Shadows

Cirilla & Aeros & Heros

A kora reggeli órákat a gyakorlatozásra szánom, mert nem hagyhatom magam ellustulni, harcra készen kell álljak akárcsak egy feszes íj. Sosem tudhatom, mikor van szükség arra hogy cseréljünk vagy éppen kiiktassunk egy-két kelletlen alakot. Cirilla császárné bizonyára elborzadna ha tudná, mennyi vér tapad a kezeimhez. Engem már nem zavar, rég elvesztettem ezt a képességet hogy érdekeljen. A császárnénak biztonságban kell lennie, és ez mindennél fontosabb számomra. Tudom hogy Aeros és Atos is így gondolja. Sok mindenben nem értünk egyet de a legtöbb dologban azért jó az összhang közöttünk.
Atos szerint nem kellene harcra tanítani Cirillát, mert ha kiderül csúnyán megüthetjük a bokánkat. Anélkül is ami azt illeti, a mi életünk nem létezik és állandó veszélyben élünk az árnyékban. Mégis képesnek kell lennünk mosolyogni.
A reggeli edzés végeztével a szobámba megyek hogy felfrissüljek, és a félig meddig hivatalos fekete ruházatomat vegyem fel. A kissé lezser bőr páncél alatt tőrök lapulnak, és mérgezett élő dobókések. Sosem vagyok fegyvertelen és sosem jó ötlet kikezdeni egyikünkel sem. Számos titkos járatot ismerek, és így most is kerülő úton surranok hogy a császérné lakosztályába léphessek. Az ajtó előtt éppen Atos strázsál, és bár nem helyesli amit teszünk, nem is akadályoz benne.
- Őfelsége - jelentem be magam ahogy belépek a kisajtón. Reményeim szerint már vár rám, hiszen megbeszéltük, ahogyan azt is hogy később Aeros is csatlakozik hozzánk. Megígértük őfelségének hogy mutatunk pár önvédelmi fogást és szándékomban is áll betartani. A jóváhagyását megvárva lépek beljebb, könnyed mosoly surran az arcomra.
- Hogy érzed magad Felség? - kérdezem ahogy lágyan meghajolok előtte. Az úrnő ma is friss és csodaszép.

Eldorado | ^^  | •

Bodyguards

& The girl ️

A szeretet és a félelem ritkán jár együtt

Hajnalodik, kiugrom az ágyból s a virágaim már várnak rám. A nap első sugarai már arcomat csókolják, Hanga áll az ablak mellett, hamiskás mosolyával tartja a függöny szélét csiptetve pont úgy, hogy elérjen engem a feltörekvő nap akarata. Sóhajtva fordulok a másik oldalamra, párnával takarni el arcomat s fordítani hátat a napnak. Mit nem ád Melitele, babám tekint rám üveges, zöld szemekkel.
Hasztalan hétalvó.
Csak nyöszörgök szavaira, s egészen addig passzív ellenállást mutatok, mígnem eszembe jut a mai nap menete. Erőnek erejével szakítom ki magam az ágy fogságából, s kókadt kócos fürtökkel ücsörögve a szélén, nagyot nyújtózva.
- Szép jó reggelt felség,  ideje felkelni! Milyen reggelit óhajt ma?
- Jól van, jól van, fent vagyok már. Jó reggelt. Mondjuk… tojásban sült kenyeret. Igen, az jó lesz, azt kérek szépen.
Most, hogy ezen így elgondolkodtam érzem is az éhség enyhe jeleit. De még mielőtt ez megtörténhetne, ideje felöltözni. A lányok beözönlenek a szobámba, egymás után, hangosan, de már egész megszerettem ezt a zajt. Hoznák is a meseszép csipkés csodát, de én csak a fejem rázom.
- Most valami kényelmeset szeretnék, amiben lehet mozogni..
A lányok összenéztek, de végül Róza ásta be magát a szekrényem mélyébe.
Hát feladod leány mivoltod?
Dehogyis! Ne légy buta. Csak ma van a napja, hogy… tudod. Azt nem lehet szoknyában csinálni. Az szörnyen illetlen és messzemenően zavarbaejtő. Nem lehet ám ilyet csinálni. Tudod jól, hogy a virágokon kívül csak a felséges császár láthatja a bőröm.
Nem mintha érdekelné…
TE! Melitele haragja fésüljön meg téged, úú, de alattomos! Úgy-úgy, menj is odébb. Egy ideig nem beszélünk ám! Párnácska zuttyan a babám fejére. Úgy ni, maradj is ott!
- Ehhez mit szól felség?
Felpillantok a kérdezőre s egészen kedvemet lelem a talált ruhában. Hasonlít a felséges császár által viseltekhez, rögvest rá is bólintok. Fekete nadrág s hozzá tartozó blúz és szűken szabott kabátka. Magas szárú csizmát társítanak hozzá s fürtjeimet egy fonatba rendezik. Már-már felnőttes megjelenést kölcsönöz vézna testemnek. A reggelit kényelmesen költöm el, Stella asszony most éppen Liddertal ügyeit intézi, így megint egyedül vagyok a magas falak között. Még mindig rideg és ijesztő nélküle ez a hely, de kaptam őröket, kik rám vigyáznak.
Megfigyelnek…
Ne mondd ezt… tudom, valahol mélyen tudom, hogy csak arra várnak, mikor lepleződöm le s mikor jön a parancs, hulljon a hazug. Tudom… de Stella asszony….! Stella asszony.. az angyali teremtés ki melegséget és fényt hoz e rideg falak közé. Csak még egy kicsit, még tovább! Hadd maradjak mellette… Csak addig, hogy a halál elviselhetetlen fájdalma ne múlja felül a vele töltött időket.  Ajh… valahogy…valamit tennem kell, hogy vele lehessek. Valamit… és épp ezért is kértem azt tőlük, amit.
- Visszamegyek a szobámba.
Reggeli befejeztével mondom ezt a virágoknak, s szabad foglalkozást biztosítva nekik érem el, hogy ne csüngjenek a nyakamon egy ideig. Kissé… ideges vagyok, bevallom hát. Még sosem csináltam ilyesmit és bizonyosan szörnyen béna leszek így elsőre.. de hát… valahol el kell kezdeni. Fel s alá járkálok a szobámban, kezeimet tördelve. Izgulok.
Aztán ne gyere ide sírni!
Hümpf! Nem is fogok! Lehet ma a lédában fogsz aludni, ha ilyen szemtelen vagy. És ami azt illeti… óh. Hirtelen hallgatok el, nyikorog valami, s mire megperdülök tengelyem körül, testőröm félszeg mosolyával találom szembe magam.  Enyhe pukedli, feszengő mosoly.
- Heros, már vártalak. Mit gondolsz, ez így megfelelő lesz?
Kérdem őt, mint szakembert s fordulok egyet előtte. Remélem alkalmas lesz a gyakorlásra, mert az igazat megvallva nincsenek ilyen területre való ruháim. Varratni meg elég nehézkes, hiszen minden ruhám Stella utasítása alapján készül, így őt megkerülni ezzel közel lehetetlen.
- Bevallom, egy kicsit izgulok…. hol fogunk gyakorolni?