Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot
Bárcsak rendben lenne minden. Mondjuk, fogjuk rá rendben is van. Csak arról a szerencsétlen istenverése katonáról tudnék megfeledkezni. Legalább két percre. De neeeem... most is szemben kell velem ülnie, mi több, állja a tekintetem. Végül kupám aljára rekintek. Ebben az isten háta mögötti csehóban, Mulató a Kiborult Titánhoz, lassan lehetne a Farkashoz címezni. ~Hímek, csak a baj van velük~ Kifújva a levegőt lépek a dalnok mellé, ki élő zenével szórakoztatja a jó népet és néhány helyi nővel táncolni kezdünk. Ki kell élvezni a szabadság okozta mámort és, hogy minka sem akad egy ideig. Legalábbis remélem. Leszámítva azt, hogy a helyi "boszorkány" felkért valami patkány kiírtására ami letiporta a kertjét és megette a macskáját. Milyen patkány eszik macskát? A nő és a férfi együtt kezdenek játszani hangszereiken, majd a nő rákezd a dalukra. - A szomszédból a polka ritmusa hallatszott, a talpam viszketett. Éva anyja a lányát őrizte, de bizony Éva rászedte, mivel minket a tiltások nem tartanak vissza, amikor mi faltól falig táncolunk. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán Éva szája mosolyra húzódott, amikor az emberek szerencsét kívántak. Mindenkinek izzadt volt a feje, és a hegedű vonyított és jajgatott. Ezt a fiút nem tartja a vissza a izzadtság amikor faltól falig lejt. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán Éva anyja a szobácskájában zsoltárokat zengeni..., amikor ez a fiú a szomszédban a csoroszlya lányát táncoltatta. Ezt a fiút a csoroszlyák nem tartják vissza amikor faltól falig lejt. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán
-A zene után kezdődött az igazi mulatság annál inkább felpörögtem, amikor hazamentünk, a vénasszony veszekedett, és Éva már kezdett volna kiabálni. Mondtam Évának, hogy tartana vissza attól, hogy lejtsünk egy kicsit faltól falig. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán Mondtam a nyanyának, ha nem fogod be a száját nem tudom garantálni az épséged. Egészben megúszod, ha szeded a sátorfád, és mész innen az odúba aludni. Ezt a fiút nem tartja vissza a gyengédség amikor falól falig száguldozik. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán Azt mondom, ha harapni is szeretne engem nem fog lenyelni. Mehetsz akár nyugatról keletre, de én nem válok el Évától, mert ezt a fiút nem tartja vissza a gyávaság amikor faltól falig táncol. Csilivili hipput tupput teppüt eppüt tipput lassacskán * A zenészek megszedve magukat illedelmesen elbúcsúztak közönségüktől, viszont... az én helyem is befoglalták a helyi jó népek. ~Hogy a kaedweni csődőr hágott volna meg...~ Mérgelődöm fizetve magamnak még egy kört, majd szétnézve tekintek meg egy viszonylag elkerült helyet. Egy sarokban üldögélő férfi. Bátran lépdelek hozzá, kezemben egy korsó édes vörösborral, nekem is van ízlésem mikor a pincérnő kezembe nyom egy nagy adag ételt. Kérdőn vonom fel szemöldököm, majd elhadarta az úré ki egymaga üldögél majd tova is tűnik. ~Eztetet meg mi lelte?~ Odalépve hozzá megszólítom. - Kellemes estét uram! Helyet foglalhatok? Ez pedig a vacsorája. - - kérdezem meg illedelmesen egy nőies mosoly kiséretében, majd elé helyezem a tálcát. Ha elkerget, keresek más helyet. De remélem nem így lesz. Az ivók jellegzetes alkohol, izzadtság és bódító füstjében nem érzem meg az illatot, mi minden vajákot körbeleng.
Zene × Nem állok neki megszámolni, ne haragudj× Ha nem jó, tessék nyávogni , illetve Ievan Polkka - Fejes László fordítása×
Nestra & Adalbert/A kóbor kandúr és a szerelmes farkaslány @
Oxenfurt sohasem volt lepukkant, büdös kisváros. Mindig is a tudás fellegvára volt, már, amióta az emberek beköltöztek és akadémiát építettek a városba. Persze minden városnak, településnek, tanyának és falunak meg van a maga gondja. Ezt olykor-olykor egy erősebb paraszt is megtudja oldani, de vannak olyan gondok, ahová, precíz szakértő kell. Egy professzionális szörnyvadász, aki nem fél szembe nézni a farkastól kezdve a denevérszárnyú jó édes mifenéig. Adalbert pont ilyen szörnyvadász volt, a Macska iskola színeiben járta a világot és szörnyekkel hált és nőket öldösött. Fordítva! Szörnyeket ölt és nőkkel hált. Igaz, ami igaz, amióta nevelőjét, mesterét és anyja helyett anyját megölték egy pogrom során, Adalbert kerülte az embereket. Harag lakozott a szívében és a legszívesebben hagyta volna őket megrohadni a saját mocskukban. A távoli Skeligén lelt menedékre, nyugalomra, mígnem egy küldetés során, amely során egy toronyban lakó lidérceket kellett volna kifüstölnie belelépett egy teleport csapdába, ami egyenesen visszarepítettem Redániába. Semmi kedve sem volt ezen a környéken bóklászni, de nem volt olyan hajós, aki olcsón eljuttatta volna ismét Skeligére. Így kénytelen volt megszakítani önkéntes száműzetését és újfent a jól ismert földet taposni. Oxenfurt környékén volt egy aprócska tanya, az ott élő gazda és a családja marhákat tartott és a tejet, húst időnként elvitték Oxenfurtba. Jól éltek, bár a szörnyeket ez nem igen hatja meg, így, amikor legkisebb fiúkat elragadta egy szörnyeteg kénytelenek voltak Vajákot fogadni. Adalbert elfogadta a megbízást, levágta a rémet, majd betért a városba kipihenni a vadászat fáradalmait. A városban időközben pletykát hallott egy a közelben élő vérfarkasról, az állítólagos tanúval a találkozót egy fogadóban beszélték meg: Mulató a Kiborult Tintához. Miközben a tanúra várt, aki majd elmeséli neki a részleteket, nem habozott ételt rendelni. A sarokban talált magának helyet, ahonnan, miután megvillantak smaragd zöld macska szemei, az addig ott ténfergő, dőlüngélő ittas deák sietve felkelt és tántorogva távozott. Talán valami olyasmit is mondott, hogy mutánssal nem iszik egy légtérben, de Adalbert, ezt a diák érdekében és egészségi állapotának megőrzése céljából, elengedte a füle mellett. Hátáról kardjait maga mellé, az asztalnak támasztotta és élvezte a nyugalmat.
Mint minden magára valamit is adó mulatónak, ennek is volt színpadja, ahol két bárd valami tingli tangli könnyed nótát próbáltak értő módon előadni. Adalbert bár egyáltalán nem volt műértő és énekelni sem tudott, eme előadás azért kiverte nála is a biztosítékot és a elhajtotta a két bárdot, mint paraszt a kóbor macskát. Apropó, macska. A nyakában lógó medalion könnyed ringásba kezdett és erőteljesen megremegett, amikor egy nő lépett az asztalhoz. Vacsoráját hozta és érdeklődött, hogy leülhet-e az asztalához. ~ Ilyen bájos pofival, egyébre is meginvitálnálak, szépségem. ~ Gondolta magában a férfi, elvégre akár egy igazi kandúr, szerette a henyélést, de kiváltképp akkor, ha egy szemrevaló cica is volt a társaságában. Medalionja azonban óva intette attól, hogy meggondolatlan legyen vagy elhamarkodván cselekedjék. - Köszönöm. Van hely az asztalnál, kisasszony, foglaljon csak helyet nyugodtan. Szólt nyugodtan és egyik kezével az üres székre mutatott, amely pontosan vele szemben helyezkedett el. Apropó, vérfarkas, ha már állítólag van a környéken egy, lehet ez a nő a szemtanú? Hmm, furcsa, de utána kell járni. - Diák, itt tanul a városban? Kérdezte különösebb várakozás nélkül, miközben hozzá látott sültjéhez.
Bár az előadás számomra tetszett, legalábbis kicsit elterelte a gondolataimat. Sokat jelent, még ha nem is sokáig. Szerencsémre az a katonácska is eltűnt és marad a normális kerékvágásban minden. Legalábbis ezt hittem. Viszont a pincérnő utasítására felkapom fejem és fakó szemeimmel követem alakját a tömegbe veszve. Miért nem megy ő oda hozzá? Mi baja van embereknek mostanában? Leteszem elé a vacsoráját és helyet foglalok vele szemben és igyekszem kedves mosolyt varázsolni arcomra. kupám tartalmába mélyedve figyelem a többieket és próbálok valamit kiötleni, hogy ne izzadjak annyira. Mondjuk mint egy ló, jelen helyzetben. Farkasként pedig nem tudok máshogy, csak lihegve, de ha most lihegnék, csak felkelteném az emberek figyelmét. Így is egy farkast kajtat az aki képes fegyvert fogni és nem fosta össze az inát. - Köszönöm! - - köszönöm meg illedelmesen a helyet és igyekszem az arcomba tapadt tincset hátra fésülni ujjaimmal és leellenőrzöm, hogy meg van-e még a hollóm. Szerencsémre igen, így kellemes mosolyra húzom számat. Kérdésére ráemelem fakó szemeim és értetlenül. -Öm... nem vagyok diák. Sosem tanultam itt. -rázom meg fejem tagadón. Fogalmam sincs miért hiszik ezt egyesek. -Nem, csak erre jártam. Jó étvágyat az úrnak! - szorult belém legalább ennyi emberség. Ch... Emberség egy szörnyben? Bár a mai világban semmit nem lehet tudni. Ekkor tűnik fel a szeme. Pupillái akár a kígyóé. Egy újabb vaják? Mibe tenyereltem már megint? Viszont... meg kell hagyni karakteres arca van. -Miért keres az úr egy diákot a diákok városában? - kérdezem kíváncsian. Bár hallottam, hogy állítólag van valaki aki látta a rémet, nem hiszek az ilyen mesékben. Pont annyira nem, ahogy fajtatársamra sem rontok. De most pont azt tervezem nem? Egyre zavarodottabbnak érzem magam így csak kupám tartalmát vizslatóm, mire rá kell jöjjek, igen csak véges. Szomorúan sóhajtok és próbálom figyelemmel keresni a személyt ki ezzel az úrral fog találkozni. -Csak nem felbérelték a rém ellen? -nézek rá kérdőn, piros pozsgás arcommal és ártatlan mosolyommal.
Zene × Nem állok neki megszámolni, ne haragudj× Ha nem jó, tessék nyávogni ×
Adalbert könnyedén rázta meg fejét a nő kérdésére, hogy miért is keres diákot. nem volt szüksége diákra, ugyanakkor a fiatal nő, akár lehetett volna diák is. Bár roppantul furcsállta a vaják, hogy amióta az asztalához jött a vörös hajadon, medálja úgy remeg, mint nemes kisasszony lába az első orgazmusa közben. Miután egy újabb falat húst nyelt le és a kését, amellyel eszik, leteszi egy pillanatra a tányérjára; választ is ad a vörös hajú nő kérdésére. - Teljes mértékben félreértett, nem keresek diákot. Fiatal korából adódóan hittem azt, hogy az Oxenfurti Akadémia tilosban járó növendéke. Jut eszembe, a nevem Adalbert Lacroix, vaják vagyok.
Más körülmények között meg is hajolt volna, hogy illedelmesen bemutatkozzék, de a helyszín nem alkalmas az efféle udvari etikettet megszégyenítő, nagyszabású eseményre. Különben is tökéletesen belát a fiatal nő inggombjai közötti résen és lát némi részletet abból, amit szeretne. - Fején találta a szöget, arra várok, aki az információval fog szolgálni. Viszont úgy tűnik, hogy késik. Adalbert a tányérjára és a rajta lévő sültre, majd poharára, végül a csak "erre járó", medálját rezegtető nőre pillant. A kontaktja nem érkezett meg, a nő jelenlétében rezeg a medálja és arról kérdezi, hogy felbérelték-e a rém ellen. Különös ötlete támad. - Tudja, nem szoktam ilyesmit csinálni, így remélem nem sértem meg, de ... - tényleg nem szokott ilyesmit csinálni, mert általában, ha nőt akar, akkor bemegy valami olcsó és tiszta bordélyba. - .. Úgyis csak erre járt és láthatólag igen érdeklik, a rémmel kapcsolatos pletykák iránt. Mit szólna hozzá, ha csatlakozna hozzám? Elbeszélgetünk egy kicsit a hírekről a nagyvilágból, fenekére nézünk egy pár pohárka bornak és ... van egy szobám. Ott megbeszélhetjük a komolyabb kérdéseket is, melyek felmerülnek.
Ha a nőnek bármi vaj van a füle mögött, akkor bele fog menni. Pontosabban, ha a nő áll a kontakt elmaradása mögött. Elvégre megpróbálhatja kiiktatni a vajákot, amelyhez Adalbertnek lesz egy pár keresetlen szava, de amíg a férfi ki nem vizsgálja, hogy miért remeg a medálja, jobb, ha elvonja a nagyközönségtől a nőt. Ha harcra kerül a sor, akkor ne legyenek fölösleges sérültek és áldozatok. Ha pedig a nő az ágyában köt ki, nos Adalbertnek ez ellen sem lenne kifogása. Harmadik lehetőségképpen a nő megsértődik, pofon vágja Adalbertet és távozik az asztalától. Adalbert azonban túlontúl is bízik magában és sármos mosolyában, amellyel megannyi hölgy szívét olvasztotta már meg. Mert a kandúr bizony szereti a nőket, különösképpen egy vadászat után. Most úgy tűnik, hogy el kell mulasztania a vadászatot, de ettől függetlenül nem mond nemet a szebbik nem társaságára. Különösképpen akkor nem, ha ilyen fiatal, élénk piros arcú, hajadon társaságát élvezhetné. - Mit szól hozz?
Figyelemmel kisérem a férfit miközben étkezik és várom kimért válaszát. Legalábis azt hallani a vajákokról, hogy képesek csak egy hangszínt megütni. Röhögnöm kell ezen. Apám mindig ki tudta mutatni mit érez. Hallani lehetett a hangjában. - Ne haragudjon a félre értés miatt! - nézek rá, miközben magam korholom a butaságom miatt, majd folytatom. -Nymeria, zsoldos leginkább. Jelenleg viszont pihenős. - felelem mosolyogva a bemutatkozására. Még egy vaják. Lassan gyűjthetem őket. A mostani helyzetre tekintve inkább marad a szokásos csak a nevem mondom és jól van az úgy. Nincs értelme hajbókolni egy ilyen helyen. -Ha valóban egy kisdiákról van szó, sok elfoglaltsága lehet. Majd ide keveredik. - legalábis bízom benne, hiszen jó magam is szörny lennék, de nem én vagyok akire vadásznak. Beszédére felkapom fejem, rajta tartva kék íriszeimet. -Hallgatom. - mosolygom rá bátorításként, hogy mondja csak mi az amit szeretne. Az ajánlata igen érdekes, így nincs mit vesztenem, ha elfogadom. -Legyen. Valóban érdekelnek dolgok, hogy mások hogy látják ezeket. De a kapcsolatát nem várja meg? Hátha beesik. - fogadom el az invitálást, mivel érdekel, hogy is állnak az itteniek a magam fajtákhoz. Azért bizakodom, hiszen engem is érdekelnek tény állások, mennyire biztonságos számomra ez a környék.
Jegyzet:Ha valami nem okés rugdalj javítani Zene: Éva polkája
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
, illetve Ievan Polkka - Fejes László fordítása×
Oxenfurt sohasem volt lepukkant, büdös kisváros. Mindig is a tudás fellegvára volt, már, amióta az emberek beköltöztek és akadémiát építettek a városba. Persze minden városnak, településnek, tanyának és falunak meg van a maga gondja. Ezt olykor-olykor egy erősebb paraszt is megtudja oldani, de vannak olyan gondok, ahová, precíz szakértő kell. Egy professzionális szörnyvadász, aki nem fél szembe nézni a farkastól kezdve a denevérszárnyú jó édes mifenéig. Adalbert pont ilyen szörnyvadász volt, a Macska iskola színeiben járta a világot és szörnyekkel hált és nőket öldösött. Fordítva! Szörnyeket ölt és nőkkel hált. Igaz, ami igaz, amióta nevelőjét, mesterét és anyja helyett anyját megölték egy pogrom során, Adalbert kerülte az embereket. Harag lakozott a szívében és a legszívesebben hagyta volna őket megrohadni a saját mocskukban. A távoli Skeligén lelt menedékre, nyugalomra, mígnem egy küldetés során, amely során egy toronyban lakó lidérceket kellett volna kifüstölnie belelépett egy teleport csapdába, ami egyenesen visszarepítettem Redániába. Semmi kedve sem volt ezen a környéken bóklászni, de nem volt olyan hajós, aki olcsón eljuttatta volna ismét Skeligére. Így kénytelen volt megszakítani önkéntes száműzetését és újfent a jól ismert földet taposni. Oxenfurt környékén volt egy aprócska tanya, az ott élő gazda és a családja marhákat tartott és a tejet, húst időnként elvitték Oxenfurtba. Jól éltek, bár a szörnyeket ez nem igen hatja meg, így, amikor legkisebb fiúkat elragadta egy szörnyeteg kénytelenek voltak Vajákot fogadni. Adalbert elfogadta a megbízást, levágta a rémet, majd betért a városba kipihenni a vadászat fáradalmait. A városban időközben pletykát hallott egy a közelben élő vérfarkasról, az állítólagos tanúval a találkozót egy fogadóban beszélték meg: Mulató a Kiborult Tintához. Miközben a tanúra várt, aki majd elmeséli neki a részleteket, nem habozott ételt rendelni. A sarokban talált magának helyet, ahonnan, miután megvillantak smaragd zöld macska szemei, az addig ott ténfergő, dőlüngélő ittas deák sietve felkelt és tántorogva távozott. Talán valami olyasmit is mondott, hogy mutánssal nem iszik egy légtérben, de Adalbert, ezt a diák érdekében és egészségi állapotának megőrzése céljából, elengedte a füle mellett. Hátáról kardjait maga mellé, az asztalnak támasztotta és élvezte a nyugalmat. 
