Zoja Krawczyk

Becenevek: Zoja, Éjhajú Életkor 22 év Látszólagos kor 22 év Csoport/faj Papnő Foglalkozás Tanítás, gyógyítás

Különleges képességek/faji adottságok

Fogékony a nyelvek elsajátítására

Jellemrajz

" Elsősorban nem túlságosan hideg/meleg, sokkal inkább a langyos szó illik rá. Próbál nem elítélni, inkább azon fáradozik, hogy benned meglássa azokat az értékeket, amiket képviselsz a világban. Óvatos nő, aki mindenképpen megválassza a megfelelő kapcsolatait, hiszen tudja jól, hogy nem lehet jóban az egész világgal. Nem hirtelen haragú, ám a tűréshatárt átlépve előtör belőle a rosszabb énje
. Mint mindenki más, ő kitart az igaz barátai mellett. Szereti a jó társaságot, a tartalmas történeteket és a könyveket. Utóbbit annyira szereti, hogy ő vele könnyebb megismerkedni egy tekercsekkel, iratokkal és kódexekkel teli könyvtárban, mint kocsmában vagy más helyen. Nem hajszolja túlságosan a tudást, sokkal inkább a jól hasznosulókat keresi, amivel boldogulhat az élet göröngyös útján.

Megjelenés

Mikor megpillantod, akkor rögtön ezen szavak juthatnak eszedbe: nem egy törékenynek tűnő tünemény, aki ráadásul szépnek is mondható. Éjfekete hajzuhataga egészen a válláig omlik le, amit minden egyes alkalommal gondosan kifésül, hogy a kócosságot távolra űzze. Értelem csillan zafír íriszeiben, s emellett észlelhető a kíváncsisága is, amivel előnyben részesíti az új felfedezni valókat. A napsütés miatt bőre lágyan le van barnulva, amit leginkább a kalandozásai alatt ért el.
Tehetősebb, mint a közrendűek, de cseppet sem díszesebb, mint a nemesemberek. Valahol megtalálta a kettő közötti hangsúlyt. Kifejezetten szereti a mozgást nem gátló öltözeteket, s leginkább szereti fedni testének minden egyes részét. Papnőként sosem öltözik kirívóan.

Előtörténet

Redania, egy egészen nagy birodalom, s én is ezen a földön születtem. Sokáig e földeket jártam, s olykor járom. 22 évvel ezelőtt, Oxenfurtban láttam meg a napvilágot, egy tehetősebb család negyedik tagjaként, egyben utolsóként. Előttem lévő testvéreim a következők: Ewa Krawczyk a legidősebb, ő egészen 30 éves, s szeret hímezni. A soron követő testvérem Jan, aki katona, s elég szép rangot elért már. 27 éves különben, s tipikusan a nők kedvence. Ezt követi Lasota a 25 évével, s jelenleg ő az egyetlen a családban, aki apánknak és anyánknak segít. Édesapám Dusan Krawczyk, tehetős kereskedő, aki legtöbbször úton van, s ritkán van otthon. Anyám Mila Pawlak, apám legfőbb támasza és a család összetartója. Végül itt vagyok én papnőként. Leginkább távol a szeretett családomtól.


A gyermek

Mindenki volt már gyerek, így én sem maradtam ki ebből az időszakból. Emlékszem, hogy volt egy szalma babám, akit folyton Darinkának hívtam. Nem sokáig tudtam vele játszani, mert rendszerint annyira szétgyűrtem, hogy édesanyámnak készítenie kellett egy újat. Az első verekedésem egy 2 évvel idősebb fiúval történt 5 éves koromban. Elvette az egyik játékom, s én vissza akartam szerezni. Mondanom sem kell, hogy én kerültem ki vesztesen, kék és zöld foltokkal. Akkor fogadtam meg, hogy meg fogok erősödni és egy szép napon le fogom győzni.
7 éves koromba kezdett el tanítani édesanyám írni és olvasni, emellett apróbb házimunkákba fogtak be, mint például vízhordás és levélhordás. A munkák után természetesen játszottam a testvéreimmel, s pár gyerekcsínyt elkövettünk közösen, amiért nem lehetett ránk haragudni. Összességében véve, ez az életszakaszom teljes volt.


Az ifjúságom kezdete

A szép életem első meghatározó esete az, mikor jött a hír, hogy édesapám meghalt. 9 éves voltam, s emlékszem arra a hideg és félelmet keltő télre. Nem maradt belőle semmi, szörnyek tépték szét a szóbeszédek szerint. Engem annyira megviselt az eset, hogy egy ideig ágynak estem, láz gyötört sokáig, mintha csak az eltávozott földim szeretett volna magával vinni. Anyám tehetetlen volt egyedül, s rajtam kívül ott volt a másik három testvérem ellátása is. Nagy feladat és felelősségteljes, így hát úgy döntött, hogy a Myrzocha papokhoz visz el. Így kerültem el otthonról, hogy egy teljesen más idegen helyen legyek, ismeretlen alakok között. Rossz érzés volt felkelni, távol a szeretett otthontól. Magányosnak éreztem magam, s haza akartam menni, mikor jobban éreztem magam. Nem engedtek, mert azt mondták, hogy meg kell erősödnie a testemnek. Lett az egy napból egy hét, s azután egy hónap. Ez idő alatt megtaláltam a szerény könyvtárat, s a kiskertet, amit minden nap műveltek. Emlékszem arra a kicsi tóra, ami szintén ott volt helyben. A honvágyat felváltotta az érdeklődés, az újdonság befogadására való hajlam. Természetesen kaptam levelet anyámtól, hogy vagyok, de én akkor ott 12 évesen azt írtam, hogy maradok. Életem első döntése, s örülök mind a mai napig, hogy megtettem.
14 éves koromban fogadtak be teljesen köreikbe, mikor elmondtam az eskü szövegét, ami a mind a mai napig tudok:
„ Légy olyan mint a szellő, vándorolj s tanulj. Ha problémád van küzdj ellene, ha veszélyben vagy fuss el. Démonjaid tüntesd el, s akkor tiéd lehet az igazi erő.”


Myrzocha vallás és papnői életem

Fiatal vallásról van szó. 15 éves koromban lettek 7 évesek. Értékes tudást gyűjtő, s őrző szervezet, akik ezen felül csupán azokkal osztják meg, akik eme egyház kötelékébe lép, s hűséges hozzájuk.A tudás őrzésén kívül, a nyugalom hírnöke és rászorulók védője. Myrzocha egy istennő, akinek korát egyik hívő tag sem tudja. Egyes beszédek szerint, egy nagyon régi istenségről van szó, akihez bármikor lehet fordulni segítségért.
A felekezet felépítése nem különbözik mástól, itt ugyanúgy érvényben vannak azok a papi rangok, ahol máshol, azonban meglepő érdekessége, hogy nem csupán papokból áll. Vannak itt visszavonult lovagok, katonák és egyéb szerzetek. Ezek alkotnak egy nem hivatalos katonai haderőt, olyan gátlástalan bűnözők elfogására, akik megérdemlik a halált. A jelenlegi vezetőnk neve: Ognjen Mazurek
Már elég korán, tapasztaltabb testvérrel kijártunk a nép közé, hogy tanítsuk őket, s foglalkozzunk az ügyes bajos dolgaikkal, amiket egyedül képtelenek voltak megoldani. Mindenki felé ki kell nyújtani a segítő jobbot, s ha nem kér belőle, akkor tovább kell állni. A délelőttök így mentek, s délután pedig jött a szellemi táplálék. Kódexek, iratok másolása, valamint egy magasabb rangú testvér avatott egyre beljebb a vallás berkeibe. Nem tévedek szerintem, ha azt mondom, hogy megkövetelik a rendet és a fegyelmet. Aki nem tudott viselkedni, azt kidobták az utcára, s boldoguljon úgy, ahogy akar.
17 évesen lehet dönteni, hogy melyik utat választod. A gyógyítót, vagy a harcost. Én az utóbbinál döntöttem, mert abban reménykedtem, hogy így igazán eljuthatok majd távolibb vidékekre. Különböző fajta fegyver közül számomra a kard tetszett meg. Fizikai és lelki edzéseken mentem keresztül. 19 éves koromban fejeztem be fegyveres tanulmányaim. 1 évet maradtam még, hogy különböző fajok nyelveit megtanuljam. Meglepődtem, úgy mint a többi testvérem, hogy eléggé fogékonynak bizonyultam ebben a tekintetben.


A küldetés és vándorlás

20 évesen Ognjen magához hivatott, s mivel én tanultam meg a legtöbb nyelvet, így azzal a küldetéssel bízott meg, hogy induljak el a világban, s terjesszem a Myrzocha vallást. Megigértette velem, hogy hetente írjak neki levelet, s az istennő áldásával útnak eresztett.

Példareag

Reggel van, s egy hatalmas ásítással üdvözlöm a mai napot. Álmos szemekkel nézek körbe a rögtönzött táboromon, hogy mindenem megvan-e vagy sem. Nyújtózkodok egyet, majd felkelek a vastag pokrócaimból. Mindent rendben találok, semmi árulkodó jel, hogy a múlt este során bárki járt itt, míg én itt aludtam. Annyi rémlik a tegnap estéből, hogy egy vándor kéredzkedett ide hozzám, hogy pár óráig megmelegítse tagjait, majd távozott, mikor én álomra hajtottam a szemem. Nem vagyok éhes, így úgy döntök azon nyomban tovább állok. Egy falu van a közelben, s ott bőven ráérek a szükségleteimmel foglalkozni. Hanyag módon összepakolok, s két percre rá pedig dúdolgatva haladok újdonsült célom felé. Kellemes haladásom közben egy gondolat ver éket a jókedvem közé.
~ Miért ilyen súlyosak a cuccaim? ~ lépek kettőt előre, s tovább szövöm magamban ezen gondolatokat.
~ Elpuhultam, vagy csupán azért, mert nem ettem. ~ morfondírozok, aztán csak elküldöm ezen gondolatokat melegebb éghajlatra. Tekintetem végignéz a tájon, miközben orrom segítségével szívom befelé a friss levegőt. A falut megpillantom végül a hegy lábánál, így a lépteim megnyújtom. Az éhségem már vadul jelez, hogy ideje lenne már étkezni. Fél óra múlva elhaladok az első ház mellett, s megpillantom az első lelket. Egy öregember az, aki bölcs módon fát hasogat télire. Biccentek az irányába, aki csupán egy kisebb mosollyal üdvözöl. Látom, hogy végigmér pár pillanat erejéig, aztán folytatja tovább a feladatát. A falu szíve felé haladok, ahol a fából készült deszkatemplomot láttam. Érdeklődő tekintetekre leszek figyelmes, sőt pár fiatal suhanc utánam jön. Úgy vélem, hogy nem lehet túl nagy mozgás itt idegenekből, ha ezt teszik. Cseppet sem törődők velük, inkább fogadót, vagy kocsmára emlékeztető épületet keresek. Meg is pillantom az előbbit, ami egy kisebb patak mellett találom meg. Ránézek a cégérre, ami büszkén a következőt hirdeti: Aszott Hal A Ténfergőhöz. A szám két széle felfelé indul, mert nem tudom másképp felfogni, mint valami helyi viccet. S ha már hal, akkor bizony reggelire megvan, hogy mit eszek. Mikor megérkezek a fogadóhoz, akkor körülnézek, s csupán utána nyitok be a helyre. Rögtön megcsap a bentről jövő kellemes meleg, s megsimogatja a hideg arcomat, hogy lassan felmelegítse. A belső tér tágas, s szépen cicomázott. Leginkább régi festmények díszítik a fogadó falait, aminek a témája a halak, vagy éppenséggel személyek. Egyiket sem ismerem, biztosan csupán helyiek lehetnek.
- Jó reggelt! – hallom a fogadós hangját, aki kedves mosollyal üdvözöl engem. Felé fordulok, s alaposan megnézem a fiatal férfit. Egyidős lehet velem.
- Jó napot! – köszönök vissza, mert számomra már régen elkezdődött a nap. Tán egy órát gyalogolhattam idáig, míg megérkeztem. A mosolyt viszonzom, mert szeretem a boldog embereket. Attól az a érzése van az embernek, hogy teljes életet él, s semmit sem hiányzik.
- Halat kérnék burgonyával, mellé pedig vizet. – adom le a rendelésem, s már a következő két mozdulattal leülök a legközelebbi asztalok egyikéhez. Nincsen benn rajtam kívül senki, legalább is nem látok egy lelket se.
- Rendben, bár a hal minőségével nem lesz elégedett. – jegyzi meg, de nem beszél le teljesen erről a fenséges ételről. Fogalmam sincs, hogy mire érhette. Egy darabig gondolkozok rajta, aztán már nyílik is az ajtó, s az első betérők megérkeznek. Felismerem a követő fiatalokat, akik egymással beszélgetve vonulnak oda egy másik asztalhoz. Egy barátságos mosolyt küldök feléjük, aztán ennyivel letudom az egészet. A cuccomhoz nyúlok, s elkezdek ott matatni benne. Tudom jól, hogy minek kell benne lennie, azonban meglepetésemre finoman hozzáérek egy hideg pengéhez. Áramütésként ér a hidegsége, s azon nyomban kihúzom a kezem a batyumból.
~ Ez nem is az enyém! ~ jön azon nyomban a felismerés, hiszen én sosem használtam életemben szúró és vágó fegyvereket. Erőt veszek magamon, s hirtelen kiveszem a batyumból a dobótőrt, ami ráadásul ezüstből van. Rögtön észreveszem a rászáradt vért, éppen a legrosszabb pillanatban. A fogadós férfi a gőzölgő ételemet hozza, ám megtorpan, mikor megpillantja a gyilkos szerszámot. Arca egyik pillanatról a másikra tanácstalanná válik, hogy merjen-e közelebb jönni, vagy segítségért kiáltson.
- Nem az enyém! – szólok hozzá, ám hangszínem nem a legmeggyőzőbb. Látom rajta az apró remegést, s a gyerekek pedig feszülten figyelnek. Magamban szidom ezt a félreértett helyzetet.
- Távozzon, s vigye magával a fegyvert is! – szólít fel, azonban én cseppet sem szándékozok tovább állni. Most jöttem éppen, s máris menjek el? Nem!
- Mivel nincs pénzem, így magának adom. – próbálok megegyezni vele, azonban ettől csupán falfehérré válik.
- Nem kell nekem az az átkozott penge! Bajt hoz a fejemre! – válaszolja, míg én inkább jobbnak tartom visszatenni a batyuba.
- Papnő vagyok, s úgy tűnik a tegnap esti társaságom összetévesztette a felszereléseinket. – drukkolok elő a megfelelő magyarázattal. A papnő szóra csupán eltátja a száját, mert nem nézte volna ki belőlem.
- Melyik vallásé? – érdeklődik, mire én rögtön rávágom.
- Myrzocha – nyel egyet, aztán bólint.
- Rendben, itt a hala – nyugodtabb hangnemben. Mikor megpillantom a halat, akkor rögtön eszembe jut a fogadó neve, s hangosan felnevetek. Értetlen arcot vág a fogadós, de aztán csupán ennyit jegyez meg.
- Tán lehet vicc, de itt minden hal ilyen aszott. – borús hangulattal. Nem tudom miért, de felkelti bennem az érdeklődést, hogyha itt minden ilyen hal így néz ki, akkor nincs e köze átokhoz, vagy valami más rejtélyhez? De ráérek később kideríteni, hogy mi áll a háttérben…

Kedves Zoja!

Elfogadva!

El nem bírom mondani, mekkora öröm, hogy első papnőnk leszel, ezzel is gyarapítva játékosaink sokszínűségét! Ráadásul nem is akármilyen papnő: egy új vallási irányzat híve és lelkes terjesztője, aki még a kardvívásban is gyakorlott - bár azért azt remélem, hogy a hiteteket nem akarjátok vassal is terjeszteni, de ha igen, esküszöm, én leszek a legbuzgóbb hívetek!
Mindazonáltal, az biztos, hogy fel fogjátok kelteni a figyelmet Redaniában, ha csakugyan ilyen buzgón képviselitek az erkölcsöket minden haramia ellen - de bízunk benne, hogy egy vándor hittérítő leleményesen túl tud járni az őrség eszén.
Nem is tartóztatlak tovább, menj istennőd hírével, foglald le az avatarod, és vágj neki a Kontinensnek - ha pedig valakinek szüksége lesz rád, majd úgyis fog üvöltözni, hogy "papot, papot, hívjatok papot!"

Avatarfoglaló