Zanra

Becenevek: Zanka, Zanry, Kölyök, Asur Életkor 25 Látszólagos kor 20 Csoport/faj Vaják (vipera iskola) Foglalkozás Szörnyek irtásával, orvvadászat

Különleges képességek/faji adottságok

Az alkémia  és a kardforgatás a szakterületem. Jól lopakodok és képes vagyok meglepni másokat. Macska szememnek hála az éjjel nem akadályoz engem így képes vagyok este is kihasználni adottságaimat. Főzés terén is otthonosan mozgok. Sok ételt eltudok készíteni.
Legnagyobb problémám az, hogy nem rendelkezem tájékozódó készséggel így gyakran eltévedek. De baglyom segítségével megtalálom az utat. Az ő feladata általában a felderíts.

Jellemrajz

Sokan mondják, hogy szeleburdi és gyerekes vagyok. Talán igaz is, de vannak helyzetek mikor a komolyabbik énemet veszem elő. Ez általában harcoknál és akkor jelentkezik, ha dühös vagyok.
Könnyen nyitok az emberek felé és próbálok pozitív lenni. Igaz ez nehéz, de anyám emléke miatt megpróbálok kicsit rá hasonlítani.
Mivel sokszor férfinak öltözöm így álnevemet használom. Ilyenkor mondhatni olyan, mintha egy másik személy lennék. Eltűnik a szeleburdi kislány és inkább egy komoly magabiztos fess fiatal ember vagyok.

Megjelenés

Régen a faluban sokan mondták, hogy kinézetre tiszta anyám vagyok. Egyedül a szemem az, amit apámtól örököltem. Egy kicsit változtam azóta. Magasabb lettem, arcomon harci festék található, vállamon bagoly, hátamon pedig kard. És amióta a mutáció megjelent rajtam szemem sárgára változott, pupilláim hasonlítanak egy macskáéra. Sok főzet található nálam, miket a harcokban felhasználok, illetve bombák.
Páncélom közepesnek mondható. Nem könnyű, de nem is nehéz. Mivel sokszor kapunk olyan feladatokat, hogy elkel tenni valakit láb alól így én trükközök. Sokszor férfinak öltözve közelítem meg célpontom. Felkötött hajjal, tiszta arccal, és férfi ruhákkal.

Előtörténet

A kakas kukorékolására ébredezett a falu, ahogy én is. Kipattantam az ágyból, felöltöztem és lemenve a földszintre köszöntve anyámat.
- Jó reggelt, anya! - álltam meg a lépcsőn rápillantva ahogy a reggelit csinál.
- Jó reggelt, drágám. Ülj le mindjárt kész a reggeli. - mosolygott rám. Már nem is emlékszem az arcára. Az már nekem teljesen elhomályosodott. Egyedül a boldogsága és a pozitív hozzá állása az, ami megmaradt és szőke haja, melyet örököltem is tőle.
- Most nem, a többiekkel találkozom. Talán ebédre haza is jövök. - léptem az ajtóhoz. Mielőtt kiléptem volna hallottam anyám hangját még.
- Rendben, de légy óvatos nehogy megint eltévedj. - azzal el is mentem. A főtéren már gyülekeztek a velem egykorúak. Megbeszéltük itt találkozunk és kitaláljuk mit játszunk.
Egyikünk felvetette, hogy menjünk az erdőbe és bújócskázzunk.  Mindenkinek tetszet az ötlet és meg is indultunk. Kiválasztottuk ki lesz a hunyó és elszaladtunk míg ő számolt. Én nem is tudom merre indultam el csak mentem és mentem hátra tekintve jön e már. De ahogy egyre jobban jártam az erdőt észre vettem, hogy nem tudom hol vagyok és merről jöttem. Nem baj nem esek pánikba! Majd kitalálok.
Megpróbáltam követni a nyomaimat, de rákellet jönnöm, hogy néha körbe-körbe jártam ezzel lehetetlen volt számomra, hogy haza találjak. Már bőven elmúlt dél, mikor feladva térdre rogytam és elkezdtem sírni teli torokból.
Nem vártam, hogy bárki meg is talál csak ömlöttek könnyeim a földre. Meghallva egy reccsenést felnéztem. Féltem. Nem tudtam mi adhatta ki a zajt. Remegtem. Végül megláttam a falu vadászát, ki meglepődve nézet rám.
- Va...Vadász Bácsi!! - rohanok hozzá és megölelem bömbölve. Megnyugtatott a tudat, hogy itt van és bízhatok benne, legalább nem a helyi szörnyek találtak meg engem. Talán ezért is közkedvelt a falunk a vajákok számára, mert mindig van, amit elkel intézni.
- Megint eltévedtél, Kölyök? - simogatta meg hátam, hogy vigaszt nyújtson. Bólintottam és próbáltam lenyugodni, hogy ne sírjam tele ruháját.
- Na gyere! Visszaviszlek anyádhoz. - felkapott és a nyakába ültetett. Időközben megnyugodtam és arcom is megszáradt. A távolban megpillantottam anyámat, aki aggódva kérdezgette az embereket láttak e engem. Meglátva felém rohant és magához szorított. Örült, hogy látott és nem faltak fel.

Pár nappal később a faluban jártam, a nap lassan lemenőben volt, mikor a pék megszólított.
- Zanra! Gyere ide kicsit kérnék tőled valamit. Vid el ezt a kosarat a farmereknek ne aggódj kapsz érte valami, ha vissza jöttél. - rá néztem, majd a kosárra. Tényleg engem kér meg erre? Engem? Azt, aki még itt is eltéved? De legyen elviszem úgy is csak az ösvényt kell követni.
Átölelve a kosarat mentem az ösvényen ügyelve le ne lépjek róla. Mikor elértem a búzatáblákat körbetekintettem. Nem volt ott senki. Közelebb mentem és benéztem a táblák közé. Meglepetten fogadott a látvány. Az ökrök és az emberek le voltak mészárolva. A sárga búzák a vörös vérrel voltak befestve, szétszórva feküdtek ismerősök idősebbek, fiatalok. Leejtettem a kosarat mi nagyot koppant. Ekkor vörös szempárok meredtek rám. Reszkettem, szemeimben gyűltek a könnyek, majd futásnak eredtem. Nem érdekelt merre csak túléljem, de féltem, hogy eltévedek így a falu felé vettem az irányt. Legbelül arra számítottam, hogy lesz valaki aki segít nekem. De elérve a dombot, ami a falu határán volt láttam, hogy ég az egész. Megdermedve bámultam az egészet. A vörös lángok mik ellepték a házakat és a magasba szöktek. Ekkor lábam megcsúszott és legurulva a határon értem földet. Lassan felültem és láttam ahogy a többi szörny rám bámul, míg a hullákkal foglalkoztak. Lassan felém jöttek, mire én próbáltam hátrébb csúszni mentve irhám. De a félelemtől és a soktól nem jutottam messzire. Rám ugorva téptek szét. Üvöltöttem a fájdalomtól, a halálomat vártam. De megzavarta őket egy lódobogás, amitől ott hagytak engem. Véremben áztatva feküdtem hallgatva az egyre közeledő dobogást. Feltekintettem és megláttam édesanyám hátát és aranyló haját. Tudtam, hogy már halott még is még egyszer utoljára megakartam érinteni őt. Még egyszer átölelni.
- Anya....Anya... - nyöszörögtem míg kúsztam felé. Egyetlen dolgot akartam már csak és, hogy legalább mellette legyek, ha már megkel halnom. Felé nyújtottam a kezem már csak pár centi választott el tőle. De erőm elhagyott és elterülve bámultam a vörös lángokat.
Lassan kinyitom szemem, sebeim fájnak ész égő érzéssel kergetnek az őrületbe. De nem az tárul elé, amire számítottam. A házak maradványai a vér helyet egy plafon néz vissza rám és egy szobában vagyok. Lassan felülök és körbe nézek. Egyáltalán nem ismerős a hely számomra. Vajon hol lehetek?

Nem sokkal később belépet egy férfi. Láttam rajta a meglepettséget, de elmosolyodott. Szerintem nem számított rá, hogy ébren leszek.
- Végre felébredtél. Kezdtük azt hinni nem fogsz. - jött közelebb, de megtartotta azt a távolságot, amitől nem éreztem, hogy veszélyben lennék e.
- Ne félj tőlem. Vaják vagyok. Pontosabban a vipera iskolából. És ez a hely maga az iskola. Mi a neved? - barátságosnak ítéltem. Talán, mert előbb elmondta ki ő és hol vagyok azután kérdezett.
- Zanra. - válaszoltam meg kérdését. Szóval ez egy iskola féleség. De miért hoztak ide? Miért mentettek meg egyáltalán?
- Zanra. Szép név. Az egyikünk talált rád a faluban és ide hozott. Mivel nincs hova menned így úgy döntöttünk maradhatsz, ha szeretnél. Lábra tudsz állni? Mert akkor megmutatom a dolgokat. - magamra néztem. Egy fehér hálóing szerűség volt rajtam, lábaimat elég erősnek éreztem így bólintottam. Kimásztam az ágyból és felé sétáltam. Kinyitotta az ajtó és előre menve megmutatott pár dolgot és elmagyarázott mindent.

- Jól van Zanra, ÉN nem adom fel! kezd el még egyszer. - csóválta meg a fejét bal kezébe temetve arcát.
- Ha ezt és ezt összekeverem megkapom a macska főzetet. - mutatók a két alapanyagra.
- Igen és melyik micsoda?
- Öm..... - hangosan felsóhajt és karba tett kézzel néz rám.
- Melyik a rebis és melyik a quebrith? - az asztalra nézek. Na, Zanra! Most légy okos! Pedig megtanultam! Miért nem emlékszem melyik-melyik? Végül rábökök az egyikre.
- Ez a rebis és ez a quebrith. - nézek rá.
- Igen. - bólint. - És melyikből mennyi kell?
- A quebrith-ből 2 kell. - ezt viszont megjegyeztem.
- Igen. Na! Csináld meg, de vigyáz, ha elrontod baj lesz. - adja ki nekem az utasítást én meg elkezdem. Igazság szerint fogalmam sincs hogy kéne neki állni, de majd lesz valami. De elkezdett füstölni és éreztem hátulról megragadnak és már távol is volt az asztal. Pár pillanat múlva egy robaj hallatszott és lángokban állt az asztal. Szemeimben gyűltek a könnyek megint sikerült valamit tönkre tennem. Tuti ezért leharapják a fejem. Nem mertem felnézni nem akartam látni a rosszalló pillantását.
Megérezve a kezét fejemen, hogy vigasztaljon vettem a bátorságot és felnéztem rá.

Nem hiszem el! Már megint sikerült eltévednem. Nem baj, ne ess pánikba, majd biztos észre veszik, hogy eltűntél és jönnek megkeresni. Csak ülj le ide és várj.
Így is tettem. Leültem egy öreg, kidőlt fatörzsre és vártam. Közben figyeltem a természetet, a fákat, a madarakat. Végül egy tojást láttam meg egy fán árválkodni. Nem tudom milyen tojás lehet, de jobb, ha békén hagyom az anyja nem örülne neki, ha piszkálnám a fiókáját. Egy kis idő múlva megjelent egy nyest is. Érdeklődve figyeltem mit csinálhat és megláttam, hogy a tojás felé megy. Ugye nem akarja megenni? Felpattantam és elkezdtem felmászni, hogy elérjem még a ragadozó előtt. Felérve lenéztem és fújtatva az állatra elzavartam.
A fészekbe nézve észre vettem, hogy csak ez az egy tojás volt épp. A többi mind törött volt és az anya madár sem járhatott itt már hosszú ideje. Szegény te is árva maradtál? Magamhoz öleltem a tojást és lemásztam. Vajon mi lehet benne?
Ekkor egy zörejt halottam és megláttam vaják társamat.
- Zanra! Hol a fenében volt? Mindenhol kerestünk. - jött közelebb hozzám. - Az mi?
- Eltévedtem megint. És ez egy tojás. - nyújtom felé.
- Azt látom, de honnan?
- Onnan ni! - mutatok fel. Felnézett a fára, majd rám.
- Gyere ideje az edzésednek. - indult el, de láthatóan nekem nem tetszett. De nem volt mit tenni mentem, vagy itt hagy és boldogulhatók egyedül.
Pár nappal később ki is kelt a tojáslakó. Poppy-nak, neveztem el, nevelgettem, tanítgattam. Végül egy egész szép és okos jószág lett belőle. Felderítésre használom és, ha eltévednék segít nekem.

Példareag

Egy újabb megbízás, hogy valakinek tört kell döfni a szívébe. Legyen hát.
Mostani célpont egy nő. Befolyásos, gazdag és éppen egy álarcos bált rendez, hogy mások orra alá dörgölje mekkora is a vagyona. Azt rebesgetik róla imádja a fiatal fiúkat. Az én területem.
Felkötöm hajam és arcomat megmosom a patakban. Felveszem a férfi báli ruhát, a fekete maskarát és a fekete maszkot. Nem látszik, hogy lány volnék. Úgy is a nők szeretik azokat a fiúkat, akiknek lányos arcuk van. Főleg az olyanok, mint ő.
Elérve a kaput az őrök megállítanak, hogy elkérjék a meghívómat. Oda nyújtottam nekik egyet, amit egy ürgétől szereztem. Úgy dalolt, mint egy madár, de gondoskodtam róla, hogy ne daloljon rólam.
A csarnokot a gyémántos csillárok világították meg. Egy nagy zenekar játszott hangszereken a szoba egyik oldalában. Vele szemben asztalok italokkal és étellel. A szoba közepén táncoltak a népek körülöttük az elfáradt, vagy szégyellve tánc tudásukat beszélgettek még. Már az elején kiszúrtam a hölgyet kivel ügyem szól, ki éppen a középpontban nevetgél az embereken.
Nem állszándékomban most oda menni. Illetlenség lenne megzavarni a csevegést és több is lenne a szemtanú, hogy elvittem.
Lassan fogyatkoznak körülötte az embereke én meg lassan megközelítem. Mikor oda érek megszólítom.
- Elnézést, hölgyem! Megtisztelne egy tánccal? - hajolok meg előtte nyújtva kezem. Elfogadva a táncparkettre kísértem. Megfogva derekát vezettem a táncot. Követve a ritmust lassan az ujjam köré csavarom a nőt, mint egy kígyó.
Vége a táncnak ő meg elkezdett érdeklődni irántam. Meghívott ki a kertbe ahol csendesebb kicsit a hangulat és tudunk beszélni. Igent mondtam és hagytam, hogy kövessen.
A hold megvilágította a köves utat, a bokrokat, a virágokat.
- Elnézést még nem is halottam a nevét fiatal úr. - szólt hozzám.
- A nevem, Asur. Messziről jöttem ezért is tűnhet furcsának a nevem. - válaszoltam meg kérdését.
- És mióta van itt?
- Nem olyan rég. Karavánnal érkeztem, amiben nem csak portékáink vannak, de rendelkezünk cirkusszal is. Amolyan vándorló falu vagyunk. - kezdem el mesélni a kitalált történetet. Láttam rajta mennyire oda van ezért a kis meséért. Így többet meséltem, hogy lassan az ujjam köré csavarhassam, mint a kígyó mikor körbetekeredik áldozatán mielőtt végezne vele.
- Ha szabad kérdeznem a szülei mit szóltak, hogy karavánnal járja a világot? - erre úgy tettem, mintha elszomorodnék. Most jön a finálé. A kérdés mellyel most aláírta a halálos ítéletét.
- Anyám korán távozott közölünk így apám vasmodorára lettem bízva. Nem mondom, hogy könnyű volt vele, de a szíve mélyén jó ember volt. Csak nem tudta kimutatni. Tudja mindenkiből mást hoz ki az alkohol. Anyám halála után az üvegek mértéke csak nőt és nőt. Végül elkergetett otthonról. Ha a karaván tagjai nem találnak rám már halott lennék. Náluk nevelkedtem szóval ők az én családom. - fejezem be a történetet szememben pár könny gyűlik, amiket nem rejtegettem.
- Elnézést azt hiszem túl sokat mondtam egyszerre. - mosolygok rá.
- Jaj! Dehogy is én kérek bocsánatot, hogy kérdezősködtem. - magához ölelt. Ezzel belesétált a csapdába. Szorosan magamhoz öleltem és jobbommal előhúztam magam mögül a tört és melle alá szúrtam.
Éreztem, hogy meleg vére átöleli markomat és nyöszörgése csenget fülemben.
- Shh! Mindjárt vége. - ezzel mélyebbre döftem és a nőből kialudt az élet. Finoman háttára fektettem a kést visszaraktam a helyére és a kerítésen át távoztam is.
Levéve maszkomat és kiengedve hajam Poppy a vállamra szállt. Egy újabb sikeres gyilkosság.

Zanra kedves!

Elfogadva!

Mit ne mondjak, nem mindennapi karaktert ismerhettem meg ezekből a sorokból. Dicséretes a tény, hogy egy olyan iskolát választottál magadnak, ami még pillanatnyilag üresen kong. Kifejezetten szórakoztat az a tény is, hogy a világ legfélelmetesebb szörnyvadászainak egyike képes bármikor bármilyen körülmények közt eltévedni. Ez valami, ami igazán szerethetővé és kedvessé teszi a karaktert. Akárcsak az, hogy Zanra a sok-sok fizikális és mutációs kiképzés, sikerekben dús, de bukásoktól még gazdagabb alkímiai tanulmányok ellenére sem volt képes megfeledkezni a személyről, akit igazán a legfontosabbnak tartott. Remélhetőleg az új családját is legalább ennyire megszerette, és megtalálja a helyét ezen az istenek által is elhagyott kontinensen. Ami Zanrát igazán veszélyessé teszi, az az, hogy sosem oda mar, ahová a leginkább számítasz rá. Ezt még, ha ügyesen machinál, sok helyzetben az előnyére fordíthatja, sőt, idővel - lévén még szemtelenül fiatal - még a mesterévé is válhat. Nem is tartalak fel tovább, használd a jó öreg Poppy segédszárnyát, ő ellátogat az avatarfoglalóba, ahol leadhatod a kézjegyed, a mi vágtázó pikrotunk pedig rögvest meg is festi a portrédat.

Avatarfoglaló