Itt olvasható mindenki számára a Kontinens eseményeit befolyásoló szálak összefoglalója.
● Out of time: Yennefer és Geralt magához tér valahol Temeriában, nyomoznak a Tó Úrnőjét követő események után. A tehetséges Corinne Tilly oneiromanta segítségével visszaszerzik megkopott emlékeiket, továbbá tudomást szereznek egy, a Kontinenst elpusztító erejű katasztrófáról.
● Deárme, elaine: Ciri és Braenn újra találkozik a Végzet Kardja óta először, Braenn megtudja, hogy Geralt él.
● Virágnyelven szólva: Francesca Findabair hírét veszi, hogy a Háború Lovasasszonya Kaedwen felé lovagol, és mivel halottnak hiszi a kolleganőjét, feltartóztatja útjában. Mivel a hír igaznak bizonyul, és valóban Vengerbergi Yennefer áll előtte, meghívja magához egy hosszú és velős beszélgetésre. Yennefer még nem tudja, hogy Francesca bizalmasan kezeli-e a visszatértét, avagy rögvest értesíti-e Filippa Eilhart-ot. Beszélgetésükből kiderül, hogy a Kontinenst a Farkasförgeteg pusztítása fenyegetheti.
● Egy házban az ellenséggel: Valdemar meghívja magához Yennefert, hogy Ciri és Geralt sorsáról tárgyalhasson vele. Yennefer tudomást szerez róla, hogy idő- és térközi utazásai egyikén potenciálisan Ciri magával hozott egy nem evilági pandemikus fertőzést, mely az egész Kontinens lakosságát megtizedelheti.
Temeria
● Troubadour! Sing of our valor!: Foltest visszautasíthatatlan ajánlatot tesz Kökörcsinnek, melynek értelmében kémkednie kell Redaniában.
● Temeria, f*ck yeah!: Meve, Lyria és Rívia királynője meglátogatja távoli kuzinját Temeriában, hogy átbeszélhessék, ami a Cintrai Béke óta történt velük.
Lyria és Rívia
● Alakoskodás: Karméle la Valette felszámolja a háború után megerősödött lyriai alvilágot.
● Aprócska szolgálat: Esthyllo, az eltévedt hős pixie hírét veszi, hogy merényletet terveznek Lyria és Rívia királynője ellen, ez pedig arra sarkallja, hogy beleszóljon az események folyásába, megakadályozva egy újabb tragédiát.
● Háborúzzanak mások...: Őfelsége Meve titkos audienciát kér semleges területen Dol Blathanna hercegnőjétől, Francesca Findabair-tól, hogy közös nevezőre jussanak az ősi fajok és az emberek közti békétlenkedés ügyében.
Nilfgaard
● Hercegnői etikett: Stella Congreve, Liddertal grófnője Emhyr var Emreis, nilfgaardi császár parancsára szárnyai alá veszi Cürilla hercegnő nevelését és gondviselését. A grófnő anyai érzéseket kezd el táplálni az árva leány iránt.
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mostanság a tolvajok nem járnak a nyakamra ilyen-olyan gyógyszerért vagy robbanó lötyiért. Mondjuk... vicces volt kifüstölni a gyakorlótermet. A patkányprobléma is megoldódott az más kérdéskör, hogy egy darabik mindenki terepen gyakorolt. Eryl büntetésből futtatott minket, még szerencse, hogy nem strici. Így inkább hagyom leülepedni a kedélyeket Sodden-be irányítottam magam néhány gyógynövény beszedéséhez. Fecskefűből és a különböző lázcsillapítókból sosem elég. Miközben pedig az állatok kitaposott ösvényét járom fel alá kapkodom fejem, mivel nem látom amit látnom kellene vagy látni akarok. - A róka vigye el, nem hiszem el, hogy pont most lesz baja mindenkinek, és egy növény sem most akar virágozni. Vagy már megint megelőzött valaki. - sóhajtok szomorúan, majd tovább sétálva fürkészem a talajt és a növényeimet keresem. Ekkor hallok meg egy erőteljes morgást. Oda pillantva egy farkas fakószín szemeivel talalom szemben magam. Lesütöm szemem és hátrálok nagyon lassan, míg hátam egy fához nem ér. A farkas kimért léptekkel közeledett felém, majd elrugaszkodva egy magasabb ágba csimpaszkodva nézek le rá. -Már csak te hianyoztál... - fújok mérgesen. Miközben testsúlyom helyezgetem körbe kemlelek, hova tudnék átugrani nyaktörés nélkül. Felmérve a távolságot átugrom egy másik fa erős ágára majd onnan nézek a duzzogó ordasra. -Nem, ma nem lesz rókapörkölt vacsorára... - fujtatok dühösen majd ugrálok tovább, hogy lerázhassam a bundást. Ennek ellenére viszont lelkes egy mancsos. Viszont figyelmetlen vagyok és egy hurok csapdába szorul a bokám és leesem, de a kötél megtart. A farkas pofája pedig arcom előtt kaffan. Felhúzom magam és igyekszem kibogozni a lábam, ugyanis úgy hallom, valaki eléggé közelít...
Eléggé frusztráló, hogy ilyen közel vagyok Nilfgaard-hoz, legszívesebben átvágtatnék Kovir-ba, de ha már itt vagyok... Egy kis sétát akartam tenni az erdőben, Ámort ott hagyva a szélén, hátha nem esz meg semmi olyat, amit nem kéne. Vigyázni is tud magára, őt meg nem eszi semmilyen farkas. Képes lenne itt hagyni engem, hogy gyalogoljak el a legközelebbi városig. Szerencséje, hogy szeretem más különben már kolbász csináltam volna belőle, amilyen hülye. Csendesen sétálok, az egyetlen zaj, amit kiadhatok az a páncélom zöreje. Szinte random fordulok fától fáig, nem figyelve merre megyek egyáltalán, hátha eltévedek, mint a fene és megesznek a medvék. Vagy én eszem meg őket és a bundájukból szép kis summát csinálok. Ha medvékkel nem is, de farkasokkal találkozom. Pontosabban csak hallom az egyiket és nem valami boldog. Kíváncsi ember vagyok és valószínűleg ez is lesz a vesztem. Így hát a zaj forrás felé tartok és meglapulva a bozótból lesek ki. Megpillantva a lányt a farkassal már tudtam, mit kell tennem. Az egyik tőrömet a farkas lába elé hajítom, hogy felfogja itt vagyok és én leszek most a vadász. Kilépve a sövényesből, fekete páncélom takarásában előhúzom lándzsaszerű fegyverem, de élét nem felé tartom. Nem akarom megölni a farkast, nincs belőle hasznom. Csak elüldözni akarom, hogy a lányt megmentsem. Láthatólag a farkas nem örül nekem én meg neki. Fegyverem nyelével tartom távol magamtól és csak megbököm egyenlőre, hogy feladja és elsétáljon. Aha...A nagy Lófaszt! Hülye vagy Axel, de ezt mindig is tudtuk! Csak felhergeltem a farkast, aki a lábamba harapott. Ez volt az a pont, mikor oldalba rúgtam szerencsétlent, majd egy jókorát a hátára is ütöttem. A farkas rémülten és vinnyogva elszaladt. Halk sóhajjal néztem utána ügyet sem vetve a lábamról. A lányra tekintek, aki a fáról lóg. - Jól vagy? Megsérültél? - kérdezem, majd ha engedi alátámasztást nyújtva neki megtartom és elvágom a kötelet, nehogy leessen és megüsse magát.
Hogy az a nem napos időben vilagot látott anyukád nem tanította meg, hogy na aggas mindenhova kötél csapdákat? Kezd elegem lenni a Scoia'tael hülyeségeiből. Ennek hála lógom es igyekszem felhúzni magam, hogy a farkas csattanó állkapcsa ne érhessen el engem. Fentebb húzva magam veszem észre, hogy késem kiesett a helyéről és a földön van. -Remek... még valami? - fújok mérgesen majd leülve az ágra körmeimmel igyekszem kibogozni a lábamra húzódott csomót. Kezdem érezni, hogy elszorította az ereimet. Ekkor hallom meg a penge jellegzetes süvítő hangját, amint az a levegőt ketté szeli, majd beláll a földbe. Letekintve látom ahogy a fekete páncélba bújt idegen, aki fegyvere nyelével tartja távol magától a bundást. Nem jó ha csak így... befejezni se tudom a gondolatot, mikor a farkas nekiront megmarva a lábát. A fenébe... sziszegem magam elé. A kisebb viaskodás utan a farkas fülét farkat behúzva rohan el, majd felemás szemeimmel az ő vörösnek tűnő szemeibe tekintek. -Mondhatni igen. Köszönöm, hogy elűzted! - mosolygom rá barátságosan, majd a magam alatti csont pengére mutatok. -Ne haragudj, azt ott feldobnád nekem? - ha megteszi, hagyom, hogy a fába álljon, majd levágom a labamról a kötelet. Ha ez megvan - vagy nem dobta fel a pengét- óvatosan hanyadt dőlök, hogy újra bokammal felfelé lógjak és tekintsek a megmentőmre.
Jegyzet: Bocsánat a csúszásért
Zene:
I need a hero to save me now I need a hero (save me now) I need a hero to save my life A hero'll save me (just in time)
Az erdőt járva emlékek törnek fel. Amikor még katona voltam, szófogadó, csendes, nem kérdező, találkoztam egy pappal. Igen érdekes szerzet volt. Kicsit rám is szállt. Mindig megtalált bármit is csináltam és mesélni kezdett. A vallásról, a természetről, az elméleteiről, a növényekről. Mindenről, ami csak az eszébe jutott. Bevallom nem tudtam hova tenni, de nem kergettem el. Sok mindent tanultam, ismertem meg tőle, amiért hálás vagyok. Sokszor jött jól például a növényekről megosztott tudása. Innen tudtam egy egyszerű, gyógynövényekből összekevert kis masszát, ami elég a sebeimre, míg egy városba be nem érek. Ahogy a farkassal szemezek eszembe jutnak a szavak. "A vadállat sem teljesen vad. Miért vadászik az anya farkas, ha nem azért, hogy kölykeit etetve életben tartsa őket? Miért tőrödnek nagy gondsággal a gyermekekkel, ha nem azért, hogy utódjaik erősek legyenek és túléljék a vadont? Se nem hülyék, se nem vadak az állatok. Mind gondoskodik gyermekeiről és oltalmazza őket." Ez vezetett arra, hogy ne öljem meg a farkast. Nem tudhatom van e kölyke, akit csak eteti akar. Ha meg igen és én megölöm, megölöm a kicsiket is. Ezt pedig nem szeretném. Mindenkinek jár az esély az életre. Hadonászva a lándzsával próbálom elijeszteni, de valljuk be ez nem igen sikerül. De egy csoda folytán csak elfut én meg foglalkozhatok a lánnyal. Kérésének eleget teszek és feldobom neki a tört. Nézem ahogy hagyat dől és felém néz. - Mennünk kéne, nehogy többen jöjjenek vissza. - mondom neki és kitárom karomat, hogy rám ugorva letudjon jönni gyorsan. - A lovam az erdő szélén legel, ha gondolod el is tudlak vinni. - ajánlom fel neki. - A lábadat is megnézhetjük ott nem e lett valami baja. Nem értek túl sokat a sebekhez, de ha kell és szeretné elvihetem az egyik városba ahol összetudja magát szedni. Persze nem erőltetem rá a dolgokat, ha nem akar velem jönni legyen. Az ő döntése, az ő dolga.
Szimpatizálok a másikkal, hogy nem kívánja megölni az alacsony rangú, vagy kivetett állatot. Kevés ember hagyja meg az életét, de örülök, hogy ő így döntött. Emlékeztet egy másik feketébe öltözött idegenre... Ahogy a tőr a fába áll, egy könnyed mozdulattal szabadítom ki magam, majd huppanok le elé. -Köszönöm! Ne aggódj. Ő egy kivetett. Túl sovány, hogy falkában legyen. - ettől függetlenűl bólintok, hogy induljunk. Nincs ínyemre összefutni a mókus bandával akik erre hagyták el a csapdáikat. Ajánlatára elmosolyodom. -Menjünk a lovadhoz, ott meg tudom nézni a harapást. - felelem majd fejemhez csapom a tenyerem. -Ne haragudj, az illemem nagy valószínűséggel elvitte a farkas. - mutatok magam mögé amerre a bundás rohant, majd egy halkat kuncogok. Kinyújtom felé kezem. -Airmid a nevem és medika a foglalkozásom. - kezdek bele a bemutatkozásba, majd ha ő is megteszi várom hogy útba igazítson a legelésző patás felé.
Jegyzet: Bocsánat a csúszásért
Zene:
I need a hero to save me now I need a hero (save me now) I need a hero to save my life A hero'll save me (just in time)
Nincs hasznom a farkas halálából. Sem a bundáját el nem adnám, sem az élvezet nem lenne meg. Így hát addig játszom vele, míg meg nem un és szalad el. Arra kevésbé számítottam, hogy ad egy kis ajándékot és rajtam hagyja a fogsorát. Ilyen az én szerencsém. Na mindegy. A lények, hogy a lány nem lesz vacsora. Ahogy a farkas odébb áll leszedem a lánykát a fáról. Egészséges lábamra támaszkodva figyelem őt, nem e sérült meg. Szavaira a farkast illetően nem mondok semmit. Ritka, hogy megszólalok, de ezt tapasztalni is fogja. Ahonnan én jöttem, külön eseménynek számított, ha megszólaltam. De nincs mit tenni, ilyennek neveltek. Beleegyezve, hogy a lovamhoz menjünk, fegyverem tompábbik felével segítem magam, hogy gyorsabban haladva hamar elérhessük, Amor-t. - Axel. Zsoldos. - mutatkozom be én is röviden, tömören. Diszkréten alaposabban megfigyelem a lányt. Vörös haját, melyekben fekete tincsek vannak. Emlékeztet egy rókára. Szeretem a rókákat. Kiérve az erdőből nem messze egy barna paripa látható, aki valóban legel. Rajta pár táska csüng, melyekben holmijaim vannak. Amor hamar észre vesz minket és felénk néz. Ismerem én az unott fejét. Sose szerette, ha nyaggatom. Most se mozdul csak elrágcsálja a füvet, ami a szájában van, majd újabbért hajol le. Oda érve hozzá finoman megpaskolom üdvözlésül és letelepszem mellé. A lányra tekintek, hogy jobb ha ő is leül. Elkezdem lábamról lehámozni a páncélt és a nadrágot felvágni. Nem először sérülök meg eltudom látni magam, amíg nem találok magamnak egy gyógyítót.
Ha engedi hóna alá bújva segítem a gyorsabb haladás érdekében. Fajtámnak hála masszívan meg tudom tartani és tudom támogatni lépéseit. Nem hagyom, hogy eszköze lássa kárát. Kovács nem vagyok. -Még nem láttam ennyire érdektelen állatot. - csodálkozom el a lovon, ki a füle botját sem mozdítja ragadozó kisugárzásomra. Kiráz a hideg az idegen reakciótól. Felemás szemeimmel követem cselekedeteit, közben hallgatom az erdő jellegzetes hangjait. Nem kérek meglepetést, köszönöm. -Mutasd kérlek! - foglalok helyet mellette és előveszem a medikus felszerelésem kistáskámból. Az áttetsző üvegben szinte víztiszta folyadék, amiben különböző növények lebegnek. Tű és cérna, valamint a kis vérfoltos jegyzetfüzetem. Befűzöm a cérnát a tű fokába, majd rá emelem tekintetem. -Csípni és feszíteni fog. - egy szövetet elővéve az üveg szájához teszek, majd fejre állítom és vissza talpára. Óvatosan a sebtől elfele húzom a maradék nyálat és vért, majd a tűt is átmosom a készítményemmel. -Közben azért szólj, ha nagyon kellemetlen. - sandítok a másik felé, majd rutinosnak mondható mozdulatokkal kezdem összeölteni.
Jegyzet: Bocsánat a csúszásért
Zene:
I need a hero to save me now I need a hero (save me now) I need a hero to save my life A hero'll save me (just in time)
Kissé meglep, hogy hozzám bújik ezzel segítve nekem. Évek óta egyedül vagyok kikellett bírnom míg elkutyagolok Ámor-hoz, vagy egy biztonságos helyet találok. Minden esetre nem utasítóm el a segítségét. Igaz nem vagyok hozzá képest olyan nagy és nehéz sem vagyok. Mégis aggódom egy kicsit, hogy ráesek és összenyomom. A lány szavaira csak elmosolyodom a sisak alatt. - A többi lóval ellentétben Ámor-nak személyisége van. Kissé olyan, mint egy gyerek. Pimasz és időnként undok. De igazán hűséges és mindig ott van, mikor szükségem van rá bármilyen formában. Tudja, hogy nem vinnék oda hozzá olyat, aki bántaná, ezért ilyen nyugodt. - magyarázom el neki Ámor miért is nem kezd feszült lenni. Ámorhoz érve leülök, hogy mindkettőnk terhét enyhítsem. Nem habozok és leszedem lábamról ruházatom. Közben a sisak alatt szemmel tartóm a lányt mit csinál. Az üvegben lévő növényekből néhányat én is felismerek. Hátra is dőlök, hogy ne zavarjam a ténykedésében. Míg sebemet törölgeti leveszem magamról sisakomat is. Nem szólok semmit sem a fájdalomra, kibírom. Ha sokszor megsérülsz és nincs veled senki hamar megszokod a fájdalmat. Főleg, ha olyan gyerekkorod volt, mint nekem. Ámor észre veszi mit csinálunk és közelebb jőve hozzánk lefekszik mögém, hogy ha akarom ráfeküdjek. El is mosolyodom és kesztyűmtől megszabadulva végig simítok rajta, míg a lány összevarr. Habár nyakam vonásain látszik, hogy kellemetlen nekem és kicsit fáj, arcom semmilyen érzelmet nem sugároz.
Ha belegondol abba, hogy annak idején ő is egy szeretlen tünde lány volt, aki talán egy szerető anya esetleg tehetséges alkimista lehetett volna, csak kedves mosolyra húzza száját. Merő ábránd, de jó ez így ahogy van. Csak meg kell találnia azt az erdőt vagy mezőt, azt a területet, mit övének tudhat. Márha egyszer le fog tudni telepedni. -A legközelebbi tapasztalatom ilyen intelligens állatokkal az volt, hogy a patájuk alá kerültem. - borzong meg enyhén majd megrázza fejét, vörös és fekete fürtjei az arcába hullanak a mozdulattól. Amint helyet foglal, törökülésben nekikezdek a rutinos eljárásnak, a begyakorolt mozdulatoknak. Legalább ez az, ami jól megy s talán valóban hasznára válik. Amíg el nem üldözik egy faluból mondván, boszorkány s démonokkal táncol és üzérkedik. Miután végzett a seb ellátásával óvatosan felpóckolja a lábát, majd az arcát vizsgálja. -Kimondottan jól türted a fájdalmat! - biccent elismerően, majd ölébe ejti kezeit, felemás szemeit enyhén az ég felé emeli. Mit mondhatna, mit tehetne még ezért a kedves lovagért? -Mennyire sietős a dolgod? Mert ha nem akkor ajánlom, hogy verj tábort itt. Ha szeretnéd maradok veled. - majd a sérült tagja felé int kezével. -Nem tesz jót neki a terhelés. - ad magyarázatot arra, miért ezt tanácsolja számára, nem pedig azt, hogy menjen világnak. -A falu messze van, de elmehetünk oda is, ha biztonságban éreznéd magad ott. - teszi hozzá csendesen, de akkor sem fogja engedni lóra ülni.
Jegyzet: Kiriko akarom mondani Airmid még él
Zene:
I need a hero to save me now I need a hero (save me now) I need a hero to save my life A hero'll save me (just in time)
A fájdalomra eszembe jutnak a régi idők. Mikor apám vasökle rendszeresen rajtam maradt, anyám kétségbeesett pillantása, ahogy nem tehetett semmit. Kissé abszurdnak hangzik, hogy a gyerekkorom táncol vissza, mikor megsérülök. Nem neheztelek anyámra. A lányokat kellett védenie apámtól, aki velem volt elfoglalva. Mégis... Nagymamám szavai időnként visszacsengnek. Azon az esti éjjelen, mikor mindenki aludt és azt hitték én is, csak ennyit mondott anyámnak: “Imádkozz, hogy fiatalon meghal, mint a bátyja.” Tudtam, hogy volt bátyám. De sose beszéltem róla, sose ismertem. Csak a sírját láttam a fák között, meghalt apánk keze által, mikor én még anyánk pocakjában voltam. Gondolataimból, Ámor zökkent ki ahogy rám fújja orrából a levegőt. Megrázva a fejem körbe tekintek és megvakarom a ló orrát. Látva, hogy kész az öltés reflexből állnék fel, ha Ámor meg nem hántaná a hajam, hogy üljek vissza. - Oh! - nézek a lányra, ahogy szóváteszi a fájdalomküszöbömet. - Nos, igen....Hozzá szoktam gyerekként. Vakarom meg tarkómat, ahol Ámor meghúzta a hajam. Nem igazán tudom, mit csináljak, mondjak. Nem vagyok egy társasági lény. - És te...Jól vagy? - kérdezem meg végül. Eszembe jutott, hogy ő a fán csüngött és nem ritka, hogy a kötél beleváj a bőrbe, majd a húsba. Attól függ meddig volt ott. - Nem sietek sehova, de nem hiszem, hogy az erdő közelében kéne maradnunk. - lassan felállok, sérült lábamat lassan a földre teszem és kiegyenlítem a súlyokat. - Azt tanácsolom menjünk egy kicsit arrébb. - mutatok a mező közepére. - Ott talán jó lesz. Hacsak nem akarsz elmenni a településbe. Elvihetlek oda, ha kellene valami. Étel, ellátmány... - ajánlom fel neki a gyorsabb és biztonságosabb út lehetőséget. Habár Ámor nem szereti, mikor ezt csinálom, mert akkor nem én fogok rajta ülni, hanem egy idegen, de nem izgat. Segített a lány, ez a legkevesebb, amit tehetek.
Aggodalommal teli szemekkel tekint a másik ködös szemeire. Valahol a múltban járhat vagy épp ragadt. Pont mint ő? Nem, nem valószínű. Csupán emlékei gyorsan rohanó folyójának ködjébe burkolódzik mi olykor sikolyokat sodor felé. Ki tudja mi lehet a másik mögött, s ki tudja mekkora galibát okozott saját mancsával. -Őszinte részvétem és sajnálatom... - már ha mondhat ilyet egy olyan aki a legtávolabb áll az emberektől és azok "emberséges" jelzőjétől. De aki segít másokon, rossz ember nem lehet nem igaz? Hisz senki nem látja mit rejt a kedves mosoly, s senkim nem számít a hószín agyarakra, mik amögött villannak, ha mentenie kell magát. -Persze, kutya bajom! - legyint kezével, mintha csak a témát akarná hessegetni. Szinte apró horzsolás, nem több, mi megmaradt. Holnapra talán abból sem marad semmi. De lehet, hogy egy óra múlva sem. -Valóban, ki tudja mit rejt az éjszakai erdőség. Jobb esetben csak néhány banditát vagy az éjjeli vadakat. - enged meg egy kellemes mosolyt gyermekes, naiv találgatásán. S valóban csak ennyi lenne, Csak egy nyugodt éjszaka az erdő sűrűjében, ragyogó szentjánosbogarakkal és a sarló holddal? -Sétálok mellettetek. - mutat a falu irányába. Nem szeretne felülni a hátasra és nem szeretné hátráltatni a másikat. Ha a férfiú elfogadja a segítséget felsegíti a hátasra, ha nem akkor mellettük ballag.
Jegyzet: Kiriko akarom mondani Airmid még él
Zene:
I need a hero to save me now I need a hero (save me now) I need a hero to save my life A hero'll save me (just in time)
Kezdőlap
Északi Királyságok
Nilfgaard
Skellige
Scoia'tael
Vajákok
Varázslók
Szörnyek
Tiszavirág
Arthuriana
