To:    Irvach

Amikor beléptem a Tor Aine* legfelső szintjén elhelyezkedő Feainn** terembe, még egyedül voltam. Szándékomban állt pár perccel korábban érkezni a találkozóra, mint hogy udvari tanácsosom is ideért volna a megbeszélt időpontra - pontos és precíz, mint mindig, mindenben - s e csöndes perceket kihasználni, hogy szertefutó gondolataim szálait rendezett sorokba szőjem. Oly sok minden történt a ríviai pogrom óta…
Ahogy az ajtó halk kattanással bezárul mögöttem, a szoba négy ablaka közül a kelet felé néző elé lépek. Újhold kelt fel, ma este csak a csillagok ragyogják be az eget, s vetnek tükörképet a kastély melletti tó vizének sötét tükrén. Egy kevés varázserőt merítek a levegőből, majd ujjaimmal néhány varázsjelet írok le magam előtt, s a szobában máris halvány derengéssel felsejlik néhány aprócska fénypont, akár a kinti csillagok - épp elég fényt adva ahhoz, hogy jól lássuk majd egymást bizalmasommal, de ennyi kevés ahhoz, hogy kint észrevegyék a torony legfelső szobájában pislákoló, gyér világot. A csöppnyi fénypászmák lágy ragyogása ezüstös fénnyel vonja be a szoba közepén, egy díszes szőnyegen álló, faragott diófa asztal lekerekített lapját, s a két oldalán egymással szemben elhelyezett, díszes kárpittal bevont karosszékek íveit.
E találkozóról kettőnkön kívül nem tud senki. Idát már beavattam mindenbe, amit szükséges volt tudnia, de sajnos a politika és a hadászat nem tartozik a szakterületei közé, s különben is lefoglalja, hogy szép lassan egyre növekvő mágikus védőpajzzsal vegye körbe a Virágok Völgyét. Nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy az a kaedweni féreg még egyszer bejelentés és engedély nélkül erre a földre merészelje tenni a lábát, akár ő űzi a legkiválóbban a portálkapuk nyitását a Kontinensen, akár nem. Van olyan mágikus blokád, amin még ő sem képes átjutni - Ida pedig a legalkalmasabb személy rá, hogy ezt a pajzsot létrehozza.
Mégis, vannak olyan dolgok, olyan ügyek, melyeket nem lehet megoldani egy védőpajzs kiterjesztésével. A kaedweni és aedirni, de még a lyriai és ríviai kémeink jelentései is hurrikánként kavarognak fejemben, s minél többet gondolkodom rajta egymagam, annál elkesítőbben fest a helyzet minden téren. ...Ideje, hogy végre megtárgyaljam ezeket az ügyeket olyasvalakivel, akiben bízhatok annyira, mint Idában, de legalább annyira ért a diplomáciához, mint Filavandrel. Irvach pedig többször bizonyította a hűségét és elkötelezettségét, s a rátermettségét is - de ami ennél is fontosabb: tisztában van vele, hogy Dol Blathanna most képtelen hadba szállni. Hiába vagyunk büszkék és eltökéltek, hiába fűti a tettvágyunkat az évszázadok során lelkünkben felgyűlt gyűlölet és bosszúvágy… S hiába harsogott minden aen seidhe ajkáról, hogy a tengerig szorítjuk majd vissza az embereket - amikor még ahhoz is csak éppen elegen vagyunk, hogy Dol Blathanna határait megvédjük. Most nem engedhetünk meg magunknak háborút, se felkelést - s ahhoz, hogy megoldást találjak az összes, egyre égetőbb problémára, olyan tanácsadóra van szükségem, aki mindezt elismeri.
Alig hogy utolér a gondolat, megüti fülemet Irvach óvatos lépteinek hangja. ...Topánka. Ha minden igaz, így gúnyolják az irigyei. Halk sóhaj hagyja el ajkaimat, de még nem lépek el az ablak mellől, hiszen úgyis azonnal észre fog venni, amint belép az ajtón. Újabbat merítek a levegőben örvénylő varázserőből, s halkan elsuttogok egy bűbájt, mely hangszigetelés alá vonja az egész helyiséget, a lépcső tetejéig. Ami ma este ebben a szobában elhangzik, az a kettőnk titka lesz, legalább is egyelőre feltétlenül. Aztán amint nyílik az ajtó, s hallom belépni, lassan az érkező felé fordulok, halvány mosollyal ajkaimon.

*Fény Torony
**Nap

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien

To:    Irvach

Amikor belépett az ajtón, halvány mosollyal üdvözöltem Irvach-ot, bizalmasomat, akit akkor ismertem meg, miután távozott a Scoia’tael soraiból. Nagy segítség volt Thanedd-en, amikor hajdani társait vezette a szigetre és amennyire a lehetőségek engedték, biztosította számukra a távozásukat is. Azóta sem csalódtam szolgálataiban és hűségében, még csak gondolatolvasó bűbájt sem kell rábocsátanom, hogy biztosan tudjam: megbízhatok benne.
Illedelmes meghajlását s a megszólítást tiszteletteljes fejhajtással viszonzom, bár mosolyomat nem tudom elrejteni a titulust hallva.
- Ceádmil, Irvach. Megtisztelsz a nekem adományozott titulussal, de sajnos nem áll módomban megfelelni e rangnak és címnek - mosolygok rá elnézést kérőn. Hiába, akik feltétlen nélkül fogadnak el uralkodójuknak, népem nagy része, nem lenne hajlandó másképp nevezni. Ez az ő módjuk arra, hogy ellenállásukat fejezzék ki a dh’oine uralkodók és rendelkezéseik irányába. S végülis, nincs igazuk? Ezek csak címek. Nevezzenek bárhogy, akkor is én vagyok Dol Blathanna és a Szabad Tündék vezetője.
Irvach dicséretét hallva hálásan mosolygok rá - teszem, amíg megtehetem, hisz beszélgetésünk során tartok tőle, hogy nem sűrűn lesz rá lehetőségem. Hosszú lesz az éjszaka, s a legsötétebb óra még hátra van.
- Köszönöm figyelmességed - biccentek, s egy pillanatra úgy tűnik, mintha ezt követően Irvach kissé elbizonytalanodna.
Mentegetőzését hallva csak legyintek.
- Egy pillanatot sem késtél, pontosan érkeztél, mint mindig. Én érkeztem csupán kissé korábban. Rendezni akartam a gondolataimat, s jól esett némi halvány, csöndes nyugalom itt. Remélem, nem találod túl homályosnak a megvilágítást, de nem szeretném, ha bárki megsejtené, hogy privát megbeszélést tartunk itt fent. Olyan ügyeket szándékozom megvitatni veled, melyek, bár nem titkosak, nem akarom, hogy alattomos álhíresztelések és kósza pletykák terjengjenek ezen ügyek kapcsán a kisebb rangú tisztek és tanácsadók, de akár még a köznép köreiben is a felsőbb vezetők és tanácsadók megosztottságáról, vagy arról, hogy Dol Blathanna úrnője esetleg döntésképtelen lenne, következésképp nem kompetens uralkodó - sóhajtok egy aprót. - Bízom benne, hogy a tanácskozásunk végére minden egyértelmű lesz.
Irvach szolgálatkész kijelentését hallva halvány mosollyal bólintok, s az asztal és a két szék felé intek jobbommal.
- Köszönöm. Foglalj helyet, kérlek - mondom, s én is az egyik székhez lépek, majd leülök, hogy ő is hasonlóképp tehessen velem szemben.
- Több olyan témát is szeretnék átbeszélni, melyek közül egyik sem kevésbé sürgős vagy kevésbé fontos a többinél. A ríviai események óta sok minden történt, rengeteg aen seidhe döntött úgy, hogy inkább elhagyja otthonát, és Dol Blathannába költözik, ennek felügyelete és biztosítása jelenleg is tart. Azonban többen vannak azok a társaink, akik a Ríviában történtek után inkább a Scoia’tael tagjai közé álltak be… - mondom keserű hangon, de ügyelek rá, hogy arckifejezésem ne árulja el érzelmeimet ennél jobban. - Alighanem ez számodra is ismeretes, illetve… sejtem, hogy téged még mélyebben érint ez a probléma, mint engem.
Hagyok egy kis szünetet, hogy feleljen, ha szeretne.
- Mindazonáltal, nem csak a társaink miatt kell aggódnunk. A cintrai béke, s az Északi Királyságok kincstárainak megcsappanása a háború után ugyan egy kissé biztosítja, hogy ne kelljen túl hamar szembenéznünk egy újabb offenzívával, ugyanakkor Kaedwen követének legutóbbi látogatása után abban is biztosak lehetünk, hogy az első adandó alkalommal kapni fognak az alkalmon, hogy hadba vonuljanak a Virágok Völgye ellen - sóhajtok. - Kaedwen és Aedirn nem fog nekünk békét hagyni, bár Demavenddel látok lehetőséget a békés és korrekt hangvételű tárgyalásokra. Henselt már megmutatta a kémfőnökén, Dethmoldon keresztül, hogy békés tárgyalásokra csak minimális, korrektségre pedig egyáltalán nem képes.
Ahogy az a gerinctelen féreg az eszembe jut, nem tehetek róla, de fintorba rándul az arcom egy pillanatra. Ha csak egy fikarcnyit jobban körülnéztem volna Thanedd-en, mielőtt vagy egy tucatnyi varázslót söpörtem volna le az épület egyik hídjáról egy bűbájjal, láttam volna, hogy ez a nyomorult is köztük van, és tettem volna róla, hogy ne élje túl.
- Az, hogy Kaedwennel az élen szinte minden Északi Királyság vadássza a Scoia’tael tagjait, elkeserítő, bár nem meglepő. Hisz Dol Blathanna kénytelen volt többször kinyilvánítani, miszerint nem vállal szellemi közösséget velük… - folytatom keserűen, lopva a csillagokat fürkészve a legközelebbi ablakon át. - De hiába próbáljuk meggyőzni a tagjaikat, hogy jöjjenek haza, igen kevesen hajlandóak belátni, hogy ha a Mókusokkal tartanak, semmi más nem vár rájuk a biztos halálon kívül… ...Valahol meg is értem őket… Harag dúl szívükben, amiért Nilfgaard elvesztette a háborút, és az uralkodójuk is elárulta őket… - sóhajtom. - Legalább is így éreznek. Nem csoda, ha nehéz őket meggyőzni.
Nem tudok elégszer bocsánatot kérni tőlük. És nem hiszem, hogy valaha is meg fognak bocsátani nekem azért, amit tettem…
- Ha már Nilfgaardnál tartunk… Bármennyire is óckodok tőle, előbb-utóbb szükséges lesz felvenni Emyhrrel a diplomáciai kapcsolatot. Nem úgy, ahogy a háború előtt, semmiképpen sem. De szorít az idő, és lépnünk kell valamelyik irányba.
Ahogy befejezem mondanivalómat, Irvachra pillantok, s óvatosan fürkészem tekintetét.
- Ezek most a legfőbb és legfontosabb problémák, amik aggasztanak, már ami a külpolitikát illeti. A belső konfliktusokról még nem ejtettem szót. Mint mondtam, mindegyik éppen ugyanolyan fontos és sürgős, így igazából nem számít, melyikről értekezünk előbb…
Kijelentésemet követően türelmesen tekintek bizalmasomra, s megengedem neki, hogy azzal a témával kezdjünk, amelyik számára megfelel - jelen pillanatban igazán mindegy, melyik problémát beszéljük meg elébb, mindaddig, amíg megoldást találhatunk rá.

Enid an Gleanna

@️️️Thriladien