Wilkina talán kissé túl jól is játssza a rá osztott szerepet, de ennek ellenére sem tudom azt mondani, hogy ne érdemelné meg Henselt király képviselője azt a cseppet sem finom szavakat és bánásmódot, amit a rőt hajú vajákától kap. Ha fele annyi idős lennék, mint amennyi most vagyok, akkor talán én is ugyanilyen őszinte és leplezetlen ellenszenvvel viseltetnék a férfi iránt.
- Nekem se ártana most egy korsó sör, meg egy kör Gwent, de még mindig nem jutottunk a végére a dolgoknak. - bár úgy tűnik, hogy Wilkinának szól az intésem, de inkább a perjelt célozza az eljárásmódját kifogásoló bújtatott kritika
Wilkina egyre kevésbé fékezi az érzéseit és az általa játszott szerep helyét minden egyes kiejtett szóval egyre jobban átveszik azok az érzések, amiket a kilakoltatás korbácsolt fel benne. Ha a perjel kicsit tovább feszíti a húrt még az is előfordulhat, hogy elsőkézből fogja megtudni milyen komoly tévedésben él az, aki szerint a vajákokból kiöli az érzelmeket a Füvek próbája.
Bár a zsigereim nekem is azt sugallják, hogy érdemes lenne móresre tanítani Heslet kutyáját, mégis inkább a fejemre hallgatok és az egyik szememet a lányon tartom, ha esetleg tényleg a tettek mezejére kíván lépni és nekiáll megleckéztetni az akadékoskodó hivatalnokot.
A perjel is jól láthatóan érzékeli, hogy kezd kicsit túlfeszített lenni az a bizonyos húr és inkább nem válaszol Wilkina egyre kevésbé visszafogott nyílt sértéseire.
- Megértem, hogy ennyire felzaklatja ez az ügy kisasszony, de kérem fogja vissza a neheztelését. Tudom, hogy ritka alávaló dolognak tűnik felbérelni magukat a kilakoltatás után. Nem is ajánlottam volna fel a lehetőséget, ha nem félteném a fejemet. Tudjuk mindannyian, hogy őfelsége Henselt jó uralkodó, de meglehetősen lobbanékony természetű egy királyhoz képest. Ha nekker infesztációval adnák át az ingatlant azzal megkockáztatnának egy hirtelen felindulásból születő felségárulási vádat.
Az ajánlatom után pár másodpercig csak néz rám, mintha próbálná eldönteni, hogy most viccelek-e, vagy tényleg komolyan gondolom, de az arcára kiülő kifejezés láttán tudom, hogy gyorsan felismeri a kölcsönös előnyeit annak, hogy bérbe adják nekünk a várat. Mikor megszólal, már sokkal kellemesebben cseng a hangja és sokkal barátságosabb az arckifejezése is.
- Kiváló érzékkel nyúlt a problémához vaják uram! - jelenti ki két fokkal több jókedvvel a hangjában - Levélben előterjesztem a javaslatát  őfelségének és oly módon formálom majd a szavakat, hogy királyunk biztosan úgy lássa az előnyeit ennek a megoldásnak. Ha most megbocsájtanak, akkor el is vonulnék megírni a levelet. Addig kezdjék meg a készülődést a nekkerírtáshoz,a részleteket pedig megbeszéljük amint visszatért a holló őfelsége válaszával.
Azzal ki is siet a teremből és a katonák is kivonulnak vele együtt.
- Soha nem gondoltam volna, hogy ragad rád valami hasznos is a koszon kívül Kökörcsin oldalán. - szólal meg végül Vesemir, aki eddig is inkább csak azért hallgatott, hogy elkerülje a harag általi gutaütést
- Mindenkitől lehet valami hasznosat tanulni. Még tőle is. - nyugtázom az öreg mesterem bújtatott elismerését - Wilkina ha kész van a por, akkor szórd be a tetemeket és gyújtsd meg őket. Mi addig Vesemirrel nekilátunk összegyűjteni az alapanyagokat a nekkerek elleni harchoz.

Geralt & Wilkina

Kezdem elveszíteni a türelmem és ez szavaimon is érződik. Az isten verje meg a fiatalságom és, hogy nem tudim fékezni indulataimat normálisan. Ha pedig ezt nekem kellene elintéznem nagyon hamar eljárnának a kezeim, hogy bőrébe rázzam az illetőt. Geralt szavára bólintok egy aprót. Lehunyom rövid idöre szemimet, hogy egy minimális nyugalmat még tudjak szerezni. Bár szívem szerint elverném mint paraszt a lovát tudom, hogy nem tehetem. Szavaim ugyan nem olyan élesek és kiélezettek mint a többieké, igazak. Az igazság gyakran fájdalmasabb, mint bármilyen más sértés.
-Szerintem jobban visszafogtam magam mint kellene... - morgom orrom alatt és felvont szemöldökkel figyelem szavait. Aham... milyen furcsák az emberek. Ha a saját életükről van szó a lelküket eladnák bármilyen lénynek. Akkor hírtelen a boszorkány is a legjobb bará lesz, vaják szintén koma...
-Persze... - undorodva nézek rá, szemeimmel szúrosan. Egy nagyobb levegőt kifújva hagyom, hogy Geralt elintézze, s Vesemír mintáját követve hallgatásba búrkolózom. Ez tűnik a legideálisabb döntésnek. Aztán kezemre nézek, mely remeg. Ennyire ideges lennék? Próbálom leplezni. Bár szerintem felesleges. Az ilyen ragadozók ösztönösen megérzik. Amint elvonúl a két féfire nézek.
-Rendben.- bólintok és indulok, hogy elérjem a por megfelelő állagát. Viszont reszkető kezeimmel ez igencsak nagyobb feladatnak bizonyul. Haragosan csapok az asztalra.
-Ezt sem lehet rám bízni?!- morgom fogaim közt préselve a szavakat. Ha most a kezeim nem bűzlenének ezektől nagy valószínűséggel idegesen túrnék vörös loboncomba. Újra nekiállok majd meghintem vele a nekker halmot. Még mindig remeg a kezem, nem fogom tudni helyesen használni az igni-t. Sóhajt követve keresek kova köveket. Noha nem tartom valószínűnek, hogy a különböző gombák és növények közt, vagy az üvegcsék mellett találni fogok, de egy próbát megér. Nem akarok a két férfihoz szólni, nem akarok puffogva eléjük állni. Mivel megint a fekete macska szerencséjével élek, keresztbe fonom karjaimat. Ha a férfiak nem kérdeznek, nem beszélek és övemen kutatva keresek kovaköveket, hátha akad még.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene:  Kaer Morhen

Nem kell ahhoz vajáknak lenni, hogy az ember láthassa, Wilkinát lassan kezdi bekebelezni a harag. A hangján egyértelműen érzik a remegés és nem kell oldalra néznem, hogy tudjam a függőleges állású pupillái is egyre szélesebbre nyílnak.
A perjel akármennyire is törekedne lecsillapítani őt, minden szava csak olaj a tűzre és ezt ő is észreveszi.
Kap is az alkalmon, amikor felvetem a saját javadalmazási ötletemet és azon íziben el is viharzik, hogy megírja a jelentését Henselt királynak.
Számunkra is kapóra jön ez a kevéske szünet. Pár pillanatra megpihenhetnek a pattanásig feszült idegeink és átgondolhatjuk, hogy milyen felszereléssel induljunk el a nekkerek ellen.
Wilkina nekiáll, hogy tovább őrölje a nekker riasztó port, én pedig Vesemirrel elkezdjük összeszedni az olajokhoz és bombákhoz szükséges alapanyagokat.
Wilkina kifakadására kérdően nézek Vesemirre, akinek a tekintetéből és egykedvű vállvonogatásából könnyen kiolvasom, hogy inkább rám taksálná a lány lelkének ápolását és foglalkozna a tényleges felkészüléssel.
Nem vitatkozok az öreggel. Mindannyian jobban járunk, ha én próbálok lelket önteni a farkaslányba és nem ő.
Hagyom pakolászni és lassú léptekkel Wilkina felé indulok, akinek épp most fordul vissza a járatból, hogy kovakő után nézzen.
Kedvesen a vállára rakom a kezemet.
- Hagyd csak. - mondom neki barátságosan - Majd én begyújtom.
Belépek a járatba és ujjaimmal az igni jelét formálom. Egy élénk narancsszínű lángcsóva csap ki a kezemből és az érintésétől büdös lángra kapnak a tetemek.
- Gyere, hagyjuk a tűznek, hogy végezze a dolgát. - lépek Wilkina mellé majd a szemébe nézek és előveszem azon ritka mosolyaim egyikét, amit csak Yennefer vagy Ciri láthatott tőlem eddig - Vilkas biztos nem örült volna, hogy így feleseltél egy királyi képviselővel, de jól végezted a dolgodat.
Tudom, hogy nem rólam faragnák az együttérzés szobrát, mégis talán jobban jár, mintha Vesemir próbálna lelket verni belé néhány rosszul megválasztott szóval. Bár én se voltam mintaapja Cirinek, de talán több sikerrel fogok járni.
- A legszívesebben én is felpofoztam volna ezt a fontoskodó majmot. - próbálom a dolgok közepébe csapva elkezdeni a mondókámat - Ha ezen túl leszünk keressük meg Kökörcsint és meséljük el neki, hogy mi történt. Biztosan csodálatos gúnydalt ír majd belőle, miután majdnem megfojtott a feltámadásom felett érzett örömében.

Geralt & Wilkina

Tudom, hogy az összes jelenlévő érzi mérgem egyre növekvő lángjait haragomnak. Noha hangomat tudom fékezni, úgy hogy, pupilláim nem engedik, hogy türelmem látszatát fent tudjam tartani.
Ahogy kiviharzik megforgatom szemeim és ugrom készíteni amit kértek tőlem.
Odafigyelve megszórom a halmot majd elindulok, hogy gyújtogassak. Ekkor jön velem szembe Geralt. Kicsit leszegem fejem, majd mikor vállamhoz ér elösszőr kezére, majd arcára nézek.
-Köszönöm! - lépek arrébb és mellkasom előtt összefonom karjaimat, majd a lángkakasokat nézem, amíg újra hozzám nem szól. Mosolyára szintén mosolygom. Legalább nekik. Ilyenkor érzem, hogy olykor jobban meg kéne gondolnom, mit s hogy teszek.
-Rendben. Ha gondolod felmegyek. A nyeregtáskámban akad még ez az ami jól jöhet. - nézek rá felajánlva hátha jók lesznek még ezek-azok. Javarészt mindig akad valami a batyumban, ami megsegít a nehéz időkben. Szavára leszegem fejem.
-Kösz, és sajnálom.- nézek egy kicsit a tűzbe, mely most úgy emészti a tetemeket, mint engem a dühöm. Pusztít és felemészt mindent. Apám neve említésére kicsit elhúzom szám. Semmit nem tudok róla mégis szégyent hozok festett arcára.
-De sajnos nem tehetjük meg...- sóhajtok szomorúan majd rá emelem borostyán íriszeimet. Kökörcsin hogy fog örülni, hogy a Fehér Farkast még sem kellett elhantolni. De mi lehet a Keserű Farkassal? Most talán nem is erre kellene gondolnom, hanem arra, hogy ezt minél hamarabb és ügyesebben megoldjuk... -Persze. Valahol azért vicces elképzelni. Na akkor, hogyan legyen a továbbiakban? - mosolygom rá, majd kicsit megmozgatom nyakam. Bár túl lehetnénk ezen az egészen.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene:  Kaer Morhen

Bármennyire is próbálja bizonygatni néhány varázsló annak a népi hiedelemnek az igazát, hogy a vajákokból hiányzik az emberi érzelem, a mostani helyzetet szemlélve szinte minden elméletük a dugájába dőlne.
Könnyebben tartom féken a haragomat, mint Vesemír és jobban palástolom az afelett érzett keserűségemet, hogy egy ilyen helyzetre kell haza érni, mint Wilkina, de nekem se esik túl jól a tény, hogy az egyetlen helyet amit valamelyest otthonomnak merek nevezni megpróbálják elvenni tőlem. Az élet mégis nekem osztotta annak az embernek a szerepét, akinek muszáj megőriznie a hidegvérét, hogy ezzel segítsen tartani a lelket a társaiban.
Elképzelni sem tudom, hogy Wilkina lelke mennyire háboroghat most, de elég sok temperamentumos nővel találkoztam már az Úton, hogy tudjam az szebbik nem szíve hajlamosabb erősebben megélni minden érzést, akár őrült vad és zabolátlan szerelemről beszélünk, akár keserűségből fakadó bosszúvágyból.
- Nem szükséges. - mondom barátságos, nyugalmat sugárzó hangon
Wilkinának most nagy szüksége van a támogatásra. Vilkas hiányában és Vesemir öregkori zsémbességét ellenpontozandó az én feladatom, hogy támasza legyek ebben a nehéz időben.
Hagyom, hogy a tűzbe bámuljon, hogy átjárja az érzékeny orrát a nekkerek égő húsának bűze, hogy eltelítse az elméjét a lángok martalékává váló hullák látványa. Szüksége lesz ezekre az élményekre ahhoz, hogy a háborgó lelkét felkészítse az előttünk álló harcra.
Ma már egyszer megküzdöttünk az otthonunkért és félig meddig nyertünk is. Egy nekkerfészket kifüstölni nem lenne nagy mutatvány, főleg nem három vajáknak, de nem könnyelműsködhetjük el a dolgot és komolyan kell vennünk a csatát.
- Nem rossz ötlet. - nyugtázom a javaslatát - Nézd meg, hogy van-e ogroid olajod, vagy hozzávalóid Északi szélhez. Én körülnézek még itt és utána a nagyteremben találkozunk.
Wilkina ötlete azt mutatja, hogy nem nyomta el teljesen a kétségbeesés a lelkében a tettrekészséget és józan eszet. Örülök neki, hogy a gyakorlatiassága látszólag felülkerekedett a csüggedtségén.
- Ne mondj már szamárságokat. - nézek a szemébe - Ki az aki meg tudta volna állni, hogy egy ilyen helyzetben teljesen nyugodt maradjon? Lehet, hogy az öreg farkas sem helyeselné, de ő se tett volna másképp.
Látok még nem kevés keserűséget a tekintetében, de örülök, hogy már egy halovány vicc utat talált az ajkaira.
- Sok ember csak azért él még ezen a világon, mert védik őket a törvények, vagy mert kevés macska és vipera járja a kontinenst. - a nyugtatónak szánt szavaiból ha odafigyel kiolvashat némi keserű élettapasztalatot, ami sajátos száraz élt az a válaszomnak - Találkozunk a nagyteremben és ott nekiállunk a felkészülésnek. Én nekiállok majd a fekete robbanópor gyártásának, Vesemir majd összerakja a bombákat, neked pedig a fegyverolajok és a főzetek előkészítése lesz a feladatod.
Ha elindul a Lovához, akkor hátra maradok és nekiállok hozzávalókat keresgélni a laborban. Salétrom, kén, szénpor, porított szörnyrészecskék, desztillált alkohol után kutatok, majd többször fordulva felhordom az alapanyagokat a nagyterembe és előkészítem az alkímiai felszereléseinket is a több órás megfeszített munkára.

Geralt & Wilkina

Még szerencse, hogy nem vagyok itt Kaer-ben vendék Mantikór. Akkor ténylegesen egy időzített bomba lennék, amelynek darabkái mindenbe és mindenkibe belevájódtak volna. De nem, Farkas vagyok. Oda kell figyelnem, mindenkimre. Nyugalmat kell erőltetnem magamra, hiszen, ha hibázom a többiekre us rá járhat a rúd. Kicsit szégyenlem is magam, hogy ennyire heves voltam. Hogy ennyire nem tudtam fékezni magam. Jobban oda kellene figyelnem, hogy csinálják az idősebbek, a gyakorlottabbak.
Mégis... örülök, hogy Geralt képes visszafogni Vesemírt és engem is. Hogy ennyire igyekszik mind a kettőnk ellen pólusa lenni, hogy továbbra is együtt tudjunk dolgozni. S ezt igen jól csinálja.
-Pedig van, mert ha rajtam múlna a labor is égne... - húzom el szám egy kicsit, aféle mosolyra, mikor gyerekként próbáltam kimagyarázni magam, miért találtak pont ott és miért nem vagyok Vesemírrel. S Geralt megmutatja, valóban jó apa. Ciri örülhet, hogy egy ilyen férfihez rendelte a sors. Ahogy nekem sem lehet egy szavam sem Apámra. Mind a ketten megtettek minden tőlük telhetőt.
S valahol itt járnak gondolataim, ahogy a lángok mélységébe nézek, ahogy orromeltölti az égett szag. Jelenleg ez nrm más számomra, mint hadba hívás. Küzdelem az otthonért. Mivel egy csatát nyertünk, de még van hátra.
Ajánlatomra rábólint, s hasonlóan teszek én is. Vaják vagyok, nem hisztizhetek, mint valami halandó csitri. Harcosnak neveltek, nem akarom, hogy a kökénybe harapott Keserű Farkas szégyene legyek.
-Jobban fogok igyekezni. - mosolygok keserűségem ellenére, valami bizakodással. Egy igérettel, mibe nem bukhatok el. Nem lehetek a terhükre. Következő szavaiban felfedezem a keserűséget, ami máshonnan jött, nem könyvekből, kopott tekercsekből. Sokat megélt vaják szavai.
-Rendben. Még valami... - mielőtt felindulnék még felé fordulok egy kedves mosollyal. Talán az egyik legkedvesebbel és őszintébbel. -Jó apa és nagybácsi vagy. - fejezem be ha jelét adja, hogy még tud rám szánni pár percet. Ezt követően kettesével veszem a lépcsőket és mint a számszeríjból lőtt vesző rohanok Ichaer-hez, hogy levegyem róla a nyeregtáskám. Az emberekkel mit sem törődöm, nem törődhetek. A csattokat lecsatolom, vállamra veszem és elindulok a nagyterem felé. Valami különös nyugalmat érzek. Talan mert a mérgek kikeverését szeretem. Szeretem csinálni, mert tudom szükségem van rá. Ezt követően úgy ülök, hogy rá lássak Geralt-ra és Vesemírre, valamint elkezdem külön válogatni az összetevőimet. Először anyag szerint, majd csoportosítom őket főzetnek megfelelően.
-Hóviharra, Csókra tartasz-e igényt? - szólítom meg egy vissza menetele előtt, s válaszának megfelelően még porciózok. Akkor... az ogroid olajhoz kell jó minősígű zsír... ó én bamba! Itt van előttem két adag... ~Wii ébresztő!~ Kicsit megdörzsölöm homlokom. Na akkor Északi szél. Amint végzek a kiporciózással, kortyolok egyet a kupámból és Geralt-ra nézek.
-Kell még valami? - mutatok a porciókra és az asztalon lévő üvegcsékre, mely két ogroid olaj, két macska, négy fecske és két Fehér Raffard. Gondolom kicsit elfogultnak tarthat, de jobb szeretek felkészülni.

 Jegyzet:Remélem megfelel, ha nem javítom

Zene:  Kaer Morhen

Érzem, hogy Wilkinának nagyon szüksége volt arra a pár szóra, amit az előbb mondtam neki. Bár Cirin kívül talán ő a legfiatalabb a Farkasok között, mégsem a kora vagy a neme az ami miatt úgy éreztem, hogy szüksége van egy kis pártfogásra.
Mi vajákok megszoktuk, hogy csak addig vagyunk értékes tagjai a társadalomnak, amíg van elirtani való szörnyeteg és utána a legjobb esetben is csak megtűrt személyekké válunk. Ez pedig sokkal szorosabbra fűzi és értékesebbé teszi azokat a kapcsolatokat, amiket az Utat járva építünk ki.
Szükségem volt a Cirivel való foglalkozásra ahhoz, hogy rájöjjek arra, amit Vilkas már megtapasztalt előttem Wilkinával. Az iskolánk nevéhez méltóan tényleg farkasfalkaként viselkedünk, ez pedig azt is jelenti, hogy teljességgel megosztjuk a szülői felelősséget egymás közt, ha a gyerekekről van szó.
Furcsa belegondolni, hogy ez működik emberi viszonylatokban is.
- Nem csak a nekkereknek lenne a halotti máglyája, ha jól sejtem. - keveredik a mosolyomba némi zordság, ahogy elképzelem a tudálékos perjelet lángnyelvek emésztő ölelésében
A nyugtató szavaim ellenére Wilkinán még mindig látszik, hogy az egész helyzet bántja őt és próbálja a helyét találni ebben a szituációban. Ezért pedig senki sem hibáztathatja.
- Ennél többet senki nem vár tőled. - mondom neki miközben biztatóan a vállára teszem a kezem
Jól esnek a szavai. Tudom, hogy nem voltam egy mintaszülő Ciri számára és a Yennel való kapcsolatom minden volt, csak jó példa nem egy gyereknek. Évek kellettek ahhoz, hogy ráérezzek bizonyos dolgokra és ezeket a tapasztalatokat szülői hibák garmadájával tudtam csak megszerezni.
- Köszönöm Wilkina. - mosolygok rá mielőtt elindulna Ichaerhez - Én is igyekszem.
Úgy tűnik a közös felkészülés segít egy kicsit mindenkinek visszarázódni egy nyugodtabb állapotába.
A kellékek összegyűjtése után nekilátok a desztillálók és forralók átmosásának, majd az örlőmozsárt is kitakarítom és óvatosan kimérve az összetevőket elkezdem özedolgozni a bombák robbanómagjához szükséges fekete port.
Wilkina is megérkezik közben és munkához lát, Vesemir pedig a hatóanyagokat kezdi el csoportosítani és porciózni a robbanószerekhez.
Csendben dolgozunk, ki ki a maga feladatait végezve.
Vesemir Wilkina felé intézett megszólalásához csak egy kérdő tekintet és egy rövid hümmentést fűzök. A maga sarkossága és a korral járó zsémbessége nem biztos, hogy megfelelő egy ilyen helyzetben.
Még mindig ő a legtapasztaltabb és legfelkészültebb vaját, akit csak ismerek széles-e világon és nála jobb kezekbe nem is lehetne egy kölyök sem, a finomság viszont sosem volt a legjellemzőbb erénye.
- Zaklatott, ideges és fél. Nálunk rosszabbul viseli a helyzetet. - öntöm a finomra őrült robbanó port egy adagolócsészébe - Akkor lesz rendben, ha megoldjuk a vár ügyét. De ő is a te kezed munkája. Nem fogja elveszteni a fejét a terepen, amíg szükség van a hidegvérére.

Geralt, Vesemir & Wilkina

Valahol sajnálom, hogy így viselkedtem. Hogy nem tudtam csendesebb lenni vagy hallgatni, mint Vesemir. Nem szólsz szám, nem fáj fejem. Pech, most a vöröslő köd nem igen engedte, hogy hallgassak. Figyeltem, ahogy öreg mesterünk gondolataiba merül és innen már azt is tudom, kitől vettem át azt a szokást, hogy államat megtámasztom mikor gondolataimba merülök és nem foglalt mind a két kezem. Ezt mondjuk kissé komikusnak gondolom. Sok minden formaiságot vettem át tőlük, de nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent.
Mikor pedig Geralt mancsa alá kerültem feltekintek sebzett arcára. Nem tudom, mennyi mindenen ment át Ciri nevelőanyjával, Cirivel, de hogy jó apává avanzsált afelől semmi kétség nem lehet. Mind a kettőnkön ott van mindannyiuk nevelése, mindenki csiszolt és formált ki-ki a maga módja és gondolatai szerint.
-Nos... nagy valószínűséggel landolt volna rajta az őrlemény, kapott volna egy szikrát és repült volna be a barlangba. - vonom meg vállam kicsit felemelve kezem, hogy nagyon is gondoltam erre. Meg kell vallanom, nagyon tetszik a gondolattal való játék is. Igyekszem úrrá lenni minden érzelmemen, minden cselekedetemen. Próbálok csak a munkára, jelen esetben csak a nekker bandára, koncentrálni. Ahogy vállamra helyezi kezét megemelem fejem és kihúzom magam, mert mindent meg fogok tenni az ügy érdekében. Ha a fene fenét eszik akkor is megvédem az otthonom. Válaszára szélesen elmosolyodom valamint bólintok mellé, jelezve, hogy sikerülni fog.
A nagyteremben porciózok, igyekszem a készleteimet a legjobban kihasználni, hogy ne vesszen kárba semmi. Ekkor hallom meg Vesemir jellegzetes hangját.
-Rendben! - biccentek hálásan és már ugrom is fel, hogy kiszedjem a tartalmát. Akkor meg sem figyelve mi akad a kezem ügyébe, csak az asztalra tettem külön kupacba, majd a konyhába menet kerestem alkoholt. Szükségem lesz jó pár Fehér Sirályra, hogy minél hatásosabb legyen. Minden alapja a megfelelő alkohol, a Sirálynál pedig nem is kell jobb, töményebb. Egyáltalán lehet valami erősebb? Az alkoholokat hónom alá támasztva viszem vissza, majd helyezem le az asztalra. Végignézve hümmentek, majd újra pakolom őket. Vesemir az előbb a macskát és az olajat emelte ki.  Ennek ellenére még hozzá toldok egy Fehér Rafardot és két Fecskét is. Nem hagyom, hogy ezen bukjon meg a mutatványunk.
Először Fehér Sirály kell, ahhoz... vitriol, magamhoz veszem a fehér mirtusz szirmokat. Ebből kettő és még egy rebis, zöld penésszel. A fecskefű kell a Fecskéhez.
Letérdelve az üst alatt égő tűzhöz magam mellett tudva az összetevőket elkezdem kikeverni. Előtte még a két férfira tekintek.
-Valakinek még valamit? - ha válaszolnak még azt is magam mellé készítem, ha nincs semmi, akkor nekiülök elkészíteni a  főzeteinket.
Amint elkészültek az asztalra helyezem őket egy mosoly kíséretében.

 Jegyzet:

Zene:  Kaer Morhen