● Mi is a mágia?

Erre a kérdésre számos, egymástól eltért tudományos válasz létezik. Megtehetném, hogy sorra rávilágítok a tévedéseikre és belső ellentmondásaikra, hízeleghetnék egyiknek vagy másiknak azzal, hogy kijelentem, jóval több igazságot tartalmaz, mint a többi - de nem teszem. Ehelyett saját tanítóm szavait idézném vissza, mikor ifjú, tapasztalatlan tanoncként magam is hasonló kérdéseket szegeztem neki. A mágiára gyakorta „Művészetként” utalnak, ami nem véletlen. Sokan úgy tekintenek rá, mint egyfajta művészi érzéket és velünk született adottságot feltételező dologra, mely a kiváltságosok sajátja. S való igaz, igen kevesen bírnak azzal a fajta kreatív képességgel, mely a mágia szövéséhez szükségeltetik. Azok, akik mégis, csodás és lenyűgöző dolgok megalkotására képesek. Olyasfélékre, amik nélkül a világ bizonyosan még elviselhetetlenebb hely lenne. Igy hát azok, akik áldásnak nevezik a mágiát melyet a Szférák Együttállása adott a kezünkbe, bizonyos értelemben nem is tévednek. Mások a testet öltött káoszhoz hasonlítják a mágiát, ősvilági, kegyetlen, veszedelmes erőhöz, ami akár a használóját is képes szemvillanás alatt elpusztítani. És való igaz, a nem kellően rátermettek és óvatlanok kezében tiltott ajtókat feltáró kulccsá válik, s ezen ajtók mögött nem lapul más, csak romlás és halál. Így hát azok, akik káoszból született átoknak nevezik a mágiát, melyet a Szférák Együttállása szabadított ránk, nem is tévednek olyan nagyot. Es végezetül ott vannak azok, akik szerint a mágia tudomány. Tudás, amit kemény munkával, önfegyelem és sok gyakorlás révén lehet s kell megzabolázni. Az ô véleményük szerint a mágia maga a haladás és folyamatos fejlődés, amit a Szférák Együttállása tett lehetővé. Eszköz, mely segítségével végre választ kaphatunk az emberiség örök kérdéseire, és kiszélesíthetjük szellemi horizontunkat, épp ezért bízvást kijelenthetjük, hogy a mágia egyben tudomány is. Végezetül elmondható, hogy a mágia mindhárom egyszerre. Művészet, Káosz és Tudomány, áldás, átok és haladás. Csupán azon múlik, hogy kit és miért kérdezünk felőle. A mágia a természetből fakad. Ott rejtőzik a földben, amin járunk, a méhében lángoló tűzben, a belélegzett levegőben, csak úgy, mint az életet adó, bennünk is csordogáló vízben. Ha benned megvan az a csodás képesség, hogy megértsd és és formáld, csupán annyit kell tenned, hogy kinyúlsz a körülöttünk mindenhol ott levő mágiáért - és megragadod!

● A mágikus tehetség és a Források

Az első mágikus tehetséggel bíró egyének a Szférák Együttállása után bukkantak föl. Ezek általában olyan gyermekek voltak, akik már zsenge ifjúságukban természetes affinitást mutattak a mágia iránt. Képesek voltak magukba szívni, feldolgozni és kedvük és céljaik szerint használni a bűvös erőket, s idővel csak még továbbfejlesztették és finomították ezen képességeiket. Ekkortájt jelentek meg először azok, akiket később a Forrás megnevezéssel illettek. Egy Forrás mindig vad, nyers tehetség. S olyan hatalmas erők birtokosa, melyek fölött magának a személynek nincs is hatalma. Kicsit olyanok akár a médiumok, és bizony gyakorta jövőbelátó képességekkel is bírnak. Egy ilyen személy gyakorta az Erők önkéntelen és akaratlan eszköze, kinek valódi képességei sokszor csak igen későn manifesztálódnak. Mi több, nem egyszer egyenesen mágikus antitalentumnak tűnnek, s minden erőfeszítésük ellenére sem képesek varázslatot űzni, öntudatlanul kapcsolódnak a mágikus energiákhoz és dolgozzák föl azokat. Mindazonáltal a képességeik idővel elkerülhetetlenül megnyilvánulnak, spontán és rendszerint igen szélsőséges módon. Az Erők, melyek fókuszáló lencse és közvetítő csatorna gyanánt használják a Forrást, mindenféle ellenőrzés nélkül bocsáttatnak szabadon, aminek pusztító következményeit a Forrás közvetlen környezete sokszor nem is éli túl. Egy forrás képességeit, megfigyelés és bizonyos próbák segítségével lehet föltérképezni. Ha megfelelő irányítást és képzést kap, a forrás megtanulhatja uralni elképesztő erejét, és igazán nagyhatalmú varázsló válhat belőle. Az elmúlt korokban azonban, mielőtt még rájöttek volna, hogyan is lehet uralni és irányítani az Erőket, a forrásokat és mindazokat, kiket megérintett a mágia, félték, és gyakran kiközösítették.

● Az erők áramoltatása

A mágikus tehetséggel rendelkezők képesek a természetben található, a négy alapelemben rejtőző Erők áramoltatására. Ezen képesség elengedhetetlen a mágikus művészetek gyakorlásához. Mert, bár igaz, hogy egy varázsló rövid távon képes a saját életereje rovására bűbájt idézni, ennek következményei – az időleges gyengeségtől az eszméletvesztésen át a halálig – igen súlyosak lehetnek. Épp ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a varázsló képes legyen, a bennünket körülvevő, hatalmas energiatartalékok feldolgozására és áramoltatására.
Az, hogy miképp is kell az Erőkből meríteni, ma már a legalapvetőbb módszerekhez tartozik, melyet minden reménybeli varázslónak el kell sajátítania. Vannak, akik velük született tehetségről tesznek tanúbizonyságot, míg másoknak több időre és gyakorlásra van szükségük ennek megtanulásához. Maga az eljárás látszólag egyszerű, és mindenekfölött az akarat megfelelő összpontosítása szükségeltetik hozzá, mely lehetővé teszi, hogy a varázstudó ráhangolódjon a természet szinte kimeríthetetlen erőforrásaira. Az új tanítványok azonban ezt az eljárást gyakran igen hosszadalmas, fáradságos és kellemetlen műveletnek találják. Sokszor valóban előfordulnak úgynevezett „görcsök”, amikor az energiákat kontrollálatlanul áramoltatják, s ezek alkalomadtán kellemetlen, bár veszélytelen sokkhoz is vezethetnek – de csak, ha a tanítvány nem tette meg előzőleg a szükséges előkészületeket. Másfelől viszont a gondatlan és elkapkodott energia-áramoltatás sokkal kellemetlenebb következményekkel is járhat, mint például bevérzés, idegi sokk, vakság, kóma, időleges vagy maradandó hallucinációk, s végezetül akár katatónia, vagy őrület is lehet a nem kívánt mellékhatás. Az elemek minden megjelenési formája egyben potenciális erőforrás is. Az, hogy ezek felhasználása miféle veszélyekkel járhat, nagyban függ az elem természetétől és formájától. Minél nagyobb és mozgékonyabb az erőforrás, annál veszedelmesebb lehet meríteni belőle.
Az energiák leghatalmasabb természetes koncentrációit, Erőhelynek nevezzük.

● Az elemek hatalma

Amint azt már említettem, az Erők a természetből fakadnak, és annak alapvető princípiumain, más szóval az alapelemeken keresztül nyilvánulnak meg. Minden elemsaját, egyedi karakterrel rendelkezik, s a következő rövid összefoglaló csupán érintőlegesen foglalkozik ezzel a komplex témával. Akit a részletek és mélyebb összefüggések is érdekelnek, azoknak ajánlom figyelmébe Giambattista „Elemek Birodalma” című munkáját.
● Víz: Mérsékelt dinamizmusa miatt a tapasztalatlan varázslók számára a víz ideális elem, mely segítségével elsajátíthajták az Erők áramoltatását. A többi elemhez hasonlóan a víz minden megjelenési formája alkalmas arra, hogy mágikus energiákat nyerjünk ki belőle. Mindazonáltal a legbölcsebb apró vízerekkel kezdeni, elsősorban olyan helyeken, ahol ezek találkoznak, mert épp ezek az Erő leggyakoribb helyei, melyet a kevésbé tapasztalt mágiahasználók is könnyűszerrel képesek felfedezni. Idővel a varázsló megtanulja majd, hogyan merítsen erőt a víz vadabb és csalfább megjelenési formáiból is, hiszen egy mozdulatlan tó másfajta megközelítést igényel, mint egy sebes patak. A folyton mozgó és változó tengerről már nem is szólva, ami, bár félelmetes erőket rejt, ezek megcsapolását bölcsebb meghagyni a tapasztaltabb varázslóknak.
● Föld: bár ez az elem majdnem mindig és mindenki számára elérhető, a föld nem a legalkalmasabb elem az Erők átvitelére. Ebből meríteni, az elem statikus természetéből adódóan jókora erőfeszítést igényel, s a varázslók többsége a befektetett energiát túl nagynak, a hasznát pedig ehhez képest aránytalanul csekélynek tekinti. Azt azonban senki sem tagadhatja, hogy azok, akik tökélyre fejlesztették a módszereiket, melyek segítségével képesek megcsapolni a föld erőit, lenyűgöző dolgokra képesek, mert a lábunk alatt valóban elképesztő energiák szunnyadnak.
● Levegő: a legcsalfább és legmozgékonyabb elem, szintén lélegzetelállító hatalom tárháza. A földdel ellentétben a levegőből sokkal kisebb erőfeszítéssel is lehet meríteni, ami persze nem azt jelenti, hogy könnyebb is. Mert a levegő bizony szeszélyes elem, és a megzabolázásához a tudáson és szakértelmen kívül intuíció is szükséges, amit csak sokéves tapasztalat és szüntelen gyakorlás adhat meg.
● Tűz: Sok ifjú varázstudó lelte már halálát, mikor idejekorán próbált erőt meríteni, minden elemek legkaotikusabbikából. Való igaz, hogy a tűz elképesztő erőket rejt, melyekhez könnyen és gyorsan hozzá lehet férni – de talán túlságosan is gyorsan. A tapasztalatlan adeptus pedig nem is mindig képes idejében elzárkózni a rajta keresztül áramló erők elől, ami rövid úton végez vele.
A forrásoknak különösen nagy körültekintéssel szabad csak a tűz erejéből meríteni, mert legkönnyebben ez ébresztheti föl a bennünk szunnyadó képességeket, melyek gyakran igen destruktív módon törnek a felszínre.

● Varázslás

Egy képzett varázsló az elemekből merített erőket képes felhasználni arra, hogy varázsoljon. Ehhez általában egy megfelelő taglejtésekkel kísért mágikus formula elmormolására van szükség, bár valójában mindössze két komponens elengedhetetlen a varázslat megszövéséhez – a megfelelő mérvű koncentráció és a szükséges mennyiségű energia.
Hogy mennyi is ez a szükséges mennyiség, az természetesen attól is függ, hogy a varázsló mit szeretne elérni. Az egyszerűbb varázslatokhoz nem kell túl sok, míg a komplex mágia sokszor elképesztő mennyiségű erőt igényel. Ha a varázsló nem elég erős és tapasztalt, bizony előfordulhat, hogy nem is képes ennyi erőt összegyűjteni vagy megfelelően irányítani.

Amikor a mágikus művészetek beavatottja varázslatot kíván létrehozni, érdemes észben tartania a következőket:
● Először is valaki mindössze annyi erőt tud használni, amennyit képes összegyűjteni és áramoltatni. Természetesen voltak már próbálkozások ennél nagyobb erők mozgósítására, de ez mindig súlyos károkat okozott a varázstudók szervezetében. Ezekről már korábban is történt említés, így nem érzem szükségesnek, hogy itt is kitérjek rá.
● Másodszor, amikor valaki az Erőkhöz folyamodik, fontos, hogy önmegtartóztatást gyakoroljon. Természetesen nem az én tisztem, hogy megszabjam, milyen gyakran lehet vagy szabad megidézni egy adott varázslatot, de vannak olyan mágiahasználók, akik bölcsebben tennék, ha kétszer is meggondolnák, mielőtt olyan hétköznapi dolgok megoldásához is bűverőt alkalmaznak, mint a cipőfűzők megkötése, az elszakadt ruha megvarrása, vagy épp egy forró fürdő elkészítése.
Ez esetben azonban magam is varázslás közben felhasznált erőkről beszélek. Arról, hogy a varázslónak épp csak annyit kellene egy adott bűbájba áramoltatnia, amennyi annak létrehozásához szükséges. A kezdő tanítványok által elkövetett leggyakoribb hibák egyike, amikor egy gyertya meggyújtásához is annyi erőt használ föl, amivel akár egy máglyát is lángra lehet lobbantani.
● Harmadszor a varázsló gesztusai legyenek tudatosak, szavai tiszták és érthetőek. Ahogy a tanítóm szokta volt mondani, a varázsló uralja és irányítja az Erőket, nem pedig motyogva és nyávogva próbál hatalmat koldulni tőlük. Egy hebegő vagy dadogó varázstudó bizony legjobb esetben is szégyenben marad, és akár az is előfordulhat, hogy a rosszul kiejtett bűvös igék miatt, ennél sokkal tragikusabb sorsra jut. Általában igen látványos módon, bár nem hiszem, hogy a többség ebben túl sok vigaszt találna, mikor épp a saját elrontott varázslata végez vele.
Másfelől a varázsló mesterséget űzők számára a hibátlan kiejtés és az orációban való jártasság nagy előnyt jelent, mert megkönnyíti az energiák uralását és formázását.
Erre mindmáig talán Alzur a legjobb példa. Erős, tiszta hangja és hibátlanul kiejtett szavai a legbonyolultabb varázslatok elmondását is megkönnyítették. Így hát a mai napig a valódi tehetség jele, ha valaki képes az Alzur által megalkotott varázslatok inkantációjára.
Ami a már említett kísérő kézmozdulatokat illeti, bár számos esetben valóban elengedhetetlen, valójában nem mindig van szükség taglejtésre. Leggyakoribb helyettesítőik a pálcák és botok, de még egy olyan esetről is feljegyzés készült, amikor a kéz helyett a varázslatot megidéző a lábát is használta – bár ezt eddig sem megfelelően analizálni, sem reprodukálni nem sikerült.

● A varázslatok fajtái

Ennek a folyamatnak az eredményét varázslatnak, ritkábban bűbájnak nevezzük. A legtöbb létező varázslatot az elmúlt néhány évszázad során alkották, és megidézésük kikísérletezett módján, azóta sem változtatott senki.
Azonban időről-időre új varázslatokat is létrehoznak. Ez lehet évekig tartó tanulmányok és kísérletezések eredménye, de akár a véletlen műve is. Ez utóbbi alatt általában azt értjük, mikor egy merész vagy ostoba varázsló új formulával próbálkozik, esetleg egy már létezőt idéz meg, rosszul, de valami hihetetlen csoda folytán túléli a próbálkozás vagy tévesztés következményeit. A varázslatok kategorizálását többféle tényező határozza meg, melyek memorizálása minden másodéves tanítvány egyik legrettegettebb erőpróbája. A legtöbb klasszikus kategorizálás legalább öt, de nem egyszer akár tucatnál is több csoportot tart számon, beleértve a pszichokinetikus varázslatokat, az illúziókat, a jóslást, átalakítást, s végül a teremtő mágiát, melyet, sokak a mágikus művészetek csúcsának tekintenek.

● Tiltott Mágia

Mindazonáltal akadnak olyan fajtái is a mágiának, amit a régi Konklávé ediktumai tiltottak. Ezek közé tartozik a nekromancia és a goetia néven is ismert démonológia. Mindkét terület túlságosan is veszélyes és mentes az etikai megfontolásoktól ahhoz, hogy megfelelő szabályok nélkül bárki is tanulmányozhassa vagy művelhesse. Mielőtt a korlátozó szabályokat bevezették volna, természetesen volt néhány sajnálatos incidens, mely során varázslók és számos mágiát nem űző is meghalt. Tekintve, hogy milyen sokáig nem vonatkozott semmiféle szabály ezekre a diszciplínákra, alsó hangon is több száz – többé kevésbé vétlen - áldozatról beszélhetünk. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy az ő sorsuk volt az, ami rábírta a Konklávét az ediktumok megalkotására. Sokkal inkább a varázslók sorsa érdekelte, mert a mágiahasználókban ugyanolyan erős az önfenntartás vágya, mint bárki másban. Ami a nekromanciát illeti a tiltás csak gyakorlati alkalmazásra vonatkozik, az elméletekre és lexikális tudásra nem. Mi több, egyes esetekben – főleg, ha kellő számú pozitív vélemény alátámasztja és támogatja - a Konklavé akar el is tekinthet a tanulmányok és kísérletek tiltásától. Ezért is lehet hát - még ha nem is beszélnek róla nyíltan -, hogy a legtöbb varázsló a nekromanciának legalább az alapjaival tisztában van, és jártas az olyan alapvető mágikus fogásokban, melyek segítségével például információ szedhető ki a friss halottakból. A goetia - vagy minden szépítés és kertelés nélkül a démonológia - már teljesen más lapra tartozik. Ennek elsődleges célja a lények megidézése más dimenziókból és valóságokból, nemritkán az idő és a tér legbizarrabb zugaiból, jobbára azzal a reménnyel, hogy tudást szerezhetnek tőlük, vagy a szolgálatukba kényszeríthetik őket. A népszerű tévhittel ellentétben egy démon megidézése nem igényel különleges képességeket vagy tudást, csupán a megfelelő mágikus formulához való hozzáférést. Épp ezért olyan csábító a goetia a tanítványok számára. Mindazonáltal, mivel épp ezek az ifjak jobbára híján vannak a szükséges tudásnak és képességeknek, melyekkel kordában tarthatnák a megidézett kreatúrákat, ugyanakkor ezek a lények általában kivételesen veszedelmesek. Még ha sikerrel is jár a démon megidézése, az rendszerint az idéző halálával végződik.
Hivatalosan ez hát a tiltás és a démonidézésért kilátásba helyezett súlyos büntetés oka.

● A mágikus oktatás alapjai

A jelenlegi oktatási rendszer az elmúlt évszázadok során végrehajtott, jelentős átalakítások eredménye. Ez idő alatt az enyémek keményen dolgoztak a mágia rehabilitációján (egyesek szerint, hogy patyolatfehérre mossuk a varázslók hírnevét), de a Testvériség kezdetei messze nem voltak olyan dicsők és emlékezetek, ahogyan azt másokkal szeretnénk láttatni. Mindig is a Források és a mágikus tehetséggel született gyermekek voltak a legígéretesebb varázslótanoncok, ezért a múltban a Testvériség tagjai mindig és mindenhol ilyenek után kutattak. Ha rábukkantak egyre, a varázslók mindent elkövettek, hogy megkaparinthassák, és a legetikátlanabb megoldásoktól sem riadtak vissza. HA kellett, meggyőzték vagy megfizették a szülőket, de általában a rokonok félelmére apelláltak. Sőt, nem egyszer még az is előfordult, hogy egyszerűen elrabolták a gyermeket. De mindezt az emberiség jobbá tétele érdekében tették, így a magasabb cél felmentette őket a következmények és a morális felelősség alól.
Az efféle módszerek mára már a múlté, de a szájhagyomány és egyes regék nagyon is sokat megőriztek azokból a sötét időkből, mikor bevett szokás volt, hogy a varázslók szolgálataik fejeben gyermekeket követeltek. Mindazonáltal még ma is minden varázsló köteles esküvel fogadni, hogy értesíti a Konklávét, ha tudomást szerez egy Forrás létezéséről, hogy megfigyelhessék, és a megfelelő pillanatban mágiával elbűvölhessék, ami sokat segíthet abban, hogy késóbb rávegyék annak tanulására. A kezdeti időszakban, amikor még magunk is csak ismerkedtünk a mágiával, a tündék minden ilyetén tudását és segítségét szívesen vettük. Geoffrey Monck nagymester legendás zarándokútja Loc Muinne-be, s az ottani tárgyalásai a tündékkel végül sikerrel jártak, és megállapodtak, hogy fiatal varázslók egy csoportja a tündéktől - talán egyenesen az Aen Saevherne-től - tanulhatja a mágiát. A megállapodás azonban nem tartott tovább néhány esztendőnél, mikor is a tretogori Raupenneck marsall Est Haemlet és Lac Muinne teljes tünde lakosságát – korra és nemre való tekintet nélkül – lemészároltatta, s ezzel egy újabb véres háborút robbantott ki. Ennek ellenére a tündék gondjaira bízott egyik ifjú tanonc – Aellei Gerhat, kit ma Hen Gedymdeith néven ismernek – minden idők egyik leghatalmasabb varázslójává vált felnőtt korára.

● Képzés

Az északi Királyságokban jelenleg két olyan hely van, ahol mindkét nembeli fiatalokat oktatnak a mágia művészetére. A lányok iskolája a temeriai partok mellett található, Thanedd szigetén. Aretuza kastélyában. Ide csak varázslónők és a tanítványaik léphetnek be, a látogatókat és kérelmezőket legfeljebb Loxia palotájáig engedik, mely a Gros Velenbe vezető hidat őrzi. A világ minden tájáról érkező leányokat oktatnak itt, s az iskola ősi hírneve – és a borsos tandíj – kellően magas szintű oktatást garantál. Mi több, az iskola annyira elismert, hogy az itt végzett varázslónőknek nem jelent gondot, hogy folytassák a tanulmányaikat - akár mint tanársegédek az iskola professzorai mellett, akár úgy, hogy valamelyik nagynevű varázslónőhöz szegődnek tanítványnak. És még azok is, akik a harmadik utat választják, és dvimveandrák lesznek, számíthatnak az iskola külön alapjából származó anyagi támogatásra.
A fiúk számára fenntartott iskola - ha nem is olyan nagynevű, mint Aretuza - Kaedwenben található, Ban Ard városában. Az itt tanulók hasonló képzésben vesznek részt, mint a lányok Aretuzában, bár sajnálatos módon az oktatás színvonala némileg elmarad e mögött. Emiatt lehet, hogy sokan csak megvetőn fintorognak, ha Ban Ard kerül szóba, ami lassacskán híresebb a nehézlovasságáról, mint az itt működő varázslőiskoláról. Bár, tekintve, hogy a katonai pálya mindig is a férfiaknak kínált lehetőséget a kiemelkedésre, talán nem is meglepő, hogy sok fiatalember inkább a fegyverforgatást választja a magolás helyett. A tanulás a lányoknak biztosít igazi esélyt, hogy valakivé válhassanak.
Azok számára, akik nem elég szerencsések, hogy nemesi felmenőkkel dicsekedhessenek, épp a tanulás biztosít módot arra, hogy az életük ne csupán főzésről, mosásról és egy rakat kölyök megszüléséről és pátyolgatásáról szóljon.
Még azok a lányok is, akikből hiányzik a valódi tehetség, és nem tudják befejezni az aretuzai tanulmányaikat, gyakran jogászok lesznek, ami még mindig igen figyelemreméltó előrelépés, mely a többi lehetőségnél sokkal szabadabb életet biztosít.
A fiatal férfiak velük ellentétben messze nem ilyen motiváltak, ha a tanulásról van szó, amit az eredményeik is jól példáznak. De miért is kellene, hogy megerőltessék magukat, hiszen a mágia mellett számos karrier-lehetőség vár rájuk. És még egy befejezetlen mágikus tanulmány is igen sok előnnyel járhat. Az akadémiáról kimaradó – vagy kicsapott – diákok közül a legokosabbakat és legravaszabbakat a különböző országok titkosszolgálatai szokták megpróbálni, beszervezni, míg mások a hadsereg kebelén próbálják megcsinálni a szerencséjüket. A legkevésbé éles elméjűek pedig a jog vagy a politika berkeiben próbálják kamatoztatni tudásukat és képességeiket. A két iskola diákjainak lehetőségeit és céljait összevetve talán nem is meglepő, hogy az aretuzai növendékek rendre jobban teljesítenek.

● A varázslók és a társadalom

A történelem hajnalán Testvériségünk Igyekezett megőrizni semlegességét, ez az attitűd azonban az idők folyamán igen sokat változott. Ezt a semlegességet az úgynevezett Novigradi Egyezmény szavatolta, melyet a varázslók, a papság és a koronás fők kötöttek, s ami korokon át garantálta a mágia és a világi hatalom szeparáltságát. Egyfelől ez az egyezmény erősen korlátozta a világra gyakorolt befolyásunkat, másfelől viszont autonómiát biztosított, így nem csupán mágikus tanulmányainkat és kísérleteinket folytathattuk háborítatlanul, de a Testvériség belügyeibe sem szólhatott bele senki.
A varázslók igy nem avatkozhattak bele a politikába, és ami még fontosabb, nem törhettek világuralomra. Ehelyett rendre a közvetítő szerepe jutott nekünk. Hogy A számos példa közül csak egyet említsek, a Hatéves Háborút lezáró békekötés Fehér Raffard ügyességét dicséri. És itt külön érdemes megemlíteni, hogy a Novigradi Egyezményre hivatkozva, még a neki felajánlott koronát is visszautasította. Igaz, később beleegyezett, hogy királyi tanácsadó legyen - a rossz nyelvek szerint a szóban forgó király olyan végtelenül ostoba fajankó volt, hogy még Raffard is elismerte, nem szabad hagyni, hogy saját kénye kedve szerint uralkodjon -, de mindig is ügyelt rá, hogy nagyon óvatosan és körültekintően avatkozzék a politikába.
Ez az autonómia tette Lehetővé az első Konklávé megalapítását is, melyet a mágia legelismertebb gyakorlói hoztak létre. Ők voltak azok, akik megalkották belső szabályainkat, melyeket összefoglaló néven csak Törvénynek hívunk.
Ennek legelső folyománya egy rövid, véres belháború volt, mely során kénytelenek voltunk végezni azon varázslókkal többek közt Fehér Raffarddal is - akik nem hajtottak fejet az új rend és hierarchia előtt, Erről természetesen szinte sohasem esik szó a krónikákban, hogy Raffard legendáján ne essék csorba. Később egy másik kormányzótestület is létrejött - a Varázslók Tanácsa -, azzal a céllal, hogy segítse a Konklávé működését, és adminisztrálja és szabályozza a mágiahasználók tevékenységét. Bár fokozatosan mind hierarchikusabb szervezetté váltunk, a Varázslók Testvériségének tagjait jobbára még mindig csak a kutatásaik, kísérleteik és a tudásuk gyarapítása érdekelte.
A Novigradi Egyezmény ideje óta a hatalmi szférák különválasztását mind a világi, mind a mágikus hatalmak birtoklói és gyakorlói egyaránt tiszteletben tartották. Tény, hogy időről-időre mindkét fél próbált belekontárkodni egy kicsit a másik dolgaiba, de sohasem nyíltan vagy jelentős mértékben.
Mindez az Első Nilfgaardi Háború idején változott meg, egész pontosan a Második Soddeni Ütközet kapcsán, melyet javarészt a varázslók bátorsága és önfeláldozása nyert meg.
Aznap vállvetve harcoltunk a királyságokért, ahol születtünk és élnünk adatott, és végül mindenki szemében hősökké váltunk. Paraszt, polgár és katona ugyanúgy tisztelt bennünket, sót, még a koronás fők elismerését is kivívtuk, kiknek királyságait épp mi óvtuk meg a nilfgaardi seregektől.
És ekkor történt, hogy ahelyett. hogy megelégedtünk volna az emberek hálájával és csodálatával, fizetséget követeltünk. Persze nem szó szerint, pénzben, de sokan közülünk arra a következtetésre jutottak, hogy immáron nélkülözhetetlenek vagyunk, amit a magunk hasznára is fordíthatunk. S lám, azok az északi királyok, akik eddig oly' távolságtartón viselkedtek a varázslókkal, most meghívtak bennünket az asztalukhoz. Kiváltságokkal halmoztak el bennünket, és megtettek minket tanácsadóikká. Lehet, hogy jobb lett volna, ha megelégszünk a dicsőséggel és hálával, s csupán akkor osztjuk még másokkal is a véleményünket, ha kérdezik, de a hatalom a legbölcsebbeket és legműveltebbeket is képes megrészegíteni. Természetesen erős túlzás volna azt állítani, hogy azonnal minden varázsló beleártotta magát a politikába, tekintve, hogy a többséget továbbra sem érdekelte, s továbbra is udvari jósokként és gyógyítókként tevékenykedtek, vagy a kutatásaikkal és tanítványaik okításával foglalkoztak. Mindazonáltal olyanok is akadtak, akik eljátszottak a gondolattal, vajh' nem lehetne-e manipulálni magukat a királyokat is, és – az ország java érdekében - akar még az uralkodó parancsait is felülbírálni.
De minden alkalommal, amikor valamelyikünk beleavatkozott a politikába, mikor ismételten az a pletyka kelt szárnyra, hogy a trón mögött álló szürke eminenciások, a magukat semlegesnek valló tanácsadók igazgatják és manipulálják a történéseket, az, bizony egyre több konfliktust szült a varázslók és az uralkodók közt.
Az utolsó csepp a pohárban épp a Thanedd szigetén kirobbant véres konfliktus volt, miután kiderült, hogy a legambiciózusabb varázslók elárulták a Testvériséget, és azzal a Nilfgaardi Birodalommal léptek szövetségre, ami ellen alig néhány évvel korábban még maguk is harcoltak.
Az a nap mindent megváltoztatott. Még azok a varázslók is elveszítették a királyok bizalmát, akik nem is vettek részt a puccsban, s végül ez vezetett oda, hogy nem csupán a Tanácsot, de magát a Konklávét is feloszlatták.

● Kortárs mágia

Az emberek többsége szentül hiszi, hogy a mágia alapjában véve korlátlan, végtelen és mindenható, ami azért nem teljesen igaz. Tény, hogy mind a mai napig még nem sikerült megállapítani, van-e határa az Erőknek, azt viszont igen, hogy a mágikus energiákat használók képességei igenis korlátozottak. Az idők kezdete óta kutatjuk a módszereket, melyekkel ezek a korlátok kitágíthatók vagy legalább időlegesen áthághatók. Ezért a sok kísérlet, mégis erősen eltérő véleményekkel találkozni a tekintetben, vajon hol állnak most a mágiával kapcsolatos ismereteink, és vajon mennyi még az, amit nem tudunk. Vannak, akik úgy vélik, már mindössze egyetlen lépésnyire vagyunk attól, hogy megfejtsük a titkok titkát, elérjük a csillagokat, s a tér és idő uraivá váljunk. Ha figyelembe vesszük, meddig jutottunk azóta, hogy az első varázslók először merítettek az Erőből, nagyon is érthető ez a lelkesedés. Alig néhány évszázad alatt megsokszorozódott az ismert varázslatok száma. Páldának okáért anno olyan kezdetleges megoldásokat használtak a teleportálásra, hogy még akkor sem szívesen próbáltam volna ki, ha maga Geoffrey Monck a szülőatyja.
A varázslók közti kommunikáció csúcsát a kristálygömbök jelentették, melyek hamar felváltották a postagalambokat. Ma pedig ezeket a kristálygömböket sem tekintjük sokkal többnek egy letűnt kor relikviáinál, melyeket már rég sokoldalú, kommunikációra és megfigyelésre is alkalmas megaszkóp helyettesít.
Ki gondolta volna annak idején, hogy egy napon rendelkezésünkre áll majd az életet meghosszabbító alraunum főzet, a számos gyógyitalról és kenőcsről nem is szólva, melyek segítségével lassan leszámolunk a világ leggyilkosabb betegségeivel.
Azonban olyanok is akadnak, akik sokkal kritikusabban szemlélik a helyzetet, és azt állítják, hogy az arkánikus titkok megismerése lelassult, sőt, szinte stagnál. Mi több, ez várhatóan még jó ideig így is marad. Azt ők sem vitatják, hogy nagyon sokat sikerült elérnünk az elmúlt évszázadok során, de állításuk szerint zsákutcához közeledünk, méghozzá vészes gyorsasággal. Minden etikai megfontolást és morális béklyót nélkülöző kísérletekről beszélnek, a túlhaladott eszmék bálványozását említik kortünetként, és azokat ostorozzák, akik a hatalom utáni sóvárgásukban a mágia helyett szinte minden idejüket a politikának szentelik.
Megvetéssel beszélnek azokról, akik a színfalak mögött bábjátékosként egész országokat próbálnak irányítani, s az elmúlt időszak eseményeit tekintve bizony nehéz lenne cáfolni szavaik igazságát.
Csupán azt nem tudom, vajon képesek leszünk-e megszívlelni ezt a keserű bölcsességet és a jövőben elkerülni a hasonló hibákat.

● Lábjegyzetek:

A számtalan furcsa és csodás tulajdonsággal bíró anyag közt akad egy, melyről feltétlenül szót kell ejteni, s ez a demeritium. Ez a ritka, kékes árnyalatú fém a környezetében nagymértékben akadályozza a mágikus erők áramlását, s ezen tulajdonságát felhasználva, vassal ötvözve lánc és bilincs készül belőle, mely a leghatalmasabb varázslót is megfosztja erejétől.
Az, aki ily módon béklyóznak meg, a legegyszerűbb varázslatra sem lesz képes, sőt, már a fém érintése is súlyos szédülést okoz. A legerősebb varázslók azonban idővel képesek hozzászokni a demeritium hatásához, sőt, egy rövid időre akár fölébe is tudnak kerekedni, különös aurájának.
-A mágikus jelenségek áttekintése (közös disszertáció)

Tanítvány neve: Yennefer
Korábbi neve: Janka
miután az előzetes próbák igazolták a leány mágikus tehetségét, a tanítvány bebocsátást nyert Aretuza első osztályába. A leány problémás családi háttérrel bír – az apja testileg és lelkileg egyaránt bántalmazta, míg az anyja elutasította és nem támogatta.
Az elutasítás és bántalmazás oka feltehetően a lány gerincoszlopának és lapockáinak deformitásában keresendő (púpos volt) de ehhez feltehetően kevert vére (ő negyedrészt, az anyja félig tünde) is hozzájárult.
Ezek lehettek azok a traumatikus gyermekkori élmények, melyek okán nem sokkal az után, hogy bebocsátást nyert az iskolába, öngyilkosságot kísérelt meg. A leány megpróbálta felvágni az ereket a csuklójában, és közben az inakban is súlyos károkat okozott (a gyógyító jelentése csatolva)
Ezektől eltekintve a tanítvány maga az akadémia rektora, Tissaia de Vries úrnó ajánlotta figyelmükbe, aki igen elismerően beszélt róla. A leány testi torzulásait és az inakban esett kárt az első év során gyógyító mágiával korrigálták és későbbiekben mindenben a rektor véleményét igazolták vele kapcsolatban.
Yennefer szerfölött tehetséges és eltökélt tanítvány, kinek vizsgaeredményei továbbra is kiválóak.
-részlet a Thanedd-szigeti aretuza varázslóiskola feljegyzéseiből

„A Birodalmat szolgáló varázslók jobb, ha sosem felejtik el, hogy én magam vagyok a Birodalom. Márpedig a Birodalom két dolgot vár tőlük: engedelmességet és eredményeket.
Ha valamelyikük megfeledkezne a hűségről, azt arra oly’ módon kell emlékeztetni, hogy abból a többiek is okuljanak. Ha pedig valamelyiküknek nem sikerülne elérni a kívánt eredményt, akkor jobban teszi, ha cáfolhatatlan érvekkel győz meg arról, hogy ez legkevésbé sem a hűség hiányának következménye.”
- Emhyr var Emreis nilfgaardi császárnak tulajdonított idézet

A dimveandra olyan fiatal varázslónő, aki a céhek tanoncaihoz hasonlóan utazásai során tanul és bővíti tudását.
Miután befejezik aretuzai tanulmányaikat, a lányok egy része nem szegődik el egy bizonyos varázslónő mellé, hanem utazásai során tanul többektől. Miután éveket töltött így a dvimveandra kérheti, hogy vizsgán bizonyíthassa rátermettségét, melyet, ha kiáll, ő is megkapja a Mágia Úrnője címet.
-Anabelle Radfind: A bűbáj hívása (az elsőéves aretuzai tanítványoknak írt kézikönyv)

Az aen saevherne
A népszerű elképzeléssel ellentétben az Aen Saevherne kifejezés nem csupán „tünde varázslót” jelent. A legpontosabb fordítás talán „bölcs” lehetne, ami – már ha hihetünk a szóbeszédnek – jobban is fedi a valóságot, tekintve, hogy az Aen Saevherne nem csupán figyelemreméltó varázserőknek parancsol, hanem – bármilyen hihetetlennek is tűnik – más világokról, korokról és helyekről is mélyreható ismeretekkel bír.
Épp ezért ezek a titokzatos Bölcsek még a tünde varázslók közt is önálló kasztot alkotnak, kiket minden fajtársuk – még a leghatalmasabbak is- tisztelnek.
- Geoffrey Monck : Az Ősi Népek mágiája

„S akkor Jan Bekker felemelte a kezét, ragyogó dicsfény vette őt körül, s a mennydürgésnél is félelmetesebb hangon így szólt: „Csihadjatok, ó elemek, s akaratomnak engedelmeskedjetek, mert én vagyok a ti uratok!” S oly’ erő áradt az ú szavaiból, hogy a szél valóban elcsendesedett, és a háborgó hullámok is elsimultak.
Az emberek hajói így érhettek békében partot, s Jan Bekker így zabolázta meg az Erőket, melyek ezek után korokon át szolgálták az emberiséget. Imhol a bizonyíték, hogy eme erőknek nem kell feltétlenül rosszindulatúnak és pusztítónak lennie!”
-Roderick de Novembre: A Világ története

’Nyilvánvaló okokból nehéz pontosan megmondani, mikorra is datálódnak a mágia kezdetei. Merthogy ez az időpont valamikor a Sötétség Korában lehetett, mely azt az igencsak foghíjasan dokumentált kataklizmát követte, amit ma a Szférák együttállásának nevezünk.
A legendák úgy tartják, Hogy Jan Bekker, a híres varázsló volt az első, aki az Erőket használta, azért, hogy lecsendesítse a háborgó óceánt, s lehetővé tegye, hogy az emberek kiköthessenek a Kontinensen. Ezt a történetet számos festmény és szobor örökítette meg az utókor számára, még akkor is, ha a valóság talán mégsem volt ennyire megrázó. Merthogy minden rendelkezésünkre álló feljegyzés azt látszik alátámasztani, hogy Bekker csak a partraszállás után zabolázta meg az erőket, miközben ugyanolyan tengeribeteg volt, mint útitársai többsége. Úgyhogy azt mondhatnók, csak szerette volna uralma alá vonni a háborgó elemeket, merthogy aznap az ideje javát azzal töltötte – hogy egy kellően színes és frivol kifejezéssel éljek -, hogy hányt, mint a lakodalmas kutya’
-Részlet az Oxenfurti Akadémia ellentmondásos, demitizáló előadássorozatából

//Forrás: A Vaják világa; Az anyagért ezer hála és köszönet Lambert-nek, aki idejét és energiáját nem sajnálva gépelte be nekünk eme igen informatív szöveget!//