World of Witchers ― and other nightmares
 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
In Memoriam
A staff
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert MKw1O9zI2fDiLi3zPBjv1 Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert 39oL2yf9oLlO13W9fKCvHR
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (46 fő) Hétf. Aug. 14 2023, 17:47-kor volt itt.
Legutóbbi témák

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Mirka Divis Kedd Márc. 05 2024, 20:28


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Shani Vas. Márc. 03 2024, 17:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Karméle La Valette Vas. Feb. 25 2024, 20:21


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Mirka Divis Hétf. Feb. 12 2024, 22:38


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Condwiramurs Szomb. Jan. 27 2024, 23:10


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Guinevere Kedd Jan. 23 2024, 10:19


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Vendég Hétf. Jan. 01 2024, 23:15


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Vendég Hétf. Dec. 25 2023, 18:43


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Condwiramurs Szer. Dec. 20 2023, 16:10


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Emptyby Ríviai Geralt Szomb. Dec. 16 2023, 11:57

Tagjaink
Top posting users this month
Shani
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Vote_lcapWhere the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Voting_barWhere the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Vote_rcap 
Mirka Divis
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Vote_lcapWhere the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Voting_barWhere the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Vote_rcap 
Fél évszázad költészete

Megosztás
Vendég
avatar

Vendég


Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert

Már két nap múlt mióta teljesítettem a legutóbbi küldetésem és megtisztítottam egy elhagyatott katakombát, mégsem tudom kiverni a fejemből. Hallottam, hogy a felsőbb vámpírok szeretik a kölykök vérét, de hogy egy nyomorult ekimma is kimondottan csecsemők vérét szlopálja. Már ha csak abba belegondolok, hogy egy akkora baszott nagy szörnynek mennyi vér kell, hogy jóllakjon. Szerintem egy adagja olyan 4-5 pólyásból állhatott alsó hangon. Nem csoda, hogy pont a város alatt vetett fészket, hogy ezt a mennyiséget biztosítani tudja magának. Na meg az, hogy ellopta őket, pedig arra gondolna az ember, hogy maximum egy agysejtjük lehet, aminek a kapacitása arra terjed ki, hogy öl, eszik.  De nem is ez, ami igazán zavar. Hol vannak az eltűnt felnőttek? Az alagutakban csak gyermekcsontvázak voltak, már ami maradt belőlük. Valami más is rejtőzhet még ott. Ha elmúlt a tél, lehet ezen az úton jövök vissza, ha még akkor is fennáll a dolog akkor azért is bezsebelem a díjat.
Csak azért nem fordulok vissza jelenleg a képzeletbeli pénzcsörgésre, mert perpillanat már nem igazán akarok semmi komolyabb szerződést vállalni a tél előtt. Ilyenkor nehezebb beszerezni az olajokhoz és főzetekhez szükséges hozzávalókat is, csak csődbe verném magam, ha véletlen valami erősebb szörnyet sikerülne kifognom.
Trampli lassan ügetett miközben én a tájat néztem. Megint eltelt majdnem egy év mióta erre jártam, de mintha valami átok ülne ezen a vidéken, vagy áldás. Ki, hogy néz rá. Semmi nem változott, minden ugyanúgy a régi maradt, persze évszaknak megfelelően. Csak egy pár kidőlt fa és letört ág utal arra, hogy nincs minden kipreparálva.
Felálltam a nyeregben, majd újra kényelmesen elhelyezkedtem amennyire lehetett. Visszavonom az előbbi kijelentésem, hogy semmi nem változott… még alig ért a nyereghez a tomporom, de már meg is kellett állítanom a lovamat. Az út, ami ilyenkor még szárazabb szokott lenni, mint egy öregasszony…. torka, most olyan, hogy egy disznó csürhe is nyugodt szívvel dagonyázhatna benne nyakig merülve. Nem vagyok hajlandó belevágtatni, mert jobbik esetben egész nap pucolhatnám a sárt a lóról, rosszabbikban meg még a bokáját is kitörné, valamelyik mélyebb, előre nem látható gödörben.
-Hogy az a jó édes Melitele keresztbelógó csecseire… hát persze hogy én fogom ki azt az időt, amikor ilyen kibaszott csodálatos az út.
Az arcomat a tenyerembe hajtottam és miközben vettem egy mély levegőt, a kantárt a másik kezemmel jobbra elhúztam, hogy Trampli a bal oldalt lévő erdő felé vegye az irányt. Érdekes módon sokkal járhatóbb volt.
Ahogy egyre bentebb értem a bozótosban, furcsa hangokat kezdtem el hallani. Már csak a fene mód kíváncsi természetem miatt is muszáj voltam közelebb merészkedni, hogy megnézzem mi történhetett. Ahogy már majdnem kiértem a fák takarásából, egy üvöltést hallottam. Nem volt kétséges, hogy mi volt a hang forrása, egy ördögfajzat. Épeszű, szuicid hajlamoktól mentes vaják nem próbálkozik meg felkészületlenül, egy ilyen otromba fenevad leterítésével.
-Franc, franc, franc…. – suttogtam magamnak, miközben próbáltam a lovamat rábírni, hogy forduljon meg, de aztán még egy hang ütötte meg a fülemet. Az ezüst és a karmok találkozásának ismerős zenéje.
Egy vaják? Nem hiszem, hogy rajtunk kívül más is hord magával ezüstkardot errefelé, így megmerem kockáztatni, hogy valamelyik srácunk megint nagyképűsködni akar. A nyeregtáskámhoz nyúltam és megnéztem, hogy mennyi bombám maradt még. Nem túl sok, de valamire elég lesz ez is. A négyből két bombát magamhoz vettem és óvatosan leszálltam. Megpróbáltam széliránnyal szemben megközelíteni őket, hogy nehogy véletlen megérezze a szagomat. Az, hogy meghall, már más dolog. Szerintem túlságosan le van most foglalva.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Dec. 16 2019, 01:14
Karméle La Valette
Karméle La Valette


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
118
Reagok száma :
109
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Kerack

Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the cat and wolf play



Kamambert @
Mielőtt akár csak felocsúdhattam volna a Vedette határában megesett yghern és az elátkozott medikus csalóka esetéből – hisz nem a medikus szorult ellátásra, hanem a vaják – hirtelen felbérelve találtam magam egy aranytorkú, csinos bárd hölgyemény által, aki történetesen Tretogorból Oxenfurtba kívánt eljutni, méghozzá igen sietősen, mellőzve mindenféle részletet.
Hogy ezek után hogyan, és legfőképpen miért keveredtem el Kaedwenbe, csak a kegyelmes Lebioda  tudta. Egyvalamiben azonban teljesen biztos voltam.
– Voltunk mi már itt-e, ugyi, Złoty? – Złoty, a lusta csatakanca közepes beleéléssel, ám annál tüntetőbben felhorkantott. – Jó, hát nem pontosan itt. Hanem Lod-ban. Kössél belém te is. Itt történt, hogy ugyanarra a bestiára nem egy, de három vajákot béreltek fel tévedésből – morogtam csak úgy magam elé, míg a büszke, hideg fenyvesek örökzöld csúcsait figyeltem. Az emlékek szórakozott cehhenésre ingereltek – Aztán persze kiderült, hogy nincs is semmiféle bestia. Csak az időnket vesztegettük. Az egész sok hűhó volt semmiért!
Most, hogy napfénynél is meg tudtam nézni a vidéket, a fenyveseket, az út menti bozótosokat, a messzeségben húzódó hegyeket, még valami szöget ütött a fejemben.
– Most, hogy így mondod – kezdtem megint csak deres, enervált kancámhoz szólva, aki nyilvánvalóan egyetlen szót sem tett hozzá ehhez az igencsak egyoldalú társalgáshoz – Mintha valahol ezekben a hegyekben fészkelnének a farkas vajákok. Legalább is az a másik farkas a múltkor ezt mondta. Hogy is hívták? Nem Ciri, na, az Gors Velenben volt. A sebhelyes arcú. Tudom, hogy Ciri is sebhelyes, értsd már jól, az anyád úristenit!  – faggattam türelmetlenül Złoty-t, a rezignált hátast, mindhiába – Ah, igen. Eskel. Kíváncsi vagyok, mi lehet vele.
Elpillantottam a messzeségbe, a hegyek irányába, mintha azt reméltem volna, ha keresem, megmutatja magát Kaer Morhen, a farkasfészek, de csalódnom kellett.
– Végül is, a télnek még csak a küszöbén vagyunk. Az is lehet, hogy még nincs is itt. Kár, igazán kár. Hátba veregettem volna azt a kurafit, ha már a múltkor olyan kedélyesen felajánlotta, hogy bármikor meglátogathatom.
Nem telt bele egészen – vaják vérkeringéssel számított – tíz szívdobbanásnyi idő, Złoty méltatlan nyerítéssel fékezett, majd cövekelt le teljesen az előttünk elterülő, egybefüggő sártenger küszöbén.
– Hogy az a jó háromarcú Melitele anyácska aranyleveles vulváját neki! – káromoltam egyszerre nyegle lovam teljesítményét és az előttem kibontakozó látványt. Felálltam a kengyelben, jobbra-balra nyújtogattam a nyakam, hátha ki lehet kerülni ezt az előttem terpeszkedő Senkiföldjét. Nem lehetett. – Hát, barátném… Ahogy ezt egy nálam sokkal bölcsebb ember egyszer mondotta volt, legyen néki könnyű a föld… „Hmm, basszameg”
Kicsit nyújtogattam még a nyakam, majd leugrottam Złoty-ról. Megragadtam a kantárszárát, hogy annál fogva vezetve kerüljük ki a mocsaras lápot, és inkább a bozótos sűrűjében folytassam az utam. Egy fertályóra ha beletelt,  Złoty, az én jobb sorsra érdemes csatalovam méltatlan prüszköléssel honorálta a tényt, hogy sikeresen belevezettem egy vakondtúrásba.
– Na, veled is csak többen vagyunk, hallod… Kikerültetem veled a sarat, csak hogy belelépj a--- – Csak hogy közvetlenül ezután kesernyés aroma csapott fel a széttaposott vakondvár felől, ami némi gyanúra adott alapot. Letérdeltem a kétes rakás mellé, ám szinte azonnal megcsapta az orrom az ürülék összetéveszthetetlen bűzével. Elfintorítottam az orrom, ahogy felegyenesedtem. Akárhogy is, ekkora kupacot csak egy ló hagy, abból is a megtermettebb fajta. Arról nem is beszélve, hogy a patások gumós szart hagynak, nem lepényszerűt.
– Menjünk tová--- – feleltem csak úgy megszokásból, míg a környező fákat figyeltem, de még az első lépést sem tettem meg, a sűrűjét velőtrázó üvöltés rázta meg. A távolban hatalmas, sötét sziluett bontakozott ki, súlyos, tempós léptei alatt döngött a föld, ropogott az aljnövényzet, és recsegtek a faágak. Złoty rémülten nyerített, táncolt, ágaskodott, míg végül kitépte kantárszárát a kezemből, és elszaladt. Nem jutott messzire, alig fél yard után fennakadt egy borókabokron.
– Na, már csak te hiányoztál… – dörmögtem az orrom alá bosszúsan, ahogy halkan szisszenve előrántottam az ezüstkardom.
Nem mondhatnám, hogy őszintén örülök ennek az encontrée-nak, mint minden hazafelé tartó vajáknak, nekem is fogyóban vannak a készleteim. Ha tudnám is, mivel állok szemben, a kardomat megolajozni semmiképp sem maradt volna időm. Egy marékra való bombám és főzetem akadt még, de ahhoz tudnom kellett, mi ellen megyek ölre.
– Na gyerünk, te rettenet, mutasd magad!
Czort vagy ördögfajzat?
A méretes dög játszi könnyedséggel döntötte ki az útjában álló, tünde-korú fákat, ami elől macskás ruganyossággal vetődtem félre.
Aztán megláttam. A mindent látó, tűzben izzó harmadik szemet. Elkáromkodtam magam.
Hallottam meséket arról, hogyan bűvöli el áldozatát az ördögfajzat, de egyiket se hittem el. Tudtam, hogy az erdő sűrűjében esélyem sincs ellene, így nekiiramodtam a nem túl közeli tisztás felé. Versenyt futottunk az agancsos bestiával, és bár egyikünk sem panaszkodhatott a gyorsaságára, úgy tűnt, megnyerem ezt a futamot. Egészen addig a pillanatig, amíg az utolsó fák közül az ördögfajzat irányt nem váltott felém. Nagyot öklelt rajtam, hallottam, hogy valami nagyot reccsen vagy szakad, mielőtt jó öt métert nem repültem volna. Azután minden olyan gyorsan történt. Méregtől izzó szemeket láttam, fogakat, karmokat, ahogy a védekezésre lendített ezüstömön próbálnak agresszív vérszomjjal keresztüljutni.


P.S.:786 szó Mood: Wine Wars
Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Dec. 27 2019, 20:59
Vendég
avatar

Vendég


Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the Cat and Wolf play

Óvatosan, de gyorsan közeledtem a szörny felé egy kisebb szikla szirten, amely a hangoktól alig pár lépésnyire végződött. Sajnos fivérem alakja nem rajzolódott ki előttem kivehetően, csak a bestiáé, ami folyamatos dinamikus csapásokkal súlytotta a vele egy talajon tartózkodó kurafit. Pusztán csak a megérzéseimre hivatkozva, eldöntöttem, hogy ez bizony csak Eskel lehet, ennél több figyelmet nem is szándékoztam szentelni a további azonosításra. Ennek pedig csak egy, de igenis nyomós oka volt. Még a vak is láthatta, hogy egyedül nem fog elbírni vele. Így én, mint jólelkű szamaritánus perceken belül a segítségére fogok sietni... persze előtte kigondolom, hogy mi, hogy legyen. Sok idő nem állt rendelkezésemre, éppen csak annyi, hogy megigyam a telihold főzetet és a hirtelen agyi ütésből visszanyerjem a lábam alatt a talajt majd kitaláljam, hogy hova célozzak. Több mint a semmi, sőt van amikor ez is pont elég ahhoz, hogy valaki megnyerjen egy harcot, akár még mérföldes hátrányból is.
-Hát akkor táncoljunk! – morogtam halkan magamnak, még mindig kicsit támolyogva a főzet mellékhatásától.
Előhúztam ezüst kardom és mikor már csak alig egy lépésnyi távolságra voltam a szirt végétől a szörny észrevett. Nem vagyok hülye számítottam erre. De meg akartam mutatni testvéremnek, hogy mennyire tökös is vagyok. Elrugaszkodtam a földtől, a kardmarkolatot két kézzel szorítva miközben azt a fejem mögé emeltem, hogy így nyerjek nagyobb lendületet a döféshez.
Remélem, hogy valami kulák szép summát fog fizetni ennek a dögnek a fejéért, ha nem, akkor Eskel felkészülhet rá, hogy egész télen lapátolhatja majd a fagyott lószart az erődben, na meg úgy minden feladatot elvégezhet, ami az én részem lenne.
-Hogy azt az öntöttvasgereblye szaggatta pofádat rágnák meg a tetvek te torzszülött cirkuszba való, puritán fogyatékosok gyülekezetének elöljárója. Eskel, erre kell visszajönnöm Kaedwenbe? – üdvözöltem egy év után. Tudtam, hogy mennyire fájó pont neki, hogy így néz ki az arca, de hé! Mindannyiunknak vannak ilyen sérülései, ez ezzel jár. Legtöbb esetben nem szoktam ezt felhozni, nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé az, hogy félholtra vernek. Ellenben, ilyenkor jó kihozni belőle a haragot, a düh sokat segít a harcban. Vesemirnek a nagy bölcsessége meg bődületes baromság.
„A düh olyan, mint egy elolthatatlan tűz, nem nyugszik amíg mindent fel nem éget, egy idő után önnön magadat is. De a higgadtság új utakat és esélyeket nyit meg előtted.”
Ugyan már… még az öreg sem hiszi el azt a sok sületlenséget, amit összehord. Ha meg már tényleg ehhez hasonlítjuk, akkor pedig pont az, hogy a tűz jó, felmelegít és kell valami, ami segít talpon maradni és menni tovább, amikor legszívesebben összegömbölyödnél a földön, mint egy sündisznó.
Kardomat a nyakába mélyesztettem és próbáltam egyre mélyebbre nyomni a böhöm fenevadba, közben küzdve, hogy továbbra is a hátán tudjak maradni. A nyaki ütőerére céloztam, de már látom, hogy elvétettem. Gyorsan Eskelre pillantottam. Még így sem láttam teljesen tisztán, hiszen az ördög fejvesztett tempóban próbált lerázni magáról, miközben hol egyik, hol másik karja elől kellett elhúzódnom, nehogy elkapja a grabancomat. Nem akartam elhinni a látványt, ami elém tárult, nehéz volt eldönteni, hogy valós, amit látok vagy szemeim gúnyos játékot űzve tréfálkoznak velem mert már marha régen voltam bordélyban. Esetleg képzelődőm a mérgezés miatt, de olyan volt mintha a fivérem kannákat növesztett, csípőre hízott volna és már egy ideje nem látott volna ollót sem a haja. Ámbár be kellett látnom miután a mellékhatások kicsit enyhültek, hogy ezek közül egyik tippem sem nyert, hiszen egy igazi amazon testét vehettem szemügyre. Talán még kicsit szégyelleném is magam, hogy ilyen cifrán formáltam a szavakat egy hölgy társaságában, de jelenleg sem a körülmények, sem időm nem engedte, hogy kislányos pirulásokba kezdjek.
Gyorsan leesett, hogy ő is vaják akárcsak én. Wilkina után nem lep meg, hogy más hozzá hasonlók is léteznek. Ha ez a leány csak fele annyira vérmes, mint ő, akkor jó eséllyel nem vet annyira vissza Eskel hiánya.  
-Hé, kislány! Tudom, hogy fenomenális látványt nyújtok, - az egyik karma elérte a karomat, kis híján feltépve bőrből készült kesztyűmet – nyugodtan csodálj csak ahelyett, hogy végre hasznossá tennéd magad és kibasznád ennek a dögnek, nem az összes, de legalább a harmadik szemét, még mielőtt mindkettőnket kinyír! - kiabáltam neki annyi szarkazmussal a hangomban, amennyire jelen szituációban csak képes voltam, miközben továbbra is próbáltam a helyzet magaslatán maradni. Az ördögfajzat felismerve, hogy lerázni nem tud magáról, úgy döntött, hogy a támadásom kiindulásának alapjául szolgáló sziklát veszi segítségül és nekiverve magát, megpróbál vele leütni a hátáról, mint valami idegesítő istállólegyet. Már az első próbálkozásnál éreztem, hogy az egyik borda csontom egy erőteljes roppanással megadta magát, szerencsére csak megrepedt. Ez is elég volt ahhoz, hogy fájdalmasan felnyögjek, de továbbra is kapaszkodtam a kardomba. Ha így haladunk, akkor nem fogok sokáig helyt állni, mint figyelemelterelő, kénytelen leszek feladni, hogy betörjem újonnan szerzett paripámat és felvenni a nyúlcipőt.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Dec. 28 2019, 22:57
Karméle La Valette
Karméle La Valette


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
118
Reagok száma :
109
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Kerack

Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the cat and wolf play



Lambert & Karméle @
Minden erőmmel azon voltam, hogy kitartson a karom ― meg vele együtt a kardom ― és ne engedjem, hogy az ördögfajzat fogai, karmai és mindent látó, harmadik szeme azon a bizonyos kartávolságon belülre kerüljön, mert tudtam, hogy akkor mindennek vége. A balom precízen kitartott, de a jobbom pár szívdobbanásnyi erőfeszítés után minden igyekezetem ellenére szörnyen elkezdett zsibbadni.
― Apicsába--- ― szaladt ki a számon így egyben, sejtve az értés halovány körvonalai közt, hogy miről és miért is lehet szó.
Nem voltam benne biztos ― lévén igen csak el voltam foglalva az életemért való küzdelemmel― de mintha a szemem sarkából sötét sziluettet láttam volna kibontakozni a szirt tetején. Egy másodperc töredékéig biztos voltam benne, hogy farkasember, vagy egyéb ember alakú rémség az, szinte meg is győztem magam arról, hogy nincs ott, csak a bizsergés miatt a jobbomban hallucinálok, de végül a sötét alak mintha nagyon is emberi hangon szólalt volna meg. Mindez alig telt bele pár pillanatba, és csak onnan tudom, hogy nem képzelegtem, hogy az ördögfajzat helyettem vérszomjas gyorsasággal az újonnan érkező hang irányába fordult.
Nem fogok hazudni, ahhoz hasonló elánnal szakadt fel a tüdőmből egy megkönnyebbült sóhaj, mint mikor a fuldokló víz alól szabadul, vagy leemelik az ember mellkasáról a mázsás súlyt. Emberi sebességhez képest gyorsan, de egy vajákhoz képest némiképp belassulva küzdöttem magam talpra. Alig nyílt alkalmam vajákként azonosítani a korábban látott, sötét, ember alakú sziluettet, rögtön arra is fel kellett figyelnem, hogy valami sűrű, meleg szubsztanciát iszik be szomjasan a merev bőrből vert vértezetem alatti gyolcsing.
Az idegen vaják ― ismerek párat, hidd el, de ezt a kurafit még életemben nem láttam ― egy éhes farkas precíziójával rugaszkodik el a sziklaszirttől, és vájja ezüstjét az ördögfajzat marjába. A fenevad erdőt-velőt rázó, egyszerre félelmetes és fájdalmas üvöltést hallat, aztán megvadulva kezdi el magát jobbra-balra dobálni, mint a betörés előtt álló csődör, hátha lerázhatja magáról a húsába maró böglyöt. Értelem csillant fájdalomtól zavaros macskaszememben.
― Ejnye, hát így kell üdvözölni egy régi ismerőst? ― kontráztam az ismeretlen vaják (talán az a Ríviai…. kicsoda is? Elfelejtettem…) szavaira.
Lehet, őt nem ismertem, de a szóban forgó Eskel-hez volt szerencsém. Bár a kontraktust, aminek kapcsán összesodort bennünket a végzet ― az a szeszélyes luvnya ― szívem szerint inkább elfelejteném.
Nem fog sikerülni, gondoltam, ahogy a mocskosszájú, ellenben felettébb jóképű kolléga igyekezett eltalálni az ördögfajzat nyaki ütőerét, s valóban, nem sokkal, de elvétette. Kár, igazán eposzba illő, végzetes csapás lett volna…
― Anyád picsája a kislány! ― kiáltottam vissza felajzottan, igyekezvén túlharsogni az ördögfajzat keserves üvöltéseit.
Jó, oké, értem, hogy a 30 nyarat megélt seggem nem akkora kunszt, főleg nem a vajákok céhében, de azért mindennek van határa! Sebesen áttapogattam a hátamra erősített felszerelést, hogy lássam, mit használhatok az ördögfajzat ellen. A helyzet azonban nem bizonyult rózsásnak.
― Tőlem szövegelhetsz, ha az segít, de akármit csinálsz, már a rizsán kívül, el ne engedd a markolatot! ― rikkantottam, ugyanis szerszámíj helyett egy törött dárda fejébe akadt a kezem.
Úgy tűnik, a kollega komolyan vette az intelmemet, mert bár az ördögfajzat taktikát változtatva rodeó helyett épp azt a sziklaszirtet használva, amiről a kurafi leugrott ― tényleg pont, mint a betörés alatt álló lovak ― teljes erővel nekicsapta magát, mi több, a rajta egyensúlyt kereső vajákot is. Azt hiszem, ide hallottam a ruganyos csont reccsenését.
Sosem csináltam még ilyet. Egy találatból leteríteni az ellenfelet se nem az iskolám, se nem az én stílusom. De ha most nem sikerül, nem csak a saját, hanem a bajtársam életét is veszélybe sodrom. Holott semmi más bűne nem volt, csupán az, hogy segíteni próbált.
Megmarkoltam a törött dárda nyelét, a sérült vállam magasságába emelve méricskéltem a távolságot és az erőt, amit bele kell vinnem ebbe a támadásba. Ráharaptam a nyelvemre, csak hogy csillapítsam a fájdalmat. Csak egy esélyem van, de gyorsan száműztem is a gondolatot. Az ördögfajzat is valamivel lomhábban mozgott a szirttel való és a következő ütközés közt. Ezt a pillanatot választottam ki.
Elhajítottam a törött dárdát, , az pedig egy villám gyorsaságával szelte át a levegőt, csak hogy beleálljon az ördögfajzat harmadik szemébe. Nem volt tökéletesen pontos, sőt, egy driád vagy tünde valószínűleg beletalált volna épp a közepébe. Az én találatom erősen roncsolta a szemüreget, mielőtt elérte volna a homloklebenyt, és az azon túl rejtező agykérget.
Az ördögfajzat nem kiáltott. Már arra sem volt ideje. Még a megkezdett, reflex alapú izommozdulatok befejeződtek, aztán a tartása megdermedt, majd egyensúlyát vesztve, hatalmas döngéssel ― akkorával, hogy a környező fenyőkről arrébb reppentek a madarak ― elterült.
― Remélem, jól megnézted magadnak az előbbit ― feleltem a kollégának kicsit még felhős hangon, majd a jobbom nyújtottam neki, hogy talpra segítsem. ― Többször ugyanis nem fog sikerülni.

P.S.:764 szóMood: Hym
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Feb. 05 2020, 10:06
Vendég
avatar

Vendég


Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Re: Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert

El ne engedjem a markolatot, jó vicc! Ha ő csüngene helyettem miközben egy falhoz verve klopfolják, akkor is ugyanígy vicceskedne? Nem hiszem.
Ebben az esetben kivételt tettem eltekintve a ténytől, hogy imádom hallatni a hangomat és inkább csak kapaszkodtam, mint hogy az amazonnak válaszoljak valami velős visszavágással. Aminek elkellett - még ha női mivoltából adódóan lassabban is - az már remélem eljutott az agyáig és nem hagy itt szenvedni sokáig.
Láttam ahogy egy tőrt, vagy végtére is valami hegyes rövid eszközt elővesz. Próbáltam szemmel tartani, ha esetleg felém repítené akkor még időben ki tudjak térni előle. Magamban sem bízok hogy eltudnám találni, nemhogy egy jöttment lánykában, aki le is sérült.
Mikor repült a fegyver behúztam a nyakam. Istenekre mondom olyan gyorsan repült az a kibaszott dárda a bestia szemébe, hogy szinte lángcsóvát húzott maga után. Ha én lettem volna a célkeresztben, mire elmozdítom a fejem, már háromszor eltalált volna.
A paripám megingott majd elterült a földön, vele együtt én is. Meglepettségemben köpni nyelni nem tudtam, csak átfordultam és könyökölve feküdtem a leterített ördögfajzat szőrén a közeledő vajáklányt figyelve. A medálját látva tudatosult bennem, hogy egy cicuskával… mit cicuska, vadmacskával van dolgom, aki valljuk meg eléggé szembetűnő teremtés. Hogy a picsába tudtam Eskelnek nézni, az rejtély. Szabad kezemmel végigsimítottam a hajamon, hogy rakoncátlan tincseim visszakényszerítsem megszokott helyükre.
-Rrrrettentő – figuráztam ki a beszédét hangosan szuszogva– pompás helyről volt lehetőségem végig nézni. Nincs kedved csatlakozni? Elég kényelmes.
Kacéran a szemébe néztem miközben megfogtam a kezét, de olyan könnyen és gyorsan segített talpra, hogy esélyem sem volt magamra rántani.
Megigazítottam a ruhámat és leporoltam magamról a szőrt ami beborított. Azt az átkozottat lehet éppen vedlési időszaka közben értük, de valószínűbb, hogy én tépkedtem meg, miközben próbáltam fogást találni rajta.
-Ennek örömére innom kell – szorítottam repedt bordámra, miközben az övemen kutattam fiolák után.
Hamar rádöbbentem, hogy a kis lapítós incidensnek köszönhetően egy fecském, sőt semmilyen főzetem nem maradt, csak törött üvegcsék. Nyelvem alá tettem ujjaim és fütyültem egyet, reménykedve, hogy Trampli megfogja hallani és nem pont valami mókus foglalja le a figyelmét. Szerencsémre hangos nyerítéssel jelezte, hogy oké, rendben, indul.
Közben próbáltam rájönni, hogy az előttem álló nősténymacsek is pszichopata? A beszédhibáján kívül mentális problémái is akadnak? A laza erkölcsök nem probléma, örömmel venném, ha azok a csinos, izmos combok városkapu módjára nyílnának meg előttem.
Ennek a gondolatnak hatására egy pimasz pillantás közepette mértem fel a női attribútumait. Evidens hogy nem vagyok közömbös számára, főleg hogy az életét köszönheti nekem. De hogy milyen fizetséggel szolgál számomra, az még kiderül.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Pént. Feb. 14 2020, 14:14
Karméle La Valette
Karméle La Valette


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
118
Reagok száma :
109
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Kerack

Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the cat and wolf play



Lambert & Karméle @
Fohászkodtam a jó háromarcú Melitele anyácskához, a hajadonhoz, az anyához és a vénasszonyhoz, hogy ha az életben egy találat érhet célba, az ez legyen. Ugyanis fogalmam sem volt róla, hogyan magyaráztam volna meg Eskelnek, amikor újra találkozunk, ha újra találkozunk, ki és milyen körülmények közt terítette le az ördögfajzat helyett a bundás fivérét. Ám imáim végül meghallgatásra leltek ― mondjuk ebben fajsúlyos szerepet játszott az is, hogy a kollega vigyázott a kobakjára ― a bestia pedig a harmadik szem módszeres, és felettébb szerencsés eltalálását követően holtan esett össze.
Nekem is ki kellett pár zilált óhajtás képében engednem a bennem felgyülemlett feszültséget, majd büszkén kihúzva magam a kifejezetten meglepett kollega elé léptem.
― Na, mit nézel úgy? Nem láttál még nőt az életben? ― mondom, míg amaz megigazítja a haját, ahogy azonban kifigurázza a beszédem, rosszallón összehúzom a szemem.
― Azt hiszed, te talán tökéletes vagy? ― öltök nyelvet egy sértett macska gőgjével, de ez el is illan, mi több, egészen bajtársias kacajjá is alakul a ― ha jól látom, farkas ― replikájára ― Talán majd azután, hogy egyikünk sem vérzik, se nem szenved bordatöréstől. ― kacsintottam. Hallottam ám.
Aztán ép karom nyújtom neki, egyenesen és mélyen a farkas szemébe nézve, hogy felhúzzam a bestia földi maradványairól, amint pedig ez megvan, rendezem én is nem csupán az öltözékem, hanem a vonásaimat is. Egész jóképű kurafi.
― Bölcs döntés ― vigyorogtam hasonlóan kacéran, amikor realizáltam, hogy a kollegának egyetlen árva ép fiolája sem marad. Miért is maradt volna? Micsoda pazarlás… Áttapogattam én is az övem, elöl is, hátul is, végül csak előkerült az a fiolára való fecske. A férfinak kínáltam.
― Tessék. A bordádra jobban kell.
Míg a farkas füttyentett a lova után, ellenőriztem magam is, honnan és miért vérzek. És ahogy benéztem a páncélzat váll-lemeze alá, rá kellett jönnöm, hogy a legutóbbi yghern-es kalandom után megvarrosodott, és Mákony által összefércelt sebem bizony hogy-hogy nem felszakadt. Halkan káromkodtam. Szinte hallottam a medikus méltatlan hangját, amint azt kiáltja, „te szerencsétleeeeen”, mielőtt a lemenő Nappal együtt lebukna a horizont alá. Biztos csak a szél volt az.
Míg a farkas lovára vártunk, felpillantottam rá.
― A nevem egyébként Karméle, La Valette-ből. Téged hogy hívnak? ― aztán míg valamivel arrébb mentünk, el az ördögfajzat tetemétől, a ló irányában, újabb gondolat fogalmazódott meg bennem. ― Ha nem jössz, egyedül biztos nem bírtam volna el vele. Köszönöm a segédkezet. ― Ez volt az igazság, nem volt mit szégyellni rajta. A köszönet pedig járt. ― Igaz, hogy itt van valahol a farkasok erődje? Jártam már erre korábban, sőt, még a te Eskeledet is volt szerencsém alaposabban megismerni, de az erődöt sosem láttam.

P.S.:430 szóMood: Additional memory
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Márc. 21 2020, 01:43
Vendég
avatar

Vendég


Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Re: Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert

Láttam én már nőket, de ilyenhez kérem, amilyen most áll előttem, még nem volt szerencsém. Mivel etetik ezeket a macska iskolában, hogy ilyen izomzatot szednek magukra? Legközelebb találkozok Aidennel, muszáj leszek kifaggatni erről. Na meg arra is rákérdezni, hogy ezt az izmos csodát eddig miért tartotta titokban előttem.
A nyelvnyújtása és a nevetése beleillik az iskolájuk tanítványairól kialakított képbe, én mégis csak a játékosságának tudom be, de az is lehet, hogy csak az én véleményemet változtatta meg a hasonszőrű cimborám. Szeretném hinni, hogy mindegyikük olyan, mint ő és eltávolodtak már az elmebeteg, áruló vonaltól. Attól amelyikben ki akarták irtani az egész Farkas iskolát a tornán.
-Nyugi, senki sem az… mondjuk én elég közel állok hozzá. -  büszkén ejtettem egy mosolyt – Szavadon foglak!
Amint sikerült lesöpörnöm magamról a legtöbb szőrt, értetlenül néztem a cicára ahogy nyújtotta felém a fecskét. Hiába kaparnám legszívesebben körömmel a sziklaszirt oldalát a fájdalomtól, azért annyi tartás van bennem, hogy ne fogadjam el, mikor ő is hozzám hasonlóan megsérült a harcban. Merthát erre engedett következtetni a halk káromkodás, meg hogy láthatólag a mellvért alól vérzett, nem pedig az alsóbb régiókból. És egy kis elővigyázatosság sem árt. A táskámban még úgyis van egy kulacsnyi. Nem a legfrissebb, de lusta vagyok naponta főzni, a savanyú ízen kívül meg nem lesz más baja, ha sokáig áll.
-A táskámban még van, csak érjen ide vele az a szerencsétlen. – utasítottam vissza, bármilyen jó szívvel is kínálta, majd a bemutatkozásra bólintottam – Lambert.
Mindenkinek kell lennie valami vezetéknevének, nem? Riviai Geralt, Kaer Morheni Vesemir, La Valetti Karméle. Biztos nekem is volt valami, de már régen elfelejtettem és nem is használtam szerintem soha, csak simán Lambert maradtam. Az is kiment a fejemből, hogy Eskelnek van-e.
Közben megérkezett a felmentősereg is Trampli személyében és odasétáltam hozzá. Ha nem lettem volna Karméle társaságában, biztos nem lépdeltem volna ilyen stabilan, mi több annak is örültem volna, ha vánszorogva el tudok jutni a táskáig, de ilyen ez a férfi büszkeség.
-Őszintén, azt hittem Eskel akar hősködni és nem akartam kimaradni a mulatságból. Akaratomon kívül lettem a nap hőse.
Hiába mondanám, hogy ügyesebben szagolom ki a bajbajutott hölgyeket, mint a lagotto kutyák a szarvasgombát. A nem is olyan rég elhangzott meleg üdvözlésem már régen elárult.
– Áh, itt van.
Sikerült kihalásznom a sok kacat közül a kulacsom és a csatos dugót lepattintva egy jó adagot hörpintettem belőle. Az évek alatt a fülzúgás már csillapodott. Amennyi alkohollal meg edzem a torkomat, szinte már nem is túlzottan kellemetlen ahogy lecsúszik.
-Nem vesztettél semmit. Amúgy nincs túl messze, ha itt átvágsz egyenesen és keletnek fordu… - megakadtam egy kicsit a mutogatásban és immár egész testtel fordultam felé – oda tartasz te is? Eskelhez? - felvontam az egyik szemöldököm.
Lám, lám… mi mindenre fény nem derül. A magányos farkas, mégsem annyira magányos. Vajon mennyire enné az ideg, ha a lánykája velem toppanna be az erődbe? Vesemir meg milyen átkokat szórna rám, amiért macskát vinnék oda?  Történetesen az sem lenne hátrány, ha nem itt a sár meg hó közepén kellene rendbe rakni a sebét, hanem egy fokkal kulturáltabb helyen mert sanszos, hogy a fecske nem lesz elég a gyógyuláshoz.
-Honnan ismered a behemótot? -puhatolóztam, hátha megtudok pár szaftos részletet, amiket az idei télen fivérem fejéhez vághatok.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Május 23 2020, 23:12
Karméle La Valette
Karméle La Valette


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
118
Reagok száma :
109
Join date :
2018. Sep. 30.
Tartózkodási hely :
Kerack

Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Where the cat and wolf play



Kamambert @
A farkas merész feleletére megengedtem magamnak egy véres vigyort. Azt a fajtát, amiről nem tudod eldönteni, hogy az illető tetszését fejezi ki ily módon, vagy menten úgy felrúg, hogy lyukat ütsz az égen.
― Csak bírd a tempót, bundás ― kacsintottam rá kacéran.
Unottan megforgattam a szemem, ahogy a farkas elutasította a fecskés fiolát, pedig nyilvánvalóan szüksége volt rá. De az a fránya férfiúi büszkeség, ugyebár… A jó Melitele anyácska három szép arcára mondom, hányszor hallottam, láttam én ezt már… Ha minden ilyen párbeszédért kapnék egy orent, már rég nem lenne szükségem rá, hogy az Utat koptassam.
― Ahogy akarod, bun--- Lambert. ― vontam vállat, majd visszatettem az üvegcsét oda, ahonnan előkerült ― Az én sérülésem nem olyan vészes, mint a tiéd. Csak friss. Egy medikus fércelt össze ezelőtt pár nappal. Egy yghernnel hozott össze a rossz sors. Megmarta a vállam, a szanitéc meg összevarrta. Az szakadhatott most fel. Össze tudom varrni magamnak. De ha nem a rengeteg lágy ölén kellene, azért mérhetetlenül hálás lennék… ― mondtam mindezt úgy, hogy a végére mág nem is biztos, hogy a sebvarrásról beszéltem.
A fejem csóváltam lemondón, míg Lambert a fecskével teli kulacsa után kutakodott, amint a lova élhető közelségbe ért. Ha egyvalamit megtanultam ezalatt a huszonhat ― lassan huszonhét! ― nyár alatt, amit e átokverte földön sikerült leélnem, az az, hogy egy férfi büszkeségébe nem érdemes beletiporni. Különösen nem egy sérült vajákéba. Pedig tudhatná, hogy egy céhből ― még ha nem is egy iskolából ― valók vagyunk, ha valaki, hát épp én nem szólnám meg.
― Dicsértessék a jó Melitele anyácska szép orcája. Mind a három. ― beismerem, még egy kicsit köpködtem az epét, de nem aggódtam miatta különösen. Tudtam, hogy majd elmúlik. ― A szavaidból ítélve vagy már hazatért a télre ő is, vagy belátható időn belül megérkezik.
Füttyentettem én is Złotynak, a lusta csatakancának, amíg Lambert lekezelte magát egy kupica, a szaga alapján már legalább egy hetes fecskével, csak hogy nekem is meglegyen a hátasom, mire indulni kellett.
Villant egyet macskaszemem, ahogy a farkas kis híján kikotyogta a farkaserődbe jutás útját és módját.
― Csak ha te sem bánod. Amikor utoljára beszéltem a sebhelyes arcúval, azt mondta, bármikor szívesen lát, de az ugyebár ő volt… Mint ahogy a többi macska is valószínűleg kitérne a hitéből, ha hazavinnék egy farkast, nekem bármennyire is nincs ellenemre. Tényleg jó lenne nem a semmi közepén varrócéhet alapítani.
Mindenki, de leginkább az én legnagyobb meglepetésemre Złoty is megkerült, és miután válogatott szitkok széles skálájával, és felettébb alaposan lekorholtam, felhúzódzkodtam a hátára. Nem volt a legszebb lóra szállás, amit valaha prezentáltam, de félkarú vaják nem válogat.
― Milyen intrikus segged van neked, hallod-e! ― a nem is olyan régi, de felettébb szórakoztató történet emlékére elnevettem magam, harsányan, és szívderítően ― Hát, kérlek, az aztán volt egy eset. Egye fene. Elmesélem neked útközben. ― laza kattogással sétára bírtam Złoty-t, de szigorúan a bundás mellett-mögött maradtam ― Úgy esett, hogy Lod-ban akadt dolgom, innen nem messze, de te biztos jobban tudod, hol van, mint én. A helyi elöljáró felbérelt valami agancsos, termetes, időszakos bestiára. Itt basszon meg a villám, ha hazudok, azt mondták, minden pirkadatkor és szürkületkor látni csak, akkora, mint ez az ördögfajzat, amit az imént leterítettünk, és agancsai vannak, mint a lesinek. Ilyenről még csak nem is hallottam sosem, de hát mondom, nyilván megnézem magamnak, már csak kíváncsiságból is! Tábort verek, meditálok, ez meg ― mármint „ez” alatt most Eskelt értem ― fogja magát és az éj leple alatt odaül a tűzrakásomhoz. És nem csak ő, egy harmadik is, egy deres fejű griff mester. Hát én még azelőtt ilyet csak egyszer pipáltam, hogy három vajákot hordjon össze a szél, Gors Velenben, de azok legalább mind vajáknők voltak! Majd azt is elmondom, mert ott meg a te Ciridbe futottam bele. Na, de a lényeg, hogy miután ettünk, ittunk, és nevettünk eleget, felkerekedtünk, hogy beszélünk a kastellánnal a dologról, azt mondták a temetőben megtaláljuk. Meg is találtuk. A földben, holtan. Visszamentünk hát Lodba mindahányan, csak hogy belefussunk a hírhedt vajákgyűlölő Ulrich de…. valami Torma… Quel-Dhorma! Na, belé. A Lángoló Rózsa egyik lovagjába, ahol meg ő tartóztatott fel minket. ― és ahogy így meséltem, a büszke és hideg, smaragdzöld fenyvesek közt egyszercsak egy jól konstruált, de igencsak lelakott kőhalom bontakozott ki a szemeim előtt. A magasba pillantottam ― A többit később elmondom.  

P.S.:714 szóMood: Bullet Station
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szer. Júl. 15 2020, 22:21
Vendég
avatar

Vendég


Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Re: Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert

A mosolynak köszönhetően, amit rám villantott, elszállt minden kétségem efelől, hogy meghazudtolja a macskákat. Ha szívbajos lennék, hátra is hőköltem volna, de csak még jobban felfűtötte a kíváncsiságom lángját.
-Hah, nagy szavak. - legyintettem.
Mi bajunk származhatna egy kis feszültség levezetésből? Elkapni semmit nem fogunk, aggódnunk nem kell a "stressz" kiengedését követő, x hónap múlva fellépő apró-topogó-lábak szindrómától, csak az élvezet és semmi egyéb, káros kísérő. Mondjuk érdekes, hogy az első gondolatom rögtön ez, miután megláttam egy olyan nőnemű fajtabelim, akire nem úgy tekintek, mint családtagra.
-Kemény rohadékok az biztos. Szívesen lógatnám egy yghern fejét az ágyam fölé, de nincs kedvem tűpárnaként szolgálni a brokiloni driádok nyílvesszőinek.
Ha nem is a természet, de Karmi lágy ölén én is bármit levarrnék, vagyis... Ah csak ez a kurva bordám ne fájna ennyire. Igaz, lórúgásként javított a fecske már akkor az állapotom, mikor a nyelvemhez ért, de azért még érzem.
-Nekem mindegy, de az öreg biztos ugrálni fog örömében. - fondorlatos görbe kúszott a szám sarkára.
Nekem édes mindegy, ha meg is tudja bárki is hogyan lehet eljutni az erődbe. Ellustultunk és nem csak a farkasok szaporodtak meg a környéken. Ha az emberfia, akár többedmagával is megpróbálkozik megostromolni, a legrosszabb esetben is az öregnek csak félholtakkal kell harcba szállni. Azokkal meg majd csak elbír még. Ha véletlen pedig tévednék, amire lássuk be bolhaszarnyi esély sincs, akkor is ott lennék és az esélyeik gyorsan átvágnának mínusz értékbe. Na meg tartozik nekem a kisasszony és nem vagyok lovag, hogy egy bokavillantással kísért arccsókért útjára engedjem. Elég csinos kis kardok fityegnek a hátán, szóval ha minden kötél szakad akkor egye fene, elfogadom valamelyiket. Jobb lenne, mint a semmi.
Összeszorított fogakkal felpattantam a lovam hátára és miután megpaskoltam a Trampli nyakát, mellé lépdeltem vele. Fújtatva horkantottam egyet a csodás lóra szállásán. Az előbb játszotta el a sérthetetlent, hogy neki nincs szüksége fecskére.
-Zsámolyra lett volna szüksége a kisasszonynak? Vagy talán bakot kellett volna tartanom?
Jelen állapotban jobban illenénk egy falusi szépkorú kórus tagjai közé, mint a céhünk mesteremberei körébe, de egy ilyen préda után nem is csoda.
Sokféle dicséret érte már a formás hátsómat, de így még nem titulálták. Az intrikus seggfej megnevezés inkább csengett már a fülemben.
A macska mellett lovagoltam és bár magam elé néztem, azért még figyeltem arra, amit mond. Három vaják, három különböző iskolából. Mintha valami rossz vicc kezdése lenne. Jobban örültem volna neki, ha azt mondja, hogy valami malacfejű emberszabású húshegyre bérelték fel és a csattanóban kiderült volna, hogy az a viperák közül Letho volt.
Elmosolyodtam a saját kis csavaromon és az ő történetén is. Köztudott, hogy a fehérnép szája csak akkor áll be, ha betömik és ezt Karméle sem cáfolta meg, de mondott érdekes dolgokat. Egyrészről Eskel mikor vált ennyire szociálissá, Cirivel meg mindenki találkozik, csak én nem, és mióta csoportosulnak így a vajákok? Régebben még egymás torkának is nekiestek volna, csak hogy a megbízásért felajánlott 15 oren egésze a zsebükben végezze.
-A Lángoló Rózsa Rendje? Fatökű banda… és azt mondod, már Kaedwenbe is bemerészkedtek. – komolyan néztem magam elé – Nyitva fogom tartani a szemem. Mindenesetre remélem megleckéztettétek, hogy a vajákokkal ujjat húzott.
A bal karommal köröztem egyet és kinyújtóztam a nyeregben. Egyre kevésbé érzem a fájdalmat a bordáimnál ami kellemes fordulat.
-Megérkeztünk. Nem mintha a várszoroson árgus szemek lesnének minden közeledőre, de azért maradj a közelemben, ha nem akarod kipróbálni a sziklaugrást víz nélkül.
Megszaporáztam Trampli lépteit és beügettem a belső udvarra. A várárkot átszelő leengedett felvonóhíd és felvont kapu arra engedett következtetni, hogy nem én vagyok az utolsó és idén nem próbáltak meg szívatásból kizárni. A hurkolófához kikötöttem Tramplit. Mivel másik lovat egyáltalán nem láttam így valószínű, hogy korai vagyok és Vesemir meg éppen vadászni ment, vagy valamit még elintéz mielőtt megint bevackolja magát a kandalló elé. Karmélével szembe fordultam miközben hátrálva lépdeltem oldalra kitartott kezekkel.
-Üdvözöljük a farkasok erődjében. Elszórtan leomló toronydarabok várhatók az év bármely napján, fejre vigyázzunk.
Nem teljesen egyértelmű a nézéséből, hogy lenyűgözte vagy undort váltott ki belőle a rom, amiben minden télen meghúzódunk. Megvártam amíg kiköti ő is a kancáját és beér, aztán felsiettem a bejárathoz. Amíg vérzik addig nem lenne okos nézelődni. Ha már össze lesz foltozva, akkor majd azt csinál amit akar. Drámaian ki akartam nyitni az ajtó mindkét szárnyát, de az egyik beragadt. Már miért is ne ragadna be! Belöktem az egyiket és kint maradtam, mintha a másik szárnyra csak támaszkodnék és úriemberként az első pillanattól kezdve az lett volna a tervem, hogy előre engedem a hölgyet.
Vissza az elejére Go downBevésődött: Kedd Nov. 03 2020, 00:36
Ajánlott tartalom




Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert Empty
Re: Where the Cat and Wolf play - Karméle & Lambert

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Child's Play - Orianna & Fricska
» A Labirintus Őrei - Thorstein & Lambert
» Az a teliholdas május éj - Lambert & Randgír
» A Lambert nóta
» Farkasok dala - Vilkas & Lambert

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Archívum :: Archivált játékok :: Félbemaradt játékok-
Ugrás: