Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
Temeria erdeit meg nem tudnám számolni, hogy hányszor jártam körbe. Bár, belegondolva elég sok erdővel vagyok így. Nem sok hely van, ahol még nem jártam a hosszú életem során. Ofir ezek között van és ami azt illeti, nagyon szívesen meg is nézném azt az országot is magamnak. Sok érdekességet hallottam róla, amik alapján kellemes helynek tűnik számomra. Igaz, hogy kifejezetten meleg helynek mondják és így aztán lehet, hogy ott kevesebb páncél hasznosabb. Egyszer majd rábeszélek egy Ofir kereskedőt, hogy vigyen már át hozzájuk. Egy kicsit pihennék ott, miközben ismerkedem az ismeretlennel. Bár, hogy hü paripámmal nem tudom, hogy mit tennék ezen út alatt azt annyira már nem tudom. Van pár barátom, akik szívesen vigyáznának rá, így ez is egy lehetőség. Mivel nem akarnám kitenni egy olyan hajóútnak, nem viselné el. Elmélyült gondolataimból egy erősen szitkozódó hang billentett ki, egy női. Nem sokkal később lidércek sikoltása is követte. Nem kell túl sokat töprengeni azon, hogy mi is történhet arrafelé, ám a felém jövő hangok alapján, nem egy menekülő leányzó lehet. Olyan, mintha harcolna velük és ebből arra következtetek, hogy egy parasztlány, aki betévedt füveket szedni otthonra. Mindenesetre ezen irányba vezetem a lovamat és amikor kellően közel érek, leszállok róla. Tudom, hogy gond nélkül képes le rúgni bárkit és bármit, ha piszkálni akarnák, így nem félek egyedül hagyni. Ezért teljesen nyugodtan, ám a fejszémmel a kezemben haladtam mélyebbre a hangok irányába. Rövidesen egy folyó mellett találtam magam, ahol meg is láttam hangok forrását. Egy vaják lány harcolt pár lidérccel és kifejezetten jól is állt. Meg is lepne, ha ez másképp lenne. Bár vannak olyan helyzetek, amikor még ezen lények is ki tudnak fogni rajtunk. Leginkább akkor, amikor le vagyunk sérülve, vagy kimerítettünk minden tartalékunk. A sors fintora, hogy mindig akkor találnak meg az ilyen szörnyek. Ám itt láthatóan ez nem áll fent, ám a vágások eléggé vadak és agresszívak, ami számomra furcsán hat, de lehet, hogy csak a stílusa ilyen. Mindenesetre egyelőre csak figyelek, hogy miképp végződik a dolog, ám magam ismerve, nem fogom csöndben maradni. - Kicsit vad a technikád és rengeteg a fölösleges mozdulatod. - szólalok meg a fejszémen támaszkodva.
A Vadmacska nem tétlenkedik. Amikor munkára hívják, akkor elfogadja szó nélkül a neki adandó lehetőséget, hogy pénzt kereshessen, de azért megválogatja még is mely munkákat vállalja be. Például nem fog kurtizánként dolgozni egy putriban. Csak is kizárólag szörnyvadászattal keresi a kenyerét. Szerencsére Temeria egy olyan terület, ahol aztán hemzsegnek a temérdek ehhez szóló munkák. Lidércek, vérfarkasok, vízbefúltak és ghoulok. Egy Vaják számára, Temeria egy aranybánya, ha nagyon gyorsan megakarja szedni magát. Bár a vidék összes kontinensén lehet lelni hasonló munkákat még is valahogyan Temeriában többet lehet találni az átlagosnál. Ryiah egy egyszerű megbízással lesz itt gazdagabb. El kell űznie egy férfi feleségének lidérc formáját, hogy a falusiakat többé ne háborgassa. Ryiahnak egy lidérc nem okozz gondot. Akkor sem, ha többen vannak. A helyszín, ahol utoljára látták a lidércet a Falu közeli erdő volt. Lovát a faluban hagyva megkezdi a keresést. Nyomkereső képességének köszönhetően hamarosan rá lel a lidércre a temető közelében, ahol vélhetőleg a falusiak elhunyt szeretteiket temethették el. Sajnálatos módon nem egy, hanem rögtön három lidérccel kell foglalkoznia. - Baszki, de kibaszott rondák vagytok. Essünk túl rajta. Közben két ezüst pengéjét lidércolajjal keni be egy kendő segítségével majd zsebéből holdport kapar elő, amit nyomban a lidérceknek szán. Megvárja amíg kezdeményezik a támadást. Az első lidérc frontális támadást indít a Vaják felé, aki válaszul spárgába vágja magát és két tőrét nyomban felszúrja és ellentétes kar mozdulattal súlyos sérülést okoz. Eközben az egyik lidércnek sikerül a háta mögé kerülnie. Ryiah igyekszik a támadást kikerülnek egy oldalazással, de sajnos a hátát eltalálja, de szerencsére nem súlyos sérülést okozz. Igazából kellemetlen karmolás nyommal lesz gazdagabb. - Anyád… Félre köp gyorsan majd a lidérc felé vetül, akinek a sérülését köszönheti. A lidérc újfent karmaival próbálja letépni a Vaják arcát, aki válaszul leguggol hirtelen majd sorozatos szúró támadással, szinte ellenfelét kibelezi. A harmadik lidércet viszont már nem látja sehol. Viszont akit észrevesz az egy öreg vénember, aki megjegyezte harcstílusának vadságát. Válaszolna is a fejszén támaszkodó idegennek, amikor hirtelen a lidérc az öreg háta mögé kerül. Ryiah nyomban ezüst tőrét bele dobja a kísértet fejébe. - Kérdezte valaki? Válaszol az öregnek, miközben hátát megvizsgálja. Vért ugyan veszített, de szerencsére nem olyan súlyosan. Ryiah viszont egy ideig nem törődik a sebeivel. Sokkal inkább az öregre mereszti szemeit. Nyomban felismer egy ismerős tekintetet az öregben és a medve láncot is. - Aha… Vaják. Ez az én formám baszki. Szép a fejszéje. Kár, hogy feleslegesen hozta ide. A munka el van végezve. Ha azt várja, hogy kap majd részesedést a pénzből azt várhatja. Keressen más munkát. Ezután az idős Vaják felé indul, hogy felvegye az ezüst tőrjét, amit a lidérc fejébe dobott.
A kék hajú leány annyira rosszul nem mozgott a két tőrrel a kezében, ám tagadhatatlanul voltak rések, amiket egy eszesebb szörny könnyedén ki tud használni. Ez láthatóan a lidércek figyelmét is felkeltették és igyekeztek is kihasználni. Egy darabig figyelem, ahogy próbál felülkerekedni rajtuk végül mégis megszólalok, amire egy durva választ kapok. Bár a harcmodora után nem túlzottan meglepő válasz. Nem mondom, hogy eleganciát várnék egy vajáktól, de tisztelet azért kijárna mindenképp. Bár nem is tudom, hogy miért is várok néha lehetetlen dolgokat. A tőr, ami viszont a mellettem elrepülve a lidérc fejébe fúródik, egészen jól irányzott dobás eredménye. Így vissza is húzom a bal kezem, amivel pont egy jelet készültem használni. - Mégis ki mondta, hogy ezen lidércekre van nekem is megbízásom? - kérdezek vissza miközben felveszem a mellettem heverő fegyvert. Egészen szép darab, jó súlyponttal és látszik, hogy van gazdája. Egy párszor megforgatom az ujjaim között, majd a nyelével a lány felé tartom. Bőven elég nekem a jó öreg fejszém és a két kard, amik a lovam oldalán vannak. Bár értek más fegyverekhez, közel sem vagyok velük olyan szinten, mint az előbb említett kettővel. - Tessék. - nyújtok felé egy fecskét látva, hogy akármennyire csípős a nyelve, azért megsérült. Bár ezek után nem lepne meg, ha ezt sem fogadná el. Mennyi hozzá hasonló nagyszájú ficsúrral volt már dolgom az életem során. Mindegyiknél más volt a háttérben, amiért úgy viselkedett és biztos vagyok, hogy ez nála is megvan. Ám egyelőre egy kifejezetten irritáló személyiség kepét festi magáról, akinek az első szava hozzád, hogy “baszodj meg”. Nem lehet túlságosan közkedvelt a megbízok körében, ha velük is így társalog.
Ritka mikor a Vadmacska társasággal találja szembe magát, miközben rémekre vadászik. Viszont most a sors úgy akarta, hogy egy Vajákkal hozza össze a sors, ráadásul egy ősz hajúval, aki talán a korához némi bölcsesség és tapasztalat járul. Ifjú Vajáknak pedig pont egy tapasztalt, profi Vajákra lenne szüksége kiképzője szerint, hogy a Vaják létnek csínnyát binját elsajátítsa. Bár igaz az ifjú Vajákot nagy tehetséggel áldották meg, viszont egyetlen problémája, hogy Vaják életét nem régiben kezdte csupán el. Geralthoz és más híresebb Vajákokhoz képest a Vadmacska jelenleg még zöldfülű, de ha jól halad az útján és a sors is úgy akarja, egy nap Ő is felérhet a nagyokhoz, kikről oly sokat regélnek, ha még megéri ama napot. A lidércekkel való dulakodás is nagyszerű példát szolgálhatott az idős Vajáknak, hogy a Vadmacska miféle képességek birtokában van. Egy efféle tehetséget kár lenne elvesztegetni. A megfelelő kezekben, sokra vihetné ifjú Vajákunk az útja során. A kérdés, hogy ki az a szerencsés, aki képes lenne Ryiah a Vadmacskát megszelídíteni némileg és akár vállalnia a továbbképzését, hogy majdan eme világnak nagy szolgálatot tehessen, mikor eljön az ideje? Ryiah miután megpillantja az öreg Vajákot aki éppen fejszéjét használja támasztéknak, reagálna előző kijelentésére, de előtte egy lidérc fejébe kell állítania ezüst tőrét majd csak utána, szokásos stílusában ad hangot nem tetszésének. A kérdést halván a Vadmacska rögtön rájön, hogy nem konkurenssel lett gazdagabb, csupán a véletlen műve, hogy erre tévedett. - Ki tudja. Válasza rövid és tömör. Fegyverét elveszi az idős Vajáktól majd kicsit megnézi nem sérült-e meg pengéje majd utána megforgatja precízen, mint egy valódi zsonglőr és akképpen helyezi is vissza bal vállánál lévő többi tőrjei közé. Amit meg nem dobott el azt jobb karjánál lévő többi tör közé rakja. Tőrjeinek elhelyezkedése nagyon fontos tematikát követ. Ellentétes irányban helyezkednek el acél és ezüst tőrjei azzal az egyetlen feladattal, hogy amikor használnia kelljen őket, nagyon hamar legyen képes elő kapnia akár mozgás közben is. Ryiah a fecskét látván az öregre néz. Nem egészen érti, hogy ezt mire kéne vélnie. - Mi a fenének akarja nekem adni? Nem tettem magáért semmit. Ez a második alkalom, hogy valaki adni akar neki valamit. Általában pénzt szokott elfogadni, azt is muszájból, mivel az üzlet így működik. Viszont ajándékot nem igazán kapott az életében. Főképp idegenektől. Pacsirta bárd előtt még kiképzőjétől kapott kardokat, tőröket és macska láncát ajándékba, de mástól nem igazán szokta meg, hogy csak úgy a semmiből adnak neki valamit. Ha az idős Vaják még mindig felajánlja a Vadmacskának a fecskét, lehet elfogadja. - Miért érdekli, hogyan küzdők? Tér rá egyenesen, hogy még is miért érdekli vajon az idős Vajákot a Vadmacska harcstílusa. Ryiah úgy gondolja, ez nem lehet véletlen. Ok nélkül efféléket senki nem szokott kijelenteni. - Meg egyáltalán még is mit keress itt maga egy efféle elátkozott helyen, hogy ha nem ide szól a munkája? Unatkozik? A másik dolog, ami piszkálja a Vadmacska szimatát. Mit keress itt egy idős Vaják egy olyan helyen, ahol nemrégiben lidércek ólálkodtak? A válaszok hamarosan kiderülnek.
Válaszára kérdésemre csak megrázom a fejem kissé, ám továbbra is a csatabárdom támasztom. Fenséges darab, ami nincs túl sok díszítés, de látható rajta, hogy hosszú ideje használva van már. Ám az éle még mindig elvágna mindent, ami az útjába kerül. Majdnem olyan öreg az a vas, mint én magam és rengeteg bajtól védett már meg az útjaim során. Megmártottam már mindenfajta ördögfajzatban, a négylábútól a kettőig. S ebbe beletartoznak az emberek is, mivel van olyan, hogy ők nagyobb démonok, mint bármi más a világon. - Egy öreg vaják kedvessége egy fiatalabb felé. Vagy talán sértés számodra, ha valaki szívesen segít rajtad anélkül, hogy várna valamit cserébe? – válaszolok neki kicsit jelezvén, hogy nagyon rosszul látja a dolgokat. Bár biztos megvan az oka, amiért így vélekedik, amiért így látja a dolgokat. Ám én már csak egy öreg Medve vagyok, aki nem tud szó nélkül elmenni egy ifjú sebei mellett anélkül, hogy ne tenne semmit sem érte. Nincs szándékomban visszahúzni a kezem, így tartom, ameddig nem el nem fogadja tőlem a fecskét. Újabb megjegyzésére lehunyom a szemem és egy mély lélegzetet veszek. A lány vad, nagyon vad, már-már túlságosan is. Nem gond, ha van bennünk némi vadság, ám a túl sok semmiből sem jó. - Mivel a végedet fogja okozni egy nap. Azok, akik úgy harcolnak, mint egy megvadult vadállat, elesnek egy náluk ügyesebb és eszesebb álltal. Az, hogy vaják vagy, csak elnyújtja ezt. – felelek a kérdésére. Biztos vagyok, hogy ez neki viszont nem igazán fog tetszeni, főleg az előbbiek után. Eddigi életem alatt senkinek nem tetszett, amikor a hibáikat vetettem a szemükre. Ám idővel belátták, hogy jogos volt az észrevétel. Persze voltka olyanok, akik nem és velük az élet láttatta be. Ez nem jelenti azt, hogy mindig igazam lenne, én sem vagyok tévedhetetlen. Csak egy idős vaják, aki megélt jó pár harcot, csatát és vereséget. - Valóban unatkozok és unalmamban a lovam erre vezetett engem. Vagy talán ez általad megtiltott terület, ahová senki nem léphet be rajtad kívül? Tudásom hiányában lett egy nemes vaják, akinek földjeire senki nem léphet be? – kérdezek vissza némi gúnnyal a hangomban és ezt kissé az arcomon is meglátszik.
A Vadmacskának szokatlan, ha valaki kedves próbál vele lenni. Nem szokta meg ezt egyáltalán. Még ha egy kollégája is teszi meg vele, nagyon nem ehhez szokott. Általában vagy megakarják dobni kővel, vagy alaposan megnézik. Esetleg muszájból adnak neki ételt, hogy a munkáját eltudja végezni, de hogy csak úgy merő kedvességből adjanak neki valamit, ami még hasznos is, az nagyon ritka. Egyedül talán a Vizimában lévő törp kovács barátságos nagyon Ryiahoz, akit egyszer megmentett, cserébe örök barátságot fogadott a Vajáknak és ígéretéhez mérten, fegyvereit és készleteit ingyen és bérmentve megtölti. Olykor egy pofa sört szeretne ugyan a Vajáktól, hogy megigyon vele, de eddig nem sikerült rá vennie a Vadmacskát. Szerencsére a törp jól ismeri és emiatt nem veszi magára a Vaják viselkedését. Valahol így szereti ahogy van. Ryiah a fecskére bámul majd újfent az öreg Vajákra. Kezét lassan kinyújtja majd hirtelen elveszi a fecskét végül. - K…kösz… Kissé zavartan, de végül megköszöni szokásos stílusában majd lehúzza fenékig a löttyöt és várja, hogy hasson. Közben az üres üveget vissza akarja adni az öregnek. - Még a hasznára válhat. Ryiah sose szokta az üres üvegeket eldobni, inkább igyekszik megtartani. Igazából nem is nagyon érti, minek dobálják el a Vajákok többsége miután elhasználják. Ha esetleg sérült lenne még megértené, de Ryiah inkább spórol sem mint, pénzének java részét olyanokra költse, hogy újakat szerezzen. Kiképzője tanításai szerint, ha a Vaják képes spórolni, az segíti az életben maradást. Ryiah emezt a leckét egész Vaják élete során betartotta és mai napig be is tartja. Kérdésére az öreg Vaják kioktató választ ad Ryiahnak. Normális esetben Ryiah visszabeszélne ilyenkor, de amint a Vadmacska alaposan felméri a helyzetet, szavaiból rájön, hogy a Vaják nem a semmibe beszél. - Úgy beszél erről mintha magával pontosan ugyanez történt volna. Esetleg egy barátja esett el ekképp? Ryiah sejti, hogy a tapasztalt Vaják bizonyára emlékeiből merített és hasonló helyzetet láthatott, amiben az illető viszont az életét vesztette. A Vadmacskának az érzékei általában nagyon is jól működnek. Van, hogy egy apró részletből rájön az igazságra vagy kilencvenszázalékos pontossággal jár az igazság felé. - Chhh… nemesek. Már csak az kéne, hogy nekem egy nemes Vaják pofázzon be nekem, hogy mit tehetek és mit nem. Elég volt nekem egy nemes, aki azt képzelte azt tehetett, amit akart, aztán csodálkozott, hogy megismertettem vele közelebbről egy bárd lantját. Ha engem kérdez. A nemeseket legszívesebben móresre tanítanám. Nélkülük nyugodtabb lenne az egész világ. Kevesebb gondot okoznának. Idióták… A Vadmacska legtöbbször nem a pozitív személyiségű nemesekkel hozta össze a sors. Ha találkozna is eggyel, legtöbb esetben nem is foglalkozik a dologgal. Maximum, ha beszélgetni akarna vele, akkor megmondaná, hogy csak is kizárólag, ha munkáról van szó, ellenkező esetben megvan egyedül. - Hogy hívják magát vén Vaják a Medve iskolából? Gondolom nem tévedek. A bárdja már konkrétan elárulja a hovatartozását ahogyan a tőrjeim. Szóval? Ryiah nem szeret sokat csevegni, de eszébe jutott, hogy kiképzője szerint találnia kéne egy tapasztalt Vajákot aki a szárnyai alá vehetné és kibírna a személyiségét. Lehetséges, hogy most hozta össze a sors eggyel?
A lány végül elfogadja a fecskét és elég szerény, visszafogott köszönetet is kapok érte. Mosolyra húzom emiatt a számat. Láthatóan nem szokta meg azt, hogy kap valamit. Túlzottan nem lep meg, hiszen vaják és tapasztalataim alapján előbb dobnak meg kővel, mint friss kenyérrel. Sajnos ez ellen már túl sokat nem tudunk tenni, miután ennyire mélyre ültették a faj gyűlölet magát az emberekben. Hiába is próbáljuk azt kigyomlálni, újra kihajt és még erősebb lesz. - Köszönöm, valóban hasznos lehet még. - rakom el a felém nyújtott üres fiolát. Tény, hogy nem túl nagy macera újra megtölteni, korántsem akkora, mint újat beszerezni. Jómagam is inkább azok közé tartozom, akik igyekszem megmenteni ezeket, ám olykor úgy adja a helyzet, hogy összetörnek a harc hevében. Fogyó termék, ha lehet így fogalmazni. Mindemellett olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem vagyok híján az érméknek. - Nem is egy ifjú vaják holtestét temettem el, ha volt olyan szerencsés, hogy egyben maradt. Esetek döntő többségében csak darabjaikat találtam meg és a medáljukat. - felelek a feltett kérdésre és szinte látom is magam előtt a leírt helyzeteket. Egytől-egyig mindegyiket, túl sokat, hogy mindegyik nevére emlékezni tudjak, túl sok. Fiatalság bolondság, nagyon is jól tudom ezt, hiszen én is voltam fiatal, még ha az régen is volt, nagyon régen. - Való igaz, hogy döntő többségük rendkívül kapzsi, ahogy nagyon sokan, akiknek nem adatott meg a szüleik nagy vagyona. Ám mindenben, náluk is vannak kivételek. Nem egy nemes barátom van, akiknek mindössze egy szolgájuk, ha van és nem élnek nagyobb házban, mint egy paraszt. - teszem hozzá, egyben jelezvén számára, hogy ne ítélje meg az összeset pár megismerése után. Semmi nincs abban, ha valaki előítéletes és az alapján dönt. Nagyon könnyen lehet a rossz oldalra állni és akkor már nehéz kiutat lelni. - Nevem kérded, ám a tiéd nem mondod el? - nézek rá kérdőn. Bár, ahogy mondja a bárdon elárulja a Medve iskolát, ahogy a tőrjei a Macskát. Füttyentek egyet és pár pillanat megjelenik mögöttem a fekete paripám, ami a látható könnyű páncélzat ellenére furcsán hangtalanul lépdel a bokron között. A fene tudja, hogy hol tanulta ezt, ám kifejezetten jó tudást szedett magára. Megpaskolom a nyakát és felteszem a fegyverem a helyére, a többi mellé. - A nevem Drathich és valóban a Medve iskola vajákja vagyok. - felelek végül és ha még mindig nem mondta el a nevét, akkor megkérdem egy csípős megjegyzéssel a bemutatkozást illetően.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
