I need a doctor @

Amikor Boldói Baltazár megbízott a Haczyk fejéért folyó hajtóvadászat kellős közepén, hogy kutassam fel a Lyria lerohanásakor elkeveredett, majd Nilfgaard-ba elhurcolt, végül ott eltűnt leányát, Hangát, először kiröhögtem. Aztán amikor értésemre adta – harag és melankólia bizarr egyvelegével a hangjában – hogy nem tréfálkozik, rögtön elhallgattam. Nem volt szívem egyenesen a háborús veterán himlőhelyes arcába mondani a rémes igazságot; hogy azoknak az északiaknak – kiváltképp ha fehérnép – akiket elhurcoltak a háború alatt, tán az optimális sors az, ha megölik őket, vagy önnön maguk szaladnak a halál karjaiba. Ha az, úgy hallom, szépséges Boldói Hanga életben is van, biztosan valami filléres lepujban húzzák lyukas garasokért, bizonyára a szépsége is megkopott, és közel nincs elég tallérja, mi több, reménye ahhoz, hogy az éj leple alatt mindent kockáztatva megszökjön északnak. Mindazonáltal megkedveltem a féllábú, háborús veteránt, annyira, hogy – bár kérése irracionális és veszélyes, mi több, teljességgel veszett ügy volt – mégis elvállaltam. Hosszú útra indultam, nem tudtam mást, csak hogy a leányt Hangának hívják Lyriából, és hogy valahol nilfgaardi területen van – ha él még egyáltalán. Dol Angrán átvágva – az Angra mentén haladva (egyetlen egyszer álltam csak meg, hogy az aaxi segítségével magam mellé, majd arra a mocsoks szájú kettős után állítsak egy kányát) – Toussaint felé vettem az irányt, hogy onnan majd Mettinában köthessek ki. Legalább is ez volt a terv. A Cervantes-hágó lábánál elterülő Caed Myrkvid-ben ugyanis kellemetlen meglepetésbe botlottam – pontosabban az az én semmirekellő csatakancám, Złoty, aki az erdőségen lusta sétatempóban átvágva megbotlott az aljnövényzetben. Illetve, azt hittem, abban. Hirtelen a buja avarból ocsmány, két méter magas rovarszerűség dugta elő csáprágós pofázmányát, a kancám pedig megvadulva nyerített. A túlméretezett, százlábúra emlékeztető bestia habozás nélkül rátekeredett a kancám lábára, felbuktatva, hogy akkor ő most megeszi ebédre. A lendület nagyot rántott rajtam a nyeregben ülve, átbucskáztam Złoty nyaka mellett a földre, amit tigrisbukfenccel csillapítottam. Villámgyorsan felmértem, hogy mivel is állok szemben, ám legnagyobb meglepetésemre még sosem találkoztam ehhez hasonló rémséggel. Ingerülten ciccentem.
- Basszameg, de ronda vagy…
Gondolkodás nélkül átnyúltam a vállam felett, és előhúztam az ezüst kardomat, hogy suhintsak vele egyet a százlábú felé, hisz a hátasomat mégse hagyhatom veszni. Biztos vagyok benne, hogy eltaláltam, de ez a bestia úgy viselkedik, mintha gyakorlatilag meg sem érezte volna az ezüst érintését. Ez nem jó hír. De legalább lemondott az lovamról. Helyes, vele úgyse járnál jól már nem is fiatal, és lusta, mint a nyű. Fordítottam egyet a kardon a kezemben, mielőtt támadó állásba helyezkedtem volna. A százlábú fölém magasodott, hullámzott mind a száz ocsmány lába, csáprágóiból csöpögött valami undok lé, amit valószínűleg a jó öreg Złoty-nak szánt. Gyorsan rávertem a lovam fenekére, hogy minél messzebb iszkoljon félelmében, még épp időben, mert ez a mocsok leharapta volna a karom, ha csak egy pillanattal lassabb vagyok. Most már mérgesen is sziszegett rám.
- Gyere csak, táncoljunk!
Dühösen visított, mielőtt visszaereszkedett volna talajszintre, és villámgyorsan, spirálos alakban el nem kezdett volna körözni körülöttem. Feszülten követtem macskás tekintetemmel, és a fejemmel is a rémség mozdulatait, gyengepontot, nyitást keresve, egy rést a pajzson, de egyet sem találtam. Elfogyott a türelmem, a kardom függőlegesbe állítva döftem egy nagyot a rovar páncélja felé, hogy a földhöz szegezzem. Az ezüst lecsusszant a kemény kitinpáncélról, látom ő is, ki is csúszik a számon egy testes, ingerült "basszameg", aztán egy meglepettebb, kevés levegővel kipréselt. A kurafi viszont megmérgesedett annyira, hogy agresszív hisszel egy pillanat alatt rám csavarodjon. Éreztem, ahogy a csontjaim, a szerveim összepréselődnek a szorítása alatt. Hiába szorítottam görcsösen az ezüstömet, gyakorlatilag meg sem tudtam mozdulni.
- ---Akkurva--- - szűrtem a fogaim közt két öblös nyögés közt.
Áldom az eszem, hogy sosem utazok védőfelszerelés nélkül, ugyanis a beste kurafi látványosan kereste rajtam a támadható felületet, hogy egy ízeset harapjon belém. Egy kissé megnyugodtam, ugyanis a legfontosabb szerveim és végtagjaim keményített bőrből vert vért védte, kivéve… A százlábú felvisított a fülem mellett, ahogy megtalálta tapogatóival fedetlen nyakam, a következő pillanatban pedig már éreztem is az eleven húsba mélyedni a kitin csáprágókat. Próbáltam felkészülni a fájdalomra. Nem sikerült. Nagyot, őszintét kiáltottam, aztán megéreztem a belém fecskendezett mérgének hatását, melytől egy kicsit be is lassult az érzékelésem. Bódulatomból csak az rántott vissza, hogy éreztem még szorosabban magam köré tekeredni-csavarodni a kemény kitint, és ahogy a szerveim csontjaim börtönében még összébb préselődtek, levegő után kapva felnyögtem. Észrevettem, hogy minél többet mocorgok, annál erősebben szorít ez a mocsok, úgyhogy kénytelen voltam állni és várni, hogy elvégezze a dolgát. Megkönnyebbülten fellélegeztem, ahogy éreztem enyhülni a szorítást, sejtettem, hogy közel a vége. Na de kié? A méregtől való kábulat közepette pillantásom rátévedt a bestia hasi, lemezelt ízeire, és ez adott egy ötletet. Mindent vagy semmit, eh? Pár hosszú másodpercig gyűjtögettem még az erőmet, illetve ami megmaradt belőle, majd a legváratlanabb pillanatban pontosan két ízelt lemez közé döfve az ezüstömet kardélre hánytam. A bestia keserveset felvisít, próbálván szabadulni a pengétől, de esélye sem volt, mert mélyebbre döftem benne, mire a százlábú földre került. Kirántottam a kardomat, az állat meg már épp sziszegve felemelkedett volna, újra, de én gyorsabb voltam, és amíg lehetett, átdöftem a fejét. Végigrángott valami utolsó impulzus a szörnyeteg ízelt testén, aztán nem mozdult többet. Fújtattam pár pillanatig, majd a nyakamat megérintve megtántorodtam. Valamivel később a kalandosan visszaszerzett csatakanca Złoty hátán léptettem be Vedette-be, kábán, kimerülten, erőtlenül. Nem meglepetés hát, hogy egy ponton egyszerűen csak lefordultam a nyeregből, és elsötétült előttem minden.


P.S.:870 szó ~Mood: Boombayah