Jankarméle @

Már legalább két hét telt el azóta, hogy Aedirn-ig követtük Leonart nyomát Felinával, ott pedig nem kisebb meglepetés ért bennünket, mint hogy az a vén leopárd valami állami zűrzavarba keveredett, és – mit szépítsem a dolgot – épp a dutyiban ül. Mondanom se kellett, hogy ezt nem hagyhattuk, úgyhogy segítettünk neki a végére járni annak a vitás ügynek, ami miatt ez a szerencsétlen helyzet egyáltalán kialakult. Maga a találkozás és szívesség jól sikerült, arra a pár napra, amit együtt töltöttünk, mintha megállt volna az idő, és újra zöldfülű vaják lehettem volna. Tudtam, hogy a vajákok egyedül járják az utat, ezért egy szóval sem ellenkeztem, mikor hárman háromfelé indultunk tovább. Csak azt remélem, hogy megfogadják a szavam, mindketten, és télidőn Kerack-ban találkozhatunk újra. Aztán persze ki tudja, a macskák még kiszámíthatatlanabbak, mint a farkasok.
És hogy miért érdekes mindez? Mert épp Mirthe közelében baktattam lusta csatakancám, Złoty hátán, ahonnan feltételezhetően ez a semmirekellő, kivert kandúr eme enervált kontinens földjére pottyant. Meg persze sosem vallotta, így csak feltételezés marad részemről, mindenesetre Mirthe közelében mindig ő fog az eszembe jutni.
Valami isteni sugallatra átlovagoltam a településen, holott különösebb dolgom nem volt arra. Az ismert okokból még csak Leonart sem lehetett itt. A helyi hirdetőtáblán semmi izgalmas nem ígérkezik, pár hullafalón és fullasztányon kívül. Annyira dögunalom az egész, hogy a jó Melitele anyácska aranyveretes csecsére esküszöm, mindjárt az ezüstkardomba dőlök. Hm? Mi ez? Apró fecni, ha a vaják lánya nem elég éber, átsiklik felette. Lássuk csak… „vajákot keresek veszélytelen munkára – de csak vaják képes elvégezni”?
- Mi a picsa? Há’ most kell neked vaják, te szuka, vagy nem? – értetlenül vakarásztam a tarkómat, de végül vállat vontam, és elraktam a fecnit. – Hallod ezt, te kolbásznak való? Dolgunk akadt. – böktem meg Złoty oldalát, aki közömbösen tovább léptett. A hirdetmény feladója a környéken bóklászik valamerre, még az is lehet, hogy összefutok vele.


- Kisasszony! Kérem, várjon egy percet! – az árnyas, erdős részből egy hivatalnok féle alak bontakozott ki lóháton, aki sietve behozta a távolságot közte, és a trobairitz közt. – A nevem Falmar, Zavadából, a Temeriai Csendőrség nevében feltétlen muszáj válaszolnia pár kérdésre.
A  csendőr elővett a nyeregtáskájából egy dokumentumot, leakasztotta a sapkájára tűzött fácántollat, majd megköszörülte a torkát.
- Neve? – a fácántoll sűrű skribálásba kezdett – Már megbocsásson, kisasszony, ez a leánykori neve? Ne nézzen rám így, kérem, nem én állítom össze a kérdéseket, én csak felteszem őket. Származása? Országra és városra lebontva, ha kérhetem.
A csendőr tovább irkált, a toll vége sercegett a dokumentumon.
- Foglalkozása? Éves jövedelme? Úgy amúgy mindentől függetlenül, szépkisasszony, ugye tudja, hogy emitt tilos megállni a lovával?
Ugyanarról az erdei útról bukkantam elő, ahonnan az imént a csendőr, bár erről mit sem tudtam. Csak érdeklődve füleltem a kialakuló társalgásra, ahogy közeledtem hozzájuk, és a szerelmetes Freya bájaira mondom, el is lovagoltam volna mellettük, ha nem figyeltem volna fel valamire.
- Mi ez itt, kérem, jó csendőr uram? Bírósági kihallgatás?
- Kikérem magamnak! Én a Zavadai falmar vagyok, a Temeriai Csendőrség…
- Tudjuk, tudjuk. Azt mondja meg nekem, de kurvagyorsan, hogy miért nem takarodik már el? Hisz a vak is látja, hogy a kishölgy vétlen. Nem bandita, se nem útonálló csavargó. És legfőképpen nem tolvaj.
- De a lova… ! Itt nem szabad---
- De hiszen éppen maga volt az, aki itt és most leszólította! Úgy maga is épp megsérti a törvényt!
Zavadai Falmer, a Temeriai Csendőrség csendőrének a nagy agymunkában verejtéktől kezdett gyöngyözni a homloka.
- Na, eriggyen innen minél messzebbre, gazfickó, és csikarjon ki valami másik szerencsétlen flótásból tallért!
Zavadai Falmar, a Temeriai Csendőrség fukar, ámde ostoba pandúrja morogva, átkozódva lendült tovább a lován.
- Figyelmeztetem! Ha csak visszafelé mer kacsintani, fellógatom az első fára! – kiáltottam még utána, mielőtt a trobairitz-hez fordultam volna, femutatva a veszélytelen munkára valófelhívást – Magácska tette ki ezt a fecnit?

P.S.:621 szóMood: Why me?

Jankarméle = Janka + Karméle

Ha az optimistaságot illusztrálni kellene, szerintem az én képem jelenne meg ott, hiszen mindenről a lehető legjobbat próbálom feltételezni, máskülönben egy szürke fátyolon át látnám a világot, elmerengve azon, hogy miért is nem adom fel ezt az egészet. Miért is utazok, miért nem élek egy szokott életet, valakinek a feleségeként, miközben egyedül csak annyi legyen a feladatom, hogy fiút szüljek a férjemnek. Ehelyett meg csinálom, és élvezem, még ha nem is minden úgy zajlik, ahogy akarom. Mondjuk, tegyük azért hozzá hogy nem is baj, mert így ismerkedtem meg Vele is, kis szőke hercegemmel. Istenem, alig várom hogy újra összefussak vele. Hátha addigra beszerzek még pár vaják történetet, ha már úgy döntöttem, hogy megpróbálok minél többet összegyűjteni, nem csak egy vajáktól, hanem az összestől, kivel találkozom az utam során. Be szeretném mutatni őket úgy, hogy nem csak egy lelketlen szörny mészárosként lehessen rájuk hivatkozni, hanem érző lényekként is. Hiszen azok ők is. Élnek és éreznek és tudnak jók is, rosszak is lenne, nem fekete és fehér a világ, hanem a szürke több ezernyi árnyalatában pompázik.
Merengésemből egy emberi hang szakít ki, hol van itt kisasszony? Körbenézek zavarodottan, aztán pedig rájövök – én hülye - hogy most rólam van szó. Oké, megállok, bár nem szívesen teszem, nem szimpatikus ez az alak. Hivatalnoknak tűnik, méghozzá  a rosszabbik fajtából, az, akit az ember addig verne egy vastag könyvel, amíg lélegzik. Az a tudálékos, aki csak arra van, hogy az embernek keresztbe tegyen minden egyes adandó alkalommal, amikor találkoznak. Kedves leszek, válaszolok neki, rávigyorgok. Viszont nem akarom a rendes nevemet mondani, gyerünk, mindjárt meglesz, csak most ne hagyjon cserben a kreativitásom.
-  Jane Kaffenberger –  nem a legjobb, de elfogadható. Jan Ka, de erre nem fog ő rájönni, nem néz ki olyannak, aki ilyet feltételezne rólam  -  igen, ez a lánykori nevem, nem, még nem vagyok férjnél, igen, van udvarlóm –  dünnyögöm elmerengve, eszembe jut Ő.
- Származásom? Temeria, várost már meg nem adok, annyira jóban azért nem vagyunk még, uram –   teszem hozzá vigyorogva. Inkább lennék úton mint ez a… izé feltartson, de persze, ha már megálltam akkor nem hagyom cserben szegénykét.
- Éves jövedelem nincs –  foglalkozást nem is mondok, könyörgöm, legyen egy kis fantáziája, hát képtelen végiggondolni azt, hogy mivel keresem a kenyeremet? Istenem, ilyen nincs. És mi van?
- Ugye tudja, jóságos uram, hogy maga állított meg? Vagyis ha feljelent szabálytalanságért, maga a felbujtó? –  Nagyon remélem, hogy jól mondom, ezekben nem vagyok otthon.
Bejött egy harmadik fél, egy hölgy, aki máris szóba elegyedik életem jelenlegi megkeserítőjével, én meg nem bírom ki, hogy ne mosolyogjam meg. Kész öröm a hölgyet hallgatnom, örülök, hogy itt van. sokkal egyszerűbb így, főleg, hogy én csak elvágtattam volna előbb vagy utóbb.
Mikor felmutatja a fecnit, szám fülemig ér vigyorgás közben, madarat lehetne velem fogatni örömömben.
- Pontosan! Remélem, számíthatok önre és ne hagy faképnél az első percben, mert ami miatt keresek vajákokat, az merőben eltér attól, amire általában keresnek az emberek.  

Jegyzet:Bocsánat a késésért Zene: Zenecím

Jankarméle @

Amikor azt találtam mondani Falmar-nak Zavadából, a Temeriai csendőrség jó hivatalnokának, hogy akár csak rosszul veszi a levegőt, és meghurcolom érte, halálosan komolyan gondoltam, és bár láthatóan akadt volna mondanivalója, a szigorú ― és nem mellesleg véresen komoly ― tekintetemmel, amivel a hátát döfködtem, mint jó boszorkányvadász a vidéki herbalistát, végül nem merte kockára tenni az életét. Bölcs döntését még egy jóváhagyó biccentéssel is megkoronáztam, majd tetőtől talpig végigméricskéltem az előttem ácsorgó... Troubaritzet? Hát a jó Melitele anyácska három arca segítsen ki, nekem dolgom van ezekkel a fattyakkal! Csak ne lenne ilyen szép mosolya…
― Helyes. És most pedig, hogy ezt a szerencsétlent is kipakoltuk az útból… Jane Kaffenberger, igaz? Attól tartok, egy cetlinél többre lesz szüksége, hogy meggyőzzön. Nevezetesen tallérra a vajáknak, és még több információra, ami a munkát illeti? Miről lenne szó? Lyukat mar az oldalamra a kíváncsiság, meg lassacskán az éhség is, s ha csak nem akarja, hogy menten belehaljak ebbe vagy abba, magácska pedig vaják nélkül maradjon, lesz szíves megosztani velem a részleteket? És mellőzzük a ködösítést, ha kérhetem, arra ott vannak a ködlények. Tehát, tőmondatokban és lényegre törően, miről volna szó? Beszéljen!

P.S.:187 szóMood: They're alive