Farkas vagyok ● Kaer Morhen és egy Holló esete

**Wilkina**

F
a
r
k
a
s

F
a
l
k
a

Ahogy Ciri felé lépdelek, a tavaszi szél belekap a fonott tincseimbe. Szabadon maradt szálaimat pedig erősebben kapkodja így a vöröslő haj tömeg szinte egyként mozdul. Belül mardosó kétséggel és félelemmel lépek hozzá, és nyújtom kezem felé barátságos hanglejtésű mondattal. A grimaszra haloványan elmosolyodom, elfordított fejére beejtem enyhén vállaim majd ahogy engedném le a kezem, hogy megfogjam a vödröm fülét, megragadja alkarom és felpattan. Bele kell állnom a hirtelen ért fogásba, ugyanis egyáltalán nem számítottam arra, hogy ezt fogja tenni. Nem a grimasz miatt, nem a történtek miatt. Sokkal inkább azért, mert látszik rajta, valami nagyon zavarja és nagy valószínűséggel nem egy tavaszi időtőltésre ugrottak haza. Eközben a borostyán szemeim a szürke hajú lányon tartom, majd mikor megszólal pislogóm párat. Fel sem tűnt, hogy eddig nem is pislogtam.
-Hagyom magam? - kérdezek vissza, de már meg is ragadta a vödröt és magyarázatát hallgatom. ~Nem hagyom magam...~ Nem mert nem vagyok olyan és ez sem az. Mindennek oka van, ahogy mindennek következménye. Átkarolja vállam, magam is megölelem és rá mosolygom.
-Egyrészt nem szeretek koszban élni, valld be, hogy te is kényelmesebben érzed magad ha kipucolod a vackod. Másrészt ilyenkor tudok gondolkodni olyan dolgokon, amiken máskor nem érdemes. Lehetni lehet, de akkor a következő vizihulla is leölhetne. Kevesebb vagyok, de csak azért mert nem tudom definiálni magam. Persze, Wilkina vagyok, Vilkas lánya, Kaer Mohren egyik vajákja, de... pontosabban ki vagyok? - tekintek fel rá, keresve a smaragd szemeket. Nem nem válaszért, nem tanácsért, csupán lássam egy szikráját mit is gondol, majd elmosolyodva elfordítva fejem a földre tekintek. Talán egy aprót kuncogom is, én bolond, majd újra rá tekintve folytatom. -Nem tudom mennyire érted, de nem is lényeges most. Most az a lényeg, hogy újra köztünk vagy. Nem mellesleg jó hogy itt vagytok, elég rosszul állt a bugyik és gatyák aránya a várban az utóbbi időben. - ennyire filozofikus sem voltam még vele talán és hogy oldjam játékosan megnyomom öklömmel vállát mikor elenged. Az invitálást bólintva elfogadom és az ég felé emelem különös szemeim egy valódi, szerelmes mosollyal. Ekkor egy pillanatra találkozik tekintetem Geraltéval és a szerelmes mosolyt egy bátorító váltja fel.
-Ha arra járok és szerencsém lesz, téged is ott talállak és be tudok mutatni valakit. - szerelem piros pozsgássága ül járomcsontomra és az oldalán térek vissza az italozó fivéreimhez. Amikor lerakja az asztalra a vödröt léptem, hogy töltsek magunknak és visszatérjek a vár Hollójához, de Ciri mint mindig gyorsabb mint én. Karon ragadott, majd a többiektől valamivel távolabb helyet foglalva kezembe veszem a kitöltött Mészárost. Érzem magamon apám tekintetét miben talán vegyül egy kis rosszallás. Aprót biccentek felé, jelezve, hogy nincs semmi gond, nincs mitől tartania.
-Köszönöm. - biccentek hálásan majd hallgatom meséjét, mi is történt vele az utóbbi időben. Gyermeki érdeklődéssel tekintek az egérszürke hajú trón örökösre és hallgatva a történetét a váltánnyal meg a szirénekkel mosolygom tovább aprókat kortyolva az italból, majd fivéreimre tekintek és apára. Nem hajt a gazdagság és a hírnév, mint Lambert-et, nem vagyok olyan ügyes fegyver forgató, mint a fegyvermester Eskel-ünk, nem vagyok olyan kimért, mint Vesemír, nem bánok jól a jelekkel és a nyelvemmel, mint a két fehér hajú és egyáltalán nem vagyok olyan óvatos, mint Vilkas. Mintha nem is ők tanítottak volna, mintha nem is az ő nevelő kezük alól reppentem volna ki, hogy szárnyaim bontogassam, vagy ahogy a mi esetünkben jobban tetszik, agyaraim próbálgassam vadászatokon. Gondolataimba mélyedve érzem hátamon Yennefer érintését, felé fordítva fejem mosolyodom el valami gyermeki büszkeséggel. Elfogyasztom az italom talpra emelem magam és a konyhába sétálok, hogy magamhoz vehessem az étkészleteinket és a tányérokat. Jobbnak gondolom elmosni őket, mielőtt valamelyikük kapna egy kellemetlen hascsikarást vagy egy kisebb étel mérgezést. A sparheltre helyezek egy másik edényt, kintről hozok vizet, mit felmelegítek és elkezdem elmosogatni az etzájgot, tányérokat. Nem bízom a véletlenre a dolgot, tudom, hogy az alkohol fertőtlenít, de nem mindenki bírja azt a mértéket. Egy sámlira telepedve várom, hogy a víz kellően felmelegedjen. A két helységet elválasztó fal lyukján és a kondér mellett tekintek át olykor-olykor a többiekhez. Nagyjából úgy érzem magam, mint annak idején mikor félelemből kerültem őket. Fülemet apró sistergés üti meg, felállva leemelem a sparhetről a vizet, földre helyezve elkezdek mosogatni, közben hallgatom a többieket..

**Vendég** · Vendég

Eskel & A Falka @

Ciri hozta a maga formáját visszaérkezve köreinkbe. Halványan elmosolyodtam miközben ujjaim között kevergetni kezdtem a paklimat, hiszen a jelek szerint Vilkasnak volt kedve játszani, csupán elszaladt a paklijáért első körben. Elfojtottam az ingert egy kedélyes, recsegős kuncogásra, hátra dőltem a székben és én azért adtam feleletet is a gyerekkorból éppen csak kinőtt ügyeletes mágikus megváltónak, vagy valami hasonlónak. Ez nekem még mindig bonyolult.
- Miért szégyellnénk magunkat? Mi már megcsináltuk a magunk dolgát - feleltem sebhelyes képemmel rútul vigyorogva. - A magatok fajta kis csikaszok meg majd megtanulják, hogy bölcsebben válasszanak a feladatok közül. Nem haltok bele, ha dolgoztok - rántottam meg a vállaimat.
Vilkas visszatért és pénzfeldobással eldöntöttük a sorrendet is. Megkevertem a lapjaim az ujjaim között, miközben egy fáradt-lemondó tekintetet vetettem Lambertre. Vagy verjük be végre egymás képét vagy fogja már be a száját, de valami igazán lehetne. Aztán csak odahajítottam a tétet az asztalra, magamra persze. Nem vagyok mestere a kártyának, de van egy egész tisztességes északi paklim. Alapvetően az egymást erősítő hasonló lapokra épít, mint például a kékszalagosok vagy a cinfridi martalócok, néhány magasabb értékű ostromgépezettel és az ostromsort erősítő vezérkártyával támogatva. Cserébe nagyon kevés a kémlapom, egyedül egy Stannis hercegem van valahol a csomagban és egyéb meglepetéseket se nagyon okoz. Alapvetően erős taktika, de könnyen kiismerhető és egy faék bonyolultságával ér fel, aki egyszer látta meccsben, mindent tud róla. De mivel alapvetően nem gyenge lapokra építkezik, így nem olyan rossz a győzelem/vereség mérlegem. Elemeltük egymás kártyáit, aztán kézbe vettük a kezdőinket. Közben azért a felvetett kérdésekre is válaszoltam.
- Nem, semmi szukkubusz nincs a dologban, szép lány is csak érintőlegesen - ráztam a fejemet testvérem felé. - De van valami, aminek utána néznék. Ősz végén, odalent temerben történt... Egy nekkerfészekre bukkantam véletlenül. Szó szerint véletlenül, mert elég messze esik minden lakott területtől, nem is volt rájuk fejpénz, olyan messze minden emberlakta területtől legfeljebb a mókusok partizánjait háborgathatták volna. Azért gondoltam megnézem magamnak, ti is tudjátok, olykor viszonylag értékes dolgokat is össze tudnak szedni a vackukra. Leereszkedtem a föld alatti fészekbe. Olyasmire bukkantam, amire nem számítottam - morogtam közben lehívogatva egymás után a kékszalagosokat - Semmi ellenállás. A nekkerek elpusztultak. Nem nagyon régen, a testek többségükben még fel sem fúvódtak. A nyakuk környékén a nyirokcsomóik irreálisan megduzzadtak, a szemük beérzett, borzasztó fájdalmaik lehettek, a nyomok alapján dobálták magukat agóniájukban és kaparták a földet. Ez nem lehetett méreg. Ez valami fertőzés, ami azért szöget ütött a fejembe. A nekkerek dögevők, természet adta képességük a rendkívüli immunitás, szinte mindennek ellenállnak. Lepra, vérhas, döghalál... Semmi nem nagyon hatja meg őket. Mégis mi a Melitele bal csecse az, ami 1-2 nap alatt kisöpri az egész kolóniát? Minden nekkert. Még jobb kérdés, honnan és hogyan hurcolták be a járataikba? Idén utána nézek kissé. Ha ez a kórság végigsöpör a környéken, ott csúnyább világ lesz, mint egy elszabadult scoia'tel hadjárat idején. A járványokat pedig az esetek többségében nekünk való munka is kíséri. Ghoulok és bűzdémonok, ha nem tudnak kellően gyorsan hantolni vagy máglyát rakni. Különféle lidércek, kísértetek, ragályszellemek. Van egy barátom, akit azt hiszem érdekelne a dolog. Hivatásos gyógyító - magyaráztam. - Geralt testvér ismer is Shanit. Remek medikus. Ketten talán jutunk valamire. Aztán meg úgy is van ugye egy kis házacskám a cidarasi tengerparton. Télidőben is kellemesen meleg vidék. Talán a hölgynek is van kedve eltölteni ott pár hetet velem. Természetesen az eredmények megvitatása okán - tettem hozzá gyorsan. - Na és az se utolsó, hogy így két évig nem látom Lambert pofáját - ismertem el vigyorogva.
Már csatasorba küldtem a három kékszalagost, így három kártyából 51 pontot pakolva az asztalra. Vilkas a lapjaiba meredt és fejben matekozott. Ha nincs felperzselés a kezében, akkor ezt a kombinációt nincs az az átok ami megfordítja. Ha kitesz egy átlagos kártyát elpasszolom ő pedig embertelen laphátrányba kerül, mire behozza. Ha passzol, az tiszta lap az újabb menetben, amiben megőrizte a kártyáit a három kékszalagos pedig kiesett, de a fél győzelem az enyém. Hagytam fejben matekozni testvéremet, helyette Ciri kérdését feleltem meg.
- Szirének? Nagyon régen volt velük dolgom - merengtem el. - Olykor, ha túlszaporodnak, akkor lecsapnak egész Cidarisig is, ott béreltek néhányszor ellenük, de nem ma volt utoljára. Én a szigeteket nem nagyon járom, ha nincs rá különösebb indokom. Az a Medvék felségterülete részemről, na meg hideg is az én ízlésemnek. De aztán ki tudja? Ha arra vet a végzet, benézek. Ha te járnál Cidarisban és kell egy menedék, akkor menj a parton Kagylóföveny városába. Kis kikötő. Bárkitől érdeklődj a sebhelyes ember házáról, tudni fogják. Kulcs a tetőgerenda alatt, a ház melletti farakásról elérhető. Bent találsz tüzifát, ellátmányt, néhány kardot meg alkímiai alapot. Na meg bőrt és vetett ágyat. A testvérek tudják - intettem körbe a szememmel, - de persze téged is szívesen látlak ha úgy alakul, hogy szükséged van egy helyre, ahol meghúzódnál.
Vilkas végül döntésre jutott és elpasszolta az első kört. Igaza volt, épeszű módon nem lehetett megfordítani. Második kör. Sajnos a martalócokat nem húztam be, úgyhogy marad az ostrom. Kiraktam egy nehéz ostromgépet 6 pont értékben, majd intettem, hogy ő jön. Valahogy békés, történetmesélős hangulat ereszkedett a várra. Kiittam a boromat, felfrissítve mesélésben kiszáradt torkomat.

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara

**Vendég** · Vendég

Farkasok

A kölyök történetét hallgattam a szirénekről és megvakartam a tarkómat. Azok a bögyös repülő halak nem csak az embereket rángatják le a hajókról, de a ruháidat is előszeretettel tépkedik, ha sikerül belekapaszkodniuk. Ezért is kerülöm Skelligét, nincs kedvem szakadt rongyokban hadakozni, pedig hát, ha oda jutsz akkor szinte elkerülhetetlen a találkozás velük. Olyanok, mint a szúnyogok. Rajokban repkednek és feltehetően ugyanannyian is vannak.
-Igazán megható történet. – mosolyogtam – Mond csak, még mindig méhviaszt tömködnek a fülükbe a népek, nehogy elcsábítsa őket a szirének pompás éneke? A mendemondákkal ellentétben az áriákat soha nem hallottam, csak a fülsüketítő visításukat, ami még a látást is elhomályosítja. Pedig, aztán lenne mit nézni rajtuk, mi?
Megerősítésért fordultam Vilkashoz és vártam, hogy meginduljon végre felénk és csatlakozzon a kis verbuválódott körünkhöz. Kezd kicsit unalmassá válni Eskel piszkálása és ügyet sem vet a beszólásaimra, vagy egyszerűen Ciri és a főboszi jelenléte foglalja le ennyire.
-Na végre.
Közelebb húztam a székemet az asztalhoz és figyelmesen néztem a kibontakozó partit, közben Eskel történetére is figyeltem. Mikor a Nekkerek gyűjtögető kényszerénél tartottunk, helyeslően bólogattam. Nem csak a csillogó tárgyakat cipelik be a fészkükbe a kurafik, mint a szarkák, hanem bármit, amit elbírnak. Az ezüst kardon kívül, egy egész Vajákot fel lehetne vértezni a barlangjaikból. De ahogy kezdett kibontakozni, hogy mi a fittyfene köze is van ennek ahhoz, hogy nem jön vissza a télen, hitetlenkedés fogott el. Egy új kórság, ami figyelembe sem veszi az immunitást?
-A hullahordás is jól fizet. Mocskos meló, de még mindig jobb, mint bűzdémonokkal hadakozni.
Bár Eskel kizárta a mérgezés esélyét, próbáltam valami ésszerű magyarázatra jutni.
-A mélytengeri méreg képes fájdalmas halált eredményezni, hiszen szívrendszeri problémákat okoz. A szívroham következtében az áldozat pedig dobálni is kezdheti magát a halálfélelem miatt. Mégsem hiszem, hogy közös halászatra ment volna az egész kolónia.
A Shani nevű lány említésére sajnos nem ugrott be semmi, de ha jól néz ki, akkor Geraltnak már megvolt. Mivel bekötötte a fejét, így szabad a pálya a gereblyeszabdalt képű farkasnak, még csak meg sem haragudhat érte, ha a levetett vackaira pont a testvére ugrik rá.
-Te is hiányozni fogsz! – gúnyos fintorral emeltem magasabbra az orrom – Mondjuk, van egy jó hírem. Brugge-be tartok én is, elkísérhetsz egy darabon.
Összeszorítottam a szemöldököm, mikor láttam, hogy Vilkas passzolja a kört. Okos húzás volt, de így csak csökkennek az esélyeim, és erre még elmegy piáért is. Normális? Itt hagyja a kártyáit? Hatalmas önuralom kellett, hogy ne vegyem fel és nézzem meg milyen lapokat tart a kezében, de túl sok szemtanú lenne, így türtőztettem magam.

**Vendég** · Vendég

Hűvös és távolságtartó tekintettel meredt a lépcsők felé. Sértettnek érezte magát. Melegen és szívélyesen fogadta a varázslónőt – aki nem mellesleg csatlakozni fog rövidesen a családjuk – az pedig sutba vetette mindezt, csak úgy, mint a tölgy ágyat is. Egyelőre mégsem tűnt úgy, hogy az agresszor csatlakozik hozzájuk.
-Nem szólok bele kivel barátkozol Ciri, csak óva intelek a túlzott bizalomtól. Manapság senkinek nem lehet ezt megadni, főleg nem... – sóhajtva lenyelte a mondandóját és új megközelítést választott. - Az egyetlen, ami célravezető és biztos kapcsolatot eredményez valakivel, az a közös érdek.
Skellige hideg, távol esik az erődtől és bajos az odavezető út is. Ritkán teszi meg ezt a távot, de a szigetek forrásai csodát tudnak tenni a reumás csontokkal, azért pedig megéri. Ha pedig úgy hozza a sors, hogy a repkedő nixeket az útjába sodorja, még megbirkózik velük.
-Merész ötlet volt, lévén a farokuszonyuk csúszósabb, mint a belső udvar kövei.
Azt pedig nem kell senkinek sem bemutatni. Egy időben, mikor még a fürdővizet is csak hanyagul kiöntötték a bejárat elé, kész életveszély volt kilépni. Nem egyszer vágta magát hanyatt rajta az akkor fiatal Vilkas, Eskel és Geralt sem, Vesemirrel az élen.
A továbbiakban Eskel kezdte elmesélni miféle új felfedezésekre jutott egy Temeriai barlangban. Aggodalomra intő dolgokat mondott. A fertőzés, mely a dögevőket sem kíméli. Mellé lépett majd a kártyázó vaják vállára tette a kezét.
-Ez rossz jel, nagyon rossz jel… - mormogta szabad kezével megvakargatva jobb szemöldökét.
Talán nyugtalanította kissé Eskel túlzott kíváncsisága a kór felé, lévén mégis egy igen erős immunitással rendelkező ogroid csoport vált a betegség áldozatává. Nem tudta elengedni azon gondolatot, ami eddig egyszer sem ötlött fel a fejében; Mi van, ha a vajákok immunitása sem véd ez ellen?
Tudta nem kell elmagyaráznia mit kell tennie, hogy még véletlen se hurcolja ki az emberek közé a betegséget, mert kinézett ennyi ésszerűséget Kaer Morhen egyik legszorgalmasabb neveltjéből.
Visszasétált az asztal széléhez miközben két kézzel félbeválasztotta haját és szorosabbra húzta, eddig sem éppen laza varkocsát. Karba tett kezekkel várta a már közeledő Yennefert, aki elé lépve hasonló testtartást vett fel. Sugárzott róla a büszkeség. A nő, aki elrabolta Geralt szívét hűen tükrözte a közvélemény varázslónőkről kialakított képét. Földöntúli magabiztosságát lehetett hallani a hangján, amit az idős vaják inkább rátartiságként azonosított.
-Igen, mert a folklór is azt mondja, hogy az ágy legmagasabb pontból való megreptetése a világ legnormálisabb és egyben az egyetlen lehetősége túljutni a megcsorbult egon kedves kisasszony! A TI – mutatott a Geralt, Ciri, Yennefer triumvirátusra, attól függetlenül, hogy az egérszürke hajú lánynak ebben nem igazán jutott szerep – dolgaitokat úgy rendezitek ahogy akarjátok. A berendezés nem tehet róla, hogy mi folyik körülötte, esetünkben épp rajta. Legalább szólhattál volna és akkor átvisszük egy másik szobába, hogy csak rá se kelljen nézned.
Legalább látott volna egy kis megbánást a szemében, de nem. Rögtön felajánlotta, hogy megtéríti a kárt és új ágyat hozat. Vesemir szentimentális öregemberré vált és az erőd minden egyes köve, minden kicsorbult villa, ferdenyelű kanál egy-egy emléket hordozott számára és ezt a hozzáállást elfogadhatatlannak vélte. Követte a varázslónőt Ciri mellé, hiába gondolta lerendezettnek az ügyet a másik fél. Mérges volt, de a jó modort ő legalább nem feledte el.
-Wilkina, megkevernéd a kosztot? Utána pedig gyere, hozz egy korsót Yennefernek kérlek és hagyd a mosogatást, csatlakozz te is hozzánk.- kérte meg a vörös hajú lányt.

**Ríviai Geralt**

Yennefer,

a Farkasok

& Geralt

️️️️️️️️

A Yenneferrel való kapcsolatom nem csak viharosan indult, hanem több évtizednyi érzelmi hullámverés után ért el arra a szintre, amikor már egy-egy randa nézeteltérést képesek voltunk dühödt kiabálás, keserű szavak és repkedő tárgyak nélkül elsimítani.
Talán ha mindkettőnknek csak az emberek által egészségesnek tartott bő hatvan télfordulónyi idő adatott volna meg, akkor nem lettünk volna képesek megszokni egymás rigoláyit és nem kötöttünk volna ki egymás mellett, mágikus kötelék ide vagy oda.
- Féltem, hogy rád támad az ágy alatt bújkáló zöld szemű szörny. - teszem mind két kezem a korlátra - Az állami kisajátítás után nem lepne meg, ha belefutnék egy-két kellemetlen meglepetésbe Kaer Morhen falai közt.
Nem vagyok benne biztos, hogy Yen nem csak apró csapdának szánja a mondandójába ügyesen beleszőtt szóvicceket, de ismerem már annyira, hogy tudjam, ha ennyire higgadt, akkor nagyrészt elszállt a haragja.
Ezzel pedig meg is oldódott a felém repkedő tárgyak és dühödt villámcsapások képzeletbeli problémája, aminek kifejezettem örülök.
Senkinek nem lett volna érdeke, hogy a nagy bejelentés után egy nagy veszekedést is végig kelljen néznie.
- Egész sokat fejlődtél az évek során. - somolygok cinkosan miközben felé fordulok - Sokáig tartott, de ennek a beszélgetésnek le kellett fektetni az alapjait.
Miközben az udvarról a nagyterembe bevonuló két vajáklányt követem a tekintettemmel viszonyzom a Wilkina arcán felsejlő bátorító mosolyt és most eszmélek csak rá, hogy szinte ösztönösen tükrözöm le azokat a bugyutának ható, de buja szóvicceket, amikkel Yen fűszerezi ezt a beszélgetést. Meglehet nem a legjobb ötlet, de remélem, hogy ezzel is csak tompítani tudom azt a lappangó feszültséget, amit az évekkel ezelőtti viszonyom okozott Triss-szel.
- Csak egy bútor volt Yen. - mozdul meg a kezem a mennyasszonyomét keresve - Ami meg az illetti, aludtam már sokkal kényelmesebb derékaljban is.
Yennek nem szokása ennyit humorizálni egy komoly témán. Ebből, a hangja különös kis mellékzöngéiből és a belőle áradó, ragályos nyugalomból sejtettem, hogy nem kerít akkora feneket a dolognak, mint néhány éve tette volna, ez pedig engem is megnyugtatott. valamelyest.
- Mind kettőn áll a vásár. - bólintok most már kicsit oldottabban és a szabad kezemmel jelzésértékűen végigsimítok a tünde mód fonott hajtincsemen - Nem fogom mentegetni magam, mert én is kellettem hozzá, hogy megtörténjen. De Triss már nem jelent többet számomra egy barátnál és biztos vagyok benne, hogy ez már nem fog változni. Ezt neki is el kell fogadnia.
Gyengéden magam felé húzom Yent, hogy átölelhessem a derekát és belenézhessek az ibolyaszín óceánba a szemei helyén.
- Most már csak te vagy nekem és az életét kockáztatja az, aki valaha megpróbál közénk állni.
Némán bólintok a társalgásunk zárására és pár lépéssel lemaradva ballagok le a lépcsőn az előttem siető aram mögött.
Tudom, hogy Vesemírnek lesz pár keresetlen szava az előbbi incidens miatt, de bízom abban, hogy nem fog eldurvult a vita a leendő feleségem és az apósa között.
A rám vetülő lila pillantást csak egy mosollyal és egy bólintással nyugtáztam, jelezvén Yennek, hogy számíthat rám, ha nehezen találja a közös hangot a vénségére egyre rigolyásabb mentorommal.
Fél szemmel figyelem csak a kibontakozó kártyapartit, de nem merülök el túlságosan a dologban, számítva arra, hogy hűteni kell a kedélyeket.
Vilkas túlféltő apaságát nem tudom nem észrevenni, de csak egy testvéri mosollyal próbálom megnyugtatni, miközben pár tizedmásodpercre találkozik a macskaíriszs tekintetünk Ciri beszámolójának utolsó szavai alatt.
Eskel beszámolóját a nekkerfészekről érdeklődve, bár csak fél füllel hallgatom, de Shani neve megüti a fülemet. Rég találkoztam már vele, bár a barátságunkat talán nem most lenne a legidőszerűbb felújítani. Főleg nem az ágy sorsát ismerve.
- Igen volt már szerencsém a hölgyhöz és nem vitatom el a gyógyítás terén szerzett érdemeit. - bólintok Eskel szavaira miközben öntök magamnak egy kupányi bort - Lambertet meg biztos nem fogja zavarni, hogy hiányolnia kell a társaságunkat. Elvégre ha én már visszavonulok a Páholy tagjainak szórakoztatásától, valakinek ki kell töltenie az általam hagyott űrt.
Biztos vagyok benne, hogy a Józan ész hangja nem fogja szó nélkül hagyni a kétértelmű kijelentésemet, de legyen meg az öröme, hogy legalább egy elképzelt helyzetben felén kerekedhet.
Még nem kívánom a véleményemet kifejezni az új kórsággal kapcsolatban, de aggasztó, hogy valami új pestis ütötte fel a fejét a Kontinensen.
Vesemir bár nem éppen a legnyugodtabban reagált a történtekre, de tőle telhetően igyekezett megőrízni a türelmét és nem kirobbantani egy olyan veszekedést, amitől órákig visszhangzott volna Kaer Morhen összes tornya.
Van ráció a szavaiban, mégis érzem, hogy otthona megszokottságát féltő öregemberérzései is belekeveredtek a mondandójába.
Azt hiszem Yen fogja tudni kezelni a helyzetet és nem lesz szükségem a kzbeszólásra.
Nagyon remélem, hogy ez így is marad.

**Ciri**

The Wolven

Storm

️️️️️️️️️️

Ciri érezte, hogy sosem fogja megérteni Wilkinát teljesen. Értette, amit mond, csakhogy a kérdése, és a szavai a legkevésbé erre irányultak. Mielőtt beléptek a kőfalak közé, még egy mondatot fűzött közbe, sóhajtva csupán.
– Attól még, hogy szereted, ne hagyd, hogy rád testálják. – Amint ez kiszaladt a száján, majd Wilkina kiejtette a bűvös szavakat, Cirilla szemében szikra pattant, aztán keserűség. A vajáka tényleg nem tudta értékelni saját magát. Képtelen volt önmagát a saját értékei miatt látni. Minden gondolatot, mely egy picit is önálló, felnőtt lénnyé tehette, agyonvert, vagy kizárt olyasmivel, ami másokhoz mérte. A rőthajú szörnyvadász másokhoz mérte magát, amitől kissé kellemetlenül érezte magát. Főleg mikor sietve elterelte a témát. Visszalépett tehát abba az önmagába, amely nagy szájjal mesélhette a szirénvadászatot. Amelyik vállat vont Eskel csipkelődésére. Éppen az, melyik érezte Vilkas rosszalló pillantását. Nem csak felfogták a receptorai, de meg is érintették. A baj ott kezdődött, hogy rosszul.
Leült Wi mellé, elregélte a szirénekről szóló történetet, de érlelte magában az élményeit. Vesemir bácsi szavaira viszont felkacagott.
– Valóban az. Lám a te figyelmed nem kerüli el semmi. – Ivott még egy kortyot, aztán feltartotta mindkét kezét. – Gyanta és fűrészpor a kesztyűre. Ha vízpart közelében harcolok, mindig ez az utolsó simítás. Sosem tudhatod, mikor kell valami csúszós dolgot megragadnod. Ettől a kettőtől pedig úgy tapad a kezedhez a szirén farka, mint mézhez a toll. Egy a baj vele, - Dőlt újra hátra, majd ivott a borból. – utána undorító kitakarítani a kesztyűt is, meg a kard markolatát is. – Ezzel elengedte a maga részéről a sztorizgatást, s endgedte Eskelnek, hogy meg borzongassa a kedélyeket ezzel a Cidarisi szirén dologgal. Bár jobban foglalkoztatta az a probléma, amelyet még ez előtt kapott el félig. A járványok problémát jelentenek. Sokat. Túl sokat az ő ízlésének. Egy olyan pedig, ami a nekkereket is megöli… Nem szeretett volna a közelébe kerülni. Viszont ezt is csak raktározta. Nem tudott elég gyorsan reagálni mindenre, ezért hagyta a témákat úszni egy kissé. Majd rájuk szakítja nemsokára. Másfelé fordultak a gondolatai.
– Ard Skellig Nilfgaard felőli oldalán, áll egy kis falu, melynek neve Blöty. – Kezdett mesélésbe. – Hivatalosan nem ez a neve, – Fyresdal talán a valódi, – de legalább 20 mérföldes távolságban nincs más település azon a partvonalon, szóval meg fogod találni. A halász háza után a lerombolt fogadó felé, van egy ház. Nem egy csicsa, sőt. Viszont ajtófélfába belevéstem egy farkast. A kulcsot hátul egy lyukas tönkbe rejtem. Ha valaki arra jár, nyugodtan bemehet. Nem sok, de egy kis labor, meg egy ágy azért már akad benne. Még folyamatban a lakhatóvá tétele. – Ezzel megemelte az italát, kiitta a maradékot, majd átvette az anyjától a pakliját. Felcsillant a szeme. Idejét látta kidobálni az eddig felhalmozott témákat. Először Wilkinához hajolt oda. – Visszatérve az előző gondolatodra. Lényeges. Nem csak a mondandód, hanem te magad is. – Ahogy ezt mondta, csak addig emelkedett a hangereje, míg a normál beszédhangot elérte. – Te vagy Wilkina, Kaer Morhen egyik vajákja. Pont. Ne hasonlítgasd magad máshoz, és ne abból akard meghatározni, hogy ki vagy, hogy körülötted, ki mit csinált. Se Lambert, sem Eskel, sem Vilkas, sem Geralt nem attól az, aki, hogy megpróbálja magát Vesemirhez hasonlítani, teszem azt. Jól nézne ki, ha a Farkas iskolát is aszerint akarnánk bemutatni, hogy miben marad el a többi iskolától. – Megveregette a lány vállát. – Ha érted, érted. Ha nem, akkor meg nagyon remélem, hogy hamarosan ráeszmélsz. – Ezzel felemelkedett az ülő helyzetből, aztán bontogatni kezdte a pakliját. – Te pedig Vilkas. Ne gondold, hogy nem veszem észre, hogy vizsgálgatsz engem, meg Yennefert. Viszont sértésnek veszem, a pillantások mögötti gondolatokat. Rokonok vagyunk Melitelére is. – Ahogy kidobta a második ballasztot az elméjéből, leült Lamberttel szemközt. – Mutatok neked valamit. – Előtúrta a legkedvesebb hármasát aztán a nagyobbszájú bácsikája kezébe nyomta. Csak azért, mert nem akarta Eskel figyelmét elvonni a partitól. A három lap a Farkas iskola három vajákját mintázta. Lambert, Vesemir, Eskel, balról jobbra haladva. Ezzel átfordult Vilkas felé. – Amint Oxenfurt felé vet a szél téged és, vagy Wilkinát, térjetek be az akadémiára és keressétek meg a Cidarisi Damien Pakliépítő Rezonőreit. Ők a Gwent társaság. – Fűzte közbe. – Cidarisi Damien Monnieur után nevezték el magukat, aki a Gwent egy úttörője. Könnyű megtalálni őket, mert az ajtójuk felett domborműves faragással ott van a CDPR felirat. – Kivette a pakliját és kevergetni kezdte. – Kökörcsinre hivatkozva menjetek be hozzájuk. Lógnak nekem és a bárdok gyöngyének egy szívességgel. A többit elmondják.
[/b]

**Vengerbergi Yennefer**

Farkasok & Yennefer

Partybusz

️️️️️️️

― Rám támadott. ― erősítettem meg Geraltot az ágy alatt lakozó rémség létezésében ― De ismersz. Megoldok mindent. Rivális mágusok ellen indítok hadjáratot és dzsinneket szelídítek, mert épp kedd volt. Nem a zöldszemű szörnyeteg fog elbánni velem. Legalább is nem ma.
Annál is inkább, mert Triss Merigoldnak kék szeme van.
Azt azért nem tudom megállni, hogy szigorúra szedett, szénnel megerősített megöldököm ne emelkedjen épp csak egy árnyalatnyival magasabbra, éves fejlődésem megállapítandó.
― Most épp kötözködsz, vagy kokettálsz? ― kérdem, annak ellenére, hogy sunyi mosolyából akárhogy nézem, egyértelmű ― Néha nekünk sem árt tiszta vizet önteni a pohárba.
Épp csak a másodperc töredékéig kéretem magam, mielőtt megfognám Geralt utánam matató kezét.
― Ami azt illeti, ha egy unikornis hátán vágtál volna gerincre bárkit, tényleg joggal lennék féltékeny. Vagy a levegőben. Még szerencse, hogy gyűlölöd mindkettőt, így ettől nem kell tartanom.
Tetszik, amit a fonott hajtincseink jelentenek. Büszkeséggel és boldogsággal tölt el. Arra a sok mindenre emlékeztet, amit közösen meg- és átéltünk. A némi áldozatra, amit én hoztam Geraltért, és amit Geralt hozott értem. Értünk. Rá kellett jönnöm az évek alatt, hogy némi áldozat valójában hihetetlenül sok.
Moderált, de őszinte mosolyt fakasztott az arcomon szívem legkedvesebb vajákjának vallomáa. Onnan tudhatta, hogy semmi mesterkélt nem volt benne, hogy a szám sarkában mosolyráncok gyűrődtek fel, melyre más esetben kifejezetten ügyelek. Bele sem kellett olvasnom gondolatai lineárjába, hogy kikerekítsem a képet.
― Most hiszek neked.
Elegáns mozdulattal libbenek a férfi mozdulata után. Úgy forrtunk össze az ölelésében, mint két rege lángja. Forró láng lobbant ibolya tekintetemben, melegen tartott minket, mint tél haván a farkasbunda. Meg sem éreztük a cidri förgeteg maró jégszilánkjait, ahogy néma csókot nyomtam azokra a mindig igazat szóló vajákajkakra, cégül pedig egy hosszú pillanatra a farkasmedál mellé fektettem a fejem. Titkon belehallgattam irreálisan lassú szívverésébe.
― Én is szeretlek, Geralt.
Tudom, tudom, nem is ezt mondta. De ezt jelentette.
Sejtettem, hogy a Vesemirrel való releváns társalgásom nem lesz épp rózsás, és mivel felelősséget vállalok a tetteimért, felkészültem rá, hogy meghallgatom. Nem is késlekedtem tovább, Geralt oldalán visszatértem Kaer Morhen legnagyobb, közös életterébe, ahol a vén vajákmester már várt rám. Karba tett kézzel.
Kész voltam rá, hogy közbevágás nélkül végighallgatom, igazad adok neki, majd egy őszinte varázslónői bocsánatkérés után elsimítom valahogy ezt az apró kis borsószemet a matrac alatt, ám a rangidős farkas szokatlan szavaira azért mégis csak felszökött a szemöldököm meglepetésemben.
― Hát miféle szörnyetegnek gondolsz engem, Vesemir mester? Hiszed, hogy úgy tettem, amit tettem, hogy mindvégig tudtam róla, és azzal a kizárólagos szándékkal hajítottam át az ágyat a balkonon, hogy borsot törjek az orrod alá? Hát ennyire félreismertél? Biztosíthatlak róla, hogy mit sem tudtam a szóban forgó bútor… hm… körülményeiről, végső nyughelyét pedig csupán impulzív megfontolásból választottam. Fogadd őszinte bocsánatkérésemet, a tavasz folyamán pedig gondoskodom róla, hogy ami elveszett, pótoltassék. Varázslónői becsületszavam adom.
Tudtam, hogy ennyivel nincs lezárva a mester részéről a rendbontásom ― szó szerint ― és azért sem hibáztattam, amiért öreg korára szentimentális lett. Ugyanakkor magam sem féltettem. Majd megtalálom a módját, hogy kiengeszteljem. Így vagy úgy. Sokkal tovább még ha lett volna értelme sem folytathattuk volna e körülményes eszmefuttatást, ugyanis a figyelmem teljes egészében elvonta Eskel erősen baljós anekdotája. Éles hirtelenséggel villant oda ibolya tekintetem, majd miután elnézést intettem Kaer Morhen legvénebb farkasának, diszkréten közelebb léptem, hogy egyetlen szóról se maradjak le. Sötét fellegek ültek az arcomon, de egyelőre egyetlen szót sem szóltam. Ami felettébb gyanús is lehetett, tekintve, hogy mindig mindenhez van valami kiegészítő információm. Legyen szó bármiről. Most is volt, mondjuk. Ki gondolta volna, hogy a szürke farkas így beletenyerel Kaer Morheni látogatásom valós okainak egyikébe? Szinte a halántékomon dörömböltek Vesemir gondolatai.
― Egy kis komolyságot ― vetettem egy rosszalló pillantást Lambertre, mielőtt érdemben feleltem volna ― Én is hallottam… Szóbeszédeket. Ha hihetünk nekik, agresszívabb és halálosabb, mint eddig bármi, amivel találkoztunk. Én a helyedben elfelejteném azt a fészket, és a jövőben olyan messzire elkerülném, amennyire csak lehet, és erre figyelmeztess másokat is. Semmi nem garantálja, hogy a vajákokra veszélytelen, ha egy egész nekker kolóniát le tudott tarolni. Ami azt illeti, bármit is hisztek rólam és az indítékaimról, ez a hír az egyik oda annak, hogy itt vagyok. De nem ma akartam erről beszélni. Ma még…. ― megcirógattam ibolyavizű tekintetemmel Ciri hátát, aki úgy tűnik, nagyon is otthon érzi magát; olyankor szokott ennyit csacsogni ― Ma még együnk, igyunk és kártyázzunk. Holnap ráérünk a rossz hírekkel foglalkozni.
Eszembe jutott a kikimór fészek és a barlang mélye. Ahogy ott ülünk mindketten, kitikkadtan, leharcoltan. Akkor hallottam először, hogy Eskel ingatlannal rendelkezik. Még mindig meghat az önzetlensége, akárhányszor eszembe jut a felajánlása. És ezek szerint nem csak rám vonatkozik, hanem mindenkire, aki annak a kérges szívének kedves. Ez megmosolyogtatott. Hát hogy rondítanék én ebbe bele a rossz hírekkel?
― Vagy úgy? Akkor már biztos, hogy jövő télen én sem jövök ― szórakoztam el a dolgot, mintha legalább is Eskel jelenlétén múlna, hogy itt töltöm az időm, avagy sem. ― Örülök neked. Őszintén.
Gyengéden megérintettem Eskel hátát, majd rögtön Lambertre pillanottam.
― És a te szerelmi életeddel mi újság?
A kérdés őszinte volt. Ámbár beismerem, diszkrétebben is feltehettem volna. Na de hol abban a móka?
Átfüleltem egy pillanatra ― nem volt nehéz, az egész légteret betöltötte ― a kialakuló kártyaparti asztalához.
― Ciri, ne legyél olyan szigorú Vilkasszal. Sokat megélt és még többet látott, a rólam hallottak és tapasztaltak alapján pedig minden joga megvan a véleményéhez. És a pillantásaihoz. Ettől még családtag. És biztos vagyok benne, hogy ha veszély fenyegetne, ennek megfelelően is cselekedne.
Végleg otthagytam a vajákfivérek körét, hogy csatlakozzak a hosszúasztalhoz. Közeper érdeklődéssel figyeltem az arra kiszórt kártyákat, rajtuk a metszetekkel.
― Egyszer láttam csak ehhez hasonlatosat, még Hengfors-nál. De annak megvolt már… Nem akarod tudni, hány éve is.

És újra itt vagyunk! Igyekeztem úgy megkomponálni a reagot, hogy mindenkinek jusso belőle egy kis szeletke. Mivel hogy Lambert írt a ahiányzásnaplóba, és ezügyben egyeztettem vele, a mostani kör 23.-áig fog tartani. Senki ne várjon rá, ő fog utolsónak írni bele. 24-én pedig megyünk tovább! o/ Jó játékot, kérdés-kérés esetén tudjátok, hol találtok!

The Wolven Storm || Szószám: 941 szó

**Wilkina**

F
a
r
k
a
s

F
a
l
k
a

Este van: kiki nyugalomban, de ezek nem mi vagyunk. Szinte most kelt életre az öreg vár, vagy csak az egérszürke hajú lány és a holló fürtökkel rendelkező varázslónő az oka? Figyelemmel kísérem a többiek játékát, apám pénz feldobását és szinte érzem Eskel gondolatát, hogy Lambert mit csináljon magával. Vagy ő mit tenne a legfiatalabb öccsével? Nem éppen jó dolog összezárva lenni három hónapra, főleg, hogy valakik mindig marakodnak valamin. Valahol pedig inkább megnyugtat, hiszen ha erre van eszük meg erejük, akkor másra is.
Egyáltalán nem nyugtat meg amit Eskel mond a fészekről, erre szinte feszültűl felfigyelek. Amit pedig a Holló is mond még jobban elkeserít így egy szám is lefelé hajló görbületet vesz. Megmarkolom a kupa fülét, másik kezemmel az erős hengert és szinte belevájom rövid, töredezett körmeim. Talán csak túl gondolom az egészet és ténylegesen csak érte őket valami, ahogy Lambert mondja, de hogy a varázslónő is felszólalt elszállt ez a fajta reményem. Vesemír mozdulatából pedig látok egyfajta aggodalmat. Még az ágy kihajításának ügye előtt megpattanok, hogy ne tegyek, mondjak semmit amit később megbánnék. Vagy amivel haraggal kellene elválnom egyesektől... ismét. Ezért is döntöttem a mosogatás mellett. Mielőtt viszont talpra álltam volna Ciri intézett hozzám pár szót.
-Legközelebb szólj, hogy hangos vagyok. Majd igyekszem nem ordibálni. - kiittam az utolsó kortyokat a korsóból, mielőtt elindultam a konyhába. Nem akartam mindet elmosni, csak ami biztosan az asztalra és a két nem mutagénnel rendelkező kezébe kerülhet. Bár Ciri gyomra valószínűleg hozzá edződött az itteni körülményekhez mégis, aggódom értük. Vesemír felszólítására felkapom fejem, ezzel nem figyelve egy késre amibe sikeresen bele is tenyerelek. Halkan felszisszenek és ösztönösen kapom fel kezem. Hogy a ménykű vágná meg még mosogatni sem tudok, hogy ne érjen konyhai baleset... egy rongyot szorítok megvágott tenyerembe, az üst fülét megfogva megmozgatom. Kevés annál nagyobb galád van, mint aki a pörköltet keveri és a bort képes vizezni. Ezt követően veszek kezembe egy korsót és helyezem Yennefer elé, majd ők töltenek amit akarnak. Mondjuk illene is valamit adnom, ha már elé adtam a korsót, így még egy körrel a konyhából leteszem az asztalra a rejtegetett boraimat, amiket a főzeteimnek tartogattam tavaszra. Szerencse, hogy ami rejtekhelyük húszon éve ott volt legalább a mai napig elfedte a többség elől. Nagy valószínűséggel kereshetek mást nekik... Cirihez fordulok egy kedves mosollyal, miközben egy vörösboros üveg nyakát kicsavarom és jelzek Yennefernek, hogy ilyet kér-e. Amíg a kezemben van a többieket is körbeérdeklődöm, tartanak e igényt a borra. Ha kértek töltök, utoljára az elhagyott korsómba, mit Eskel mellé telepítek, jelezve szándékom, hogy ott szeretnék helyet foglalni.
-Köszi, majd észben tartom. - azzal tovább is lépek a vezér farkashoz, jobban megszorítva a ruhát. Azt hiszem ezen az estén fog kihullani a maradék haja. Mondjuk ez még mindig jobb eshetőség, mint ha elvinné a szív roham. Először a macska lány, aztán az ágy és majd jövök én Skelligével...
-Azonnal, csak még befejezem. Nem szeretném ha a vendégeinket komolyabban megviselné az itt lét. - próbálok ragaszkodni a mosogatáshoz, mivel ha már belekezdtem be is fejezem. Ne közvetlen evés előtt kelljen ezt megcsinálni, akkor már mindenki nyűgösebb. Amint végeztem és lepakoltam az immár tiszta eszközöket csatlakozom az asztalhoz Eskel mellé, szembe Vilkas-szal, mivel a következő mondandómra biztosra veszem, hogy megzavarom, mi több megint kellemetlenül fogom magam érezni, de igaza van Björn-nek és Eskel-nek is. Nem menekülhetek állandóan a félelemtől, mi talán csak magamnak képzelek be. De ahogy a kikent szemekbe tekintek... szóra nyitnám ajkam, de elharapom mondandóm. Nem kell ide az én feszültség keltésem is. Gyáva vagy Wii... rothadt gyáva...
-Ha Eskel nem lesz itthon, így sem, akkor lehet Skelligén töltöm a telet a Medvékkel. Ha pedig mégis hazajön akkor Björnt hívom ide. - nesze neked békés Családi kör.

**Ríviai Geralt**

Yennefer,

a Farkasok

& Geralt

️️️️️️️️

Ha akarnám se tagadhatnám le, hogy a Yennel folytatott flörtölő csipkelődés mennyire szórakoztat és felfrissíti a szellemem.
Feledve, hogy kik és mik vagyunk, úgy viselkedünk mint két ember, akik csak a rend kedvéért tartják fent a nehezen kaphatóság látszatát.
- Te pedig ellátad a baját. A végén még félni fogok, hogy kiveszed a kezemből a kenyeret.- ül ki az arcomra egy pajkos mosoly - Az a nap soha nem fog eljönni.
Yen arcán látom, hogy szívesen folytatja a játékot, ha már hajlandóságot mutattam arra, hogy partnere legyek benne.
- Bókolok. - nézek a szemeibe, bár tudom, hogy szavak nélkül is tisztában van a válaszommal - Időnként nem fog ártani.
Yen keze a tenyerembe simul és ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy szent a béke közöttünk, akkor most tudnám, hogy nincs harag a szívében irányomba.
- Azokhoz csak a megfelelő személlyel jön meg a kedvem. - mondom miközben macskamódjára vágott szemeim alátámasztják a kijelentésemet - Bár meg kell mondjam egy kicsit csodálkozom, hogy nem osztottad meg még velem a terveidet a vendégekkel kapcsolatban. Túl jól ismerlek már ahhoz, hogy ne akard Triss és Istredd orra alá dörgölni, hogy lemaradtak a főnyereményről.
Yen mosolya, ölelése és csókja rég és ritkán tapasztalt nyugalmat és melegséget áraszt szét bennem.
Bármennyire is úgy gondolják az emberek és bármennyire is úgy véletem én is pár évtizede, de a varázslók és a vajákok élete sem szólhat csak a munkáról és a kötelességről. Minden személynek, szülessen akár embernek, tündének vagy vámpírnak szüksége van kapcsolatokra, akár barátságról, akár annál többről beszélünk.
A végzetemnek sokáig tartott, mire megtanította nekem ezt a leckét, de legalább olyan alaposan vésődött be, mint Vesemir instrukciói a kiképzésem folyamán.
Minden pillanatát kiélvezem annak a hangtalan csóknak, amit Yentől kapok és a viszonzással sem maradok adós, miközben szorosan ölelem magamhoz őt.
Talán Kökörcsin tudna rá megfelelő szót találni, de nekem túl szegényes a szókincsem ahhoz, hogy milyen jó érzéssel tölt el, ahogy Yen a mellkasomra hajtja a fejét, miközben a derekánál fogva ölelem magamhoz. Az orrom megtelik az orgona és egres jellegzetes illatkombinációjával, rengeteg emléket és érzést visszaidézve az emlékezetembe.
Néma csókot lehelek az arám homlokára, mielőtt újra csatlakoznánk a többiekhez.
Bár sokkal hevesebb szópárbajra számítottam, de Yen tudta, hogy mikor nem kell villogtatnia a méregfogait. Biztos vagyok benne, hogy Vesemir még fog kicsit zsörtölődni az ágy miatt, de úgy látom, hogy a probléma a résztvevők általános vérmérsékletét meghazudtolva a létező legbékésebb módon lett elsimítva.
Ciri beszámolóját hallgatva elismerő tekintettel adózok a lányomnak, amikor összetalálkoznak a szemeink, némán dícsérve a találékonyságát és a leleményességét.
Eskel beszámolójának csak akkor kezdek komolyabb jelentőséget tulajdonítani, amikor Yen előbb nem fűz semmi kiegészítő információt az elhangzottakhoz, majd kijelenti, hogy holnap ezügyben is szeretne tanácskozni.
Úgy tűnik, bármennyire nem szeretném, de kénytelen leszek foglalkozni a világ dolgaival és a politikai játszmákkal is. Még akkor is, ha egy életre elegem lett az egészből. A végén még tényleg eljutok odáig, hogy Meve királynőtől hivatalosan is bocsánatot kérjek a dezertálásom miatt...
Ciri bár talán kicsit túlságosan, de próbálja rávenni Wilkinát, hogy merjem önmaga lenni. Tény és való igaza van, de talán kicsit másképp kellene megközelíteni a dolgokat.
Wilkina kimegy a konyhába és pár frissen mosott korsóval tér vissza. Nem tudom nem észrevenni a kezét a rongyot és az a vasas illat, aminek gyenge nyoma kiszökik alóla, elárulja, hogy miért tekerte be a kézfejét.
- Ha befejezted a dolgot ülj le mellém. - mondom neki barátságosan, amikor elém teszi a saját kriglimet - Had kössem be rendesen a kezedet.
Míg a Wilkina odavan én gyorsan kerítek tiszta gyolcsot és egy kis alkoholt.
Ha odaül mellém, óvatosan lefejtem a kezéről a rögtönzött kötést és felitatom a sebből szivárgó vért.
- Emlékszel még, hogy megijesztetted a perjelet, amikor alkudnunk kellett a várra? - kérdezem kedvesen a Vörös Farkast, már-már majdnem olyan hangszínben, mint amikot Vesemir használt velünk fiatal farkas korunkban, amikor éppen nem lekorholt minket a sárga földig
Nem toldom meg semmivel a kérdést. Wilkina okos leány, rá fog jönni, hogy mire akarom rávezetni ezzel az egy kérdéssel.

**Vendég** · Vendég

Farkasvagyok & Vilkas

Lambert megint csak kifejezi magát, még akkor is, ha azzal meg is sért valakit. Valami reakciót ki akar belőlem facsarni, ahogy macska szemeit rám villantja.
- Halfarok és csöcsök, szerintem minden halász egy ilyen partiról álmodik. – jegyzem meg, miközben szépen komótosan helyet foglalok, és nagy lendülettel lecsapom a paklimat.
Eskel lapjait méregetem, közben ügyelve arra, hogy az arcvonalaim tükörsimák maradjanak. Nem éppen gyenge kezdés, ám még fontolgatom egy kémlap feláldozását, hiszen ha el akarom veszíteni ezt a kört, akkor jobb most feláldozni ama kártyát, hogy nyerjek is vele valamit. Az ujjam hozzáér a kártya széléhez, ám megáll, hiszen a fivérem többi szavát érdeklődve hallgatom. Yarpen Zigrin rút pofáját ábrázoló kártyának lerakását fontolgatom, ami egy már-már gyenge lapnak számít, amolyan tapogatózásnak tökéletesen megfelel, míg kiismerem a másik gondolatait. Nem szoktam a többi vajákkal játszani, azonban én ezzel helyzeti előnyben vagyok, mivel láttam a többiek partiját. Ha nem voltam hozzá eléggé berúgva az olcsó lőrétől, akkor megfigyeltem, miszerint főleg támogató, valamint ostrom lapokra épít barátom.
Nem is telik bele sok időbe, egyszer csak ötvennél is több pontot harácsol össze a sebhelyes férfi. Egy elismerő halk nyögést adok ki, amely teljesen egybefoglalja azt, miszerint feladom ezt a kört. Pontosan ezért nem szeretek fogadni. Vannak kik szerencsésen húzzák ki a kezdő lapokat is, inkább a következő körökre tartalékolom magam. Na, de milyen játék az, hol száraz torokkal, s épp elmével mérkőzünk meg? Elmegyek némi borét, majd öntök annak, kinek kell.
Ciri szavaira, kissé megemelkedik bal szemöldököm, meglepve merészségén. Szemhéjaimat lehunyom, s pimasz mosoly lesz úrrá arcomon. Yen védelmező szavaira nyitom csak ki borostyános íriszeimet.
- Ugyan, nem veszem én magamra. Ciri se gondolhatta komolyan szerintem, bár néha lehet egy morcos kukorixnak tűnhetek…remélem azért nem sértettelek meg, akaratlanul is bárkit. Csak néha te is elég nyers vagy, s kritikus Cirilla, na és azt senki sem veszi jó néven. – jegyzem meg egyszerre Yen-nek, valamint a fogadott lányának is elmondva véleményem. Nem akarok én hajba kapni, megértem mi a problémája a fiatalabb hölgynek, de a tiszteletet adjuk meg mind a ketten, ahogyan a varázslónő is mondta.
A paklimat méricskélem, s egyszer egy hajítógépet teszek le, majd egy újabb jön, amely a másikat támogatva dupla pontértéket kap.
- Egyébként meséltünk már a trollokról, kiknek trollkirályuk van? – talán egyszer elhangzott, azonban a két új jövevény, nem biztos hallotta. – Szóval Wilkinával elmentünk, s éppen akkor találkoztam vele a hosszú kihagyás után, hát nem elevenedtek fel az emlékek, főleg hogy alig pár órára rá egy vaják megbízást kaptunk. A lényeg az volt, hogy egy régi aludtas kastélyba beköltözött egy őrült, aki azokat a behemótokat irányította. Haragudott a szomszédos falusiakra, és bosszúra szomjazott. Szerencsére minden jó, ha jó a vége. A falu gyermekei megmenekültek, az őrültnek megkegyelmeztünk, a trollok meg…hát trollként éltek tovább, bár erőseb beszabályozva.
Hogyha Eskel valami időjárás kártyát lerakna, akkor a tiszta idő kártyát bevetem, de csak természetesen akkor, hogyha az a ostromgépeimet akadályozza.

**Vendég** · Vendég

Elismerően kezdett bólogatni, ahogy hallgatta Ciri megoldását a nyálka ellen.
-Ügyes kis ördögfióka! A kesztyűtakarítás meg a legkevesebb. Miközben az elhasznált olajat pótlod, egy kicsit rálötykölsz és .... ejj mit járatom a szám feleslegesen! Biztos tudod már. - fogta rövidre, mielőtt az unalom kiülne a lány arcára.
Hogy szörnyetegnek gondolná a varázslónőt, egy kicsit túlzás lenne így kijelenteni, de amíg őket valami módon vonzza a vajákok mutációnak köszönhető kisugárzása, ez fordított esetben nem mindig állja meg a helyét. Nem táplált ő semmi ellenszenvet irántuk, sőt Triss is kedves a szívének. Valamiféle nyugtalanító, kissé torokszorító érzés mégis ott lebegett a levegőben valamennyiszer egy légtérben tartózkodott velük, még ha ezt nyíltan nem is mutatta ki.
A nők alapból kiismerhetetlen lények, de Yennefer őstehetség abban, hogy a zavarodottság legmélyebb bugyraiba taszítsa az áldozatát. Vesemirt pedig sikerült elbizonytalanítania. Résnyire szűkült szemekkel méregette, de nem tudta eldönteni mire gondolt ezzel „mit sem tudtam a szóban forgó bútor… hm… körülményeiről”. Ő értett félre valamit az előbbi magyarázatban, vagy a varázslónő elfelejtett hihetően hazudni? Tollasnak tűnik-e az ő háta?
Még a legjobban képzett vajákok között is nagyon figyelni kellett annak, aki fellelhette az arcára egy pillanatra kiülő dühöt, ami csak ritka esetekben mutatta meg magát – persze Lambert közelében ez a „ritka” akár percenként is bekövetkezhet. Végighordozta tekintetét az asztalnál ülőkön és egy mélyet sóhajtva lehűtötte magát. Senki nem tudhatja mikor gyűlnek össze megint így vagy holnap milyen hírt akar közölni a hollóhajú ágykatapult és éppen ezért nem akart kedvhóhér lenni ezen a napon.
-Mikor kettesben leszünk majd visszatérünk erre. Most kóstoljuk meg a bort, amit Ciri hozott nekünk.
Közben észrevette, hogy Wilkina már tölteni kész, úgyhogy fogta a poharát és odanyújtotta a lány elé. A bekötött keze nem csak Geralt figyelmét keltette fel. Remélte neki több sikere lesz Wilkina köreikbe csábításában, így már meg sem említette a baleset látható nyomait. Nem halálos sérülés, de alibinek pont megfelel, hogy itt tartsa.
Yennefer szavai csak megerősítették, amit magában gondolt.
Veszélyes lehet ránk is. Természetes módszerekkel nem tud kialakulni egy olyan kór, amely képes az összes létező betegségre immunis lényeket is megfertőzni. Csak mágia lehet a hátterében, de varázslók miért foglalkoznának olyan pitiáner dolgokkal, mint a nekkerek irtása?
Elhessegette a gondolatait és nem tudta megállni, hogy a Lamberthez intézett kérdésen ne nevessen.
-A milye?
Leült ő is közben az asztalhoz és könyökével megtámaszkodott rajta. Több hónapot együtt töltöttek az erődben, eddig mégsem említette meg Vilkas a trollokat.

**Vendég** · Vendég

Farkasok

Fél füllel hallgattam Vesemir és a boszi összeszólalkozását. Azt hittem kicsit jobban lekorholja az öreg és helyreteszi, de tévedtem. Túlságosan is ellágyult az évek alatt. Hiába lett egyre zsémbesebb, már mégsem ugyanaz, aki vasmarokkal nevelgetett minket.
-Chh, kettesben mi? – fújtattam halkan és miután megforgattam a szemeim visszatért a teljes figyelmem a kártyapartira.
Vilkas kidobta a két ostromgépet én meg egy öntelt vigyort villantottam. Eleinte csak Eskelt akartam húzni, ezért sem raktam meg nagyobb összeget. Bánhatom, mert látni már valami potenciált a keserű farkasban. Bár amennyire ismerem Eskelt, neki is lapul még pár trükk a tarsolyában.
-Ami igaz az igaz. Nem viccnek szántam. – néztem mélyen és kihívóan az ibolyakék szemekbe - Semmi értelme aggódni egy betegség miatt. A parasztok közül naponta hallnak meg vagy százan csak Velenben valami nyavalya okán.
A meglepődés jól látható volt az arcomon ahogy a szemöldököm a magasba szökkent a kezembe nyomott kártyák láttán. Először végignéztem mindhármat majd csak a rólam készült kártyát kezdtem el jobban szemügyre venni. Nem is rossz! Mindenképpen meg kell ezt szereznem magamnak.
-Szívesen bezsebelném. Felmered tenni kölyök? – mutattam felé az engem ábrázoló lapot.
Direkt ezeket a szavakat használtam. Ha visszautasítja akkor azzal azt a benyomást kelti, hogy fél. Ezt pedig a mi Cirink, ha kiismertem valamennyire az itt töltött idő alatt, nem csak hogy nem bírná elviselni, hanem egyszerűen el is vesztené az eszét már a megvádolástól is. Persze az is lehet, hogy felnőtt azóta és rájön a cselemre. Úgyis kiderül.
-Milyen veszedelmek rejtőznek a konyhában? – nevettem ki Vöröskét amikor megláttam a ronggyal áttekert kezét, miközben töltött.
Érthetetlen számomra, hogy ez a lány, hogy tudta teljesíteni a kilenc ingát, mikor egy katicabogárban is képes pofára esni. Megcsóváltam a fejem mosolyogva aztán Yennefer hirtelen feltett, nem éppen diszkrét kérdéssel sokkolt. Mérgesen emeltem a tekintetemet rá aztán Vesemirre grimaszoltam.
-Köszöni jól van és üzeni, hogy semmi közöd hozzá! – morogtam, majd villámcsapásszerűen megvilágosodtam – Várjunk csak…lám, lám… milyen gyorsan változik az érdeklődésed tárgya. Csak nem meggondoltad magad Geraltot illetően? Nem hibáztatlak érte.
Be kell vallani, Yennefer szemrevaló teremtés és ez az egész fekete-fehér domina kinézet nem kicsit piszkálja fel az ellenkező nem fantáziáját. Azért én mégsem köttetnék hurkot a nyakamra ilyen nővel. Főleg miután hallottuk Geralttól a sztorikat kettejük kapcsolatáról. Ha pedig revansot akar venni a Farkason Merigold miatt, akkor rossz ajtón kopogtat mindaddig amíg ilyen bizalmasan tud kezelni bármit is.
Nem akartam felhozni Randgírt. Túlságosan tág kapukat nyitott volna meg a társaság körében a vérszívásra és azt sem tudom jelenleg hol van. Amint járható lesz az út el kellene néznem a megbeszélt városba, de az is lehet, hogy felesleges és már visszatért a szigetekre.
-Mikorra lesz kész a kaja? Mert ez így lófasz és esti fény.
Láthatóan tereltem a témát, hiába volt helytálló a kérdésem. Meghúztam az üveget és a tűzhely felé néztem, az ételnek már egyre erősebben érzik az illata. Lassan pedig enni kellene, ha nem akarjuk, hogy a két vendégünk pillanatok alatt lerészegedjen a sárga földig.

**Ciri**

The Wolven

Storm

️️️️️️️️️️

Amikor bedobta a Táncoló Csillagot a megfelelő vajákok fejébe, el is engedett minden felvetett témát a maga részéről. Pusztán úgy érezte, hogy páran kezdenek megfelejtkezni magukról, vagy róla, s ez bosszantotta Tér és Idő hölgyét. Amikor pedig Yennefer is mentegetni kezdte Vilkast, elkacagta magát.
– Nem azzal fejeztem be a mondandóm, hogy: „Rokonok vagyunk Melitelere is!” Én bízok itt mindenkiben, maradéktalanul. A jelenlévőkön túl ezt korlátozott számú élő élvezheti. Csak ezt szeretem, ha oda-vissza megvan. Ennyi mindössze. – Az előző megnyilvánulásaival provokálta a szörnyvadászokat. A figyelmükre volt éhes, mert kissé úgy érezte, kezd feleslegessé válni itt. – Vagyunk, akik vagyunk Vilkas. – Jegyezte meg, ahogy arra terelődött a szó, milyen is ő maga. Amíg Lambert a kártyákat vizsgálta, Cirilla jobbja átívelt az asztal felett és vigyorogva megszorongatta a keserű farkas közelebbi karját. Nem volt benne harag, pusztán kimondta, amit látott, meg ahogy ettől érezte magát. – Nekem nem veled van problémám, csak azzal, amit néha itt összeskurpuluskodsz. Tudom, hogy nekem is megvannak a magam skurpulusaim, amit meg te nem viselsz el. Majd igyekszem kigyomlálni őket. – Ezzel visszaegyenesedett, kortyolt a második kör borból, aztán Lambertre villant a tekintete. A nagybátyja ugyanis kihívást intézett felé. Mielőtt azonban ésszel átgondolhatta volna, már nyílt is a szája.
– Merem-e? Persze. De ettől még szerezz sajátot! Ez az én zseb-Lambertem. Meg úgy általában a hordozható Kaer Morhenem. – Valahol itt érte utol az ép ész, az impulzusokat. – Viszont játszhatunk nagyobb összegben cserébe. Csak akkor szólj a mátkádnak, hogy kezdjen tüstént új nadrágot varrni neked, mert ami most rajtad van, azt hamar el fogom nyerni. – Ahogy kevergetni kezdte a lapokat, Geralt felé fordult a tekintete, s egy pillanatra megakadt. Látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik. Az arcára furcsa grimaszok húzódtak. Mint aki méreget valamit, vagy fejben rajzol. Egy ponton még a nyelvét is kidugta oldalra, mint festő, aki belemerül a művébe.
Az riasztotta fel a gondolataiból, mikor Lambert az anyja felé tett megjegyzéseit meghallotta. Asztal alatt hajtott végre egy határozott, figyelmeztető bokán rúgást. Aztán körbenézett, főleg a kezeket mustrálva.
– Van-e önként jelentkező, aki olyanra vágná a hajam, mint ami Geraltnak is van? – Várta a választ egy fél másodpercig, aztán visszanézett a paklira és tovább kezdte keverni. Úgyis lesz vállalkozó szellem, de egyelőre fontosabb dolga is akadt. – Annyit árulj el nekem Lambert, hogy Cidarisi szabályokkal akarsz-e játszani, vagy a hagyományossal? – Reményei szerint a nagybátyja ismerte az utóbbi játékformát, mert az némiképp izgalmasabbá tette a játékot. A hagyományos, három soros gwenthez képest a Cidarisiban csak két sor volt, és mindenki szabadon pakolta a kettő közt a kártyáit. Pusztán akadtak olyan lapok, melyeknek ebben vagy abban a sorban működtek a képességei. Meg aztán jóval változatosabb vezérlapokat használt. Habár Cirilla paklija bővítés alatt állt, az inkább csak a gyűjtőszenvedély miatt, semmint a hasznosságuk okán. A törp paklija így is elég kocsmatölteléket küldött asztal alá. Viszont a szeme fénye minden kétséget kizárólag a szörny paklija volt. Kis szerencsével igen hamar képes volt kizsigerelni a másikat.

**Vendég** · Vendég

Eskel & A Falka @

Csend. Sokáig, nagyon sokáig maradtam csendben, pusztán a kártyáim halk hangját figyelve, amint egymáson súrlódnak. A játszma le tudta kötni a figyelmem felületes részét, ez pedig azt jelenti, hogy Vilkas határozottan fejlődik. Meg tud szorongatni, talán le is győz. A beszélgetés egyfajta zsongó alapzajjá vált körülöttem, aminek már csak a csengéséből tudtam, érdemes-e valamire odafigyeljek, avagy sem. Elvégre a családom, bárhonnan is nézem, ismerem már őket. Vesemirben van némi fojtott düh, de nem ellenem irányul. Lambert ahogy az esetek több mint túlnyomó részében most is csak a száját tépi, de valójában nem beszél semmiről. A legmagányosabb farkas közöttünk. Geralt meg jelenleg a legrózsaszínebb vagy legjobban idomított, ahogy csüng a hollón, de ez így is van rendjén. Ciri kezet foghatna Lamberttel, valójában ő sem szól semmit, csak beszél. Vilkas a szememet fürkészi, talán a következő kártyámat próbálja kitalálni belőle. Wilkina kezén felületes sérülés, úgy-ahogy átkötve, de a testvér már gondozásba vette. Yennefer... rejtély. Őt nem ismerem úgy, mint a többieket. Még. Idővel majd alakul.
A taktikám mr nem tudott túl sok újat tartogatni. Keveset se igazán. Egyszerű volt, de kiforrott. Északi lapok lévén tele volt ostromgépekkel, amiket most szépen kipakoltam, először egy 8-as értékűt majd a sok 6-ost, hogy ha van felperzselése csak az egy nagyot vigye el Vilkas. Végül pedig harci kürtöt raktam a soromra, megduplázva minden ostromgép erejét. Elég volt-e? Őszintén mondom, hogy nem tudom, már nem nagyon foglalkoztam a játszmával. Kemény koponyámban Yennefer szavai bolyongtak, mint régi tünde romok között a lidércek, miket senki nem kíván, de szabadulni tőlük nem olyan könnyű. "Én a helyedben elfelejteném azt a fészket, és a jövőben olyan messzire elkerülném, amennyire csak lehet, és erre figyelmeztess másokat is." Nyertem vagy vesztettem a kártyán, mit sem számított. Majd Vilkas megmondja, ha megkérdezzük tőle, esküszöm nem is figyeltem az utolsó pár lapra, mindössze gépies rutinnal és semmibe révedő, üveges tekintettel hajigáltam a lapokat az asztalra, ahogy ezer s ezer más alkalommal is már. A party után biccentettem a komor testvérnek és felálltam, hogy kissé megmozgassam magamat, derekam halkan reccsent egyet. Hiába, én se vagyok mai csikasz, nincs messze a kor, amikor már Vesemirhez hasonlóan jól fog esni a kandalló melege és pléd is elfér, ha senki nem látja. Öreg vagy már, Szürke Farkas. Öreg, olykor szentimentális, olykor már lazulnak a fogaid is. Mégis nagy szó. Öreg vagy. Nem tettél volna rá 5 kopott bruggei rézdukátot annak idején, a füvek próbája után a saját hányásodban vergődve, hogy leszel valaha öreg. Akkor se adtad volna magasabbra az odszot, mikor életed első szerződésének végén megláttad megjelenni a semmiből a lidércet. Mégis itt vagy, veterán kardforgató és öreg, tapasztalt vajákmester. Mi és mikor teljesíti be a sorsodat öreg harcos? Az istenek talán bölcsek, de szerencsére annyira végképp nem agyalágyultak, hogy előre tudhasd.
Oda sem figyelve értelmetlen, öreg, kopott hegyvidéki gyermekdalt fütyülve sétáltam át az étkezőn a hordók felé. Ostoba kis nóta volt, az egyetlen ami a valaha volt életemhez köt. Még a fogadalom és a próbák előtt. Nekem ennyi maradt. Talán ez is jobb is így. Könnyedén toltam félre a jobb szeszeket, nem vágytam semmi ilyesmire. Némi kutakodás árán megtaláltam a sötétre pácolt diófa gönci hordót. Nem könnyen ürült ki a tartalma, igen ritkán járt rá bárki is. Most eresztettem belőle egy kupára valót. Valahogy melegem volt, szomjaztam és... valami más is megülte a lelkemet. Mohón, egy lélegzettel ittam ki a kupámat, pofám két oldaláról vöröses patakocskákban folyt a mellemre az ital. Mikor a kupa kiürült letéptem vastépte ajkaimról, hátravetettem a fejemet és hirtelen olyasmit csináltam, amit utoljára úgy talán tíz esztendeje. Mélyen, gyomorból, rekedtesen kacagni kezdtem. Rekedtes hangom, szesz marta hangszálaim és torzzá tépett ajkaim tettek róla, hogy az én nevetésem senki számára ne legyen kellemes, ha hallgatnia kell. Nem meglepő módon kérdő tekintetek garmada fordult felém, jómagam viszont Yennefer felé fordultam, lassan visszanyelve a tompán dongó nevetést.
- Csak belegondolva... humoros amit mondtál - feleltem. Felsóhajtva megpaskoltam a hordócskát. - A legrosszabb borunk. Igazi, borzalmas vinkó. Kaedwenben alig terem meg bármiféle szőlő, ha mégis, annak a minősége borzalmas lesz, még csemegének is, hát bornak se különb. Persze a parasztok csak megpróbálják, nem törődve az istenek rendelésével, hogy túl hideg vidék ez hozzá. Csak azért is. Ez az eredménye. Kaedweni Leányka. Savanyú mint a hervadó örömlány csókja, az utóíze keserű, talán az élet se keserűbb nála. Zavaros fex az egész - löttyentettem ki az utolsó kortyot a padlóra, az ital leginkább halványszürkének tűnt és szennyezettnek. - De a parasztok mégis, minden éven megpróbálják, amíg egyszer végleg ki nem fagynak a tőkék.
Sokat tanít az életükről. Arról a makacsságról, amivel szembe mennek minden nehézséggel.
Hátamat a hordóknak vetve karba font kezekkel magyarázni kezdtem Yennefernek de talán mindenki másnak is.
- Remek tanács az egykori fészek elkerülése, de nem fogják megfogadni - mutattam rá a tényekre. - Ha meg tudják, hogy a kis dögök kipusztultak már csak azért is lemerészkednek, hogy körbe nézzenek maradt-e bármi érték, akár csak pár garas. Hiszen gyermekeik vannak és szűkös pénzük. Használatba veszik az erdő azon részét is, immár nem aggódva a nekkerektől. Én intsem óva őket? Yennefer, te is tudod, ez felhívás lenne keringőre. Itt vagy a hatalom szavával tud valaki fellépni, vagy fel se lépjen. Kérd Geraltot. A helyi uralkodó a lányával tartozik neki. Vagy Triss Merigoldot, emlékeim szerint ugyanezen király tanácsadója. Én csupán a magam dolgát tudom megtenni, mint vaják. Felégetni a barlangot. Még mindig sokkal kisebb kockázatot vállalok, mint bárki más egy máguson kívül, azokat meg tudjuk, mennyire érdekelné a dolog, amíg nem személyükben érintettek. Hát legalábbis a legtöbb - vontam vállat. - Yennefer, nem Lambert jelenti az etalont a vajákmesterségben. Ő csak egy vaják a sok közül. Sem a gondolkodásmódja, sem az életelvei nem általánosak. Sem Geraltté. Sem az enyémek. Még Vesemiré sem. Mind mások vagyunk. Amit én látok, hogy ha Temeria délkeleti részén kitör a járvány az az élénk kereskedelem miatt lényegében percek alatt terjed át Cidarisra. A világ egyik legaktívabb kereskedő államára. Nilfgaardtól Redaniáig, Temeriától Dol Blathannáig szállítják az áruikat. Magyarázzam..?
Fejcsóválva sétáltam a legközelebbi ablakhoz, hogy kitárva valami kis friss, hideg levegőhöz jussak, ami segít leküzdeni a verejtékezés hevét. Egy pillanatra megtámaszkodtam a párkányon, fejem előre bukott a mellemre, ahogy lassan megformáltam a szavakat.
- Geralt testvér erkölcsi elvei nekem bonyolultak. Lambertté pedig kimerül a ki és mit fizet kérdésében, ez nekem nem elég - mormoltam. - Bármi is történik, én mindig az életet választom. Nagyon, nagyon régóta. Mindenkinek kell valami erkölcsi iránytű az életben. Az enyém ez maradt. Mindig az életet. Ezért sem tudom megfogadni a tanácsodat Yennefer. Túl sok regrutát láttam már bezupálni a halál örök seregébe, hogy ne zavarjon az ilyesmi. Mert nagyobb had a sír hada...
Merengő tekintettel bámultam egy pillanatra, aztán megfordultam. A kénsárga tekintetem most megfagyni látszott, ahogy fejből, könnyedén, de szellemileg jelen se léve recitáltam a sorokat. Hiába van kihatása, ha a vaják sokat olvas, mert nincs jobb dolga.
- Nagyobb had a sír hada, mint a tiétek,
akik ma a földön, a tengeren éltek!
Az törte - mi törtük az ősi ugart ott,
ahol kasza villan, ahol ti arattok,
és mind ami vég, ami kezdet a multban,
forrásra találva a napra kibuggyan,
s a régi szívek dühe, vágya szünetlen
lüktetve viharzik a földi erekben,
és ami szabályt, igazat, kitaláltunk,
irányt ma is az mutat, a mi világunk,
s ha vers, szobor és zene vívja csatáját,
a miénk ragyogva kiküzdi a pálmát,
most is csalogatnak az emberi célok -
Térdre, ha népüket öntik a sírok!
Rebbenő tekintetem csak a végén, az utolsó taktus után kelt újra életre s meredt a falkára. Torz vigyorra húzódott a képem és megráztam a fejemet.
- Azt hiszem kevesebb időt fogok tölteni Kökörcsin társaságában, ha ide eszi a rosseb - közöltem valamiféle szomorkás vidámsággal. - Mindenesetre ha verseket idézek, akkor most van itt az ideje, hogy felfüggesszem a vedelést amíg nem kerül valami főtt étel a gyomromba. Kint leszek, ha elkészül a hús, valaki vágjon hozzám egy vödröt vagy valami...
Tempós lépteim szinte már menekülésnek is beillettek, ahogy távoztam. Odakint egy fatönkre szökkentem fel, leguggoltam rajta és a távolba meredtem. A hold sápadt fényében keringő vén villásfarkú nőstényt követte a szemem. Régi bútordarab volt. Okos, tapasztalt szörny, csak éjjel vadászott, amikor nem nagyon mozogtunk a hegyekben. És persze az általunk is áhított magány egyik záloga. Aki meglátta hajlamos volt inkább visszafordulni. Pedig egész eszes dög amúgy, nem megy emberre, csak a biztonságos prédát viszi. Bár emlékeznék még ki nevezte el Visítő Bertának. Mindenesetre rajta maradt. Berta röptét követték a szemeim, felhevült bőröm kiélvezte a jeges szelet.

*a vers valós írója Conrad Ferdinand Meyer

P.S.:Ide a jegyzet Mood: Isara

**Ajánlott tartalom**

» Készen vagyok!
» Őrült doki és a farkaslány esete • Cicero & Nymeria
» Nemes Farkas
» A farkas kölyök
» Segítség, bajban vagyok! - Wilkina & Geolazian