World of Witchers ― and other nightmares
 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Hirdetőtábla
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (14 fő) Szomb. Jan. 05 2019, 20:35-kor volt itt.
Latest topics

by Faithel Jieh
Yesterday at 12:45

Tagjaink
Music of the Snow

Share | 
 

 ● Fairy from somewhere afar ●

Go down 
SzerzőÜzenet
Elyon Elyndraen

avatar

Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
4
Join date :
2018. Dec. 28.
Tartózkodási hely :
Ysgith és környéke

TémanyitásTárgy: ● Fairy from somewhere afar ●   Pént. Dec. 28 2018, 14:51




Elyon Elyndraen




Becenevek:

Elyn, Lyon, Ely, Ahurae, Faerie, Florea, Jaenis, Evae

Életkor

2463 év

Látszólagos kor

21 év


Csoport/faj

Medika


Foglalkozás

Medikai teendők, bábáskodás, gyógyítás, gyógynövények és hatásaik tökéletes és pontos ismerete, sebkezelés és ápolás.



Különleges képességek/faji adottságok


Semmi egyéb, mint a nem-öregvés képessége. Bárhány év telik is el, mindig 21 év körülinek néz ki. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet megsebesíteni, vagy megölni, ellenben ha megsérül, vagy épp megbetegszik, emberfeletti gyorsasággal, pár napon belül teljesen regenerálódik. Mivel tisztában van vele, hogy ehhez a kulcs a vérében lehet, hát nem sajnálja a gyógyításban kamatoztatni, és felületi sérülésekre, balzsamokba és elixírekbe elegyítve adja a gyors felépülés reményében a betegeinek. Kínosan ügyel rá, hogy lanyha kaméleon képessége, mely lehetővé teszi számára, hogy hosszabb tartózkodás esetén (hozzávetőlegesen 50 év) felvegye az éppen aktuális földrajzi egység génállományát, ne ütközzön ki, ezért állandó mozgásban van. Ezen kívül beható történelmi, hadászati, infrastrukturális, mezőgazdasági, gasztronómiai és politika rálátása van egy másik világra.

Jellemrajz


Kíváncsi és gyakorlatilag megállíthatatlan. Kompasszív, együttérző és őszintén jószívű, amerre jár, hagy egy kis jót maga után. Hol kisebb, hol nagyobb tételben hat emberi életekre, így téve fokozatosan jobbá és jobbá a világot maga körül. Tudásszomj hajtja, minden érdekli, ami új, mindenre kíváncsi, minden tudományt a magáénak akar tudni. A magának felállított célokat maradéktalanul keresztülviszi - ideje végül is van rá, és bár alapvetően megfontolt és eszes nőszemély, gyakorta jár előbb a szája, ami tüzes jelleméről árulkodik. Anyáskodó és védelmező azzal, akit egyszer hatalmas szívébe zár, de igen haragtartó is tud lenni azzal, aki keresztbe tesz neki, ami az ő megváltozott időérzékelésével párosítva nem túl praktikus.  

Megjelenés


Nők közt is magas, sudár alakja átlagos, smaragdként ragyogó, zöld szemei és lángvörös haja már annál kevésbé, sápadt bőrét szeplők pettyezik, ajkai keskenyek, rózsásak. A hozott toalett nyugovóra helyezése után alkalmazkodott a helyi divathoz és viselethez, és a föld színeihez igazodó ruhákat ölt magára, barnákat, zöldeket, sárgákat - természetesen mindet medikai vagy herbalista kötény palástolja. Halántékára simulva állandó jelleggel visel egy apró, háromszög alakú elektronikai eszközt, mely okán úgy tűnhet, gyakran magában beszél, mi több, megbolondult, de valójában ennek oka sokkal egyszerűbb, ugyanis ennek a mikroportnak a segítségével tartja a kapcsolatot a saját dimenziójával. 

Előtörténet


Gerda épp a Jaruga partján kergette a békákat, amikor csobbanásra lett figyelmes. Hatalmasra, akkorára, amekkorát egy testes csomag, vagy egy teli hordó csobbanna. Ha Gerda jobban odafigyelt volna, hallhatta, sőt, láthatta is volna, ahogy lusta dörgedelemmel és lanyha, fehér fénnyel megnyílik az ég, kivet magából valamit, majd mint aki jól végezte dolgát, ráérős felsőbbrendűséggel be is zárul. A megunt, régi játékként kilökött testnek - mert hogy test volt - pontosabban annak gazdájának arra sem jutott ideje, hogy egy egészségeset kiáltson, mielőtt a Jaruga lucskos vizébe zuhant volna. Gerdának csak a szokatlanul nagy vízgyűrűk tűntek fel, amik egyre csak növekedtek a víz felszínén. Kíváncsi tekintete közelebb és közelebb hajtotta a folyó és a part találkozásához, némi nádat félrehajtva hunyorgott az eltűnő félben lévő vízgyűrűkre. Már épp azon volt, hogy feladja, és kénytelen lesz beskatulyázni a hang forrását egy szemtelen potykának vagy keszegnek,  amikor hirtelen kövér levegőbuborékok törtek a felszínre, s rögtön utána levegő után kapva egy ázott, hínártól és iszaptól dús, vörös hajfüggöny. Gerda akkorát sikoltott, hogy a közeli fákról felreppentek a bíbicek és szarkák, majd úgy nekiiramodott, hogy szinte csak úgy porzott utána az esőre szomjas föld. 
- Vízibanya! – jajveszékelte – Anyám! Apám! Vajákot ide!
A vörös hajzuhatag gazdája visszaköpött egy adag vizet, miután legjobb tudása és lehetősége szerint szétválasztotta és két füle mögé fésülte ázott, hosszú haját.
- Vízibanya, mi… ? Az anyád úr istenit, azt… Egyre szemtelenebbek a gyerekek, én mondom…
Kifele evickélt a partnak, közben nem átallott leemelni a feje tetejéről egy fodros szalag hínárt, elhajítani, majd ugyanezt megismételni egy fűcsomóra emlékeztető moszattal is, melyet a válláról pöccintett le. A parton, de még mindig a vízben állva a vízibanya megdermedt, gyűrögette, tapogatta fekete bőrkabátjának ujját, majd egyenesen tartva, kissé elemelve az oldalától a folyóvíz fölé tartotta. Egy ujjnyi, apró halacska pottyant belőle vissza a vízbe, mely sietve vissza is tért a Jaruga gyors sodrásába.
- Nagyszerű. Egyenesen remek.
Végleg kimászott a partra. A vízibanyát súlyos gondolatok és gondok terhelték.
- Felháborító. Botrány. 2463 évesen kell megélnem egy térugrást? Tudom, valahol, valamikor ezt is el kellett kezdeni. Végül is, hány ember mondhatja el magáról, hogy utazott már térkapun át, és túl is élte? De azért én mégis csak jobban örültem volna, ha nem így, és nem itt kell megtapasztalnom. Vajon mi lehet otthon… ? Az a kapu… Az a tróger… És vajon hol vagyok én? – valami szöget ütött a vízirém fejében, ami jeges rémületként kapaszkodott fel a gerincén – És mikor?
Nehéznek ítélte meg víztől súlyos bőrkabátját, inkább levette, ahogy az útra lépett. Elgondolkodott, hogy jobbra vagy balra induljon-e, és bár úgy ítélte meg, amerre a leány – kit akaratlanul is halálra rémített – szaladt, arra bizonyosan volna civilizáció, inkább nem kockáztatott, és az ellentétes irányba indult. Enyhén emelt sarkú csizmája cuppogó hangokat adott ki a víztől, ahogy lépkedett. Még arra is jutott ideje és energiája, hogy kicsit megöntözze a nap szítta, töredezett földet vízzel, ahogy hosszú, vörös hajából kicsavargatta a vizet. A zöldet, a madarak és tehenek hangját figyelte, megnézte magának a távolban a nádtetejű faházakat, az udvarukon a gémeskutakat, ahogy kellő távolságra elsétált mellettük.
- Nos, legalább valami ismerős van ebben a vidékben. Bár köszönet, az nincs benne. Remélem, nincs épp divatja a boszorkányüldözéseknek. Ugyan az a leány, aki oly bájosan vízibanyának titulált, nem kecsegtet sok jóval. De mi a csuda az a vaják… ? – morfondált a vízirém – Nos, majd csak lesz valahogy. A viszonyok nagyon 13. századinak tűnnek, nekem pedig egyenesen rutinom van a 13. században, majd csak alkalmazkodok valahogy, amíg haza nem jutok. Mi a legrosszabb, ami történhet?
Ez a suta, meggondolatlan félmondat a vízirémet is valahol fájón érintette, de ügyesen palástolta egy gyors keletű, és sokkal hasznosabbnak bizonyuló gondolattal. Megérintette a halántékát, pontosabban az arra simuló, napfényben szikrázó, fémesen csillogó háromszög alakú kis formát.
- Hahó, próba egy, kettő, három. Hallasz, te gazfickó? Valaki? Bárki… ? ... Tök süket… Naná, hogy az. Remek.   
A vízirém nem tudta eldönteni, hogy a ketyeréje azért nem felel, mert senki nincs a túlfelén, vagy azért, mert a Jaruga lucskos vize teljesen tönkretette. A voksát az előbbire tette volna le, de biztosra nem tudhatta. Továbbment.

● ● ●

Amikor a vízirém elért az utak kereszteződéshez, és el kellett volna döntenie, hogy merre haladjon tovább, különös figurát sodort az útjába az a csintalan északi szél. Lován ügetett el az orra előtt egy militáns, egyszerű lovaskatonának látta a vízibanya. Kicsivel odébb megállította a lovát, leugrott róla, és ráérős komótossággal, na meg némi jókedvű fütyüléssel társítva megállt a Jaruga szélén, és némi matatás után jóízűen belevizelt. A vízirém, aki türelemmel végigvárta az életképet, arcára undorodó fintor rajzolódott fel, felidézve, hogy nem egészen pár perccel ezelőtt még maga is abban a folyóban fürdőzött – igaz, nem önszántából. Muszáj információkhoz jutnom, gondolta magában, nem jutok előrébb, ha nem tudom, hol vagyok, mikor vagyok, és merre érdemes mennem. A férfi, miután jól végezte dolgát, és elcsomagolta, amit el kell, visszafordult, hogy a lovához lépve folytassa útját. Mintha csak most vette volna észre, hogy társasága akadt, meglepődött. 
- Jó szombatot, a naccsádnak!
Köszöntött a gyalog. A vízibanya biccentett.
- Jó szombatot magának is. – tudta, hogy kockáztat a következő kérdésével, és nem csak azt, hogy kinevetik, de az egyébként is túlontúl hosszúra nyúlt és különös életét is, de tudnia kellett a választ. – Ne haragudjon meg a kérdésért, jóember, de nem vagyok idevalósi. Meg tudná mondani, hogy hol vagyunk pontosan?
Ez végül is nem hazugság, gondolta magában. A gyalog dús, sötét szemöldöke felszökött a magasba.
- Hogyhogy hol? Hát a Czerwonától nyugatra.  
A vízirém egyik szemöldöke nem értőn megemelkedett.
- Sajnos nem ismerős. Az melyik országban van? 
A lovaskatona szeme elkerekedett, aztán olyan jóízűen, ahogy vizelt, olyan jóízűen nevetett fel.
- Szórakoztató egy fehérnép magácska. Egészen jókedvre derülök a naccsádtól. Sok volt a fisztek, vagy már délidőn nem szomjas? Netán a fejére ejtették bölcső helyett?
A vízirém csak a szemét forgatta.
- Kérem. 
A mostanra igen jókedvű lovas némileg elcsitult a nő lágy hangsúlyától, szavának dallamától. 
- Na jó’van. Ez itt Sodden, kicsike. 
A vízirémnek ez sem mondott sokat. De legalább is nem eleget. Úgy döntött, máshogy közelíti meg a problémát.
- Tudja mit, van magánál térkép?
- Nálam? Nálam nincs, de a kapitányomnál van. 
A vízibanya szép szemében remény csillant.
- Nagyszerű! És őt hol találom?
- Sokra mondjuk nem hiszem, hogy menne vele, az ma már leitta magát a sárga fődig!
A vízirém nem véleményezte a kapitány attitűdjét, mégis valami meggondolatlan szaladt ki a száján. 
- Nekem csak a térképe kell, a kapitány nem.
- Meg akarja lopni?!
A vízibanya ledermedt, egészen a földbe gyökerezett a lába, és csak tátogott, mint a hal, amit a ruhája ujjából engedett vissza a Jaruga vizébe. 
- Mit merészel, beste fehérnép, mocskos másfajú, tágulj innét! – dörgött a lovaskatona, a nő arcára pedig az előzőhöz hasonlatos fintor kúszott.
- Jól van, jól van, megyek már, nem kell rögtön kiabálni... Magára szedhetne egy kis kultúrát. – dörmögte az orra alatt, távozóban. 
- Mit pampogsz?!
- Hogy boldog yule-t. 
- Lammas van.
- ...Akkor azt.  
- Naccsádnak is, az anyja picsáját. – intézte még a nőhöz a lovas, mielőtt felhúzódott volna a kancája nyergébe, és tovább nem ügetett volna. 

● ● ●
1268, Sodden, Ysgith. Már vagy két hete is meg lehetett annak, hogy mindez történt. Hála annak a sok-sok otthonról hozott tapasztalatnak, amit a hátam mögött tudhatok, meglepően gyorsan ment az alkalmazkodás ehhez az ismeretlen, új világhoz. Gyorsabban, mint hittem. A láp peremén azonban, amit a helyiek, mint megtudtam, Ysgith-nek hívnak - és egyébként saját káromon tanultam meg, hogy nem épp egy óvodásoknak kihelyezett tündérkert - találtam egy magányosan álldogáló, üres viskót. Sok dolgom volt, ha túl akartam élni. A túlélés első szabálya pedig mindig a fedezék. Egy zug, egy lyuk a falban, ahová vissza lehet vonulni. Mivel a kalyibának se gazdája, se lelke nem mutatkozott, lelkiismeret furdalás nélkül vettem be magam oda. Az első pár nap rendrakással, takarítással telt. Kénytelen voltam nyugalomra helyezni a legkedvesebb farmernadrágom, a legpraktikusabb bőrdzsekim szintén. Muszáj voltam valami semlegesebb, hogy ne mondjam, korhűbb öltözéket szerezni. Amennyire megfigyeltem, a viszonyok a 13. század jellegzetességeit viselik, úgyhogy az Urban Outfitters úgy sejtem, nem volt járható út.
- Útba ejtenék a napokban valami piac-félét, de…- De ez újabb akadályokat gördített elém. – Mivel fogom kifizetni… ? Nem volna épp bölcs döntés már most magamra haragítani a hatóságokat.
Morfondáltam. Egyaránt napokig görnyedtem a mobiltelefonom felett, szárítottam, bütyköltem, hátha meg tudom menteni, visszahozni az életbe, de azt hiszem, a végzetes találkozás után a különös nevű folyóval –Jarilo… ? Jagelló… ? Mindegy… - nem élte, nem élhette túl.
- Hát, akkor azt hiszem, ez van. Nem mint hogy ha tudnám hosszútávon működtetni, ha megjavítom is. Hhh, a fenébe is, nem tudtál volna valami kényelmesebb korba repíteni? Olyanba, ahol már van konnektor, vagy legalább szappan? – szidalmaztam a halántékomra simuló mikroportot, de mint pár napja, most is csak süket csend árja bántotta a fülemet. – Hallgatsz, mi… ? Sejthettem volna. 





Példareag

Egyik nap türelmetlen dörömbölés ért tetten, amint épp valami ehetőt próbáltam elővarázsolni abból a pár szem gyümölcsből és bogyóból, amit a kunyhó környékén szedtem össze. Nem fogok hazudni, elszoktam attól, hogy abból éljek, amit megszerzek – pénz híján – de öröm az ürömben, hogy az éhhalál veszélye nem fenyegetett. Egyetlen pillanat erejéig azonban mégiscsak összeszorult a gyomrom, és nem az éhségtől, de hamar elhessegettem annak a gondolatát, hogy pár nap alatt híre ment volna egy égből pottyant, vörös hajú idegennek, aki ezúton nemtudommilyen király parancsára máglyára vitetik. Azért kiengedtem egy reszketeg sóhajt, mielőtt a kalyiba ajtajához léptem volna, hogy résnyire nyissam. Az ajtó túlfelén egy egyértelműen szegényes, de meglepő módon nem túl idős földműves vagy paraszt állt. Aggodalomtól zavaros, és földtől piszkos arcán kívül még valamire felfigyeltem: állandó, gyenge, nehézkes női szuszogásra.
- Miben segíthetek… ? – kezdtem óvatosan, miután felmértem a viszonyokat.
- Naccsága a medika? – kérdezte a férfi sietve.
Megütköztem egy pillanatra, zavar uralkodott el rajtam.
- Nem, én… Nem vagyok medika, csak…
- De hisz kint van a szárított gyógynövényekből font koszorú az ajtaján.
Hívta fel a figyelmemet a férfi, én pedig nagyobb rést nyitottam az ajtón, hogy magam is szemügyre vehessem az említett koszorút. Á, szóval ezt jelenti, gondoltam magamban, egyúttal realizálva, hogy ezt nem igazán gondoltam át, ismét csak, amikor kisajátítottam a viskót. Hiába nem lakott benne senki. A férfira pillantottam, az várakozva énrám, s én a nőre, akit a jobbján tartott a derekánál. Fiatalos bőre csillogott a verítéktől, színe a meszelt faléra emlékeztetett, de mintha egy csepp zöldes árnyalatot is felfedezni véltem volna benne. Megesett rajtuk a szívem. Egye fene, gondoltam magamban, ha segíteni nem is biztos, hogy fogok tudni, de ha már ilyen messzire eljöttek, legalább az asszony hadd pihenjen meg, mielőtt visszafordulnak. Nyilvánvalóan ráfért. Szélesebbre tártam a viskó ajtaját, félrehúzódva az útból.
- Jöjjenek be.
Láttam, ahogy lelkesedés csillan a férfi fáradt szemeiben, én pedig már ekkor éreztem, hogy igen, megérte. Lassan betértek a kunyhóba, én pedig segítettem lefektetni az asszonyt az egyetlen heverőre. Megkönnyebbülten nyúlt el rajta. Apró igazításokat végeztem, vánkost raktam a feje alá, szőrmét húztam reszketeg testére, mielőtt a férfihoz fordultam volna.
- Hagyjuk pihenni. Úgy látom, az most mindennél jobban kell neki. Addig legyen kedves, mondjon el mindent, amit tud.
A férfi megvakarászta a tarkóját, mielőtt felelt volna.
- Ehh… Milyen különösen beszél. Nem idevalósi, igaz-e?
Egy pillanatra ellágyultak a vonásaim.
- Nem, valóban nem. Nagyon messziről jöttem. Mondja, kedves, mi gyötri az asszonyt? Mikor kezdődött, miféle egyéb tüneteket produkál?
- Eeeh… Az asszony a feleségem. Igaz, nem régen. Talán egy hónapja volt a menyegző. Pár napja gyötri csak a rosszullét. Homloka tüzel, mint a legforróbb pokol, teste hideg, mint a jég. Ha eszik is, mert hogy étvágya az van ám! Azt mind kiokádja magából, ha felvirrad a reggel.
Enyhén felszöktek a szemöldökeim a magasba. Körvonalazódott bennem valamiféle gyanú, egy igen erős teória, ugyanakkor egyszerre le is hengerelt a tény, hogy a korban, amibe visszacsöppentem, az asszony gondjának a felderítése még medikát igényelt. Azt hiszem, mégis csak szüksége van ennek a kornak egy hozzáértő kézre. Egy kézre, ami már tudja, hogy hová szabad nyúlni és hová nem. Meleg mosoly uralkodott el a mimikámon.
- Azt hiszem, tudom, mi baja a feleségének.
- Tudja? – csillant fel a férfi szeme boldogan, én meg csak biccentettem.
- Adjon pár percet.
Kikerültem az urat, hogy beljebb kerüljek a viskóban. Úgy rémlik, valahol láttam egy köteg kamillát, az most úgy vélem, csak jót tenne a hölggyel, meg leginkább a háborgó gyomrával. Már csak vizet kellett forralnom, hogy teaként tálalhassam. Szerencsére a héten már forraltam egyszer vizet, és friss utánpótlást is ma reggel intéztem – ezek után soha többé nem panaszkodom a csapvízre, esküszöm – úgyhogy rövid és halk ténykedés után tüzet gyújtottam a kandallóban, hogy odaakaszthassam fölé egy kisebb üstben a vizet. Amíg arra vártam, hogy a víz felforrjon, a férfi halk, nyugtató szavait és a felesége elhaló, nyűgös feleleteit hallgattam. Örülök, hogy én mondhatom meg nekik, hogy nincs miért aggódniuk.
Időközben felforrt a víz. Egyetlen dolog hibádzott csupán, akárhová nyúltam, szűrőt nem találtam, de végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy ez nem lehet akadály. Leforráztam a csészébe morzsolt, szárított kamillát, majd egy másik csésze száját befedtem egy kifeszített darab anyaggal, és azon keresztül öntöttem át az első csésze tartamát a másodikba. A kamillafű és virágának száraz darabkái szépen fennakadtak az anyagon, míg a tea gond nélkül átcsorgott rajta. A viskót hamarosan intenzív, édes kamillatea illata járta be. Odavittem a csészét a hölgynek, leülve a heverő szélére. A férje helyet adott nekem.
- Parancsolj, kedves. Ezt idd meg. Megnyugtatja nem csak a gyomrot, de a lázat is.
A nő a hátára fordult, én pedig segítettem neki feljebb csusszanni, mielőtt elvette volna az agyag cserepet, és belekortyolt volna.
- Nos? – pillantott rám némileg idegeskedve a férje – Mi baja a feleségemnek?
- A feleségének nincs semmiféle baja – kezdtem, de a férfi láthatóan dühbe gurult a szavaimtól.
- Hogy érti a naccsága, hogy semmi baja? Hiszen a vak is látja, hogy beteg!
- Nem beteg – erőltettem nyugalmat a hangomra.
Gyengéden megérintettem a nő hátát, amin az izzadtságtól forró és nedves volt a ruha anyaga. Amaz meglepetten, már-már kétkedőn pillantott rám, mint aki nem hiszi, amit mondok, de ugyanakkor epekedik is a folytatásért. Meleg, bizalmas mosollyal ajándékoztam meg.
- Gyermeket vársz, kedves.   
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kökörcsin

avatar

Hozzászólások száma :
31
Reagok száma :
11
Join date :
2018. Sep. 15.
Tartózkodási hely :
Úton

TémanyitásTárgy: Elfogadva!   Kedd Jan. 01 2019, 20:06




Kedves Tündérke!


Elfogadva!


Azt kell mondanom, igazán izgalmas aspektusból közelítetted meg nem csak a saját karaktered, de a Witcher univerzumát is - egészen konkrétan a Jaruga hullámai közül első körben, és az a jelenet valami frenetikusra sikeredett. Karaktereden látszik, hogy már igazán régóta dédelgeted, nagyon is kiforrott, és éppen olyan jól alakítottad ehhez a dimenzióhoz, mint ahogy Elyon alkalmazkodik nagyjából két hét alatt a szó szerint középkori körülményekhez.
Remek, remek és remek, nem is tudom, minek bajlódom a további szószaporítással, amikor egyszerűen csak ide kéne tennem a linket az elfogadód kellős közepére, hogy indulj, foglald le az avatárod, és igyekezz valahogy megtalálni a módját, hogy visszajuss a saját világodba - bár azért nagyon remélem, mindannyiunk nevében, hogy még igazán sok kalandban lesz részed, mire eljutsz oda, hogy hazamenj. (Csak nehogy a végén mégis inkább itt akarj maradni.)

- Kökörcsin Mester

Avatarfoglaló







In my book, friendship is all that matters. Well, friendship and love. And art. Oh, and wine...


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
● Fairy from somewhere afar ●
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
World of Witchers ― and other nightmares :: Karakteralkotás :: Tagjaink :: Medika-
Ugrás: