcos, az újabb hullám vezetője, na akkor elengedtem magam és lefelé zuhantamban bal kezem ujjait az igni jelére görbítettem. Az apró lángcsóva is kritikus hatással járt, a lény fájdalmasan visítani kezdett, noha messze nem vagyok nagyon gyakorlott használója a vaják jeleknek, még az aardban van valami gyakorlatom, meg egy kevés az igniben, tucatjával lehetne gyakorlottabb alkimistát vagy "varázslót" találni a fajtámban, de a kritikus hőérzékenység okán még az én szerény képességeim is megtették. Arra játszottam, hogy Yennefernek ez alkalommal csak azzal az egy felderítő dolgozóval kelljen elbánnia és tartalékolhassa az erejét. Kitartott pengével zuhantam rá a tűztől agonizáló harcos hátára, mélyen döfve át a kitinpáncélt az eresztékénél. A méreg, a seb és a tűz kombinációja megtette a hatását, a hatlábú összerogyott fejhangon visítva, jómagam pedig lefordultam róla, majd tenyeremet magam elé lökve az aard jelét mutattam. Nem hogy Yennefer, de jobb helyzetben még Geralt is körbe röhögné a tudásomat a jelek terén, pedig még ebben vagyok a leginkább gyakorlott, de ahhoz mindenképpen elég volt, hogy a félig döglött termetes dögöt a horda közepébe vágja. A vezér elhullásával és a lángok félelme okán az egész boly megfutott. Hátraperdültem Yennefer felé és... hú micsoda látvány volt! A mágia hullámain lebegett a hollószín haja, szemei ibolyán ragyogtak, szó szerint perzselte a bőrömet a belőle áradó hatalom. Körülötte néhány elpusztult dolgozó hevert, a csata hevében észre sem vettem, hogy megpróbálkoztak a felásással. Elképedve meredtem rá.
- Mondták már, hogy olykor kifejezetten félelmetesen festesz? - nyögtem, majd lassan kifújtam a tüdőmbe szorult áporodott levegőt. - Egyelőre ennyi. Nem fognak rohammal próbálkozni újra, amennyire ezt meg tudtuk figyelni eddig. A vajákok összegyűjtött tudása szerint ilyenkor a boly visszahúzódik és felkészül a királynő védelmére. Az a sikítás, amit a harcos kiadott halála előtt végigzengett az egész rothadt bányán, őfelsége tudja, hogy jövünk. Idővel küld majd felderítőket a szagod után, de egyelőre nyugalom van. Beljebb tudunk menni.
Lassan óvakodtunk előrébb azért a biztonság kedvéért, mert bár a kikimórok ösztönvezérelt lények és általában azt teszik, amit úgymond szoktak, amit az ösztöneik diktálnak, de a királynő nem ostoba, ezért hozhat eltérő döntéseket. Szerencsére semmi ilyesmi nem történt. Elértünk az első elágazáshoz, ahol megálljt intettem és a porban lévő nyomkavalkádra mutattam, ami viszont jól láthatólag a nagyboszokánynak nem mondott semmit.
- Csak balra vezetnek a boly nyomai - magyaráztam. - Jobbra emberi lábak nyoma. Talán három emberé. Nem frissek.
Mindketten meglehetősen értetlenül néztünk egymás szemébe ezen információ kapcsán, azért ez elég sok mindent megváltoztat. Emberek? De kik? A nyomok nem frissek, de egy hetesek nem lehetnek, hogy a bányászok legyenek. Akkor meg? Mindenesetre ennek muszáj utánanézni, ebben azt hiszem mindketten egyetértettünk. Beóvakodtunk hát egy újabb kis barlangcsarnokba, ami nem szerepelt a bányamérnök hevenyészett térképén. Nocsak... Itt valamiféle, hogy is mondjam csak... kultúra nyomaira bukkantunk. Egy harcos szobra. Páncélba bújtatott, buzogányt lóbáló alak, nem különösebben finoman megmunkálva. Asztal, mindenféle századok óta elrothadt mágikusnak tűnő összetevővel. Formalinban tartósított szörnyszervek polcokon. Lombikok. Ez egy laboratórium. A földön pedig három plusz egy holttest hevert. Három ember és egy kikimór. Ketten a bányászok hagyományos, erős szövetű ruházatában, egy fiatal férfi teteme a mágiahasználók tradicionális köntösében. A rovar félig felboncolt állapotban. Lassú léptekkel óvakodtunk beljebb. Letérdeltem a mágus hullája mellé és megvizsgáltam, majd Yen felé biccentettem.
- Ethain ifjú udvari mágusa - mormoltam. - Haláláig harcolt, az öve üvegcsetartó, jó pár hiányzik róla, a róla lógó tekercstartóban is csak egy pergamenje maradt. Nem a rovar végzett vele. Beszakadt koponya, agyi bevérzés, sokk. Súlyos zúzófegyver, nem marás. A bányászok szintén. A csákányaik eltörtek, azzal védték magukat. A kikimór már dög volt, mikor ide került. Szerintem tápláléknak szánták, ami nem egy hülye gondolat. Ha kevéssé étvágygerjesztő is, de tápanyagokban gazdag, mint minden ízeltlábú - összegeztem.
Közelebb léptem a szoborhoz, de óvakodtam megérinteni bármit is. A horda nem jött be ide, finom ösztöneik veszélyt jeleztek, amit jobb figyelembe venni. Kíváncsian szemügyre vettem a harcos szobrát és kétkedően megráztam a fejemet.
- Kormos. Megégette valami. És itt hever egy halott varázstudó - recsegtem, majd a buzogányára tévedt a tekintetem, aztán a halottak végzetes fejsebeire.
Yennefer felé fordultam, aki viszont a barlangcsarnok kijáratát fürkészte. Kékes energiamező vibrált ott, nyilvánvalóan megakadályozva a kimenetelünket. Fáradtan felsóhajtottam.
- Ha az, amire gondolok, akkor te jössz a gyorstalpalóval gólembunyóból - morogtam. A mágikusan idézett valamik kívül estek a vajákok érdeklődési körén. Az a valami kőből van, aligha árt neki a kardom. legfeljebb lekötni tudom a figyelmét. Kérdés mikor mozdul meg? Vagy ki tudunk jutni anélkül is? Végülis egy ősmágus legenda laborjában járunk, nyilván ki tudunk jutni... Megmarkoltam a kardomat.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Aug. 18 2019, 18:48
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]



Eskel & Yennefer @
Amikor beleolvastam diszkréten vaják kompániám gondolataiba, nem tudta mást, csak sötéten mosolyogni. Milyen csodálatos is az emberi elme, hogy épp arra gondol, amit el akar felejteni. A legtöbb pletykával és csípős megjegyzéssel természetesen tökéletesen tisztában voltam, de akadtak azért újak is köztük, amiket sosem hallottam azelőtt. Ha háborított is volna némelyik – mint ahogyan már igencsak túlontúl öreg vagyok ahhoz, hogy az ilyesmi a vérem szítsa – akkor sem adtam volna szóval a szürke farkas tudtára, hogy épp a fejében váskálok. Hisz ki szereti? Kétségkívül hasznos, mondjuk, ha ily módon információhoz juthat tőle az ember lánya.
Rondán elkomorítottam a vonásaim, összeszűkítettem a szemem, és összeráncoltam a szemöldököm a szürke farkas válaszára, ily módon jelezve, hogy egyáltalán nem volt kedvemre. Tán jobb is, hogy mindezt nem látta, és figyelmét inkább a kardja olajozásának szentelte.
- Ha már így rád tört az őszinteségi roham, engedd meg, hogy viszonozzam a szívességet. Ne gondold, hogy Geralt „könnyebben” békélne meg a te elvesztéseddel, mint az enyémmel, csak mert nem osztoztatok egy ágyon. Vagy Ciri, akit megannyi anyai szeretettel és jótanáccsal halmoztál el. Nem, Eskel. Nem tudod összehasonlítani a hiányt, amit az én elvesztésem okozna azzal, amit a tiéd. Egyszerűen nem ugyanonnan hiányozna belőlük egy darab, nem ugyanott fájna nekik. Ezt az ostoba közhelyet pedig, amit a vajákokról híresztelnek, minden igazságtartalma ellenére úgy gyűlölöm, ahogy van. Hallani sem akarok róla. Maradjunk hát annyiban, hogy mindketten többet adunk ebbe a küzdelembe, mint az erőnk telje, és számíthatunk egymás segítségére. Igen, arra kérlek, hogy bízz bennem. Én is megbízok benned. – fújtam egyet, kiengedve az elhasznált dühöt – Ez érdekes. Szóval azt mondod, Lambert-tel több közös nevezőnk van, mint veled?
Végül szóval nem egyeztem bele az indulásba, de amint a vaják felegyenesedett, és a barlang szája felé indult, hűen követtem.
Az első összecsapás hamarabb lezajlott, mint hittem. És bár Eskel nem úszta meg karcolás nélkül, hála helyett kioktató szavakat kaptam.
- Tudod, mi a felesleges? Az a te túlságba vitt áldozatkészséged. Amivel azt hiszed, Ciri és Geralt javát szolgálod, és közben nem méred fel, hogy nem engedhetjük meg magunkban a boly szélén – hogy a te hasonlatoddal éljek – hogy a pajzs idő előtt lehulljon. Nyilvánvalóan fogalmad sincs, mennyire sokat, vagy épp keveset igényel a gyógyítómágia, a bokádra pedig alighanem szükséged lesz még a későbbiekben is, ez nem csak felületi karcolás. – elfintorítottam az orrom, ahogy végignéztem, Eskel miképpen küldi le a vajákfőzeteket és mérgeket, illetve a változást, ami a személyiségében állt be tőlük – Soddennél semmi nem lehet rosszabb. Soddenhez képest ez a kikimór fészek gyerekjáték. Maradjunk annyiban, hogy ami mágiával kapcsolatos, afelett én döntök. Feltételezem, nagyobb a rálátásom, mint neked.
Jóindulatúan áthidaltam a vajákmérgektől kiélezett, csípős megjegyzést, és inkább arra koncentráltam, ami igazán fontos. A királynőről szóló információkra.
- Tény, nem kecsegtet sok jóval. De ha tényleg olyan lassú, mint azt mondod, akkor volna egy ötletem, hogyan használjuk ezt ki, míg a fészekőrökkel elbánunk.
Sokkal tovább azonban nem tudom bontogatni ördögien briliáns terveim, mert máris nyomunkban volt a második hullám. Úgy döntöttem, ezúttal nem vitatkozok, és megfogadom a professzionalista tanácsát – megmásztam a nekem kijelölt sziklát. Biztos voltam benne, hogy Eskel tudja, mit csinál – még ha szóban ezt képtelen bebizonyítani, akkor is – és mi több, tud magára vigyázni – még ha ellenkezik is ezzel szóban – de azért a fél szemem fél szemét rajta tartottam, és hát m-m! Azt kell, hogy mondjam, felülmúlta minden várakozásomat. Farkas létére úgy hasított a levegőben, mint egy párduc, a kardja úgy szisszent, mint egy vipera. Az igni – amit igen, annak idején pont kinevettem még Geralt esetében – ellenben hatásosnak bizonyult, így aztán egy szavam sem lehetett, de a kegyelemdöfést a végén mégiscsak a jó öreg olajozott ezüst jelentette. Én sem távoztam éhesen, azt az egyetlen magányos dolgozót, akit a vaják átengedett, csak arra várt, hogy egy kicsit megszeretgessem. Erősen koncentráltam, az obszidián csillag a nyakamban vadul felfénylett, a talaj pedig az előzőhöz hasonlatos módon kapott lángra, állt, majd csavarodott egybe, és emelkedett a barlang boltozata felé – mindezt a kikimór harcos alatt. Ha valóban érzékenyek a tűzre, márpedig ez faktum, akkor ez egyenesen a pokol lehet neki. Az is. Csak kigondolom a Pokol Tüzét, és az enyém. A rusnyaságnak körülbelül egyet sikoltani volt ideje, ugyanis élve sült meg a kitinpáncéljában, mielőtt a szárazra és ropogósra sült teteme a földre zuhant volna. Már majdhogynem megsajnáltam. Eskel végül Aard jelével tekinti lezártnak az ügyet, és ezzel a boly is igen bölcsen egyetért. A vaják szavaira titáni mosoly rajzolódott fel keskeny ajkaimra.
- Egyszer-kétszer. – a kezem nyújtottam a férfinak, hogy magam mögött hagyhassam a sziklát. Egy nő minden helyzetben nő. – Köszönöm. Ez jó hír. Nekünk is van idők egy kicsit összeszednünk a tartalékainkat, és felkészülni az újabb összecsapásra. Menjünk hát beljebb.
Hihetetlen, valami összhang félét érzek kialakulni kettőnk közt. Lehet, hogy kedvelni, vagy épp nem kedvelni valakit választás kérdése, de amíg krízishelyzetben egyetértés van, ez vajmi kevéssé számít. Természetesen az a pátszáz méter, amit néma csendben töltöttünk is tökéletesen jót tett mindkettőnknek, csak aztán úgy alakult, hogy döntéshelyzet elébe kerültünk. Balra pillantottam, amerre a boly fészke van, majd jobbra, amerre az emberi, nem épp friss lábnyomok vezettek. Legalább olyan értetlenül nézhettem én is Eskelre, ahogyan ő énrám, az egész helyzet nagyon is szürreálisnak tűnt. Szavak nélkül is egyetértettünk benne, hogy ennek bizony utána kell nézni, és míg Eskel szemügyre veszi a holttesteket, beleértve a kikimórét is, meg a szobrot, addig én az asztalokat, polcokat, kéziratokat, főzeteket és a tartósított szerves anyagokat vizsgálom meg. Ha ez Monck laborja, akkor kérdés sem férhet hozzá, hogy a dolgozószobája is valahol itt van. Talán… ? Hideg, ibolyavizű pillantásom a harcosnak öltöztetett szoborra esett, a csendet, s egyúttal a gondolataimat azonban Eskel érces hangja törte meg. Közelebb lépdeltem
- Szegény fiú… Még csak gyermek volt. – elvettem a pergament, hogy megnézhessem, az üvegcsetartó tartalmát ránézésre is meg tudom állapítani, és nem sok hasznát veszem. Bár jó tudni, hogy itt vannak, ha mégis kellenének. Tekintetem tovább vándorol a bányászokra, a törött eszközökre, végül a kikimór tetemre. Haloványan körvonalazódni kezd egy gondolat a fejemben – Nem tervezek lakmározni semmiféle rovarból, főleg nem olyanból, amit még a bestiárium is szörnyként határoz meg.
Tisztában vagyok vele, hogy nem meghívás volt vacsorára, de ha valóban azzal állunk szemben, amire a voksom tenném, akkor valami nem ér össze. Egy hirtelen hangot követve a kijárathoz léptem, és az azt lezáró mágikus gátat analizáltam. Innen ugyan ki nem jutunk sem erővel, sem mágiával. Mi lehet a kulcs? Magam is türelmetlenül sóhajtottam, majd Eskel felé fordulva az asztalnak támaszkodtam, és a csillagom kezdtem el babrálni. Ahogy mindig, ha elragadnak a gondolataim.
- Féltem tőle, hogy ezt fogod mondani – szusszantottam beletörődőn – Mint azt bizonyára magad is jól tudod, a gólemek mágikus lények. A kardod önmagában nem sokra megy ellenük. A jó hír az, hogy amit mágiával életre lehet hívni, azt mágiával el is lehet pusztítani. Az Yrden például elméleti síkon le kell, hogy lassítsa. Mivel hogy én is itt vagyok veled, ezt fel tudom neked erősíteni a jobb eredmény reményében. Lehetőleg ne próbálj meg rákontrázni a támadásaira, csak ha meguntad az életet. Ember fia még rohamozó gólemet meg nem állított. Igyekezz folyamatos mozgásban lenni, én is azon leszek. Az ezüstkardoddal valószínűleg többre mész, mint az acéllal, és a tippem – bár gólemmel még sosem kellett megmérkőznöm – az volna, hogy az illesztékeknél érdemes próbálkozni. Ha van nálad dimeritium bomba, az is jól jöhet. Vagy elementál olaj. Ha jól emlékszem, a gólem elementálnak számít. Ezen kívül nem sokat tehetsz. – ismét hagytam, hogy a gondolataim leírjanak egy kört, mielőtt folytathattam volna – Ezen a szájon, ahol bejöttünk, ki ugyan nem megyünk. Valószínűleg össze van kapcsolva a gólem életével, tehát ha haladni akarunk, akár vissza- akár előrefele, meg kell ütköznünk vele. Nem egyszerű küzdelem, ha úgy hallottam, kijöttél már nehezebből is. Én pedig majd meghalok a kíváncsiságtól, hogy megtudjam, mit őriz ilyen vehemensen….
Gondoltam egyet, ujjaim közt felszisszentek Alzur villámának szikrái.
- Készülj. Életre hívom…
Hagytam, hogy erővel duzzadjon meg a varázslat – végül is energia alapú mágiával mindig is biztosabban bántam, mint a tűzzel – mielőtt egyenesen a szobrozó gólemet csaptam volna meg vele. A varázslat sikerrel járt, a gólem lassú, nehéz mozdulatokkal kelt életre, leverve magáról három hét porát. Nagyot lépett előre, még nagyobbat lendített a buzogányán. Nem igazán kedvez nekünk a terep. Csupa törékeny tárgy, bútorok, amik limitálják a mozgásteret… A belmagasság sem valami hűdenagy, és a laboratórium maga is alig lehet sokkal több, mint öt négyzetméteres. Alighanem itt ma nem marad semmi a berendezésből.


P.S.:1377 szóMood: Alien Manifestation




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Szept. 01 2019, 17:53
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Vannak bizonyos dolgok, amiket egy nővel szemben férfiember nem tesz. Például nem pofozza fel, nem veri meg, ezek amolyan társadalmi elvárások, meg az ép erkölcsiség részei. Meg nem kezd vele hosszabban vitázni. Ez nem társadalmi elvárás kérdése, hanem a józan észé. A női nem tagjainak alanyi jogú készsége, hogy tudnak úgy nézni az emberre, amitől a levegő némileg lehűl. A zerrikaniai sivatag kellős közepén is kell olyankor a prémkabát. Ha nem kettő. Meg tudnak úgy mosolyogni az emberre, amitől a Kék Hegység csúcsa közelében tomboló hóviharban is derűs, tavaszi rétek melegen simogató napsugarát érzi az ember fia. Na most ehhez adjuk hozzá, hogy ez a nő meg momentán korunk valószínűleg egyik leghatalmasabb boszorkánya. Verbális konfliktusba bonyolódni vele viszonylag reménytelen állapot, mintha egy négy évest küldenének ellene cselgáncsozni. És kedves Yennefer, ha most éppen magadban röhögsz a szegény vaják szenvedéstörténetén, légy oly szíves és maradj a saját koponyádon belül ha kérhetem. Ha nem, akkor is...
Ami azt illeti, pontosan össze tudtam hasonlítani a kettőnk hiánya okozta sérülés mértékét, amit Geralt és Ciri szenvednének. Vaják vagyok, érzéketlen gyilkológép, aki előbb-utóbb rátalál a végzetére egy dohos kazamata mélyén. Inkább előbb, mint utóbb, hiszen én sem leszek fiatalabb már, a reflexem előbb-utóbb el fognak tompulni. Geralt pontosan tudja milyen a mi életvitelünk, ha egy kis esze s van, márpedig ahogy megismertem jutott neki, akkor Cirilla is tisztában van ezekkel. Yennefer még évekig, évtizedekig, amit hallani a varázstudókról, nagyjából életük végéig velük tud maradni és a közöttük kialakult kapcsolat is jóval szorosabb, mint egy megfáradt, régi fegyvertárs vagy egy megkopott vén fegyvermester. Ha a verbális küzdelmet nem is vagyok hajlandó felvenni, de az ő szónoklata sem ért el különösebben semmit. Megigazítottam az átalvetőmet, majd megrántottam a vállamat.
- Attól, hogy valamit nem szeretünk hallani, még nem volt változni - feleltem egyszerűen a barlangjárat sötétjébe bámulva immár. - Ami Lambertet illeti... Jobb vitapartner nálam. Valószínűleg öt percen belül szebben üvöltöznétek egymással mint egy átlagos szabad király város tanácsa pénzügyi elszámolások idején - morogtam.
Később csak egy fáradt sóhajjal nyugtáztam a fejmosást, már megint. Az én testemet a vajákmérgek s helyre tudják hozni egy csontig hasító sérülésből, erre tényleg felesleges volt pazarolnia a mágikus hatalmát. Kiserkent kissé megfeketedett vérem az alsó ajkamból, ahogy ráharaptam, hogy ne válaszoljak vissza csípősen ez irányba, de igyekeztem, nagyon igyekeztem leküzdeni az ereimben örvénylő vajákmérgek adrenalin fokozó fűszerét. Nem érdemes mérgesíteni ezt az amúgy is oly ingatag viszonyt, szükségünk van egymásra ide lenet. Geraltnak és Cirinek pedig szüksége van a mágusnőre még jó sokáig. Igyekeztem csak és kizárólag a dolgomra koncentrálni, lágy hullámokként engedve át hallójárataimon a szavait. Sodden. Csata. Nagy csata, de csak egy csata. Vérontás. Mintha oly nagy dolog lenne, nem valami mindennapos tánc a démonokkal. Határmenti csetepaté vagy a nilfgaardi nehézgyalogság varázstűztől fűtött sikolya, oly egyre megy. Van amikor a lépték már semmit nem jelent. Persze ezt sosem tudnám és nem is akarnám megmagyarázni neki. Akármilyen hatalmak parancsolója is legyen, bizonyos dolgokhoz nincs hozzáedződve, mindig is szobai virágszál marad hozzájuk.
Mire keresztülverekedtük magunkat a szobáig, hogy megpihenjünk kissé, már lezubogott bennem az alkimista hév nagyja és tiszta fejjel tudtam megvizsgálni a környezetet, majd megbeszélni Yenneferrel a teendőket. Amik alfája és omegája, minden út csomópontja az idióta gólemben csoportosult. Figyelmesen hallgattam Yennefer szavait és lassan bólintottam. Kardom markolatán igazítottam egyet verejtékező tenyeremben, összehúzott szemöldökeim alól kénsárga íriszeim a kőharcosra tapadtak, amelyet a varázslónő egy emberderéknyi villámmal életre hívott. Hát nem az én szokványos műfajom, de lássuk.
A lélektelen viador megpörgette a kezében a buzogányt, majd egy nekivadult bivaly energiájával rohanta volna le Yennefert, amit nem szándékoztam hagyni neki. Félszaltóval rúgtam meg a sisakos fejet és perdültem is arrébb, nem reménykedtem komolyabb sérülés okozásában, csak magamra akartam húzni. Hát bármilyen erős is legyen, nem egy kaedweni sakkbajnok típus, azonnal engem kezdett el megszeretgetni. Stílust váltottam, a bal lábam hátra csúszott, a jobb térdem enyhén megrogyott, mindkét kézzel rámarkoltam a markolatra, majd hosszanti irányú, brutális támadásokkal támadtam és ugyanezen íven védtem is a testemet, nem hagyatkozva a gyors lábmunkára, izomerővel fogadva az izomerőt. A Temeriai Ördög a vajákok egyik legalapvetőbb harci stílusa nehéz páncélos ellenfél ellen. Bár lassú és lomha, a csapásokban iszonyú erőt lehet belerakni vállból és az ütések halálpontosak, nem csak nagy felületet célzóak mint a gyorsabb vívóstílusok esetén. A Tüzes Táncossal esélyem se lenne áttörni a gólem védelmén, túl pontatlan. Borzalmas erejű ütéseit fogta a pengém, egyenként is beillenének pörölycsapásoknak is, éreztem, ahogy a vállamban rezegnek az inak. Ő túl sok időt nem pazarolt a védelemre, úgy tűnik a szerkezet megteremtésekor bíztak a rá aggatott páncélra. Hagytam hátrafelé terelni magam, majd mikor már közel értem a barlang falához hátralöktem a lábam, a talpammal egyensúlyt kerestem és egyszerűen átszaltóztam felette. Lett volna esélyem harántcsapást mérni a dög fejére, de a sisak miatt ezzel nem is kísérleteztem. Ahogy talajt fogtam magam elé ütöttem.
- Yrden! - hörögtem.
Most megmutatkozott, hogy én vagyok a legkevésbé képzett varázshasználó Kaer Morhen falai között. Az én bénító rúnám legfeljebb ha 2-3 másodpercre tudja visszatartani ezt a dögöt, ami még istenes lenne, de a páncélja az amúgy is merev bőrön... na az gond. Csípőből fordultam bele a csapásba, megsokszorozva az erejét de meg se rezdült. Érdekes az Yrdennek már engedni kellett volna. Gyanítom Yennefer segített rá az én hangyányi tudományomra, különben nincs magyarázat. Más kérdés, hogy még nem voltunk összeszokva. Fogalmam nincs meddig fogja helyhez kötni a bélyeg ezt a monstrumot. Három csapásra volt időm, mielőtt a buzogány becsapódott a bordáimra, én meg szép ívben repültem a falig, százéves rutinnal gurulva ki az érkezés fájdalmát. Némi vér áramlott fel a gyomromból a számba, ami megfestette az államat és a vértem elejét. Te rothadt kis szarzsák! Felpattantam és újabb kombinatív védéssorral fogadtam a gólem rohamát, miközben mentő öltettől eltelve kiáltottam Yennefer felé.
- Tűz! Idézz némi tüzet rá, ha tudsz!
Nem nagyon volt idő,m kifejten, nagyon reméltem, hogy nem kezd vitába, azt én is tudtam, nem fog ártani a kőtestnek a láng, de nem is erre játszottam. Mázli, hogy azért okos nő, meg Sodden és a hasonló tapasztalatok hatottak rá, mert nem állt le kérdőre vonni. Azt hiszem meg kell beszélnünk, kinek mit jelent a "némi". Elugrottam a lecsapó lángförgeteg elől, ami dühöngve vette körül a gólemet. Az összes szentséges istenek! Most fel van spanolva vagy ez tényleg ujjgyakorlat neki?! Mindegy, az ötlet bejött. A lángorkán felemésztett minden éghetőt, mint ami a vértjét tartó bőrszíjak is. Az egész miskulancia lezuhant róla csörömpölve. Megforgattam a kezemben a kardomat és vártam a rohamot, amire nem sokára sor is került. Kivártam az utolsó tizedmásodpercig, mielőtt félre perdültem és a mellettem elrobogó gólem térdhajlatára sújtottam erőből, felülről lefelé. A kétkezes csapás megtette a magáét. A kőizület megrepedt, még ha a kardom csúnyán pendült is, de a nilfgaardi kovácsremek jól bírta. A gólem megingott, majd belefejelt nemes egyszerűséggel a falba. A második ütés leszelte a bal oldali könyökizületet. De ez nem eleven ellenség volt, hogy tisztességesen sokkot kapjon, óh nem! Az íves ütés elkapta még vagy négy bordámat, amelyek recsegve törtek el, jómagam pedig térdre zuhantam. A gólem fél kezével is órási erővel ütött, kétszer s a fejem fölé kapott karddal blokkoltam, majd harmadjára félre vetődtem. A buzogány lecsapott a helyemre, a mágikus harcos egyensúlya megbillent és előre dőlt, én pedig rávágtam a nyakára. Engedett. Hármat-négyet koppant a földön, mielőtt megállapodott Yennefer előtt, a teste pedig, mint szalagjait vesztett marionett bábú omlott össze.Felnyögve nekitámaszkodtam a falnak, majd kérdőn pislogtam a mágusnőre.
- Ennyi? Vége?
Némi habozás után bólintott, mire jómagam egyszerűen lecsúsztam a fal aljába, csupán a hátamat vetve neki. Fáradtan hunytam le egy pillanatra kénsárga szememet, azért a fecskének is kell némi idő, míg beforrasztja ezeket a töréseket. Rutinos mozdulatokkal, meg egy fenőkővel kezdtem el addig is épre reparálni a több helyen kicsorbult élű kardomat, közben Yen felé csak annyit mondtam:
- Kell egy kis pihenő, itt és most van rá időnk, ha tudod, használd ki
- javasoltam, aztán a levegőbe szimatoltam. - Itt van valahol egy légkürtő. Tengerillat. Már ha nem csak képzelődöm és csak érezni akarom - lágyultak meg kissé a vonásaim.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Dec. 31 2019, 15:08
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]







Eskel & Yennefer

Örökség a hangyabolyban

©️️️️️️️

― Bocsáss meg ― felelem halkan, egy lágy torokköszörülés után, Kaer Morhen Szürke Farkasának gondolatai közt való váskálás utáni kárörvendő, öntelt és egyéb mosolyfoszlányaimat igyekezvén elrejteni, és ezúton esedékes bocsánatkéréssel jóvá tenni.
Amikor viszont már a barlang viszonylagos mélyében járunk, újabb kéretlen felelettel gazdagodok.
― Nem bírod elviselni, ha nem a tiéd az utolsó szó, nem igaz? ― kérdem csalafintán ― Vigyázz, mit mondasz. A végén még egy hóviharos, téli éjjel be találok zörgetni az ódon Kaer Morhen kapuján, csak hogy jószándékúan megmentselek benneteket a dögunalomtól.
Egészen jól elszórakoztattam így magunkat ezzel a kedves kis bájcsevejjel, s ugyan egy kissé a véleménybeli összekülönbözésünk megtöri ezt a jól alakuló görbét, ez nem változtat a tényen, hogy egyikünk sem engedheti meg magának, hogy itt és most halálosan összevesszünk. Szükségünk is volt arra az útra, amit a zárt helyiségig elköltöttünk, na meg arra a sok érdekességre és idegen látványra, amit azon belül láttunk. Így legalább mindkettőnk zabos hangulata lecsillapodott. Még épp időben.
Akárhonnan és akárhányszor vizsgáltuk meg a helyszínt, minden jel arra mutatott, hogy innen Monck Örökségének Őre elpusztítása nélkül nem tudunk tovább haladni. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, ha megütközünk a gólemmel, márpedig mi más okból lángolt volna fel ily hirtelen Eskelben az olthatatlan kíváncsiság irántuk, ha nem emiatt? Magam is latba vetettem hát minden tudásom, amim csak kéznél volt a gólemekről, és hasznosnak ítéltem az előttünk álló csatában. Szüksége is volt rá mindkettőnknek, ugyanis amint a mondanivalóm végére értem, már életre is hívtam egy öles mágikus villámmal.
Fel voltam készülve, hogy a gólem a mágikus impulzus forrását és okozóját veszi elsőként célba, és arra is fel voltam készülve, hogy mágikusan legyengsítsem, majd apró kis kavicsokká zúzzam. Amire nem voltam felkészülve, az az, hogy Eskel közém és a rohamozó gólem közé szökken, hogy magára vonja a figyelmét. Ibolya láng lobbant a szememben.
― Ne hagyd, hogy eltaláljon! ― kiáltottam.
Tudom, hogy szűk a hely. Tudom, hogy kevés egy gólemnek, és két embernek. Azt is tudom, hogy nem állt szándékában megsérülni. Ha azonban mégis, nem szándékoztam hagyni. Míg Eskel demonstrálta hosszú évek ― évtizedek? ― kitartó kardforgató munkájának és gyakorlásának eredményét, addig magam tovább soroztam a gólemet ibolya villámaimmal. Különösebben a pirokinézis sem erőltet meg, de igazán az aeromanciában érzem otthon magam, azon belül is az villámok keltésében és a viharok kavarásában. Igényelt részemről egy kis koncentrációt, hogy mindig a megfelelő helyre ― illesztékekbe, csatlakozásokba ― találjak bele, de mivel Eskelnél hatékonyabb elterelést keresve sem tudtam volna találni, az esetek fajsúlyos többségében sikerrel jártam. Ami azt illeti, még számomra is olyan fürgén mozgott, hogy amikor Eskel szaltót vetett a levegőben, nem mertem megkockáztatni egy meglepetés támadást. Még a végén őt találnám el a gólem helyett, abból pedig semmilyen vajákfőzet nem hozza vissza. Ibolyakék tekintetemmel kísértem figyelemmel a macskákat megszégyenítő, ruganyos mozdulatot, melyekben hirtelen értelem csillant, ahogy a Szürke Farkas a földbe csapott. Halvány, édeskés derengéssel felsejlett a nyakamban az obszidián csillagom, ahogy hasonló, de a vajákjelet épp, hogy csak kicsúfoló mozdulatot tettem a kezemmel a levegőben. A levegő pattanásig feszült a mágikus energiáktól, a falakról ibolyakék fény csordogált kövér patakokban.
Ugyan a csapás, amibe Eskel irdatlan erőt vitt ― ide láttam ― nem engedett, az általa megidézett, és általam felerősített Yrden is tette a dolgát, továbbra is nagyjából egy helyben tartotta a kapuőrt.
Pontosan három csapással azután, hogy megsokszoroztam a földbe vetett vajákjel erejét, a monstrum buzogánya olyan erővel csapódott Eskel bordái közé, hogy azt hiszem, idáig hallottam, mekkorát reccsennek. Némán felszisszentem, de még mielőtt akár bármit is tehettem volna, már kaptam is az újabb utasítást.
Tüzet? Tüzet?! Minek neked tűz, gondoltam magamban, te isten csapása, akár mágikusan keltem, akár nem, nem fog ártani a kőhalomnak! A bizalom, ugye, egy felettébb megmagyarázhatatlan és megfoghatatlan dolog. Tűz kell neked, farkas? Akkor megkapod.
Olyan mozdulatot tettem a kezemmel, mint aki valami nagyon súlyosan emel fel épp a földről. A mágikus aurától feszes légtér szikrákat hányt. Összeérintettem a csuklóim, ujjaimból virágkelyhet ― vagy épp fogakkal teli állkapcsot, értelmezés kérdése ― formáztam. Vibráló fény játszott a kézfejem körül, ahogy agresszívan elszipolyoztam a levegőben terjengő, mágikus feszültséget. Az ujjbegyeimben éreztem a tűz pusztító forróságát. Mély levegőt vettem, aztán egy tüdőből jövő, öblös kiáltással szabadjára engedtem a poklot. A lángok szinte azonnal tombolni kezdtek, felemésztettek mindent, ami az útjukba került. Lombikok és kémcsövek robbantak szilánkokra a bennük tárolt szubsztanciák és a tűz reakciójából. Égtek a könyvek és a kéziratok. Lángra kaptak a szárított növények, a bútorok, körbevették a gólemet. A kőtest valóban nem hajolt meg a tűz tomboló akaratának, a páncélzata azonban engedett a forróságnak. Oh, már értem. Minden világos.
Aztán minden olyan gyorsan történt. Eskel innentől kezdve gyakorlatilag úgy hámozza le a gólemről a végtagjait, mint narancsról a héjat szokás.
― Vigyázz! ― kiáltottam oda, lehet, nem is hallotta a nagy hangzavarban, épp, mikor a gólem még egyszer telibe találta a bordakosarat.
Nem vigyázott.
Hajh, csak Geraltnak ne nekem kelljen megmagyarázni, hogy mi és hogyan történt idelent.
A gólem összecsuklott a saját súlya alatt, Eskel pedig még egy utolsó kardsuhintással lezártnak tekinti az ügyet. A monstrum kőfeje épp a baziliszkusz csizmám előtt áll meg, óvatosan arrébb is gurítom, csak hogy megbizonyosodjak róla, tényleg ennyi volt.
― Mhm. Vége.
Csendesen végignéztem, ahogy a Szürke Farkas lerogy a fal tövébe, és elkezdi magát, illetve a felszerelését összefércelni. Nem hibáztatom érte. Kemény küzdelem volt, és többet vesztett benne, mint én. Jómagam épp, hogy csak össze nem esek a fáradtságtól, bár büszke, varázslónői tartásom nem ezt mutatja. De amint újra merítek az első adandó elemből, a fatigué nyom nélkül elmúlik majd. Persze, a megfelelő főzetes kezeléssel ez a bordatörésre is igaz lehet, de mint tudjuk, a gyógyulás felettébb fájdalmas folyamat.
― Ránk fér. Mindkettőnkre.
Szinte bántotta a fülem a néma csend, ami a helyiségre ereszkedett ezután a küzdelem után. Nem volt kövek nehéz, összesúrlódó hangja, sem penge éles pendülése, sem tüzes, éhes tornádó, nem volt semmi. Legalább is azt hittem.
― … Valóban. ― erősítettem meg, halovány mosollyal a szám sarkában, miután füleltem pár pillanatot. ― Nem képzelődsz. Én is érzem.
Elsőre ingatag, de aztán új erőre kapó lépteimmel közelebb sétáltam a férfihoz, és leguggoltam mellé.
― Tudom, hogy előbb bíznád az életed a vajákfőzeteidre, mint énrám, de engedd, hogy ezúttal segítsek. Sokkal gyorsabban, és kevésbé fájdalmasan forrasztok, mint a Fecske. Kérlek.

Song of the Ancients || Szószám: 1031 szó




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Márc. 08 2020, 00:55
Eskel
Eskel


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
109
Reagok száma :
100
Join date :
2019. Mar. 13.
Tartózkodási hely :
mikor hol? télen Kaer Morhen

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel



Yennefer & Eskel @
Elfojtott nyögéssel pillantottam fel Yenneferre. El kell ismernem, attól, hogy volt némi gyakorlatom a törött bordákkal, megszokni akkor se igazán lehet. Lassan, kiegyensúlyozottan kiengedtem a levegőt a fogam között, majd óvatosan megcsóváltam a fejemet.
- Azt hiszem félreértesz Yennefer - mormoltam. - Nincs szó arról, hogy ne bíznék meg a tudásodban vagy ami azt illeti a személyedben. Tisztában vagyok a szoros emocionális kötelékkel, ami Geralt testvérhez köt, nem gondolnám, hogy nagyon jó ok nélkül ártani akarnál nekem. Mindössze tisztában vagyok vele, hogy a varázslókat is kimeríti valamelyest az alkalmazott mágia. A mérgek meg mindig kéznél vannak, de te elfáradsz. Ha azt mondod, nem lesz gond később, hát csináld...
Lassú, elnyomott kíntól darabos mozdulattal megoldottam a kaedweni mellényt, hogy hozzáférjen a testemhez, amibe a mágikus hatalmat kívánta átpumpálni. Alatta se néztem ki jobban, mint amire az arcom alapján számítani lehetett, mint egy rosszul összefércelt zombi a gyerekmesékből. Karmok és fogak nyoma, na meg mágikus tűzé, ami egykor elkapta a jobb oldalamat és a szegycsontomtól a combomig szétégette a bőrt. Azért egy tűnő másodpercre még Yennefer is megdermedni látszott. Ez van. Emlékeim szerint Geralt testvér se nyújthat sokkal szebb látványt. Lehunytam a szemem, amikor megéreztem a sérült bordáim felett a könnyed érintést, majd a szétáradó, gyógyító melegséget. Mint mindig, most is megtette a maga hatását, de nem ugráltam. A hirtelen gyógyulás ugyanúgy kimeríti a szervezetet, mint bármilyen más sokk. Most van időnk összeszedni magunkat és ha a nő nem lenne jó eséllyel acélból verve, rajta is meg kéne látszani a fáradtságnak. Persze, attól még ott van az, hogy nem mutatja. Magam mellé raktam a mellényemet kettőbe hajtva, hogy ha akar, üljön le egy kicsit ő is. Nagy levegőt vettem a kissé sós illatú levegőből. Bajtársak vagyunk Yennel ma és amúgy is ideje lesz a bokor nagyobb részét köztünk felszámolni, elvégre családtag vagy mi lesz. Már amennyire a falka egy család. Számomra az.
- Sós levegő - mormoltam. - Tengerillat. Valahol arrafelé van a házam - intettem a fejemmel a fal felé. Na, most látszott egy pillanatra a meglepődés a nő arcán. Hogy az őszinteségnek vagy a ténynek, hogy az öreg romhalmazon kívül is van lakásom szólt, azt biztosan nem tudtam volna megmondani. Talán mind a kettőnek. A roncsolt arcomra mutattam.
- Ismered a történetét? - érdeklődtem. A tagadó válasz után bólintottam. - Nem lep meg, hogy nem beszélt róla Geralt testvér. Talán csak akkor tudnád, ha kiolvastad volna valamelyikünk fejéből, de ahhoz jó régre vissza kéne szondáznod az emlékeket. Nem ma volt...
Pár másodpercig bámultam a semmibe, majd lassan, vontatottan, de őszintén beszélni kezdtem. Jobb ha tud ilyeneket. Talán megérti, hogy az én vagy más farkas modora sem a bizalmatlanságnak szól. pusztán ilyenek vagyunk. Meg hát... ismerje meg a sógorát. Nem egy bonyolult fickó amúgy sem.
- Egy nő kardpengéje ejtette - kezdtem csendesen, halkan, egyenletesen. - Deidre. Így hívták. Caingorn hercegnője életében. Jóval korábban, vagy húsz esztendővel azelőtt, úgy alakult az élet, hogy megmentettem egy lovagot a biztos halálból, legalábbis ha az ember törött lábbal, beszorulva hever a döglött lova alatt deréktól lefelé és egy horpadt pajzzsal hessegeti a körötte rajzó ghoulokat, az azt hiszem kimeríti a biztos halál közelségének fogalmát. Szétcsaptam a dögök között és elláttam a sebesültet, az meg volt olyan marha, hogy a "Kérj amit csak akarsz" ősi fordulatát idézze, egy zacskó arany helyett. Mit tehettem? Én is citáltam a Meglepetés Törvényének ősi szavait, elég kicsi az esélye amúgy is, hogy beigazolódjon. Nem tévedsz. Ez alkalommal így alakult. Én meg akkoriban rengeteg időt töltöttem a heraldika bemagolásával, hogy több ilyen ostobaságot ne műveljek. Nem ismertem fel a lovag címerét. Caingorn hűbéres hercege volt. A gyermek pedig, egy lány, aki a Deidre nevet kapta az Örök Tűztől, rossz időben született. Vaksötétbe borult déli órában. Nem mentem vissza Caingornba. Sem amikor eljött az ideje, sem utána. Soha. Mi, régi farkasok, Vilkas kivételével régen eldöntöttük, hogy nem lesz több tanítványunk. Nem akarjuk másokon, ártatlan gyermekeken látni mindazt, amin mi mentünk keresztül. Talán hiba volt. Egyszer majd kiderül...
Nekidőltem a falnak és lehunytam a szemeimet, de érzékeim éberek és tiszták voltak. Csupán könnyebb volt így emlékeznem. Lassú, monoton hangom kopogott a kis barlangteremben, ahogy pergett vastépte, cserepes ajkaimról.
- Noha a Fekete Nap Átka sok kérdéssel terhes, a herceg határozottan hitt benne -regéltem. - Mindent megtett, hogy elveszejtse az átkos gyermeket, de ez nem bizonyult egyszerű feladatnak. Volt hogy a gyilkos keze remegett meg az utolsó pillanatban, vagy a vakszerencse sietett a gyermek segítségére. Mire felcseperedett, életerős, egészséges ifjú nő lett belőle és veszedelmes kardforgató. Atyja öccsét szánta a trónra, Deidrét halálra és mikor megérezte az öreg az idő vasfogának marását, elrendelte a testőrsége meg az udvari mágusa számára, hogy végezzenek a lánnyal. Az a boszorkány mára még többre vitte, mint egy kis hűbéres herceg szolgálata. Sabrina Glevissignek hívják. Márpedig egy erős boszorkány, meg egy tucat testőrgárdista bármilyen átok ellen elegendő erő. Deidrét figyelmeztették, hát menekülőre fogta. Kaer Morenbe jött, remélve hogy mi befogadjuk az ősi ígéret értelmében. Üldözői, az öccse, a boszorkány és egy tucat mestervadász, elég szorosan loholt a nyomában. Én... - lassan megcsóváltam a fejemet - én nem tudtam mitévő legyek. A falkára bíztam a döntést. Lambert a lány mellé állt, Vesemir a Cangornhoz hasonlóan felettünk is hűbérúr kaedweni király parancsához akarta tartani magát. Geralté maradt a döntés. Ő pedig Vesemir pártját fogta. Deidre megrémült és megvadult. Geralt felé sújtott a kardjával én pedig félre löktem a testvéremet. A cikázó acél az én arcomat kapta el, elvesztettem az eszméletem. Vajákgének ide vagy oda, van az a seb, ami minket is leterít. Őszintén szólva halálos lett volna. A szétroncsolódott számba nem lehetett mérgeket önteni, nem tudtam volna lenyelni, a vérveszteség pedig elég magas volt. Glevissig mágiája tartott ezen a parton, tekintetbe vette, hogy végül hűségesek maradtunk a hűbérurunkhoz.
Még mindig lehunyva tartottam kénsárga szemeim, csupán talán a ráncaim mélyültek el, ahogy a múlt porlepte polcai között kalandoztak a gondolataim.
- Deidre elmenekült - mormoltam. - Később hírneves és kutya könyörtelen zsoldosparancsnokként futott be karriert, egy kiugrott Ban Ard-i tanítvánnyal az oldalán, Pjotr Moncadával. Egykor nem tudtam dönteni, de a felelősséget nem háríthatja el örökké az ember. Meg tudtam, amit meg lehetett tudni a Fekete Nap Átkáról, még ha kellett is olyan pofátlannak lennem, hogy pénzt, meg némi szörnyalkatrészt kínáljak a ritkábbakból Artaud Villanovának. Itt Cidarisban találkoztam újra Deidrével. Illetve legelőször a szeretőjével, Moncadával. Megsütötte a fél oldalam - húztam végig az ujjam az egykori brutális égési seb nyomán. - Hibázott. Azt hitte győzött. Majd meghalt. Valahol a tenger fenekén nyugszik. Deidre és én pedig a parton csaptunk össze. Van egy-két történet a sebhelyes képű fickóról, aki végül levágta a Fúriát, falvak fosztogatóját, az Eleven Pestist, de sosem jelentkezett a három korona által összeadott vérdíjért. Nem vagyok fejvadász és nem is akarom keresztezni a hurkos testvérek útjait. Ami történt, személyes dolog volt. Vezeklés, jóvá tétel vagy csupán a további szenvedés megakadályozása? Azt magam sem tudom.
Újra nagyot szimatoltam a tengerszagú levegőbe. Van akit undorít Cidaris halbűze, ahogy hívják, engem ölel és hazahív.
- Akkor ismertem meg Cidaris döglesztően meleg földjét, halszagú levegőjét és furcsa népét - mormoltam. - És egy idő után azt vettem észre, évről évre visszajárok. Olcsóbban vállalom a helybeli dögöket, nem akarom, hogy bántsák a helyieket. Megismerkedtem Ethainnel. Gyakorta ugratom Geraltot azzal, hogy a vajákok közül csak ő poharazik a koronás főkkel, de ami azt illeti, ha kisebb is ez a korona, mint Temeriáé, ha így nézzük rám is igaz. Bejáratos vagyok az udvarába. Elreppent egy évszázad felettem, ott is hagyta a salakját és iszapját a lelkemen, de ezeken a földeken mindig egy kis nyugalmat, egy kis békét találok. Vén csontjaimnak jót tesz melege, a levegőről pedig nem a rothadó halak, hanem a frissen sült tengeri zsákmány jut eszembe. A legtöbb vaják testvéremmel ellentétben én ritkán szórom el a pénzem. Mindet nem iszom el, amit eszek meg túlnyomórészt magam vadászom. Gondoltam majd a testvérekre hagyom, ha ottmaradok valami barlangban. De aztán.... Házikót vettem a parton. Kicsi, de nekem lakájos. Gondoltam egyszer majd szögre akasztom az ezüstkardot, beköltözöm és felesbe betársulok egy halászhajóba meg a helyi kocsmába. Ami persze sohasem valósul meg - húzódott vigyorra a szám. - Vaják nem pusztul ágyban és nem fordul a tengerbe végelgyengülésben pecázás közben. De a ház attól még megvan. Te pedig, ha úgy adódik, hogy el akarsz tűnni a világ elől és éppen Cidarisban jársz, akkor menj el a tengerpartra, egy Kagylóföveny nevű kis faluba. Bárkitől érdeklődj a sebhelyes ember házáról, megmutatják majd. A ház bal oldalán farakás van, a tetejéről eléred a tetőt, ott a kulcsa. Nem nagyon ismer senki, csak a testvérek. Nem fognak háborgatni. Sózott húst, a pincében zöldséget, pár hordó italt, ruhát, ágyat meg tiszta ágyneműt találsz odabenn. Használd ha úgy adódik - mormoltam és lassan kinyitottam kénsárga szemeim, hogy Yenneferre nézzek. - Mert hát, a falka tagja vagy te is. Geralt párja, Ciri anyja. Nem kell táncolnunk a csárdában, anélkül is hozzánk tartozol. Szóval ami az enyém, az a tiéd is - rántottam meg a vállamat.
Álmatagon elnéztem arra, amerről a tenger illatát éreztem, hagytam, hogy a medálom apró rángásai játszanak a nyakamon, meg-megrebbentve a bőrömet, majd recsegve, jóval erősebb, tetterősebb, harcra készebb hangszínen folytattam, mintha a szentimentális tűnődés pillanata sosem történt volna meg.
- Arra - intettem a fal felé határozottan. - Ha szükséged van rá, ott egy erőhely van. Gondolom ezért itt rendezkedett be Monck egykoron. Azt hiszem a Szélé - tettem hozzá.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Ápr. 11 2020, 21:02
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
326
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Örökség a hangyabolyban [Eskel x Yennefer]







Eskel & Yennefer

Örökség a hangyabolyban

©️️️️️️️

Figyelő szemekkel mértem végig újra és újra a fal mellé húzódott vajákot. Némán, óvón vigyáztam minden lélegzetvételét, minden fájdalmas fújtatást, minden fogcsikorgató sóhajt.
― Tudom. ― feleltem határozottan, mégis valami búgó lágysággal a Szürke Farkas minden aggodalmára. ― És hálás vagyok minden törődő szóért. De most ne beszélj. Komolyan. A csontjaidnak is szüksége van pár nyugodt percre, hogy békében összeforrjanak.
Szerettem volna olyan gyorsan enyhíteni Eskel kínjain, amennyire csak telt tőlem, de sürgetni, vagy épp megalázni sem szerettem volna azzal, hogy magam vetkőztetem. Ezt még a helyzet komolyságára való tekintettel is tolakodónak ítéltem meg.  Ezért tehát hagytam, hogy Eskel egyenként, a maga tempójában szabaduljon meg a felsőruházatának minden elemétől. Nem szóltam egy szót sem, de tudtam, hogy észrevette: szögletes arcom minden egyes izma kővé merevedett a látványtól. Nem számított, hogy friss, vagy emberöltő öreg. Nem volt idegen, amit láttam, Geralt sem volt hibátlan a gyolcsinge alatt, de az ő sebeihez, illetve azok meséihez szokva vagyok. Eskel hegei számomra eddig ismeretlen történetek zálogai voltak.
Amint a vaják néma jelét adta szemének lehunyásával, hogy készen áll, azonnal hozzáfogtam a fájdalomcsillapító és forrasztó mágiához. A nyakamban függő obszidiáncsillag briliáns berakásai édeskés, meleg fénnyel derengettek fel. Nem vagyok medika. Sőt, nálam avatottabb kollegák és kolleginák is akadnak a szakmában, gondoljunk csak a jó Martira vagy a piperkőc Valdemarra. De tudom, amit tudnom kell. Hogy hogyan mentsek életet ― valamivel kevesebb járulékos fájdalommal, mint az agresszív mérgek és a gyors lefolyású főzetek.
A legapróbb érintésem nyomán is folyékony forróság áradt szét a farkas véráramában. Ahhoz hasonlatos érzés lehet, mint mikor hosszas, cidri hidegben való ácsorgás után legördít az ember valami forrót a gigáján. Pont olyan jól eső, meleg teltség töltötte ki Eskel idegrendszerét, mint az egyszeri ember gyomrát a forralt bor szokta.
Feljebb haladva már közel sem volt ennyire kellemes a helyzet ― meg is tettem hát mindent, hogy megfelelően tompítsam a zárt törés összeforrasztásával járó fájdalmakat. Bal kezem mutató- és középső ujját Eskel halántéka mellett tartottam, jobbom ujjaival pedig aprókat mozdultam. Ritmusosan. De egymástól teljesen függetlenül. Hallottam, ahogy az eldeformálódott csontok csendben a helyükre kattannak. Eskel csontjaiban nem volt semmi különös. Nem voltak már fiatalok, de Vesemirénél még ruganyosabbak voltak. Ezt pedig maximálisan ki is használtam. Egyiket a másik után bűvöltem vissza abba rendeltetésszerű pozíciójába, míg az egyik forrt, egy másikat újraformáltam. Biztos bizarr lehetett érezni. És bizonyosan minden próbálkozásom ellenére fájdalommentes sem volt. De biztos munkát végeztem. A varázslónők nem tudnak semmiből teremteni. Viszont minden egyes csontszilánk, minden zúzalék ott volt, amire szükségem lehetett. Koncentráltam. És még így is legalább egy fertályórába beletelt, mire végeztem az operációval. Tudom, mert minden másodpercet számoltam. Aztán szép lassan abbamaradt ujjaim játéka. Az obszidián csillagom fénye is kihunyt.
Nem fogom tagadni, megkönnyebbülten, egyszer s mind kimerülten sóhajtottam fel.
― Nos? Hogy érzed magad? Megtettem érted, amit lehetett, de egy darabig még biztosan sajogni fog. Iszonyú impulzus érte a bordakosaradat, most már zsinórban másodjára. De rendben leszel.
Ezek után elsóhajtottam valami köszönöm-félét, majd éltem a lehetőséggel, és a földre terített zubbonyra leheveredve Eskel mellé húzódtam. Fejem a falnak döntöttem, és magamba szívtam a kürtőből érkező sós levegőt.
Azon kezdtem el gondolkodni hangtalan meditációmban ― már nem a szó szoros vaják értelmezésében ― hogy vajon mi, hol és mikor siklott ki így kettőnk közt. Némán megráztam a fejem, s vele hollófekete, gyűrűgöndör üstökömet. Sokat gondolkodtam már az Eskel fél arcát átívelő hegen, de annyira sosem érdekelt a válasz. Biztos voltam benne, hogy valami karmos, sok fogú rémség tette. Vajon miért?
Azon tűnődtem, míg lassú, vontatott hangon mesélni kezdett, hogy vajon mi bírta szóra. Lehet, megérintette a halál szele, és szentimentális lett, gondoltam. Ugyanakkor a vajáklét már csak ilyen, minden sarkon farkasszemet nézel a halállal, és ha nem ölsz, megölnek. Nem ismertem Eskelt eléggé ahhoz, hogy értsem, hogyan működik. És minden mendemonda, cirádás ballada ellenére ő sem ismert igazán engem. Ez volt a világ rendje. Mely most feje tetejére állni látszott.
Elhatároztam, hogy legyen bármilyen hosszú is, törjön is rám bárhányszor a kérdezhetnék, tartani fogom a számat. Lehet, éreztem, nem lesz még egy ilyen alkalom, ha ezt most elszalasztom. Figyelemmel kísértem hát Deidre felnőtté válásának rögös történetét, Sabrina nevét hallva azonban nem tudtam nem elvicsorodni.
― Tudom, ki ő, sajnos túlságosan is jól. Nekem is megvan vele a… magam története. Hogy az átok esne belé, meg abba a görbe orrába, hogy folyton más dolgába üti. És belétek is, amiért megbíztok benne. Átok mindenkire.
Mivel hogy személyes haragom Sabrina Glevissig ellen az ügy szempontjából közömbös, úrrá is lettem a mimikámon, megkeményítettem magam, figyelmem pedig a folytatásra koncentráltam. Ahogy sejtettem, sanyarú vége lett. És még csak a gondolataiba sem kellett belepillantanom, hogy erre rájöjjek. Milyen jószívű, milyen nemes… Azt hiszi, hogy bárkinek elszámolással tartozik. Őszintén lenyűgözött. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon tényleg ennyire gáláns, vagy ennyire ostoba.
― Megnyugtatna, ha tudnád, a végzet tehet róla? Hogy egy felsőbb erő tolt ki veled ott, ahol tudott?
Sok szempontból könnyebb lenne. Lenne kit hibáztatni a baklövésekért. Minden melléfogásért, az összes kardcsörrenésért és csepp vérért. Volt idő, amikor magam is azt hittem, a végzet és a sors csak nagy szavak, amikkel cselekvésre lehet bírni az egyszerű népeket. De mára már nem vagyok benne biztos, hogy el lehet kerülni. Hogy nem talál meg, akárhogy menekülsz előle. Akárhová bújsz. Megtalál a világ végén is. És ez valahol rendkívül ijesztő.  
Egészen meleg, ferde mosoly rajzolódott fel szigorú ajkaimra. Mintha megnyugvással töltött volna el, hogy a Szürke Farkas megtalálta a helyét a világban. És ezen a helyen szeretik, tán még meg is becsülik.
― Ethain valóban tiszteletreméltó személyiség. Bölcs, jó politikus és kiváló stratéga. Nem túlságosan nagyravágyó, de ami adatott neki, azt maximálisan kihasználja. Úgy hallom, egészen telivér humora van. Megértem, miért kedveled a társaságát. És ha valóban Cidarisba húz a szíved, a barátsága sem jelent hátrányt. Nincs ebben semmi szégyen. A jó kapcsolati tőke mindennel felér.
Azért azt mégis csak be kell ismernem, a szokottnál két fokkal őszintébben lep meg a tény, hogy épp Eskel rendelkezzék ingóságokkal.
― Nocsak. Vaják létedre ingatlan tulajdonos vagy? Ki gondolta volna. ― pillantottam oldalra rá.
A mimikámon egyetlen rezdülés sem siklott át. De ibolyakék szememben pajkosság szikrája csillant, s ha elég jól figyelt, azt is kivehette belőle, hogy őszinte játékosság áradt belőle.
Lehet, túlságosan el voltam foglalva minden mással, ami velem ― velünk ― történt az évek során, és sosem akadt igazán alkalmam egy mélyet, vagy épp kimerítőt beszélgetnem a kénszeművel. Utólag bánom egy kicsit. De ezt persze neki biztosan nem fogom mondani. Őszintén, igazán elérték jégszívemet a szavai, értettem és megértettem minden kimondatlan érzelmet. Azt hiszem, sosem tiszteltem és szántam egyszerre még azelőtt senkit.  
― Már nem vagy kisgyerek, Eskel. Nem tartozol senkinek elszámolással, nem láncol téged semmi az Úthoz. Leszolgáltad életed javát, nem panaszkodtál rá, pedig lett volna mire. Senki nem róná fel neked, ha egy egyszerűbb élet felé fordulnál. Ha valóban, igazán az volna minden vágyad, a hátad mögött hagyhatnád Kaer Morhent és a bestiáriumot, hogy életed hátralévő részében heringre vadássz. Mindenkinek jár egy boldogabb élet. Még a vajákoknak is.
Elgondolkodón megcirógattam a nyakamban függő bársonyszalagot. Geralt körül táncoltak a gondolataim. Hittem, hogy nekünk is jár egy boldogabb élet. Egyszer. Ha ennek vége lesz.
Nem pillantottam rá, ahogy meginvitált a halászkalyibába. De a szívem mosolygott. És a szemem is.
― Köszönöm a felajánlást, élni fogok vele. Amilyen viharosak tudnak lenni a viszonyaim szerte a világban… Ugyanilyen szeretettel látlak bármikor Vengerberg-ben, az tán még valamivel is közelebb van Kaedwenhez, mint Cidaris. Meg fogod találni, a boltocskám feletti lakrész mind az enyém. Cserébe én is elmondok neked egy titkot. Rajtad kívül csak Geralt tudja. Még Ciri sem, úgyhogy becsüld meg jól. A nyakamban függő obszidián csillaghoz fűződik, és ahhoz, hogy miért nem érzek csupán fatigué-t, amikor sokáig vagy nagy forrásokat felemésztő mágiát használok. ― már csak megszokásból is birizgálni kezdtem a briliáns berakásos kis ékszer rücskeit, csillagjának csúcsait, ahogy beszéltem róla. ― Valószínűleg már rájöttél, hogy csatornaként használom, az elemekből merített mágiát segít nekem megfelelően átkonvertálni és… hm. Adagolni, ha úgy tetszik. Nagyon hasznos kis csecsebecse, és nagyon hasznos is. Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mintha puszta kényelemből hordanám magamnál, és előnyből indulnék azokkal a kolleginákkal szemben, akik nem használnak közvetítő ékszereket, de hidd el nekem, hogy nem az. Ez az aprócska csillag ugyanis nem egyszer mentette már meg az életemet. Amikor megkaptam, elvégeztem rajta pár apróbb… hm. Módosítást. A csillag ugyanis nem csak közvetíti és adagolja a mágikus energiát, de raktározza is. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem teljesen kimeríthető, de ami a lényeg: annak idején megbűvöltem, hogy egy bizonyos mennyiségű mágikus energiát mindig, minden körülmények között tartson vissza. Ha a csillag nem is konvertál és áramoltat már, mert nincs mit, akkor is mindig marad rajta egy kevéske energia. Ez… Az oka annak, hogy Geralt és én élünk. Ciri ugyan átvitt bennünket egy másik zsebszférára erőre kapni, de mivel az ő mágikus képességei teljesen kisültek, ez volt minden, amit értünk tehetett. Ennek a nyúlfarknyi, visszatartott vésztartaléknak köszönhetően tudtunk visszatérni épen és egészségesen. Szóval amikor azt mondom, még bírom, tudom, miről beszélek. De egészen megérint a törődésed. És ezért hálás vagyok.
Nem fűztem hozzá, de bíztam benne, hogy a hanglejtésemből, a szememben játszó fényekből és a mimikámból Eskel megérti, egy pillanatig sem gúnyolódtam rajta.
Már-már szinte zavarba hozott az a családias bajtársiasság, amivel Eskel kitüntetett. És be kell ismernem, túlontúl is jól esett. Szerettem volna rászolgálni. Kiérdemelni, nem csak alanyi jogon kérni.
― Hé… ― kezdtem egy szívdobbanásnyi hatásszünet után ― Tudom, hogy a viszonyunk eleddig erősen viharos volt. És akkor még finoman fogalmaztam. És hogy nem csak veled, hanem a többi farkassal is. De szeretném, ha tudnád, hogy minden jel és történés ellenére nem gyűlöllek. Sőt, mint kiderült, egészen élvezem is a társaságod. Falka vagyunk, és ha úgy adódna, számíthatsz a támogatásomra. Legyen szó bármiről.
Még egy egészen melegre sikeredett félmosolyt is kiérdemelt tőlem, mielőtt feltápászkodtam volna mellőle. Gyengéden megpaskoltam a vállát kétszer, aztán elindultam az imént kijelölt irányba.
Nem telt bele sok időbe, míg megtaláltam, amiről a farkas beszélt. Nem voltunk messze egymástól, bár nem láttuk egymást, de a hangom megemelésével még tudtunk gond nélkül kommunikálni.
― Monck, az a gazember… Kisajátítani egy ilyen potens metszéspontot…
Elhallgattam, amíg merítettem. A lég alapvetően nem tartozott a kedvenc elemeim közé; bár mindent kitöltött és átjárt, egy-két kivételtől eltekintve, a benne terjengő mágikus energiák épp ezért szerteágaznak. Sokkal könnyebbnek találtam a földből vagy a vízből meríteni, biztosabb és gyorsabb munka volt. Őszintén csodáltam az olyan kolleginákat, mint Francesca Findabair, akik fittyet hányva a hátrányokkal a levegővel élnek. Csodáltam, de egyszerre képmutatónak is tartottam őket.
Eskel onnan tudhatta, hogy sikeresen merítettem a megfelelő mennyiséget Monck erőhelyéből, hogy bukfencezett egyet a medálja a nyakában. Ezek után nem volt más dolgom, mint hogy visszatérjek a szürke farkas mellé, és a kezem nyújtsam neki.
― Mit gondolsz? Tovább menjünk? Senki nem róná fel nekünk, ha itt megállnánk és visszafordulnánk. Hisz ez még csak a bemelegítés volt, az igazi munka csak most jön: a királynő.

Law of Surprise || Szószám: 1800 szó




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Aug. 25 2020, 23:33
Ajánlott tartalom




Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel Empty
Re: Örökség a hangyabolyban - Yennefer & Eskel

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Játéktér :: Cidaris-
Ugrás: