World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
The Puppet Master behind the Mask Latest?cb=20170716122041 The Puppet Master behind the Mask SwX5v3I The Puppet Master behind the Mask Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Cirilla császárné, Eskel, Karim Igramil, Lucio Marcus Draegan, Veltynger, Vernon Roche, Wilkina

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. 22 Márc. - 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Veltynger
Today at 17:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Condwiramurs
Today at 15:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Hránia
Today at 15:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Condwiramurs
Today at 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Luna Smok
Today at 9:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:02


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Wilkina
Yesterday at 9:29


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Axel Walardeb
Szomb. 19 Szept. - 17:48


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Ríviai Geralt
Pént. 18 Szept. - 18:56


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
The Puppet Master behind the Mask Emptyby Ríviai Geralt
Pént. 18 Szept. - 15:35

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Valdemar
Valdemar


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
6
Join date :
2019. May. 15.

The Puppet Master behind the Mask Empty
The Puppet Master behind the Mask




Roggeveeni Valdemar




Becenevek:

"Piperkőc Valdemar" (közismert beceneve a varázsló világban, vagy ahhoz kötődő személyek esetében), "Kacagó Koldus" (ahogy a köznép nevezi a híres gyógyítót).
Állandóan fenntartott álszemélyiségei:
Nubilio eyc-Bassardy (nagykalmár, Kerack teljes jogú kereskedelmi attaséja - teljesen hivatalos) -> kapcsolódó gúnyneve: az a kapzsi kurafi
Kámzsás Olgerd (egyfajta bűnbáró, a Talpasok nevű nemzetközi csempész-szervezet háttérben maradó nagyfőnöke, akinek valós személyisége gyakorlatilag kideríthetetlen)

Életkor

87 év

Látszólagos kor

valahol a harmincas-negyvenes évei fordulóján, kora középkorú

Csoport/faj

Varázsló

Foglalkozás

a világ leendő ura, gyógyító mágus, kutató (nagykereskedő, alvilági főnök, stb, mikor mi kell)


Különleges képességek/faji adottságok



"A Hatalom? Nos, miképpen is fogalmazzam meg ezt neked... A hatalomban másodiknak lenni, az olyan, mint mikor az ember falábát tépi le a párduc. Tulajdonképpen örülnie kéne neki, de valójában miért is?"

Víz elemi mágus, abból pedig meglehetősen tanult és tehetséges fajta. Természetesen képes bármilyen más elemből is meríteni mágikus hatalmat szükség esetén, de ha teheti megmarad a saját eleménél, valószínűleg ezért is él egy jégbe fagyott, óceánnal körülvett szigeten. Mint szinte minden mágusnak, neki is megvan a maga specialitása a mágiák terén, Valdemar javas, azaz hihetetlenül magasan képzett mágikus gyógyító, elképesztően - és ezt úgy értem más mágusokat és boszorkányokat is elképesztően - sokat tud a betegségekről, járványokról, nyavalyákról, gyógyszerekről és az emberi testről. A test és a lélek gyógyítója. A nagyvilág főleg ezt az oldalát ismeri, de beható kutatásai meglehetősen messze vezették ennek jóval különlegesebb oldalán is, a hormonok és gének mélységi befolyásolása, a mutációk területén is. Meglehetősen jónak számító asztrológusnak is minősül, mondhatjuk: nem egyszerű jós, szinte már orákulumnak is tekinthető, még ha a jóslatok világa mindig labilis és ingatag talaj is marad, de mondjuk ha lokalizációs mágiákról beszélünk, hát nem kezdő a fazon. Természetesen mágikus párbajban sem maradna védtelen, még ha nagyon, de nagyon nem szívesen villogtatja ezen irányú készségeit, inkább megőrzi a békés gyógyító álcáját, de felérne akármelyik Páholy taggal egy párbajban.
Az alkímiai tudása világhírű, vagy negyven különféle gyógyszer és bájital feltalálója, jól őrzött titokként legalább ennyi méregé is. Nagyjából nem tudtok olyan receptet adni a kezébe, amit ne értene meg azonnal és tudna kikeverni. Mélységi ismeretei lehetővé teszik, hogy tudását mágiaágakkal párosítsa, olyan italokba bilincselt varázslatok megalkotásán is elgondolkodhat, amiket legtöbb pályatársa lehetetlennek tartana.
Kimagasló képességű botanikus, saját otthonának fagyott szigetén létre is hozott mágiával egy kis meleg, barátságos kertet, ahol gyógynövényeit termeszti, ezek között vannak olyanok is, amelyeket mára kihaltnak tartanak, de neki sikerült szárított magokból életre kelteni őket. Természetesen rendkívül mérgező növények is vannak itt, amikre ma már kevesen számítanának.
Valdemar igazi humanista, a specialitását az értelem, az értelmes lények jelentik nem csupán fizikai, de mentális értelemben is. A lélektan mestere, nagyon hamar és kifejezetten jól tud felmérni embereket, célokat, mozgató rugókat, mentális mintázatokat. Jól tud mögé látni a magukról mutatott képnek, hamar képes felfedezni a hazugságokat, ő maga ezzel szemben első osztályú színész, szinte bármilyen szerepet el tud játszani, ember legyen a talpán, aki le tudja leplezni.
Képes teljesen profán módszerekkel az arc maszkírozására, hiteles álruha felöltésére, mégpedig nem akármilyen gyakorlattal. Ha van egy-két perce és nála van a smink felszerelése, akkor úgy el tudja változtatni az arcvonásait, hogy a saját édesanyja se ismerne le, ha rendelkezésére áll 10 perc, míg nem látod, akkor akkor is nyomát veszted, ha vaják nyomkereső vagy. Képes hangot utánozni a testmagasságán és a nemén kívül akármilyen fizikális jellemzőjét hitelesen elváltoztatni, akár még a legjobb megfigyelők előtt is. Szaktudása elegendő ahhoz, hogy képes legyen újra és újra hiba nélkül felvenni egy adott alakot, de a korlátja is egyértelmű a képességeinek: szüksége van ehhez eszközeire, ha nem akar mágiához folyamodni.
Széles körű műveltsége van, amolyan reneszánsz ember, a történelemtől a vallásfilozófián át a hajótervezésig mindenbe beleszagolt egy kicsit, a humán tudományokban és az orvoslásban, alkímiában pedig nagyon, de nagyon el is mélyítette az ismereteit.

Jellemrajz



"Mit ér, ha nagy vagy,
gigászi nagy,
ha birodalmak
császára vagy,
de bús szívedben
örök a fagy?"
(Hans Christian Andersen)

Kedvesem mikor megismersz, mármint valóban, igazán megismersz bizonyára azt fogod mondani: elmebeteg vagyok. Őrült. Nos, mint a gyógyítás elismert szakértője, had állítsak fel a számodra egy öndiagnózist, megbízhatsz a valóságában, meglehetősen régóta a lehető legobjektívebben igyekszem tanulmányozni önnön magamat. Elmebeteg vagyok, de nem őrült, óh nem. Az őrület bugyrait járva elveszíted a józanságod, a hatalmadat az érzelmeid felett, elszakad az az apró ezüstlánc, mely a való világhoz köt, a realitáshoz. Ha valaki én tökéletesen tisztában vagyok azzal a világgal, ami körülvesz, egyáltalán nem vagyok őrült, csupán elmebeteg. Mert mi is a betegség? A test vagy jelen esetben az elme abnormális működése, egyfajta deviancia. A test esetében ez könnyen behatárolható szervi elégtelenségek képében, de a lélek... a pszichikum? Ott az a normális, amit annak tartanak, vagyis az átlagba beleférő, nem különösebben különbözik az emberiségnek is nevezett szürke, képlékeny massza átlagától. E tekintetben kétségkívül nem vagyok normális, ahogy a legtöbb zseni sem az. Mutáció kedveském, mutáció, semmi más. Az ember lelke egyfajta gyémánt, minél szebben csiszolva, annál gyönyörűbben töri meg maga körül a fényt, a rávetülő fény szivárvánnyá, apró csodává bomlasztja szét. Ha a gyémánt felszíne megreped értéktelennek és hibásnak tartod, nem veszed a fáradtságot, hogy észrevedd az ez által keletkező belső szivárványokat.
Gyógyító vagyok, így ismernek és így tisztelnek. Kirurgus, ki kezeli a testet és lelket elemésztő kórságokat és nem is tévednek ebben, csupán a léptéket tévesztik el. Én felelősséget érzek a tömegért, a társadalomért is. Ez, éppenséggel a felelősség, az átfogó, komoly felelősség hiányzik a mai kor uralkodóiból nevezzék magukat koronás királynak, vagy a Páholy bölcs mágusnőinek, akár grófok és hadvezérek térdeljenek trónjuknál, akár nagyravágyó adepták nyalják szorgosan a talpukat. Politikusok, mégpedig nagy politikusok, de az ilyen alfaj sajnos csak a közvetlen terveire gondol, a gondolkodása korlátolt. Háborúk miket meg kell nyerni, sakk játszmák az udvarokban, ahol győzni kell gyalogként mozgatva szerencsétlenek ezreit, szemük nem lát túl egy vagy legfeljebb két generáció horizontján. S a mágusok? A nagyra becsült Páholy? Övék az ész és a hosszú élet csodája egyként, s mire képesek használni? Láthatáruk horizontja megreked a mágiánál, mintha az lenne minden. mintha ettől különlegesebbek, többek lennének másoknál. Sok kicsi Vilgefortz, csupán nekik kevesebb hatalom adatott a kezükbe, de élni még azzal sem képesek. Nem. A világnak egy valódi államférfire van szüksége, aki nemzedékek sorára tekint, aki a túlélést biztosítja az értelemnek, lakozzon bár emberben, tündében, törpében vagy gnómban. Ez az egyetlen, ami számít. Olyan ember kell, akibe szorult valamiféle kellő felelősség érzet is és tudja is használni a hatalmat ami a kezébe kerül, nem csupán tobzódni akar benne. Rám.
Persze az ilyesféle hatalomnak ára van. Az uralkodók, a mágusok de még az egyszerű tömeg sem értené meg ezt. Ilyenkor áldozatokra van szükség. Ahogy az üszkösödésnek indult láb láttán csontfűrészért nyúlunk. Olykor a nagy egész érdekében szükség van némi kegyetlenségre, már-már szadizmusra, de az élet az egyetlen, ami számít, annak a fennmaradása. Az egyén feláldozható a cél érdekében.
Az ember már csak ilyen furcsa lény. Mikor magamat mutatom a világnak, vigyáznom kell a reputációmra, hogy csak azt lássa a tömeg, amit mutatni akarok neki. A jóságos gyógyítót, az emberi életek megmentőjét, na egy kis hiúsággal, egy kis piperkőcködéssel megfűszerezve. Sosem szabad szentnek mutatni magadat, soha. Egy szent távoli, furcsa, nem olyan mint mi, a szentet csak halálában szabad tisztelni, mikor már biztosan nem árthat, mert amíg él, addig gyanús marad. Nem véletlenül nem szentelnek élőket fel az egyházak. Egy önzetlen gyógyító mindig gyanús. Mit titkol? Mi a valós célja? De egy hiú gyógyító? Aki mindig belecsempészi a nevét az általa feltalált gyógyszerekbe, aki visszafogott mosollyal, de csillogó szemekkel fogadja a hála nyilvánításokat? Ó, az nagyon is érthető, nem? És szerethető. Hiszen egy közülünk. Meg vannak a maga kis hibái, no de miért is ne legyen büszke, elvégre tett érte, hogy az lehessen, nem? Ő közülünk való.
Mindig mutasd azt, amit elvárnak és ne ess túlzásokba. Ha Nubilio vagyok, akkor mindig nyernem kell valamit az üzleten, elvégre egy kereskedő legyen kapzsi. Kámzsás Olgerd legyen könyörtelen, elvégre egy alvilági főnök nem lehet érző szívű. Valdemar legyen kedves és tűnjön ki a tömegből öltözködésével. Ha az ember megtalálja a nyilvánvaló hibákat, az első gyengeségeket, a látható rosszat, nem keres másokat, megelégszik vele. Jobban is teszi. Mert ha túl mélyre ás, csak a sötétséget találja meg. Nem azt a távoli, szférákon túli fajtát. Az üres, hideg, de csak arra vár, hogy valami feltöltse, valamivé legyen. Az én lelkem mélyének sötétsége olyan, mint az óceánok mélysége. Hiába nem látsz bele, tudod, valami van ott, valami tenyészik a mélyén. Valami idegen, valami ránézésre is borzalmas, amit nem akarsz meglátni, hiába nincs róla fogalmad károdra vagy érted létezik, túlságosan más ahhoz, hogy próbát akarj tenni.

Megjelenés



"Vajon azért szeretlek, mert szép vagy, vagy azért vagy szép, mert szeretlek? Csak képzeletem édes szüleménye lennél, vagy tényleg olyan gyönyörű vagy, mint amilyennek látszol?" (Hamupipőke)

Ha mint Roggeveeni Valdemarral találkozol vele, akkor egy 172 cm magas, alapvetően jó fizikális felépítésű férfit látsz magad előtt, úgy 70 kilogramm körüli testalkattal, nem túl jelentős, szálkás izomzattal, de az átlagos ereje meg van, hiszen szükség esetén le kell tudnia fogni embereket vagy használni a csontfűrészt. Az öregedése valahol a harmincas-negyvenes évei fordulóján megállt, arcra egyáltalán nem taszító ember, de Vilgefortz közmondásos finom szépségétől messze esik, inkább csak karakteresnek, férfiasnak nevezhető vonásokkal áldotta meg Melitele. Divatosan hátrafésüli arasznyi hosszúra hagyott gesztenyebarna haját, rendkívül finoman ápolt körszakáll keretezi ajkait. Határozott ívelésű, erőteljes orra uralja az arcát, sokkalta inkább, mint meleg, mogyoróbarna szemei, amelyek valamelyest mélyen ülnek be az arccsontba. Már elkezdtek elmélyülni a mimikai ráncok is, homlokán és szeme környékén gondokról, fájdalmakról, ajkai körül azonban inkább gyakori, kedélyes nevetésről árulkodnak, amelyek kifejezetten valahogy kiegyensúlyozottá teszik vonásait. Van benne valami alapvetően bizalomgerjesztő. Jobb kézfejéről nem tüntetett el mágiával három jól kivehető májfoltot, ha kérdezik róla, mindig azt feleli, kezelni csak a betegségeket kell, az adottságokkal együtt élni szükséges, ennek mementói ezek számára, mentális jegyzetek. Mindig drága és kifejezetten feltűnő ruhát szeret ölteni, kedvelt színe a bíborvörös, a ruházata pedig egyértelműen felfedi mindenkinek a mágust, szenvedélye a hosszú, kámzsával ellátott, gazdagon díszített talár. A cipő természetesen minimum krokodil vagy aligátor bőr, de inkább baziliszkusz, az ing legalábbis selyem gazdagon csipkézve. Arra figyel, hogy ne váljon a megjelenése nőiessé, de a hímpáva már inkább helytálló tud lenni. Sok ékszert hord, bal fülében karikát, fején gyakorta vaskos, abroncsos diadém fogja össze haját, két színarany, mágikus karperece sugárzik a mágiától, bár ezek csak kisebb mágikus hatások, kozmetikai jellegűek, az egyik lepergeti a testéről a vért és a szennyeződést, ami a munkája közben rátapadna, a másik pedig folyamatosan egy enyhe, kellemes áfonya és ámbra jellegű illatfelhőbe burkolja őt.
Mint Nubilio eyc-Bassardy rá sem ismerhetsz természetesen Valdemarra. A haja ilyenkor vállig leérő, szépen lenyalt és szénfekete, a halántékán már erősen deresedő. Ötven körülinek tűnik, deréktájon egy enyhe túlsúllyal, hiszen módos kereskedőről van szó. Hosszú kecskeszakálla közepén őszes sáv fut le, ajkai vastagabbak, arca teltebb, orra merészen ívelt, úgy nevezett sasorr. Szemei szürkék és veséig ható pillantásúak, alapvetően kellemes tenor hangja ilyenkor reszelősebb, keményebb, déli akcentussal beszéli a közöst. Mimikai ráncai gondokról, túlhajszoltságról árulkodnak, szemei alatt mély táskák ülnek meg, jobb arcán négy-öt himlőhely, kezén nyoma sincs a májfoltoknak. Egy jegygyűrűn és egy vaskos, mellközépig lelógó aranyláncon kívül nem visel ékszert, ruházata gazdag, de gyakorta ízléstelen, csupán a vagyont hivatott mutatni.
Kámzsás Olgerd szerepében nincs sok dolga, egyetlen hosszú porszürke, dísztelen csuklyás köpönyeg fedi el púposnak tűnő alakját, arca mágikus sötétség mögé rejtőzik, de e mögött is fekete selyem takarja el vonásait. Még soha senki nem látta a valós alakját a szervezet tagjai közül.
Kimagasló álcázó képességei okán szinte bármilyen korú, alkatú, egészségi állapotú és társadalmi helyzetű férfinak kinézhet. Egyedül a magassága az, ami nagyjából kötött, az viszont teljesen átlagos, esetleg néhány centit emelhet rajta. Ugyanúgy lehet a láztól reszkető koldus az utcasarkon, mint a tüdőbeteg hajóács, a mesét mondó apóka, a vékony pénzű vándordiák vagy éppen a dölyfös arisztokrata. Helyzettől függ. Több tucatnyi jól felépített karaktermodell közül válogathat minden helyzetben, lehetőleg nem illúzióval él, a profán módszereket nem fedi fel a mágia.

Előtörténet



"A vezető beszedeti fegyvereseivel a pénzt a védelemért, cserébe elkergeti a szomszédos más szervezetek fegyvereseit. Mondd kedvesem, miről beszéltem most? A novigradi alvilágról vagy akármelyik királyságról?"

Furcsán hangzik? Pedig igaz, az az ember az csak ember. Egy különösen egyszerű felépítésű gondolati séma birtokosai, semmi mást nem tudnak megvalósítani nagyban sem, csak azt, ami már kicsiben is jól ment. Alapvetően egy borzalmasan renyhe faj lenne, rossz genetika, ami nem törekedik a fejlődés felé, ha nem lennének benne olykor érdekes mutációk, akik képesek az egyszerű maguk elé látáson kívül a horizontális látásmódra is, akik elméje kreatív. Nos ezek viszik előre a fajt történelme országútján, noha a legtöbbször csak jóval haláluk után. Saját koruk ritkán érti meg őket, tulajdonképpen az utánuk jövő sem, csupán elfogadják szavaikat igazságnak. Ez biztosítja a fejlődést, a megtermékenyítő káoszt, ami rombol, hogy a pusztulás martalékán új világ épüljön fel. Mond előfordult már veled, hogy hangyabolyba léptél? Mert ott és akkor te voltál a megtermékenyítő káosz kedvesem. Igen, neked csupán valami puha a talpad alatt, amire perc múltán többé nem is emlékezel. De mi a helyzet a hangyákkal? Nekik egész világuk omlott össze... De újra felépül, a romokon falak sarjadnak, magasabbra és erősebbre, újra és újra. A titok abban rejlik, hogy ezek ne véletlen események legyenek, ne ingadozó és hektikus szerencse befolyásolja csupán, hanem a felsőbb intelligencia tervezése. Megvárni az új hangyavár elkészültét, figyelni a rovarok munkáját, büszkén nézni a magasabb és erősebb falakat, a hatalmasabb várat. Aztán újra rálépni. Ez a fejlődés. Ha véletlenül történik, akkor történelem. Ha intelligens tervezéssel, akkor isteni mű. A hangyák számára te vagy az isten vagy istennő, gyilkosan zsarnoki, anyaian szeretve gondoskodó. Mindkettő és egyik sem, egymásba furcsa spiráljai mennyeknek és pokloknak, kénköves lánggal égő aranyló glóriával övezett távoli lény.
Mágia. Vibráló őserő, minek irányítása megadatott egyeseknek, de kérdem én tudnak-e élni vele? Van közöttük bárki is, aki képes a nagyobb perspektívát nyújtó, távolabbi nézőpontból való látásmódra? Elég megnézni Philippát. Zseniális elme, mégsem képes kitörni saját korlátaiból. Vagy Vengerbergi Yennefer. Óriási, valóban óriási hatalom, eltékozolt tehetség, amivel a világon semmit sem tud kezdeni, azon kívül hogy élvetegen tobzódik benne. Sabrina vagy Dethmold, belemerülve nyakig a mindennapi politikába, a felelősségérzetüket olyan apró tűként fókuszálva, ami lehetetlenné teszi a szélesebb látásmódot, a kezükbe került hatalom valódi felhasználásának lehetőségét. A legnagyobb baj, hogy egyikük sem lát túl a mágián. Mintha az valami lényeges lenne, valami döntő, ami kiemeli őket a tömegből és mindenki fölé helyezi. Ostobaság. Micsoda átkos, kóros ostobaság. Ez egy tehetség, mint az, hogy van akinek szép az énekhangja, semmi más. Persze, hatalmat jelent, akár nagy hatalmat is, de kérdem én mit kezdenek vele? Semit. Az ég egy adta világon semmit. Esetleg felhasználni a háttérhatalom megkaparintására, mint a Páholynak nevezett torzszülöttjük. Vilgefortz útja, csak kicsit másképp. Kezükben volt Ithlinné próféciája, meg tudták smerni, némelyikük még gondozta is a jövőbe hajtó magocskát. Figyelj csak!
„Eljön a Farkas Forgatag, a kard és a fejsze ideje. A Fehér Fagy és Fehér Fény ideje, az Őrület és Megvetés ideje, Tedd Deircadh, a Végső Kor. a világ a jég által vész, majd újjáéled az új nappal. Az ősi vér, Hen Ichaer újjászületik, az elvetett magból. A magból, mely nem kivirágzik, hanem lángba borul!”
Ebből remekül megértette a Páholy a Hen Ichaer jelentőségét, na persze csak a saját szempontjukból. A magban rejlő hatalmat, ami biztosítja a számukra a mágia uralmát és örök erejét. Nevetséges! Szokásuk szerint a dölyfös mágusok csak arra nem figyelnek, ami az orruk előtt van, csak a hatalom igézetét képesek látni és nem annak célját. A hatalom önmagában semmi, csupán egy gyönyörű ékszer, mit az ujjaid forgathatsz, ábrándozhatsz sóhajtozva, elégedetten mondhatod: az enyém! És mit érsz vele? Melléd temetik majd? Ami céltalan vagy amit nem célja szerint használnak fel, az felesleges.
Pedig ott van a szemük előtt. "A Fehér Fagy és a Fehér Fény ideje". Bizony közeleg. Ott fekszenek előttük az adatok, de ők képtelenek tovább látni a politikai játszmáknál, az olyan huszadrangú kérdéseknél mint háborúk, fajgyűlölet meg trónutódlás. Az éghajlat egyre változik, egyre jobban hűl le, a jégtakaró dél felé húzódik. Poviss, Kovir éghajlata már most is jól kimutathatóan hűvösebb mint volt akár csak két évtizeddel ezelőtt, Redania, Kaedwen egyre keményebb telekkel kell, hogy megbirkózzon. A folyamat egyelőre lassú, de az üteme érezhetően gyorsuló. Elég beletekinteni a történelembe vagy venni a fáradtságot egy egyszerű portál nyitásra és a saját szemünkkel megnézni északot, nem azon siránkozni, hogy átázik a báli cipellő és úgy mellesleg ez nem hoz azonnali politikai hasznot. Ez az eljegesedés a teljes civilizációt fenyegeti, irtózatos pusztulást hoz magával, a tundra, a tajga képtelen ilyesfajta népesség fenntartására. Nem forgácsolhatja el az erejét az értelem gyűlöletre, határvitákra vagy éppen személyekre. Egységre van szükség. A mag, a tűzet hajtó, meleget adó mag gondozására, egységere, egyetlen államra, ami képes felkészülni a csapásra, elérni hogy az értelmes lények legjobbjai, egy elitnek nevezhető genetikai alap túlélhesse a legdélebbi, még élhető sávban ezt az időszakot, új aranykor hajnalát alkotva meg ezzel. Ehhez pedig megfelelő uralkodó kell ezen egységes birodalom élére. Nem különösebben örülök, hogy a történelem rám osztotta ezt a szerepet, de kénytelen vagyok elfogadni, ha már a koronás fők és a varázslók egytől-egyig méltatlannak bizonyultak. Meg fogom tenni, tekintet nélkül az áldozatokra, mert a cél túlságosan fontos. Igazán sajnálom, hogy meg kell majd kínoznom Geraltot és Yennefert, semmilyen élvezetet nem okoz falvak lemészárlása, gyermekek megkínzása, a fajgyűlölet lángjainak táplálása és járványok elszabadítása, de ezeken túl kell lépnem. Először is a világ urává kell válnom. Hogy hogyan?
Elmesélhetném egyszerű szavakkal, de nem látnád át kedveském. Úgy nem lehet igazán a mélyére látni egy mozaiknak, hogy szemléled, mit is ábrázol. Nem, kedveském, igazán nem. Meg kell ismerned előbb külön-külön a mozaikokat, hogy megadd magadnak a lehetőséget, hogy összerakd lelki szemeid előtt te magad. A maga módján igazán kéjes élmény, hidd el nekem. Figyelj csak! Mesélek a mozaikokról...

"A többiek csak futólag ismertek, és mindig a gyönyörű hajamról ismertek fel. Nekem viszont a rossebbe is, nem maradt egy szál se. Nem sajnálták tőlünk a legerősebb varázslatokat, igéket, elixíreket, amuletteket és artefaktumokat. Semmiben sem szenvedhettek hiányt a Hegy megnyomorított hősei. Meggyógyítottak minket, összefoltoztak, visszakaptuk a régi külsőnket, visszaadták a hajunkat és a látásunkat. Szinte nem is látszanak a... nyomok. De már soha többé nem veszek magamra kivágott ruhát Geralt. Soha." - Triss Merigold (Tündevér, 3. fejezet)

Sokakkal másokkal együtt én is ott voltam Sodden hegyén. A nilfgaardi támadás túl korai volt még, túl heves, szükséges volt a megállítása, Nubilio alakjában anyagilag a magam fizimiskájának felhasználásával pedig fizikailag is támogattam a védekező harcokat. Nem is igen maradhattam volna ki belőle az én hírnevemmel. Az ezredkórházban dolgoztam a felcserekkel, míg futár nem jött értem a hegyen küzdő mágusok hírével. A mágikus kifáradástól rogyadozó léptekkel rohantam fel a sáros hegyoldalon, csizmám alatt úgy fröccsent szét a híg, nyúlós sár, mintha allegóriája kívánna lenni a köröttünk mindenfelé elfolyó életnek, a bőven elomló vérnek. Még abban sem lehettem egészen biztos, hogy könnyű zápornak és nem a bőven csorgó életnedveknek hála vált iszamóssá a föld alattam. A hegyplatóra érve egy hosszú horhos aljában bukkantam az első sebesültekre. Egy szinte felismerhetetlen emberi torzó, csak az ajkak maradványaira tapadt rúzsról lehet azonosítani. Freyád fogadja kegyesen romlott lelkedet Korall. A másik is feltehetőleg egy nő volt, a robbanás heve messzire hajította a testét, súlyosan összeégett, de talán még menthető volt. Mellé térdelve idéztem meg egymás után a fájdalomcsillapító, altató és életfolyamatokat stabilizáló igéket, már oda sem figyelve hánytam gyomorsavat a túlerőltetéstől, éreztem, hogy a nagyjából minden belső szervem bevérzett mostanra, de megérte. A légzés stabilizálódott, könyékig vérben úszó kezeim már nem egy haldoklót tartottak, csak egy súlyos sérültet. Tenyerembe tapadva maradt ami a füstös, kormos hajból megmaradt, az égési sebek még mindig borzalmasnak tűntek, de jól láttam, hogy a helyzete stabilizálódott, már nem fog meghalni, ha van valamennyi tűz, valami kis lelki erő is ebben a testben, hogy küzdjön a létéért. Ó ebben pedig az ember mindig is határozottan ügyes volt. Mondhatni makacs. A többi sérült után néztem, igyekeztem minden szakismeretemet beleadva a dologba, de a tucatnyi ott heverő kollégából senki máson nem tudtam aznap segíteni. Nem rajtam múlott, hogy sokakat gyászolnunk kellett.
______
- Triss, neked elképzelésed sincs, mennyire komoly sebeid is voltak - duruzsoltam lágy tenor hangomon, nyugtató hangszínnel az ágya mellett ülve és cserélve a kezén kötését. - Te nem fél lábbal álltál a sírban gyönyörű kollegina, neked a talpad legszéle volt csak a mi világunkban, hogy ilyen kissé népies hasonlattal élhessek. Igen, megmarad néhány heg, emberileg és mágikusan sem tudok többet tenni, pedig hidd el, mindent megpróbáltam, ami a hatalmamban állt. De a szépséged, az életed megmarad. A többit elfedi az illúzió, ha úgy hozza a szükség, vagy egy megfelelően megválasztott ruha, az emlékeket pedig megfakítja az idő. Semmi baj, sírj csak. Tudom mennyit és kiket vesztettél és van elképzelésem róla, mit éltél át. Olykor egy varázslónő is sírhat, hisz végül is emberek vagyunk itt mélyen - böktem a szívemre. - Tissaia is tévedhet ebben-abban. Most sírd ki magad, mikor csak én látom, engem úgy is köt a felcserek ősi titoktartása, meglátod hamarosan újra erős nőként állhatsz mindenki előtt. És úgy mellesleg a Sodden-i Hősként. Most sírj és pihenj. Sikerült az elszenesedett hajad néhány szálát regenerálnom, holnap ezeket visszaültetem a fejbőrödbe, már kellően regenerálódott hozzá. A mágia majd segít nekik elszaporodni. Néhány hétbe beletelik, de visszakapod messze földön híres hajkoronádat is. Semmi baj, kedvesem, semmi baj - mormoltam és megéreztem a lágy, finom ívű női kacsó gyenge szorítását. Bólintottam. - Ne mondj semmit. Tudom. Javas vagyok, ez a dolgom. De azért szívesen...

UU. 1267 - Thanedd szigete...
"Valaki észrevett, hangot adott a felfedezés feletti örömének, közelebb lépett és köszöntött, éppoly barátságos, mint amennyire álságos módon. Egymás kötelező tettetett arcon csókolását vagy egy kellemetlenül petyhüdt kézfogást követően, az őszintétlen mosolyok és a még kevésbé őszinte, ámbár ügyesen hazudott bókok után pedig rövid és fárasztóan banális beszélgetés következett a semmiről."
- A Megvetés Ideje (3. fejezet)

A mágusok báljai a maguk módján érdekes események, de semmiképpen sem pozitív bizonyítvány a mesterségünk művelőire nézve. Ha őszinte akarok lenni, egy diplomáciai vacsorán is több őszinte szó hangzik el a felek között, mint ezekben a báltermekben, de a megjelenés nem csupán kötelező, de előnyös is. Ezernyi pletyka fárasztja ugyan feleslegesen az embert, de ha kellően ügyes, akkor érdekes híreket is szerezhet ezen alkamakkor. Engem természetesen meghívtak, hiszen a munkásságom elismeréseként és a mágikus erőmre tekintettel fél tucatszor invitáltak meg a Tanács tagjai közé, noha minden alkalommal udvariasan bár, de elutasítottam a felkérést. A közhiedelem szerint főleg azért, mert a lehető legritkábban akartam találkozni Vilgefortzcal, na meg mert úgyis csak a kutatásaimnak és a betegeimnek élek, a politika, legyen az állami vagy mágikus, de teljesen hidegen hagy. A közhiedelem ez alkalommal csak részben téved. Noha a politika nagyon is érdekel és a magam módján alakítom is a háttérből az eseményeket, de nem igazán szeretném ez ügyben a nagy színpad fényét élvezni. Akkor igen hamar eljönne a hattyúdalom a darabban. Vilgefortz... Nos őt valóban kerülném. A lehető legjobb példája annak, mivé lesz az ember, ha elképesztő tehetség szinte nyílt idiotizmussal párosul. Komolyan néha már szégyellem, hogy a vérrokonom...
Nem messze tőlem láttam beszélgetni csendesen Sabrina Glevissiget és Marti Sodergrent és a felém vetett pillantásaikat, ami nyilvánvalóvá tette, hogy rólam van szó. Természetesen hangkizáró bűbájt alkalmaztak, természetesen, mint nagyjából az összes varázsló, úgy hitték ennyi elég is, a mágia mindent megold, az az egyetlen, az üdvözítő hatalom, ami felsőbbrendű minden felett és művelőit is felsőbbrendűvé teszi. És természetesen mint mindig, most is tévedtek. Az ilyen nézőpont dölyfös és veszélyes. Aki nem tanulmányozza a profán módszereket, az felkészülni sem képes rájuk. Legalább három évtizede kiválóan tudok szájról olvasni, az hogy nem hallom, amit mondanak, semmit sem jelent, éppen úgy értettem, mintha ott álltam volna mellettük.
- Marti, be kell látni, ha valami egyszerűen szólva kívül esik a hatáskörünkön. Láthattad a vaják, hogy néz Yenneferre. Nem mondom, hogy nem veszteség, de azért vannak más férfiak is a teremben, szabad férfiak, ha megjegyezhetem, akiknél próbálkozhatsz. Nézd meg például Valdemart. Kedves, udvarias, facér férfi, javasként lenne közös témátok is és ha őszinték akarunk lenni, azért megjelenésre sem rugdosná le az ágy széléről semmilyen nő - kuncogott lágyan Sabrina.
- Ugyan - sóhajtott fel Marti. - Mindenki tudja, hogy Valdemar sohasem jelenik meg hölgy kísérővel semmilyen bálon vagy egyéb eseményen. Közismerten reménytelenül szerelmes Francescába már... hát a fene se tudja mióta, de nagyon régen. Mindig a körülrajongásával van elfoglalva, ha feltűnik a színen, te éppen úgy tudod, mint én. Sajnos a Völgyek Százszorszépével nem versenyezhetek...
Elfojtottam egy mosolyt finoman. Valójában sosem érdekelt a szexualitás. Sem Francescával, sem bárki mással. Életemben sem éreztem nemi vágyat, a tünde mágusnő felé irányuló udvarlásom éppen ezt hivatott elfedni. Az aszexualitás mindig is furcsaságnak számított, még a kifejezetten ókonzervatív beállítottságú emberek is előbb fogadnak el egy homoszexuálist, ugyanis az legalább érez valamit, kevésbé esik messze tőlük. Sokan, akik elfogadják az azonos neműek kapcsolatát is idegenkednek az aszexuálisoktól, így nem akartam rombolni a magamról kialakult képet. Francesca pedig ehhez kiváló mentsvár volt, gyakorlatilag semmi esély sincs rá, hogy még érdekelje az ő korában a pajzán öröm, a reménytelen szerelem pedig bár pletyka téma, de nem kelt negatív érzelmeket, legfeljebb valami csendes együttérzést vagy mosolygást. Ez pedig nekem tökéletesen megfelel. Mit mondhatnék? A javasok amúgy is komoly lelki megterheléssel küzdenek, gyakorta okoz lelki csavarokat, furcsa, sötét színezetű, szarkasztikus humort, szexuális kilengéseket. Szerencsétlen Marti nimfomániája amúgy is köztéma. Barátságos mosolyt bűvölve az arcomra léptem hozzájuk és lágyan, tisztelettel kezet csókoltam nekik.
- Hölgyeim, micsoda öröm...
_________
Bizonytalan léptekkel sétáltam tempósan a szebb időket is látott kastély folyosóin. Ez már gyakorlatilag háború, bár egyelőre nehéz volt átlátni, vajon kik voltak a kezdeményező fél, egyáltalán úgy általában ki kivel van? Annyi biztos csak, hogy a változatosság kedvéért hektoliter szám ömlik majd a mágusvér, ha egyik fél sem adja fel. Vörös csuhás mágus hever a folyosón. Mellé térdelek. Drithelm, a koviri udvar tanácsadója a testvérével Dethmolddal együtt. Egy pillantás elég, hogy felmérjem: itt már nincs mit tenni. Jellegzetes tollazatú tünde nyílvessző a bal szemében, egészen az agyáig hatolt. Valószínűleg előbb halt meg, mint hogy felfoghatta volna, mi történik vele. Tempósan siettem tovább vérnyomokat követve, hátha van, akin még segíthetek és nem is tévedtem nagyot. A gyilokjáró aljában találtam rá Francescára, aki a gyomrára szorított kézzel feküdt a saját vérében. Határozott aggodalmat varázsolva vonásaima siettem hozzá.
- Mi történt? - kérdeztem, miközben mellé térdelve már vontam is el kecses kacsóját szelíd erőszakkal a sebéről.
- Dethmold... - nyögte. - Átkozott gazember... Hozzám vágott egy mennykövet...
Jól látszott, hogy az ellenséges mágus varázslata bizony átszaggatta Francesca mágikus védelmét és az elektromosság súlyos égési sebet ejtett a hasán. Verejtékező homlokkal idéztem meg a bűvigéket, amelyek elkezdték a seb beforrasztását, miközben morogva kérdeztem a fogaim között szűrve a szavakat.
- Legalább ő is kapott?
- Áthajítottam a várfalon - bólintott hidegen. - Erősen vérzett, de láttam portált nyitni. Fogalmam sincs, hogy sikerült neki, de ennek még nem itt van a vége... - sziszegte fájdalmasan.
Lassan, de biztosan eltűnt a seb nagyja, csupán egy nagyon finom forradást hagyva a bőrön, ami szintén fel fog szívódni nyom nélkül. Az érezhető indulatokra a bosszú kapcsán nem kívántam reagálni, ez az ő dolga, gyógyítóként nem támogathatom, de mint "szerelmes" férfi ellent sem mondhatnék, ilyenkor bölcsebb hallgatni. Helyette a szemébe néztem.
- A seb beforrt és újra tudsz járni majd egy-két perc múlva - kezdtem. - De nem volt időm kitisztítani az égést, a genny a testeden belülre került és fertőzést fog okozni. Reggel keress fel, adok rá gyógyszert, különben napokig fogsz lázban hánykolódni. Ártana a szépségednek. Nem marad nyoma - intettem szememmel a hasa felé.
Lágy mosollyal bólintott és nem tette szóvá, hogy akkor miért tartom még mindig a karjaimban. Amolyan jutalomnak szánhatta, elvégre ő is biztos lehetett az érzelmeim, a reménytelen szerelmem kapcsán. Hiába, a túlságosan tökéletes szépség adta gyakori körülrajongás tud olyan sajnálatos mentális torzulásokhoz vezetni szépen lassan, amik elhitetik az alannyal, hogy valóban mindenki a kegyeit keresi és csak rá vágyakozik. Olykor még nagy tapasztalatú mágusnők is beleeshetnek ebbe a hibába.
Gyors léptek zaja verte fel a folyosót, majd ahogy felpillantottam egyenesen rábámulhattam a rám szegeződő három íjon pihenő felhúzott nyílvesszőkre. Pont olyanok voltak, mint ami Drithelm szemébe fúródott, az őket tartó három tünde a scoia'tel színeit viselte.
- Ha csak megrezdülsz dh'oine...
- Állj! Elég! - csendült Francesca hangja. - Valdemar mentett meg, ő nem ellenség.
Noha a megmentés talán szó szerint értelmezve túlzás lenne, de a Mókusok azonnal leengedték a fegyvereiket, súlyos sebekkel borított képű vezérük még egy kurta biccentést is kipréselt magából felém, majd ő már az enyémmel ellentétben jóval őszintébb rajongó aggodalommal nézett úrnőjére.
- Jól vagy fenség? Tudsz járni?
- Igen, lassan összeszedem magam. Hála Valdemarnak, te ugyanis elkéstél Isengrim... - nézett rá szigorúan, mire a tünde parancsnok szégyenkezve lesütötte a szemét, aztán rákérdezett:
- A mágus velünk van? Velünk tart?
Francesca kérdőn nézett rám, mire szomorkásan megráztam a fejemet és óvatosan megválogatott szavakkal feleltem.
- Hiszen tudod, hogy én... nekem muszáj...
- Segíts felállni! - parancsolt rám a Völgyek Százszorszépe, majd miután újra a talpain volt a tündék felé fordult. - Valdemar sem velünk, sem ellenünk nincs. Ő gyógyító, csak a sebesültek érdeklik. Mi pedig tiszteletben tartjuk ezt. Menjünk - indult meg előre a vele együtt elsorjázó harcosaival, még hátrapillantva kecses válla felett egy napfény ragyogását idéző, bárki más férfiember szívét meglágyító mosolyt küldve felém futólag. - Semmi baj Valdemar. És köszönöm!
Bólintottam, majd a további sérültek keresésére indultam, miközben összezárt öklömet a zsebembe csúsztattam és elhelyeztem ott azt a néhány aranyszín hajszálat, ami a tünde mágusnő hajkoronájából a kesztyűmhöz tapadt. Jó pár varázstudót és sebesült tündét láttam el, akiket bútorok romjai között vagy a folyosókon, saját vérükben heverve találtam meg, mikor rábukkantam Keirára. Természetellenes szögben álló lába azonnal felfedte volna még egy laikus szemnek is a sípcsonttörést. Hozzá futottam és gyorsan mellé térdelve szemügyre vettem a sérült végtagot. A szőke mágusnő kínlódva nézett rám.
- Vilgefortzhoz viszel? - nyöszörögte. - Aligha tehetek most ellene túl sokat...
- Semmi közöm hozzá - morogtam. - Sem ehhez az egész tébolyhoz itt. A lábadhoz van közöm. Az ugyanis a szakterületem. Mi az istennyilát csináltál vele?
- Megnéztem, hogy oldalra hajlítva jobban megy-e a szoknyámhoz! Szerinted mégis mit?! - sziszegte dühösen, mire elmosolyodtam. A habitusa még a helyén van, ez pedig jó jel. - Ez egy kibaszott mágikus háború, ha nem vetted volna észre!
- Láttam már néhány háborút - rántottam meg a vállamat, majd megidéztem az aranyfényű gyógytó energiákat és a tenyeremet a sérült csontrész fölé helyeztem, majd a fájdalom csillapodása után egymáshoz rántottam a két törött felet és elkezdtem az összeforrasztásukat. Jól haladtam vele, de az orromból dőlő vér és a halántékom lüktetése jelezte, lassan kezdem túlfeszíteni a korlátaimat, még én sem mondhatok el több száz kisebb-nagyobb varázslatot egy napon belül büntetlenül, a testnek jelenleg még vannak korlátai. Keira szemébe néztem.
- Össze tudom forrasztani a csontot, de igencsak lassú leszel és sánta egy jó ideig - mormoltam. - A nagy lábujjadba faszilánk fúródott, elég mélyen, kettétörte a körmöt, a csontig ékelődött. Ezzel alig fogsz tudni járni.
- Gyógyítsd meg, ha segíteni akarsz - csattant fel türelmetlenül.
- Nincs már erőm gyógyítani és fájdalmat csillapítani is - sóhajtottam, miközben letöröltem az orrom alá folyt vért. - Mocskosul fájna neked, ha hozzálátnék.
- Ha itt és most lassú vagyok, akkor meghalok esetleg. Inkább a fájdalom. Kibírom! - meredt rám, mire biccentettem.
- Ahogy parancsolod.
Két határozott mozdulattal letéptem a lábkörme két felét, mire a még mindig is hírhedetten kényes és erős mágusnő is mélyen, tüdőből sikoltott fel. A hús lüktetése miatt azt hiszem a faszilánk kirántását már alig érezte. Egy gyors, utolsó varázs elállította a vérzést és beforrasztotta a sebet.
- A körömmel nem tudok jelenleg mit kezdeni. Keress fel holnap, ha lecsillapodtak a kedélyek vagy várj két-három hónapot, míg magától is visszanő.
- Köszönöm - nyögte, miközben a segítségemmel ő is talpra kecmergett. - Nem felejtem el Valdemar, de azt nem ígérhetem, hogy ha találkozom Vilgefortzcal, akkor...
- Akkor küldj egy tűzlabdát a seggébe a nevemben is - válaszoltam csendes mosollyal. - Az ájulás határán állok, mert az ő szemetét takarítom éppen...
Keira elvigyorodott és búcsút intve elsietett, remélhetőleg most már a menekülésen gondolkodva, minden teremtett lélek lassan elhagyja Thanedd szigetét, aki értékesnek érzi az életét. Egy ideig kísérte a tekintetem, majd óvatosan felemeltem a földről lábujjkörme maradványait és Francesca hajszálai mellé csúsztattam a zsebembe, aztán nekiálltam feltérképezni a szobákat, akad-e még valaki, akinek a segítségemre van szüksége. Senkit nem találtam és már nem is találkoztam senkivel, menekültek a patkányok a süllyedő hajóról. Az egyik szobában szépen, frissen olajozott bőrvért vonta magára a figyelmemet és egy bőrzsák. Belepillantva átminősítettem a hátitáska jelzőt magamban dögzsákra. Endriág, fojtólidérc, ghoul maradványok és társaik, egy vaják felszerelésének szerves részei. Nocsak... Egyetlen mutáns volt jelen az estélyen, igaz egy kézfogásnál többet nem váltottunk, ahogy Yennefert sem tartottam fel különösebben, egy kötelező kézcsókon és néhány társasági bókon kívül nem sok időt vesztegettünk egymásra, igaz legalább a beszélgetésünk mágus mércével egész őszinte volt. Nem voltak túlságosan őszintétlenek a bókok, én a szépségét emeltem ki, ő a kutatásaim fontosságát, mindkettő igaz. Olyan hosszúra sem nyúlt, amikor már elkezdünk egymásnak hazudozni vagy pletykálkodni másokról. Tehát nem haladta meg a maximum tíz mondatot. Azt azonban az egymásra vetett pillantásaik alapján nagyon kétlem, hogy ne osztották volna meg a szobájukat Geralttal. Ezek szerint, ebben a felfordulásban minden úgy van, ahogy este lerakták. Szám sarkában kis mosollyal megkerestem a pipereasztalt, majd ráakadva a hajkefére kiemeltem belőle néhány éjfekete hajszálat és ezeket is a zsebembe csúsztattam. Ideje megkeresni Martit. Ő is javas, biztosan itt maradt segíteni, ismerem. Remélem nem esett baja a csupaszív teremtésnek. Afelől nem voltak illúzióim, hogy az itt politizáló, csatázó, magukat világrengető dolgok eldöntőinek tartó boszorkányok és mágusok, akik megvető mosollyal pletykálkodtak a háta mögött a nimfomániájáról már vagy nincsenek itt, vagy általa kerülték el a halált, de egyiküknek se jutott volna eszébe egy portál kaput nyitni neki és kivinni ebből a mágikus pokolból. Van aki csak a pusztító igékben méri a hatalmat, lesajnálva tekint a gyógyítóra, megszólja gyengeségeit, pillanatra sem gondolva bele, miket lát, miket él át a felcser az összes háború összes csatamezője mögött a gyógyító sátorban. Aztán ha igazán baj van, egyiküket se találod meg, akkor se, ha éppenséggel az forrasztotta be a sebeit, akinek tegnap este még a túl gyakorta váltogatott ágypartnereiről csacsogott egy pohár mézes borral a kezében az erkölcsi piedesztál magaslatáról. A süllyedő hajó, meg a patkányok... Nekem senki ne mondja, hogy ez a világ nem szorul bizonyos változásokra.
A beesett, karikás szemű, vérben úszó orrú javasra egy halott tünde teste felett térdelve találtam rá. Könnyes szemeit rám emelte, ahogy megfogtam a vállát.
- Nem... nem tudtam megmenteni... én próbáltam... - szipogta dühösen és keserűen.
- Tudom Marti. Már senki sincs akinek segíthetnénk. Elmegyünk - mondtam halkan, nyugtatóan és a bűverejű diadémom energiát fókuszáló erejével ma utoljára portálkaput nyitottam Ard Carraighbe, a nagy ispotályba, majd karjaimba vettem a már jártányi erővel sem rendelkező javast és átléptem rajta, hátunk mögött hagyva ezt a mészárszéket...

UU. 1267
"Az ember nem azzal kerekedik a világmindenség fölé, hogy erőszakot követ el rajta, hanem azzal, hogy kiismeri magát benne."
- Jacob Bronowski

A tünde még kifejezetten idős korára is megőrizte fiatalos vonásait, ahogy a fajtája körében általában lenni szokott. Eleganciája, légies mozgása, sudár termete ellenére is érződött azonban a félelme, ahogy közelebb sétált a terem közepén felállított megaszkóphoz. Az egész helységben nem állt semmilyen más berendezési tárgy és ami azt illeti, a férfi még csak azt sem tudta, hogy pontosan hol is tartózkodik, egy portálkapu nyílt csupán meg előtte, amelyen átlépve itt találta magát. A falaknál, az árnyakban meghúzódva öt humanoid leste a mozdulatait, fogalma sem volt ki is ők. Lehettek emberek vagy tündék, tőle akár még váltányok is, az biztos csak, hogy hármuk kezében számszeríjat lát a másik kettő meg jó eséllyel varázstudó. Köztudomású volt a Talpasokról, sok mágiához értő tagjuk van. Ellene bármelyik, egyetlen tag is elég lenne, elvégre ő csak egyszerű tudós volt, aki kénytelen volt ráébredni, milyen veszélyekkel is jár az üzleti kapcsolat a hírhedett csempész szervezettel. A megaszkóp állványai között álló, kéken derengő szellemalak pedig nagyon is elmélyítette eddig félelmeit. Nem mintha különösebben fenyegető jelenség volt önmagában, púpos volt, egész alakját csuklyás csuha takarta, arca előtt valószínűleg kendőt viselhetett, mert képtelenség volt belátni alá akár csak egy hajszálnyira is, de a tünde pontosan tudta, kivel áll szemben. Kámzsás Olgerddel, a Talpasok vezetőjével, az ismert világ egyik legkeresettebb alvilági főnökével. Na persze ez csak álnév, kilétét a teremtett világon senki sem ismeri.
- Lépj csak közelebb Arweinon, nem harapok - nevetett rekedten, meglehetősen asztmás hangon a jelenés. - Örvendek az immár személyes találkozásnak.
- Magam is, uram - hebegte a tudós, mire a másik újfent felkacagott idegtépő, kellemetlen hangon, mint mikor valaki a körmével palatáblát vakar.
- Azt nagyon kétlem - nevetett Olgerd. - Nem mintha lenne választásod. Hosszú évek óta állunk üzleti kapcsolatban, megszereztünk minden tiltott összetevőt, mindenféle átkos vackot, amelyek csak a kísérleteidhez kellettek és amikért a világ nagyjából összes államában kötél jár, ha csak megtalálják valakinél. Ám egyszer, ha jól emlékszem négy esztendeje nem aranyban mért árban egyeztél ki a kliensünkkel. Vérmartalócot kértél tőlünk. Nem akármilyen méreg Arweinon, igazán nem akármilyen. Három, önmagában ártalmatlan komponens, mely együtt, az áldozat szervezetében áll össze halálos matériájává. Sem mágikus, sem hagyományos módszerek fel nem fedik a mételyt külön-külön. Igazán nem akármi. Akkor azt az árat szabtuk, hogy egy napon szívességet kérünk tőled és te ezt felvállaltad. Úgy hiszem, megelégedésedre szolgált a Vérmartalóc, hiszen Enid an Gleanna udvari alkimistája, a boldog emlékezetű Tolariel alig valamivel a szállításunk után váratlanul elhunyt és most te állsz a Völgyek Százszorszépe oldalán alkimistaként ugyebár. Eljött a fizetés ideje Arweinon, most a Talpasok kérnek tőled valamit...
Az alkimista reszkető térdei ellenére kihúzta magát és verejtékező homlokkal, de komolyan válaszolt.
- Nem szoktam megszegni a szavamat, de nem fogom megmérgezni a királynőmet - suttogta elszántan. - Öljetek meg, de hiába segítettek ilyen közel jutni hozzá én nem fogom...
- Egyrészt: nem vagy abban a helyzetben, hogy ellentmondj a Talpasoknak barátocskám - keményedett meg Olgerd hangja. - A halál egy egyszerű és felette fájdalommentes dolog. Ennél vannak sokkal hatékonyabb módszereink is. De nincs rájuk szükség. Ugyanis másodszor: nem kívánunk a tünde uralkodó életére törni, nagyon is kedvünkre való uralkodása. Nem erről van szó - mormolta reszelős hangján már-már negédesen az illúzió alak, amitől görcsbe rándult az alkimista gyomra. Már előre rettegett attól, mi következik akkor... Az egyik árnyalak hozzá sétált és egy tekercstokot nyomott a kezébe. - Abban megtalálod Ithlinne ősi próféciájának romlott, az emberek körében elterjedt változatát. Ez ki tudja hány átíráson és eszerinti szükséges torzuláson esett már át. Sokat tudsz Arweinon, ami engem érdekel. Most elbeszélgetünk erről a próféciáról. Elmondo az eredeti formában, ősi nyelven, úgy, ahogy Francesca emlékezete megőrizte. Ne tiltakozz, tudom, milyen titkaiba avatott be és melyekbe nem. Ismerned kell, hogy kísérleteiddel segíthesd az ősi vér útját. Utána pedig hosszasan elbeszélgetünk a finom jelentésbeli értelmezésekről, a hangsúlyokról, a történelemről, az élettani és mágikus kérdések összefonódásáról. A titkokat akarom Arweinon és te meg fogod nekem adni őket, el fogod árulni a hercegnődet, különben lábak, nyelv és szemek nélküli koldusként mész innen el, de nem vissza az úrnődhöz, hanem a vizimai nyomortelepre, ahol koldulhatsz az utolsó napok betevő falatjáért, míg el nem emészt a bélpoklosság, amit elviszel magadban. A lepra nem öl lassan, de azt garantálom, nagyon, de nagyon várni fogod már, mikor is jön el végre a megváltó pokol érted - sziszegte hidegen a jelenés.
Az alkimista nagyot nyelt, számot vetett a sorsával, majd lassan beszélni kezdett. Hosszan. Igen hosszan és kimerítően, Olgerd pedig hallgatta, későbbiekben okos kérdéseivel bizonyította, nem elveszett ezen a szakterületen sem. Hosszúra nyúlt a furcsa audiencia...
__________
Fáradtan, testileg és lelkileg kimerülten vettem le magamról a köpönyeget a megaszkóp varázslatának megszüntetése után, a pamlagra hajítottam, majd mellé raktam a külön ezen álcához méretezett tömést is, ami Olgerd púposságát adta. Szerettem mások bőrébe bújni, de mindig csak az egyszerű, profán módszerekkel. Ezek is elképesztően hatékonyak és az illúziókkal szemben nem ragyognak fáklyalángként minden beavatott szeme előtt. Mágusok és az ő ostoba dölyfük. Ez jól látszik a próféciából. Mennyire kell hülyének lenni a tündéknek, hogy mindezt titkolni próbálják? Az ő bőrükre is megy a játék az istenek szerelmére! Néha a gyűlölet, a bizalmatlanság önpusztító, patologikus érzelemtömeggé tud nőni esküszöm. Még hogy magas kultúra és ősibb, nagyobb történelem, mint az embereknek. Egyik kutya, a másik eb... Ahogy meghallottam Rin engem szólító kiáltását óvatosan visszazártam a mindenki - előtte is - titkos szobácska rejtajtaját, majd megindultam lefelé a torony lépcsősorán.
- Megyek kislányom!
Rin...

UU. 1262. Assengard
"Így van ez ebben az életben. Aki ma barátod, holnap már júdásod. Az ember senkinek sem hihet ezen a világon."
- Henryk Sienkiewicz: Tűzzel-vassal

- Nem mondhatok egyelőre túl sokat asszonyom - sóhajtottam fel, lágy tenor hangom maga az együttérzés, a megértés a fájdalom felett. - A Fekete Nap Átka bizonyított tény és igen, minden csecsemőt sújt, akik sugarai alatt születtek. Az eredetéről szinte semmit sem tudunk, de a katasztrófa talán nem olyan mértékű, mint eddig hihette. Ez a szó legszorosabb értelmében véve nem egy klasszikus átok, nem szükségszerűen rontja meg a hordozója életét, legalábbis eredendő gonoszságukra legfeljebb teóriák vannak, konkrét bizonyítékkal nem rendelkezünk és jó magam nem is hiszek ebben. Inkább olyasmi ez, mint egyfajta velük született nagyon különleges tehetség. Ösztönös formában is megnyilvánul, de minden valószínűség szerint megtanulható az irányítása is, noha nem egyszerű. Az Önök iker gyermekeit egy különös módon érinti ez, tükörképességet szereztek maguknak. Az egyikük útját az istenek kegye, egyfajta megfoghatatlan, de nagyon is jól realizálható szerencse kíséri, amelynek áldása minden a környezetükben élőre kiterjed. A favágó baltája talán ugyanúgy eltörik, ha ott áll mellette a gyermek, de a lerepülő feje ha csak centivel is, de elkerüli a fejet. Ez talán egy egyszerű, de jó példa. A másikuk ellenben ezen képesség tükrével bír, különös pechszéria szegődik a nyomába, bármerre is járjon. Ha ő ott van, akkor a fuvaros, aki ezerszer járta meg az utat már, most kátyúba fogja vezetni a szekerét, az új és remek tengely bizony eltörik. A szerencse inkább áldás, mint átok, a másikkal viszont kezdeni kell valamit. Én mágus vagyok, a képzésem része volt az elmém edzése, az energiák irányításának megtanulása. Szívesen segítenék a gyermeknek, hogy pontos legyek minden valószínűség szerint a kislánynak, hogy miként tudja megzabolázni ezt az erőt magában. Ugyanakkor a gyakorlás jellegéből adódóan ezt nem lehet emberek között tenni. A végére minden valószínűség szerint egy akkora tűzvésznek néznénk elébe, amihez talán az én erőm is kevés elfojtani, nem hogy a tűzőrségé és a következmények egyházi oldalról alighanem végzetesek lehetnének. Tudom, nagy fájdalom volna elválni az egyik gyermekétől, még ha nem is örökre, de hosszú időre, ám éppen az ő érdekében kérem, had vigyem magammal a tanítványomként. A világtól elzárt tornyomban, ellenőrzött körülmények között, szakértő segítséget kapva hamarabb úrrá lehet majd mindezen, megtanulhatja elfojtani, sőt némely esetben hasznosan használni is. Kérem gondolja át, noha természetesen akármilyen választ elfogadok, de az ajánlatom él...
Hála a szavaimba csempészett mágiának az asszony tekintete beszédesen bizonyította, az anyai szeretet meg fogja benne hozni a megfelelő döntést. Meggyilkoltathattam volna és árvaként magam mellé venni Rint, de nem akartam lelki törést, mentális sérülést okozni a gyermeknek. Nekem egészségesen, ereje teljében van rá szükségem. Ha úgy adódik, ráérek végeztetni a családjával majd akkor is, ha már biztonságban tudom a lányt, de jobb szeretném ezt elkerülni. A nő végül döntésre jutva megölelte a két gyermekét, majd komolyan a lánya szemébe nézett.
- Rin, kicsi lányom, én nagyon szeretlek, ugye tudod? - rebegte visszatartott sírástól remegő hangon. - Tudom, még nem érted meg, de el kell hinned nekem, érted teszem, amit teszek. Ha elmész Valdemar úrral, ő nagy segítségedre lehet az életedben, talán még mágust is nevel belőled, hermelinszőrbe és baziliszkusz bőr topánban térhetsz vissza, köztiszteletben állva, sokakon segítve. A legjobbat akarom nektek és neked szükséged van rá. Kérlek fogadj szót neki, tanulj meg tőle mindent és... és... amikor készen állsz, térj vissza öreg szülédhez és bátyádhoz. Könyörgöm kislányom, higgy nekem, egy nap majd érts meg engem. Öleljétek meg egymást gyerekek...
__________
UU. 1263. Inis Porhoet szigete, Valdemar varázstornya

Fáradtan roskadtam le Rin mellé a kényelmes pamlagra. Egyetlen év alatt is sokat változott a kislány, aki ijedt szemekkel állt mellettem amikor megnyitottam a portálkaput ide és nem arra gondoltam, hogy most az elérhető legnagyobb luxusban élt itt velem. Nagyon sokat tanult. Éles eszű volt és gyors felfogású, hamar el kellett játszanom előtte a nagy jelenetet, hogy szánom-bánom mennyire tévedtem, amikor azt hittem őt sújtja a Fekete Nap, miközben őt bizony megáldotta. Felajánlottam, hogy megnézem a szülői házat és meglátom visszatérhet-e, majd elhoztam a hírt a bátyja dezertálásáról és a nyilvánvaló tényről: őt keresi, így nincs értelme innen elmozdulnia, hiszen így legalább ha egyszer elér idáig vagy hozzám, akkor biztos pont, hová kell tartania. Így hát Rin velem maradt továbbra is, tanult tőlem én pedig el-elvittem magammal a nagy ispotályokba, engedtem, hogy próbálgassa az erejét, megtapasztalja milyen is másokon segíteni, látni a sorsuk, állapotuk jobbra fordulását. Naiv és szerető lélek ez a lány, sokat adott neki ez az élmény, magam pedig igyekeztem mindent megtenni, hogy ráakadjak a testvérére és közben apja helyett apja legyek a nálam lévő gyermeknek. Ez olyan bizalmi kapcsolat egy ember életében, amit nagyon nehéz lerombolni, nekem pedig szükségem van rá, hogy mellettem álljon. Ami azt illeti, hibáztam, amikor Rent nem hoztam el. Ha jól kontrollálja az erejét már, igazán hasznos eszközömmé válna ebben a hatalmas játszmában, de akkor még nem tudtam úgy, mint ma, mennyire jól fejleszthető ez a képesség, aggódtam a következmények miatt. Ez alkalommal kivételes színészi képességeimhez sem kellett folyamodnom, amikor hangomban keserűséggel fordultam Rinhez.
- Bocsáss meg kislányom... bocsáss meg nekem... Elbizakodott voltam, amikor azt mondtam, a mágia erejével megtalálom majd a bátyádat és őt is elhozom ide - sóhajtottam, miközben a tanítványom aggódva simított végig az arcomon lévő kisebb-nagyobb, enyhén vérző sebeken. - Egyszerűen felrobbant a kristálygömböm a szó legszorosabb értelmében. Hihetetlen, mennyire erősen sugárzik ki belőle az átok, hogy még a mágikus letapogatás alkalmával is ilyen... balesetek történnek. Nem tudom megtalálni... - horgasztottam le csüggedten a fejemet és megálltam a mosolyt, mikor Rin óvatosan, szeretettel megemelte az államat és nekiállt ellátni a kis horzsolásokat, amiket úgyis eltüntetek majd.
- Nem a te hibád Valdemar - mormolta megnyugtatóan. - Te mindent megpróbáltál, tudom, hogy megbízhatok benned. Én... kicsit csalódott vagyok, nem tagadom, de megértem. Ide fog találni Ren! Hiszek benne! Bár... várj csak! Mi lenne, ha melletted lennék? Segítene az én erőm?
- Jelenleg sajnos nem - sóhajtottam. - Kettőtök ereje nagyjából kioltja egymást, de a testvéred katona volt, intenzíven használta akaratlanul is az adottságát, ami így meglehetősen fejlett. Ha ki akarod oltani ártó erejét, hogy megtalálhassuk, az csak úgy lehetséges, ha nagyon intenzíven gyakorolsz és meghaladod az erőd kiismerésében az ő ösztönös tapasztalatát. Látom a szemeden a választ. Holnap kezdjük - simogattam meg szeretettel az arcát. - Mára viszont ennyi izgalom elég volt, ideje lassan ágyba bújnod. Vagy esetleg van kedved előtte egy party sakkhoz? Vagy kártyához? Ej, nem lesz semmi baj, az átok vigyáz is Renre a maga módján. Meg fog találni és neki is segíteni fogok. Ha kellően erős leszel addigra, képes leszel elnyomni a balszerencséjét, amíg meg tudja kezelni és együtt, egymást kiegészítve tudtok majd szinte bármit megtenni. Semmi baj. Valdemar vigyáz rád. Na gyere, búj ide gyermekem... Semmi baj, sírj csak nyugodtan...




A hozzászólást Valdemar összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 4 Jún. - 4:13-kor.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. 15 Május - 16:34
Valdemar
Valdemar


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
6
Join date :
2019. May. 15.

The Puppet Master behind the Mask Empty
Re: The Puppet Master behind the Mask

(folytatás, mert nem fér bele egy posztba)





Előtörténet


UU. 1267. Nilfgaard, Mois-Carva faluja
"Még a legérzékenyebb személy is hozzászokhat idővel a legdurvább dolgokhoz is. A kegyetlenség nem személyiségjegy. A kegyetlenség szokás."
- Rick Yancey

Az erdőkerülő középmagas, csontos férfi volt, éles vonásokkal, erős, sűrű szakáll keretezte arccal, aki a vajákot a faluba vezette. A korán, talán mutációi okán megszürkült hajú, ápolt kecskeszakállat viselő, kénsárga szemű férfi nyakában lánc himbálózott, viperafejet mintázó medálja megült a mellvértje mellrészén, hátán a szokásos páros kardok kaptak helyet. Lathemer régóta vadászott, a Vipera iskola veteránjai közé tartozott és most kifejezetten élvezte, hogy végre nem azon politikai ügyletek mocskában kell dagonyáznia, ahová klánja az utóbbi időben kényszerűségből süllyedt, hanem valódi vajákmunkán lehet. Első látásra megkedvelte Vorhant, a kevés szavú, tapasztalt erdőkerülőt, aki a támadás helyszínére kísérte. Megértette a szemében, ha csak rejtve is, de ott szűkölő félelmet, még egy edzett embert is lesújthat a látvány, ami itt érte őket. Az egész falut lemészárolta valami. Mindenkit. Feltehetőleg, mert a fejlődésben lévő korú lányokat kivétel nélkül elragadta innen, de a többi, az igazi mészárlás volt. Saját fia beleire felakasztott sztaroszta lengett a szélben, öt-hat néma üvöltésbe meredt, félig elszenesedett test, akiket az égető kemencébe zártak elevenen, széttaposott fejű csecsszopó az utcán, anyja arcára fagyott az örök, néma iszonyat, talán nagyobb fájdalommal, mint a karó, amit keresztülhúztak a gerince mellett, a kis templom, oltárán a papja fejével, testrészei a szentek szobrainak kezében, a központi tűzrakóhely mellett kisebb gúlányi fej. Lathemer értetlenül rázta meg a fejét. Ilyesmiről eddig még csak nem is hallott, de hogy valami igazi fertőbe sikerült beletenyerelnie, abban egészen biztos volt. Ahogy abban is, van valami, amit ha törik, ha szakad, le fog vadászni, valami, aminek nincs helye az istenek ege alatt. Igyekezett kizárni a borzalom képeit a tudatából, igyekezett a nyomokra koncentrálni.
- Csizmás lábak halovány nyoma - mormolta. - Ez jó eséllyel nem szörnyeteg, ez ember műve...
- Ilyen erő emberben? - vetette fel kétkedve Vorhan egy hosszában ketté tépett holttestre mutatva szabad kezével. A másikban egy rongyot szorított a szája-orra elé, lévén a tetemek már elkezdték árasztani a dögszagot, a megégett hús bűze pedig beleszívódott minden szövetanyagba. A vaják már régen megtanulta kizárni az ilyesmit a tudatából, na meg az orrából. Felmérte a tetemet, miközben Vorhan felszította a tűzrakó hely lángjait a lassan közelgő hideg éjszaka ellen. Rá kellett jönnie, a nyomolvasónak igaza van, ilyet emberi erővel nem lehet, ez még egy bilincstörő mutatványosnak sem menne. Sokáig és aprólékosan vizsgálta a testet és végül egyetlen megállapításra tudott csak jutni. Komoran kérdezte meg kísérőjét, még mindig a maradványokra koncentrálva.
- Van a környéken valami mágus féle? Akár valami remete akár köztiszteletű?
- Nos... akad éppen uram. Netán gyanakszik valamire?
- Van egy gyanúm, talán maradjunk ennyiben. Beszélnem kéne ezekkel a... a... - hirtelen csuklott el a hangja, ahogy a lába nem engedelmeskedett többé az akaratának és bénultan rogyott el, amint megpróbált felemelkedni. A karjait sem érezte. Ami azt illeti, beszélni is alig bírt már, látása valamelyest elhomályosodott. Így nem láthatta, amint megszabadulok az erdőkerülő álcájától és kényelmesen hozzá sétálva megbilincselem bénult karjait.
- Démonra gyanakszol ugye? Nos nem, nincs ilyenről szó Lathemer, bár azt el kell ismernem, nagyon gondosan utánaolvastam, milyen is egy ilyesféle, amire pontosan le tudtam modellezni. Sajnos szükséges volt, egyszerűen elkerülhetetlen egy vaják részvétele a jelenlegi kísérleteimhez. Lévén ezt sajnos nem fogod túlélni, így nem tudom a szolgálatot puszta arannyal megváltani. Ne aggódj, a hatás egyelőre nem végleges, puszta légiméreg, de még egy vajákot is lebénít egy időre. Még szerencse, hogy a dögvirág szaga oly erős, hogy elnyomja a Halálnektár szagát a levegőben, még egy vaják orrának is. Hiába, mindenkinek van gyenge pontja. Most engedelmeddel meginvitállak az otthonomba. Hát... úgy nagyjából...
Zsebre raktam a Halálnektár ellenmérgével átitatott rongyot, amit eddig az arcom elé szorítottam, majd portálkaput nyitva telekinetikusan átlebegtettem magammal Lathemer béna testét.
____________
Ugyanaznap, pár órával később, Inis Porhoet szigetének álcázott barlangjai, amelyet nem lehet puszta szerencsével felfedezni

Az acél vizsgálóágyra bilincselt vaják már régen magához tért teljes mértékben, még ha meg is játszotta a bénultat. Egészen elképesztő volt a toxinokkal szembeni ellenállása és az önregenerációs képessége. Beszélgetésre nem pazaroltam az időmet, noha minden valószínűség szerint igen sokáig lesz a vendégem a férfiú, mire megtalálom a titok nyitját, ami a vajákok rendkívüli betegségimmunitását illeti. Az ereibe fecskendezett Catriona kivonat még a legkisebb tüneteket sem volt képes előhozni. Elképesztő volt Cosimo Malaspina tudása, amivel átalakította az emberi szervezet hormonális felépítményét, ami ilyen különleges változásokhoz vezetett. Egyáltalán nem csak a vajákokra kéne ezt elpazarolni, ma már aligha van szükség különösebben a szörnyvadászok munkájára. A világ civilizált lett, fegyelmezett hadseregek állnak készenlétben mindenhol, amelyek ütőképessége egyenként is felül múlja a világ összes vajákját együtt véve, pusztán csak ezüstözött fegyverzettel kell őket szerelni és bármi ellen helytállnak. Ettől függetlenül fontos fajnemesítő kutatások alapja lehet a vajákok szervezete. Sajnálatos veszteség. Mint a nilfgaardi falu, a kolléga, akit a megrendezett démontámadás miatt meg fognak égetni, de hiába, ha az ember amputálja a károsodott, halott részeket, amik elfertőzhetik a testet, akkor valamennyire bele kell vágnia a színhúsba is. De amit ember alkotott, azt a tapasztalatok szerint egy másik ember szét is barmolhatja. Meg fogom találni a kulcsot a vajákok szervezetéhez, kell, hogy legyen mód olyan mutáció létrehozására a Catriona vírusban, ami őket is képes megfertőzni, elvégre ez a természet törvénye. Minden ellenállást áttörnek előbb-utóbb a kórokozók, ami ellen újabb védelmi vonalakat teremt a természetes evolúció, amit idővel az evolválódó vírusok újra áttörnek. Örök körforgás, a mágia mindössze csak felgyorsítani képes mindezt.
Lassú intéssel megszüntettem az egyik falat borító illúziót és beléptem a csarnokba, amelyet eddig elfedett, hallottam magam mögött Lathemer döbbent-fájdalmas nyikkanását. Nem vettem rossz néven tőle, érthető. Egyszerű fegyverforgató, nem képes felfogni a magasabb rendű célokat és az értük hozott áldozatot. Az athanor, amit megteremtettem egyfelől elképesztő, szadisztikus könyörtelenség, ez igaz, de ugyanakkor a maga nemében valahol gyönyörű és művészi is, ezt el kell ismerni. A kifordított bordakosarukkal a falra ékelt lánygyermekek, megszabadítva felesleges végtagjaiktól, de az egymással őket összekötő művi erek, zsírtömlők táplálásában mégis lélegezve, hiszen látszik tüdejük hullámzása, előrelógó szívük dobogása. Szemükben rég kihunyt az értelem fénye, belehalt a lelkük mindabba, ami a testükkel történt, noha nekik már igazán nem tudtam volna elmagyarázni, mennyire nemes áldozatot hoznak meg éppen az emberiségért, minden teremtett lényért. A terem közepén comb illetve karcsontjaikból kialakított mesterséges bölcső, amit feleslegessé vált, amputált végtagjaik húsa párnáz ki, az oda vezető hosszú artériák, zsírtömlők felnyitott testükből, amik eljuttatják oda a tápanyagokat, amik az oldatos tartályból csorognak más zsírtömlőkből biológiailag egymáshoz kötözött testeikbe, miközben testmelegük fűti és szigeteli a helységet. Egy cseppnyi tudomány, egy cseppnyi művészet és egy cseppnyi elmebaj. Ez az athanor. A mesterséges biológiai bölcső, amely képes lesz életben és funkcionárisan épen tartani egy méhet. Egy méhet, ami az Ősi Vért hordozza. Nem hagyom Vilgefortz kontár kezébe jutni, aki csak a saját kicsinyes céljaira használná fel. Cirilla az értelmes fajok egészének tulajdona, a remény szikrája, amit nem lehet elpazarolni. Lágyan végigsimítottam az egyik kataton kis arcocskán. Gyűlöltem ezt a kényszerű helyzetet, ezt a muszáj-kegyetlenséget, de hát az áldozatot meg kell hozni. Újra megjelenítettem az illúzió falat, majd álmot bűvöltem Lathemerre is. Ahogy elnehezülő szemhéjai lecsukódtak közel hajolva a fülébe súgtam:
- Jó kezekben vagy. Mindent megteszek majd, hogy a lehető legfájdalommentesebb legyen. Elvégre gyógyító vagyok...

UU. 1267(?) vagy 1268(?) Montecalvo vára és Inis Porhoet szigete párhuzamosan a mágia által
"A szabadságunk azon alapszik, amit mások nem tudnak rólunk."
- Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin

Lassan, óvatosan nyújtottam ki májfoltos kezemet az asztalra összerendezett maradványok fölé, melyek nagyobb részét pár hónapja, a többit néhány éve gyűjtöttem össze. Meglehetősen sok hevert belőlük előttem, lévén egyelőre képtelenség volt megmondani, pontosan melyikekre lesz szükségem. Triss Merigold néhány regenerált hajszála, Keira Metz lábkörmének maradványai, Dorregaray egy hajfürtje, Francesca Findabair aranyló hajának egy-két szála Yennefer hollófeketéje mellett... még a Vilgefortz vérével Soddenen beszennyeződött textilt is odaraktam a biztonság kedvéért, ha elképzelhetetlen is volt, hogy benne legyen megtévedt rokonom ebben a körben. Egyelőre annyit tudtam csak, Phillipa szervez valamit Montecalvoban a rejtekében, amihez más mágusokat is meghív magához. Érdekes. Mennyi mindenre elég némi emberismeret a gazdasági ismeretségekkel párosulva, nem igaz? Régen figyelemmel követte már Nubilio eyc-Bassardy, Kerack kereskedelmi attaséja a Philipa várához kötődő üzleti ügyeket, hát persze, hogy feltűnővé váltak a luxus megrendelések. Folyami rákok, portálkapus szállítással kovirból? Sárkánykorriander Zerrikaniából? Első osztályú kaviár Kerackból? Cidarisi vörös a királyi pincészet pecsétjével? Mindez majdhogynem egy idejű szállítással? Ugyan Philipa, néha azt hiszem tényleg nem látsz túl a mágián, mintha az lenne mindennek az alfája és omegája és azon kívül semmi sem bírna jelentőséggel. Óvatlan vagy öreg barátném. Csak a fél vendéglistádat tudom ebből összeállítani. Triss közismerten rajong a tenger gyümölcseiért, különös tekintettel a rákokra. Francesca "hivatalos udvarlójának" szerepében éppen elégszer szedtem neki mágusbálokon a hosszú asztalokra pakolt ételekből. Álltalában három méterre illatoztak a sárkánykorriandertől. A kaviár nélkül nagyobb rendezvény el sem képzelhető, ha csak nem akar a vendéglátó szegénységi bizonyítványt kiállítani magáról. A cidarisi vörös Keira és Sabrina kedvence egyaránt. Hiába, ha mágus után kémkedsz, hagyd el a mágiát. A védelmet amit maga köré húz, legfeljebb egy mágikus arbaleszttel lövöd át, amit minimum meghall. Koncentrálj arra, amit gőgjében lényegtelennek tart, amire nem is gondol, utána már egy kis kreativitással be is surranhatsz a mágikus védfal alatt. Ahogy én is fogok ez alkalommal. Gyöngyöző homlokkal feszültem neki a távolban felállított mágikus védhálónak, ujjaim megszorultak Triss hajszálain.
A mágia egyik alaptörvénye a rész és az egész egysége. Ami egykoron egy volt, azok között mindig fent áll majd a kapcsolat. Ezért lehet megpróbálkozni egy anyagi közvetítő segítségével lokalizálni valakit. Philippa védőfüggönye nyilvánvalóan elképesztő erejű, talán - meglehetősen nagyon talán - át tudnám törni, de aligha találnék bármit is, alig lenne feltűnőbb mintha egy onagerrel lőném a várfalat. Ha egyáltalán be tudnám zúzni. Ha azonban olyasvalamire varázsolok, ami mágikus értelemben már a védőfalak mögött van, nos az egészen más kérdés. Merigold tenyeremben fekvő hajszálaira tettem másik kezemet és megkezdtem a koncentrációt. Még így sem volt egyszerű és gyakorta kell majd váltogatnom majd a materiális közvetítőket, különben megérzi a célpont, de ha már látok Triss szemeivel és hallok a füleivel, akkor tudni fogom, melyikeket kell választanom. Trissben biztos voltam. Intelligens, de nagyon fiatal és naiv még ehhez a játékhoz ugyanakkor kellően erős és heves, a világ egyik legjobb sakkbábúja, de pocsék sakkozó. Nem fogja kihagyni a lehetőséget Eilhart, a helyében én sem hagynám ki. A tökéletes mágikus közkatona, ha kellő óvatossággal kezeljük. Ha erőlködve is, de észrevétlenül bejutottam és kíváncsian figyeltem az eseményeket, oda sem figyelve húztam magam elé Francesca haját és Keira körmét, hogy gyorsan tudjak változtatni megfigyelő pontot, még mielőtt felfedeznek. Ez egy érdekes beszélgetésnek tűnik...
És mit ne mondjak az is volt. Philippa érdekes kis két élre fent fegyvert kovácsolgat itt. Politikailag persze elképesztő kockázatot vállal, ha nyíltan kitudódik, minden hatalmuk összeomlik, amit a koronás fők felett gyakorolni hisznek. Ehhez még csak a terveik ismeretének sem kell a leghalványabban sem kitudódni, elég a puszta tény, hogy egy klubbot alapítanak a háborús front túloldalán tevékenykedő varázslónőkkel. Assire, Fringilla vagy éppen Francesca. Hmm. Ha Henselt fülébe jut, hogy az udvari mágusa leáll nőklubbot alapítani Dol Blathanna úrnőjével, hát valahol a jeges északi tundrákon vehet először levegőt a mágusnő futás közben, ha nem akarja a vérpadon végezni. Ráadásul ez a kis "páholy" inkább csak az Aretuza öregdiák találkozója, aligha mérhető a befolyása a régihez. Elfelejtik a hölgyek, hogy Ban Ard valamivel nagyobb múltra és hagyományokra tekint vissza, erőteljes arculcsapásnak élnék meg, hogy közülük senkit sem hívtak meg. Ha Margarite részvétele ebben közszájra kerül, az Aretuza függetlenségének és az ő rektori tisztségének egyaránt vége. Egyetlen koronás fő sem fogja engedni egy ilyen erejű szervezet létét, ha nem lehet biztos benne, nem lesz az ártalmára. Ban Ard így is lassan, de biztosan Henselt befolyása alá kerül Dethmold kinevezésével, a másik nagy varázslóiskola ugyanerre a sorsra jutna, valószínűleg temeriai Foltest kapná meg egy kellően lojális rektorral. És a mágikus világra sem számíthatnak, legfeljebb annak nőnemű részére a kis "páholyuk" összetétele alapján. Hmm... Micsoda ostobaság ez a nemek harca vagy a nemi értékek dolog. Ez egyszerűen nem létezik, senki, soha nem tudta semmilyen szempontból objektíven bizonyítani. A mágia egyensúlyra törekszik. Alapvetően több nőnemű mágiahasználó létezik és nagy átlagban jobban tanulnak, bár ez utóbbi tény az Aretuza jelenleg minőségibb tanári karából fakad, ugyanakkor a legtehetségesebb és legerősebb mágusok többségében, nagyjából ugyanilyen arányban inkább férfiak, már Jan Bekker óta. A férfiak átlagban szürkébbek női pályatársaiknál, ugyanakkor az igazi tehetségek messze kiemelkednek a masszából. Nem. Bármilyen biológiai nemre való építkezés, futóhomokra emelt várfal.
Ugyanakkor a kis terveik határozottan érdekesek és egy ideig egybe is vágnak az enyémekkel, így jelenleg nem lesz érdekem még információkat sugdosni mindenféle fülekbe. Amúgy is záros határidőn belül a fontosabb érdekelt felek, Djikstra, Dethmold, Thaler és a hasonló beosztásokban ülők értesülni fognak erről. A várnak van személyzete, ami pletykál is, plusz amit kettőnél több ember tud, az már nem titok. Nyilvánvaló politikai ellenérdekek is húzódnak a tagok között, ez nem tud tartósan titkos maradni, önmagában rejti bukását. De még nem most. Egyelőre maradjanak csak és zárják le ezt az istenverte háborút, akkor legalább nem nekem kell erre is időt és energiát pazarolni, koncentrálhatok a fontosabb dolgokra. Teljes figyelemmel. Élmény lesz figyelemmel kísérni a vergődésüket, de egyelőre legyen övék a nyereg. Lássuk hová vezetik a lovat...
___________
UU. 1268. Stygga vára és Inis Porhoet szigete a mágia által párhuzamosan

Májfoltos kezem ujjai Yennefer hollófekete hajszálaira kulcsolódtak, amiket Thanedden vettem magamhoz a hajkeféjéből, ajkaimon száraz mosoly ült meg. Drága rokon, nem tudom, hányan hitték el a mágusnő halálát, de én nem tartozok azok közé, akiket ilyen olcsó trükkel el tudsz ámítani. Sok mindenről elhíresült már ez a boszorkány, de nem a józan ész hiányáról, ahogy te sem Vilgefortz. Nem fogsz elpazarolni értékes erőforrásokat, főleg, amíg azok közelebb vihetnek az olyannyira áhított célhoz. Naná, hogy nem teszel ilyet. Nem kellett csalódnom a mágia elidézése után, valóban a búvóhelyét láttam a nagyboszorkány szemein keresztül. Most nem igazán volt lehetőségem nézőpontok között ugrálni, elképzelhető, hogy megérzi Yennefer az idegen jelenlétet idővel, bár azért nem biztos. Zavaró lehet az a dimeterium, na meg a sérülései és a kimerültsége is. Mindegy, ezen most nem tudok segíteni, adott esetben majd kimagyarázom. Úgyis csak akkor azonosíthatja be, hogy hozzám kötődik, ha varázsolok rá, akkor lehet ismerős az érzés. Most koncentráljunk a lényegre.
Vilgefortz nem festett túl jól, meglehetősen brutálisan elintézte az arcát a torony felrobbanása Thanedden, még ha a körülményekhez, meg egy maga fajta kontárhoz képest egész szépen gyógyult is. Körülötte pedig az emberei, akikre támaszkodhatott. Hát mit ne mondjak... Stefan Skellen még az istenesebb választás. Könyörtelen gazember, de naiv és elhivatott forradalmár is egyben, ezzel még talán lehet is mit kezdeni. Na de Leo Bonhart? Ez az ember egy roncs. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Az idegei, a józan tudata, a realitásérzéke, az önértékelése... A férfi mentális beteg, kiszámíthatatlan, kezelhetetlen és érzelmileg tönkre van. Leo Bonhartra egy kecske őrzését sem bíznám rá, csak idő kérdése, amíg hibázik. Yennefer pedig ki fogja használni, ha kreativitásról van szó, nincsenek egy súlycsoportban. Ostobaság. Ezernyi jobb választás lehetne, ha embervadászra van szüksége Vilgefortznak...
Önmagában saját maga paródiájává vált vendéglátás keretében ebédeltek éppen, érzékeltem a mágikus kapocson keresztül, hogy a hollóhajú boszorkánynak mekkora erőfeszítésébe kerül megőrizni az asztali etikett formaságait, miként kapaszkodik ebbe és próbál általa is kulturális és erkölcsi értelemben a társaság fölé nőni. Na nem mintha ez bárkit is zavart volna. A tüdőgyulladás jól látható jeleivel küszködő Skellen és a brutális Bonhart két pofára zabáltak. A beszélgetésre koncentráltam elsősorban. Nocsak, nocsak...
Joachim de Wett? Ardal aep Dahy? Leuvaarden? A nilfgaardi arisztokrácia krémjének fele, ha úgy tetszik, mindenki, akinek vannak problémái Emhyr császár politikai irányvonalával, főképpen a dinasztikus házasságok terén. Átgondoltam a jelenlegi politikai helyzetet a császárságban és kétkedve ingattam a fejemet. Önmagában szerintem nem lesz elég. Meg kéne nyerniük Vattieurt, ha menni akarnak ezzel valamire, de Vilgefortz támogatása sokat érhet nekik. Nos ez az, amit nem fogok megvárni. Érdekes. Találkozó Toussaintban? Hmm... Azt hiszem ideje egy kavicsot vetni az események tavának nyugodt víztükrébe. Végül is néha csak egy kis szerencse kell a tervek megváltozásához...

UU. 1269. Toussaint, Pomerol szőlőskert
"Pénz és fegyverek révén napjainkban többre vihetjük, mint holmi varázslással."
- Alwyn Hamilton

Nubilio eyc-Bassardy kényelmesen helyet foglalt a pincészet fogadószobájának vérszín bársonnyal borított, kisebb trónnak is beillő vendégszékében. Petyhüdt, puha kezeit összefonta enyhén domborodó hasán, hóhermelinprémmel szegett köpönyegét már korábban letette Toussaint meleg időjárására tekintettel, de még halványlila, hernyóselyem ingében is enyhén verejtékezett, emiatt szorgosan törölgette olykor homlokát csipkés szegélyű damaszt zsebkendőjével. Ízléstelenül hivalkodóan öltözködött, messze túlhangsúlyozva egyébként jelentős vagyonát. Bármikor el tudtam játszani őt, egyike volt a legtökéletesebben megkomponált alteregóimnak, amibe a legtöbb időt fektettem. A keracki nagykalmár, legalább két tucat üzleti vállalkozásban csendes társ, elvégre valamire költeni kellett a Talpasok révén Kámzsás Olgerd zsebébe vándorló vagyont. Kerack tökéletes hely volt ehhez, évek óta voltam hivatalos kereskedelmi attaséjuk, óriási üzletek nyélbe ütője, a királyság pedig nagyon nem volt kíváncsi sem Nubilio élettörténetére, sem vagyona eredetére. Hasznos szemléletmód. Fierabras, a szőlőskert intézője idegesen gyűrögette a kezében tartott megrendelő listát és értetlenül fordult a keracki kereskedőhöz, akiről talán csak az istenek tudták, miféle hatalmak képviselője is.
- De uram... ez tizede sincs a megszokott megrendelésnek... Mi nagyban vártunk erre az üzletre, különösen így a háború idején... Az idei termés is igazán remek volt, kifogástalan minőség, én nem s értem, hogy miért...
- Az az igazság, hogy idén más toussainti borokra gondoltam a klienseim részére kedves barátom - magyarázta finoman affektáló hanghordozással Nubilio. - Sajnos ez elengedhetetlen, akik számára a vásárlások történnek, igazán különleges és kényes ízléssel bírnak.
- Bassardy úr, kezeskedem érte, hogy az Est-Est semmivel sem jelent komolyabb minőséget, mint...
- Est-Est? - fintorgott a kalmár attasé. - Én kényeset mondtam, nem pedig sznobot. Az, az újgazdagok bora. Dehogy! Ellenben a Casteldaccia...
- A Casteldaccia?! A Casteldaccia kelhetne versenyre a Pomerollal?! - hördült fel Fierabras. - Mit nem mond?!
- Nos, más esetben valóban nem lehetne egy lapon emlegetni e két bort - ismerte el Nubilio, majd kényesen legyintett egyet. - De hát a pletyka... Az a legfinomabb óbort is megkeserítheti...
- Miféle pletyka?! - húzódott össze a borászat krasznármesterének szeme. - Mit terjesztenek a borunkról?
- Arról semmit - ingatta a fejét Nubilio, majd vontatottan beszélni kezdett. - Annál inkább a pincéről. Úgy mondják valamiféle szörnyeteg lakozik benne. Ugye megérted öreg barátom, hogy bizonyos vevői körök nem fognak olyan bort meginni, amelynek hordóját ki tudja miféle torzszülött nyálazta össze?
- Nem, nem! Ez csupán pletyka! Esküszöm a nagy Melitele szebbik csecsére! - tiltakozott Fierabras. - Ez szemenszedett hazugság! Ehh... Ne nézzen így kelmed... A toussainti barlangrendszerek, amelyekbe a pincéinket telepítettük emberemlékezet óta mindig is kedvelt búvóhelyei voltak a szörnyeknek. De az amiről szó van, szinte ártalmatlan, alig tudni róla valamit. Hát néha morog, meg csoszog, meg árnyakat vet, esetleg olykor lepisálják tőle a bokájukat a folyónál mosó menyecskék, de ennyi és nem több. Maga művelt ember eyc-Bassardy uram, ugye nem gondolja komolyan, hogy a Casteldaccia pincéiben nem nyomorognak mindenféle nyomók, üvöltők, vámpírok, démonfajzatok és...
- De komolyan gondolom - vonta meg keskeny vállát a kalmár. - Nem régiben vajákot fogadtak és eltüntettek onnan mindenféle rossz életű teremtményt. Még koccintott is a borukból a munkára a hős szörnyvadász. Na ezt a bort el lehet adni bármilyen asztalra! Ugye megérti?
-Na és ha... ha esetleg... mi is felbérelnénk a vajákot? - nyelt nagyot Fierabras, mire Nubilio elgondolkodást mímelve simogatta hosszú kecskeszakállát, aztán biccentett.
- Ha hamar meg van a dolog. Legfeljebb három héten belül, de inkább hamarabb. Nos, a régi üzleti kapcsolatra tekintettel ez esetben hajlandó lennék átgondolni a dolgot, mi több, a szokásos rendelés másfélszeresét is el tudnám képzelni az efféle "vaják-borért". Már látom is a plakátot, amelyen emléket állítunk a hősi küzdelemnek, ahogy a szörnyvadász visszaszerzi az emberek számára ezt a kincset a trolltól... Meg se szólaljon, teszek rá, mi lakozik odalent, minimum troll lesz. Ha nem sárkány. De még egyszer mondom: az idő sürget!
- El fogom intézni. A lehető legsürgősebben! - bizonygatta az intéző.
Nem kételkedtem benne, kell neki ez a kontraktus. Nekem pedig a lehetőség kell, hogy a vaják ráleljen végre a nyomra, amin elindulhat. Geralt alig tűnik többnek sokak számára, mint egy jól idomított vadászkutya, amit csak rá kell uszítani a megfelelő nyomra és kész. Ostobaság. A mágusok dőresége. Az a férfi képzettebb fegyverforgató a kontinens túlnyomó részénél, rendkívül tapasztalt ember és igen széles látókörű. Drága Philippám és ti felfuvalkodott madárkáim a Páholyban, legalább a történelemből tudnátok tanulni, ha más nem, hát a saját, mágikus történelmünkből. Utoljára Rissbergben gondolták dróton rángatható marionett bábúnak ezt az embert. Kérdezzétek meg egykori pályatársunkat, szerencsétlen, hülye Degerlundot, mennyire is volt ez remek ötlet? Nem. Geralt sokkal komolyabb szereplő lehet ezen a táblán, mint sokan gondolnák és nem csak Vilgefortz ügyében, de most arra kell koncentrálni. Olykor még egy hivatásos szörnyvadásznak is szüksége lehet egy kis szerencsére...
__________________
UU. 1268. Inis Porhoet szigete

- Kincsem, itt az ideje, hogy lássuk, mennyit haladtál az erőd uralásában és egyúttal segítsünk valakinek, aki megérdemli azt. Holnap elviszlek messzire, egy távoli helyre, ott látni fogsz egy vajákot. Egy hivatásos szörnyvadászt. Ő hasonló cipőben jár mint te, keres valakit, aki fontos számára. Egy lányt, akit a saját gyermekeként szeret, akit erőszakkal ragadtak el tőle. Egy mágus, akinek nincsenek nemes szándékai. Tudom miként bukkanhat a lány nyomára, hogy miként egyesülhet újra ez a szegény, megnyomorított család, de hiába fordulnék hozzá a segítő szándékkal. A keserűség összetörte a lelkét, egyetlen varázslóban sem bízik meg, ezért kerülő útra van szükség, mert az a szegény lány, annyi idős lehet, mint te, igazán nem érdemli ezt a sorsot. Egy barlangba fog menni holnap az a férfi, szörnyre vadászni, ebbe fojtja a keserűségét, mert kihűlt minden nyom, ami szegény gyermekéhez vezetné. De abban a barlangban egy-két óriáspóknál többet is találhat. Egy nyomot, egy ösvény kezdetét, mi elviheti ahhoz, akit szeret. Már ha szerencséje van. Más szavakkal, ha te is így akarod... Igen. Odamegyünk, egyszerű paraszti viseletben, hogy meg ne neszeljen minket a vaják, őrülten bizalmatlan. Te pedig megáldod a jó szerencséddel. Fent tudod egy ideig már tartani a közvetlen találkozás után is kegyedet, ha ügyes vagy, segíthetsz összehozni egy tönkretett családot és meggyógyítani két repedt szívet, akik egymás után vágyakoznak. Mit mondasz? ... Jól van, jól van! Hehehe! Azért nehéz vagy ám, hogy ilyen hirtelen ugorj egy vénember nyakába. ... Semmi baj. Örülök, hogy így döntöttél, bár kétségem sem volt felőle. Arany szíved van Rin...

UU.1268, Nilfgaard, Baccalá kikötője
"Mennyi mindenre képes egy betegség! Mennyi mindent képes kihozni egy emberből! De miért kell ahhoz betegnek lennie, vagy beteggé tennie magát egy embernek, hogy az változtatásra kényszerítse? Miért kellenek ennyire súlyos élethelyzetek?"
- Berek Edit

Dölyfös voltam. Dölyfös, önhitt és felettébb ostoba, amikor azt hittem, pontosan tudom, mi fog fogadni Baccalában, elvégre tudtam, hogy az a koszlott hulk, a Catriona, innen indult végzetes útjára, ami után behurcolta a kórt északra. Ez az egyelőre megállapítható kitörési gócpont, tehát úgy hittem, joggal számíthatok megjelölt ajtókra, karanténba zártan reszkető szerencsétlenekre, halomban álló holttestekre az éji kordékon, haldokló koldusokra, szükségmáglyákra és hirtelen felállított ispotályokra a végkimerülés szélén reszkető ápolókkal. Ehhez képest az álmos kikötőváros szinte már vérlázító nyugalommal és halszaggal fogadott. Itt nyoma sem volt a betegségnek. Ez pedig több mint érthetetlen. Fertőzések nem alakulnak ki hajók fedélzetén, de akkor..? Érthetetlen. A helybeli ispotály kirurgusai értetlenül rázták a fejüket, noha eljutott hozzájuk a messzi északon tomboló fertőzések híre, de a saját szemükkel még sohasem látták. Felfoghatatlan. De azt legalább megtudtam tőlük, hogy van a városnak saját varázslója, így az ő tornyába kértem bebocsátást.
Valahol szerencse is tud lenni a nagy hírnév. A köznép Mosolygó Koldusnak nevez kedves természetem és azon tény miatt, hogy a szegényeket ingyen is hajlandó vagyok kezelni, egy vasat sem fogadva el. Így könnyen elterjed az ember legendája, ami adott esetben aranyló glóriaként tudja övezni. A helybeli mágus, Flavius is hallotta már híremet és megtisztelőnek tartotta az eszmecserét a neves, külhonba való gyógyítóval. Hosszasan elbeszélgettünk, nem sajnáltam az időt a felvezetésre, így módom volt egy gyors jellemrajzot felállítani magamban. Flavius ha nem is volt egy égbekiáltó tehetség, de tisztességesen oktatott varázstudó volt, precíz, alapos ember, aki nem cifrázta túl a mondandóját és elismerte, ha valamihez nem volt kellő rálátása. Azt persze nem hangoztatta, hogy amint kiteszem innen a lábam jelenteni fogja a titkosszolgálatnak az egész dolgot, de ez végképp nem zavart. Abban semmi gyanús nincs, ha én egy új és ennyire agresszíven pusztító betegség után kutatok.
Ő sem találkozott szemtől-szemben még a Catrionával és őszintén meglepte, hogy a hulk utoljára itt vetett horgonyt, mielőtt tovább indult volna a fedélzetén a halállal, de megígérte, mindenképpen nyomon követi a városban a betegségek terjedését. Szerencsém volt Flaviusszal - ez a szerencsés véletlen dolog egy ideje gyakrabban fordul elő velem, bár építeni még nem szeretnék rá - ugyanis vezetett naplót így vissza tudta keresni benne a hajónaplók szerinti indulási időt. Aznap különleges eseményt jegyzett fel, óriási erejű, de nagyon rövid intenzitású mágikus hatást, ami csak néhány másodpercig tartott és semmilyen látható elváltozást nem okozott. Mint egy portálkapu, vagyis inkább gyors egymás utánban kettő is, de egy egyszerű portálnál mérhetetlenül nagyobb erő hozta létre. Semmi egyébre nem jutott. Nekem viszont ennyi bőven elég volt. Már pontosan tudtam, miért is nem találtam semmilyen előképét a Catrionának a világunkban. Mert nem is volt neki. Ez szörnyeteg a betegségek között, valami, ami nem tartozik ide, nem erről a világról való. Érdekes...
_______________
UU. 1268. Inis Porhoet, mély barlangok, Valdemar privát laboratóriuma

Lathemer végre haldoklott. Lágyékán, hónaljában és nyakán megdagadt nyirokcsomók fakadoztak fel, elképesztő mennyiségben öntve magukból a gennyet, ami bűzhödötté tette a levegőt, de ezzel most nem foglalkoztam diadalom kellős közepén. Malaspina! Megtaláltam a kreálmányaid gyenge pontját, előbb-utóbb minden immunrendszer legyőzhető. A mutáns is. A vipera vaják napok óta lázas önkívületben hánykolódott, bőrén megjelentek a fekete foltok, a kiszáradás fenyegette a folytonos hányás és hasmenés miatt én pedig odaadóan ápoltam, csillapítottam a fájdalmát és büszkén néztem görcseit, hallgattam fájdalmas nyögéseit. Ne nézz rám így kollegina, ez teljesen normális, emberi reakció, büszkék vagyunk az elért eredményeinkre! Márpedig egy ilyen erejű szervezet legyőzése igenis eredmény, nem is akármekkora. Képes vagyok megfertőzni vajákokat is! Nos persze nem akarok túl korán inni a medve bőrére, egyetlen alanyon értem el csupán sikereket, természetesen szükség lesz további kontroll páciensekre, de a haldokló szörnyadász látványa határozottan okot ad a bizakodásra. Ami azt illeti, meggyógyítani is, megtehetném Lathemernek ezt a kis szívességet, de hát a végén úgy is végeznem kéne vele, nem hagyhatok sajnos életben valakit, aki ennyire sokat tud a legmélyebb titkaimról, ez nyilvánvaló. Sajnos. A gyógyulása csak elnyújtaná ezt az egészet, hamis reményt keltene. Ez kegyetlenség volna én pedig sosem voltam könyörtelen. Elvégre az emberiség szolgálója, orvos és medikus vagyok! Ugyanazon szakmai alázattal törölgettem hát a homlokáról a keserű szagú verejtéket, akasztottam a nyakába a fájdalomcsillapító amuletteket, végtelen óvatossággal kerülve el a felfakadt bubókat és figyeltem elragadtatva, ahogy az erős szervezet felemészti önmagát, ahogy közeledik a halál pillanata. A maga mesterkéletlen egyszerűségében igazán felemelő és gyönyörű, nem találod? Óh, bocsáss meg, neked nincs érzéked talán az effajta mentális élvezethez...

UU. 1268. Cidaris, a főváros
"A politika annak a művészete, hogy tisztára mossunk valamit mocskos vízzel."
- Arkagyij Sztrugackij

Lecseréltem a beteg homlokán a borogatást. A már mondhatjuk, hogy java korban járó, de még meglehetősen jó fizikumnak örvendő beteg arca jellegzetes tüneteit mutatta a félelmetes fertőzésnek, a bélpoklosságnak. Az orvosilag inkább csak lepraként emlegetett fertőzés elkezdte tönkretenni az arcot, a bőr elszarusodása, göbképződés lévén, az orr csontszerkezete meggyengült. Nyilvánvaló volt, hogy az előttem fekvő férfi, Cidaris királya, aki alig fél éve még ünnepelt háborús hős volt a Joachim de Wett nilfgaardi tábornok ellen vezetett hatékony gerilla harcával, pontosan tisztában volt a helyzete súlyosságával. Cidarisnak jelenleg nincs trónörököse, ez pedig amúgy is egyre égetőbb kérdéssé vált a korba azért lassan már benne lévő Ethain király számára, de egy leprás igen nehezen találhat feleséget magának, még akkor is, ha a trónon ül. Komoly és felelősségteljes férfi volt, alapvetően kimondhatjuk: egy jó király. A jelen korszak koronás fői között körbe nézve kiváló uralkodó. Kérdő tekintettel fordította felém a szemét.
- Mi a diagnozisa Valdemar mester? Kérjük, ne tagadjon el semmit előlünk, a hiteles tényeket szeretnénk megismerni, országunk és alattvalóink érdekében - kezdte csendesen, de határozottan. - Lelassítható a kor roncsolása valamely mágikus praktikával annyira, hogy még királyi feleséget vehessünk magunk mellé és trónörököst... hangsúlyozzuk: egészséges trónörököst nemzzünk alattvalóink és országunk érdekében?
Nyugodtan biccentettem egyet, majd egy üvegfiolát tettem az éjjeli szekrényre, benne zavaros, zöldes színű folyadékkal.
- Fenség, ez egy gyógytinktúra - magyaráztam. - Készítek még ilyet meglehetős mennyiségben. Naponta reggel és este be kell vennie. Az íze feltehetőleg borzasztó, de szükséges. Próbáljon meg fenséged minél gyakrabban étkezni, függetlenül az előző étkezéstől eltelt időtől, ha megéhezik, mindenképpen egyen. Erőltetni felesleges, a tinktúra étvágygerjesztő hatással is jár. Lehetőleg halat vagy szárnyasok fehér húsát. A fűszereket próbálják a minimumra szorítani a só kivételével. Minden nap legalább három ónkorsó tejet javaslok fogyasztani...
- Személyünk nem kismacska mágusmester - borzongott meg Ethain. - Szívből utáljuk a tejet!
- Tekintse gyógyszernek felséged - mosolyodtam el finoman. - Az egyik legalapvetőbb ellenméreg, jót fog tenni. Mindemellett az államügyek intézésében huzamosabb akadályoztatásról nem lesz szó, legfeljebb időszakosról, hasmenés előfordulhat, jó jelnek tekinthető, ha kellemetlennek is. Nagyjából egy hét alatt ki fog gyógyulni felséged.
- Hogy egy hét? - hökkent meg az uralkodó. - Hallottunk már a poklosságról és olyan emberekről, akiket egy mágus sikerrel kezelt ki belőle, de azok a történetek hosszú évekről szóltak...
Zavartan vakartam meg a koponyámat, majd nagyot sóhajtva bólintottam egyet és mintegy kényszeredetten belefogtam.
- Nos ez így is volna felséged, ha ez poklosság volna. Nagyon nehéz megkülönböztetni egymástól, jómagamnak is csupán azért sikerülhetett, mert volt már dolgom ezzel a toxinnal - magyaráztam látszólag idegesen. - Minthogy nem kezdődött meg az izületek gyors elhalása, ez nem lehet szárazlepra, a göbképződés viszont nem jellemző semmilyen más vállfajára. Felségedet megmérgezték egy meglehetősen ritka toxikus eleggyel, az Éjcsókkal...
- Hogy mi?! - tágultak ki Ethain szemei, mire kifejtettem.
- Ez egy nagyon drága és rendkívül jól őrzött receptű méregkeverék, ami a lepra tüneteit kiválóan utánozza. Bőrelhalás, göbképződés, mélységi szövetroncsolódás. Az arc, majd az ujjak elvesztése, de önmagában nem halálos. Lévén létezik ellenszere és kezelési módja, legalábbis ha felismerjük, hogy nem a betegséggel van dolgunk, szokták zsaroló méregnek is hívni, az ennek kitett ember gyakorta sok mindenre hajlandó a gyógyulásért. Noha az elroncsolt szervezet érzékennyé válik vagy három tucat lehetségesen halálos kórra és persze nehezen azonosítható volta miatt könnyen tekinthető szerencsétlen betegségnek, mégsem hallottam eleddig, hogy királygyilkossághoz próbálták volna felhasználni, ezért is vagyok kissé értetlen most fenséged...
Óvatosan kiterjesztettem elmém kutató csápjait az uralkodó elméjére, fontos volt ismernem a gondolatait, megtudni jó nyomon jár, noha kellően értelmes embernek tartottam mindig is Cidaris kufár lelkületű királyát, akinek nem kell a szájába rágni minden következtetést. Nem is kellett csalódnom, így sokkal hitelesebb lesz, ha maga jut el a helyes válaszokhoz.
'Persze, hogy nem érti mester, elvégre maga nem politikus. Valakinek nagyon sokat megérhet ha Cidaris trónja halálom után üresen marad. Honnan vehetne feleséget egy poklos? Ki szülne neki trónörököst? Meg kell tudnom. Meg kell akadályoznom!'
Egyenesen a szemembe fúrta saját belső lázban égő tekintetét. Ezt a fajta lázat nem az állapota indokolta, sokkal inkább a lelki ereje, a felelősség, amivel mindig is hordta abroncskoronáját.
- Azt mondta nekünk Valdemar mester, drága és nehezen beszerezhető ez az Éjcsók? Kívánjuk, hogy mondja el nekünk, ki tud ehhez hozzáférni? Mennyire nehezen, mekkora költségek árán? - mormolta. Az arcára volt írva, itt nincs helye a nemleges válasznak. Megköszörültem a torkomat.
- Előre bocsátom felségednek, nem vagyok a méregkeverés szakértője, sokkal inkább csak az ellenérdekelt oldalról van némi rálátásom a témára, így ezt ne tekintse mindenek felett álló szakvéleménynek - motyogtam, mire Ethain legyintett csupán. Bólintottam. - Az Éjcsókot a Temeriai Titkosszolgálat zsoldjában álló alkimista keverte ki először ismereteim szerint mintegy 15 év előtt. A scoia'tel elleni harcokban mint vallató méreg került bevetésre, fontos esetekben költséges összetevői okán - magyaráztam. Azok a költséges összetevők mind nőnek Inis Porhoeten a melegházamban, az alkimista pedig már nem fog erről beszélni. Már akkor sem élt, mikor feltalálta, persze némi smink és egy paróka még meg tudta idézni alakját... - Nem tudok róla, hogy titkos receptje kikerült volna a szolgálatok berkeiből, de természetesen tévedhetek is ez ügyben, ez nem lehet ok túlságosan gyors következtetések levonására...
Ethain dörömbölő gondolatai alapján azokat a bizonyos következtetéseket már le is vonta a beszámoló kezdetén. Fáradt tekintete átvándorolt rólam a kis szekrényen heverő koronájára.
'Így állunk hát Foltest? Semmi nem csillapíthatja éhségedet? Brugge és Sodden nem lakatott jól? Az én koronámra is fáj a fogad kedves rokon? Na persze most sincs benned annyi gerinc, hogy szemtől szembe húzz kardot. Ugyanaz a puha testű, nyálkás féreg vagy, aki szétcsapott lábakkal tartotta oda a seggét Nilfgaardnak, mikor a feketék már Aldersberget és Vengerberget vívták Aedirnben, aki legszebb mosolyával támogatott, mikor rácsaptam a feketék partvidékére, de első szóra feküdt le Emhyrnek. Most sem szemtől szemben, mi? Mindaddig míg nem végletesen muszáj, míg nem gyújtják rád a házat a feketék. Kéne mindaz az áru, ami a kikötőimből áramlik feléd, amit nem kapsz meg, ha háborút indítasz. De persze kéne a trónom is. Csinos kis ékszer lenne a vizimai kincstárban az ősi cidarisi korona, ugye? Miért is? Kikötők kellenek? Rézbányák? Cetolaj és ámbra? Na meg a kincstáram persze, ki ne felejtsem... Na persze meg is hálálnád, jönnének veled a kékszalagosok feldúlni az erdei tünde falvakat, a prémvadászaimat, a bányáimban dolgozó törpéket telne egy hetedbe megfosztani a jogaiktól? Netán kettőbe is? Az én népem szegényes földjeiből akarod kisajtolni az adó oreneket a hadsereged újra felállítására? Melitele ősi szentélyei mellé felépíttetnéd hamar az Örök Tűz katedrálisait is és büszkén pöffeszkednél, hogy elhoztad a kultúrát, ugye? Hát nem kedves rokon. Hát nem! Sosem ismerheted meg a cidarisi lelket. Te gazdag földek és erdők felett uralkodva nézheted lesajnálóan az én szegényes mezőimet, ahol nehéz élet jut a földmíveseknek, a ritkás tengerparti erdőimet, amelyket vadászaim járják prém után. De a nehéz körülmények összefogásra tanítanak kedves rokon. Ember, törpe, tünde vagy gnóm, ha nem dolgozik össze a szomszédjával, maga is éhen hal. Nem vagyunk Temeria, nem tartunk igényt az Örök Tűz gyűlöletére, sem a scoia'tel harcos banditáira. Emlékszel még egyáltalán a hűbéri eskű azon részére, ami az urat köti? Komolyan vetted valaha is? Nem fogom neked adni őket! Nem fognak a kékszalagosaid tünde kölykök vérében gázolni, nem fogják a temeriai igát nyögni a halászaim. Nem! Aki kihúzza a kardot, számítson az ellensége pengéjére. Akiben ennyi tisztesség sincs... Nos meglátjuk hogy érzik meg majd a temeriai céhek Cidaris haragját?!'
Az uralkodó lassan, de biztosan vissza tudta nyelni epekeserű haragját és újra tiszta tekintettel fordult felém, szakállas arcára barátságos kifejezés kúszott, ahogy megszólított.
- Óriási szolgálatot tett nekünk és ami fontosabb népünknek is Valdemar mester. E naptól kezdve napjaink fogytáig szívesen látott vendégünk lesz földjeinken és kastélyunkban örömben és bajban egyaránt, erre királyi szavunkat adjuk - recsegte száraz ajkakkal az ősi formulát. - Tisztában vagyunk azzal, hogy a nép által csak Mosolygó Koldusként emlegetett mágus nem fogad el javadalmazást nincstelen vagy szegény betegeitől. Mi viszont tehetős, sőt gazdag emberek vagyuk és most egy ország háláját kell tolmácsolnunk személyünkön keresztül sé illőnek tartanánk megjutalmazni kegyelmedet szolgálata arányában és arra kérjük, ne utasítsa el...
Lágyan visszamosolyogtam.
- Valóban így van felség, a tehetős pácienseimtől adott esetben elfogadok javadalmazást. Most azonban arra kérem, amit nekem szán, azt költse cidaris ispotályaira és árvaházaira. Ott valóban minden orennek nagy haszna van...
Nem áll szándékomban pénzt elfogadni, mikor amúgy is minden a terveim szerint alakul. Hamarosan komoly válságok fogják lekötni Foltest erejét és figyelmét. Helyes...
______________
UU. 1268. A Hajnalcsillag kereskedelmi fleute fedélzete

Nubilio eyc-Bassardy, Kerack teljes jogú kereskedelmi attaséja, a nyugati partokon mindenhol közismert és köztiszteletnek örvendő nagykalmár előre dőlt alkarjaira és Leuvardeen úr szemébe nézett. A nilfgaardi követ és kereskedő határozottan viszonozta a pillantást. Bizonyos mértékig kedvelték egymást, elvégre egy nyelvet beszéltek, egy olyat, amely ősibb a tündék és törpék szavainál és a valódi anyanyelve az összes országnak. A pénz nyelvét. Nubilio csendesen, de határozott hangon fejtegetésbe kezdett.
- Nilfgaard a háborúval lényegében elérte amit akart. Itt az ideje, hogy mindenki más is megcsinálhassa a szerencséjét - kezdett bele, mire a testes délvidéki felemelte húsos kezét.
- A birodalom a hódításai negyedét sem tudta megtartani - mutatott rá a tényekre.
- Mert nem is akarta - sóhajtott a keracki. - Kezdettől Aedirn és a Yaruga menti területek gazdasági megsemmisítése volt a céljuk. Ugyan már Leuvardeen uram, nem hülyével beszél most. Azoknak jelen korunkban vagy marshall botjuk van, vagy koronájuk. A birodalmi hadsereg nagyjában egészében azon vonalig nem pusztította el a javakat, falvakat, bányákat és egyéb termelő műveket, ahol most határai húzódnak. Kezdettől tudták, nagyjából mi is lesz az, amit meg tudnak tartani a tárgyaló asztaloknál. A többit pedig igyekeznek függő helyzetbe hozni a remek gazdaságukon keresztül. Olcsó és remek minőségű áru áramlik délről északra Cidaris kikötőin és a koviss-i kereskedelmi flottán keresztül. Temeria és Redania egyre gyengébben tud csak ellenállni ennek, a szinte porig rombolt Aedirnnek esélye sincs. A saját gazdaságuk elsorvad, ami miatt egy valódi, egy igazán nagy erejű katonai támadás esetén a tetszhalott céhek és manufaktúrák képtelenek lesznek ellátni és felszerelni egy komoly védelmi haderőt. Főleg ha azt az erőt leköti a végeláthatatlan partizánvadászat a scoia'tel gerilláival szemben. Önök erre játszanak. Ön és a nilfgaardi céhek a meggazdagodásra. Ahogy én is. Részt akarok az üzletből és a magam erejét kínálom hozzá, ez ilyen egyszerű.
Leuvaarden elmerengve simogatta az állcsúcsát. Mindig is tudta, ahogy az első jelentéseket megkapta erről a hímpáváról, hogy minden külsőség ellenére egy kifejezetten eszes emberrel fogja szembetalálni magát, a jelek szerint pedig az erkölcsiségével kapcsolatban sem túloztak az ügynöki jelentések. Az attasé éppen nyíltan bocsátotta áruba lényegében a saját hazáját is. Személy szerint csendes undorral tekintett rá, de el kellett ismernie, az ő kapcsolati hálójával több szempontból is nagyszerű eszköz lenne a birodalom kezében. Érdeklődve vonta fel a szemöldökét.
- Még ha igaz is lenne ez a kis gazdasági elemzés, mi haszna volna a birodalomnak az Ön szolgálataiból? Na és persze, hiszen üzletemberek vagyunk, mivel tudná a fáradtságát ellentételezni Nilfgaard? - érdeklődött.
- A császárságnak békére van szüksége. Évekre, mire a terv beválik. Erőre ami leköti az északi seregeket, ami megakadályozza feltöltésüket. Ezt a szerepet szánják a scoia'telnek, de a tündék morális tartása megroppant, amikor Francesca Findabair elárulta a kommandókat és megtagadta őket - kezdett bele Nubilio a helyzet kifejtésébe. - Önöknek szükségük van Dol Blathannára, a reményre, amibe kapaszkodhatnak a tündék és ami először fogja lekötni mélyen az ellenséges front mögött az északi erőket, ha eljön az ideje. De a veszteségek Nilfgaard oldalán is hatalmasak, a seregük nem egyhamar heveri ki Brennát. Menno Coehorn és Markus Braibant nehezen pótolható hadvezérek, Tibor Eggebracht halála megroppantotta a nehézlovasságuk gerincét. A tapasztalt, veterán katonáik jó része maradt ott. Évek. Ha komolyan gondolják a hódítást. Ugyanakkor nincs meg a lehetőségük Dol Blathanna támogatására, az első mondvacsinált indoknál Kaedwen vagy Aedirn elsöpri a nevetséges kis hercegséget. Megoldást kínálok a problémára... - mosolygott hidegen a keracki, még a nagy tapasztalatú nilfgaardi tárgyaló szemében és érdeklődés csillant. - Cidaris. Ethain király kifejezetten széles látókörű ember, az országában mindig is nagyobb volt a faji tolerancia, a nehéz körülmények mindig is egységet kovácsolnak, a halászok, a szegényes földeket művelő parasztok munkája pedig éppen elég kemény. Az utóbbi időben elkezdett elhidegülni Ethain és Foltest viszonya, de Cidaris egyúttal kényszerpályán is van. Szüksége van Temeria fájára, hogy javítsa flottája egységeit, új hajókat építsen... Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik jó viszonyt ápolhatnak Ethain királlyal, úgy hiszem kellően fel tudom vázolni egy olyan kapcsolat előnyeit, amelyben Dol Blathannától vásárolná a faanyagot... - az attasé lágyan összekulcsolta kezeit és várta, hogy Leuvaarden is odaérjen gondolatban, ahol már ő tart. A nilfgaardi esze gyorsan járt.
- Ha ezt meglépi Ethain, szinte borítékolja Temeria hadüzenetét és apró királysága túl sokáig nem dacolhat azzal az erővel...
- És Nilfgaard csak Poviron és Kovisson keresztül bonyolítsa utána az üzleteit? - mutatott rá a tényekre Nubilio. - Amikor így sincs gazdaságilag egy súlycsoportban egyikük sem az északi ikerkirályságokkal? Hozzák őket monopol helyzetbe, kiszolgáltatva nekik teljesen a gazdaságukat?
- Nem - ismerte el a déli. - Le fogják nyelni a békát, ha fogcsikorgatva is. De hová fut ki mindez?
- Dol Blathannába - vont vállat az attasé. - Ethain nem arról híres, hogy gyakran szegné meg a szavát vagy rúgná fel az egyezményeit. Ha Francesca mellé áll, azzal felkiáltójelek sokasága válik kérdőjellé. Ki tudja megtámadni a tünde hercegséget? Aedirn? A hadserege megsemmisült, most próbálja felállítani romjaiból, hirtelen kiképzett, alig gyakorlott parasztokat küldeni be a blathannai erdők halálcsapdáiba? Kaedwen? Nos igen, ez egy lehetőség. Henselt talán győzne is, sőt bizonyosan. Olyan embertelen veszteségek árán, amikből évtized alatt se áll talpra az utolsó lényegében teljesen ép északi haderő. A tanácsadói, Sabrina és Dethmold le fogják beszélni erről. Mert összefogásról nem lehet szó. Ha a szövetségesét támadják, Ethain be fogja jelenteni a határzárat. Redania és Temeria gazdasága hetekig bírhatja csak ki az árui nélkül. A céhes kereskedők gyújtanák rá a palotáikat Foltestre és Radovidra... Nem. Dol Blathanna ott marad idegen testként beékelődve az északi királyságok területébe, ha olykor engednie is kell ebben-abban, megőrzi a tünde álmot, a reményt, amiért a scioa'tel fogyatékosai tovább verekedhetnek.
- Ethain csak addig maradna a szövetségese mellett, amíg Francesca tisztességes játékot játszik vele... - simogatta bizonytalanul újfent az állát a nilfgaardi. Nubilio széttárta karjait.
- Vagy félezer éves az a nő - felelte. - Ugyanúgy átlátja a gazdasági, katonai és diplomáciai folyamatokat, mint mi. Számára isteni ajándék lesz a cidarisi korona barátsága, aligha fogja elvesztegetni, Ethain meg fogja kapni amit akar, a fáját, meg az erdőgazdálkodáshoz értő tündéket, akik segítenek hatékonyan felhasználni saját erdőit. Ha meg is roppant valamelyest a tünde hercegnő szavának értéke, még mindig sokat nyom a latban minden másfajú előtt. A barátságának hírére bizonyosan sok másfajú inkább a kevésbé veszélyes cidarisi klímát választja. A tünde vadászok vadhús és prém hozamai, a törpék az ottani rézbányák kitermelésében sok-sok aranyat érhetnek. Bármelyik ostoba volna, ha nem ragadja meg a lehetőséget... Mire pedig eljön a valódi hódítás ideje, három katonailag aprócska ország, Povir, Koviss és Cidaris kezében összpontosul a valós gazdasági erő és egy belső front áll készenlétben, lekötni erőiket Dol Blathannában...
- Na és mi ebben az Ön szerepe eyc-Bassardy uram? - húzódott össze a pufók kereskedő szeme. - Miért árulná el ezzel lényegében a saját hazáját is?
- Elárulás? - mímelt meglepődést a hermelinköpönyeges. - Ilyenről szó sincs. Áruba bocsátom csupán. Tisztességes üzleti részvételre gondoltam. A fának el is kell jutnia Blathannából Cidarisba, nekem pedig véletlenül van annyi szekerem, ami alkalmas ilyen nagy arányú karavánok felállítására. Már az erdőkben ráütjük a cidarisi pecsétet, így az elfosztogatásuk háborús cselekedet volna. Persze egy-kettő el fog tűnni, de ez üzleti kockázat. Ami pedig a jövőt illeti... Egészen biztos vagyok abban, hogy a hódítás abszolválása után a Császár őfenségének szüksége lesz északon helyi, a speciális viszonyokat jól ismerő kalmárokra, például a helyi kalmárcéhek céhmesteri pozíciójában - válogatta meg óvatosan a szavait, amire már elmosolyodott Leuvardeen. Ezt pontosan értette. Számítás és hatalomvágy. Nagyszerű. Egy irányítható ember. Koccintásra emelte kupáját. Viszonoztam a gesztust Nubilio bőrében, magamban már azt tervezve, miként kell kapcsolatba lépnem Francescával, hogy engedélyt kérjek a Catriona tanulmányozására az ő ispotályaiban. Aligha tagadja meg, ő se akarja azt a kórt a határain belülre. Majd véletlenül felhozom a témát, hogy ne érje készületlenül és legyen ideje átgondolni a dolgokat. Ethain aligha fog változtatni jó ideig Temeria-ellenes nézetein. Elvégre nincs élő ember, aki tudhatná, hogy én adtam a kékszalagosoknak az Éjcsók receptjét. Annak az alkimistának a szerepét már vagy öt éve nem játszom.

UU. 1268. - 'Cidarisi Kézcsók'
A fogalom UU. 1268-ban került be a diplomácia szaknyelvébe, amikor I. Ethain, Cidaris királya, félretéve a hagyományos másfajúak iránti idegenkedést, amely az északi királyságok túlnyomó többségét jellemzi udvarába meghívást intézett Francesca Findabair dol blathanna-i hercegnőnek, akit kézcsókkal köszöntött. A diplomáciában ez a gesztus csak a minimum az adott személlyel egyenrangú vagy nála fentebb álló partnernek jár ki, így a cidarisi uralkodó gyakorlatilag elismerte független uralkodóként a hercegnőt. Kétoldalú egyezményük jelentős változások megindítója volt, noha látszatra elsősorban kereskedelmi egyezményként jött létre, amelyben Dol Blathanna hajóépítéshez szükséges fával, illetve nagy tapasztalatú erdészek tudásával látja el Cidarist, cserébe pedig annak rezét, cetolaját és jó minőségű szerszámait importálja, de a valóságban ennél sokkal többről szólt. Ethain elsőként nevezett ki tanácsa tagjai közé egy tündét, hogy országa másfajúit képviselhesse, ugyanakkor megszüntette Dol Blathanna hermetikus elzártságát, ettől kezdve tényezőként kellett számolni a tündékkel a politikáéban nemzetközi szinten is. Renkívül negatív visszhangja volt észak-szerte, Nilfgaard azonban üdvözölte és elismerte az egyezményt. Cidarisi Kézcsóknak neveznek azóta is a diplomáciában minden olyan hirtelen, váratlan eseményt, amely nagyban átrendezi a fent álló status quo-t.
- Enciklopedia Maxima Mundi


UU. 1268. A Talpasok főhadiszállásnak belső termeiben
"Az élet megingathatatlan, állandó törvénye az aljasság. Az ember az aljasságáért kapta büntetésként az életet."
- Anton Pavlovics Csehov

A megaszkóp gyémántdíszes ágai között lebegő kékes színű, púpos szellemalak arcát gúnynevét adó kámzsája fedte el, de az előtte álló két férfi és egy nő, a három legjelentősebb alvezére egy pillanatra sem gondolta, hogy ne követné maximális figyelemmel a beszámolójukat. Jó ideig nyugodtan hallgatta végig az újabb és újabb megrendeléseket, vajákmegbízásokat, lefizetett törvényszolgák névsorát, megnyitott és bezárt csempészútvonalakat, bevételek és kiadások mérlegét és mindent megjegyzett Olgerd. Valóban mindent, olykor évekkel ezelőtti adatokat idézett könnyedén, fejből. Végezetül a púpos klánfőnök, aki még megbízottaival is csupán megaszkópon át tartotta a kapcsolatot és a kiléte mindenkinek, még az itt jelen lévő jobbkezei számára is megfejthetetlen titok volt reszelős hangján kérdéseket kezdett feltenni.
- Mi a legutóbbi megrendelése Sabrina Glevissignek a céhtől?
Senkinek arcizma sem rándult az ennyire konkrét kérdésre. Abban sem volt meglepő, hogy a nagy hatalmú királyi tanácsadó tőlük vásárol. Első osztályú árukat szállítottak a mágusoknak, pontosan és veszett drágán, függetlenül az emberi és isteni törvényektől. Nem volt olyan boszorkány vagy varázsló a legkisebb városok füvesasszonyain kívül, aki ne állt volna kapcsolatban valamilyen módon a Talpasokkal. Legtöbbjük türelmetlen fajta volt a királyok törvényeihez való igazodás kérdésében és határozottan élvezték a céh nyújtotta lehetőségeket, még ha jól-rosszul palástolt undorral fordultak is hozzájuk, mit sem számított, az alkímiai segédanyagokra, kisebb-nagyobb mágikus csecsebecsékre, különleges fémekre, távoli vidékeken élő növényekre vagy szörnyalkatrészekre mindig hatalmas volt a kereslet. Az egyik férfi, civilben köztiszteletben álló alkimista felelt a céhmesternek.
- Jelentős megrendeléseket adott le Glevissig kisasszony - kezdte látüveget csiptetve az orrára és belepillantva a jegyzeteibe. - Hat font első osztályú vörös mandragóra, kiméra vérből öt fiola, őrölt griff velő, zeugl méregkivonatból kilenc flaska, zerrikan függőmoha virág porítva, szemfej kitin és driád menstruációs vér, egy fiolával...
- Megadtátok neki a húsz százalékos kedvezményt, amit kikötöttem? - érdeklődött Olgerd.
- Természetesen - bólintott a látüveges.
- Helyes, mert csak részben fogjuk teljesíteni az alkut - göcögött jó kedvűen a púpos férfi. - A driád vért cseréljétek tündére.
- Ahogy parancsolja - hajtott fejet az alvezér.
- Ennyi mára. Jó munkát végeztek, elégedett vagyok.
Már nem hallottam a megkönnyebbült sóhajokat, ahogy megszüntettem a mágikus kontaktust, de jól tudtam, sor került rá. Olgerd tekintélye előtt a legtöbb Talpas megremegett. Jómagam leraktam a köpönyeget és az álpúpot, magamban átgondolva az összetevőket. Sabrina elég kétségbeesett lehet, ha már ilyen serkentő szerekkel kísérletezik életet lehelni Henselt férfiasságának funkcionális részébe. Milyen kár, hogy nem áll érdekemben az Unikornis dinasztia fennmaradása... Van néhány jelöltem a kaewdeni udvarban, akiknek a trónra kerülése több szempontból is jobb lehetőségeket kínál. A tünde vér pedig aligha fogja csődörré változtatni azt a begyepesedett, gyűlölködő marhát. Mondjuk az ő felfogásával kíváncsi lennék az arcára, ha megtudná, hogy pengefülű parasztlányok havibajának maradványait vedeli... Na mindegy. Ez van. Az élet olykor egy igazi ribanc tud lenni. Főleg, ha én alakítom...



Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. 3 Jún. - 20:29
Valdemar
Valdemar


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
6
Join date :
2019. May. 15.

The Puppet Master behind the Mask Empty
Re: The Puppet Master behind the Mask





Előtörténet


Nos kedvesem, íme eléd tártam a tervem minden fontosabb mozaikját, jól tudom, magadtól is ki fogd tudni pótolni az apróságokkal. Láthatsz mindent, úgy, ahogy rajtam kívül ezen dolgokról nem láthat senki. Látod a színeket, azúrkék könnyek és haragvörös vér festette apró szilánkokat, mik vad, őrült keringő táncban kavarognak együtt rózsaszínnel, sárgával, zölddel, fehérrel és feketével... óh igen.. főleg feketével elmém törött kaleidoszkópjában, hogy a világra okádják gennyüket vagy éppen tisztítsák meg a létezés beteg testét kórjától. Most mit mondasz hát? Megvetsz? Leköpsz? Legszívesebben nyakamra taposnál? Netán csodálsz? Tisztelsz? Megértesz? Nevetsz? Könnyezel? Számítasz? Számítok? Történik bármi is? Megértetted-e tervemet? Megértettél-e engem? Látod-e a világért síró, szenvedő, a jóért a túlélésért gyilkoló gyógyító véres szeretetét? Had vezesselek még egyszer körbe. Nézz körbe magad körül és lásd a világot felülről ez egyszer.
Most óriás vagy. Hatalmas, istennő, ki a földre lépett, a padló maga a kontinens. Gyere, sétálj velem. Lépteid hegyláncokat és városokat szelnek most át, lásd, ahogy helyükre illesztem a mozaikokat szemed előtt.
Látod, itt cipőd orra előtt terülnek el észak királyságai. Nézd az elpusztult Aedirnt, nézd a sokat szenvedett, a nilfgaardi egyezkedéssel megroppant erkölcsű Temeriát, tekints feljebb a gyenge régenskirálynő és a suhanc király által kormányzott Redaniát, mellette a gőgös tespedésbe és mérgező gyűlöletbe süllyedő Kaedwent. Nézd a mások vérén, verejtékén, nyomorán gazdagodó Povisst, Kovirt és Cidarist. Lásd a bltahannai erdőkben rejtőzködő mérges kígyót, mi majd megmarja őket halála előtt. Talpad alatt Brugge, Cintra, Sodden... Ne! Fel se emeld a lábadat, felesleges szót vesztegetni rájuk. Lásd délen felemelkedni Nilfgaard Fekete Napjának korongját, ki lassan gazdaságilag kiéhezteti északot és mikor teljesen lerongyolódik, az ő alamizsnájukon tengődő koldussá válik, akkor majd leigázza őket. Látod? Bele tudod látni azt a Cintrai békét? Békét, ismétlem. És még vagyok elmebeteg, mi?
Tudod mindez lényegtelen. Ez ugyanis sík. Térség. Van egy nagyobb hatalom, egy igazi hatalom. Nem látod? Ezen magasságból nem is lehet. Ez olyasmi, amely elrejtőzik a hatalmasságok elől. Egyetlen kicsi, emberi lény ezen a hatalmas térképen. Ő nem a teret, de az időt uralja és minden erről szól. Az ősi vérről.
Ez a jutalom a hatalomra vágyóknak és ez az egyetlen esély egy haldokló világnak. Ezért kellett meghalnia a Mois-Carva-i gyereklányoknak. Meghalni? Túlzás. Élnek. Ver a szívük. Egyetlen húsmasszává gyúrva éltetik az athanort, amely képes tökéletes környezetet biztosítani egy gyereklány méhének a testen kívül is. Az ősi vér forrásának... Meg fogom szerezni. Maga Cirilla fogja felajánlani nekem, mikor látja a Catrionától haldokolni a nevelőapját, a tanító pótanyját, a fogadott nővérét, a vaják barátait. Ahogy szegény jó Lathemer, istene nyugosztalja, úgy a kaer morheni farkasok is megbetegedhetnek, még ha idő is lesz kikísérletezni egy a vajákok szervezetét is legyűrő Catrionát, de megéri. A legjobb úton haladok e felé. Talán visszautasítaná, ha megtudja, hogy ő maga hozta erre a világra ezt a kórt? Hogy ő maga imunins? Hogy a vére a betegség gyógyításának kulcsa? Ugyan, dehogy. Vilgefortz dölyfös hibája, aki mindig, mindenkinél erősebbnek hitte magát. Én nem vagyok ilyen ostoba. Inkább hozd olyan helyzetbe az embereket, hogy maguktól adják neked mindazt, amit megszerezni vágysz, akkor harag nélkül válhattok el. A haragról si sokat mondhatna megtévedt vérem, ha túlélte volna a leckét...
Figyelemmel kísérem Nilfgaard terveit és megbuktatom őket idővel. Dél királya felkel seregeivel, de vereséget kell szenvednie. Kaedwen lesz a változások otthona, na persze akkor már az Unikornis dinasztia nélkül. Eleinte bábkirállyal, az mindig hasznos céltáblája bármilyen indulatnak. Aztán majd személyemben. Amikor a Catriona végigsöpör a világon, elnéptelenedett falvakat, rettegéstől félőrült embereket, karantén festett ajtók mögött állatként szűkölő fertőzötteket, tömegsírokat és porba omló hiteket hagyva maga után, na meg üres trónokat, főleg üres trónokat... nos a tömeg messiásként fogja üdvözölni a mágusokat, akik elhozzák a gyógyírt, a reményt és az életet. Na persze nem a jelenlegi Páholyra gondolok. Ők addigra békében és valószínűleg tisztességben fognak nyugodni, amikor eljön az ideje, akkor azok a hatalmukat megalapozó tiltott mágikus eszközök, amiket a Talpasokkal csempésztetnek maguknak, majd megfelelő mérgekkel lesznek preparálva. Ők eltűnnek, helyüket saját tanítványaim, a Talpasok közül kikerülő gyógyítók veszik át helytartókként. Új hatalom születik.
Őrültnek tartasz? Nos akkor tekints csak le még egyszer erre a térképre körülötted. Idővel, egyelőre még sok idővel később, de minden távoli közel ér, nem ezt a földabroszt látnád. Talpad alatt csak mezőket borító hó és tavak jege recsegne egy élettelen világon. Ez nem történhet meg. A túlélésünk a tét. A túlélés, amit én fogok elhozni. Első... talán Szent Valdemar. Ki tudja? Még egyikünk sem. De kis szerencsével eljöhet ez az idő. Szerencsében pedig egy ideje bővelkedem. Nem sokára pedig, tér és idő uraként majd elmegyek és megnézem a saját szememmel.
Kedvesem a világnak szüksége van a központi vezetésre, arra, hogy felkészüljünk az apokalipszisre, a világunk romjain épülő új és szebb életre. Én ezért küzdök, nem személyes hatalomért. Gonosz vagyok? Ki tudja. Nem szoktam erkölcsi ítéleteket hozni sem magam, sem mások felett. Túlságosan végletesek. Neked azonban ma megadatott az istenek látása és hatalma. Te ítéletet hozhatsz felettem. Megnyitod-e eme világ kapuit?



Példareag

Több okból is kérném a mellőzés lehetőségét. Multikarakterről van szó, az etjellegéből adódan tartalmaz ilyen jellegű részeket és szeretnék megjelenni még fórumtalikon anélkül, hogy Yen kitapossa a belemet. Embarassed
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. 12 Jún. - 9:24
Vengerbergi Yennefer
Vengerbergi Yennefer


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
315
Reagok száma :
85
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Cintra, Bodrog

The Puppet Master behind the Mask Empty
Elfogadva!




Kedves kollega!


Elfogadva!


Nálam jobban aligha örül bárki is (talán csak Te magad, mert nem piszkállak többet), hogy hosszas várakozás után végre elfogadhatlak! Nem kis munkát vettél a hátadra Valdemar-ral (ki is használtál minden rendelkezésedre álló időt), de így utólag is csak azt mondhatom, hogy minden perc megérte a várakozást. Külön szeretném megköszönni az együttműködésre való hajlamod, hogy mindig egyeztettél valamelyikünkkel, és törekedtél a tökéletesre, továbbá utólagosan is elnézésed kérem, amiért ez a kollegina a kákán is megtalálja a csomót.
Hol is kezdjem? Talán ott, hogy az előtörténeted olvasni (mind a 33 oldalt!) olyan volt, mint egy aktuálpolitikai szemináriumot végigülni. Valdemar minden arca, minden személyisége, minden célja és minden tette rendkívüli horderővel bír, és ezt a színvonalat végig hozza is - ezt azért tudom, mert alaposan elfáradtam a végére. Legalább annyira, mint Te fáradhattál az írása közben.
Valdemar minden arca és szerepe rendkívül komplex, és legalább ugyanennyi oldalszámot tudnék írni róluk, ha ennek az elfogadónak ez volna a célja. Egy biztos, annál veszélyesebb ember nincs a világon, aki minden hatalmát és tehetségét, ami a kezébe került, tökéletesen és egyformán használja. És tudja is, hogy mikor melyikre van szükség. Mert ugyebár az intrikusaké a világ. Sosem attól kellett ezt a vén Kontinenst félteni, aki vállszélességgel, fénys páncélban üvöltötte az "előre!"t. Nem. Mindig azoktól, aki addig suttogott az erősek fülébe, míg végül el nem gyengülnek.
Szeretném méltatni ama tehetséged is (bár alighanem erre Te azt mondanád, 'hogy hisz ez természetes'), amivel ilyen izgalmasan, és könnyedén belefonódtál kicsiny történelmünk legerősebb és legfontosabb szálaiba, bizton állíthatom, hogy Sodden, Thanedd, Stygga, és egyéb fontos események egy olyan oldalát mutattad meg, amelyet még egyikünk sem látott. És ha ez nem volna elég, hogy már megtörtént események végkimenetelébe beleszólási jogod volt, hát a jelen sakktáblájának állását is két jól átgondolt lépéssel könnyűszerrel átrendezed. Egészen elképesztő, hogy milyen kevés infóból - mert hát végső soron is Valdemar Rincsi és Rencsi keresettje... - milyen komoly és ménász karaktert hoztál ki, nem csak a kollegái kell, hogy számoljanak ezentúl vele, de bizony államférfiak és uralkodók is. Már amennyiben megérzik, hogy a magas fűben nem sikló, hanem mérgeskígyó lapul.  
Nekem már nincs is mit hozzáfűznöm, azon kívül, hogy bár tudom, bokrod teendőid közepette épp csak átsminkelni akad időd, de mindenképpen kerestesd fel vágtázó piktoraink egyikét, hadd vegye fel Valdemar nagyúr (és egyéb fix szerepei) arcképét korunk többi hőse és ellensége közé.

- Yenna

Avatarfoglaló





The Puppet Master behind the Mask 6X6zwTAmSHQGMjWo0rIdvE

Elillansz ― reggel jő az álom
Egres, orgona illata száll…
Álom tán a holló fürtök omló árja,
égkék szemekben könnyes csillogás
.


Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. 12 Jún. - 11:51
Melitele
Melitele

Admin

Hozzászólások száma :
205
Reagok száma :
0
Join date :
2018. Aug. 15.
Tartózkodási hely :
Mindenhol

The Puppet Master behind the Mask Empty
Re: The Puppet Master behind the Mask



Feloldott jutalmak








Füvek próbája


Íródeák



Vérdíj



It's canon


Bárdok
ihletője



Doppler


A  meglepetés
törvénye


Új
fejezet


A bárdok
kedvence


A világ
peremén


Az utolsó
kívánság



Reménytelen



Piktor


Tréfa-
mester


A farkába
harapó kígyó


Udvari
bolond


Temeria,
Fuck yeah!


Repül a
nehéz kő


MÁR
MEGINT?



Túlélő




Vándor



Enciklopédista


Biztos
pont


A tudás
hatalom




Jussát...



várja...


...
a vaják


csak kéri
a bérét...


Kettős
ügynök


Ezüst
nyelvű



Kelpie



Kartográfus
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. 7 Szept. - 12:24
Ajánlott tartalom




The Puppet Master behind the Mask Empty
Re: The Puppet Master behind the Mask

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Varázsló-
Ugrás: