Játéklista

Szabad egy táncra?
   

-Vámpír... -Rusco szinte lehelte a szót, mintha valami csodás dolgot mondott volna. Lelki szemei előtt felvillant egy gyönyörű nő képe, hegyes szemfogakkal. -Nem is tudtam, hogy másféle vámpírok is léteznek. Azt hittem, csak a mesében lévők vannak, akik becsapják az embereket, akiket észre se lehet venni.
-Őket magas vagy nemes vámpíroknak hívják. -Luna a kényelmetlen ágyon hátradőlve, karjait széttárva a plafon gerendáit nézte. -Rajtuk kívül még sok alfaj létezik különböző mentális képességekkel. A nemesek valóban elég okosak ahhoz, hogy elrejtsék magukat, de a kisebb rangúak annyira sík hülyék, hogy simán előugornak a lámpafénybe is, amíg vért kaphatnak. A fléder is valami ilyesmi.
-Szívesen elbeszélgetnék egyszer egy ilyen nemes vámpírral. -mosolyodott el a fiú. -Ők is olyan sokáig élnek, mint a vajákok, igaz?
-Talán még többet is. Mi a munkánk miatt is relatíve hamar beadjuk a fogunkat. Mindenesetre nem ajánlom, nehogy aztán pár liter vérrel könnyebb legyél, aztán úgy kelljen elhurcolnom a hulládat a mezőre elásni. Utálok ásni.
Rusco kicsit mosolyogva figyelte a nőt, aki szemét lehunyva feküdt tovább. A fléder levágásáért járó aranyból végre telt nekik annyira, hogy kivegyenek egy szobát a helyi fogadóban, és ne a szabad ég alatt kelljen eltölteniük az éjszakát. A srác ennek többek közt azért örült legjobban, mert így volt indoka kihagyni a szokásos vívópárbajt, amit az első fél évben még botokkal, majd utána valódi kardokkal tettek meg minden este. Mai napig büszkén gondol arra, mikor két nappal ezelőtt sikeresen megütötte Luna combját a kard lapjával.
-Mit kell tudni a fléderekről? -döntötte félre kicsit a fejét a srác. Luna nem reagált azonnal, talán egy perc is eltelhetett, mire kinyitotta a szemét és a könyökeire támaszkodva, szigorú arccal Ruscora nézett.
-Miért akarod tudni?
-Kíváncsiságból. -vigyorgott a srác és vállat vont, mintha csak a holnapi időjárásra kérdezett volna rá. -Néha elképzelem, milyen lenne, ha én is vaják lennék. Akkor érdemes lenne tudnom ezt-azt, nem igaz?
-Ilyesmi eszedbe se jusson! -Luna, bár nem emelte fel a hangját, érezhetően szinte rácsattant a fiúra. -Ne akarj vaják lenni, se igaziból, se gondolatban. Azzal járnál a legjobban, ha felhagynál ezzel az egész hülyeségeddel, letelepednél valamelyik falucskában, kerítenél magadnak egy asszonyt és művelnéd a földet. -azzal Luna visszadőlt a hátára és ismét a plafont bámulta.
Rusco várt egy kicsit, amíg a csend elég nyomasztóvá nem vált, majd halkan megkérdezte.
-Miért nem akarod, hogy bárki is vaják legyen?
A nő hallgatott.
-Észrevettem már. -folytatta a srác. -Olyan érzés, mikor ez szóba kerül, mintha egyenesen azt akarnád, hogy kihaljanak a vajákok. Hogy nem akarod, hogy újakat képezzenek ki. Miért nem?
Luna ismét nem válaszolt azonnal. Látta maga előtt az aranyló búzamezőt és a kék szemű, szőke viráglányt, a koszorúval a fején. Hallotta a csendülő nevetését, azt az angyali kacajt. Egyik keze megmozdult és a vörös, már kissé kopott gyöngyöt kezdte piszkálni a hajában; mint minden alkalommal, mikor eszébe jutott az az időszak.
-Rusco, ez túl bonyolult. -sóhajtott végül. -De hidd el nekem, mindenki így járna a legjobban. Manapság a leghülyébb lovag is önkéntes szörnyölőnek áll már, ráadásul ingyen és bérmentve, a vaják pedig mindig is egy fertő volt az emberek szemében. Egy szükséges rossz, akit hívnak, ha kellenek, fintorogva kifizetik és tűnjön el minél előbb a francba. Nincs senki, aki szeretné a vajákokat, és ha már úgyis akad, aki elvégzi a munkájukat, jobb is lenne, ha senki nem lenne akkora őrült, hogy vajáknak álljon.
-Én szeretem a vajákokat. -közölte Rusco olyan hangsúllyal, mintha cuki kiscicákról beszélne. Felállt a székről és az ágy széléhez lépett, így Luna megláthatta a kisfiús mosolyt az arcán. -Szerintem hihetetlen, amit műveltek. Hogy mennyi mindennek alávetitek magatokat, hogy profik legyetek, hogy mennyi energiát és időt szántok rá. És hogy mindazok ellenére, hogy mennyire gyűlölnek titeket az emberek, fogjátok magatokat és tovább mentek, újabb megbízásokat vállalva el. Megmentitek az embereket, és ez az egyik legnemesebb feladat, amit bárki elvégezhet. Légy büszke magadra és a többiekre.
Luna nem bírt sokáig a csillogó, zöld szemekbe nézni. Elfordította a tekintetét, karjaival feltolta magát ülő helyzetbe és könyökét a térdeire támasztva előre hajolt.
-Mikor látod már meg a valóságot, te fiú? -sóhajtott.
-Szerintem már látom. -kuncogott Rusco, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta annak ajtajait. -Úgy hallom, kezdődik a fesztivál a téren.
Messzebbről dobok ritmikus hangjait sodorta feléjük az esti szél, emberek kiáltásait, furulyák szólamát. Egy helyi, kisvárosi mulatság aromáját, aminek hallatán Luna gyomra görcsbe rándult. Magának se vallotta be, hogy szívesen részt venne a mulatságon, szívesen lemenne az emberek közé, táncolni, enni, inni, mulatozni, de mivel neki fehér haja és aranysárga macskaszeme van, ezt nem teheti meg. Ő nem ember, és az emberek ezért nem is tűrik meg maguk között. Még egy tanult nemes vámpír is többet ér nála, mert a nemes vámpírokat az emberek nem ismerik fel és maguk közé fogadják, testvérükként. De a vaják...
-Hölgyem?
Felpillantott. Rusco már előtte állt, derékban enyhén meghajolva felé, egyik kezét szorosan a háta mögé hajlítva, másikat lágyan felé nyújtva. Ravasz, rókáéra hasonlító mosolya és mindig csillogó tekintete várakozva nézett rá.
-Elvihetem egy táncra?
-Beléd meg mi a jó ég ütött? -fintorodott el a nő, de kissé megemelte egyik kezét. Rusco, mintha csak erre várt volna, megragadta azt és apró csókot lehelt Luna ujjaira.
-Gondoltam, ha már úgyse jössz le a mulatságba, idehozom neked a mulatságot. Gyere.
Nem tudni, vajon Luna volt-e túl gyenge, vagy Rusco lett volna erősebb, mint általában, de a srác könnyedén talpra húzta a nőt.
-Táncoltál már valaha is? -kérdezte a vajáknő.
-Én igen. -Rusco összefűzte az ujjait Lunáéval, a nő másik kezét a saját vállára húzta. -Tedd ide a kezed, én a derekadat fogom átfogni, és csak kövesd a lépéseimet.
-Ne essünk túlzásokba, keringőzni még én is tudok. -morogta a nő. Eleinte kedvetlenül, fintorogva dőltek ide-oda, lassan körözve egymás körül, ám Luna végül hagyta, hogy a távoli zene lassan betöltse a szobát, majd a fejét is. Félig lehunyt szemmel, kissé oldalra döntött fejjel érezte, ahogy a nyomás a mellkasában lassan felenged, mintha a teste egyre könnyebbé vált volna.
Rusco le sem vette szemét a nő arcáról. Végignézte annak minden apró változását, ahogy a mogorva vajáknőből lassan fáradt kisasszony lesz. Mintha egy maszkot nézett volna végig, ahogy lassan leolvad a mestere arcáról, és szívét elöntötte a büszkeség ennek láttán. Szép lassan, lépésről lépésre közeledett hozzá, kezét a nő hátára csúsztatva, hogy közelebb vonja magához. Mikor Luna a vállára dőlt és úgy keringtek tovább, Rusco átölelte őt a másik kezével is és megsimogatta a haját.
-Érzed, Luni? -suttogta, majd kicsit elkuncogta magát. -Te is ember vagy, akárcsak azok ott kint, vagy én. Egy kicsit vagy csak más, de egyébként nem különbözöl tőlük.. Ahogy a többi vaják sem különbözik az emberektől. Ez a világ és az élet a mienk, ki kéne élveznünk, amíg csak lehet.
-Buta vagy, te kisróka. -mosolyodott el Luna. -Nem várom a napot, mikor rájössz, hogy milyen is a világ valójában.
-Én viszont várom azt a napot, mikor te jössz rá ugyanerre. -mosolygott rá Rusco is. Egy pár másodpercig figyelték egymást, majd Luna halkan nevetve hátrább lépett.
-Ez nem változtat azon, hogy a földön aludj. Én szereztem a pénzt, szóval enyém az ágy. De... kivételesen kaphatsz egy plusz takarót.
-Igenis, asszonyom, köszönöm, asszonyom. -bólogatott nagy mosollyal Rusco.