ég nem gondolt arra, hogy keletnek induljon. Bármikor eszébe jutott mindig elhessegette az ötletet. Az elmúlt hónapok alatt meg tett utazásai és kalandjai során, no meg a megszerzett információ birtokában valami mégis arra késztette, hogy a Kék-hegység felé induljon. Magas volt, kitűnt mind az emberek mind az elfek között. Viselete sem volt olyan, mint egy szokványos Aen Seidhe-é. Kényelmes, rétegzett és kellemes tapintású anyagot hordott, amilyet otthonában is. Látszott rajta, hogy az utóbbi időszakban megviselte a ruhát az idő, de még meg lehetett róla állapítani nem egy hétköznapi késfülűé. Drága holmi, határozottan nem emberi divat alapján szabva. A csizmát por és száraz sár borította, ment benne egy ideje. Ha nem lett volna elég különleges hosszú fehér hajában az egy-néhány hamuszín tincs, ott voltak ólomszín szemei is és mindehhez hozzátársult az oldalán pihenő szépen megmunkált, éles s díszes elf kard is. Erre vigyázott leginkább. Bőrből készült táskát vetett át vállán, mely másik oldalára simulva tartalmazott néhány apróságot, semmi értékeset. Így vágott neki az útnak és érte el a völgy erdejét útban a hegyek felé. A csendesen és ráérősen járó férfi megállt. Tudta, hogy figyelik és azzal is tisztában volt kik.
— Elaine tedd aʼtaeghane.¹ — köszöntötte a fák ágain várakozókat az ő nyelvükön.
— Glaeddyv vort!² — felelt az egyik bizalmatlanul.
— Nʼaen aespar a me.³ — teljesen nyugodtan fordult a hang irányába az Aen Elle és egyenesen a rá meredő szempárra nézett. Úgy tűnik ettől csak még idegesebb lett az illető, aki nyilvánvalóan nem bízott benne. De, ki is szavazna bizalmat egy olyan idegennek, aki úgy nézett ki, mint Auberon? Nem hibáztatta őket. Nem kevés bajban részesültek az e világi elfek és néha még egymásban sem bízhatnak, hiszen akad közöttük olyan, ki teljesen az emberek oldalára állt és a jelenleg nyílvesszők hegyesebbik végén álló még közöttük is különcnek tűnt.
— Ceádmil!⁴ — lépett elő egy férfi, ki valamivel másként volt öltözve a többitől. Egyértelműen ő volt a kicsiny csapat vezetője.
— Nʼte diceʼen!⁵ — figyelmeztette vezetőjét az előző. Eközben az Aen Elle csak várt. Türelmesen, csendesen várt.
— Thaess aep!⁶ — mordult rá a parancsnok, majd visszafordult az idegen felé — Squassʼme. Queʼss…⁷ — kérdését már nem fejezhette be. A rezzenéstelenül álló Égerfakirály nemhogy megmozdult, de a kicsiny, ötfős csoportot egyik pillanatról a másikra lefegyverezte. Hárman vették körbe, plusz a másik kettő, akik eddig felszólaltak. A meglepetés ereje sokat segített, ám nem szabadott elfeledni amazt sem, az elmúlt hónapok alatt majdhogynem teljesen felépült sérüléséből és bár nem egy fiatal elf-ről van szó, sok éves tapasztalattal bír. Noha az egyikük — talán ijedtében, ki tudhatja ezt — ellőtt nyílvesszejét amaz egy fa törzsébe fúródott hegyénél fogva.
Végül nem maradt más, csupán három földön fekvő Aen Seidhe, a felettük álló Auberon és az egyszerre meglepetten, de elismerőn néző férfi, a csoportvezetője oldalán a nyughatatlan helyettesével.
— Squassʼme.⁸ — szólalt meg egyszerűen egy másik világ uralkodója — De nincs időm a játszadozásra. — tette hozzá ezúttal az emberek közös nyelvén éppen olyan nyugodalmasan, mint eddig. Mintha semmi sem történt volna. Egy percig némán álltak, míg a rangban feljebb álló férfi el nem kuncogta magát ezzel megtörve a csendet. Az elégedetlenkedő társaihoz szólt fennhangon mialatt közelebb lépett az idegenhez.
— Caelm, evellienn!⁹ — nem tudni mit talált olyan szórakoztatónak, hogy könnyedén elverték a társait vagy az ismeretlenben látott valamit vagy egyszerűen az egész szituáció váltotta ki belőle a nevetést vagy csupán eszébe jutott valami elf-vicc nem tudni, de minden esetre sokkal barátságosabbá válva elegyedett szóba a nálánál bő egy fejjel magasabb Auberon-al, akit végül elkísért feletteséhez. Felismerte, hogy nem az ő tiszte dönteni az ismeretlen sorsáról, ráadásul bizonyosra vette nem véletlenül járt erre és ebből az egészből valami izgalmas is kisülhet.
Nem beszélgettek sokat az úton, inkább megnyugtatták egymást afelől senkinek sem kell véres holmiban hazamennie. Az Égerfakirály azon a néven mutatkozott be, amit megmentőjétől hallott: Laeroth Genleth. Igyekezett inkognitóban maradni amíg nem tudta biztosra, kiléte biztonságban lesz ezen fajtársak között.

¹ Szép időnk van.
² Dobd el a kardot!
³ Ne lőj le.
⁴ Üdvözlet!
⁵ Ne mondj semmit!
⁶ Fogd be!
⁷ Bocsáss meg. Mi...
⁸ Bocsáss meg.
⁹ Nyugalom, Mindenki!

Laeroth Genleth aka Auberon