Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Mennyi? Egy-két hét telt el, hogy Ylva ránk gyújtotta a kócerájt. Hogy az augara a nyakam rendbe hozta. Akaratom ellenére nyúlok a sebhez. Borostyán szemeim az alvó Morc-on pihentetem. Egek, de kikaptam a kutyáért! De ha ez Ylva boldogsága, nem tehettem mást. Épp eleget veszített. Jobb kezével a mellette, még alvó, félvér haját símogatja. Mennyi megpróbáltatás vár még ránk? Mennyi minden van még hátra? Hátát a fa törzsének veti, az eszkábált fekhelyüket fel nem dúrva. ~Még... maradt némi élelmünk...~ Néz a batyujára, mit gondosan bekötött, hogy Morc véletlen se férjen hozzá. Elég hogy egy növésben lévő szervezetet jobban kell táplálnom, mint sajátom, de egy bélpoklos harcikutya... nagyot nyelve húzom el szám. Lehet nem a legjobb döntés volt nekivágni az ismeretlennek. Mégis... nem látok jobb megoldást, mint megkeresni a nagybátyánkat. Valahol ez a gondolat melengető és szörnyülködtető...hiszen olyan lények ellen kell kardot rántania melyeknek nem is kellene létezniük. És ezek a lények, most ránk is veszélyt jelentenek. Bal kezem hajamba dúrom, ujjaimmal pedig megvakarom fejtetőm. -Ezt megint jól megcsináltad Aethelwulf... - morog maga elé, tenyereibe temetve arcát.
Megjegyzés: megjegyzés helye
A hozzászólást Aethelwulf összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 31 2019, 10:44-kor.
Tűz és füst, sok sok füst, szabadulni akarok de minden megfagyott, Wowo, hol vagy Wowo? Hang, hajbatúrás, és én még aludnék, de már fent vagyok. Nem akarok fent lenni, de fent kell lenni. Nem akarok megint hosszú órákat gyalogolni, bár igaz hogy Habcsókon is mehetek, ha épp hagyja hogy felüljek rá. Naaagy kutya és cuki és aranyos. De bátyó akkor is sétál. Ló kellene nekünk. Egy cuki paci és annak már lehetne scoia’tael a neve! Kinyitom a szememet és felpattanok, felkeltem, habcsók is néz rám már, de először Wowora ugrok. - Vegyünk egy lovat! – Kiáltom neki vigyorral az arcomon mert vigyorgok mert csodás ez a nap és annyira jó hogy süt és nem borús és itt nincsenek testek a fán meg csontok az avarban, nem úgy mint az otthonunkhoz közeli erdőben. Mert ott voltak mert nálunk mindenki okés, aki nem az gyenge. Amúgyis, ha lesz lovunk, gyorsabban találjuk meg a nagybácsit és akkor lehet rajtamászókázni! Már várom, meg mindig olyan jó játékokat talál ki és imádom!
Szelíden símítok újra a loboncba. Olyan megnyugtató mikor pihen. Mikor nem pörög fel és minden figyelmem leköti. Olykor még a környezetemről is. Símítom meg bal kezemmel bokám. Kicsi híjja volt, hogy ne egy csapdába lépjek míg rá figyeltem. Mikor ölembe ugrik, lepetten pislogok rá borostyán íriszeim, szám végén pedig görbület játszik. -Szép reggelt neked is Hercegnő! - nyomok egy puszit homlokára üdvözlésként. Majd megvakarom tarkóm kiáltására. Jogos viszont... nem hiszem, hogy akad annyi pénzünk. -Először reggelizzünk meg Sor'ca! Utána megbeszéljük a dolgot. - felelem neki mosolyogva, majd ha lekászálódik rólam elkezdek elő pakolni.
Mikor megpuszil, letörlöm, hé, én már nagy lány vagyok, a cipőmet is magam kötöm be! Természetesen utána nyomok egy cuppanós puszit az arcára, kölcsön kenyér visszajár. - Reggeli! – Éhes vagyok, remélem valami finomat eszünk. Egyszer a bácsikám hozott cukrozott aszalt gyümölcsöket és nagyon finom volt csak nekem túl édes. Azóta is keresem hol kaphatok még olyat, mert még ennék. Teleenném magamat. Vagy egy alma is jólesne, mondjuk az a fura zöld trutyi, ami főzelék nevet viselte, most se enném meg. Túl keserű és nem finom. Kell nekünk egy lovacska, akinek puha a szőre és fehér! És neki most már biztos, hogy Mókus lesz a neve.
Amikor bátran letörli a homlokára adott puszim mosolyogva tartom rajta borostyán íriszeimet. Mindig megmosolyogtat, hogy is reagál erre a cselekedetemre. De igaza van. Ő már nagylány és egyedül csinál dolgokat. De ő akkor is az én kis húgocskám marad. Történjen akármi. Mi több, egyáltalán nem bánom, hogy viszonozza egy cuppanós puszival. Le se törlöm, megmutatva, hogy igen is becsülöm hugicám pusziját. Még ha kicsit nyálas is. Ahogy felkiált mosolyom még szélesebb lesz és óvatosan nyúlok a zsákunk felé. Hogy neki ne legyen terhe, mindent magamra vállaltam. Némi kotorászás után elő veszek egy cipót, némi szárított húst és egy sárga színű édes almát. -Mit kérsz Shaent? - nyújtom felé a porciónkat. Sajnos ki kell porcióznom mindent, hogy kitartson, míg hozzájutunk friss adaghoz. Bár tudom, nem helyes ezt tennem, hiszen Ylva-nak szüksége van mindenféle élelemre, hogy növése ne lássa kárát, de nem tudom megteremteni ami szükséges. Bár, csak remélhetem, hogy nem éhezik. Az egy dolog, hogy viszonylag jól tűrök napi egy étkezéssel, maximum kettővel, de neki ez sok energia. Még játszik nézelődik és erőltetett menetben haladunk. Sajnos nem látok jobb megoldást. Viszont a ló tényleg nem rossz ötlet. A vagyonunk viszont igen csak csekély, hogy tudjunk venni akármilyen rossz igás állatnak valót is. -Valamit még szeretnél enni? - rágom lassan a kis szárított sózott hús darabomat egy kis szelet cipóval. Annak idején hallottam az öregektől, ha lassan eszel telítődsz. lehet van benne valami.
Nem hiszem hogy pont bátyó ne tudná azt, hogy én már felelese.. felelősséges.. szóval felelősségteljes nagylány vagyok, akire nyugodtan rá lehet bízni már bármit, és nem kell félteni. Szóval a nyálas puszikat nem szeretem és nem akarok belőlük többek. Miért használnak a felnőttek ilyen szavakat, mint a felelősségteljes? Nehéz kiejteni és beletör az ember nyelve. Miért pont beletör az ember nyelve? A nyelve nem tud törni, nincsen benne semmi kemény, ami törne. Nem úgy mint a kancsó, melyet véletlenül levertem két hónappal ezelőtt. Én, nem akartam, de megbotlottam és már csak a hangját hallhatta az ember lánya, ahogy találkozott a földdel. - Almát! – Vágom rá egyből. Szeretem az almát. Olyan jó, hasonlít az almás pitére. A legjobb dolog a világon mikor vékonyra van szeletelve az alma és megszórja az ember cukorral. Akkor annyira édes és finom és nem ehetek belőle sose sokat. Ha lesz egy lovam, biztos vagyok benne, hogy minden nap fog kapni finom almát, meg zabot. Mondjuk, nem tudom hogy hogyan érem el azt, hogy legyen minden egyes nap almám, de az sose baj. Ú, ott egy pillangó, de cuki! Nem szabad megfogni a pillangók szárnyait, mert akkor meghalnak. Vajon Mókus szeretni fogja a pillangókat? - Nem bátyó, egyél te. Menjünk inkább, lovagolni! - Engem elbír Morc, de bátyust sajnos nem. Ami rossz dolog.
Amikor biztosra veszem, hogy ő nem igen érti a puszi lényegét, csupán elmosolyodom. Minek dorgálnám meg? Minek tennék akármit? A dac korszakban van, talán majd egyszer megérti. Talán egyszer hiányolni fogja. Vagy sosem. Ő is lelkileg sérült gyermek, kinek valahogy segíteni szeretnék. Bár tudnám hogy, s mint tegyem! Mikor pedig válaszol, hogy mit enne, oda is adom neki. -Azért töröld meg. - Mintha csak az anyját hallanám. Ő is folyton valami ilyesmivel traktálta, én pedig segítettem neki vizet venni a kútból. Régi szép idők. Kicsit azért elhúzom számat, mivel nem tudok megadni neki mindent. Olykor főt ételt is ennie kellene, de nem tudok hol főzni. Egy kondért pedig nem hordhatok magamnál, hogy kását, vagy bármi ilyesmit megfőzzek. Annyim pedig nincs, hogy egy fogadóban mindent kifizessek amit megenne. Meg lehet túl enné magát, akkor pedig nem tudnék vele semmit sem tenni. Csak nézni, ahogy gyötrődik. -Rendben. Míg eszek a környéken játszatok Morc-cal. Szólok ha indulnunk kell. - mosolygom rá és biztatom egy kis játékra, amíg befejezem a megkezdett étkezésem és átgondolom merre menjünk tovább. Ha folytatjuk az utunkat az út mentén egy pihenő fogadra kellene lelnünk. Ott hátha találnánk egy lovat amit elköthetek. De ha nem jól sikerül... nem minden rendben lesz. Meg fogom tudni oldani. -Sor'ca! Induljunk! - kiabálok, hogy visszatérjen a táborunkhoz.
Mind Wowo, mind Habcsók cukorfalat a mai nap, bár lehetne vidámabb. Kihalászok a hajamból egy levelet és két fűszálat, hogy aztán megrázzam a hajam, kész is vagyok, minek ide az a fésű meg szalag, hogy csak fájjon és húzzon. Utálom ha fésülnek! Csak anyu tudott jól fésülni, de anyu már nincs, és azóta nincs senki, ki rendbe tartaná. Levágni meg nem engedi Wowo. Mert hogy szép és ez illik egy lányhoz. Megtörlöm, de rögtön utána már Morc nyal arcon, mire szúrósan próbálok nézni. De hogy lehet ellenállni ennek a cukiságnak, rögtön megvakarom a fülénél. Puha és meleg és az enyém és szeretem és Morc nem morc, Morc cuki. Enyém Morc. Rágcsálom az almámat, kutyum megnyalja de nem kéri, csak az enyém. Szeretem Wowot és szeretem Habcsókot is, aki Morc egyben. - Gyere Habcsók – tápászkodom fel és rohanok neki pillangót keresni. Azt mondják, a szárnyukon van por, melytől repülnek. Ha rám szórják, akkor én is repülök? Szökkelek egyet, repülnék, nem félek a magasságtól én! Repülve mennék és boszorkány lehetnék, ugrok még egyet, kitárt karokkal. Aztán szól bátyó és szökdécselek hozzá Habcsókkal. - Jelen – állok meg előtte lefékezve és majdnem elesek, de nem, nagylány vagyok, megoldom magamtól is, nem esek már el és cipőmet is magam kötöm be!
Amikor bebizonyítani próbálja, hogy a fésű és a hajápolás felesleges, csak mosolyra húzom szám szélét. Tünde lévén sosem lesznek erős arcvonásaim, így ha kedves gesztust teszek, szelídnek tűnök. Viszont meg kell emberelnem magam, hogy rendbe szedjem a vörös loboncot. Szúrósan tekintek a kutyára, lévén ezt nem kéne. De így lesz egészséges igaz? Igaz? Nem lehetek hipohonder és tisztaság mániás. -Örülök neki. Gyere induljunk tovább. - intem magam mellé, majd az úttól valamivel távolabb sétálok, hogy rá lássak, de mások kevésbé láthassanak minket. Nem tudom kitől féltsem jobban, magamtól, az útonállóktól vagy ténylegesen attól, hogy boszorkány vagy varázslónő lesz. Megérintve a sebet a nyakamon rá emelem borostyán íriszeimet. -Nos... öm... - hogy kezdjem, hol kezdjem? Mit kéne mondanom? Bátorítsam vagy ellehetetlenítsem. Ahogy pedig az apró, vidám arcra tekintek akaratlanul nyelek nagyot. -Biztos varázslónő szeretnél lenni? - kérdezem némi hallgatás után. Nem tudom jó ötlet e erről beszélgetnünk, de meg kell próbálnom megérteni. És keresni valakit aki tudna ebben segíteni, hogy bekerülhessen valami ilyen iskolába. De még nincs tíz sem.
Pillangó, pillangó, szeretem a pillangókat, annyira szépek és színesek és van bennük sárga meg piros meg rózsaszín meg kék és zöld is és ritkán látni őket, mert hideg lesz nekik, de jók ők és aranyosak is. Morc is szereti a pillangókat, hiszen nem eszi meg, ha egy az orrára száll, csak nagyon viccesen néz és tüsziz, mikor elszáll a pillangó. - Hová megyünk? - Persze hogy menni kell, na de hová? Haza nem, de azt se tudjuk, hol van a nagybácsink, meg azt se, hogy hol nincs, és senki se tudja, meg rég láttuk. Mi van ha elment, mint anyu? Varázslónő? - Igen! Akkor ehetek mindig sütit – mert a süti finom, csak több érmét kell adni, mint a kenyérért, ami nem finom. Ú, virág! Lehajolok megszagolni, sárga és illatos és szép és pici. Mellette meg lóherék vannak, ú, egy négylevelű! - A lónak lehet Pihe a neve? - Wowot nézem, Pihe és Habcsók, cukik lennének együtt.
húgom az első és ezen senki nem fog tudni változtatni
Amikor biztonságosnak érzem az egyébként mindig bajt sejtető területet, jobban szemügyre veszem a környezetet, bele értve a játszadozó húgom is. Az ártatlan gyermeki játékát, ahogy pillangókat figyeli, ahogy egy Morc orrára száll és tüsszent mikor elrepül. Hová is...? Bárcsak, bárcsak tudnám drága Ylva! Zerikánia, messze innen mindentől. Ofir, még messzebb, drága világ. át a feketékhez? Csak kivégeznének minket... -Megpróbáljuk megkeresni a nagybátyánkat. Vagy a nagyszüleinket a Virágok völgyében. - nem, nem füllentek. Ez lesz a legjobb neki. ott biztosan akadnak, akik kezükbe vennék. Vagy pont nem, mert félig ember? Aertuza elesett, hova vihetném? De mégis, érdekel, hogy mi az ami hajtja, hogy boszorkány legyen. -Biztosan, csak a süti érdekel? - gyanakodva nézek rá, megvonva egyik szemöldököm. Halk lépteim lassulnak, majd megdörzsölöm állam. Megemelve kezem ujjaim kezdem vizsgálni, hogy az apró kis sárga fény megjelenjen, majd tova is tűnjön. Minden ilyen buherált ételnek keserű utóíze van. ~Bárcsak többet tudnék adni neked drága húgom...~ Szorítom ökölbe kezem, szinte azonnal elfehérednek ujjaim. -Miért pont Pihe? - érdeklődöm zavarodottan. Gyorsan pislogok párat és leguggolok húgom szintjére.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
