World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
A staff
I know what you want Latest?cb=20170716122041 I know what you want SwX5v3I I know what you want Latest?cb=20170716090400
Tedd Deireadh
Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.

Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.

Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.

Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.

Leltár?: Wilkina és Geralt arra ér vissza Kaer Morhenbe, hogy épp ürítik ki a kaedweniek. Henselt parancsára a továbbiaknak katonai erődítményként tartanak igényt az erődre. Kisebb alkudozás és tárgyalás után Kaer Morhen hivatalosan is állami tulajdonba kerül.

Ismerős szörnyetegek: Ciri és Geralt egymás nyomára bukkannak Toussaint-ban és találkoznak a Tó Úrnője óta először újra. Közösen indulnak tovább.

Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.

Temeria
Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.

Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.

Lyria és Rívia
Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.

Elfeledett vér: Meve látogatást tesz az újraépülő Ríviában, mit sem sejtve róla, hogy az őrmester, aki neki jelent, szegről-végről rokona.

Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.

Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.

Dol Blathanna
Semmi személyes: Dethmold, Henselt küldötte sértett hangú diplomáciai levelet, illetve ajándékként egy levágott tünde fejet kézbesít Francesca Findabair hercegnőnek.

Sub Rosa: Francesca Findabair magánaudienciája tanácsosával és diplomatájával, Irvach Valith-tal.

Tír na nÓg: Francesca Findabair hírét veszi egy különös érkezésnek, és abban a hitben, hogy Ciri-re bukkant, meghívja magához. Elyon, Ysgith medikája ugyan nem Cirilla, de a történetük menthetetlenül összefonódik, amikor kiderül, hogy mindkét fél számára idegen a másik otthona.

Elaine tedd a'taeghane: Arryn Farven igyekszik Enid Findabair bizalmába férkőzni, azzal a szándékkal, hogy a megfelelő alkalomban megmerényelhesse.

Nilfgaard
Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Cirilla császárné, Eskel, Karim Igramil, Vernon Roche, Wilkina

A legtöbb felhasználó (18 fő) Vas. Márc. 22 2020, 19:24-kor volt itt.
Latest topics

✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Vilkas
Today at 20:40


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Veltynger
Today at 17:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Condwiramurs
Today at 15:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Hránia
Today at 15:04


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Condwiramurs
Today at 13:27


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Luna Smok
Today at 09:33


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Karméle La Valette
Yesterday at 15:02


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Wilkina
Yesterday at 09:29


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Axel Walardeb
Szomb. Szept. 19 2020, 17:48


✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧✧
I know what you want Emptyby Ríviai Geralt
Pént. Szept. 18 2020, 18:56

Tagjaink
Fél évszázad költészete

Share
Serir
Serir


Kitüntetések :
I know what you want A_fzve10I know what you want Zurzde10I know what you want Bzerdo11I know what you want Dopple10
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
19
Join date :
2020. Jan. 25.

I know what you want Empty
I know what you want




Sauges Serir




Fonetikus kiejtés:


Szaugesz Szerír

Becenevek

 Szőkeség, Főnök, Kölyök Eclee számára, Sir, Saug

Életkor

32

Látszólagos kor

26

Csoport/faj

Közrendü, Félelf

Foglalkozás

Információkkal üzletek


Különleges képességek/faji adottságok


Fél elf véremnek hála lassan öregszem és mellé jóképű is vagyok. Természetesen mesterein forgatom a kardom, ezt az oktatom, - jómagam a tükör előtt -, is megmondta. Az életem ért váratlan fordulatnak hála, megtanultam kihasználni az árnyékokat és az éjszaka sötétjét.

Jellemrajz


Nappal egy jómódú és modorú kereskedő vagyok, de este... Este... Akkor leginkább alszom, mind minden értelmes élőlény. Többnyire a saját világnézetem normáit követem és másoknak kissé szabad lelkűnek tűnhetek. Olyannak, aki nem vesz komolyan semmit és csak játszadozik mindennel. S igazuk van! Többnyire, habár ez arra is jó, hogy meglepjem őket. Nem mondanám, hogy megbízok másokban, de szeretek alapos lenni és kideríteni mindent, amit csak lehet. Ezen a téren alapos vagyok és ezt belém nevelte az utcai élet, amit választottam.

Megjelenés


Szőke hajú, ami néha fehérnek tűnik,, átlagos magasságú fiatalember lennék, aki talán kicsit vékonynak is tűnhet, ám a látszat néha csal. A könyvet sem borítójáról ítélik meg, hanem az áráról. Elf vonások szerencsére nem igazán látszódnak meg rajta, maximum az enyhén hegyes fülek. Ám ez olyan csekély, hogy nem igazán szokták észrevenni és akkor sem kötik össze a félvérséggel. Oldalamon húséges kardommal járok és kelek, nélküle nem szívesen hagyom el a házam.

Előtörténet


Ugyanúgy kezdtem, minden utcagyerek. Volt családom, ameddig úgy nem gondolták, hogy nincs rám szükség. Az az inkább csak anyám gondolta, aki egyedül nevelt, apám nélkül, akit alig láttam. Mindent fontosabbnak tartott, mint engem. Mindig hideg tekintetet és fagyos szavakat kaptam tőle. A szeretet legkisebb jelét sem mutatta felém soha, egyszer sem. Inkább éreztem gyűlölet és undort felőle, de azt minden egyes alkalommal. Hiába születtem egy jobb módú családba, nem kaptam túl sok oktatást. Minden egyes családtag utált és a puszta jelenlétem sem szerették. Nem kell mondani, hogy nem éppen kellemes gyerekkor. Nem is meglepő, amikor megragadtam azt a lehetőséget, ami elém tárult. Megszöktem és ott hagytam őket egy utazás alkalmával. Azt sem tudtam, hogy hol is vagyunk és mennyire van az messze az otthonomtól, de nem ismertem a környéket, így jó helynek tűnt.

Mindössze annyit tudtam róla, hogy egy meglehetősen nagy város, ahol sokan élnek. Így aztán rendkívül jó helynek tűnt számomra, ahol kezdeni tudtam valamit magammal és hátam mögött hagyni azt a hideg börtönt, amiben eddig éltem. Nem lehettem több tíz évesnél, egy gyerek, aki semmit és semmiről nem tudott. Milyen lehetőségeim voltak? Lopás... Csak és kizárólag lopás. Így hát alig pár nap alatt találtam egy hozzám hasonló gyerekekből álló utcai bandát. Többségüknek nem voltak szüleik, vagy kidobták őket. Nem meglepő módon hamar beilleszkedtem közéjük, habár volt családom, de nem igazán mondanám kellemes helynek, amit otthonnak hívnál. Ezekután mindent elkövettem, hogy itt elfogadjanak, még ha az nem feltétlenül volt törvényt követő mód. Minden nap harc volt azért, hogy a holnapot megérjük, de valahol mégis vidám és érdekes. Természetesen nem egyszer vertek bucira a katonák, ha elkaptak, de kihevertük és folytattuk azt, amit addig tettünk.

Ezen évek alatt azon gyerekek, akik kaptak némi oktatást tanították a többit, így engem is. Ennek hála megtanultam írni és olvasni, akárcsak számolni. Mint kiderült, az utóbbihoz kifejezetten jó érzékem volt, így onnantól ezt próbáltuk kiaknázni, amint idősebbek lettünk. Megjelentek a csalások és a svindlerkedés, amihez a kinézetem nagyban hozzá járult. Kifejezetten jóképűnek mondtak a többiek, így mindig előtérbe toltak. Alig pár hónap elteltével már volt egy saját kis házunk a város szélén. Ami, mint utólag kiderült, Nilfgaard volt, ami nem igazán a magam fajtának való hely, bár ezt akkor még nem tudtam. Így hát csak tettem, amiben egyre jobb lettem. Pénzt csaltunk ki emberekből, olyan üzleteket kötöttem, amiből mindig mi jöttünk ki jól és nem meglepő módon, kölcsönöket osztottunk ki.

Pár év elteltével a városi alvilág egyik híresebb bandájává váltunk, akik keze alatt nem kis összegek fordultak meg. Mondhatjuk azt, hogy utca kölykökből egy jobb módú társasággá váltunk. Persze ez meghozta a figyelmet is a nyakunkra. Egyre több embernek böktük a szemét és ez egyre jobban lehetett érezni. Napról, napra kezdtem azt érezni, hogy valami vagy valaki nagyon el akar kapni. Így arra döntésre jutottam, hogy ideje meglépni mindazon tudással, amit magamra szedtem az évek alatt. Beletanultam a kardforgatás művészetébe, a csalásba és az üzletelésbe. Ezeknek hála jutottunk el oda, ahová és sikerült meg is tartanunk a helyünket. Viszont éreztem, hogy menni kell innét, ezért hát fogtam némi pénzt és eltűntem. A bandának hagytam egy üzenetet és biztos voltam benne, hogy megértenek.

Jött jó pár év vándorlás és világlátás, meg persze ügyes kis trükkök tömkelege, amivel szépen meg tudtam élni. Meg persze a galibák és kardpárbajok sem kerültek el. Tagadhatatlan, hogy volt jó pár húzós esetem, amikor igazán közel került hozzám az a sötét alak a lapáttal. Viszont valahogy mindig sikerült kicsúsznom az ujjai hideg szorítása közül. Szépen lassan sikerült eljutnom egy kellemes városba- Nekem való hely ez, ahol tiszta lapokkal kezdtem neki az életnek. Többnyire tiszta lapokkal. Vizima-ban meglehetősen könnyű megélni, ha meg vannak a trükkjeid hozzá és nekem meg voltak, vannak.

Itt aztán megint csak kifejezetten jól jött a nagy városban megszerzett tudásom, hogy kiépítsek kapcsolatokat. Üzleteket kötöttem, különféle megbízásokat fogadtam el. Pár hónap elteltével sikeresen szert is tettem egy kis telekre, ami az utóbbi hetekben arról lett híres, hogy szellemek járják. Természetesen ez nem így volt és csak én hintettem el ennek a morzsáját. Ennek hála meglehetősen jó áron tudtam megszerezni. Bár tény, hogy a ház, ami rajta állt nem volt éppen jó állapotban és a telek sem mondható annyira nagynak. Viszont mostanra kezdtem eljutni oda, hogy az illegális kis ügyletekből át kéne menni a legálisakba. Törvénytisztelő állampolgár képét felvenni és úgy élni mindennapokat. Ez tagadhatatlanul egész jól alakult, persze a berögzült szokásokat nem sikerült túlzottan levetni. Ez néha okozott némi fejfájást, de sosem túl sokat.

Idővel viszont valami elkezdte fúrni az oldalam és nem egy rosszakaróm kardja volt az. Egyre biztosabb voltam benne, hogy valami nincs rendben velem, hogy valami oknál fogva különb vagyok azoknál, akik körülöttem vannak. Ez az érzés nem hagyott nyugodni és napról, napra egyre jobban foglalkoztatott. Így aztán úgy döntöttem, hogy ismét útnak indulok. Eladtam a kis birtokom, hogy megtudjam, mi is vagyok valójában. Egy dolgot tudtam a szüleimmel kapcsolatban, hogy valahol Nilfgaard közelében éltek és jómódú család voltak, ha még nem mentek tönkre. Meg anyám és a család nevét, amit nem voltam hajlandó kiejteni, ha csak nem kell a keresésem során. Természetesen már rég nevet változtattam... Igazából, már jó párszor változtattam nevet. Szükséges lépesek voltak ezek ahhoz, hogy életben maradjak.

Kellően hosszú után végül elértem a birodalom fővárosát, a helyet, ahol oly sokáig éltem. Nem voltam biztos benne, hogy találok-e ismerős arcokat, de abban igen, hogy nem feltétlenül kéne úgy járkálnom, mint régen. Így aztán miután megváltoztattam a hajam színét, belekezdtem a kutakodásba. Nem volt könnyű dolgom és erre hamar rá kellett jönnöm. A régi banda, aminek a tagja voltam teljesen megszűnt és láthatóan szétszéledtek, akik voltak olyan szerencsések, hogy időben léptek. Egy részüket elitélték és nem lett jó végük. Hiába, nem kevés pénzel játszottunk és ennek meg is lett az eredménye. A tudat, hogy ehhez nekem is bőven közöm volt, nem okozott sok boldog pillanatot. Viszont most már nincs mit tenni, ami megtörtént, megtörtént.

Hosszú hetek munkájával végül sikerült kiderítem, hogy hol is él a családom, már ha lehet annak mondani őket. Mondjuk az ő vérük folyik az ereimben és akár akarom, akár nem, tény. Hiába akarom ezt mindenféle módon tagadni, akkor sem fog megszűnni. Viszont a nyomasztó kérdésekre válasz akarok kapni, akár tetszik nekik akár nem. Miután elértem a birtokukat meglepettem láttam, hogy valóban jómódúak. Nem éppenséggel kicsi házban élnek és nem is kevés szolgáló segíti őket. A kapunál ráadásul kettő őr állt meglehetősen unott arccal. Elsőre nem akartak beengedni, ám végül meggyőztem őket és így könnyedén lépkedtem az impozáns kertben. Nem tagadom, egészen jó kis hely ez, viszont a hideg is kiráz tőle. Miután sikeresen be is léptem a házba, egy szolgáló jött elém, hogy mégis mit keresek itt. Nem gondolkoztam sokat a válaszon, a ház úrnőjét, anyámat. Meglepődött, amikor a teljes nevet elmondtam neki, jól csengő álnév volt pedig, majd bevezetett egy fogadó szobába. Még ilyenük is volt, elképesztő.

Pár perc várakoztatás után végül megjelent az a nő, aki életet adott nekem. Öregebben, ám továbbra is fent tartott állal, mint valami kék vérű fontos személy. Elmosolyodtam egy kicsit és úgy döntöttem, hogy játszom vele egyet. Úgy tettem, mintha nagy kereskedő lennék, aki üzletet akar kötni a családjával. Persze ez mind arra ment ki, hogy egy kicsit kutakodjak utánuk. Kíváncsi lettem arra, hogy hová jutottak és hogy miképp is éltek miután én megléptem. hogy miképp is éltek miután én megléptem. Miután mindezt megtudtam, feltettem a nagy kérdést, hogy ki is vagyok valójában. Azt az arcot a mai napig nem tudom elfelejteni. Az értetlen kifejezést, majd a döbbenetet, ami félelemmel párosult. Bár utóbbit nagyon nem értettem, hiszen semmi rosszat nem akartam számára, mindössze magamról akartam többet tudni. Nagy nehezen végük kinyögte, hogy félrelépett egy elf-vel és ennek eredménye vagyok én. Így sok kirakós a helyére került, ami eddig az asztal szélén volt. Ezután nem láttam értelmét, hogy ott maradjak, így elhagytam a házat, amit láthatóan senki sem bánt.

Ismét neki indultam a nagy világnak, hogy megtaláljam a helyem azzal a tudattal, hogy sehol sem fognak elfogadni. Sem az emberek, sem az elfek. Nem feltétlenül tetszett ez a gondolat, de nem igazán tudtam mit tenni elenne. Viszont ezzel együtt elkezdett motoszkálni egy ötlet a fejemben. Mi lenne, ha mégis elfek között próbálnék megélni. Semmivel sem lenne könnyebb, mint az emberek közt, sőt inkább nehezebb, jóval nehezebb. Ám legalább kevésbé meglepő egy lassan öregedő személy. Maga az elképzelés még jónak is tűnik, de valahogy mégsem tetszik úgy igazán. Valami olyan hely kéne, ahol nyugodtan el tudok éldegélni és tenni a dolgom, mint eddig. Kereskedek és élvezem az életet. Mire Dal Blathanna közelébe jutottam elvetettem a tervemet, hogy errefelé keresek egy csinos kis házikót. Szeretném megtalálnom azt a helyet, ami tetszik és az nem itt van.

Ezen döntésem meghozatala után egy ideig kardforgató képességemből éltem. Ez a fajta életmód nem igazán volt idegen számomra, ahogy egy élet elvétele sem. A fővárosban sok dolgot meg kellett tenni ahhoz, hogy életben maradjunk és ez néha más életét jelentette. Előbb vagy utóbb szembesülnöd kell ezzel és ami azt illeti, nem bánom, hogy nekem előbb volt. Némileg jól tette a sors, hogy ezt még gyerekként, fiatalon kellett megtanulnom és nem idősebben szembesülnöm azon érzésekkel, amik ezzel járnak. Ennek hála nem okozott különösebb gondot néhány banditával elbánni. S ami azt illeti, kifejezetten jól is ment ez a fajta, kis élet. Mindamellett, hogy rendkívül jó kapcsolatokat építettem ki különféle kereskedőkkel, akik barátként tekintenek rám a mai napig. S ezen kapcsolatok alapozták meg azt az életet, amire vágytam.

Pár évnyi zsoldos testőrködés után eljutottam Beauclair városába és mit ne mondjak, lenyűgözött a környezet. Elképesztő mód megfogott a hely és hangulat, amit árasztott magából. Így hát nem is gondolkoztam sokáig, elkezdtem egy jónak tűnő kis helyet keresni számomra. Ez, mint kiderült, korántsem olyan egyszerű. A sok kék vérű nyápic nem nagyon örül egy új szomszédnak, aki ráadásul nem is hozzájuk hasonló. Annyira irritáló volt néhány, hogy voltak alkalmak, amikor rendesen türtőztetni kellett magamat, mielőtt még nekiesek. Hamar rá kellett jönnöm, hogy máshonnan kell ennek nekikezdeni. Ezért hát nem volt más megoldás, mint a városban keresni egy elhagyott lakást és ez sem volt éppen egyszerű mutatvány.  Újabb gondolkodás és ötletelések tömkelege következett. Tetszett a környék, de az a mennyiségű hátba szúrás, amit a nemesek elkövettek, már kevésbé. A törvény árnyékában töltött évek megtanítottak pár dologra, így tudtam, hogy itt nem lennék jól látott szomszéd. Fogtam hát a kis táskám és ismét útnak indultam, megint.

Végül valami oknál fogva Oxenfurt-ban kötöttem ki, a tanulni vágyok városában. Ami azt illeti, annyira nem állt messze tőlem ez. Mindig új dolgok után kutattam, legyen az akár titok, akár tudás, akár pénz. S ezt ezen a helyen kifejezetten könnyűnek éreztem kivitelezni, hála a könyvtárnak és a sok diáknak a jómódú családokból, akik néhány kupa sör után szívesen beszéltek erről és arról. Itt sem volt könnyű lakható házat találni, viszont néhány hét tapogatódzás után sikeresen találtam egy kellemes kinézetűt. Egy jó állapotú, kétemeletes lak, nem túl nagy, nem kirívó, de azért nem is túl kicsi. Földszinten konyha, ebédlő és nappali. Emeleten hálószobák. Megláttam benne a fantáziát, miután először betettem a lábam. Tudtam, hogy ez kell nekem, viszont nem csak én néztem ki. Ezért hát valamit tenni kellett a másik érdeklődővel, akiről nagyom hamar kiderült pár mocskod dolog. Pont amire nekem szükségem volt. Kihasználva ezen információkat eltávolítottam és már enyém is lett a kis házikóm.

Ezt követően elkezdtem felkeresni azon kereskedő ismerősöket, akiknek a testőrük voltam pár útjuk alkalmával. Pár levélváltás után nem egy sikeres megállapodás született meg. Így hát megkezdtem a kereskedői életem Oxenfurt városában kihasználva a tanulói fiatalság által kifecsegett információkat a családi bizniszükről és helyzetükről, hamar lettek jó ügyfeleim. Pár hónap elteltével már folyamatosan jöttek és mentek a levelek az üzletekkel kapcsolatban. Az alvilági utcakölyökből egy üzletemberré avanzsáltam. Mindig elmosolyodva néztem ki a lakásom ablakán Pontar folyóra és közben múlton gondolkozva. A családom vajon mit szólna most hozzám? Oh, hogy ez mennyire egy fölösleges gondolat volt, amire kár volt pazarolni az időmet, de valahol mégis előjött. Hiába bántak velem rosszul, családom voltak ők, még ha le is tagom őket, de csak én őket.

Alig fél év elteltével egy igazán érdekes levél felett ücsörögtem a ropogó tűz mellett a nappalimban. A levél, anyámtól jött. Valami utón módon megtudta, hogy hol vagyok és hová jutottam. Miután elolvastam nagyon gyorsan leesett, hogy mit is akar. Megneszelte a sikereimet és úgy gondolta, hogy ezt ki kell használnia. Ezért hát írt egy mézes mázas levelet, amivel megpróbált visszacsábítani. Jól tudtam, hogy mire megy ki a játék és mik a szándékai ezzel. Viszont nekem semmi kedvem nem volt kapcsolatba lépni vele, ám jómodor szabályainak megfelelve megfogalmaztam egy választ. Udvariasság minden módszerét felhasználva írtam le neki mindazt, ami bennem volt. Röviden, hogy nem szándékozok visszatérni és folytatni azt, amit ők csinálnak. Ezzel azt hiszem lezártam mindazt, ami kisértett. Család, ami bár ne létezne, vagy bár előbb kidobtak volna és akkor megmentek a sok szenvedéstől, amit a hideg és undorral teli tekintetük adott számomra. Tökéletesen megvoltam nélkülük és ezen a helyzeten nem is akartam változtatni.

Viszont ezzel csak én voltam így, ők másképp gondolták a dolgot. Pár hét elteltével meglepő vendéget fogadtam, mivel majdnem betörte a ház ajtaját, annyira verte. Apám és anyám álltak előttem, mögöttük két kisérővel. Tagadhatatlan, hogy igencsak megleptek ezzel, bár ezt az arcomon nem láthatták. Kifejeztetetten kellemetlen helyzetbe kerültem, ha elküldöm őket, annak biztos, hogy híre megy, aminek nem örülnék. Így nem maradt más, behívtam őket. Éreztem a két izomagy tekintetét magamon, ahogy végig mértek, pontosan tudtam, hogy mi célt szolgálnak. El akarnak vinni magukkal és ha kell, akkor erőszakkal teszik meg. Apró mosoly játszadozott az arcomon, mivel a könyvet sosem a borítójáról kell megítélni. Lehet, hogy nem vagyok nagydarab és izmos, de ezt a kettő melákot gond nélkül le tudom gyűrni. Miután bekísértem őket a nappaliba az egyetlen szolgám jelent meg, aki teát és süteményt tett le elénk az asztalra.

Eclee-n kívül nem volt más szolgáló személyzet a házban, egyedül csak ő volt. Ez leginkább azért van, mert a házi munka nagy részét megcsináltam magam, amikor nem látta, mert akkor aztán hallgathattam napestig. Őt is csak azért vettem fel, mert már nem volt hová mennie dolgozni. Nem éppen egy fiatal emberről beszélünk, ám ez korántsem szabad, hogy megtévesszen. Úgy mozog, akár egy huszonéves fiatal, ami igazán meglepő lehet. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ő sem teljesen ember. Olyan, mint én, habár ezt csak hónapokkal a felvétele után tudtam meg, véletlenül. Viszont, amikor elmondtam neki, hogy ebben megegyezünk, akkor kialakult benne egy erős lojalitás felém. Hű szolgáló, akire mindig számíthatok és aki nem fél kioktatni, amikor ennek szükségét érzi.

De vissza a családi látogatásra. Egy kis beszélgetés után eljutunk arra a pontra, ami miatt idejöttek. A céljuk pontosan az, amire gondoltam. Vissza akartak vinni magukkal, hogy jobban felvirágoztassam őket, hogy még jobb körülmények közt élhessenek. Kapzsiság égett a szemükben és megvetés, felém, azért, ami vagyok. Most viszont, ahogy sikeres lettem és jó módban élek, megjelennek. Annyira tudni lehet, hogy mit akarnak, hogy azon már nevetni tudnék, de nem teszem. Úriember módjára állok hozzájuk és úgy is folytatom le velük a beszélgetést. Semmi kiabálás, semmi kapkodás, csakis kimért szavak. Ez rájuk egyre kevésbé igaz, látszik rajtuk, hogy egyre jobban fogy a türelmük, ahogy haladunk a beszélgetésben. Szinte már mindent megígértek nekem, ha visszamegyek velük és én úgy is tettem, mint aki elgondolkozik az ajánlaton. Természetesen csak játszadozom velük és egy kicsit még élvezem is ezt a helyzetet.

Nem kellettek órák, hogy az úgynevezett apám igazán ideges legyen és ennek jelét is mutassa felém. Ordibálni kezdett velem, hogy mégis mit gondolok, hogy ki vagyok én és ha ők nem lennének, akkor egy senki lennék. Ekkor elnevettem magam, majdnem a könnyeim is kifolytak olyan jót nevettem rajtuk. Olyan jól esett, hogy azt elmondani sem lehet és az arc, amit akkor láttam, felejthetetlen. Az a düh, ami fellángolt bennük és a meglepettség édes keveréke. Ezután csak még inkább kiabálni kezdett velem és ekkor kezdtem megunni őket. Felálltam hát és távozásra kértem őket. Ez meglepő módon nem történt meg, egy lépést sem tettek meg. Ellenben a kettő mafla megfeszült, mint akik ugrásra készek. S nem is kell sokat várniuk a parancsra, hogy kötözzenek le, hogy el tudjanak vinni. Ez mind szép és jó, de csak elméletben fog működni.

Hiába nagydarabok az nem sokat jelent, ha tudod, hogy miképp mozogj ellenük. Ennek hála az elsőt, aki rám akarta vetni magát, hogy lefogjon. A fürgeségemnek hála könnyedén kitértem előle és a lendületét használva ellene a falnak vezettem. Szép nagyot koppant az tagadhatatlan, szép nagy púp is lesz utána abban is biztos vagyok. A másik viszont egy lépést sem tesz, hála Eclee-nek, aki nem bírt nyugton maradni és tőre a félajtó nyakánál enyhén bele is vágva bőrébe pihent. Tudtam, hogy nem fogja nekem hagyni mind a kettő testőrt, pedig jó móka lett volna. Természetesen másik kettő kikerekedett szemekkel néztek ránk és nem értették, hogy mi is történik. Láthatóan nem erre számítottak, nagyon, de nem. Így hát ismét megkértem őket, hogy távozzanak. Most szó nélkül megtették nekem, nagy nehezen és nem sietősen.

Az ajtóban még elmondtam nekik, hogy soha többé ne keressenek, ha jót akarnak maguknak. Soha. Láthatóan végül csak sikerült elérnem, hogy békén hagyjanak és eltűnjenek. Ezután visszatértek a békés napok és üzletelések komornyikom morgolódásával. Élem azt a nyugodt életet amire eddig is vágytam, megszabadulva azoktól, akik ezt nem igazán tették lehetővé számomra. Azon családnak nevezett emberektől, akik egy csöppet sem törődtek velem, csak saját magukkal. Önző és kapzsik voltak, nem többek. El se tudom hinni, hogy anyám miképp is tudott félre lépni egy elf-vel, bár lehet, hogy ebből is hasznot húztak maguknak. Aztán ennek a mellékterméke lettem én egy számukra haszontalan fattyú. Azt a tehetetlenség érzést, amit akkor éreztem, azon évek alatt, nehéz leírni.

Természetesen ez a nyugodt kis életmód nem tartott sokáig, mivel a komornyikom furcsán kezdett el viselkedni az egyik napról a másikra. Ügyetlen lett, ami nem rá jellemző rá. Egy olyan személy, aki egy porszemet is meglát a sötétben, nem lesz csakúgy ilyen akármitől. Nem kevés nyaggatás után szólalt meg végül, bár az sem volt sok és mellé a kezembe nyomott egy levelet. Ebben egy, nem túl szép kézírással írva állt egy név és pár sor, benne egy újabb névvel, egy nőével. Kérdőn néztem az előttem álló férfira, akin láttam a félelem és aggódás jeleit, amit eddig sosem mutatott. Miután beszélni kezdett végül, hamar kiderült, hogy a feladó, valószínűleg a lánya. Ez tagadhatatlanul meglepett, mivel nem gondoltam volna, hogy volt ilyen féle kapcsolata. Levélből megtudtuk, hogy leányzó elindult Oxenfurt-ba és nagy valószínűséggel már itt is van. S miért ide, mert az anyja ezt az egyet tudta az apjáról, hogy itt lesz.

Így hát elkezdhettünk kutakodni utána és ezt az sem könnyítette meg, hogy kinézetéről semmit nem tudtunk. Mindössze annyi volt nyilvánvaló, hogy ő is félvér és kicsit erősebbek az elf vonásai, mint apjának. Ez azért nem túl sok, amin el lehet indulni, de több mint a semmi. Nem volt más, mint elővenni azon kapcsolatokat, amik ilyen esetben jól jönnek. Egy őrparancsnok, akinek egyszer nagy segítség kellett. Egy prédikátor, ki majdnem saját prédikációja áldozata lett. S azon szemek, amik mindent látnak, az utca gyermekei. Egy kereskedő nem csak a portékaival szerez hasznot magának, hanem kapcsolatokat épít, amik idővel hasznosak lehetnek. S én mindig kellő hangsúlyt fektettem erre, sosem lehet tudni, hogy mikor jön jól egy barát.

Ennek hála gyorsan meg is lett a leányzó, csak pont rossz helyen. Egy köztudottan nőfaló nemesnél, aki inkább egy szadista paraszt, mintsem ember. Jó ideje ismerem már, szerencsére csak hírről, de nem a jó fajtából. Nem ritkán szerez meg magának fiatal lányokat mindenféle eszközzel, amit csak használni tud. S miután megunta a játékot velük, a vadak közé veti őket. Szerencsésebbek csak gazdát cserélnek és talán még élhetnek tovább. Igen, gazdát, mert az az élet olyan, akár egy rabszolgáé. Még annál is rosszabb, sokkal rosszabb. Nem is gondolkoztam sokáig, hogy mit is teszek, mert a komornyikom se tette ezt. Láttam a szemében a dühöt és azt a mindent elpusztítani akaró haragot, amihez már volt szerencsém párszor a múltban. S volt eset, amikor ellenem irányult. Viszont azért azt még sem tehettük meg, hogy csak úgy berontunk az ajtón és ledöfjük a szarházit, még ha ez a terv igazán jól is hangzik. Nem feltétlenül lenne ez jó számunkra és ezt egy kellemetlenül hosszú fejmosás után Eclee is megértette.

Ennek hála sikerült egy jobb ötletet kitalálni, hogy miképp bánjunk el vele. Még aznap éjszaka elmentünk a házához és kis megfigyelés után belopakodtunk hozzá. S ez kifejezetten könnyen is ment, hála az előzőleg küldött édes bornak, ami csak úgy megjelent az ajtóban. Az összes őr aludta élete álmát, mintsem tudva arról, hogy mi történik körülötte. Úgy horkolt egy-kettő, hogy nem értem, miképp nem ébredt föl a mellette lévő. Bár ez csak az altatószer hatását mutatja, aminek a receptjét jól elraktam, hátha hasznos lesz még a jövőben. Némi barangolás és alvó embereken való átlépkedés után el is értük a nemes szobáját. A részeg disznó az ágyon volt kiterülve, alatta egy szerencsétlen lánnyal, aki kicsit unott arccal nézte a plafont. Leginkább azért, mert az úr nem éppen könnyű és kicsi, így nem tudta lelökni magáról. Viszont, amikor meglátta Eclee-t, elsírta magát és csak egy szót mondott; “apa”. Az öreg könnyeit is most láttam először és miközben azokkal küzdött, én az alvó részeggel.

Nagy küszködések és beszórogatások után végül segítséget is kaptam és kiszabadítottuk a hajadont, akire pont az akció előtt estek rá. Néhány ruha keresése után meg is fogtuk a disznót és elkezdtük a tervünk másik felének a kivitelezést. Nagy nehezen felraktuk egy lóra és a város központjába vittük úgy, ahogy van. Ott egy kis festői művészet segítségével hagytuk magára. Oxenfurt lakóinak jó reggelük lesz, amikor meglátják. Közben mi is jokat kacagunk rajta, ám ezzel együtt egy személlyel nöt a velem lakok száma. Nem mintha nem lenne elég szoba, mindössze egy női lakótársra nem számítottam. Főleg, hogy a komornyikom lánya és akárhányszor felé nézek, szinte érzem a tekintetét a tarkómon. Vannak napok, amikor kifejezetten idegesítő tud lenni ez a féltés, de tagadhatatlan, hogy egészen jó szobalány lett belőle. Pedig nem is akartam felvenni senkit erre a posztra, nos a másikra sem, ám az élet mindig másképp dönt.

S wrra döntésre se kell sokat várnunk, miközben Alfri-t tanítottuk szabadidőnkben. Apja a házimunkát, én pedig a kardok dalát, amiben néha Eclee is besegített. Leginkább azért, mert nem akarta, hogy kettesben maradjunk. Szerintem túlzásba viszi a féltést, de nem az én gyerekem, így aztán sok jogom nincs beleszólni. Amit attól függetlenül néha megteszem csípős megjegyzések által. Ám semmi nem tart örökké és ezt már nem egyszer tapasztaltam meg. Ahogy teltek a napok, egyre kevésbé éreztem magam komfortosan, de nem tudtam megmondani, hogy miért is lehet ez. Szerencse vagy nem, nem kellett sokat várnom, mire megjelentek azok a felhők. Ahogy teltek a napok, egyre jobban lehetett érezni a feszültséget a levegőben. Hiába puhatolóztam a város utcáinak a mélyén, nem tudtam meg semmit. Mintha az ég világon semmi nem történne, ami nem megszokott. Oxenfurt tény, hogy nem egy alvilági alakoktól nyüzsgő város, de a sok tanulni vágyó tud csinálni galibát.

Másnap este aztán kiderült, hogy miért is volt a nagy csönd, ami eddig körbevett. A ház, ahol eddig éltünk, lángra kapott, bár inkább felgyújtották, hogy így végezzenek velünk. Nem kellett sokat gondolkozni, hogy rájöjjek, ki is áll az egész mögött. A nemes malac, akit főtéren hagytunk, de azt nem tudom, hogy miképp jött rá arra, hogy én álltam az egész mögött. Olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy tudtam, ebből a kócerájból semmi nem fog maradni pár óra múlva. Esélytelen volt, hogy bármi fontos dolgot menteni tudjunk ebből. Ám az egyik fal mellett megálltam, ahol egy érdekes maszk volt felakasztva. Egy nagyon messzi, keleti vidékről származó mestermunka volt. Egy emberies arc, beteges mosoly, két nagy szemfog, két szarv, mérges tekintet. Kis mosoly jelent meg az arcomon, amikor levettem és elraktam, még hasznos lesz.

Ahogy kiléptünk az utcára csuklyás idegenek fogadtak, akik láthatóan nem oltani jöttek. Egy sóhaj után húztam ki a kardom a hüvelyéből. Viszont nem hétköznapi banditák voltak, akiket felbéreltek, hogy eltegyenek lábalól. Érezhetően kiképzésen átesett emberekkel álltunk szemben, ráadásul létszámelőny is az ő oldalukon állt. Tudtam jól, hogy idő kérdése, amikor felülkerekednek rajtunk és akkor valóban nem megyünk el innen élve. Ezért hát kihasználtam a mögöttem lévő lángtengert és azt, hogy ismerem a házam felépítését. Szóltam hát Eclee-nek és Alfri-nak, majd befutottunk a házba, ami épphogy állt még. Éreztem, ahogy a forróság szinte rám égeti a ruhámat, de nem foglalkoztam vele, csak futottam előre. Miután kiugrottam egy ablakon ott álltam, ahol akartam, Pontar folyó mellett. Nem hittem volna, hogy valaha önszántamból fogok beleugrani és még kevésbé azt, hogy azért, mert az életemre törtnek.

Szerencsére az utcán állok erre nem gondoltak, így bár sebekkel, de élve és elázva értünk át a túlsó partra. S a sors annyira kegyes volt, hogy egy szörny se jelent meg körülöttünk. Miután sikeresen a kis rejtett erdei házhoz is eljutottunk és elláttuk magunkat, elkezdtem azon töprengeni, hogy miképp is rakjam helyére a helyzetet. Egy dologban biztos voltam, hogy Oxenfurtban sem fogok maradni, ám előtte még egyszer meglátogatom a nemes malackát. Viszont most az, hogy meglapuljunk és sebeinket nyalogassuk sokkal fontosabb. Kellemes csalódásként éltem meg, hogy Alfri-n alig volt néhány vágás. Ezek szerint egész jól kioktattuk a kardvívás művészetére, egy kis büszkeséggel töltött el ez a gondolat.

Egy hónap elteltével eljutottam oda, hogy nekikezdhettem a tervem megvalósításának. Bőven volt időm mindent kitalálni, habár az nem volt sok, ez tény. Úgy döntöttem, hogy most nem fogok bonyolult tervet kieszelni, de nem is fogja egy megszégyenítéssel megúszni. Nem szokásom különösen kötődni dolgokhoz, de az az épület volt az első, amit otthonomnak neveztem és úgy is gondoltam rá. Így az még inkább csak segített azon döntés meghozatalában, ezt az alak nem fogja tovább rontani a környék levegőjét. Közben gondoskodtam arról, hogy halálhíremet terjesszem, ezáltal elhitetve vele, hogy nincs mitől tartania és így könnyebb célponttá válik számomra. Nem sokat gondolkoztam azon, hogy mégis miképp állítsam össze a végső fázisát tervemnek. Annyi biztos volt, hogy belopódzok és úgy intézem el. Volt annyi szerencsém, hogy a disznó nem költözött el, ennek hála már ismertem a házat. Megfogtam hát a maszkomat és elindultam a holdtalan éjszakában.

Kihasználva a területi előnyöket, könnyedén meg tudtam közelíteni az kerítést. Elsőre látom, hogy az őrök száma jócskán megnőtt és így több, gyakoribb őrjárat is van. Ez nem könnyíti meg a dolgomat, de meggátolni sem fog. Pár percnyi megfigyelés után át is ugrottam a kerítésen és belekezdtem a lopakodásba. Árnyékból, árnyékba, folyamatosan elrejtőzve a szemek elől, figyelve arra, hogy ne halljanak meg. A disznó megtalálása szintén nem egy éppen bonyolult feladat, több, mint valószínű, hogy a szobájában játszadozik egy szerencsétlen lánnyal, aki a halálát kívánja. Az emberek szörnyű lények és a nemesek, mint ez is, a legrosszabbak közé tartoznak. Ezért mindenféle érzés nélkül haladtam a célom felé. Az ajtaja előtt álló két őrnek gyorsan segítek eljutni az istenünk mellé. Ezután már nem foglalkoztam azzal, hogy osonjak.

Az ajtó berúgása után látott arc, mindent megért. A félelem, ami a disznó szemeiben volt, mosolyra ösztönzött. Közelebb léptem hozzá, miközben ő a fal felé hátrált, ameddig már nem volt hová menekülnie. Elfehéredett arccal remegett és könyörgött az életéért, ahogy neki is könyörögtek a lányok, akiket a sötétségbe taszított. Egy gyors mozdulat után, már nem adott ki semmi hangot és nem ad már ki. A lány rémülten nézte végig az egészet, de egy szót sem szólt, szemében kis örömet véltem felfedezni. Bólintott felém és elszaladt, egy szót nem fog szólni erről. Itt már sok dolgom nem maradt, csak az alagsor. Van egy olyan érzésem, hogy lesznek ott még áldozatok. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire beletaláltam. Olyan 14 fiatal lányt találtam, mindegyikük reszketett a félelemtől és szemükben alig pislákolt az élet. Bele se akarok gondolni, hogy mit élhettek át, hogy mi járhat a fejükben, de itt nem hagyhattam őket. Viszont csak úgy ki sem sétálhatok ki velük, ám erre is van egy ötletem.

Kis keresgélés után találtam némi olajat, amit a hálószobában locsoltam szét, majd begyújtottam. A tökéletes elterelés, ami hamar meg is hozta az eredményét, az őrök veszett módon elkezdték oltani és így könnyedén ki tudtam vinni a lányokat. Ezután csak haza kellett jutatni őket, de ez sem lett ilyen egyszerű. Mint kiderült egyiknek sincs már hová mennie, elvesztették mindenüket és így kerültek abba a helyzetbe. Nem kell sokat gondolkodni, hogy rájöjjünk, a disznó keze is benne volt ebben. Pedig én aztán megpróbáltam mindent, hogy meggyőzzem őket, de velem akartak maradni és szolgálni a köszönetük jeleként. Így hát még több helyre lett szükségünk, hogy elférjen mindenki és ezzel nekem komoly fejfájást generálva. Ekkor jött az egyik lány ötlete, hogy használjuk az úr egyik birtokát, mivel neki már úgysem kell. Kifejezetten jónak hangzott és elmondása alapján kifejezetten jó helyen is van.

Miután megleltük az üres házat, elsőre egy kisebb káosz fogadott minket. Elég szépen elhagyták, de szerencsére még menthető, legalábbis remélem. Ám mielőtt szólni tudtam volna, Eclee-vel ketten maradtunk és néztük ahogy egy szó nélkül tette mindenki a dolgát. Nem is kellett sok idő, hogy lakható szintre hozzuk a helyet. Közben találtam nem kevés érdekességet a kifejezetten hatalmas pincében. Fegyverek, arany, páncélok, egy kisebb vagyon, ami meglehetősen furcsán hat a lepukkant házat. Ezeket megnézve már kezdett kialakulni bennem egy ötlet, hogy miképp tudnám kihasználni a kialakult helyzetet. A következő pár hét hamar eltelt miközben egyre jobban alakult át a környezet és a ház, így megkezdtük a fiatalok oktatását, hogy ne legyen unalommal teli perceik.

Miután ennyire megnőtt a létszám, arra jutottam, hogy kihasználom ezt és kiépíteni egyfajta hálózatot. Információs hálózatot, akik minden kis titokról tud és jó pénzért akár meg is osztja mással, ha szeretné. Ehhez viszont fel kell készíteni őket az ezzel járó veszélyre és azon trükköket, amikkel elérhetik céljaikat. Ezt némileg megnehezítette az, hogy a teljesen az alapoktól kell kezdeni mindent. Bár nem sietek sehová, így nem különösebben zavart ez, inkább jóvá tette a hétköznapokat. Nem mondhatnám, hogy unatkoztam. Néha viszont kellően le is fárasztottak és fel is idegesítettek. Ám láthatóan javultak és egyre jobbak lettek, majd mire észrevettem már el is mentek, hogy a dolgukat, a munkájukat, amit nekik adtam. Így hát maradt a megszokott felállás, ahogy egyre jobban alakult az ötletem, ahogy haladtunk.

Alig fél év elteltével és némi alakítás után, a pincében egyre több irat került a helyére megfelelő titkosítás után. Szépen lassan jöttek és mentek a nemesek, akiknek mocskos titkok kellettek jó pénzért, arról nem tudván, hogy róluk is tudtunk pár dolgot. Ezzel együtt jöttek más gondok is, amikor a kis baglyok bajba kerültek, ám mindig megoldották és így minden komolyabb probléma nélkül tudták folytatni a munkájukat. Viszont ezek mellett én se nagyon maradtam nyugton várva, hogy mikor végez ki az unalom. Így aztán én is elindultam, mielőtt pókháló jelenik meg rajtam a vastag por felett.



Példareag

Multi, multi.
[/u]
Vissza az elejére Go downBevésődött: Szomb. Jan. 25 2020, 15:37
Kökörcsin
Kökörcsin


Kitüntetések :
Hozzászólások száma :
181
Reagok száma :
50
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

I know what you want Empty
Re: I know what you want




Kedves Serir!


Elfogadva!


Először is szeretném megköszönni, hogy mindig nyitottan és készségesen állsz minden admini kérésünkhöz és módosítási javaslathoz, illetve hogy újabb karaktert hoztál nekünk, ráadásul egy közrendűt! Very Happy Serir élettörténete igazán fordulatos, egy igazi világjárt üzletember, az a fajta, aki komoly fejfájást tud okozni bárkinek, aki nem szimpatikus neki... Szóval igyekszem jóban lenni veled, ha netán tán találkoznánk...
Nem is rabolom tovább az idődet, csak még arra kérlek, egy piktorral örökíttesd meg örökifjú arcod az utókornak, és küldd be a Képcsarnokba avatárfoglalóként!

- Kökörcsin Mester

Avatarfoglaló







In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go downBevésődött: Vas. Jan. 26 2020, 21:01
Vendég
avatar

Vendég


I know what you want Empty
Re: I know what you want



Feloldott jutalmak








Füvek próbája


Íródeák



Vérdíj



It's canon


Bárdok
ihletője



Doppler


A  meglepetés
törvénye


Új
fejezet


A bárdok
kedvence


A világ
peremén


Az utolsó
kívánság



Reménytelen



Piktor


Tréfa-
mester


A farkába
harapó kígyó


Udvari
bolond


Temeria,
Fuck yeah!


Repül a
nehéz kő


MÁR
MEGINT?



Túlélő




Vándor



Enciklopédista


Biztos
pont


... azért a víz
van alul




Jussát...



várja...


...
a vaják


csak kéri
a bérét...


Kettős
ügynök


Ezüst
nyelvű



Kelpie



Kartográfus
Vissza az elejére Go downBevésődött: Hétf. Jan. 27 2020, 18:44
Ajánlott tartalom




I know what you want Empty
Re: I know what you want

Vissza az elejére Go downBevésődött:
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Scoia'tael-
Ugrás: