Ianius

Becenevek: Nem akarod becézni. Életkor 43 Látszólagos kor 35-40 közt Csoport/faj Ember Foglalkozás zsoldos, kertész.

Különleges képességek/faji adottságok

A legtöbb fegyvernem használatában jártas, de igazán a közelharci harcmodorban jeleskedik, mondhatni már mesterien forgatja azokat, pusztakézzel is igen csak veszélyes ellenfél, jártas a vadászatban, nyomkövetésben, kiváló úszó, sok mérget felismer, ismeri a nővények jótékony és káros hatásait. Illetve hatalmas volt az élni akarása, és az élet ereje. Termetéhez képest gyors volt, és a túlélő ösztönei is elég fejlettek voltak.

Jellemrajz

Nem éppen egy barátságos alkat, az arca mindent elárul róla. Szereti ha békén hagyják, és főleg azt, ha nem traktálják hülyeségekkel, hamar dühbe gurul, és önti el az elméjét a vörös köd, és elég nehezen tudja lenyugtatni magát. Magától nem keresi a bajt, ha békén hagyják, akkor Inarius se keresi a lehetőséget, hogy fejeket vágjon le, vagy éppen koponyákat zúzzon össze. A beszéde durva, és nyers, leginkább az egyszerű szavakat részesíti előnyben (főleg, mert a bonyolultabbakat nem ismeri, az oktatója túl hamar meghalt), ami a szívén az a száján, és elég mocskos volt az a száj. Nem szívesen mutatkozik mások társaságában, vagy vonja magára a figyelmet (hála a külsejének ez nem gyakran sikerül), az állatok voltak azok, amiket képes hosszabb ideig is elviselni a környezetében, és az emberszabásúakkal ellentétben, velük egyből képes volt kedves is lenni. Megvannak a saját szabályai, amiket a vándorlása során talált ki, de a legfőbb az volt, hogy ha valamire felbérelik, akkor azt a legjobb tudása szerint fogja elvégezni, vagy belehal a próbálkozásba. Hisz az adott szóban, ha valakinek megígér valamit, akkor azt be is tartja, de cserébe elvárja, hogy a neki tett ígéreteket is tartsák be (eddig egyszer fordult elő, hogy az elvégzett munka után nem akarták a kialkudott összeget kifizetni, és mivel nem egy megbocsájtó alkat, nem lett szép vége). Ha esetleg valakit megkedvelne, vagy kiérdemelte a tiszteletét, akkor az illetővel még képes kedves is lenni, ami abban nyilvánul meg, hogy kevesebbet káromkodik, vagy is próbál. Nem veti meg az alkoholt, minél erősebb, és több, annál jobb, ahogy a nők terén is kedveli a mennyiséget. Ha harcra kerül a sor, akkor nem fogja vissza magát, és nem ismer de nem is kér kegyelmet, ha eljön az ideje, akkor eljön, és nem ellenkezik. Ami hamar le tudja nyugtatni, az az volt, ha kertészkedhetett.

Megjelenés

Legalább 2 méter magas volt és 100 kilogramm, csupa izom, sebhelyes, bal karjáról egy vörös tetoválás indul, ami a mellkasán fut végig, majd az oldalán tovább haladva a hátán felmegy a tarkójáig, egészen a felső ajkáig. Bőrének színe hamufehér volt. Az arca durva, kegyetlen, szemeinek színe hidegszürke, gyilkos, teli gyűlőlettel, jobb szemén egy heg haladt át. Kopasz volt, egyedül egy rövidre vágott kecske szakálla volt. Öltözködés terén se vitte túlzásba, az alkarjain egy bőrből készült alkarvédő volt, láncokkal körbe tekerve, mellkasa előtt keresztben egy öv futott végig, ezen tartotta a fejszéjét, és egy batyut, amiben a pénzét tartotta, ennyi volt, ami fedte felülről. Derekán egy vastag öv, amiből egy rongy lógott le, eltakarva jobb lábát, egészen a térdéig. Nadrágnak is csak egy rövidebb volt, a lábán pedig egy bőrcsizma. A hátán pedig a fejészéje, amit egy fogadás során nyert, annyiban volt különleges az a fejsze, hogy némi mágiát szőttek bele, és ezért jóval strapabíróbb volt a társainál, és az éle is nehezebben ment ki, illetve hatásos a szörnyekkel szemben is.

[

Előtörténet

43 éves, 43 éve koptatta az utakat, és keresett valami értelmet az életének. Nem ismerte az apját, csak annyit tudott róla, hogy tőle örökölte a bőrének fehér színét. Azt se tudja pontosan, hogy a Világ melyik részén született, csak azt, hogy el fog tűnni. Hála a túl fehér bőrének, és annak, hogy nem volt apja, az anyja is csak egy alkoholista szajha volt, a gyerekkora sok csúfolással és veréssel volt teli, verték a falusiak, ahogy az anyja is, mert Ianiust hibáztatta azért, hogy tönkrement az élete, pedig már a születése előtt se volt több az anyja, mint egy ostoba kurva, aki minden szép szóra szétrakta a lábát. Nem is volt olyan meglepő, hogy a fiatal Ianius úgy döntött, hogy elege van ebből az életből. Egy éjszaka összeszedte a holmiját, azt a keveset, ami volt, ellopott egy fejészét, és nekivágott az éjszakának, és az erdőnek.
Vándorlásai során meg tanult magára vigyázni, és az élet szabályát is, az erős életben marad, a gyenge pedig szolga lesz. Eldöntötte, hogy nem lesz szolga, hogy erős lesz, és a saját sorsának a kovácsa. Bár lehet, hogy ebben volt némi segítsége, mert alig, hogy elhagyta a falujukat, hamar egy csapat rabló közt találta magát, akik azt tervezték, hogy eladják majd, mint valami rabszolgát. S az első éjszaka, amit köztük töltött, mint rab, az egyik részeg bandatag úgy döntött, hogy kicsit elszórakozik a fiúval, de elkövetett egy hibát, alábecsülte Ianiust, akinek más tervei voltak. Amikor a férfi érte nyúlt a mocskos kezeivel, és a bortól, fokhagymától bűzlő leheletével lihegett Ianius arcába, ez volt az utolsó hiba, amit elkövetett az életében. Az éles fogak bilincsként fogták össze a torkát, tépték a húst, harapták ki a nyelőcsövet. A táborban hamar nagy lett a fejetlenség, azonnal el akarták vágni Ianius torkát, de miután a vezér megtudta, hogy mi történt, olyat tett, amire a fiú nem gondolt, széttaposta a már élettelen férfi fejét, és a helyére bevette Ianiust. Akit egy idő után úgy kezdett nevelni, mintha a sajátja lenne, odafigyelt rá, hogy meg tanuljon írni, és olvasni, hogy meglegyen a magához való esze, még egy oktatót is raboltak neki (aki egy szökési kísérlet alkalmával túlságosan figyelmetlen volt, és sikerült beleszaladnia egy medve ölelő karmaiba, csak a maradványait találták meg). De leginkább arra szenteltek figyelmet, hogy Ianius erős harcos legyen, és bele nevelte azt is, hogy nem kell félnie vagy tisztelnie az isteneket, nem csinálnak azok semmit, tűrnek mindent, talán nem is léteznek, csak pár hülye találta ki őket, hogy ezzel is leszedjék a parasztokat.
Eltelt egy év tízed, és immár Ianius volt az, aki vezette a bandát, a nevelő apja tiszteletére hozzá hasonló tetoválást csináltatott, csak a szín tért el, az apjának kék volt, még neki vörös lett. S elérkezettnek látta az időt, hogy meglátogassa az anyját, aki iránt nem érzett már semmit, csak megvetést, és vágyat arra, hogy megfizessen neki mindazért, amit elkövetett ellene, és a faluval is hasonló volt a terve. Immár az új családja élén rontott rá a falura, akkor, amikor azok valami esküvőt tartottak. Hamar kitört a fejetlenség, és nem csak jelképesen, hanem szó szerint is. S mikor végre  sikerült összefogdosni mindenkit, mindenkit, aki életben maradt, akkor Ianius és az emberei kezdtek igazán mulatni, mindenkinek jutott egy betörni való koponya, és egy meghágni való nő. Mivel Ianius volt a vezetőjük, övé volt az ara, de utána, mint jó vezér, átadta a többieknek is egy kis szórakozásra. Addig ő foglalkozott a saját anyjával, akinek egy különleges meglepetést tartogatott, meghágatta a lovával, ha már akkora szajha volt, biztos ez se jelent gondot neki, de tévedett, már azelőtt meghalt, hogy az állat befejezte volna. Ahogy sokan mások is hasonlóan jártak a faluban. Ianius és az emberei összeszedtek mindent, amit értékesnek gondoltak, majd sorra gyújtották fel a házakat, majd tovább álltak, és folytatták azt, amiben jók voltak, a rablást és gyilkolást.
A vezérségének hatodik évében sikerült megszereznie a fejszéjét, amikor egy másik banda vezérével fogadtak, hogy ki bír kinyomni a feje fölé egy legalább száz kilós üllőt, és úgy tartani legalább tíz másodpercig. Elsőnek a másik banda vezére próbálta meg, és sikerült is neki kinyomni, ekkor pedig Ianius a kezébe vette a játékot, és egy jól célzott dobással a szeme közt találta el a másikat, akinek ennyi elég is volt, hogy elengedjen a karja, és széjjel zúzza az üllő a fejét, így nyerte meg Ianius a vágyott fegyvert.
Aránylag sokáig sikerült elkerülniük a törvényt, de egyszer mindenkit utolér a végzete, nem jártak máshogy Ianiusék se, a katonáknak sikerült bekeríteni őket (már amennyire egy szakadéknál ez előfordulhat, aminek az alján egy folyó volt), és a túlerő lassan felőrölte az ellenállást, egyre inkább visszaszorultak a szakadék pereméhez, még végül Ianius volt az egyetlen, aki talpon maradt, a szeménél sebzett volt, több sebből is vérzett, de nem adta meg azt az örömet, hogy a levágott fejét trófeaként kitűzzék, helyette a szerencsére bízta magát, és a szakadékba vetette magát, rábízva az életét a folyóra.
Sikerült túlélnie, egy öregasszony halászta ki, és azt hitte, hogy egy újabb hulla volt, de Ianius nem halt meg, még volt benne élet, és bár nem sok, de még kapaszkodott az élők világába. Az idős asszony valahogy elvitte a házába, és a gondjaiba vette. Talán napokat, vagy heteket is eszméletlenül tölthetett, de amikor végre kinyitotta a szemét azonnal a fejszéjét kereste, ami nem volt túl messze tőle, ám amikor érte próbált nyúlni, fájdalom hasított az egész testébe, visszahanyatlott az ágyba, düh tombolt a lelkében, bosszút akart állni a katonákon, és mindenkin, aki ide juttatta. Ekkor lépet be a vénasszony, aki a jelek szerint nem félt Ianiustól, sőt, ellenkezőleg, kedves volt vele, elmondta a férfinak, hogy már évek óta az erdőben élt, gyógynövényekkel foglalkozott, és ezeknek a növényeknek hála maradt életben Ianius is. Ianius pedig tudta, hogy mit kell tennie, megköszönte és hálás volt a vénasszonynak, és mivel egy darabig még az ágyban kellett maradnia, nem tehetett mást, hallgatta, ahogy az asszony a nővényekről beszél, a hatásaikról, jellemzőikről, mindenről, amit tudni lehet, és magát lepte meg a legjobban, hogy érdekelte a téma, itta magába az új tudást. S talán valami mást is, nem csak új tudásra tett szert, de a személyisége is megváltozott, mintha egy kicsivel nyugodtabb lett volna, lenyugodott, már nem annyira vetette meg a Világot, mint eddig, de még mindig ott volt benne a harag, és a zabolátlan tűz.
Sok év eltelt már azóta, hogy egy bandát vezetett, vagy találkozott az öregasszonnyal, azóta Ianius szakállába néhány ősz szál vegyült, sok felé járt, végre megszabadult attól a szigettől, ahol született, élt, és körözték, sok mindent is csinált, de még mindig céltalanul élt, jobb híján nem csinál mást, mint a fejészéjét és a képességeit adja bérbe a legtöbbet fizetőnek. Nem kérdez, nem problémázik, teszi, amire felbérelik.

Példareag

Múlti karakter.

Drága Ianius!

Elfogadva!

Először is szeretném megköszönni, hogy megfogadtad a tanácsainkat, és mindazok fényében egy egészen meglepő és új megvilágításba helyezted a karaktert, aminek hála sokkal több út és ajtó nyílt meg előtte(d). Ianius-nak nem volt egyszerű gyerekkora, bárki, akinek megvan a magához való esze, tudja és érti, hogy az efféle akcióra mindig lesz válasz reakció. És te édes Melitele, még milyen... ! Senki nem kérdőjelezné meg, miért lett Ianius-ból egy érzéketlen, vérszomjas, agresszív barbár, és gyakorlatilag a csodával határos, hogy talált valamit, na meg valakit, aki csillapította kicsit nem csak az a benne tomboló indulatait, de a testi-lelki fájdalmait is. Nagyon kíváncsi leszek, hogy az ő egyetlen kincse, a fejszéje hogyan működik és mi mindenre képes, habár abban biztos vagyok, hogy a legtöbb kötekedő kedvű útonálló ellen használni sem kell igazán - elég adni nekik egy lendületes sallert, és a Kék-hegységig meg nem állnának, erre nagyobb összeget mernék tenni. Nem is foglak itt tovább, ígérem, szaladj, foglald le az arcod, aztán keress merész játékostársakat, akik nem ijednek meg az árnyékodtól.

Avatarfoglaló