Kettőt egy csapásra

**Vendég** · Vendég

Kettöt egy csapásra

Cenro & Fricska @

Amikor Bíbic pár nap gyaloglás után megérkezett Oxenfurtba, még úgy gondolta, körülbelül kettő, legrosszabb esetben három éjszakát kell majd az északi egyetemvárosban eltöltenie. Feltett szándéka volt ugyanis megtalálni Antont, egy ríviai lelencgyereket, aki saját - meglepően sokszor hangoztatott - bevallása szerint nemesi sarj volt, és nem utolsó sorban az Elveszett Fiúk legutoljára megtalált tagja.
Elsőre mondjuk Bíbic sem teljesen hitt a fülének, amikor még Novigradban - két lekváros bukta elcsenése között - elcsípte a kofa és egy vénasszony beszélgetés-foszlányát is arról, hogy az asszony unokahúgának a lánya egy oxenfurti diákot fogadott fel házitanítónak, mert nemrégiben, egyenesen Ríviából került el hozzá a másodunokaöccsének fia, apai ágon. Ha ezután az információ után tovább hallgatózott volna, meghallgathatta volna a vénasszony ángyikájának tragikus történetét arról, miként özvegyült meg még a gyermekáldás előtt s örökölte egyedül idős férje vagyonát és vikomti rangját, de ez már Bíbicet teljesen hidegen hagyta. Azonnal elindult Oxenfurt felé, s az út alatt zseniális tervet eszelt ki arra, hogyan találja meg régi cimboráját - azonban Oxenfurt piacterén lébecolva semmi mást nem talált, csak bajt.
Mondhatnánk éppen úgy is, hogy a baj találta meg őt, de ez a történetnek azon pontján, amikor Bíbic egy kecske hátán, annak két szarvába kapaszkodva, teli torokból szitkozódva vágtázott át az egyetemváros sokat megélt főútján, nyomában a fél piaccal, olyasmi ordítások kíséretében, hogy “A Hercegnő!”, “Mentsék meg a Hercegnőt!”, valamint “Tolvaj!”, “Felségsértő!”, “Áruló!” és “Emberrabló!” - már igazán mindegy volt.
De ha ez még mind nem lett volna elég, rögtönzött hátasa nem igazán hallgatott azokra a káromkodásokkal és fenyegetésekkel teletűzdelt vezényszavakra, mint hogy jobbra, balra, ne arra, állj már meg, és társai. Így hát nem volt meglepő egy cseppet sem, hogy aki tudott, visítva tért ki a mekegő ámokfutó útjából - aki meg nem tért ki időben, azt kíméletlenül elgázolta a kecskeháton vágtázó, vöröshajú veszedelem. (Mentségére szóljon, hogy nem szándékosan tette.) Már majdnem lehagyták az őket üldöző, felbőszült csőcseléket, és már egészen olyan környékére keveredtek Oxenfurtnak, amiről első látásra lerítt, hogy a deákok és professzorok ide másfajta ismeretek megszerzéséért jönnek, Bíbicnek azonban lehetősége sem nagyon volt körülnézni, ugyanis egy sikátorba befordulva olyan erővel és lendülettel ütközött össze egy gyanútlan idegennel, hogy annak még az addig kezében tartott tőre is kirepült a kezéből, ahogy hanyatt vágódott.
Sajnos ezt az ütközést már a kölyök sem úszta meg egyszerűen: átbukfencezett a kecske feje fölött, és az imént elcsapott, kivont fegyver nélkül sem túl barátságosnak tűnő férfi mögött álló, annak feltételezett társát vágta orrba csizmájának mindkét sarkával, majd egy hangosabb nyekkenéssel landolt a felborított férfin.
- ...A kurva élet… - nyöszörögte, ahogy feltámaszkodott, és legalább ugyanolyan meglepetten pislogott felemás szemeivel a két talpon maradt személyre, mint azok őrá. Az egyik egy újabb férfi volt, szintén kivont tőrrel az egyik kezében, a másikkal pedig egy tündelány karját szorította a sikátor falának.

P.S.:Bocsi, hogy ilyen sokáig tartott, de csak sikerült kezdeni. Remélem, tetszik, és tudsz rá jönni.Mood: Three Little Thieves

**Vendég** · Vendég

Egyre jobban erősödik bennem a gondolat, hogy túl sok ideje vagyok itt. Körözési plakátjaim néznek vissza rám és ez a csuklya sem a legjobb álca. Egymás után tépem le a papírokat és cafatokra szedem. De még is..mintha egyre több és több lenne belőlük. Csak a mai napot had bírjam ki. Utána eltűnők az erdőben.
Csak járom az utcát azon agyalva, merre is menjek. Észre sem vettem, hogy elsétáltam egy csapat férfi mellett. Nem lett volna semmi gond ezzel, de az egyikük visszafordult és megragadta a kezem.
- Elnézést, de maga olyan ismerős nekem. - szólalt meg. Én? Soha az életben nem láttam még ezt a férfit. A társai oda jöttek hozzánk és alaposan megmértek.
- Igen nekünk is felettébb ismerős. - nézegettek meg alaposan. Az agyam pánikolni kezdett nem bírtam megmozdulni. Az egyik benyúlt az erszényébe és elővett egy papírt. Az én körözési plakátom volt és a többieknek megmutatta. Éreztem, hogy egyre jobban elkezdek pánikolni. Nem is gondolkodtam sokat, orrba vertem az, aki eddig a karomat fogta. Jó erősen ütöttem, hogy a többi is kicsit leblokkoljon. Elkezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam. Nem érdekelt merre futok csak rázzam le őket.
Rögtönöztem és próbáltam egyre cselesebb lenni. Mindig befordultam a sikátorokon észre sem venve, hogy egyre kiszámíthatóbb a taktikám.
Befordulnék az egyik sarkon mikor egy erős fájdalmat kezdtem érezni a fejemen. Összeesek és a fejemet fogom. Az egyik ott várt rám. Megfog a karomnál fogva és a falhoz vág. Nem elég, hogy jó erősen megütött még a falba is bevertem a fejem hála neki! Elkezdtem szédülni a testem nehezen mozgattam. Letépte rólam a csuklyát és előrántotta a kését. A torkomhoz szegezte közben beért minket a 2 férfi.
- Eléggé szép summát kapunk érted. Bár élve többet kapunk. Ha nyugton maradsz akkor nem fogunk megölni. Nem is értem miért féltek tőled annyira! Könnyűszerrel kaptunk el! - látszott rajta, hogy örül, de elkövette a legnagyobb hibát. Alábecsül! Nem véletlenül akarják mással elintéztetni a piszkos munkát...bár mindig is ezt tették. Kiképeztek, hogy öljek és az én fajtámra kenjék. Azt hitték, hogy ha elnyomnak és vernek akkor nem próbálok meg elszökni és tudnak használni míg meg nem pusztulok. De tévedtek. Elvégre itt vagyok. A szabadságomért küzdök...az életemért. Nem adom fel, hogy most eljutottam idáig.
Fejem teljesen kitisztult. Felébredt benne az ösztön, ami akkor fogott el mikor elmentem. "Ölni is tudnék, hogy ennek vége legyen". Élettelen szemeimbe beköltözik a düh és a vágy, hogy itt helyben felszabdaljam őket.
Kezem lassan ökölbe szorul, szabad kezem mögém szalad és a tőrömért nyúlok. Nem vicceltem. Tényleg azt terveztem, hogy az, aki sarokba szorít azt a disznók sorsára juttatom. De, amint megérintem a markolatot egy kecske tűnik fel rajta egy fiúval. Mi a...!
A kecske megáll a fiú meg az egyiket ledönti. Nem habozok kiütöm azt, akinek a keze még mindig rajtam van. A másikat, amelyik még talpon van megrúgom, majd fogva a fiút elszaladok. Nem akarom, hogy belekeveredjen ebbe az egészbe ezért csak addig futok vele míg lesz egy kis időnk mielőtt utolérnének minket.

**Vendég** · Vendég

Cenro & Fricska @

Amikor Bíbic végre realizálta, hogy nagy valószínűséggel épp egy merényletet akadályozott meg puszta véletlenségből, igazándiból nem volt túl sok ideje elgondolkodni a tett hősiességén. Ugyanis, mire észbekapott, az ismeretlen tündelány már meg is ragadta, és azt tette, amit a legcélszerűbb tenni minden ilyen helyzetben: futott vele, amerre látott.
- Hé, hová--- - kezdett volna bele a kérdezősködésbe, de amikor befordultak az egyik kanyarnál, majdhogynem egyenesen belerohantak a piac óta Bíbic után loholó csőcselékbe. Sajnálatos módon ezt az csőcselék tagjai is észrevették, s azonnal hatalmas hangzavar támadt, melyből néhány hangosabb rikoltást lehetett csak kiérteni, de az is éppen elég volt:
- Ott van! Utána!
- Emberrabló!
- Felségsértő!
- Másfajú! Elkapni!
- A Hercegnő! Hozzák vissza a Hercegnőt! - sipította egy elgyötört hang a legvégén.
Ezúttal Bíbic ragadta meg a szőke tündelány karját erősen, és bár haditechnikai ismeretei nem igazán voltak széleskörűek - egészen pontosan ezen területen szerzett elméleti tudása erősen közelített a nullához - a stratégiai visszavonulás technikájának kivitelezése azonban ilyen esetekben kifejezetten az erősségei közé tartozott. Ez azt jelentette, hogy körülbelül másfél pillanatba telt, hogy satufékkel megálljon, a tündelánnyal együtt, majd egy hátraarcot követően teljes sebességgel rohanni kezdjen a tömeg elől, újdonsült kompániájával karöltve. Sőt, az alatt a másfél pillanat alatt még egy tisztességes káromkodásra is jutott ideje, mely során üldözőik majdnem minden nőnemű rokonát felszólította különböző haszonállatokkal való közösülésre, legalább negyedíziglen visszamenőleg.
Sajnálatos módon azonban a tündelányt üldöző három muskétás is meglepően hamar magához tért, és nyilvánvalóan nem óhajtották kivételes szerencséjüket elszalasztani, így cseppett sem kellett volna meglepődnie egyik gyereknek sem, hogy a három kurafi utánuk eredt, s ennek okán a páros most velük találta szembe magát, nyomukban a felbőszült piaci embercsordával, akik közül valaki továbbra is elkeseredetten szólongatott egy elveszett hercegnőt. A két kölyök legnagyobb szerencséje az volt, hogy az utcából nyílt egy szűkösebb sikátor nekik balra, így nem volt kérdés, merre loholnak tovább - már csak azért is, mert a szűk sikátor nem tette lehetővé, hogy nagyobb embertömegek nagy sebességgel átvágjanak rajta, ellenben a két vézna fiatal majdnem ugyanabban a tempóban menekülhetett tovább egymás mögött. Bíbic hallgatólagosan beleegyezett, hogy ő fog hátrább futni, már csak azért is, mert remélte, hogy a lány jobban ismeri az oxenfurti sikátorok labirintusát, és talán nem vezeti magukat zsákutcába.
Némi előnyre tettek szert üldözőikkel szemben, a vöröshajú veszedelemnek pedig most már volt lehetősége körbe is nézni, hogy mégis merre futnak - így tűntek fel neki a körözési plakátok, melyekkel valami túlbuzgó militáns újonc kitapétázta a házak falait. Nem tulajdonított volna túl nagy jelentőséget nekik, hisz minden városban tucatnyi tolvajt, rablót és gyilkost köröznek, (itt adózott egy kósza gondolattal annak a kérdésnek, hogy vajon az ő pofájával is kidekorálták-e Lyria, Darn Rowan, Gors Maes és Novigrad utcáit, no meg Skellige minden szigetének kikötőjét - és ha igen, vajon mekkora díjat tűztek ki rá?) - de az oxenfurti plakátokon virító arcot már mintha látta volna… Mintha éppen előtte futott volna.
- H-hé, te, izé… aen seidhe! Azokon a plakátokon… Az ott a te képed? - kérdezte, majd az egyik plakáton meglátta az összeget is. - ...Mi a faszt csináltál, hogy ekkora vérdíj van a fejeden?!

P.S.:Megint elég sokáig húztam, bocsi! ^^"Mood: Three Little Thieves

**Ajánlott tartalom**