Remember this moment  

Foltest & Triss

Fáradtan dörzsölöm meg az orrnyergem ahogy az éjszaka reggelbe fordul, és én még mindig nem aludtam egy szemet sem. Persze, hogyan is aludhattam volna hiszen Őfelsége parancsára egész éjjel dolgoztam és kutattam az archivumban hogy a reggeli tanácsgyűlésen már konkrét adatokat tudjak neki mondani és vágyakozva nézek a fürdődézsámra hogy de jól esne, de már nincs rá sok időm. Így egy hatalmas sóhajjal csak a szekrényemhez lépek és átöltözöm egy sokkal elegánsabb ruhába mint amibe most vagyok, és a pergamen jegyzeteimet viszem magammal. Elegáns kontyba rendezem vörös tincseimet és megigazítom a nyakláncom, és az ékszereimet is. Csinosnak kell lennem, hiszen nőiesen hiúságom megköveteli és szeretem amikor megnéznek maguknak, noha már nyolcvan is elmúltam, mégis szépnek látnak. Igaz, hogy a mélyen dekoltál ruhák már nem olyan jó barátaim de hát csalni is tudni kell.
Végigsietek a folyosókon, és a mellettem elsuhanó szolgákra csak mosolyt villantok. Barátságos vagyok velük, hiszen a kényelmünket biztosítják minden nap, és olyan kevés jut nekik cserébe. Nem igazán varázslőnőhöz méltó de egyszerűen nem tudom elnézni ha szenvednek és ezért szerencsére elmondhatom hogy közkedvelt vagyok a király udvarában. Valahol Őfelsége is biztosan kedvel, de elég kemény ember hírében áll. A Tanácsa is szűkös, de van helyem, és igyekszem legjobb tudásom szerint szolgálni őt.
Tíz perccel később még a megbeszélt kezdés előtt pár perccel érkezem meg, és sétálok a székemhez ami oly közel esik az övéhez de senkit nem látok rajta kívül.
- Őfelsége! - hajolok meg egy kicsit aztán körülnézek.
- Korán jöttem volna, vagy elmarad a megbeszélés? - pillantok az üres helyekre.  

Eldorado | ^^  | •

z uralkodó egyedül ült a tanácsteremben. Ugyan tervezett egy találkozót, kivételesen előbb érkezett, mint mindenki más. Foltest előtt egy boros kupa meg némi reggeli hevert, melyet az imént fogyasztott el. Képtelen volt ugyanis üres gyomorral megfelelően gondolkodni. Harcolni, bármikor. De gondolkodni soha. Épp ezért a reggeli órákban szervezte ezeket a tanácskozásait. Reggeli után, hogy már fogjon az agya, de még ebédidő előtt, mert utána már bokros teendői közé kellett merülnie. Egy szolgálólány lépett a terembe, felkapta a tálakat, majd egy kancsót helyezett a koronás fő asztalára.
– Mi a neved te lány? Nem láttalak még itt. – Szólította meg őfelsége az ifjoncot. Az egy cseppet összerezzent, de válaszolt.
– Vera, felség. – Ahhoz képest, milyen hatással volt rá a megszólítás, a lány hangja egyáltalán nem halt el az uralkodó mellett. Ezt pedig értékelte a koronás fő.
– Vera! Ezt a kancsót most itt hagyod és egy óra múlva hozol egy másikat ehelyett. Ezenkívül mindenkinek megmondod, hogy ebbe a terembe amíg én ki nem nyitom az ajtót, Triss Merigoldon kívül senki be nem lép. Akkor sem, ha maga az Ellenségei Kurgánján Táncoló Fehér Láng az. Megértetted? – Meghajlást kapott válaszként.
– Igenis felség. – Vera felegyenesedett.
– Helyes. Most menj. – Elengedte a lánykát, többek között azért is, mert így megszemlélhette hátulról is. Elmegy, gondolta magában, aztán kortyolt a borából. Valóban a varázslónővel óhajtott beszélni, mielőtt bárki más megérkezik. Kettesben, békében. Ki nem állhatta, ha félbeszakítják a társalgópartnerét, viszont a varázslónőkkel szemben, ez újabban gyakorta megtörtént. Thanedd óta nem övezte akkora közimádat a boszorkákat, mint előtte, s egy ideig bár ő maga sem látta szívesen egyiküket sem, lassan megenyhült a szíve. Egyszerű oka volt erre. Az olyanok, mint Merigold, sokat láttak, sokat tapasztaltak, nem mellesleg Soddenben hatalmas erőfeszítéseket tettek északért. Így tehát Temeriában olyanokká váltak, akár a vajákok. Szívesen látott, de fenntartásokkal kezelt vendégek. De voltak ügyek, melyeket rájuk bízhatott csupán Foltest. Ahogy akadtak dolgok, amikhez nem kémre, hanem dalnokra volt szükség.
Újabb korty szaladt végig a torkán. A király úgy érezte veszélyes játékot űz, mikor belegondolt, hogy Triss Merigoldra bízta a Nilfgaardról fellelhető, de kevéssé ismert tényeket, illetve Fringilla Vigo, Vengerbergi Yennefer és Philippa Eilhart utolsó felbukkanási helyének és idejének kiderítését. Ha ez nem lett volna elég, hogy megtudják, készül valamire, akkor semmi. De Foltest nem volt hülye, hiszen ez az egész, egy hangzatos álca volt csupán. Hasznos infó, de porhintés. A lényeges elem, a negyedik varázslónő neve volt. Keira Metz. Az előző temeriai tanácsadó. Más forrásokból ismeretesen Merigold jó barátja. Foltest pedig hiányolta a jelenlétét. Akkor is, ha Trissre nem lehetett panasza.
– Egyszer egy varázsló, valami Gindorf, azt mondta, egy mágus sosem késik, és sohasem jön korán. Mindig pontosan akkor jön, amikor akar. – Vágta vissza az uralkodó, ahogy a varázslónő belépett. – Ha jól emlékszem egy hétre olyan helyre zárattam, ahol nem látta a napot. Dimeritiumba láncolva, hogy ne tudjon tájékozódni. – Megbontotta bár az anekdotát, de rövidre is zárta. – A szukafattya aztán egy életre megtanulta, mikor van napközép. – Felemelkedett a koronás fő, s kihúzta a széket, hogy a varázslőnő leülhessen. Világéletében lovagias ember hírében állt. – Te Merigold, tökéletes időben érkeztél. A tanács pedig majd érkezik. Először veled van megbeszélnivalóm. Összeszedted? – Nem kellett kertelnie. Főleg nem a varázslónő előtt. Egy kupát emelt le az egyik szekrényből, és a nő elé tette, majd visszaült. Szerette volna, ha Triss pontosan érzi hova is érkezett. Ez nem a kifinomult, protokollban úszó Nilfgaard. Ez Temeria. Vizima. A király palotája. Ahol kevés a luxus, szolid a kényelem. De ahol az uralkodó mindenkivel úgy beszél, akárha egyenrangúak volnának.

Temeria királya