Gabriel & Cenro

**Vendég** · Vendég

Éhesen térek be a városba és a piac felé veszem az irányt. Már bőven fent volt a nap így egy kicsit több ember is volt a környéken. Nem kell nekem sok étel így nekem a piac tökéletes, hogy egy "reggelit" vegyek magamnak. Miközben sétálok egy beszélgetés üti meg a fülem. Két nő egy poszter előtt áll és beszélgetnek.
- Hova fajul ez a világ? Még egy körözési plakát ráadásul egy nőről.
- Kíváncsi vagyok mit követhetett el, hogy ilyen sok pénz adnak érte. Bár az is lehet, hogy ártatlan és nincs is semmi ok amiért üldözik.
- Shh! Halkabban! A végén meghallják és te ütöd meg a bokádat!
Aztán elsiettek, mint akik jól végezték dolgukat. Oda sétálok, hogy megnézem kiről szól a papír. Meglepő, hogy rólam. Letépem a papírt a falról és jobban megnézem. Ez tegnap még nem volt itt. Úgy tűnik már voltak itt a katonák, akik keresnek. Nem, mintha ne tudnám megvédeni magam csak most már a város többsége tudni fogja ki vagyok és lehet üldözni is fogna. Jobb lesz, ha nem veszem le a csuklyám és a maszkom. Széttépem a posztert és szétszórom. Elérve körbe néztem ki mit árul. Az egyiknél megálltam és az almákat kezdtem el nézni. Szép almák a többségük friss és étvágygerjesztőek. Elveszek egyet, hogy jobban megnézzem. Kifizetem az almát és a maszkot letolva szám elől elkezdem enni. Tovább nézelődöm mikor egy kiáltást hallok.
- Tolvaj! Fogják meg! - egy fiút pillantok meg, aki a tömeg között próbál elmenekülni, de megbotlik és összeesik. Egy kenyeret szorongatott magánál és nem akarta ereszteni sehogy se. Végül a pék beérte és elkezdett ordibálni vele. Nem foglalkoztam vele elvégre semmi közöm hozzá és nem szabad feltűnést keltenem, hogy a város falain az én képem van. Elfordultam, de ahogy meghallottam a verés hangját visszafordultam. Nem tudom mi üthetett belém, de amikor a hangját meghallottam a fiúnak eszembe jutottak azok a napok. Mikor láncra verve ütöttek és senki nem segített csak röhögtek rajtam. Megragadtam a pék kezét, aki rám förmedt.
- Melyik a nagyobb bűn? Lopni azért, hogy azt az egy napot még túléld, vagy csak a hecc kedvéért és pokollá tenni mások életét? De, ha ennyire bántja azaz egy darab kenyér tessék itt az ára. - előgurítok pár érmét, amik szét szóródnak a földön.
- Hagyja a fiút futni és térjen vissza a munkájához. Ha most szétveri a kezét, hogy fog dolgozni? - végül csak elkezdte összeszedni az érméket és tovább állni még egyszer ráförmedt a fiúra, aki elszaladt a kenyérrel. Körbenéztem és láttam, hogy mindenki engem figyel. Gratulálok Cenro, most sikerült felhívnod magadra a figyelmet. Felhúztam a maszkom és elsétáltam. Így most nem fogok tudni venni semmit. Na nem baj! legfeljebb fogok egy halat és megsütöm.

**Vendég** · Vendég

Nyugodtan lépkedett, a csízmájának talpa hangot nem kiadva ért hozzá az úthoz. Kedvelte a várost, nyüzsgő, élettel teli volt, és nem nézték ki a vajákokat, hiszen Oxenfurt olyan volt, mint egy olvasztótégely, minden fajból előfordult néhány tag, a vajákok se voltak kivételek, még ha nem is látni őket olyan gyakran és olyan nagy számban. Célja pedig a hirdetőtábla volt, hátha talál egy munkát, amivel elütheti az időt.
- Hm, semmi igazán érdekes, ehhez se kell egy vaják… ehhez se.- elgondolkozva simogatta ősz szakállát, nem gondolta volna, hogy eljön egy olyan nap, amikor a vaják munka nélkül marad, de valamiért nem zavarta, az erszénye nem volt üres, és bár le nem húzta, de panaszra se volt oka. Úgy döntött, hogy inkább elnéz a piacra és beszerezi a vacsorának valót.
Karjait a háta mögött összekulcsolta, ujjai közt kosarának a füle, halkan dúdolgatott, közben pedig figyelte a kofákat, hogy próbálják túlkiabálni egymást, magukhoz édesgetni a népet, de a tapasztalt szem látja, hova is érdemes menni, kitől kell valamit is venni. Ezért is kerülte el Gabriel a legtöbbet, ismerte már a trükköket, legfelsők a szépek, a kívánatos áruk, még alul ott van a rothad, ami így vagy úgy, de bele fog kerülni a kosárba.
Séta közben csapta meg a fülét egy dühös hang, valaki tolvajt emleget, Gabriel pedig a hang irányába fordult, de mikor látta, hogy ki is a tolvaj, úgy döntött, hogy nem fog beavatkozni, legalábbis nem úgy, hogy megfogja az említett tolvajt, helyette segítene, de meglepetésére nem kell, valaki már megelőzte. Hála vaják érzékeinek, amik még a sajátjai közt is kifinomultnak számított, hallotta a szavakat, és el kellett, hogy mosolyodjon. A pék lenyugodott, a fiú elszaladt, a hős pedig érmék nélkül maradt. Tova akarna sétálni, de és más esetben Gabriel hagyná is, de a mai nap a vásárláson kívül sok dolga nem akad. Megszaporázta lépteit, és a csuklyás alak után sietett, mikor pedig utol érte barátságosan köszöntötte.
- Szép napot, a nevem Gabriel Montbel, és elnézését kérem, hogy zavarom, de akaratlanul is szem illetve fül tanúja voltam az előző esetnek. Ritkaság, hogy valaki ilyet tesz, önzetlenségből egy vadidegen gyermekért. Ha kegyed nem teszi meg, akkor jómagam tettem volna meg. De csak fecsegek itt össze-vissza, kérem, engedje meg, hogy legalább a kenyér árát megtérítsem önnek, vagy esetleg valahogy máshogy kisegítsem, esetleg meghívjam egy italra, vagy ebédre. Ritka, amikor valaki olyat tesz, mint ön.- barátságosan a hölgyre mosolygott, sárga szemeiben pedig melegség ropogott.

**Vendég** · Vendég

Mennék tovább onnan ahonnan jöttem, de egy hang üti meg fülemet, ami nekem szól. Megfordulok és egy férfi áll előttem, aki egy fejjel magasabb. Nem meglepő, hogy kisebb vagyok nem nőttem nagyra és nem zavar.
Szemébe nézek és nem az a szokványos szempár néz rám, mint az embereké. Inkább egy macskáéra hasonlít nem tudom nem a szemét nézni. Csuklyám és maszkom takarja mi voltom egyedül szemem látszik és az egyiket szőke hajam eltakarja. Mindig is érdekesnek találtam, hogy sose zavart, ha harcolnom kellett és sosem tettem arrébb csak, ha összefogtam a hajam.
Végig hallgatom mit szeretne tőlem, a közepe tájt egy kicsit elvesztettem a fonalat, de a végére leesett mit akar tőlem. Egy kicsit sokat beszél.
- Nem szükséges. Már úgy is menni készültem, ne fáradozzon. - való igaz most már nem maradhatok a városban. A vérdíj miatt sokan fognak rám vadászni. Benne sem bízhatok a legjobb, ha most megyek el. De előbb lekel őt ráznom. Megtenném, de a szemei felébresztik kíváncsiságomat. Még nem láttam senki ilyenekkel. Nem tudom mit csináljak. Nem akarok vissza menni oda,de a világot se akarom magamtól elzárni, főleg, hogy semmit sem tudok, hogy mi miért van.
Gondolataim teljesen elárasztják fejemet és ezáltal csak állok ott, mint egy szobor. Hülye vagy Cenro. Túl komplikálsz mindent. Most is játszod itt a szobrot biztos hülyének néznek az emberek.
Amint észbe kapok heves pislogásba kezdek és ismét a férfire nézek. Jobban megfigyelem arcát, vonásait. Ősz hajából és szakálláról arra tippelnék, hogy idős, de arca mást árul el. Nem arra az öreg vagy idősebb vonásokra emlékeztetnek sokkal inkább egy középkorú emberére. Nem tudom eldönteni ember, vagy nem. A korát sem tudnám meg mondani pedig egész eddigi 40 évemet azzal töltöttem, hogy az emberek ábrázatát figyeltem. Cenro ez nem a te napod.

**Vendég** · Vendég

Továbbra is barátságosan mosolyog az előtte álló hölgyre. S bár nem látszik az arca, az igaz, de a hangjából és alkatából nem volt nehéz rájönni, hogy egy ifjú hölgy állt Gabirel előtt. Bajsza alatt pedig a férfi halványan elvigyorodott. Feltűnt neki, hogy mit is néz annyira az ifjú. Ha ennyire leköti a figyelmét a férfi szeme, akkor nem sok vajákkal találkozhatott. Mi nem is annyira meglepő, hiszen kevesen voltak, oly kevesen, hogy egyesek sose fognak látni élő vajákot, éljenek akár nyolcvan vagy száz évet is.
- Úgy gondolja? Az erszényén hallom, hogy talán az utolsó érméit adta át annak a kofának. Az ilyen önzetlenség nem maradhat hála nélkül.- továbbra is barátságosan mosolygott, és kezdte múltatani, hogy a szemei ilyen hatással voltak az ifjúra, aki még mindig nem mutatkozott be. Az ilyesfajta illembéli hiányoságok kicsit zavarták Gabrielt, de hát nem ismerheti mindenki az illemet. Bár elnézve a hölgy külsejét, a csuklyát és azt, hogy az arca takarásban, úgy fest, hogy nem igazán akarja, hogy felismerjék. S mégis, úgy állt ott, mint akit kővé változtattak.
- Vaják vagyok, ez az oka, hogy a szemeim leginkább egy macskáéra hasonlítanak. Jól gondolom, hogy még nem találkozott a fajtámmal?- kérdése után kedvesen a hölgyre mosolygott és a válasza után szólalt meg újra.- Ha gondolja, akkor mesélhetek magunkról egy keveset, és látva az öltözetét, ismerek egy helyet, ahol nem kérdezősködnek, még van mivel fizetni, addig békén hagyják az illetőt.- az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szeret olyan helyekre járni, de nem árt, ha van az alsóbb rétegekből is ismeretsége.

**Vendég** · Vendég

Túlságosan is lekötnek szemei nem tudom hova tenni. Halotta olyan lényekről, akiknek emberi alakjuk van és csak apró részletek térnek el az emberekétől. De ahhoz ő túl emberi és nem tűnik olyannak, aki rosszat akarna.
Egészen ledermedtem pislogni is, alig pislogok. Egyedül szavai billentettek ki ebből és pár pislogás után már magamnál voltam.
Jól tudja már csak pár érme maradt tarsolyomban valószínűleg munkát kell keresnem, vagy találni egy másik módot, hogy kihúzzam még pár napig.
- Önzetlenség, mi?... - észre sem vettem, hogy hangosan kimondtam. Ennyire rossz hatással volt rám az a 40 évnyi verés?
- Csak nem tudtam volna karba tett kézzel elsétálni. - magyarázom meg, hogy nem az önzetlenség vezérel inkább egy személyesebb dolog. Hiába nem kedvelem az embereket nem szeretném, hogy valaki átélje azt, amit én. A többi rabszolgát is, akiket tudtam megvédtem ezért is van több seb rajtam, mint lenne, ha nyugton maradtam volna.
Mikor meghallom mi is ő akkor nem mond nekem túl sokat. Vaják....halottam már ezt a szót a katonáktól, de nem mondtak jó dolgokat. Mondjuk mindenkit csak szidtak, akik szóba kerültek nem lepődnék meg, ha a vádjaik alaptalanok lennének.
Mikor felajánlja mesél egy kicsit magukról élettelen szemeimbe egy aprócska életkedv szökik. Elfelejtem miért is akartam elmenni és azt is, hogy nem bízhatók senkiben.
- Szívesen meghallgatnám. - tekintetemben öröm található melyek a halott égszínkéket beszínezik és eredeti pompájában tündököl. De ez sem tart sokáig. Lassan újra elnyeli őket az üresség egyedül az apró lelkesedés marad, ami úgy is majd eltűnik idővel.

**Vendég** · Vendég

- Az én értelmezésemben ez önzetlenséget jelent. Sokan csak tovább álltak volna, nem törődve azzal, hogy mi is folyik az orruk előtt. De legyen bármi is az ok, becsülendő, hogy így cselekedett.- oly sokan élnek a világban és mégis oly kevesen vannak azok, akik segítenek is másokon, nem várva cserébe semmit, csak megteszik, mert úgy érzik helyesnek. Ha több ilyen személy lenne, akkor a világ és az élet is jobb lenne, sokkalta jobb. Ám még kapzsi királyok, bárók, hercegek, nemesek, emberek és minden más létezik, addig egyeseknek marad a keserű élet és a poshadt víz.
- Én pedig szívesen elmesélem.- továbbra is barátságosan mosolygot, és lassan, egyenes tartással indult, remélve, hogy újdonsült ismerőse követi, vagy éppen mellette lépdel, és ha így történt, már is belekezd a mesélésbe.
- Szörnyvadász vagyok, vagyunk, a vajákokat fel lehet bérelni, hogy végezzenek olyan lényekkel, amikkel egyszerű halandók nem tudnának. Megmondják az árat, és irányt mutatnak, mi pedig elvégezzük a többit. Persze minden a vajákon múlik, elfogadja a megbízást, megöli a kiszemelt lényt, vagy esetleg ha a helyzet úgy hozza, akkor utánajár a dolgoknak. Az egész háttérnek, hiszen nem mindig az a szörnyeteg, ami annak látszik.- kis szünetet tartott, hátha esetleg az ifjú hölgynek van valami hozzá fűzni valója, majd pedig folytatta.- Megtörténhet, hogy egy értelmesebb szörny csak önvédelemből öl, vagy a jussa miatt. Egyszer, jó pár évvel ezelőtt, egy falu felkért, hogy végezzek egy trollal, nem tűnt nehéznek, de a troll ahelyett, hogy nekem támadt volna, megosztotta velem a történetét. A falusiak meggyőzték, hogy ha segít nekik, akkor cserébe kap bort és enni is, de amikor eljött a fizetség ideje, nem akarták kifizetni a trollt, sőt, dobálni kezdték, és meg akarták égetni. Éppen csak el tudott menekülni a túlerő elől, és a falusiak azt hitték, hogy ennyi volt a történet, de egy idő után a szerencsétlenül járt troll visszatért, és egyenként kapta el azokat, akik átverték. Ekkor jött az én szerepem a történetben. Nem hagyhattam, hogy a falusiakat mind megölje, de a trollt se akartam megölni, ezért inkább meggyőztem, hogy jobb lesz, ha elfelejti a falut, és új otthont keresünk neki. Végül mindenki jól járt, a falusiakat se háborgatták többé, én is ki lettem fizetve, és a trollnak is megtaláltam a megfelelő otthont. az iskolája környékén egyébként is akad pár üres barlang.- De kicsit eltértem a tárgytól. Ahhoz, hogy a szörnyekkel eredményesen tudjunk harcolni, már egészen fiatal korunk óta edzenek minket, vívni tanítanak, némi mágiára, és egész sokat kell olvasnunk is a szörnyekről, hogy megtudjuk a gyengéiket, a jellemzőiket, hogyan tudjuk a leghatékonyabban felvenni velük a harcot.- ismét elhallgat, kezdi úgy érezni, hogy kirekeszti a hölgyet a társalgásból.

**Vendég** · Vendég

- Sokan elítélik már a puszta létezésüket az árváknak, vagy a rosszabb helyzetűeknek. Pedig nem vágynak másra csak egy kedves szóra vagy, hogy ne a megvetést lássák mások szemében.... - nem tudom miért mondtam ezt, de jól esett kimondani, ami a fejemben jár. Én magam is nem vágytam másra csak arra, hogy hagyjanak békén. Ne nézzenek rám, ne szóljanak hozzám, felejtsék el, hogy létezem. De sosem tették... Mindig rám meresztették azokat a szemeket melyeket már az elején megvetettem. A verések melyeknek nyomait még most is hordom felemésztették érzéseimet és már csak a tudatlanság maradt meg számomra.
Mikor elindul akkor kicsit habozok, de követem és hallgatom mondandóját. Érdeklődve hallgatom minden egyes szavát. Mikor befejezi nem szólok semmit. Gondolataimmal vagyok elfoglalva, de a figyelmem továbbra is fen áll. Túlságosan is kísért a múlt ahhoz, hogy elengedjem. Mivel a vérdíj nem is kicsi így valószínűleg nem is fogok tudni elszakadni tőle.
Mikor folytatja ránézek. Troll... Vajon hogy nézhet ki egy? Nem tudom elképzelni milyen is lehet. Nagy, vagy kicsi? Szőrös, pikkelyes esetleg csupasz?
A történet végénél elmosolyodom a maszkom alatt. Tetszik, hogy mindenki boldog lett a végén. Akárcsak egy mese. Csak ott a gonoszak nem lesznek boldogok, mert meghalnak, vagy tömlöcbe vetik őket.
- Hogy néz ki egy troll? - teszem fel kérdésem. Nagyon kíváncsi lettem rájuk. Elsőre egy ijesztő lényre gondolnék, de hátha tévedek.
Végül azt meséli el milyen tanításban volt része, hogy túlélje a harcokat. Engem is tanítottak, ami most nem jön rosszul. Elvégre így megtudom védeni magam. De az én képességeimmel, ha használom őket csak megölöm az illetőt így, ha lehet inkább futok.
- Miféle mágiát? - nem szeretnék túl sok kérdést feltenni neki. A tudatlanságom miatt az emberek gyorsan elkerülhetnek engem. De még sem tudom róla elképzelni, hogy a semmiből a virágcsokrot varázsol.

**Vendég** · Vendég

- Mert sokan úgy vannak az árvákkal, hogy nem az ő gondjuk, nem kell velük foglalkozni, és ezért nem figyelnek rájuk, nem akarják észrevenni őket, mert ha valamit nem látnak, akkor az nem létezik.- így működik az élet, legalábbis részben. Ha valamivel nem tudnak mit kezdeni, akkor megpróbálják elhitetni magukkal, hogy nem is létezik az a valami, nem kell vele foglalkozni. S bár Gabriel sajnálja az árvákat, mégse tehet értük sokat, megszánhatja őket némi koronával, de sokkal többet nem adhat. Elvihetné őket vajáknak, de nem biztos, hogy jobb lenne számukra az az élet. Inkább rövidebb, mint jobb.
- Képzelj el egy nagy sziklát, aminek vannak karjai és lábai, a bőre olyan, mintha pikkelyes lenne, de azok inkább kövek voltak, mintsem pikkelyek, az arca kicsit nyúlt, és inkább hasonlít állatra, mintsem emberre, hegyes fogai vannak, az orrlyukai pedig a két szeme közt, a fülei pedig hegyesek. Nem valami okosak, és éppen ezért lehet velük tárgyalni is, szeretnek hidak alatt lakni, gyakran még ők építik azokat, és akik át akarnak haladni rajta, azoktól általában kér valamit cserébe. Azok, akik a hidak alatt laknak, azokat megtűrik, hiszen javítják a saját hidjukat, ezért szokták őket békén hagyni, hosszabb távon jobban járnak vele az emberek.- ha Gabrielnek választania kellene, hogy milyen szörny az, amire nem szívesen vadászik, akkor a választása pont a trollokra esne, a legtöbbjükkel nincs gond, élik a saját, egyszerű kis életüket, és ha békén hagyják őket, akkor ők is békén hagynak másokat.
- Nem sok fajtát, nem vagyunk mágusok, vagy druidák. Képesek vagyunk pajzsot vonni magunk köré, vagy éppen tüzet csiholni, lassítani a másikat, vagy éppen kicsit megzavarni, és végül úgy fellökni dolgokat vagy személyeket, hogy hozzájuk se érünk. Az én iskolám tagjai ezekre specializálódtak, ezért a mieink erősebbek, mint a többieké, de attól még nem vagyunk varázslók… áh, meg is érkeztünk.- nem úgy nézett ki, mintha egy fogadó lenne az ajtó mögött, egy egyszerű ajtó volt, amin Gabriel négyszer kopogott, egy rövidet, két hosszút és egy rövidet, az ajtón a kukucskálót elhúzták, és egy szempár jelent meg, egy elnyomott morgás, majd az ajtó lassan feltárult.- Hölgyeké az elsőbbség.- természetesen előre engedi ifjú útitársát, ahogy az illem megköveteli. A benti helyiség, pedig olyan volt, mint bármely más tucatfogadó, csak a vendégek leginkább torokmetszőknek néznek ki, nem pedig becsületes polgároknak, de itt legalább nem zargatják a vendéget még van mivel fizetni.

**Vendég** · Vendég

Elgondolkodom azon, amit mondott. Valóban senki nem szeret az árvákkal foglalkozni különösebben azokkal, akiket rákényszerítenek dolgokra. Nem érdeklik őket, hogy nem önszántukból teszik azt, amit, de még is beléjük rúgnak aztán, mintha mi sem történt volna arrébb mennek.
Mikor elkezdi mesélni milyen egy troll figyelmesen végig hallgatom. Fejemben próbálom összerakni az információkból, hogy is nézhet ki, de az agyam képtelen volt ezt végre hajtani így úgy voltam vele, hogy majd csak látok egyet. Pedig az én esetemben ez a legvalószínűtlenebb úgy, mint a tényleges szabadságom mikor már a vérdíj sincs a fejemen és azt csinálhatok, amit akarok.
A varázslatokkal már egyszerűbb volt a dolog ott már eltudtam képzelni, hogy tűzet csihol a kezéből és lelassítja az ellenfelét. De a kíváncsiságom csak tovább nőt.
- Mutatsz egyet? - nézek rá. Ha azt mondja nem akkor nem, beletörődök. Nem kényszerítek én senkit semmire. De, ha mutat majd pár dolgot akkor örülnék neki.
Mikor azt mondja megjöttünk akkor az ajtóra nézek. Szokatlan volt számomra és szememmel követtem minden mozdulatát. Kicsit megborzongtam mikor hirtelen kinyílt a kis rés az ajtón és egy szempár bukkant fel. Aztán maga az ajtó is kitárul én meg csak állok megmeredve és a férfira nézek. Mikor mondja, hogy menjek be kicsit elgondolkodok, de belépek. Nem hasonlított semmire a belseje számomra. Morcosan kinéző alakok iszogattak, páran beszélgettek, szkanderoztak. Visszafordulok a férfi felé és nézem jön e utánam, vagy itt akar hagyni a többi figura között.

**Vendég** · Vendég

Halványan elmosolyodott, már-már atyai volt az a mosoly. Jóleső érzés keríti hatalmába, amikor az ifjak a tudásszomjukat akarják oltani. Alaposan körbenézett, mert nem sok kedve volt ahhoz, hogy az Örök Tűznek magyarázkodjon, hogy miért is „varázsolt”. S mikor megbizonyosodott arról, hogy nincs veszély, akkor felemelte a jobbját, majd csettintett egyet, ami után egy apró lángocska jelent meg Gabriel tenyerében, majd ökölbe szorította az ujjait, és mikor ismét kinyitotta a láng is elaludt.
- Mi vajákok ennyire vagyunk képesek. Egy emberhez képest sokra, de egy mágushoz képest szinte semmire.- de nem is volt többre szükségük, azon lények ellen, amikkel szembe néznek, ellenük ez is éppen elég volt.
Természetesen ment Cenro után, miért ne menne? Egyenesen egy üres asztalhoz vezeti, és kihúzott egy széket, majd rámutatott, hogy foglaljon helyet, természetesen alá is tolja azt, majd vele szemben foglal helyet.
- Mit szeretnél enni? Nem éppen a legváltozatosabb a koszt, de arra tökéletesen megfelelő, hogy a gyomrodat megtöltse.- attól függ, hogy Cenro mit kért, Gabriel leadja a rendelést, és mellé még egy kancsó bort is kért, még várnak az ételre, addig se száradjon ki a torkuk. S amikor megkapják az italt és a poharakat, Gabriel tölt mindkettőbe.
- Mond csak ifjú Cenro, mi az oka annak, hogy ennyire rejtegeted a kiléted? Tán elkövettél valamit? Vagy csak nem bízol a városiakban?- kérdezte barátságos hangon, és még várja a választ, belekortyolt a borába.

**Vendég** · Vendég

Megkérve, hogy mutasson egy "varázslatot" megemeli kezét, amit én szemmel kísérek. Ahogy megjelenik a láng a kezében szemem a lángon marad. Nekem ez normális, amikor esténként megpihentek a fogva tartóim egy fához kikötöztek és unalmamban a tábortűz lángját bámultam órákig. Persze ezeken az estéken kaptak csak normális ételt és nem a rohadt húst, csak a maradékot.
Mikor a láng eltűnik tekintetem vissza tér az útra. Nem tudtam mit mondhatnék úgy, hogy csendben maradtam. Elérve az ajtót és belépve hátra néztem Gabriel-re jön e. Nem tagadom a hangulat kicsit emlékeztetett a laktanyára, amikor nem hurcoltak sehova. Követtem Gabriel-t és a szék amire mutatott arra leültem. Szokatlan nekem ez a gesztus. Mikor megkérdezte mit ennék akkor vesztem el teljesen. Kérni? Ilyen nem volt az volt, amit adtak nincs válogatás. Rohadt húst kaptál akkor azt kaptál megkellet enni, vagy éhezel reggelig.
Egy ideig csak bámultam gondolkodva mit kérjek.
- Húst. - válaszolom végül. A többit inkább rábíznám. Amikor bort kért akkor felkaptam a fejem. Alkohol nekem? De inkább nem mondok semmit a végén még válogatósnak, vagy hálátlannak néz.
Mikor megjön az ital és tölt mindkettőnknek felteszi a kérdést, amire már kíváncsi voltam mikor teszi fel.
- Attól függ melyik szemszögből nézzük. De valóban a városlakókban sem bízom. Innen is lenne legalább 5 ember, aki meglátna akkor kardélre hányna. - őszintén beszélek hozzá. Minek görbítsem a valóságot mikor lehet, hogy az igazzal jobban járnék. Maszkomat lejjebb húzom, de a csuklyám marad rajtam és iszok egy kicsit.

**Vendég** · Vendég

- Akkor legyen hús, marha, és mellé köretnek krumplit, pürésen, két adagot, egyet nekem, egyet a hölgynek, és természetesen nagy adagot, ha kérhetnénk, a hölgy csupa csont és bőr.- mondta barátságos mosollyal az ajkán, s töltött a borból mindkét kupába, a sajátját pedig a kérdése után az ajkához emeli, és lassan belekortyolt. Arcán egy láthatatlan grimasz jelent meg. Sejtette, hogy nem lesz a legminőségibb, de remélte, hogy azért a torok és zsebmetszőknek van legalább egy kis ízlésük, és nem érik be mindenféle olcsó löttyel. De sajnos tévednie kellett, nekik már az is jó, ha vörös a nedű, mindegy lenne az is, ha a lónak a vizeletét kellene meginniuk, még vörös, addig jó.
- Akkor azt kell mondanom, hogy szerencséd van akkor. Itt nem szokás kardélre hányni senkit, kint az utcán, egy sikátorban már lehet várnának rád, de vannak íratlan szabályok, és azok egyike, hogy valakit, aki eszik, nem zavarunk, és talán az is hasznos, hogy egy vaják társaságában vagy.- szerencsére egyesek képesek voltak arra, hogy csekélyke értelmükkel felfogják, egy vaják nem ok nélkül vadászik szörnyekre, holmi egyszerű, poros útonálló nem jelent kihívást a számukra, bár talán nem az intelligencia volt az oka, sokkal inkább állati ösztön, ami jelezte azt, hogy egy nagyobb vad van a közelben.
- De ha így vélekedsz, mi hozott be a városba? Miért kockáztatod azt, hogy valaki felismerjen és megpróbáljon a törvény kezére adni? Esetleg a kíváncsiságod volt nagyobb, vagy talán azon egyszerű ok, hogy éhes vagy?- kérdezte nyugodt, barátságos hangon.

**Vendég** · Vendég

Összeszűkült gyomromnak egy kis adag is elég lett volna, de inkább nem mondok semmit nehogy azt mondja panaszkodom. Válaszom után beleiszom a pohárba. Nem is tudom mit mondjak. Annyira nem esik jól, de sokkal jobb, mintha nem kapnék semmit, vagy a rohadt húsnál.
- Hm... - elgondolkodom szavain. Ha a vajákoktól ennyire félnek akkor nekem is ezt kéne tennem? De meghívott enni akkor még sem lehet olyan veszélyes. Vagy csak sikerült jó hangulatában összefutnom vele.
Kérdésére ránézek. Tényleg mi is volt eredetileg a célom?
- Éhes voltam. - válaszolok röviden. Való igaz kissé untam már a bogyókat az erdőben és kell is neki egy kis idő mire a természet körforgása befejeződik.
Türelmesen várok, ha kérdez még akkor válaszolok, ha nem akkor csendben maradok.

**Vendég** · Vendég

- Áh, az éhség, igen csak ismerős érzés. Gyakorta előfordult, hogy a kiképzésünk során nem kaptunk enni, vagy csak keveset, ezzel szoktatva magunkat a szélsőséges helyzetekhez. Esetleg ahhoz, hogy találjuk fel magunkat, és nézzünk más élelemforrások után.- sose felejti el az első alkalmat, amikor csótány került az étlapra. Kevés kellett ahhoz, hogy kiadja magából azt a keveset is, amit evett. De idővel ugyan meg lehet szokni, de nem sírja vissza azokat a napokat.
- Ha nem tudod megenni, nem kell aggódnod, valamibe biztos be tudjuk csomagolni, és elrakhatod későbbre is. Horgászathoz hogy viszonyulsz? Ha nem szeretsz bejárni a városokba, akkor esetleg az is egy megoldás lehet a hús pótlására.- bár Gabriel előnyben részesíti a vörös húst a fehérrel szemben, de tagadhatatlan, hogy a hal is finom, és ha Cenronak gondjai vannak a városiakkal, és tart attól, hogy valaki esetlegesen felismerné, s gondjai lennének ebből, akkor ez is egy megoldás lehet az éhsége elnyomására.

**Vendég** · Vendég

Gabriel & Cenro

Ahogy meséli, hogy a kiképzésük része volt az éhezés kicsit semleges érzések kavarognak bennem. Van, amivel egyet érte, de van amivel nem. De inkább megtartom magamnak a véleményem. Elvégre negyven évnyi tapasztalatom nekem is van, talán ez kevesebb is mint az övé.
-Nem igazán az erősségem. - válaszolok neki a horgászattal kapcsolatban. Sosem értettem hozzá így nem igazán erőltetem. Főleg, hogy nem mindig találok patakot.
Mikor megjön az étel és ő is megkapta az adagját elkezdem enni lassan úgy se sietünk, ha igen úgy is szól, hogy egyek gyorsabban.
Ízlik, de szeretném kiélvezni így lassan rágom meg és nyelem le néha fel pillantok a férfira neki mennyire tetszik az étel.

Jegyzet:Jegyzet

Zene: Zenecím

**Vendég** · Vendég

Cenro & Gabriel@

- Esetleg a vadászat? Vagy éppen ha ügyes a szemed, és jártas vagy benne, akkor az erdő el lát mindennel, amire szükséged lehet. Gyümölcsök, és ha fehérjére van szükséged, akkor a rovarok. Véleményem szerint bennük van a legtöbb fehérje, és bár igaz, hogy az elején az ízük kellemetlen, és ha nem jól rágod el őket, akkor érzed, hogy másznának vissza, de ha ezeken a kellemetlenségeken átesel, akkor nem jelenthet problémát életben maradni.- végre megérkezett a megrendelt étel. Nem rest hát Gabriel se, egyenes háttal, lassan kezd hozzá az evéshez. Nem túl nagy falatokkal, illetlenségre vallana, ha az egészet egyszere akarná megenni, a tanárai a fejüket fognák a túlvilágon, ha ezt látnák.

Jegyzet:SzószámZene: "Zenecím"

**Ajánlott tartalom**