Between priestess

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

Verden, biztosan egy nagyon szép vidék, zöldellő fákkal, magas hegyekkel, széles folyókkal. Ám ezekből semmit sem tapasztalok, mindössze a lovak folyamatos lépteit hallom és azt, ahogy a szekér nyikorog alattam. Utóbbi leginkább a kicsit egyenetlen útnak köszönhető, de nem vagyok annyira törékeny, hogy ez gondot jelentsen számomra. Hiába az ezüst szemfedő, ami miatt sokan szánalommal néznek rám, legalábbis biztos vagyok benne, hogy így tesznek. Nem jelenti azt, hogy gyönge lennék, aki semmit sem mer tenni. Pont ellenkezőleg, nagyon is szívesen fedezném fel még így is a világot, hiszen érzékelni tudom a világot. Hallani a madarak csicsergését, megszagolni az útmenti virágokat. Az már viszont más kérdés, hogy ez egyedül eléggé veszélyes és erősen kivitelezhetetlen feladat. Így nyugodtan és türelmesen ülök, ameddig megérkezünk a szentélyhez, ahol egy darabig lakni fogok.

Végül a lovak megálltak, a szekér is elhallgat és emberek hangját hallom a távolból, akik felém közelednek. Mielőtt bárki segítene lelépek a földre és úgy várom a felém érkezőket.
- Köszöntelek nálunk Selida, kérem jöjj velem. - hallok egy kedves és szelíd női hangot, aki érezhetően túlvan már a negyvenen is. Kicsit csoszog is már, valószínűleg már nincs túl jó állapotban a lába. Ám hangja kedves és tiszteletet sugároz, így egy mosoly kíséretében emelem fel jobb kezem, hogy vezessen. Így is tesz és miközben haladunk mesél nekem a környezetről. A fákról, a falakról, virágokról, madarakról és a közeli kis patakról. Szinte látom magam előtt a tájat és közben mégsem. Vegyesek az érzéseim amikor az emlékeimre hagyatkozva próbálok meg képet alkotni az elmondottak alapján. Végül bevezet egy ház féleségbe, ahol egy asztalhoz ültet.

- Hozok némi ételt, már biztos éhes vagy. -
- Köszönöm kedvességét, valóban tudnék enni. - válaszolok egy szelíd mosoly kíséretében, majd hallom, ahogy elhagyja a helyiséget. Ezzel csönd borul rám és a kinti zajok elnyomva jutnak be hozzám. Néhány madár csicsereg és emberek sürögnek forognak, kivehetetlen beszédfoszlányok is eljutnak füleimhez.
- Ki az? - kapom a fejem hirtelen egy ismeretlen léptek forrása felé, amely egy furcsa, állatias szaggal is párosul.

**Randgír**

Mert ami a múltban történt, az ott is marad. Kivéve ha mindig magunkkal görgetjük, és belülről fel nem emészt. Ha az a kis esemény meg nem változtat valamilyen szinten. Vagy még annál is jobban. Magamon érzem mennyire butyutává tesz egy ismeretlen érzés, melytől félek, mint a tűztől. Az oka? Nem tudom. Talán mert Vaják? Sosem telepedne le, sosem maradna egy helyben. Talán a személyisége? Egy megkeseredett ember, ki vállat von a világnak? Mit bánom én! Legyen amilyen... de miért viselkedek vele úgy, mint egy szerelmes kiscsikó?
~A választ te magad is jól tudod.~
Persze, mint mindenre. Mint hogy bemocskolták a nevem egy bűnnel mit el sem követtem. Ami miatt most a kontinens útjait koptatom... egy pillanatra megállok és magam mögé tekintek. Egész testem megremeg.
-Miért kellett találkoznom vele Floki? - nézek végül a medve bocsra ki lábamhoz ülve néz rám nagy szemeivel. Valami brummogó hangot hallat és letérdelve hozzá megsímítom feje búbját és füle tövét megvakargatom. Ő az aki nem tehet semmiről és el kell viselnie szezsélyem. Sajnálom is érte. Újra felállok és beletúrok szőke loboncomba. Újra megindulok így a bokámon lévő tollak is csilingelni kezdenek. Olykor megnyugtat a hangjuk, olykor fel sem veszem. S gondolataim újra a furcsa vaják felé terelődnek... Ha tehetném tarkón vágnám magam, nem éppen szépen viselkedem. Lépteim viszont ugyan úgy kimértek, légzésem egyenletes és a lábamnál baktató bocs sem hátráltat.
-Lassan elérünk egy itteni szentélyhez Floki... biztos rossz lehet. Nem messze találtalak meg... - húzom el számat kelletlenül. Floki az akit az élet kegyetlenül megrángatott, mit sem törödve vele. Vagy én voltam az aki beleszólt a természet rendjébe? De azt se tudhatom vannak e emlékei. Vagy lehetnek e... egy nagy sóhajjal térek le egy ösvényre ami egy kisebb levágása az útnak. Hamarabb ott lehetek Freya szentélyében. S valóban, egy negyed óra múltán kirajzolódott az épület. Belépve a gondozott kerdbe üdvözlöm társaimat majd a tanítványok szavát elcsípve tudomást szerzek egy látogatóról. Őt is illene üdvözölnöm. A kezembe veszem Floki-t úgy indulok bentebb. A nagyteremben ült egy asztalnál, s lépteimet meghallva fel is teszi a kérdést.
-Randgír, Freya egy papnője. Üdvözöllek, benned kit tisztelhetek? - beszélek hozzá míg közel érek, majd leteszem magunk mellé Floki-t és helyet foglalok mellette.

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

Vannak olyan napok, amikor azon gondozok, hogy mennyire másképp alakulhatót volna az életem, ha nem úgy kezelem a nemest. Más szavakat használva adom tudtára más sokadik alkalommal, hogy nem szándékozok vele semmit sem csinálni. Viszont már megszámolni se tudtam, hogy hányadik alkalomra keresett fel ugyanazzal. Az ágyába akart vinni, mint oly sokan, bár senki nem járt sikerrel, ám ők bele is törődtek. Ám akit gyerek korától kezdve elkényeztet, aki mindig mindent megkapott, az nem fogja tudni elfogadni az elutasítást. Pechére a helyőrség ezt nagyon nem vette jó néven és ennek meg is lett a következménye. Bár, hogy az mi is volt, azt már nekem nem mondták el és túlságosan nem is érdekelt. Máshogy kezelem, lehet még mindig látnék és nem kéne ezt “koronát” hordanom. Ujjaim lassan haladnak végig az ékszeren miközben ezen gondolkozok. A múlt már megtörtént és változtatni rajta nem tudok. Maximum egy nagy tudású varázsló tudna segíteni rajtam, ám bele se merek gondolni, hogy mekkora vagyont kérne el. Ám az ismeretlen hang és szag kizökkent ezen gondolatok végtelen labirintusából.

Egy csilingelő női hang szólít meg, fiatal és kedvességet áraszt. Felé fordítom a fejem, bár nem látom az arcát, tudom, hogy merre is van hozzám képest. Amikor mellém ül az ismeretlen szag kicsit felerősödik, ám továbbra se tudnám megmondani, hogy mi az eredete.
- Selida és szintén papnő. - válaszolok egy szelíd mosoly kíséretében. Egy pillanatra lefelé fordítom a fejem, hogy hátha jobban meg tudom mondani, hogy mi vagy ki van közöttünk, mert abban biztos vagyok, hogy nem egyedül jött.
- Kit hoztál magaddal, ha szabad érdeklődnöm. - fordítom vissza a tekintetem felé.

**Randgír**

Valószínűleg sok mindent elrontottam sok mindent az életemben. Sok olyan dolgot amit nem lehet helyrehozni. S mily kevés öröm volt mellette. Kevésszer éreztem azt, hogy anyám büszke lenne rám, hogy valóban szeretne. A kapcsolatom a többi nővérrel nem volt túl szerencsés és fényes. A medve... a medve aki segített életét vesztette. Talán akkor ott én is elvesztem. A kétségbeesésbe és a fájdalomba zuhantam.
Most pedig a kontinensen bolyongok, hogy megleljem magam. De... végül is... annyi haszna van, hogy megismerkedtem Vele. Már ha ez haszonnak nevezhető. Talán gazdagabb lettem általa... talán szegényebb.
Most pedig két idegen tért be egy szentélybe, s ugyan azt az Istennőt szolgáljuk.
-Örvendek Selida! - a mosolyát viszonozom, bár tudom, nem láthatja. Mikor le tekint követem tekintetemmel, majd Floki kíváncsi tekintetével találom szemben magam és a nő kérdésével.
-Mennyire szeretsz kitalálósdit játszani? - nincs pimaszság a hangomban. Csak kíváncsiság, menyire szeret megbirkózni nap mint nap a nehézségével. Természetesen ha azt mondja, hogy nem, megmondom, hogy Floki az, egy medvebocs.

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

A lánynak enyhe izzadság és por szaga volt, az út porának a szaga. Jellegzetes egy olyannál, aki utón volt már egy ideje. Valószínűsítem, hogy mindezt lábon tette meg, mivel lót nem érzek felőle. Csak az ismeretlent, amilyet még sosem éreztem eddig. Ez némileg bosszant, mert bár nem látok, de ezt a hallásom és a szaglásom kárpótolja, így úgymond velük látok. Viszont, ha még sosem tapasztaltam, akkor nem tudom megmondani, hogy mi is lehet. Állat ez kétségtelen, ám ezzel nem vagyok előrébb, mivel a válaszok száma kisebb ugyan, de így is túl sok. Ám kíváncsiságom erős és így nagyon vissza kell fognom magam, hogy ne nyújtsam oda a kezem, ahol az esélyes szőrcsomót sejtem.

A kérdésre enyhén oldalra döntöm a fejem és érzem, ahogy pár kosza tincs halad végig az arcomon. Egy lusta mozdulattal igazítom vissza őket, majd visszaeresztem a kezem az ölembe. Egy kissé zavartan kedves mosoly kezd el játszadozni az arcomon. Kislányos érdeklődéssel fordulok a halk mocorgás irányába, ami pont kettőnk közül hallatszik.
- Amennyiben nem okozok gondot vele. - felelek szelíden és felemelem jobb kezem, hogy vezesse. Amennyiben ezt megteszi nekem és elvezeti kezemet az állat fejéig, akkor lassan elkezdem simogatni. Ujjaim lassan és óvatosan haladnak végig a fejen, füleket, pofáján, idébb-odébb megvakargatva. Közben kislányos mosollyal téve mindezt.

**Randgír**

Hozzászoktam, hogy meneteljek. Hogy haladjak, amerre gondoltam, meg sem várva, hogy bárki megszabja nekem. Egyesek azt mondják, már térdükig lejárták a lábukat, én azt mondom, mennünk kell tovább. Nyughatatlannak mondanak. Ami talán igaz, talán nem, hiszen csak előrébb akarok jutni. Honvágyam van. Haza akarok térni. Vissza a szigetországba.
S mint mindig, ma is a Napnál korábban indultam útnak, olykor azért megállva egy-egy növényért. Mégis, az idő eljárt felettünk Floki-val, hiszen csak a nap közepe felé érjük el úti célunkat.
A szentélyben pedig találkozunk egy új nővérrel, aki sajnálatos módon elveszítette szeme világát. Ha szerencséje van, még azt megelőzően, hogy a világról bármilyen képet is láthatott volna. Ha nem, csupán emlékeiből építhet fel egy világot. Ami számomra rosszabb, mintha sosem láttam volna.
-Ugyan, egyáltalán nem! - figyelem, ahogy tincseit elhúzza az arcából, majd megfogom kezét és Floki felé irányítom.
-Floki, ő Selida, Selida, ő Floki. - mutatom be egymásnak őket, mire a medve a nő keze felé nyújtja mancsát és hagyja, hogy átsimítsa, vakargassa, ahol éppen kedve van a másik nőnek. Most még viszonylag kezes jószág, de ha megnő, a saját lábaira és eszére kell hagyatkoznia. Kicsit féltem, hogy emberek közé cibáltam, így gondolkodás nélkül képes lesz bemenni emberek lakta területre.
Közben jó látni, ahogy a mosolya nem lankad. Hogy kíváncsi a világra és nem retten vissza saját próbájától.

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

- Örülök, hogy ez nem okoz gondot. - mosolyodok el a válaszára. Hagyom, hogy vezesse a kezemet, hogy azok lassan a puha szőrcsomók közé süllyedjenek. Elsőre kutyának mondtam volna Floki-t, akinek igen érdekes neve van azt meg kell hagyni. Ám ahogy ujjaim haladnak és végig simítanak a puhaság tengerén, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem az, amit elsőre gondoltam. Kis kerek füleket vélek felfedezni, egy apró fejet, orra nem olyan hosszú, mint egy kutyáé. Teste zömök és rövid. Nem kell sok, hogy emlékeim közt kutatva felleljem azt az állatot, amit most simogatok.
- Egy medvebocs a társad a hosszú és magányos utad során. - emelem a fejem a lány felé egy szelíd és barátságos mosoly kiséretében. Nem gondoltam volna, hogy pont itt fogok egy medvével találkozni, akit ráadásul meg is lehet érinteni mindenféle következmény nélkül. De a sors szálai kifürkészhetetlenek és sosem lehet tudni, hogy a végtelen óceánon hová fog sodorni a szeszélyes hullámai által.
- Meglehetősen érdekes társat találtál magadnak. Bár mindig magadhoz tudod ölelni, ha éppen úgy tartja kedves és hangulatod. - mondom neki, majd lehajolok a medvéhez, hogy jobban megérezzem őt, így később fel tudjam ismerni. Végül visszatérek az előző, már-már uralkodói testarásomhoz az ülés terén. Merev hát, a háttámlát nem érintve, de kezemmel továbbra is az állat fejét simogatva.
- Hol hozott össze a sors vele? - teszem fel végül a kérdést, ami egy ideje már foglalkoztat. Habár sejtem, hogy a válasz nem feltétlenül lesz vidám és boldog.

**Randgír**

Jó nézni, ahogy a nő simogatja, vakargatja Floki-t, aki mindemellett nagyon is élvezi. Szerencsére csendben van, így kicsit nehezebb dolga van Selida-nak, mégis meghagyva neki a felfedezés örömét. Mikor pedig felismeri a kezes jószág valódi létét bólintok és mosolygom.
-Így van. - helyeselek hangosan is, mivel nem érzékeli arcom mimikáját. Kevesen gondolják, hogy szelíd és biztosra veszem Lambert is úgy gondolja, csak egymással fogunk versengeni egyfajta hatalomért. De ez nincs így. Most még legalábbis. Ha eljön annak az ideje akkor elválnak útjaink. Akkorra már mindent fog tudni.
-Így van. Meg persze ha neki is. Meg jó hallgatóság. Néha rám brummog ha nagyon untatom. - mosolygom és én is megsímítom a füle tövét. Figyelem ahogy a másik felveszi a helyes testtartást, mi nekem túl merev. Kérdésére kicsit elszomorodva felelek.
-A közelben. Egy olyan fél éve ha jól tudom. Az anyját leölték, ő pedig ott maradt. - gondolom nem kell több a papnőnek, hogy megértse, miért húzom magammal a kontinemsen keresztül.

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

Örömmel tisztázom magamban, hogy helyesen tippeltem meg az állat fajtáját. Megérte az a sok könyv olvasása, mert habár szememmel már nem láthatóm a leírtakat, de attól még meg tudom tapasztalni őket. Hallom és érzem a világot magam körül. Főleg, ha egy olyan valaki van mellettem, aki nagyon jól le tudja írni a környeztet, mert akkor szinte még látom is azt, ami körbevesz. Vak vagyok és nem béna, ahogy sokan gondolják. Mai napig könnyedén fel tudok pofozni valakit, ha úgy beszél velem.
- Akkor nagyon jó társra sikerült rálelned. Arról nem is beszélve, hogy esténként kellemes és puha melegítő lehet számodra, ha kicsit csípős az idő. - felelek a kijelentésére és közben a bocs fejét vakargatom. Kifejezetten tetszik az a puhaság, amit az ujjaim közt érzek és erősen küzdők azzal az erősöd késztetéssel, hogy mellé guggoljak és magamhoz szorítsam. Azt hiszem az nem lenne túl papnős megmozdulás. Nem mintha lenne a helyiségben más is rajtunk kívül, de inkább tartózkodok az ilyesfajta megmozdulásoktól.
- Vadászok. - rázom meg a fejem, amikor hallom, hogy miképp találkozott ezzel a kis szőrcsomóval. - Megölnek egy anyamedvét, mert a közeli úri hölgynek kell a bundája valami csinos kis ruhához, amit, ha kétszer felhúz. Valószínűleg szerencsés volt Floki, hogy ő valamiképp meg tudott menekülni azon vég elől. -teszem még hozzá és elgondolkozok. Egy darabig olyannak tűnhetek, mint aki a távolba néz és valami, más számára nem észrevehető pontot figyel. - Bár féle, azzal, hogy magadhoz vetted örökre elvetted tőle a vadont, amibe beleszületett. Anyja helyet, anyja lettél és amennyire a tudásom helyes, akkor nem tudom, hogy mennyire tudna megélni egyedül. - teszem még hozzá a lány felé fordulva és arcomon egyfajta komoly, ám kissé keserű, bánatos érzés fedezhető fel.

**Randgír**

Ahhoz képest, hogy nem lát, igen ügyes. Semmi kétség, nagy tudású papnő a mellettem ülő. Ez pedig nem egyenlő azzal, hogy kevesebbet érne bárkinél vagy bárminél.
-Így van, bár néha ő is tud hisztizni. Nem mindig van kedve menetelni, vagy végig hallgatni, ahogy másokkal beszélek. - kuncogom, hiszen Floki valóban olykor öntörvényű. De hát mit várok egy természeti lénytől? Nem is akarom háziasítani, csupán nevelni amíg szükséges. Látom rajta a késztetést, hogy babusgassa kicsit, így kezét rajta tartva, ölembe veszem a jószágot és közelebb ülök hozzá. Floki pedig kivételesen jól viseli. Ezért megérdemli a lazacot, vagy egy finomabb húst.
-Szerencse vagy szerencsétlenség. Ember nevelte fenevad. Még szerencse, hogy sosem lehet háziasítani őket. Hogy a vadság a lényükben van. Ugyan úgy tanítom horgászni. Viccesen nézhet ki, ahogy a folyóban állok és kezemmel próbálom elkapni a halat. De leutánozta és megy neki. Olykor pedig rákényszerítem, hogy ő halásszon. Ösztönösen ismeri a bogyókat, de azért tanítgatom neki. Igaz, nem lehetek medve, hogy valóban medveként viselkedhessen, de igyekszem. - próbálom vígasztalni a másikat. Hogy ő sosem lesz öleb. Csupán most még. Ha pedig el kell mennie, el fogom engedni. Mert az ő helye az erdő, mező.

**Vendég** · Vendég

Randgír & Selida

- Néha kell is egyfajta noszogatás, hogy már elég a sok beszédből. Jöjjenek a tettek, a bátor és olykor botor lépések, amiknek hála néha elesünk, hogy ismét felkeljünk. - szólalok meg és azt veszem észre magamon, hogy megint úgy beszélek. Mint egy papnő, aki éppen a szentélybe betért emberhez beszél próbálva terelni és vigasztalni a szegény lelket. Amikor az ifjakat oktatom, amikor némi tudást és tapasztalatot próbálok beléjük nevelni. Bár ez utóbbit túl sokszor nem csináltam még, de idővel biztosan úgy lesz. Ám egyelőre még utaznék ahelyett, hogy helyhez kötöm magam. Be akarom járni a világot és bár látni már nem láthatom, érezni még érezhetem.
- Reméljük akkor, hogy nem fog túlzottan hozzád szokni. Bár egy saját medve jól tud jönni az utazások során. Hozzá lehet bújni hideg éjszakákon. Megvéd a vadaktól is. Bár valószínűleg többet eszik, mint egy ló. - szólalok meg egy kis mosollyal az arcomon és visszahúzom a kezem az ölembe. Bár a puhaság, ami az ujjaim közt volt boldogsággal és megnyugvással árasztott el, de túlzásokba esni sosem jó. Ezért hát megfékezem magam mielőtt tényleg túlzásokba esnék, ami nem lenne illendő hozzám.
- Mond csak.. Te ebben a szentélyben élsz? - kérdezek egyet végül, miután már egyideje ott motoszkál ez bennem.

**Randgír**

Bólintok a másik papnő feleletére.
-Igazad van. Viszont mindig ára van, hogy fel tudjunk egyenesedni. - legalábbis ezt érzem. Hiszen nem térhetek haza, amíg meg nem találom saját utam és magam. Valamint van egy kis elintézni valóm azzal az "izével", ami miatt itt kell járkálnom. Mindenkinek szüksége van iránymutatásra. Még nekem is, hiszen néha úgy érzem teljesen elvesztem. Néha Floki sem tud segíteni ebben a kellemetlen érzés enyhítésében. Pedig ő bizony tudja, mely érzelmek, hogy hatnak az emberekre.
Megjegyzésére kuncogom egy kicsit, majd megvakargatom a bocs feje búbját.
-Igen, így van. De amit nem adok meg neki, azt neki kell begyűjtenie. - mosolygom, hiszen nem adok meg mindent ennek az apróságnak. Bizony meg kell küzdenie olykor a betevőért. Nem hagyhatom, hogy háziasuljon, hiszen akkor sosem lesz teljes értékű medvéje a vadonnak.
Amikor ölébe ejti kezét, figyelem és Floki brummogva méredzkedik le ölemből. Leteszem a medvét, de amikor kérdez, felemelném fejem, sikeresen beverve az asztal lapjába. Oda kapva megdörzsölöm, majd felelek kérdésére.
-Nem, csak imádkozni tértem be, meg egy kis útmutatásért. - felelem őszintén. Szükségem van ezekre, valamint Freya áldására. Szükségem van az álmokra. Egyre nagyon is.
-És te? - érdeklődöm illedelmesen, közben figyelve, hogy Floki ne kószáljon messzire.

**Ajánlott tartalom**

» The blind priestess