Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég
Amikor Bíbic elhatározta, hogy bejut Novigrad fő irattárába, nem teljesen volt felkészülve arra, hogy ezt a temérdek papírt úgy őrzik, mintha legalábbis őfelsegge Radovid király és teljes udvartartása csücsült volna az épületben. Elsőre mondjuk nem vette zokon az őrséget, és a tőle telhető legnemesebb egyszerűséggel a főbejáraton kísérelt meg bemenni, látván, hogy sok más, nem annyira díszes ruhát viselő városi is így jutott be mindenféle gond és fennakadás nélkül, de nyilván az ő esetében már a két alabárdos katona elzárta előtte a bejáratot fegyvereivel, s az egyikük csak ráförmedt: - Hordd el magad, kölyök, semmi dolgod odabenn! A fiú ezt meglehetősen nehezményezte, s nemtetszésének a következőképpen adott hangot: - De van! Más is bement, én meg csak meg akarok keresni ott valamit! - mondta, a katonára szegezve felemás pillantását. - Nézd már, aztán mit keresel odabenn, he? Bajt, az istenit, azt keresel, vakarcs, nem is tudsz olvasni, mi?! Még a szemed se állj jól! A két alabárdos felröhögött, majd az eddig perlekedő katona kollegája hehhenve hozzátette: - Na, ne kelljen többször rádszólni! Sipirc innét, te kis zsivány, amíg szépen mondom! Bíbic végül szitkozódva továbbállt, s arra gondolt, hogy hagyja a fenébe az egészet, de aztán eszébe jutott Rizz esőkék tekintete, s az a számára is annyira ismerős komorság, amivel a szüleiről, illetőlegesen éppen hogy azok hiányáról ejtett el egy-két szót… S végül mégis úgy döntött, akárhogy is, de bejut abba az istenverte irattárba, és kideríti, mi történt velük. (Mit meg nem tesz a váltány a barátaiért…) Napközben még kifigyelte, hogy az irattár épületébe alighanem csak az arra felhatalmazott méltóságokat engedték be - ügyvédeket, írnokokat, bankárokat, meg a tudta is ő kiket, de olyan befolyásosnak meg ilyesminek tűnő figurákat. Húzta is a száját minderre, mert ugyan igazán egyszerűen meg tudta volna oldani a problémát azzal, hogy egy ilyesmi, kicsit alacsonyabb és véznább, befolyásos méltóságnak az alakját felvéve egyszerűen besétál pár órával azután, hogy az eredetije kijött onnan - de… Ha valamit megtudott Novigradról a nem olyan régóta tartó ittléte alatt, az az volt, hogy semmilyen esetre sem kockáztathatja meg, hogy lebukjon. Semmilyen. Esetre. Sem. Mindennek tudatában egy kicsit át kellett gondolnia a terveit, de ez a legkevésbé sem tántorította el a bejutástól, még akkor sem, ha emiatt akár vérdíjat is kitűzhettek volna a fejére - de csak akkor, ha elkapják. Napnyugtáig többször is körbejárta a hatalmas épület szilaj kőfalait, sorra vette az ablakokat, s végül, este, amikor az egyik őr már gyakorlatilag álltában elaludt - a horkolását a szemközti sikátorban levő búvóhelyéig lehetett hallani - odaosont, majd gyakorlottan, s meglepően csendesen kezdett el felmászni az épület fala mellett egymásra pakolt dobozok és hordók rakásán. Noha a legfelső hordón már elég ingatagon állt meg, egy nagyobb ugrással elérte a fölötte levő ablak párkányát, és abban megkapaszkodott, majd fel is húzta magát. Ámde mielőtt kényelmesen elhelyezkedve nekiállhatott volna az ablakzár megbuherálásának egy tolvajkulccsal, a legfelső hordó a korábbi elrugaszkodás eredményeképp kibillent az egyensúlyából, és hangosan csattogva legurult a rakás tetejéről, magával rántva további gördülékenyebb tárolókat is. Bíbic felszisszent, és csak feszülten figyelte, ahogy az álmából felriadó őrnek még körülnézni is alig volt ideje, máris ráborult az egyik doboz, és maga alá terítette. Ezt akarta kihasználni, hogy gyorsan bejusson az ablakon, mielőtt még bárki észrevette volna - de az ablakot valaki éppen akkor nyitotta ki belülről. Az illető - szakállas, szemüveges férfi, nem kevés tintafolttal szakállán és felöltőjén - felkiáltott, a kölyök pedig elkáromkodta magát, majd leugrott a párkányról, s csodával határos módon le tudott ugrálni a megmaradt dobozrakáson úgy, hogy se keze se lába, de még a nyaka sem tört ki, majd egy bukfenccel érkezett a földre, és megbújt a rakás maradványai mögött. Addigra már majdnem minden katona, no meg több járókelő is odasereglett a zajra, így nem sok esélye volt arra, hogy észrevétlenül kikászálódjon a romok közül és tovább álljon, mintha mi se történt volna. A tömeget kémlelte, várva a megfelelő pillanatot a menekülésre.
P.S.:Parancsolj, Nira, a kezdő~ Remélem, tetszik, és fogsz tudni rá jönni. ^^Mood: Merchants of Novigrad
Sokáig utaztam Novigrad-ig csak egy papír miatt. Még is ez a papír sokkal értékesebb, mint hangzik. Nem csak nekem és Lucio-nak, ha nem a városlakóknak is. A város tervrajzai kellenek nekem és emiatt képes vagyok átutazni a fél világot. Ha az a vén csont boldog én is az vagyok, de addig... Elértem a határt és belépve szétnéztem. Korán volt még az árusok még csak most pakolták ki portékáikat. A házak még csak most ébredeztek a kutyák még felfordulva horkoltak és egyedül a madarak csiripelése zavarta őket. Egy két korán kelő asszony rohangált a kúthoz, hogy elkezdhesse a mosást. Kicsit emlékeztet otthonomra, ahol szintén hasonló volt a reggel. A hűvös szellő ellenére kellemes volt az idő. Először az irattárat kerestem meg, hogy felmérjem a helyzetet. Érdekes máshol csak egy őr szokott állni elől, de itt kettő van. Vajon hátul mennyi lehet? Nem töltök sok időt álldogálással nem hívhatom magamra a figyelmet. Betérek a mellette lévő fogadóba, ahonnan jól rálátok az épületre. Most kikel találnom, hogy jutok be, de attól tartok, hogy egyedül nem fog menni. Telik, múlik az idő. Jönnek, mennek a népek. Vásárolnak, mosnak, élik az életüket. Olyan békés, ahogy fogalmuk sincs róla mi várhat rájuk, ha egy idegen jön és felforgatja az életüket. És lehet, hogy azaz idegen még sem olyan ismeretlen. Elvégre sosem lehet tudni, hogy a szomszéd miféle, vagy hogy melyik sikátorban bújik meg egy tolvaj....egy tolvaj. Észreveszem, hogy egy nem mindennapos külsővel áll egy fiú a kapunál és veszekszik az őrökkel. Egyértelmű, hogy nem egy egyszerű kölyök. Vaknak kell lenni ahhoz, hogy ne tud. Bár valljuk be az emberek többsége az. Végig nézem, ahogy dühösen elsétál onnan. Vicces az arca. Tipikus gyerek. Eltelik még egy kis idő. A megvesztegetett fogadós csak a pénz miatt nem dob ki, de megvan töltve a tarsolyom nem fogok egyhamar elmenni innen. Megpillantom újra a múltkori kölyköt, ahogy oda oson a célterületemhez. Érdeklődve figyelem, hogy próbál meg bejutni oda. Az éjszaka homálya azért elfedi a teljes látványt és csak az veszi észre, hogy történik ott valami, ha tudja hova nézzen. Végig nézem a kis akcióját, ami aztán balul sül el és most mindenki őt keresi Kimegyek a fogadóból és beszivárgok a tömegbe. Hm, úgy tűnik ide nem lesz elég a beszéd. De se baj. Mágiával egy másik sikátorban csinálok egy nagyobb zajt ezzel oda csalogatva mindenkit. Idióták! Nincs azaz ember, aki ilyen gyorsan oda áttudott volna menni. Birkákból áll az egész város! Mikor már jó messzire elszaladtak azt feltételezve, hogy a tolvajt kergetik oda állok a búvóhelyéhez. - Előjöhetsz. Tiszta a terep. - szolok felé és megvárom, hogy kijöjjön. Hm. Talán még is hasznát veszem ennek a kis kölyöknek. Szegény pára! Most aztán fogalmad sincs mibe keveredtél bele. Remélem az életed többet ér számodra, mint egy kis vérdíj.
Amikor Bíbic elbújt a megmaradt doboz- és hordórakás tárolói között, az egyetlen szerencséje az volt, hogy az ablakot az imént rányitó írnoknak tűnő figura nem látta rendesen a sötétben, merre menekült pontosan. - Betörő! Tolvaj! Fogják meg, tolvaj! - hangzott az ablakból mindettől függetlenül a kétségbeesett kiabálás, néhány katona pedig máris odasietett szerencsétlenül járt, doboz alá temetett társukhoz, aki csak káromkodva tápászkodott fel. A szomszédos fogadóból is átsereglettek a kíváncsi emberek, mindenki a tolvajt kezdte keresni, aki csak tudott, fáklyát vagy olajlámpást hozott, hogy mihamarább megleljék a tettest. A tettes pedig úgy bújt meg a dobozrakások között, mint egy kisegér, s tán fel is fedezték volna nem túlságosan kreatív búvóhelyét, ha valami nem csapott volna nagyobb zajt egy közeli sikátorban. - Arra fut! - Utána! - Elkapni! A katonák azonnal a zaj irányába eredtek, s követte őket az esti izgalomra éhes és feltüzelt csőcselék is, hogy mindannyian jól móresre tanítsák a betörőt - aki csak értetlenül és kíváncsian lesett ki az egyik, rejtekéül szolgáló hordó mögül az elrohanó tömeg irányába. Teljesen biztos volt abban, hogy rajta kívül azon az estén semmilyen más személy nem kísérelt meg bejutni a novigradi irattárba, és túlságosan is kényelmes véletlennek tűnt számára ez a hirtelen feltörő zaj a távoli sikátorból… Már éppen kikecmergett volna búvóhelyéről, amikor egyszer csak mellé lépett egy alak - amire olyannyira nem számított, hogy hátrább is hőkölt ijedtében. Aztán amikor hallotta az idegen hangján, hogy fehérnép az, mi több, bizalmasan tudtára adta, hogy tiszta a levegő és előjöhet, már gyanakvón pillantott fel a nőre. Alaposan szemügyre vette tetőtől talpig, s bár sötét volt, felmérte a nő öltözékét, de leginkább az arcát nézte meg magának, ahogy lassan felállt s előlépett a dobozok és hordók közül. Aztán körbekémlelt, hogy csakugyan tiszta-e a terep, de mivel nem látott senkit sem a közelben - még a lábáról ledöntött katona is a tolvaj feltételezett nyomába eredt - korábbi, gyávának is nevezhető reakcióját igyekezte most kompenzálni. - Te meg ki vagy, és mit akarsz tőlem? - kérdezte, gyanakvón, mi több, kihívóan tekintve a nőre, ahogy mellkasán összefonta karjait és amazt méregette. Volt egy olyan megérzése, hogy ez a fehérnép állhatott az iménti elterelés mögött, és bár találkozott ő már önzetlenül segítőkész asszonynéppel még Gors Maes-ben, ez a nő korántsem tűnt olyannak, mint aki puszta szívjóságból akart volna rajta segíteni. Azonban a bizalmatlansága mellett nagyon is kíváncsi volt, mit akarhatott tőle az idegen, ha már félig-meddig kihúzta a csávából, illetve az is érdekelte volna, hogy miféle fehérnéppel akadt dolga, ugyanis azt tapasztalatból tudta, hogy tisztes asszonyok éjnek évadján nem igazán szoktak segíteni törvényszegő gyerekeknek…
Az ostobaság és tudatlanság a legjobb gyógyszer mindenre. Tudomást sem venni arról, hogy vannak boszorkák, kik a saját érdekükben elcsalják a népet, hogy megszerezzék, amit akarnak. Az éjjeli szellő simította bőröm, mely jól esett. Mivel mindig van b tervem és óvatos is vagyok, így 1 holtat korábban feltámasztottam és elrejtettem a városban. Várom, hogy a tolvaj kölyök kijöjjön búvóhelyéről. Mikor ez megtörtént alaposan szemügyre veszem. Hm...Én nem vagyok elég fürge ahhoz, hogy hozzá hasonlóan besurranjak. De talán éppen e miatt válhat hasznomra. Ki is használhattam volna, hogy ráfigyelnem míg én bemegyek és megszerzem, amiért jöttem, de szeretem a kihívásokat. Legalább megtanulok csapatban dolgozni, ha már ezért is örülne a szúnyog. Alaposan végig mérem karba tett kézzel, mutató ujjammal támasztom meg állam. - Csak egy egyszerű nő, akinek kell a segítséged. - válaszolok kérdésére, míg eközben a holtam hangtalanul sétál közel hozzánk a fiú mögött. Nem jön túl közel csak annyira, hogy közbe tudjon szólni, ha történik valami. - Azért, amiért megmentettelek csak annyit kérek tőled, hogy juttass be, majd ki az épületből. - ha elég okos rájön elég hamar, hogy nincs választási lehetősége. - Ellenben, ha nem félek, hogy átkel adjalak az őröknek, ahol elvesznek tőled mindent és onnan kell kiszabadulnod. - vázolom neki ezt a lehetőséget. - Van egy harmadik lehetőség is, de szerintem azt inkább elkerülnéd. - mosolygok rá és egy pillanatra a holtamra tekintek. Lehet, hogy most gonosz vagyok, hogy nem hagyok neki túl sok választást. De ez van, ha valaki egy olyannak dolgozik, aki elakarja pusztítani világot. Nem, mintha nem lenne egy bizonyos város, amit önként is szívesen elpusztítanék, de ahhoz ugyan ezt el kéne játszanom. Türelmesen kivárom válaszát. Időt is hagyok neki, hogy átgondolja. A városlakók miatt nem aggódom. Képesek a városon túl is üldözni azt a neszt, amit leadtam. Játszhatnék velük még egy kis ideig, de az erőm véges. Míg várok körmömet nézem és elkezdem bizgerálni. Legalább nem hozom kellemetlen helyzetbe a fiút azzal, hogy bámulom.
Amikor Bíbic szembetalálta magát a fekete hajú perszónával, akaratlan is tett egy lépést hátrébb, de hamar összeszedte bátorságát, hogy lábait megvetve, karba font kezekkel végigmérje a nőt, éppen olyan alaposan, mint őt a fehérnép. Felemás szemei egy pillanatra sem szakadtak el a nő szürke tekintetétől, még akkor sem, amikor némi rövid tétovázást követően magához ragadta a kezdeményezést, és rögtön kérdőre vonta amazt, mit akar. Tapasztalatból tudta, hogy az emberek mindig akarnak valamit a jótetteikért cserébe - nagyon elenyésző számú kivételt tudott volna csak felhozni, ráadásul az a bizonyos nő sem volt idevalósi, olyannyira nem, hogy még csak nem is ezen a Földön született. Az ismeretlen nő válaszára egyik szemöldöke meredek ívben szaladt fel homlokán, és meglehetős szkepticizmussal nézett fel az idegenre. - És mégis mire kell pont az én segítségem…? - kérdezte bizalmatlanul, amikor egyszercsak valami rettenetesen büdös szag csapta meg az orrát. Csak azért tűnt fel neki, mert egyáltalán nem hasonlított Novigrad szokásos csatorna, izzadtság, okádék, állati és emberi vizelet és ürülék szagának egyvelegéből összekeveredett bűzére. Vágott is egy fintort, ami még a perszóna feleletére adott reakcióként is kiválóan megállta a helyét. - Hogy a picsába kéne bejuttassalak? Engem se eresztettek be, és még azon a kurva ablakon se tudtam bejutni! Veled meg mi a faszt csináljak, vegyelek a hátamra, és repüljek be, vagy mi?! - morogta mérgesen a nőnek. - Kérj valami mást! - dohogta fojtott hangon. Egészen addig dühöngött ilyen vehemensen, míg az ismeretlen fel nem vetette, hogy ha esetleg nem tudná megoldani, akkor nagyon szívesen átadja a segítőkész katonáknak, és onnantól már nem kell aggódnia a bejutás miatt - hátralevő életére. Már épp visszaszólt volna valami frappáns és gúnyos megjegyzést a második opcióra, mikor a nő megemlített egy harmadik lehetőséget is, majd jelentőségteljesen Bíbic mögé tekintet - a kölyök pedig önkéntelenül is követte pillantását. Majdhogynem hangosan felsikkantott. Szerencsére még időben a szájára tapasztotta egyik kezét, így csak rémületében ugrott egyet a nő irányába, még éppen hogy nem ütközve belé - de senki nem róhatja fel neki, hogy szeretett volna minél messzebb kerülni attól az… izétől. ...Alakjában emberre emlékeztetett, legalább is Bíbic meg merte volna saccolni, hogy valamikor még akár az is lehetett, de a szakadt rongyok alól kilátszó végtagok csak valami torz emlékét idézték a karoknak és a lábaknak. A lény arcát csuklya takarta, melynek árnyéka alól két, túlvilági izzással derengő fénypont világított ki - alighanem a szemei. Nem akarta tudni, hogy festhetett ez a valami a rongyos ruhák alatt - amit eddig látott és érzett belőle, bőven elég volt neki, hogy rájöjjön, az imént érzett bűz ebből a lényből árad, és nem más, mint az oszló, rothadó hús szaga. Hullaszag. ...Nem is értette, hogy nem ismerte fel egyből. Pedig érezte már eleget. Eltartott egy pár pillanatig, mire összeszedte magát annyira, hogy újra a nő felé forduljon, akkor viszont hirtelen tette, és oldalvást állt neki, hogy a mögötte ácsorgó lényt se tévessze szem elől. - ….Mi a szar ez az… izé…? - kérdezte halkan, majd amazra villantott egy vicsort. - Te meg annyira vagy egyszerű nő, mint én vaják! Varázsló vagy, mi?! Nem sok dolga volt még élete során varázslóval, de pont elég történetet hallott róluk ahhoz, hogy tudja, kurvanagy bajban volt épp.
Néha nagyokat szórakozok a közemberek tudatlanságán. Hogy képesek az egész világra rácsodálkozni, mintha most látnának mindent először. Mondjuk megtudom érteni. Sokkal boldogabb az élet, ha nem vesznek tudomásul semmi és, ami körülöttük történik. Burokban élve számukra nem léteznek se gonosztevők, se boszorkányok, se szörnyek, se vajákok egyszerűen semmi. Csak ők és a szürke hétköznapi életük. Ha meg valami még is megzavarja a képüket, amit ők teremtettek maguknak őrjöngnek és a többséget máglyára vetik, mondván "a tűz mindent megold". Megvárom míg áldozatom befejezi a méregetésemet és válaszolok kérdésére. Ha valóban van esze és tudja is használni nem fog túlságosan nehezére esni engem is becsempészni, majd ki. Tudom más mikor magadat kell egyedül bevinned észrevétlenül és más mikor figyelned kell egy másik egyénre is, aki a nyakadban liheg. De én nem vagyok jártas e féle mesterségekben, gondolom ő meg nem most kezdte a szakmát. -Az már a te gondod. - mást viszont nem fogok kérni tőle elvégre most ez az egyetlen dolog, amit akarok. Bejutni, megszerezni Novigrad tervrajzait és kijutni élve. Azután ez a gyerek úgy sem hall felőlem többet. Max, ha rosszkor van rosszhelyen akkor egy hát ráfog dőlni, de akkor már nem az én bajom lesz és ő is megnyugodhat, hogy nem kell többet az élőkkel bajlódnia. Felvetek még két lehetőséget, amit abban az esetben teszek meg, ha nem teljesíti, amit kérek tőle. Egyik sem egy jó választás, de a harmadik a legrosszabb. Elvégre hagynám, hogy teremtményem elevenen elintézze fájdalmasan. Mikor mögé tekintek követi nézésem és a várt reakció látom rajta. -Ez kérlek szépen valaha ember volt, mint te is láthatod. Ti úgy nevezitek, hogy élőhalott és, ha nem teljesíted a kérésemet akkor ő szívesen kezelés alá vesz. És higgy nekem nem jó fogak közt elevenen elemésztődni. És ahogy elnézem már éhes. Szóval csak ügyesen. - mosolygok rá. Bár kicsit blöfföltem elvégre ők már nem éreznek semmit, tehát éhesek sem lesznek, egyedül parancsra esznek, de akkor nem ismernek kegyelmet. -Pontosan. - bólintok. Valóban okosabb az átlagnál. Valaki még így se jön rá magától, hogy boszorkány vagyok csak akkor, amikor már futni is késő. -Szóval választhatsz. Bejuttatsz, majd ki, vagy oda adlak az őröknek és adok nekik néhány tippet, hogy ne szökj meg. Esetleg ott van még ő.- emlékeztetem a három variációra. Ha megtámadna akkor az élőholtam elkapja a grabancát, vagy a visszaterelt csürhe megtalálja és elkapja. Ez már csak rajta múlik.
Amikor Bíbic rádöbbent, mekkora slamasztikába keveredett, már túl késő volt kihátrálni belőle - és nem is igazán tudott volna merre menekülni. Bár a nő hetyke megjegyzésére, mi szerint a bejuttatásának hogyanja és mikéntje már az ő gondja, vágott egy utánozhatatlan és különösen otromba grimaszt, mely szavak nélkül is tökéletesen kifejezte véleményét az egész helyzetről. Hanem, amikor a rongyokba csavart, oszló és rothadó hús bűzét árasztó, mozgó tetem mögötte termett, kénytelen volt belátni, hogy ezt a kalamajkát csak egyféleképp úszhatja meg élve. Nyelt egy nagyobbat a boszorkány szavait hallva, s igyekezte figyelmét megosztani a nő és az élőhalott között, míg lázasan gondolkodott, miként keveredhetne ki a csávából, de ahogy a varázslónő is mondta, jelenleg egyetlen lehetősége van erre: ha belemegy az alkuba. Az őrséggel egy fikarcnyit sem volt kedve hadakozni, kiváltképp nem úgy, hogy egyedül Rizz miatt kockáztatta a bőrét a levéltárba való bejutással, de az a gondolat, hogy a boszorkány megetesse ezzel az élő hullával, végérvényesen elvette a kedvét mindenfajta ellenállástól. Az a lehetőség, hogy a banya esetleg blöffölt volna, fel sem merült benne, nem csak azért, mert halálra rémítette a halálból visszahozott teremtmény egész lénye, de mivel fikarcnyit sem értett a mágiához és annak titkos tanaihoz, melyek közül a halottidézést még a legerősebb mágiahasználók is elítélték és megvetették, Bíbicnek honnan is kellett volna tudnia, hogy ez a lény csak parancsra zabálta volna föl? Bár, ez a tény sem nyugtatta volna meg túlságosan… - Jól van már, jól van, beviszlek…! - mordulta végül vicsorogva, miután az ismeretlen boszorkány újból felhívta figyelmét a három lehetőségére, melyek közül nyilván csak egy értelmes választása volt. - ...Parancsold már el innét ezt a nyomorultat! - bökött fejével a hulla felé, s bár igyekezett nem így tenni, mégis látványosan megborzongott, mikor egy másodpercre újból megpillantotta az élőholt valamikori szemei helyén túlvilági izzással világító fénypászmák derengését. - Nem fogok meglépni, becsszóra, csak tüntesd el innen! Bármennyire is nem akart segédkezni ennek a nőszemélynek, nem volt más választása, legalább is ebben a pillanatban. Ahhoz viszont, hogy kitaláljon valamit a bejutásra, időre volt szüksége, és ezt a nőnek is be kellett látnia. Ráadásul nem minden katona hagyta el az őrhelyét, hogy a betörő nyomába eredjen az iménti, furcsa zajt követve, így nem lett volna célszerű most rögtön megpróbálkoznia a bejutással újra. Kiváltképp nem úgy, hogy az ajtónálló katonák egészen biztosan megjegyezték a képét, mikor napközben próbált meg beséltálni a főkapun. Éppenséggel megtehette volna, hogy alakot vált, ó, hogyne tehette volna! ...De nem volt hajlandó ennél kiszolgáltatottabb helyzetbe keverni magát a banya előtt. Nem, ki kellett találnia egy tervet, mindenféleképpen. ...Egyszer akar boldoggá tenni valakit, és tessék, ez lesz a vége. Rizz jönni fog neki ezután eggyel, de inkább kettővel.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
