Dettlaff van der Eretein

Becenevek: The Beast of Beauclair (Beauclair szörnye) Hívd egyszerűen Dettlaff-nak. Életkor Pontosan nem tudni, de mindenképpen több, mint 300. Látszólagos kor Negyvenes évek. Csoport/faj Vámpír - Nemes vámpír (Gharasham) Foglalkozás Játékkészítő, játékbolt tulajdonos

Különleges képességek/faji adottságok

Vörös-fekete füst kering közel a földhöz, ott tekereg s jár a levegőben, míg végül alakot nem ölt a teremtmény, mely oly’ erővel bír, hogy egy witcher vagy nemes vámpír sem tudná legyőzni egymaga. Noha, egy hozzá hasonlót nem is ölhet meg más csakis egy előkelő vérszopó, eme lény olyan tapasztalatokkal rendelkezik, melyek segítik őt intelligensebb ellenfelei fölé kerekedni. Meg nem említve a hosszú, kifejezetten éles karmokat, amiket oly’ precízen és tisztán használ mely figyelemreméltó és tanulandó lehetne egy hentes vagy witcher számára. Meglepetésszerűen, különböző módon csap le áldozataira ezzel válva kiszámíthatatlanabb küzdőféllé. Természetesen a megnövekedett, éles fogak sem alkalmatlanok egy-egy végzetes harapás bevitelére, és amilyen jól használja nem-emberi adottságait van olyan jó a halandók által készített és alkalmazott fegyverek forgatásában is. Ugyanakkor, nem csupán eltűnni képes a szem és agy felfogó képessége elől, de égen szállni sem akadály számára. Utóbbiban nagy segítségére lehet, hogyha komolyabbra fordulna egy küzdelem képes egy sokkal bestiálisabb, rémségesebb teremtmény alakját felvenni, ami puszta látványával is képes félelmet csepegtetni a reá néző tekinteteken át a szív mélyébe. S mivel egy technikailag hallhatatlan lényről van szó, nem rest kockáztatni és félelem nélkül mindent bevetni harc esetén, mely során egyre több erőre téve szert szívós ellenfélnek bizonyul amire a láthatatlan, más-más variációkban véghezvitt támadásai minderre csak ráerősítenek.
Ám, nem a fajtájára jellemző általános adottságainak magas szintű használata teszi őt különlegessé. Nem is hihetetlen fokú regenerálódó talentuma vagy a hiedelmekre rácáfoló napon járó adottsága. Utóbbi nyomós ok lehet arra, hogy az egyszerű halandók megfontolják miért is éppen az Éjszaka Gyermekeitől félnek oly’ mértékben, holott a veszély bármikor lecsaphat és ostobán észre sem veszik, ha az a szemükbe pillant. Nem ezen igen kiforrott és masszív képességek teszik őt igazán rettentő ellenféllé. De nem ám. Dettlaff egyedi tehetsége lehetővé teszi számára a nálánál kisebbrendű vámpírok irányítását, akik így az ő segítségére sietni kényszerülnek. Állatok elméjébe férkőzve rájuk erőltetheti akaratát, amelyek így engedelmességre kárhoztatnak. Ha nem lenne elég szembenézni eme szörnyeteggel, képzeld csak el milyen lehet egy egész falkányival.

Jellemrajz

Azt mondják a türelem nem erény. Mások épp ellenkezőleg vélekednek róla. Egy olyan lény számára, akiben intenzíven élnek önnön elvei kifejezetten erős pozitívum lehet, ha képes végtelen megértéssel kezelni egy helyzetet és idejét meg erejét nem sajnálva azt valaki másnak szenteli. Erről tanúbizonyságot nyerhetett egyik fajtársa, kit a vámpír önnön döntéséből adódóan hosszú procedúrán át vetett alá a gyógyulásnak. Temérdek energiát, vért és legfőképpen türelmet követelt meg tőle ezen időszak melynek eredménye egy szoros barátság megalakulása lett.
Eszméinek megsértése hamar kihozza őt sodrából, hirtelen haragra gerjedve pedig meggondolatlan tetteket hajt végre amelyek gyakorta torkollanak vérontásba. Az élet értéke számára egészen mást jelent, mint bármely más teremtmény szemében. Könnyedén veszi azt el, ugyanakkor sosem oltja ki azt ok nélkül. Erre legfőbb példa a 964-ben többeket lemészároló lyriai sorozatgyilkos, akit végül nem az győzött le kit a történelem megemlít, hanem éppen ezen teremtmény. S bár Dettlaff nem-igen avatkozik közbe az emberek dolgába, nem nézhette tétlenül, hogy a meggyilkoltak között ott van ama kisfiú is, aki nem sokkal korábban teljesen önzetlenül, jó szívvel ajándékozott számára egy almát amiért semmiféle ellenszolgáltatást nem várt.
Minden cselekedete, megmozdulása válasz a körülötte lévő világra. Figyelemmel kíséri az apróbb mozzanatokat és jelentős értékkel ruházza fel azokat. Alapvetően csendesen szemlélődik, szűkszavúan adja mások tudtára éppen mi jár elméjének bugyrában, ám azt annál világosabban. Tetti beszélnek eme komornak tűnő férfinak, mint ahogyan azt korábban olvashattuk. Ám, a látszat meg ne tévesszen senkit! Benne a civilizáltság csupán egy papírvékony illúzió. Noha, ha a szükség úgy kívánja, van annyi akarat ereje, amivel megfékezi önnön bestiáját és egy-egy mozzanatban elcsíphető némi udvariasság részéről, nem szabad feledni: állatias ösztönei dominálnak. Kellemes társalgás, elit formaiság ide vagy oda, nemet mondani neki végzetes döntés lehet. Kifejezetten szigorúan veszi a hűség illetve barátság fogalmát és az árulás komoly megtorlást von maga után. Súlyosabbat, mint ahogyan azt mások kezelnék, ugyanis ha egyszer kihozzák sodrából — ami nem is olyan nehéz feladat —, akkor nem egyszerűen dühös, hanem valódi harag gyűlik fel benne. Ebből hamisítatlan és szívig hatolóan ijesztő, fékezhetetlen tombolás alakulhat ki. A látszat ellenére nem egy rideg alakról van szó, mit megjelenése sugall, hanem egy nagyon is impulzív személyről, kiben érzelmei dörömbölnek és ezek könnyedén felszínre is törnek. Egyszerű s mégis rétegzett. Érzéseiben komplex egyén ki nem ért megy több emberi szokást, gesztust. Nagy hévvel és feltételek nélkül szeret. Nem úgy, mint egy ember, hanem sokkal vadabbul annál, igazán szenvedélyesen és emiatt erősen domináns fél. Ekképpen nem lehet azt mondani neki: legyünk mindössze barátok. Egyszerűen… nem értené meg.

Megjelenés

Egy pár fekete, csatokkal erősített bőrcsizmát hasonló árnyalatban úszó, sötét csíkos szövetnadrág követ. Ezt egy vastagabb öv tartja a derékon, melybe egy inget tűrtek ám ezt eltakarja egy vörös színben pompázó, több gombos szövetfelső, mely csaknem térdig ér. Erre egy hollószín, csatokkal ellátott kabát ad borítást, ami majdhogynem bokáig ér, de tökéletes keretet ad az erős, izmos férfitestnek alatta. Magas s merev gallérja óvón takarja a fehér nyakat. A karok végén ujjatlan kesztyű fedi az erős markot, ami hosszú, éles körmökben végződik. Jobb kézfejének gyűrűs ujján egy szép ékszer pihen, ami arra hivatott emlékeztetni eme férfit, hogy uralkodjon indulatain. Emelkedjen felül állatias mivoltán mielőtt kárt okoz. Ezt az ajándékot attól a vámpírtól kapta, kinek irányába nem kevés türelmet mutatott és segítette gyógyulását. Ugyanezen oldali mellkasa felett, a sötét kabáton egy aranyszín bross díszeleg, mely nem mást, mint a halálfejes lepkét ábrázolja. Szárnyait összecsukva tartja, ám a benne rejlő szerkezet lehetővé teszi azok széttárását is. Éppoly kedves számára, mint a gyűrű s eme két ékszeren kívül más dísztárgyat nem visel.
Két, ezüst díszes csatú szíj fogja össze az egészet; egy deréktájon egyfajta külső övként és egy keresztbe a bal vállon át. Utóbbi valamivel véknyabb, melyre azért van szükség, hogy megtartsa, az azon elhelyezkedő szép művű tőr hüvelyét, benne a gyilkos fegyverrel. Gondosan és precízen elkészített kovácsmunka, igazi ritkaságnak számít a külön megrendelésre készült penge. Mindez az alak széles hátának található. Eme öltözékben látni legtöbbször, ám ez változhat alkalomtól s időtől függően. Ezen anyagok csupán követik a formát, a test igaz vonásait.
S a férfi ki mindezt viseli: magas a maga 186 centijével és vékony, de izmos alkattal bír. Megjelenése szikár. Kisugárzása komolyságot, olykor ijesztő ridegséget kelt. Lerí róla, hogy nem érdemes feldühíteni és ez nem a megszokott módon jut el a reá pillantók tudatáig. Egyszerűen érzik, mintha a zsigereikből szólna egy vészharang melyre egyesek hallgatnak, mások pedig nem. Tehát, van benne valami több, valami baljóslatú, ami furcsa érzést kelt azokban, akikkel találkozik. Egészen addig, míg szóba nem elegyedik vele az illető, hiszen akkor derül ki igazán futni vagy maradni a jó döntés. Hangja enyhén karcos, férfiasan mély, mely tökéletesen illik tekintélytsugárzó megjelenéséhez. Eleinte kellemetlennek hathat, ám idővel ahogy egyre többet édegeti az ember fülét hangszíne úgy válik egyre kellemesebbé is. S mi segít oly’ rettentő, erőteljes megjelenést adni neki? Arcának vonásai komorak. Látszik rajta a kor, holott régóta nem öregszik teste, csupán lelke. Az öröklét mély nyomot hagyott rajta. Vonásai keménykötésűvé teszik, itt-ott egy ránc, szarkaláb megtalálható rajta, ám ettől válik igazán jóvágásúvá és vonzóvá. Illetve, állkapcsának erős íve, ajkai vonala, egyenes orra és simára borotvált arca, amit szemei tesznek még különlegesebbé. Tekintetét olykor szürkének tűnő íriszen át kaphatja el ki bele mer mélyedni annak rejtelmeibe, ellenben az igazság az, hogy világoskék pillantása egyszerre fagyos és forró. Megbéklyózza a lelket és felhevíti a testet. Ezt fekete, karakteres szemöldök szegélyezi s a teljes összképet az oldalt ősz tincsekkel tarkított hollószín haj teszi teljessé. Majdhogynem vállát érő hosszúságú tincseit hátrafésülve hordja. Tartása egyenes s mindettől a teljes összképtől válik igazán szilárddá külleme.

Előtörténet

Magasan járt a nap és kellemes meleget árasztott magából. Nem túl fullasztót, nem is hűvöset. Éppen megfelelőt. A falu lakói az utcán jártak s tettek eleget mindennapi teendőiknek. Kofák kiáltoztak, vevők alkudoztak, portékák cseréltek gazdát különböző árakon. Nem túl nagy falu volt, ennek ellenére pezsgett a maga korlátait feszegetve. Némi sár tapadt a csizmákra, apróbb pocsolyák mázolták össze mind a lábbeliket mind a hosszabb ruhák alját. Múlt éjjel eshetett, vagy ez mindössze a szennyvíz, mely összegyűlt az utakon és szagot áraszt magából? Járjon utána kit megveszt a kíváncsiság. De, még ez sem rontotta el a színpompás szalagok, zászlók és miegyebek kavalkádjának vidámságát, a piactér élettel teliségét. Egy kisebb tér volt ez hol helyet kapott a kicsiny közösség gazdasága. Eme kisebb tömegen határozott léptekkel vágott át egy markáns férfi kinek kedvét elébb mondaná az ember keserűnek, mintsem mulatságosnak. Látszólag cél vezérelte útján, ám azt korán elvesztette mikor elé lépett egy egészen apró termet. Nem törp vagy más alacsony növésű lény volt, hanem egy ember gyermek. Nagy, kerek szemeivel felfelé meredt, egyenest a férfi arcvonásaira, majd annak kék tekintetébe. A fiú — mert az volt — barna pillantásából ártatlanság és jó szándék sütött. Arcocskáját szeplők pettyezték, telt ajkai lassan mosolyra húzódtak. Ez volt az, mi megtorpantotta e komor alakot.
— Tessék. — nyújtotta magasba apró, vékony kezecskéit. Tenyerébe fogott egy almát, mely t’án a legszebb volt a rongyokba bugyolált, maszatos fiatal egy-néhány gyümölcse közül. Hajthatatlanul nyújtózott felfelé és, hogy mi vette rá e tettére nem tudni. Talán meglátott valamit az idegenben. Gyermeki érdeklődéssel és ésszel látott át a leplen, melyet viselt s nem a fekete csuklya megfogható álcája, hanem az, mi alant található tárult az apróság színe elé.
A férfi egy pillanatra, mintha megdöbbent volna ám vonásai hamar változtak. A váratlanra adott reakcióját felváltotta szemöldökei egymáshoz való közeledte. Ezt látta a fiú, ki kissé bátortalanul ugyan, de erős meggyőződéssel emelkedett lábujjhegyre és tartotta magasabbra a piros almát — Szüksége van rá. — szólott újfent és valóban. A gyermek látott az idegenben valamit, amit néző, de nem látó felnőttek elől mindig rejtve maradt.
Végül érte nyúlt a magas férfi, kezébe fogta az önzetlen ajándékot és figyelte hogyan válnak a bíztató vonások boldoggá. A fiú ezt követően hamar távozott. Eltűnt egy akkor elhaladó kisebb csoport sűrűjében minden további szó nélkül, mert tudta, hogy a tettek fontosabbak s azok beszélnek igaz jelentőséggel, nem a szavak. Dettlaff — a férfi kinek e gesztust címezték — még elnézte egy darabon a formás, édes gyümölcsöt, mígnem csizmája ismét felemelkedett a sárból, hogy útnak induljon immáron valamivel célt vesztettebbül. Mintha elkezdte volna figyelni a körülötte lévőket, az élet eljutott volna érzékeihez és a színek megélénkültek.
Az alma édes volt, tele hússal és nedvvel. A szeretet íze megédesítette az egyébként is ízletes darabot.


A borult égboltot vastagon fedték be sötét felhők így nem tudni nappal volt e vagy éjjel. Nagy cseppekben, csendesen esett az eső. Sűrű, alig átlátható fátyolként fedte be a tájat. Vastag sárréteg került a nedves föld fölé, mindent csúszóssá és ragadóssá téve cuppogott egy csizma alatt. Tulajdonosa egy hollószín ruhát viselő férfi volt, ki megállt egy torzó mellett. Alig lehetett felismerni a megcsonkított, szétszabdalt tetem egykori részeit, melyek több felé hevertek a mocsokban. A lábak előtt egy apró fejrész süllyedt bele az iszapba, ennek koponyájára vékony, rövid tincsek tapadtak esőtől s vértől egyaránt. Sár és miegymás piszkította be a terepet, ám a barna fürtök mögül kivehető volt egy valaha élénk szem, mely hasonló színben éghetett és mostanra üres üvegként meredt előre. Az arc megmaradt felén a mindennemű piszok ellenére kivehetőek voltak apró pettyek. Szeplők, amik barátságosabbá tehették viselőjét. Ezt pillantotta meg, mikor leguggolt hozzá a köpönyeget viselő magányos alak és félre söpört ujjával egy kósza tincset. Kezét elhúzva onnan lassan ökölbe szorította azt miként felismerte a szétszaggatott, apró testben a gyermeket, ki oly’ önzetlen volt vele saját szegénysége ellenére. Meglátott valamit a férfiban és azt palástolni kívánta jóakarattal, mely akkor talán sikerült is. Így hát nem csoda, hogy mikor felegyenesedett az addig néma alak egy szörnyű, vérfagyasztó hangot hallatva semmivé foszlott az esőben. Köddé válva engedett teret a benne lappangó szörnyetegnek és dühtől vezérelve, mely vérét forralta és halált kívánt szomjjal torkában indult útnak. Követte a nyomokat. Követte azokat s meg nem állt, míg meg nem lelte a fenevadat, mi ekkorra vagy 200 gyermekkel s nővel végzett. A teremtményt mely négy lábon állt, nagyra nőtt termettel bírt és mágikus képességgel rendelkező harmadik szeme volt, valamint hatalmas, veszedelmes agancsai. E teremtmény egyszerű embernek igazi kihívást jelentene és rég witchert kellett volna fogadni elpusztítására nem pedig önjelölt hősöket küldeni saját halálukba. Valóban, egy pokolfajzat nem a legkönnyebben legyűrhető ellenfelek közé tartozik, és ekkorra már figyelmet felkeltőn lemészárolt nagy kegyetlenséggel oly’ sokakat eme vidéken. Mégis valami egészen más eredt utána, majd könnyűszerrel vetett véget tombolásának. Talán még ma is élne, ha nem rossz prédát hajt fel a Brute of Lyria.

Példareag

Kicsiny, szűkös bolt volt a beauclair-i játékkészítő otthona. Az utca zaja tompán szűrődött be a helyiségbe, melyben gyér, de elegendő világítás nyert teret magának. Odafönn az emeleten egy asztalnál ült a tulajdonos. Könyékig feltűrte hosszú, vörös ingét melyet egy barna bőrkötény óvott a munka okozta piszoktól. Épp egy fából készült lovon dolgozott mikor a vörös szín bejárati ajtó kinyíltját kellemes, csilingelő hang jelezte. Nem kapkodta el, komótosan emelkedett fel székéről és lépdelt fokról fokra a lépcsőn, míg a földszintre nem érve meglátta a kuncsaftot. A vevő vagy inkább megbízó(?!) kerek szemekkel, eltátott szájjal bámulta a temérdek gyermekjátékot. Nem csoda, hiszen ő maga sem lehetett több kilencnél.
— Üdvözöllek. Miben segíthetek? — mély, érces hangja alig volt hallhatóbb a suttogásnál. Nyugodt volt s munkaruha ide vagy oda, mikor az alacsony termetű ember először emelte rá barna tekintetét egy pillanatra összerezzent. Ám, nem csupán az ő vonásai változtak meg és került íriszeibe vidámság, de a férfi is mintha felismert volna egy régi, évszázadokkal ezelőtti ismerős ismeretlent benne. Arcáról a szigor megenyhült, majd közelebb lépett a gyermekhez, ki egészen ez idáig egy nagyon régi, elrongyolódott és minden bizonnyal sokat használt játékot tartott mellkasához szorítva. Szinte a felismerhetetlenségig elhasználódott, látszott rajta milyen sok szeretet és kötelék fűzi gazdáját hozzá.
— Bácsi… azt mondták, hogy Ön megtudja csinálni. — emelte fel tétován egyenest a tulajdonos felé, ki ekkor láthatta csak igazán a szeplőkkel borított kerekded arcot, a vékony, rövidre nyírt fürtöket amik éppen olyan színben úsztak, mint az ártatlan tekintet. A fiú — mert az volt — viseletén látszott, hogy alig akad betevőre valója. Dettlaff abban sem volt biztos, hogy vannak szülei. Az eddig kezében tartott félkész játékot és a legutóbb használt szerszámot a pultra tette, majd közelebb lépett a gyermekhez és leguggolt előtte, mihelyt összeszedte magát és döbbenetét eltüntette arcának vonásairól. Óvatosan a már-már kacatnak nevezhető tárgyért nyúlt és átvette. Rápillantott halványkék szemeivel, miközben a fiú feszült csendben, reménnyel telve várt valamiféle válaszra.
— Gyere vissza holnap. Addigra elkészülök vele. — szólalt meg végül a vámpír. A fiatal arcára hatalmas mosoly ült ki miközben eltátott szájjal bámult a reá pillantó tekintetekbe. Igazán felvidult a hírtől és szinte örömtáncot lejtve indult meg kifelé, ám még a küszöbön megtorpanva visszafordult.
— Nagyon szép a lepkéje. — dicsérte meg a férfi brossát s azzal kiszaladt, választ sem várva és vissza se tért másnap délig.
A nap hátralévő részében és egész éjjel Dettlaff minden percét a szétrongyolódott baba helyrehozására fordította. Teljesen belefeledkezett dolgába, miközben valahol mélyen a mellkasa rejtekén szívében érzett valamit.

Másnap déltájban csilingelés törte meg a munkacsendjét. Tegnapi rongyaiban és egy kicsiny erszénnyel tért vissza az apró megbízó. Nagy lelkesedéssel álldogált és nézte a komor férfit. Igyekezett türelmet tanúsítani, holott látszott rajta majd kiugrik bőréből a kíváncsiságtól, hogy sikerült-e a munka. Néma figyelemmel kísérte a játékkészítő minden mozdulatát, ki egyik polctól a másikhoz lépett, majd egy szépen és gondosan elkészített fadobozból elővett valamit. Csak akkor látta mi az, mikor elé lépve leguggolt előtte a néhol őszes férfi. Szája tátva maradt, ahogy megpillantotta barna szemeivel a helyrehozott, ám a korát le nem tagadható babát.
— Köszönöm! — kiáltott fel hirtelen és azonnal magához szorította a játékot mely minden bizonnyal elhunyt leánytestvéréé lehetett. Különben nem egyedül jött volna el vele és nem bírna ily’ jelentőséggel.
— Oh, majd’ elfelejtettem! Ezt anya küldi. Nem sok, de csak ennyink van. — nyújtotta át a piciny erszényt melyben alig lehetett több pár koronánál.
— Tartsd csak meg. — szólt Dettlaff kinek szája sarkában mintha egy egészen hangyányi mosoly bújna meg. A fiú megdöbbent:
— De… senki sem dolgozik ingyen.
— Ez a legkevesebb, amit tehetek érted. Vedd úgy, hogy ezzel leróttam egy régi tartozásomat. — győzte meg végül a fiút, ki boldogan távozott ezután és nem csak az ő napja lett derűsebb, de Dettlaff-é is... teljesebb.

Drága Dettlaff!

Elfogadva!

Már a regisztrációd pillanatától kezdve tűkön ültem - nem szó szerint - várva, álmodozva, hogy vajon miféle előtörténettel is állsz majd elő. Dettlaff karaktere nagyon illékony, épp, mint ő maga, nehéz megragadni, különösen azért, mert nincs hozzá olyan háttéranyag, mint mondjuk régi barátjához, Regis-hez - játékos canon lévén. Lenyűgöz, hogy ilyen kevés forrásanyag ellenére mégis milyen precízióval ragadtad meg a jellemét, ha már a külleme úgy-ahogy adott. Talán mégis csak tudta, mit akar az a szerencsekerék, amikor úgy döntött, egy női kéznek kell szemrevételeznie a lapodat, ugyanis az én szívem húrjait odaadó gyengédséggel, és hibátlan punktualitással pengette meg. Minden kétséged ellenére (tudom, hogy vannak) nagyon szép, és legfőképpen természetesnek ható az az ív, amit az előtörténeted bejár, és amennyire Dettlaff egy állatias ösztönlény, olyannyira szépen és hozzáértéssel sikerült árnyalnod azt is, hogy van egy szenzibilis, civilizációt színlelő oldala is. Külön tetszik, ahogyan a Regis-szel való kapcsolatát lefestetted- Karakterhűen - már gyakorolsz, látom - nem árultál el túl sok mindent, nehogy egy utánad jövőnek járt utat teremts, mégis érződik belőle, tisztán és egyértelműen, hogy mennyit jelentett, és jelent a mai napig neki ez a kapcsolat. Érdeklődve fogom követni a játéktéren való útját, mert hogy természtesen jó munka édes gyümölcse az elfogadó! Ne felejts el magadnak arcot foglalni, aztán már kezdheted is a... Mit is csinálsz pontosan? Játékokat javítasz, alsóbbrendű vérszipolyokat uralsz, vagy a felsőbb körökben terjeszkedsz? Így vagy úgy, büszkén adom az aláírásom erre a munkára!

Avatarfoglaló