Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
Látom rata az elhatározást, a lelkességet, és ez megmosolyogtat. Még most is furcsának tartom, hogy ilyen kevés ismeretség után olyan közel engedtem magamhoz valakit, hogy még a családi titok - egy részébe - is beavassam. Valahogy még is bíztam benne. A gondoskodása, annak ellenére, hogy egy tolvaj voltam. Aztán a mai tettei... Shan és társa esete.. az, hogy utánam indult, csak azért, hogy a kilétem védje. Senkit se ismerek az ismerőseim köréből, aki csak fele ennyit tett értem. Lehet, hogy rosszul teszem, de hinni akarok abban, hogy az ösztöneim jók, és megérdemli azt, hogy nyitottabb legyek vele, mint másokkal. A bestia ösztönei mindenképp jobbak voltak a sajátomnál. Figyeltem, miként száll ki a kádból. Végig mértem testének gyönyörű, válltól csípőig keskenyedő vonalát, fenekén elidőzött a tekintetem. Aztán ahogy visszafordult, a kíváncsiság az üvegre terelte volna a figyelmem, de az, ahogy szemérmesen takargatta magát érdekesebb volt, szóval apró, ádáz vigyorral szemléltem őt, míg be nem szállt a kádba, és én az ölébe nem helyezkedtem. A bort könnyedén felismertem a rajta lévő pecsétről. Az üveg hűsítette a kezem, aztán a mágia egyéb csodáit is megfigyelhettem, ahogy Clad üvegkelyheket emelt ki a vízből. - Egy tolvaj, egy kém, meg egy várkapitány bemennek a tavernába. Jó viccnek kezdődik. - vigyorogtam, miközben tartottam a poharakat, és figyeltem, ahogy tölt. - Én egy rakat vaják társaságában iszogattam. Sose láttam még ennyit egy helyen. - mondom, aztán a kitöltött borba szagolok. Aprót kortyolok, miközben hallgatom, Clad mennyire büszke a háborús éveire és képességeire. Halovány mosollyal az ajkamon próbálok bele törődni: ő egy katona. Bármennyire is szeretnék vele a világ végére menekülni, nem fog kötélnek állni. Ez az élete. Ennek nevelték. Lehet, hogy sose lenne igazán boldog, ha elszakítanám attól, amiben igazán jó. Egy kicsit csendben lötykölöm körbe a bort, hogy igazán érezzem az aromáját, amikor újabbat kortyolok belőle. Ízletes, zamatos, erős. A minőségi különbség ez, és a hely bora között eltéveszthetetlenül nagy. Szeretem a jó borokat, de ha most azt vesszük, hogy az estét lerészegedéssel kezdtem, talán nem a legjobb ötlet, ha azzal is fejezem be. Úgy hogy lehajtom az utolsó, harmadik kortyot, majd a poharat a borosüveg társaságában kiteszem a kád mellé. Clad kezéből persze nem veszem ki, ő had iszogassa a maga tempójában. Előre dőlve hozzá simultam, fejem vállára, kezem mellkasára tettem. Mutató ujjammal finoman köröket kezdtem rajzolni bőrébe. Feldereng az az emlék, amikor még hónapokkal ezelőtt ugyan oda helyezte a kezem, talán azért, hogy marjak bele. Apró mosollyal az ajkamon most finoman meg is teszem ezt, bár rövid körmeim nem épp a leghatásosabbak erre. - Tudod... Kicsit szégyellem ám magam. - kezdem, és folytatom halkan. - Az odúban csak magamra, és az élvezetre gondoltam, amikor elcsábítottalak... - vallom be, és kicsit felkelve rápillantok. - Most már tudom, hogy rosszul tettem. Bánom, hogy kihasználtalak, és hogy elküldtelek. Nem tudtalak soha kiverni a fejemből. - kezdem el figyelni mellkasán pihenő kezem. - Mert te annak ellenére is törődtél velem, hogy megkaptál. Mondtad, hogy én voltam az első igazi, aztán ott hagytad azt a csokit, és én ... én szégyellem magam. - szusszanok halkan, aztán bele pillantok abba a vörös, igéző tekintetve. - Tudom, hogy a múltam tudatában, amit csinálok, talán kicsit visszás... - fogom meg a kezét, és azt kezdtem el nézegetni, mintha bármi érdekes lenne benne. - ...De ma rád akarok koncentrálni. A magam módján meghálálni azt, amit kaptam, főleg, ha megint sokáig nem látlak. Ma este vezetni akarlak. - engedem el, és ismét hozzásimulva füléhez hajolok. - Megengeded..? - suttogom halkan a kérdést fülébe, majd alá finom csókokat hintek nyakára.
A melegvíz és annak gőze teljesen ellazított és megpihentettem a szemeim aztán mélyről jövő, de nem túl hosszú nevetés szökik ki belőlem. Tényleg jó viccnek hangzana, bár nem tudom örültem volna egy olyasfajta kimenetelnek, amiben csúf tárgyává válik valamelyikünk. Végül is biztos jó történet született volna belőle. A vajákokkal való iszogatás mégis sokkal érdekesebbnek hangzik, főleg, hogy Nio az anyja miatt fél is tőlük valamilyen szinten. Vagyis ezt következtettem le az előző beszélgetéseinkből. -Meghallották, hogy földöntúli szépség közeledik a kocsma felé és rögvest odasiettek. – mosolyogva simítottam el egy rakoncátlan tincset a homlokáról a halántéka felé. Kellemes melegséget éreztem az arcomban mikor mellkasomba mart és a csábításról és az élvezetekről beszélt, nem kellett túl nagy önismerettel rendelkezni ahhoz, hogy tudjam, a fejem olyan vörös lett mint az első találkozásunknál. Mintha rejteni próbálnék egy apró mosolyt, a számhoz emeltem a poharam és kortyoltam belőle egy keveset. Nem rendelkezem egy selyemfiú vonásaival, ezzel tisztában vagyok, de taszítónak sem nevezhető az ábrázatom, Niotól hallva mégis azt, hogy alkalmasnak talált a… az igényei kielégítésére… valamiféleképp felemelő és hízelgő. Ahogy pedig felemelkedik, úriember létemre sem tudok magamnak parancsolni, hogy ne tekintsek formás idomaira, ha csak a másodperc töredékére is, aztán vissza a szemeibe. Annak ellenére, hogy egy nem is kisméretű kád vízben ültem és szomjam borral oltottam az ajkaim teljesen kiszáradtak. Kétszer is megemlíti mennyire szégyelli magát, amitől az ellazult arcizmaim ismét összerándulnak. -Kedvesem! – csúszott ki a számon a megszólítás – Megmentetted az életem. A sorsom a te kezedbe került és hidd el, tudok rosszabb fizetségre gondolni, mint egy ódákba illő éjszaka eltöltése a világ legszebb és legtitokzatosabb nőjével. A csokoládét sem azért hagytam ott neki, hogy bűntudatot keltsek benne, csak a hálám szerettem volna kimutatni vele és kedveskedni neki. Akkor még próbáltam hálának betudni azt, amit éreztem, de ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre erősebben sejlett bennem a tudat, hogy nem így van. Olyan szinten megérintett a kedvessége és az önzetlensége, nem mellesleg az érintése is, hogy sokkal többről van szó. -Mindkettőnknek megvan a maga múltja, ez mégsem jelenti feltétlen, hogy kihatással kell lennie a közös jövőnkre. Az egész testem megborzongott amint megérztem a leheletét a fülemen majd a csókját alatta, amire megdöntöttem a fejem, hogy nagyobb területet érhessen. Önként és dalolva adom át a staféta botot. -Kérlek. – mosolyogva tettem le én is Nio pohara mellé az enyémet.
Jegyzet: Bocsi az írásstílus miatt, valamiért ilyen kihatással van rám a jelenlegi könyv amit olvasok :')
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
Szavai után egy hirtelen, halk nevetés tör fel belőlem, rámosolyogva ingatom meg fejem, miután egy tincset arrébb túrt a szemem elől. - Inkább valami családi egymásra találásnak tűnt. Szerencsére nem foglalkoztak velem különösebben. Csak az egyik, de ő... egész jó fej volt. - az emlékekre, ahogy a vaják flörtölt Neftissával, elmosolyodom. Hogy is hívták? Valami Bert... Bertalan..? Mindegy is, nem fontos. Amikor felhoztam találkozásunk első napjait, és finoman bele martam ujjaimmal, arca kezdte felvenni az ablakok előtt lógó vörös függönyök színét. Aranyosnak gondolom. A határozott férfi, aki ha kell, munkaként másokat elcsábít, és elpirul, ha a csábításáról beszélek. Tetszik, hogy ennyire külön tudja választani azt a részét az életének ettől a részétől. Keverni a munka érzelmeit a magánélet érzelmeivel sosem jó. A szavaimra kedvesemnek hív, mire kicsit megrebben a szempillám, miközben ellágyult tekintettel figyelem. Nem olyasfajta becézés ez, mint amit egy undorító féregtől az utca feléről kapok. Ez inkább a kapocs jellemzése, amely kettőnk közt van. A kedvese lettem, és az, hogy valakihez tartozok... nagyon rég nem éreztem ezt. Amit pedig utána mond, csak hab a tortán. Halkan sóhajtok, mikor leteszi a poharát, és félre hajtja fejét. Jobb kezem vállára simul, míg ajkammal nyakát csókolom. Aztán ahogy elindulok vele felfelé, kezem is így tesz. Tenyerembe fogom arcát, magam felé fordítva azt adok neki lágy csókot. Egynél nem állok meg. Úgy érzem, órákig tudnám élvezni ajkait a sajátjaimon, így kihasználom a perceket, s ahogy lassanként nő bennem a már ismert feszültség, úgy lesz a lágy csók lassan szenvedélyes. Mindeközben kezeim simogató vándorútra indulnak arcától le a vállán, karjain, vissza a vállakra, majd le a mellkasára, onnan hasára. Érzem ujjaim alatt a megfeszülő, ellazuló izmokat, a hegeket a bőrön, amiket büszkeséggel visel. Talán majd egyszer kikérdezem róla, vagy a tetteiről a csatákban, amelyet szintén büszkén említett. Egyelőre a gondolat, hogy sérüléseket szenvedett - és fog is, hogy csatában volt - és lesz is, elviselhetetlen érzéseket generál bennem. Megjelenik a félelem, és még is. 130 év sok idő. Bíznom kell benne, hogy továbbra is túl él.
Jegyzet: Semmi gond ezzel az írásmóddal, nem tudom miért kérsz bocsánatot.
Nem igazán találom a rációt a vajákok és a családratalálás között. Ha jól tudom őket vagy az út széléről szedték fel, vagy erőszakkal szakították ki a szülők karjai közül. Ezek tudatában pedig elég nehezen elképzelhető efféle örömteli egyesülés. Az pedig, hogy jófejnek titulálja, kissé mintha a torkomat szorongatná és egy lenyelhetetlen gombócot ültetne belé. Nem kimondottan kedvelem a fajtájukat, de nincs is túl nagy bajom velük azon felül, hogy könnyen lebuktatnak a medáljuknak köszönhetően. Ha tartja a száját és nem próbál akadékoskodni, lebuktatni és az álcámból kirángatni, akkor megtűröm a közelségüket és még hasznát is tudom venni a képességeiknek. Volt egy idő mikor minket is hozzájuk hasonlítottak a rosszmájú emberek, mert mi is ugyanúgy kiképzésben részesültünk gyerekkorunktól fogva, de mi nem mentünk át semmilyen mutáción, ami megfosztott volna minket az emberi értékeinktől. Mosolyogva lehunytam a szemeim és élveztem a lágy csókokat a nyakamon. Csak reméltem, hogy a szakállam nem szúrja és sérti meg arcának finom bőrét. Eddig jelentéktelen dolog volt számomra és meg sem fordult a fejemben, hogy kárt okozhatnék ezzel bárkiben. Az is igaz, hogy bárkivel kapcsolatban nem is merült volna fel ez a gondolat, egyedül Nioval. Tudom, nem kellene óvnom mindentől és nem is tudom, hacsak nem egy kalitkában tartva őrzöm magamnak, mint egy énekesmadarat, de ilyet soha nem tennék és kedvesem sem olyan fajta, aki túl kiszolgáltatott lenne. Mohón viszonzom a csókjait kezeimmel pedig körbefogom vékony derekát és közelebb húzom magamhoz. Tisztában vagyok vele, hogy átadtam az irányítást, mégsem tudok teljesen parancsolni magamnak. Mint ahogy azt a víz alatt rejtőző példa a combjai takarásában is jól mutatja, kezdem ismét elveszteni az eszemet és Nio csókjai és lágy simogatása ahogy felfedezi a testem minden apró porcikáját, kicsalogat belőlem egy olyasfajta ént, ami felett nincs uralmam. Ami csak arra vár és törekszik, hogy az előttem lévő csodával eggyé váljon a testiségben is. A szorításom kicsit erősebb lett és hatalmas önuralomra van szükségem ahhoz, hogy a derekát fogó kezek ne próbálják meg lágyan útbaigazítani.
Jegyzet: valahogy úgy éreztem, mintha valami szakirodalmat írtam volna, de hála akkor nem
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
+16/+18 Habár látom arcára kiülni az értetlenséget, nem kezdem el magyarázni, miért is tűntek családiasnak a vajákok. Látni kell ezt ahhoz, hogy valaki elhiggye, megértse. Ahelyett, hogy ezt fejtegetnénk, vele foglalkozom. Nem mintha a vajákok létező, vagy nem létező családi élete, és érzelmeik ne lennének érdekes téma, de nem ide való. Nem most, és nem ide. Csókokkal halmozom el bőrét. Nem zavarnak sörtéi, sőt, nekem tetszik, hogy ilyen. Tekintélyt, komolyságot kölcsönöz neki, arról nem is beszélve, hogy csak azok foglalkoznak a szőrzetükkel, akiknek van rá "ideje". Hasonló elv ez, mint a páncél. A fényes páncélú lovagokról azt beszélik, ők harcolnak a legkevesebbet. Így tehát a szőrzet férfiasságot, és tapasztalatot is mutathat. Bár, lehet csak én képzelem bele mindezt annak fényében, ahogy megismertem őt. Bárhogy is gondoljanak rá mások, mikor rá néznek, számomra így tökéletes. Az ajkára adott csókoknál se zavar. Élvezem, ahogy karjaival átölel, magához szorít. Karjai közt aprónak, és törékenynek érzem magam, pedig nem vagyok az. A lent erősödő jelet magam is érzem. Bele sóhajtok a csókba, elhúzva ajkam ismét nyakához hajolok kipirult arcommal. Fogaimmal finoman marok bele a bőrébe, épp úgy, ahogy ő tette, mikor beszálltam, a kádba. Mindemellett csípőm egy apró mozdulatával ingereltem őt is, és magamat is. Nem engedem még, hogy elmerüljön bennem, még nem. Azokat a gyönyörű szemeket akarom először izzani látni, így hát kicsit el is húzódom tőle, hogy lássam, ezt a célt elértem-e.
Ha sikerült, egy forró csók keretén belül finoman lefejtem magamról kezeit, és azt fogva kelek fel, ösztönözöm őt is rá, majd kilépve a kádból húzom őt is. Ahogy az előbb őt se, úgy most engem se érdekel, mi lesz vizes, és mi nem. Hozzásimulva, nyakát ölelve csókolom újra és újra, apró lépéseket téve az ágy felé. Nem engedem magam felkapni, vagy hasonlók, ehelyett oda tolom, míg lába bele nem ütközik az ágyba. Leültetem, szembe ölébe ülök, és vállánál fogva döntöm hátra. Neki most csak pihennie, és élveznie kell, amit ma adhatok. És ilyenkor jönne jól, ha tudnék gondolatot olvasni... bárcsak ki tudnám olvasni minden vágyát a fejéből, hogy valóra váltsam...
Jegyzet: Nem, nem jött le ilyesmi És excuse me, lusta vagyok pm-ezni, meg szerintem tele is van már a láda xD
Azt hittem tisztában vagyok a saját határaimmal és hogy meddig tudok magamnak parancsolni, de amint Nio a nyakamba harapott a határként húzott falak homokvár módjára dőltek le. A dörgölőzése pedig csak további olajat öntött a tűzre. Egy halk nyögéssel összekötött morgás szakadt ki belőlem és éreztem a tudatomat elhomályosodni. Sejtem, hogy ez kiütközött a szemeim izzásában is. Most nem tulajdonítok neki nagyobb figyelmet és az arcom is pusztán az adrenalintól felpezsdülve vörösödött, nem holmi szende pirulástól. Mikor eltávolodott, már lentebb csúszva kezdtem igazodni, hogy magamévá tehessem, de a kezeimet elkezdte lefejteni magáról egy csók közben és ez visszarántott. Valami gond lenne? Nem tudtam eldönteni, ezért próbáltam az arcát fürkészni még akkor is, mikor ajkaink egymáséihoz tapadtak. Kissé kétségbe esve figyelem az arcát miközben felkel és engem is magával húz. Követem és kiszállok én is a kádból. Csak remélni merem, hogy nem rontottam el semmit. Szerencsére hamar elillannak ezek a gondolatok mikor újabb csókokkal halmoz el és hagyom magam hátrafelé terelni az ágyhoz. Leülök és hagyom, hogy hátra döntsön, de a könyökeimre támaszkodva figyelem, hogy mire készül. A mindenható napra, olyan gyönyörű. Mintha egy természetfeletti mestermű lenne, olyan amilyet ember soha az életben még festeni sem tud. Egyik kezemmel lágyan végigsimítok a szegycsontjától az egyik mellét érintve a köldökéig, majd onnan le a szeméremdombjáig és végül a combján pihen meg a kezem. -Szeretném, ha mindkettőnknek csodás lenne. – mosolyogva szorítottam meg a combját. Persze ez nem valami parancs, csak nem akarok önzőnek tűnni és be kell valljam, örömömet lelem abban, ha Nionak bármiképp kedveskedni tudok, akár gesztus, szép szavak formájában. De a meghitt, vers szónoklást a lábai között sem zárom ki a felhozatalból.
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
+16/+18 Ez az. Ez az a tekintet, amitől egész hátam végig borzong, libabőrös lesz a karom. Ez az az érintés, amitől felhevül a testem. Amikor látom, és érzem rajta, hogy nem csak a felszínen, de alatta is érez, és akar... akár csak az én bestiám, amit én azonban nem engedek el. Szerencsére jól tudom kontrollálni, az évek gyakorlata segít ebben. Érzem, mikor akarna a kádban magáévá tenni, de nem engedem. Kívülről jónak tűnhet a dolog, de valójában a vízben elég kellemetlen szeretkezni. Szóval kihúzom onnan. Látom aggódó arcát, amit csókokkal próbálok elhalmozni, megnyugtatni. Végül az ágyra terelve talán rájön már, mit szeretnék. Az ágyra fekszik, felkönyököl. Simítását testem lágy mozgással követi, ahogy lassan felülök rajta. Szavaira halványan elmosolyodom. - Tudom. - de most rá koncentrálok. Ennyit már tudok róla, hogy többet gondol rám, mint magára. Én mindenképp élvezni fogom, ha eljutunk az aktus azon részére. Akkor engedem majd neki, hogy tegye, amit akar, de előtte én szeretném kényeztetni. A kérdés csak az, meddig mehetek el? Mikortól gondolja úgy, hogy sok, amit csinálok? Ismerve a férfiakat, nem mindenkinek tetszik minden. Egyszer ki kell derítenem ezeket, és nem tudom, mikor lesz rá lehetőségem ismét. Oda hajolva csókot adok ajkára, nyakára, aztán mozdulok, és lejjebb tartok. Elárasztom szerető csókokkal vállát, mellkasát, és lejjebb haladok. Tekintetem időnként rá emelem, hogy arcáról olvasva tudjam, mikor kell megállnom, hogy ne legyen neki kellemetlen a helyzet. Ha nem adja jelét ennek, csókjaimmal addigra már hasánál járok, kebleim pedig már izgalmának megtestesülésének feszülnek. A megfelelés izgalmával, feszültségével pillantok fel rá utoljára, mint egy megerősítést várva, mielőtt lejjebb mozdulnék, hogy viszonozzam azt a kedvességet, amelyet legutóbb tőle kaptam.
Megfeszülve figyeltem milyen kényeztetésre számíthatok. Az ereim kiduzzadnak és hevesen lüktet bennük a vér, mintha csak ki akarna törni a testemből. Az előbbi bevallása szinte csak egy pillanatra suhan át az agyamon, hogy milyen mocskos dolog is az tőlem, hogy nem tiltakozom kézzel lábbal és erősítem meg Nio-t, hogy nem csak a teste miatt érdekel engem, de túlzottan rajongom azért az érzésért is, amit csak ő tud kiváltani belőlem. Hmm… kell. Mogorva és kisajátító szó, inkább szükségem van rá. Szükségem van a mosolyára, a lágy, de mégis dacos hangjára, amiben a rafinált lejtések úgy játszadoznak a vágyaim húrjain, mint egy híres bárd a lantján. A selymes bőrére, amit napestig tudnék simogatni és lágy csókokkal hinteni, az éjszakánál is sötétebb, puha hajára mely szebben ragyog, mint az alba folyón megcsillanó, felkelő nap sugara. Az éles eszére és nyelvére, ami átvágja még a legvastagabb lemezvértet is. Ahogy mellei lágyan végigsimítanak merev férfiasságomon, hátravetve fejem nyögök egyet. Apró mozdulat, talán nem is szándékos volt, éppen elég ahhoz, hogy felkorbácsolt izgalmamat még tovább feszítse. Bár elhomályosult tudatom nem sok gondolkodásra képes a jelenlegi helyzetben, mégis tudatosul bennem, hogy Nio mire készül. Eszemben sincs tiltakozni, de tolakodón sem simítok végig haján, csak figyelem a rendkívül vonzó látványt amint egyre lentebb záporoz puha csókjaival. Hiába is próbálnám szóra nyitni a számat, az izgalom és kíváncsiság nem hagyja. Megkérdezném, hogy tényleg ezt szeretné-e, és ha nem akkor nem kényszerítem rá, de nem tudom. A szívem dobogását már a halántékomban érzem és teljesen kedvesem gondjaira bízom magam.
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
+16/+18 Szótlan. Zihál, de nem ellenkezik. Érzem feszülő izmain az izgalmat, és arcán a vágyat. Szemei ködösségét nem látom annak izzásától, de fürkészését csak kiemeli. Nyitja a száját, mintha szólni akarna, de végül nem mond semmit. Csak egy-két másodpercig várom, hogy mondja, ha akarja, de mivel csenddel válaszol, folytatom azt, amit elkezdtem. Ajkaim, és egy kezem szorosan körbe fogják férfiasságát, és oda figyelve minden mozdulatára finom kényeztetésbe kezdek. Minden mozdulatom lágy, gyengéd. Olyasmi, amit tőlem ritkán látni egyébként. De ez a mai este nem A kielégülésről szól, hanem egymás felfedezéséről, egy szorosabb kapocs létrejöttéről, és kedveskedésről. Így hát se vad, se sietős nem vagyok, hacsak ő nem ad erre valamilyen jelet. Ilyenkor bezzeg jó lenne, ha tudnék gondolatot olvasni, mert akkor úgy csinálhatnám, ahogy a másik vágyja. Gondolatolvasás híján a mimikára, testbeszédre, vérének lüktetésére, légzésére figyelek. Közben persze, amit csinálok magamnak is izgató. Örömmel teszem, amit, és ezt minden mozdulatommal próbálom közvetíteni felé.
Érzem a gyengédségét és a törődését, ugyanolyan gondosan kényeztet, mint ahogy a kádban csutakolta le rólam a mai nap fáradalmait. Ajkai melegek mégis borzongás fut végig az egész testemen, tudtam, hogy különleges lesz, de legmerészebb fantáziáimban sem mertem ennyire jónak képzelni. Bár eddig nem szándékoztam haját elsimítani arca elől, most mégis győzött a kíváncsiság és a zöld, gyönyörű szemekbe akartam pillantani ismét. Megéreztem nyelvét, óvatosan játszadozni a farkam végével és nem tudtam visszafojtani és mély morgással jeleztem milyen hatásos is volt. Már most érzem, hogy közel vagyok ahhoz, hogy elmenjek, de nem akarok. Férfiasságomban az izmok, minden mozdulatnál megfeszülnek, de túl jó érzés ahhoz, hogy ennyire gyorsan vége legyen. Óvatosan rásegítek a csípőm fel le mozgatásával, váltogatva a tempót a követelőző gyors és az érzelmes lassúság közt. Egy ponton megfeledkeztem magamról és mindkét kezemmel rányomtam fejét, hogy teljes méretemet a szájában érezhessem.
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
+18 Lassan, de biztosan, kezd ellazulni. Már nem csak figyel, hozzám ér. Arcom, hajam simítja, s míg én kiteszek magamért, ő rámozog úgy, ahogy neki a legjobb, hol gyorsabban, hol lassabban követel magáénak. Hamar ráérzek ritmusára, és harmóniában mozgok vele, míg hirtelen fejemen nem érzem az erős kezeit. Nem mondom, hogy teljesen váratlanul ér a dolog, de egy ilyen hirtelen mozdulatra még egy magamfajta tapasztalt személy is meglepődhet. Mindenesetre gyorsan "vettem az akadályt", és ajkaim forrón tapadtak lágyékának tövéhez. Ha engedett szorítása, lassan elhúztam a fejem, és elengedtem őt. Az előbbiektől -és a vágyaktól- kipirult arccal, pihegve tekintek rá, miközben egy macska kecsességével mászom fölé. Csak egy pillanatra nézek le, ahogy ölébe ülök, aztán csípőm mozgásával, és minden bizonyára az ő segítségével, magamba helyezem farkát. Az érzésre, ahogy forrón feszít egyre mélyebben, felnyögök. Lassan felegyenesedve rajta simítok végig mellkasán, majd mély, lassú mozdulatokkal kezdem ringatni a csípőm. Zöld szemeim az övébe fúrom, bár ahogy telnek a mozdulatok, úgy kezd elködösödni a tekintetem, és úgy kezdek egyre jobban rátámaszkodni a vállaira, vagy az ágyra amellett.
Amikor már nem borította a teljes tudatomat a mindent elvakító forróság akkor elengedtem. Nem merném kijelenteni, hogy az előbbi rásegítés nem volt valamilyen szinten szándékos, de ártani nem akartam neki vele. A tapasztaltsága azért meglepett. Egy apró kellemetlenséget jelző reakcióra számítottam, de semmi nem történt és ez rettentően imponált. Kisfiúsnak mondható örömmel figyelem ahogy rám mászik és lassan rámereszkedik. Minden centiméter mellyel egyre mélyebbre hatolok belé, eufórikus löketet áramoltat az egész testembe. A verejtéktől csillogó bőre, a kipirult arca, mind-mind a szemem elé tárul, ahogy felegyenesedik. Egy rövid ideig legeltettem rajta szemeim és melleitől végigsimítottam egész addig míg derekához nem értem. Az egész egy valóra vált álomnak tűnik és még mindig félek, hogy akármikor felébredhetek belőle. A gondolatra, hogy lehet a következő pillanatban már nem lesz itt velem, átkarolom a derekát és felülök. A lélegzetvételeim megsokszorozódnak miközben gyengéden csókolgatom kulcscsontját. Egyik kezemmel a hátát simogatom a másikkal pedig nyakát tartom hátulról. Felnéztem az arcára majd egy csókot követelve magam felé irányítottam. Szeretetteljes, gyengéd csók volt, olyan amilyennel ő is meglepett engem nem olyan rég. Óvatosan alsó ajkába haraptam, mert éreztem, hogy elértem a korlátaimat. Férfiasságom megfeszült és lüktetni kezdett. Egy mélyről feltörő, elfojtott nyögés adta jelét annak, hogy elértem a csúcsra. Elengedtem ajkát fogaim szorításából és szorosan magamhoz öleltem. Hiába szenteltem teljes figyelmemet Nio-nak, az ismeretlen, új hely miatt minden gyanús hangra jobban ügyeltem. Ezért nem kerülte el a figyelmemet az ajtó felé közeledő tompa léptek hangja sem.
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
+18 Ajkai, ujjai végig simítják bőröm. Sóhajtásainkkal, hangjainkkal telik meg a szoba. A ritmus, amit diktálok nem vad, de határozott, és egyenletes, s amikor felül hozzám, akkor sem állok meg. Gyengéd, szerető csókját viszonozva túrok hajába, kapaszkodok vállába, míg ő fogaival ajkamba. Érzem, miként feszül egyre jobban ölemben, majd mikor megérzem lüktetését, megállok a mozdulatban. Halkan zilálva hajtom fejem a vállára, szemem sarkából pedig az ajtó irányába pillantok. Az én örömömet megzavarta a járkálás, éles füleimmel hogyne hallottam volna, hogy talán valaki kulcslyukon át jött leskelődni, vagy ajtóra tapasztott fülekkel hallgatózni! De nem akartam vele különösebben foglalkozni, egészen addig, amíg nem kellett. Felemeltem a fejem a válláról, apró, lassú csókokkal halmoztam el nyakát, majd felfelé arcát. Szemeibe pillantottam, és fürkésztem kicsit arcát. Kezemmel kisöpörtem a nedves homlokomra tapadt tincseim a szememből. - Vizimában találkozhatnánk pár hét múlva. Az egyik elrejtett kocsmában. Addig talán körbe járom a dolgaimat. - mondom halkan, kezemmel arcára simítva kezemmel. Persze, ha az ajtón kopogtatnak, felkapom a fejem és oda pillantok, de remélem nem buktunk még le.
Rosszul éreztem magam amiatt, hogy neki nem okozott akkora örömöt a most együtt töltött idő, mint nekem. A plafonra szegezett tekintettel figyeltem minden mozgásra az ajtó előtt. Egészen addig amíg a csókokat szóró angyal fölém hajolt és mintha kutatott volna valami után az arcomon. Egy apró mosolyt villantottam mikor eltűrte a tincset az arcáról. Bólintottam, jelezve, hogy megértettem. Vizima nagy város, rengeteg szemmel. Nem lesz nehéz megtalálnom, pár hetet pedig még el tudok tölteni itt északon. -Gyönyörű vagy. Kiélveztem minden mozdulatát ahogy végigsimított az arcomon. Mint valami hagyomány, ami az elválásunk közeledtét jelöli. Szomorú de egyben kellemes pillanat. -Három hét elég lesz? – suttogtam a fülébe. Nem akartam, hogy véletlen meghallja a közeledő alak. Már az is butaság volt, hogy Nio megmondta, hogy Vizimában találkozunk, de visszapörgetni nem tudjuk az időt. A lépések elhallgattak az ajtó előtt. Óvatosan, de gyorsan legörgettem magamról kedvesem és rádobtam a takarót, másik kezemet pedig kinyújtottam a páncélom és ruháim felé. Vörös, ködszerű halmazállapotot vettek fel, majd felém közeledve kavarogni kezdett körülöttem pár másodperc erejéig, aztán már teljes páncélzatban álltam. Az ajtóhoz sétáltam és résnyire kinyitottam, mielőtt az illető kopogni tudott volna. Egész testemmel takartam a rést, nehogy csak egy pillantást is vethessen Niora. A nyurga férfi a nem várt ajtónyitástól és a dühös tekintetemtől kibillenve hátrált. Nehezen, de megtalálta az egyensúlyát és undok vigyorral köszöntött. -Csak nem zavartam meg valamit Útálom amikor amatőr módon diszkréció nélkül keresnek fel az informátoraim. Nem hagyhatom, hogy ennyire elszaladjon velük a ló. Kiléptem az ajtón és behúztam magam mögött. Elkaptam Bren nyakát és a folyosó falához szorítottam. -Szerinted a csodás hegyi levegő miatt vagyok egy ilyen helyen, féleszű? – nyugodtan tartottam a falhoz szögezve -A valódi kérdés itt az, hogy mit csináljak veled - megpróbálta ütögetni a karomat, miközben elszántan levegőért kapkodott – meg ne próbálj megint ilyen helyzetbe hozni. Most pedig kifelé, a kocsma előtt várj meg! Elengedtem és sóhajtva pillantottam vissza a szobába miután eliszkolt Bren, nehéz léptekkel sétáltam át a küszöbön és megálltam az ajtóban. -Igazán sajnálom. Mennem kell… akkor három hét múlva Vizimában. Vigyázz magadra. Nem akartam tovább húzni az időt, minden perccel, amit a közelében töltök, egyre nehezebb elszakadnom tőle és azt sem akarom, hogy meglássa a szememben a szomorúságot. A kezembe vettem a dolgaim, a fegyverem pedig a hátamra csatoltam és anélkül, hogy visszanéztem volna elindultam. -Köszönöm az estét. A széken alvó fogadós előtt megálltam és belerúgtam egyet a csizmájába, hogy felkeltsem. Kifizettem neki az éjszakát amire elég borsos árat mondott, de nem érdekelt. Valamint adtam neki még egy éjszakára valót, hogy ne zargassa Niot és akkor távozhasson, amikor akar. Bren megvárt, felültem a lovam hátára és elvágtattam vele együtt, hogy biztonságos helyen történjen meg az információcsere, ott ahol nem hallhatja senki más.
Felelősséggel tartozol, aziránt, amit megszelídítettél
Clad bókjától kis mosoly ült ki az ajkamra. Általában az ilyesmi nem szokott meghatni, de tőle komolyan veszem, elhiszem, amit mond. Adok egy apró puszit feleletként az ajkára, majd halkan megkérdezem, hogy Vizimában találkozzunk. Kérdésére bólogatok párat. - Igen, elég. Semmi mással nem fogok foglalkozni. - a bejárandó terület még így is nagy, de ha kihasználom rá a képességeim, akkor így is gyorsan végig tudok járni mindent, akár fára pontosan. Mire pislognék egyet, a férfi legurít magáról, mikor a léptek megállnak az ajtó előtt. Nem várja meg tehát a kopogást. Rá teríti a takarót, aztán furcsa mágiát alkalmazva felöltözik. Irigykedem, ismét. Bárcsak nekem is így menne! Kinéz az ajtón, s míg ezt teszi, én megnézem magamnak a fenekét, hasra feküdve az ágyon, könyökeimmel tartva magam. Hm. Formás. A kérdést magam is hallom, nem nehéz kivenni belőle a vigyorgás hangját. Először nem tudom eldönteni, hogy valaki verésre vágyik, azért ilyen pimasz, vagy ismeri Cladet. ~ Kezdődik... - szusszanok egyet, ahogy látom kilépni a férfit, és a következő pillanatban már a beképzelt vendég háta csattan a falon, hallom a fulladozás hangjait, én elkezdek kiszállni az ágyból testem a takaróval takarva, hogy megállítsam, mielőtt megint meggondolatlanul cselekedne. A szavak, azonban, amiket a férfinek mond megállítanak, és inkább vissza is ülök az ágyra. Tehát ismeri. Amikor visszajön felállok, egy-két lépést közelebb teszek felé, hallgatom a szabadkozását, mire megrázom a fejem. - Semmi baj. Ígérem, hogy ott leszek. - nyújtom oda neki a nyereg táskáját határozott, komoly pillantással. Tényleg élni akarok az általa adott lehetőséggel, tényleg megakarok szökni vele ebből a pokoli helyről. Figyelem miként indul el, de még egyszer visszafordul. Halványan rámosolygom. - Én köszönöm. - biccentek neki, aztán figyelem, miként tűnik el az ajtóban. Ledobom a takarót. Szusszanok egyet. Visszaszállok a langyos vízbe, alaposan megmosakszom. Kiszállva egy összehajtogatott lepedővel megtörülközöm. Ezután magam is felöltözöm. Nem szándékozom itt tölteni az éjszakát, mert ha egy valódi pillangó érkezik, lesz ne mulass. Mindenem összeszedve kimegyek, ám a fogadós alszik, kezében az erszényével, mintha most használta volna. De már nem fogja. Óvatosan kiveszem ujjai közül, aztán kis mosollyal az arcomon, elindulok vissza a temeriai erdőbe.
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
