& Arryn

Már napok óta járom az utat magam mögött hagyva a csizmám nyomát a porban, ami már lassan más bőrszínt ad nekem. A vöröslő tincsekről nem is beszélve, amik lassan egyé álnak össze a hátamon és szépen lassan kezd nőni a súlya is. Viszont akárhogy is forgatom a térképet a szélrózsa minden irányába, egyszerűen nem kerülök közelebb egy falúhoz sem útmenti fogadóhoz. Pedig most még egy kút is kifejezetten jól tudna esni, bár tény, hogy meg van ennek az állapotnak a hasznos oldala. A vadállatok elkerülnek, már ha ez egyáltalán jó pontnak mondható. Valahol biztosan hasznos dolog, hiszen így legalább rájuk nem kell figyelnem. Másrészt viszont kifejezetten irritáló, mivel már érzem a saját szagom. Ez pedig csak még inkább sürgeti a lépteimet, hogy valami folyóra leljen valamilyen utón módon. Kifejezetten nagy öröm lenne, ha ezt még ma sikerülne kivitelezni és végre némileg tisztábban haladni tovább.

Óhajom és vágyam végül beteljesülni látszik, amikor víz folyásának hangja csapja meg a füleimet. Meg kell álljak pár pillanat erejéig, hogy jobban felmérjen a forrás irányát. Elsőre meglepő módon ez nem sikerült, így aztán olyan 20 percnyi borongás után végül sikeresen ráleltem egy kis erdei tóra. Nem volt túl nagy, ám láthatóan kellően mély és a kis köves domból eredő forrás táplálta. Tehát piszkosul hideg lesz, ám most ez zavart a legkevésbé. Fáradt és elképesztően mocskos testemnek nagyon jól fog esni a mártózás. Így aztán levettem a hatamról a táskám, amiben szépen elrakva vannak a váltóruháim, az a két pár. Most kifejezetten hasznos lesz, hogy van ilyen is nálam. Nem mellesleg a szappan is, amivel meg tudom magam és a piszkos ruhám is tisztítani.

Miután kellőképpen eligazítottam a ruhákat, levetkőztem és elsőre csak a lábujjam raktam a vízbe. Kellemes meglepetésként ért, hogy nem is annyira hideg, mintsem meleg a víz. Pedig azt vártam, hogy fagyoskodni fogok egy darabig, amíg megszokom a hőmérsékletét. Legalább ettől megmenekültem, így nem is várok sokáig mielőtt teljesen belemennék. Mélység terén kicsit elszámoltam magam, ugyanis alig ér a hasam fölé, bár különösebben nem foglalkoztat. A lényeg, hogy végre meg tudok fürdeni és le tudom mostani az út porát magamról. Arról nem is beszélve, hogy végre ki tudom mosni a hajamat is, ami elképesztő módon összeállt. Nem mondanám magam túlzottan igényesnek ezen a téren, ám rendkívül zavaró tud lenni. Nyugodt és kényelmes játszadozásom viszont egy ág roppanása töri meg. Kapásból a hang felé fordítom a fejem, aminek hatására az összeállt vörös zuhatag jól mellkason ver.
- Bloede het. - csúszik ki a számon miközben a hátam mögé dobom a rakoncátlan fürtöket - Ki van ott? - szólalok meg már hangosabban és teszek pár lépést, hogy az ujjaim a kardom markolata köré tudjanak fonódni.

& Arryn

El nem tudnám mondani, hogy mennyire jól esett a kellemesen meleg víz a sajgó tagjaimnak. Végre meg mártózni, megmosni magam és a ruháimat, kicsit adni magamra. Néha azért kellenek ilyen napok is a sok harc és bolyongás közepette. Viszont sajnos ez a kellemes kis magamnak szánható kis idilli képet hamar összetörte egy őz, ami a semmiből robbant ki és szaladt el a kis tavacska mellett. Nem sokkal később feltűnt az is, aki elől menekült az állat. Egy sötét ruházatú és hajú lány, aki láthatóan morcos volt azért, amiért a vacsorája meglépett előle. Mintha én lennék a hibás, amiért ennyire pocsék vadászat terén. Akinek még egy őz is kihívás, az miért indul el vadászni, ahelyett, hogy valami mást keresne magának.

- Mégis miért én lennék a hibás? Nem én hagytam meglógni és elszaladni. - szólok vissza miközben a ruháim felé lépkedek, hogy legalább valami legyen rajtam. Ám mivel nem vagyok egy kőszívű egyén, ezért a tusákámból előveszek kettő összekötött szárított sózott húst, amit felé dobok. Nem érzem rajta azt, hogy nagyon ellenséges lenne, így kicsit megrázom és megtörlöm magam, majd elkezdek öltözködni. Rövid idő alatt eltakarom azon hegeket, amik megmaradtak a testemen, amolyan örök mementóként. Emlékeztetnek a múltamra, a hibáimra és arra, hogy ezért mit is kellett fizetnem. Szégyent nem érzek azért, amiért van pár sérülésem, de büszkeséget sem. Inkább csak egy kis keserűséget, ha arra gondolok, hogy mennyire könnyen meg tudtam volna előzni mindegyiket. Mindössze Dol Blathanna erdőjében kellett volna maradni és majd valahogy alakult volna az életem. Nem lett volna sem könnyű, sem egyszerű, hiszen árva voltam, de lehet, hogy most lenne tető a fejem felett és egy ágy, ami csak rám vár minden este.
- S te mégis ki vagy, hogy csak úgy a semmiből előbukkanva mást okolsz, amiért elszalad az őz előled. - szegezek hozzá egy kérdés, miközben a vörös zuhatagot szárítgatom.

& Arryn

- Meglehet, ám ha abból indulok ki, hogy nem sikerült megfognod, így miután hangot hallok, szólok. - próbálok valamilyen érvelésnek mondható dolgot mondani, holott sejtem, hogy annak nagyon is kevés. Fölösleges lenne letagadnom azt, hogy a kiálltásom miatt szaladt el a vad. - Másrészt, ha meg nem kiálltok, akkor meg kilép a tó szélére és miután meglát szalad el. Bár gondolom akkor is szerény személyem lenen a hibás és nem ó fővadász úrihölgy. - gúnyolódok kissé vele. Miután ő is megzavart engem, bár ezt nem hozom szoba. Eleve ki gondol arra, hogy a semmi közepén és meleg vizű forrásnál valaki épp egy őzet cserkészik be, amit éppen erre terel. Kicsit le tudnám csapni azt a sorsot az iróniával.

- Mint láthatód, igen. - szólalok meg hajam szárítgatása közben - Kéne? Egy lélek semmi járja ezt az erdőt, csak az, aki elől meglógnak az őzek. - lehet nem kéne szurkálandóm, ahogy valószínűleg sok mindent nem kellett volna tennem mégis megtörténtek. Ráadásul lehet annyira gyerekes, hogy azt mondjam, ő kezdte. A következő kérdésére viszont megállok és szemeim szinte izzanak, ahogy ránézek.
- Scoia’teal? - kérdek vissza egy kis éllel a hangomban. Nem mondanám, hogy rossz viszonyban lennék velük, viszont azt sem, hogy kedvelném őket. Miattuk nézik le a fajtám annyira, hogy szinte mindenhol leköpnek amerre csak járok. Már, ha megtudják, hogy tünde vagyok. Nem sokat segítenek abban, hogy az emberek gyűlölete csökkenjen felénk, inkább csak dobálják a száraz fát a tűzre, hogy az még nagyobb lángokkal égjen.
- Nincs közöm a scoia’tael-hez. Azért, mert tünde vagyok, már kapásból egy lennék közülük? - kérdek vissza miközben elpakolok.

& Arryn

- Három percnyire?! - hökkenek meg - Hogy egy lidérc csókolná homlokon azt patkányarcú kereskedőt... - szitkozódok - Mégis milyen térképet adott el nekem... Csak találkozzak vele. - mondom némileg magamnak, miközben lassan végzek. Bár a vörös zuhatag még kissé nedves, ám már közel sem csöpög belőle a víz, így aztán úgy vélem, hogy ez majd megszárad. Szeretek adni magamra és valószínűleg el tudtam volna vele szórakozni, ha nem jelenik meg és zavar meg. Így viszont inkább megállok ennél a szintnél.

- Annyiszor kapnék egy erszény érmét, ahányszor ezt megkapom, akkor nem kéne csinálnom semmit az életem végéig. - felelek a kijelentésére és be kell valljam, hogy valóban nem nézek ki kereskedőnek. Azután, hogy látta a sebeket, még egyértelműbb, hogy nem éppen a fákon ugrálok. Így mondjuk teljesen jogos is volt a feltételezése, bár a scoia’tael-nél szokás a tetoválás, vagy mi.

- Leginkább az arénákból és abból, ami szembejön. - felelek miközben felveszem a táskám és megigazítom a kardom - S az erdőben vadászó leányzó mivel, ki a nevét még mindig nem mondta el. - rímelek egyet, mint akit megszállt a költi lélek. Eddigiek alapján nem tűnik túlzottan rosszakaró személyiségnek, mivel akkor már nem lenne mit felhúznom. De valahol mégis olyan érzésem van, hogy nem a helyi jófiú, vagy esetünkben, jólány klub tagja.

& Arryn

- Ezek szerint rosszat. - felelek a kérdésére. Így belegondolva elképesztően kínos maga a gondolat is, hogy valaki így tud járni. Arról nem is beszélve, hogy mennyire idegesítő is egyben. A kijelentésére, hogy ismeri a könyékét csak egy keserű mosoly futja. Néha, annyira szerencsétlennek érzem magam, hogy az már komikus. Legszívesebben röhögnék magamon, de félek, hogy azzal tébolyultnak is nézne, nem csak egy szerencsétlennek. Aki ráadásul az úttól 3 percnyire fürdött egy kis tavacskában. Mi jön ezek után? Egy semmiből érkező elfogatóparancs ellenem, mert a magasságos tudja, hogy kinek léptem rá a lábára.

- Ezzel tisztában vagyok és pontosan ezért is szidom őket. Miattuk sehová nem mehetek köpeny nélkül a fejemen. Mindenhol az az első gondolatuk, mint neked. - felelek a kijelentésére. Tagadhatatlan, hogy ennek elkerülése érdekében sem teszek semmit. Valószínűleg nem is nagyon bírnék más ruhákban hosszabb ideig létezni, annyira hozzám nöt ez a viselet. A fegyvereimről már nem is beszélve.
- Igen, aréna. Talán ennyire meglepő és elképzelhetetlen, ha rám nézel? - kérdezek vissza. Bár tény, hogy aki elsőre rám néz, nem ezt mondaná elsőnek. Viszont az a fránya döntésemnek ez lett a következménye és szerintem még egészen jól meg is úsztam. Sokkal rosszabbul és végezhettem volna abban a rohadt sötét cellában. - Egész jól lehet keresni, ha túléled és nem is nagyon sérülsz meg. - teszem még hozzá.

A nevet hallva elsőre csak egy mosoly jelenik meg az arcomon. Biztos vagyok benne, hogy egy becenév és így én sem szívesen mondanám el a nevemet neki.
- Hívj Ary-nak. - mosolygok rá egyet - Ahogy látom, te sem éppen a helyi kereskedő céh tiszteletbeli tagja vagy. - teszem még hozzá és ujjammal a tőr felé bökők. Bár ez még nem zárja ki, ám valahogy kétlem, hogy az lenne. De mindenképp tovább puhatolózok vele kapcsolatban, hátha mond valamit. Az egyértelművé vált, hogy nagyon egyikünk sem mondja el, hogy ki vagy mi is valójában.

& Arryn

- Pontosan tudom, hogy az emberek milyenek és mennyire lenéznek minden mást. - felelek a kijelentésére, amiben van igazság bőven. Megvetem az embereket, amiért ilyen ostobák. Amiért nem értenek máshoz csak a pusztításhoz és más fajok kiirtását valami idióta hitre hivatkozva. Azon nagyon ritka eseteket viszont, amikor egy-egy másképp gondolkozik, hamar elrendezik.
- Sok lehetőségem nem is volt, amikor belekezdtem. - jegyzem meg és nem veszem fel a bókját. Kicsit már befásultam ezen a téren, hogy felfigyeljek ilyenekre, legyenek akármennyire ékesen csengőek. Bár, ha nagyon figyelek, akkor tudok megfelelő mosolyt és pírt varázsolni az arcomra. Valahogy kiölték belőlem ezt, amikor a hullámzó aréna véres porában álltam izzadságtól és vértől mocskosan. Közben a tömeget hallgatva, akik rólam zengtek minden szépen.

- Tehát tolvaj. Fölösleges szép szavak mögé rejteni. - szólalok meg arra, hogy mivel is foglalkozhat. Bár én se raktam az aréna mellé a bérgyilkosságot, ez tagadhatatlan. Nem éppen az a foglalkozás, amivel annyira kérkedni szoktak. Sokkal inkább bizalmas, amiről nem baj, ha kevesen, ám éppen elegen tudnak ahhoz, hogy megélj belőle. Nem éppen a hosszú életűek hivatás ez, de egy kicsit az is meglep, hogy átléptem a százat és karcolom a kétszázat. Sose gondoltam volna, hogy megélem ezen kort annak tekintetében, hogy mégis miképp éltem
- S van egy titkos barlangod is tele kincsekkel és egyéb érdekes dolgokkal? - vakarom meg kissé az államat, mint aki nagyon erősen gondolkozik.

& Arryn

- Egy láncokra vertnek mégis milyen választása lehetett volna? - válaszolok érzelem mentes hangon, jelezve, hogy nagyon nem is várok választ a kérdésemre. Pontosan tudom, hogy milyen lehetőségeim voltak akkor. Azt is, hogy alapvetően milyenek lettek volna akárki másnak, aki nem tünde.
- Hóhér. Mészáros. - jelenik meg egy mosoly az arcomon egyfajta bánatos kifejezéssel párosulva. Nagyon is jól ismerem ezeket a szavakat, mivel nagyon sokszor hallottam a velem folytatott beszélgetések alkalmával, mint különféle jelzők, amikkel engem írtak le. Az első arénai harcomat nem sokkal éltem túl. Ami azt illeti nagyon csúnyán elvertek, napokig nem is bírtam felkelni. Ám valamiért megkímélték az életemet és amikor elősör öltem abban mocsokban, ott, abban a pillanatban, nem éreztem semmit. Se haragot, se megkönnyebbülést, se a győzelem örömét. Semmit. S ez a felismerés az, ami igazából megrémisztett. Elvettem egy életet, kioltottam és még csak a szemem sem rebbent. Valahol tudtam, hogy ez nagyon nincs jól, hogy valamit éreznem kéne. Sírnom, összetörnem, zokognom, tombolnom. Ám semmit nem tettem, semmit nem törtem össze, semminyire nem zuhantam magamba. Hóhér. Nem voltam se több, se kevesebb attól a pillanattól kezdve.

- Medvének elég kevés a szőr rajtad, jól megállsz két lábon és nagyon jól beszéled a közös nyelvet. - mérem végig szépen lassan a lábától a feje búbjáig. Tagadhatatlanul csinos teremtés áll velem szemben, de még mindig nem tudom, hogy mit is akarna. - Medve, mely csupasz, de elveszi azoktól, akik nem szolgáltak rá arra, amilyük van. - szólalok meg egy kis gúnyos mosoly kíséretében. Majd előveszem a térképet és módszeresen összetépem és szétszórom. Oh csak találjam meg és akkor megismeri, hogy mi is az isteni büntetés.

& Arryn

- Valóban nem vagyok, ám nem hiszem, hogy tudnék mást csinálni. Túlságosan jól beletanultam ahhoz, hogy mindezt eldobva visszamenjek Dol Blathanna-ba. - eleve abban sem vagyok biztos, hogy mennyire tudnék ott élni békében, elfeledve a múltam és azt amiket elkövettem. Azt ki tudja, ha megpróbálnám még a végén sikerülne valahogy megélnem. Találnom egy jóképű férfit és megházasodni. Ám jelenleg ezek egy gyermek álmai, amik mélyen el lettek temetve bennem. Kérdésére elgondolkozok, bár fölöslegesen, mivel mindenféle úticél nélkül tévedtem erre. A lábaim egyszerűen erre hoztak, mert nekik ez egyik ösvény jobban tetszett, mint a másik.

- Nincs kifejezetten olyan, hely ahová tartottam, így nem lenne egyszerű elkísérned. Bár, ha tudsz jobbat, akkor nem vagyok semmi rossznak az elrontója. - felelek neki. Való igaz, hogy érdekes változatosság lenne egy újdonsült társaság, akivel el lehet cseverészni. Bár az is tény, hogy nagyon sokat nem tudok róla, azt leszámítva, hogy tolvaj. Még a végén egy közös lopást is beiktat, akkor legalább megláthatom, hogy miképp is dolgozik. Mert a kaput, amin belépve elérhetünk oda, azt nyitva hagytam számára. Amúgysincs túlságosan messze tőlem ez a fajta tevékenység.

& Arryn

- Repülő sült galambok, amik a szádba repülnek. Nem is lenne találni egy olyan tisztást, ahol ezek nagy számban fordulnak elő. – gondolkozok el a mondottatokon, bár tudom, hogy varázslat nélkül elég esélytelen lenne ilyet találni. Meg idővel megunnám a galambot is, így annyira nem is vonzó. De biztosan kipróbálnám, ki akarná kipróbálni. A kérdésén viszont kissé elgondolkozok. Vajon mennyit kéne mondanom neki, vajon elmondhatom-e neki, hiszen jó páran nem igazán kedvelnek. Bár egy tolvaj áll velem szemben, akinek valószínűleg nem igazán lenne semmilyen indoka, hogy rossz kezek közé dobjon engem. Az égre tekintek és egy ideig csöndben maradok, majd felé fordulok.

- Valóban mészáros és hóhér volnék, aki emberek tömegeinek dalol kardjaival és teste ritmikus mozgásával varázsolja el a szemeket. Ám mindezek mellett a kecses kardok megtalálják azoknak a torkát is, akik másoknak kárt, veszteséget, gondot okoznak. – válaszolok a kérdésére komolyan és némileg hideg hangnemben. Mintha egy teljesen más személyiség lennék, egy másik tünde, aki előtte áll. Nem, nem vagyok megtörve, mindössze néha túlzásba vihetem a megjátszást. Mindezek mellett biztosra veszem, hogy rájön mit is írtam le az előbb számára. Bérgyilkos, bérbakó, bérenc, aki megteszi azt, amire felbérlik. Aki a munka véres és csúf részét csinálja meg. Akinek a kezei a könyökéig véresek, amit már sosem fog lemosni, csak elrejteni. Bár lehet, hogy nem is akar megszabadulni ettől a csodás vörös színtől.

& Arryn

- Nem is tudtam. Azt hittem, hogy valóban létezik egy ilyen hely. - felelek egy kis butus arckifejezéssel. Természetesen pontosan tudtam, hogy mégis mit jelent ez a fajta mondás. Láthatóan ő viszont nem igazán érzi az iróniát és azt a szarkazmust, amit a mondatom kifejezett. Pedig nem olyannak tűnt, mint aki nem értené. Arról nem is beszélve, hogy láthatóan meglepte az, hogy néha napján bérbakót játszok. Bár ezt megpróbálta leplezni, láttam a kis rezdülést, ami gyorsan jött és távozott. Egy kicsit a szokásos reakciónak mondanám, ám az ő esetében valószínűleg némi félelem is felmerülhet. Mégiscsak egy tolvaj és őket bizony nem szokták szeretni, sőt, kifejezetten utálják őket. Egyedül a bitón látják az ö fajtáját nagyon szívesen és tárt karokkal.
- Van nem fű alatti munka? - kérdezek vissza jelezvén, hogy nem nagyon hallottam még olyanról. Talán, ha királyi játékba esem bele, vagy ránt be az egyik fél. Ám még ott sem hiszem, hogy nyíltan kimondanák az ilyet. Nem szokás, nagyon nem. Persze vannak kivételek, amikor valaki szinte az arcomba köpi, hogy öljek meg egy másik személyt. Esetek döntő többségében magamat persze.
- Előfordul az olyan is. Ám nem a megbízókat nem szokta túlzottan érdekelni az, hogy miképp végződik a megbízás. - nézek rá hidegen és fagyosan, pár lépést téve felé miközben a kardom végén lévő sötétlő markolaton játszanak ujjaim. - Olykor játszani kell nekik, hogy a bizalmukba férkőzz. Kurvát, szajhát, mocskos szolgálót, rabszolgát, amit csak el tudsz képzelni. - újabb lépés - Ám a végeredmény ugyanaz. A könyörgő tekintet. A szemek, amikben a félelem ül meg. A szavak, amik az életéért könyörögnek. S a hörgések, amik az átszúrt szív után bugyognak ki a vérrel teli ajkak közül. - a végére egy elég veszélyes mosoly jelenik az én vöröslő ajkaimon miközben fagyos szemek figyelik minden mozdulatát. - Ám rád nincsen megbízásom. Egy lányra a semmi közepén. Egy tolvajra, aki nem nyúlta le a táskámat. - mosolygokrá most már kissé kedvesebben.

& Arryn

- Való igaz, ám az nem is tartozik a bérgyilkolás körébe. Sokkal inkább fejvadászatnak mondanám. Ám amikor valaki felkér, hogy valakit tegyél el láb alól, azt nem szokták a hirdetőtáblára kitűzni, hogy lássa az egész világ. - korrigálom kissé, bár lehet, hogy ő csak másképp gondolja a dolgokat, másképp látja. - S gondolom számodra nem lehet túl meglepő, de ennek is megvan a maga kis szervezete, ahogy a tolvajok esetében is. - teszem még hozzá és ezzel nem is árulok túl nagy dolgot. Hiszen, aki egy kicsit is belegondol, annak egyértelmű lehet, hogy kell lennie valamilyen szervezetnek, ami fogadja és kiadja a megbízásokat. Természetesen mindent titokban és diszkréten, ahogy azt kell. Viszont a kis színészi alakításom, amin egy bárd a térdét csapva nevetve, valamilyen szintű reakciót kivált belőle. Bár nem annyit, mint azt vártam, de a semminél többet.
- Nincs mit, bár inkább nekem kéne, amiért megmaradtak a ruháim. - mosolygok rá szelíden miután jobban meg tudtam nézni az arcát a közel hajolás után. Határozott tekintet, játékos szemek, enyhén telt ajkak, amik csípős megjegyzéseknek adnak hangot. Meglehetősen érdekes figurába sikerült belefutnom az már biztos. De valahol kezd erősödni benne egy furcsa érzés vele kapcsolatban, ami általában olyanok esetén szokott elő jönni, akik rejtegetnek valamit. Bár lehet, hogy tévedek ezen a téren is, mint a térképpel, de lehet, hogy nem.
- Örömmel veszem a felajánlást, amit el is fogadok, mivel túl sokat a környékről nem tudok. - felelem neki és egy kicsit elgondolkozok. Bár már jártam erre régebben, ám az nem jelenti azt, hogy minden ugyanúgy van, mint akkor. Az emberek szeretnek pusztítani, így könnyen lehet, hogy teljesen új felfedezésekben lesz részem.
- Hmm... - gondolkozok el a kérdésén miközben követem őt a három percre lévő úthoz, ami egy fogadóhoz visz majd minket. - Túl messze nem áll tőlem a dolog. - szólalok meg - Bár attól függ, hogy mit. Egy novigradi bankot nem szívesen akarnék kirabolni. - teszem még hozzá.

& Arryn

- Azok a munkák nem fizetnek annyira jól, mint a fű alattiak. - szólalok meg szárazon. Ráadásul az ilyen vérdíjak többnyire banditák fejére vannak kitűzve és azok ritkán mozognak egyedül. Ez pedig önmagában egy újabb kockázati faktor, amit jobb elkerülni, ha lehetséges. Egy úrhoz könnyebb bejutni, mint egy csapat közelébe kerülni.
- Akkor nem lesz számomra munka, amikor az összes fegyver megszűnik létezni. - felelek a kérdésére. Valahogy nem tudok elképzelni egy olyan világot, ahol ne lenne szükség bérgyilkosokra, ahol senki nincs semmi gondja a másikkal. Kizártnak tartom, hogy engem valaha is az fenyegessen, amit kérdezett. - Vagy majd akkor, amikor már nem lesz mit lopni. - kacsintok rá. Mindketten olyan hivatást választottunk, amik se nem egyszerűek, se nem olyanok, amikre ne lenne valakinek szüksége. A világ már csak ilyen és kizárt, hogy ez valaha is megváltozik. Idilli kép, de csak egy álom sok idióta fejében.
- Egy lista? - kérdezek vissza és elgondolkozok kissé. Biztosan nem egy tipikus bevásárló listára gondol, mert ahhoz nem hiszen, hogy segítség kéne neki. Tény, hogy az 50-50 egészen jól hangzik, sőt, kecsegtető ajánlat. Bár az, hogy nem tudom mi is lehet a fél lista tétele, kicsit aggaszt. Remélem, hogy nem szűz lány vére szerepel rajta, mert akkor komoly gondban leszek. Mivel kétlem, hogy a közelben tudnék olyan lányt találni, ráadásul gyorsan.
- S mégis mi kellene neked? - kérdezek egyet végül.