Cicero

Becenevek: Cicero, Undertaker, Őrült, Bácsi, stb. Életkor 200 körül már nem számol egy ideje Látszólagos kor 30 Csoport/faj Vámpír (nemes) Foglalkozás Temetkezési vállalkozó

Különleges képességek/faji adottságok

Első sorban az anatómia irányában mélyültem el, de pár alap gyógynövény, vagy a halálhoz kötött növények sem kerülte el a figyelmem. Bár vámpír vagyok rám nem érvényes a napfény, de gyengébb vagyok és sokkal fáradékonyabb, mint este. Igaz vérre sincs szükségem, hogy életben maradjak az energiám visszaszerzésére, hogy nappal is tudjak valamit kezdeni magammal rászorulok az evésre. Mivel leszoktam a vérről, így kis sütiket csinálok magamnak ezzel némi alap sütési tudás is megragadt.

Jellemrajz

Sok vélemény kering rólam, miszerint örült, gyerekes, vagy csak szimplán magányos vagyok. Egyesek meglepően közel járnak az igazsághoz, de nem eléggé, hogy meg is értsenek. Az igazság az, hogy egyszerűen érdekesnek találom azokat az okokat, amik a halál okaihoz sorolhatóak és milyen változásokat okoz a szervezetben. Más részt, nem egyszer megesett, hogy „egzotikusabb” részeket elraktam magamnak. Így több szemet is megszabadítottam gazdájától csupán, mert különlegesebb volt a színe és nem a hétköznapiakhoz sorolhatók. A  fizikai munka sem rettentít el csak nem napközben hanem este helyezem a holtakat végnyugalomra.
Nehéz gyerekorom volt ezáltal valóban közel hozzám az őrület. Gyakran beszélek magamban, nevetek. Néha képes vagyok magammal összeveszni. Leginkább koporsóban alszom kényelmesebbek számomra, mit a hétköznapi ágyak. E miatt sokszor hoztam a szívbajt a vevőimre, de ez csak jó lehet nekem, nem igaz?

Megjelenés

Fehér hajkoronám hosszú lábamig ér, általában szabadon hagyom, de pár tincset befonva tartok. Fekete csizma és köpeny van rajtam hozzá a kalap. Fekete hosszú körmeim négyszögre vannak reszelve. Testemen varratok találhatóak szétszórva, de nem zavarnak. Zöld szemeim egészen megbolondítják az embereket. Sokan csodálattal nézik feltéve, ha látják. Eltakarom a hajammal, de nem szoktam ellenkezni, ha arrébb teszik. Fekete fülbevalókat hordok, ami legfelül helyezkedik el a fülemben az leginkább egy kisebb rúdra hasonlít. Derekamon arany lánc, amin apró szimbólumok, képek vannak. Arra már harapok, ha valaki elakarja venni tőlem. Nem titkosak csak sokat érnek nekem.

Előtörténet

Türelmesen állok a raktárban a sütő előtt várva, hogy a kekszeim megsüljenek és energiát meríthessek  belőlük. Illatuk beteríti az üzletet. Ilyenkor senki nem akar bejönni talán, mert elképzelhetetlen számukra, hogy ott ahol a halál a leggyakrabban jár ott finom illatok keringenek arra ösztönözve az embereket, hogy a raktár felé vegyék az irányt.
Azóta ott állok bámulva mióta beraktam. Izmaim meg se rezdülnek az egyedüli mozgást a kiszáradó sütik okozzák, amelyek az alacsony hőfok miatt megpirulnak és ropogósak lesznek. Végül még is megmozdulnak kezeim és az arcomon lévő varratra teszem, mert olyan érzés támadt bennem, mintha meglazult volna. Óh! Azok a drága varratok. Gyerek voltam még mikor szereztem őket. Emlékszem hiába volt több, mint 100 éve ott van még bennem. Amikor alig voltam 8 éves,  gyanútlanul és álmosan mentem ki a szobámból, hogy igyak egy kis vizet anyu és apu vérben áztatva feküdtek felettük egy maszkos ember késsel a kezében, mögötte pedig a társai. A mai napig sem tudom kik voltak ők, de most már nem is érdekel.
Amelyik a kést szorongatta közelebb jött hozzám. Én remegtem a félelemtől nem tudtam se megmozdulni, se megszólalni. Csak álltam ott könnyes szemmel és mikor elém kerül keze felém irányult és én elájultam. Mikor felébredtem egy cellában találtam magam. Sötét volt és félelmem újra előtört belőlem. Nem sokára megjelent az egyik és kiráncigált. Egy oltár szerűséghez vitt, ahol a többi körben állt. Próbáltam kiszabadulni a fogásából, de én még gyerek voltam ő meg felnőtt sokkal erősebb volt nálam. Felraktak és kikötöztek. Eszközöket vettek elő és mindenféle érzéstelenítő, vagy altatás nélkül elkezdtek felvágni. Ordítottam a fájdalomtól tőlem zengett minden. Lassú volt az idő számomra napoknak telt az a pár óra míg én ott ordítottam, de nem tudtam meghalni. Mikor végeztek összevarrtak és vissza dobtak a ketrecbe. Nem bírtam megmozdulni csak feküdtem ott véresen, könnyekkel áztatott szemekkel. Nem tudom mit tettek velem csak remegtem a földön végül elnyomott az álom.
Másnap ismét jöttek, hogy megismételjék a múltkorit. Újabb ordítás szüntelenül, fájdalom, reszketés, az eszközök hangja, néha tűk melyek égették bőrömet. Ez ment évekig. Nekem egy örökké valóságnak tűnt, gyenge is voltam nem tudtam úgy összeszedni magam, hogy szökést kíséreljek meg. De egy nap még is megtettem. Elkövették azt a hibát, hogy az összevarrásom után ott hagytak az asztalon kioldott kötelekkel. Nem tettem volna semmit, ha nem pillantottam volna meg a kést, ami közel volt hozzám. Elkezdtem felé nyúlni és mikor megmarkoltam leestem az asztalról. Fájdalmasan keltem fel és rájuk tekintettem. Forrt bennem a düh, bosszúra vágytam, így megtettem az első lépést és elvágtam az egyik torkát. Sokkolva és tehetetlenül borult térdre előttem, majd összeesett és én többet akartam. A többi felé fordulta és megindultam. Úgy végezték, mint a disznók kolbász készítés napján.
Mikor végeztem csak ott álltam és a vigyor egyre nagyobb lett arcomon. Rájöttem, hogy én ezt mennyire is élveztem. Elkezdtem nevetni, mely egyre hangosabb lett, arcom, mint a rózsa vörössé vált a gyönyörtől.
Később, mikor elmentem onnan egy erdőben húztam meg magam és az arra tévedőket megfosztottam az életüktől. Ekkor merültem bele az anatómia csodáiba. Lassan megtanultam mi, hogy van és mi. Később rájöttem, hogy ezt csinálhatóm legálisan is. Egy városba mentem és ott temetkezési vállalkozást indítottam. Eleinte senki nem akart hozzám jönni, de egy nap elkezdtek jönni, hogy kéne egy koporsó a nagyinak, sírt kéne ásni, megkel mondani a halál okát és én elvállaltam. Megmondtam, miben lelte halálát az illető koporsót is eladtam jó pénzért és a sírt is megástam nekik. És most itt vagyok.
És ahogy elnézem kész is a sütim. Ki is veszem és elkezdem enni, míg kimegyek az üzletbe tenni a dolgom. Talán holnap útnak indulok és párnapig a szokásos növény keresésemre megyek. Remélem nem fogják bánni, hogy elutazom egy kis időre.

Példareag

A nap már bőven fent volt, az utcáról halkan beszűrődött az utca hangja, az emberek élték az életüket elkerülve a feketébe burkolt épületet, aminek kirakatán koporsók, ajánlatok és egyéb dolgok mutogatták magukat. De ma a bolt szokatlan volt. Nem áradt belőle a finom illat, amit a sütik engedtek ki magukból, csend volt. Temeria lakosai most jobban kerülték ezt a helyett, mint általában. Nem csoda. Most eltértem a rutintól és inkább aludtam, mint kimásszak és valami olyasmit csináljak, amihez most nincs erőm.
Békésen szunnyadok, mikor az ajtó tetején elhelyezett csengő meg nem szólal és egy kopogás hangzik el a koporsómon. Óh! Egy újabb vevő. Ez mindig mosolyt csal az arcomra. Lassan feltárom a tetejét és az illetőre nézek, aki megzavart.
- Kocsmáros úr, maga az? Cicero, nagyon örül, hogy látja. - köszöntöm a durcás kinézető férfit, aki igen gyakori vendégem, így őt már nem zavarja, hogy kicsit....Cicero-s vagyok. - Mit tehet, Cicero ma önért?
- Van itt egy ürge. Addig ivott, amíg bele nem halt. - mutat a telt férfira, akit másik 2 cipelt és lerakták az asztalra. - A koporsót azt állom, meg a lyukat is, de az már nem érdekel, hogy jelöletlen sírba teszed, vagy sem. Mennyi lesz?
Kiléptem a koporsóból és a holthoz sétáltam. Áradt előle a sörszag, ami meg volt spékelve a halál szagával. Már egy jó néhány órája halott lehet, legfeljebb egy napja, hogy meghalt. Elkezdek számolni, majd a kocsmároshoz fordulok.
- 75 oren. - mondom neki.
- 75? Megvesztél? Mi kerül annyiba? - förmed rám. Én csak mosolygok rá és az ürgére mutatók.
- Nézze meg,kocsmáros uram! Kövér, ráadásul igen nagy darab. Nincs raktáron megfelelő méretű koporsó, szóval csináltatni kell. - magyarázom neki.
- Egye fene! Csak szabadíts meg tőle! - rakja le a pénz és el is viharzott a 2 emberrel együtt, ott hagyva engem. Na jó! Munkára, Cicero! Előveszek egy tegnapról megmaradt kekszet és elkezdem majszolni, míg egy könnyed mozdulattal felemelem a férfit és a raktárba viszem.
Első ránézésre én is azt mondanám túl itta magát, de a szervek tudják az igazat és nekem az kell. Felsőjétől megszabadítom és óvatosan felvágom a mellkasától, a hasáig. Elkezdek benne turkálni megnézni mi is volt pontosan a halál oka. Szívleállás, amit egy méreg okozott. Érdekes! Nem gyakran fordul elő mérgezés itt. De ez nem az én problémám. Sőt! Örülök is neki, hogy valaki mérgezi az embereket így legalább több a vevő!
Végül össze varrom és megnézem a szemét. Én szeretem megnézni kinek, milyen szeme van. És nem csalódtam. Szép kék szemek. Kell nekem. Körmeim bele is csusszannak a szemlyuk üregbe és a golyók közé. Végül kihúzom őket ezzel megkaparintva őket. Közelebbről is megnézem őket, majd előkotrok egy üveget. Belehelyezve őket a szekrénybe teszem őket ahol polconként kategorizálva vannak az egyéb szervek. Mind különlegesebb, mint egy átlagos hozzájuk hasonlóak.
Nem feledkezem meg szerencsés páciensemről és felöltöztetve lemérem a méreteit és felírva magamnak kitűzöm magamnak, hogy menni kell a favágóhoz.

Kedves Cicero!

Elfogadva!

Szóhoz se jutok, hogy őszinte legyek, és ez velem igazán ritkán szokott előfordulni. Először is, igazán bravúros, hogy egyszerre tudunk meg mindent és semmit a karakterről - értem ezt úgy, hogy bár minden lényeges és emlékezetes (és nem utolsó sorban hátborzongató) eseményre kitértél, mégis egy kifejezetten titokzatos figura maradsz. Az biztos, hogy aki igazán ki akar ismerni, annak nem árt eltöltenie veled néhány emberöltőt, és még akkor se biztos, hogy nem fogsz az illetőnek meglepetést okozni... Ha mással nem is, az érdekes... nos... hobbiddal.
Minden esetre, eszem ágában sincs tovább tartóztatni téged, menj, és vidd tovább a vállalkozásod, miután lefoglaltad az avatarod!

Avatarfoglaló