Airmid & Elyon @

Amikor bélbántalmakkal és húgyúti panaszokkal érkező pácienseim száma egyre csak nőtt, és ezzel egyenesen arányosan csökkent az ezerjófű és az angyalgyökér készletem, tudtam, hogy hamarosan útra kell kelnem, hogy utánpótlást szerezzek. Már csak egyetlen akadály állt az utamba.
- Egyiknek sincs épp szezonja… - vakarásztam a tarkómat egy este, amikor már minden páciensemet elláttam. – Mi az, ami ugyanazt a hatást fejti ki, és még nyílik is… ?  
A mikroportom nagyon sok mindenre alkalmas a kommunikáción kívül, valahogy mégsem jutott eszembe sosem rátölteni egy egész herbáriumot. Pedig most milyen jól jönne! Ötletért pedig hiába túrtam át a viskóban felhalmozott, az előző medikus által hátrahagyott tekercseket – ugyanis, bár igyekszem nem ítélkezni senki felett, de a kézírása alapján idősödő úrnak… fogalmazzunk úgy, hogy megvoltak a maga rögeszméi. A kamillatea és a sovány diéta nem gyógyír minden bajra. Látom magam előtt a káoszt, amit a megszűnni látszó, majd kiújuló tünetek okoztak. Csak a fejem csóváltam. Ha ezen az éjszakán valaki oda tudott volna lopózni az Ysgith mocsarában rejtőző, besüppedt és mohlepte zsúptetejű házamhoz, ha belesett volna az ablaktáblák résein, láthatta volna, hogy késői óráig égett nálam a gyertyafény, hogy addig ültem az asztalnál, míg már épp hogy nem az álom kerülgetett, amikor egyszer csak, mint holmi isteni sugallat, eszembe jutott.
- Romvirág!* – kiáltottam fel a heuréka-élménytől, az öröm hevében, melytől felpattantam addigi helyemről, még a székem is hanyatt borult. Igen. Ezt fogom tenni.
De ez nem volt lehetséges. Senki nem láthatta ezt. A kunyhóm jól el volt rejtve a mocsárvidék nádasai közt. Az örökké köddel borított pusztaságban, ahová senki nem merészkedett volna. Másnap korán reggel összekészültem, a karomra vettem a fonott füveskosaramat, és a szárított levendulakoszorúval díszített ajtót alaposan eltorlaszolva indultam útnak. Lássuk csak, a romvirág szeret erdei tisztásokon, erdőszélen, de talán még tarvágásokon is előfordulhat. Bár kétlem, hogy ebben a különös 13. századi viszonyokban tudnák, mi az. Egy régi dalt dudorászba vettem be magam Sodden erdeibe, hogy felleljem a nekem kellő gyógynövényt. Különös érzések fogtak el e csepp kis virágra gondolván. Tán nosztalgia, reménnyel keveredve. A hit, hogy valami lerombolt maradványaiból új élet fakadhat.
- Siúil, siúil, siúil a rún… - dudorásztam csak úgy magamnak, ahogy letérdeltem egy szár kökörcsin és százszorszép mellé. Hirtelen zörgést hallottam a hátam mögül, amire gyorsan felegyenesedtem, de ahelyett, hogy futásnak eredtem volna, csak álltam egyhelyben. Amíg meg nem bizonyosodtam róla, hogy veszélyben vagyok, nincs miért menekülni.

*Az erdei deréce időszakos neve. A II. világháború idején / után terjedt el, mert ez volt az első virág, ami a lerombolt városok környékén nőni kezdett.

P.S.:389 szóMood: Siúil a Rún

Elyon & Airmid@

Manapság sok időt töltök a kis tolvaj céh köreiben. Ám akadnak olyanok, akik felfedezték Rókaváram polcain a kis növényeket tartalmazó fiolákat, mik aljában nedves szövet volt, és abba belebugyolálva a növények szára. Az asztalon pedig mindig van tinta, toll és a kis füzete, miben a növények rajzai és hozzájuk tartozó adatok vannak feltüntetve. Ezek inkább a bizonyítottak és több feljegyzésben szereplők vannak felírva, vagy saját tapasztalataim. De ezek inkább a mérgekre voltak igazak, hiszen ritkán volt annyi időm, hogy egy mérgezett őrt vagy zsoldost figyelemmel kísérjek leépülésig. Ami viszont aggasztott, hogy egyre több társamtól hallok panaszokat, mik vizelést nehezítenek. Egy fejesebb tag pedig már fel is kért, hogy keressek ez ellen orvosságot, tudván hogy nem olyan régen estem ki az iskola padból.
- A róka vigye el, nem hiszem el, hogy pont most lesz baja mindenkinek, és egy növény sem most akar virágozni. Temetem arcom tenyereimbe és elhúzom vörös fekete tincseimet. Fújtatok egy nagyot majd újra átlapozom jegyzeteimet. Tudom, hogy lapul valahol valami, ami jó erre. De mi és hol és merre? Már annyira gondolkodom, hogy előpattannak róka füleim és farkam mit ingerülten csóválok meg. Arréb lököm a kis bőr borítású könyvet, pár oldalt lapozva véletlen, mikor meglátom a megoldást.
- Erdei deréce! - csettintek jobb kezemmel és állati testrészeim is eltüntek, hogy megnyugodtam. Azonnal becsatoltam a kis könyvet, beleraktam a tolvaj táskámba és viszonylag népiesebb ruhát öltve indulok neki a nagyvilágnak megtalálni azt a kis apróságot. Sodden erdeje biztosan rejt magában néhány csokorra valót. Itt szokták kiképezni az újakat és tanítják nekik a mókus létet, mi most megint csak jól jön számomra. Dudolászás üti meg fülem. Közelebb araszólva hozzá egy ágra lépek, mit nem vettem észre, de azonnal menedéket keresek egy fa lombkoronáján. Szemügyre véve az alakot érdekesnek találtam. Vörös hajú nő, a kosár pedig biztosan növényeket takar. Legalábbis, orrom ezt mondja. Ha nincs is benne, akkor sokáig azt tartott benne. Óvatosan mászom egy hozzá közelebb eső ágra. Térdemmel kapaszkodom meg és hanyat dőlök, fejjel lefelé lógva és így szólítom meg.
- Üdv! Mi járatban erre? - kérdeztem lehetőleg meglepve az illetőt. Vicceskedő róka lévén nem hagyhatom ki az ilyesmi tréfákat. Ha pedig meglepetésében felém ütne felhúzom magam az ágra, ha pedig viszonozza a köszönést, elengedem térdemmel az ágat és megfordulva a levegőben puhán landolok. Ha pedig ütni próbált, az ágra fészkelem fel magam.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Ha már ebben a gyönyörű erdőségben jártam, nem szalasztottam el az alkalmat, hogy különféle gyógynövényeket és füveket szedjek a kosaramba. Került bele kamilla, levendula, vérontófű és fehérmájvirág, de még útifű is. Egyetlen, tenyérbe simuló kis kasza volt nálam, de nem azért, mert az életem féltettem volna, hanem mert azzal könnyebben vágtam a magas füvet, vagy a fás szárú növényeket. Vége szakad az ősi dalocskának, ahogy reccsenni hallok egy ágat a hátam mögött, meglepett gasp szalad ki az ajkaimon, de a kíváncsiságom erősebb. Felegyenesedek a kökörcsin és a százszorszép mellől, hogy a közeli kőrisfa felé lépkedjek félelem nélkül, de megfontoltan.
- Van itt valaki?
Persze, micsoda kérdés az. Yshith után éppen megtanulhattam volna, hogy e különös vidéknek a legveszélyesebb lényei mindenre képesek, csak az értelmes beszédre nem. Nem járom körbe a kőrisfa két és fél öles tövét, csak be-bekukucskálok jobbra, majd balra, amikor egyszer csak a szó legszorosabb értelmében belefüggeszkedik valami az arcomba. Inkább meglepetésemben, mint félelmemben nyikkanok fel, de nagyjából meg is nyugszom, ahogy felmérem, mivel van dolgom.
- Egy leány… ? – Nem, nem egészen. Annak tűnik, de a füle… - Egy tünde leány?
Találgattam, hisz bár már itt voltam ezen a különös földön majd egy hónapja, túlzás volna azt állítani, hogy mindent láttam már. Eszem ágában nincs megtámadni, teljesen ártalmatlan, fiatal tréfamesternek tűnik.
- Romvirágot keresek, és begyűjtöm, amit a keresés közben hasznosnak találok. Na és te?
Érdeklődve figyelem, ahogy felhúzza magát az ágra, amin függeszkedik, majd onnan elrugaszkodva éppen előttem landol.
- Szép mutatvány volt. Biztos sokat gyakoroltad. – futtattam végig rajta a tekintetem, ahogy teljes életnagyságban, és végre nem fejjel lefelé állt előttem. Az ő haja is vörös volt – A nevem Elyon. Elyon Elyndraen. Téged hogy hívnak a barátaid?  

P.S.:281 szóMood: Siúil a Rún

Elyon & Airmid@

Az erdő már már túl csendesnek tűnt. Nyugodtnak, sőt bizarnak. Így apró hibámat azonnal meghallotta. A fa ágáról figyelem, ahogy körbenéz. A nőt felmérve nem gondolom, hogy veszélyt jelentene rám. Bár jobb óvatosnak lennem. Mind a két szakmámban jól tudom, mit jelent alábecsülni a embereket vagy betegségeket. Hogy felmérjem, és vérwm meg ne tagadjam, lelógom hozzá, mire leppet hangot hallatt. Legalább ez sikerült.
- Hmm... tünde leány? döntöm meg kíváncsian fejem, majd, hogy kényelmesebb társalgásnak vegyük kezdetét leugrok hozzá. Válaszomat csak landolást követően kapja meg.
- Köszönöm, gyermek korom óta űzöm ezt a tevékenységet. Visszatérve, ha tünde lennék, nem így köszöntöttelek volna. Nem mellesleg a tündék magasabbak, mint én. Egyezzünk ki az aguara-ban. - Válaszolok neki a fajomat érintő kérdésre. Enyhén döntött fejjel a nő zöld szemeibe nézek. Zöld szemei smaragdokra emlékeztetnek, miket általában drága pénzért tovább adtunk. Nem kutakodásként vagy tolakodásként. Csak valahogy nem tűnik helybélinek. Ha az lenne felismert volna s talán már vajákért vagy legalább papért kiálltott volna.
- Nem ismerem ezt a növényt, pedig sokat tanultam róluk. Szintén egy ilyesmi kis növénykét keresek, mi igazán kedveli az itteni környezetet. - Magyarázatom közben kezem hátam mögött kulcsolom és enyhén előre hajolok. Ajkam mosolyra húzom és pár lépést hátra lépek.
- Nos Airmid Czarny nevet kaptam, de csak Airmid-nek szólítanak. Már akik hajlandók megszólítani. Egy vajákos asszonyt tisztelhetek személyedben? - mesélek barátságosan, majd én teszem fel kérdésem. Ártatlannak tűnik, bár nekem igen fontos. A céhen belül nem tudok olyanról, aki mérgekkel vagy gyógyszerekkel foglalkozna rajtam kívűl. Ha pedig céh tag akkor el kell beszélgetnem a vezetőkkel. Arcomról ez a fajta kis kérdés halom nem olvasható le, helyette egy rókácska mosolya, ki csak tréfán töri a fejét.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Nem fogok hazudni, igencsak tetten ért, ahogy egyszer csak az öreg kőrisfa ágai és lombja közül emberinek tűnő alak bukkant fel. Láthatóan szórakoztatta a tény, hogy így meglepett a felbukkanása. Egy cseppet aggodalmaskodok, míg amaz leugrik a fáról, és biztonságban földet ér – bár ha a fára mászás tudománya ilyen ösztönösen jön számára, akkor talán nincs mitől féltenem. EZ csak amolya megszokás a részemről.
- Oh, nocsak. Egy aguara. Rókaszellemek, igaz? – ez végül is nem olyasmi, ami az én tapasztalataimtól és tudásomtól oly távol áll. – Ne haragudj, kedves, a füleidet láttam először, intuíció volt. De abban igazad van, hogy egy valamire való tünde nem volna ilyen barátságos, sőt, egyenesen tréfás kedvű, mint te.
Még akkor sem, ha azt hallottam, a helyi standardok szerint az én külsőm megfelelne egy tisztes tünde hölgyének. Hagyom, hogy a leány elvesszen a szemeimben, addig – bár én sem szeretnék tolakodó lenni – de felmérem, kifélével-mifélével állok szemben. Várjunk csak… Vörös haj, szeplős pofi, felemás szemek, az egyik kék, a másik sárga, tréfás habitus… ? Valamiféle sormintát vélek felfedezni a történések menetében.
- Körülbelül derékig ér, lágyszárú, lilás vagy pirosas virága van, és szereti az erdő árnyas viszonyait – egészítem ki a leány diagnózisát. – Szépséges neved van, Airmid. Nem fogható semmihez, amit eddig hallottam. – a kérdésre igazmondón biccentek – Nem olyan régen tevékenykedek medikaként a környéken, Ysgith környékén élek.
Természetes, hogy feltűnik neki a kettőnk közti hasonlóság. Az sem lepne meg, ha arra a következtetésre jutna, hogy egy vagyok közülük. Ha már tündének éppen átcsusszannék helyi mérce szerint, miért épp aguarának ne felelnék meg? Már ami a külsőségeket illeti. Szeretem a rókákat. Milyen kár, hogy már a harmadik személyt ábrándítom ki azzal, hogy nem az vagyok, akinek hisz.
- Nos, ha már így alakult, kedves? Miért nem megyünk együtt tovább? Én segítek neked megkeresni a virágodat, te pedig nekem. Szerintem igazságos ajánlat. Mit mondasz?


P.S.:303 szó Mood: White Orchard

Elyon & Airmid@

Szerencsémre sikeresen megleptem az idegent, ki bátorkodott egymaga lépni a csendes erdőbe. Róka vigyorom szinte letörölhetetlen racomról, de részben ez védjegyem is. Mi más lehetne egy Rókatündérnek?
- Pontosan! A hajam vörös... néhány rakoncátlan tincstől eltekintve és mindig valami rosszaságon töröm a fejem. - magyarázom az elf kategóriát kerülve. Lehet, hogy az voltam amíg rókává nem lettem, de nekem jó így. Sokkal jobb mint beképzelt elfnek lenni. A nő meglátására gyermekies mosolyt teremtek arcomra. Ártatlan mégis sugall egyfajta ravaszságot. Enyhén megmozdítom orrom, hogy megtudjak valami egyebet is a nőről, majd összefontuk a tekintetünk.
-Téged embernek mondanálak. Nem tudlak besorolni sem az északi, sem a déli emberekhez. Noha magas vagy és kecses, fakó a bőröd mint az északi népeké. - magyarázom kicsit megcsóválva fejem. Ha fajom béli lenne, számított volna rám és vissza is kaptam volna a tréfám jussát. Elfként pedig elkapná a grabancom, hiszen sok gyermek tolvajlás írható fel fajtám számlájára. A növény leírására bólint.
-Ha van ilyen növény az erdőben, megtaláljuk. - mondom vidáman, makd mikor a nevemről beszél enyhén kihúzom magam. Még senki nem dicsérte meg.
-Köszönöm! A tiéd is egyedi. Legalábbis hangzásilag nem e föld szülöttje. De javíts ki ha tévedek! - biztosra veszem, hogy nem. A tolvajoknál megtanultam leszürni ezt-azt beszélgetésekből, amit későbbre elraktároztam. Még ha ysgit-i is, nem tartom valószínűnek, hogy nagyon régen koptatná erre az utakat. Az ajanlatot hallva mosolyom meg szélesebb és kezem nyújtom felé.
-Megegyeztünk! Közben mesélhetnél, hova valósi vagy. Cserébe én is beszélek a rókatündérekről. - teszem fel a saját ajánlatom. Idősebbnek tűnik tőlem, noha nem sokkal. Mégis, akár fél évnyi tapasztalat is eltérhet.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Mosolyt fakasztott az arcomon a leány gyermeki energiája.
- Nekem is, aztán mégsem vagyok se róka, se tündér. Rókatündér meg aztán még annyira sem.
Bár ami azt illeti, tagadhatatlanul sokat éltem az állítólagos tündék földjén… Csak nem e világén. Ők adományozták nekem ezt a külsőt.
- Az meglátszik, kedves. Gyanítom, a természetedből fakad. Elemien ilyennek tűnsz. Ez nem baj, sőt! Kell egy kis izgalom a mindennapokba.
Mosolyogtam el melegen, mely összeért azzal, hogy szemrevételezett, sőt, még meg is szagolgatott. Bármennyire furcsának is hatott ez a gesztus, még ha nem is közvetlen engem, csak bele a levegőbe, nem róttam fel neki. Sőt, igyekeztem kifejezetten diplomatikusan hagyni, hogy kiderítse, amit szeretne. A feleletét hallva pedig ebben meg is erősít.
- És nem tévedsz, kedves. Holott már néztek az itteniek tündének és váltánynak is, sőt, egy pillanatra még aguarának is, de valójában nem vagyok több, mint egy egyszerű ember.
Az szerettem volna lenni, az próbáltam lenni mindig is, és továbbra is azon igyekszem majd, hogy az maradjak. Még ha ilyen különös módon is esett, hogy hosszabban élek, mint ennek a különös világnak a tündéi, de a lelkem közben emberi maradt. Felragyogott az arcom az ifjú rókatündér szavaitól.
- Csodálatos! Menjünk hát, kalandra fel!
Úgy látom, jól esik neki, hogy valaki végre megdicsérgette a nevét.
- Igazán nem tesz semmit. Az enyém, tyű… - elmosolyodtam, ahogy visszaemlékeztem a történetre, amikor egy szemtelen kis váltányt kértem meg, hogy adjon nekem olyan nevet, ami nem lóg ki ebből a világból. – Ysgith környékén ezen a néven ismernek, és amíg ezen a kontinensen tartózkodok, így fogok bemutatkozni, ha valaki a nevem felől érdeklődik. Egy kedves kis váltány adta nekem, ketten együtt igyekeztünk olyan nevet választani, ami hasonlít a tündék által adott nevekre. De abban igazad van, hogy nem vagyok idevalósi.
Mi több, az elképzelhetetlennél is messzebb van az otthonom. Magam is elmosolyodom amaz mosolykájára, majd megfogom a felém nyújtott kezet, és barátságosan megrázom.
- Áll az alku, kedves. - Biccentek a fejemmel elfele, hogy részemről indulhatunk is. – Hű, nehezet kérdezel tőlem. Nem vagyok benne biztos, hogy ha őszintén felelnék erre, nem nevetnél ki.
Elindultunk a hűs lombú akácfák alatt, én pedig azon töprengtem, hogyan is kezdjek ennek neki. De bízta benne, hogy már tudok annyit erről a világról, hogy elő tudjam adni érthetően a történetemet.
- Egy olyan párhuzamos dimenzióból érkeztem, mint például amilyen az itteni tündék által ismert Tír na Lia, egy olyan teleport kapun át, amilyet a Kontinens varázslói és varázslónői használnak. De én nem vagyok mágus, így sok mindent tudok, de portálkaput nyitni, na azt éppen nem.


P.S.:422 szó Mood: White Orchard

Elyon & Airmid@

Mosolyogva csóválom meg fejem a fajokat illető eszmefuttatásunkról. Nem mintha nem lenne logikus amit mond, de én is csak hablatyolok össze-vissza. Hiába vagy rókica, nem fajtatársak mellett töltöttem, hanem emberek közt, ezzel is hasonlóvá válva velük. A rejtőzködésem is ennek tudható be. Volt időm és alkalmam megfigyelni őket, lemásolva egyes viselkedés formákat.
-Kérlek, ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem tűnsz olyan... rókásnak, hogy annak higyjelek. Inkább nyugodt típusnak tűnsz, de lehet csak tévedek. Gyakran megesik, főleg ilyen fiatal korban. - vigyorgom válaszul. Még fiatalnak számítok a rókák között is, bár embernek igen csak a vénlyány kategóriát ütöm meg.
-Így van! Sajnos csak meghazudtólnám magam, ha nagyon komoly lennék. Viszont az élet eléggé az, így kell valaki, aki feloldja az olykor felmerülő melankoliát. - húzom ki magam, magamra válalva egyfajta udvari bolond szerepet. Bár nem vagyok az. Egyaltalán nem gondolom ártalmasnak a dolgom. Különben egyes növények keserű ízével érne fel az életem.
-Láttam már érdekes dolgokat. Mindenkinek megvannak a maga titkai és hibái. - emelem kezem a sebemhez akaratomtól független. Bánom, hogy gyerek voltam és nem tudtam segíteni. Megindulok Elyon mellett, közben felemás szemeim a lányon függesztem, hallgatva a történetét. Értelmesen bólintok a történetre.
-Értelek. És, a te világod hasonlatos a miénkhez? Mármint... ne haragudj,ha honvágyat keltek, ne válaszolj, ha nem szeretnél!- igyekszem menteni a szerintem veszett ügyet. Nem akartam megbántani, de érdekel a másik hely. Ha pedig felel is, terelem a témát.
-Nos... csak annyit tudok fajomról, amennyit megéltem és amit rebesgetnek az emberek, elfek. Állítólag elf leányokat rabol el egy róka, ki különleges módon átváltoztattja a maga fajává. Viszont mind a kettejükben fontos ez a kapcsolat. A teremtő anya szerepet tölt be és védi, tanítja gyermekét. - mesélem, mintha nem hinnék ebben annyira. Közben játékosan ugrok át gyökereket, vagy egyensúlyozom rajtuk.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Meleg mosollyal oldalra billentettem a fejem.
- Nem haragszom. Ez azért van, mert valójában nem vagyok sem róka, sem tündér, se tünde, rókatündér meg aztán végképp nem. Mondták már páran rajtad kívül, nem te vagy az első, akitől ezt hallom. Ez valami, ami a korral jár.
Igyekszem biztatni, és bár az ifjú Airmid valóban még szemtelenül fiatalnak tűnik, magam pedig nem tűnhetek sokkal többnek huszonegynél, a valódi korom olyasmi volt, amit nem oszthattam meg vele csak úgy. Mindenesetre az tény, hogy az ember – vagy épp más szerzet – minél idősebb, annál kiegyensúlyozottabb.
- Ezt meg tudom érteni – kuncorászom magam is – Az optimizmus és a humor a legvidámabb társak egy hosszú és rögös úton.
Úgy tűnik, teljes mértékben ehhez az életmódhoz szokott, és ha választhatna sem csinálná másképp. Ez dicséretre méltó. Egyetértőn bólogatok.
- Bölcsen szóltál, kisróka.
Észrevettem, ahogy ösztönösen, valószínűleg nem is tudja, hogy megtette, megérinti egy egykori sebesülés helyét. Elgondolkodtam egy hosszú pillanatra, hogy vajon mi lehet ennek a története.
- Az én világom… - húzódtak honvágyódó mosolyra az ajkaim – Ne aggódj, kedves, nem fájdítod a szívem egyáltalán.
És ez valóban így volt. Annyi idő alatt, amennyit éltem, annyi helyen és korban megfordultam, hogy a honvágy, mint olyan, bár megvan, de valahogy egészen máshogy. Nehéz megmagyarázni – Az én világom – kezdtem neki újra – épp nagyon más, mint ez. Sokkal több a fém és a mesterséges fény, mint itt. De volt olyan kor, még emlékszem rá, amikor a viszonyok sokkal jobban hasonlítottak Sodden viszonyaira. Erdők, mezők, szántók és virágok borították, az emberek teheneket és juhokat tartottak.
Érdeklődve hallgatom, ahogy átveszi a szót, és a saját kis története felé tereli a dolgokat. Oh, ez nagyon érdekes. Akkor mégsem lőttem annyira mellé, amikor először azt hittem, tünde leány. Hisz most mondta, hogy az aguara anyafigurák tünde leányokat rabolnak, és tesznek valamiféle úton-módon aguarává.
- Ezt egészen úgy mondod, mintha magad sem hinnéd el… - jegyzem meg lágyan, halkan, egészen szomorkásan, ahogy egy nővér, vagy egy anya tenné. Figyelem, ahogy az utunkba kerülő gyökereken egyensúlyozik.
- Mondd csak, kedves… Hol van most a te teremtő anyád?


P.S.:341 szó Mood: Love Story

Elyon & Airmid@

Kedvesen fogadom melengető mosolyát. Mint a gyermek, ki megsérült egy kicsit és az anyja egy puszival el is oszlatta a fájdalmat, csíráját sem hagyva annak.
-Igazán sajnálom, nem akartalak megbántani. - kérek tőle még egyszer elnézést, bár őszinteségem miatt gyakran kerülök ilyesmi szituációba. Szinte már hiányzott. Bár, túl nagy a valószínűsége, hogy sosem fogok igazán felnőni. Jó így, ám mégis, ha munka van, másként viselkedem. Talán a tanulás tette. Talán az idős hölgy...
-Így van, viszont az ember leánya, még a rókáé is megütheti e miatt magát. De inkább vállalom ezt, minthogy mindig keserű legyen a szám íze. - rázom meg kecsesen fejem, bár kicsit kidugom nyelvem hegyét, ahogy belegondolok a kellemetlen ízbe. Figyeltem ahogy a nő figyel, mikor eszembe jutott, hogy arcomhoz értem a sebesülésemnél. Aprón megrázom fejem és újra mosolygom reá. Örült, hogy a nőt nem bántotta meg nagyon, így boldogan hallgatta a másik világ történetét. Viszont látok arcán egyfajta szomorúságot, így átveszem a szót egy kis augara történettel. A végén a kérdésre helyeslőn bólintok.
-Mert nem gondolom így. Biztosat nem mondhatok, de... ki tudja! Lehet csak félnek a magamfajtáktól és ezért találtak ki rémtörténeteket. - magyarázom némi bizakodást színlelve. Pedig tudom, hogy nincs igazam. De nem is érzek késztetést, hogy elragadjak egy elf vagy félelf leányt. A következő kérdésre megállok egy gyökéren. kicsit elszomorodom, de az ég felé tekintek és egy szomorkás mosoly jelenik meg arcomon.
-Már egy jobb világban. Az életét adta, hogy legalább egy gyermeke élhessen. A testvérkéimmel együtt. - nézek rá és behunyom szemem mosolyogva. Nem örültem neki, de a pityergés nem segíthet már rajtuk.
-Ezzel próbálok anya és a többiek kedvére tenni, hogy boldog vagyok nap napot követően. hogy nem volt hiába való önfeláldozásuk. - magyarázatom végén nyitom ki szemem és teljesen felé fordulok.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Nem tehette róla, egyszerűen emgmosolyogtam, hogy amaz már – hanyadjára? másodjára? harmadjára? – kér bocsánatot.
- Nem kell mindig mindenért bocsánatot kérned, kedvesem. Vasból van a lelkem, aranyból a páncélom, nem sértenek a szavaid. – mosolygok rá melegen, barátságosan – Nagyon sok, mi több, a legtöbb felnőttnél már most jobban csinálod, kedves kis rókám. Megvan a maga helye és ideje a szomorúságnak, a melankóliának, a pesszimizmusnak, de még a haragnak is, azonban a legtöbb helyzetet, amibe kerülsz, ha jól fogod fel, jól is jössz ki belőle.
Kedvesen kikacagtam a leányt, ahogy kidugta a nyelvét. Jól érzem magam a társaságában. Korára való tekintettel – bár nem vagyok aguara, sem tünde, és ebben ő is megerősített – mintha a tulajdon leányom lenne. Bizonyára jón kijönne a kis Bíbiccel, akit szintén önkényesen a fiamul fogadtam. Tudom, hogy észrevette, hogy figyelem, de mivel úgy sejtem, nem szívesen mesélne róla, inkább meg sem kockáztatom, hogy rákérdezzek, mi történt azzal a szépséges arcával.
- Hogyne, kedves. Az ember már csak természetéből fakadóan is ilyen. Fél, egyenesen retteg attól, amit nem ismer. Ezért születnek a legrémisztőbb történetek a legártalmatlanabb lényekről.
Sejthettem volna, hogy ez a történet sem fog tündérmesével végződni, ez a rókatündér arcára van írva, ahogy az égre mosolyog.
- Sajnálom, kedves… Ha felszakítottam néhány sebet. Biztos csodálatos személyiséf volt az a nő, és már egy jobb helyen van.
A vallás még egy olyan attribútuma ennek a világnak, amit fel kell fedeznem magamnak. Nálunk egyértelmű, hová mennek a tiszta lelkek haláluk után, de hogy a Kontinens népe miben hihet… Egy nap szeretném megtudni.
- Minden bizonnyal rendkívül büszke lenne rád. És a húgaidra és nővéreidre. – mosolygok rá életerősen, ahogy az erdő sűrűje felé igyekeztünk.

P.S.:272 szó Mood: Love Story

Elyon & Airmid@

Aranyos mosolyommal fogadom feleletét és bólintva fohadom. Barátságos mosolyára én is hasonlóan teszek hosszat pislantva.
-Igaz, viszont a legtöbb ember nem szereti ezt bennem. Mindig gyerekesnek tartanak amiért ilyen vagyok. De nem akarok megváltozni. Csak megártana. - mosolyogom rá miután kinevetett. A legtöbben erre megsértődnének, talán a véréig, de engem nem zavar. Főleg, hogy azért viselkedek így, hogy lássam kicsit nevetni. Akaratlanul is az augara anyám arca jelenik meg lelki szemeim előtt. A mosolygós zöld szemű nő, vöröslő hajjal. Túl nagy a hasonlóság, így szomorúságomat és gyászomat félretéve nézek rá. Örült, hogy Elyon megértette mit is akar mondani.
-Ugyan! Ez csak azt jelenti, hogy még ma is szeretem és nem felejtettem el. Nem is fogom. Amúgy, hasonlítasz rá. Ugyan ilyen életvidám zöld szemei voltak mint neked. Hasonlóan mosolygós arccal. - mesélem neki mosolyogva. Látok arcán egy gondolkozást, felelnék, de megelőz.
-Sajnos csak reám. Őket is elvedték tőlem. Egy Javasasszony vett partfogásba, így eltanulhattam ezt-azt. Azt viszont nem tudom, hogy a lelkek hova távoznak. Én úgy gondolom,hogy az ilyen természeti lényeké visszatér a természethez. Mint a halott farkasembereké, griffeké és a többi lényé. Mondjuk a fojtólidérceket és vizibanyákat nem tudom hova rakni, vaják pengéken kívűl. - mesélem olykor megsímítva egy ágat.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Boldogsággal töltött el az ifjú rókaleány mosolya. Olyan mosoly volt az, amilyet a saját lányaim arcára kívántam, amikor örülnek valaminek.
- Sose nőj fel, kedves. Aki szeret téged, az úgyis olyannak fog, amilyen vagy. Azokért pedig, akik nem szeretnek, nem éri meg erőfeszítést tenni.
Nagy kő gördül le a szívemről, hogy nem veszi magára a kuncogásom. Nem azért tettem, hogy megbántsam, hanem puszta szeretetből jött. Úgy tűnik, izgalmas húrokat pengettem a kis rókica lelkének húrjain, hogy szóba hoztam az anyafiguráját. Kíváncsi volnék, mi jár a fejében.
- Ahogyan minden gyermek szereti az anyját. Ez teljesen normális, kedves. És örülne, ha tudná, hogy az emlékeidben őrzöd. – aztán ahogy kitér arra az el nem hanyagolható tényre, hogy hasonlítok rá, melegen elmosolyodok – Remélem, nem fáj neked velem utazni emiatt. Ha mégis, csak szólj.
Nem mintha tudnék változtatni a küllememen. Vagyis hát, technikailag de, de legalább ötven év volna szükséges hozzá, és több, mint kétezer évet képes voltam leélni anélkül, hogy rászorultam volna, nem most szeretnék visszaszokni rá. Bár az tény, volnának ezen a kontinensen izgalmas attribútumok. Szomorú vonások ülnek ki az arcomra a meséjétől.
- Sajnálom, kedves. És nem tudod őket megkeresni? Vagy olyan helyen vannak, ahová nem érsz el? – érdeklődtem finoman, amihez még passzolt is, hogy épp az életen túli területekről beszélgettünk – Ez egy nagyon szép elgondolás. Szeretném hinni, hogy így van.
Figyeltem, ahogy megérint egy ágat, és úgy tűnt, hogy ettől mintha annak virágai is pompásabban ragyognának. Megmosolyogtam.

P.S.:238 szóMood: Lyre Le Temps

Elyon & Airmid@

A feleletére bólintok egy nagyot helyeslőn. Örülök annak, hogy ő nem akarja azt, hogy felnőttként viselkedjek a jelenlétében. Természetesen megértem, hogy a céhen belül annak kell lennem,ahogy a Sólyomtollasokkal is, de jó ilyenkor leengedni. Egy kicsit megint csak gondtalan gyermeknek lenni.
-Úgy gondolod? - nézek rá kérdőn majd kicsit halkabban és szomorúan folytatom. -Nem mindig, de mikor igen, akkor nagyon mélyről bukkan fel. Szeretettel, hiány érzettel és gyásszal keverve.  Szerencsére ez utóbbi nem olyan erős, de a szeretetem iránta rendíthetetlen. - felelem meg kisebb bűnöm és azonnal felemelem kezeimet ellenkezőleg.
-Nem, dehogy! Inkább jól esik. Nincs túl sok emlékem róla, így nem tudom milyen lehetett. Kinézetre pedig nem anyázhatok le minden járó kelőt. Meg már, ha úgy vesszük ki kellett volna lépnem a szoknya mögül. - felelem kicsit viccelődve. Nem vicces téma, de nem csinálhatok úgy mint egy hisztis négy éves. Valóban nem szeretném, hogy miattam elmenjen. Jól esik kicsit hoszabban elidőzni rajta, hiszen valóban az augara nőre emlékeztet. Még ha nincsenek is hegyes fülei. A testvéreimet illetően újabb szomorkás mosolyra húzom számat.
-Anyával vannak ők is. Majd ha én is végső nyugalomra hajtom fejem, velük lehetek és játszhatunk mint annak idején. De ez nem most lesz. Legalábbis nem áll szándékomba sem vízbe fojtani magam sem levadászatni. Nem azért mentek el, hogy eldobjam magamtól azt, amit az életük árán megvédtek. Előző alomról pedig nem tudok. - rázom meg fejem a végén. Néhány ágat arébb hajtva eszembe jut, régen mivel próbáltam felvidítani anyát, ha valamelyik testvérem rosszat csinált. Egy könyebb illúzió egy virágon. Mivel témánk elég szomorú, így kezembe veszek egy virágot, tenyerembe zárom, majd úgy nyújtom oda Elyon-nak. A virág minden szírma a  szivárvány színeiben pompázott, vízszintes mintát alkotva. Forgatva nyújtom át, így körsávokat keltetett.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Örülök, hogy végül úgy döntöttem, támogatom az ifjú Airmid-et abban, hogy önmaga legyen. Abból még semmi jó nem származott, amikor egy gyermeket arra kényszerítenek, hogy hirtelen nőjön fel. Érdeklődve, egyenesen kompasszívan hallgattam a leány szavait.
- Hála Melitelének érte – mosolyogtam rá – Minden anyának jól esik valahol, ha tudja, hogy a gyermekei gondolnak rá.
Anyának lenni a legkompexebb dolog a világon. Diploma nélküli tudósok és programozók vagyunk, egy olyan korban kalibráljuk a gyermekeinket a saját és a világ képére, amikor még azt sem tudják, mi az. Kockázatos, és izgalmas dolog egyszerre. Bármikor újracsinálnám. Némiképp megkönnyebbültem, hogy nem kavartam fel túlságosan ennek a szépséges és fiatal aguarának a lelkivilágát. Nem vettem volna a szívemre.
- Nem tudnék a teremtő édesanyád helyébe lépni. És nem is szeretnék. Csak együtt utazunk hogy megtaláljuk a nekünk kellő növényeket, és úgy alakult, hogy nekem is vörös hajam, és zöld szemeim vannak.
Szánakozón mosolygok a leányra. Tudom, hogy nem azért viccelődik, mert a téma szórakoztató volna, hanem mert így próbálja túltenni magát a veszteségein. Nagyon érdekes kettőse ez a természetének és az érzelmeinek. Valahol sejtettem, hogy a testvérkéinek se jutott sokkal jobb sor, de ugyanakkor reménykedtem is, hogy tévedek.
- Sajnálom, kedves. Őszintén. Erős vagy, nagyon. Tudod, ugye?
Tudom, hogy nem szándékozik véget vetni az életének, mégis végighallgatom a magyarázatát. Aztán csak érdeklődve figyeltem, ahogy Airmid megérint néhány ágat. Azt hittem először, hogy mint amolyan pótcselekvésként űzi, amíg felém nem fordult a kezében egy szépséges virággal. Elcsodálkoztam a meseszép virágon, és annak minden színén, úgy kavarogtak édes, meleg pasztellszínek az én szememben is, ahogy a csepp kis virág kelyhe pörgött-forgott az ifjú aguara ujjai közt.
- De hisz ez gyönyörű! – átveszem, hogy megcirógathassam a szirmait, majd a leány buksiját. – Köszönöm, kedves. Megtarthatom?

P.S.:285 szóMood: I of the Storm

Elyon & Airmid@

Valamennyire bánom, hogy kevesen ismernek olyannak amilyen valójában vagyok. Hogy félig már a felnőtt korban vagyok, de nem élhetek úgy, mint a többi ember. Ott a céh, akik védik a hátam és hátsóm, engem pedig Róka néven ismernek. A sólyomtollasok, kik Airmid-nek ismernek. Az olykor vicceskedő róka lány, aki a szükségben segít sebeik ellátásában, vagy a harc hevébe becsatlakozva pusztítani.
-Még nem tapasztaltam. Talán majd egyszer, jóval később megtapasztalhatom. Akkor majd kiderül a fajomat körül ölelő legendák igazak-e vagy sem. - mosolygom rá. Valahol belül érzem, hogy neki is lehetnek utódjai. Vagy olyan akit magához fogadott. De lehet csak képzelődöm. Hogy csak ennyire ismeri az anyai ösztönöket, amik minden nőstényből áradnak.
-Tudom jól. Anya miatt vagyok ilyen. Erre emlékszem tőle. "A rókát ravasznak és viccesnek tartja a köznyelv.Ám ragadozó és olykor betér a baromfi udvarba. Légy te is ilyen." De jó veled keresgélni. Kicsit elbeszélgetni, nem csak a növényekről. Sajnos vannak medikák akik csak erről áradoznak naphosszat. Egy ilyennel laktam egy szobában tanulmányaim alatt. Hányszor megfogadtam, hogy egyszer megütöm, és magammal viszem egy kocsmába inni, hogy megnézzem tud-e másról is beszélni. - mesélem a diáklakon történteket, közben vigyorgom. Természetesen nem történt semmi, senki nem bántotta. Legalábbis mikor ott voltam. Mióta eljöttem nem tudok róla.
-Köszönöm. Nekem ez a sors jutott, így nincs miért szánakoznom magamon. Megvan minden tagom, van hangom, látok, érzem az illatokat, van akikre számíthatok... hova kell ettől nagyobb engesztelés a világtól? Mire érted, hogy erős vagyok? - mosolygom mesélve filozófiámról, mi szerint élem apró róka életem. A kis varázslatomat követően örömmel fogadom mosolyát és fejem simogatását. Anya is így reagált erre, de csak mosolygom rá.
-Persze, de nem ígérem, hogy ilyen marad. Nem gyakoroltam sose az illúzió keltést, csak amikkel a számomra kedves személyeket szórakoztathattam. - felelem kicsit szégyenelve magam. Nem volt senki akitől tanulhattam volna.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Amikor bohókás kedvű kompániám a gondolataiba mélyedt, akaratlanul is az jutott eszembe, hogy milyen rögös is a felnőtté válás útja. Nincs rá biztos recept, az ember – vagy jelen esetben másfajú – kora sem feltétlen definiálja azt. Én magam inkább abban hiszek, hogy valaki tettei, viselkedése, gondolkodása az, ami meghatározza azt. Airmid kisasszony egy igazi esettanulmány, hisz a gondolkodása érett, a viselkedése azonban inkább egy csintalan gyermekét idézi. Nehéz volna biztosat mondani az esetében.
- Persze, hogy nem – kacagtam – Ez valami, amit akkor fogsz megérteni, ha magad is anya leszel.
Szándékosan nem mentem bele az aguarák különös szaporodási szokásaiba, hisz a nap végén teljesen mindegy, hogyan és miként válsz anyává. Amíg felelősséget vállalsz valamiért, vagy valakiért, aki a védelmedre szorul, addig anya vagy. Ha Airmid kérdezte volna, elmondtam volna neki, hogy mindkét módon váltam már anyává, bárt a hogyanjai és mikéntjei esetemben legalább olyan komplexek, mint az aguarák esetében. Megmosolyogtattak a fiatal rókaleány szavai.
- Sose feledd el ezeket a szavakat. Több bölcsesség rejlik mögöttük, mint azt elsőre gondolnánk. Nekem is jól esik. Szeretek új dolgokat tanulni, és le se tagadhatnám, hogy ez valami, amire most mindennél jobban szükségem van – Nehéz ám pikk-pakk megismerni minden aspektusát egy addig ismeretlen világnak! Kuncogtam a pórul járt adepta meséjén – Nem hiszem, hogy valójában képes lennél bántani valakit. Túl szép lelked van ahhoz.
Gyengéden megérintem a hátát, ha hagyja.
- Igazad van, fizikai károk nem is értek. Minden, amit felsoroltál, az a külső jegyeidre vonatkozik. De valaki elvesztésével sosem kívül sérülsz. Mindig belül. A lelked, ha úgy tetszik. A lelked az, ami erős. Az definiál bennünket, hogy a veszteségeinkkel hogyan birkózunk meg.
Megnyugtatja mind a szívem, mind a lelkem, hogy a mosolyát látom, és úgy látom, kifejezetten örül annak is, hogy egy kicsit megcirógatom.
- Az nem számít egy kicsit sem. Ha az illúzió el is múlik, lesz egy csodaszép virágom – szinte azonnal bele is tűztem a hajamba. – Nos? Hogy mutat?


P.S.:315 szóMood: Time for Tea!

Elyon & Airmid@

Hogy is lehetek Medika? Gyakran vagyok felelőtlen, gyakran vagyok hebrencs, a magam ártatlan gyermekségével. Mégis... Ha a szükség azt hozza komoly döntéseket hozni. Vállalom a felelősséget bénaságomért vagy a következményéért. De mégis... Enyhén megzavar, hogy nem tudok kilépni a gyermekkorból és átlépni a felnőttbe. De talán jobb is.
-Igazad van, de az annyira odébb van még. - mosolyodom el a gondolatra. Még nem éltem semmit ahhoz, hogy egy gyermekkel róhassam az erdőket és tanítsam. Nem is hiányzik a céhen belül. Így is elég bajos. Hova rakhatnám, hogy nevelhetném tisztességre, mikor magam is elég érdekes vagyok. Főleg erkölcs terén. Tisztességes medika és tisztességtelen tolvaj.
-Megfogadom a tanácsod. Sokat jelent ez a két mondat. Sok igazság tartalommal. Sajnos én sem vagyok valami profi a történelemben, csak egy leányka vagyok, akit felkaroltak és kihasználta, tanult a növényekről és gyógyításról. Azóta ezzel keresem kenyerem. - mosolygom rá kicsit zavartan és egyben bátorítón. Ha tudok úgy is segítek. Még ha nem is vagyok annyira jártas az itteni dolgokban. Szavára és érintésére ártatlanul tekintek rá. ~Jó, hogy nem tudja az igazságot. Az igazságot egy kíméletlen rókáról.~ Szavaira bólintok, de eszembe jut az arcomon lévő heg, mit a legfontosabbak elvesztésekor szereztem. Lehet, hogy erős léleknek mutatkozom meg, de nem vagyok az. Csak egy magányos rókalány. Cselekedetére elmosolyodom
- Nagyon jól, illik hozzád. - felelem őszintén megerősítve bólogatásommal. Most nagyjából úgy nézhetek ki, mint egy kölyökróka, aki megfogta élete első egerét.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Amikor barátnőm – az aguara – félreértette, bár nem túlságosan, szavaim értelmét elnézőn elmosolyodtam.
- Nem feltétlen úgy értettem, hogy most azonnal. És nem is csak és kizárólag rólad beszéltem. Nagy általánosságban értettem, hogy ez olyasvalami, ami az anyaság velejárója. – viszonoztam a gondtalan mosolyát. Milyen csodálatos is, hogy minden különbözőségünk ellenére – hisz ő mégis csak aguara, egy külön faj, én pedig ember vagyok – ilyen tökéletesen megértjük egymást. Szeretném, ha ebből a megértésből tudnék hazavinni egy keveset.
- Ne bánkódj miatta. Még rémesen fiatal vagy, a tudás valami olyasmi, ami az idővel jön úgyis. Legyen szó történelemről, növényekről, vagy gyógyításról.
Gyengéden körbe tapogattam a virágot, miután a hajamba tűztem, azután, hogy befejeztem a csodálását.
- Még egyszer köszönöm, kedves.
Mosolyogva figyeltem az őszinte örömtől virágzó leány felé, ahogy pár lépést előre szaladt. Megigazítottam a kosarat a kezemben, lassan pedig elérkeztünk az erdő árnyakkal és lomboktól hűs részeihez.
- Az én romvirágom kábé térdig, vagy térd fölé ér, lilás, csepp alakú szirmai vannak, hosszú és keskeny, éles végű levelei, és lilioméhoz hasonlatos bibéje. A te virágod hogy néz ki? – érdeklődtem, míg kiéleztem a figyelmem, hogy semmiképp se múlasszam el ezt az erdőszélen, tisztásokon, irtáskon nődögélő szépséget.


P.S.:192 szóMood: Time for Tea!

Elyon & Airmid@

Enyhe zavart mosoly húzódik arcomra megértve, hogy félreértettem mondandóját. Szerencsémre elmondja mire is gondol, így mosolyom újra gyermeteggé válik és gondtalanná. Szerencsére sosem voltam olyan aki elítélte volna a másik fajt. Egyaránt tisztelem az embereket, törpöket és tündéket - olykor megfosztva őket erszényüktől, de ez egy másik kérdéskör vele járója.
-Azért kicsit elgondolkodtat, mekkora felelősség és figyelem, hogy egy gyermeket jó emberré, lénnyé neveljen bárki a külső viszontagság ellenére. Mondjuk itt is felmerül a kérdés, hogy mi a jó. - gondolkodom el hangosan. Viszonylag hamar realizálódik bennem, hogy ez egy elég sok értelmű mondat és jobb ha nem mentegetőzöm. Azzal csak gyanút keltenék. Tény és való, ez is egy olyan dolog, mit akkor lehet megtudni, mikor már láttuk, tapasztaltuk és úgymond túl vagyunk a nehezén. Nem mondhatom azt, hogy végzünk vele, hiszen az anyaság egy életre szóló munka és tisztség, mit nem lehet csak úgy levedleni. Kibújni alóla pedig nem olyan egyszerű.
-Ebben is igazad van. Különös, kellemes érzés rácsodálkozni új dolgokra. Az időből nekem talán kicsit több is kijutott, mint másoknak. De ezt igyekszem jól kihasználni. - felelem némi büszkeséggel. Annak ellenére, hogy talán a nő aki nevelt elrabolt és így tett lányává, új életet is adott. Egy szebbet és jobbat. Nincs okom gyűlöletben élni, nem mérgezi ereimet ez a kellemetlen káosz, mi most ezt a világot uralja. Mint ahogy az erdő sűrűje is fölénk magasodik. Kicsit megállok amikor egy levélről víz cseppen orrom hegyére, ahogy Elyonra tekintek. Megrázom fejem és azonnal feltekintek, azt nézve esik-e. Nem szeretek úgy dolgozni, viszont túl közel vagyunk, hogy megforduljunk.  Szerencsémre csak egy csepp volt, mi nem az égből jött.
-Lilás, csepp alakú szirmai vannak... Öm.. - keresem füzetem, mit aggódva tapasztalok, hogy nem találok. Jobb lábammal erősebben taposok a földre.
-Otthon felejtettem a határozóm... hogy lehetek ennyire balga? - fogom meg fejem, majd igyekszem felidézni, de csak a virágot látom magam előtt.
-Ha látom fel fogom ismerni, de nem tudnám körülírni... - szomorodom el fogam szívva.



Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"

Airmid & Elyon @

Amikor barátnőm, medika – és nem utolsó sorban – aguara zavartan elmosolyodott, én szélesebben, magabiztosabban viszonoztam a gesztust, mintegy azt üzenve: semmi sem történt, minden rendben.
- Megint igazat szóltál, kis vörös. Mindenki csak saját magából indulhat ki, mi több, csak saját magában bízhat, ha egy nála tudatlanabb csöppség kerül a kezei ügyébe. Az most mindegy is, milyen úton-módon. – értettem mindezt úgy, hogy nem számít, az ember örökbe fogad-e, avagy a saját vérét tanítja. – Egy nálam sokkal okosabb ember egyszer azt mondta, „Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Egy igen röpke pillanatra elkalandoztak a gondolataim a tény felé, hogy milyen érdekes is, hogy mindezt épp egy rókának mondom, de aztán a vállam rándításával el is hessintettem. Inkább a nálam is mélyebb gondolatokba süppedt kompániámat figyeltem, azon igyekezvén, hogy a világért se zavarjam meg benne. Mosolyra késztet vöröses hajú társaságom büszke kiállása.
- Ha olyan idő kerül a kezedbe – kezdtem bele megigazítva a kosaramat – amivel nem tudod, mit csinálj, az a legjobb, ha mások javára fordítod.
Ez az én saját receptem a saját feles időm orvoslására, de sajnos tapasztalatból tudom, hogy nem mindenkinek és nem is mindig nyújt megoldást. De amennyire észrevettem, ha ez a Kontinens maga nem is, a rajta élő emberek és egyes fajok még igen fiatalok ahhoz, hogy ezt maradéktalanul megértsék. Ez remélhetőleg valami olyasmi, amire idővel ők is rájönnek. Valahol remélem is, meg nem is, hogy mindezt ezen a földön érhetem meg. Kedvesen kuncogok, ahogy vízcsepp cseppen amaz orrára, ő meg lerázza azt onnan. Aztán ahogy a romvirágom felé terelődik a szó, és a kis aguara arcán az értetlenség jeleit félem felfedezni nyomokban, akaratlanul is az jut eszembe, hogy milyen fiatal és tapasztalatlan medika lehet még, ha akkurátus leírás alapján, növényhatározó híján nem tudja megállapítani, melyik növényről van szó.
- Tudod… - kezdtem bele újra, míg mélyebbre hatoltunk az erdő árnyas, hűs részeibe – Ott, ahonnan én jövök, azért hívják romvirágnak ezt a kis növényt, mert a legnagyobb pusztulások és pusztítások, mint földrengés, tűzvész, háború, ez az első kisvirág, ami kibújik a romok alól. Épp az ilyen árnyas helyeket kedveli, már nem lehetünk messze. Lilás, csepp alakú szirmok, keskeny, tűhegyes levelek, és lilioméhoz hasonlatos bibék – emlékeztettem.

P.S.:359 szóMood: White Orchard

Elyon & Airmid@

Gesztusa megnyugtat mit felém küld így csak még boldogabban tudom folytatni a beszélgetésünket. Szavára felé tekintek és hallgatom a bölcseletet, mit megoszt velem. Értem, hogy mire gondol így csak bólintok. Mélyen örülök, hogy fajomat nem ítéli azonnal gyermek rabló bestiáknak.
-Az az ember igen bölcs lehetett. - jegyzem meg elgondolkodva. Hiszen ez nem csak a gyermekekre igaz. Ugyan úgy igaz az állatokra. Mindig sajnálom az utca forgatagába kivert kutyákat. Igyekszem is olykor segíteni rajtuk, ellopva egy-egy kenyeret vagy felvágotatt. Fel sem tünt mennyire elragadtak gondolataim, csupán mikor a vízcsepp cseppent orromra. Fel sem tünt, mit mondtam így jól figyelek a szavára.
-Így lesz. Legalábbis... ez lesz a célom. - felelem neki kihúzva magam. Nem vagyok termetes jószág, de a büszkeség és az elhatározás ugyan úgy lerí rólam, mint bárki másról. Ahogy a virágra kerül a szó, idegessé kezdek válni. ~Hogy lehetek ennyire béna?~ Szidalmazom magam, miközben felidézem a virágot lelki szemeim előtt. De ez van, ha az augara leánya még kezdő a komolyabb témákban és nem csak úgy össze kell félcelni valakit. Ahhoz valamivel jobban értek. Ahogy a történetbe kezd érdeklődve hallgatom a különös mesét. Bolintok, hogy megértettem és meg is jegyeztem. Az emlékeztetése is jól jön és jól esik, hogy törődik egy ilyen setesutával mint én.
-Köszönöm, hogy segítesz. Egyes tanárok fele olyan kedvesek sincsenek, mint te. - mesélem élményem és baráságos mosollyal folytatom.
-Ha így állnának a diákjaikhoz lehet több medika lenne és jobbak is. - nézek a lábam elé mielőtt hasra esnék.


Jegyzet:Ha nem jó tessék orron pöccinteni Zene: "Nightsong"